Cassy & Bia

A well-deserved romantic week

2024. 01. 01.
     USA. New York. Staten Island.
    At Bianca's Home

Elég mozgalmas egy szilveszterünk volt Fordék villájában, de a gyilkosságok és az akciók között annyiból mégis csak szerencsém-szerencsénk volt, hogy Biával legalább egymásra találtunk. Elég jól összejöttünk, meg volt köztünk az összhang és a tűz és kaptam is tőle egy esélyt, amivel éltem is. Miután elváltak útjaink hazamentem és Bia kérésének eleget téve becsomagoltam. Úgy tűnt ott fogom tölteni a hetem, aminek persze örültem, hiszen én amúgyis szerettem volna hosszú távon tervezni vele. Erről persze magamtól biztos nem szívesen beszéltem volna neki, hiszen nem akartam elijeszteni ezzel, meg nem akartam, hogy azt érezze rá akarok telepedni, de nem csak egyéjszakás kalandban szerettem volna gondolkodni. Miután a másnapra előkészültem elmentem tusolni, aztán ledőltem aludni, hogy az új évet kellően kipihentem kezdjem.
Az ébredés és a reggeli tusolás után a reggeli étkezést is megejtettem, mivel a találkozónk ebéd időre volt megbeszélve. Vagy legalábbis a környékére, így még arra is volt időm, hogy az irodámba kitegyem a cetlit, hogy szabadság miatt zárva és szóljak Valentinenak is, hogy most egy hétig távol leszek, így nem fogok tudni vele találkozni. Persze, ha égetően fontos dolgot szeretne, akkor igen és telefonon is elérhet, de tudattam vele, hogy nővel leszek és az időmet a vele való kapcsolatépítésemre szeretném szánni. Bár most neki is megvan a maga dolga, mivel Horatio felügyelővel igyekszik kiépíteni a maga kis munkakapcsolatát.
Nem azért, mert le akartam volna nyűgözni a pénzemmel, vagy az autóimmal, de erre az alkalomra inkább az Aston Martinommal mentem. Egyrészt, külterületre mentem és nem akartam feltétlen a Rolls Royceot kitenni a környezeti adottságoknak, másrészt pedig nem tudtam, hogy Bia mit tervez. Otthon leszünk végig, vagy szeretne kimozdulni is? Ezzel a terepjáróval azért bátran mehettünk bárhová, bírta a gyűrődést. A biztonság kedvéért hólánc is volt a csomagtartóban, de mivel viszonylag enyhe telünk volt nem féltem túlzottan a méteres havaktól.
Dudáltam, mikor megérkeztem, majd beparkoltam a "kijelölt" helyre a garázsban és az anyósülésről magamhoz vettem a kabátom, amit magamra is kaptam, majd egy kalapot is, mert azért esett a hó és hideg is volt, majd kezembe vettem a kis kézi táskám. A tegnapi varázslós kiadásom után most már tényleg úgy festettem, mint a brit úriemberek. A bejárati ajtó már nyitva volt és a házigazda ott várt már rám. Ahogy magához húzott én át is öleltem és viszonoztam a csókot, ami kaptam.
- Oh hellóka - mosolyogtam. - És lám így lesz a boszorkányból úri grófnő? - ejtettem meg egy kis vigyort, majd mikor beljebb léptünk a kabátom felakasztottam és letettem a táskát is, hogy ne legyen útba, de aztán újra hozzá léptem és talán kissé aggodalmasan, óvatosan megsimogattam mutató ujjammal a szeme alatt, ahová az ütést kapta. Szerencsére nem volt vészes.
- Sikerült kipihenned magad?
   

● Song ● Colthes ●  @Dr. Bianca Bishop ●

☾

Cassy & Bia

A well-deserved romantic week

2024. 01. 01.
     USA. New York. Staten Island.
    At Bianca's Home

Míg ő beszélt, én levettem és felakasztottam a kalapomat is, levettem a cipőm, ahogy a zoknit is. Alapvetően lakáson belül sosem szerettem a zoknit, mindig kellemetlen érzés volt ha cipő nem volt rajtam, de zokni igen. Egyébként egy illatmentes lábápolóval is be volt fújva. Adtam magamra és a személyi higiéniára is. Ápolt voltam, ez látszott a lábamon, a körmeimen és az arcomon is. Imádtam Bia parfümjét és reméltem neki is tetszeni fog az én parfümöm illata, ami nekem már évek óta jól bevált. A kis táskát újra magamhoz vettem, ahogy a kezembe vettem az utazó táskám is, amiben a ruhák és egyebek voltak, hogy később a kijelölt helyen ki tudjak pakolni.
- Igen, a maradiak - nevettem. - Ma már nem mindenki néz ki úgy mint én. A modern korok divatja már Nagy Britanniát is meghódította, de én szeretem a klasszikust. Nekem is van bőrdzsekim, szót se róla, de szeretem a hagyományos angol öltözetet.
Még mielőtt tovább álltunk volna, elsőnek volt fontosabb dolgom is, mégpedig az ütés helyét megvizsgálni. Szívesen golyót repítettem volna annak a vadállatnak a fejébe, amiért egyáltalán meg merte ütni, de legalább annak a ténye vigasztalóan hatott, hogy Bia megadta neki a magáét és egy ideig nem fogja keresztbe tenni a lábait.
Jól esett, ahogy ajkait ujjaimon éreztem. Nem mondom, hogy érezhetően másabb volt, mint ott a villában, de mégis, valahogy a maga módján visszafogottabb volt. Félre értés ne essék, tetszett, én sem rohantam, nem siettettem semmit, előttünk az egész hét, csak akkor ott a villában sokkal hevesebb volt. Arra tudtam csak gondolni, hogy ritkán van része ilyesmiben. Talán ő is többet akar, mint futó kaland és nem szeretné, ha úgy érezném el akarja sietni a dolgokat. Nem akar annyira rámenős lenni, nem akar hibákat véteni, ami szerinte elronthatná a róla alkotandó képet. Óvatos volt, lassan halad, ami komoly szándékokról árulkodott.
- Ki tudnám tekerni Tobias nyakát, amiért megütött, de nem ér annyit, hogy meghurcoljanak érte - fortyogtam kicsit a dolgon, mert örömmel elláttam volna a baját, de a jogi keretek sajnos engem is kötöttek.
A kaja viszont jól hangzott, ahogy a desszerti s.
- Ez nagyon jól hangzik, köszönöm. Biztos nagyon finom lesz - mosolyogtam és nyomtam egy csókot ajkaira. Figyelmes volt és ez jól esett. Érződik is, hogy sokat készült és talán legbelül még most is feszeng kicsit. Talán egy kicsit én is.
Miközben haladtunk a körbevezetéssel, érződött, hogy mennyire otthonos, meghitt és a maga módján még romantikus is volt az otthona. Takarós, elegáns, hangulatos, a maga visszafogott luxusával. Még érződtek az ünnepek nyomai is.
- Nahát, nagyon szép ház. Biztos sok év munkája van benne, hogy ezt össze tudtad hozni - mondtam egy-egy momentumot jobban megnézve, mint például a kandalló, a könyvek és a pipere szerek. Nem irigyeltem tőle, én is nívós házban éltem a magam környékén, bár nem túl kirívóan és nem is lenézően értettem azt a munkát. Biztos voltam benne, hogy megérdemelten jutott el erre az életszínvonalra és tett is érte.
Végül a hálóban letettem a táskám, de még ki nem pakoltam belőle. Arra lesz időnk később is.
Mivel kellemes meleg volt a házban, úgy éreztem felesleges a zakó. Le is vettem a zakót is, felakasztottam egy vállfára és a nyakkendő is erre a sorsra jutott. Beakasztottam a szekrénybe és kigomboltam az ingem felső két gombját. Azért így már én is hétköznapibb, lazább megjelenést kölcsönöztem magamnak.
- Én is kitettem a táblát, hogy szabadság miatt zárva. Az iroda úgy is a sajátom és nem is mindig vállalok megbízásokat, az újságírás meg más téma. Szabadúszó vagyok, akkor írok, amikor akarok, nem vagyok szerződve senkivel sem. Nincsenek kötelezettségeim - mosolyogtam.
- Te éhes vagy már? - kérdeztem, közben odaléptem hozzá és derekát átkarolva hozzá simultam. - A parfümöd első osztályú. Pont, mint te, aki viseled - ejtettem meg egy őszinte bókot és megsimítottam a csípője környékét. - Te vagy itt az úrnő, azt hittem van konkrét programterved is már - nevettem nagyon visszafogottan, szinte csak kuncogtam, majd csókra fogtam ajkait. Nem hevesen, nem kapkodva, nem tolakodóan, de éreztetve, hogy akarom őt, hogy érzéseket táplálok felé, de nem annyira, hogy azt érezze itt és most át kell adnia magát nekem. Nem siettünk, nem kapkodtunk, de érezni akartam.
   

● Song ● Colthes ●  @Dr. Bianca Bishop ●

☾

Bianca & Caspian

A new year, a new start?

Kicsit különösnek találtam, hogy Caspian még a zokniját is levetette a cipői után. Az az egy-két ismerősöm, akik jártak már nálam, vagy zokniban maradtak, vagy papucsot kértek. Utóbbiból volt is egy pár elkészítve, de nem meresztettem nagy szemeket rá. Már tegnap este megállapítottam, hogy Caspian ad a külsejére. Feltűnt a keze, az ujjainak formája, tenyere és az ápolt körmök. Gyors pillantást vetettem a lábaira és nem csalódtam benne. Sokan a lábukkal már nem foglalkoznak annyit és gyatra munkát végeznek vele. Ez a pasi maximalista, úgy ám. Ez tetszik. Az ápolt külső rendezett lélekre utal; bár az én esetemben vannak kivételek; egyre kíváncsibb vagyok a többi porcikájára is. Amber parfümöm keveredik az övéve, ahogy hozzá bújok és érzem; sokáig itt tudnák maradni; az ölelésében. Felnevetek, mikor az újkori angolok divat stílusát pontozza alul. S amúgy jogosan.
- Osztom a véleményed, azokból a típusú úgymond férfiakból húsz sem tesz ki egy olyat, mint te. Egyszer láttam egy felvételt valamelyik csatornán, egy divatbemutatóból. Emlékszem, még töprengtem is, hogy néhány modellnek mintha izmosabb lenne a vádlija. Mire rájöttem, hogy minden modell férfi, és hogy milyen ruhákban vannak...? A nevetéstől becsípődött az oldalam.
- Azt a bőrdzsekit azért megnézném majd rajtad. Mellesleg, nekem is van néhány bőr darabom.
Így már kicsit jobban előtérbe kerül az a Bianca, akit tegnap este megismert Caspian. Igaz ami igaz, kicsit feszengek. Mégis más így, mintha csak úgy hirtelen össze akadnánk valahol és csak úgy jól éreznénk magunkat. Jól esik, ahogy az arcomhoz ér. Főleg a hajnali pofon után, amit attól a rohadék állattól kaptam. Olyan meleg és finom a tenyere, csókolom az ujját, amivel hozzám ér. Arcom a tenyerébe temetem. Jól esett az is, amit mondott; hogy kitekerné a sofőr nyakát, ha tehetné. Nem baj, gondoskodtam róla, hogy sokáig ne érezze férfinak magát.
- Ugyanannyit kapnál érte, mint egy emberért. Édes vagy, de keményebb cicus vagyok, mint látszik.
Még ha alkatomon nem is tűnik fel, szemem villanása néha igencsak árulkodik arról; hogy nem vagyok szent. Ahogy a sofőrnek is neki mentem puszta kézzel és ahogy flörtöltem ezzel a jóképű detektívvel tegnap este... De inkább körbe vezetem őt a házamon és megmutatom, mi merre van és hogy hová tud majd lepakolni. Néhány helyen elpihen a tekintete és úgy látom, hogy az ízlésem elnyerte a tetszését. Igaz, eddig ez nem is érdekelt ilyen minőségében. Az én házam, nekem kell, hogy jól érezzem magam benne. Most mégis megnyugtat és elégedettséggel is tölt el; hogy Caspian is is otthonosan mozog pár perc után. A konyhában érződő illatok is elnyerik a tetszését és örül az ebéd hírének. Csókjai pedig újabb és újabb terhektől szabadítanak meg. Vagy épp ellazítanak? Nem tudom még, mi ez a bizsergő, zsibbasztó érzés, de jó nagyon. Más, mint amilyen eddig bárkivel is volt. Kedves dicséretet kapok az otthonomat illetően; bár ami a rávaló összegyűjtését illeti; az igencsak hümm-hümm. Arcom nem mutatja, de igen, itt azért lesz majd egy olyan epizód majd, amit meg kell osztanom vele. Óhatatlan, hogy ne kerüljön majd szóba a múltam.
- Kórházi munka, magánrendelő. De sok van benne abból, amit korábban örököltem. Igen... inkább az volt az alapja mindennek.
Végül a hálószobában kötünk ki kis időre, ahol Caspian leteszi a táskáját. Vetett ágy, a téli levegő szellőztetésének és a parfümömhöz illő testápolómnak az illata. Eddig rajtam kívül senki sem aludt itt. Úgy tűnik, ez most változni fog. Hiába járt már ebben a házban más férfi... és igen, nő is; de egyiküket sem engedtem a hálóm közelébe. Caspian még nem tudja, hogy mekkora kegy részese. A gardróbom egy részét máris elfoglalja, bekerül a zakója és a nyakkendője. Ingét is megoldja, igaz csak pár gombbal. Így mikor a csípőmnél fogva magához húz, kezeim a mellkasára simulnak. Babrálni kezdek a többi gombjával.
- Programterv? Percre pontosan adjam elő a terveim? Mikor hol és mit szeretnék megkóstolni? porcikáról porcikára? Ugyan-ugyan, és hol marad a spontaneitás? Mégis mit művelünk mi egymással? Egy napja sincs, hogy találkoztunk. Ha csak azt akarnám, hogy teperj le, nem engedtelek volna a hálómba. Hosszabb távú terveim vannak veled kapcsolatban, csak... félek egy kicsit.
Az arcom akkor sem volt ennyire rémült és szelíd egyszerre, mikor szándékosan megjátszottam magam. Tőle félek és magamtól, de nem tolom el. Magamhoz húzom, ahogy átkarol és csókol. Valóban félek. Ismerni akarom őt és tudom, hogy mivel foglalkozik. Nem akarom áltatni sem őt, sem magam azzal, hogy működhetne a dolog kettőnk között. Talán jobb lenne még az elején letépni a tapaszt erről a sebről. Ami nem fog könnyen menni, tekintve, hogyan csókol. Minden porcikám reszket, ahogy magához ölel és érzem, hogy akar. Neki sem lehet kétsége afelől, hogy akarom őt. Mégis mikor egy kis levegőhöz jutunk, inkább a nappaliba hívom őt le.
- Úgy lenne igazságos, ha te is többet tudnál rólam annál, hogy mi a nevem és hogy mivel foglalkozom. Ne érts félre kérlek, kedvellek és eddig senki sem kerül ilyen közel hozzám ilyen rövid idő alatt. A te érdeked, hogy tudd rólam az igazat.
A nappaliban a kandalló elé a kanapéra ülünk le. Nem húzódóm el tőle; de hagyok neki "esélyt" a menekülésre. Bízom abban, hogy meg fog érteni.

Üzenet:  @Caspian E. Lincoln   || Tags: #BBishopreagok || Zene:

Cassy & Bia

A well-deserved romantic week

2024. 01. 01.
     USA. New York. Staten Island.
    At Bianca's Home

Kinek ne lenne imponáló, ha valaki úgy beszélne róla, mint Bia rólam az előbb? Húsz másik sem érne fel velem. Ez mindenképpen jól esett, zene volt füleimnek, hogy így gondolkodott rólam. Nagyon is kivételesnek éreztem magam. Elhatároztam azt is, hogy legközelebb bőrdzsekiben jövök, vagy egyszerűbb, ha elhívom magamhoz és minden ruhámat felpróbálom előtte. Biztos mindegyikben baromira be fogok neki jönni.
A ház nagyon tetszett, otthonos volt és nem is fogtam vissza magam a dicséreteket illetően. Sem a házát, sem magát Biát illetően. Megérdemelte minden téren a kedves szavakat és látva, hogy neki jól estek én is boldog voltam. Az ő boldogság, jó közérzete nekem is boldogság volt.
A gardróbban elfoglaltam egy kis helyet a zakómnak és a nyakkendőmnek, ha már volt rá lehetőség, majd idővel a többi cuccom is bepakolom, de most Biával akartam foglalkozni, bár szó-mi szó, Bia szavai kicsit megrendítettek, mert nem értettem belőle szinte semmit. Nem tartottam magam lassú felfogású embernek, de a zavaros szavai és a riadt tekintete nagyon is szokatlan volt tőle, így meg is álltam mindenben, amibe eddig belekezdtünk és engedtem neki egy kis teret, hogy meg tudja nekem magyarázni mi is történik most. Eléggé ki voltam vörösödve zavaromban, ugyanis semmit sem értettem. Akkor ott a villában Fordéknál annyira rámenős volt, majdnem megerőszakolt, most pedig épp csak egy kicsit kezdtünk bele valamibe, máris megfutamodik, mint Bambi mamája, mielőtt még a vadász leterítette volna. Elképzelni sem tudtam mi lehet a háttérben, mi az, ami miatt Bia megszakította ezt a meghitt intim pillanatot, de rossz érzéseim voltak, noha ezeknek nem adtam jelét.
Az igazat? Mégis milyen igazat? Csak nem van valami furcsa perverziója, amiről jó ha tudok? Vagy most fog kiderülni, hogy igazából férfi, csak pár éve átműttette magát? Megfordult pár hülyeség a fejemben, de az igazságot csak tőle fogom megtudni.
Követtem a nappaliba és én is leültem a kanapéra, közel hozzá, majd megfogtam a kezét, hogy érezze a támogatásomat.
- Oké... nem tudom miről lehet szó, de kezdek félni - mosolyogtam zavartan. - Szerintem nem lehet olyan titkod, ami el tudna riasztani. Szerintem bármit is akarsz velem most közölni, az teljes mértékben érthető lesz és elfogadható - jelentettem ki már jó előre. - Szóval ne idegeskedj. Csak... mondd és lásd, nem foglak itt hagyni, biztos meg fogom érteni. Nekem sem teljesen tiszta a múltam, egy kis botlás nem a világ.
   

● Song ● Colthes ●  @Dr. Bianca Bishop ●

☾

Bianca & Caspian

A new year, a new start?

Bármennyire is érzem úgy, hogy Caspian megértő lesz, erről beszélnem nagyon nehéz. A teljes egész történetet nem is tudja senki, csak én. Ezzel a titokkal mindig is egyedül voltam és bánt az egész. Talán ha nem abba a családba születtem volna, ahová...? Ha másmilyenek lettek volna a szüleim, másképp alakult volna az én életem is. Látom Caspian arcán, hogy rendesen össze zavartam őt azzal, amit mondtam. Látom a félelmet az arcán, ahogy leül mellé és próbál felkészülni arra, ami szerinte a legrosszabb történet lehet. Nyugtatni próbál, hogy neki is voltak ballépései. Botlások. Ha csak ennyi lenne? Megfogja a kezem és szinte érzem, ahogy próbál erőt adni a vallomásomhoz. Nem is húzom el tőle, ennyire még talán soha sem volt szükségem arra, hogy szeressenek.
- Olaszországban születtem, egy Treponti nevű kis városban. Blanche Delany néven, amit jóval később változtattam meg. Átlagos olasz kis város, épp csak a kóbor macskák nem voltak katolikusok. Vasárnap mise, utána ebéd a nagy és szent család körében. Az apám jómódú családból származott és mint a város polgármestere, élen járt a példamutatásban. A mama pedig... szerette a csendes és kényelmes, kirakat életet. Egyetlen gyerekük voltam és azt hiszem egészen addig nem is volt semmi gond, amíg nem lettem 12 éves. Utánoztam anyát, mindig szép és csinos voltam. Szerettem zenélni és nagyon igyekeztem azon, hogy mindenből kitűnjek a többiektől. De tényleg. Egy kis maximalista. Jó tanuló voltam, akivel mindig példálóztak a szüleim; lám, milyen okos és kitűnő kislány. Élveztem a figyelmet és hogy mindent megkaptam, amit akartam, mert jó voltam és tettem érte. Az apám bátyja, Fredo bácsi ezt ki is használta maximálisan.
Felnőtt fejjel már tudtam jól, mi történt velem és utáltam az akkori énemet. Hogy a becsvágyamat kihasználják és engem is. Talán kicsit megcsuklik a hangom. S csak néha merek felnézni Caspian szemébe, még akkor is; ha tudom jól; valójában nem az én hibám volt az egész.
- Fredo bácsi volt a város egyetlen gyerekorvosa. Mindenki imádta őt, kedves volt a gyerekekkel, családja is volt persze. Gyakran látogatott minket és mivel akkoriban nem volt még olyan "veszélyes" az élet, én is gyakran jártam át hozzájuk játszani. Fredo értett hozzá, hogyan húzza el a mézes madzagot. Mindig ígért valami jutalmat, ajándékot; sőt; nyereményt; ha vele játszottam. Nem értettem miért is az a sok szabály, amit elém állított. Nem mesélhettem senkinek sem arról, hogy milyen titkos kis játékaink vannak. A nyereményeket sem mindig vihettem magammal haza, nála kellett hagynom a kis műhelyében, elzárva; hogy biztonságban legyenek. 12 évesen. Eltelt egy év és akkor már tudtam, hogy amit tesz velem, az nem jó. Próbáltam beszélni róla anyámmal, de nem hiszem hogy figyelt rám. Apám pedig imádta a testvérét, nem mertem szólni. Senkinek. Csak sok évvel később töprengtem el azon, hogyan nem lettem terhes, de aztán eszembe jutott, hogy Fredo mindig megitatott valamivel, vagy enni adott. Biztosan abban kevert el valamit, ami ezt meggátolta. 16 éves koromig. Akkor végleg eldöntöttem, hogy elég volt belőle.
- Tudod, egy olyan kis városban, mint a miénk; nem volt helye botránynak. Mindenki csendben élte az életét a felszínen és alatta ott rohadt az egész város mocska. Tudtam, hogy ha szabadulni akarok, akkor csak egy esélyem lesz rá és hogy el kell majd onnan jönnöm. Fredo tudtán kívül találkozgattam egy nálam pár évvel idősebb fiúval; végül ő gondoskodott a bácsikámról.
Nem nagyon állok meg, érzem, ha megakadok, akkor nem lesz erőm folytatni. Szabadulni vágytam a múltamtól mindörökre. Szinte már kíméletlenül mondtam el a velem történteket, minden régi sebet felszakítva, rettegve attól; hogy a régi érzések úgy törnek majd fel belőlem; hogy végleg megbomlok. Folytattam. Gyóntam valakinek, akiről úgy érzem, megértő lesz majd és segít túllépnem ezen.
- Apám persze elsiratta a testvérét, a közönyömet nem értette és mikor megpróbáltam beszélni vele, észre sem vette a nagy gyászában, hogy mit mondok neki. Nem szóltam utána egy szót sem erről neki. De azt tudtam, hogy anyám tud mindenről. Láttam rajta, amikor már 14 éves voltam, hogy tudja, mi történt velem. Tudott Fredo bácsiról, nem tudom hogyan, de rájött. Mégsem tett semmit sem. Amikor apát véletlenül autóbaleset érte, anyám első dolga az volt, hogy egy intézetbe küldött. Nem magániskola félébe, bentlakásosba. Akkor állt neki össze a kép, hogy amit mondtam, az mind igaz volt és megijedt tőlem. De őt azért nem bántottam volna. Amikor 18 évesen kiengedtek onnan, szükségét éreztem annak, hogy megbeszéljem vele a történteket. Nem tudott mit felhozni mentségül, csak azt, hogy nem tehette tönkre a család hírnevét az egész város előtt. Magyarázkodott, kérlelt és könyörgött, de rövidre zártam a dolgomat vele és végül már nem maradt miért ott élnem. Nagykorú voltam, eladtam a házat, beiratkoztam az orvosira és tanultam.
Mondandóm lényege az volt, hogy sem Fredo, sem apám és anyám halála nem volt véletlen. Igazságos vég volt mindannak, ami velem történt. Nem tudom, hogy Caspian miként reagál majd a történetemre; csak annak még nem értem a végére.
- Akkor már orvos voltam, amikor Olaszországban megismertem az első férjem. Ügyvéd volt és végül is kedves és rendes férfi. Akkor változtattam meg a nevem és költöztünk Amerikába. De nagyon szerette a gyógyszereket is. Mindenféle pörgetőt kipróbált, mert úgy érezte, azok nélkül nincs elég lendület benne a munkájához. Gyakran ült begyógyszerezve kocsiba, épp csak koccanásokkal és apróbb balesetekkel megúszta. Végül ez lett a veszte. El akartunk menni otthonról és ő előre ment, hogy kiáll a garázsból, de az ajtót nem nyitotta még ki, mikor beindította a motort és ott abban az egy pillanatban ütötték ki őt a behabzsolt gyógyszerek. Mire kiértem, már lehetett érezni a gáz szagot; de segíteni nem tudtam rajta.
Viszont a halálával szép kis vagyont örököltem.
- Gondolhatod, gyanúsítottak sok mindennel; de végül semmit sem találtak, hiszen már a megismerkedésünk előtt is ismert volt a függősége. Eladtam a házunkat, és másik városba költöztem, megint. California más helynek tűnt, újra kezdtem mindent a nulláról. Elhelyezkedtem kórházban, lassan megnyitottam a magánpraxisomat, mikor szembe jött velem Joe. Neki elhittem, hogy tényleg szeret, összeházasodtunk, ő megcsalt, én válni akartam. Kibékültünk, hittem neki, hogy rendbe jöhet minden. El akartunk utazni egy kis időre, hogy kettesben átbeszéljük a dolgokat, melyikünk mit akar. Ő előre utazott, hogy majd vár rám a szállásunkon; de mikor oda értem, már nem volt sehol. A szállodában tudták, hogy bejelentkezett, elmenni nem látták. Azóta sem tudják, hogy mi történt vele. Három évig viseltem még a nevét és mivel továbbra sem került elő, vissza vettem a Bianca Bishop nevet és ide költöztem.
Amikor újra Caspian szemébe mertem nézni, az enyémet már ellepték a könnyek és akkor kifakadtam. Nem bírtam megállítani a könnyeim és csak sírtam, hang nélkül. Szégyenkezve. Csak sokára jött meg a hangom, még mindig könnyekkel küszködve.
- Nem mondom, hogy nem én tettem. Hogy nem tapad vér a kezemhez. De tudnod kell róla és arról; hogy most így felnőtt fejjel átgondolva az egészet sem tennék semmit sem másképp. Álmodni sem tudtam a normális gyerekkorról, mert nem tudtam, milyen az? Elvették ezt a lehetőséget tőlem és ahogy tudtam, bosszút álltam érte. De nem tudnék úgy nyitni feléd, hogy ezt nem tudod rólam; mert ezt még senkinek sem mondtam el. Senki nem volt eddig olyan az életemben, akiben úgy éreztem, megbízhatok és megért. Talán mert magánnyomozó vagy és másképp látod a világot. Nem tudom. Viszont tudnom kell mit gondolsz most rólam, mert én kedvellek és nem akarom újból hitegetni magam azzal, hogy működhet valami.
Ha mást nem, akkor feláll, összekapja a holmiját és lelép. Bevágja úgy az ajtót maga mögött, hogy biztosan tudjam, látni sem bír. Akkor egy kis idő után elengedem a dolgot. Ha később derülne ki rólam valahogy, véletlenül és úgy hagyna el, azt már nem bírnám ki.
Ha viszont tényleg tudna szeretni így is, akkor esélyem lenne a normális életre. Mellette átlagosabb lennék és nem nyomná ez a teher a vállam, ami miatt idővel megbolondulnék.

Üzenet:  @Caspian E. Lincoln   || Tags: #BBishopreagok || Zene:

Cassy & Bia

A well-deserved romantic week

2024. 01. 01.
     USA. New York. Staten Island.
    At Bianca's Home

Mit mondhatnék, másra számítottam. Sok forgatókönyv megfordult a fejemben, de ezek a tragédiák nem. Gondoltam sok mindenre, de pont ezt nem gondoltam volna. Nem tudtam és nem is látszott rajta, hogy ennyire tragikus fiatal kora és szerelmi élete volt. Nem olyan nőnek tűnt, aki egész életében áldozat volt, igaz, nem voltam pszichológus, nem értettem annyira az emberek lelkéhez és a tragédia feldolgozáshoz. Egyedül az autizmushoz értettem, de ahhoz is csak azért, mert Toby miatt meg kellett ismernem a betegséget, hogy jól a gondját tudjam viselni a fiúnak. Toby ugyanis autista, a legjobb barátom és egyben mintha az öcsém lenne.
Minden szavából és pillantásából éreztem, hogy igazat beszél, hogy ez mind valóban megtörtént vele. Az én lelkem talán jobban fájt, mint az övé. Talán nekem jobban fájt, mint neki. Egy pillanatra mintha talán még meg is könnyeztem volna, de volt annyi lelki jelenlétem, erőm, hogy én legalább erős maradjak és neki is erőt tudjak adni.
Valentine most biztosan rám szólna, hogy legyek észnél, mert ez a nő egy veszedelmes gyilkos. Ő képes lenne érzelmileg független maradni és tisztán gondolkodni, de én nem. De még Horatio és Julian is karon ragadnának, hogy elvonszoljanak mellőle, mert ők tisztán gondolkodnának, látnák a valóságot, én viszont nem látok mást, csak egy megtört fiatal lányt, aki kétségbeesésében és fájdalmában olyat tett, amire nem lehet büszke, az "áldozatok" pedig megérdemelték a jussukat. Én is osztottam már igazságot a saját belátásom szerint, igaz, én más kategória voltam, mert én a brit nemzetbiztonságnak dolgoztam és jogom volt lelőni bárkit, ha meg tudtam indokolni.
Végtelenül sajnáltam és fájt a szívem, hogy ennyi szörnyűségen kellett átesnie. Szorosan átöleltem és csókot nyomtam a homlokára, közben a hátát simogattam.
- Nincsen semmi baj. Nem ítéllek el, teljesen jogos, igazságot szolgáltattál. Ezt bárki meg tette volna. Én is megtettem volna - mondtam és ezt így i gondoltam. Nincs borzalmasabb dolog egy pedofilnál és azoknál, akik még "védelmezik" is őket pusztán egy nívó miatt. És én még azt hittem, hogy rajtunk, briteken nem lehet túl tenni, de mégis. Ezt még nálunk sem tette volna meg senki, pedig mi angolok is híresen féltjük a nevünk, rangunk, nívónk, de a pedofíliát még mi sem tussolnánk el, sőt, vagyunk annyira erkölcsösek, hogy a nyílt utcán lőjük őket fejbe.
- Annyira sajnállak. Ez mélységesen borzalmas - pusziltam a fejébe. - Még olcsón meg is úszták. Erre nincs bocsánat. Szörnyetegek - morogtam, a férfi ügyeire pedig ügyet sem vetettem. Végül is nem tehet róla, ha a férfi a függőssége miatt halt meg, nem? Persze sajnáltam őt emiatt, hisz részben magát okolta, de most talán önzőnek tűnhetek a gondolataim miatt, de így legalább most az enyém lehet.
- Megígérem, hogy én sosem szúrlak hátba és mindig vigyázni fogok rád. Igyekszem mindent megadni neked és mindig ott lenni neked, ha szükséged van rám - és ezen a ponton adtam hálát az égnek, hogy Toby most nincs itt velem. Lehet nem lenne jó véleménnyel rólam. Sőt, jobb ha a teljes igazságot el sem mesélem neki a kapcsolatomról. Ő lehet nem lenne ennyire megértő Biával szemben, mint én és nem akarnék vele vitába keveredni. - Engem nem vesztesz el. És nem foglak cserben hagyni, sem bántani. Nem olyan ember vagyok. És el sem ítéllek. Helyesen cselekedtél.
   

● Song ● Colthes ●  @Dr. Bianca Bishop ●

☾

Bianca & Caspian

A new year, a new start?

Néhány mozzanat azért kimaradt a vallomásomból. Elhallgattam azokat az "apróságokat", amikből Caspian rájönne arra, hogy a férjeim halála nem volt baleset. De még csak véletlen sem. Még így is jól esett, hogy beszélhettem róla, cenzúra ide vagy oda. Megnyugszom attól, ahogy Caspian viselkedik és amit mond. Hiszek neki; igaz a második férjemnek is hittem; de ő valahogy másnak tűnik. Ennyi idő után nem mondanám rá, hogy hiszékeny, bár meglehet. Ahogy magához ölel, ahogy csókokat ad az arcomra, fejemre és vigasztalni próbál; most többet ér bármi másnál. Hozzá bújok, lassan elapadnak a könnyeim is. Szerencsére nem szokásom kisminkelni magam itthon, így nem maszatolódik el rajtam semmi.
- Egy lelki roncs vagyok, ez az igazság. Nem is igazán tudom, milyen érzés normálisnak lenni.
Már nem is szipogok, próbálom össze szedni magam. A hátralévő egész napunk ne menjen rá arra, hogy a múltam miatt bőgök, sajnáltatom magam és próbálom magam és Caspiant is meggyőzni arról, hogy nem vagyok szociopata. Pedig hát... a hajlamom sajnos meg van rá. Néhány kemény év után rájöttem arra, hogy olyan lehet ez nálam, mint egy szellem a palackban. Ha nem hívják elő, nem bújik elő.
- Pszichiáterként azt mondom, erre igyunk és hagyjuk a hátunk mögött. Sajnálom, hogy így indultunk neki ennek a napnak; mégis muszáj volt beszélnem róla. Nem lett volna igazságos veled szemben, ha valahogy máshonnan értesültél volna a viselt dolgaimról. De köszönöm neked. Hogy meghallgattál és az ígéreted is. Nem is tudod talán, milyen sokat jelent nekem; hogy valaki tényleg szeret és hogy vigyázni akarsz rám.
Csókot adok a karjára, amivel átölel, de vissza is bújok a komfortos kis menedékembe. Nem akaródzik onnan előbújni. Olyan jó most így. Normális és természetes.
- Egy üveg bor mellett megebédelhetnénk és mesélhetnél még magadról. Tudom, hogy magánnyomozó vagy; szóval maximálisan jár neked az a barna kabát és a kalap. Emellett szabadúszó újságíró is vagy; de nem rémlik, hogy láttam volna a neveddel jelzett hírt. Érdekel továbbá a bőrkabátod is.
Akkor átmehetnénk az ebédlőbe és sikerülne vissza terelni a hangulatunkat; hogy a napunk folyatása már kellemesebb legyen. Ugyanis még mindig érdekel Caspian minden porcikája. Szeretnék elmerülni benne és aprólékosan kiélvezni minden pillanatot. A tegnap esti flörtölésem csak egy egyszerű kis bemelegítő volt; bár igaz ami igaz; Caspian olyan mértékben kellette fel az érdeklődésem; ahogy eddig még senki más. Rémlik, hogy szeret sakkozni. Ennek ismerem egy pikánsabb változatát. Sakk-készletem is van hozzá. Szerintem élveznénk mindketten.

Üzenet:  @Caspian E. Lincoln   || Tags: #BBishopreagok || ZENE

Cassy & Bia

A well-deserved romantic week

2024. 01. 01.
     USA. New York. Staten Island.
    At Bianca's Home

- Ne mondj ilyet - simogattam. - Dehogy vagy roncs. Még viccnek is rossz. Csupán sérült a lelked, de ennyi. Több vagy te egy roncsnál. Sokkal épebb vagy, hisz talpon vagy még a mai napig. Lehet roncsnak hiszed magad, de én látom, hogy ez nem így van. Erős vagy! - öleltem szorosan.
- Ugyan, ne sajnáld, megértem. Teljesen jogos, hogy ezt meglépted és köszönöm az őszinteséged. Jól esett. Tényleg. Ez azt jelenti, hogy tényleg bízol bennem és szeretsz annyira, illetve tervezel velem annyira a jövőben, hogy nincsenek előttem titkaid. Ez nagyon fontos és szükséges lépés és örülök neki, hogy ilyen bizalmasan a kegyeidbe fogadtál - simogattam meg arcát és megcsókoltam. - Ezzel nem tetted tönkre a napot, sőt, boldoggá tettél, hogy már tudom, mennyire számítok neked - mosolyogtam.
A kényes beszélgetést követően átmentünk az ebédlőbe, leültem, majd fejben elkezdtem összerakni mit is mondhatnék magamról.
- Nos, végzettségem szerint informatikus vagyok - kezdtem bele. - A University of Southampton  számítástechnikai szakán végeztem. Főleg a szüleim kapcsolatai révén kerültem az MI6-hoz, a Brit Hírszerzéshez, ahol hosszú ideig hírszerző ügynök és IT szakember voltam a terrorelhárításnál. Pontosabban hat éven át. Miután felmondtam, elhagytam Angliát és Bostonban kezdtem új életet, de csak átmenetileg. Kitanultam az Emmersonon az újságírást, a médiát és elkezdtem tevékenykedni, de az egyetem elvégzése után ide költöztem New Yorkba. Ez lesz a negyedik évem a városban, illetve a kilencedik évem Amerikában. Nem sok újságcikket írok, csak ha fontosabb, érdekes eset van. Nem vagyok egy termékeny újságíró, csak ha valami komolyabb ügybe ásom bele magam. Akkor igen. De nem egy újságnak írok, nem vagyok leszereződve, az kapja meg a cikket, aki többet fizet érte. Így én is jól járok és nem kell leköteleznem magam az újságoknak sem. Megmarad a szabadságom és pénzem is lesz belőle. Mindemellett csinálom a nyomozó irodát is és ami még bejön mellé. Nem mindig tudom, mit hoz az élet. De résen vagyok.
És ez volt az én rövid életrajzom. Legalábbis, ami a munkát és a költözést illeti.
Közben jött a bor és megkóstoltam.
- A városban él egy régi hírszerző barátom is, Julian Carter. Vele gyakran találkozom, ha úgy hozza az élet, a legjobb barátom, Toby pedig még kinn lakik Angliában. Ő egy fiatal, de nagyon tehetséges nyomozó palánta. Ami pedig az apróságokat illeti... Nos szeretem a Jazzt és a Bluest, vagy épp a komolyzenét. De ha kell, bármit meghallgatok. A nagyon durva, metál és rock, meg rap zenéket nem szívesen. Azokat nem szeretem. Kisállatom nincs. Könyvek terén szeretem az életrajzokat, vagy épp olyan könyveket, amikből sokat lehet tanulni. Nem vagyok egy nagy orvos, de sokat olvastam az autizmusról és tanultam is róla, ugyanis Toby autista és mivel én vagyok az egyik legfontosabb személy az életében és a szülei is azt szeretnék, ha a haláluk után én gondoskodnék róla, így mindent megtettem azért, hogy értsem az autistákat. De jól funckionál, szóval nem az a dühöngő, beszélni nem tudó őrült, hanem az értelmes, de a társadalmat nehezen megértő fiú. Önálló életet él a maga módján, csak én vagyok neki az egyik biztos pont az életében.
Tudok főzni és sokat is főzök, van, hogy a barátaimra is. Szóval, ha úgy adódik, majd főzhetünk együtt is, vagy majd egyszer én várlak főtt étellel - mosolyogtam. - Hobbinak mondhatnám a karaoket, a jazz koncerteket. A sakkot és a rejtvényeket, vagy épp a kontárkodást - nevetek. - Szakmai ártalom, de szeretem beleütni az orrom abba, ami nem rám tartozik. És néha eljárok egy-egy pubba inni, vagy vendéglőkbe enni, ha nincs kedvem főzni magamra. Most így hirtelen ez jutott eszembe, de kérdezz bátran. De az is lehet, hogy te mesélsz most magadról és hátha megihletsz - mosolyogtam.
   

● Song ● Colthes ●  @Dr. Bianca Bishop ●

☾

Bianca & Caspian

A new year, a new start?

- Eddig még senkinek sem készítettem elő helyet a gardróbomban és a pipere polcomon. Te vagy az első. Szóval... ez egy alig egy napos ismeretség után kimagasló teljesítmény a részedről és nagy bizalom a részemről.
Pasik jöttek és mentek; és igen; előfordult itt néhány lány is. De egyikük sem jutott el odáig, hogy akárcsak megnézzék az emeleti szobákat. A fenti rész már a privát szférám és oda nem engedtem eddig mást. Egyik sem volt párkapcsolati "minőség".
- Fontos vagy. Voltak férfiak az életemben, ezt sem tagadom; de egyik sem volt szimpla kalandnál több. Ők fel sem jutottak az emeletre.
Mondom ezt, immár apró mosollyal az arcomon. Megnyugodtam, hogy a viselt dolgaim nem riasztották el és hogy mellettem akar maradni. Jól esnek érintései és csókjai s nem is vagyok rest viszonozni őket. Mikor az ebédlőbe mentünk, mintha minden kis kellemetlen érzés a nappaliban maradt volna. Caspian leült, én pedig fürgén megterítettem. Szedtem mindkettőnknek a még meleg édesburgonya levesből. Ha Caspian kért, tettem neki rá egy kis adag kockára vágott, pirított bacont. De sült sajt chips is van hozzá, és bort is töltök magunknak.
- Jó étvágyat kedvesem.
Készülődés közben mesélni kezdett az életéről, így csakhamar leültem, hogy teljes mértékben figyelhessek rá. Caspian nem akármilyen életrajzzal áll elő, érdeklődve hallgatom, hogy mennyire összetett férfi. Nem csalt meg az első szimatom, hiszen a magánnyomozói foglalatosságot hamar észre vettem rajta. Azt azonban álmomban sem gondoltam volna, hogy ex hírszerző volt a terrorelhárításnál, s később lett belőle újságíró s persze magánszimat is. Megkönnyebbüléssel tölt el, hogy az írás egy olyan formátumát választotta; ahol nem üres pletykákat keltenek. S nem is tucat politizál; mert ezt sem nézem ki belőle. Válogatott, ritkaságszámba menő híreknek jár utána és publikál. Elismerő pillantással adózom felé.
- Nem is sejtettem, hogy James Bond az én kedvesem. A magánnyomozói munkádat éreztem már este; de bevallom őszintén nem gondoltam; hogy ennyire kalandos az életed. Nahát. A műveltséged, amit sejtettem belőled, így is a magánszimatok átlaga fölé emel.
Imponáló a személyisége. Ahogy magáról beszél és az is, amit mond. Választékos modorú és nem karót nyelt fajta. Képes lazítani, a maga ósdi angol módján; ami - valljuk be őszintén - a legtöbb nőt vonzza, mint a mágnes. Velem sincs ez másképp. Okos és értelmes férfi, olvasott és világot látott. Sok más férfi hiába utazik annyit, a hülyeségen kívül semmi sem "ragad" rájuk. Amit az autista barátjáról mesél, szinte már megható. Ilyen esetekben otthonosan mozgok, de nem vágok a szavába. Zenei ízlése hasonló az enyémhez és olvasás terén is sok a közös pont.
Szinte már látom magam előtt, ahogy a kandalló előtt ülünk a fotelunkban, egymás mellett. A lejátszóból lassú jazz szól és olvassuk a kedvenc könyvünket. Közös főzőcskézések, sütögetések. Koncertre, színházba járás. Idillinek is hangzik. Kicsit morcosan és gondterhelten nézek rá.
- Mégis hol a fenében voltál te eddig az én életemből? Hmm...? Írni sem tudnék tökéletesebb pasast nálad. Mintha egy orvos írt volna föl nekem. Privát használatra. Muszáj megbizonyosodnom arról, hogy valódi vagy-e?
Fel is állok a helyemről és Caspian mellé lépve minden mást félre tolok, hogy az ölébe ülhessek. Átkarolom a nyakát és homlokához döntöm a homlokom, ahogy lehunyom a szemem. Érzem az édesburgonya és a bor édes, fűszeres illatát. A parfümjét és ha csitrilány lennék, most azt mondanám neki, hogy vonz, mint méhet a méz. Így csak apró puszikat nyomok az arcára körben, és a homlokára.
- Tényleg létezel, valódi vagy. Hmmm... Kedves és egyben felelősségteljes elhatározás a részedről, hogy Tobyt magad mellé akarod majd venni. Úgy érzem, hogy melletted jó helye lesz. Ha szeretnéd, beszélhetünk majd a dologról. Az autizmust igazából elfogadni kell és nem megérteni. Utóbbi nem mindig sikerül.
- Ami az én munkámat illeti, hogy ott a kórházi osztály Manhattan-ben és egy magánrendelő olyanoknak, akik több figyelmet igényelnek. Egy magánrendelő Queens-ben. Egy ideje ingyen foglalkozom olyanokkal, akik börtönből szabadultak és gondot okoz nekik vissza illeszkedni a társadalomba. De nem kell aggódnod. Ők nem agresszívak és ilyesmi, egyszerűen csak elszállt felettük pár év szokatlan számukra az okos telefon és okos óra, a programozható kávéfőző és ilyesmik. Komoly depresszióval küszködnek leginkább.
- Ami a zenét illeti, abban egy az ízlésünk. Bár szívesen meghallgatok néhány populárisabb számot is, főleg ha tetszik a hang és a szöveg. Ha mondandója van a dalnak. Szeretem a komolyzenét és a lazítós meditálós alapokat is. Könyvekből a szakmait, de inkább az új publikálásokat követem figyelemmel. Könyvben ezek sokszor csalókák. De ha olyan a kedvem, akkor egy jó krimi is jöhet, vagy dráma. Sakkozni tudok, de géppel játszani nem olyan érzés, mint élő személlyel. Rejtvények is jöhetnek. Moziba nem szívesen járok el, inkább színház vagy opera. De nem vetem meg a város kis eldugott burleszk színházait és a jazz bárokat sem. Szeretek főzni, jókat enni, a borkóstolás még belefér. Ha alkalmam adódik, akkor elutazni és síelni, úszni, lovagolni. Felülni vonatra és elindulni a világ egy másik szegletébe.
Így most hirtelen ennyi jut eszembe magamról. Barátokat nem emlegetek, mert a szó valódi értelmében vett barátaim nincsenek. Jól kijövök a kollégáimmal, néhányuk rokonaival; de semmi olyan lelki és fizikai kapcsolatom sincs mással, mint ami Caspian számára megadatott.

Üzenet:  @Caspian E. Lincoln   || Tags: #BBishopreagok || Zene:

Cassy & Bia

A well-deserved romantic week

2024. 01. 01.
     USA. New York. Staten Island.
    At Bianca's Home

- Megtisztelő. Igyekszem is megszolgálni ezt a bizalmat és nem csalódást okozni. Abban már túl sokszor volt részed - simogattam arcát. - Te is fontos vagy nekem. Nem is csak egy alkalomra tervezek veled, hanem hosszú távra. Annyira hosszúra, amennyire csak lehet - mosolyogtam. - Mondjuk, míg a halál el nem választ - csókoltam meg.
Át is ruccantunk az étkezőbe, ahol tartottam neki egy rövid bemutatkozást arról, hogy ki vagyok és mivel foglalkozom, foglalkoztam, apróbb tudni valók és láthatóan nagy hatást gyakoroltam rá. Hát igen, gondolom nem sokan néznék ki belőlem, hogy valamikor az MI6-nak dolgoztam, de az amúgy is már a múltam és nem is igazán foglalkoztat. Csak azért mondtam el, hogy ne legyenek homályos foltok az életemben a számára. Tudjon mindenről, hiszen ő is mindenről beszámolt nekem.
- Hát pedig... - mosolyogtam elégedetten, vidáman. - Látod, itt vagyok. Caspian Bond - nevettem. - Egy művelt újságíró - nyomozó, aki még ex MI6-os is. Ha az életünk egy Bond film lenne, te lennél benne a legcsábosabb Bond lány - kacsintottam.
Természetesen elégedett és boldog voltam, hogy sikerült elnyernem a tetszését, hisz ez visszafelé sem volt másként. Már tegnap elnyerte a szimpátiámat a Ford villában, ma pedig tovább folytatódott a fejemnek az elcsavarása. A hangulat annyira jó volt, hogy mind a ketten magunk mögött tudtuk hagyni a borongós hangulatot, amit a Bia szomorú életrajza okozott. Percről percre jobban belezúgtam a vendéglátómba.
- Hol? Hát Bostonban. Előtte meg Oxfordban - nevettem egy jót kérdésén. - Késett a gépem, kicsit csúszás volt. De jöttem, amint tudtam - mosolyogtam, miközben ölembe ült, én pedig átkaroltam a derekánál és visszafogottan meg is simogattam, miközben a nekem kiosztott puszikat élveztem.
- De hisz én elfogadom. Barátok vagyunk. Egész gyermekkora óta ismerem. Az egy dolog, hogy azt mondtam tanultam róla, az autizmusról, de az nem jelenti azt, hogy nem fogadom el. Sőt. Én kifejezetten kivételes vagyok az életében. Elfogadom és nagyon jól érezzük magunkat együtt. Szóval... talán csak nem fogalmaztam elég pontosan. Csupán csak szeretem több oldalból nézni a dolgokat és ezért nem csak a barátságunkra akartam építeni, hanem a szakmai anyagokra is.
Nyomozni is így szoktam. Meghallgatom a tanúkat, megvizsgálom a tetthelyet és alkalom adtán még utána járok a hasonló eseteknek is és a kettőből, háromból tevődik össze egy elmélet kiinduló alapnak.
Hamarosan eljött az a pont is, hogy ő beszéljen magáról, én pedig minden figyelmem neki szenteltem. Nem nagyon tudott megnyugtatni, azért féltettem a bűnözőktől. A bűnözők nem változnak, de legyen igaza. Bízom benne, hogy nem lesz semmi baja. Azért én féltem.
Eléggé egy húron pendültünk, rengeteg mindenben hasonlítottunk és sorra jöttek elő a közös vonások is, amiknek különösen örültem és még jövő tervezésre is volt lehetőségünk.
- Nahát, én imádom a téli sportokat - mosolyogtam rá. - Akkor legközelebb mehetnénk együtt - nyomtam csókot nyakára, majd egy újabbat és egy újabbat kicsit feljebb, közben tenyeremmel óvatosan simítottam derekára. - Bár én inkább a Snowboardot preferálom, de a sí sem áll távol tőlem. Ismerek pár jó helyet, leszervezzek egy pár napot magunknak? - tettem fel a kérdést, majd egyik kezem tarkójára vezettem, megcirógattam és ajkaim ajkaira nyomva simogattam nyaka tájékát, miközben hosszan csókoltam.
   

● Song ● Colthes ●  @Dr. Bianca Bishop ●

☾

Bianca & Caspian

A new year, a new start?

- Ezt örömmel hallom.
Caspian mellett újra kezdhetek mindent, majdhogynem tiszta lappal. Bár nem akarok nagyon előre szaladni, de nekem is hosszabb távú terveim vannak vele és örülök annak, hogy ez is egyezik bennünk. Az ebéd mellett beszélgetni kezdünk és Caspian mesél a múltjáról, hogy mit tanult, az eddigi és a mostani munkájáról. S bevallom őszintén, valóban meglepett a múltja. A hírszerzésre nem is tippeltem volna, csak alaposabb kérdezősködés után. A kisfiúsan édes mosolya, és a huncut tekintete nem arra vall, hogy fegyverrel is "hadonászott" egykor. ~Oh, azok a brit fiúk!~ Imádom, mikor zavarba jön és a fülét dörzsöli, majd elmosolyodik. S igen. Kifejezetten huncut, már-már gyermekien ravasz a tekintete. A pasik általában nem szokták szeretni az ilyen jelzőket; de Caspian akkor is cuki.
- Leszek Bond lány; ügynök úr; de akkor rántsa elő a fegyverét és mentsen meg.
Kacsintok rá és itt már kezd újra előtűnni a tegnap esti boszorka; aki csaknem leteperte szegény angol fiút. Mit tehetek, ha oda vagyok érte? Át is költözöm az ölébe és hozzá bújok. Apró puszikat adok az arcára és élvezem, ahogy viszonozza őket. Közben mesél még Tobyról és hogy valóban elfogadja a fiút olyannak, amilyen; csak épp szeret utána járni a dolgoknak. Leginkább azért, hogy a barátságon túl valódi segítője lehessen a fiúnak. Az ilyen hozzáállás is ritkaság számba megy, amivel még inkább magába bolondít.
- Toby Aspergeres, úgy hallom ki a szavaidból. Ugye? Ott vannak jól működő tipikus programok, amik segíthetik a fejlődését.
Aspergeren kívül persze más is lehet még, de erre tippelek hirtelen. Ebben legalább a segítségére tudok lenni, ha szüksége lenne rá és persze szívesen meg is tenném neki. Szóba kerül az én munkám is, témánál vagyunk persze, hiszen az Asperger és az autizmus más egyéb formáival is foglalkoztam már. Az; hogy emellett még bűnözőkkel is foglalkozom, már megint más kategória. Valahogy sejtem, hogy Caspian nem örül annak, hogy ex elítéltekkel is kapcsolatba kerülök a munkám során. De nem is szatírokkal hasonlókkal foglalkozom. Igyekszem olyanokra koncentrálni, akik amúgy "veszélytelenek" a számomra. Figyelmünk hamar átterelődik a közös programok szervezésére, s persze a kezeink és kalandozni kezdenek. Caspian keze a derekamra simul, az enyém a mellkasára és további gombokat próbálok megoldani rajta.
- Benne vagyok, a kedvedért a snowboard-ot is kipróbálom. Hátha melletted sikerül ellesnem a fortélyait, mert amúgy csak eldőlök álló helyemben. A síelés kicsit könnyebben megy, mégis csak két lábam van.
Paskolom meg saját combom, s ha már itt tartok; a jobb demonstrálás érdekében kicsit igazítok az ülésmódomon. Így már szemtől-szembe ülök vele; gyakorlatilag meglovagolom Caspiant. Átkarolom a nyakát és csókolom, fulladásig. Csípőm apró lökésével jelzem, hogy rohadtul nem érdekel a sült csirkemell; s úgy általában az ebéd sem. Ujjaim már az ingének gombjait bontogatják, türelmetlenül, hogy minél hamarabb érezhessem a bőrét magamon. Nekem sem kell sok ahhoz, hogy a kötött ruhától megszabaduljak.

Üzenet:  @Caspian E. Lincoln   || Tags: #BBishopreagok || ZENE

Cassy & Bia

A well-deserved romantic week
+18

2024. 01. 01.
     USA. New York. Staten Island.
    At Bianca's Home

Viharos sebességgel hagytuk magunk mögött a fájdalmas múltat és tárgyaltunk ki az étkezőben kedélyesebb kérdéseket és még abban is megegyeztünk, hogy Bia lesz az én Bond lányom, pedig ha azt veszem, már most is az volt. Méghozzá az eddigi legjobb, legszebb és legcsodálatosabb Bond lány. Szót ejtettünk Tobyról és az Aspergeréről is, bár túlságosan nem nyíltam meg őt illetően, hiszen nem akartam indiszkrét lenni, hogy kibeszélem őt a háta mögött, de beszéltem róla, amennyire még úgy éreztem nem sértem meg Tobyt és nem érzem azt, hogy kiteregetném a szennyesét és az életét Bia előtt.
Persze óhatatlanul is elkalandoztunk mind a ketten, és miközben beszélgettünk, kezeink és ajkaink szinte maguktól kezdtek el vándorútra kelni.
- Majd én segítek. Mindent alaposan megtanítok neked. Alapos leckét kapsz tőlem - hogy a Snowboard terén, vagy más téren, az már nem derült ki, mert ajkaink csatára keltek, miközben az ingem lassan lekerült rólam és hála a közben járásomnak Biáról is a kötött anyag. A hölgy már türelmetlenül ficánkolt az ölemben, én pedig nem voltam semmi jónak az elrontója, így - ha viselt - a melltartójától is megszabadítottam és ajkaimmal a nyakától lefelé kezdtem vándorolni egészen le melleire. Alaposan és érzékien csókoltam végig rajtuk minden ponton, bimbóink kicsit többet időzve, miközben ujjaimmal felmértem a terepet odalenn is, majd miután ez megtörtént egyik kezemmel combjai alatt fogtam meg, másik kezemmel megtámasztottam hátánál és felkelve vele az étkező egyik pultjára ültettem, majd vagy a segítségével, vagy nélküle kibontottam övem és letoltam a nadrágom, amiből ki is léptem, de mindezt nem sokat szöszögve és újra Bia nyakának estem, közben egyik kezemmel mellét masszíroztam és bimbóját ingereltem, míg másikkal combján, derekán és csípőjén kalandoztam, ajkaimmal lassan kalandoztam lefelé, miközben szavakkal is tudtára adtam mennyire gyönyörűnek, finomnak és vonzónak találom.
- Csodálatosan szép a tested - sóhajtottam, ahogy lefelé haladtam a csípője felé. - Aphrodité elszégyellné magát - vigyorogtam tán kissé sunyin. - Puha, finom és bársonyos a bőröd. Egész nap tudnám ízlelni. Imádom minden kis részed - ismét kissé belefeledkeztem a csókokba, miként belső combja felé haladtam és ujjaimmal combja mellett befurakodtam a bugyijába, hogy óvatosan, de tán kissé mohón újra körbejárhassam domborulatait és megmasszírozzam a csiklóját.
- Mutasd csak, mi vár még rám. Ezt az estét igazán emlékezetessé szeretném tenni, szóval igyekszem olyan jó lenni, hogy éveken át emlékezz erre az együttlétünkre!
Közelebb húztam a pult széléhez, lehúztam róla a bugyit és lejjebb ereszkedve estem neki ajkaimmal, körbe kalandozva dombjait és csiklóját, majd nyelvemmel betörve, lelkesen és elevenen keresve az érzékeny pontokat, majd ujjaim és bejuttattam és addig csiklójának szenteltem ajkaim idejét, miközben ujjam, vagy épp ujjaim igyekeztek örömet okozni neki.
   

● Song ● Colthes ●  @Dr. Bianca Bishop ●

☾

Bianca & Caspian

A new year, a new start? +18

Minden mást magunk mögött hagytunk immár. A mocskos múltam, munkát, barátokat; már a közös hobbik sem érdekeltek. Hevesen tapadtam a szájára és nem is hagytam el, míg már szétrobbanni éreztem a szívem a mellkasomban. Ujjaim és csípőm is siettette már, hogy végre történjen meg közöttünk mindaz, amit még tegnap este ígértünk egymásnak. Kigomboltam az ingét és sodortam le a vállairól, míg Caspian a kötött ruhámtól fosztott meg; s szinte azonnal követte azt a melltartóm is. Türelmetlen sóhajom élvezkedő nyögés váltotta, ahogy ajkaival a bőröm kezdte kóstolni. Csípőmet tolva hozzá, vállaimmal pedig hajoltam el tőle, hogy jobban férhessen melleimhez. Ajka nyomán égett a bőröm és minden pillanattal még hevesebben akartam őt, mint akár csak egy pillanattal előtte. Hajába markolva követeltem még és még, még több csókot és érintést. Caspian érdeklődő ujjainak érintése áramütéssel ért fel és akkor magához szorítva felemelt. A konyhapult amúgy ideális magasságába ültetett, s egyszerre kaptunk mindketten az ő derékszíjához. Kapkodósan segítettem lehámozni róla a nadrágot, hogy amíg kilépett belőle, addig én már az alsójából csalogattam elő azt, amire méltán büszke lehetett; úgyis mint férfi. Széles terpeszben vártam s cirógattam őt addig, míg újra rám nem hajolt. Beborított csókjaival s mikor combomhoz ért, élvezettel dőltem hátra. Bókjai jól estek, de egy ponton túl a szavak már nem, csak a tettek számítanak. Apró kis nyögések közepette felnevetek, s méltán hívják ezt "kaján nevetésnek".
- Éveken át? Talán nem érsz ráh.. holnap.. ah, és holnapután? Uhmm... istenien csinálod... ah. Az egész hét ránk vár.
Rólam is lekerült az utolsó darab, ami inkább volt lepkeszárny vékony anyag, sem mint ruha. Ujjai és nyelve olyan hévvel kényeztetett; hogy a pult keménysége sem zavart már. A testem hídba feszül, ahogy szájával kényeztet, a pult szélébe markolok és ép eszem maradékával megállítom őt.
- Várj, még ne! Gyere...
Húzódok ki a pult szélére, fürgén lesiklok mellőle. Kezét fogva megyünk vissza a nappaliba, mert ott kényelmesebb is. S persze nem minden hátsó szándék nélkül, mert a kanapé előtt megfordulva megtaszítom őt a mellkasán. Kényelmes helyre huppanhat le, majd fölé hajolok. Kezeimmel a háttámlán támaszkodom meg, hogy férfiassága fölé ülhessek. A fülét kóstolva nyakán folytatom érdeklődő utam, s nem, eszemben sincs lentebb ereszkedni. Hiszen hamar leérek a mellkasán át, igaz, csókjaimat néhol apró harapás váltja fel. Letérdelek elé a szőnyegre és a szemeibe fúrom a tekintetem. Akarom látni az arcát, ahogy férfiasságán kezdenek el játszani az ujjaim. Hiszen az már igencsak keményen mered. Finom, apró mozdulatok után már mindkét kezem segít; hogy gyönyörhöz juttassam őt. Megemelkedem térdelésből annyira, hogy melleim közzé feszülhessen a farka. Mikor belekóstolok, még mindig a szemeit, az arcát figyelem. Csak utána adom át magam a finom élvezetnek. Mohón tűnik el ajkaim között ékessége. Újra, és újra, és újra. Kimért óvatossággal és megfelelő gyengédséggel. Szám után néha kézzel is rásegítek. Ilyenkor újra és újra az arcát figyelem. Játszik a kezem, a szám. Őrjítően lassan. Talán kegyetlenül is. Nem tagadom, fel akarom hergelni kicsit; hogy veszítse el a fejét...

Üzenet:  @Caspian E. Lincoln   || Tags: #BBishopreagok || ZENE

Cassy & Bia

A well-deserved romantic week
+18

2024. 01. 01.
     USA. New York. Staten Island.
    At Bianca's Home

Dominanciája ékes példája lehetett, ahogy a hajamba markolva követelte a jussát, szinte kényszerítve engem, hogy ne tudjam, ne akarjam abba hagyni. Nem is tettem. Amúgyis képtelen lettem volna rá, amilyen tűz és vágy égett bennem iránta. Ha akartam volna sem tudtam volna felhagyni a kényeztetésével, főleg, mikor már egészen közel jártam hozzá, hogy eljussak a legédesebb pontjához és megízlelhessem.
- Minden nap rá fogok érni, ha rólad van szó - feleltem, hiszen éveken át én sem bírnám ki. Amilyen élménynek igyekszik ez a mai, napokig is nehezen.
Végre elértem a legvágyottabb pontjához és ajkaim, nyelvem, ujjaim is kényeztetni, izgatni kezdték, a látvány és a hangok alapján elég jól. Szakadatlan lelkesedéssel dolgoztam rajta, alkalomadtán megszívtam és nyeltem a felgyülemlett, csorgó nedvekből és jó mélyen próbáltam elérni nyelvemmel, vagy épp csiklóján dolgozni és ujjaimmal okozni neki gyönyört, miközben egyre inkább érződött, hogy el fogja veszteni a józan eszét az élménytől, szorításával pedig el fogja törni a pultot, ha pedig nem avatkozik közbe, csak még inkább belehergeltem volna magam és talán olyan élményben részesíthettem volna, hogy fejbe veri egy erős orgazmus, de időben megszakított benne.
Szuszogva, a gyönyörtől bekábultan néztem rá és nagyot nyeltem. Teljesen belefeledkeztem a dolgokba, elsőre nem is kaptam észbe, hogy mit akarhat.
Ismét megmutatkozott némi dominancia, ami kicsit sem zavart. Lehuppantam a kanapéra és onnan néztem végig rajta arcától egészen a lábujjaiig alaposan végigmérve, szinte felfalva, vágyakozva, elidőzve mellein és felhergelt nőiességén, tenyereimmel, ujjaimmal végigjárva testének elérhető pontjain.
- Egek, mint valami dögös ragadozó... - állapítottam meg. Szinte félelmetes volt, ahogy rám leselkedett. Egyszerre volt baromi izgató és mégis fenyegető, de a szó jó értelmében. Ha vámpír lenne és a vérem kéne neki, az sem zavarna, hanem önként feküdnék a koporsójába feltárt nyakkal.
Apropó nyak. Mikor eléri a nyakam, félre hajtom a fejem, hogy jól hozzáférhessen, miközben vágytól teli hanggal sóhajtok csókjai és harapásai nyomán.
- Még a vérem is neked adnám - simítottam végig hátán, gerincén, csípőjén, derekán és combján is. - Falj fel, te ragadozó.
Miközben térdre ereszkedik, már előre látom mi fog történni, mikor pedig hozzá ér ujjaival a már betonkemény férfiasságomhoz jólesően szűrtem fogaim közt egy élvezettől teli sóhajt. Szemeim követelték, hogy minél többet adjon az élményből. Már két kezével is dolgozott, én pedig erőteljes sóhajokkal és bemerevedett testtel vágytam egyre többet.
Mély levegőt vettem, mikor készült a folytatás, de kínzó lassan tette. Kíváncsian, szuszogva lestem arcát, melleit, száját, miközben megízlelt. Ha nem lettem volna úriember, biztosan kezembe vettem volna a dolgokat, így viszont csak mélységes türelemmel, ugyanakkor kínlódóan vágyakozó pillantásokkal, enyhén beharapott ajakkal néztem őt, kérleltem szemeimmel és feszítettem be hasizmom.
Felszabadult, de diszkrét nyögéssel merültem el ajkai közt. Még fejem is hátra hajtottam volna, de látni akartam őt, így egész testemmel feszültem meg, hogy mindent végig tudjak követni.
- De istenien csinálod - simítottam meg haját, beletúrtam, de még volt kezdeti önuralmam, hogy ne kezdjek el irányítani. Újra és újra kiszaladtak a hangok ajkaimon, annyira élveztem. - Nagyon jó. Isteni. - egy ponton túl kicsit eluralkodott rajtam az ösztön és hajába markolva kezem önkéntelenül kezdett neki erősebb tempót diktálni és még jobban rátolni a fejét, hogy mélyebben benne lehessek. - Még intenzívebben... mélyebben... - sóhajtottam vágyakozóan. Hátra vettem a fejem, de éreztem, hogy kéne egy kis szünet, így erőt véve magamon emeltem el a fejét.
- Hú... - vettem többször is mély levegőt. Majdnem mondtam valami illetlent, de magamban tartottam. Feljebb húztam az ölembe és hosszú csókra invitáltam, miközben ujjaimmal combjai közt merültem el.
- Lassan elsorvadok, ha nem tehetlek magamévá, te vágyfokozó boszorkány - döntöttem el a kanapén és fölé hajoltam, miközben hajába túrva csókoltam végig nyakán. - Nem tudok tovább várni, akarlak - csókoltam végig a mellein.
   

● Song ● Colthes ●  @Dr. Bianca Bishop ●

☾