- Csend van, Lu, túlságosan nagy csend. - tartja elém az ujját Julie, mint aki már most ki akar akasztani, pedig úgy indultam neki a napnak, hogy ez ma nem lehet elrontani, ez ma tökéletes lesz. A legjobb barátnőm szülinapja van, szerettem volna zártkörű partit, de nem engedte, annak a lánynak az emberek a lételeme, imádja őket, szeret köztük lenni, nem számít, hogy idegen van ismerős, neki az, hogy a fülébe lihegnek aligha visszarettető dolog a tömegtől. Hát nem zártam be, de valóban túlságosan is nagy volta csend a túloldalról,  ilyenkormár mennek a fények, a csábítgató  zene, és valami amivel tuti, hogy az Irving srác megszerzi a vendégeim egy részét, amit már egy ideje tűrök, vagyis nem annyira, de tenni aigha tudok ellene, ha nincsen kész tervem és ez még határozottan nincs. Eddig egyik sem vált be, Julie szerint át kellene mennem ott lenni, megnézni, mit tud ez a fiú, de van egy sejtésem, hogy csak  mosolyogni. Igen túl sokat voltam a TikTok oldalán és igen nem kellett volna, de a saját szívem fájdítása, hogy mi az amit én rosszul csinálok lenyomta azt, hogy nem kellene nézegetnem az ellenfelet, még ha nem is az a szó legszorosabb értelmében.
- Nem érdekel, komolyan nem, ma nem akarok velük foglalkozni, remélem nem nyitnak ma ki, de ha igen akkor is jól fogom magam érezni. - ezt nem hiszi el ő sem, mert érdekel a dolog, hogy a nagy egóján kívül tud e is valamit vagy nem, de leginkább az aggaszt, hogy amióta kinyitott, sokkal jobb marketinggel vagyis a csajok felé annak ható dologgal próbálja meg elszedni a kemény munkám gyülmölcse által vonzott vendégeimet. Bosszantó.
- Jó vicc. - nevet ki, mire otthagyom, hogy elinduljak a kedvenc termem felé, hogy megnézzem minden megvan e és ki tudunk nyitni.

A terem a szokásos berendezéssel bír egy óriás bárpult, ami négy oldalról körbefogható, hogy mindig legyen helye ott annak, aki éppen megszomjazik, nem abból van pénzünk, hogy táncolnak. A DJ pult az üveg mögött helyezkedik el, jól néz ki, imádom ezt a felépítést, ez az én ötletem volt. A fényeket éppen tesztelik, de ahogy látom minden rendben van, a csapatom remek, és mégis amikor beérek a következő terembe megfagy a levegő. Elmosolyodok, igen egy kicsit stresszes vagyok manapság, sok a vizsga és az sem segít, hogy egy kicsit megcsappant a bevétel, nekem számít, hogy mennyi pénz jön be, még akkor is ha nem ebből élek meg, nekem fontos ez a hely, nagyon is.
Ma nem nyitottam ki minden termet, csütörtök van, elég ilyenkor a fő terem és a kedvencem, na meg egy pluszban, hogy az R&B mániás barátnőm is megtalálja ami neki a legjobb. A legkisebb teremben adtam helyet neki, nem sokan férnek el itt, de nem is sokan kedvelik, de akik mégis azoknak tökéletes lehet, kicsit olyan mint egy pince, de nem alul van, de a fala olyan, mint egy kapu, csak végig kupolás, és nem túl magas, nagyon hangulatos, bár totálisan elüt mindentől, ami a Pandorában van, de ez apu ötlete volt és annyira szerette, hogy nem váltam meg tőle.

- Azt hiszem minden készen áll. - lépek oda az egyik biztonsági emberemhez, aki csak bólint én meg visszamegyek a főpultunkhoz, ami majdnem a bejárattal szemben van, hogy onnan figyeljem a tömeget és várjam a barátnőm arcát, amikor meglátja, hogy most minden az ő kedvéért zöldben pompázik, a fények, a dekor, mert imádja és amúgy elég hangulatos is.
- Még mindig csend van? - már pohárral a kezében lép oda Julie és mindig azon izgul, amin nekem is kellene de mégis ki tudtam zárni, egy időre.

Party Time?

Csütörtök este van. A legtöbb ember ilyenkor fáradtan esik haza a munkából, nekünk viszont még csak most kezdődik a java. A szórakozóhelyek nem reggelizők, nem arra vannak, hogy az emberek friss brióst vegyenek vagy megigyanak egy kávét, mi akkor nyitunk, amikor leszáll az éj, ennek pedig épp itt volt az ideje. Mivel ez nem egy létfontosságú nap, de a zsetont bármikor jól esik beszedni, így mára R & B estet szerveztünk a srácokkal. Nagy szerencsém volt, hogy a haverjaimból állt a személyzetem, vakon megbíztam bennük, együtt tudtunk működni, nem akarták, hogy mindig a nyakukon lógjak, de legfőképp a meló is bulivá válhatott, nemhogy az, ami már éjfél után kialakult a placcon. Nem spiláztam túl a klub nevét, egyszerű de nagyszerű “The Place” felirattal üzemeltünk, de nem is ez volt a fő dolog, hogy bevonzzuk a tömeget, az nem volt más, mint az én édibédi brit pofim és a fülig érő vigyorom, meg persze ott voltak a többiek is, akik szintén nem panaszkodhattak. Nem ismertük régóta egymást, hisz összvissz két éve éltem az Egyesült Államokban, de amennyi időt együtt töltöttünk hamar elmélyült a kapcsolatunk. A pultosunkat csak Jazznek becéztük, félig japán, félig brazil srác, nem sokkoló, hogy ő nézett ki közülünk a legjobban. Kreol bőr, vágott, mélybarna szemek, meg az az el nem múló szoknyapecér vigyor. Teljesen random került New Yorkba, nekivágott egy hátizsákkal a világnak, aztán 27 évesen úgy döntött, hogy pont nálam fog lehorgonyozni egy időre. A konyhán lévők - ugyanis ételeket is fogyaszthattak a megfáradt vendégek - Mike és Bike, testvérek, kiköpött másai egymásnak, annyira szörnyű az igazi nevük, hogy kiskoruk óta tabutémaként tekintenek rájuk, jó srácok, de rettentő bolondok, viszont igazi konyhatündérek, így rájuk sem lehet panaszom. Az utolsó, hozzám igazán közel álló személy a “The Place” menedzsere, aki szervezi az eseményeket, bevonzza a szponzorokat, tárgyal az előadókkal és a cégekkel az nem más, mint Kevin, pontosabban dr. Kevin Masowsky, ha már a lelkünkre kötötte, hogy ha egyszer végigküzdötte a jogot így hivatkozzunk rá egy bemutatásnál. Kevin a legeszesebb mindünk közül, hónapokkal előre tervez, stratégikus, rettentő jó meggyőzőképessége van, de ha szórakozunk, felismerhetetlenre tudja inni magát. Ő segít, hogy minden legális legyen vagy legalábbis legálisnak tűnjön a helyben. A többiek már mellékesek.
Szépen lassan elkezdett beáramlani a tömeg a klubba, akiket a parancsaim szerint igen szigorú átkutatás után engedtek csak be. Ez nem volt mindig így, de a legutóbbi balhé után, ahol többezer dollárt kellett kártérítésként megfizetnem egy idősebb férfinek, mert egy széjjeldrogozott gyerek úgy gondolta vicces lesz a pillangókését a tömeg közepén feldobni az égbe, ami a pasas vállában landolt, jobb volt az elővigyázatosság. Bár apám mindig az orromra köti, hogy nem vagyok a legélesebb kés a fiókban, én inkább úgy fogalmaznék, hogy sokszor átsiklik a szemem bizonyos részletek felett. Most komolyan, ki gondolta volna, hogy pont a The Place-ben fog ilyen megtörténni? Vagy ha itt tartunk, egyáltalán ki gondolta volna, hogy ilyesmi történhet bárhol is? Na ugye, innentől érthetővé válik a logikám.
Elégedett vigyorral néztem a tömeget, a csinosabbnál csinosabb, tetszelegve táncoló nőket, a nevető társaságokat, szinte büszkén elmélázva a sikerünkön. Habár a pofimon és a tőkémen kívül nem tettem hozzá sokat a klubhoz, ezek nélkül sose tudott volna megnyitni, itt pedig ez a lényeg.
- A csaj nem jött még át? - jött mellém Bike, aki először csak egy felvont szemöldököt kapott tőlem, tekintve, hogy kimerészkedett a konyhán kívülre. - Nyugi már, Mike intézi. Ne fossál - nevette el magát.
- Milyen csaj?
- Az a Lua vagy Lia. Loana? Moana? - kérdezgette egy idő után már magától. - Tudod az a spiné, aki a szembe lévő klub tulaja.
- Miért jött volna át? - vontam fel újra a szemöldököm. Az a csaj púp a hátamon. Apuci kicsi lánya, aki azt hitte ha van pénze bármire képes. Mint kiderült, a szomorú, fájó igazság az, hogy ez édeskevés, különösen, ha a mi klubunk van veled szemben. Kinéztem az utcára, láttam, hogy kifejezetten üres a helyük. Egyszerre keveredett bennem sajnálat és valami kifejezetten édes, melengető érzés. Bosszú talán? - Szórakozni, ha már magánál nem tud? - jegyeztem meg nevetve.
- El ne bassza a bulidat - komolyodott meg Bike. - Tudod mikre képes a csaj. Nem normális.
- Nyugi, haver, ezért vagyunk tele kigyúrt gorillákkal. Ha valaki csinálja a balhét, az ki lesz cseszve innen, ilyen egyszerű - ütögettem meg a vállát. - Na húzás vissza dolgozni - toltam meg a konyha irányába, mire csak az ég felé nyújtva megadóan a kezeit el is indult. Ahogy egyedül maradtam, a tekintetem újra a helyet fürkészte. Ennyire üresnek életemben nem láttam még szórakozóhelyet. Innentől kezdve kérdéses volt, hogy tekinthetőek-e ők egyáltalán vetélytársnak?
Annak érdekében, hogy még jobban feltüzeljem a kedélyeket, a bejárat elé sétálva nekidőltem a falnak, majd rágyújtottam egy cigarettára, feltűnően bámulva befelé a Pandorába. Vártam, hogy meglásson, hogy zsörtölődjön kicsit én meg beleröhöghessek az arcába. Nem fogom rosszul érezni magam emiatt, ő is ugyanezt tenné, ilyen ez a szakma, mi pedig ellenfelek vagyunk.

Tudtam, amikor átvettem apámtól a helyet, hogy nem olyan negyedbe épült, ahol egyedi leszek majd vele, de mégis tök jól ment minden, egészen addig ameddig a mindenki szerint cuki, szerintem csak roppant bosszantó srác le nem telepedett és rá nem jött, nyilván nem magától, hogy a pofija elég ahhoz, hogy a sok buta liba a vendége legyen. Végülis ha csak szakmai szemmel nézném, azt hiszem azt kellene mondanom, hogy ügyes, de nem tudtam így nézni, és ez tudom, hogy az én gyengeségem, de bosszantott, hogy ennyire kihasználja a naivitást, ami a világba elég nagy hírnévnek örvend, azt, hogy kinéz valahogy, ami inkább már irritáló, akárcsak a személyisége. Volt szerencsém már a túloldallal “tárgyalni”, minden szavam olyan volt, ami oda illett, nem beszéltem vele úgy ahogy kellett volna, sokkal jobban visszafogtam magam és csak amikor visszaértem dühöngtem egy kicsit.

Egészen a nyitásig síri csend volt a túloldalon, amikor mi kinyitottuk a kapukat, ugyan jött a tömeg, de közel sem annyi, amennyit vártunk. Vagyis én vártam, mindenki jól érzi megát ezt én is látom, de én mégis érzem azt a szorítást a mellkasomban, ami nem akar elmúlni, ami nem akar felszívódni, mert tudom, hogy mi okozza. Tennem kellene ellene, annyit kellene tennem, hogy félreteszem minden üzletiességem és beolvasok neki. De az mivel lenne jobb? Okosnak kell lennem és magamban letisztázni, talán inni, de most még ahhoz sincsen kedvem.
- Minden oké? - ennyire látszana, hogy nem? De nem akartam ma lelkizni, mindenhez volt kedvem csak ahhoz nem, hogy kiöntsem a lelkem, egyszerűen bólintottam és megráztam a fejem. Csak ki kell találnom, hogy vágjak vissza neki, mindig megkapom a testvéreimtől, hogy annyira gyerekvagyok még, pedig már régen fel kellett nőnöm és megfelelnem mindenféle elvárásnak, amit elém raktak, mindent megtettem, hogy felnőttként kezeljenek, de nem érzem, hogy sikerült volna. Mindig van valami ami miatt gyerekként kezelnek és tudom, hogy a legtöbb embernek egy véleménye van, hogy nem vagyok több, mint egy kirakatbábu, aki egészen jól mutat a fényképeken, de nem képes elvezetni a helyet. Pedig de, vannak embereim és ehhez képest igyekszem egyedül menedzselni már mindent, a kezemben tartani, hogy mindenről tudjak, nem egyedül mert úgy nem menne, de kinek megy? Felspanolom magam és elmosolyodok, megfogom Julie kezét és elindulok a parkett felé.

Nincs az a nagy heringparti, kellemes, nem a legjobb estéje a Pandorának, de nem érdekel, nem érdekelhet, mert nem engedhetem meg magamnak, hogy a szomszéd ficsúr miatt idegeskedjek.
- Levegő? - mutogatja a kezén, hogy “friss levegőt” kíván szívni egy kis nikotin formájában. Végülis, miért ne? Beszaladok egy pulcsiért, de csak egy óriási zakó kerül a kezembe, ami tuti, hogy Julie meleg haverjáé, de legalább stílusosan lépek ki az ajtón.
- Na bassza meg! - szalad ki Julie száján, amikor meglátja a The Palace üdvöskéjét és a mögötte lüktető hangulatot. - Már nincs csend Lu. - ijedten néz rám, mire elnevetem magam.
- De nálunk igen. - mutatok hátra magam mögé, bár azért a csendtől messze vagyunk, a hely megy este is, de nem tündököl a régi fényében, de nem dölhetek kardomba.
- Azért jól néz ki. - hunyorít Julie én meg simán oldalba bököm, mintha nem lehetne saját véleménye, de az ellenfelemmel szimpatizálni nem szép dolog.
- Igen és pont azért mert a sok lány ezt látja van az, hogy a Pandorára max ha póló nélkül flangálnék jönne ennyi lájk. - forgatom meg a szemem és kiveszem a kezéből az italt és lehúzom. Próbálom nem felvenni a szemkontaktust vele, de nehéz, mivel érzem a homlokomon a tekintetét. - Ne bámuld már Julie. - kérem, mert esküszöm ez a lány hozza ki belőlem néha az amazont, aki magamtól is tudok lenni, de ő még cukkol is ezzel.

Mosolyogva teszem le a földre a poharat és integetek át, mint egy jó szomszéd, aki persze fejben már a végét tervezi a remekül üzemelő klubjának.

Party Time?

Bárhogy is tanakodtam, egyszerűen képtelen voltam rájönni, hogy egy ilyen csinos nőbe mégis hogy szorulhatott annyi rosszindulat és keserűség, mint Luana Machadoba. Az itteniek rémtörténetei és a saját tapasztalataimból merítkezve is bőven megtanultam, hogy nem érdemes vele ujjat húzni... egy olyan embernek, aki nem képes visszavágni, azonban ez engem nem jellemez. Nem szerettem, ha valaki megállj!-t akart parancsolni a terveimnek, különösen nem egy olyan projektnél, mint a The Place, ami Manhattan egyik legforgalmasabb szórakozóhelyévé nőtte ki magát. Az istenért se adtam volna oda a klubot senkinek, akkor se, ha veszteséges lett volna azok után, amennyi energiát és időt, meg nem mellesleg pénzt belefektettem. Igaz, ez nem az én vagyonom volt, hanem apáé, de a nyereség már mind csakis az én markomat ütötte. Fél New York megfordult már nálunk a 21. életévüket épphogy betöltő, "rúgjunk ki a hámból és igyunk részegedésig" mondatocskát sipítozó fiatal csajoktól egészen az 50 éves, szolidan sörözgető, hasas faszikig. Itt mindenki megtalálhatta a helyét, voltak részeink, ahova elvonulhattak az emberek beszélgetni, sokszor tartottunk jazz estéket, amikor csak egy pohár vörösbor mellett élvezhették az ének nélküli improzivált zenét a legprofibbaktól, meg ott voltak a péntek és szombat esték, amikor dübörgött az egész placc, amellett, hogy az ember epilepsziás rohamot kaphatott volna a magukért többezer dollárt elkérő DJ-k fénytechnikáitól. A minap az R&B este semmi másról nem szólt, csak hogy az örök klasszikusokat játszották, így leginkább feketéket vonzottunk be, de szerettem volna, hogy mindenki kedvére tudjak tenni, eleve New Yorkban voltak ők is elegen, hogy busás összeggel gazdagodhassunk. Bár rettentő hangosak voltunk, néha megcsapta a fülemet a szemből jövő zene is, ami kifejezetten hasonlított a miénkhez. Nem akartam feltételezésekbe bocsátkozni, de tekintve, hogy mennyire lejárt már a klubnak, evidensnek tűnt, hogy csak minket majmolnak, amitől önkénytelenül is vigyorogni kezdtem, különösen amikor megjelent az üzletasszonynak aligha nevezhető barna gyönyör a barátnőjével, aki láthatólag jobban szimpatizált velem, ugyanis alig bírta levenni rólam a szemét. Hálát adtam annak, hogy Danielle-t most nem tudtam az oldalamon, ugyanis hatalmas erőfeszítésekbe került volna, hogy ezután a tekintet után visszatartsam őt egy megkopasztástól, így csak egy bólintással köszöntem oda nekik, tovább szívva a cigarettámat. A sötét tehette, hogy nem állt körbe a tömeg, ugyanis a közösségi média miatt minden második ember tökéletesen tudta, hogy ki vagyok, minden harmadik pedig meg is közelített volna, hogy beszélhessen velem, ha már tele van az arcommal a tiktokja vagy az instagrammja, ma azonban csend honolhatott körülöttem, mintha csak egy álca lett volna rám ragasztva.
Az integetés meglepett, de biztos voltam benne, hogy semmi jóindulatot nem rejtett a gesztus, így csak elröhögtem magamat. Nem sokáig tudtam elmélkedni a lehetséges alternatívákon, ugyanis eddig tartott a nyugalmam.
- Harv! - futott ki hozzám egy random tag, akinek már akkor elfelejtettem a nevét, amikor felvettem a helyre. Magas srác, de nyeszlett, így biztosan nem a szekusok között dolgozhatott, legalább abban az egyben biztos voltam, hogy én vagyok a főnöke, ez bőven elég volt. - Balhé van benn.
- Mi történt? - vontam fel a szemöldökömet az érdeklődésem mellett inkább azért alkalmazva ezt az arckifejezést, mert fogalmam sem volt miért pont engem zargatnak ilyesmivel, erre vannak a biztonsági őreink.
- Egy srácra több lány is panaszkodik, hogy illetlen helyeken fogdossa őket.
- Mi a faszomért nem tettétek még ki a szűrét?! - emeltem meg a hangom, amire hirtelen össze is húzta magát. Ahhoz képest, hogy egy fejjel magasabb volt tőlem, most úgy állt előttem, akár csak egy kisegér. Már kezdett volna magyarázkodni, azonban az emlegetett szamár meg is jelent előttünk, két gorilla szorításában, akik egy erőteljes dobással a földre küldték őt. A tag gurult párat a betonon, majd hangos szitkozódás közbe elkezdte leporolni magát.
- Megbaszthatja magát ez az egész hely! Baszódjatok meg mind! -ordibált kikelve magából, erősen ittas állapotban. Igen, talán ez volt az egyetlen, amit utáltam abban, hogy pont egy szórakozóhelyet üzemeltetek, ez azonban teljesen megszokott volt, egészen addig, amíg a pasas meg nem fordult a szemben lévő klub felé és egy széles, kaján vigyorral meg nem indult a bejárat felé, feltűnően bámulva az előbb nekem köszöngető két csajt.
- Az ott.. az ott Luana Machado? - kérdezte a mellettem álló cingár, száját nyitva hagyva a meglepődöttségtől.
- Ő - válaszoltam röviden, majd meg is indultam a férfi után, hogy még idejében képes legyek megakadályozni, hogy bármit is tegyen velük. Utáltam ezt a nőt, de azért mégse hagyhatom, hogy egy ilyen alak zaklassa őket, verseny ide vagy oda. Eleve, ezzel még jobb reputációt szerezhetek magamnak, ha hősködök kicsit.
- Sziasztok kicsikéim. Hűha, nektek sem kell szenvedni semminek a hiányában - füttyentett, feltűnően bámulva a fiatal hölgyeket.
- Elég legyen, haver - fogtam meg a vállát a srácnak, amire az egy határozott mozdulattal lesöpörte a kezemet magáról, majd felém fordulva már ökölbe szorította a sajátját.
- Hozzám ne érj, faszarc - morgott az orra alatt. - Takarodj innen, amíg szépen szólok.
- Erre semmi szükség nincs - sóhajtottam fel, végignézve rajta. Idősebb volt mint én, már a negyvenes éveit koptathatta, kopaszodó haj, őszülő borosta, rettenetesen üveges tekintet, meg az a fránya fenyegető állás. Nevetségesen nézett ki. - Menj haza, pihend ki magad.
- Mondtam, hogy takarodj - ordított az arcomba habzó szájjal, ami miatt jókora nyáltömeggel ajándékozott meg. Szemeimmel hunyorítva, undort tükröző mimikával töröltem le magamat, majd hajamba túrva néztem végig újra rajta, szinte sajnálkozóan, ám gondolkodni nem sok időm volt, ugyanis nem várta meg a válaszom, úgy döntött, most már nem szájharcot kíván folytatni.

Hallottam és éreztem is sokszor, hogy a fiatal korom és a megjelenésem nem éppen arra mutat, hogy képes vagyok egy hely elvezetésére, na igen ez félig igaz is volt, de az ember azért él, hogy fejlődjön, és én is ezt teszem. Persze az első benyomás fontos, ami nem volt jó, a kalandozások, a kicsapongás, a lázadás ott marad az emberek fejében velem kapcsolatban, ami arra következtet, hogy nem vagyok más, mint egy elkényeztetett hercegnő. Van akit ebben a hitben hagyok, pont, mint a szemben lévő srácot, aki olyan mértékben elítél és hiszi azt, hogy jobb, mintha csak ő lenne és senki más. Most így állunk, egy kicsit lejjebb van az üzletem, de nem mindig volt így, a vizsgaidőszak a sokkal erősebb marketingje az ami őket ennyire fellendített, de amint beköszönt az újév, leáldoztak ennek. A Pandora megint fellendül és majd nézi a tömeget, amihez már kevés lesz az a nyájas mosoly, netán egy kit kocka villantása, és a nagy duma. Minden a fejemben van, vannak terveim, bár nem kiforrottan és meg fogom valósítani őket.

Nem élek az alkoholon kívül más káros szenvedéllyel már, de kimegyek levegőzni és persze olyan látvány tárul elém, amire nem vagyok kíváncsi, a gúnyos mosoly ott lapul az arcán és Julie nyáladzása nem segít. Sok lány látja benne azt, amit Julie is, nem azt mondom, hogy rossz pasi, mert nem, de nem értem azt a rokonszenvet, amit neki szavaznak, megvan benne sok minden, de az nem, hogy oda legyek érte. Nem véletlen próbálom lehűteni a barátnőmet, de hogy lássa a szomszéd, hogy mennyire jó fejek tudunk lenni átintegetek neki, amit nem viszonzott, és ezt is csak egy mosollyal az arcomon nyugtázok, mennyire átlátszó is ez az egész. Ha egymással beszélünk, akkor ebből mi sem látszik, mi érezzük, de kifelé jobb a tisztelettudót mutatni, legalábbis ha mások ott vannak.

Valami megzavarja nyugodt levegőzésében bentről, na igen a nagy tömegnek megvannak a maga hátulütői, és neki egy ilyen most éppen porondon van.
- Na ott valami történik. - lép egyet közelebb Julie, kíváncsiskodva, mintha neki mindenről azonnal tudnia kellene. Visszahúzom, mielőtt belesétál egy alakuló balhéba, vagy éppen már ki is bontakozóba, mert ahogy hallom egy nem éppen elégedett vendég távozik. Ami nem lenne baj, ha nem éppen felénk igyekezne és tenne olyan megjegyzéseket, amire erősen felszalad a szemöldököm, a homlokomon megjelenik az a ránc, ami jobb ha nincs ott. Nem szeretek mérges lenni, kijönni a sodromból, latin vérem ilyenkor igencsak könnyen forr fel, és nem szeretem, amikor nagyon ittas állatok ilyen “kedvesnek” szánt szavakkal illetnek engem vagy főleg nem a barátnőmet.

Mint valami kibaszott szuperhős sietett a megmentő sereg a nem kért segítségre, mert komolyan  a férfiak azt hiszik, hogy a nők nem képesek megvédeni magukat, de hagytam, had veresse csak szét azt a szép kis pofikáját, nekem csak jó lesz.
Felnevetek, amikor a férfi szép szavakkal illeti, nem tudom kihagyni, annak ellenére sem, hogy éppen egy normális gesztust igyekezett irányítani felénk, még akkor is ha ki nem állhat. - Na ebben legalább egyetértünk. - jegyzem meg halkan, mire most én kapok Julie kezéből a vállamba, hogy ideje lenne befognom. Értem én most akkor hálásnak kellene lenne?

Csak figyelem a felesleges szavakat, amik a srác száját, de a férfit meg sem hatja, mi több, hirtelen felindukából lekever neki egyet, amire a nagy arcom ellenére, azért meghőkölök.
- Baszki, állj már le! - intek a biztonsági őröknek, akik leszedik róla és ha a földre terítette mellé guggolok, ha nem akkor odamegyek hozzá.
- Hát ez nem fog jól mutatni a videókon. - nevetem el magam, amikor ránézek az arcára. A csávó nem akar elmenni, kitépi magát az embereim kezéből és hátra akar rántani, fogalmam sincs milyen célból, én meg automatikusan belekapaszkodok Harvey-ba, mintha nagy szükségem lenne rá, pedig nincs, de éppen kéznél van. Talán csak ez segít abban, hogy a férfi hanyatt essen és sikerüljön lekoptatni.

Party Time?

Alapjába véve, több minden is indokolhatta volna a hősies tettemet, ahogy megpróbálva eltéríteni a fullon szétcsapott tagot beszélgetésbe enyeledtem egy szesztől ázó faszival.
Egyrészt, nem tartottam magamat bárgyúnak. Sok olyan csávó volt, akiknek csak a szája volt nagy, de ha tényleges akcióba kellett lendülni, megfutamodtak. Én nem voltam ilyen. Eleget sportoltam ahhoz, hogy tudjam, ha valami is elkezdődne, visszatudnék ütni és képes lennék megvédeni magamat.
Emellett ténylegesen utáltam ,ha valaki lányokat zaklatott. Ennyire senki sem lehet megkeseredett, hogy az egyetlen lehetősége a csajozásra, ha elkezd erőszakoskodni. Nagyon szigorú szabályokat állítottam fel a klubon belül is, hogy egy hölgy se érezze megalázva magát vagy ne kelljen félnie, hogy ki táncol oda mögé, netalántán ki ér hozzá intim területeken. Mármint tényleg, ne már.
Harmadrészt pedig, bármennyire utáltam ezt a csajt, azt azért nagyon bántam volna, ha a szemem láttára történik valami velük. Eleve a gavallér énemnek is köszönhetően, de megszólalt bennem a vészcsengő, hogy mennyire rosszul venné ki magát, ha Harvey Irvine végignézné, ahogy az ő vendége áttántorog a Pandorába és elkezd hacacárézni két szerencsétlen fiatal lánnyal.
Mindezekért döntöttem úgy, hogy életemben egyszer lovagiasan megállítom a főgonoszt és véget vetek a bulijának, azonban arra mégsem számítottam, hogy gondolkodás nélkül akkorát fognak behúzni nekem, hogy hirtelen mindenből kettőt látok. Rettenetesen szégyellem, de talán csak a meglepetés ereje miatt akkora erővel zuhantam a földre, hogy ott is maradtam. Már csak annyit érzékeltem, hogy kettő, számomra egyáltalán nem ismerős benga állat próbálja meg elcipelni tőlem a pöcsfejet, miközben egy keserű mosollyal felém guggol az előbb általam megvédendő Luana. Szuper Harv, most aztán megmutattad.
- Mondanám, hogy szívesen, de sok mindent nem tettem az ügy érdekében - töröltem le a számról a vért, ugyanis felszakadt az ajkam a balhé közben. Egy ütés elég volt, hogy a finom babapofimnak annyi legyen. - Faszomat - néztem a tenyeremre, meglátva a következményeit a tag öklének. - Engedjétek el, most gecire elegem lett - kiáltottam a szekusok után, akik felvont szemöldökkel néztek rám, ahogy félig-meddig még szédülve megpróbáltam felállni a betonról, jó párszor a saját lábamba kavarodva visszahuppanva a földre. Végtére is egy idő után sikerült a misszió, így megindultam, mint aki részeg, a férfi felé, aki miatt most jó ideig nem fogok tudni ugyanúgy tetszelegni. - Mégis mi a faszomat képzelsz magadról, te pöcs? - ordítottam felé, miközben a két gorilla is felém fordította a tagot, akinek ebben a pillanatban megláttam a kárörvendő, vigyorgó képét.
- Na gyere muci, úgyis csak úgy tudsz megütni, ha visszafognak - nevetgélt magában.

Túl hamar szólalt meg Julie a mai napon és jelezte, hogy nagy a csend, tessék kellett ez nekünk? Mármint nyilván sokan kezdenek el az utcán errefelé tántorogni, de rohadtul nem jó, hogy ezt látják, hogy a két tulaj dülekedik egy részeg emberrel. Nem csak ránk nem vet jó fényt, de a helyre sem.
Akár hálás is lehetnék azért, hogy megláttam elindulni Harvey-t felénk, de nem tudnám megmagyarázni, hogy milyen érzés kerített hatalmába, amikor egyszerre láttam jönni a részeg férfit és a magát hősnek mutató srácot. Komolyan, most imponálni akart vagy tényleg ennyire gáz lenne a tag?

Az utóbbi elég hamar bebizonyosodni látszott és egy apró, nagyon pici, totál elenyésző bocsánatot kértem fejben a hősömtől, akinek nem tudtam őszinte köszönetet mondani, mert azok a szavak nem jöttek ki a számon. Mellé guggolva, próbáltam felmérni, hogy a megmentésem közben mekkora kárt tettek benne, és azt hiszem hamar nevettem fel, amikor megláttam, hogy ez nem ma fog elmúlni neki és nem is hamar. A rántásra belekapaszkodtam, az amúgy is tök instabil srácba, aki az események által olyan idegbe jött, hogy felpattant, vagy akart, de végül nekiiramodott a férfinak. Julie szorítását megéreztem a kezemen, távolt akart tartabi ettől az egésztől, már rángatott be a klubba, hogy ne legyünk elől, mert nem kellünk ide. De valamiért nem akartam vele menni.
- Azt hiszed, most fogok visszavonulót fújni? Most jön csak a java. - félig ijedten, félig várva, hogy mi lesz mondtam neki, mire ő inkább bement, de azért egy szemforgatást maga mögött hagyott és valamit pusmogott az orra alatt.

A srác dühkitörése meglepett, azt hittem, hogy ő az a higgadt ember, aki simán lerombolja a régen építgetett klubom hírnevét, és nem keveredik ilyen helyzetbe, apuci kicsi kedvence, akinek ki van nyalva a popója fényesre, és nagyjából akkor esett le, hogy nagy valószínűséggel ugyanaz van a fejünkben egymásról. Micsoda nevetséges ez az egész.

Nem tetszett, ahogy felé fordították a férfit, védtelen volt, és akármennyire is részeg volt, nem az volt a megfelelő lépés, hogy behúz neki egyet, miközben már egyre több ember gyűlt fel a klubok előtt.
- Harvey hagyd abba! Nem ér ennyit ez a pasas. - fogom meg a kezét, de amint megérzem a forróságát el is kapom róla, és jelzem neki a fejemmel, hogy lassan ezzel lesz tele a TikTok és nem a nyálas mosolyával.
- Na még a nőd is keményebb mint te. - nevet a férfi, aminek tudom, hogy nem lesz jó vége.
- Egy nem vagyok a nője, ki nem állhatom, de egy ekkora vadbarom nem kell erre a helyre, vagy elhordod magad vagy nem fogok közétek állni. - nem mintha bármi befolyásom lenne, annyira részeg, hogy semmi nem hat rá, és Harvey, totálisan elszállt, mintha nem is az az ember lenne, aki az előbb gúnyos mosollyal vigyorgott át a túloldalról.

Party Time?

Utálom a részeg fazonokat, ugyanis rettenetesen emlékeztetnek apámra. Látom magam előtt, ahogy ül a vasárnapi vacsoránál az asztalfőn, a kezében ide-oda fordítgatja a poharát, épp annyira, hogy ne löttyenjen ki az ital belőle, amit sose tudtunk a testvéreimmel, pontosan mi is. Látom magam előtt anyám arcát, ahogy a földet bámulja, szinte számolja vissza a másodperceket, vár, talán arra, hogy mindez végetérjen, de az is lehet, hogy titkon csak arról fantáziál, vajon mikor viszi már el a szesz a halálba a fazont és nézhetjük végig, ahogy könyörögve okádja felfelé a cuccot, ahogy az lassan megakad a légcsövén, ő maga pedig egy életre távozik a köreinkből. Utáltam, amikor részeg volt. Ütött, ordított, tört és zúzott, senkit és semmit nem kímélve. Nem érdekelték az észérvek, próbálhattál vele vitatkozni, nyugodtan meggyőzni őt az igazadról, színlelhetted, hogy mennyire esedezel a bocsánatáért, bármit tettél, a keze sokkal hamarabb járt, mint a szája. Apámra emlékeztetett most ez a tag, ezért nem is volt meglepő, hogy másodpercek alatt jöttem idegbe a tetteitől. Engem senki sem fog mindenki szeme láttára a földre küldeni, utána pedig magán vigyorogva távozni, hogy az angyalok álmát aludhassa. Nem, erről szó sem lehet.
- Kurva gyorsan engedjétek el, hadd üssön a paraszt - néztem rá a szekusokra újból, de mivel ők nem hozzám tartoztak, ezért a tekintetüket mögém vándoroltatták. Követve a szemeiket észrevettem, hogy Luana utasítására várnak, aki velem ellentétben láthatóan nem volt híve az erőszaknak, ugyanis megpróbált lebeszélni az egészről, amire csak elnevettem magam. - Hadd lássák, rohadtul nem érdekel. Nem egy filmben vagyunk, itt a hozzá hasonló faszfejek megkapják a méltó büntetésüket - ordítottam torkom szakadtából újból megindulva felé, de a következő mondata már földbe gyökerezett. Tekintetem végigszaladt a tömegen, akik mindannyian a telefonjaikat tolták a képünkbe, várva a dráma következő fordulatát. Nagyot nyelve torpantam meg, majd újra a másikra néztem. Fél percre átszaladt az arcomon a pánik és az idegesség, de ez egy pillanat alatt tűnt el, ahogy újból elővettem a már jól ismert, megjátszott, Irvine féle vigyort és visszatértem az eredeti önmagamhoz. - Igazad van, semmi okunk az erőszakra - tettem fel a kezeimet. - Uraim, köszönöm a segítségüket. Magát pedig tájékoztatom, hogy mától határozatlan időre ki van zárva a The Place szórakozóhelyről, ha megjelenik újra, értesíteni fogjuk a rendőrséget birtokháborításért - bólintottam neki illedelmesen, szinte már meghajolva előtte, amire torka szakadtából röhögni kezdett.
- Nézd meg a majmot, hogy becsicskították! - dőlt a nyál a szájából, ahogy felismerhetetlenre ivva magát megpróbált keménykedni. - Hát ez kurva jó! Na hova lett a nagy szád, muci? Mostmár nem kívánsz megütni? - szólongatott tovább, ahogy én a karjánál fogva elkezdtem Luanat elvezetni a helyről a Pandora bejárata felé.
- Nem kellett volna beleszólnod - mondtam alig halhatóan, hogy a tömeg ne szűrje ki kettőnk beszélgetését. - El tudtam volna intézni magamnak is.

Nincs különösebb oka, hogy nem szeretem az erőszakot, mert nem volt részem benne, voltak pasik akik így akartak felszedni, de könnyen és hatásosan tudtam kezelni őket, bár nem tudom honnan volt ehhez jelenlétem. Valahogy a véremben volt, a sok partizás életem korai szakaszában megtanított, mindenre, túl korán kezdtem el, bár ez nem annyira ermény.

Mindig is volt egy kép a fejemben a szemben lévő pöcsről, aki mindent elvett tőlem ami fontos volt, egy idő után már csak utáltam, de most ahogy látom kitörni ebből a határozottságból, amit mindig is képviselt, nem tudtam levenni róla a szemem. Olyan más volt, láttam a sebezhető oldalát, azt aki nem akart lenni, amikor ennyien látják, de nem sajnáltam érte. Egyszerűen csak azt éreztem, hogy én is sebezhető leszek és ezt ki kell vernem a fejemből. Nem maradhat az a kép a fejemben róla, még mindig ugyanaz a pasi, aki mindig is volt, semmi több, nincsen olyan oldala, amire kíváncsi lennék, mi több, az erpszak ilyen hirtelen fellobbanása egyenesen taszítóan hat.

- Na ide figyelj, velem ne ordibálj, legyen már egy kis eszed baszki, gondolkodj ha megy és ne csak cselekedj, azt hittem a vigyorod mögé rejtettek egy kis agyat is, de azt hiszem elhagytad amikor elköltöztél az államokba. - mondom neki, mintha csak magamra akarnám terelni a haragját, mintha meg akarnám menteni attól, ami várná ha tovább fajulna a dolog. Mindig olyan hangnemet ütöttem meg vele szemben, mint bárki mással, de ez most más helyzet volt.

Ahogy felismerte azt ami jöhet, rám néz és látom, hogy visszavonulót fújna, a tekintete hirtelen  megváltozik, de egy pillanat alatt vált azzá a pöccsé, aki midnig is volt velem szemben.
Csak veszek egy mély levegőt és kifújom, de amint a férfi megint megszólal elakad, de már csak megforgatom a szemem és igazából várom a folytatást, ami elmarad. Harvey elindul velem a Pandorába, és úgy viselkedik, mintha előbb ő mentett volna meg és nem fordítva.
- Igen láttam, el tudtad volna, veréssel, az min segített volna? Mert rajtam ugyan nem és akármennyire is hős akartál lenni, most szépen belesétáltál a saját faszságodba. - mutatok az arcára már már kicsit harciasan, mert rohadtul haragszom rá, sok dolog miatt, és eddig mindig visszafolytottam, most sem azokat adom ki hanem másra vetítem, de ez most számomra teljesen rendben van.

Ahogy beérünk a helyre megfogom a karjánál fogva és elindulunk az iroda felé.
- Hozok jeget, kezeljük és mire visszamész már nem lesz kint a tömeg és megint lehetsz az aki mindig is voltál. Addig bírd ki egy kicsit még, legalább amíg itt vagy. - az utolsó mondatot már halkan mondom mert elindulok a jégért a hűtőhöz.
- Lulu. - a kacér hangja üti meg a fülem Julienak, aki olyan izgatott, mint még sosem. - Megyek veled. - jelenti ki, és akkor jövök rá, hogy fogalmam sincs mit csinálok. Minek segítek neki egyáltalán hagynom kellett volna a saját levében megfőni és szépen elsétálni, de akármennyire is szar a hírnevem, nem az az elkényeztetett hercegnő vagyok, aki ennyiben hagyja, még akkor sem ha ezzel talán szerezhettem volna neki egy kis fekete pontot a közösségi médiában.
- Nem, és nemsokára megy vissza. - jelentem ki határozottan, mielőtt bezárom előtte az iroda ajtaját és odadobom a srác kezébe a jeget. - Ne hagyd rajta sokat, szeretném ha sokáig díszelegne rajtad a monokli. - gúnyos mosollyal nézek rá, és várom mikor vág vissza, vagy csak hagy itt, itt sem kellene lennünk.

Party Time?

Nem gondoltam volna, hogy a kicsi lánynak így felvágták volna a nyelvét. Ahogy beszélt nekem, szinte azon kaptam magamat, hogy rendesen imponált mennyire tökösen állt hozzám. A szavak amiket használt, az a fajta tartás, amivel a szemeimbe nézett, fél percre talán még a dinamika is megváltozott kettőnk között, ahogy képes volt nyeregbe ülni.
Nem véletlen, hogy teljes mértékben sikerült visszapenderítenie az eredeti állapotomba. Szinte villámcsapásként lettem ugyanaz, mint aki előtte voltam, szolid, kimért, igazi Irvine, akire apám büszke lenne, akire apám talán tényleg úgy nézne, mint a pici, egyetlen fiára, nem pedig egy söpredékre, aki képtelen felelősséget vállalni a tetteiért, aki képtelen szembenézni a félelmeivel, aki nem tud felnőtt férfivé válni. Azt hittem azzal tudom bizonyítani az erőm, ha nem engedem el a tagot és megmutatom neki, hogy el tudom törni az orrát, de Luana visszarázott és így már könnyebb volt realizálni, hogy sokkal intelligensebbnek tűnhetek, ha nyugodt maradok.
Hosszasan ordibált utánunk a pasas, különböző szidalmakat. Egy ideig csak rám hegyezte ki a megjegyzéseit, ám amikor Luanáról is szót ejtett, hirtelen csuklott el a hangja, majd heves, szinte fuldokló köhögésbe kezdett. Hátrapillantva láttam, hogy az egyik biztonsági őr akkor veszi el a kezét a gyomráról, majd kezdi tördelni az ujjait, ebből következtettem, hogy a csaj gorillái sem szívlelik, ha a főnökükkel kötekednek. Elengedtem egy elégedett vigyort, ugyanis ha nem is tőlem, legalább tőlük megkapta, amit megérdemelt.
Egy ideig azt hittem én vezetem a másikat, de megint azon kellett kapnom magam, hogy hirtelen már a Pandora folyosóit járom, szinte végigrohanva a helyen, hogy Lua irodájába találjam magam.
- Szia, Harvey - köszöntem gyorsan a barátnőjének széles vigyorral, mielőtt még ránkcsapta volna az ajtót a kíséretem és hozzám nem vágott volna egy jéggel teli zacskót, amivel keményen gyomron is ütött. Egy halk nyögést elengedve a fájdalomtól zuhantam a szobában lévő székre, majd a kérése szerint azt a szememre és a számra szorítottam.
- Ezek szerint monoklim is lett? - pillantottam fel rá félve, szinte pánikolva. - Nem, csak szopatsz. Biztosan csak szopatsz - pattantam ki a helyemről, majd megpróbáltam keresni valamit, amiben láthatom a tükörképemet.

Ahhoz képest, hogy egy buta liba vagyok a szemében mégis én vagyok most az egyetlen aki ki tudta rángatni az elmebeteg énjából. Megéri, ha az ember nem kedveli a másikat, simán vág a fejéhez bármit, bűntudat nélkül, miközben alap helyzetben ezt nem tenném meg. Nem kedvelem ez tény, de vannak dolgok, amikor el kell vonatkoztatni és felnőttként viselkedni, ami neki most nem ment igazából.
Egy pillanatra érzem, hogy örülök annak a pöcs énjének, aki hamar visszatér és elengedi a férfit, vagyis legalább azt, hogy agyon verje, mindenki szeme láttára.

Elindulunk befelé, eleinte ő visz magával, és amikor érdekes hangokat hall visszanéz, már én ragadom karon. Már megannyi ilyet láttam, amikor nem éppen kellemes emberek elhordtak minden szar szemétnek, mert nem akartam hogy a vendégeim között legyenek. Volt idő, amikor csak azért voltak ennyire munkakészek az embereim, pultosok bárki, mert tőlem kapták a fizetést és egy igazi hisztis kislánynak tartottak. Az is voltam, de azért az élet, ami elém került felnőtté tett és egész könnyen sikerült mindenkivel megbarátkozni és mára még ha nem is egy család lettünk, de már sokkal jobban megértem én is őket és ők is engem. Elég volt egy gyenge pillanat, amikor nem tudtam magamban tartani azt, ami fáj, és a klubban nyitás előtt omlottam össze, nem tartott sokáig, de éppen elég volt, hogy megérték és én is megértsem, hogy nem egymás ellenségei vagyunk, hanem barátok, és szépen lassan ez igazzá is vált. Pont ezért nem kedvelik, ha valaki olyan szavakkal illet, ami totálisan nem igaz, de nekik ez a dolguk, vizsgájuk van, legálisan verheti meg, még ha nem is agyon, 8 napon belül fog gyógyulni, ehhez azért tökéletesen értenek.

Volt elég problémám jelenleg anélkül is, hogy Julie most akarna rámászni az esküdt ellenségemre, nem akarok bunkó lenni vele, de már csak az hiányozna, hogy összekavarjanak, így határozottan csukom ki az irodából.
A jeget Harveynak adom, vagyis inkább célzottan dobom, mire leül egy székre, és én az iroda közepén lévő íróasztalnak támaszkodva fordulok felé és nézem végig hiúságának összeomlását, ahogy kétségbeesetten keres valamit, amivel megnézheti, hogy milyen maradandó dolgot kapott a ma este után.
- Lett, de elmúlik, elég nagyot kaptál. - nevetek, miközben valami tükör féleséget keres, ami éppenséggel nincs az irodában, ami mondjuk engem is meglep. Bekapcsolom a szelfi módot a telefonomon és elé tartom. - Mondjuk elég vicces, ahogy ennyire be vagy szarva egy monoklitól, amit a mai modern kor már sminkkel el tud távolítani, és elég gyorsan fel is szívódik. - tapasztalat, elég sokszor kellett a bátyámat javítgatnom, hogy a családi ebéden ne legyen millió kérdés nekiszegezve, hogy mi történt. Hát rossz ágyba feküdt,rossz emberrel kezdett és sorolhatnám.
- Tedd az arcodra a jeget, ha magadat nézegeted lassan fog gyógyulni. - lépek oda hozzá és elveszem tőle a jeget, és az arcára teszem, ezúttal óvatosan, nem olyan hevesen, mint az előbb, amikor nekidobtam. Fogom a kezét és a jégre teszem, és lépek egy lépést hátrébb. Nem akarok barátkozni, nem akarom egy kicsit is megkedvelni, mert ma láttam benne valamit amit eddig nem és nem akarok okot, hogy ne úgy nézzem, mint az ellenséget, mert az nem segítene. Ő lehet, hogy szívtelen, de nekem nem megy az a fajta arrogancia, ami neki és ez tudom, hogy ebben az üzletágban elég nagy szívás, de ez van.

Túl sokáig nem veszem le róla a szemem, de nyelek egy nagyot és nagy nehezen rekedtes hangon szólalok meg, vissza dőlve az asztalomnak, tisztes távolságban tőle.
- Ha jobban vagy megkérem Billyt, hogy nézze meg tiszta e a terep és visszamehetsz. - itt csend van, nem hallatszik be a kinti szórakozás zaja, ami nem véletlen, ide szoktam elvonulni, amikor minden sok, magamra zárom az ajtót, pont mint most és dolgozok vagy tanulok. - Egy köszönöm azért jár neked, mert segíteni akartál. - nyögöm ki végül, minden erőmet összeszedve ehhez, bár lett volna bőven izomagy a közelemben, de minden elismerésem, hogy pont az én segítségemre jött ő.

Party Time?

Fura volt ez az egész. Apuci kicsi lánya most nem hatott annyira elkényeztetettnek, karakánul, életre valóan mozgott, beszélt, viselkedett, ami miatt összezavarodottság ült ki az arcomra. 2 éve hogy kialakítottam egy képet róla, 2 éve ugyanúgy látom őt, nevetségesnek hat, hogy szó szerint egy igen erős pofon kellett ahhoz, hogy változzanak a dolgok.
Elhessegettem még a gondolatát is annak, hogy Luana akárcsak a közelébe érne egy jó ember jellemének, ugyanis a main kívül erre semmilyen más bizonyítékom nincsen. Mióta felépítettük a helyet, ez a kiscsaj másra sem pályázik, csak hogy tönkretegye az egészet. Ezerszer kellett sajtó-helyreigazítási pert indítanunk, amikor fake news terjengett a klubról miatta, kidobálnunk általa küldött, viselkedni nem tudó vendégeket meg egész este őrzés alatt tartani a helyet, hogy eszébe se jusson bármit tenni a berendezéssel. Minden egyes meghívott előadónk tőle is meghívást kapott, az összes létező szponzoráló cég a Pandorától is ajánlatokat szerzett, minden nap egy küzdelem volt a csaj mellett, hogy a The Place virágozhasson.
Emiatt volt, hogy egy idő után mi sem voltunk restek bosszút állni a dolgaiért, így elindult egy háború, ami most sem ért véget, maximum szünetelt. Eleve érthetőbb volt ma a kedvessége, így egy csütörtök estén, pénteken vagy szombaton esze ágában se lett volna segíteni vagy megengedni magának, hogy életében egyszer végre nőhöz illő módon elgyengüljön, mert egy pasast szétvertek amiatt, mert meg akarta védeni.
- Brit vagyok, ha nem vetted volna észre, hófehér a kibaszott arcom - néztem rá felháborodottan a gúnyos megjegyzésére. - Egy monokli ezerszer jobban látszik, mint ahogy látszana a te latinamerikai faszijaidon - vetettem oda szúrkálódva, majd kikapva a kezéből a telefont nézegettem mostmár a sebet. Az lehet, hogy hősködni akartam egy kicsit, de ha tudtam volna, hogy ez ilyen áldozatokkal jár, lehet sose szaladok a segítségükre. - Csak hogy tudd, kurvára vissza tudnék ütni - magyaráztam neki komoly tekintettel. - De a faszom se gondolta volna, hogy a tag ilyen hamar behúz egyet. Még jó, hogy nem ért oda hozzátok - adtam elő magamat, ugyanis egész életemben nem voltam még így megszégyenülve. Az utca kellős közepén, egy teljes tömeg előtt vertek be úgy, hogy a földre esve a Pandora tulaja kellett, hogy felsegítsen aztán észhez térítsen. A földet bámulva ültem egy darabig, elgondolkodva a történteken, hisz a 2 évem alatt először történt velem ilyen.
- Elképzelni sem tudom, hányan tehették fel TikTokra vagy Instagrammra - beszéltem halkabban, mostmár szinte alig rejtve, mennyire megalázónak tartom az egész helyzetet. Hirtelen megjelent előttem és elkezdte jegelni az arcomat, amit csak némán hagytam neki, néha fürkészve a tekintetét. Zavarbaejtő volt a gondoskodása, de nem tudtam erre koncentrálni, amikor a fejemben kavargott a jövőképem, ami most rettenetes veszélybe került. - Nem tudom hogyan fogok kijönni ebből - temettem az arcomat a kezeimbe. Olyan kis problémának látszhatott egy külső szem számára, de az arcom és a reputációm volt az, ami fenntartotta a helyet, ha elindul rólam a pletyka, hogy egy nyámnyila pöcs vagyok, akit egy összevissza hadonászó, a részegségtől a saját nevét se tudó faszi úgy megütött, hogy földrekerültem, akkor innentől lőttek mindennek, innentől nevetség tárgya leszek. Az egyetlen dolog, ami megmenthetne, ha másoknak is tudnám igazolni, hogy nemes célból mentem a tag után, hogyha nem is jött össze a lovagias mentőakció, de mások is tudjanak róla, hogy ez volt az eredeti cél.
- Luana! - néztem fel rá hirtelenjében, ahogy egy ötletfoszlány megjelent az agyam legmélyebb bugyraiból. - Kérlek csinálj egy videót, ahol elmondod, hogy megakartalak védeni titeket és eljátszod, hogy mennyire sajnálsz és mennyire hálás vagy így is nekem - bámultam a szemeibe, szinte megfeledkezve róla, hogy utáljuk egymást, így a kérésemet egy millió dollárért se teljesítené. - Ha megteszed, mára bezárom a klubot így mindenki át fog jönni hozzátok tőlünk és teltházatok lesz. Ha kell a jövőhét csütörtököt is odaadom érte - álltam fel a székből, majd léptem közelebb hozzá, hogy nyomatékosítsam a szavaimat. - Kérlek - suttogtam neki hosszú csend után. Ezt soha többé nem fogja hallani tőlem, de most szorít az idő, én pedig kilátástalan helyzetben vagyok, amin sajnos csak ő tud segíteni.

Nevetséges volt az egész helyzet, amibe kerültünk, hogy ennyire megborult a barátnőm szülinapi bulija és ahelyett, hogy vele lennék és hagytam volna kint a saját hülyeségbe fulladni most itt vagyok és ápolgatom azt aki még csak meg sem érdemli igazából.
Sok vitánk volt, talán túl sok, régebben túlságosan erőszakos voltam, sok mindent visszacsinálnék, mert visszatekintve nem éppen volt rendes húzás és ahogy az agyam is fejlődik rájövök, hogy ezt máshogy is meg lehet oldani. Most jelenleg az ésszerű tervek kidolgozása közben leült a buli egy ideje nálam, de nem fogok még egyszer olyan dolgokat bevetni, mint anno. Van ennél jobb bosszú is azért, amiért elvette tőlem, ami évekig a Pandoráé volt.

- Hirtelen mekkora szád lett. - kacagok fel, amikor megint csípkelődni kezd. Folytatnám, hogy akkor nem volt neki ekkora, amikor leesett, hogy mennyi mindenki látta őt, mert nem akarom ennél is jobban lesújtani, bár nem értem miért, megérdemelné teljesen, de ennyire nem vagyok alávaló, meghagyom neki a gondolatot, hogy ez is miattam van, hadd legyek én ebben a hibás, már ennél jobban úgysem lehet rossz a viszonyunk.
- Legalább feldobja a sivár kis pofikádat. - mondom neki, már kicsit azért gúnyolódva, de van bennem egy kis sajnálat iránta, amiért az arcán kívül nem tud mást felmutatni ha a klubról van szó, csakis a magamutogatás. Igazából teljesen kézzelfogható a marketingje, a sok lány bukik rá és van eredménye, de nekem ez ennyire azért nem menne, nem akarok lealacsonyodni, és kidobni mindenem a sokar miatt. Csakis magam miatt teszem ezt meg.

- Elhiszed, hogy cseppet sem érdekel, mire vagy képes? Tudom, a nagy arcodból most egy kicsit visszavett a faszi, de ne aggódj lesz majd csaj aki nyalogassa a sebeidet és visszanövessze a nagy egódat. - megint olyan bunkó, mintha én tehetnék mindenről, és én most nem tudok egyszerűen csak egy ellenfél lenni a másik oldalról, sosem voltunk kettesben és ennek nagyon sok oka van, főként, hogy látszik, hogy ilyenkor nem tudjuk az üzleti énünket elővenni és megy a szurkálódás, ami nem helyénvaló. Bár már azt sem tudom mi lenne a jó vele kapcsolatban, hogy mi váltana ki egy kis enyhülést, mert ő nem lép vissza, nekem a vérmérsékletem osem hagyná, így szarban leszünk ameddig az egyik klub be nem zár, és nem a Pandora lesz az.

Igyekszem én az okosabb lenni most ebben a helyzetben, mert látom teljesen elveszi az eszét a terjengő videó, ami egészen biztosan már több millió lájkkal rendelkezik. Kicsit nevetek, de közben meg tudom, hogy mindez a Pandora előtt történt és ez rosszul is elsülhet, bár a tetteim nem éppen engem húznak le.
- Majd valamelyik okos, akinek sok pénzt ad megoldja. - látom, hogy kétségbe van esve, olyan szinten sebezhető lett egy pillanat alatt ezzel az egésszel és én nem akarom, hogy egy kicsit is a bőröm alá férkőzzön így inkább visszacsípek, mintsem megértés mutassak felé.

Inkább megtartom a távolságot, és jelzem neki, hogy nem akarom itt tartani, a telefonomat visszavéve, tárcsázom Billyt a biztonságiak főnökét, de mielőtt hívhanám a nevemet mondja és ettől szinte összerezzenek.
Szemem egyre jobban kerekedik el, és köpni nyelni nem tudok, már már sajnálom, hogy ezt kimondja, egy pillanatig nevetnem kell, aztán amikor feláll és közelebb jön nyelek egyet, de nem veszem be a cuki nézését, naivnak hihet, és ostobának, mert joa van hozzá, de sosem leszek olyan, aki a fejében vagyok.
- Harvey! Jég, és ülj le. - visszalököm a székre, hogy ne akarjon ennél jobban közeledni. - Annyira egyszerű lenne igent mondani vagy nemet, de nekem egyik sem annyira jön be, ha őszinte akarok lenni. Komolyan annyit nézel ki belőlem, hogy két nap miatt majd elmondom mindenkinek, ami neked jó, de én nem nyerek vele igazából semmit? Nem gondolod, hogy a kis kép az agyadban egy egészen rossz lányt fest, mint ami a valóságban vagyok. - kicsit mérges leszek a végére, de veszek egy mély levegőt és az ajtóhoz sétálok. - Egy pillanatra mintha láttam volna benned valamit ami miatt érdemes volt ezt az időt rád szánnom, de nem vagy más, mint amit gondolnak rólad Harvey Irvine, egy igazi pöcs. Hidd el, saját magamtól is menni fog a hely feltöltése, nem kell hozzá alád tennem, megteszed te magad, nekem csak annyi a dolgom, hogy a magam módján vezetema helyet. - nem ez nem éppen elég, de határozottnak kell lennem és elhinnem, amit mondok, mert különben lehet, hogy ez az egész fog összeroppantani, és most is érzem, hogy egészen jó úton haladok felé.

Kopogás zavar meg, és egy olyan személy jelenik meg az ajtóban akit nem éppen itt akartam látni és főleg nem egy ilyen hírrel.
- Nem kellene kimennetek, elég nagy a felhajtás a klub előtt. - mutatja meg a képet Billy, amin éppen olyan, mintha kézen fogva mennénk be a Pandorába.
- Na ez remek. - nevetem el magam és hátravetem a fejem, kicsit tanácstalanul. - Akkor a hátsó bejáraton mész, nekem mindegy. - vonom meg a vállam és közben Billyre sandítok, aki az arcával máris elveti ezt az ötletet, de én egészen biztos nem leszek bezárva vele, mert kicsinál.

Party Time?

Szétnyílt szájjal hallgattam a mondandóját, teljesen összezavarodva a szavain. Nem értettem mégis mire kapom ezt a stílust vagy hogy miért kezdünk el érzelgőssé válni, Luana ha igazán professzionális lenne a munkájában, tökéletesen láthatta volna, hogy egy ajánlatot tettem számára semmi mást, ami a Pandora helyzetét tekintve kifejezetten bőkezűnek számított. Ha bezártam volna a helyet, hatalmas tömegek csődültek volna a rég lejárt, idejét vesztett szórakozóhelyére, ahol a mi nyitvatartásunk mellett csak néhány elveszett lélek kódorgott. Két csütörtök estéje képes lett volna összehozni az egész havi jövedelmét, de ha nem kell neki, hát nem, majd megoldom magamnak, ő pedig innentől nem érdemel tőlem mást, csak a megszokott Harveyt, akit így is olyannyiszor felemleget, hogy hirtelenjében már nem is értem, az előbb miért próbáltam szívességet tenni egy mindössze 15 másodperces videóért cserébe.
- Tudhattam volna, hogy a fél perces kedvesség csak színjáték volt. Ne játszd el, hogy amíg én egy szar ember vagyok, te nem csak tetszelegsz a tömegnek. - nevettem el magamat, a kezembe temetve az arcomat, hogy feltűnően lássa, milyen jól szórakozom rajta. - Jól van Machado, ha így játszunk, akkor így játszunk. Tökéletesen tudom milyen ember is vagy valójában, de tenni fogok érte, hogy ezt mások is realizálják majd. - sziszegtem szinte a fogaim között, rezzenéstelenül felnézve rá. A tekintetem szikrákat szórt, az álkapcsom megfeszült, az ujjaim pedig egymást tördelték, amíg meg nem jelent valami alkalmazottja bejelenteni az örömhírt, amire egyikünk se számított. Egy pletyka ezek után végképp nem jön jól, különösen ezek után, így is elég szart kaptam már a nyakamba, hacsak..
- Nyugi nyugi, majd bejelentem nekik, hogy hivatalosan együtt vagyunk meg adok pár interjút a kapcsolatunk legmocskosabb részleteiről - pattantam fel a székről, majd megigazítva ingemet magamon megindultam az ajtó felé, időt se hagyva a lánynak, hogy reagáljon rám. - Majd kereslek, szerelmem, addig is jó legyél - néztem még hátra rá gúnyos vigyorral. Ha ő alámtesz, én is viszonzom a kedvességét, ne higgye, hogy nem vagyok méltó ellenfele egy ilyen keserű nőnek, aki rajtam tölti ki a dühét, hogy képtelen sikeresen elvezetni egy klubot. Nevetséges.
Ahogy kiléptem, megcsapott a dübörgő zene zaja, ami a fejemnek egyáltalán nem tett most jót azután az ütés után. Kissé hunyorogva lépkedtem végig a folyosón, a főbejárat felé véve az irányt, hogy egy életre elintézhessem a csajt a hatalmas egójával együtt.  

Szinte hánynom kell attól, ahogy megint viselkedni kezd, ahelyett, hogy kedves lettem volna csak egy percig is, inkább az arcába kellett volna nyomnom a kemény jeget, hogy még jobban letörjem az egóját. De nem tettem, mert vele ellentétben bennem maradt még az önös érdekeken kívül más is és még ennek a bunkónak is érdekel a testi épsége. Bár ne lennék ennyire empatikus, ilyenkor egyenese sajnálom, hogy a régi énem nem szeretne előbújni, akkor csak kinevettem volna és otthagyom a földön és bejövök szórakozni. Sokkal keményebb is lehetnék, de már nem megy, mert sok mindent bánok, amit régebben tettem másokkal az önös érdekeim miatt, pont, ahogy most ő is tesz.

- Fogalmad sincs róla, hogy milyen ember vagyok, Irvine, nem ismersz, csak a buta kis fejedben van egy fantázia, amit rám aggattál, de nem is akarom, hogy ennél többet tudj. - igazából sosem érdekelt, ki mit gondol róla, mindig volt olyan gondolatmenet, ami nem illettem bele, mégis én voltam a főszereplője, mert mindenki magából indul ki, én is reméltem, hogy talán egy cseppnyi jó van benne, bár nem azt vártam, hogy simán ellenem fordítja majd azt, hogy nem engedtem leégetni a fanjai előtt, de ami késik nem múlik. Hiába fenyegetőzik itt azzal, hogy majd lejárat, sok minden voltam már a sajtó szemében is, hála a nevemnek és annak, hogy a bátyám night klubot vezet, amiben már megfordultam. Szóval ja, voltam már kurvának nézve, elkönyvelve apuci pici lányának, lehetetlen vezető jelölnek és esélyes IT vezetőnek is. Ki tudja, lehet az egyik igaz, vagy több is, de ami a srác fejében van aligha lehet az. Kinevetem ahogy kapálózik, hogy valamivel majd jól visszavág, ha már nem csináltam meg a nevetséges videót, a nevetséges ajánlatára. Nem sok ész szorulhatott a fejébe ha komolyan azt hitte, hogy ez majd engem annyira meghat. Nyilván nem kellene, hogy a rengeteg követője mind azt a sztorit hallja, ami az ő fejében van, mert ahogy elnézem elég befolyással bír felettük, de minek akarjak ellenállni, ha megtesz, egyszerűen csak vissza kell vágnom, de valami sokkal ésszerűbb dologgal, aminek a pontos megnevezése még nincs meg.

Azt érzem az a legjobb ha most távozik, mindegy milyen módon de elmegy, engem nem érdekelt már az sem ha rajtakapják, ha ekkora szemét, akkor magyarázkodjon csak nem akarom megmenteni, de persze semmi nem olyan egyszerű. Mintha ez a srác vonzzaná a bajt, vagy az követné nem tudom.
A hír és a kép nem annyira jön be, egy kis pánik eluralkodik felettem, amit könnyedén ki is használ és szinte kirohan az irodából, olyan szavakkal, amit nem tudok csak úgy elengedni. Na ennyit arról, hogy majd felnőttesebben kezelem, mint ő valaha is tudná.
Úgy eredek utána, mintha minden józan eszem az irodába felejtettem volna, a bejárat felé tartok, mert látom merre megy, és nem hiszem el én sem, de átverekszem magam az embereken és megragadom a karját.
- Gyere! - vigyorodom el, és mielőtt kilépne a bejáratnál, elé megyek és mivel a meglepetés ereje az én oldalamon áll, az ujjainkat összekulcsolva megyek ki a tömegbe, ahol ezer arc szegeződik az ajtóra, ahogy egész biztosan Harvey-ra vártak. Közelebb hajolok a füléhez, amikor egy csomó hang szegeződik nekünk, és öntelt vigyorral szólalok meg. - Mesélj drágám, milyen csúfos sztorik vannak a kapcsolatunkban? Mondjuk, az, hogy neked már ezer éve más a barátnőd, szomorú lesz ezt megmagyarázni apucinak, anyucinak és a drága barátnődnek. - kacsintok rá és nyomok egy puszit az arcára és mint aki jól végezte dolgát intek a közönségnek, és végig simítva a vállát lépek vissza a klubba. Két legyet egy csapásra, mindenki kíváncsi lesz, a hely mindenhol szerepelni fog, és nem az ő klubja, hanem az enyém.
Na erre vajon mit lép? Lehet magam alatt vágtam a fát, de szinte teljesen elborult az agyam, és nem gondolkoztam, de egyelőre nem akarok belegondolni semmibe.

Party Time?

Ha apám szavaival élnék azt mondanám magamról, hogy szokásom túlzottan elhinni, hogy nálam nincs okosabb ember a földön. Én ezt szimplán magabiztosságnak hívnám. Önbizalom nélkül az ember nem képes sikeres lenni, nem tudja egyben tartani magát, kitisztult fejjel gondolkozni, az önbizalom kell ahhoz, hogy erősek maradhassunk, hogy kitarthassunk az elveink mellett, hogy képtelenek legyenek a lábunk alól elhúzni a talajt, hogy ne tudják elérni, hogy elbizonytalanodjunk a döntéseink során.
Azonban ez egy veszélyes dolog. A túlzott önbizalom sokszor naivitással jár, hiszékenységgel, magában rejti a rizikóját, hogy ha az ember nem figyel eléggé, könnyedén pórul járhat. Én most ennek lettem az áldozata.
Amennyire jól hangzott a fejemben a tervem, miszerint egy életre megkeserítem minden egyes napját ennek a kiscsajnak, arra azért nem számítottam, hogy ő majd túljár az eszemen és épphogy kapcsolnék már kinn is vagyunk a fotósok között, akik olyan vakuözönnel öntenek el, hogy jó pár másodpercig megvakulok, csak annyit érzékelve, hogy egy puszit nyomnak az arcomra, megszorítják a kezemet, megmarkolják a vállamat, majd egyedül maradok.
Idő kell, hogy realizáljam, mi is történt és hogy mennyire rosszul fogok kijönni ebből az egészből. Ellenem fordították a fegyveremet, rossz felé sült el a puskám, aminek most iszom a levét. Visszhangoznak a fejemben Luana szavai, eszembe jut Danielle, aki otthon vár és azt hiszi, hogy a világ egyik legkedvesebb, legaranyosabb fasziját fogta ki magának, aztán majd a tekintetünk az újság főcímén találkozik következőleg, ahol azt látja, hogy a Pandora tulajával turbékolok.
Hatalmas gombócot kell legyűrnöm a torkomon, ahogy cikáznak az agyamban a gondolatok, hogy mégis hogy leszek képes kimászni ebből. Ezek szerint tényleg félreismertem a versenytársamat, sokkal kegyetlenebb, de egyben okosabb is, mint amit kinéztem volna belőle. Kár, hogy el kell maradnia az elismerésemnek, ugyanis ha nem mentem a bőrömet, biztosan megnyúznak másnap reggelig.
Természetesen annak a lehetősége már elúszott, hogy az újságíróknak magyarázkodhassak, miután megvoltak rólunk a fotók már a kutyát nem érdekelte volna, hogy én mit állítok, sőt, lehet még rosszabbul jöttem volna ki abból, ha ellentmondásos dolgokat kezdek ecsetelni aztán olvashattam volna magamról, hogy meg is bolondultam, amiért össze-vissza beszélek és cselekszem, Luana pedig csak megsajnált és ápolgatja a pici beteg lelkemet.
Amennyire bepánikolok képtelen vagyok visszamenni a saját szórakozóhelyemre, defenzíven, de szinte nem is saját akaratból cselekedve elkezdek tolatni visszafelé, hogy a dübörgő zene elnyomhassa a gondolataimat. Üveges, kitágult tekintettel indulok meg a bárpult felé, zavarodottan lépkedve. Fogalmam sincs mi történt és hogy csak képzelődtem volna, de addig jó, amíg utóbbit hiszem.

Rendesen vállon veregetem magam, amiért nem ittam olyan gyorsan, sokat hirtelen, és észnél voltam az este alatt. Sok mindent megbántam, mert a józanság sem mindig üdítő, de azért ha nem teszem, amit teszek, akkor a saját természetem ellen mentem volna, és ahhoz pia kell.
Sokáig nem agyalok azon, hogyan vágjak vissza, nem akartam, csak ösztönből jött. A családom megtanított arra, hogyan maradjak életbe a viperák között és én pontosan ezt teszem most is. Apu mindig elmondta, hogy ez a világ kemény, az üzlet az üzlet marad, nincsen benne barátság, szeretet, kemény és ha nem bírom akkor jobb ha bele sem kezdek. Persze, hogy már 19 évesen ennek ellene mentem, amikor már kicsit kezdett benőni a fejem lágya, de mivel még hivatalosan Amerikában kiskorú vagyok, mindenki úgy kezel és Harvey is ezt akarta csinálni. Sajnálatos módon, nem  amerikai vagyok, még csak nem is britt, ahogy ő, mert elég sok mindent tudok róla már sajnos, a latin vérem nem olyan fából van faragva, aki hagyja, hogy azt tegyen velem amit akar. Még ha bennem is volt, hogy most elengedem, mert nem érdekel, a nagy francokat, az agyam elhitte, hogy menni fog, de a lábam utána indult és olyan szép kis műsort adott a kamerának, hogy még én is meglepődtem magamon.

Hogy furdalt e kicsit a lelkiismeretem? Basszus igen, és nem Harvey miatt, hanem azért mert amiket kimondtam nem csak őt csapták meg, hanem engem is. A barátnője, a családja, mindenki előtt szépen lejárattam, vagy ha nem is így van, akkor elég nagy fejszét vágtam a hátába és ki is húztam együtt vele. Szemétnek érzem magam, és közben meg azt hiszem megérdemelte, nem tudom, hogyan kellett volna tennem, hagyjam, hogy alám tegyen? Az az vicces, hogy egy pillanatig élveztem, hogy kegyetlen voltam, hogy olyan voltam, mint amilyen ő velem.

- Jól vagy? - kérdezi Julie az arcomat fürkészve, észre sem vettem, hogy itt van, hogy került egyáltalán ide, nincs nagy tömeg, de homály van és hangos zene. A tömeg közepén állok szinte és bambulok, nem mozgok a zenére, nem csinálok semmit, csak jár az agyam és egyre jobban érzem, hogy nagyon mélyre süllyedtem.
- Ühüm. - vágom rá, kamu mosoly megjelenik az arcomon és amikor visszamosolyog a kis részeges mozgásával elhúz a pulthoz, ahol ahelyett, hogy kiállnánk a sort, mögé megyünk és én azonnal a pult alá hajolok, hogy kivegyek valami italt, amikor felegyenesedek és fordulnék ki megjelenik előttem a szőke fürt, az aggódó szempár, az a visszataszító tekintet.
Odalépek hozzá és egy pohárba töltök neki italt és magamnak is, nem a legerősebb, de nem hinném, ha ma részegedésig innánk magunkat. Nem segítene ezen az egészen, amibe mi kevertük magunkat.
- Ez akkor az első randink? - hajolok oda hozzá és közelebb csúsztatom a poharat, szinte kiabálok, hogy halljon. A hangomból eltűnik minden ellenségeskedés, olyan területen vagyunk ahol nem kell. Nem fog bajt okozni, látom az arcán, olyan dolgot vettem el tőle, amire azt hitte, hogy az övé, okos srác, nagyon leleményes és erre egy este alatt jöttem rá és egyben tapasztaltam is meg. De nem akarom megmutatni neki, amikor elkezdek nagyon gondolkodni, egyetemre járok, elég kemény szakra, közben vezetem ezt a helyet, igaz ott azért van némi kivetni való ezzel kapcsolatban és közben azért hajtok, hogy a bátyám és az apám elismerjen és a nővéreim leszálljanak arról a lóról, ahol én még csak egy gyerek vagyok. Mindeközben hagyom enki, hogy elvegye tőlem, ami jelenleg jó az életemben. Hülye vagyok, hogy mégis itallal kínálom, de megteszem, nem béke jobbot nyújtok, mert túl soka mindent tett ellenem, csak egy perc tűzszünet mielőtt lelépek és hagyom, hogy agyaljon mit tett én meg jól érzem magam és a holnapra hagyom, hogy mit fog szólni a család a kis “afférom” miatt, megint…

Party Time?

Csak az járt a fejembe, hogy nem fogom túlélni az estét, apám, anyám, a testvéreim, de legfőképp Danielle is a paparazzik fotóin fog csámcsogni bő egy órán belül. Lehet, hogy késő este van már, azonban az Irvine család kapcsolatai elegendőek ahhoz, hogy a ház urát hajnalban is felverjék, ha a fia csinálja a balhét.
Nem a középkorban voltunk, hogy ha azt akartam volna ne kerüljenek ki rólam rossz fényben beállító újságcikkek egyszerűen fogom magamat, beszökök a helyi nyomdába és ellopom a fotóikat, ez már nem az az idő, abban a pillanatban, ahogy a gépeikkel kattintottak, ki is kerültem a netre, tönkrevágva mindent, amit ezidáig felépítettem.
Az egész világ tudott róla, hogy barátnőm van, publikus személy voltam aki az arcával reklámozta a szórakozóhelyét, aki ezer meg egy kezdeményezésbe mutogatta a cukipofiját, de sokszor csak céltalanul is bolyongott a brit vigyorával a közösségi médiák bugyraiban, sokszor nem is saját akaratból, csak editekben, fanoldalakon megjelenve, nem tudtam titkolni a magándolgaimat, úgy is fogalmazhatnék, hogy számomra nem létezett olyan, hogy privátszféra. Minden mozdulatomat, minden szavamat kiforgathatták, amit Lua csinált, ahhoz pedig még csak képzelőerő sem kellett.
Rettegtem legbelül. Hálát adtam az égnek, hogy valahogy az irodámban hagytam a telefonomat, hisz biztos voltam benne, hogy tele lehetek nem fogadott hívásokkal. Annak érdekében, hogy ezeket ne is lássam reggelig inkább még egy ideig meghúzódtam a Pandorában, elbújva a rivaldafény elől, amiért eddig annyira áhítoztam. Mostmár nem tetszett, hogy én vagyok a figyelem középpontjában, sőt, egyenesen felkavarodott tőle a gyomrom. Szerettem volna egy porszem lenni a sok közül, egy átlagos ember, akinek nem nagyítják fel minden hibáját, akinek nem kell megfelelnie az egész társadalom igényeinek. Egyszerre kellett okosnak, eszesnek, felelősségteljesnek, érettnek, de viccesnek, nyíltnak, szabadosnak lennem, nem lehettem túl zabolátlan mert azzal rossz példát mutattam, de nem lehettem karótnyelt se, mert akkor a kutyának se tudtam volna eladni az arcommal a klubomba szóló belépőjegyeket. Folyamatosan ingáztam két világ között, amire talán soha többé nem lesz szükségem így, hogy hosszú időre elcsesztem a reputációmat.
Luna nyert, nem kicsit, nagyon. Olyan ütést adott, amiből ma nem voltam képes felállni. Tudtam, hogy egyszer megbosszulom még amit tett, de az nem most lesz, most nem vagyok képes rá.
A bárpultnál leülve csak magam elé bámultam. Öltönyömet a szék támlájára helyeztem, ingemet lejjebb gomboltam majd könyökömig feltűrtem. Szorított minden, fullasztott, alig kaptam levegőt a ruháimtól. Ezen az egészen nem segített, hogy megint ismerős hang csapta meg a fülemet.
- Mondanám, hogy tűnj innen, de ez a saját klubodban egész nevetségesen hangozna - nevettem el magamat már kínomban, hajamba túrva próbálva elűzni a bennem felgyülemlett feszültséget. - Megérdemeltem. Végtére csak félelemből csináltad, én fenyegettelek - mondtam szinte magamnak, összegezve a történteket. Furcsán viselkedett velem, mint aki azt se tudja, pontosan mit is csinált, minden szava tőrként fúródott belém, ahogy elképzeltem legbelül mennyire szórakozhat a nyomoromon. Rohadtul vesztettem.

Az a szemét kis dög aki a fejében voltam most megelevenedett és nem csak a képzeletében. Előtte álltam és úgy játszottam vele, ahogy ő velem, pontosan úgy ahogy az elején, ami miatt ez az egész vita robbant ki kettőnk között. Mindenkinek vannak konkurenciái ebben a szakmában, szinte elkerülhetetlen, főleg Manhattan ezen részén, de én azért elég rosszul álltam hozzá ahhoz, hogy egy hasonló kaliberű srác lépett az én területemre, és hellyel közzel jobban intézte a dolgokat, mint én valaha is fogom. Felvettem a kesztyűt, de borzalmasan kezeltem és mire rájöttem már megoldhatatlan volt a probléma köztünk. Sosem akartam a barátja lenni, de talán ilyen ellenséget sem kíván magának az ember, dem ő sem én, és én pontosan tudtam, most mégis egy kicsit megforgattam a kést a hasában, ami nem volt szép, és ahogy kattogtam ezen, azon voltam, hogy elfelejtsem. Nem fogom tudni, mert mindenhol ott leszünk most, ami majd felér egy két fejmosással és csalódott tekintettel a családtól, de már nem tudom visszaszívni, a videót meg nem fogom megcsinálni, akármennyire is hálás voltam akkor ott neki, már elmúlt és nem tudom visszaszívni azt az érzést, erről gondoskodott.

Biztos volta benne, hogy visszamenekült az imádott klubjába, bár abban annyira nem, hogy jó ötlet ivásba fojtani a tanácstalanságom, de akkor jöttem rá, hogy jó ötlet, amikor az első biztos dolog megborulni látszott. Nem akartam folytatni, igazából már erre az estére bőven elég volt a vita, de azért nem én voltam, aki simán odanyújtja a békére felszólító zászlót, nem az én stílusom, de pillanatnyi szünetet tarthatunk, legalább két kortnyit és utána itt hagyom, had siránkozzon.
- Komolyan azt hiszed, hogy féltem? - lep meg a szavaival, látom rajta, hogy kétségbe van esve, hogy fogja megoldani, még nem hinném, hogy került ilyen helyzetbe és most is csak magának köszönhette, na jó meg nekem is, de ha ő nem ennyire akaratos pöcs, akkor nem veszem elő a fegyverem és most nem itt tartanánk, mindketten elég szar helyzetbe kerültünk, csak ő máris elmerül benne én meg nem hagyom, hogy elnyeljen, mert hiszem, hogy meg fogom oldani. - Dühös voltam, nem szeretem, amikor azzal játszanak, ami nekem fontos, és te ezt csinálod nap mint nap, és amikor szerelmemnek hívtál elborult valami, ami annyiszor elfog akárhányszor csak alám akarsz tenni. - magyarázom neki, nem fenyegetem, mert tudom, hogy az sem rettentené meg, hogy visszavágjon egy egy csata volt, a háború még javában zajlott köztünk, és ez a kis zökkenés ami kitérítette őt csak még jobban felhergelte, pont úgy, ahogy ő engem.
- De amúgy igen, megérdemelted. - mondom neki már mosolyogva és leöntöm a torkomon az italt és figyelem, hogy ő is így tesz e.

Party Time?

-Rohadtul idegesítő, ahogy szünet nélkül játszod ezt a keménységet - nevettem el magamat a szavait hallva, ugyanis vele ellentétben én nem támadtam, ő viszont azonnal védekezőbe csapott át. A félelem nem feltétlenül egy olyan dolog, amit szégyellni kellene, különösen nem egy ilyen szituációban. Tudhatná, hogy tökéletesen megértem a helyzetét, ő apuci pici lánya, akinek egy botlása sem lehet, különben valószínűleg bőrszíjjal várják haza. Az egyetlen, amit nem értek viszont, hogy ez miért volt jobb döntés, mint az, hogy hagy elmenni, tudhatta volna, hogy nem fogok semmilyen kapcsolatot ecsetelni vagy nem engedem, hogy a számból ömöljön a mocsok, amikor otthon vár egy nő, akit az egész világ név szerint ismer, hiszen ők sem kispályások. Mármint tényleg, ennél többet vártam volna, mondjuk némi üzlettárs iránti tiszteletet. - Egyszer az életben beismerhetnéd, hogy féltél, hogy elbaszom a karriered, a klubod, meg lehervasztom azt a csinos kis mosolyt a szádról, ahogy azt részletezem, hogy hétfőtől péntekig beosztod kinek teszed szét a lábad - néztem mélyen a szemeibe. - Pont azért nem működik ez a kibaszott hely úgy, ahogy akarod, mert képtelen vagy nem elragadtatni magadat. Folyamatosan azon jár az agyad, hogy velem hogyan bassz ki, nem pedig azon, hogy hogyan vezess el egy olyan klubot, amit a kutya nem akar látogatni többé, ha valami sokkal jobbat kapnak nálunk - bámultam őt szinte fuldokolva a dühtől. Fél percre lettem nyugodt és próbáltam békét hirdetni kettőnk között, de ez a nő képes másodpercek alatt annyira felhúzni, hogy hirtelen már inkább a paparazzik fényében tetszelegnék, csak ne kelljen hallgatnom a hangját, amivel teljes mértékben kikészít. Borsódzik a hátam a látványától, a vigyorától, az önelégült fejétől, szívem szerint megfojtanám egy kanál vízben. - Büszke lehetsz magadra, az egyetlen dolog, amivel szét tudtad cseszni az életem, hogy azt hiszik együtt vagyunk. Ezen lehet érdemes lenne még elgondolkodnod párszor - öntöttem a hátam mögé az általa kitöltött italt, amit minden bizonnyal megszórhatott valamivel, hogy be is aludjak a pulton. Az istenért sem innám meg, amit ő ad nekem, nem vagyok hülye.
Elindultam kifelé a Pandorából, mindent és mindenkit magam mögött hagyva. Nem adok több esélyt arra, hogy köztünk bármilyen fajta barátság vagy szövetség lehessen. Amíg itt lesz, mindent megfogok tenni annak érdekében, hogy megkeserítsem az életét, erről kezeskedem.

Már nem tudom, hogy nevessek vagy sem amikor mindieg arról beszél, hogy mindent ami teszek csak játék. Már el sem tudom képzelni lassan, hogy milyen képet festhetek a fejében, eddig volt egy elképzelésem, de már nincs mert teljesen összezavar. A zavart srác, olyan hirtelen válik,megint keménnyé, de ő tényleg megjátszottan, de én már csak nevetek azon, hogy ennyire sok személyiséget sorakoztat fel magából. De őszintén egyikre sem vagyok kíváncsi, de mégsem itthagyom, hanem még adok is neki inni.

- Édes istenem, te hallod amit mondasz? Fogalmad sincs ki vagyok, vagy, hogy milyen, mégis úgy állítod be mintha mindent tudnál rólam. Magasról leszarom mit gondolsz, de a klubomat nem veheted a szádra, igen most éppen nem megy, nem vagyok olyan egoista nagyképű szar, mint te, hogy nem ismerem be, de küzdök és nem csak a picsám alá rakatok mindent a barátiammal és a szüleimmel. - kedves akartam lenni, ténylegesen fel akartam húzni a falat közénk, ami csak egy percig is békét adhat, de ezt nem hagyja, mert annyira arrogáns, annyira okosnak hiszi magát, közben meg nem több, mint egy szőke influencer, aki azért érte el amit elért, mert szépen tud mosolyogni és ezt kibaszottul kihasználja. - Még csak nem is érdekeltél egészen addig, ameddig nem kezdtél el rám licitálni  a kínálattal, a zenével, az estékkel. - már csak félvállról lököm neki oda, mert felesleges azon kattognom, hogy elmagyarázzam neki, hogy a húzásaim nem ellene voltak végig, az elején talán tényleg nem, nem volt célom, hogy alá tegyek, egyszerűen csak borzasztóan rosszul kezeltem az egészet, de ezt mindenki tudta, utána igen már volt célzott támadás, de inkább visszatámadás volt, mintsem egyoldalú. De nem látja a fától az erdőt, az elkényeztetett kis feje nem látja azt amit ő tett, csak azt, amit én tettem szerinte ellene. Annyira kicsinyes, szinte hánynom kell a látványától.

Nem érdekelnek a szavai, felőlem lehet akármennyire is elbaszott a helyzet, amibe én kevertem tökéletesen hidegen hagy. Ő akarta ezt először én csak kedvesen segítettem neki kiteljesedni és olyanná tenni a műsort, amivé ő is akarta, amikor még azt hitte ezzel nekem tesz rosszat. Ilyen, amikor visszafelé sül el, amit akart, és amikor egy Machado lánnyal akar ujjat húzni, immár nem tudom hanyadjára, de nem fogom hagyni magam.
- Úgy van rohanj vissza a szar kapcsolatban, magyarázkodj a kirakat barátnődnek, egy mosoly és minden sokkal könnyebb lesz nem? - már csak a düh beszél belőlem, szinte érzem, hogy remeg a kezem ahogy távolodik. Annyiban kellett volna hagynom és elengedni, hogy elsétáljon, mi több visszamegyek be sem kellett volna ide hoznom, mégis mit gondoltam, hogy majd megiszunk egy felest és minden jól esz? Hülye és naiv vagyok, néha azt érzem tényleg nem kellene egy ilyen helyet vezetnem, de mégis meg akarom mutatni, hogy azért megy nekem.

Bármi is volt az a pillanat, amikor láttam a szemében valamit, ami reményre adott okot, hogy ő is lehet olyan, mint bárki más és nem egy szemét bunkó, ez szinte azonnal szerte is foszlott.