”I understood myself only after my mind was destroyed. And only in the process of fixing myself, did I know who I really was” - 2022, in rehab
Neki sem volt ez egy fokkal sem könnyebb, mint nekem. A kényszerbeszélgetések általánosságban nem mondhatóak kellemesnek, különösen nem egy ilyen helyen. Őszintén nem tudtam, hogy a csaj vajon vendég vagy itt lakik, hiszen még az utcai ruha is megtéveszthetett volna, elvégre én is boxerben meg fürdőköntösben járkáltam, a szekrényem mélyén meg megbújt az a ruhám, amit kötelezően kellett volna viselnem. Fehér nadrág, fehér póló, fehér papucs, úgy néztem ki benne, mint egy ápoló azoktól meg kiskoromtól kezdve kirázott a hideg, így hamar változtattam a stíluson a dolgozók pedig egy ideig próbáltak meggyőzni, de most már rám hagyták, hogy abba flangáljak, amiben csak szeretnék. Miközben beszélt hozzám elméláztam a külsején. Szőke, göndör fürtjei voltak, édes mosolya, mélybarna szemei. Ha közülünk való rohadtul sajnálom, hogy egy ilyen jó csaj ilyen helyre jutott, ha meg vendég, akkor meg azért esik meg rajta a szívem, mert ő is biztos belezúgott egy drogosba, aki azóta is pénzt kéreget tőle minden egyes alkalommal, mikor meglátogatja. Vele ellentétben én nem szerettem volna belekérdezgetni a magánéletébe, talán már csak azért is, hogy jelezzem neki, hogy ezt a stílust még nem értük el. Simonn-t átkoztam amiért közvetlennek kellett mutatnom magamat, miközben 4 fal között küzdöttem és gyakorlatilag nem láthatott ez a nő se másnak, csak egy kábszeres nyomorultnak. A kérdésére akaratlanul is megjelent egy széles vigyor a számon, nem gondoltam volna, hogy ilyen cserfes csajjal hoz össze az élet itt, arra meg végképp nem, hogy még a végén tényleg flörtölni is kezdünk. Be kell vallanom, régóta nem voltam együtt senkivel, eleve nem is kívántam, furcsán is álltam hozzá, meg aztán ki a picsa szeretne elmebetegekkel kezdeni bármit is? Ha a hölgyike tudná, hogy milyen hangok visszhangoznak a folyosókon minden este, talán ezt a kérdést sosem tette volna fel, mert nem akarná tálcán kínálni magát egy hozzám hasonlónak. - Őszinte leszek, vártam még a megfelelő alanyra, hogy ezt kipróbáljam - néztem mélyen a szemeibe egy szelíd mosollyal, szándékosan úgy fogalmazva, hogy ha akarja, félreérti a szavaimat, ha viszont nem szeretne semmit, az se lesz kellemetlen. - Miért ülsz itt minden egyes alkalommal egyedül? Simonn eddig nem hozott össze neked hasonló randikat? - édesgettem be a szívébe magamat, remélve, hogy megfelelek a kollégának, aki azóta is bár próbálkozott feltűnésmentesnek maradni, de rettentő szúrós tekintettel méregetett minket. Valszeg kiherélne, ha most megbántom a csajt, szóval viselkednem kell, legalább annyira, hogy ne én basszam el kettőnk között a kommunikációt. Ha ő itt hagy, majd betudjuk annak, hogy nem vagyok szerethető típus és kapok a kis feka ápolótól egy biztató vállonveregetést.
Dühöngök kicsit, én ilyen fajta vagyok, még ha magamban is de ki kell adnom, ami bennem van. Mert egyszerűen bosszant, hogy valaki ennyire nem képes elfogadni a segítséget. Nem képes a barátait maga mellett tartani, pedig még tennie sem kellene érte, csa egyszerűen kidugni a képét a szobájából, ahol nap mint nap szenved. De ma sem fog jönni, Simonn szavai mélyen a lelkembe martak, főleg, hogy tudom, most már eljött az a fázisa az egésznek, ahol lehet komoly fájdalmai is vannak. Sajnálom, de komolyan, csak egyszerűen a jelenlétemen kívül, ami csak egy kicsit is ki tudná zökkenteni, nem tudok többet tenni érte, már régen túlnőtt ez rajtam és Jack-en is. Simonn mindig próbál kedves lenni, látom rajta, hogy Ő nem az a fickó, aki a szar fizetésért csinálja, sokkal inkább azért, mert valamilyen elmebeteg módon szeret segíteni másokon. Az az egy nagy baj van vele, hogy olykor eltévelyedik és nem a megfelelő embernek segít, mint pl. nekem ahogy most akart. Remélem a kis mondandója tárgyiasítás nélkül marad, ebben a nyugalomban ültem le a kis helyemre. Annyira csendes, kicsit sok a zavaró tényező, hiszen kihallani ezt az a szobákból, mint egy diliház, csak ott még nem jártam, bár amilyen az életem ki tudja, hol fogok kilyukadni egyszer. Egy rövid időre azt érzem egyedül maradok, kedves kis ápolónk mellégvágyánra teszi magát, ja nem csak a kis naiv lelkem hisz ebben. Amikor felnézek már vadul magyaráz valakinek, és amikor felém néznek, hirtelen azt sem tudom mit csináljak. Kurvára nem vagyok olyan, aki egy elvonón keresi majd a barátokat. A nevemet hallva, próbáltam magam apróra összehúzni, de lehetetlenség ennyi ember között, szinte pang a társalgó baszki. Mosolyogva néztem rájuk, olyan megjátszott vigyor volt az, mint a legrosszabb szexélményem orzagmusa, de jól csináltam, azt hiszem. - Ühüm, szóval Delroy szerint csinos vagyok. Vagyis bocsi, kifejezetten csinos. mondom Simonn után a szavakat, csak a kerítőnknek címezve, valahogy a srác nem nézett ki olyannak, aki ezt a kifejezést valaha is kiejtette a száján. - Szia Delroy, örülök, a találkozásnak, és azt hiszem most kell azt mondanom, hogy köszi a bókot. bólintok neki, amikor együttérezve vele, talán először, szentelem neki teljesen a figyelmemet. Simonn miközben itt hagy minket azzal a kaján vigyorral az arcán, a hülye mutatóujj felmutatásával fújok ki egy rohadt nagy levegőt, amit nem éreztem, hogy magamban tartottam ezidáig. - A szex engedélyezett nektek? nevetem el magam, mert konkréten egymásnak dobott minket, de, hogy miért azt szerintem Ő maga sem tudja. Jó pasinak tűnt, bár a drogosok mindig gyenge pontjaim voltak, na nem a mániájuk miatt, csak sokkal inkább az a közeg tudott beszippantani, amiért itt is vagyok ma. - Rohadtul gáz, hogy egyedül ülök itt minden héten, de gondolom te is a lázadó természet vagy aki nem annyira szereti ezeket a napokat. valamiért nem érdekel mennyire mászok bele a magánszférájába, simán elmondom, amit gondolok. - Ne agyalj Delroy, nekem nem kell cuki fiút játszanod, kifejezetten ijesztő ha ennyire igyekszel. látom, hogy nem szívesen van itt, mármint velem, de ha muszáj lenne sem vallanám be, hogy én megutálok itt egyedül ülni, és elég szimpi a leszarom, és nem érdekel stílusa, igen tudom, el vagyok baszva.
”I understood myself only after my mind was destroyed. And only in the process of fixing myself, did I know who I really was” - 2022, in rehab
Annyi időt töltöttem kinn a napsütésben, hogy lassan már azt éreztem a golyóim is barnulni kezdenek. Bármi jobb volt, csak ne kelljen benn üldögélnem, hogy láthassam, másokhoz mennyi aggódó szülő érkezik, hallgassam a sírásukat, ahogy könyörögnek, hogy vigyék ki őket aztán az ordításukat, amikor realizálniuk kell, hogy ittragadnak és nincs kiút többé. Nevetséges volt, hogy mindenkiben mennyire élt a remény, szinte feltételek nélkül, hogy minden egyes találkozó ugyanazokkal a beszélgetésekkel telt. Én beletörődtem már a sorsomba, talán pont ezért tudtam még azt is kiélvezni, ha éreztem, hogy a sugarak égetik a herémet. Összehúztam magamon a csíkos fürdőköpenyem, felálltam a padról, majd megindultam reggeli levezető, cigi kávé utáni, beleimet megmozgató sétámra annak érdekében, hogy utána épp annyi ideig trónolhassak a közös mosdóban, hogy vége legyen ennek a rémálomnak. Tudtam, ha ma egy idegen arcnak is elő kell vennem a bűbájos, mézes-mázos vigyoromat és eljátszani, hogy kurvára élvezek itt lakni, bemegyek az igazgatóhoz és letépem a fejét. Szokásos rutinösvény volt ez már, elmentem az erdős elágazásig, mármint apropó erdő, 5-6 letelepített fáról beszélünk, amivel imitálni akartak valami valódit is az elmeháza kellős közepén. Ezek után visszafordultam a bejárat felé, s a már hatvanszor kiolvasott “A hímzés rejtelmei: Tanácsok Margarettől” című magazint kezembe fogva slattyogtam a mosdó felé egy ravasz vigyorral, tudva mennyi embert fogok ma felbaszni azzal, hogy kényszerszékrekedésre ítélem őket. - Láttad a lányt? - lépett mellém Simonn egy hasonló vigyorral. Ha én is így nézek ki, esküszöm soha többé nem leszek boldog, csak ne kelljen senkinek se így látnia. - Jézusom, haver - vettem mély levegőt, hogy ne üssem orrba. A rutinomba nem tartozott bele a zaklató ápoló jelenléte, az általa képzett akadály, amibe a tervem megvalósítása során ütköztem, pedig kifejezetten feldühített. - Milyen lány? - kérdeztem nulla, ismétlem nulla, tehát hogy zéró érdeklődéssel hangomban. - Ő - mutatott rá egy szőke csajra. Most komolyan, hova szarjak? Milyen élete lehet ennek az embernek, hogy meglát egy nőt és már vadászatba kezd? - Öhm.. igen? - próbáltam hazudni, hátha hamarabb befejezzük ezt a kényszeredett beszélgetést, mert kezdett rettentő kínossá válni az egész. Eddig azt hittem a farkakat szereti, most meg nekem mutogatja az új kiszemeltjét. Aucs. És még azt hittem különleges vagyok. - Menj oda hozzá - válaszolt szelíd mosollyal. - Szerintem jóba lennétek - hát kész, most meg kerítősdit játszik. Tudhatná, hogy nekem nem kell segítség a csajozáshoz, meg azt is, hogy nem szokás köntösben, boxerben meg vietnámi papucsban hölgyek elé állítani, bár lehet ő más világban él. - Dehogy megyek - ráztam meg a fejem. - Köszi Simonn az ajánlatot, na csá.. - indultam volna meg, mire vállamnál fogva megragadott és a lány felé fordítva elindított a vele szemben pihenő szék felé. - Kesia! - szólt jó hangosan, kiütve a dobhártyámat a helyéről. Csodás. Akkor csajozunk, változott a terv. - Ő itt Delroy - vigyorgott olyan szélesen, mint akinek rángásai vannak. - Ismerkedjetek meg - ültetett le egy határozott mozdulattal a székre, majd vállamat erősen megveregetve lépett el tőlem. - Delroy megkért, hogy mutassalak be titeket egymásnak, ugyanis kifejezetten csinosnak tart - édelgett tovább, én pedig a hányás szélén álltam. Mégis hova keveredtem? Arcomat Simonn is meglátta, ami miatt újbóli, barátiasnak kinéző de annál fájdalmasabb ütést mért a hátamra. Amikor felpillantottam rá a szemei pont azt sugározták, amit sejtettem, hogy fognak. Innen jó ideig nem állhatok fel. - Szia - vigyorogtam rá, megjátszva az aranyos fiút, amíg el nem megy a faszi. Nem akartam, hogy mégegyszer kiüssék a tüdőmet a helyéről, a napi 1 doboz cigi így se tett jót neki. - Akkor magatokra is hagylak titeket - vigyorgott ránk, akárcsak egy elégedett apuka, aki teljesítette a küldetését és távozott. Ott ültem a csajjal szemben és nem tudtam, mit mondjak. Ha hamarosan nem kezd el beszélni, ez kurva kínos lesz, de legalább majd ráfoghatom az egészet, Simonn meg békénhagy egy életre.
Nem a tiltás ellenére vagyok itt, az órámat nézve, becsukva magam mögött az autót. Tudom, hogy ha a szüleim megtudják, hogy itt jártam, örökre elveszik az autót és még a bankkártyám is hamar letiltásra kerül. De azt éreztem, hogy közöm van ahhoz, hogy Jack ide jutott. Nem közvetlenül, hiszen nem tettem azért, hogy beálljon, olyan igazán, amitől a vége a detox lett, majd az elvonó. Nekem kellett volna megállítani, anyám hangja cseng a fülemben, amikor megtudta mi történt. “Nem így neveltünk.” És igaza van, nem így neveltek engem, de a nevelés ellenére, valahogy nem akartam olyan lenni, mint amilyennek ők akartak látni. A tökéletes kislánynak, akinek ki van nyalva a segge és mégis olyannak kellene lennie, mint amit mondanak neki. Egyéniség nuku, legalábbis az én értelmezésemben. Nagykorúság ide vagy oda, a börtönben éltem mert egyszerűbb volt, mint lelépni és inkább nyeltem. Egy kibaszott lúzer vagyok, de ezt csak én gondolom, soha nem fogom kimondani hangosan, mindenki szemében azt fogom láttatni, hogy biztos vagyok abban, amit teszek, de mit is teszek? - Elmúlt már 21? kérdezi végig mérve az egyik ember a kapuban, átvizsgálnak, mindig ezt teszik, már a sokadik alkalom ez és az aki eddig itt intézte a bejutást már nincs itt. Azért nézelődök, hátha valaki olyanba is botlok, aki nem néz gyereknek. A kérdés miatt nem rá haragudtam, hanem sokkal inkább magamra, hogy ennyi idősen komolyan azon aggódok, hogy a szüleim mit fognak ehhez szólni, fogalmam sincs minek nevezzem ezt… - El, mutassak személyit? kicsit gúnyosra sikerült a bemutatkozásom neki, pedig jobb ha megszokja az arcom, minden héten itt vagyok és próbálok találkozni Jack-el, aki eddig egyetlen egyszer volt hajlandó kijönni hozzám, amúgy duzzog, vagy szenved, ki hogy nevezi. De leszarom, nem érdekelnek a kurva sérelmei, mert kell neki valaki aki mellette van és a banda nagy része majdnem ugyanolyan betegségben szenved, mint ő, lehet kicsit lazábban tolják, de kizárt, hogy idejöjjenek. Itt lennék neki de ő egyszerűen eldob, pedig arra meg kurvára jó voltam, hogy megfektessen. - Kesia kedvesem, nem hinném, hogy fog bárkit is fogadni ma, nagyon rossz hete volt, egyre jobban jönnek ki rajta az elvonási tünetek és nehezen viseli. már a táskám alján kutatok a személyimért, amikor csak int a kapun álló és beenged, amikor Simonn a vállamra teszi a kezét és együtt érzően nézrám. - Tudom, de megvárom, ameddig vége lesz a látogatásnak, legutóbb is volt itt egy lány, akivel elbeszélgettem. rohadtul nem vagyok kedves, de őket valamiért meg tudom érteni, nem élünk egy világban, én éppen csak a részese vagyok az övéknek, de vendégként, és nem szeretnék lakó lenni, de megértem min mennek keresztül. Részben sajnálom őket, mert sokaknak nincsen senkijük, és közben az ördögi énem teszi fel a kérdést, hogy miért nincs, részben miattuk. - Talán akad még valaki ma akivel beszélhetsz. kacsint rám, mintha egy rossz randi app lenne, de nem különösebben hoz lázba, inkább leülök a megszokott helyemre a társalgó részben, egy kényelmes kanapéra, és azt a látszatot keltem, mintha nagyon fontos dolgom lenne, de nem csinálok semmit, csak várom, hogy legalább egy sziát nekem vágjon vlaki.
”I understood myself only after my mind was destroyed. And only in the process of fixing myself, did I know who I really was” - 2022, in rehab
Szerettem volna azt hinni, hogy mindez csak egy kibaszott álom, fájdalmasan csipkedtem a felkaromat, sebeket hagyva magamon, reménykedve, hogy egyszer csak kinyitom a szememet és megint ott leszünk ketten, Theo meg én. Nem akartam itt lenni, nem önszántamból érkeztem, így jó ideig minden követ megmozgattam, hogy elhúzzak a picsába innen, aminek az lett az eredménye, hogy éjszakánként leszíjaztak, nappal pedig 2 őr figyelte minden rezdülésem. Geci idegesítő volt, hogy bárhova mentem, árgus szemeket éreztem a hátamon. A drog lassan kezdett el kitisztulni a szervezetemből, amfetamin, kokain, fű meg az a valami csörgedezett végig az ereimben, ami megölte a legjobb barátomat, a sors fintoraként engem azonban életben hagyott, hogy elszenvedhessem a hiányát, ami belülről marcangolt időről időre. Ahogy a testem kezdett megválni az anyagoktól én úgy lettem egyre szarabbul, esténként hallucinálva fetrengtem az ágyban, rémképeket hesegetve, nappal pedig véresre vakartam a hajlataimat, amik alatt ezernyi hangya futkosott. Hetek teltek el, már több, mint 2 hónapja itt dekkoltam. Azóta én is visszavettem a stílusból, a dolgozók pedig kezdtek jóarcként viselkedni, kiengedtek az épületből az udvarra felügyelet nélkül is, használhattam a személyzet büféjét és mosdóját, néha a nővérkével együtt néztük a kocka tv-n vetített szappanoperákat.. kezdett minden rendbe jönni, legalábbis ezt a látszatot akarták kelteni, nekem viszont zavaró volt, hogy amíg szabadnak látszhattam, tudtam, ennek köze sincs a valósághoz, én pedig nem voltam egy kutya, akit láncon tarthattak. A mai reggel könnyedén indult, napfelkeltekor lebattyogtam a földszintre ahol átvettem a gyógyszereimet, ezek után kentem magamnak egy lekváros kenyeret, főztem egy kávét és kiültem fürdőköpenyemben és papucsomban elszívni egy cigit. Hála az égnek ezt megengedték, ha nem tették volna, biztos, hogy nekimegyek valamelyiküknek. - Jó reggelt, Del - mosolygott rám az egyik ápoló srác. Biztosra vettem, hogy meleg, bármikor elsétáltam mellette éreztem a feszes kis seggemen a tekintetét. A huncut mindenit. Valamifajta kocsit tolt maga előtt, amin egy hatalmas lepedő pihent. Biztos készülnek az ebédhez, az elmebetegek között is fontos a megjelenés. - Jó reggelt, Simonn - vigyorogtam vissza bájologva, napszemüvegemen keresztül hála az égnek nem láthatta a tekintetemet, lehet lelőttem volna a poént. A fekete bőre szinte elszívta a napot, mélybarna szemeivel pedig láthatóan nem törődött azokkal a sugarakkal, amik miatt nekem pont szükségem volt a sötét lencsékre. Szerencsés fickó, bárcsak én is négernek születtem volna. - Érkezik hozzád ma valaki? - kíváncsiskodott kedvesen, oly kedvesen, hogy az már egyáltalán nem tűnt valóságosnak. Felvontam a szemöldököm feltűnően jelezve neki, hogy nem értem a kérdését, mire csak elnevette magát. - Ma van a látogatási idő 9-től egészen este 6-ig. - Jaaa - esett le a tantusz, nem mintha foglalkoztatott volna a kérdés. Az egyetlen ember, akit vártam volna, már rég a föld alatt hevert 3 méterrel, egy pöcegödör mélyén. - Nem - válaszoltam röviden, széles vigyort ragasztva az arcomra, hogy folytassam a bájcsevelyt, de láthatóan megijesztettem a mimikámmal, ugyanis a képe olyan zavarttá változott, mint aki ördögöt látott. - Majd legközelebb - viselt újra megszokott mosolyt, ahogy azt egy dolgozónak illik, majd apró bólintással távozott. Mondd csak ki Simonn, te akarsz engem meglátogatni, ha kinyitottad volna a szádat talán még be is invitállak. - Szuper - susmorogtam magamban, előrelátva a mai napot. Ez a sok idegen bekóvályog majd ide, ellepik a folyosókat, a szobákat én pedig estig száműzve leszek erre a padra, hogy senkivel se kelljen szembe találkoznom. Fantasztikus, mi más kéne még?
Kezdőlap
