Party Time?

Bárhogy is tanakodtam, egyszerűen képtelen voltam rájönni, hogy egy ilyen csinos nőbe mégis hogy szorulhatott annyi rosszindulat és keserűség, mint Luana Machadoba. Az itteniek rémtörténetei és a saját tapasztalataimból merítkezve is bőven megtanultam, hogy nem érdemes vele ujjat húzni... egy olyan embernek, aki nem képes visszavágni, azonban ez engem nem jellemez. Nem szerettem, ha valaki megállj!-t akart parancsolni a terveimnek, különösen nem egy olyan projektnél, mint a The Place, ami Manhattan egyik legforgalmasabb szórakozóhelyévé nőtte ki magát. Az istenért se adtam volna oda a klubot senkinek, akkor se, ha veszteséges lett volna azok után, amennyi energiát és időt, meg nem mellesleg pénzt belefektettem. Igaz, ez nem az én vagyonom volt, hanem apáé, de a nyereség már mind csakis az én markomat ütötte. Fél New York megfordult már nálunk a 21. életévüket épphogy betöltő, "rúgjunk ki a hámból és igyunk részegedésig" mondatocskát sipítozó fiatal csajoktól egészen az 50 éves, szolidan sörözgető, hasas faszikig. Itt mindenki megtalálhatta a helyét, voltak részeink, ahova elvonulhattak az emberek beszélgetni, sokszor tartottunk jazz estéket, amikor csak egy pohár vörösbor mellett élvezhették az ének nélküli improzivált zenét a legprofibbaktól, meg ott voltak a péntek és szombat esték, amikor dübörgött az egész placc, amellett, hogy az ember epilepsziás rohamot kaphatott volna a magukért többezer dollárt elkérő DJ-k fénytechnikáitól. A minap az R&B este semmi másról nem szólt, csak hogy az örök klasszikusokat játszották, így leginkább feketéket vonzottunk be, de szerettem volna, hogy mindenki kedvére tudjak tenni, eleve New Yorkban voltak ők is elegen, hogy busás összeggel gazdagodhassunk. Bár rettentő hangosak voltunk, néha megcsapta a fülemet a szemből jövő zene is, ami kifejezetten hasonlított a miénkhez. Nem akartam feltételezésekbe bocsátkozni, de tekintve, hogy mennyire lejárt már a klubnak, evidensnek tűnt, hogy csak minket majmolnak, amitől önkénytelenül is vigyorogni kezdtem, különösen amikor megjelent az üzletasszonynak aligha nevezhető barna gyönyör a barátnőjével, aki láthatólag jobban szimpatizált velem, ugyanis alig bírta levenni rólam a szemét. Hálát adtam annak, hogy Danielle-t most nem tudtam az oldalamon, ugyanis hatalmas erőfeszítésekbe került volna, hogy ezután a tekintet után visszatartsam őt egy megkopasztástól, így csak egy bólintással köszöntem oda nekik, tovább szívva a cigarettámat. A sötét tehette, hogy nem állt körbe a tömeg, ugyanis a közösségi média miatt minden második ember tökéletesen tudta, hogy ki vagyok, minden harmadik pedig meg is közelített volna, hogy beszélhessen velem, ha már tele van az arcommal a tiktokja vagy az instagrammja, ma azonban csend honolhatott körülöttem, mintha csak egy álca lett volna rám ragasztva.
Az integetés meglepett, de biztos voltam benne, hogy semmi jóindulatot nem rejtett a gesztus, így csak elröhögtem magamat. Nem sokáig tudtam elmélkedni a lehetséges alternatívákon, ugyanis eddig tartott a nyugalmam.
- Harv! - futott ki hozzám egy random tag, akinek már akkor elfelejtettem a nevét, amikor felvettem a helyre. Magas srác, de nyeszlett, így biztosan nem a szekusok között dolgozhatott, legalább abban az egyben biztos voltam, hogy én vagyok a főnöke, ez bőven elég volt. - Balhé van benn.
- Mi történt? - vontam fel a szemöldökömet az érdeklődésem mellett inkább azért alkalmazva ezt az arckifejezést, mert fogalmam sem volt miért pont engem zargatnak ilyesmivel, erre vannak a biztonsági őreink.
- Egy srácra több lány is panaszkodik, hogy illetlen helyeken fogdossa őket.
- Mi a faszomért nem tettétek még ki a szűrét?! - emeltem meg a hangom, amire hirtelen össze is húzta magát. Ahhoz képest, hogy egy fejjel magasabb volt tőlem, most úgy állt előttem, akár csak egy kisegér. Már kezdett volna magyarázkodni, azonban az emlegetett szamár meg is jelent előttünk, két gorilla szorításában, akik egy erőteljes dobással a földre küldték őt. A tag gurult párat a betonon, majd hangos szitkozódás közbe elkezdte leporolni magát.
- Megbaszthatja magát ez az egész hely! Baszódjatok meg mind! -ordibált kikelve magából, erősen ittas állapotban. Igen, talán ez volt az egyetlen, amit utáltam abban, hogy pont egy szórakozóhelyet üzemeltetek, ez azonban teljesen megszokott volt, egészen addig, amíg a pasas meg nem fordult a szemben lévő klub felé és egy széles, kaján vigyorral meg nem indult a bejárat felé, feltűnően bámulva az előbb nekem köszöngető két csajt.
- Az ott.. az ott Luana Machado? - kérdezte a mellettem álló cingár, száját nyitva hagyva a meglepődöttségtől.
- Ő - válaszoltam röviden, majd meg is indultam a férfi után, hogy még idejében képes legyek megakadályozni, hogy bármit is tegyen velük. Utáltam ezt a nőt, de azért mégse hagyhatom, hogy egy ilyen alak zaklassa őket, verseny ide vagy oda. Eleve, ezzel még jobb reputációt szerezhetek magamnak, ha hősködök kicsit.
- Sziasztok kicsikéim. Hűha, nektek sem kell szenvedni semminek a hiányában - füttyentett, feltűnően bámulva a fiatal hölgyeket.
- Elég legyen, haver - fogtam meg a vállát a srácnak, amire az egy határozott mozdulattal lesöpörte a kezemet magáról, majd felém fordulva már ökölbe szorította a sajátját.
- Hozzám ne érj, faszarc - morgott az orra alatt. - Takarodj innen, amíg szépen szólok.
- Erre semmi szükség nincs - sóhajtottam fel, végignézve rajta. Idősebb volt mint én, már a negyvenes éveit koptathatta, kopaszodó haj, őszülő borosta, rettenetesen üveges tekintet, meg az a fránya fenyegető állás. Nevetségesen nézett ki. - Menj haza, pihend ki magad.
- Mondtam, hogy takarodj - ordított az arcomba habzó szájjal, ami miatt jókora nyáltömeggel ajándékozott meg. Szemeimmel hunyorítva, undort tükröző mimikával töröltem le magamat, majd hajamba túrva néztem végig újra rajta, szinte sajnálkozóan, ám gondolkodni nem sok időm volt, ugyanis nem várta meg a válaszom, úgy döntött, most már nem szájharcot kíván folytatni.

Tudtam, amikor átvettem apámtól a helyet, hogy nem olyan negyedbe épült, ahol egyedi leszek majd vele, de mégis tök jól ment minden, egészen addig ameddig a mindenki szerint cuki, szerintem csak roppant bosszantó srác le nem telepedett és rá nem jött, nyilván nem magától, hogy a pofija elég ahhoz, hogy a sok buta liba a vendége legyen. Végülis ha csak szakmai szemmel nézném, azt hiszem azt kellene mondanom, hogy ügyes, de nem tudtam így nézni, és ez tudom, hogy az én gyengeségem, de bosszantott, hogy ennyire kihasználja a naivitást, ami a világba elég nagy hírnévnek örvend, azt, hogy kinéz valahogy, ami inkább már irritáló, akárcsak a személyisége. Volt szerencsém már a túloldallal “tárgyalni”, minden szavam olyan volt, ami oda illett, nem beszéltem vele úgy ahogy kellett volna, sokkal jobban visszafogtam magam és csak amikor visszaértem dühöngtem egy kicsit.

Egészen a nyitásig síri csend volt a túloldalon, amikor mi kinyitottuk a kapukat, ugyan jött a tömeg, de közel sem annyi, amennyit vártunk. Vagyis én vártam, mindenki jól érzi megát ezt én is látom, de én mégis érzem azt a szorítást a mellkasomban, ami nem akar elmúlni, ami nem akar felszívódni, mert tudom, hogy mi okozza. Tennem kellene ellene, annyit kellene tennem, hogy félreteszem minden üzletiességem és beolvasok neki. De az mivel lenne jobb? Okosnak kell lennem és magamban letisztázni, talán inni, de most még ahhoz sincsen kedvem.
- Minden oké? - ennyire látszana, hogy nem? De nem akartam ma lelkizni, mindenhez volt kedvem csak ahhoz nem, hogy kiöntsem a lelkem, egyszerűen bólintottam és megráztam a fejem. Csak ki kell találnom, hogy vágjak vissza neki, mindig megkapom a testvéreimtől, hogy annyira gyerekvagyok még, pedig már régen fel kellett nőnöm és megfelelnem mindenféle elvárásnak, amit elém raktak, mindent megtettem, hogy felnőttként kezeljenek, de nem érzem, hogy sikerült volna. Mindig van valami ami miatt gyerekként kezelnek és tudom, hogy a legtöbb embernek egy véleménye van, hogy nem vagyok több, mint egy kirakatbábu, aki egészen jól mutat a fényképeken, de nem képes elvezetni a helyet. Pedig de, vannak embereim és ehhez képest igyekszem egyedül menedzselni már mindent, a kezemben tartani, hogy mindenről tudjak, nem egyedül mert úgy nem menne, de kinek megy? Felspanolom magam és elmosolyodok, megfogom Julie kezét és elindulok a parkett felé.

Nincs az a nagy heringparti, kellemes, nem a legjobb estéje a Pandorának, de nem érdekel, nem érdekelhet, mert nem engedhetem meg magamnak, hogy a szomszéd ficsúr miatt idegeskedjek.
- Levegő? - mutogatja a kezén, hogy “friss levegőt” kíván szívni egy kis nikotin formájában. Végülis, miért ne? Beszaladok egy pulcsiért, de csak egy óriási zakó kerül a kezembe, ami tuti, hogy Julie meleg haverjáé, de legalább stílusosan lépek ki az ajtón.
- Na bassza meg! - szalad ki Julie száján, amikor meglátja a The Palace üdvöskéjét és a mögötte lüktető hangulatot. - Már nincs csend Lu. - ijedten néz rám, mire elnevetem magam.
- De nálunk igen. - mutatok hátra magam mögé, bár azért a csendtől messze vagyunk, a hely megy este is, de nem tündököl a régi fényében, de nem dölhetek kardomba.
- Azért jól néz ki. - hunyorít Julie én meg simán oldalba bököm, mintha nem lehetne saját véleménye, de az ellenfelemmel szimpatizálni nem szép dolog.
- Igen és pont azért mert a sok lány ezt látja van az, hogy a Pandorára max ha póló nélkül flangálnék jönne ennyi lájk. - forgatom meg a szemem és kiveszem a kezéből az italt és lehúzom. Próbálom nem felvenni a szemkontaktust vele, de nehéz, mivel érzem a homlokomon a tekintetét. - Ne bámuld már Julie. - kérem, mert esküszöm ez a lány hozza ki belőlem néha az amazont, aki magamtól is tudok lenni, de ő még cukkol is ezzel.

Mosolyogva teszem le a földre a poharat és integetek át, mint egy jó szomszéd, aki persze fejben már a végét tervezi a remekül üzemelő klubjának.

Party Time?

Csütörtök este van. A legtöbb ember ilyenkor fáradtan esik haza a munkából, nekünk viszont még csak most kezdődik a java. A szórakozóhelyek nem reggelizők, nem arra vannak, hogy az emberek friss brióst vegyenek vagy megigyanak egy kávét, mi akkor nyitunk, amikor leszáll az éj, ennek pedig épp itt volt az ideje. Mivel ez nem egy létfontosságú nap, de a zsetont bármikor jól esik beszedni, így mára R & B estet szerveztünk a srácokkal. Nagy szerencsém volt, hogy a haverjaimból állt a személyzetem, vakon megbíztam bennük, együtt tudtunk működni, nem akarták, hogy mindig a nyakukon lógjak, de legfőképp a meló is bulivá válhatott, nemhogy az, ami már éjfél után kialakult a placcon. Nem spiláztam túl a klub nevét, egyszerű de nagyszerű “The Place” felirattal üzemeltünk, de nem is ez volt a fő dolog, hogy bevonzzuk a tömeget, az nem volt más, mint az én édibédi brit pofim és a fülig érő vigyorom, meg persze ott voltak a többiek is, akik szintén nem panaszkodhattak. Nem ismertük régóta egymást, hisz összvissz két éve éltem az Egyesült Államokban, de amennyi időt együtt töltöttünk hamar elmélyült a kapcsolatunk. A pultosunkat csak Jazznek becéztük, félig japán, félig brazil srác, nem sokkoló, hogy ő nézett ki közülünk a legjobban. Kreol bőr, vágott, mélybarna szemek, meg az az el nem múló szoknyapecér vigyor. Teljesen random került New Yorkba, nekivágott egy hátizsákkal a világnak, aztán 27 évesen úgy döntött, hogy pont nálam fog lehorgonyozni egy időre. A konyhán lévők - ugyanis ételeket is fogyaszthattak a megfáradt vendégek - Mike és Bike, testvérek, kiköpött másai egymásnak, annyira szörnyű az igazi nevük, hogy kiskoruk óta tabutémaként tekintenek rájuk, jó srácok, de rettentő bolondok, viszont igazi konyhatündérek, így rájuk sem lehet panaszom. Az utolsó, hozzám igazán közel álló személy a “The Place” menedzsere, aki szervezi az eseményeket, bevonzza a szponzorokat, tárgyal az előadókkal és a cégekkel az nem más, mint Kevin, pontosabban dr. Kevin Masowsky, ha már a lelkünkre kötötte, hogy ha egyszer végigküzdötte a jogot így hivatkozzunk rá egy bemutatásnál. Kevin a legeszesebb mindünk közül, hónapokkal előre tervez, stratégikus, rettentő jó meggyőzőképessége van, de ha szórakozunk, felismerhetetlenre tudja inni magát. Ő segít, hogy minden legális legyen vagy legalábbis legálisnak tűnjön a helyben. A többiek már mellékesek.
Szépen lassan elkezdett beáramlani a tömeg a klubba, akiket a parancsaim szerint igen szigorú átkutatás után engedtek csak be. Ez nem volt mindig így, de a legutóbbi balhé után, ahol többezer dollárt kellett kártérítésként megfizetnem egy idősebb férfinek, mert egy széjjeldrogozott gyerek úgy gondolta vicces lesz a pillangókését a tömeg közepén feldobni az égbe, ami a pasas vállában landolt, jobb volt az elővigyázatosság. Bár apám mindig az orromra köti, hogy nem vagyok a legélesebb kés a fiókban, én inkább úgy fogalmaznék, hogy sokszor átsiklik a szemem bizonyos részletek felett. Most komolyan, ki gondolta volna, hogy pont a The Place-ben fog ilyen megtörténni? Vagy ha itt tartunk, egyáltalán ki gondolta volna, hogy ilyesmi történhet bárhol is? Na ugye, innentől érthetővé válik a logikám.
Elégedett vigyorral néztem a tömeget, a csinosabbnál csinosabb, tetszelegve táncoló nőket, a nevető társaságokat, szinte büszkén elmélázva a sikerünkön. Habár a pofimon és a tőkémen kívül nem tettem hozzá sokat a klubhoz, ezek nélkül sose tudott volna megnyitni, itt pedig ez a lényeg.
- A csaj nem jött még át? - jött mellém Bike, aki először csak egy felvont szemöldököt kapott tőlem, tekintve, hogy kimerészkedett a konyhán kívülre. - Nyugi már, Mike intézi. Ne fossál - nevette el magát.
- Milyen csaj?
- Az a Lua vagy Lia. Loana? Moana? - kérdezgette egy idő után már magától. - Tudod az a spiné, aki a szembe lévő klub tulaja.
- Miért jött volna át? - vontam fel újra a szemöldököm. Az a csaj púp a hátamon. Apuci kicsi lánya, aki azt hitte ha van pénze bármire képes. Mint kiderült, a szomorú, fájó igazság az, hogy ez édeskevés, különösen, ha a mi klubunk van veled szemben. Kinéztem az utcára, láttam, hogy kifejezetten üres a helyük. Egyszerre keveredett bennem sajnálat és valami kifejezetten édes, melengető érzés. Bosszú talán? - Szórakozni, ha már magánál nem tud? - jegyeztem meg nevetve.
- El ne bassza a bulidat - komolyodott meg Bike. - Tudod mikre képes a csaj. Nem normális.
- Nyugi, haver, ezért vagyunk tele kigyúrt gorillákkal. Ha valaki csinálja a balhét, az ki lesz cseszve innen, ilyen egyszerű - ütögettem meg a vállát. - Na húzás vissza dolgozni - toltam meg a konyha irányába, mire csak az ég felé nyújtva megadóan a kezeit el is indult. Ahogy egyedül maradtam, a tekintetem újra a helyet fürkészte. Ennyire üresnek életemben nem láttam még szórakozóhelyet. Innentől kezdve kérdéses volt, hogy tekinthetőek-e ők egyáltalán vetélytársnak?
Annak érdekében, hogy még jobban feltüzeljem a kedélyeket, a bejárat elé sétálva nekidőltem a falnak, majd rágyújtottam egy cigarettára, feltűnően bámulva befelé a Pandorába. Vártam, hogy meglásson, hogy zsörtölődjön kicsit én meg beleröhöghessek az arcába. Nem fogom rosszul érezni magam emiatt, ő is ugyanezt tenné, ilyen ez a szakma, mi pedig ellenfelek vagyunk.

- Csend van, Lu, túlságosan nagy csend. - tartja elém az ujját Julie, mint aki már most ki akar akasztani, pedig úgy indultam neki a napnak, hogy ez ma nem lehet elrontani, ez ma tökéletes lesz. A legjobb barátnőm szülinapja van, szerettem volna zártkörű partit, de nem engedte, annak a lánynak az emberek a lételeme, imádja őket, szeret köztük lenni, nem számít, hogy idegen van ismerős, neki az, hogy a fülébe lihegnek aligha visszarettető dolog a tömegtől. Hát nem zártam be, de valóban túlságosan is nagy volta csend a túloldalról,  ilyenkormár mennek a fények, a csábítgató  zene, és valami amivel tuti, hogy az Irving srác megszerzi a vendégeim egy részét, amit már egy ideje tűrök, vagyis nem annyira, de tenni aigha tudok ellene, ha nincsen kész tervem és ez még határozottan nincs. Eddig egyik sem vált be, Julie szerint át kellene mennem ott lenni, megnézni, mit tud ez a fiú, de van egy sejtésem, hogy csak  mosolyogni. Igen túl sokat voltam a TikTok oldalán és igen nem kellett volna, de a saját szívem fájdítása, hogy mi az amit én rosszul csinálok lenyomta azt, hogy nem kellene nézegetnem az ellenfelet, még ha nem is az a szó legszorosabb értelmében.
- Nem érdekel, komolyan nem, ma nem akarok velük foglalkozni, remélem nem nyitnak ma ki, de ha igen akkor is jól fogom magam érezni. - ezt nem hiszi el ő sem, mert érdekel a dolog, hogy a nagy egóján kívül tud e is valamit vagy nem, de leginkább az aggaszt, hogy amióta kinyitott, sokkal jobb marketinggel vagyis a csajok felé annak ható dologgal próbálja meg elszedni a kemény munkám gyülmölcse által vonzott vendégeimet. Bosszantó.
- Jó vicc. - nevet ki, mire otthagyom, hogy elinduljak a kedvenc termem felé, hogy megnézzem minden megvan e és ki tudunk nyitni.

A terem a szokásos berendezéssel bír egy óriás bárpult, ami négy oldalról körbefogható, hogy mindig legyen helye ott annak, aki éppen megszomjazik, nem abból van pénzünk, hogy táncolnak. A DJ pult az üveg mögött helyezkedik el, jól néz ki, imádom ezt a felépítést, ez az én ötletem volt. A fényeket éppen tesztelik, de ahogy látom minden rendben van, a csapatom remek, és mégis amikor beérek a következő terembe megfagy a levegő. Elmosolyodok, igen egy kicsit stresszes vagyok manapság, sok a vizsga és az sem segít, hogy egy kicsit megcsappant a bevétel, nekem számít, hogy mennyi pénz jön be, még akkor is ha nem ebből élek meg, nekem fontos ez a hely, nagyon is.
Ma nem nyitottam ki minden termet, csütörtök van, elég ilyenkor a fő terem és a kedvencem, na meg egy pluszban, hogy az R&B mániás barátnőm is megtalálja ami neki a legjobb. A legkisebb teremben adtam helyet neki, nem sokan férnek el itt, de nem is sokan kedvelik, de akik mégis azoknak tökéletes lehet, kicsit olyan mint egy pince, de nem alul van, de a fala olyan, mint egy kapu, csak végig kupolás, és nem túl magas, nagyon hangulatos, bár totálisan elüt mindentől, ami a Pandorában van, de ez apu ötlete volt és annyira szerette, hogy nem váltam meg tőle.

- Azt hiszem minden készen áll. - lépek oda az egyik biztonsági emberemhez, aki csak bólint én meg visszamegyek a főpultunkhoz, ami majdnem a bejárattal szemben van, hogy onnan figyeljem a tömeget és várjam a barátnőm arcát, amikor meglátja, hogy most minden az ő kedvéért zöldben pompázik, a fények, a dekor, mert imádja és amúgy elég hangulatos is.
- Még mindig csend van? - már pohárral a kezében lép oda Julie és mindig azon izgul, amin nekem is kellene de mégis ki tudtam zárni, egy időre.