Szerintem… hát, lássuk csak. Nagyon szép vagyok! És menő kabátokat hordok? Ja, az nem a jellemem. Bár egyébként elég jellemző rám, azt kell mondjam. Egyébként eléggé magamnak való vagyok, nem igazán szeretek barátkozni. Talán ezért mondják sokan, hogy kiállhatatlan és bunkó vagyok, pedig csak nem akarok barátkozni. Vannak barátaim, semmi szükségem nincs újabbakra. Meg aztán nehéz úgy barátkozni amúgy is, ha a menedzsered időnként beperdül egy-egy forgatásra és azt óbégatja, hogy “Morzsát keresem!”. Nem teszi az embert valami komolyan vehetővé, ha Morzsának hívják. Pedig az egész csak egy rohadt péksütemény-reklám miatt van, ami az első munkám volt. Azóta én vagyok a Morzsa-fiú. Csoda, hogy morcos vagyok azóta is? Hát nem!
De a kabátjaim tényleg menők. Tulajdonképpen jó érzékem van az öltözködéshez, akár lehettem volna modell is, ha nagyon akarom, csak nem vonzott annyira, hogy egy asztalon sétáljak fel-alá naphosszat. A színészet az más tészta. Abban van kihívás. Igaz, egyszer már egy filmhez is kellett asztalon sétálnom, de ott legalább lerúghattam a söröskorsókat közben. Az vicces volt.
Egyébként amikor nem azzal vagyok elfoglalva, hogy morcos legyek, akkor egész kreatív is tudok lenni. Csak hát ezt nem tudja senki, mert nem reklámozom, hogy agyagozok. Tudom én, hogy mit gondolnak az emberek az ilyen hobbikról. Viszont a korong pörgése, és ahogy az agyag formálódik a kezeim között, az valahogy megnyugtat. Meg szeretek focizni is, abban egészen jó vagyok. Már persze ha csatár lehetek. Ha én vagyok a kapus, akkor rendszerint az én csapatom kap ki, de hát néha muszáj beállni a kapuba, ha az ember csak a barátaival játszik a közeli pályán. Általában arra fogom a két balkezemet ilyenkor, hogy vigyáznom kell az arcomra, ami igaz is. Elvégre ezzel keresem a kenyeremet. Hogy legyen mivel morzsálni.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy szerencsétlen srác. Ez a srác akkora egy szerencsétlenség volt, hogy nem csak az apjának nem kellett, aki fejvesztve elmenekült szülői kötelezettségei elől, de tíz éves korára az anyját is elveszítette. Ő nem menekült el, ő csak meghalt. Tüdőembólia következtében.
Végül a szerencsecsomagot az édesanyja legjobb barátja vette pártfogásba. Talán mert irgalmas szamaritánusnak érezte magát, vagy csak érthetetlen okoknál fogva bűntudata volt - ezt senki nem tudja.
Jól gondolod. Ez a fiú én vagyok. A nevelőszüleim - vagyis hát a nevelőapám egész okés arc, és a két lányuk is. Na de a Sárkány! Nos, ő egy egészen más tészta. Ha azt mondanám, hogy az a némber megkeserítette az életemet, akkor még egészen finoman és nőiesen fogalmaznék. És szívesen megmagyaráznám azt is, hogy mivel érdemeltem ezt ki, de valójában halványlila gőzöm sincs. Persze, akik most ismernek meg, azok azt mondják, biztos bunkó voltam. De azt hiszem, ezt már tisztáztuk. Nem bunkó vagyok, csak nem barátkozom és szeretem a dolgokat a magam módján csinálni. Ez viszont pontosan azért alakult így, mert… nos, ha nem gondoskodtam a saját dolgaimról, akkor azok egész egyszerűen nem léteztek, hála a kedves szipir… úgy értem, a nevelőanyámnak. Akit egyébként soha nem szólítottam így. Igazából mindenkit egyszerűen a nevén szólítottam mindig is, mert hát tök rendes tőlük, hogy befogadtak, de ők azért nem a családom. Vagyis hát nem abban az értelemben. Van nekem saját anyám elvégre, csak a temetőben.
De ja, nagyjából így ment ez 7 évig. Balhéztam a Sárkánnyal, tanultam, fociztam. Egészen addig, míg egy rokonom végül mégis felbukkant. Nem mondanám, hogy lelkesedtem érte, elvégre hol a fenében volt ez az alak az elmúlt 7 évben? Manapság azt mondja, nem érezte magát elég érettnek egy 10 éves gyerekhez, de szerintem csak szimplán nem akart velem bajlódni. Hagyta, hogy valaki más felneveljen, hogy learassa a babérokat később. Ő hozott Amerikába, amivel imád is kérkedni. Szerinte neki köszönhetem az egész karrieremet, mert idehozott és beíratott jó iskolába. Azt ugyan nem állítom, hogy ez nem járult hozzá a sikereimhez, de azért az egy erős túlzás, hogy csak neki köszönhetek mindent. Valójában nem is ismer a mai napig sem. Néha felhív, ilyankor lerendezünk egy párperces, borzasztóan kínos telefonbeszélgetést arról, hogy hogy vagyok. De ha a haverjai előtt kell felvágni. Akkor persze mi vagyunk a legjobb barátok a Földön. Hát nem elbűvölő? Undorító…
Mégis, sokáig ő volt az egyetlen társaságom úgy igazán. Írkáltam ugyan serényen a leveleket Miyonak, de sosem érkezett rájuk válasz. Talán a sárkány megetette valamivel. Vagy történt vele valami. De ezt már talán sosem tudom meg, mert nem válaszol, és kérdeztem ugyan a bácsikámat, de tőle sem kaptam rá választ soha. Talán ez volt a legmagányosabb időszakom egész életemben. Mikor anya meghalt, akkor legalább ők ott voltak nekem. Ezúttal viszont csak ez a bogaras idióta, aki nem is figyelt rám. Szóval bezárkóztam. Jobb volt ez így nekem. Arra koncentráltam, hogy tanuljak, majd később arra, hogy dolgozzak.
Egyesek szerint persze rémálom velem dolgozni, de szerintem csak azért mondják, mert szeretem, ha minden tökéletes. A legjobbat akarom nyújtani. Csak hát ez nem mindig igaz a többi stábtagra, és nem igazán rejtem véka alá a véleményemet, ha úgy látom, hogy valaki ellazsálja a munkáját, legyen az színész, stylist, vagy bárki más. Elvégre dolgozni vagyunk itt, nem?
Hát akkor csapó, és tessék!

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Sokan esnek abba a hibába, hogy összekeverik az introvertált ember a szimpla bunkóval, így szerintem ezt semmiképp se vedd magadra. Ha már megvan a kialakult köröd, amiben komfortosan mozogsz miért is kockáztatnál új emberekkel? Teljesen érthető a hozzáállásod.. részemről legalábbis.
A jó kabátokhoz, jó ízlés is kell, így részemről teljesen elfogadható, hogy a jellemed egy fontos részét teszi ki, hogy mit szeretsz hordani.
Igazán nehéz gyerekkor jutott a számodra, ehhez semmi kétség. Sodródtál jobbról balra és valahogy tényleg nem akart a szerencse a te pártodra állni. Megértem, hogy neheztelsz mindenkire, aki ennyi bosszúságot okozott a számodra, hiszen a gondolatan gyermekévek egy ismeretlen fogalom neked.
Minden nehézség ellenére sikerült egy olyan szakmában befutnod, amiben valljuk be a legtöbben igen kevés eséllyel indulnak és emiatt tényleg büszke lehetsz magadra. Az pedig, hogy a tökéletességre törekszel nem kifejezetten hátrány, bár elismerem... mindennek meg van a maga könnyen emészthető módja. Mondjuk abban is van valami, ha az ember nem törekszik arra, hogy mindent a lehető legsimulékonyabb módon adjon tudtára a környezetének.
Nem is tartalak fel tovább, rengeteg kaland vár még rád.

Színt és rangot admintól kapsz majd, a foglalókat és a játékteret azonban máris beveheted. New York már a tiéd is!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!