Hitetlenkedve pillantottam rá, amikor azzal jött, hogy szokott pihenni. Kicsit fel is vontam a szemöldökömet és olyan pillantást kapott, amit ezt sugallta : „Ezt te se gondolhatod komolyan.” Mert Joe és a pihenés nagyon ritkán szerepelt egy mondatban, pedig jobb lenne, ha végre ő is lazítana kicsit, mert részt fog ő is venni a gyermekünk nevelésében, meg ott volt az is, ami nem olyan régen történt vele. Az a borzalom után, meg hogy rá is lőttek tényleg szükségünk volt arra, hogy kicsit távolra keveredjünk ettől a helytől.
- Élvezd ki, amíg viszonylag csendes és nyugodt az életünk. – csak ennyit feleltem, amikor azt mondta igyekszik megtalálni az egyensúlyt, majd amikor a fiára siklott a pillantása elmosolyodtam, hiszen abban a pillantásban benne volt az apai szeretet és törődés, ha pedig tudtam volna, hogy milyen kételyek gyötrik őt, akkor sietve hessegettem volna el, mert csodálatos apja Martinnak.

Amikor Martin lufinak nevezte a pocakomat, akkor elmosolyodtam és igyekeztem alig hallhatóan kuncogni, mert nem akartam megbántani a kisfiút, hiszen ő esélyesen nem értette volna azt, hogy min is nevetünk. A visszapillantó tükörben láttam azt, hogy Joe is majdnem nevetésben tört ki, meg a köhögése is beszédes volt. Ha találkozott a pillantásunk, akkor elmosolyodtam, hiszen imádtam a fiát. Csak remélni tudtam, hogy Ducannal se lesz gond, hiszen vele még nem találkoztam. Féltem attól, hogy mi lesz akkor, ha ő nem fog elfogadni, mert az biztos, hogy nem akarok kettőjük közé állni. Azt sose bocsájtanám meg magamnak. Jelenleg viszont igyekeztem nem túlzottan teret engedni ennek a félelmemnek és inkább az utazásra, nyaralásra összpontosítottam.
- Nem lesz gond. Ne aggódj annyit, az orvos is megmondta, hogy még nyugodtan utazhatok. – gyengéden megszeretgettem az arcát, ha tudtam és még egy puszit is nyomtam rá. Igen, még ezt is megkérdezte a legutóbbi vizsgálat során és kicsit úgy éreztem, hogy hiába számítana már rutinos apának két fiúval a háta mögött, valahogy ő jobban túlaggódja a terhességet, mint én. Ami néha egészen aranyos volt, olykor kicsit bosszantó, vagy éppen vicces.
- Apa a vízben csobbanást, meg a vízipisztolycsatát kihagytad a felsorolásból. – lelkesen csendült a hangja és kicsit úgy festet, mint aki képzeletben már tényleg ott jár.
Már majdnem megszólaltam, hogy a delfineket én is szívesen megnézném, még ha az úszás esélyesen már nem is fog összejönni, de Joe megelőzött, mire meglepetten és kicsit összezavarodva pillantottam rá. Csendesen hallgattam őket és hirtelen nem igazán értettem, hogy miért is lesz mérges Joe apja. A miatt, mert nem fog örülni a hírnek, hogy megint nagypapa lesz, főleg ennyire rövid ismeretség után, vagy másról lehet szó. Kérdőn szuggeráltam őt, hátha érti úgy is, hogy mi érdekel, de ha nem értette, akkor a beszélgetésüket követően megszólaltam.
- Nem szóltál nekik, vagy másról van szó? – óvatosan csendült a hangom, mert érthető, hogy szeretném tudni mire is számíthatok. Egy ilyen helyzetre, azért jobb kicsit felkészülni. Nem szeretném, ha úgy szegnék bármelyikünk nyakát, hogy igazán az okát se értem, így tenni se tudok ellene.
Az utazás hátralevő részében nem törtem meg a csendet, inkább csak a válaszon elmélkedtem, ha kaptam, vagy szimplán a gondolataimba merültem el, miközben a kezem a hasamon pihent. Amikor megérkeztünk, akkor elköszöntem a taxistól, és amennyiben kellett, akkor segítettem Martinnak a bőrönd terelgetésében. Ha nem volt szükség segítségre, akkor lassú léptekkel haladtam a fiúk mellett és figyeltem a kiírást.
- Ne légy morgós medve. Együtt van a család, vagyis majdnem. – hiszen Duncan nem volt velünk és tisztában vagyok azzal is, hogy Joe-t zavarja az, hogy nem ő vezeti a gépet, de nem lesz gond. Rutinos pilóták vannak itt is, vagyis remélem, hogy nem olyat fogunk ki, aki most fog először repülni. Bennem még mindig akad kisebb félsz a repüléssel kapcsolatban, hiszen csak háromszor repültem, annyi pedig kevés volt ahhoz, hogy elillanjon minden félelmem. Megcsókoltam őt, mire Martin persze egyből bohóckodni kezdett, én pedig látva az ő reakcióját elnevettem magam és megszeretgettem őt is.
- Hol szeretnél ülni? Ablaknál, vagy inkább a repülő belseje felé? – lehet inkább folyosót kellett volna mondanom, de talán így jobban értette Martin is, hogy mire célzok. Meg amúgy se voltam profi az ilyenben, hiszen nem sokat repültem még. Egyszer Joe-val, aztán meg a partira és onnan haza, de ennyi. Aztán Joe-hoz fordultam.
- Te ülsz középen. Mit szólsz, osztozkodunk apám? – a kérdést már a kisfiúhoz intéztem és reménykedtem abban, hogy nem lesz ellenvetése. Szükségem lesz arra, hogy fogjam a kezét legalább felszállás és landolás közben. Azt mondják azok a legrázósabb részek, ha utazás közben nem történik semmi gond.
- Kértek valamit a büféből? – az utasfelvételt követően kérdőn fürkésztem a fiúkat, hogy ők kérnek-e valamit. Gondoltam én szerzek egy kis sós nassolni valót, mert most jól esett volna valami sós, meg kellett valami amivel kicsit levezethetem a stresszt, ami az indulás közeledtével egyre inkább átjárt.

öltözet

Bluebell & Joe

Summer, Beach, Hawaii

Míg ők beszélgettek, én csendben maradva, igyekeztem olykor emlékeztetni magam arra, hogy bizony olykor kell levegőt is venni, és nem csak azon igyekezni, hogy ne nevessem el magam egy adott szituáción, ami beugrott képileg is, vagy épp maga a megnyilvánulás, és a kérdés, hogy Bells szokott e hisztizni.
Számomra, nyilvánvaló tény volt, hogy igen, és meglehet Martin teljesen rátapintott a lényegre kicsi kora ellenére. Minden esetre, mikor sikerült teljesen összeszednem magam, és tudtam végre levegőt venni, és Bells sem csapkodott meg, amiért meglehet túl látványosan fuldokoltam az elfojtott nevetéstől, és ők is befejezték a fontos dolgok megvitatását, nem hagyhattam ki, hogy megjegyezzem, mennyivel hamarabb indulhatnánk, ha én lennék a pilóta, és nem vétózzák meg közösen abéli terveimet, hogy majd én leszek az, ki elnavigálja arrafelé a családot.  
-Volt, hogy pihentem már. Nem is egy olyan alkalom volt. – igyekeztem még saját magam is elhinni, bár tény, hogy az utóbbi időben jobban beletemetkeztem a munkába, mint ahogy azt kellett volna, ám még sem kaptam sosem egyetlen rossz szót sem. Jó persze volt, hogy Kat megjegyezte, mennyire nem fair vele és a gyerekkel kapcsolatban, hogy annyit dolgozok, s meglehet fiúnk pályaválasztása egyszerűen csak pont volt arra a bizonyos í-re, hisz épp eléggé megvoltunk nyekkenve egy idő után.
Az igazat megvallva, lehet nem ezen kellene gondolkodnom, bár a sok munka, és a kevés pihenés kapcsán furakodott befelé gondolataimba.
-Sosem voltam az a láblógatós fajta, de igyekeztem megtalálni az egyensúlyt a kettő dolog között. – morfondíroztam, s közben pillantásom fiamra esett, ki előszedte ismét a vízipuskát, hogy alaposabban szemügyre vehesse, s reméltem ő is úgy gondolja, hogy azért a dolgok ellenére jó apja vagyok, és nem csak egy olyan személy, kit azért visel el maga mellett, mert közreműködött abban, hogy a világ része lehessen.
Aztán mikor végre sikerült rávenni, hogy tegye el a bőröndbe, és induljunk, akkor a liftbe pakoltam minden holminkat, csak azért, hogy végre indulhassunk.
Martin persze előzékenyen megengedte, hogy Bells előre üljön, s azzal érvelt, hogy a lufija miatt, már nem férne el rendesen hátul, mi újabb okot adott a mosolygásra, mi majdnem nevetéssé változott, de még időben köhögésnek álcáztam, s reménykedtem, hogy nem leszek nagyon megcsapkodva, vagy ha még is, majd eljátszom mekkora fájdalmat okozott vele.
-Figyelj… remélem bírni fogod a repülő utat… - pillantottam rá, miután betettem magam mellé. Persze a taxis is megvigyorogta a dolgokat, s mormogott valamit spanyolul, miközben vigyora még szélesebb lett, én meg igyekeztem nem odafigyelni rá.
-Mára...mára most még csak annyi, hogy odaérünk. Lepakoljuk a cuccokat, keresünk valami remek helyet, bedobunk pár napernyős koktélt, és heverészünk a tengerparton. – morfondíroztam, s közben a visszapillantón keresztül fiamra kacsintottam.
Természetesen nem voltak lefixálva a dolgok, s az egész mit felvázoltam, pusztán hírtelen felindulásként hatott, ám  fiam mosolyát látva, már tudtam, neki teljesen más elképzelései akadnak ezzel kapcsolatban.
-Én szívesen úsznék a delfinekkel… - magyarázta, kifelé pillantva az ablakon.
-Majd arra is sort kerítünk, de előbb a nagyiékkal kell összefutni, mert meglesz a morgás, aztán le kell nyelni a békát, a lufi miatt, amit Bells cipel…
-Szerinted a nagyi mérges lesz?
-Ő nem… de a papa…
-Megvédlek ha kell! – húzta ki magát az ülésében. – megcirógattam fejét, aztán odahúzva magamhoz puszit nyomtam a fejére.
-Kösz Pajti! Rendes vagy! – mosolyodtam el, majd az út további részét csendben töltöttük, feltéve, ha Bells nem akart beszélgetni, vagy épp újabb kérdéseket intézni felénk.
Mikor megérkeztünk, kifizettem a fuvart, adtam némi borravalót, s miután megvoltak a csomagjaink, már húztam is magam után kettőt, egyel pedig Martin próbálkozott meg. Kemény kislegény volt, s a maga 10 éves mivoltával a tőle telhető legnagyobb odafigyeléssel közlekedett, én meg...nos büszke voltam rá. Ahogy arra is, hogy velem jöhetett, és nem volt belőle semmi huzavona, s nem kellett újfent könyörögnöm, hogy velem tölthessen egy kis időt, közös felügyelet ide vagy oda.
-Most, leadjuk a csomagokat, aztán  ha jól számoltam, van még bőven időnk míg indul a gép. – mormogtam, miközben a képernyőt figyeltem, s igyekeztem nem azon morfondírozni, hogy vajon mindent átnéztek e rendesen, s rendben találtak mindent, és a gép nem fog késni, vagy épp megkapja a felszállási engedélyt.
Meglehet, sokkal nyugodtabb lennék, ha én vezetném a gépet, és hogyha nem lenne ez egy ekkora családi kiruccanás, hanem csak hármasban mehetnénk. Bár az igazat megvallva, azt sem rémlett, hogy jutottunk el addig, hogy az egész család oda akar menni nyaralni...

Szemforgatás és fejingatás volt a jutalma az újabb pimasz megnyilvánulásának köszönhetően, majd megsimogattam a pocakomat, ami egyre inkább kezdett hasonlítani egy hatalmas nagy görögdinnyére, közben pedig mosolyogva figyeltem a fiúkat, hogy miként is beszélgetnek arról, hogy mi mindent fognak együtt csinálni. Boldog voltam, hogy Martin ennyire szereti az apját és már nagyon várta ezt a közösutazást is. Az elmúlt időben, amikor nálunk volt, akkor gyakran megesett, hogy arra terelte a beszélgetést, vagy újabbnál újabb ötletekkel bombázta az apját. A lelkesedése meg eléggé ragadós volt, könnyedén képes volt feltölteni a gyermeki ártatlanságával az embert egy-egy fárasztónap után is.  
Elmosolyodtam a válaszát hallva, mert egyáltalán nem erre értettem, hanem a búvárkodásra, de persze ő már teljesen máshol járt gondolatban, amit meg tudtam érteni. Biztos vagyok abban, hogy most még a szokásosnál is jobban pörgött, mert annyira izgatott lett így, hogy már eljött az indulásnak is az ideje.
- Hmm, erre még nem is gondoltam, de lehet igazad van. Jön majd egy hatalmas hullám és elsodor magával, vagy majd lebegek, mint egy hatalmas bálna, aki a felszínre sodródott. – kuncogva szólaltam meg, még kacsintottam is egyet, aztán sietve Joe-ra siklott a pillantásom, hogy nehogy elmerje nevetni magát azon, amit mondtam. – Én a búvárkodásra gondoltam, a vízbe be fogok én is menni. Még ha nem is biztos, hogy annyira messzire, mint ti. – kedvesen, gyengéden csendült a hangom. Ott lappangott a szeretet is, mert az elmúlt hónapok leforgása alatt egyre inkább a szívembe zártam a kisfiút, ami valljuk be nem volt nehéz. Nagyon édes és okos kisfiúról van szó, aki olykor nagyon is emlékeztet az apjára.
Elmosolyodtam azon, amit Joe mondott, hiszen igaza volt, neki esélyesen nem állna jól az az ing, de Dolph biztosan örülni fog, ha hoz neki egyet onnan. Viszont szavakkal már nem feleltem rá, csak megrántottam a vállaimat, mert én pont nem az lennék, aki olyanra akarná rávenni a párját, amit nem akar. Még a hecckedvéért se tennék ilyet, hogy örömteli pillanatot okozzak az ismerőseinknek, ha megörökíteném, amint egy olyan inget visel.
Figyeltem, hogy Joe miként is telepszik le a kanapéra, majd Martin nyerte meg a figyelmemet. Elmosolyodtam és a párom felé se kellett néznem, hogy tudjam mennyire igyekezhet elrejteni a mosolyát és a nevetését. Neki dőltem a falnak, a kezem a gömbölyödő pocakomon pihent és hallgattam mindazt, amibe Martin beavatott.
- Akadnak ilyen lányok, valóban, de szerintem Margaret nem ilyen. Ő inkább tűnt talpraesettnek és vagánynak. – pár pillanatig elgondolkodtam mindazon, amit mondott és még nekem is nehezemre esett, hogy ne mosolyodjak el a kérdését hallva. – Néha megesik, de szerintem a fiúk is szoktak. – barátságosan csendült a hangom, hiszen volt már olyan, amikor ő is hisztizett. Igaz, nem túlgyakran. Talán eddigi ismeretségünk alatt egyszer, vagy nagyon maximum kétszer esett meg. – De szívesen segítek majd az építkezésben. Ki tudja, lehet majd versenyt hirdetünk és legyőzzük közösen a többieket. – cinkosan rákacsintottam és játékosan csendült a hangom. Nem gondoltam komolyan azt, hogy versenyezni kellene, hiszen az lesz a lényeg, hogy mindenki jól érezze magát. Viszont Martin elkuncogta magát és bólintott is. Még a kezét is tartotta pacsizásra, amibe könnyedén bele is mentem és utána a kezemet visszaejtettem a testem mellé.
Miután úgy tűnt, hogy mindent összekészítettünk és tényleg készen is álltunk az indulásra, nem volt más hátra, mint magunk mögött hagyni a lakást. Hamarosan pedig már el is köszöntünk a portástól, hogy a ránk várakozó taxi felé vegyük az irányt.
- Igen, mert megbeszéltük, hogy semmi munka nem lesz ebben a két hétben és ez vonatkozik a repülésre is, mert részben neked az. Lazíts kicsit és készülj fel a semmittevésre, még ha esélyesen hírből se ismered, hogy milyen az. – játékosan csendült a hangom és nem gondoltam azt, hogy megsértődik azon, amit mondok vagy bunkónak fog emiatt gondolni. Már megszoktuk azt, hogy olykor kicsit csipkelődünk egymással, ez már túlzottan is természetessé vált az elmúlt hónapok alatt, így inkább az lenne fura, ha nem így tennénk.
Míg ők a bőröndöket pakolták beültem a kocsiba annak függvényében, hogy ők hova is szerettek volna ülni. Nekem igazán mindegy volt, mert még bárhova befértem és rosszul se szoktam lenni, ha hátra kell ülnöm.
Ha a fiúk nem törték meg a csendet, akkor pár perccel az indulást követően megszólaltam.
- S mára is akad már programotok, vagy szabadfoglalkozás várható? Felfedezzük a házat, a tengerpartot, vagy mást szeretnétek csinálni? – kíváncsian csendült a hangom, mert lehet akadnak olyanok, akik szeretnek előre mindent pontosan megtervezni, hogy hova is fognak menni és mit fognak pontosan csinálni, de ez nem vallott ránk. Természetesen akadt pár dolog, amit megbeszéltünk Joe-val, hogy jó lenne látni, de nem véstük kőbe azt, hogy pontosan melyik nap mit is fogunk csinálni. Kivéve akkor, ha olyan program volt, ahova időpontot kellett foglalni.

öltözet

Bluebell & Joe

Summer, Beach, Hawaii

-Ahm… oké. Szóval így állunk… - tetetett sértődöttséggel álltam meg előtte, s fontam karba karjaim egy ideig, aztán tekintetem pocakjára siklott, s elmosolyodtam. Már egy ideje nem gondoltam, hogy hozzám vágna bármit is, bár lehet egyszer még majd megcáfol ebben az elgondolásomban.
-Igen… de...tudod mit… lehet igazad van, és nem pakoltad oda a fél házat… maximum az egészet! – nevettem el magam, s ehhez fiam is csatlakozott, majd cseppet beszélgettünk, s Martin ecsetelni kezdte mi mindent fogunk megcsinálni majd együtt, bár ő igazán csak a búvárkodást emelte ki, ami egy cseppet hiányzott még a repertoáromból egy ideje, s reméltem Martin sem felejtett el mindent, vagy ha még is, akkor remek lehetőség lesz arra, hogy még több időt töltsünk el együtt, s elmondhassa, milyen csodás hetet töltött el az apjával, és ne azzal legyen tele a feje, amivel esetlegesen az anyja tömte. Bár az is lehet, ezt csak túlgondolom, és tennem kellene egy próbát arra, hogy megbeszéljük érett felnőttek módjára az egészet, és meg is próbálhatnánk kezelni a kialakult helyzetet.
-Nem! Nekem nincs vízálló gépem… -körbeforgatta szemeit, majd fujtatott egyet, aztán nagy komolyan megszólalt. – Szerintem nem vagy cukorból. A lábadat te is beleteheted a vízbe nem? Vagy félsz, hogy felborítana egy óriási hullám?? – őszinte kíváncsiság égett tekintetében, ahogy talán látta lelki szemei előtt, hogy miképp is gurulna el a másik a víz hátán, egyetlen hullám taszajtásától, aztán felém emelte pillantását, majd széles mosoly került arcára, mikor megpillantott az indulásra készen állok szerelésemben.
-Hát nézd… igazam van, és erre majd te is rá fogsz döbbenni.- kedvesen elmosolyodtam, aztán végignéztem magamon. – Inkább kihagyom! De neki majd hozok egy inget.  - mosolyom kiszélesedett. Az igazat megvallva, talán egyszer ha volt rajtam olyan mintás ing, bár akkor  meg is fogadtam, hogy többet nem vagyok hajlandó magamra venni olyasmit. Nem az a stílus volt, amit magaménak mondhattam.
-Nekem nem áll jól… de ő nagyon fess benne. – morfondíroztam, s még el is húztam a számít, mintegy jelezve, hogy bizony nekem nem tetszik a gondolat.
Aztán én eloldalogtam a kanapéra, kényelembe helyezve magam, s Martin belekezdett a mondandójába.
-Nézd… én kicsi vagyok, így akkorát nem tudok csinálni mint apa...de esetleg segíthetsz benne… ha Margaert nem akar majd velem homokvárat csinálni… - körbeforgatta szemeit. – A lányok furcsák…. Sokat sírnak… csúnyán nézel, már panaszkodnak. Nem adsz oda valamit, már is mennek árulkodni… - fújtatott. – Te lány vagy… - végignézett rajta. – Te is szoktál hisztizni? – karba fonta karjait, s majd megfulladtam az elfojtott nevetéstől, s erőt kellett vennem bizony magamon, hogy ne nevessem el magam, hisz akkor biztos elkönyvelhettem magamnak egy újabb repülő akármit, mi a keze ügyébe akad.
Persze a vízipisztoly is kellett, s mikor már tudtam rendesen kommunikálni, ajánlottam fel a bőröndömet, és az öröm az arcán mindent elárult.
-Ugyan nem lesz baj. A Bőröndbe tesszük, amit leadunk, nem okoz gondot, hisz látszik rajta hogy csak egy játék… - morogtam, bár azért ha emiatt kiszednek, és félre hívnak, nos akkor bizony rosszul gondolkodtam, bár én biztos nem csinálnék galibát, egy fehér műanyagból készült tartályos vízipisztoly miatt.
Martin gyors be is pakolta a bőröndjébe a játékot, én meg ott maradtam továbbra is,  s persze megjegyzésére körbeforgattam szemeim, s megingattam fejemet.
-Meg.- összecsapva tenyereimet álltam fel. Bár még akkor is amondó voltam, hogy bizonyult sok holmit pakolt oda.
-Nem tudom. Tudod, hogy jobb szerettem volna csak veletek menni… de ha már így alakult… de elvileg ott fogunk találkozni. Felesleges lenne idejönniük. Az plusz út. Meg aztán ti nem engedtétek, hogy pilótáskodjak, szóval… - megvonva vállam biggyesztettem ajkamon, aztán fogtam a bőröndöket, s elhúztam a liftig, hogy aztán indulhassunk végre. – A taxi is megérkezett már!

Mosolyom kiszélesedett és kicsit el is kuncogtam magam Joe bohóckodását látva. Nagyon szerettem ezt az oldalát is, hogy néha annyira játékos és bolondos tudott lenni, míg máskor meg egészen komoly, ha a helyzet úgy kívánta. Könnyedén benne volt a szórakozásban is, főleg, ha Martinról volt szó, mert olyankor néha ő is olyanná vált, mint egy nagyra nőtt gyerek. Az pedig, ahogyan a fiával viselkedett mindig melegséggel töltötte meg a szívemet, mert még inkább tudtam azt, hogy remek apja lesz a születendő gyermekünknek.  
Játékosan mellkason ütöttem és megingattam a fejemet.
- Ne pimaszkodj, amikor a hormonjaim amúgy is tombolnak, vagy esetleg arra pályázol, hogy majd cipő helyett teszteljük a papucsok repülési ívét is? – persze, hogy nem gondoltam komolyan és ezt ő is tudhatta, viszont a múltban történeteket kár is lenne tagadni és néha megesett, hogy emlegetve volt az az ominózus eset, amikor hozzávágtam a cipőmet, mert nem akart megállni és meghallgatni. Fogalmam sincs, hogy mit is gondoltam akkoriban, de a pillanat heve magával rántott a személyes varázsával egyetemben. – Igen, és nem is pakoltam be a félházat, de tudod nem csak én nőttem meg, hanem a ruháim is. – persze, hogy nem erről volt szó és lehet pár ruhával többet raktam be, mint kellett volna, de már mindegy. Én biztosan nem fogok semmit se kivenni.
Elmosolyodtam, amikor megéreztem Joe érintését a pocakomon, hamarosan pedig Martin vonta magára a figyelmemet. Jókedvűen hallgattam a fiúk beszélgetését, hiszen egyértelmű volt, hogy az egész család nagyon izgatott a nyaralás miatt és mindenkire már most jótékony hatással van, legalábbis szerintem a molyosunk és a jókedvünk ezt erősítette meg.
Martin válaszát hallva elnevettem magam és elismerően pillantottam Joe-ra, hiszen apjához hasonlóan imádnivaló stílusa volt és könnyedén kimondta már fiatal kora ellenére is mindazt, amit gondol.
- Ez remekül hangzik, remélem, hogy engem se hagytok ki a buliból, mármint hogy majd tartasz nekem beszámolót. Esetleg kamerát vagy fényképezőt nem akartok magatokkal vinni? – akadnak olyanok, amiket lehet már víz alatt is használni, vagy annyira mélyre akarnak majd merülni, hogy ahhoz már komolyabb felszerelés kellene? Nem igazán tudtam, hogy pontosan mi is a terv, de azt reméltem, hogy Joe továbbra se vállalna felesleges kockázatot.
- Valahogy sejtettem, hogy ezt fogod mondani. – kicsit még a fejemet is megingattam Joe válaszát követően, de messze nem voltam morcos vagy bármi hasonló. Továbbra is majd kicsattantam a boldogságtól és az izgatottságtól, csak úgy sugárzott az egész lényem.
- Nézd, valaki már nyaralósra vette a figurát. Már csak egy színes ing hiányzik, Dolph-tól kérhettél volna. – természetesen ugartam őt, hiszen pontosan tudtam, hogy sose venne fel olyat, pedig azért egyben megnézném. S ha valami csoda történne, akkor abban a pillanatban készülne is a kép róla, amit egyből elküldenék a barátjának is, hogy feldobjam másnak is a napját, meg hogy legyen miért ugratniuk egymást.
Kíváncsian hallgattam Martin válaszát és mosollyal az arcomon bólintottam arra, amit mondott.
- Ezt mind egytől egyig szuperül hangzik, csak majd győzd eldönteni, hogy mivel is kezded. És már azt is tudod, hogy pontosan mekkora várat szeretnél építeni? Nagyobb lesz, mint te vagy apukád?  – érdeklődve csendült a hangom, miközben a határozottsága mosolyt csalt az arcomra. Egyre inkább emlékeztetett Joe-ra. Egyre többször fedeztem fel a fiúban az apja vonásait és tulajdonságait, még ha több időt is töltött Kat-tel. A sóhaját hallva picit megingattam a fejemet.
- Hidd el, még jól fog jönni utazás közben egy könyv, maximum nem nyitod ki, ha más jobban leköt a repülőn. – kedves csendült a hangom, mert nem akartam azt se, hogy úgy érezze erőltetem, egyszerűen csak úgy gondoltam, hogy olvasás közben hamarabb elrepül az idő és legalább lesz, ami lefoglalja őt.
Miután meggyőzöttem arról, hogy most semmit se vett ki a bőröndből és sikerült utazáshoz olvasnivalót is választani behúztam azt a bőröndöt is, majd leraktam a földre, de addigra Martin már sehol se volt. Magammal húztam az övét, hogy odatoljam a többi közé, miközben boldogságtól sugárzó arccal fürkésztem őket, még ha kicsit szokatlan is volt ennyire lazának látni Joe-t. Talán ennyire még sose engedte el magát, mint most. Örültem annak, hogy sikerült ennyire kikapcsolnia már és nem aggódik a munka miatt se. Biztos vagyok abban, hogy jókezekben hagyta a cégét.
Kicsit meglepetten pislogtam az új szerzeményre és kicsit aggódva pillantottam Joe felé.
- Ezzel tuti felengednek? Nem lett volna jobb ott beszerezni? – ő jártasabb ilyen téren, így az is lehet, hogy butaságot kérdeztem, de azt is tudom, hogy emiatt ő sose nevetne ki, vagy enne meg. Egyszerűen csak én nem repültem annyit, hogy tisztában legyek minden szabállyal.
- Nagyon szuper!! – lelkesen csendült a hangom, miközben szemügyre vettem és meghallgattam Martin magyarázatait, hogy mitől jobb ez, mint a többi. – Azt hiszem, hogy Ed felkötheti a gatyáját. – cinkosan kacsintottam Martinra, miközben a nevetése visszhangzott a nappaliban.
- Igen, minden megvan, ha meg nincs, akkor majd beszerezzük ott. Valaki mintha ezt mondta volna, így nincs is miért aggódnom. – ártatlanul elmosolyodtam, majd pedig magamhoz vettem a táskámat miután belebújtam a cipőmbe. Aztán pedig a bőröndömhöz léptem, ha esetleg Joe inkább Martinnak segített, vagy az árván maradt bőröndhöz léptem, amit elég könnyűnek ítélt meg még számomra is. Gurítani egyáltalán nem nehéz.
- A többiek mikor is érkeznek? Előttünk vagy utánunk? – Kíváncsian pillantottam Joe-ra, miután mindannyian beszálltunk a liftbe, hogy onnan pedig a kocsihoz sétáljunk is kimenjünk a reptérre.


öltözet

Bluebell & Joe

Summer, Beach, Hawaii

A nyaralás egy elég sarkalatos pont az ember életében. Mindig akad valami ami otthon marad, mindig akad valami, amit az utolsó pillanatban akarnál odapakolni, és rádöbbensz, több cucc nem fér bele a táskádba.
Kivételesen sokáig lustálkodtam, valahogy az ágy nem akart időben kidobni. Meglehet, nem kellett volna olyan későig dolgoznom, és meglehet, jobban járnánk, ha én lennék a pilóta, hisz sokkal hamarabb letudnám papírozni a dolgokat is, de Bells nem engedte. Azzal érvelt, akkor nem lenne igazi pihenés, és az úton egy pillanatra sem látna.
Szóval, némi győzködés után beadtam a derekam, és feladtam abéli terveimet, hogy én vezessem a gépet.
A nyaralásról eszembe jutott Dolph, hogy tuti kell szereznem neki, valami giccses hawaii inget, már csak azért is, mert a hely kötelez, és biztosra vettem, hogy veszek majd neki egy fűszoknyás figurát is, mit majd kitehet a kocsijába, s már a gondolat is mosolyt csalt az arcomra.
Igaz én magam nem akartam magamnak olyat venni, hisz úgy éreztem az nem igazán én lennék, így megmaradtam a sima ingnél, mi ezerszer elviselhetőbb volt.
Egy darabig lustálkodtam, de a nagy jövés menés, Bells pakolászása végül kivert az ágyból, s mielőtt még szó érte volna a ház elejét, pár dolgot bepakoltam magamnak, majd beletúrva hajamba léptem ki a szobából a nappaliba, mi inkább emlékeztetett egy csatatérre.
Felvont szemöldökkel néztem végig a pillanatot, mikor is bezárta a bőröndjét, aztán léptem oda hozzá.
-Nem is tűnik annak… - húztam el a számat, aztán persze kicsit rájátszottam, ám annyira még sem volt könnyű, mint amilyennek lefestette. – Figyelembe vetted a súlykorlátot, vagy még a fél házat is belepakoltad? – vontam fel fél szemöldököm, miközben ő odalépett hozzám, s megkaptam a puszim. Kezem automatikusan siklott a pocakjára, majd pillantottam fiamra, s nevettem el magam.
-Nem ígérhetek semmit… de azt igen, hogy remekül fogjuk érezni magunkat! – odaléptem hozzá, beletúrtam hajába, mit aztán kicsit meg is borzoltam neki, s átkaroltam a vállát. Bells szavaira mosolyom tovább ékeskedett arcomon.
-Nem azért megyek veletek, hogy a hotelban üljek! – morogta az orra alatt, miközben felpillantott rám. – Apa megígérte, hogy búvárkodunk! Azt nem hagynám ki!! Szóval… kibírom ezt is… ha kell… - húzta el a száját, s közben persze adott egy simit a pocaknak is.
Jó érzés volt tudni, hogy így fogadta az egészet, és nem akadt ki teljesen. Jó persze eleinte nem volt felhőtlen, de szép lassan megszokja, miközben én magam is hozzá szoktam.
-Mi bajod a bőröndömmel? – fontam karba karjaim. – Minden benne van, ami kellhet! Váltóruha, úszónadrág, fogkefe, de ha bármi elmarad, megtudom venni… ott is van bolt… - jelentettem ki, miközben felvettem napszemüvegem, és az orromra biggyesztve telepedtem le a kanapéra, miközben őket fürkésztem.
Martin sóhajtva forgatta meg szemeit, aztán állt egyik lábáról a másikra.
-Neeem… olyan sok van, és nem akarok olvasni Bells… úszni, búvárkodni, homok várat építeni akarok. - jelentette ki olyan határozottan, hogy azzal vitatkozni sem lehetne, ám a következő kérdéssorra megadón sóhajtott újfent, s rám nézett, majd a bőröndre.
-Jó hát… oké...de csak egyet! – megadta magát, én pedig nyugodtan henyéltem az ágyon, helyet hagyva még pár dolognak, mit biztos még be fog pakolni a bőröndömbe, annak ellenére, hogy kikötöttem, nem kell elvinni a fél házat, és mindent megtudunk venni ott is ha nagyon kellene.
Jó érzéssel töltött el, hogy a fiam is velünk tarthatott, bár magam sem értettem, hogyan sikerült meggyőznöm Kat-et, és hogyan sikerült elérnem, hogy majd a nagyszüleivel hazaérkezik egy hét után. Hiába is pedáloztam, s ígértem meg mindent, a két hét már nem megengedhető volt.
Minden pillanatot ki akartam használni, hogy együtt lehessünk.
Szóval ott üldögéltem a kanapén, orromon a napszemüvegemmel, kigombolt ingben, asztalra felpakolt keresztbe tett lábakkal, s igyekeztem a lehető leglazábbnak mutatni magam, ám egy idő után felkeltem, s feltoltam fejemre a szemüveget, hisz fiam jelent meg előttem.
-Apa… kell vízipisztoly…
-Nézz be a bőröndömbe. – kacsintottam, felkeltem, s vele mentem figyelve, miképpen nyitja ki azt, majd mikor megpillantotta a pisztolyt, boldog meglepettség költözött arcára.
-Fuuuh de király!!! Ezt nézd!!! Gyere!!! – azzal a „fegyverrel” már rohant is Bells-hez, én meg mosolyogva ingattam meg fejem.
-Lassan kellene indulni! Elég holmit bepakoltál? – léptem oda hozzájuk, karba fonva karjaim.

Sietve futottam át a listámat, amit Joe hajdanán megmosolygott, amikor felvetettem a listaírást, én viszont jobbnak láttam, ha felvések mindent, amire szükségünk lehet, hogy nehogy véletlen itthon maradjon bármi fontos, ami esélyesen úgy is meg fog esni. Egyetlen egy lista se halálbiztos és simán lehet, hogy valamit elfelejtettem felvésni, pedig nem akarok felesleges költekezni vagy boltba rohangálni. Kezdetektől fogva nagyon izgatott voltam, amikor ötletelni kezdtünk, hogy hova  is utazzunk el és amikor Hawaii felmerült, akkor egyértelmű volt, hogy én mire is fogom letenni a voksomat. Sose jártam még ott, valójában nagyon pici szegletét láttam csak a világnak, de az a hely mindig is varázslatosnak tűnt és Joe is nagyon lelkesnek tűnt az ötlet hallatán. Igaz, eleinte csak úgy terveztük, hogy ketten szökünk meg a világ elől, mielőtt még tovább bővülne a családunk, mostanra viszont ez megváltozott. Már nem is tudom, hogy miként tudta meg Ed az egészet, hogy mire is készülünk, mert onnantól nem volt megállás és végül mindenki jönni fog, még ha nem is maradnak olyan sokáig, mint mi. Ők csak egy hétig maradnak, mi viszont kettőig fogunk. Így majd Martin is a nagyszüleivel fog hazautazni.
Nagyon örültem annak, hogy Kat elengedte Martint, mert pontosan tudom, hogy nagyon fontos Joe számára a fia és ez fordítva is igaz. A kisrác nagyon ragaszkodik az apjához és igazán szerencsésnek érzem magam, amiért szép lassan engem is egyre inkább elfogadott, megkedvelt és már abból sincs gond, ha néha kettesben marad velem. Sőt, nagyon jókat szoktunk játszani és volt már olyan, amikor az estimesét is tőlem kérte, nem az apjától, de csak azért, mert én kezdtem el olvasni azt a mesét, mert Joe-nak éppen dolga akadt és nem ért haza altatásra, így azt szerette volna, ha én olvasom tovább. Minden közös pillanatért nagyon hálás vagyok, amit velük tölthetek, mert olyanban lehet részem, amiről már régen lemondtam. Nekik köszönhetően rábukkantam a saját kis családomra, emiatt pedig igazán szerencsésnek érzem magam.
Még egyszer utoljára végigfutottam a listámon, miközben a nyitott bőröndömet is szemügyre vettem, de úgy tűnt, hogy mindent becsomagoltam, így hozzám már nem kell elugrani, hiszen még mindig két laki életet éltünk. Mindig változó volt, hogy mikor melyikünknél is kötünk ki és bármennyire is fura volt ez még a családomnak is, valahogy engem ez nem zavart, mert lehet nem éltünk egy fedél alatt, de attól még szinte majdnem minden este úgy hajtottuk álomra a fejünket, hogy a másik ott volt mellettünk. S szerintem egyedül ez számított. Lecsuktam a bőröndömet, behúzta ma cipzárt rajta, majd megsimogattam a gömbölyödő pocakomat és már éppen a bőröndért nyúltam volna, amikor megjelent Joe.
- Köszönöm, de nem nehéz. Ne aggódj ennyit, szívem. Megmondta az orvos is, hogy nem vagyok hímestojás. – játékosan megdorgáltam őt, majd amikor lerakta a bőröndöt, akkor közelebb léptem hozzá. A kezem arcára siklott és gyengéden megcsókoltam őt. Szerelmes voltam, boldog voltam és kicsit féltem is attól, ami ránk várt, mert annak ellenére is, hogy szerettem volna egyszer anyává válni, attól még részben már eltemettem ezt az álmomat és kicsit féltem is attól, hogy vajon miként is fogok helytállni. Mielőtt még bármit mondhattam volna Martin szólalt meg.
- Fújjj, ne már. Ott is ezt fogjátok csinálni? – ismertem már annyira, hogy tudjam remek színész és most is éppen csak játszadozik velünk, mire mosolyogva pillantottam rá az apjáról.
- Ha igen, akkor netalán a szobádban fogsz maradni? – pontosan annyira játékosan csendült a hangom, mint az övé, mire csak nyelvet öltött és közelebb sétált, hogy aztán megsimogassa ő is a pocakomat pont úgy, ahogy Joe-tól látta. Mosolyogva fürkésztem őt, majd Joe félig üres bőröndjére siklott a pillantásom, mire megingattam a fejemet.
- Te készen vagy? Úgy néz ki, hogy apádnak kell még egy kis idő. Még szerencse, hogy van pár óránk az indulásig. – mosolyom a fülemig ért, hiszen már nagyon vártam az utazást, az elmúlt napokban pontosan annyira pörögtem, mint Martin, aki szintén először fog ott járni.
- Igen. – felvontam kicsit a szemöldökömet, mert akadt kétségem.
- Sikerült könyvet választanod, hogy mit is szeretnél hozni? – kíváncsian csendült a hangom, mire nemlegesen megingatta a fejét. – Akkor ideje keresnünk egyet, vagy még a végén apa be fog előzni. - Megfogtam a kezét és elindultam kifelé, hogy visszasétáljunk a szobájába. Átfussam a bőröndjét is, aminek a pakolásában már mind én, mind Joe segédkeztünk, de olykor megesett, hogy valami kikerült belőle. Reméltem, hogy most nem így lesz.  


öltözet