Ujjaim között szorgosan váltják egymást a cigaretták. Egyik a másik után és a füst keveredik a nyelvemen az alkohol ízével. Érezni valamit... vagy nem érezni semmit. Mindkettőt próbálom egyszerre, pontosabban egymás után. Először tompulni akarok, hogy a sok indulat, ami viharként kavarog bennem elveszhessen a fátyolos homályban és valami mást is megtapasztalhassak a torkomat szorongató keserűségen, tehetetlen dühön és tehetetlenségen kívül. Bármit megadnék, hogy legalább csak néhány órára a mosolyom ne megjátszott, színlelt legyen. Kábítás, tettetés az egész. Már a napját sem tudom, hogy mikor csúszott ki minden ennyire a kezeim közül. Csak azt akarom, hogy vége legyen. Így az alkoholba menekülök és könnyed beszélgetésekbe. Most épp Mickey-vel, aki régi barátnak ugyan nem nevezhető, de egy könnyed társaság és nekem abszolút rokonszenves az, hogy nem pontos másolata az összes többi srácnak.
Posy hangjára felvont szemöldökökkel pillantok fel megakadva a mondatom közepén, bár már én is elvesztettem miről magyaráztam éppen körülbelül két gondolattal ezelőtt.
-Mi az?-kérdezem unottabban, mint szerettem volna az irányába fújva a füstöt. Magam sem tudom megmondani, hogy miért nem bírok vele legalább egy kicsit kedvesebben bánni. Talán azért, mert tudom, hogy ha valaki, akkor ő meghallgatna.. megértene és ezt nem akarom.
-Hát ha Manuel-t nem látod és Kee-t sem akkor valószínűleg benne... vele van.-javítok gyorsan. Alapvetően nem fájna ilyesmit mondani, de csak nem keltem már itt a barátnőm rossz hírét így mindenki előtt.
-Igazából a többieket sem nagyon követtem. Kicsit elfoglalt vagyok.-biccentek a beszélgetőpartnerem felé.
-Ihatnál valami erősebbet és akkor talán nem úgy néznél ki, mint egy elveszett kiskutya.-csak tippelek, hogy valami minden mókától mentes lehet a poharában és valószínűleg pont ez a baja.
-Ő Mickey. Mickey, ez a kis zsebibaba itt Posy.-integetek a két fiú között hanyagul, miközben rohadtul büszke vagyok magamra, hogy ilyen illedelmesen bemutattam őket egymásnak.