Mindent igyekeztem Roman háta mögött tenni. Sebastiannal is akkor beszéltem, amikor Romee éppen nem volt az őrsön, mert ki kellett mennie és igyekeztem úgy csinálni, hogy minél kevesebben lássák, mert tudtam, van, aki képes visszamondani Romannek, hogy én kikkel találkozom, bár igaz, ők nem tudhatják, de Roman biztos megsejtené. Szóval kellően óvatos voltam, hogy minél kevesebben lássanak engem ügyeskedni. Mikor a fülembe jutott, hogy Romannek ki kellett mennie egy családi viszályhoz, ahol már a kés is előkerült, én fogtam magam és elmentem felkeresni Wangot, noha ő nem volt túl kommunikatív, ellenben Sebastian már igen, bár ő is csak homályosan felelt és külön kérte, hogy ne keverjem bele, szóval nem tettem. Egy kicsit zavaró volt, hogy valamiért mindenki óvatosan felelt és kezdtem azt érezni, hogy talán Romannek van igaza és nem kéne belefolynom, de olyan szinten bennem volt a cselekvési vágy és a sikerhajhászat, hogy nem félre sepertem az aggályaim. Sebastian segítségével végül sikerült megtudom, hogy ki is ez a Kyson és mik lehetnek a céljai, de egy ideig még rejtély volt számomra, hogy vajon hol találom, ám végül erre a rejtélyre is rájöttem, amikor sikerült megcsípnem egy illegális gyógyszer szállítmányt. Mikor úgy tűnt megoldottam az ügyet bementem a főkapitányhoz, hogy jelentsek neki és megszervezzük az akciót, amiben Horatio és a társa is részt vettek, ám akkor még nem voltak rossz érzéseim. Sőt, büszke voltam magamra és már azon agyaltam, hogy miként fog majd Roman a karjaiba venni és pörögni velem a rendőrség közepén, miközben engem magasztal, hogy jobb voltam, mint Mr. Sherlock Sinclair Holmes. Lerohantuk a vegyi üzemet, melyről kiderült, hogy Bronx szélén van, közel a helyi erdőhöz és folyóhoz és mindenféle engedély nélkül üzemel, ugyanis az üzemet hivatalosan már tíz éve bezárták különböző jogsértések miatt, szóval elvileg üzemen kívüli. A rendőrök sorra terítették le az alkalmazottakat, miközben mi Kyson nyomába eredtünk, akit egyelőre még nem találtunk, de erősen résen voltunk. Hamarosan bele is akadtunk a Krampuszba, aki egy felettünk lévő hídról lelőtte a rendőrt, aki mellettem volt, én pedig visszalőttem rá, de nem találtam el. Az egyik vállam meglőtte, így behúzódtam egy cső takarásába, de egy lövés kilyukasztotta, a forró, csípős gőz pedig az arcomba csapott. Szerencsére nem égetett meg nagyon, ellenben égette a szemem és csípte az ajkaim. Reflexszerűen ugrottam hátra, ahol legurultam egy rövid lépcsőn, de szerencsémre csak véraláfutásokkal megúsztam. Felkeltem, de alig láttam. - Carver?! - hallottam Sinclair társának hangját. - Merre van? - Azt én is szeretném tudni! - kiáltottam vissza, majd homályosan látva, könnyező szemekkel kezdtem el tapogatni a környezetem és elindulni valamerre, mielőtt a Krampusz a nyomomba szegődne. - Látom már magát! - kiáltott és hallottam is futni, majd megálltam, mert úgy éreztem falnak mentem, aztán furcsa koppanó hangra lettem figyelmes. Ahogy tisztulni kezdett a tekintetem, láttam, hogy egy üvegkalitkába kerültem. Legalábbis üvegfalú volt. Ahogy még tisztábban láttam, már csöveket is felfedeztem. Láttam, amint megjelenik a nyomozó és aggódva ugrik az üvegszerű falhoz, majd próbálja felfeszegetni. - Alastair! - ütögette a falat. - Kár volt idejönniük! - szólt le az emeleti hídról Dr. Kyson, majd meghúzott egy kart. - Mi folyik itt?! - kiáltott fel neki Frank nyomozó. Nem telt bele sok időbe, az üvegkalitkámba a csöveken át színes, forró gáz kezdett beömleni. - Ez éget! - ütögettem a falat, de a nyomozó tompán hallott engem. - Nem kapok levegőt! - - Zárja el! - emelte Kysonra a fegyverét, de ő már nem volt ott. Elment. - Carver! - fogott újra az ajtóra és próbálta kinyitni, de a bíbor árnyalatú köd már annyira ellepte a gázkamrát, hogy nem látott engem. Csobogó hang hallatszott a kabinból, majd újra felkiáltottam. - Megvakulok! Ez mar! Nagyon éget! Segítsen! Frank végső kétségbeesésében fellőtt a karra, amit Kyson húzott meg. A kar doboza szikrázva robbant, a kabin pedig nyikordult egyet, de nem nyílt ki, így mindent kockáztatva Frank lőni kezdte a kamra ajtaját, ám a gáz berobbant a második lövés után és összeégette Franket, aki elterült. A kamra üveg ajtaja ripityára tört, a szilánkok felvagdalták Frank bőrét és húsát, de még volt annyi ereje, hogy benézzen a kabinba. Alig látott valamit, de azt látta, hogy nem vagyok sehol. Látta a nyitott aknát alul, ahogy azt is, hogy a vöröses folyadék a kabin tetejéről csordogál le a nyitott aknába, melynek mélyén én is eltűntem. El egy csővezetéken át. - Carver?... - motyogta, majd lehunyta szemeit örökre, vére pedig lecsordogált a fém út rácsain keresztül le az alsó szintekre.
Horatio időközben két rendőrrel az oldalán üldözte a Krampuszt, akit sikerült megsebesítenie, de egy teherlifttel sikerült meglépnie le néhány szinttel lejjebb, miközben egy másik rendőri csapat Dr. Kysont kereste, aki kereket oldott azóta. A hosszúra nyúlt akcióban több rendőr is életét vesztette, a Krampusz és Dr. Kyson elmenekültek, viszont az üzemet előtte még felgyújtották. - Hol van Frank és Carver?! - kérdezte Horatio, miközben fentről terjedt a tűz az alsó szintekre, az égő és párolgó, füstölő vegyszerek pedig egyre fojtóbb légkört teremtettek, így mindenki gázmaszkot húzott. - Frank meghalt, Carver eltűnt. Mennünk kell, mindjárt összedől az épület! Nem sok idejük volt szétnézni, hamarosan távozniuk kellett. Kicsit később kiérkeztek a tűzoltók is, a mentősök is és a katasztrófa védelem is, közben a rendőrség továbbra is gázálarcban és védő ruhában elkezdte átfésülni a környéket nem csak utánam, hanem Kyson és Krampusz után is. Csak engem találtak meg. Egy csövön át kerültem ki egy Bronxi folyóba, amin keresztül némi vegyszer is ömlött a folyóba. Amolyan leeresztő volt, egyfajta túlfolyó, hogy a felesleges vegyi szemét ki tudjon ömleni valahová, amikor a rendszer már nem bírja. - Megtaláltam! - kiáltotta egy rendőr, bár a látvány nem volt túl szép. A csőrendszerben eltört két bordám és a jobb vállam is kificamodott a helyéről. A bőröm több helyen megégett a forró gőztől, bár nem volt túl súlyos, ugyanis nem volt annyira égetően forró, ám a különböző kémiai anyagok is kikezdték a bőröm, így voltak elszíneződések és különböző kiütések is. Az ajkaim kékek voltak a szívemet ért megterheléstől, a szemeim lilás-vörösek és véreztek... ...
A kórházban elég hosszú ideig ügyködtek az orvosok, hisz sok dolog még nekik is új volt. A sebészeknek könnyű dolguk volt, de a toxikológián már annál nehezebb dolguk volt az orvosoknak, lévén, hogy több vegyszer és gyógyszer is idegen, kísérleti anyag volt és sok kémiai károsodás még nekik is új volt, de szép munkát végeztek és a kollégáknak azt mondták szépen fel fogok épülni és idővel a szépséghibák is el fognak múlni a kezelések során, noha azt ők maguk sem tudták a kómából mikor fogok magamhoz térni. Elvileg maradandó agykárosodás nem történt. Bekötött szemekkel feküdtem, a fásli alatt gézlapok voltak, melyek gyógyszerekbe voltak beáztatva. A testem több helyen fásli fedte, imitt-amott gipsz és merevítők is, de alapvetően nem volt túl vészes az állapotom, bár mindezek nélkül jobban festettem volna. A legrondább látvány minden bizonnyal a légzést támogató cső volt, ami le volt nyomva a "torkomon". A hír még egyelőre nem jutott el Romanhoz, ugyanis Horatio hírzárlatot rendelt el. Ő maga akarta közölni Romannel a híreket. Roman már otthon volt és Horatio jól tudta, azóta már nyomhatja a telefont és idegeskedett, hogy miért nem éri el Carvert, Abban bízott, hogy senki nem mondott neki semmit, bár nem lehet tudni. Amennyiben Romannek senki nem pletykált és otthon találta Romant, akkor nagy nehézkesen bele is kezdett. - Szia. Ne haragudj, hogy munka után zavarlak, de... rossz híreket kell közölnöm. Alastair kórházba került. Sajnálom... - mondta nagy nehézkesen. Láthatóan ő is maga alatt volt. Kellett neki kis idő, mire elkezdte elmesélni mi történt. Bár mivel nem volt mellettem, sok részletet nem tudott, de azt igen, hogy mi történhetett, amíg én nem voltam ott mellette. Vagy inkább ő mellettem.
Nem voltam nyugodt, de úgy tűnt, akkor ott Alie megértette, hogy miről beszéltem és elfogadta, hogy most szépen nyugton marad a seggén. Ennek tudatában maradtam. S bár néha kissé gyanúsan viselkedett, betudtam annak, hogy biztos csak a paranoia. Dehát miért ismétlődne meg minden, nem? Ráadásul harmadszorra is. Mert ahogy így belegondolok Jennának is fontosabbak voltak a kalandok és a munka, mint sem, hogy minket válasszon. Julian sem tett másként, hiába tett ígéreteket. S bár tudom, én sem vagyok éppenséggel szent, de az isten szerelmére jót akartam nekik. Otthon voltam, főleg, mert Alie dolgozott, én meg befogadtam egy ideje ezt a szürke királyfit, akit mint kiderült néha etetni is kell, mert ő bizony nem vár haza rántottával. Ellenben tetszik, ahogy reggelente befekszik a képem mellé és ezerrel dorombolni kezd. Ráadásul jó kis lehetőséget is kaptam a kapitányságtól, noha csak azért, mert azt hitték ismételten tiszta vagyok és úgy gondoltál illő példája lehetnék másoknak is, így a rendőrségen belül a járőrözésen kívül másodállásban pártfogó lettem. Még nem igazán tudom, hogy ki lesz az én nyavalyásom, akinek a seggében kell lennem, hogy vigyázhassak rá, de ennyi elcseszett kölyök és házasság mellett szerintem menni fog. - Gyanúsan csöndes lettél... - állapítom meg fél kézzel az instát böngészve, mássikkal pedig a kanapé kartámláján gubbasztó macsek hátát simogatva, aki szintén velem együtt nézegeti az unalmas nyaralós képeket. Nyávog is egyet. - Jah, nekem se jönnek be, ezek a kamu koktél szürcsölő minden szipi szupi képek... - görgetek tovább, míg nem hallom valakinek a kopogását. - Áhá! Biztos, Alie baba az, mert baszott írni, hogy mikor végez. - néztem a cicusra, aki még mindig laposakat pislogva, ráérősen lóbálta ide oda farkát, miközben én felkeltem és eltéve a telefonom elmentem az ajtóig, hogy kinyithassam. Kurva kis herceg, állandóan csak a baj van vele... Remélem, hogy hozott piát is, mert akkor ma biztos, hogy tenyér lenyomatokkal a seggén megy haza. - Késtél... - nyitom ki az ajtót száj húzva, kicsit még rá is játszva, egészen addig, míg Alie bájos pofikája helyett Horatioéval szembe nem találom magam. Neki pedig nem jár a szép szó, meg a kedves mosoly. - Te meg mi a picsát akarsz, hülye gyerek? - morogtam, mert nem, hogy őt kell néznem, de ezek szerint Alie még mindig szarik a fejemre. Jó, mostanában szokott ilyet, gondoltam, biztos a nyomozásos veszekedés meg a baba ügy miatt, de na, azért a lófasznak is van vége. Vágtam már rá volna egyből, hogy igen, kurvára zavar, de így megszakítás nélkül azért sikerült meglepnie. - Kórházba? - kérdek vissza értetlenkedve, mert ez speciel éppen, hogy nonszensz. Csak nem koffein túladagolást kapott az irodában? És mit sajnál? Talán meg is halt? A látszat ellenére először jobban aggódtam, mint mondjuk dühöse lettem volna, de, ahogy belekezdett a meséjébe és kiderült, hogy ezek a szarrágók a hátam mögött szarakodtak, pedig direkt el lett mondva, annak a barom királylánynak is, hogy maradjon a seggén, nem csak elvörösödött a fejem a dühtől, de baszott nagyot csalódtam benne. És ki issza meg ennek a levét? Hát persze, hogy én! Ja, és persze Horatio, mert a következő pillanatban úgy behúzok neki, hogy jó, ha egy fogát el nem veszíti. - Gondolom mennyire sajnálod! Mert te biztos képes vagy ilyesmikre! - ordítoztam vele. - Ugyanolyan hibbant vagy, mint eddig! Téged nem is be kéne zárni, ha le kéne lőni, mint a többi veszett kutyát! - üvöltöttem vele. Szomszédok? Biztos hallották, de ismernek már annyira, hogy ilyenkor jobb úgy tenni, mintha otthon se lennének. - Lehet, hogy szar apa voltam, és egyszer-kétszer a fejükre estek a gyerekek, de te bazd meg... téged tuti, hogy a lábaidnál fogva vagdostak a kurva köves padlóhoz a szüleid!!! - keltem ki magamból teljesen, és legszívesebben még a padlót is felmosatnám vele. Meg utána a saját vérét. - Ez mind a ti hibátok, bazd meg!! Elmondtam, hogy állítsál magadon, de neeeeem, mert fasza gyereknek gondoltad magad, és látod mire mentél vele?! Megint kinyírod a kollégáid!!!! - kiabáltam vele tovább, amire már az a szürke szőrgombóc is kitipegett, hogy megnézze magának, mi történik. A kis nyamvadt el is kezd tekeregni a lábaim közt, ami más esetben biztos cukimuki lenne, de most még ez is felbasz, ezért lábfejemmel pocakja alá nyúlva repítem vissza a lakásba. - Maradjá má te is, bazd meg!! - kiáltok utána, miközben repülve egy pár métert, nyávogva ér földet, majd méltatlankodva iszkol el a háló felé. Hideg idő? Faszt se érdekel, így vékony pulóverben indulok útnak, de ha az az agyatlan a földön van, még bele is rúgok.
Hamar a kórházba érek, bár nem saját kocsival, hanem taxival, de amaz sem merne lassabban menni, és nem csak a jelvényem miatt, hanem, mert akárhányszor visszapillant rám a tükörből, mindig úgy nézek rá, mint aki azt fontolgatja, hogy a legközelebbi ember beleit fogja most kiengedni. Szóval seperc alatt a kórházban leszek, ahol a pultnak esve, sietősen megérdeklődöm Alie helyét. Persze nem érnek rá velem foglalkozni éppen most, ezért ápolónő vagy sem, türelmetlenül kapom egy a felsőrészét és rántom el a csevegő partnerétől, hogy elismételjen a kérdésem és mielőbb megkapjam a válaszom. Mindenki jobban jár. El is rongyolok a szobáig az intenzívre, s bár feltudnék robbanni, olyan dühös vagyok, mikor belépek eléggé lesokkol a látvány, hogy egyből csapkolódásba kezdjek. Ráadásul magánál sincs, de talán jobb is, mert amennyi gépre rá van kötve és amennyi kilátszik belőle a sok kötés alól, sokra nem menne vele. - Kurva életbe Alie... - túrok két kezemmel hajamba, erőteljesen tartva magam, hogy ne e pillanatban omoljak össze. Még mindig csalódott és dühös vagyok, de bassza meg, hát, hogy néz ki. Horatio és az orvos szerint felfog épülni, mégha most nem is úgy tűnik, de attól még... bassza meg... Odahúzok egy széket hozzá és leülve mellé a hajába simítok, bár még azt is kellően óvatosan teszem, a sok drót meg cső miatt. Jó ideig csak nézem és simogatom a buksiját, miközben átkozom az egész világot, hogy ez megtörténhetett. Kell egy kis idő míg lenyugszom és visszaülök a helyemre, hogy gondolkodni tudjak. Eléggé az érzelmeim befolyásoltsága alatt vagyok, de egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy ez megtörtént. Éppen úgy, mint Juliannél is. Hányszor elpofáztam neki, hogy maradjon már a seggén. És hányszor került emiatt kórházba, mert neki hősködnie kellett. Ha úgy vesszük, tulajdonképpen Julie is miatta halt meg. Nem, ez így nem mehet tovább. Én ezt nem akarom. Harmadszorra már nem játszom végig ugyanezt. Elnézek felé, de nem látok változást, noha tudom, ennél többet úgy sem tehetnék érte. Elnyúlok a keze után, meg is fogom, és hüvelykujjammal kicsit meg is simogatom kézfejét, de akárhogy is próbálkozok, képtelen vagyok neki megbocsájtani. Elképzelem, ahogy bűnbánóan sajnálkozik, ígéretet tesz és bocsánatot kér, de hiába szívszaggató az egész, tudom, hogy nem fog változni. Mert az ember nem változik. Se én, se őt, se senki... Már majdnem könnyek gyűlnek a szemeimbe, mikor elpillantok, győzködöm magam, de végül azt is feladom. Ennyi volt... Nem, hogy család nem leszünk, de egy pár sem. - Bazd meg, Carver... - kelek fel végül hirtelen, és vissza se nézve hagyom ott, és a kórházat is. Nem kérdés, hogy mit akarok és hová akarok menni, bár az ismerősök képe most pont nem hiányzik. Szóval remélve, hogy azóta Horatio elhúzott a vérbe, hazamegyek. A cicus még mindig a hálóban, csak már nem az ágy alatt, hanem a párnák közt figyel. Be is zárom a bejáratit, sőt a háló ajtaját is behajtom, mintha minimum valami perverz dologra készülnék. Aztán előszedem a néhány éves kis életmentő dobozkám, ami fel van szerelve mindennel és kiszedem belőle, ami kell. Vagy is hát... először valami jó erőset, heroint, gondoltam, az kellően kisegít a mostani bajból, de aztán kezem ügyébe kerül a félig üres Sweet Dreams. Bár jobb volna inkább lenyugodni a picsába, nincs ellenemre, hogy jobb kedvre is derüljek, szóval... nem finomkodva a mennyiséggel, beadom magamnak az összeset, ami kiüt majdnem két egész napra.
where: home with catwhen: autumn, late afternoon why: because I'm on vacation... just kidding.
If the only thing keeping a person decent is the expectation of divine reward then brother that person is a piece of s***. And I’d like to get as many of them out in the open as possible.
A napok és a hetek egyre csak teltek, ahogy a gyógyulásom haladt, bár a kómából nem keltem fel, így fogalmam sem volt mi történik körülöttem, viszont a testem szépen regenerálódott. A vállamat már szépen helyre jött, de a bőröm még nem volt az igazi, ahogy a borda törések is nagyjából elkezdtek helyre jönni, bár még volt hová gyógyulni. A lélegeztetőről már lekerültem, az intenzívről is kikerültem, az orvosok és a kollégák pedig azért szurkoltak, hogy végre felébredjek a kómából. Ez az alkalom pedig el is jött. Egyik nap nagy nehezen ébredezni kezdtem, de a kötésektől nem láttam semmit. Felültem, bár még kissé fájdalmas volt a mozdulat. Miután kikeltem az ágyból elkezdtem átmozgatni magam, miközben nagyokat jajdultam, a szememről pedig elkezdtem lehámozni a kötszert, de homályosan láttam és kissé lilás foltokban. Hosszan, nagyokat pislogtam, a kép pedig tisztulni kezdett. Kezeimre néztem, amik szintén be voltak kötve. Gondolkodni kezdtem, hogy mi történt, miért vagyok itt, de az emlékeim homályosak voltak. Az arcomat kezdtem tapogatni és éreztem, hogy be van kötve, így ideges lettem. Mi folyik itt? Kezdett derengeni mi történt velem. Láttam, amin Frank rám zárja a gázkamra ajtaját és rám engednek valamit. Hallottam Horatio hangját, amint kérdezi, hogy sikerült-e megölni engem végre. - Tükör! Tükör kell! - léptem oda a fali mosdóhoz, ami felett volt egy tükör a privát kórtermemben, majd elkezdtem lehámozni a fáslit a kezeimről és az arcomról is, de a látvány megijesztett és elkeserített. A szemeim véreresek voltak és lilásak, a bőrömön furcsa kiütések voltak, az ajkaim pedig még kékesek voltak. A kezeimre néztem, amik szintén mutatták még a kémiai szerekre adott reakciót. Ijedten, majd dühödten ordítottam a tükörbe a hajamba markolva. Mi történt velem? Az ordításom lassan tébolyodott nevetésbe torkollott, ahogy tudatosult bennem minden. Meg akartak ölni a kollégáim, a gyilkossági kísérletük pedig ezt tette velem. Szörnyeteg lettem? Mégis hogy nézek ki? Az ablakhoz léptem, hogy kinézzek rajta. Vajon mennyi ideig voltam önkívületben? Olyan reggel tája lehetett. A hangomra jött be egy ápolónő, aki bár félt kicsit, de mikor meglátta, hogy magamhoz tértem lelkesen futott oda hozzám. - Mr. Carver! Végre felébredt a kómából? - kérdezte boldogan. - Hogy érzi magát? - Hogy érzem magam? Soha jobban! Megvilágosodtam! - Igazán? - kérdezte meglepetten, de kissé értetlenül. Elmartam a haját, belevágtam a fejét az ablakba, ami kitört. - Igazán. Már mindent pontosan értek... tisztán látok... - Ráütöttem a tarkójára, az üveg belefúródott a torkába, majd a köpenyébe markoltam és kibillentettem. Kizuhant, rá egy parkoló kocsira. Kitörtem egy nagyobb darab üveget a helyéről, majd megindultam az ágyam felé. Azt néztem volt-e valamikor vendégem, de láthatóan senki sem látogatott. Még Roman sem. - Hát így állunk? - eltettem a telefonom és a pénztárcám, amiket az éjjeli szekrényemre tettek, hisz a személyes tárgyaim voltak, igaz, a telefon már le volt merülve, majd elindultam kifelé. Mikor szembe jött velem egy orvos, aki fel akart tartóztatni a torkába szúrtam az üvegdarabot és félre löktem, a kórházban pedig kitört a pánik a folyosón, így igyekeztem mihamarabb lelépni, aki pedig szembe jött velem, bizony megöltem. Lesből rátámadtam egy biztonsági őrre és miután elvágtam a torkát elvettem a pisztolyát is, bár a mozdulat miatt a bordáimban égető fájdalom nyilallt, így megtorpantam pár másodpercre. Lemenekültem a patológiára, ahol a hullaszállítóknak fenntartott közlekedőn át menekültem ki a kórházból. Valahol meg kell mosakodnom a vértől és ruhát kell szereznem. Ezzel a gondolattal indultam meg egy aluljáróba, ahol a nyilvános WC-ben megmosakodtam és elbújtam egy fülkében, várva, hogy valaki megjelenjen, hogy WC-re kell jönnie. Mikor a mellettem lévő fülke ajtaja megzördült, előjöttem és kivártam, hogy a férfi kijöjjön. A pisztolyom markolatával leütöttem, majd eltörtem a nyakát. Ahogy elnéztem, kábé egy méret lehettünk. Behúztam a fülkébe, amit magunkra zártunk, amíg átöltöztem az ő ruhájába. A farmer kicsit bő volt, de a szíj tartotta, a póló és a dzseki viszont egész jól passzolt. Kicsit bő volt, de nem feltűnően. Gyorsan elhagytam a fülkét és a WC helységet is. Immáron nem tűntem kórházi szökevénynek. Taxiba ültem, amivel több utcán át is utaztam. Kiszálltam egy butiknál, ahol vettem egy új öltönyt, amit a taxiban át is vettem, hogy megszabadulhassak végre a lopott ruhától, miközben a saját lakásom felé vettem az utat, hogy megnézzem vár-e otthon valaki, DE NEM! Dühös lettem, hiszen láttam, jó ideje nem járt már nálam senki. Kerestem alapozót, amivel kikentem magam, hogy eltüntessem a szépséghibáim, többek közt a kiütéseket, majd Roman lakására vettem az utam immáron saját kocsimmal, de nem a háznál parkoltam le, hanem valamivel távolabb. Addigra már volt némi elképzelésem mi is járhat Roman eszében. Hogy örül, hogy megszabadult végre tőlem. Ezért is biztatott engem, hogy iramodjak meg a Krampusz után. Összejátszott Horatioval és Frankkel. Csak meg akart tőlem szabadulni. Kopogtam, csengettem, de semmi. Nem nyitott ajtót. Jöhet a régi módszer. Az ablakhoz mentem és betörtem, lesepertem a szilánkokat és a sorjákat, majd bemásztam és a keresésére indultam, mígnem megtaláltam őt részegen a hálóban. A dohányzó asztalhoz mentem és rátámaszkodva pillantottam rá az ágyba. - Helló Romcsi - vigyorogtam. - Azt hittem a kórházi ágy mellett fogsz rám várni. De így is jó nekem. Végül is nem holt mindegy hol nyírlak ki? - nevettem. - Mondd csak, csalódott vagy, hogy élek, azért ittad le magad, vagy csupán unalomból? - pillogtam rá.
Annak a kis lüke kölyöknek, akinek a nevére mai napig nem emlékszem, csak a két véraláfutásos boci szemére, igaza van. Drogok és pia nélkül minden csupa szar, de velük, legalább elviselhető. Már magam sem tudom, miért hagytam el őket akkor, pedig jó volt az úgy, ahogy volt. Mondjuk rendőrként nem éppen példa mutató, amit épp most művelek, vagy nem művelek, de szabit vettem ki, ők meg örültek, hogy addig se rontom bent a levegőt, szóval míg Alie gyógyulászgatott, Julian pedig élte a luxus életét boldogan, meg úgy mindenki más, én lassan kezdtem felélni a vésztartalék kábítószereim, és ami azt illeti a piát is, a cigivel együtt. Abban a röpke pár hétben - ami úgy elillant, hogy csak nah! - tök jól éreztem magam. Az más kérdés, hogy ennek jórészét kurvára ájultan vagy aludva végeztem. Szegény szürke herceg kínjában, amelyik szekrényt csak tudta, felnyitotta és minden megrágcsált, ivott. Néha ő is belenyakalt a kiöntött piába és aztán velem együtt szundikált, de egyáltalán nem tetszett neki ez az életmód. Az egyik magas szekrény tetejéről figyelt már órák óta, morcosan, sértődötten, nem is dorombolva, mint inkább morcos hangot kiadva, mikor valaki nem épp az ajtón keresztül, de bejött hozzánk. Neki a betörés nem mond semmit. Legalábbis, nem azt, amit mondjuk nekem, így csupán érdeklődve figyelte ki érkezett hozzánk, de mozdulni nem volt kedve. Én meg, hát igaz, hogy az ágyban voltam, de már magam sem tudtam, hogy alszok, próbálkozok vele, vagy félájultan próbálok ébren maradni. Látni szinte semmit sem láttam, mondjuk főleg, azért mert csukva volt a szemem. Hallottam a zörejeket, de túl szarul voltam ahhoz, hogy ki keljek az ágyból. Valahol mélyen legbelül azt is felfogtam, hogy a blabla ismerős hangtól jön, de éppen csak annyi energiám volt jelenleg, hogy enyhén szám húzva, totál lezsibbadva oldalra fordítsam a fejem. - Kussolj már... Még szabadságon vagyok... - mormogom halkan, az se biztos, hogy érteni, de zavar a fény, a hang, meg úgy minden. Aztán nagy lassan formálódik benne a válasz, hogy ja, ő biztos Alie, és, hogy jééé, ide tolta a képét. Hallásra milyen kis üde és friss, hogy menne el a picsába. Nekem meg gondolom felkéne kelnem... óó, bazd meg... Nehéz rávennem magam, hát még a testem, ami olyan lajhár módra mozdul csak meg, hogy majdnem még az ágyról is leesem, így meg végülis csak lecsúszom, rá a seggemre, ami azért kellően felébreszt, de még így is, alig élek. Megdörzsölöm szemem egyik kezemmel, de még azt is meg kell emésztenem, hogy itthon vagyok, nappal van, és hogy elég nagy a kupi. Na meg, hogy kurvára nem érzem hol magam. Aztán másodjára azt sem ártana véglegesen tisztázni, hogy itt van Carver. A kérdése már rég tova szállt a fejemben, de betűnként és jó messzire, szóval azt el is engedtem. Ellenben kómásan, alig néhány százalék egyensúly érzékkel, azért sokszori próbálkozással, de fel kelek. Mondjuk amibe lehet, bele is kapaszkodom, így a maradék üres üveget, lámpát és ébresztő órát is faszán leverem az éjjeliről, majd ugyanígy egy csomó mindent a szembeni szekrényről, aminek szélét csak sokadszorra találom meg. Párszor még átkell dörgölnöm arcom és hunyorognom, hogy rájöjjek, még mindig itt van. - Még mindig itt vagy...? - nézek rá álmatagon, bár az is feltűnik, hogy totál nem azokban a csajos cuccokban, mint máskor, de ehhez még elég korán van nekem, hogy értelmezni is tudjam, hogy valami fura rajta. - Húzz már innen... Keress magadnak más idiótát... Vagy menj vissza halálra dolgozni magad... másodjára csak sikerül... - bár mintha említett volna valami gyilkolást, de egyenlőre örülök, ha a konyháig ellátok, ahová kiszándékoztam menni, de a világ hamar forogni kezd velem, szóval le is huppanok a kanapéra és próbálom leküzdeni a hányingert. - Vagy ha már itt esz a fene, csinálj már egy kávét... - intek felé, igaz abban sem vagyok biztos, hogy van e itthon egyáltalán. - Én... meg... addig... - csukódnak le megint a szemeim, és ültömbe is elalszom. Úgy lezsibbadtam ettől a pár hetes mindentől is, hogyha lelőne se érezném, csak simán elvéreznék, aztán pá fostenger.
where: home with catwhen: autumn, late afternoon why: because I'm on vacation... just kidding.
If the only thing keeping a person decent is the expectation of divine reward then brother that person is a piece of s***. And I’d like to get as many of them out in the open as possible.
Olybá tűnt Roman nem látott a részegségtől, de nem is hallott, mivel teljesen úgy reagált, mintha mit sem értett volna abból, ami körülötte történt. Talán így is volt. Nem fogta fel a helyzet súlyosságát és azt, hogy lakolnia kell a tetteiért. Olyan könnyen megölhetném, de lehet nem lesz rá szükség. Ahogy seggre pottyant arra gondoltam megoldja ő azt magának. Elesik a konyhába menet és beveri a fejét egy asztal sarkába és bye bye life. Miközben fel akart kelni, mindent levert. Szép. Figyeltem, amint lassan lábra áll és próbálja felébreszteni az érzékszerveit, de úgy tűnt csak nagy sokára tudott észhez térni és felfedezni engem, de már haladás, hogy sikerült neki. Vigyorogva csóváltam meg a fejem. - Annak örülnél, igaz? Ha végre meghalnék. Az tetszene, igaz? - kérdeztem vissza. - Nem is kerestél. Nem is vártál rám. Én pedig majdnem meghaltam miattatok. Pedig én azt hittem szeretsz - morogtam, a pumpa pedig kezdett bennem felmenni, mikor még kávét akart volna főzetni velem. Aztán... aztán elaludt. Ülve. - Ébredj! - ordítottam rá dühösen, majd fejbe rúgtam, hogy terüljön el tőle. - Ha józan lennél, tudatában lennél annak, hogy mit tettél - morogtam, hisz láthatóan nem volt képben. Áthúztam őt a konyhába, majd megnyitottam a csapot és pohárszám kezdtem locsolni a képébe vizet, hogy kezdjen el észhez térni tőle, majd mellé dobtam a poharat a földre, hátha annak összetörésének a hangja majd segít neki kicsit észhez térni, ha eddig nem kezdett ébredezni a víztől. - Hála nektek... sikerült felnyitnotok a szemem. Most már mindent értek. Miért akartál tőlem megszabadulni?! - kérdeztem és ismét megrúgtam az arcát. - Mit tettem, amivel kiváltottam az ellenszenved? Hogy szövetkezhettél velük?! - kérdeztem és talpammal rugdostam mellé a fejét, majd elléptem tőle és kezembe vettem a pisztolyt, amit még a kórházban loptam az őrtől. - Pedig gyereket akartunk! Óriási hibát követtél el! - grimaszoltam. - De ez volt életed utolsó hiába. Elsőnek téged öllek meg, aztán levadászom az összes többi rohadékot is. Majd egy sírba áslak el titeket, hogy jól érezzétek magatok - hahotáztam. - De tudni akarom előtte az igazat. Miért voltam utadban? Talán találtál helyettem valaki jobbat? Létezik olyan? - néztem rá kérdőn. - Vagy már idegesítettelek? Büdös volt a szám? Nem tetszett a szemem színe? Most szebb lett, igaz? Vagy túl sok parfümöt használtam? Rosszul szoptam? Válaszolj! Miért akartál megöletni?! - ordítottam és a ravaszra tettem az ujjam.
Nem vágtam miről beszél, bár az nem újdonság, hogy játssza itt a drámakirálynőt, ám ezúttal nem kellett vele foglalkoznom. Ott a kórházban megígértem magamnak, hogy nem megyek vissza hozzá és őt sem fogadom vissza. Nem. Nem arról van szó, hogy nyakörv kell a nyakába, és minden szavam parancs, de jót akartam neki, már pedig így nem lehet tervezni, hogy közben féllábbal a sírban van. Akkor nesze, kockáztassa az életét és aggódjon érte a franc. - Nyilván... - ásítom, mármint, azért az kivettem szavaiból, hogy még engem okok emiatt. Hát ki mást? Én maga vagyok a világ bűnbakja, nem? De ha akarnám sem húznám fel magam rajta. Az agyam egyik fele még mindig alszik, szóval majd megunja aztán odébb áll. Ezt akarta, hát akkor rajta. Hogy kifeküdtem a kanapén és a kávéra várva közben bealudtam, hát istenem... És még ő ordibál velem, miközben a kávét se rakta oda főni... A fejbe rúgás sem ért többet, max bekómálok... Így pedig legalább nem ülve, hanem oldalra kifekve szunyálhattam tovább. Még a nyálam is kicsordult. Már egészen kezdtem el ringatózni az álmok tengerén, ahogy vonszolt a földön, de a hirtelen pofámba kerülő liter szám víz, azért csak felébresztett. - Apád faszát...! - köpködtem a vizet, nagy nehezen kezeim is oda emelve, de még így is kaptam belőle. - Fejezd... már... be! - fordítottam el a fejem, de így meg a fülembe ment. Hát ez nem normális bazd meg... Rúgni is pont akkor rúgott, mikor ott volt a kezem, így azt helyzethez képest kivédtem, de attól még fájt... Mégis mióta ekkora sajtkukac? Nem szokott ő rugdosódni, meg baszakodni... Talán túl gyengéd voltam vele, és pofán kellett volna vernem, míg kómában volt. Az pedig, hogy még mindig nem értettem, hogy miről beszél... pfff... szerintem ő sem. Előbb még megvilágosodott, most meg tőlem követel válaszokat... döntse már el, hogy kék vagy zöld... De azért lassan csak elkezdtem felkecmeregni, mindenbe is belekapaszkodva. Már ha felhagyott a rugdosással, mert amúgy is nehéz, de ha még ő sem segít, akkor bassza meg, nekem a földön is jó. - Mi van... ellenszenved... szövetkeztél? Te kurva gyagyás vagy... és még az alkohol rombolja az agysejteket... Tudtam, hogy kamu az egész... - forgattam szemeim, de még abba is beleszédültem, s ha már talpon voltam, biztos, hogy így neki is dőltem a pultnak. - Ó, bazd meg, a macska... nem adtam neki kaját... Lehet már le is lépett. Megérteném... - morogtam, még egyszer megtörölve a vizes képem, miközben próbáltam hellyel közzel kijózanodni. Bár sokkal többet ért, hogy felemlegette a baba projektet. Le is engedtem lassan a kezem a képemről. - Nem. ÉN akartam gyereket. Te csak bekamuztad, hogy elhitesd velem, hogy minden fasza. Megkértelek rá, hogy maradj a picsádon, de nyilván nem tetted. Ha egy kicsit is érdekelt volna a gyerek vagy én, baszottul ott maradtál volna velem... Úgyhogy BAZD-MEG! - bökdöstem meg a homlokát, az se érdekelt, hogy pisztoly van nála. - Megölni, meg vadászni, mi? - húztam egy szórakozott fél mosolyra ajkaim, bár még mindig fáradtan. - Két magazinodnál többet fel sem bírsz emelni... A nagy hőstetted is faszán kudarcba fulladt, mert nem, hogy megszöktek azok a faszok, de még te is majdnem ott hagytad a... fejed... karod... gőzöm sincs mit mondanak, de mindegy is... - legyintek. - Egy hisztis kis picsa vagy... és magadnak köszönhetően megint szingli... - paskoltam meg arcát, mintha minimum megdicsértem volna. - Más...? Pff... te utánad a fasznak sem hiányzik még egy ilyen kapcsolat... Szépen feltettem cukiságom minden szexpartner keresőbe, aztán ennyi... Szopni...? Na azt az egyet legalább tudtál... - horkantok fel elmosolyodva. - Emlékszel mikor megígértem, hogy a szerelmemre sosem emelek kezet? Na... hát mostmár nincs ezzel gond... - dőltem oldalra, el a fegyver cső elől és elkapva a fejét a pultba vágtam, miközben kifordítottam fegyvert tartó kezét, ahogy a rendőrök szokták, annyi különbséggel, hogy addig csavartam a kezét, amíg el nem dobta a pisztolyt. Sőt, még egy kicsit tovább, amíg ropogni nem kezdett. Miközben deréktól föl felé a pultra nyomtam saját súlyommal, lábait pedig terpeszbe rúgtam, hogy ne tudjon rugdalózni. Kár, hogy bilincs nincs nálam. De nem áll szándékomban bántani... csak megnevelni, mert lássuk be, kicsit elkanászodott. S bár az akció vélhetően sikeres volt, de ha nem, akkor sem történt végül másként, mint, hogy a lendület végérvényesen megadta az utolsó löketet ahhoz, hogy... nos... hogy leokádjam. Kellett neki még rugdosnia is... Szóval vagy hátulról a nyakába kapta a pulton, vagy telibe elölről.
where: home with catwhen: autumn, late afternoon why: because I'm on vacation... just kidding.
If the only thing keeping a person decent is the expectation of divine reward then brother that person is a piece of s***. And I’d like to get as many of them out in the open as possible.
Láttam, amint nagy nehezen elkezdett felkecmeregni a földről, de elsőre nem engedtem, hanem visszarúgtam, hogy érezze a törődést, de utána hagytam felkecmeregni és a pultnak dőlni, legyen neki gyereknap, viszont még mindig tartottam, hogy összevissza beszél, így igyekeztem szembesíteni a tényekkel. - Én is akartam! - mondtam erélyesen, de mikor azt hazudta, hogy Ő bizony le akart beszélni és védeni, akkor ismételten kiabálni kezdtem. - HAZUDSZ! Te küldtél oda! Te erősködtél, hogy menjek, teljesítsek és dolgozzak! Elhitetted velem, hogy jobb vagyok náluk, hogy teperjek, de te közben már megtervezted a halálom! Te küldted utánam Franket és Hayest, hogy zárjanak be a gázkamrába! - viszonoztam a bökést egy gyomrossal. Pontosabban beletérdeltem a gyomrába. Élénken láttam magam előtt, ahogy Roman ösztönöz és láttam, amint Frank bezár a gázkamrába Horatio kérésére. A gond az volt, hogy nem tudtam elvenni a kedvét a kekeckedéstől és leszólta a testi erőmet. Nem baj. Játszunk így. - Ezért van a pisztoly, annak nincs nagy súlya, de át tudom vele lőni mások koponyáját - vigyorogtam a pisztoly felé. - Megszökni? Ó nem. Rájuk dőlt az égő gyár - ellenkeztem, viszont mikor kimondta, hogy szingli lettem, majdnem idő előtt meghúztam a ravaszt dühömben. - És ez boldoggá tesz, igaz? Örülsz, hogy végre vége velem, nem? De ne hidd, hogy könnyen elengedlek az életemből. Csak a holttesteddel együtt - szűrtem a fogaim közt haragosan. - Nem hiányzik? Szerintem most is hazudsz! Már rég megvan az utódom, csak nem mered beismerni. De bárki is legyen az a nyomorult, akit találtál, már ma este szingli lesz - nevettem, hiszen innen élve nem megy el. Meg fogom ölni. Mikor elhangzott az ominózus mondat meghúztam a ravaszt, de már ki is dőlt a cső elől és csak a konyhapultot lyukasztottam ki. Felé akartam rántani a pisztolyt, de nem hagyott rá lehetőséget és majdnem kitörte a karom a helyéből, amitől egyszerre ordítottam dühömtől és a fájdalomtól is. Megpróbáltam lőni párat, de nem találtam el így, egy idő után pedig el is ejtettem a pisztolyt, nem bírtam tovább tartani, de elrúgtam, hogy ő se tudjon hozzá férni. Nem vagyok őrült. A helyzet kísértetiesen hasonlított az egyik kemény kefélésünk kezdetére, de vélhetően most nem megdugni akart, hanem valami mást, mikor azonban lehányt rémülten sikoltottam és elfogott engem is a hányinger. Pár másodperc múlva már én is hánytam egyet a pultra. - Oh baszd meg... - motyogtam az alapozó alatt kissé sápadtan. Felhúztam lábaim és a pultnak nyomtam talpaim, majd rúgószerűen elnyomtam magam a pulttól és háttal a földre zuhantunk, majd lefordultam róla és azonnal a csaphoz rohantam, miközben elkezdtem ledobni a zakót, majd levettem az ingem is félig kigombolva, sietve és elkezdtem letörölni a hányást, majd bő vízzel mosni magam, igaz, mikor arcom is lemostam lemostam az alapozót is vele, de most az sem zavart, nem is gondoltam rá..
Kurva anyád... - morogtam halkan, félkómásan, miközben megint hátra dőltem, ahogy megrúgott, és úgy kecmeregtem fel, mint egy részeg a bárban a földről. Pedig ma még nem is ittam semmit. - Lófaszt nem akartál, nem, hogy gyereket... - feleseltem vissza, mert így volt. Egy valamire való szülő nem így gondolkodik. Aztán még én vagyok a hazug, a pofám leszakad... - Neked totál elmentek otthonról... Gondolkodj már hülye gyerek! Ha azt mondom, ne menj oda, akkor az azt jelenti, hogy hagyd a faszba! Ez nem olyan bonyolult, még a te hülye fejednek sem! - emeltem fel néha a hangom, ami csak olykor-olykor csuklott meg, mert azért én sem voltam a helyzet magaslatán. Meg amúgy is... ki a picsa az a Frank? Mondanom sem kell, se az oda vissza vitázás, se a gyomros nem tett jól, így adott volt, hogy valamikor kifogom dobni a taccsót. - Jaj hagyjuk már, te életképtelen barom. Ha annyira faszán céloznál, most nem te kecmeregtél volna ki a kórházból, hanem azok lennének sírba. De lemerem fogadni, hogy lófaszt nem találtál el... velük ellentétben... - szapultam még mindig, mert igen is megérdemli. Legalább máskor nem mondja, hogy lelkesítettem rá. - Szerintem meg bazd meg... - ha már így állunk. Há nehogy már ő jobban tudja. Persze addigra kicsit összébb szedtem magam, mert a hülyéje óvatlanságból még tényleg képes volna lelőni. Kénytelen voltam leszerelni, és mivel amúgy sem voltam a toppon, lehet kicsit durvábbra sikeredett, de... legalább sikeredett. Úgy rángatózott alattam, mint egy birka, aki tudja, hogy mindjárt el lesz nyiszálva a torka, ezért még utoljára belead mindent. Húztam is a szám, ahogy kis híján meg süketített az ordibálásával. - Jól van, jól van, nincs semmi baj... - csitítgattam, az sem zavart, hogy néha meghúzza a ravaszt, veszélyt már nem jelent, mert lassan eldobta a pisztolyt. - Csak egy kis ripsz-ropsz, majd helyre jön... Higgadj le, jó...? - hajoltam a füléhez valamivel nyugodtabban, hátha akkor ő is lehiggad. Nos, ez persze sosem fog kiderülni, mert abba a pillanatban visszaköszönt a pár nappal ezelőtti kaja, meg a sok pia egy része, amivel sikerült is beterítenem, hát... nem szándékosan... Persze ki volt akadva, amit nem is értek igazán, így arra sem számítottam, hogy erőre kap egy kis böfitől és mindkettőnket hátra küldi. Jó, ő mondjuk puhára esik, na de ééén? Nyöszörögtem is néhány káromkodósat, mert így is idő volt, míg felkecmeregtem, most pedig ismét a padlón. Még egyszer kidobtam a taccsót a padlóra, aztán a fal mentén nagy nehezem felültem és onnan figyeltem, ahogy pánikolva dugja fejét a csap alá. - Jaj hát most mit izélsz... ez csak egy kis hányás... Mi lenne, ha a gyereked hányna nyakba? Pff... mekkora egy kamu gép vagy... - forgattam meg szemeim, de csak óvatosan, nehogy megint el okádjam magam. Aztán sóhajtva nézve, ahogy ügyetlenkedik, végül felkapaszkodva a pultba, felhúztam magam és odasántikáltam mellé, hogy egyik kezemmel a nyakát átkarolva húzzam közelebb hozzám és a csaphoz, amit langyosra állítottam és mihelyt víz érte, nyomtam rá egy kis mosogatószert, mert... ez volt kéznél. - Látod, már is milyen kis csini lettél, meg citrom illatú... - dünnyögtem oda, miközben lemostam a fejéről a habot, s mivel, hogy neki több haja volt, mint nekem, így kicsit kifolyattam belőle, mielőtt a sütő fogantyújáról leszedtem volna a kéztörlőt és a fejébe nyomtam volna, aztán odébb löktem, hogy legalább én is kiöblítsem a pofám. Az, hogy most épp hogy nézett ki, előtte, se utána nem zavart. Én nem ő vagyok, hogy ilyesmikért picsogjak. Akkor ott, kómában fekve láttam milyen, oszt ennyi. A száj öblítést követően pedig szépen odamentem a hűtőhöz és benéztem hátha találok valami ihatót. Mondjuk sört vagy hasonlót... - Miért nem vetkőzől le teljesen, hmmm? Úgy is vizes lettél... úgy is meg kell száradnia... Én meg már sokszor láttalak pucéran... nem kell itt szégyenlősködnöd... - nézelődtem közben befelé, de egy pár napja felbontott narancslén kívül semmi nem volt a hűtőben. Az meg nem biztos, hogy jót tenne most a pocimnak.
where: home with catwhen: autumn, late afternoon why: because I'm on vacation... just kidding.
If the only thing keeping a person decent is the expectation of divine reward then brother that person is a piece of s***. And I’d like to get as many of them out in the open as possible.
- Te hazudsz! Tudom mit mondtál, nem vagyok őrült! - vágtam vissza. - Pontosan emlékszem mindenre - feleltem határozottan, de dühös lettem, amikor hülyének nevezett. Ő már csak tudja. Mosni akarja magát a bűneiből, de nem sokra megy vele. - Igen is jól célzok! - morogtam dühösen, már-már hisztérikusan. - Bárkit leszedek! - jelentettem ki öntelten, túlmagasztalva saját képességeim, mintha mindenható lennék. Nem értem mire jó neki, hogy húzza az agyam és próbára teszi a türelmem. Hát nem látja, hogy pisztoly van nálam? Nem látja, hogy mennyire dühös vagyok? Persze sajnos a meglepetés ereje az övé volt, így le tudott engem szerelni, hála az erőfölénynek, de a hányás után újra erőre kaptam és a csaphoz rohantam, de meglepetésemre Roman is jött segíteni megmosakodni, amit nem tudtam hová tenni. De legalább megtisztultam és a hányás illatát is átvette a friss citromos mosogatószer illat. Bambán néztem rá, mikor félre lökött és kiöblögette a száját, majd halál nyugodtan kotorászni kezdett a hűtőben, így én felhuppantam a pultra és onnan szemlélve próbáltam kitalálni, hogy vajon mi jár ilyenkor abban a hülye fejében. Kezembe vettem a borsőrlő malmot és a mellkasának dobtam. - Te nem fogtad fel, hogy meg akarlak ölni, igaz? - kérdeztem. - Mert... - kezdtem volna bele, de inkább nem tettem. Mélyet sóhajtottam, majd legyintettem. Már elmondtam háromszor, de láthatóan letojja a dolgot. De ha jobban belegondolok, nem is Roman a fő ellenségem, sőt, ha jobban belegondolok, megérdemelhet egy második esélyt, ahol bizonyíthat nekem. Valamiért tagad, szóval kap egy lehetőséget. +18 Miközben ivott, odamentem hozzá és mikor végzett és már üres volt a keze hátulról elkapva nyakát és karját a földre rántottam, majd kioldottam derékszíjam és letoltam a nadrágom az alsómmal együtt és félre dobtam, majd terpeszben föl álltam és csípője fölé guggoltam. - Azt akarom, hogy jó alaposan megbassz - mondtam feltűrve a felsőjét és mellkasát és hasát kezdtem simogatni. - Remélem azért még frigid nem lettél - csúsztam hátrébb, hogy ki tudjam bontani a nadrágját és lejjebb húzzam rajta. Kezembe vettem férfiasságát és kézzel-szájjal kezdtem dolgozni rajta, hogy folyamatosan egyre keményebb és nagyobb legyen. Már, ha hagyta. Tövére markoltam és ahogy növekedett, úgy engedtem egyre mélyebben a számba és rántottam rajta egyre erélyesebbeket, nagyobbakat. - Ha nem akartál megszabadulni tőlem, akkor gondolom nem lesz ellenedre, hogy dugj velem egyet a régi idők emlékére - mondtam, miközben markommal makkját dörzsöltem, mely már bő nyálban úszott.
Dehogy nem vagy... Más esetben nem hadonásznál itt pisztollyal, meg mondanál hülyeségeket... - húzom a szám, de utána sem fogom vissza magam. Buta volt, ezért megérdemli, hogy bűnhődjön kicsit. - Pff... na persze... - nézek rá laposakat pislogva, főleg a fáradtság miatt, meg amúgy is. De végül csak sikerül leszerelnem, más különben ki tudja tényleg mi lett volna a vége. Közel voltam, ha nem is öl meg, simán lelőhet, és az se volna túl jó. De szerencsére eltörni nem kellett a kezét, bár józanul biztos izgatónak találnám, ahogy küszködik, mint egy partra vetett hal. Csak hogy elfajultak a dolgok... a jóvoltamból. Jó, hát ilyen sajnos van... és lesz is. Ha nem tesz ellene, valószínűleg a következő adag is a nyakába ment volna, így viszont csak rontok a lakás tisztaságán. Aztán meg félig ülő helyzetbe, szédelegve figyelem, ahogy ügyetlenkedik a csapnál. Még mindig annyira kis nyeszlett drámakirálynő, hogy egyből felébredtek bennem a gondokosdói ösztönök. Mondjuk nem a legjózanabb módon, de attól még meg voltak. Ezért mentem oda segíteni, és mert láttam, hogy addig úgy sem hagyja abba a hisztit. Régebben sem tudtam megállni, ha kicsit rosszul állt a haja. És nem azért, mert olyan faszságai lennének, mint annak a gyökérnek, hanem, mert ő ilyen csajos. Talán még le is nyugodott a fejmosástól, ami ezúttal szó szerinti volt. Én pedig jobbnak láttam az öblögetés után valami folyadékpótlás után nézni, mert aztán megnézhetem magam. - De, hallottalak... Viszont tudom, hogy nem fogsz megölni... - motyogom, bár a hűtőbe dugva a fejem, szóval lehet nem is hallja. - És ahogy te sem ölsz meg engem, úgy én se tudlak utálni téged. De azért lássuk be, jó mondogatni... Hátha egyikünk komolyan veszi... - teszem hozzá végül feladva a keresgélést. Volt még ott tej is, de azt hiszem már attól elájulnék, ha kibontanám. Ehh... ezt benéztem... Hát még, hogy rohadtul nem számítottam rá, hogy ez a kis vakarcs hátulról támad. Mondjuk nem is vethetem meg érte, mert hát tudjuk jól, hogy kik támadnak hátulról. Csak most valahogy a karjával a nyakamon nem volt kedvem röhögni, ellenben nyikkantam egyet, ahogy visszaélt a nulla egyensúlyommal, én meg elvágódtam. Még a fejem is koppant. Geci, ha ma nem kapok agyrázkódást, akkor soha... +18 Számoltam vele, hogy most majd megint nekem ugrik, esetleg tovább fenyegetőzik a pisztollyal, amit ki tudja merre rúgott el, de mikor szarakodás nélkül tolta le a naciját mindenestül még ilyen kevésbé józan fejjel sem tudtam nem full értetlen fejet vágni. Persze tetszett, amit láttam, de az volna csak az igazán aljas, ha előttem verné ki. Akkor kerekedtek el szemeim még inkább, mikor fölém guggolt. Oké... ez most még a Sweet Dreams hatása...? Halóóó? - Oké... Mi?! Várj, mi van??? - értetlenkedtem, miközben próbáltam végig minimum az arcát figyelni, ha már a szemei helyett néha-néha lekalandozott tekintetem a pucér altestére. Nem mondom egy csöppet azért megijesztett ez a vészes szexuális vágya, mármint inkább annak hirtelensége, így sűrűeket pislogva néztem fel rá, miközben a kockás pocim és mellkasom simogatta, ami jól esett, csak... fura volt az egész. Aztán kissé megrökönyödve pillogtam le rá, ahogy aljább csúszva, szarakodás nélkül húzta le a gatyám. Ez... most akkor... büntetés? Vagy... ő is drogozott? Nem állítottam le, hülye lettem volna, bár mindenképp figyelmeztetni akartam, hogyhát ilyen kómás állapotban ne vegye sértésnek, ha nem áll fel. - V-várj... Még alig vagyok magamnál... nem hiszem, hogy sikerülne feliz... uhh... wow...ahmmm... heh... - szorítom össze szemeim összevont szemöldökkel, majd vonom őket egyből a homlokom tetejére, ahogy lelki könnyedséggel indítja el a folyamatot. Oké, holnaptól tényleg elfogok járni ilyen anonym szexfüggők gyűlésére. Idővel azért rájöttem, hogy ezt talán mégse kéne, és el is kezdtem ellenkezni, ami nagyjából kimerült abban, hogy ismét összeszorított szemekkel, erőlködő vörös fejjel, elfojtva a legtöbb nyögést, néha megráztam a fejem. Jó, hát, ilyen szempontból elég gyenge ember vagyok. Ilyen helyzetben még az egyenletes légzés sem megy, nem, hogy még az ép kézláb beszéd. Nagy megkönnyebbült nyögésekkel próbáltam tartani magam, miközben rohamosan keményedtem ajkai között, és pluszban még én is lenyúltam, hogy vizes hajába fúrjam ujjaim. - Ehz meg mih ahh fahhsz...? - nyögtem visszafojtva egy még nagyobbat, nagyokat lélegezve. Miről is...? Miről is... uhh? Miről is beszélgettünk? Hogy is jutottunk a konyhába? Úristen, de jól csinálja, csessze meg... Fel is nyögök, csípőm kicsit megemelve, lábaim megpróbálva kicsit felhúzni az érzéstől, ahogy kitörni próbál az, amire annyira hajt. Fejem is hátra vetem, majd egyből oldalra, ahogy egész testem bele remeg, annyira próbálom visszatartani magam, de néhány csepp így is a szájába jut. - Ahh, picsábah... - emelem meg ismét a csípőm nyüglődve, és kicsit fel-fele húzva a sörényét, jelezve, hogy másszon feljebb. - Okéh, nyehrtél... ahh tiéhd vagyohk... - nyögdécselem, bár gőzöm sincs már min is veszekedtünk vagy miről volt szó eddig. - Csahk csóhkolj máhr mehg...
where: home with catwhen: autumn, late afternoon why: because I'm on vacation... just kidding.
If the only thing keeping a person decent is the expectation of divine reward then brother that person is a piece of s***. And I’d like to get as many of them out in the open as possible.
+18 A helyzet nagyot fordult és nem is értettem Roman mitől fordult ekkorát. Már nem volt velem ellenséges, hanem sokkal inkább segítő és talán a maga módján kedves is. Ez fura volt és elgondolkodásra adott okot, hiszen nem olyan rég még megtámadott, előtte pedig meg akartak engem ölni. Segített megmosakodni, majd még incselkedett is szavaival, noha kérdőre vontam, válasza meglepett. Miből gondolja, hogy nem fogom megölni? Csak mert tiltja az oldal szabályzata és mert a két lüke user szereti a párosunk? Jókat röhögnek rajtunk és a hülyeségeinken. Nem tudhatta biztosra, hogy nem ölöm meg. Úgyis van két hasonmása, senkinek nem tűnne fel. Meg akartam, de most már nekem is lettek kétségeim afelől, hogy jó döntést akarok-e hozni. Volt némi kérdőjel a fejemben, miszerint nem utál. Ha nem utálna, látogatott volna. Ha nem utálna, nem akart volna megszabadulni tőlem. Ha nem utálna, most azt mondaná szeret és bocsánatot kérne mindenért. De mi van, ha nem is szabad akaratából akart megöletni, hanem Horatio és Frank kényszerítették bele? Talán fenyegették, zsarolták, hogy küldjön a halálba. Tudnom kell az igazat. A teste nem fog hazudni. És szex közben úgyis mindig őszinte. Neki is veselkedtem, miután földre küldtem egy ingatag pillanatában és nem is telt bele sokba, hogy már a földön, felette térdelve dolgozzak rajta. Persze még teljesen petyhüdt volt, de innen igazán izgató és izgalmas a játék. Még úgyse volt rá példa, hogy saját szemeimmel kövessem végig, ahogy az én izgatásom hatására keményedik és nő meg. Elsőnek csak kezemmel kezdtem dolgozni, majd tövénél megfogtam és számba véve kezdtem el nyelvemmel körözni csúcsán és fel-le mozgatni fejem, bár így puhán nem volt az igazi az érzés, így inkább csak nyelvemmel kényeztettem, majd ismét kezemmel, mire egy kis után elkezdett keményedni, így ismét visszatértem a szájjal való kényeztetéshez, majd zacsiját is számba vettem egy idő után és megdolgoztam golyóit is, addig markommal vertem neki. Újra szájba vettem hosszát és arcom belső oldalával dörzsöltem hegyét, miközben hosszát nyelvemmel masszíroztam és köröztem körülötte, ahogy pedig egyre nagyobb és keményebb lett, úgy engedtem egyre mélyebben a számba, amíg teljesen el nem tűnt és ajkaim nem zárták közre tövét és ezeket a mozdulatokat ismételtem, néha köhögtem és fuldokoltam kicsit, miközben éreztem a számban azt az enyhe spricct és az ismerős ízt, az pedig csak még jobban belehergelt, ahogy a hajamat tépte. Többször is megszívtam és masszíroztam hegyét nyelvemmel, köröztem rajta és közben zacsiját masszíroztam, de egy dolog mindig fix volt: Amikor csak tudtám őt figyeltem, többször is arcára és mellkasára pillantottam, miközben dolgoztam rajta, majd mikor feljebb húzott engedelmesen feljebb kúsztam és hosszan megcsókoltam, közben férfiasságom az övéhez nyomtam és hozzá dörzsöltem.
Józan fejjel lehet ellenkeztem volna. Mármint... tanulva a múltból, mert hogy esküszöm, mintha csak Jenna volna most itt. Vele is mindig vitáztunk, megakartuk ölni egymást, egyszer kétszert még pofon is csattant el vagy hozzávágtunk egymáshoz dolgokat, amire utólag sem vagyok büszke. Aztán végül, mikor látta, hogy úgy sem engedek a magaméból, mit csinált...? Ugyanezt! Meglovagolt, mert tudta, hogy akkor azt is bevallom, amit nem. Tudta, hogy semmire sem fogok nemet mondani, és szófogadóan mindenbe belemegyek. És bazd meg, mindig ez volt! Mindig eljátszotta és én hülye, mindig vevő voltam rá. Most foghatnám arra, hogy nem vagyok elég józan, de... azt hiszem, akkor sem szedném le magamról. Nem. Egyedül azt bánom, hogy túlságosan megszédülök, ha sokáig megemelem a fejem, pedig nézni és érezni is egyszerre, amit művel odalent... uhh... Egyszerre voltam rosszul a sok piátol, drogtól és hogy kb egy hétig ez volt a reggeli, ebéd és vacsi, s közben már most csillagokat láttam, ahogy egyre jobban keményedtem azok közt a fincsi ajkai közt, vagy éppen a nagyon is farkamra illő markában. Az pedig csupán hab a tortán, amiket a golyóimmal művelt. Kínlódtam is, mint az állat. Úgy kevergett a gyomrom, mint a picsa, és közben éreztem azt a izgatottságtól keletkező kis görcsöt is, ahogy éreztem, hogy kezdek mindjárt meggyulladni. Nagyokat próbáltam lélegezni, de sokszor így is elakadt a lélegzetem vagy épp túl szaporára sikeredett. - Upszi, bocsi... - szorítottam össze ajkaim, hogy elfojtsam vigyorom, mert nem amiatt volt jókedvem, mert csóri itt megfullad tőlem, hanem, mert annyira élveztem, hogy a hátsója kényelme nélkül is simán megtudtam volna tölteni a pofiját. Nem is tudtam megállni, hogy ujjaim ne fúrja tincsei közé, amiket ha eleinte nem is huzigáltam, csak simogattam, ahogy a keményedésen túl egyre intenzív lett az érzés a kényeztetése nyomán, úgy markoltam rá jobban tincseire, és vékonyodott el néha a hangom nyögés közben. De mocorgás nélkül sem bírtam ki, mert így is épp elég nehéz volt visszafojtanom a szökőkutat, így csípőm akaratlan is, vagy épp a padlónak feszült, vagy feljebb nyomtam, mondjuk mélyebben már nem is lehettem volna benne. Már-már szenvedve, nyöszörögve vetettem hátra fejem, ahogy ismételten kitért a makkom ostromlásához, és éreztem, hogy ebből lovaglás már biztos nem lesz. Akaratlan is megpróbáltam elhúzni fejét hajánál fogva, miközben lábaimmal próbáltam eltolni magam kicsit, legalább annyira, hogy legyen egy pár másodpercnyi szünetem, különben tényleg felrobbanok. Ha nem sikerült idő előtt felcsalnom magamhoz, nagy eséllyel hamar megkapta a többi adagot is a kóstoló utána, ha nem, nagyokat lihegve figyeltem, ahogy felmászik hozzám, s a tincseit markoló kezemmel végül eleresztve a hátára simítottam kezem, miközben a szemeibe néztem, majd lehunyva őket, viszonoztam a csókját. Nem siettem el, maximum olykor belenyögtem, mikor néha intenzívebben dörgölőzött hozzám odalent. Idővel pedig mindkét kezemmel arcára fogtam, hogy még jobban elmélyíthessem a csókot, függetlenül, hogy szerintem nap végén romantika ide vagy oda, végig fogom hányni a napot. Néha félre is biccentettem a fejem, hangosan beleszuszogva a hosszú csókba, ahol már nem is az arcát fogva, hanem átkarolva tarkójánál mindkét kezemmel csókoltam tovább.
Még a kezdeti nehézségeket leszámítva is, szerintem baromi romantikusra sikeredett, függetlenül, hogy pár méterre tőlünk hányás és szemét volt mindenfelé, a karom tele volt tű nyomokkal, valószínűleg piától bűzlöttem és bár Sebastian széppé varázsolta a májam anno, ezzel a héttel úgy tönkre basztam, mintha hozzá se nyúlt volna. Oké, jó, elég dilisek voltunk... és leszünk is mindig... de azt hiszem mind ettől függetlenül, azért szeretjük egymást. Már pedig úgy érzem, ideje volna meglépni egy szintet ez ügyben, nem? El is váltam ajkaitól, ismét arcára fogva, hogy kicsit eltolhassam magamtól és szusszanva párat, szerelmetesen a szemeibe nézhessek. - Alaistar Carver... - szólalok meg halkan, mintha bárki is hallaná, noha a macsek idő közben a zajokra kijött a konyhába és nappaliba vezető ajtó félfa mellett ülve figyelt minket. Még a pofiját is megsimogattam ennek a hibbantnak, mielőtt folytattam volna. - Hoz... - böktem volna ki a lényeget, ha nem rúgták volna be úgy a bejárati ajtót, hogy az egyből be is tört, és legalább egy tucatnyi kommandós öltözetű rendőr be nem rontott rajta, mögöttük egy bőrdzsekis nővel. - Rendőrség!! - kiáltották el közben maguk, miközben pillanatok alatt rántották le rólam Alie babát, és hassal a földnek passzírozva, végül a nő bilincselte meg. - Le van tartóztatva Carver! Még hozzá több ember megölése és bántalmazás vádjával is! Seggfejkém, remélem tudod, hogy örökké börtönbe fogsz csücsülni! - lépett még rá a nő is a hátára. A pisztolyát persze egyből felvették a földről és zacskóba tették, de ha próbálkozott is valamivel, egyből lefegyverezték, noha így is örülhetett, hogy a súlytól, amiként többen is rá térdeltek, nehogy felkelhessen, nem tört el semmilye. Én alig értettem mi a fasz van. Gyilkosság? Alie baba még egy muslicát se képes megölni... - Várjanak... Ez itt valami... félreértés lesz... - szólaltam, meg de annyi erőm nem volt, hogy fel is keljek. El akartam nyúlni felé, de az egyik rendőr odébb rúgta a kezem, a másik meg szándékosan rá akart lépni, pedig nem volt köztünk vagy fél méter se. - Jézusom, ember... szedje már össze magát... Egy szociopatával kefélt éppen... Örüljön, hogy maga él... - szólt hozzám flegmán a kis csaj, pedig aztán ő sem tűnt egy olyan komoly nyomozónak. Pucérság ide vagy oda, ami az enyém, azaz enyém! Már pedig Alieval csak egy kis szünetet tartottunk, attól még egymásé vagyunk és pont. Szóval hányinger ide vagy oda, morcos fejjel, végül erőt vettem magamon, hogy megpróbáljak felkelni és szokásomhoz híven függetlenül a nemétől és korától helyre tegyem a szemtelent. - Anyád... picsáját! - mordulok fel, miközben odáig el is jutok, hogy felüljek. Persze rám fogják a fegyvereket, de mit tehetnek? Nem lőhetnek le, hát fegyvertelen vagyok. - Inkább aludjon vissza, jó ember... Ne rontsa tovább a levegőt. Ne akarjon egy golyót a seggébe! - figyelmeztetett, na meg persze én meg majd komolyan is veszem. - Carver nyomozó, nem bánhattok így vele, te szuka! - morogtam, és csak azért sem álltam le, helyette belekapaszkodtam a pult szélébe, hogy annak segítségével húzhassam fel magam. Igazából ment is volna, ha a hülye szuka nem kezdi el szemeit forgatva elkérve az egyik zsaru sokkoló pisztolyát és nem lő vele mellkason. Nem is volt kellemes, de egyből padlót fogtam. Mondjuk ez a kisebb baj. A nagyobb, hogy a még túl sok mindentől gyenge szívemnek pont nem jött jól ez a kis áramütés, szóval jah... Pápá világ. De legalább Alie baba még szép emlékeket okozott az utolsó percekben. A nőnek fel sem tűnt, hogy nem elájultam, hanem, hogy konkrétan kinyírt, de amúgy is jobban lekötötte Alie baba és hogy mielőbb rácsok mögött tudhassa. Jó pár kemény, páncélozott fiúval vonszolták le a kis mitugrászt, igen csak alul öltözött sátánfajzatomat, akit be is tuszkoltak egy kocsiba, de mindig rajta tartották a szemüket, és ha bármivel próbálkozott, nos... embert ölt, ezért nem féltek volna lelőni. Aztán irány a rendőrség.
Ott még mindig szigorú fegyelemben, de lerendezték a szokásos ujj lenyomat felvételt, vér, nyál és hajszál mintát vettek Alie babától, illetve volt egy alapos testüreg vizsgálata is, amit nem, sajnos én már nem tudtam rajta elvégezni. Persze mindvégig bilincsben volt és ha nagyon ellenkezett, a vér levétele után be is nyugtatózták. Egy rögtönzött, és kicsit sem kellemes csutakolás után - mert nem is volt kérdés, hol tölti majd mostanában napjait, majd hova megy majd tovább - kapott ruhát is, aztán vitték a kihallgatóba. A múlt, illetve a tréfája, hogy pontosan ugyanabba a kihallgató terembe vitték és bilincselték az asztalhoz, ahová jó pár évvel ezelőtt Cale Braxtont. S ahol ő és Dr. Webster először találkoztak. Ám ezúttal sajnos a megértő és barátságos Shane doki helyett, egyenlőre a nyomozó nő várt rá. Szinte már-már mosolyogva, hogy ő kapta el és dughatja rácsok mögé a férfit. - Nincs is jobb, mint egy újabb veszett kutyát bezárni, aztán idővel talán kilőni, mielőtt nagyobb bajt csinálna... - mosolyogta bájosan, miután leültették vele szembe és ott hagyták őket. - Cromwell nyomozó vagyok, és szerintem ma rekordot döntöttem az egész rendőrségen, hogy röpke egy óra alatt kézre kerítettem egy több ember halálát okozó gyilkost. Még az az ocd-s faszi is kezet csókolhat majd nekem... - büszkélkedett, bár szavai mögül kivehető volt, hogy hiába mosolyog, valójában le se szarja ki mit gondol róla. - Könnyítse meg a dolgom, míg ide ér a dilidokija, és árulja el, mi a fasz baja van magának...? - tette keresztbe lábait, illetve karjait, miközben kényelmesen hátra dőlve figyelte Alie babát.
where: home with catwhen: autumn, late afternoon why: because I'm on vacation... just kidding.
If the only thing keeping a person decent is the expectation of divine reward then brother that person is a piece of s***. And I’d like to get as many of them out in the open as possible.
Alapos meglepetés ért, amikor ránk törtek a rendőrök. Meg nem tudtam volna mondani miként jutott eszükbe itt keresni, de végül rám találtak, noha nem épp a legjobb percekben. Megzavarták a nyugalmam és pont a párommal való újra egyé válást is. Szerencsére nem pont szex közben, bár így is kellemetlen volt a dolog. Pucér voltam, ember! Roman pedig semmit sem tudott arról, mit tettem és mi történt velem, így aligha érthette, sőt, nem is értette mi történik itt. Bevallom, gyilkos és rendőr létemre én is azt hittem Roman csak ki lett ütve, nem fordult meg a fejemben, hogy megölte a nő a sokkolóval, meg amúgyis, a rám törő kontrollálhatatlan düh amúgy is elhomályosította az érzékeim. Hiába a több rendőr, akik lefogtak, hatalmas erőt merítettem és megpróbáltam kitörni a szorításukból, de ők erősebbek voltak nálam, így épp csak el tudtam húzni magammal a karjukat, miközben a nő felé indultam. - Azt hiszed, mi? - kérdeztem, hisz azt hisz elfogott, de nem tarthat örökké fogva. Meg fogok szökni és meg fogom ölni. - Te is egy hullazsákban fogod végezni! - ordítottam rá és ismét neki akartam rontani, de a kommandósok erősen elrángattak és kivittek. - Minden kibaszott zsarut megölök! - kiabáltam. - Hallod! Megöllek! Aljas férgek! Hayes küldött, mi? Nem merre ide jönni a múltkori után! Csak a szerencsén múlt, hogy életben maradtak! - utaltam itt Cainre is. - De ami késik, nem múlik! Te is ott vagy a halállistámon! Felkerültél rá! Minden rohadt zsarut kivégzek! Szerencséjükre nem tudtam ártani nekik a bilincsnek és az erős kezeknek hála, akik lefogtak, de csak egyszer kerüljek ki a bilincsből és a fogságból, mindenkit megölök! Kihasználva az alkalmat, mikor a vérvétel és egyebek jöttek és nem tudtak annyian lefogni, éltem is a lehetőséggel. Volt, akit rúgtam, rugdaltam, volt, akit megfejeltem és próbáltam fegyvert is szerezni, de annak újabb erőszakos fellépés lett a vége és még nyugtatót is kaptam, ami egy rövid időre eltompított. A kihallgatóba már zavartalanul tudtak vinni, ahol az asztalhoz bilincselték a kezeim, hogy ne tudjak még bilincsben sem kárt tenni másokban és biztosra veszem, a lábaim is a lecsavarozott székhez bilincselték, viszont a kép nekem is tisztulni kezdett. A nyugtató rajtam nem hatott sokáig és szépen kezdtem élénkülni, mikor válaszolnom kellett. Szavai hallatán ismét nevetni kezdtem a magam kicsit sem normális módján. - Annyira bájos, hogy megpróbál megérteni - vigyorogtam. - De kicsit sem őszinte - csóváltam a fejem gunyoros pillantással. - Láncra ver? Azt hiszi ez megmentheti? Olyan naív - nevettem ki újra. - Az OCD-és. Meg kellene halnia neki is. Egy hajszálon múlt. Tudja... - hajoltam közelebb. - Az egész rendőrség egy fertő. Bezony... - bólogattam. - Csupa köcsög. Kegyetlen és rothad lelkű, semmit mondó, aljas és kétszínű gennyes társaság. Semmibe veszik azokat, akiket kevesebbnek gondolnak maguknál, majd miután kellően porig alázták és nem menekültek maguktól a lelki gyötrelmek után hátba szúrják őket és megpróbálnak tőlük megszabadulni. Kiiktatni. Mert nem méltók arra, akik. Mert ők felsőbbrendűek - legyintettem, amennyire a bilincs engedte. - Ő is bolond. Meg Frank is és Valentine is. Még Roman is bolond. Akár csak én - csettintettem nyelvemmel. - De én legalább be is ismerem és elfogadtam és büszke vagyok magamra - húztam szám flegmán. - Maga is csak egy dilis nyomozó. Tuti, hogy meg van a maga zárlatos biztosítéka is a kobakjában, csak meg kell találni. - Csettintgettem ujjaimmal, majd a feje felé mutattam vesébe látó, kutakodó, sötét pillantással. - Könnyebb lenne az élete, ha hagyná, hogy kilőjem - mutattam a homloka felé az asztalról. Jót kacagtam. - Azt hiszi elkapott? Nem kislány, csak időt nyert - javítottam ki őt. - De amint módom lesz rá... fogom és megölöm magát is. Kár volt ezt tennie. Kár volt az utamba állnia - csóváltam fejem kuncogva. - Maga olyan, mint egy csirke, akit le akar vágni a gazda. Futhat az udvaron körbe körbe, elbújhat, felrepülhet az ól tetejére és csipkedhet is, de úgyis az lesz a vége, hogy a farmer elvágja a torkát, kitollazza és megy a fazékba. Most még futkározik és repked, de ha ez nem lesz - emeltem meg bilincses kezeim, amennyire tudtam. - Elvágom a torkát önnek is - emeltem rá sokat mondó tekintetem. - Mit akar még tudni? - húztam ki magam elegánsan, de pimasz grimasszal.
Azt hiszem? - nevetett fel Molly Carver agresszív fenyegetésein, ami félvállról sem tudott venni. - Minden bizonnyal, 100 éves koromban. De had ne kelljen elárulnom, veled mit fognak tenni majd odabent... és mikor? Remélem mindenkitől elbúcsúztál, mert hamar torkodon akadhat egy bökő... - mosolyogta a földre szorított férfit figyelve. - Ne már fiúk, ne finomkodjatok vele. Látjátok, hogy jól viseli, ha kicsit megrepesztjük a bordáit, tessék rá nehezkedni... - vigyorodott el, és látszott, hogy élvezi, ahogy bánthatja a másikat. Persze fölöslegesen nem kínozták Carvert, de mikor ellenkezett, nem féltek keményen fellépni ellene. - Kac-kac, kis kukac! - intett be neki, miközben előre ment mosolyogva, s hagyta, hogy a nehéz fiúk intézkedjenek, ahogy a rendőrségen is rájuk hagyta a főbb feladatokat, míg ő szépen megvárta a kihallgatóban.
- Megérteni? Ugyan... Szarok én magára. Csak gondoltam még utoljára magára nézek, mert innen már csak egy felé vezet az út... Ha csak meg nem purcan... - von rá vállat mosolygósan, mert neki aztán édes mindegy. Korábban Braxton ügyén is dolgozott, ám Webster eltűnése, majd halála és gyanús felbukkanása miatt elég... bonyolulttá vált az ügy, míg végül nem hagyták, hogy folytassa. De hála égnek, lett egy új, hasonló és elég gyorsan lezáruló ügye, amivel addig is leköthette magát. - Ez bilincs, cicám... - somolygott, szemével a bilincsre pillantva, majd vissza Carverre. - Olyan öreg, hogy nem tudom eldönteni, hogy tegezzem vagy magázzam. Ahogy azt sem, hogy most hal meg szívbajban vagy holnap után belső vérzésben, miután a dutyiban valami nagy faszú állat seggbe kúrja. - neveti el magát fejét csóválva, mert alapvetően most még szórakoztatónak találja, ahogy pimaszkodhat. De továbbra is biztos volt benne, hogy semmi értelmeset nem fog tudni kicsikarni belőle. Bár nagyon nem is erőltette meg magát. Carvert inkább tekintette egy könnyed Tom és Jerry műsornak, aminek se eleje, se vége, de legalább szórakoztató. De abban legalább egyetértettek, hogy Horatio sem jobb senkinél, és megérdemelné, hogy még párszor seggre essen. Kerüli is a vele való munkát, bár nem szerencsére nem is nagyon kellett aggódnia a közös munka miatt, noha a múltkori tragédia óta, megint megcsappant a kollégák száma. De max elmegy szabira vagy táppénzre. De azért igyekezett követni Alastair őrültségét. - Ó, ja, Frank. Az, aki hülye módon azt hitte, jó, ha követi magát a halálos csapdába... Na pont az ilyenek jók csak akna szedőnek... - csóválja fejét még mindig mosolygósan. Tud ő empatikus lenni, de nem az ilyenek iránt. - Valentine? Ki a picsa az a Valentine? Roman? Az, akit ma megakart lovagolni? Pff, majd ez ügyben is intézkedem. Hát nehogy már majd ilyen akarjon itt zsarut játszani... - kuncogott, de amit mondott, komolyan mondta. Bár igaz, arról gőze sem volt, hogy már fölösleges emiatt agyalnia. - Kész csoda, hogy egyáltalán fel vették magát... - nevetett. - Lemerem fogadni, hogyha elmegyek magához körbenézni, találok minimum egy Mary Poppins kinézetű műfaszt a fiókjában, egy tini lányoknak való divat magazint és még ki tudja milyen röhejes és korát tekintve elég beteg dolgot. - kacagott tovább, fel se véve, hogy lebolondozta. Tisztában van vele, hogy ő sem teljesen ép. De sokkalta jobbnak tartja magát, mint a vele szemben ülő. Még hasonlatán is jót nevetett a végén, főleg mert vizuális típus, és szerintem ilyet is csak egy igazán hibbant öngyilkos jelölt tud kitalálni. - Ójaj, ez jó volt... Maga pedig a kakas, akinek már nem megy úgy a kukorékolás ugye... és mivel tojást se nagyon tud tojni, nos... nem csak kakashere pörkölt létezik. Ráadásul öreg is... Szerintem maga előbb kerül bendőbe, mint én... - vigyorgott szórakoztatva magát a férfi fenyegetésein. - Óóó, hmm, lássuk csak... Mondjuk elárulhatná, hogy szimplán csak nem hulla gyalázó vagy meggondolta magát és még éltében akarta meglovagolni azt a rendőrt? Sosem volt teljesen tiszta, hogy egy elmeroggyant miért választja ezt vagy azt... - vonta meg mosolyogva vállait, szemöldökeit összevonva, de alapvetően érdeklődően. - Egyébként meg, maga ártatlan nővéreket, ápolókat és orvosokat ölt meg. Szóval távolról sem nyomozókat és rendőröket... Ergo maga sem tudja már mi van... Simán megérdemelné, hogy kivégezzék... - somolygott. Közben kopogtak, Molly pedig már készen volt, hogy felkeljen és nagy sajnálatára itt hagyja az újdonsült udvari bolondját, de nem a doki volt, így vissza is huppant a félig álló helyzetéből és némi szájhúzással - mert amúgy meg lenne jobb dolga is - nézett a kolléga felé, aki óvatoskodva lépett be - ki tudja melyiküktől félve jobban - egy aktával a kezében, és Molly mellé lépve, majd lehajolva, halkan susmorogni kezdett neki. Molly arca először - persze grimaszszerűen - meglepődött, majd elfintorodott, míg végül szemeit forgatva megszólalt morcosan. - Honnan tudjam? Mi vagyok én orvos? Vagy hulla szakértő? Pff... kit érdekelt? Meg van a pisztoly, nem? Az ujj lenyomattal. Írunk hozzá egy beismerő vallomást, és ráfogjuk majd, hogy mikor rájuk rontottunk, már nagyban a földön voltak és épp... nem tom... megpróbálta megfojtani valamivel... vagy ilyesmi... Ne aggodalmaskodjon. Majd beszélek a lentiekkel, hogy írjanak valami olyasmit, amivel rá kenhetjük. Végülis eggyel több... nem számít. Nehogy már még én legyek a rossz kislány... - puffogott, de végül mosolyogva intett, hogy menjen és ne zaklassák ilyesmivel. Aztán fejét csóválva Alie felé, várta, hogy csukódjon az ajtó. - Idióták... És még megkérdik, hogy kit vonjanak felelősségre kettőnk közül. Pedig mindketten tudjuk, hogy túl későn törtünk rátok és addigra már végeztél a csávóval... Sajnos, ez még néhány plusz év lesz, cimbi... - ciccegett fejét csóválva. - Na de... térjünk is vissza tárgyra... Jóban voltál azzal a jelmezes balfasszal és a társával? Azért döntöttél úgy, hogy a hülye kollégád ellen fordulsz?
where: me? in the hell. oh, she? NYPDwhen: evening why: sorry, sorry, sorry
If the only thing keeping a person decent is the expectation of divine reward then brother that person is a piece of s***. And I’d like to get as many of them out in the open as possible.
- Ooo neeem - ingattam meg a fejem. - Nem hiszek önnek. Nem hiszem, hogy ennyire hidegen hagynám, mint, ahogy mutatja. Akkor nem fecsérelné rám az idejét. Ide vagyok bilincselve, nem mehetek sehová, nem csinálhatok semmit. Ha nem akar megérteni, akkor miért van itt és miért kérdezget? Kár tagadnia, de ha máshogy nem, de tudat alatt igen is próbál engem megérteni. Csak nem akarja beismerni nekem. Vagy talán még magának sem ismeri be - mosolyogtam. Szórakoztatott, hogy mennyire próbált kemény lenni és mennyire célba vette a hiúságom, de nem tudott meghatni. Lélekben biztosan ő is olyan, mint sokan mások, akik félnek tőlem. Már. Ha nem lenne bilincs és csak ketten lennénk, nem lenne ilyen kemény. A lakáson is csak azért volt olyan kemény és bátor, mert ott voltak a gorillák. Legbelül ő is csak egy félős kis kutyus, aki a slepp és a póráz nélkül fél tőlem, mert nagyobb, erősebb és vadabb vagyok. Most élvezi a lehetőséget, hogy keménykedhet, mert nem tehetek semmit. De amúgy nem tenné. Újabb és újabb sértéseket vágott a fejemhez, amik kezdték felnyomni bennem a pumpát, de jelenleg nem tehettem semmit, így igyekeztem elültetni magamban a haragot. Nem teret adni neki, mert a bilincset rázni teljesen felesleges lenne. Megfizet még ezért. - Nem eszik olyan forrón a kását - vigyorogtam, de a Romannel kapcsolatos kérdésre nem válaszoltam, mert nem voltam hajlandó kitárgyalni. Túl sokáig tartana és semmi köze a szexuális életemhez. De minden bizonnyal nem volt teljesen tájékozott, hiszen Horatio lakásán öltem rendőrt, meg öltem biztonsági őröket is, noha ők valóban nem rendőrök. Amúgy meg talán senki nem is tudja, de egy-két járőrt megöltem, noha igaz, a rám utaló nyomokat nem hagytam ott, mivel az egyiküktől elvett szolgálati fegyvert elvittem magammal és egy csatornában megszabadultam tőle. Fel akartak tartóztatni. De nem is kell mindenről tudnia. - Az utamban voltak - vontam vállat érdektelenül kórházi gyilkosságok kapcsán. - Járulékos veszteség. Maga is ismeri a fogalmat - mondtam vigyorogva, majd elröhögtem magam. - Jaaaj ördögöm, olyanokat tud mondani... - nevettem, mert hát lássuk be, szórakoztató volt. Már én is azt hittem megjött a dilid doki, de végül nem ő volt az. Már a beszélgetésből rájöttem mi történt, a megjegyzése pedig még inkább nyilvánvalóvá tette, hogy a sokkolóval megölte Romant. Ez egy rövidke időre elnémított, de akkor ott a fejemben minden másként csapódott le. Hisz én úgy is meg akartam ölni. Hisz bűnrészes volt. Hisz ellenem fordult. Nem érdekeltem, csak dugni akart egy jót újra. És még hasonló gondolatok cikáztak bennem, amik szép lassan tompították a halálhír okozta rossz érzést, bánatot, majd elégedettség és harag töltött el. Szép lassan nevetni, majd röhögni kezdtem. Őrült röhögés, tébolyodott, enyhe szomorúsággal. Talán most vesztettem el maradék ép elmém egy újabb részét. Talán most zuhantam még mélyebbre a tébolyban. Még jobban megőrültem. - Azt hiszed érdekel? - kérdeztem immáron tegezve sötét, üres pillantással. - Azt hiszed érdekel bárki élete is? - billentettem oldalra a fejem. - Tévedsz. Te is csak addig vagy ilyen bátor, amíg tudod, hogy van, aki megment. De ha egyedül lennénk egy sikátorban, te is félnél. Talán most is félsz, csak ezzel a kemény stílussal akarod leplezni. Mert tudod jól, ha egyszer szabadulok, eljövök érted. Miért vagy annyira magabiztos abban, hogy arra a sorsra jutok, amit remélsz? Miért vagy annyira biztos benne, hogy te megúszol mindent? - mosolyogtam rá ragadozó módon. - Semmi se biztos, nyuszikám - kuncogtam. - Én nem egy átlagos gyilkos vagyok, mint, akikkel eddig dolgod lehetett. Én különb vagyok. És ezt te is meg fogod látni egyszer, Cromwell... csak egy perc kell nekem ezek nélkül - emeltem fel bilincses kezeim, amennyire tudtam - és neked véged. Bezony. De vajon lesz-e, akinek hiányzol majd? - biggyesztettem le ajkaim játékosan. - Vagy talán mások megkönnyebbülnek, hogy nem vagy többé? Mit gondolsz? Mit éreznek majd az emberek, ha megöllek? Mennyire látja kárát a világ, a hiányodnak? Számítasz valamit? Vagy minden megy tovább, mintha mi sem történt volna?
Vicc az egész... - horkantott Molly mosolygósan, hitetlenkedve, miközben elpillantotta oldalra. - Még, hogy minden gyilkos különböző... Meg a nagy szart. Te is pont olyan nárcisztikus, kiszámítható fasz vagy, mint a többi. Újat eddig még nem mondtál, és komolyan kezdem azt hinni, hogy tényleg csak az időmet fecsérlem, mert ezt a gyerekmesét már olvastam... - fújt egyet csalódottan, és őszintén, még az órájára is rápillantott egyszer. Nevetett a férfi, és látta, hogy olykor mintha jól is szórakozna, de egyből elárulta magát, mikor látható jeleit kezdte mutatni a dühnek, avagy a türelmetlenségnek, amit persze idővel el is rejtett, de attól még elcsípte az utolsó pillanatban a nyomozó nő. Ami Cromwellt egy pöppet bosszantotta, hogy az exnyomozó, semmire sem válaszolt igazán. Ténylegesen úgy érezte, csupán az idejét fecsérli rá. - Aham... biztos csak nehéz lett volna kikerülni őket, ugye? Na mindegy, szerencsénk minden emberi élet plusz jó néhány év, a brutalitást külön számolják és akkor ott van még az agybajod is. Hm... hányszoros életfogytiglan is lesz? Ja, hogy nyomozó is volt, ergo visszaélt tanult dolgokkal... Jaj, hát lesz időd megszokni a brokikat a popiban. - mosolyogta bájosan, mert ha még nem is kotnyeleskedne bele az ügybe, tudja, hogy a bíróság ígyis egy életre börtönbe küldi. Késik a dilidoki, talán húzza az időt ő is, de mit lehet tenni... Legalább a kolléga ne idegesítené ilyen maszlaggal. Aztán még Carver is félreérti itt a helyzetet. - Szarok rá, hogy mi érdekel. Csak közöltem a tény, hogy eggyel több. Nehogy már még a te szarságaid miatt is engem ítéljenek el, nem? Legalább ennyire legyél férfi és vállald fel, hogy te voltál... - vonja meg vállát, összevont szemöldökkel, mintha ez olyan apróság volna. Mondjuk kettejük közül vajon kinek hinnének? Hát biztos nem a zakkantnak. Carver fenyegetésén azonban újfent elneveti magát, ráadásul még büszkén mellkasához is kap mosolyogva. - Ahw... azt mondod kemény a stílusom? - somolyogta sűrű, nőies pillogások közepette, persze csak szórakozásból. - Remélek? Baby, el vagy tévedve. Ezek már ki is vannak nyomtatva lényegében. Törvény van róla, hogy így fogod végezni. Hát semmit sem tanultál az akadémián? - mosolyogta, mert most speciel ismét szórakoztatta a másik. Egy percig sem vette komolyan, de annál szélesebb lett a mosolya, ahogy keresztbe tett lábakkal hallgatta. - Tudod, ha most annyi pénzem lenne, mind ahányszor ezt mondták nekem... kurvára valami fasza kis szigeten süttetném a hasam és kókuszból innám a koktélom... Aki különbnek tartja magát, az általában nem az. Te is pont olyan kutyuska vagy, aki odaugat másoknak, de csak, mert fél, ugyanis pontosan tudja, hogy a gazdi állatorvoshoz viszi lenyisszantani a golyóit. - biggyesztette le ajkait, még picit rá is játszva, de végül csak nem bírta tovább nevetés nélkül. - Hmm, most elgondolkodtattál... Tudod, aki ilyen sokat foglalkozik mások halálával és az utána lévő dolgokkal, az tuti biztos, hogy magáról vélekedik így valójában, csak próbálja kivetíteni félelmeit a másikra. Félsz, hogy egyedül maradtál? Na és? Te akartad így, nem? Sokkal jobb egyedül, mint másokkal, ugye? Az a rendőr is csak kihasznált téged, te pedig minden egyes alkalommal bevetted a faszságait... Elhitted neki, hogy jóban vagytok. Hogy majd csudi szép életetek lesz. És nesze... mi lett ebből is? - ránt rá vállat. - De amúgy is baromságnak tartom a melegek párban járását. Mármint, persze, dugjatok csak, de minek nektek ennél több? Gyereketek úgy sem lesz, a házasságotok kurvára kamu, és csak próbáltok olyanok lenni, mint a normális emberek. Nagyon gáz... Te minden fronton csak másolni tudod az embereket? Nincs benned semmi egyedi? - húzta száját, csalódottan, miközben pittyent párat a telefonja, amire rá is nézett, majd eltette. - Sajnálom. Pedig jó ügynek ígérkezett, izgalmas őrülttel, de ez a film már jó sokszor lement a mozikban, tudod... - kelt fel vállát megvonva. - Most mennem kell. És mondanám, hogy látjuk majd még egymást, de a maga fajtának sajnos még temetést sem szerveznek szóval... bocsesz... - illegette felé ujjait, miközben kilépett az ajtón, majd unott pofával indult tovább.
A dili doki kicsivel később érkezett, és csak az általános kérdéseket tette fel, ám valószínűleg sokra egyikük sem ment a másikkal, így csak általános dolgokat írt róla, amik egy nem beszámítható gyilkost leírnak. Viszont a tényleges diagnózist majd egy szakemberre bíznánk, amire viszont várni kell, így nem volt mit tenni, szépen kiütötték az útra valami lónyugtatóval, és elfurikázták az egyik távolibb fegyházba, ahol képzettebb őrök voltak, mint, amikhez hozzászokhattunk, ott ugyanis kifejezetten veszélyes gyilkosokat tartottak fogva. Nem volt ritka, ha az egyikük megölte a szobatársát, de legalább mindig akadt hely. Újabb vizsgálatok végeztek ott is Alastairon, amíg aludt és kapott egy kutyákéhoz hasonló chipet is a hátsó felébe, ami nem csak nyomon követte merre jár, de ha valamilyen elképzelhetetlen módon át is lépte a börtön magas falain túli határait, biztos, hogy bénító áramütés érte volna, ami jó esetben csak napokra lebénítja, rosszabban meg is öli. Tán egy nap is eltelt, mire ébredezni kezdhetett, de persze a várthoz képest, senki sem üdvözölte vagy nézegette az amúgy most nyitott zárkájának ajtaján, mivel épp mászkálásos idő volt, de szigorúan csak a zárkák előtt és a földszinti földhöz rögzített padoknál. Itt mindenki vagy hibbant volt, vagy túlzottan brutális gyilkos. Az őrök viszont még a náluk nagyobbakat is simán letudták teríteni, ha arról volt szó. Mindezek ellenére, mégsem tűnt feszültnek a légkör. Ugyan semmit sem kaptak, így is lefoglalták magukat legtöbben. Voltak akik szkandereztek, voltak, akik beszélgettek, vagy épp bemelegítettek, esetleg hosszú itt töltött idejük miatt, kerestek valakit, akit megdughatnak. Mivel Carver nem volt olyan hű, de nagy gyilkos fejvadász, mint mondjuk Horatio, nem igazán akadtak, akiket ideszáműzött, így nem kellett attól tartania, hogy valaki álmában megöli. Talán... ugyanis volt ott valaki, aki egyből kiszúrta, miután esetlegesen kidugta orrát a zárkájából. Nate nem volt egyedül az asztalnál, de a többiek sunyítottak körülötte. - Nézzenek oda... Csak nem egy friss husika? - húzta mosolyra ajkait, de a többiek csak lopva tekintettek el Carver felé, függetlenül, hogy ő odament e vagy sem. A megjegyzés is inkább a többieknek szólt, semmint az exnyomozónak.
where: me? in the hell. oh, she? NYPDwhen: evening why: sorry, sorry, sorry
If the only thing keeping a person decent is the expectation of divine reward then brother that person is a piece of s***. And I’d like to get as many of them out in the open as possible.
!Erőszakos tartalom! A fegyház rendkívül zavaró volt. Ócska, fapados. büdös és kényelmetlen. Nem ehhez voltam szokva, így az első pár napban igen csak hisztis és komolytalan voltam, hiszen kezdett egyre inkább elegem lenni, az pedig, hogy még be is chipeztek az túl ment minden határon. Elképesztően dühös voltam, de egyben tehetetlen is, noha legalább csesztetve nem nagyon voltam. Az már egy jó pont volt. Unalmas volt és eseménytelen. Nem igen kerestem a társaságot, mer úgy éreztem nem méltóak hozzám az itteni söpredékek, így többségében magányoskodtam, bár egy-egy normálisabb rabbal néha tartottam a kapcsolatot. Szabad foglalkozás volt, de semmit sem kaptunk hozzá. Elindultam egy körútra, mígnem egy hangot nem hallottam. Ismerős hangot. A hanghoz fordultam és amit ott láttam... megrökönyödtem egy kicsit és pillanatokig csak meredten néztem őt, tekintetemben vegyes érzelmek fogantak meg a gyűlölettől a szeretetig, mígnem egyszerűen kikapcsoltam és egyre csak próbáltam értelmet találni abban, ami történt. Mit keres itt ő? Nem meghalt? Nem... ez csak egyet jelenthet. Színjáték volt minden. Úgy éreztem a világ, amit ismertem összeomlott és csak egy árulókból, kétszínűkből és senkiháziakból álló társadalom van körülöttem és mindenkinek meg kell halnia akit látok. Olyasféle nevetésben törtem ki, mint mikor egy morbid bűvész két fekete humor közt ő maga is jól szórakozik. Még a hasam is fogtam és be is görnyedtem, ahogy egyre őrültebb módon nevettem és már a térdem is csapkodtam, majd odasétáltam hozzá és hosszan megcsókoltam, miközben arcát simogattam. - Szia Baby. Hát te, hogy kerülsz ide? - mosolyogtam rá arcát fogva, majd megpöcköltem az orrát - csak nem rossz fát tettél a tűzre? Mert szerintem igen - bökdöstem orrát játékosan, majd egyszer csak mellé ment az ujjam. Szándékosan. A középső és a mutató ujjammal olyan hirtelen döftem a szemébe az ujjaim, hogy épp csak nem nyúltam fel a fejébe, majd kampószerűen belemarkoltam, közben másik három ujjammal járomcsontjába kapaszkodtam, míg másik kezemmel arcára markoltam és összeszorítottam a pofazacskóit. Olyan erő költözött belém, úgy átjárt az adrenalin, hogy a fejénél fogva téptem le a székről és rántottam magamhoz, hogy szembe nézzek vele. Őrült dühösen ordítottam rá gyilkos pillantással. - Azt hiszed vicces vagy, te kis csótány? - kérdeztem rászorítva arcára és kampóként szorítva be ujjaimmal szemüregébe. - Áruló féreg vagy! Kihasználtál és megaláztál! A kínok kínját fogod átélni azért, amit velem tettél! Azt hiszed mindent megúszhatsz? Előbb téged öllek meg, aztán Cromwellt, végül mindenkit kiírtok ebben a kurva városban! - a földre taszítottam, majd hacsak nem tett valamit, vagy nem ugrottak rám más rabok, vagy épp őrök, akkor ökölbe fogtam a kezem és rajta térdelve kezdtem el ütni a gégéjét. - Addig fogom ütni a torkod, amíg cafatokba nem szakad a légcsöved, aztán ha megfulladtál, kitépem és puzzleözni fogok a darabjaival! Azt hiszed annyira nyomorult vagyok, hogy nem látom át mi történik?! Nem vagyok őrült, csak túlságosan tisztán látok! Tisztábban, mint valaha! És neked nincs helyed az élők közt!
Én tudtam ki ő, bár meglepett, hogy itt látom, és így, de hatalmas nagy szerencsémre, az én kis bogaram a világ legsunyibb őrültje, így nem okoz gondot hamar felismernem a veszett patkányokat. Ettől függetlenül viszont meglepett, hogy itt látom. Vajon ki dugta ide, és legfőképpen miért? Ahogy nevetett, mintha csak az a bolond, nácifejű Braxton látnám, szinte már hiányzik, pedig okkal raktam büntibe. De mikor közeledni kezdett, mintha ismerne, tudtam, hogy téves információk alapján közelít, de mégha tudná is ki vagyok - főleg akkor - óvatos vagyok, óvatosabb, mint mielőtt bekerült. Már akkor kifordultam a székről, mielőtt odaérhetett volna. Nem szeretek kiszolgáltatott lenni, és mégha itt is vannak ezek a medvék, most még őket is útban érezném. Mosolyogva vártam, hogy odaérjen elém, de amint átlépte azt a határt, amit maximum csak Calenek engedek, nemes egyszerséggel a képébe nyomta a tenyerem és azzal a lendülettel irányt is váltottam vele kifelé oldalra. Nem arról van szó, hogy hűséges vagyok - bár senkivel nem dugtam rajta kívül - csak arról, hogy én nem Roman vagyok. Még Caleel szemben sem. Engem nem a farkam irányít, sőt, bizonyosan kijelenthetem, hogy Cale is hozzászokhatott, hogy csökkentek az alkalmak. Mármint én magamtól nem kezdeményezek, csak, ha azt látom, hogy dugni akar. Még az is megválogatom, éppen miként akarja. Durván és véresen, vagy szelíden és romantikusan. Szeretem őt, csak... nem úgy, ahogy mások szeretik a párját. De csókolni akkor sem csókolhat meg akárki, akármikor, akárhogyan. Ezt pedig jobb, ha az úgy kisegér is a fejébe vési. Attól még, hogy helyes, nem lesz közkedvelt. Közben a medvék is felkeltek a helyükről, és bár hallgattam őt, nem engedtem közelebb. Lerített róla, hogy hibbant. És amíg ez a hibbantság nem szelídül meg általam, nem leszünk barátok. Amikor egy ponton túl vészesen közel ért a keze az arcomhoz, az egyik medve kapta el hátulról is emelte fél kézzel a magasba. Vékony volt és könnyű, itt nála szinte mindenki nehezebb volt, szóval nem volt probléma elemelni a földtől. El is mosolyodtam, ahogy mondta a magáét. Nem csak azért, mert mókás volt, hogy biztosan összekever Romannal, hanem mert ezek szerint már nincsenek jóban, és ami a legjobb, hogy a halálát akarja. Ez jó. Ez hasznos. Teljes lelki nyugalommal figyeltem, ahogy továbbra sem nyugodott el, így a gorillámra néztem és lassan pislantottam neki, mire nem hozzá vágva, csak szimplán az asztalra kente, kezeit hátra fogva, ahogy fejét is az asztalra nyomva. És mondanám, hogy az ágyékával, de sokkalta inkább a méteres hasával szorítva derekánál az asztalhoz. Az őrök is megindultak felénk, mert nem viselik a balhét, bár ha meghal valaki, nem különösebben érdekli őket. Engem viszont érdekelt ez a bolond és a miértjeit, így befogtam orrát jó erősen, pontosan azért, hogy csak a száján kapjon levegőt és így elduguljon végre. Persze a dagi takarásában. Ha elkussolt, magabiztosan pillantottam a felénk közeledő őrök felé. - Nincs semmi baj. Csak összekevert egy agyalágyult fakabáttal. Szeretők... tudják... de már lenyugodott. - mosolyogtam feléjük és ha csak nem ficánkolt tovább, akkor idővel vissza is sétáltak, én pedig intettem fejemmel a daginak, hogy eressze el. Én is így tettem. - Nyugodj le, kis egér. Bármilyen hihetetlen, nem az vagyok, akinek gondolsz. De azért... öröm hallani, hogy másodszorra sikerült megdöglenie... - mosolyogtam. - Ez itt nem egy kisnyusziknak való börtön. Ha megállás nélkül hangoskodsz, zavarod az őröket. Ha zavarod őket, akkor szereznek időpontot a fogorvosnál vagy az újdonsült gyakorló sebészünknél. Vagy a fogaid húzzák ki, vagy a nyelved vágják ki. Szóval légy jó fiú, és fegyelmezd magad. Most pedig csüccs. - bökök az asztal felé. Ha leül, én is így teszek, a medvék meg körbe állnak. - Pöcsösebb vagy, mint amire emlékszem. Akkor épp csak nem hordtál balett ruhát. És hű, látom még borostát is növesztesz. - húzom fel állam elismerően, mert lássuk be, ha valaki férfi, öltözködjön is úgy. - Szóval? Mi történt...? Miért kerültél be? Mert végre leszálltak a golyóid? Mibe halt meg? Gyilkosság? - nagyon remélem. - Betegség? - de akkor valami fájdalmasban. - Nate vagyok. Az eltitkolt ikertestvére. - én is tudom, hogy nem, de most még elmagyarázni ezeket a klónos dolgokat... fasznak sincs kedve. Utána meg még győzködni is...
where: Prisonwhen: - why: I don't know, I'm innocent hahaha.
If the only thing keeping a person decent is the expectation of divine reward then brother that person is a piece of s***. And I’d like to get as many of them out in the open as possible.
Már akkor dühös voltam, amikor nem hagyta magát megcsókolni, így a pumpa bennem fokozatosan ment fel, ám amikor a medve elkapta a karom és megemelt szinte felrobbant bennem a vulkán, de ezzel csak még inkább megharagítottam őket és felkent engem az asztalra, de a pofám akkor sem fogtam be, bár kénytelen voltam, mikor Nate már az orromat is befogta. Ha nem akartam megfulladni, kussolnom kellett. De kár, hogy levegővel működök... Kis idő után én is lenyugodtam, így végül elengedtek. Mi az, hogy össze keverem valakivel? Nem érdekeltek a fenyegetései az orvosokkal, az ilyesmi nem tudott meghatni. Csak kerüljenek a közelembe és megemlegetik. Kivágom a szemüket a szikével és kifúrom a koponyájukat a fúróval. - Ja, hogy ez az a rész, ahol megijedek és befogom a lepcsesemet? - kérdeztem vissza, majd megforgattam a szemeim, de végtére is kérésének eleget téve leültem, majd a bengákra pillantottam. - Zavar, hogy itt állnak felettem. Hess-hess - legyintgettem nekik, mint a legyeknek és szúrós szemeket meresztettem. Nem féltem tőlük még az előbbiek után sem. Nekem nincs mitől félnem, noha fájt a mellkasom, hiszen még nem gyógyultam meg teljesen. Még érzékeny volt a bordám. Nem értettem, hogy mi ez az egész, de ha jobban belegondoltam, tényleg nem tűnt Romannek. Mikor alaposabban megnéztem, láttam, hogy kicsit soványabb, más a frizkója és más a borostája. Pedig amúgy baszottul hasonlított rá. Ki a halál ez a fickó? Még a végén kiderül, hogy az ikertesója egy sittes köcsög? - A kollégáknak nem tetszett, hogy megöltem pár orvost és ápolót, meg néhány hekust - meséltem el neki röviden a sztorit, de tényleg csak tömören, amiben Roman halálát is elmeséltem neki, a Horatio elleni sikertelen merényletet, stb. Mikor bemutatkozott kérdő pillantásokkal méregettem. Hitelesnek tűnt a duma. Elhúztam a szám. - Bocs, hogy ki akartam szúrni a szemed az ujjammal - fintorogtam. - Meg mertem volna esküdni, hogy az a szarházi harmadjára is palira vett és jót röhög rajtam. - dőltem hátra és feltettem a lábaim az asztalra, aztán vigyorogva megcsóváltam a fejem és kuncogtam egy aprót. - De ne izgulj, fél szemmel is jó pasi lennél - nyugtattam meg azért. - Jaj öcsém, hogy mik vannak - nevettem. - Tisztára, mintha valami hülye filmben szerepelnék, amit valami ZS kategóriás szarokról híres balfasz írt volna meg. Te - mutogattam Natere. - Te barátom egy érdekes figura vagy. Baromira izgalmas belegondolni, hogy egy semmirekellő drogos zsarunak a tesója pont egy sittes barom - kacagtam. - És most mi lesz? Gondolom nem akarsz a cimborám lenni. A magadfajták nem állnak össze a hozzám hasonló "őrültekkel". Pedig nem vagyok én őrült, csak felvilágosult és felszabadult - vigyorogtam szélesen és tarkómra tettem kezeim, hogy aztán felnézzek a plafonra. - Gondolom, mint mindenki, te is gyilkosságért vagy itt. Ki is nézem belőled, tesó - viháncoltam, majd felültem. - Hadd meséljem el neked az életemet egy dalban - keltem fel és közben el is kezdtem a dalt. Meglehetősen jó hangom volt és elég jó énekesi képességeim, noha elég furcsa volt ezt egy börtön kellős közepén, de nem igazán voltam szégyellős és nem is igazán érdekelt ki mit gondol rólam. A dal vége felé két kezemmel - tenyeremmel - rácsaptam az asztalra és Nate képébe énekeltem a szigorú sorokat. - It wasn’t my choice To be what I was born to be But it’s my fate, I can’t break free My shadow always follows me
My shadow always follows me No matter how I try to flee (I feel the shadow) I cannot crawl out of my skin (Taking away) I can’t escape my destiny (The air to breathe) - igaz, valószínűleg itt nem a musical kedvelők ültek, hanem inkább a hipphopp, vagy a death metal kedvelők, de ízlések és pofonok. Természetesen nem vártam sem sajnálatot, sem nevetést, sem semmi reakciót, ez pusztán csak nekem esett jól. Szeretek énekelni és ez a dal illett rám, noha valszeg fél óra múlva már nem fog érdekelni a dolog, de most felszabadító volt énekelni és jól esett, ki is virultam tőle, na nem mintha eddig nem lettem volna önfeledt. - Tudod, amióta kikerültem abból a gázkamrából sokkal vidámabb vagyok - nevettem az asztalt csapkodva. - Mindenkinek kéne egy kezelés, akkor kevesebb lenne a karót nyelt pöcs - vigyorogtam. - Felszabadító...
Meg kell hagyni aranyos, és egyben röhejes is volt, ahogy ficánkolásba kezdett. Mint egy gorilla markában lévő törékeny kis egér, akinek csak egy kis szorítás kell, hogy eltörjék a gerincét. Fél oldalas mosoly kúszott arcomra, ahogy figyeltem szerencsétlenkedését, de legalább kitartó. S mint később kiderült, szófogadó is. Ügyes, kutyus. Cale imádná. Vagy nem, mert féltékeny volna... Én is visszaültem, de egy ideig még figyeltem, ahogy provokálja magát, csak fél perccel később intettem fejemmel, hogy adjanak neki egy kis helyet, így jobbára mellém vagy mögém álltak. Figyeltem az arcát, ahogy korábban is, és láttam, hogy enyhe kellemetlen, avagy fájdalom érzetét mutatta. Ez mondjuk jelenthet is valamit, illetve semmit. Ki ne sérülne le itt alkalomadtán? Vagy odakint, mielőtt elkapják. Ugyanakkor, ez akár még előnyömre is lehet, noha amúgy sem látok benne kihívást. A ruha takarja, de meggyőződésem, hogy sovány, legalábbis vékony. A nyomozók nem akcióznak, csak gondolkodnak, azt is rosszul, ergo, aligha lehet rajta izom. Egy izmom sem rendül, mikor beszélni kezd, az amúgy meglepő történetéről, avagy, hogy gyilkos. Nem is egy ember gyilkosa. És még Romant is megölte. Hm, ez mondjuk érdekes, de mivel itt így működnek a dolgok, tegyük fel, hogy elhiszem. Horatio? Ismerős, de mivel Romannak nem volt vele dolga, így engem sem érdekelt különösebben. Összekulcsolt kezekkel hallgattam végig, ugyanolyan félmosollyal, hunyorgó figyelemmel. Harmadjára? Ennek bővebb kifejtése mondjuk érdekelne, de a jómadárnak be sem áll a szája, hogy kérdezhessek. Finoman felvonva egyik szemöldököm hallgatom, ahogy megjegyzést tesz, utána meg még a "cimborám" akar lenni. Mint egy kóbor kiskutya, aki éppen csak megszületett a világra, azt sem tudja hol van, és hogy mit is akar, de azért teszi magát. Kár, hogy nem szeretem az állatokat. Calen kívül persze... Nem, én sem tartom őrültnek. Az őrültek intelligensek. Ő csupán egy bohóc. Ahogy mondta felszabadult és "megvilágosodott". Pedig az őrülteket csípem, hisz egy nekem is van. De a bohócokkal az a baj, hogy még golyófogónak sem a legjobbak. Eddig is sokat beszélt, most meg még énekel is? Túl sok volt a cukor a müzliben? Csendben, nyugodtan és türelmesen figyelem, még mindig ugyanazzal az ábrázattal. Ő maga gyorsabban vált hangulatot, mint én arcot. Mások is felfigyelnek rá, többen vigyorogva össze is súgnak, és az őrök is szemüket forgatják, hogy már megint egy dilis nyúl, akiért aztán biztos nem állnak ki, ha a farkasok nekirontanak. Mikor befejezi és esetlegesen vissza is ül, még mindig szemből figyelem, kisebb mosollyal, de nem rosszkedvűen. Nem fogom kiábrándítani negatív véleménnyel a produkcióját tekintve, pláne, amiért, ízlések és pofonok ugye, viszont látván, mennyire ragaszkodóvá vált röpke percek alatt, azért nem árt, ha tisztázunk egy s mást. Alaposan és lassan végig nézek rajta szónélkül, legalábbis, amit látok belőle. Fogalmam sincs miről beszél, de ha nincs közös jövőnk, dolgunk, nem is kell, hogy érdekeljen a múltja. Az pedig, hogy lesz e bármi közös pillanatunk, főleg rajta múlik. Nagyon rajta, mert eddig nem sikerült lenyűgöznie. Ha pedig lejár az idő, itt hagyom megaszalódni. Még ahhoz is vacilálnom kell, hogy egyáltalán beavassam e a tesztek elvégzésébe, de végül, mert valamelyest tényleg hasonlít Calere, adok neki egy esélyt. Egy picikét, amin, ha elhasal, már el is felejtem a létezését. - Vonyíts egy hangosat. - szólalok meg hosszú percekkel a lecsüccsenése után. Majd egyik szemöldököm lassan felvonva várom, hogy megteszi e. Ha nem, fel kelek és odébb állva szépen visszamegyek a cellámba. Ha megteszi, újabb szintre lépünk, bár még távolról sem hiszem, hogy gond nélkül megoldja az akadályokat. Sőt... szerintem az első 5-nél el fog hasalni. - És most kérem az egyik fogad. Esztétikát tekintve, jobb volna egy hátsó. - feleltem higgadtam, várva, hogy az asztalra teszi e, amit kértem, vagy gondot okoz neki egy kis fájdalom és vér.
where: Prisonwhen: - why: I don't know, I'm innocent hahaha.
If the only thing keeping a person decent is the expectation of divine reward then brother that person is a piece of s***. And I’d like to get as many of them out in the open as possible.
Kezdőlap
