“My nights are drenched in long talks with myself about how things should’ve been but couldn’t be.”
Amíg én azon aggódok, hogy ez a vén pöcs ne szorongassa meg a tökeimet, amiért hosszú idő után egyetlen alkalommal arra esett a választásom, hogy egy olyan helyen szeretnék festeni, ahol éktelenkedik a "Belépni tilos!" felirat, észreveszem, hogy velem ellentétben a barátnőjelölt csajszi mellettem annál inkább élvezi az események izgalmát. Értékeltem, hogy nem pánikol be, hogy nem kezd el sikítozni vagy elrángatni valamerre, így tökéletesen végrehajthattam, amit fejben kieszeltem, nem terelte a figyelmemet, nem hoztam hülye döntéseket a jelenléte miatt. Tényleg volt valami romantikus ebben a közös menekülésben, így én is próbáltam pozitívan hozzáállni az eseményekhez. Amikor ott álltunk amögött a gép mögött ő pedig a gombokkal szemezett, fél percre a lélek is elhagyott. Fontos volt, hogy megléphessünk, de szem előtt tartottam, hogy ez az érdek annyira nem fontos számomra, hogy miatta tönkretegyem esetlegesen a színház berendezéseit, hetekre, hónapokra ellehetetlenítve őket az előadások megtartásától. - Jobb ötletem van - kérésére engedtem a keze szorításán, majd egy határozott mozdulattal kilöktem őt a berendezés mögül, hogy így váljék belőle csali a beleegyezése nélkül is. A kopasz biztonsági őr szerencsére azonnal kapott az alkalmon és bőszen rohanni kezdett az irányunkba. Amikor már biztosra tudtam, hogy észrevette a helyzetünket, visszahúztam a lányt magamhoz. - Ne haragudj, ez sokkal hatásosabb volt - mosolyogtam el magam, enyhítve a bűntudatot, hogy ezt találtam a legjobb ötletnek, nyugtatásképp apró csókot nyomva az ajkaira. - És most elszámolunk 10-ig, majd elkezdünk futni a lejárat felé - vázoltam fel előtte a tervet. - Most megvagytok! - ordított a távolból, léptei egyre hangosabbá váltak. - Meg foglak fogni titeket, ne is reménykedjetek! - mostmár a nyakunkban lihegett, így úgy döntöttem, hogy ideje megindulni. A távolabb eső részen elkanyarodva vettem célba a tűzlépcsőt, végig figyelve rá, hogy Dora ne maradjon le tőlem. Annyi cigit szívok egy nap, hogy a tüdőkapacitásom már nem volt megfelelő ahhoz, hogy ennyi ideig rohangáljak valaki elől, így az én tempóm is lassult a felénél, csak az segített kitartani, hogy végig éreztem a nyakunkban lihegő, morgó kopaszt a hátunk mögött. Már nem kellett volna sok, hogy elérjünk a végéig, a kezeim már fogták a korlátot, a lábaim már lefelé caplattak a fém lépcsőfokokon, de mint egy képszakadás, valami hátra húzott, egyről a kettőre a földön találtam magamat, egy vaskos kézzel a vállamon, mely a ruhámat szorította. A faszomat.. - Betartom az ígéreteimet, kölyök. Kimagyarázhatod a zsaruknak a hülyeséged. - morgott felettem. Hirtelen nem láttam, Dora hol van, reméltem, hogy ő már rég messze jár.. Átkozottul zsongott a fejem a váratlan mozdulat miatt, nem igazán tudtam józan ésszel gondolkozni abban a pillanatban. BEE
Good and evil are a question of perspective. What a massive responsibility, being a moral creature If I cannot bend heaven, I will raise hellmonster
A person has three choices in life. You can swim against the tide and get exhausted or you can tread water and let the tide sweep you away or you can swim with the tide and let it take you where it wants you to go.
Ritka az, amikor egy srác ilyen rövid idő alatt elbűvöl, így mindenképp jár az elismerés D-Roynak, mert bár fogalmam sincs, hogy mit és hogyan csinál, de abban biztos vagyok, hogy akarom Őt. Mármint úgy tényleg. Komolyan. Oké, tudom, hogy nálam minden iránt az érdeklődés csak pillanatnyi ideig tart, de ezúttal nem. Hiába vagyok mostanában a kapcsolatok ellen, főleg, mert látom, hogy a szemem láttára miképpen megy tönkre a szüleim házassága, és ez kellően el is vette a kedvem attól, hogy az életben valaha is olyan hülyeséget csináljak, hogy leköteleződjek valaki mellett, viszont akármi is van alakulóban köztünk, mindenképp szeretnék egy esélyt adni neki. Aztán majdcsak lesz valami belőle. Az egyértelmű, hogy tökéletes az a bizonyos kémia köztünk. Mármint látom a tekintetéből azt, hogy nem csak játszadozik. Szerintem tartom magam annyira jó emberismerőnek - na meg kevésbé naívnak -, hogy észre venném, ha nem gondol komolyan mindent velem. Szélesen vigyorgok rá, miközben a válaszára várok a randival kapcsolatos felvetésemre, de az Ő hangja helyett a hátunkból egy ismeretlen férfiét hallom meg, ami egy kicsit megijeszt. Csak egy röpke pillanatra fordulok meg, majd el is veszem a tekintetem a minket megzavaró alakról, aki egy lámpával világít ránk, én meg csak közben megszorítom a Delroy karját, mintha csak tőle várám a megoldást a problémánkra. Az egyértelmű, hogy nem szabadna itt lennünk, de abban nem vagyok biztos, hogy mi fog történni, ha a fickónak ma épp rossz napja van és ránk hívja a rendőrséget vagy bármi hasonló. Már csak épp az hiányzik az életemből, hogy anyu a rendőrségről kelljen, hogy kiváltson, mert unalmamban épp ide másztam fel. - Basszus... - csak ennyit bírok kinyögni, és határozottan rázom meg a fejem, mert én ugyan sehová sem megyek azzal az emberrel. Kimeresztem a szemeimet D-Royra pillantva, majd amint megfogja a kezem, könnyedén pattanok fel én is, szaladok vele egyszerre, mégis arra, amerre Ő vezet. És hírtelen rá jövök, hogy ez mennyire izgalmas egy helyzet, így közben valami gyermeki nevetés szalad fel a torkomból. Hiába van bennem minimális félelem amiatt, hogy mi történik, ha a minket üldöző ember elkap, azért a lelkem legmélyén szórakoztat ez a helyzet. Egyáltalán nem tudja el venni a kedvem a romantikázástól még ez sem, sőt, a bennem tomboló adrenalin csak lelkesedéssel tölt el. Na meg olyan célokkal, hogy mindenképp meg kell lógnunk a másik elől. Persze nyílván egyszerűbb lenne minden, ha nem éppen egy tetőn lennénk. Vágül megállok és le nézek a kezünkre, most tűnik fel, hogy valójában milyen erősen szorítja azt. - Jól van, de... nagyon szorítod a kezem. - meg is rázom azt, abban bízva, hogy leesik neki, hogy miről beszélek és vagy elenged, vagy pedig legalább lazít a fogásán. Egyáltalán nem gondolom, hogy szándékosan csinálta volna, inkább csak ösztönösöen. - Nézd...itt vannak valami gombok. Szerinted mi történne, ha megnyomkodnánk őket? - mivel nem tudom, hogy ez a gép hogyan is működik és pontosan mire szolgál, csak az egyik gomb felé vezetem a kezem arra várva, hogy Delroy jóvá hagyja annak a megnyomását, mert feltételezem, hogy férfiként jobban tisztában van azzal, hogy mi fog történni. - Ha fel gyúl a lámpa és a pasas megindul felénk, kihasználhatnánk, hogy nem fog minket látni az erős fény miatt és elszaladunk. - suttogom közelebb hajolva a füléhez, és ismét elnevetem magam. - Bocsi, de.... ez olyan izgalmas! Nekünk lesz a világ legszuperebb történetünk az első találkozásunkról, az tuti biztos! - még mindig nevetek suttogva, bár azt hiszem, hogy ha fülön csípnek bennünket, akkor nem lesz ez az egész helyzet ennyire szórakoztató.
“My nights are drenched in long talks with myself about how things should’ve been but couldn’t be.”
Olyan ügyesen használja a beszélőkéjét a hölgy, hogy az ember mélyen beleréved a gondolatba, vajon azok a telt ajkak másra is képesek szép szavakon és finom csókokon kívül. Sajnos ilyen az emberi természet, különösen a férfiaké, ezért is utálok ehhez a nemhez tartozni. Bármennyire próbálom magamat egy intellektuális, komplex személynek mutatni, az én farkam ugyanúgy feláll, mint a kisbolti eladónak, ha egy ilyen lány elereszt egy csábos mosolyt az irányába, ahogy az én szívverésem is felgyorsul, ha a szemem rátéved a domborulataira vagy mocskosabb területre téved az elmélkedése közepén. Randit akar, ami számomra igencsak kedvező. Pont arra vágyik, mint én, kettőnkre, elvonulva úgy, mint most itt, egymásnak élve, ez pedig örömmel tölt el, ami kimutatkozik abban is, hogy széles vigyor jelenik meg az arcomon, amit takarni se szeretnék előle, akarom, hogy tudja, mennyire tetszik az a tempó és az a dinamika, amit diktálunk jelenleg. Már szóra nyitnám a számat, ám a hátunk mögül lépteket hallok meg, majd mire feleszmélnék, már egy zseblámpa szúró fénye világítja meg az arcomat. - Maguk mégis mit keresnek itt? - ordítja felénk egy mély, érdes hang. Habár nem látok a világítástól szinte semmit, azt azért az árnyból, illetőleg a mondata rezgéséből is kiveszem, hogy egy benga állat enyeledik beszélgetésbe most kettőnkkel, akik úgy néznek vissza rá, mint két ártatlan őzike, akiket megvilágít az autó távolsági fényszórója az út közepén, várva arra, hogy minket is elcsapjanak. A sokktól szinte alig bírok mozdulni, a karizmám elhagy, de sok időm nincs gondolkozni, ugyanis az idegen nem áll meg egy kérdésnél. - Most azonnal velem kell jönniük! - kiabál tovább fülsüketítően, mire kapcsolok, hogy rohadt gyorsan meg kell indulnunk, ha azt akarom, hogy ne rácsok mögött kelljen tovább beszélgetnünk. - Futás - motyogom az orrom alatt, majd megragadva a lány kezét egyik percről csak gyorsan a táskámat felkapva a földről rohanni kezdek a tető távolabbi részére, reménykedve, hogy a férfi van olyan ostoba, hogy utánunk jöjjön, így esélyünk lehessen anélkül visszafutni a lejárathoz, hogy a kezei közé kerülnénk. Hála az égnek a partnerem is épp elég fitt ahhoz, hogy kényelmesen tudunk egymás mellett menekülni, kéz a kézben, ami most még romantikusnak is hathat, filmbeillő jelenetet reprezentálunk, ahogy macska-egér játszmába keveredünk a biztonsági őrrel. Én voltam a hülye és nem figyeltem az időt, a darabnak vége lett, így logikusnak tűnt, hogy ezek után ellenőrzik a helyet, hiszen az zárni fog. A tető másik oldalán egy hatalmas gép helyezkedik el, ami nagy valószínűséggel az áramért felelhet, viszont számunkra tökéletes búvóhelynek számít addig, amíg megvárjuk, hogy őfelsége is megkereshessen minket. - Ide kell vonzanunk a faszit, máskülönben nekünk lőttek - zilálltam a lány mellett, akinek azóta is erősen szorítottam a kezét az adrenalintól. - Valami ötlet? Nincs kedvem arra várni, hogy hirtelen felbukkanjon a nyakunknál. Ha ideér, utána van esélyünk lelépni. BEE
Good and evil are a question of perspective. What a massive responsibility, being a moral creature If I cannot bend heaven, I will raise hellmonster
A person has three choices in life. You can swim against the tide and get exhausted or you can tread water and let the tide sweep you away or you can swim with the tide and let it take you where it wants you to go.
Csak nagyon ritkán van olyan, hogy arról az emberről aki első benyomásra nem szimpatikus, a későbbiekben megváltozzon a véleményem, de ezúttal Delroynak sikerült elérnie, hogy a kezdeti ellenszenvem az irányába valami sokkal jobbá változzon át. Tetszik, hogy próbál macsósnak lenni, de közben mégis olyan figyelmes és gyengéd is velem. Már egyre kevésbé vannak aggódalmaim az miatt, hogy akármilyen hátsó szándéka is lenne velem. Ha bármi rosszat is forgatna a fejében, akkor már régen megtehette volna azt, de Ő egyszerűen figyel minden rezzülésemre, és arra, hogy véletlenül se lépjen át bizonyos határokat. A kíváncsiságom azonban továbbra sem csillapodik, sőt, szeretnék minden egyes percet meg is ragadni ahhoz, hogy egyre több és több információt tudhassak meg róla, hiszen van benne valami titokzatosság, ami csak még vonzóbbá teszi Őt a szememben. Alapjáraton egész jó emberismerőnek tartom magam, de akármennyire is próbálom kitalálni, hogy vajon milyen ember lehet, hogyan viselkedhet olyanok előtt, akik ismerik már egész közelről, nem tudom megfejteni. - Oké...hiszek neked. Na nem mintha olyan embernek néznél ki, akit köröz a rendőrség... - forgatom meg a szemeimet nevetve, és hiába nem akarom nagyon elkiabálni, de most valahogy úgy érzem, hogy működhetne köztünk ez a dolog. Legalábbis szerintem egy esélyt mindenképp megérdemel a váratlan találkozásunk. Ha igazat mondott korábban, és tényleg nincs barátnője, akkor lényegében bármit megtörténhet. Úgy érzem, hogy én sem vagyok közömbös a számára, és az egyértelmű szerintem mindkettőnknek, hogy a barátságnál mindenképp többet kéne kihoznunk ebből a helyzetből, mert arra amúgy már nem is látnék esélyt. Nem tartozik azok közé, akiket csak egy barátnak tartanék. - Úgy gondolod? Ha tudnád mennyire szeretem az izgalmakat... - vigyorgok felé, és nem is igazán értem, hogy miért érzem még mindig úgy, mintha pillangók repdesénének a gyomromban. Olyan érzés ez, mintha először lennék kettesben egy helyes sráccal. Pedig én nem is vagyok az az izgulós fajta, szégyenlősnek meg végképp nem mondanám magam. Valahányszor megérint, azt érzem, hogy nem is akarom, hogy valaha is eltávolodjon tőlem. Mármint van bvenne valami, ami folyamatosan csak mágnesként vonzana magához. Tényleg izgalmasnak tartom már most mindazt, ami történik. Bólintok a szavaira, mert valahogy annyira meggyőző, hogy tényleg elhiszem azt, hogy nem lenne képes engem bántani. Semmilyen formában. Miközben ajkunk ismét összeér, ösztönszerűen ölelem át a nyakát, majd rövid idő múlva el is szakadok tőle, de csak addig, hogy másképpen helyezkedhessek el és fejem a vállára hajtva, fúrjam arcomat bele a nyakába, magamba szívva az illatát, és egy mélyet sóhajtva hallgatom, hogy miket tudhatok meg az előző kapcsolatáról, de sajnos úgy tűnik, hogy nem nagyon akar róla beszélni. Mondjuk valahol megértem és nem is igazán szeretnék én lenni az, aki feltépi a sebeit. - Oké, felfogtam... nem akarsz erről beszélni. Nem is biztos, hogy szeretném hallani amúgy sem. Szóval hagyjuk a máltunkat és inkább a jövőre koncentráljunk. Bár azt elárulom, hogy az a mának élő tipus vagyok. Szóval... nem szokott izgatni nagyon, hogy mi lesz majd holnap...csak egyszerűen megélem a pillanatokat. - miközben beszélek jobb kezemet össze kulcsolom az övével még mindig hozzá bújva, és csak akkor pillantok fel rá fülig érő vigyorral, amikor ismét megszólal. - Na így már tetszik a válasz... valami ilyesmit is akartam hallani. - még mindig vigyorgok, majd kicsit felegyenesedek, hogy a szemeibe nézhessek, mert bár nem kaptam konkrét választ a kérdésemre, de mégis úgy vélem, hogy meg kéne beszéljük azt, ami alakulóban van. Vagyis én úgy érzem, és mivel Ő ennyire megfejthetetlen, szeretném tudni, hogy hogyan gondolja. - Én úgy gondolom, hogy mivel neked nincs barátnőd, nekem meg barátom... hát... elhívhatnál randizni mondjuk. Kezdésnek az is megtenné. Aztán ott vissza térünk arra, hogy hogyan is kéne állnunk pontosan egymással. - kezdek bele megint a hosszú mondókámban, mert néha megfeledkezem arról, hogy van beszélgető partnerem, és talán felsülök, mert esze ágában sincs megtenni azt, amire kértem, de úgy vagyok vele, hogy ha igazán akar, akkor mindent meg is tesz azért, hogy meghódítson. - nem mintha már nem nyűgözött volna le amúgy is. - Ha meg nem... akkor egyedül nem fogok erőlködni azért, hogy ennél többet hozzunk ki ebből, az tuti biztos.
“My nights are drenched in long talks with myself about how things should’ve been but couldn’t be.”
Egyáltalán nem tököl, azonnal kimondja, ami a fejébe ötlik, gondolkodás nélkül kontráz, mindez pedig olyannyira dögös, hogy nehezen tudom megállni a közeledést. Ez a lány az a fajta csaj, akinél az embernek csöpögni kezd a nyála csak egy érintésért, akinek minden szava simogatásként telepszik a bőrömre, aki ha rámnéz, teljes valómban megborzongok. Nem tudok mellette olyan lenni, mint ahogy mások ismernek, nem vagyok képes rá, hogy rideg és érzéketlen maradhassak, mikor valaki mindenemet felkavarja odabenn. Alig ismerem, mégis mintha nekem szánták volna odafentről, így még nagyobb a tét, okosan kell játszanom ahhoz, hogy megszerezhessem őt, óvatos válaszokat kell, hogy adjak neki. - Nem mondom, hogy én vagyok maga az ártatlanság - nevetem el magamat. - De. biztosíthatlak róla, hogy nem teszek olyan dolgokat, amikből neked bármilyen bajod származhatna, ahogy a bilincs sem fog kattanni a csuklómon - kuncogtam tovább, teljes őszinteséggel beszélve. Ordas nagy hazugság volt ez, de abban a pillanatban teljesen elfeledkeztem róla, hogy egyébként minden pénteken a bárok és szórakozóhelyek árnyaltabb sarkaiban megbújva kínálok a társadalomnak illegálisnál illegálisabb szereket, ahogy az se igazán jutott eszembe, hogy mindezt egy pártfogóval a tökeimen teszem. Nem akartam rossz ember lenni, erre kényszerített az élet, de sose öltem embert, nem tapad vér a kezeimhez, ez pedig halálomig nyugtatni fog. - Nyugodj meg cica, csak izgalmasabb lesz kettőnk kapcsolata ettől - viccelődtem vele, mostmár érdesebb, mélyebb hangom használva, hogy szinte doromboljam neki a gondolataimat, miközben végigsimítottam az arccsontján. A kérdése megint villámcsapásként ér s habár az elején a legrosszabb jelentéssel ruházom azt fel, hamar rá kell jönnöm, hogy a megjegyzése szelíd, nem pedig szurkálódó. Megszoktam már ennyi idő alatt, hogy az emberekben mindig van valami hátsó szándék, hogy a kíváncsiskodás rosszindulatot takar és hogy alapjába véve a társadalom arra jött létre, hogy az ember embernek farkasa elv szerint elnyomja a tagjait. Ez a lány viszont bármennyire akartam benne látni a teóriám megvalósulását, minden teszten átment tökéletes eredményekkel. Ártatlan volt és egyenes, túlságosan tiszta egy olyan alakhoz, mint én. Talán pont ezért volt rá szükségem. - Sose bántanálak - suttogtam a szájára, újabb csókkal rögzítve a szavaimat. - Ettől egy percig sem kell félned - bámultam mélyen a szemeibe. Igen, gondolhattam volna, hogy a csajos kitaláció nem fog itt megállni és további kérdésekkel fog majd bombázni a hölgy, de mostmár késő lett volna visszakozni. - Nagyon szerettem, de az már a múlt, mi pedig nem vagyunk szellemek, hogy kísértsünk egymás életében - jelentettem ki komolyan, aprót bólintva, hogy még jobban nyomatékosítsak. - Sok idő eltelt azóta. Nem szeretem se szépíteni, se csúnyítani utólag a dolgokat, így őszintén örülök még mindig, hogy megismerhettem, de okkal lett vége - néztem rá. - Nem kell félned tőle, hogy újból felbukkanna. Ha így is lenne, megmondanám neki, hogy ne haragudj, de New York City legjobb csajával ne próbáld meg felvenni a versenyt - vigyorogtam neki, bókokat rejtve a szavaimban. - Mit szeretnél, hogyan álljunk? - kérdeztem vissza pimasz mosollyal az ajkaim szélén, miközben fürkésztem a tekintetét, hátha elárulja magát csupán ennyivel is. BEE
Good and evil are a question of perspective. What a massive responsibility, being a moral creature If I cannot bend heaven, I will raise hellmonster
A person has three choices in life. You can swim against the tide and get exhausted or you can tread water and let the tide sweep you away or you can swim with the tide and let it take you where it wants you to go.
Igyekszem figyelni minden egyes válaszára, amelyeket a kérdéseimre kapok, mintha azt várnám, hogy valami olyasmit válaszoljon, ami elég lesz ahhoz, hogy meneküljek előle, de az a baj, hogy egyetlen pillanatra sem esik ki ebből a szerepéből. Ez vagy azt jelenti, hogy túlságosan jó színész, vagy pedig azt, hogy valóban ilyen figyelmes srác, és az a néhány apró összeszólalásunk ami az elején történt csak egy kellemetlen félreértés volt köztünk. Bár azt vettem észre, hogy csakis arra hajlandó válaszolni, ami számára komfortos, ami meg nem, azt hagyja a levegőben lógni, mintha meg sem hallaná. Ilyenkor, amikor a hallgatás mellett dönt, nem is igazán tudom eldönteni, hogy miért teszi. Ahogyan abban sem vagyok biztos, hogy jó lenne-e újra szóba hozni egy olyan témát, amit látványosan kerül. Az a baj, hogy ilyenkor csak még kíváncsiabbnak érzem magam, de ezúttal mégis a hallgatás mellett döntök, mert mivel úgy tűnik, hogy hajlik az felé, hogy újra találkozzunk, talán lesz alkalmunk még olyasmiket is megtudni egymásról, amelyekről most még nem szívesen beszélnénk. Abban reménykedek, hogy bármerre is alakulunk, nem tartozik abba a kategóriába, aki szeret irányítgatni, mert én inkább a magam ura szoktam lenni, és nem is tudom, hogy ez valaha változni fog-e. Számomra nagyon fontos az, hogy ne fosszanak meg a szabdságomtól, hiszen lényegében az éltet. - Nagyjából? Ez azt jelenti, hogy néha azért még most is csinálsz rossz dolgokat, rossz emberekkel? - szerényen mosolygok rá, a szemeit figyelve, hiszen azt mondják, hogy az embert sokkal könnyebb a tekintetéből kiismerni, bár amit én azokból látok valami olyasmi, amit nagyon nem szeretnék. Mármint minél több időt töltünk együtt, annál jobban elnyeri a szimpátiámat, ami annyit jelent, hogy az sem igazán zavarna, ha nagyoni s rossz fiú, sőt... talán az még vonzana is. Melyik lányt ne csábítana egy rossz fiú egyébként is? Sokkal több az izgalom meg a kihívás bennük, mint azokban, akik minden szabályt kötelezően betartanak és még attól is félnek, hogy be menjenek a szomszéd kertjébe, hogy leszakítsanak egy szál virágot, csak úgy... az sokkal romantikusabb, mint megvenni az üzletből. De persze a rossz és rossz között is van külömbség, szóval talán vannak olyan dolgok, amiket már nem biztos, hogy jó szemmel néznék. A védelmező megjegyzésein elvigyorodok, mert nagyon is imponál ez. Számomra fontos, hogy biztonságban érezzem magam egy srác mellett, még akkor is, ha történetesen nem vagyok túl félős, sőt... ki tudok állni magamért, ha szükség van rá. - És te sem fogsz bántani? - kérdem halkan, miközben bele merülök a csókunkba. Ezt nyílván nem szó szerint értem, hiszen azt kizártnak tartanám, hogy nőket bántalmazzon, de tudnom kell ha csak játszadozik velem. Elég erősnek tartom magam ahhoz hogy bárki is a padlóra tudjon küldeni, de az egóm azt nem biztos, hogy jól kezelné, ha kiderülne, hogy egy teljesen más ember, mint amilyennek most mutatja magát. Ezért sem hagyom túlságosan hosszúra elnyúlni a csókunkat, mert még mindig tartom magam ahhoz, hogy ne lépjünk át bizonyos határokat. Nem akarok csak egy trófea lenni a gyűjteményében. Teljesen ledöbbenek azon, amit a leghosszabb kapcsolatáról mond, mert mindent el tudtam volna képzelni róla, de azt nem, hogy ilyen hosszú ideig megmaradjon egyetlen lány mellett. Úgy értem, hogy ahhoz túl jó pasi... az ilyenek meg általában tudják is ezt magukról, és ki is használják az adottságaikat. Viszont ez jó lehet rám nézve, nem... mert talán esélyes, hogy nem csak a kihasználásom a célja. - Hűűű... wow! - szólalok meg egy hosszabb hallgatás után, mert szükségem volt néhány másodpercre ahhoz, hogy mindazt, amit hallok, meg is tudjam kellően emészteni. - Nagyon szeretted Őt igaz? - kérdezem ismét és óvatosan érintem meg a vállát. Látszik rajta, hogy valami nincs rendben vele... mintha szomorú lenne. Talán még mindig szereti... - Azóta nem is beszéltek? - bevallom, hogy ezt egy kicsit a saját magam megnyugtatására is szeretném tudni, de semmiképp sem az a célom, hogy Ő kellemetlenül érezze magát ez a téma miatt. De az tuti, hogy nem fog engem senki arra használni, hogy általam próbálja meg elfelejteni a múltját. Mégis, talán valóban vannak olyasmik, amelyekre nem biztos, hogy szeretnék választ kapni... - Jó, oké... csak akkor válaszolj erre a kérdésre, ha az, amit mondanál nekem is tetszene.. - nevetem el magam én is, és nyílván arra célzok, hogy olyan válasz nem érdekelne, hogy az előző nálam sokkal szebb volt. Nem mintha tudnám, hogy én most neki a kije is vagyok pontosan. - Mi most hogyan is állunk egymással? - húzom ki magam egy kicsit, megengedve egy pimasz mosolyt felé, miközben ismét közelebb hajolok hozzá, bízva abban, hogy nem valami olyan választ kapok, ami nem biztos, hogy kedvező lenne a számomra. Például az, hogy majd az idő eldönti, meg blablabla...
“My nights are drenched in long talks with myself about how things should’ve been but couldn’t be.”
A szavai meglepnek. Nem kéne ledöbbennem, hogy ugyanannyira méreget és elemezgeti a válaszaimat, mint én az övéit, mégis megmagyarázhatatlanul lesokkol az a fajta csipkelődés, amit most elenged mellettem, cserfesen, szurkálódósan használva a szavait. Nem akarom felvenni, tudom, hogy nem úgy gondolja, nem sértésnek szánja, mégis érzem a kést a mellkasomban, amikor automatikusan arra következtet, hogy én is olyan lennék, mint az a férfi, akivel fél évet ha kibírt egy ültő helyében. Nem tudom, milyennek láthat egy külső szem, hogy mi juthat rólam eszébe valakinek ha rámnéz, arról pedig végképp fogalmam sincs, hogy ő mire gondol, amikor a szemeim vizslatja vagy megízleli a számat. Direkt, szándékosan nem válaszolok a kérdésére, miközben magamban próbálom feldolgozni a “kíváncsiskodást”. Ez a fajta csend mindkettőnknek jót tesz most, felesleges konfliktustól kímélem meg magunkat és neki se okozok kínos perceket azzal, hogy úgy érzi, akarata ellenére megbántott. Nem ismer még engem, ezt pedig mindvégig a fejemben kell tartanom, ha azt szeretném, hogy tovább juthassunk egy tetőtéri keringőtől valami komolyabbra is. - Nagyjából, igen - válaszoltam röviden a bajos életvitelemmel kapcsolatosan. Nem akartam hazudni neki, eleve ha ilyen személyes dologról van szó, nem is tudok. - Nem mernének téged bántani - feleltem a figyelmességemre és arra, hogy más már kihasználta volna a helyzetet. Az arcát simogattam, miközben a szemeibe bámultam. - Akkor velem kéne összetalálkozniuk - játszottam tovább a tincseivel, amíg az ajkaink újból nem csaptak össze egy finomabb párbajra. Tökéletesen tudta, milyen jól is csinálja, amit csinál. Gyengéden, belemosolyogva a csókba viszonoztam azt, engedve neki, hogy az addig tartson, ameddig csak szeretné. Ezekszerint nem volt neki elég egyetlen alkalom, ami minden bizonnyal jó jel. A kérdése újabb tőr volt. Nem tartottunk még ott, hogy tudjon róla, milyen kapcsolataim voltak, ugyanis az összes sebként maradt a bőrömön. Mégis mit mondhatnék neki? Meséljem el a drogos csajt, aki anyagért szopott le minden héten pénteken vagy a kattant szukát, aki az elvonón esténként átkopogott egy menetre? Esetlegesen Theot, aki kihasználva, hogy nem vagyok magamnál, minden egyes alkalommal hozzámért aztán eljátszotta nekem, hogy csak barátok vagyunk? Akar ő most az áldozata lenni annak, hogy egy lelki nyomorékot pátyolgat? Bizonyosan nem. Ki kellett találnom valamit. - 1 év 3 hónap - sóhajtottam fel halkan, de a rezgéseimből megfigyelhette, hogy valami nagyon nincs rendben. Enyhén eltávolodtam tőle, a szemeimet is a földre szegeztem, így kisebb volt a bukás esélye, hogy pikpakk rájöjjön a kamuzásra. - Én szakítottam vele. Azóta szingli vagyok. Nem volt jó, naív voltam, ő pedig tudta, hogy alkalmazza ezt a saját előnyére - meséltem tovább, egyre jobban belekavarodva a történetbe. - Már 2 éve. - az utolsó kérdésére őszintén elnevettem magam. Ezekszerint rosszul vontam le a konklúziót, nagyon is érdekli kikkel voltam, csak várt a megfelelő pillanatra. - Biztosan érdekel hogy nézett ki vagy csak magadat akarod idegesíteni? - nevettem tovább. BEE
Good and evil are a question of perspective. What a massive responsibility, being a moral creature If I cannot bend heaven, I will raise hellmonster
A person has three choices in life. You can swim against the tide and get exhausted or you can tread water and let the tide sweep you away or you can swim with the tide and let it take you where it wants you to go.
Mivel nem vagyok olyan, aki képes hosszú távra eltervezni bármit is - legtöbbször a mának élek -, így nem is tudok igazából a kapcsolataimról beszélni ennél többet, mert kevésben volt részem. Valahogy sosem sikerült találnom egy olyan fiút, aki elég érdekes lett volna ahhoz, hogy bele merjek gondolni abba, hogy mi lenne, ha még évek múlva is az oldalán lennék. Bár hűséges tipus vagyok, nem csak a párkapcsolatok terén, de a barátaimhoz is, mégis, ha egyszer úgy érzem, hogy valakivel valami nem megy, vagy megbántanak, akkor gondolkodás nélkül lépek tovább. Szóval mindaz, amit Delroynak mesélek valóban igaz, csak azt nem teszem hozzá, hogy néha azért kicsit talán szándékosan is csináltam azt, hogy az akkori partnerem féltékenykedjen. Mivel, hogy a barátaim zöme fiúkból áll, néha valóban csaináltam olyan figurákat, amik a bosszantása céljából tökéletesen szolgáltak, de azt is csak azért, mert aznap már vagy ezerszer legalább az agyamra ment, és akartam adni okot arra, hogy mérgelődhessen. Néha még élveztem is, amig meg nem elégeltem és... hát azt az elvet követem, hogy inkább én okozzak fájdalmat, minthogy nekem kelljen szarul éreznem magam. Azt hiszem, hogy még soha életemben nem is tapasztaltam úgy igazán azt az érzést, amit szerelemnek hívnak. Elnézve a szüleimet pedig nem is biztos, hogy akarnám. Vagyis inkább úgy mondom, hogy nem tartom valószínűnek, hogy létezik olyan, hogy valaki tényleg annyira fontos szerepet tölthessen be az életemben, hogy azt érezzem, bele halnék a hiányába. Ennek az oka lehet az is, hogy van egy fajta láthatatlan pajzs, amit általában elő szoktam venni, és magam elé tartva védekezek az olyan sérülésektől, amelyeket például egy rossz párkapcsolat okozhat, erre pedig éppen elég volt egyszer csalódnom valakiben, aztán még egyszer a szüleimben, akiknek romokban a házasságuk. Meglep a Delroy válasza, és valamiért, ahogyan rá nézek megfordul a fejemben, hogy sokkal többet tudhat az emberi érzelmekről, mint én. - Te is ilyen ember vagy? Onnan tudod ezt? - kíváncsivá tesz ismét, hiszen én nem sokat tudok az önbizalomhiányról, sőt... egyesek szerint feltűnési viszketegségben is szenvedek. Valóban... én tényleg szeretem magamra hívni mások figyelmét. - Oh, nem... Az én lelkem nem olyan könnyű össze törni. - vigyorgok rá és kezem ezúttal az Ő térdére csúszik miközben még közelebb araszolok hozzá. Több minden is érdekel vele kapcsolatban, de most már egyre jobban elhiszem azt, hogy lesz még alkalmunk nagyon sok mindent megbeszélni. Figyelmesen hallgatom a szavait, és érzem, hogy a közelsége jó hatással van rám. Óvatosan nyúlok egyik kezemmel az övé felé, és ha csak nincs ellenére, ujjaimat az övéi közé fúrom. Nem tudom miért, de olyan jó érzés ez az egész most így. - Na és most már sikerült ki keveredned abból a rossz társaságból? Már tudod, hogy mit szeretnél az élettől? - teszem fel újra egyik kérdést a másik után, és valahol talán voz is az, hogy nem olyan srác, aki elbújik az anyja szoknyája mögé - melyik lány ne szeretné a rossz fiúkat? -, ugyanakkor félek is attól, hogy még mindig ilyen. Valahogy arra mindig figyeltem, hogy olyan társaságot válasszak magamnak, aki nem kever semmi olyan bajba, amiből ne tudnék ki mászni. - Nem... vagyis nem tudom. Olyan kiismerhetetlen vagy. De nem hiszem, hogy rossz lennél. Az, aki rossz nem ennyire figyelmes és már régen kihasználta volna, hogy kettesben vagyunk, elbújva a világ elől. Vagyis azt hiszem. Nem tudhatom, hogy mi van a fejedben, de egyenlőre nem látok benned rosszaságot. - hadarom el, már megint elveszve a tekintetétben és azon kapom magam, hogy ismét veszélyesen közel kerültünk egymáshoz. Annyira szeretném tudni, hogy mit akar tőlem. Bár szeretném ezt megkérdezni, de mégis csak hosszasan a szemét figyelem, aztán azabad kezem felemel, megérintem az arcát és becsukom a szemeimet, hogy az ajkára tapadjak. Az első lépést már megtette Ő, így innentől már gondolom nem olyan nagy baj ez. - Neked meddig tartott a leghosszabb kapcsolatod? Milyen lány volt? Nagyon szép? - csak annyira húzódok el tőle, hogy meg tudjak szólalni, homlokam az övének támasztom és bízok abban, hogy nem mondja azt, hogy csak megfektetni szereti a lányokat, kötöttségek nélkül. Mert ha ez úgy van, akkor nem lehetek az élete része, mert én nem szeretem, ha bárki is kihasznál. Kicsit azt akarom elérni, hogy biztosan ne tudjon kiverni a fejéből...
“My nights are drenched in long talks with myself about how things should’ve been but couldn’t be.”
Valószínűleg fel sem fogja, hogy miket vágok le abból, hogy hogyan reagál és hogyan válaszol a kérdéseimre. A lányok nem tudják, hogy egy férfi sem feltétlenül lesz felszínes és igenis figyelni fogja a rezgéseiket, a hanglejtésüket, az arcukat, miközben beszélnek. Rengeteget elárul egy emberről, hogyan beszél a volt kapcsolatairól, s habár van olyan, akit tényleg okkal tudunk szidni, elkezd villogni az emberben a vörös riadó, ha valaki minden egyes szerelemről úgy beszél, mintha ő sose lett volna hibás és rajta kívül mindenki egy tahó, csak ő tökéletes. Fél év. Ez aggasztó. Azt jelenti a csaj nem igazán tud elköteleződni, nem érett hozzá, nem úgy megy bele valamibe, hogy azzal jövőt tervez. De persze jelentheti azt is, hogy bátor és mer kilépni, teljesen mindegy mióta van benne, nem elégszik meg, nem köt kompromisszumokat, ez pedig rettenetesen dögös. Nem kérdez vissza. Nem érdekli, hogy nekem voltak-e kapcsolataim, ha igen, melyik volt a legrövidebb, melyik volt a leghosszabb, hogy a csajok akikkel voltam hogyan néztek ki, barnák voltak-e vagy szőkék, nagy cici vagy kis cici, nagy fenék vagy kis fenék. Érdekes, ezekszerint magabiztos annyira, hogy ez ne érdekelje őt vagy szimplán csak azért nem figyel erre, mert velem sem szeretne komolyat. Kettősséget éreztem. Eddig mindenkit tudtam analizálni, de ez a lány pont a két végletet mutatta a válaszaival. Vagy nagyon be fogom szopni vagy rettentő jól választottam, hogy az ő ajkait ostromoltam még pár perce. - Az ilyen emberek csak önbizalomhiányosak - nyomtam egy csókot a vállára szelíd mosollyal. - Sajnálom, cica, hogy csalódás ért. Remélem, hogy nem tört össze nagyon lelkileg a srác, máskülönben adj egy címet és elintézem - simogattam a hátát szelíden, majd ahogy ő kérdezgetett, reflexszerűen rádöntöttem a vállára a fejemet és úgy hallgattam a szavait. Utálom ezt a kérdést, de neki nem mutathatom, nem ijedhet meg attól, milyen tudok lenni, ha erről van szó. - Nem igazán találtam a helyemet a világban. Nem tudtam, ki is vagyok én és mit is szeretnék az élettől - sóhajtottam fel. - Rengeteg balhéba keveredtem, rossz társaságokat találtam meg magamnak, akik könnyedén befolyásoltak, sztereotipikus srác voltam, aki esténként verekszik, nappal iszik meg doboz számra szívja a cigit - nevettem kínomban, kicsit jobban belefúrva a bőrébe az arcomat, hogy elrejtsem, mennyire nem kívánatos ez a téma. - Rossz fiúnak nézek ki, azért kérdezed? - próbáltam terelni a témát, felnézve a szemeibe. Újból csak centik voltak köztünk, de nem tettem semmit, tiszteletben tartottam őt, meg eleve úgy gondoltam, hogy mostmár tartunk ott, hogy ha szeretne egy csókot, nem kell többé kérnie, csak lehajol és megadom neki.
A person has three choices in life. You can swim against the tide and get exhausted or you can tread water and let the tide sweep you away or you can swim with the tide and let it take you where it wants you to go.
Habár igazán élvezem azt, ami kialakulóban van köztünk, mégis érezve a fokozott hevességét úgy döntök, hogy jobb ezt egyenlőre abba hagyni, mielőtt mindketten megbánnánk. Persze nem vagyok én valami prűd kisasszony, aki azt az elméletet követi, hogy házasság előtt - nem mintha valaha is szeretnék férjhez menni - nincs semmi tipi-tapi, deee, azért szeretem, ha előbb a partnerem bebizonyítja, hogy komolyak a szándékai felém, mert azért senki játékszerévé nem szívesen válnék. D-Royt még szinte semennyire sem ismerem, hogy így elsőre el tudjam dönteni, hogy mi is az, amit szeretne valójában. Tudom, hogy nincs is annál nagyobb hiba, mint egy adott személyt egy másikhoz hasonlítani, viszont jobb szeretek óvatos lenni. Úgy gondolom, hogy az, aki komolyan akar valamit, képes türelmesen várni arra. Látom rajta, hogy kicsit rosszul esik az, hogy hírtelen húzódok el tőle, és éppen ezért továbbra sem szűnik meg a vigyorom, azzal is éreztetve, hogy nem vele van a baj, csak egyszerűen nem akarok elsietni semmit. Nem szeretnék egy olyan lány lenni a szemében, akit könnyedén megkap, mert szerintem azok, amik könnyen jönnek az életünkbe, épp olyan hamar mennek is. Szóval igen... határozottan az a célom, hogy előbb megismerkedjünk, és majd az alapján döntsük el, hogy hogyan is legyen tovább. Egyáltalán nem zárkózom el semmitől vele kapcsolatban, bár azt hiszem, hogy az egyértelmű, hogy azt, hogy barátok lehessünk az imént történtekkel elcsesztük. Szóval... vagy együtt, vagy sehogy. Más opció már nem is hiszem, hogy lehet. Megfogom a kezét és leülök mellé a pokrócra, egyáltalán nem tartva a távolságot, aztán amig beszél bele is iszok a borba, amit felém nyújt. - Oh, én nagyon szeretem a meglepetéseket. - habár nem kaptam konkrét választ a kérdésemre, de épp ezért lesz egyre izgalmasabb ez a minden, ami épp van. Azt aki titokzatos, meg kell fejteni... és én nagyon akarom ezt. A tekintetét fürkészve figyelem, miközben a hajammal játszik, és türelmesen várom, hogy feltegye azt az izgalmas kérdést, amit annyira szeretne. Végülis ez a játék tökéletes lehet ahhoz, hogy valóban megismerhessük egymást. - Várj... mielőtt ebbe bele kezdünk, azt szeretném leszögezni, hogy tilos nem igazat mondani! - még a mutató ujjam is felemelem szórakozottan, mintha csak fenyegetném, és hagyom is, hogy tovább gondolkodjon a kérdésen, amire kíváncsi, és valamiért mégis meglep végül azzal. A fülem mögé helyezem azt a tincset, amivel az imént játszott és iszok egy újabb kortyot a borból, amit aztán át is nyújtok neki. - Fél év. A srác egy kicsit olyan... hm... irányításmániás volt. Mármint szerette, ha minden úgy történik, ahogy elvárja, sokat féltékenykedett és... hát ezért betelt a pohár. Én nem szeretem, ha valaki túlságosan bele szól az életembe. - válaszolom meg végül a kérdését még mindig mosolyogva és titkon már kezdek is reménykedni abban, hogy Ő nem ilyen. Le pillantok az ölemben pihenő kezeimre, aztán ismét rá és próbálom a rengeteg fejemben felmerülő kérdés közül kiválasztani azt, ami elsőre érdekelne vele kapcsolatban. - Az előbb azt mondtad, hogy rossz gyerek voltál. Ezt hogy érted? És most már nem vagy az? - bár akkor azt mondta, hogy nem akar beszélni erről, hogy ne rontsuk el azt a pillanatot, de mivel végülis jól alakult minden köztünk és ismerkedünk... most már elmondatja, mert lehet, hogy néha szeleburdi vagyok, de nagyon tudok figyelni az emberek szavaira. Az övéi pedig mind meg is maradtak a fejemben, amelyekre amig nem kapok válaszokat, folyamatosan azt fogom érezni, hogy a kíváncsiságom nem csillapodik. Abban meg csak bízok, hogy válaszokat is kapok, és nem gondol túl tolakodónak. De valahol ez is az ismerkedéshez tartozik szerintem.
“My nights are drenched in long talks with myself about how things should’ve been but couldn’t be.”
Viszonozta. El se hiszem, de viszonozta. Mióta megjelent már elképzeltem a fejemben ezt a pillanatot, vizualizáltam magam előtt, ahogy közel hajol és megérzem az ajkait, de azt nem hittem volna, hogy ilyen hatással lesz rám a csókja. Nehezen tudtam őt elengedni, észre se vettem, mennyire magamhoz szorítom, ahogy egyre jobban belemélyülök a pillanatba, de hála az égnek, ő még tudott annyira figyelni, hogy ha már én nem, legalább valaki kontrollálja a szituációt kettőnk között. Kissé zavarodottan, felocsúdva a hirtelen kapott endorfintól pillantottam fel rá úgy, mint aki konkrétan megvakult hirtelenjében. - Igen.. igen.. - motyogtam az orrom alatt a szavaira, apró bólintással jelezve egyetértésemet. Férfiből voltam, habár nagyon szerettem volna más lenni, mint a fajtársaim, a biológia nem választás kérdése, ő pedig ezt nagyon jól tudta. A pokrócra nézve csak megfogtam a kezét és elvezettem őt az általa jelzett helyig. Még mindig kissé összeszedetlenül huppantam le a földre, tartva neki a kezemet, hogy őt is lesegítsem, majd ha leült, a kezébe adtam a bort, hogy az első korty újból neki juthasson. - Nem árulom el a titkaimat, akkor nem lenne meglepetés - mosolyogtam rá. - De kérdezgetlek én.. - csavartam ujjaim közé az egyik barna tincsét, azzal játszadozva folytattam tovább. - Oké… szóval.. valami izgalmasat.. - nevettem miközben rágyújtottam. - Mesélj, mi a rekord kapcsolatba, mi volt a leghosszabb és miért ért véget - fürkésztem a tekintetét. - Ha már ismerkedünk.. - simítottam végig a hátát szépen lassan, várva a válaszára. Kíváncsi voltam mire készüljek fel pontosan, mire megy ki kettőnk játéka. Nem tűnt olyan csajnak, aki odaadta volna a szívét egy jöttmentnek, sőt, ha nem lenne bántó még azt is feltételezném róla, hogy kerüli a kapcsolatokat, de mellette elfogott egy érzés, hogy törték már össze a szívét.
A person has three choices in life. You can swim against the tide and get exhausted or you can tread water and let the tide sweep you away or you can swim with the tide and let it take you where it wants you to go.
Bevallom egy kicsit élvezem azt, ahogyan a provokációimra reagál, és bár egy röpke pillanatig megfordul a fejemben, hogy épp most lenne itt az ideje ahhoz, hogy ezzel egyszerre el is távolodjak tőle, csak azért, hogy még kínzóbbá tegyem a számára a pillanatot, viszont nem tudom ezt meg tenni vele, és most már úgy hiszem, hogy magammal sem. Tényleg van benne valami különleges, ami annyira tetszik, hogy már csak amiatt sem szeretném elszalasztani ezt a lehetőséget. Muszáj Őt megismernem egy kicsivel jobban, és mivel az imént világossá tettük azt egymás számára, hogy a barátság lehetősége egyikünknél sem opció, így valami sokkal jobbat kell kihoznunk belőle. Még akkor is, ha nem vagyok abban még egyenlőre biztos, hogy működhetne köztünk ez az akármi is, ami történik épp, szeretnék esélyt adni neki... nekünk. Végig fut a hideg a hátamon, ahogyan érzem az ujjait a gerincemen, mintha Ő is játékba kezdene velem, és elérkezett az a pillanat, amikor már akkor sem tudnék neki nemet mondani, ha igazán akarnék. Veszek egy apró levegőt miközben egyetlen pillanatra sem veszem le a tekintetem az övéről, és elkezdem mutató ujjammal a nyakát cirogatni, megkezdve a füle végétől egészen a mellkasáig, hogy aztán rá vigyorogva döntsem egy kicsit oldalra a fejem, de továbbra sem távolodva el tőle. - Helyes. Az olyan srácokat szeretem, akik küzdenek azért, amit akarnak. - bár azt hiszem, hogy már elég egyértelművé tette azt a számomra, hogy tényleg komolyak a szándékai az irányomban, de mégis még mindig bennem van az a félelem, hogy mi lesz akkor, ha az érdeklődése csupán csak addig tart majd amíg meg nem kapja tőlem azt, amit szeretne. Mert egészen biztos, hogy ha csak rajta múlna képes lenne bármeddig elmenni. A kérdése miatt kicsit elkomolyodok, még mindig nehézkesen véve a levegőt, nyelek egy nagyot, de még így is olyan, mintha valami gombóc lenne a torkomban, ami miatt képtelen vagyok megszólalni. Épp ezért csak egy óvatos bólintásra telik tőlem, ami úgy tűnik, hogy elég is a számára ahhoz, hogy megtegye azt a lépést, amit már egy ideje mindketten várunk szerintem. Bár nem lep meg, hogy az ajka az enyémre tapad, mégis úgy kezd kalimpálni a szívem, mintha életemben először lennék kettesben egy fiúval. A szemeim ösztönösen csúkódnak le, és ekkor már mindkét kezem a nyaka köré fonódik, úgy adom át magamat az érzelmeinknek, amelyek sokkal jobban vezetnek, minta józan eszem. Már nem táncikolunk, sőt a zenét sem hallom, de valahogy nem is érdekel a minket körülvevő csend és egyre jobban sötétedő égbolt. Minél hevesebben játszanak egymással ajkaink, annál jobban érzem azt, hogy le kell állnunk, mert nem akarok az lenni, akit rögtön pár óra ismerkedés után már meg is kaphat. Ezért is húzódok el tőle de csak annyira, hogy az ajkaink szét válljanak, és a vigyorom tökéletesen elárulhatja, hogy igazából élveztem az egészet. - Egyenlőre azt hiszem be kell érned ennyivel. - szólalok meg végül, még távolabb húzódva tőle, és a pokróc felé mutatok. - Még ha jól emlékszem maradt abból a borból. Közben pedig elmondhatnád, hogy milyen terved is van velem. - nem mozdulok mellőle továbbra sem egyenlőre, még mindig a tekintetét fürkészem, és mivel nem vagyok túl szerencsés a fiúk terén, csak bízok abban, hogy Ő ezúttal tényleg más lehet.
“My nights are drenched in long talks with myself about how things should’ve been but couldn’t be.”
Tökéletesen tudta, mit tesz velem az, amiket susmorog ennyire közel az arcomhoz. Szinte rálehelte a számra a szavakat, a szíve az én bordáim ölelésében dobogott. Annyira rettentő közel volt mégis szinte már idegesítően húzta az agyam, tudva, mik a szándékaim. Nehéz volt ilyen provokáció mellett tartani magamat. - Szóval szeretnéd látni, mennyire kivételes is vagy… - csúsztattam végig ujjamat a gerincén kínzó lassúsággal, miközben a szemei és az ajkai között járt a tekintetem. Közelebb hajoltam hozzá, erősen markolva egyik kezemmel a csípőjét. - Olyan fajta srác vagyok, aki mindent megtesz azért, hogy megszerezzen egy ilyen lányt.. - suttogtam a szájára, súroltuk egymást, egy centi se választott el a csóktól, de tudnom kellett, hogy akarja, nem akartam elcseszni. Ez az a fajta rizikó, amit az embernek igenis vállalnia kell, de annyira rémisztő volt most a tudat, hogy ha rosszul döntök, vége ennek, kettőnknek, úgy, hogy ki tudja még mi lehetne belőlünk. - A kérdés már csak az, hogy ez a lány engedi-e nekem, hogy megpróbáljam.. - suttogtam tovább. Ha bármilyen jelét adta annak, hogy a válasza a kérdésemre igen lenne, akár szavakkal, akár egy bólintással, akkor egy másodperc szünetet se hagyva kettőnknek fejeztem be amit elkezdtem és először gyengéden, majd egyre erősebben, de önmegtartóztatva kezdtem ostromolni az ajkait, elveszve az ízében. Erősen szorítottam őt magamhoz, átadva magamat a pillanatnak, kiélvezve az érintéseit.
A person has three choices in life. You can swim against the tide and get exhausted or you can tread water and let the tide sweep you away or you can swim with the tide and let it take you where it wants you to go.
Egy hatalmas lelkesedéssel ugrok egy kisebbet még úgy táncikálás közben is, mikor közli velem, hogy futárkodni is el fog vinni magával. Nem csak azért örülök ennyire, mert ki próbálhatok valami számomra új dolgot is, hanem azért is, mert így a mai estén kívül már két programunk van lebeszélve pluszba, így van esélyünk valóban egy kicsit jobban megismerni egymást. Még ha nem is látom előre, hogy mi fog ebből az egészből kisülni, úgy gondolom, hogy bármi is történjen, mindenképp megérdemel egy esélyt, már csak azért is, mert látszik rajta, hogy mindent megtesz azért, hogy le vegyen a lábamról. Hát mit ne mondjak ez sikerül is neki elég szépen, mert folyamatosan azt érzem, hogy egyre nagyobb zavarba hoz. Pedig legtöbbször én szeretek ilyesmit kiváltani a srácokból, főleg amikor az utamba sodor az élet egy kicsit gyámoltalanabb valakit, aki még rám nézni is fél. Na az ilyeneket előszeretettel piszkálom addig, amíg aztán ki nem derül róluk, hogy csak kicsit több időre van szükségük ahhoz, hogy feloldódjanak, mert igazából azért tudnak csajozni, ha igazán akarnak. Delroy viszont ennek a tipusnak az ellenkezője. Azt látom rajta, hogy uralkodik magán, mert fejben talán már régen tovább is ment, mint ahol jelenleg tartunk. Szeretem, ha egy srác elég tökös, és férfiként is viselkedik, ugyanakkor a túlzott nyomulással el szoktak legtöbbször taszítani, így az esetünkben én szeretnék csak ebben a lassú tempóban haladni, és megélni a pillanatokat. Hamar a tudtára is adom, hogy mi a külömbség a haverjaim és egy olyan srác között, akiben látok annál több fantáziát is, mint egy sima barátság, és egy hatalmas vigyorral veszem tudomásul, hogy nem szeretne ahhoz a kategóriához tartozni, amelyikbe nem fér bele romantika. Helyes. Mert nem is tudnám elképzelni azok között. Főleg akkor nem, amikor csak még szorosabban húz magához, és ezúttal még a mellkasán lévő kezem picit feljebb is csúszik a nyaka irányába, de nem ölelem meg, csak már nem érzem úgy, hogy szükséges lenne ahhoz, hogy pajzsként magunk között tartsam. - Talán azért, mert én sem szeretném, hogy haverok legyünk. - bukik ki belőlem a válasz a szemtelen kérdésére, és eszem ágában sincs távolabb húzódni tőle. Még akkor sem, ha egy belső hang azt súgja, hogy sokkal jobban járnék, mert kevesebb lehet az esélye annak, hogy kihasználjon. De aztán újra elmondja, hogy vonzónak talál, ráadásul már az arcunk is annyira közel kerül egymáshoz, hogy érzem minden lélegzetvételét magamon. - Akkor miért nem mutatod meg, hogy mennyire vagyok kivételes? - suttogom kicsit provokálóan, mert valahogy olyan érzésem van, mintha már csakis az engedélyemre várna. Nem szeretném persze, ha túl messzire mennénk, de talán egy csóktól még nem fog össze dőlni a világ... - Meg az is érdekelne, hogy tulajdonképpen milyen fajta srác is vagy? Vállogatós a nők terén? - még mindig a provokálása a célom, bár az, hogy érzem a kezét a hátamon és, egyre közelebb is von magához, azért elég rendesen elterelik a figyelmem, éppen ezért még a szemeimet is becsukom, mert nem akarok én lenni az, aki megteszi azt a lépést, amit Ő talán nem mer.... vagy nem is akar. A büszkeségemre kell hallgatnom.
“My nights are drenched in long talks with myself about how things should’ve been but couldn’t be.”
Komolyan, soha nem gondoltam volna, mit rejt magában ez a csaj. Szinte láncra vert a szavaival, mint egy éhes kóborkutyát, egy életre bezárva a saját börtönébe. Áhítoztam érte, csöpögött a nyálam azért, hogy adjon még többet magából, hogy én legyek az egyetlen, akit így érint, akire így néz. - A motorverseny után elviszlek magammal - egyeztem bele a kérésébe minden fajta aggodalom nélkül. Majd kerítek olyan címeket, amik biztonságosak és az égvilágon semmilyen veszélyt nem rejtenek magukban, annak érdekében, hogy ne essen bántódása. Ha rajtam múlna, élete végéig nem görbülne egy hajszála sem. A szavai újból és újból libabőrt okoztak. Minden egyes piciny hang ami elhagyta az ajkait drogként hatott rám, ami miatt a szemeimmel is elkezdtem most már felfalni őt. Ha rámnézett, tökéletesen láthatta, hogy vissza kell fognom magamat, hogy a kezem könyörög érte, hogy érezhessem a bőrét, a szám szinte már csókra invitálja őt, a testem az övé fele húz. Nem tudtam tovább titkolni, mennyire vonzódom hozzá, így a kérdése már nevetségesnek hatott. Tudtam, hogy rettentő mód elszúrhatom most ezt azzal, hogy nem bírom kontrolállni az ösztöneimet, de azt is, hogy ha nem kockáztatok, nem lehetek több, mint egy fiúhaverja, abba pedig beledöglenék. - Még jó, hogy nem szeretnék a haverod lenni - mosolyodom el, miközben észrevétlenül beharapva az alsóajkamat húzom őt még közelebb. - Én mégis megengedem ezt magamnak… miért engeded? - pillantok fel a szemeibe, fürkészve azokat, miközben a szánkat már csak centik választják el. - Vonzó vagy, Dora. Nagyon vonzó - suttogom a telt ajkaira, szinte megáll a pulzusom, annyira közel van hozzám, érzem minden leheletét, minden rezdülését, összeolvadtunk, eggyé váltunk, együtt lélegzünk egy tetőn lassúzva én pedig érzem, hogy bele fogok halni, ha ő most úgy dönt, hogy hátrál két lépést. - Úgy értettem, hogy nem az a fajta srác vagyok, aki bárkivel leállna táncolni egy színdarab zenéjére - suttogtam tovább. - Te is kivételes vagy - simítottam végig óvatosan a hátán, még közelebb húzva. Istenem, csak adjon egy jelet…
A person has three choices in life. You can swim against the tide and get exhausted or you can tread water and let the tide sweep you away or you can swim with the tide and let it take you where it wants you to go.
Türelmesen végig hallgatom azt, ahogyan rá cáfol arra, hogy milyennek képzelem én a futárkodását és milyen is valójában, de mégis úgy gondolom, hogy ez egy izgalmas elfoglaltság lehet, mert hát legalább sosem unatkozik. Milyen monoton lehet egésznap egy irodában gubbasztani és papírokat töltögetni, nem? Legalább járhatja a várost, meg nem ül állandóan a főnöke ott a hátában és rikácsol arról, hogy mit és hogyan kellett volna csinálnia. Na nem mintha nekem egyébként lenne bármilyen fogalmam is arról hogy milyen lehet mindennap munkába járni, de azt hiszem, hogy azért egy elképzelésem van. Ez a legnagyobb szívás szerintem a felnőtté válásban. Persze most meg akaratom ellenére is elkezdenek viszhangozni a szüleim szavai a fülemben, amelyek arról szólnak, hogy miért is lenne fontos befejezni a tanulmányaimat, ha már bele kezdtem, mert lehetnék akár a saját magam ura is, meg blabla...de elég ezeken rágódnom még kicsit később is, nem? Még mindig elég fiatal vagyok ahhoz, hogy valami majdcsak válljon belőlem is. - Na és majd egyszer én is csatlakozhatok hozzád? Úgy értem nyílván nem hivatalosan... annyira én nem vagyok rá kényszerülve arra, hogy dolgozzak... csak kíváncsiságból. Tényleg érdekel, hogy ez hogyan is működik. - valóban komolyan beszélek, még akkor is, ha időközben elnevetem magam. Én mindig szeretek új dolgokat kipróbálni, és mivel mindenre nagyon hamar rá is unok, így kénytelen vagyok mindig valami mást kipróbálni, amit korábban még sosem. Mellettem pedig egészen biztos, hogy nem is unatkozna. Még azért sem szólnék, ha gyorsan kéne vezetnie, mert másképp kihűl a kaja. Sőt... az még szórakoztató is lenne. Látom rajta, hogy meglepi az újabb kérdésem, de mégis érdeklődve nézek rá, mert komolyan érdekel minden vele kapcsolatban. Eleve ilyen kíváncsi természetem van, szóval azt szeretem, hogy ha valaki valamibe bele kezd akkor azt fejezze is be. - Bocsánat, én...nem akartam tolakodó lenni. - sütöm le a szemeimet egy kicsit elszégyelve magam, amiért ennyire mélyen bele dugtam az orromat az életébe, de azért azon ismét mosolyognom kell, hogy azt mondja, lesz időnk ilyesmikről beszélni. Ezek szerint tényleg komolyan gondolja azt, hogy ismerjük meg egymást egy kicsit jobban. Ez egyébként egyáltalán nincs is ellenemre, mert minél több időt töltünk el így ilyen szorosan egymás társaságában, annál jobban látom azt, hogy van benne valami vonzó. A lejjebb csúszó keze pedig a derekamról a csípőmig, csak még inkább össze zavar és azon kapom magam, hogy még a lélegzetem is szaporábbá válik. Kell is egy kis idő, hogy kellően össze tudjam szedni magam, és mondani tudjak valami értelmeset. - Oké... most nem erőltetem rád a szerenádot. De akkor ígérd meg, hogy egyszer meghallgathatlak. - kérem boci szemekkel rá nézve, de azért még mindig vidáman csillogó tekintettel. Hogy lehet az, hogy folyamatosan mosolyra görbül a szám mellette? Tényleg annyira jól érzem magam, hogy egyáltalán nincs is kedvem lemászni erről a tetőről pedig jól tudom, hogy ha be találják zárni a színházat, akkor itt fogunk ragadni éjszakára. - Vonzónak találsz? - kérdezek vissza pimaszul mosolyogva rá, és ez megint egy olyan megjegyzés volt tőle, ami felturbózza az egyáltalán nem kevés önbizalmamat még jobban. Egyre jobban bele mélyedek a tekintetébe, és akaratom ellenére még az ajkamra is rá harapok, mintha arra várnék, hogy meg fog-e csókolni végre. Időnként épp ezért kénytelen is vagyok elnézni másfelé, mert nem akarom, hogy azt gondolja rólam, hogy szándékosan kellettetem magam. Egyébként nem az a célom, csak... valami úgy megfogott benne. A haverjaimra tett kérdése egy kicsit össze zavar, sőt nem is az, hanem sokkal inkább a csípőmre rá markoló keze. Nyelek egyet, és nagyokat pislogva veszek el ismét a tekintetében, miközben megrázom a fejem. - Nem. Szóval ha a haverom akarsz lenni, akkor távolságot kell tartanod. - az én hangom is elhalkul, még nehezemre is esik össze rakni a gondolataimat normálisan mondatba, de akartam, hogy tudja, hogy nálam nincs közép út. Én nem vagyok az a fajta lány, aki olyan barátokat tartana, akivel néha az ágyon is osztozik, de azért mindenki előtt szigorúan csak a barátság szóval mutatkoznak be. Nem azt mondom, hogy nem volt még soha részem kalandokban, de... azokat annyira nem szoktam élvezni. És akihez közöm volt másképp, az nem lehet a haverom... valahogy számomra a kettő nem fér össze. - Annak számítasz, mert... a haverjaim ezt nem merik megengedni maguknak. - megköszörülöm a torkomat, hogy aztán ismét pimaszul vigyorogja rá, és eszembe jut, hogy az előbb nem is válaszolta meg az egyik kérdésemet. - Hogy értetted azt, hogy nincs senkid...még? - kérdezek így rá ismét már egyáltalán nem is a zenére vagy a táncra koncentrálva, hanem sokkal inkább a közelségére. Nem tudom, hogy hogyan csinálja ezt, de nem is akarok már távolságot tartani tőle.
“My nights are drenched in long talks with myself about how things should’ve been but couldn’t be.”
Elnevetem magamat a szavain. Olyan aranyos, ahogy figyel minden válaszomra és bőszen vissza is kérdezget. Ritkán érzem azt, hogy valakit ennyire érdekelnék, mint most őt. - Annyira nem menő - mosolyogtam rá. - Rengeteg problémás emberrel találkozok nap, mint nap, ami miatt folyamatosan cigi lóg a számból - nevettem fel. - New York így is elég megviselő város, egy ilyen meló mellett pedig végképp azt érzi az ember, hogy összenyomja a környezete. De kezdem felvenni a ritmust, szóval minden jó lesz. - a kérdésére enyhén meghökkenek, ezekszerint eljárt a szám, ami az ő fülét is megcsapta. Nem örültem neki, hogy mellette ennyire nem tudok koncentrálni arra mit mondjak és mit ne, de akkor maradjunk egyenesek, ha már eddig is így volt. - Nem voltam jó gyerek, a suli se úgy ment, ahogy kellett volna neki, rossz társaságokba keveredtem, a szüleimmel is szar volt a kapcsolatom.. sok idő kellett, hogy helyre jöjjön minden - sóhajtottam fel. - De ne beszéljünk erről, nem akarom elrontani a hangulatod. Bőven lesz még időd megtudni, milyen elbaszott vagyok - nevettem, próbálva puhítani a témát, miközben az érintésemmel is tereltem a figyelmét a szavaimról. Lejjebb csúsztak az ujjaim épphogy a csípőjére, enyhén cirógatva őt ruhán keresztül. Szelíden és megfontoltan viselkedtem, hogy semmit se rontsak el. - Nem mondtam, hogy tehetséges is vagyok, csak próbálkozom - kuncogtam. - Szerenádozni nem fogok most neked, mert nem akarlak elijeszteni - mosolyogtam a szemeibe. A meséjét aprókat bólogatva hallgattam végig, szinte magamba ivva a szavait. - Tehát akkor sokkal érdekesebb ember vagy, mint én. Ne haragudj, de ez rettenetesen vonzó - pillantottam a szájára fél pillanatra, elmélázva így is telt ajkain, majd vissza rá. Látszott rajta mennyire érdekli a direkt meghagyott szemtelen megjegyzés, de nem kaphatott meg mindent azonnal. Ha tudná mennyire meg kell állnom, hogy megcsókoljam, talán értené, miről beszéltem, mikor azt mondtam, hogy “Még”. Direkt figyelmen kívül hagytam a kérdését egy fejrázással. - És ezekkel a fiú haverjaiddal is így szoktál időt tölteni? - céloztam a közelségünkre, enyhén megmarkolva a csípőjét, figyelve a reakcióit. - Vagy kivételesnek számítok? - suttogtam mélyen a szemeibe bámulva, most az egyszer igazán felbátorodva, de minden rezdülését követtem, hogy ne történjen olyan, amit ne akarna.
A person has three choices in life. You can swim against the tide and get exhausted or you can tread water and let the tide sweep you away or you can swim with the tide and let it take you where it wants you to go.
Vidáman bólintok arra, hogy holnap is lesz lehetőségünk találkozni, és akármennyire is furán hangzik, de valahogy örülök annak, hogy megismertem. Nem vagyok persze naív liba, igyekszem úgy kezelni a mai esténket is és a holnapi találkánkat is majd, hogy ne éljem bele magam túlzottan semmiben, hiszen mivel nem ismerem, nem lehetek abban biztos, hogy komoly-e az érdeklődése az irányomba, viszont mégsem akarok azon rágódni, hogy mi lesz akkor, ha valamivel felültet mégis? Leginkább csak szeretném megélni a pillanatokat, mert legtöbbször az apróságokból igazán jó dolgok szoktak kisülni. Bár számtalan problémám van jelenleg is, amelyekkel nem tudok szembe nézni, de most mégis képes vagyok arra, hogy ne rágódjak olyasmiken, mint a szüleim között lévő bonyodalom és az, hogy kétfelőlről mennyire akarják elcseszni nem csak az én életem, de a családunkat is. Legtöbbször egy apró boldogságért bármire képes vagyok. Még arra is, hogy felmásszak egy színház tetejére csak azért, mert ha veszélyes dolgokat csinálok, akkor a bennem lévő adrenalin eltereli a figyelmem a valódi gondjaimról. Most pedig még D-Roy is tökéletesen azon van, hogy semmi másra ne tudjak koncentrálni csak rá és erre a pillanatra. Megérezve kezeit a derekam körül és azt, hogy még közelebb húz magához, érzem, hogy a szívverésem felgyorsul, de igyekszem a rajtam maradt vigyorral leplezni azt, hogy még mindig zavarban vagyok a túlzott közelségétől. Pedig amikor először szóba álltunk egymással meg tudtam volna fojtani egy kanál vízzel, olyan idegesítőnek találtam. Most mégis itt táncikálunk, összesímulva, és ha akarnám sem tudnám leplezni azt, hogy milyen jól érzem magam vele. Egyik kezem a vállán pihentetem még mindig, időnként egy egy össze érintéstől, óvatosan meg is szorítom, de azt csak ösztönszerűen, a másik kezem pedig a mellkasán tartom, mintha csak akarnék valamit magunk közé, ami nem hagyja, hogy ennél szorosabban tudjunk közelebb kerülni, amolyan pajzsként szolgál. - Futárkodsz? Mármint ételeket szállítasz? Ez tök menő. - lelkesedek fel, de azért nem megy el a füleim mellett a többi kijelentése sem. - Hogy érted, hogy zűrős éveid voltak? - pillantok rá ismét kíváncsian, és a hírtelen elcsodálkozásom miatt kicsit ki is billenek a ritmusból, de szerencsére sikerül hamar megtalálnom vele a lépést újból. - Nahát... írsz és zenélsz is? Én meg azt hittem, hogy egy ember nem lehet egyszerre ennyi mindenben tehetséges. Vagyis valaki vagy zenél, vagy fest. Nem hallottam még sem zenész festőről, sem pedig festő zenészről. - még fel is kuncogok, ugyanakkor ez most így valamiért még jobban csábít. Mekkora mázli kell már azért, hogy miután nagy nehézségek árán felmászok egy ekkora magaslatra, éppen egy mindenhez értő, jóképű sráccal fussak össze? Ez tök izgi. - Oh hát én mindennel, amiben van egy kis izgalom. Amúgy elméletileg egyetemista vagyok, gyakorlatilag már nem kell sok ahhoz, hogy kirúgjanak. De amúgy néha eljárok modellkedni, de csak unalom űzésből. Járok konditerembe, tanulok búvárkodni, a motorozás az életem és...tetőkre mászkálok. - vonom meg a vállam fülig érő mosollyal, aztán azon gondolkodok, hogy vajon mennyire zavarja az, ha sokat beszélek? Ben bácsikám szerint idegesítő egy természet ez. De hát mit tegyek? Muszáj ki mondanom mindig azt, ami bennem van. Aztán persze hamar el is komolyodok és bánom meg az előbb feltett kérdésem, mert azzal, hogy vissza fordítja felém a fegyvert azért kicsit megint sikerül zavarba hoznia. - Nem úgy értettem...vagyis miért zavarna? - idegességemben lepillantok a vállát szorongató kezemre és érzem, hogy az egész fejem kipirosodik közben, mert ennél egyérteműbben nem is hozhattam volna a tudtára, hogy amúgy bejön nekem. Mégis megkönnyebbülök egy kicsit az eredeti válaszán. - Még? Ezt kifejtenéd bővebben? - kipírulva, de mégis vigyorogva vagyok kénytelen újra rá nézni, mert valahogy érzek egy kicsi célzást a szavai mögül, és épp ezért is szeretném, ha felvilágosítana, hogy pontosan milyen tervei is vannak. - Maximum tőlem kell félned, mert rosszul viselem ha valaki át akar verni. Az őszinteség híve vagyok, és épp emiatt azt nagyon el is várom. - válaszolok végül komolyságot színlelve, pedig azért annyira veszélyes nem vagyok... de az igaz, hogy nem szeretem, ha játszadoznak velem. Szóval a szavaimmal egy kicsit arra céloztam, hogy bármi is a célja, legyen egyenes. - De egyébként, ha az érdekel, hogy van-e barátom, a válaszom az, hogy nincs. Csak nagyon sok fiú haverom. - a fiúkkal mindig könnyebb megtalálnom a közös hangot, minden bizonnyal ez azért lehet, mert kevés olyan bevállalós lány van, akiben annyira túlteng az adrenalin, mint bennem. Szóval a srácok sokkal szívosabbak és sokkal több ökörségre rá is lehet venni őket. Vagyis legtöbbször Ők vesznek rá engem mindenfélére, de ez mellékes.
“My nights are drenched in long talks with myself about how things should’ve been but couldn’t be.”
Az ajánlatára elvigyorodok. Bár tudom, hogy az eredeti tervem ezzel inkább az volt, hogy az ügyfélkörömet bővítsen, most mégis ez az ötlet eltörpül amellett, hogy újra láthatom majd őt. Olyan lettem, mint egy érzelgős kamasz, aki elolvad már attól, ha egy lány rámosolyog. Olyan régen éreztem ezt az érzést, hogy amellett, hogy rettentően megijesztett, valamiért fel is szabadított mellette. Annyi szar után amit le kellett nyelnem és el kellett viselnem éveken keresztül, most hálát adtam az égnek, hogy úgy döntöttem ma este kijövök ide és megismerhettem Őt. Habár aligha tudtam róla valamit, az hamar tisztázódott bennem, hogy mindene érdekel, de tudtam, hogy időt kell adnom kettőnknek ha azt akarom, hogy ez az egész működőképes lehessen. Mindenesetre, ha továbbra is így fog mosolyogni rám, az már megért minden percet. - Ott leszek - suttogtam neki, mint akinek elvitte a cica a nyelvét, enyhén felfedve a zavaromat előtte. Amikor megérintette a vállaimat, elkapott a borzongás, végigfutkosva a bőröm alatt a bokámtól egészen a fejem búbjáig. Az ujjai villámcsapásként martak bele a lelkembe, a szívverésem felgyorsult, a tekintetem pedig kitartóan koncentrált a szemeire, hogy ne áruljak el többet a szándékaimról. Tekintve, hogy nem a kezemet fogta úgy gondoltam, én is lehetek határozottabb, így egy szelíd mozdulattal tenyereimet a csípőjére vándoroltattam, közelebb húzva őt magamhoz, hogy jobban érezhessem a jelenlétét, ahogy néha a ritmusra összeért a hasunk vagy a combjaink. Ha tudta volna milyen hatást okoz, biztosan nem tudtam volna ilyen magabiztos maradni többé. Gyengéden táncoltunk tovább a halovány fények alatt a lassú ritmusra, ő engem nézett, én pedig őt. Nem akartam, hogy vége legyen. - Futárkodom mostanában. Elég zűrös pár évem volt, így ez új meló, de azt hiszem kezd minden rendbe jönni. Mellette meg eladom pár festményem, publikálom az írásaimat meg próbálok feltörekvő zenész lenni - nevettem el magam halkan, hogy ne verjem ki a dobhártyáját ha már centikre voltak egymástól az arcaink. Eszem ágában sem volt elmondani neki, hogy a fő bevételi forrásomat a kábítószerek képezik, nem feltétlenül tennék jó benyomást ezzel. - És ön, hölgyem? Mivel tengeti a mindennapjait? A kijelentésére akaratlanul is vigyorogni kezdtem. Minek is érdekelné őt, hogy van-e valakim, ha nem vonzódna hozzám? Újra nyeregbe kezdtem érezni magam. - Zavarna, ha lenne valakim? - vigyorogtam tovább. Hosszú csend után szólaltam csak újra meg. - Nincs senkim, szivi. Még - lettem szemtelenebb, ha már ennyire belementünk ebbe a játékba. - Áruld el, nekem kell félnem valakitől, amiért egy színház tetőterén táncolok veled? - kíváncsiskodtam suttogva neki a szavakat.
A person has three choices in life. You can swim against the tide and get exhausted or you can tread water and let the tide sweep you away or you can swim with the tide and let it take you where it wants you to go.
A szavai mögött próbálom az arcát is elemezni, hogy mennyire lehet őszinte hozzám, és bármennyire is próbálok legalább egy apró vonást találni ami arra utalhat, hogy kamuzik, egyszerűen nem találok. Olyan őszintének tűnik, hogy az a rossz kép, amit saját magamban róla alkottam, fokozatosan változik meg. Annak ellenére, hogy nem túl sokat tudok róla, elkezdem azt érezni, hogy bízok benne és abban, hogy semmi rossz szándéka nincs velem, csak egyszerűen meg akar ismerni. Ez pedig azért izgalmas a számomra, mert szeretem az olyan embereket akik titokzatosak, és nem könnyű Őket megfejteni. D-Roy határozottan ilyennek tűnik, éppen ezért esélyt akarok adni mindennek, amit csak egyszer ki tudunk hozni a véletlen találkozásunkból. - Oké...hiszek neked. - mosolygok rá őszintén, és még egy kósza tincset is, ami a szemembe lóg a fülem mögé simítok. Nem szeretek soha előre tervezni, inkább olyan a pillanatnak élek típus vagyok, éppen ezért sem akarok semmit különösebben bele képzelni ebbe az egészbe, csak sodródok az árral, aztán majdcsak lesz belőle valami. Legfeljebb megbánjuk a végén még azt is, hogy egymásra néztünk. Ezt mondjuk nehezen tudom elképzelni, főleg azután, hogy meglátom a rólam alkotott festményt, ami annyira elbűvől, hogy azon kapom magam, hogy már képzeletben a szobámban vagyok és próbálom eldönteni, hogy hová tegyem ki. Egyre szélesebbre húzódik az ajkam, amikor közli velem, hogy valóban az enyém lehet, majd el veszem tőle azt, közelebbről ismét megcsodálom, aztán lelkesen még ugrok is egyet, mint valami kisgyerek, aki megkapott valamit, amit nagyon szeretett volna. - Én nagyon köszönöm. - lelkendezem még mindig csillogással a tekintetemben, már bele is feledkezve abba, hogy mondania kell valamit, amit a festményért cserébe akar tőlem. Aztán végre megszólal, én meg értetlenül nézek rá, mint aki nem erre számított, de mégis megkönnyebbülve sóhajtok. A pasik többsége valami egészen mást várna el, így természetes, hogy nehezen hiszek a füleimnek. Halványan felé mosolygok, majd ahogy hírtelen feláll és megint magasabb lesz nálam így, zavaromban elfordítom róla a tekintetem egy apró pillanatig, majd ismét fel nézek rá, hogy a szemeiből még mindig azt próbáljam kiolvasni, hogy mennyire isbeszél komolyan. - Rendben... ez a kérésed teljesíthető... - bólintok még mindig vidáman, elveszve a tekintetében. - Holnap este lesz egy. De azt tudnod kell hogy én nem versenyzek, mert még annyira nem megy ügyesen a motor vezetés. - vallom be, elfordulva ismét tőle, és remélem, hogy ezzel nem veszem el a kedvét sem. - Viszont nézőként szinte mindegyiken ott vagyok, néha hátul is megengedik, hogy üljek, de azt csak ritkán. Szóval, ha szeretnéd el viszlek arra a helyre, de nem beszélhetsz róla senkinek. - nem gondolom valami spíclinek, de azért mégis úgy gondolom, hogy jobb ha tudja, hogy ezek a versenyek illegálisak, vagyis kívülállókat csak ritkán fogadnak be. Nyílván senki nem akarja megütni a bokáját a rendőrökkel. De vajon tőle mennyire állhatnak távol az ilyen dolgok? Végülis, hogy egyedül lehessen és nyugodtan tudjon festeni, képes egy színház tetején meghúznia magát. Lehet, hogy túl jó fiú ehhez. Nehezen tudok elmenekülni a tekintete elől, olyan, mintha valami mágnessel vonzaná az enyémet. Csak oldalról sandítok a boros üveg felé, ami még valóban ránk vár, és mivel bebizonyította, hogy nem akar tőlem semmi rosszat, így már nincs is ellenemre az, hogy igyak vele még egy kicsit. - Táncoljak veled? Mármint, hogy itt? - értetlenkedek, de végül szélesen vigyorgok rá, aztán egy kicsit eltávolodok tőle, hogy vissza rakhassam a festményt a helyére, majd óvatosan érintem meg a felém nyújtott kezét, amiben az enyém el is veszik. Szabad tenyerem a vállára vezetem, és így, hogy egészen közel vagyunk egymáshoz feltűnik az is, hogy mennyire jó illata van. Bár a zene ami odalentről szól nem épp olyasmi, amit egyébként más helyzetben szívesen hallgatnék meg, de ebben a pillanatban igazán... romantikus? Igen...valami olyasmi. - Mesélhetnél valamit magadról... mondjuk, hogy mivel foglalkozol? A festésen kívül. Vagy bármit. Mindegy. Szeretem ismerni a tánc partnereimet. - vigyorgok ismét fel nézve rá, de közben igyekszem is azon lenni, hogy kövessem, amerre vezet. - Remélem nincs barátnőd. Vagyis az jó ha van, csak legalább akkor szólj róla. - javítom ki magamat kicsit zavartan, mert hiába nem csinálunk semmi rosszat, azért azt hiszem, hogy nyugodtabb lennék, ha kiderülne, hogy senkije sincs.
“My nights are drenched in long talks with myself about how things should’ve been but couldn’t be.”
Tipikus. Az ember bármikor bókol, azonnal azt hiszik, hogy ezerszer elsütött szavakat hallanak. Már megszoktam ezt a taktikát. - Te vagy az első, akinek ezt mondom - válaszoltam neki komolyabb arccal, hogy ő is őszintének lásson, ne higgye, hogy viccelődök. Meglepett, hogy mennyire tetszett neki, amit alkottam. Lehet, hogy csak az udvariasság beszélt belőle és nézett olyan nyomoréknak, aki el is sírná magát, ha szidnák a festményét, de nagyon szerettem volna elhinni, hogy nem kisgyerekként vigasztal, hanem tényleg elégedett. Széles vigyorral vizsgáltam a vonásait, próbáltam kifürkészni, hogy vajon őszinték-e a gondolatai, de vagy Oscar-díjas színész volt vagy csak tényleg nem színlelt semmit. - A tiéd, megígértem - nyújtottam neki a vásznat, majd zavaromba a reakciójától a hajamba túrtam, hogy elűzzem az érzelmeimet. Nem lehetek ilyen puhapöcs, az senkinek se tetszene, de nehéz egy ilyen csaj mellett koncentrálni arra, hogy továbbra is hozzam a keményfiút. Sose tettem ilyet senkinek, s féltem attól, hogy feleslegesen áldoztam fel ezt a vásznat, mert majd kiderül, hogy csak kihasználtak egy ingyen alkotásért. - Találkozzunk újra - árultam el neki a kérésemet. - Áruld el mikor van a következő verseny, amin láthatlak - álltam fel elé, hogy közelebb lehessünk egymáshoz, a földön hagyva az ecsetet és a festékeimet, nem igazán érdekelt most semmi. A szemeibe bámultam, elveszve az íriszeiben, remélve, hogy tetszeni fog neki, amit hall. - De addig is, maradt még a borból.. - pillantottam az üvegre mosolyogva. A színházból lassú zene szűrődött ki, olyasfajta, amire keringőzni szokás. Romantikus volt a légkör, így úgy éreztem, nem hagyhatom ki a lehetőségeimet. - Lehet még egy kérésem? - vigyorogtam. - Táncolj velem egy picit - nyújtottam felé a kezem, melyet ha elfogadott, közelebb lépve hozzá csúsztattam a tenyerét az ujjaim közé. Apró, szelíd léptekkel dőlöngéltem vele jobbra-balra.
A person has three choices in life. You can swim against the tide and get exhausted or you can tread water and let the tide sweep you away or you can swim with the tide and let it take you where it wants you to go.
Képtelen vagyok abba hagyni a vigyorgást, miközben hol egyik, hol a másik lábamat gyűröm magam alá, keresgélve a kényelmes pozicíókat magamnak, csak néha néha kapom el a tekintetem róla, amikor találkozik az övével, mert esküszöm zavarba hoz az, ahogyan néz. Van valami a pillantásában, ami sokkal több magabiztosságot ad a számomra, pedig egyébként sem vagyok olyan, aki önbizalom hiányokkal küzdene. Sőt... én nagyon szeretek a figyelem középpontjában lenni, az övében pedig most éppen a főszereplő vagyok, ami igazán tetszik. Már szinte meg is feledkezem arról, hogy milyen célból is vagyok itt, ahogyan azon sem kattog a fejem, hogy mit fog kérni a festményért cserébe. Nem tűnik azért annyira rossz arcnak, hogy valami olyasmire akarjon rá venni, ami engem kényelmetlenül érinte. Nem azt mondom, hogy nem szeretném Őt jobban megismerni, de nem úgy, hogy egy festményért cserében bármit megengedjek, hogy aztán messziről elfeljetse utána még a létezésemet is. Ha valamit igazán gyűlölök, akkor az az, ha megpróbálnak kihasználni, és bár könnyen bizalmat szavazok bárkinek, de ha egyszer vissza élnek azzal, akkor nem szokásom a megbocsájtás. Minden ellenére azért mégis egyre jobban érdekel nem csak az, hogy mennyire haladt vajon az alkotásával, hanem az is, hogy mit hozunk ki az ismertségünkből, mert egyre biztosabb vagyok abban, hogy valóban nem vagyok közömbös a számára, már csak arra kell rá jönnöm, hogy az ágyba csalogatásom-e a célja, vagy Ő nem tartozik azok a srácok közé, akik csak kihasználják a lányokat. - Tényleg? És ezt szoktad mondani mindegyik csajnak, aki modellkedik neked? - vonom fel a szemöldökömet, de azért egy pimasz vigyorra húzódik az ajkam, mert nem mondhatom azt, hogy ez valahol nem esik jól a lelkemnek. Még akkor is, ha még egyenlőre kételkedek az őszinteségében. - Engem sem festett le még soha senki, szóval ajánlom, hogy jó legyen és ne potyára üldögéljek itt ilyen hűségesen. - fűzöm hozzá, ismét poziciót váltva, de azt látva rajta, hogy mennyire koncentrál és bele éli magát, szinte lehetetlenség az, hogy ne süljön ki tényleg valami jó abból a festményből. - Szeretnéd, hogy megkeresselek? - szegezem felé a kérdést válaszul egy szemtelen vigyor kíséretében, sőt kicsit olyan provokálósan is. - Tudod ebben a modern világban létezik a telefon is. Szóval mondjuk egy számcsere megoldaná azt a problémánkat, hogy ne kellejen egymást keresgélnünk.. - ezzel pedig finoman célzok is arra, hogy talán találkozhatnánk néha máshol, másmilyen körülmények között is. De ha arra vár, hogy én tegyek lépéseket az irányába, hát az nem valószínű, hogy be fog következni... én sosem szoktam kezdeményezni, főleg futni nem fogok senki után. Ehhez sajnos túl büszke tudok lenni. Vagyis ezt gondolom magamról, mindaddig amig meg nem fordítja a festményt felém, és még a lélegzetem is eláll egy rövid időre. Szó szerint látom magamat, ha nem lettem volna itt és nem láttam volna, hogy ezt valóban Ő csinálta, azt mondanám, hogy kamuzik. - Hűűű...aztaaa... - csodálkozok még mindig úgy, mint aki nem hisz a saját szemeinek, majd felállok a pokrócról, hogy közelebb lépkedve hozzá, jobban szemügyre vehessem azt, amit alkotott. - Ez gyönyörű lett... tényleg nagyon ügyes vagy. Azt hittem, hogy nem fogsz tudni lefesteni, de... ez nagyon is hasonlít rám. Megtarthatom? - nézek a festményről rá, majd el is komolyodok, mert eszembe jut, hogy mit ígértem neki. Vagyis, konkrétan még semmit nem ígértem, de azt igen, hogy kérhet valamit, ami elegendő hála lesz azért, hogy rám szánta a drága idejét. Nem mintha egyébként úgy tűnne, hogy túlságosan is sietne...- Úgy értem, hogy... szóval mit szeretnél azért, hogy megtarthassam? - szembe fordulok vele, széttárom a karjaimat, és várom, hogy kimondja azt, ami a fejében van. Tuti biztos, hogy már régen tudja, hogy mit akar tőlem.
“My nights are drenched in long talks with myself about how things should’ve been but couldn’t be.”
Féltem, hogy ha túl sokáig figyelem őt, bele fogok habarodni. Eddig is láttam, hogy szép lánnyal van dolgom, észrevettem a mozgását, az alakját, a mosolyát, a szeplőit, láttam magam előtt az érintését vagy a tekintetét, ahogy ránézhet arra, akit igazán szeret, de azt sose gondoltam volna, hogy ennyire belefeledkezek abba, amit adni tud egy puszta nézéssel így, hogy az ecsettel a kezemben elkezdtem megfesteni őt. Természetesen tudom mit szeretnek a lányok, így a véleményem szerint hibátlan vonásait még jobbá tettem, kiemelve mindent, amit gyönyörűnek találok rajta. Tudtam, hogy megfog maradni a fejemben az arca és napokon keresztül minden vásznamon ő fog szerepelni, de erről ő nem vehetett tudomást, ezt ő nem realizálhatta, ha megakartam maradni ugyanolyan vonzónak számára, mint eddig, - Ha majd eldöntötted, hogy tetszik-e a festmény, erre visszatérünk - vigyorogtam rá, miközben bőszen végeztem vonásokat, keverve a színeket. A szemei szinte ragyogtak a vásznon, mintha életre keltek volna. A háttér csillogott mögötte, különböző villanásokkal tarkítva az eget, visszaadva a New York-i életérzést. - Remélem tudod, hogy még életemben nem ült modellt nekem egy ilyen jó csaj, mint te - lézengtem, mint egy hülyegyerek, egyszerűen nem tudtam gondolkozni mellette. Már a puszta jelenléte is olyannyira zavarba hozott, hogy egy értelmes szó se jött ki a számon, ha ránéztem. Szánalmas volt az egész.. - Szeretem ezt a helyet nagyon - válaszoltam a kérdésére. - Általában sehol nem lehetek egyedül, ezt a placcot körülbelül 2 hete találhattam, azóta gyakran kijárok. Ha szeretnél megtalálni, itt keress - pillantottam rá széles vigyorral. Eddig azt hittem jó festő vagyok, most egyre inkább elfogott a bizonytalanság. Talán csak rettentően próbáltam megfelelni neki és azt is szerettem volna, hogy kérhessek valamit az alkotásomért, de bárhogy néztem magam előtt a vásznat, úgy éreztem, nem adja át, amit látok. - Mivel arra kértél, hogy ne tartson sokáig, így... - fordítottam felé azt, félve a reakciójától. - Tessék, szivi, itt a festményed.
A person has three choices in life. You can swim against the tide and get exhausted or you can tread water and let the tide sweep you away or you can swim with the tide and let it take you where it wants you to go.
Így, hogy sikerült megtalálnunk a közös hangot, már nem is tűnik olyan vészesnek a társasága, sőt kezdem magam igazán kellemesen érzeni magam idefent a tetőn. Ha szeretném a nyálas dolgokat, még akár azt is mondhatnám, hogy igazán romantikus hely ez egy első találkozáshoz, viszont az ilyesmi annyira távol áll tőlem, hogy inkább csak úgy fogom fel, mint valami izgalmas kalandot. Azért milyen menő lenne tényleg, ha sikerülne lefestenie engem. Próbálom az arcát fürkészve kiolvasni a tekintetéből, hogy mennyire gondolja komolyan, de semmi olyasmit nem fedezek fel rajta, ami arra utalna, hogy csak szórakozik. Vagyis, tényleg egy vérbeli festővel lehet dolgom, még akkor is, ha olyan nehéz azt elképzelni róla. Nem mintha olyan túl sok festőt ismernék, de valahogy ha egyet el kellett képzelnem, azt nem így láttam magam előtt. Mármint Delroy egy igazán jóképű srác, ráadásul nem is tűnik nálam olyan sokkal idősebbnek, és mégsem olyasmi köti le, mint bármelyik másik korunkbelit, hanem félre vonulva a világ elől, színházak tetejére jár festeni. Ez önmagában azért elég izgalmas, főleg, mert Ő az első olyan laza festő, akit ismerek. Vagyis azt gondoltam, hogy a festők szigorúak, meg biztosra vettem, hogy olyan gagyi színes ruhákat viselnek, idétlen kalappal együtt és pontosan úgy néznek ki, mint aki egy másik bolygón érzi magát. Mivel úgy tűnik, hogy ma egyikünknek sincs jobb dolga, így fülig érő mosolyommal pattanok fel, szórakozottan a jobb kezem a homlokam elé is rakom, olyan katonásan, jelezve, hogy megértettem a parancsot. - Értettem, Picasso! - tovább vigyorgok az izgalomtól túlfűtve, majd helyet is foglalok a pokrócon, és bár egy kicsit még mindig fázok, de a felsőmet mégis ott hagyom, ahol van, hiszen egész biztos, hogy így jobban fogok kinézni a festmélnyen, már ha valóban nem csak egy kamugép, és képes lesz megbírkózni a feladattal. - Örülök, hogy nem várod el, hogy egy helyben maradjak, csendben és ugyanolyan képet vágjak mindig, mert azt sajnos nem valószínű, hogy tudnám teljesíteni. - jegyzem meg helyeslően, és az egyik lábam magam alá gyűröm, a másikat meg kényelmesen nyújtom el. Figyelem, ahogyan mindent maga köré helyez, amihez szüksége lehet, és közben a hajamat kezdem babrálni igazításképpen. Remélem, hogy tényleg nem fog túl sok időt felvenni, mert lehet, hogy neki nem említettem, de ugyanazt csinálni hosszú távon, azért unalmas a számomra. A kérdése egy kicsit meg is lep, értetlenül pislogok felé nagyokat, mert ha pénzem nincs, akkor mégis mi mást tudhatnék adni a festményért, ami mellesleg az Ő ötlete volt? Persze az élet valamit valamiért alapon működik. Hogyan is felejthettem el? - Nos nem tudom... maradjunk annyiban, hogy ha tényleg jó lesz a festmény, akkor kérhetsz tőlem valamit. Lehetőleg olyasmit, amit teljesíteni is lehet. - válaszolok végül, próbálva nem gondolni olyasmire, hogy a hátsó szándék vezéreli. Mert én aztán nem vagyok olyan lány, aki két szép szóért, majd szét fogja tenni a lábait, ha valami ilyesmire célozna. Vagyis az rendben van, hogy nem vagyok a túlzott romantika híve, de azért valahol nőből vagyok, és vannak olyasmik, amik nem mennek parancs szóra. De talán csak félre értem és beéri valami sokkal egyszerűbbel. Mondjuk el kérhetné a számomat, vagy el hívhatna randizni. Na nem mintha olyannak tűnne, de sosem lehet tudni. Egyetlen ember arcára sincs rá írva a jelleme. - Mindig ilyen magas helyeken szokott elfogni az ihlet egyébként? Vagy ez csak egyszeri eset? - kérdezem végül, hogy eltereljem a gondolataimat arról, hogy mi mindent tudnánk együtt csinálni, na meg most már egyre kíváncsibb is vagyok. Remélem, hogy neki is kezd a festésnek és nem várja el, hogy ígéretet tegyek bármiről is. Bár valóban érdekel, hogy mit szeretne tőlem.
“My nights are drenched in long talks with myself about how things should’ve been but couldn’t be.”
Éreztem, hogy tényleg túlzottan meggondolatlan kijelentés volt, amit az elején nekiszegeztem anélkül, hogy akár csak megpróbáltam volna megismerni: "Felületes vagy". Mennyire kegyetlen kijelentés, mennyire alaptalan gondolat. Mekkora tahó vagyok. Próbáltam kielégíteni az igényeit, megmutatni neki, hogy tudok jobb is lenni, megtenni mindent, amire vágyik ebben a percben, itt és most. Tudtam, hogy nem leszünk mi örökkére szóló szerelmespár, de ha már csak annyit kaphattam volna tőle, hogy erre az estére csak én érdekeljem és megengedje, hogy lefessem őt úgy, hogy nem érdekli a művészet és egy ecsetvonással képes lett volna elrontani az alkotásomat, már megéri kedveskednem neki. Minél többet néztem annál szebbnek tűnt, annál jobban megfogott, elemeztem minden mozdulatát, minden rezdülését és csak azon gondolkodtam, hogy hála az égnek, hogy még nem ittam annyit, különben már biztosan erőszakosabban nyomulnék ő pedig valószínűleg sikítva lépne le. - Deal - válaszoltam röviden, egy széles vigyorral, majd meghúztam a boros üveget. - Gyere kislány, ülj ide - böktem a pokrócra, ami kicsit arrébb helyezkedett el. Ha odaült, mögötte elterült a New York-i este panorámája, az éjszaka fényei, a felhőkarcolók, a zajos utcák, a szerelem és a szex édeskés, halovány lángja. Ez volt ő, teljes valójában. - Beszélhetsz, mozoghatsz, úgyis jobban szeretem, ha valaki nem erőlteti magát egy teljesen természetellenes pozícióba - sandítottam fel rá, miközben előkészítettem az ecseteket és a festékeket. - Viszont mielőtt belekezdenénk bármibe tudnom kell, mit kapok azért, ha tényleg jó festményt készítek rólad, ami életed végéig ingyen nálad marad? - néztem a szemeibe mélyen, egy széles, kedves vigyorral.
Kezdőlap
