Zacky & Diane

Long time no see

- Benjamin Liam Miles! Ha még egyszer szembe köpöd velem a zöldborsót mindenre esküszöm ami szent, hogy éhesen fogsz lefeküdni! idegesen törölgetem  le, már legalább negyedik alkalommal az arcomra köpött gyerekkaja maradványait. Benji értetlenül pislog rám azokkal a hatalmas, barna őzike szemeivel, miközben öklét éppen megpróbálja eltüntetni a szájában. Már egy ideje fogalmam sincs arról, hogy ez a gyerek csak szórakozik velem vagy egyszerűen csak unatkozik. Mennyivel könnyebb volt akkor, amikor még csak tejecskét evett, leszámítva, hogy böfizés közben néha itt-ott lehányta a a pólómat vagy éppen a hajamat sokkal, de sokkal könnyebb dolgom volt vele. Csak arra kellett figyelnem, hogy nagy mohóságában ne fulladjon meg, ja, és akkor még nem válogatott. Bíztam abban, hogy kevésbé lesz finnyás a gyerekem, mint amilyen én vagyok, de úgy tűnik, hogy minél jobban nő, annál kevesebbet eszik, komoly fejfájást okoz minden nap, hogy mivel töltsem meg a pocakját, még a végén megáll a növésben.
- Anya kedvéért még egy kicsit egyél jó? kanalazok ismét a zöld, pépes ételből és a szája felé irányítom a kis műanyag kanalat. Makacsságért viszont neki sem kell a szomszédba mennie, összeszorítja ajkait és elfordítja a fejét. Megadóan felsóhajtok és visszaejtem a kanalat az etetőszék lapjára. Hihetetlen ez a gyerek.
- Remélem apádnak sikerül valamit leimádkozni a torkodon, mert én lassan megőszülök fiam. Tudom, elmondta már anya is ezerszer, hogyha igazán éhes lenne, akkor enne, de engem azért zavar, hogy a reggeli tejecske és egy negyed kekszes almán kívül alig evett néhány kiskanál zöldborsót. Az biztos, hogy legközelebb tízszer is átgondolom, hogy belevágok-e még egyszer az anyaságba. Félre értés ne essék, imádom a kisfiam, mindig mindent meg fogok adni neki amire szüksége van, de folyamatosan, újra és újra a nap minden pontyában azt érzem, hogy elbukom, mint anya. Ez a gondolat elég sokszor motoszkál a fejemben.
- Gyere te ördögfióka, játssz szépen! veszem az ölembe miután egy nedves törlővel letörölgetem a szájacskáját és leteszem a földre leterített pokrócra a játékai közé. Hátát kitámasztom a díszpárnákkal, mert néha még képes eldőlni és kezébe adom a kedvenc nyusziját. - Mindjárt jön anya is, csak feltakarítja a kupit utánad. azzal a mozdulattal már viszem is mosatlant a konyhába, hogy elmosogassak. A mozdulatsorban azonban a csengő idegesítő hangja szakít félbe. Nedves kezem az első kezem ügyébe kerülő konyharuhába törlöm. Fogalmam sincs, hogy ki érkezhetett ebben az órában, nem várok vendéget, Astonnak pedig van kulcsa és egyébként sem hallottam autót beállni a feljáróba. A fülem mögé simítok egy kósza tincset, ami a gyerekemmel való meddő vita következtében kibújt a kontyomból. Fülem tövében egy vékony zöld csík emlékeztet az ebédre, amit nem vettem észre különben így biztosan nem nyitnék ajtót.
- Igen? tárom ki a bejárati ajtót és érdeklődve mérem végig az idegen férfit. Néhány másodperc kell csupán amíg felismerem a nem várt látogatómat. Évekkel ezelőtt láttam őt utoljára, akkor még nem volt borostája és alacsonyabb volt nálam, viszont a tekintete szinte semmit nem változott az elmúlt hosszú évek során.
- Zacky!!!! Úristen, tényleg te vagy az? olyan hévvel vetem magam a karjaiba, hogy ha nem fog elég erősen talán mindketten eldőlünk. Hosszú évek óta most először ölelhetem magamhoz az öcsémet.. Eltávolodok tőle, hogy jobban szemügyre vegyem mennyit változott amióta nem láttam. Megférfiasodott és félelmetesen hasonlít az apánkra.
- El sem hiszem, hogy itt vagy. Gyere be! tárom ki előtte az ajtót - Anyánknál voltál? Biztosan nagyon örült neked! Nem is mondta, hogy hazajössz. úgy érzem magam, mint gyerekkorunkban, talán sosem mutattam ki eléggé, de mindig szerettem az öcsémet.

Zacky & Diane

Long time no see

Azt hiszem azt mindenki tudja rólam aki ismer, hogy utálom a meglepetéseket. Legtöbbször olyan dolgokban részesülök ilyenkor, amihez egyáltalán nincs kedvem és rendszerint meg kell játszanom, hogy mennyire örülök, holott legszívesebben világgá mennék csak ne keljen ott lennem. Az öcsém hirtelen felbukkanása is a meglepetés erejével hat rám, ez viszont most olyan kellemes, mint harminc fokban egy gombóc jéghideg fagyi. Fogalmam sem volt arról, hogy itt van New Yorkban, vagy, hogy azt tervezi, hogy visszatér, de nagyon örülök a jelenlétének. Tényleg hiányzott már. Örömmel, de azért hatalmas bűntudattal ölelem őt magamhoz, én magam is jóformán gyerek voltam még amikor apánk elküldte őt, de ez még nem mentség arra, hogy halála után sem kerestem fel. Azt hiszem megszoktam, hogy nincs a közelemben és nyugodtabb voltam, hogy nem kell még rá is vigyáznom, így is van bőven amiért aggódhatok minden nap. Tiltakozását hallva elmosolyodom és elengedem, hátrálok néhány lépést tőle, hogy szemügyre vehessem.
- Azt látom, nagyon sokat változtál! de azért számomra mindig az a kisöcsi marad, aki a rajongásával már az őrületbe kergetett, de akit mindezek ellenére imádtam.
- Nekem akkor is Zacky vagy, kortól függetlenül.
El tudom képzelni anyánk örömét, nagyon megviselte az, hogy nem lehet mellette mindkét gyereke. Sokat beszélt Zackről és néhányszor apánkra is megpróbált hatással lenni, de amit az öreg egyszer a fejébe vett abból nem lehetett kizökkenteni.
- Apánk halála után kezdte el gondozni a kertecskéjét. hervad le a mosoly az arcomról miközben beszélek. Én imádtam az apámat, szinte már bálványoztam és a haláli, na meg a titkok amik azóta is az életem részei megviselnek. Amennyire szerettem őt életében most pontosan ugyanannyira haragszom rá, mert belekényszerített ebbe az életbe és a hazugságokba.
- Az én nevem van az értelmező szótárban a kulturáltság alatt. nevetek fel őszintén miután letörölgeti Benji ebédjének maradékát az arcomról. Észre sem vettem, hogy ennyire megjelölt a kiskrapek. - Gyere, csinálok neked kávét. Hogy szereted? iramodok meg a konyhába irányába, azért az eléggé szomorú, hogy mennyire nem ismerem már a testvérem. Megtorpanok a mozdulatsorban. Tekintetem kérdőn járatom a fiam és a testvérem között.
- Te nem beszéltél anyával? biztos vagyok abban, hogy megtette volna, akkor édesanyánk elújságolja neki, hogy nagymama lett, hiszen imádja Benjit.
- Zack, hadd mutassam be neked Benjamint. sétálok oda a meglepődött gyerekhez, hogy az ölembe vegyem. - Benjamin Liam Miles, az unokaöcséd. Olyan sok mindenről kell beszéljünk egymásnak, annyira kimaradtunk egymás életéből, hogy őszintén, fogalmam sincs, hogy hol kezdjem. Benji szégyenlősen temeti arcocskáját a vállgödrömbe, csak szeme sarkából les néha a számára idegen férfi irányba.
- Azt hiszem sok mindenről kell beszélgetnünk. jegyzem meg hatalmasat sóhajtva, fogalmam sincs, hogy hogyan fogjunk neki ennek a beszélgetésnek, de újra meg kell ismernünk egymást. .

Zacky & Diane

Long time no see

Nem várt hirtelenséggel bukkan fel Zacky az ajtóm előtt, nem számítottam arra, hogy látni fogom. Tudom, hogy sértett és minden oka is meg van arra, hogy haragudjon, de mégis jóleső érzéssel ölelem őt magamhoz. Legutóbb amikor volt alkalmam ezt megtenni még mindketten gyerkek voltunk, fura őt férfinek látni, az meg talán még furább, hogy ilyen sok év eltelte után végre ismét magamhoz ölelhetem.
A mérhetetlen öröm mellé, hogy láthatom őt azért hatalmas bűntudat is társul. Olyan sok mindenről kell beszéljünk, és bár nem akarok magyarázkodni neki, mentegtni magam mégis elő kell állnom az igazsság felével, mert megérdemli, hogy válaszokat kapjon. Apánk hatalmas titkot hagyott rám, amit még most sem sikerült teljesen feldolgoznom, de igyekszem eleget tenni az akaratának, így Zack sem szerezhet tudomást a bandáról vagy a testvéreinkről. Tudom, hogy mérhetetlen gyűlöletet táplál már így is az öreg iránt, ami...teljességgel jogos. Én sem éreznék másképp.
- Apa nem volt zsarnok. Csak jót akart neked. Sajátos módszerei voltak, de soha nem ártott volna egyikünknek sem. ennyi évvel a halála után is még mindig úgy érzem, hogy meg kell védenem őt. Nem volt mindig minden döntése észszerű, az öcsémmel kapsolatos dolgokat is kézelhette volna másképp, de tudom, hogy szeretett minket. Nekem ő volt a példaképem, nehéz hűtlennek, zsarnoknak és hazugnak gondolnom rá, pedig az igazság az, hogy a szerető apa felszíne alatt mindezen jelzők is igazak rá.
Rosszalló tekintettel mérem végig az öcsémet. Nem várhatom el, hogy ne haragudjon apára, de azt sem vagyok eltűrni, hogy tiszteltlenül beszéljen róla. Legalábbis ne az én jelenlétemben.
- Zachary, neked is ugyanolyan apád volt akárcsak nekem. Rossz döntést hozott amikor elküldött téged, de csak jót akart neked. Még akkor is, ha te ezt teljesen másképp látod. nem kidobta az utcára, nem hagyta magára, hanem olyan emberek közé küldte, akiktől mindent megkapott, tisztességgel nevelték és valószínűleg nem volt könnyű Zacknek, de mégsem lett teljesen kitaszítva a családból. Apánknak sajátos nevelési módszerei voltak. Nem titkolta azt sem soha, hogy én közelebb állok a szívéhez, talán azért, mert minden gyereke közül én hasonlítok rá a leginkább. Én is hajlamos vagyok a kemény szeretetet gyakorolni és biztos, hogy olyan drasztikus lépésre nem lennék képes Benjivel, mint apa a fiával, de ha nehéz döntéseket kell meghoznom, hogy a helyes úton tartsam őt, akkor meg fogom tenni. Azt is lehet mondani, hogy nekem jutott a rossz zsaru szerepe, és bár tisztában vagyok azzal, hogy talán nem én leszek a kedvence, de valakinek ezt a szerepet is be kell vállalnia. Mindennél jobban imádom a kis totyogómat de azt soha nem engedném, hogy letévedjen arról az útról, amin járnia kell.
Még mindig izgatottan haladok előtte a konyha irányába. Olyan sok kérdést szeretnék feltenni neki, olyan sokmindent kell elmesélnem és tudom, hogy az elmúlt éveket nem tudjuk néhány óra alatt bepótolni, de szeretnék a lehető legtöbbet beszélgetni vele. Furcsa, már-már rosszalló tekintettel mérem végig ismét. Szavait hallva felmerül bennem a gyanú, hogy édesanyánkra is haragszik, pedig az egész történetben ő a legártatlanabb.
- Ne büntesd anyád az apánk bűnei miatt. ő sosem mondott volna le egyikünkről sem. Tisztán emlékszem, hogy milyen hosszú ideig könyörgött apának, hogy meggondolja magát, de az öreg, ha a fejébe vett valamit tántoríthatatlan volt és senki nem tudta megtörni az elhatározását.
Nem akarom már az első percekben elijeszteni magam mellől az alig visszakapott öcsémet így visszanyelem azokat a szavakat amik kikívánkoznak és inkább elvonulok kávét készíteni. Mindenféle gondolatok és érzések kavarognak bennem, szavakkal ki sem tudnám fejezni, hogy mi játszódik le bennem. Egyszerre vagyok boldog és rémült, izgatott és feletébb ideges, egyszerre szeretném elmesélni neki az életem történetét és kérdéseket feltenni, mindezek mellett pedig csak jó lenne magamhoz ölelni és jó ideig el sem engedni, hogy érezze mennyire szeretem és sajnálom. Néhány perc múlva térek vissza a fiúkhoz, átadom neki a kért kávét majd Benjihez sétálok, hogy az ölembe vegyem.
- Úgy mint Aston Miles. felsóhajtok szavait hallva. Nem értem, hogy miért ennyire dacos, miért haragszik Astonra és miért kell ennyire gyerekesen viselkednie.
- Gyereket is szültem neki és feleségül is mentem hozzá. felsóhajok. Nem tudom mi van a testvéreimmel, de mindketten tiszteletlenül beszélnek a férjemről és ezt egyszerűen nem tudom lenyelni.
- Azt mondtad, hogy férfi vagy, akkor úgy is viselkednél végre? Ne gyerkeskedj. Én megértem, hogy haragszol, de Aston az égvilágon semmit nem tehet arról ami történt. Én pedig nem valami tenyészló vagyok. Hozzá mentem feleségül, mert szeretem és van egy csodálatos kisfiúnk, akit te is imádni fogsz, ha egy kicsit félreteszed a sértettséged. veszek egy mélye levegőt a monológ befejezésével. Nem akarom kioktatni vagy elijeszteni, de azért nem vagyok hajlandó eltűrni mindent, bármennyire is örülök annak, hogy végre itt van velem.
- Ülj le kérlek. mutatok a kanapé irányába, én magam pedig helyet foglalok az egyik fotelben Benjivel az ölemben, aki még mindig kíváncsian fürkészi hatalmas szemeivel a számára idegen jövevényt.
- Amikor apa elküldött még én is gyerek voltam. Én is ugyanúgy, mint mindenki más elfogadtam az akaratát és beletörődtem abba, hogy neked így lesz a legjobb. Nehogy azt gondolod, hogy nekünk anyával sokkal könnyebb volt. Volt egy öcsém, akit egyik napról a másikra elvesztettem. Eleinte megpróbáltam kicselezni apát és keresni téged, de nem sikerült. Többször le is buktam előtte. Aztán...azt hiszem lefoglalt a saját kis életem, tudtam, hogy biztonságban vagy, reméltem, hogy boldog is. tekintetem egy pillanatra sem veszem le róla. Tudom, hogy bármit is mondok gyenge magyarázkodás csupán, a büszkeségét nem tudom megtörni. Idő kell neki, hogy megbocsásson, ha egyszer képes lesz rá.
- Azt hittem, hogy apa halálának hírére hazajössz majd, de nem tetted, szóval azt hiszem elfogadtam és abban a tudtaban éltem, hogy új életed van már és abba mi nem férünk bele. azt hiszem ezzel csak saját magam próbáltam nyugtatni, de megértettem volna, ha így érez.