Marriage is like a walk in the park... Jurrasic Park.
Egy szót sem szólok, miközben kipattanok a kocsiból, és a menyasszonyi ruhámban szinte besprintelek az új otthonunkba. A lakásba, amelyet eddig csak egyszer láttam, pár nappal ezelőtt, amikor rámondtam az áment. Nem mintha valóban érdekelt is volna bárkit, hogy tetszik-e nekem, vagy sem. Nagyjából ugyanez volt a helyzet a lagzink megszervezésével is. A családjaink társadalmi helyzetéhez képest ugyan nem volt nagy rongyrázás, de azért elég nagy felhajtásnak kellett lennie ahhoz, hogy ne maradjunk szégyenben. De ez számomra közel sem az volt, amiről a lányok kicsi koruk óta álmodnak, hiszen nem ahhoz készültem hozzámenni, akivel tiszta szívből szeretném összekötni az életemet, és ebből kiindulva nem is igazán érdekelt a szervezés. Azt rábíztam anyámra, meg Keatonék rendezvényszervezőjére, aztán csak arra koncentráltam, hogy mielőbb túl legyünk rajta, bakik nélkül, és amennyire tőlem telik, jól érezzem magam, vagy legalább azt a látszatot keltsem, és megpróbáljak boldognak tűnni. Szerencsére a pincérek gondoskodtak róla, hogy lehetőleg senki ne maradjon túl józan, így a konkrétabb részletek, például a szemeinkből hiányzó szerelmes csillogás, amikor Max-szel egymásra nézünk, elkerüljék az avatatlan vendégek figyelmét. Nem várom meg, hogy az újdonsült férjem a nyomomban van-e, nyilvánvalóan követni fog előbb-utóbb amúgy is, azt meg kétlem, hogy szeretne átvinni a küszöbön, úgyhogy beiramodom a hálónkba, hogy keressek magamnak valami kényelmes pólót és sortot, és lecserélhessem végre a ruhámat. Ám belépve az említett helyiségbe megrökönyödve torpanok meg. Gyertyák, mécsesek és rózsaszirmok mindenütt. Mi a fene? Ez meg kinek az ötlete volt? Kétlem, hogy anyámé. Ő pontosan tudja, vagy tudnia kéne, hogy itt ma este biztos nem lesz semmiféle romantikus légyott. Talán a szervező csinálta. - Uhh! Na nem! - Sóhajtva ingatom a fejem, és elfújok pár gyertyát, míg a szekrényemhez sétálok, hogy begyűjtsem belőle a holmikat, amiket magamra kaphatok. Remélhetőleg Max sem fog emiatt kedvet kapni semmire, ami amúgy sem fog megtörténni. Bár szerintem ezt már sejtheti a félresikerült első hitvesi „csókunkból” is. Miután az anyakönyvvezető kimondta, hogy „és most megcsókolhatja a menyasszonyt”, mi meg némi vonakodással közelebb hajoltunk egymáshoz, végül annyira zavarba jöttem, hogy az utolsó pillanatban felkuncogtam, majd egy szemérmes arcra puszi lett az egészből. Mondjuk akik ismernek, kétlem, hogy túlzottan meglepődtek volna ezen. Szerencsére. Az a típus vagyok, akit nem nehéz zavarba hozni, és gyakran csinál olyankor butaságokat. Szóval remélem, hogy senki nem vont le ebből elhamarkodott következtetéseket. Felmarkolva a kiválasztott holmikat, beiszkolok a fürdőbe, és magamra is zárom. Végre egy kis egyedüllét. Egész nap erre vártam. Ezért is siettem előre, hogy legalább néhány percet magamra szánhassak, mielőtt elkezdődne az a bizonyos házasélet, és Max mindenhol ott lenne, ahol nem is akarom. Leülök a kád szélére, és néhány pillanatig csak a jegygyűrűmet nézem, ami furcsán idegennek hat az ujjamon. Mint valami billog. Mondhatjuk, hogy az is. Aztán a tükör elé lépek. A sminkem meglepő módon még mindig egyben van. Pedig egyszer-kétszer majdnem elbőgtem magam a nap folyamán, és nem a meghatódottságtól. Aztán úgy döntök, végre ideje lenne már megszabadulni a fehér ruhától. Hátra nyúlok, hogy kipattintsam a gombokat... de pár percnyi küszködés után hamar világossá válik, hogy ez egyedül nem fog menni. Csodás! A szíven a torkomban dobog, és a legkevésbé sem vágyom most erre, de előbújok a rejtekhelyemről, és Max keresésére indulok. Megpillantva őt először megtorpanok, és idegesen az ajkamat harapdálom... aztán közelebb sétálok hozzá. - Öhm... tudnál segíteni a gombokkal? - bökök hátra a vállam felett. - Nem boldogulok velük – vallom be kicsit zavartan.
"Too many people strive to be what others tell them to be, but that means nothing!The point is just be yourself! "
Mindig is elégedett voltam az életemmel és azzal is, ahogyan alakult. Miért is ne lettem volna? Hiszen mindenem megvolt ahhoz, hogy sikeres legyek, amit én persze meg is ragadtam és kamatoztattam. Sose voltam az a típus, aki a seggén ülve várja a sült galambot és ahhoz képest, hogy a családom szemtelenül gazdag, megdolgoztam a hírnevemért a szakmában. Ami a szórakozást illeti, azt is maximálisan kihasználtam. Odavagyok az extrém sportokért, az adrenalinért, a szexért és a szép nőkért. Na, most a szexet és szép nőket említve, van egy kis bökkenő, méghozzá, hogy érdekből kellett megnősülnöm. Nem szeretem, ha irányítanak, nem szeretek olyan dolgokat tenni, amihez nincs kedvem, így érthető, hogy ezért az elrendezett üzlet-házasságért sem vagyok oda. Az esküvő napja olyan gyorsan eljött, hogy arra nem voltam felkészülve. Igaz, profi módjára tudunk viselkedni mindketten. A nagyközönség előtt szépen megjátsszuk a szerelmes párost, akik igazán boldogok. Sosem vágytam az ilyesféle boldogságra, a holtodiglanra, most mégis itt állok a pap és anyakönyvezető előtt, hogy kimondjam azt a mások számára boldogító igent. Tansy Garner. Gyerekkorom óta ismerem, hiszen apám és az apja üzlettársak, de sosem beszélgettem igazán vele. Mondhatni, hogy teljesen más beállítottságúak vagyunk. Ő az unalmas jó kislány, én pedig a törtető, adrenalihajhász gazfickó. Távol álljon tőlem azt mondani, hogy ez a lány nem szép, sőt, de kétlem, hogy olyan típus lenne, aki benne lenne egy szexen alapuló kapcsolatban. Szóval ezért nem is volt téma ő számomra. Most mégis vele a karomon bájolgok a vendégek előtt, amit mondanom sem kell, hogy rühellek. Megjátszani magam és színészkedni nem az én formám, most mégis meg kell tennem. Szerencsére nem ez volt a város legnagyobb esküvője, szerencsére a szüleink rendezvényszervezői annak a családok kérésére visszafogták magukat, így azt mondhatom, hogy a maga módján nem tartott túl sokáig az esemény. Nagyon jól látom, hogy nem csak nekem nem tetszik ez a helyzet, de a feleségemen is látom, hogy nagyin nincs oda ezért az helyzetért. Még egy kis ellenszenvet is érzek a részéről irányomba, na, nem mintha érdekelne. Ezt bizonyítja az is, hogy szinte kirohan a limuzinból a manhattani lakásunk előtt, és engem meg se várva fel is rohan leendő „otthonunkba.” Most legszívesebben fognám magam és elmennék a haverokkal inni egyet, mert nem vagyok elég részeg ahhoz, ami az elkövetkezőkben rám vár, tartanom kellett magam az esküvőn, de mégsem tehetem, hiszen biztos vagyok benne, hogy az újságírók azt is kiszagolnák, és máris botrány lenne belőle. Szóval, én is, mint egy unalmas jó férj, fogom magam és lassú léptekkel felmegyek az immáron lakásba. Amint ez megvan, azonnal töltök magamnak egy whisky-t, majd megszabadulok a zakómtól és a nevetséges csokornyakkendőtől, melyeket csak úgy leszórok a kanapéra valahová. Leendő lakótársamat egyelőre nem látom, de talán jobb is ez így, nem lenne kedvem most hallgatni a hisztijét. Igazából a fürdőből hallok hangokat, de nem törődöm vele, miközben leülök a kanapé karfájára és magam elé meredve iszogatom a kedvenc italomat. Azonban hamarosan hallom, hogy nyílik a fürdőszoba ajtaja, majd Tansy megjelenik a nappaliban és közelebb lép hozzám. A fejemet akaratlanul is az irányába fordítom és újra meg kell állapítanom, hogy gyönyörű menyasszony volt, még akkor is, ha igazából nem is akart az lenni. Egy kérést céloz felém, mire én szintén lassú mozdulatokkal felállok, majd a dohányzóasztalra helyezem a poharam. Mögé lépek és lassú, ám határozott mozdulatokkal kigombolgatom a menyasszonyi ruha apró gombjait. Nem áll tőlem távol a nők ruháiból való kiszabadítása, így ez is könnyen megy. - Tudod, kedvesem, ha azt akartad, hogy én vetkőztesselek le a nászéjszakán, akkor csak szólnod kellett volna. Nem kellett volna ilyen cselhez folyamodni, hogy levegyem rólad a ruhát. - szólalok meg hirtelen szemtelen és nagyképű stílusban miközben egy leheletnyit szétnyílik hátán a finom ruha anyagja és lehetőségem van bepillantást nyerni kecses ívű hátára és lapockáira. - Én teljesen megértem, ha azt akarod, hogy ágyba vigyelek, hidd el nincs akadálya. Nem kell szégyellni, a legtöbb nő így van ezzel...– teszem hozzá ugyanúgy, hiszen már nem egyszer történt meg velem, hogy egy nő szívességet kért, majd egy jó nagy dugás lett belőle. Ismerem a nőket, azt hiszik a testükkel és csáberejükkel mindent elérnek a férfiaknál, habár meg kell, mondjam, nem esne nehezemre ma éjszaka kielégíteni ezt a lányt. Amúgy is a feleségem, törvényes jogom volna rá. Abban pedig biztos vagyok, hogy neki is bejövök, mint a többi nőnek, csak ő leplezi. - De igazad van, ha már ilyen szerencsétlen helyzetbe kerültünk mi ketten, legalább használjuk ki a körülményeket a legjobb formában. – mondom neki halkan, majd hirtelen magam felé fordítom, hogy pimaszan a szemébe nézhessek. Persze nagyrészt csak húzom az agyát. Van egy olyan érzésem, hogy elküld majd a búsba, de ha már nem szexelhetek a nászéjszakámon, legalább szórakozzak egy kicsit. Habár, mint mondtam, nekem a kamatyolás se lenne ellenemre.
Marriage is like a walk in the park... Jurrasic Park.
Nem igazán vágyom rá, hogy kidugjam az orrom a fürdőből, ha tehetném, az egész éjszakát itt tölteném. Azt hiszem, elég nagy az a kád, hogy kényelmesen elférjek benne... addig is legalább senkivel nem kell találkoznom. Legfőképp egy valakivel nem kellene... Csak hát ez azért elég nagy marhaság lenne – mintha egy félős kislány lennék, aki már az első fél órában berezelt és feladta – bármilyen csábító is a mai nap után a csendes egyedüllét, de elismerem, azért egy puha ágyikó csábítóbb, mint a kemény, hideg kád. Ám lényegében azért bújok elő, mert mint kiderült, egyedül ettől a ruhától sem tudok megszabadulni. Szerintem mondjuk direkt csinálták ilyenre. Hát nem? Normális esetben milyen romantikus lehet, hogy a menyasszonyt vetkőztetni kell, amit a szerelmes férjecskéje szívesen meg is tesz. Esetünkben azonban ez nem jelent mást, csak egy ciki, zavarba ejtő helyzetet. Éppen ezért hálás is vagyok Maxnek, hogy nem szól semmit, csak leteszi az italát, és mögém lép, majd elkezdi sorra kipattintani a gombokat. Na, de amikor végül megszólal... Ő ezt nem láthatja, de hatalmasra nyílnak a szemeim, az arcomat pedig azonnal befutja a pír. Hirtelen sürgető késztetést érzek, hogy megköszörüljem a torkomat. - A-a! Hogy mi? Cselhez? Haha! Ugyan, én csak... - És ahogy a keze újra és újra óhatatlanul is a hátamhoz ér, csak fokozza a zavarodottságomat, icipicit mozgolódni is kezdek, mintha nem férnék bele a saját bőrömbe. A következő öntelt, nagyképű mondataira azonban leszáll a szürke köd, és a szemeimet forgatom... amit persze szintén nem láthat. - Hogyne! El tudom képzelni... biztosan megszoktad, hogy egy nő sem tud neked ellenállni – kicsit a fejemet is ingatom, ám akkor hirtelen maga felé fordít. A váratlan mozdulattól a félig kigombolt ruhám is kissé lejjebb csusszan, de még idejében elkapom, mielőtt tovább szökne. - Én... én egyáltalán nem... Nem volt semmi ilyen hátsó szándékom, oké? És ki kell hogy ábrándítsalak, én nem a többi nő vagyok – nézek a szemeibe határozott dacosan, bár kicsit ront a magabiztosságomon, hogy ennyire közel van. És hogy ennyire jóképű. Meg magas. És sportos. Hmmm... Na nem mintha ezek bármit is számítanának! Ez a házasság nem erről szól, és ezt ő is pontosan tudja. Nem beszélve arról, hogy egy szemtelen, arrogáns... uhh! Eszem ágában sincs még adni is alá a lovat. - Azt ne mondd, hogy a te ötleted volt az is, amit a hálószobával műveltek? - nevetek fel félig zavartan, félig gúnyosan, mikor eszembe jut az a rózsaszirmos, gyertyás, mécseses dolog, majd a fejemet ingatom ismét. - Mert az biztos nem fog megtörténni, efelől megnyugtatlak. Te amúgy is a vendégszobában alszol – jelentem ki, majd mielőtt tiltakozhatna a tervem ellen, és vitába szállhatna velem, magamhoz szorítva a ruhámat elviharzok vissza a fürdő felé, és ismét magamra zárom az ajtót. Ahogy szembefordulok a tükörképemmel, az első, amit felfedezek magamon, hogy az arcom lángol. Kibújok a fehér ruhából, most már szerencsére egyedül is boldogulok vele, majd a mosdóhoz lépek, hogy hideg vizet lötyköljek az arcomra, hogy lehűtsem magam. Aztán lemosom a sminket is, lezuhanyzom, fogat mosok, éjjeli arckrémet teszek fel, belebújok a kényelmes sortba és trikóba, megszárítom és kifésülöm a hajam... lényegében semmit sem kapkodok el. Jól esik magamra szánni ezt a kis időt. Végül azonban ismét elérkezik az ideje annak, hogy elhagyjam a fürdőt. A ruhámat egyelőre csak ott hagyom felakasztva egy vállfán. Aztán ismét Maxwell felkutatására indulok, mert talán lenne itt egy-két dolog, amit meg kellene még beszélnünk. - Hétfőn mehetnénk egy kocsival az irodába szerintem... Gondolom te sem terveztél kivenni pár napot – vonom meg a vállam. Végül is a cég az első, erről szól ez az egész. Bár én még mindig új vagyok. A Franciaországból hazatérésem után nem sokkal álltam munkába, ami még mindig csak egy-két hónapja volt, és egyelőre még mindig csak a kreatív csapattal ismerkedem, és próbálok beilleszkedni, beleszokni a munkakörnyezetbe. Viszont ezután azért ez kicsit változni fog, tekintve hogy a szüleim a házasságkötésünkkel rám ruházták a részvényeik egy részét, és ezzel papíron engem is főnökké és tulajdonossá tettek. Bár nekem ez is még nagyon új és szokatlan lesz. Meg amúgy is Max a nagyfőnök, most már hivatalosan is. Nekem pont elég lesz a kreatív csapat vezetését felügyelni. - Öhm... Egyébként... Parkerék meghívtak bennünket jövőhétvégére egy grill partira. Azt feleltem, hogy természetesen előbb megbeszélem veled, de gondolom illendő volna elmenni. Ők nem csak a családjaink régi barátai, de befektetők is – jegyzem meg eltűnődve. Persze ha ki akarnánk vonni magunkat a dolog alól, bárki megérthetné, hisz friss házasok vagyunk. Másfelől viszont az üzlet és a pozíciónk bizonyos kötelezettségekkel jár... csak hát ez további színészkedést jelent, aminek a gondolata a mai nap után igencsak fárasztó.
"Too many people strive to be what others tell them to be, but that means nothing!The point is just be yourself! "
Megszoktam, hogy a dolgok mindig pontosan úgy történnek, ahogy én azt eltervezem, és csak remélni tudom – sőt, több ez a reménynél -, hogy az újonnan köttetet érdekházasságom másik tagja, azaz az újdonsült feleségem is ossza ezt a nézetet velem, azaz idomul az elképzeléseimhez. Úgy gondolom, hogy ha nem szól bele a dolgaimba és tudja, mikor kell hallgatnia, hogy hol van a helye, gyümölcsöző házasságnak nézünk elébe. Azonban, ha nem, akkor rendesen megszívtam. Persze, tudom én, hogy immáron már ő is résztulajdonosa a cégnek, bla-bla-bla, de én vagyok a többségi tulajdonos, és az én szavam a döntő. Vezetgesse csak a kis kreatív részlegét, rám pedig hagyja a cég vezetését. Azt hiszem, így csak a legjobbat fogjuk kihozni az apáink által létrehozott reklámügynökségtől. Biztos vagyok benne, hogy az korszerű eszközeinknek köszönhetőek csak még jobban felfejlődik. Azért is érzem azt, hogy most is jogosan a megjegyzéseim felé, hiszen, ha jobban belegondolok egy feleségnek az is kötelessége, hogy lefeküdjön a férjével. Azonban van egy olyan érzésem – de, ha a megérzés nem elég, ő maga is kijelenti - , hogy ez nem fog megtörténni. Mondjuk eléggé szexcentrikus vagyok, így nem tudom, hogy a picsába fogom kibírni, hogy a hátralevő életemben nem fogok dugni. A szüleim megkértek arra, hogy bánjak tisztelettel a feleségemmel, hiszen ez is egy gesztus Garnerék felé, de, ugye, azt nem várták tőlem, hogy majd cölibátust fogadok? Persze az elkövetkező hetekben kénytelen lesztek tartani magam és nem fordulni más felé, de előbb-utóbb úgy is az lesz a vége, hogy más nőket keresek. Igaz, ezt nem azonnal az esküvő után tervezem. Bár ki tudja, lehet, addigra betöröm a csinos kis asszonykámat is. - Tényleg megszoktam, és remélem, hogy ezt majd te is belátod. – szólok felé én is, amikor mér velem szemben áll és látom, hogy dühtől izzik a tekintete a megjegyzéseim hallatán. - Azt csak te hiszed. Ha rólam van szó, akkor te is a többi nő vagy. – kacsintok rá, amikor kijelenti, hogy ő más, mint a többi és ő bizony nem akar tőlem semmit. Na, azt majd meglátjuk, kedvesem! Pontosan hiszem, hogy ő is, mint a többi nő, idővel nem tudni ellenállni nekem. Mondjuk, bevallom, még egy kicsit tetszik is, hogy így kéreti magát, hiszen csak ízesebb lesz, amikor ágyba viszem. - Miért, mit műveltek vele? – kérdezek vissza felvont szemöldökkel, amikor Tansy megemlíti a hálószoba kinézetét, hiszen én még nem jártam odabent, mióta megjöttünk. Erre azt hiszem, meg is adtam neki a választ, hogy fogalmam sincs, miről beszél. De, ha tőlem bármiféle romantikus gesztust várt, akkor nagyon mellé nyúlt a hölgy. Mikor megemlíti, hogy én a vendégszobában alszom, tiltakozni volna kedvem, de annyira ledöbbent ez a ki8jelentése, a merészsége, hogy mire szóhoz jutnék, újdonsült arám már faképnél is hagy és újra eltűnik a fürdő rejtekében. Miután elmegy, én visszatérek a whisky-mhez, amit az előbb kitöltöttem magamnak és lehörpintem azt. Kissé dühödt lettem a megjegyzései hallatán, mert szemmel láthatóan már most nem az elképzeléseim szerint történnek a dolgok. Nem bírom, ha egy nőnek van véleménye, azt meg pláne nem, ha ellenkezik velem. Jobb lesz, ha ezt ő is megtanulja. Éppen megindulnék a hálószoba felé, hogy levegyem magamról az esküvői öltözékem egy részét és én is elmenjek lezuhanyozni, de ekkor éppen megjelenik Tansy és újabb ötletekkel áll elő. Nem mondtam, hogy egy nő ne okoskodjon nekem? - Hm… nem megy a hajtás, kisszívem, hogy velem akarsz bejárni? – kérdezek vissza gúnyosan, amikor felveti a cuki kis üzletét, hogy hétfőn egy autóval mehetnénk be a cégbe. Természetesen be akarok menni hétfőn dolgozni, nincs rá okom, hogy miért ne tegyem, amikor a legfontosabb dolgom most bevetni az újításokat és fellendíteni az üzletet. - De nem, amúgy nem terveztem kivenni. – nevetek fel cintél cinikusan. - Azt hiszem, a nászút, csakúgy, mint a nászéjszaka elmarad. Már haladnék is tovább, de a lány tovább beszél, és amit viszont Perkerékkel kapcsolatban mondd, megfontolandó. Igaz, nem vagyok az a típus, aki nőket visz üzleti megbeszélésekre, hiszen számomra ez is az lesz, szóval kicsit nehéz felfognom, hogy őt is vinnem kell magammal. Ráadásul ezen túl szinte minden ilyen eseményre. Előre látom, hogy nagyszerű lesz… - Természetesen ott leszünk, mondd meg nekik! – mondom ki aztán végül komor hangnemben, hiszen abban igaza van, hogy ezek pénzes befektetők és nagyrészt nem az irodában fog eldőlni, hogy továbbra is támogatják-e a K&G –t avagy sem. – Az üzlet az első. Miután szűkszavú válaszokat adok neki a felvetéseire, már tényleg megindulok a fürdő irányába, de mielőtt belépnék, egy pillanatra megtorpanok és visszafordulok a lányhoz. - Ja, és én is a hálóban alszok, ha tetszik, ha nem. – jegyzem meg határozottan meg sem várva most én az ő válaszát, majd most már tényleg belépek a fürdőbe, azt is elfelejtve, hogy előtte a közös hálót akartam meglátogatni.
Marriage is like a walk in the park... Jurrasic Park.
Szerintem én ezt igazán fel sem tudom fogni, hogy lehet egy férfinek ennyi önbizalma. Mármint magában az önbizalommal semmi gond, főleg ha valaki az üzleti életben kell, hogy feltalálja magát. De nem minden esetben van szükség azért arra, hogy ekkora arca legyen, és ez sem az a helyzet, mert nálam nem megy vele semmire. Vigyorog meg kacsintgat itt, és lefogadom, komolyan el is hiszi, hogy nem tudok neki ellenállni. Tök mindegy, hogy mennyire jóképű, vagy mennyire dögös, én nem fogok csak úgy a karjaiba omlani, mint az eddigi nőcskéi, gondoljon akármit. Mindenesetre biztonságosabbnak és nyugodtabbnak találom azt a megoldást, hogy szépen csendben elhúzzak a fürdőbe, hogy kicsit egyedül lehessek, ahelyett hogy itt vitázni kezdenék vele. Még hallom persze a hálószobára vonatkozó visszakérdezését, de nem vagyok meggyőződve róla így sem, hogy egyáltalán nem volt benne az keze. Miután jó fél órát eltöltök a fürdőben – bár talán több is volt, nem mértem az időt – már egész békés hangulatban kerülök elő, és készen állok rá, hogy beszélgessek kicsit az újdonsült férjecskémmel értelmes felnőttek módjára. A hétfői munkába menetel kérdése nem sürgős, és nem is annyira lényeges, de valahol el kell kezdeni, hogy megpróbáljunk kijönni egymással, és úgy tűnt, ez jó kiindulás lehet. A gúnyos visszakérdezésre azonban összefűzöm a mellkasom előtt a karjaimat, és enyhén morcosan nézek rá. Nem értem, mi a fenéért kell rögtön bunkóznia velem. - Természetesen semmi gondom a vezetéssel, édesem – nyomom meg az utolsó szót mézes-mázasan gúnyos mosollyal. - De mivel ugyanoda megyünk, ugyanonnan indulunk, ráadásul friss házasok vagyunk, akiket egyelőre árgus szemekkel fognak figyelni úgy a cég alkalmazottjai, mint a lesben álló újságírók, ez egy logikus lépésnek tűnt – tárom szét a karomat. Persze tőlem aztán csináljon, amit akar. Bár nyilvánvalóan amúgy is azt fogja tenni, amit akar. Ennyire már ismerem, hisz valamelyest már ismerem, még ha ő eddig nem is vette a fáradtságot, hogy két szónál többet pazaroljon rám, amikor a családjaink vagy a vállalat miatt épp egy légtérbe kerültünk. - Legalább valamiben egyetértünk – jegyzem meg rezignáltan a nászút és nászéjszakával kapcsolatos cinikus megszólalására. - Rendben, életem, ahogy szeretnéd. Megmondnom nekik, hogy örömmel megyünk – bólogatok egyelőre megjátszva a lelkesedést a jövőheti program iránt, illetve eljátszva, hogy boldogan elfogadom azt általa rám osztott szerepet. Olyan stílusban dirigál, mintha legalább a titkárnője lennék. Vagy egy alázatos kis feleség. Biztos épp ezt várja tőlem, helyesléseket meg szófogadást, hogy mindenre csak bólogatok. Na azt lesheti! Mintha nem lenne elég, hogy a fél világ előtt meg kell játszanunk magunkat. - Persze, miért is ne? Aludj csak ott... - hagyom rá azt is, miközben ő belép a fürdőbe, és a távozásával esélyt sem ad az ellenkezésre. - Bunkó! - mondom ezt már a csukott ajtónak. Néhány pillanatig csak állok ott, és igyekszem legyűrni a késztetést, hogy dübörögve ordítsam be neki, mekkora arrogáns szemétláda. De végül csak veszek néhány mély levegőt, és lenyugtatom magam. Ennek így nem lesz jó vége, ha már ma éjjel ilyen stílusban kezdjük. Tényleg meg kellene próbálni közös nevezőre jutni, kompromisszumokat kötni, meg ilyenek. Gondolom, a házasságnak amúgy is ez a lényege. Megalkudni, megtanulni együtt élni, kijönni egymással. Persze a szerelmes párok ilyen téren előnnyel indulnak, mert bennük legalább a szándék megvan. A fejemet ingatva indulok meg, hogy tegyek egy kört a lakásban. Itt a lehetőség mindent jobban megvizsgálni, ismerkedni a hellyel, szokni az új otthont. Bejárom a szobákat, először a konyha felé indulok meg, és megnézem annak tartalmát. Nem vagyok épp egy konyhatündér, de néha szeretek főzőcskézni, úgyhogy nem árt, ha tudom, mi hol van, és hogy áll a készletünk, hiányzik-e valami, amit venni kéne. Aztán kisétálok az erkélyre is. Kicsit már hűvösödik, ezért nem volna jó túl sokáig idekinn időzni, de azt már most tudom, hogy ez lesz a kedvenc helyem az egész lakásban. A kilátás gyönyörű, hely van bőven, és látom magam előtt, milyen lesz, miután beültetem virágokkal. A színek és illatok, amelyek bejárják majd ezt a helyet, mindig jobb kedvre deríthetnek majd. Dolgozószoba is akad, meg egy kreatív szoba, amire szintén szükségünk lesz, de azokra most csak egy-egy pillantást vetek. Végül a vendégszobában kötök ki. Valamivel kisebb, mint a hálónk, az ágy sem olyan nagy, de szép, a kilátás innen is mesés. Szerintem meg tudnék békélni vele, ha itt maradnék éjszakára. Csak ágyneműt kell kerítenem, mert az ágy nincs bevetve. Átsétálok a hálónkba, kicsit lerázom az egyik paplant a szirmoktól, majd felmarkolom az egyik párnával együtt, és megindulok velük a másik helyiségbe. Ahogy haladok el a fürdő előtt, hallom, hogy annak ismét nyílik az ajtaja. - Tessék! Tiéd a háló, ha már annyira ragaszkodsz hozzá, hogy ott aludj. És jó munkát a rózsaszirmok meg a gyertyák eltakarításához – intézem a mondandómat a drága férjem felé anélkül, hogy hátrapillantanék rá. Van ott vagy száz égő mécses meg gyertya, bajlódjon csak ő vele, hogy rendet rakjon, ha már annyira makacskodik. Nekem megteszi a vendégszoba is, ha őfelségének ott nem is tetszik. Ám az ágyneművel felpakolva, a számomra még teljesen idegen nappaliban nagyon elszámolok egy lépést, nem is látom rendesen, mi van közvetlenül előttem a holmimtól, aztán keresztül bucskázom a dohányzóasztal egyik felén, és előreesek.
Kezdőlap
