Én tudtam ki ő, bár meglepett, hogy itt látom, és így, de hatalmas nagy szerencsémre, az én kis bogaram a világ legsunyibb őrültje, így nem okoz gondot hamar felismernem a veszett patkányokat. Ettől függetlenül viszont meglepett, hogy itt látom. Vajon ki dugta ide, és legfőképpen miért? Ahogy nevetett, mintha csak az a bolond, nácifejű Braxton látnám, szinte már hiányzik, pedig okkal raktam büntibe. De mikor közeledni kezdett, mintha ismerne, tudtam, hogy téves információk alapján közelít, de mégha tudná is ki vagyok - főleg akkor - óvatos vagyok, óvatosabb, mint mielőtt bekerült. Már akkor kifordultam a székről, mielőtt odaérhetett volna. Nem szeretek kiszolgáltatott lenni, és mégha itt is vannak ezek a medvék, most még őket is útban érezném. Mosolyogva vártam, hogy odaérjen elém, de amint átlépte azt a határt, amit maximum csak Calenek engedek, nemes egyszerséggel a képébe nyomta a tenyerem és azzal a lendülettel irányt is váltottam vele kifelé oldalra. Nem arról van szó, hogy hűséges vagyok - bár senkivel nem dugtam rajta kívül - csak arról, hogy én nem Roman vagyok. Még Caleel szemben sem. Engem nem a farkam irányít, sőt, bizonyosan kijelenthetem, hogy Cale is hozzászokhatott, hogy csökkentek az alkalmak. Mármint én magamtól nem kezdeményezek, csak, ha azt látom, hogy dugni akar. Még az is megválogatom, éppen miként akarja. Durván és véresen, vagy szelíden és romantikusan. Szeretem őt, csak... nem úgy, ahogy mások szeretik a párját. De csókolni akkor sem csókolhat meg akárki, akármikor, akárhogyan. Ezt pedig jobb, ha az úgy kisegér is a fejébe vési. Attól még, hogy helyes, nem lesz közkedvelt. Közben a medvék is felkeltek a helyükről, és bár hallgattam őt, nem engedtem közelebb. Lerített róla, hogy hibbant. És amíg ez a hibbantság nem szelídül meg általam, nem leszünk barátok. Amikor egy ponton túl vészesen közel ért a keze az arcomhoz, az egyik medve kapta el hátulról is emelte fél kézzel a magasba. Vékony volt és könnyű, itt nála szinte mindenki nehezebb volt, szóval nem volt probléma elemelni a földtől. El is mosolyodtam, ahogy mondta a magáét. Nem csak azért, mert mókás volt, hogy biztosan összekever Romannal, hanem mert ezek szerint már nincsenek jóban, és ami a legjobb, hogy a halálát akarja. Ez jó. Ez hasznos.
Teljes lelki nyugalommal figyeltem, ahogy továbbra sem nyugodott el, így a gorillámra néztem és lassan pislantottam neki, mire nem hozzá vágva, csak szimplán az asztalra kente, kezeit hátra fogva, ahogy fejét is az asztalra nyomva. És mondanám, hogy az ágyékával, de sokkalta inkább a méteres hasával szorítva derekánál az asztalhoz. Az őrök is megindultak felénk, mert nem viselik a balhét, bár ha meghal valaki, nem különösebben érdekli őket. Engem viszont érdekelt ez a bolond és a miértjeit, így befogtam orrát jó erősen, pontosan azért, hogy csak a száján kapjon levegőt és így elduguljon végre. Persze a dagi takarásában. Ha elkussolt, magabiztosan pillantottam a felénk közeledő őrök felé.
- Nincs semmi baj. Csak összekevert egy agyalágyult fakabáttal. Szeretők... tudják... de már lenyugodott. - mosolyogtam feléjük és ha csak nem ficánkolt tovább, akkor idővel vissza is sétáltak, én pedig intettem fejemmel a daginak, hogy eressze el. Én is így tettem.
- Nyugodj le, kis egér. Bármilyen hihetetlen, nem az vagyok, akinek gondolsz. De azért... öröm hallani, hogy másodszorra sikerült megdöglenie... - mosolyogtam. - Ez itt nem egy kisnyusziknak való börtön. Ha megállás nélkül hangoskodsz, zavarod az őröket. Ha zavarod őket, akkor szereznek időpontot a fogorvosnál vagy az újdonsült gyakorló sebészünknél. Vagy a fogaid húzzák ki, vagy a nyelved vágják ki. Szóval légy jó fiú, és fegyelmezd magad. Most pedig csüccs. - bökök az asztal felé. Ha leül, én is így teszek, a medvék meg körbe állnak.
- Pöcsösebb vagy, mint amire emlékszem. Akkor épp csak nem hordtál balett ruhát. És hű, látom még borostát is növesztesz. - húzom fel állam elismerően, mert lássuk be, ha valaki férfi, öltözködjön is úgy. - Szóval? Mi történt...? Miért kerültél be? Mert végre leszálltak a golyóid? Mibe halt meg? Gyilkosság? - nagyon remélem. - Betegség? - de akkor valami fájdalmasban.
- Nate vagyok. Az eltitkolt ikertestvére. - én is tudom, hogy nem, de most még elmagyarázni ezeket a klónos dolgokat... fasznak sincs kedve. Utána meg még győzködni is...

Vicc az egész... - horkantott Molly mosolygósan, hitetlenkedve, miközben elpillantotta oldalra. - Még, hogy minden gyilkos különböző... Meg a nagy szart. Te is pont olyan nárcisztikus, kiszámítható fasz vagy, mint a többi. Újat eddig még nem mondtál, és komolyan kezdem azt hinni, hogy tényleg csak az időmet fecsérlem, mert ezt a gyerekmesét már olvastam... - fújt egyet csalódottan, és őszintén, még az órájára is rápillantott egyszer.
Nevetett a férfi, és látta, hogy olykor mintha jól is szórakozna, de egyből elárulta magát, mikor látható jeleit kezdte mutatni a dühnek, avagy a türelmetlenségnek, amit persze idővel el is rejtett, de attól még elcsípte az utolsó pillanatban a nyomozó nő. Ami Cromwellt egy pöppet bosszantotta, hogy az exnyomozó, semmire sem válaszolt igazán. Ténylegesen úgy érezte, csupán az idejét fecsérli rá.
- Aham... biztos csak nehéz lett volna kikerülni őket, ugye? Na mindegy, szerencsénk minden emberi élet plusz jó néhány év, a brutalitást külön számolják és akkor ott van még az agybajod is. Hm... hányszoros életfogytiglan is lesz? Ja, hogy nyomozó is volt, ergo visszaélt tanult dolgokkal... Jaj, hát lesz időd megszokni a brokikat a popiban. - mosolyogta bájosan, mert ha még nem is kotnyeleskedne bele az ügybe, tudja, hogy a bíróság ígyis egy életre börtönbe küldi.
Késik a dilidoki, talán húzza az időt ő is, de mit lehet tenni... Legalább a kolléga ne idegesítené ilyen maszlaggal. Aztán még Carver is félreérti itt a helyzetet.
- Szarok rá, hogy mi érdekel. Csak közöltem a tény, hogy eggyel több. Nehogy már még a te szarságaid miatt is engem ítéljenek el, nem? Legalább ennyire legyél férfi és vállald fel, hogy te voltál... - vonja meg vállát, összevont szemöldökkel, mintha ez olyan apróság volna. Mondjuk kettejük közül vajon kinek hinnének? Hát biztos nem a zakkantnak. Carver fenyegetésén azonban újfent elneveti magát, ráadásul még büszkén mellkasához is kap mosolyogva.
- Ahw... azt mondod kemény a stílusom? - somolyogta sűrű, nőies pillogások közepette, persze csak szórakozásból.
- Remélek? Baby, el vagy tévedve. Ezek már ki is vannak nyomtatva lényegében. Törvény van róla, hogy így fogod végezni. Hát semmit sem tanultál az akadémián? - mosolyogta, mert most speciel ismét szórakoztatta a másik. Egy percig sem vette komolyan, de annál szélesebb lett a mosolya, ahogy keresztbe tett lábakkal hallgatta.
- Tudod, ha most annyi pénzem lenne, mind ahányszor ezt mondták nekem... kurvára valami fasza kis szigeten süttetném a hasam és kókuszból innám a koktélom... Aki különbnek tartja magát, az általában nem az. Te is pont olyan kutyuska vagy, aki odaugat másoknak, de csak, mert fél, ugyanis pontosan tudja, hogy a gazdi állatorvoshoz viszi lenyisszantani a golyóit. - biggyesztette le ajkait, még picit rá is játszva, de végül csak nem bírta tovább nevetés nélkül.
- Hmm, most elgondolkodtattál... Tudod, aki ilyen sokat foglalkozik mások halálával és az utána lévő dolgokkal, az tuti biztos, hogy magáról vélekedik így valójában, csak próbálja kivetíteni félelmeit a másikra. Félsz, hogy egyedül maradtál? Na és? Te akartad így, nem? Sokkal jobb egyedül, mint másokkal, ugye? Az a rendőr is csak kihasznált téged, te pedig minden egyes alkalommal bevetted a faszságait... Elhitted neki, hogy jóban vagytok. Hogy majd csudi szép életetek lesz. És nesze... mi lett ebből is? - ránt rá vállat.
- De amúgy is baromságnak tartom a melegek párban járását. Mármint, persze, dugjatok csak, de minek nektek ennél több? Gyereketek úgy sem lesz, a házasságotok kurvára kamu, és csak próbáltok olyanok lenni, mint a normális emberek. Nagyon gáz... Te minden fronton csak másolni tudod az embereket? Nincs benned semmi egyedi? - húzta száját, csalódottan, miközben pittyent párat a telefonja, amire rá is nézett, majd eltette. - Sajnálom. Pedig jó ügynek ígérkezett, izgalmas őrülttel, de ez a film már jó sokszor lement a mozikban, tudod... - kelt fel vállát megvonva.
- Most mennem kell. És mondanám, hogy látjuk majd még egymást, de a maga fajtának sajnos még temetést sem szerveznek szóval... bocsesz... - illegette felé ujjait, miközben kilépett az ajtón, majd unott pofával indult tovább.

A dili doki kicsivel később érkezett, és csak az általános kérdéseket tette fel, ám valószínűleg sokra egyikük sem ment a másikkal, így csak általános dolgokat írt róla, amik egy nem beszámítható gyilkost leírnak. Viszont a tényleges diagnózist majd egy szakemberre bíznánk, amire viszont várni kell, így nem volt mit tenni, szépen kiütötték az útra valami lónyugtatóval, és elfurikázták az egyik távolibb fegyházba, ahol képzettebb őrök voltak, mint, amikhez hozzászokhattunk, ott ugyanis kifejezetten veszélyes gyilkosokat tartottak fogva. Nem volt ritka, ha az egyikük megölte a szobatársát, de legalább mindig akadt hely. Újabb vizsgálatok végeztek ott is Alastairon, amíg aludt és kapott egy kutyákéhoz hasonló chipet is a hátsó felébe, ami nem csak nyomon követte merre jár, de ha valamilyen elképzelhetetlen módon át is lépte a börtön magas falain túli határait, biztos, hogy bénító áramütés érte volna, ami jó esetben csak napokra lebénítja, rosszabban meg is öli.
Tán egy nap is eltelt, mire ébredezni kezdhetett, de persze a várthoz képest, senki sem üdvözölte vagy nézegette az amúgy most nyitott zárkájának ajtaján, mivel épp mászkálásos idő volt, de szigorúan csak a zárkák előtt és a földszinti földhöz rögzített padoknál. Itt mindenki vagy hibbant volt, vagy túlzottan brutális gyilkos. Az őrök viszont még a náluk nagyobbakat is simán letudták teríteni, ha arról volt szó. Mindezek ellenére, mégsem tűnt feszültnek a légkör. Ugyan semmit sem kaptak, így is lefoglalták magukat legtöbben. Voltak akik szkandereztek, voltak, akik beszélgettek, vagy épp bemelegítettek, esetleg hosszú itt töltött idejük miatt, kerestek valakit, akit megdughatnak. Mivel Carver nem volt olyan hű, de nagy gyilkos fejvadász, mint mondjuk Horatio, nem igazán akadtak, akiket ideszáműzött, így nem kellett attól tartania, hogy valaki álmában megöli. Talán... ugyanis volt ott valaki, aki egyből kiszúrta, miután esetlegesen kidugta orrát a zárkájából. Nate nem volt egyedül az asztalnál, de a többiek sunyítottak körülötte.
- Nézzenek oda... Csak nem egy friss husika? - húzta mosolyra ajkait, de a többiek csak lopva tekintettek el Carver felé, függetlenül, hogy ő odament e vagy sem. A megjegyzés is inkább a többieknek szólt, semmint az exnyomozónak.

Azt hiszem? - nevetett fel Molly Carver agresszív fenyegetésein, ami félvállról sem tudott venni. - Minden bizonnyal, 100 éves koromban. De had ne kelljen elárulnom, veled mit fognak tenni majd odabent... és mikor? Remélem mindenkitől elbúcsúztál, mert hamar torkodon akadhat egy bökő... - mosolyogta a földre szorított férfit figyelve. - Ne már fiúk, ne finomkodjatok vele. Látjátok, hogy jól viseli, ha kicsit megrepesztjük a bordáit, tessék rá nehezkedni... - vigyorodott el, és látszott, hogy élvezi, ahogy bánthatja a másikat. Persze fölöslegesen nem kínozták Carvert, de mikor ellenkezett, nem féltek keményen fellépni ellene. - Kac-kac, kis kukac! - intett be neki, miközben előre ment mosolyogva, s hagyta, hogy a nehéz fiúk intézkedjenek, ahogy a rendőrségen is rájuk hagyta a főbb feladatokat, míg ő szépen megvárta a kihallgatóban.

- Megérteni? Ugyan... Szarok én magára. Csak gondoltam még utoljára magára nézek, mert innen már csak egy felé vezet az út... Ha csak meg nem purcan... - von rá vállat mosolygósan, mert neki aztán édes mindegy. Korábban Braxton ügyén is dolgozott, ám Webster eltűnése, majd halála és gyanús felbukkanása miatt elég... bonyolulttá vált az ügy, míg végül nem hagyták, hogy folytassa. De hála égnek, lett egy új, hasonló és elég gyorsan lezáruló ügye, amivel addig is leköthette magát. - Ez bilincs, cicám... - somolygott, szemével a bilincsre pillantva, majd vissza Carverre. - Olyan öreg, hogy nem tudom eldönteni, hogy tegezzem vagy magázzam. Ahogy azt sem, hogy most hal meg szívbajban vagy holnap után belső vérzésben, miután a dutyiban valami nagy faszú állat seggbe kúrja. - neveti el magát fejét csóválva, mert alapvetően most még szórakoztatónak találja, ahogy pimaszkodhat. De továbbra is biztos volt benne, hogy semmi értelmeset nem fog tudni kicsikarni belőle. Bár nagyon nem is erőltette meg magát. Carvert inkább tekintette egy könnyed Tom és Jerry műsornak, aminek se eleje, se vége, de legalább szórakoztató. De abban legalább egyetértettek, hogy Horatio sem jobb senkinél, és megérdemelné, hogy még párszor seggre essen. Kerüli is a vele való munkát, bár nem szerencsére nem is nagyon kellett aggódnia a közös munka miatt, noha a múltkori tragédia óta, megint megcsappant a kollégák száma. De max elmegy szabira vagy táppénzre. De azért igyekezett követni Alastair őrültségét.
- Ó, ja, Frank. Az, aki hülye módon azt hitte, jó, ha követi magát a halálos csapdába... Na pont az ilyenek jók csak akna szedőnek... - csóválja fejét még mindig mosolygósan. Tud ő empatikus lenni, de nem az ilyenek iránt. - Valentine? Ki a picsa az a Valentine? Roman? Az, akit ma megakart lovagolni? Pff, majd ez ügyben is intézkedem. Hát nehogy már majd ilyen akarjon itt zsarut játszani... - kuncogott, de amit mondott, komolyan mondta. Bár igaz, arról gőze sem volt, hogy már fölösleges emiatt agyalnia.
- Kész csoda, hogy egyáltalán fel vették magát... - nevetett. - Lemerem fogadni, hogyha elmegyek magához körbenézni, találok minimum egy Mary Poppins kinézetű műfaszt a fiókjában, egy tini lányoknak való divat magazint és még ki tudja milyen röhejes és korát tekintve elég beteg dolgot. - kacagott tovább, fel se véve, hogy lebolondozta. Tisztában van vele, hogy ő sem teljesen ép. De sokkalta jobbnak tartja magát, mint a vele szemben ülő. Még hasonlatán is jót nevetett a végén, főleg mert vizuális típus, és szerintem ilyet is csak egy igazán hibbant öngyilkos jelölt tud kitalálni.
- Ójaj, ez jó volt... Maga pedig a kakas, akinek már nem megy úgy a kukorékolás ugye... és mivel tojást se nagyon tud tojni, nos... nem csak kakashere pörkölt létezik. Ráadásul öreg is... Szerintem maga előbb kerül bendőbe, mint én... - vigyorgott szórakoztatva magát a férfi fenyegetésein.
- Óóó, hmm, lássuk csak... Mondjuk elárulhatná, hogy szimplán csak nem hulla gyalázó vagy meggondolta magát és még éltében akarta meglovagolni azt a rendőrt? Sosem volt teljesen tiszta, hogy egy elmeroggyant miért választja ezt vagy azt... - vonta meg mosolyogva vállait, szemöldökeit összevonva, de alapvetően érdeklődően. - Egyébként meg, maga ártatlan nővéreket, ápolókat és orvosokat ölt meg. Szóval távolról sem nyomozókat és rendőröket... Ergo maga sem tudja már mi van... Simán megérdemelné, hogy kivégezzék... - somolygott. Közben kopogtak, Molly pedig már készen volt, hogy felkeljen és nagy sajnálatára itt hagyja az újdonsült udvari bolondját, de nem a doki volt, így vissza is huppant a félig álló helyzetéből és némi szájhúzással - mert amúgy meg lenne jobb dolga is - nézett a kolléga felé, aki óvatoskodva lépett be - ki tudja melyiküktől félve jobban - egy aktával a kezében, és Molly mellé lépve, majd lehajolva, halkan susmorogni kezdett neki. Molly arca először - persze grimaszszerűen - meglepődött, majd elfintorodott, míg végül szemeit forgatva megszólalt morcosan.
- Honnan tudjam? Mi vagyok én orvos? Vagy hulla szakértő? Pff... kit érdekelt? Meg van a pisztoly, nem? Az ujj lenyomattal. Írunk hozzá egy beismerő vallomást, és ráfogjuk majd, hogy mikor rájuk rontottunk, már nagyban a földön voltak és épp... nem tom... megpróbálta megfojtani valamivel... vagy ilyesmi... Ne aggodalmaskodjon. Majd beszélek a lentiekkel, hogy írjanak valami olyasmit, amivel rá kenhetjük. Végülis eggyel több... nem számít. Nehogy már még én legyek a rossz kislány... - puffogott, de végül mosolyogva intett, hogy menjen és ne zaklassák ilyesmivel. Aztán fejét csóválva Alie felé, várta, hogy csukódjon az ajtó.
- Idióták... És még megkérdik, hogy kit vonjanak felelősségre kettőnk közül. Pedig mindketten tudjuk, hogy túl későn törtünk rátok és addigra már végeztél a csávóval... Sajnos, ez még néhány plusz év lesz, cimbi... - ciccegett fejét csóválva.
- Na de... térjünk is vissza tárgyra... Jóban voltál azzal a jelmezes balfasszal és a társával? Azért döntöttél úgy, hogy a hülye kollégád ellen fordulsz?

Józan fejjel lehet ellenkeztem volna. Mármint... tanulva a múltból, mert hogy esküszöm, mintha csak Jenna volna most itt. Vele is mindig vitáztunk, megakartuk ölni egymást, egyszer kétszert még pofon is csattant el vagy hozzávágtunk egymáshoz dolgokat, amire utólag sem vagyok büszke. Aztán végül, mikor látta, hogy úgy sem engedek a magaméból, mit csinált...? Ugyanezt! Meglovagolt, mert tudta, hogy akkor azt is bevallom, amit nem. Tudta, hogy semmire sem fogok nemet mondani, és szófogadóan mindenbe belemegyek. És bazd meg, mindig ez volt! Mindig eljátszotta és én hülye, mindig vevő voltam rá. Most foghatnám arra, hogy nem vagyok elég józan, de... azt hiszem, akkor sem szedném le magamról. Nem. Egyedül azt bánom, hogy túlságosan megszédülök, ha sokáig megemelem a fejem, pedig nézni és érezni is egyszerre, amit művel odalent... uhh... Egyszerre voltam rosszul a sok piátol, drogtól és hogy kb egy hétig ez volt a reggeli, ebéd és vacsi, s közben már most csillagokat láttam, ahogy egyre jobban keményedtem azok közt a fincsi ajkai közt, vagy éppen a nagyon is farkamra illő markában. Az pedig csupán hab a tortán, amiket a golyóimmal művelt. Kínlódtam is, mint az állat. Úgy kevergett a gyomrom, mint a picsa, és közben éreztem azt a izgatottságtól keletkező kis görcsöt is, ahogy éreztem, hogy kezdek mindjárt meggyulladni. Nagyokat próbáltam lélegezni, de sokszor így is elakadt a lélegzetem vagy épp túl szaporára sikeredett.
- Upszi, bocsi... - szorítottam össze ajkaim, hogy elfojtsam vigyorom, mert nem amiatt volt jókedvem, mert csóri itt megfullad tőlem, hanem, mert annyira élveztem, hogy a hátsója kényelme nélkül is simán megtudtam volna tölteni a pofiját. Nem is tudtam megállni, hogy ujjaim ne fúrja tincsei közé, amiket ha eleinte nem is huzigáltam, csak simogattam, ahogy a keményedésen túl egyre intenzív lett az érzés a kényeztetése nyomán, úgy markoltam rá jobban tincseire, és vékonyodott el néha a hangom nyögés közben. De mocorgás nélkül sem bírtam ki, mert így is épp elég nehéz volt visszafojtanom a szökőkutat, így csípőm akaratlan is, vagy épp a padlónak feszült, vagy feljebb nyomtam, mondjuk mélyebben már nem is lehettem volna benne. Már-már szenvedve, nyöszörögve vetettem hátra fejem, ahogy ismételten kitért a makkom ostromlásához, és éreztem, hogy ebből lovaglás már biztos nem lesz. Akaratlan is megpróbáltam elhúzni fejét hajánál fogva, miközben lábaimmal próbáltam eltolni magam kicsit, legalább annyira, hogy legyen egy pár másodpercnyi szünetem, különben tényleg felrobbanok. Ha nem sikerült idő előtt felcsalnom magamhoz, nagy eséllyel hamar megkapta a többi adagot is a kóstoló utána, ha nem, nagyokat lihegve figyeltem, ahogy felmászik hozzám, s a tincseit markoló kezemmel végül eleresztve a hátára simítottam kezem, miközben a szemeibe néztem, majd lehunyva őket, viszonoztam a csókját. Nem siettem el, maximum olykor belenyögtem, mikor néha intenzívebben dörgölőzött hozzám odalent. Idővel pedig mindkét kezemmel arcára fogtam, hogy még jobban elmélyíthessem a csókot, függetlenül, hogy szerintem nap végén romantika ide vagy oda, végig fogom hányni a napot. Néha félre is biccentettem a fejem, hangosan beleszuszogva a hosszú csókba, ahol már nem is az arcát fogva, hanem átkarolva tarkójánál mindkét kezemmel csókoltam tovább.

Még a kezdeti nehézségeket leszámítva is, szerintem baromi romantikusra sikeredett, függetlenül, hogy pár méterre tőlünk hányás és szemét volt mindenfelé, a karom tele volt tű nyomokkal, valószínűleg piától bűzlöttem és bár Sebastian széppé varázsolta a májam anno, ezzel a héttel úgy tönkre basztam, mintha hozzá se nyúlt volna. Oké, jó, elég dilisek voltunk... és leszünk is mindig... de azt hiszem mind ettől függetlenül, azért szeretjük egymást. Már pedig úgy érzem, ideje volna meglépni egy szintet ez ügyben, nem? El is váltam ajkaitól, ismét arcára fogva, hogy kicsit eltolhassam magamtól és szusszanva párat, szerelmetesen a szemeibe nézhessek.
- Alaistar Carver... - szólalok meg halkan, mintha bárki is hallaná, noha a macsek idő közben a zajokra kijött a konyhába és nappaliba vezető ajtó félfa mellett ülve figyelt minket. Még a pofiját is megsimogattam ennek a hibbantnak, mielőtt folytattam volna. - Hoz... - böktem volna ki a lényeget, ha nem rúgták volna be úgy a bejárati ajtót, hogy az egyből be is tört, és legalább egy tucatnyi kommandós öltözetű rendőr be nem rontott rajta, mögöttük egy bőrdzsekis nővel.
- Rendőrség!! - kiáltották el közben maguk, miközben pillanatok alatt rántották le rólam Alie babát, és hassal a földnek passzírozva, végül a nő bilincselte meg.
- Le van tartóztatva Carver! Még hozzá több ember megölése és bántalmazás vádjával is! Seggfejkém, remélem tudod, hogy örökké börtönbe fogsz csücsülni! - lépett még rá a nő is a hátára. A pisztolyát persze egyből felvették a földről és zacskóba tették, de ha próbálkozott is valamivel, egyből lefegyverezték, noha így is örülhetett, hogy a súlytól, amiként többen is rá térdeltek, nehogy felkelhessen, nem tört el semmilye. Én alig értettem mi a fasz van. Gyilkosság? Alie baba még egy muslicát se képes megölni...
- Várjanak... Ez itt valami... félreértés lesz... - szólaltam, meg de annyi erőm nem volt, hogy fel is keljek. El akartam nyúlni felé, de az egyik rendőr odébb rúgta a kezem, a másik meg szándékosan rá akart lépni, pedig nem volt köztünk vagy fél méter se.
- Jézusom, ember... szedje már össze magát... Egy szociopatával kefélt éppen... Örüljön, hogy maga él... - szólt hozzám flegmán a kis csaj, pedig aztán ő sem tűnt egy olyan komoly nyomozónak. Pucérság ide vagy oda, ami az enyém, azaz enyém! Már pedig Alieval csak egy kis szünetet tartottunk, attól még egymásé vagyunk és pont. Szóval hányinger ide vagy oda, morcos fejjel, végül erőt vettem magamon, hogy megpróbáljak felkelni és szokásomhoz híven függetlenül a nemétől és korától helyre tegyem a szemtelent.
- Anyád... picsáját! - mordulok fel, miközben odáig el is jutok, hogy felüljek. Persze rám fogják a fegyvereket, de mit tehetnek? Nem lőhetnek le, hát fegyvertelen vagyok.
- Inkább aludjon vissza, jó ember... Ne rontsa tovább a levegőt. Ne akarjon egy golyót a seggébe! - figyelmeztetett, na meg persze én meg majd komolyan is veszem.
- Carver nyomozó, nem bánhattok így vele, te szuka! - morogtam, és csak azért sem álltam le, helyette belekapaszkodtam a pult szélébe, hogy annak segítségével húzhassam fel magam. Igazából ment is volna, ha a hülye szuka nem kezdi el szemeit forgatva elkérve az egyik zsaru sokkoló pisztolyát és nem lő vele mellkason. Nem is volt kellemes, de egyből padlót fogtam. Mondjuk ez a kisebb baj. A nagyobb, hogy a még túl sok mindentől gyenge szívemnek pont nem jött jól ez a kis áramütés, szóval jah... Pápá világ. De legalább Alie baba még szép emlékeket okozott az utolsó percekben. A nőnek fel sem tűnt, hogy nem elájultam, hanem, hogy konkrétan kinyírt, de amúgy is jobban lekötötte Alie baba és hogy mielőbb rácsok mögött tudhassa. Jó pár kemény, páncélozott fiúval vonszolták le a kis mitugrászt, igen csak alul öltözött sátánfajzatomat, akit be is tuszkoltak egy kocsiba, de mindig rajta tartották a szemüket, és ha bármivel próbálkozott, nos... embert ölt, ezért nem féltek volna lelőni. Aztán irány a rendőrség.

Ott még mindig szigorú fegyelemben, de lerendezték a szokásos ujj lenyomat felvételt, vér, nyál és hajszál mintát vettek Alie babától, illetve volt egy alapos testüreg vizsgálata is, amit nem, sajnos én már nem tudtam rajta elvégezni. Persze mindvégig bilincsben volt és ha nagyon ellenkezett, a vér levétele után be is nyugtatózták. Egy rögtönzött, és kicsit sem kellemes csutakolás után - mert nem is volt kérdés, hol tölti majd mostanában napjait, majd hova megy majd tovább - kapott ruhát is, aztán vitték a kihallgatóba. A múlt, illetve a tréfája, hogy pontosan ugyanabba a kihallgató terembe vitték és bilincselték az asztalhoz, ahová jó pár évvel ezelőtt Cale Braxtont. S ahol ő és Dr. Webster először találkoztak. Ám ezúttal sajnos a megértő és barátságos Shane doki helyett, egyenlőre a nyomozó nő várt rá. Szinte már-már mosolyogva, hogy ő kapta el és dughatja rácsok mögé a férfit.
- Nincs is jobb, mint egy újabb veszett kutyát bezárni, aztán idővel talán kilőni, mielőtt nagyobb bajt csinálna... - mosolyogta bájosan, miután leültették vele szembe és ott hagyták őket.
- Cromwell nyomozó vagyok, és szerintem ma rekordot döntöttem az egész rendőrségen, hogy röpke egy óra alatt kézre kerítettem egy több ember halálát okozó gyilkost. Még az az ocd-s faszi is kezet csókolhat majd nekem... - büszkélkedett, bár szavai mögül kivehető volt, hogy hiába mosolyog, valójában le se szarja ki mit gondol róla.
- Könnyítse meg a dolgom, míg ide ér a dilidokija, és árulja el, mi a fasz baja van magának...? - tette keresztbe lábait, illetve karjait, miközben kényelmesen hátra dőlve figyelte Alie babát.

Dehogy nem vagy... Más esetben nem hadonásznál itt pisztollyal, meg mondanál hülyeségeket... - húzom a szám, de utána sem fogom vissza magam. Buta volt, ezért megérdemli, hogy bűnhődjön kicsit.
- Pff... na persze... - nézek rá laposakat pislogva, főleg a fáradtság miatt, meg amúgy is. De végül csak sikerül leszerelnem, más különben ki tudja tényleg mi lett volna a vége. Közel voltam, ha nem is öl meg, simán lelőhet, és az se volna túl jó. De szerencsére eltörni nem kellett a kezét, bár józanul biztos izgatónak találnám, ahogy küszködik, mint egy partra vetett hal. Csak hogy elfajultak a dolgok... a jóvoltamból. Jó, hát ilyen sajnos van... és lesz is. Ha nem tesz ellene, valószínűleg a következő adag is a nyakába ment volna, így viszont csak rontok a lakás tisztaságán. Aztán meg félig ülő helyzetbe, szédelegve figyelem, ahogy ügyetlenkedik a csapnál. Még mindig annyira kis nyeszlett drámakirálynő, hogy egyből felébredtek bennem a gondokosdói ösztönök. Mondjuk nem a legjózanabb módon, de attól még meg voltak. Ezért mentem oda segíteni, és mert láttam, hogy addig úgy sem hagyja abba a hisztit. Régebben sem tudtam megállni, ha kicsit rosszul állt a haja. És nem azért, mert olyan faszságai lennének, mint annak a gyökérnek, hanem, mert ő ilyen csajos. Talán még le is nyugodott a fejmosástól, ami ezúttal szó szerinti volt. Én pedig jobbnak láttam az öblögetés után valami folyadékpótlás után nézni, mert aztán megnézhetem magam.
- De, hallottalak... Viszont tudom, hogy nem fogsz megölni... - motyogom, bár a hűtőbe dugva a fejem, szóval lehet nem is hallja. - És ahogy te sem ölsz meg engem, úgy én se tudlak utálni téged. De azért lássuk be, jó mondogatni... Hátha egyikünk komolyan veszi... - teszem hozzá végül feladva a keresgélést. Volt még ott tej is, de azt hiszem már attól elájulnék, ha kibontanám. Ehh... ezt benéztem... Hát még, hogy rohadtul nem számítottam rá, hogy ez a kis vakarcs hátulról támad. Mondjuk nem is vethetem meg érte, mert hát tudjuk jól, hogy kik támadnak hátulról. Csak most valahogy a karjával a nyakamon nem volt kedvem röhögni, ellenben nyikkantam egyet, ahogy visszaélt a nulla egyensúlyommal, én meg elvágódtam. Még a fejem is koppant. Geci, ha ma nem kapok agyrázkódást, akkor soha...
+18 Számoltam vele, hogy most majd megint nekem ugrik, esetleg tovább fenyegetőzik a pisztollyal, amit ki tudja merre rúgott el, de mikor szarakodás nélkül tolta le a naciját mindenestül még ilyen kevésbé józan fejjel sem tudtam nem full értetlen fejet vágni. Persze tetszett, amit láttam, de az volna csak az igazán aljas, ha előttem verné ki. Akkor kerekedtek el szemeim még inkább, mikor fölém guggolt. Oké... ez most még a Sweet Dreams hatása...? Halóóó?
- Oké... Mi?! Várj, mi van??? - értetlenkedtem, miközben próbáltam végig minimum az arcát figyelni, ha már a szemei helyett néha-néha lekalandozott tekintetem a pucér altestére. Nem mondom egy csöppet azért megijesztett ez a vészes szexuális vágya, mármint inkább annak hirtelensége, így sűrűeket pislogva néztem fel rá, miközben a kockás pocim és mellkasom simogatta, ami jól esett, csak... fura volt az egész. Aztán kissé megrökönyödve pillogtam le rá, ahogy aljább csúszva, szarakodás nélkül húzta le a gatyám. Ez... most akkor... büntetés? Vagy... ő is drogozott? Nem állítottam le, hülye lettem volna, bár mindenképp figyelmeztetni akartam, hogyhát ilyen kómás állapotban ne vegye sértésnek, ha nem áll fel.
- V-várj... Még alig vagyok magamnál... nem hiszem, hogy sikerülne feliz... uhh... wow...ahmmm... heh... - szorítom össze szemeim összevont szemöldökkel, majd vonom őket egyből a homlokom tetejére, ahogy lelki könnyedséggel indítja el a folyamatot. Oké, holnaptól tényleg elfogok járni ilyen anonym szexfüggők gyűlésére. Idővel azért rájöttem, hogy ezt talán mégse kéne, és el is kezdtem ellenkezni, ami nagyjából kimerült abban, hogy ismét összeszorított szemekkel, erőlködő vörös fejjel, elfojtva a legtöbb nyögést, néha megráztam a fejem. Jó, hát, ilyen szempontból elég gyenge ember vagyok. Ilyen helyzetben még az egyenletes légzés sem megy, nem, hogy még az ép kézláb beszéd. Nagy megkönnyebbült nyögésekkel próbáltam tartani magam, miközben rohamosan keményedtem ajkai között, és pluszban még én is lenyúltam, hogy vizes hajába fúrjam ujjaim.
- Ehz meg mih ahh fahhsz...? - nyögtem visszafojtva egy még nagyobbat, nagyokat lélegezve. Miről is...? Miről is... uhh? Miről is beszélgettünk? Hogy is jutottunk a konyhába? Úristen, de jól csinálja, csessze meg... Fel is nyögök, csípőm kicsit megemelve, lábaim megpróbálva kicsit felhúzni az érzéstől, ahogy kitörni próbál az, amire annyira hajt. Fejem is hátra vetem, majd egyből oldalra, ahogy egész testem bele remeg, annyira próbálom visszatartani magam, de néhány csepp így is a szájába jut.
- Ahh, picsábah... - emelem meg ismét a csípőm nyüglődve, és kicsit fel-fele húzva a sörényét, jelezve, hogy másszon feljebb. - Okéh, nyehrtél... ahh tiéhd vagyohk... - nyögdécselem, bár gőzöm sincs már min is veszekedtünk vagy miről volt szó eddig. - Csahk csóhkolj máhr mehg...

Kurva anyád... - morogtam halkan, félkómásan, miközben megint hátra dőltem, ahogy megrúgott, és úgy kecmeregtem fel, mint egy részeg a bárban a földről. Pedig ma még nem is ittam semmit.
- Lófaszt nem akartál, nem, hogy gyereket... - feleseltem vissza, mert így volt. Egy valamire való szülő nem így gondolkodik. Aztán még én vagyok a hazug, a pofám leszakad...
- Neked totál elmentek otthonról... Gondolkodj már hülye gyerek! Ha azt mondom, ne menj oda, akkor az azt jelenti, hogy hagyd a faszba! Ez nem olyan bonyolult, még a te hülye fejednek sem! - emeltem fel néha a hangom, ami csak olykor-olykor csuklott meg, mert azért én sem voltam a helyzet magaslatán. Meg amúgy is... ki a picsa az a Frank? Mondanom sem kell, se az oda vissza vitázás, se a gyomros nem tett jól, így adott volt, hogy valamikor kifogom dobni a taccsót.
- Jaj hagyjuk már, te életképtelen barom. Ha annyira faszán céloznál, most nem te kecmeregtél volna ki a kórházból, hanem azok lennének sírba. De lemerem fogadni, hogy lófaszt nem találtál el... velük ellentétben... - szapultam még mindig, mert igen is megérdemli. Legalább máskor nem mondja, hogy lelkesítettem rá.
- Szerintem meg bazd meg... - ha már így állunk. Há nehogy már ő jobban tudja. Persze addigra kicsit összébb szedtem magam, mert a hülyéje óvatlanságból még tényleg képes volna lelőni. Kénytelen voltam leszerelni, és mivel amúgy sem voltam a toppon, lehet kicsit durvábbra sikeredett, de... legalább sikeredett. Úgy rángatózott alattam, mint egy birka, aki tudja, hogy mindjárt el lesz nyiszálva a torka, ezért még utoljára belead mindent. Húztam is a szám, ahogy kis híján meg süketített az ordibálásával.
- Jól van, jól van, nincs semmi baj... - csitítgattam, az sem zavart, hogy néha meghúzza a ravaszt, veszélyt már nem jelent, mert lassan eldobta a pisztolyt. - Csak egy kis ripsz-ropsz, majd helyre jön... Higgadj le, jó...? - hajoltam a füléhez valamivel nyugodtabban, hátha akkor ő is lehiggad. Nos, ez persze sosem fog kiderülni, mert abba a pillanatban visszaköszönt a pár nappal ezelőtti kaja, meg a sok pia egy része, amivel sikerült is beterítenem, hát... nem szándékosan...
Persze ki volt akadva, amit nem is értek igazán, így arra sem számítottam, hogy erőre kap egy kis böfitől és mindkettőnket hátra küldi. Jó, ő mondjuk puhára esik, na de ééén? Nyöszörögtem is néhány káromkodósat, mert így is idő volt, míg felkecmeregtem, most pedig ismét a padlón. Még egyszer kidobtam a taccsót a padlóra, aztán a fal mentén nagy nehezem felültem és onnan figyeltem, ahogy pánikolva dugja fejét a csap alá.
- Jaj hát most mit izélsz... ez csak egy kis hányás... Mi lenne, ha a gyereked hányna nyakba? Pff... mekkora egy kamu gép vagy... - forgattam meg szemeim, de csak óvatosan, nehogy megint el okádjam magam. Aztán sóhajtva nézve, ahogy ügyetlenkedik, végül felkapaszkodva a pultba, felhúztam magam és odasántikáltam mellé, hogy egyik kezemmel a nyakát átkarolva húzzam közelebb hozzám és a csaphoz, amit langyosra állítottam és mihelyt víz érte, nyomtam rá egy kis mosogatószert, mert... ez volt kéznél.
- Látod, már is milyen kis csini lettél, meg citrom illatú... - dünnyögtem oda, miközben lemostam a fejéről a habot, s mivel, hogy neki több haja volt, mint nekem, így kicsit kifolyattam belőle, mielőtt a sütő fogantyújáról leszedtem volna a kéztörlőt és a fejébe nyomtam volna, aztán odébb löktem, hogy legalább én is kiöblítsem a pofám. Az, hogy most épp hogy nézett ki, előtte, se utána nem zavart. Én nem ő vagyok, hogy ilyesmikért picsogjak. Akkor ott, kómában fekve láttam milyen, oszt ennyi. A száj öblítést követően pedig szépen odamentem a hűtőhöz és benéztem hátha találok valami ihatót. Mondjuk sört vagy hasonlót...
- Miért nem vetkőzől le teljesen, hmmm? Úgy is vizes lettél... úgy is meg kell száradnia... Én meg már sokszor láttalak pucéran... nem kell itt szégyenlősködnöd... - nézelődtem közben befelé, de egy pár napja felbontott narancslén kívül semmi nem volt a hűtőben. Az meg nem biztos, hogy jót tenne most a pocimnak.

Nem vágtam miről beszél, bár az nem újdonság, hogy játssza itt a drámakirálynőt, ám ezúttal nem kellett vele foglalkoznom. Ott a kórházban megígértem magamnak, hogy nem megyek vissza hozzá és őt sem fogadom vissza. Nem. Nem arról van szó, hogy nyakörv kell a nyakába, és minden szavam parancs, de jót akartam neki, már pedig így nem lehet tervezni, hogy közben féllábbal a sírban van. Akkor nesze, kockáztassa az életét és aggódjon érte a franc.
- Nyilván... - ásítom, mármint, azért az kivettem szavaiból, hogy még engem okok emiatt. Hát ki mást? Én maga vagyok a világ bűnbakja, nem? De ha akarnám sem húznám fel magam rajta. Az agyam egyik fele még mindig alszik, szóval majd megunja aztán odébb áll. Ezt akarta, hát akkor rajta. Hogy kifeküdtem a kanapén és a kávéra várva közben bealudtam, hát istenem... És még ő ordibál velem, miközben a kávét se rakta oda főni... A fejbe rúgás sem ért többet, max bekómálok... Így pedig legalább nem ülve, hanem oldalra kifekve szunyálhattam tovább. Még a nyálam is kicsordult. Már egészen kezdtem el ringatózni az álmok tengerén, ahogy vonszolt a földön, de a hirtelen pofámba kerülő liter szám víz, azért csak felébresztett.
- Apád faszát...! - köpködtem a vizet, nagy nehezen kezeim is oda emelve, de még így is kaptam belőle. - Fejezd... már... be! - fordítottam el a fejem, de így meg a fülembe ment. Hát ez nem normális bazd meg... Rúgni is pont akkor rúgott, mikor ott volt a kezem, így azt helyzethez képest kivédtem, de attól még fájt... Mégis mióta ekkora sajtkukac? Nem szokott ő rugdosódni, meg baszakodni... Talán túl gyengéd voltam vele, és pofán kellett volna vernem, míg kómában volt. Az pedig, hogy még mindig nem értettem, hogy miről beszél... pfff... szerintem ő sem. Előbb még megvilágosodott, most meg tőlem követel válaszokat... döntse már el, hogy kék vagy zöld... De azért lassan csak elkezdtem felkecmeregni, mindenbe is belekapaszkodva. Már ha felhagyott a rugdosással, mert amúgy is nehéz, de ha még ő sem segít, akkor bassza meg, nekem a földön is jó.
- Mi van... ellenszenved... szövetkeztél? Te kurva gyagyás vagy... és még az alkohol rombolja az agysejteket... Tudtam, hogy kamu az egész... - forgattam szemeim, de még abba is beleszédültem, s ha már talpon voltam, biztos, hogy így neki is dőltem a pultnak. - Ó, bazd meg, a macska... nem adtam neki kaját... Lehet már le is lépett. Megérteném... - morogtam, még egyszer megtörölve a vizes képem, miközben próbáltam hellyel közzel kijózanodni. Bár sokkal többet ért, hogy felemlegette a baba projektet. Le is engedtem lassan a kezem a képemről.
- Nem. ÉN akartam gyereket. Te csak bekamuztad, hogy elhitesd velem, hogy minden fasza. Megkértelek rá, hogy maradj a picsádon, de nyilván nem tetted. Ha egy kicsit is érdekelt volna a gyerek vagy én, baszottul ott maradtál volna velem... Úgyhogy BAZD-MEG! - bökdöstem meg a homlokát, az se érdekelt, hogy pisztoly van nála.
- Megölni, meg vadászni, mi? - húztam egy szórakozott fél mosolyra ajkaim, bár még mindig fáradtan. - Két magazinodnál többet fel sem bírsz emelni... A nagy hőstetted is faszán kudarcba fulladt, mert nem, hogy megszöktek azok a faszok, de még te is majdnem ott hagytad a... fejed... karod... gőzöm sincs mit mondanak, de mindegy is... - legyintek. - Egy hisztis kis picsa vagy... és magadnak köszönhetően megint szingli... - paskoltam meg arcát, mintha minimum megdicsértem volna. - Más...? Pff... te utánad a fasznak sem hiányzik még egy ilyen kapcsolat... Szépen feltettem cukiságom minden szexpartner keresőbe, aztán ennyi... Szopni...? Na azt az egyet legalább tudtál... - horkantok fel elmosolyodva.
- Emlékszel mikor megígértem, hogy a szerelmemre sosem emelek kezet? Na... hát mostmár nincs ezzel gond... - dőltem oldalra, el a fegyver cső elől és elkapva a fejét a pultba vágtam, miközben kifordítottam fegyvert tartó kezét, ahogy a rendőrök szokták, annyi különbséggel, hogy addig csavartam a kezét, amíg el nem dobta a pisztolyt. Sőt, még egy kicsit tovább, amíg ropogni nem kezdett. Miközben deréktól föl felé a pultra nyomtam saját súlyommal, lábait pedig terpeszbe rúgtam, hogy ne tudjon rugdalózni. Kár, hogy bilincs nincs nálam. De nem áll szándékomban bántani... csak megnevelni, mert lássuk be, kicsit elkanászodott. S bár az akció vélhetően sikeres volt, de ha nem, akkor sem történt végül másként, mint, hogy a lendület végérvényesen megadta az utolsó löketet ahhoz, hogy... nos... hogy leokádjam. Kellett neki még rugdosnia is... Szóval vagy hátulról a nyakába kapta a pulton, vagy telibe elölről.

Annak a kis lüke kölyöknek, akinek a nevére mai napig nem emlékszem, csak a két véraláfutásos boci szemére, igaza van. Drogok és pia nélkül minden csupa szar, de velük, legalább elviselhető. Már magam sem tudom, miért hagytam el őket akkor, pedig jó volt az úgy, ahogy volt. Mondjuk rendőrként nem éppen példa mutató, amit épp most művelek, vagy nem művelek, de szabit vettem ki, ők meg örültek, hogy addig se rontom bent a levegőt, szóval míg Alie gyógyulászgatott, Julian pedig élte a luxus életét boldogan, meg úgy mindenki más, én lassan kezdtem felélni a vésztartalék kábítószereim, és ami azt illeti a piát is, a cigivel együtt. Abban a röpke pár hétben - ami úgy elillant, hogy csak nah! - tök jól éreztem magam. Az más kérdés, hogy ennek jórészét kurvára ájultan vagy aludva végeztem. Szegény szürke herceg kínjában, amelyik szekrényt csak tudta, felnyitotta és minden megrágcsált, ivott. Néha ő is belenyakalt a kiöntött piába és aztán velem együtt szundikált, de egyáltalán nem tetszett neki ez az életmód. Az egyik magas szekrény tetejéről figyelt már órák óta, morcosan, sértődötten, nem is dorombolva, mint inkább morcos hangot kiadva, mikor valaki nem épp az ajtón keresztül, de bejött hozzánk. Neki a betörés nem mond semmit. Legalábbis, nem azt, amit mondjuk nekem, így csupán érdeklődve figyelte ki érkezett hozzánk, de mozdulni nem volt kedve. Én meg, hát igaz, hogy az ágyban voltam, de már magam sem tudtam, hogy alszok, próbálkozok vele, vagy félájultan próbálok ébren maradni. Látni szinte semmit sem láttam, mondjuk főleg, azért mert csukva volt a szemem. Hallottam a zörejeket, de túl szarul voltam ahhoz, hogy ki keljek az ágyból. Valahol mélyen legbelül azt is felfogtam, hogy a blabla ismerős hangtól jön, de éppen csak annyi energiám volt jelenleg, hogy enyhén szám húzva, totál lezsibbadva oldalra fordítsam a fejem.
- Kussolj már... Még szabadságon vagyok... - mormogom halkan, az se biztos, hogy érteni, de zavar a fény, a hang, meg úgy minden. Aztán nagy lassan formálódik benne a válasz, hogy ja, ő biztos Alie, és, hogy jééé, ide tolta a képét. Hallásra milyen kis üde és friss, hogy menne el a picsába. Nekem meg gondolom felkéne kelnem... óó, bazd meg...
Nehéz rávennem magam, hát még a testem, ami olyan lajhár módra mozdul csak meg, hogy majdnem még az ágyról is leesem, így meg végülis csak lecsúszom, rá a seggemre, ami azért kellően felébreszt, de még így is, alig élek. Megdörzsölöm szemem egyik kezemmel, de még azt is meg kell emésztenem, hogy itthon vagyok, nappal van, és hogy elég nagy a kupi. Na meg, hogy kurvára nem érzem hol magam. Aztán másodjára azt sem ártana véglegesen tisztázni, hogy itt van Carver. A kérdése már rég tova szállt a fejemben, de betűnként és jó messzire, szóval azt el is engedtem. Ellenben kómásan, alig néhány százalék egyensúly érzékkel, azért sokszori próbálkozással, de fel kelek. Mondjuk amibe lehet, bele is kapaszkodom, így a maradék üres üveget, lámpát és ébresztő órát is faszán leverem az éjjeliről, majd ugyanígy egy csomó mindent a szembeni szekrényről, aminek szélét csak sokadszorra találom meg. Párszor még átkell dörgölnöm arcom és hunyorognom, hogy rájöjjek, még mindig itt van.
- Még mindig itt vagy...? - nézek rá álmatagon, bár az is feltűnik, hogy totál nem azokban a csajos cuccokban, mint máskor, de ehhez még elég korán van nekem, hogy értelmezni is tudjam, hogy valami fura rajta.
- Húzz már innen... Keress magadnak más idiótát... Vagy menj vissza halálra dolgozni magad... másodjára csak sikerül... - bár mintha említett volna valami gyilkolást, de egyenlőre örülök, ha a konyháig ellátok, ahová kiszándékoztam menni, de a világ hamar forogni kezd velem, szóval le is huppanok a kanapéra és próbálom leküzdeni a hányingert.
- Vagy ha már itt esz a fene, csinálj már egy kávét... - intek felé, igaz abban sem vagyok biztos, hogy van e itthon egyáltalán. - Én... meg... addig... - csukódnak le megint a szemeim, és ültömbe is elalszom. Úgy lezsibbadtam ettől a pár hetes mindentől is, hogyha lelőne se érezném, csak simán elvéreznék, aztán pá fostenger.

Nem voltam nyugodt, de úgy tűnt, akkor ott Alie megértette, hogy miről beszéltem és elfogadta, hogy most szépen nyugton marad a seggén. Ennek tudatában maradtam. S bár néha kissé gyanúsan viselkedett, betudtam annak, hogy biztos csak a paranoia. Dehát miért ismétlődne meg minden, nem? Ráadásul harmadszorra is. Mert ahogy így belegondolok Jennának is fontosabbak voltak a kalandok és a munka, mint sem, hogy minket válasszon. Julian sem tett másként, hiába tett ígéreteket. S bár tudom, én sem vagyok éppenséggel szent, de az isten szerelmére jót akartam nekik.
Otthon voltam, főleg, mert Alie dolgozott, én meg befogadtam egy ideje ezt a szürke királyfit, akit mint kiderült néha etetni is kell, mert ő bizony nem vár haza rántottával. Ellenben tetszik, ahogy reggelente befekszik a képem mellé és ezerrel dorombolni kezd. Ráadásul jó kis lehetőséget is kaptam a kapitányságtól, noha csak azért, mert azt hitték ismételten tiszta vagyok és úgy gondoltál illő példája lehetnék másoknak is, így a rendőrségen belül a járőrözésen kívül másodállásban pártfogó lettem. Még nem igazán tudom, hogy ki lesz az én nyavalyásom, akinek a seggében kell lennem, hogy vigyázhassak rá, de ennyi elcseszett kölyök és házasság mellett szerintem menni fog.
- Gyanúsan csöndes lettél... - állapítom meg fél kézzel az instát böngészve, mássikkal pedig a kanapé kartámláján gubbasztó macsek hátát simogatva, aki szintén velem együtt nézegeti az unalmas nyaralós képeket. Nyávog is egyet. - Jah, nekem se jönnek be, ezek a kamu koktél szürcsölő minden szipi szupi képek... - görgetek tovább, míg nem hallom valakinek a kopogását.
- Áhá! Biztos, Alie baba az, mert baszott írni, hogy mikor végez. - néztem a cicusra, aki még mindig laposakat pislogva, ráérősen lóbálta ide oda farkát, miközben én felkeltem és eltéve a telefonom elmentem az ajtóig, hogy kinyithassam. Kurva kis herceg, állandóan csak a baj van vele... Remélem, hogy hozott piát is, mert akkor ma biztos, hogy tenyér lenyomatokkal a seggén megy haza.
- Késtél... - nyitom ki az ajtót száj húzva, kicsit még rá is játszva, egészen addig, míg Alie bájos pofikája helyett Horatioéval szembe nem találom magam. Neki pedig nem jár a szép szó, meg a kedves mosoly.
- Te meg mi a picsát akarsz, hülye gyerek? - morogtam, mert nem, hogy őt kell néznem, de ezek szerint Alie még mindig szarik a fejemre. Jó, mostanában szokott ilyet, gondoltam, biztos a nyomozásos veszekedés meg a baba ügy miatt, de na, azért a lófasznak is van vége. Vágtam már rá volna egyből, hogy igen, kurvára zavar, de így megszakítás nélkül azért sikerült meglepnie.
- Kórházba? - kérdek vissza értetlenkedve, mert ez speciel éppen, hogy nonszensz. Csak nem koffein túladagolást kapott az irodában? És mit sajnál? Talán meg is halt? A látszat ellenére először jobban aggódtam, mint mondjuk dühöse lettem volna, de, ahogy belekezdett a meséjébe és kiderült, hogy ezek a szarrágók a hátam mögött szarakodtak, pedig direkt el lett mondva, annak a barom királylánynak is, hogy maradjon a seggén, nem csak elvörösödött a fejem a dühtől, de baszott nagyot csalódtam benne. És ki issza meg ennek a levét? Hát persze, hogy én! Ja, és persze Horatio, mert a következő pillanatban úgy behúzok neki, hogy jó, ha egy fogát el nem veszíti.
- Gondolom mennyire sajnálod! Mert te biztos képes vagy ilyesmikre! - ordítoztam vele. - Ugyanolyan hibbant vagy, mint eddig! Téged nem is be kéne zárni, ha le kéne lőni, mint a többi veszett kutyát! - üvöltöttem vele. Szomszédok? Biztos hallották, de ismernek már annyira, hogy ilyenkor jobb úgy tenni, mintha otthon se lennének. - Lehet, hogy szar apa voltam, és egyszer-kétszer a fejükre estek a gyerekek, de te bazd meg... téged tuti, hogy a lábaidnál fogva vagdostak a kurva köves padlóhoz a szüleid!!! - keltem ki magamból teljesen, és legszívesebben még a padlót is felmosatnám vele. Meg utána a saját vérét.
- Ez mind a ti hibátok, bazd meg!! Elmondtam, hogy állítsál magadon, de neeeeem, mert fasza gyereknek gondoltad magad, és látod mire mentél vele?! Megint kinyírod a kollégáid!!!! - kiabáltam vele tovább, amire már az a szürke szőrgombóc is kitipegett, hogy megnézze magának, mi történik. A kis nyamvadt el is kezd tekeregni a lábaim közt, ami más esetben biztos cukimuki lenne, de most még ez is felbasz, ezért lábfejemmel pocakja alá nyúlva repítem vissza a lakásba.
- Maradjá má te is, bazd meg!! - kiáltok utána, miközben repülve egy pár métert, nyávogva ér földet, majd méltatlankodva iszkol el a háló felé. Hideg idő? Faszt se érdekel, így vékony pulóverben indulok útnak, de ha az az agyatlan a földön van, még bele is rúgok.

Hamar a kórházba érek, bár nem saját kocsival, hanem taxival, de amaz sem merne lassabban menni, és nem csak a jelvényem miatt, hanem, mert akárhányszor visszapillant rám a tükörből, mindig úgy nézek rá, mint aki azt fontolgatja, hogy a legközelebbi ember beleit fogja most kiengedni. Szóval seperc alatt a kórházban leszek, ahol a pultnak esve, sietősen megérdeklődöm Alie helyét. Persze nem érnek rá velem foglalkozni éppen most, ezért ápolónő vagy sem, türelmetlenül kapom egy a felsőrészét és rántom el a csevegő partnerétől, hogy elismételjen a kérdésem és mielőbb megkapjam a válaszom. Mindenki jobban jár. El is rongyolok a szobáig az intenzívre, s bár feltudnék robbanni, olyan dühös vagyok, mikor belépek eléggé lesokkol a látvány, hogy egyből csapkolódásba kezdjek. Ráadásul magánál sincs, de talán jobb is, mert amennyi gépre rá van kötve és amennyi kilátszik belőle a sok kötés alól, sokra nem menne vele.
- Kurva életbe Alie... - túrok két kezemmel hajamba, erőteljesen tartva magam, hogy ne e pillanatban omoljak össze. Még mindig csalódott és dühös vagyok, de bassza meg, hát, hogy néz ki. Horatio és az orvos szerint felfog épülni, mégha most nem is úgy tűnik, de attól még... bassza meg... Odahúzok egy széket hozzá és leülve mellé a hajába simítok, bár még azt is kellően óvatosan teszem, a sok drót meg cső miatt. Jó ideig csak nézem és simogatom a buksiját, miközben átkozom az egész világot, hogy ez megtörténhetett. Kell egy kis idő míg lenyugszom és visszaülök a helyemre, hogy gondolkodni tudjak. Eléggé az érzelmeim befolyásoltsága alatt vagyok, de egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy ez megtörtént. Éppen úgy, mint Juliannél is. Hányszor elpofáztam neki, hogy maradjon már a seggén. És hányszor került emiatt kórházba, mert neki hősködnie kellett. Ha úgy vesszük, tulajdonképpen Julie is miatta halt meg. Nem, ez így nem mehet tovább. Én ezt nem akarom. Harmadszorra már nem játszom végig ugyanezt.
Elnézek felé, de nem látok változást, noha tudom, ennél többet úgy sem tehetnék érte. Elnyúlok a keze után, meg is fogom, és hüvelykujjammal kicsit meg is simogatom kézfejét, de akárhogy is próbálkozok, képtelen vagyok neki megbocsájtani. Elképzelem, ahogy bűnbánóan sajnálkozik, ígéretet tesz és bocsánatot kér, de hiába szívszaggató az egész, tudom, hogy nem fog változni. Mert az ember nem változik. Se én, se őt, se senki... Már majdnem könnyek gyűlnek a szemeimbe, mikor elpillantok, győzködöm magam, de végül azt is feladom. Ennyi volt... Nem, hogy család nem leszünk, de egy pár sem.
- Bazd meg, Carver... - kelek fel végül hirtelen, és vissza se nézve hagyom ott, és a kórházat is. Nem kérdés, hogy mit akarok és hová akarok menni, bár az ismerősök képe most pont nem hiányzik. Szóval remélve, hogy azóta Horatio elhúzott a vérbe, hazamegyek. A cicus még mindig a hálóban, csak már nem az ágy alatt, hanem a párnák közt figyel. Be is zárom a bejáratit, sőt a háló ajtaját is behajtom, mintha minimum valami perverz dologra készülnék. Aztán előszedem a néhány éves kis életmentő dobozkám, ami fel van szerelve mindennel és kiszedem belőle, ami kell. Vagy is hát... először valami jó erőset, heroint, gondoltam, az kellően kisegít a mostani bajból, de aztán kezem ügyébe kerül a félig üres Sweet Dreams. Bár jobb volna inkább lenyugodni a picsába, nincs ellenemre, hogy jobb kedvre is derüljek, szóval... nem finomkodva a mennyiséggel, beadom magamnak az összeset, ami kiüt majdnem két egész napra.