Dustin jellemét alapvetően két dolog határozza meg. A születése óta benne lévő pozitivitás és boldogság és a múltja okozta fájdalmak. Gyermekkorában, az árvaházban, megtanulta, milyen érzés elhagyatottnak és kiszolgáltatottnak lenni. Ez a tapasztalat élesen formálta személyiségét, és bár elsőre egy pozitív, mosolygós, energikus srácnak tűnik, mélyen belül ott lapul az elhagyatástól való félelem és az állandó szeretet iránti vágy.

Nagyon tudatosan próbál boldogan élni. Sok fiatalhoz hasonlóan, akik szembesültek komoly traumákkal, Dusty azzal próbál védekezni a nehézségekkel szemben, hogy mindig a jót keresi az emberekben és a világban. Ez az optimizmus néha naivitásba is átcsaphat, hiszen gyorsan megbízik másokban, és nehezen ismeri fel, ha valaki kihasználja őt. Ez a derűlátás azonban a legerősebb védőpajzsa is, hiszen megóvja őt attól, hogy a múltja határozza meg a jelenét.

Annak ellenére, hogy igyekszik pozitív maradni, nem tud teljesen megszabadulni az elhagyatottság érzésétől. Gyakran keresi mások közelségét, és nagyon nehezen viseli az egyedüllétet. Számára a barátok és szerelmi kapcsolatok nem csupán örömforrások, hanem valós szükségletek. Mindig szüksége van valakire, aki mellette van, mert úgy érzi, hogy csak mások révén képes megőrizni a belső egyensúlyát. Ez a tulajdonsága azonban néha arra készteti, hogy belemenjen toxikus kapcsolatokba is, hiszen bármit elvisel, csak hogy ne legyen egyedül.

Bár életvidám és társasági figura, mélyen belül nagyon sebezhető. Gyakran érez lelki fájdalmat, amit humorral, nevetéssel vagy éppen az állandó pörgésével próbál kompenzálni. Amikor túl sok teher kerül a vállára, és nem talál megoldást, hajlamos bezárkózni vagy elszigetelődni egy kis időre. Ezekben a pillanatokban magára marad a kétségeivel és a félelmeivel, de mindig sikerül újra talpra állnia. Gyakran fordul a fotózáshoz vagy a zene világához, hogy feldolgozza az érzéseit.

Rendkívül empatikus, különösen, ha mások szenvedéséről van szó. Az árvaházban szerzett tapasztalatai miatt rendkívül érzékeny azok iránt, akiknek nehéz gyerekkora volt, és igyekszik mindig segíteni, amikor csak tud. Számára az, hogy valaki rossz helyzetben van, sosem az egyén hibája, hanem inkább a körülményeké, és ennek tudatában rendkívül megértő másokkal. Sokszor fekteti be az energiáját olyan emberekbe is, akikről mások már lemondtak, hisz a második esélyekben.

Mindig mozgásban van. Ez nemcsak a fizikai világra igaz, hanem a lelkére is. Folyamatosan új dolgokat keres, új embereket ismer meg, és mindig kalandot lát az életben. Ez a kalandvágy azonban sokszor a belső nyugtalanság jele. Mivel sosem találta meg igazán a „helyét” a világban, folyamatosan úton van, hogy megtalálja azt a közösséget vagy célt, ami végre elhozza számára a belső békét. Addig viszont hajszolja az élményeket, remélve, hogy egyikükben majd megtalálja, amit keres.

Gyakran belekeveredik kisebb bűncselekményekbe, az árvaházban megismert barátaival. Lopások és csínytevések miatt gyakran küzd belső bűntudattal, még akkor is, ha már rég maga mögött hagyta a tettét. A jószívűsége ellenére még mindig kísérti a múltja, és néha nehezen tudja megbocsátani magának, hogy ilyen útra tért. Ugyanakkor ezek a tapasztalatok is formálták, és a mai empátiáját is részben annak köszönheti, hogy ő is hibázott, de képes volt kijavítani az útját.

Nem mindig ilyen az élet. Ezt mondogatom magamnak, miközben a keserű kávémat kortyolgatom egy koszos bögréből. Az asztal ragad a régi pizzadobozok nyomától, és a reggeli fény éppen csak átpréseli magát a koszos ablakon. A lakás, ahol lakunk, sosem lesz tiszta. Talán soha nem is volt az. De nem panaszkodhatom. Van tető a fejem felett, és még ha a falak kopottak is, a hideg tél közeledtével örülök, hogy legalább itt van valami meleg.
Felállok, és kinyitom a konyha ablakát. Friss levegő áramlik be, ahogy kinézek a koszos utcára, ami bármennyire is rosszul néz ki, tele van élettel. Rengeteg különböző ember járkál és próbálják színesebbé tenni a szürke utcát. Fura módon ez ad nekem erőt. Egy kis fényt vinni oda, ahol csak árnyék van.
Hirtelen Leon, az egyik lakótársam, kilép a szobából. Ő mindig olyan, mint egy zombi reggelente. A haja összevissza áll, mintha egy egész hadsereg küzdött volna benne az éjszaka folyamán.
– Ennyire meredek volt az este? – kérdem, de szerintem annyira reggel van neki, hogy fel sem fogta – Áh, nem hiszem, már vagy két hónapja nem hoztál haza senkit. Mi van veled? -
Leon rám néz álmosan, majd morog valamit. Én persze nem hagyom annyiban.
– Gyere haver, ettől majd felébredsz – nyújtom felé a kávém, én már úgyis eléggé felkeltem.  – Mi lenne, ha ma egy kicsit lazítanánk? Nézd, ez a nap is pont olyan, hogy kicsit nekünk kedvez! – mutatok ki az ablakon, ahol épp egy kukásautó próbál elindulni a sarokról, nem túl sok sikerrel. – Még a kukások is várják a reggeli napfényt!
Leon megforgatja a szemét, de aztán halványan elmosolyodik. Tudom, hogy működik a módszerem. Ő az egyik legjobb barátom itt, és ha valamit megtanultam az évek során, az az, hogy egy kis mosoly mindent könnyebbé tesz. Ha nevetünk, a világ is kevésbé tűnik ellenségesnek.
– Oké, rendben, Dusty, nyertél – mondja végül, miközben a konyhapult felé fordul. – Csak hagyj békén a kávémmal.
Míg ő a kávéját kortyolgatja, én körbenézek a nappaliban, ahol még mindig halmokban állnak a régi pizzadobozok. Eszembe jut, hogy valamelyik este talán be kéne vállalni egy nagytakarítást, de aztán gyorsan elhessegetem a gondolatot. Nem, a takarítás ráér. Most inkább éljünk.
Ahogy Leon elvonul a szobájába, én felkapom a kabátomat, és kimegyek a lakásból. Az utcák élettel teliek, ahogy kilépek a szürke betonra. A szél hűvös, de jól esik, ahogy végigsimítja az arcomat. Nincs konkrét célom, csak menni akarok, élvezni a szabadságot, amit a nap hoz. Aztán eszembe jut valami, és egy pillanatra megállok az egyik utcasarkon.
Nem messze van tőlünk egy öreg park, ahol minden szombaton kicsi bolhapiac van. Egy apró, színes folt a szürke város közepén. Pont ideális egy kis kikapcsolódásra. Úgy döntök, elnézek oda. A bolhapiac mindig tele van furcsa emberekkel és még furcsább tárgyakkal. Egy igazi kis kincsvadászat a szemét és a lomok között.
Ahogy megérkezem, az első, amit látok, egy hatalmas, kopott óra, aminek a mutatói fordítva járnak. Egy régi hippi árulja, aki annyira tele van karkötőkkel és gyöngyökkel, hogy alig látni a csuklóját.
– Ez biztosan megmentené a napomat – motyogom magamnak vigyorogva, ahogy közelebb lépek az asztalhoz.
– Dusty! – hallom a hátam mögül egy ismerős hangot. Megfordulok, és ott áll Sophie, az egyik lány, akit még az árvaházból ismerek. Mindig is ő volt az, aki minden helyzetben megtalálta a mókát. Most éppen egy kék sálat próbál fel, amit egy idős néni árul.
– Na, mi a helyzet, Dusty? Mi az a dolog, amit feltétlenül meg kell venned ma?-
– Valami, ami megváltoztatja az életemet – válaszolom teátrálisan. – Mint ez a fantasztikus óra! – mutatok a fordított mutatós borzalomra.
Sophie nevet, és odalép mellém, megvizsgálja az órát.
– Igen, ezzel tényleg meg tudnád zavarni az embereket. Vagy akár visszafelé élhetnéd az életed. Ki ne akarná ezt? -
Együtt nevetünk, aztán tovább indulunk a standok között. A bolhapiac olyan hely, ahol minden megtörténhet. Találhatsz egy félig ép babaházat, egy repedt halászhálót, és egy régi, rozsdás serpenyőt ugyanazon az asztalon. És pont ezért szeretem. Olyan, mint az élet: teljesen kiszámíthatatlan és bolondos. Pont nekem való.
– Dusty, nézd csak! – Sophie hirtelen megáll, és a kezében tart egy régi Polaroid fényképezőgépet. A gép elég ütött-kopott, de azonnal megdobban a szívem. Gyerekkoromban mindig is akartam egy ilyet. Talán ez most az a nap, amikor beteljesítem ezt a vágyamat.
– Tökéletes, nem? – mondja Sophie, és figyeli, ahogy forgatom a fényképezőgépet.
– Túl tökéletes – válaszolom vigyorogva. – Már látom is magam, ahogy minden pillanatot megörökítek vele. Az emberek majd könyörögnek, hogy készítsek róluk képeket! -
– Hát, ha valakinek megvan a tehetsége ehhez, akkor az te vagy! – Sophie kacsint, és megérint a vállamon. – Akkor most mi legyen? Megveszed? -
A zsebembe nyúlok, és gyors számítást végzek. Egy szomorú sóhajjal jelzem, hogy erre nincs most elég pénzem.
– Nem baj, egyszer majd megveszem! – jelentem ki magabiztosan.
- Egy képet készíthettek vele - mondja az árus, aki végig figyelte a beszélgetésünket és valószínűleg megsajnált.
Sophie lelkesen bólint, majd előrehajol.
– Na, akkor most itt az ideje, hogy lásd, mit tud! – mondja, és felém tartja a fényképezőgépet. – Készíts egy képet rólam! -
– Oké, állj be egy pózba! – mondom játékosan. Sophie rögtön pózolni kezd, mintha egy divatmagazin címlapfotójára készülne. Én pedig elkattintom a gépet. A Polaroid halk zümmögéssel adja ki magából a fotót, és én gyorsan megragadom. Ahogy a kép lassan kirajzolódik, látom, hogy a mosoly még mindig ott van az arcán.
– Tökéletes! – kiáltja, és nagyot nevet. – Most már megvan az első fotód. Lehet, hogy ebből karrier lesz, Dusty! -
Nevetve vonom meg a vállam.
– Ki tudja? Lehet, hogy egyszer még hírnévre teszek szert – mondom. – És akkor majd megemlékezem rólad, mint az első fotóalanyomról. -
Ahogy ott állunk a bolhapiac forgatagában, úgy érzem, hogy minden rendben van. Lehet, hogy nincsenek nagy terveim, és talán az életem nem olyan fényes, mint másoké, de az ilyen pillanatokért érdemes élni. A nevetésért, a barátokért, a bolondos pillanatokért, amikor minden olyan egyszerűnek tűnik.

Hazafelé tartva a Polaroid kép a kabátzsebemben pihen, és én folyamatosan mosolygok magamban.
Mire hazaérek, Leon a nappaliban ül, és valamit olvas. Én csak egy gyors biccentéssel üdvözlöm, majd ledobom magam mellé a kanapéra.
– Mi volt ma? – kérdezi, fel sem nézve a könyvéből.
– Semmi különös – válaszolom. – Csak mentettem a világot, ahogy szoktam.
Leon most már felnéz, és látom a mosolyt a szája sarkában.
– Persze, Dusty, te vagy a világ megmentője.
Nevetek. Igen, talán nem mentem meg a világot. De valahogy mégis úgy érzem, hogy a vidámságommal segítek másokon.

Este van, amikor felmegyek a tetőre. Innen látni lehet az egész környéket, a lakótelepet és a város fényeit a távolban. Felülök a szélére, és előveszem a telefonomat. Lefotózom az esti égboltot, ahogy a nap utolsó sugarai eltűnnek a felhők mögött. Az a pillanat, ahogy a fény átadja a helyét a sötétségnek, mindig különleges volt számomra.
Miközben a tetőn ülök, és a hideg szél borzolja a hajamat, mosolyogva gondolok vissza a napra. Egy újabb nap, amikor nevettem, amikor éltem. Előveszem a polaroid képet amit csináltam és azon gondolkodom, hogy ezek a kis pillanatok azok, amik igazán számítanak.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.


Hát ritka, hogy ilyet mondok, de egy hihetetlenül szimpatikus fiatal srácot hoztál el nekünk. Már az első pár sor után teljesen megfogtál vele és szinte azonnal azt éreztem, hogy szívesen karolnám is fel őt. Dusty egy nagyon kedves srácnak tűnik, aki életvidám maradt még a rossz gyerekkor ellenére is. Számomra mindenképpen figyelemreméltó tulajdonság ez és nagyon remélem, hogy senki sem fogja kiölni belőle a vidámságot, mert bizony hogy szükség van arra ahhoz, hogy túlélj. Muszáj megtanulni élvezni az életet, akkor is ha fáj, különben soha nem leszel boldog... és azt kell mondanom, hogy Dusty ezt tökéletesítette.  
Nagyon aranyos srác, aki örökmozgó, de mégis fontosak neki az emberek, nem hagy el mindig mindenkit és tesz is a barátságokért, megpróbál mindig mindenkinek ott lenni és kisegíteni vagy épp csak felvidítani ha kell. Őszintén, nagyon tetszik a karakter és remélem, hogy sikerül majd elérnie az álmait, aztán pár év múlva ki tudja... lehet tényleg egy menő, sztárfotós lesz belőle.
Mindenesetre nem húzom tovább a drága idődet, elfogadlak gyorsan, hogy beindíthasd mielőbb ezt a bizonyos karriert. Sok szerencsét kívánok neked és köszönöm a csodás olvasmányt!  

Színt és rangot majd valamelyik csodás admin ad neked, addig is nyugodtan foglalózz és irány a játéktér!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!