I don't wanna be more bitter than sweet

I don't know how to be just standing by blankly,
Not gettin' angry

A fénysebességnél csak a hülyeség terjed jobban, de a közbeszéd nem számol az Upper East Side-i pletykákkal. Érthető okokból, hiszen ez egy szűkebb réteget érint, de pontosan azon embereket foglalja magában, akiknek megvan minden idejük és forrásuk arra, hogy keltsék az indokolatlan feszültséget, és más magánügyén csámcsogjanak, ezzel is csak erősítve magukban azt a hamis illúziót, hogy már pedig ők sokkal jobb emberek. Tudom, hiszen ebben nőttem fel, és ebben is élek, ámbár igyekszem valamelyest elhatárolódni, ami nem is esik nehezemre, hiszen hajlamos vagyok arra, hogy az életem minden területén túlvállaljam magam, így aztán nem feltétlenül jut idő a felesleges szócséplésre. Persze az is sokat segít, hogy gondosan megválogatom a barátaim, és tudom miként kezeljem az érdekkapcsolataim. Azonban legyek bármennyire is betáblázva, és tehetek meg mindent annak érdekében, hogy a saját buborékomon belül maradjak, a személyemet érintő szóbeszéd engem is elér, és kíméletlenül visszaránt a rideg valóságba.
Túlzás lenne azt állítanom, hogy abban a pillanatban tudomást szeretem Paul visszatéréséről, amikor ismét betette a lábát New York területére, de a fent levezetett elméletből nem nehéz kitalálni, hogy záros határidőn belül eljutott hozzám is az információ.
És hogy hogyan érintett?
Őszintén nem tudom, mi lenne a helyes válasz erre. Ha az anyámat kérdeznék meg erről, Ő biztosan előadná az áldozatot, és körvér könnycseppek közepette csikarna ki bárkiből együttérzést. De ha az apai nagyanyámat, akit kilencvennégyévesen a színtiszta rosszindulat tart még mindig életben, ő biztosan a bosszúra esküdne fel, és addig nem nyugodna, amíg valamilyen módon ne tegyen kárt az ellenségben. Nem viccel az öregasszony. Én félek is tőle. Ezért sem látogatom meg túl gyakran.
De persze igencsak széles skálán lehet mozogni a fent említett két véglet között, és jómagam úgy döntöttem, igyekszem a tőlem telhető legfelnőttesebben kezelni ezt a helyzetet, amire négy évnyi intenzív terápia se készíthet fel. Elméletben éppen ellenkezőleg, sikeresen feldolgoztam amit felkellett, egészen visszanyúlva a gyökerekig, és túlléptem életem legnagyobb árulásán. Azonban a világ összes meditációs módszere, vagy mantrája szart sem ér, ha az elméletet követő gyakorlat elmarad, és újabb évek telnek el, mire szembe nézel vele.
Mert ezt történt velem is. Viszont volt valamim, ami Paul döbbent arckifejezéséből ítélve számára nem adatott meg. Olyasvalami ami előnyömre válhatott, ha jól használom, ez pedig nem más mint a megfelelő információ, és annak gyors áramlása. Ahogyan Sir Francis Bacon is kinyilatkozta évszázadokkal ezelőtt, a tudás hatalom. Én tudtam, hogy Paul itt lesz ezen az esküvőn, és feltudtam magam rá készíteni. Ő láthatóan nem. Ez pedig valamiféle megmagyarázhatatlan plusz erőt ad nekem. Erőt, nem varázserőt, mert attól még az a bizonyos görcs ott van a gyomromban.
A fénykép elkészül, én és Paul a két szélén állunk meg, de a feszültség így is tapintható, öt ember testén keresztül is. Ennek az oka pedig biztosan nem az, hogy az emberi test nagyrésze vízből áll, ami köztudottan vezeti az áramot (haha), hanem a sajátos, elbaszott múltbéli döntéseink (pontosabban Paul döntése!) okozta következmény. Halovány mosollyal lépek egyet oldalra, és Jessica kissé aggodalmas arckifejezésére reagálva, csak biccentek egyet. Egy amolyan „minden oké” féle jelzés. Beszéltem vele erről, és esküdött, hogy Paul nem fog eljönni, mert mióta hazatért, alig megy el bármi ehhez hasonló eseményre. Én azonban tudtam, hogy az a Paul akit én ismertem, nem hagyná ki egy régi barátja esküvőjét.
Bár az a Paul a menyasszonyát se hagyta volna el az esküvő előtt három nappal, de ne vesszünk el a részletekben.
Jessicáról Paulra siklik a tekintetem, és éppen elkapom azt a pillanatot, amikor sikeresen leönti magát. És ez lenne az a pont, ahol egyszerűen csak hátat fordítok és elsétálok. A terrorista öregasszony nagyanyám pedig odalépne hozzá, kivenné a kezéből a poharat, és a fején történé össze. Én azonban nem távozom a terem másik végébe, és nem is azzal a szándékkal lépek oda, hogy összetörjem a poharat. A sebtapasz elvnek megfelelően szeretnék csak túl esni azon a bizonyos small talkon, és tovább lépni.
- Hello Paul. – így több mint hat év után nem jutott eszembe frappánsabb köszönés, így talán maradjunk a legbiztonságosabb megoldásnál. Mert mégis csak üdvözölni kell a másik felet, nem vagyunk ősemberek. - Hadd segítsek. –
A retikülömből előveszek egy zsebkendőt, és egy láthatóan kudarcra ítélt kísérletet teszek rá, hogy a zakója és az ingje anyagáról felitassam a pezsgőt. És így, hogy ott állok közvetlen előtte, arculcsapásként ér a felismerés; nem ugyan az az ember áll előttem, akit képzeletben megannyiszor elátkoztam. Magasabb lett, vállai szélesebbek, és az egész megjelenése teljesen más benyomást kelt.
Szeretném megvétózni a percekkel ezelőtti megállapításom, most már igenis fejéhez vágnám a poharat.
- Ez így nem lesz jó. – morranok fel elégedetlenül, majd felemelve a fejem, egyenesen Paul szemeibe nézek. A gyomromban a görcs duplájára duzzad, de rezzenéstelen arccal leplezem a bennem zajló vívódást. - Muszáj lesz az egyik mosdóban kiöblíteni és a kézszárítónál megszárítani. –
Állapítom meg, majd elléve a férfitól indulok el a mosdók irányába, de pár lépést követően megfordulok, és ha még mindig földbegyökerezett lábakkal áll, rászólok.
- Esetleg külön kérvényt nyújtsak be? – kérdőn felvont szemekkel, kissé türelmetlenül szól a kérdésem. Úgy gondolom egyértelmű voltam az imént; velem kell jönnie.
Ha végre ráveszi magát, és megindul, akkor valamivel előtte lépkedve megyünk el a mosdók irányába, és ott a mozgáskorlátozottak részére fenntartott helyiségbe vezetem. Egyrészt maximálisan felszerelt, tágas és nincs olyan vendég, akinek szüksége lenne az illemhelyiség ezen formájára, így senki sem fog dörömbölni. Mert igen, ketten megyünk be.
- Vedd le a zakód. – fordulok vele szembe, s összefonom a karjaim magam előtt. Ez a kérés lehetne felhívás is egy keringőre, de az arckifejezésem, és a kimért, kissé parancsoló hangszínem nem éppen erről árulkodik.

outfit: GREEN zene: Angry Too megjegyzés: vetkőzz kedves : P