+18

I. - THE BEGINNING
"There's something to the feeling of not knowing your surroundings, not seeing the color of things as they appear, but as they truly are. There's something about the unknown, the quiet, the dark. Something terrifying yet beautiful."

Bevetésen voltunk én és a társam, Ray. Emlékszem, izzasztó meleg volt, omlott rólunk a víz, átázott a ruhánk a forróságtól, de nem fordulhattunk hátra. Túszokat ejtett a vén fasz egy kibaszott termálfürdő alagsorában, a katlan feneketlen bugyrában, jobb helyet nem is választhatott volna.
Fegyveremet előretartva haladtam a folyosón, mögöttem a partnerem fedezett hátulról. Már kettőt kilőttünk, rajtuk lépkedtünk éppen át, ő lett volna az utolsó. A fémajtóhoz érkeztünk, amin át minden bizonnyal vele néztünk volna farkasszemet.
- Lys, nem biztos, hogy ez jó ötlet - nézett rám zavarodott tekintettel Ray. Fiatalabb volt nálam, de tapasztaltabb is, ő már régóta terepre járkált, amikor én még csak a könyveket bújtam. Kettőnk közül neki kellett volna bátrabbnak lenni, mégis éreztem, hogy ha nem lennék itt, talán már össze is vizelte volna a nadrágját.
- Ne viccelj velem - néztem rá komoly tekintettel. - Nem fordulhatunk vissza, a kapitány megöl - ráztam meg a fejemet. - Szedd már össze magad, legyél tökös - erre csak egy apró bólintást kaptam. Máig nem tudom őszintén gondolta-e vagy annyira félt tőlem, hogy nem mert ellenszegülni. Kinyitottam az ajtót, fegyveremet magam elé tartva, de késő volt, ahogy nyílt a bejárat, lövések csapták meg a fülemet. Másodpercek töredéke alatt ért mindkettőnket golyó, én szerencsés voltam, engem a combomba, Ray azonban nem mondhatta el ugyanezt magáról. Csak annyit éreztem, hogy az arcom vérben ázik, a barátom pedig a földre rogy mellettem. Fejlövés, a leghatásosabb.
Az ajtó mögött maradva estem neki a falnak a fájdalomtól, amíg a fegyvertűz nem maradt abba. Vártam arra, hogy újratöltsön, hogy időt nyerjek, hogy megöljem a rohadékot, de már több perc telt el. Olyan volt az egész, mintha az ölébe dobálták volna a feltöltött fegyvereket, csak nehogy megálljon. Féltem, hogy egy életre itt rekedek, nem volt térerőnk, nem tudtunk segítséget hívni.
Aztán hirtelen ricsaj törte meg a monoton lövéshangot, hat kollégánk érkezett a helyszínre, körülbelül fél perc alatt iktatták ki a tagot. Én ültem ott a földön, csalódást okozva, végignézve, ahogy elszállítják az egyetlen szövetségesem ebben a pöcegödörben, de nem mentőt hívtak hozzá, hanem hullaszállítót. A szám kiszáradt, ajkaimat megnyalva érdes, vasízű folyadék szivárgott a nyelvemre. Emberfeletti érzés volt, olyan, amit még sosem tapasztaltam, akár egy endorfin tabletta. A pupilláim kitágultak, az összes érzékem felerősödött. Hirtelen érezni kezdtem a lelőtt faszi testéből áradó szagot is, éreztem a bőre alatt feszülő zsír réteget, azt a tonnás húst, ami megpihent rajta, rejtve belsőszerveit. Éreztem a számban a szívét, a máját, a veséjét, megízleltem gondolatban a combját, a karját, a beleit. Újból és újból végignyaltam a számon, behunyva szemeimet.
- Te meg mégis mi a faszt csinált? - állt meg előttem, felémkerekedve az egyik zsaru.
- Csak szomjas vagyok - néztem rá, felriadva az álomképből. Nem szomjas voltam, hanem rettentő éhes..

II. - THE MADNESS STARTS
"We can easily forgive a child who is afraid of the dark; the real tragedy of life is when men are afraid of the light."

A bűnüldözés fő figurájaként rettentő lelkiismeret-furdalással töltött el a gondolat, hogy kívánom az emberi húst. Létezni sem tudtam nélküle, egyszerűen nem voltam képes működni, ha nem jutottam hozzá, így alternatív utakat kellett kitalálnom annak érdekében, hogy fenntartsam a munkamorálom, a házasságom és mellette kielégüljek.
Sokáig sikátorokba jártam, hajléktalanok életét kioltva, hogy könnyítsek magamon. Nem volt ahhoz fogható érzés, ahogy érintkezett a nyelvemmel a belőlük áradó vörös folyadék, ahogy a gyomromba jutott a bőrük által rejtve maradt, nyers húsuk. Feltudtam volna falni az egész várost, úgy éreztem, értelmet nyert az életem, hogy ez a célom, minél többet és minél jobbat megízlelni, de tudtam, ha nem fogom vissza magam hamar fény fog derülni a beteges hobbira és onnantól kezdve már a rácsok mögül áhítozhatok a lakomáimért, így hát meghúztam magamat.
Félreértés ne essék, mellette még mindig annak éltem, hogy segítsem az embereket, bűntényeket oldhassak meg és igazságot szolgáltassak az elesetteknek, nem gondolom, hogy bárki bánta volna, ha a lányuk gyilkosának hiányoznak a végtagjai vagy ha egy-két rohadék eltűnik a világból. Nem kellett tudnia senkinek, hogy mire használom őket, sejteni se sejtették, hogy mivel ütöm el az időmet. Eleve furcsa alak voltam, a kollégáim már így is rettentő zavarban érezték magukat a közelemben, nemhogy még rákérdezzenek hova megyek ki az ebédszünetben.
Vettem magamnak egy raktárat. Csinos volt, pofás, tiszta, de legfőképpen olyan messze volt mindentől, hogy tudtam, az árgus szemek elől is védve maradok. Mielőtt bármibe is belekezdtem volna, berendeztem magamnak a placcot, vettem egy konyhabútor szettet, egy étkezőasztalt, meg valami oknál fogva két széket, nem mintha valaha is megvendégelnék itt valakit is. Szükségem volt ezekre a bútorokra, ugyanis megakartam tapasztalni milyen az, ha az emberi húst nem nyersen fogyasztják, mint az állatok, hanem a társadalom megszokott módszereivel fűszerezve, előkészítve megsütik, megfőzik azt. Mondanom sem kell, az ötlet olyannyira zseniális volt, hogy jó pár hétre ott ragadtam, minden szabadidőmet a raktárban töltve. Több receptet is kipróbáltam, köztük a kedvenceimet is, csak a húst cseréltem ki bennük. Tökéletes volt. Minden olyan tökéletes volt.
Azonban a feleségemnek nem tetszett, hogy ennyi ideig távol vagyok. Gyanakodott rám, azt mondta, hogy félrelépek, hogy nekem már nem fontos ez az egész. Ütlegelt, ordított, tányérokat tört a fejem felett, s ezért rosszul érzem magam, de nekem végig csak az járt a fejemben, hogy mikor mehetek már vissza és ízlelhetem meg újra az egészet.

III. - FREE FROM DESIRE
"I was doomed from the start. A lost cause, a losing battle. And yet, in that narrow instant, I didn't give a single fuck"

Nincs senkim, azt hiszem. Kizártam minden zavaró tényezőt az életemből annak érdekében, hogy teljes mértékben a munkámnak és a szenvedélyeimnek tudjam szentelni a szabadidőmet. A lányaimat persze ezeknél mindig előrébb helyezem, az a pár találkozásunk csak róluk szól, szeretném, ha büszkék lennének rám, ha kötődnének hozzám, de úgy érzem, egyre inkább eltávolodnak tőlem. Nagyok már, nem tudjuk megtalálni a közös hangot, az egyikük 12 éves, a nagyobbik 16. Mindig azt hittem, hogy könnyű lesz jó apának lenni, de egyre inkább úgy érzem, hogy csalódniuk kell majd bennem. Nem érzik már olyan jól magukat, mint eddig, aminek talán én lehetek az oka. Azt mondják megváltoztam, de én nem érzékelem ezt a változást. Azt mondják furcsább lettem, de én nem gondolom magamat furcsábbnak. Az érzékeim ezerszer erősebbek, messziről, akárcsak egy kutya szagolom ki a tetteseket, látom magam előtt a lépteiket, érzem mit tettek az áldozattal, minden vizualizálódik előttem. Olyan képességeim vannak, ami csak keveseknek, ez azonban megijeszt mindenkit, talán még engem is.
Hosszú évekbe került de megtaláltam a tökéletes arany középutat a beteg szokásaim és a kötelezettségeim között. Nem eszek már annyit, bár az éhségem sose múlik, de próbálom kontrollálni magamat. Pszichológushoz járok, aki azt hiszi az Asperger-szindrómámmal kell foglalkoznia, fogalma sincsen, hogy azért látogattam meg, hogy segítsen elűzni ezeket a gondolatokat. Tudom, hogy baj van velem, hogy valami nincs rendben, de amíg nem tehetek semmit ellene, addig csak elterelem a gondolataimat és végzem a dolgomat, ahogy azt egy normális detektívnek illik. A kollégáim elkezdtek tisztelni, talán csak félelemből, de ez hidegen hagy, látom az arcaikon, hogy értékelik a munkámat, engem hívnak, ha elakadnak, olyan dolgokra tudom a választ, amire eddig senki. Megállíthatatlan vagyok, pótolhatatlan, legyőzhetetlen.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Hát gondolom nem fogsz túlságosan meglepődni, ha azt mondom, hogy egy ilyen nyugodt, gyerekkori traumától függetlenül egyébként normális jellem után kifejezetten megdöbbentem, amikor a múltadban egy ennyire váratlan fordulattal szembesítettél.  
Kettős életet élsz, amiben egyszerre igyekszel végezni a munkád, szolgálni a jót és amint a lehetőség adott már sötét démonaid suttogásait követve engedsz a csábításnak, az éhségnek, ami szüntelenül hajszol téged és kielégíthetetlenül kísért.
Mégis igyekszel jó apa lenni, hiszen a lányaid állnak a figyelmed első számú fókuszában, ami több, mint amit sokan megtesznek. Próbálod őrizni ezt a kegyetlen titkot, palástolni a kísértést, hogy ne veszíts el mindent.  
Összességében egy nagyon érdekes karakterrel érkeztél, akiben mindenképpen ott van a potenciál, hogy kifordítsa a várost a sarkaiból. Kíváncsian várom, hogy hogyan leszel képes beolvadni vagy éppen mi történik majd, ha mindenre fény derül.  

Színt és rangot admintól kapsz majd, a foglalókat és a játékteret azonban máris beveheted. New York már a tiéd is!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!