Ha több hétre kivonom magamat a központ életéből és csak a távolból vagyok hasznos részese a helynek, akkor az egyet jelent azzal, hogy a hazaérkezésem után bőven marad bepótolnivaló. Elsőként a fotózások kötnek le, aztán az újonnan bekerült kutyusok vagy éppen gazdira lelt négylábúak papírjainak átnézése. Majd jönnek a baráti és családi látogatások. Ilyenkor Sisi ragaszkodik hozzá, hogy átmenjek hozzájuk vacsorára, ahol öcsénk vagy tiszteletét teszi, vagy nem. Ez nála kiszámíthatatlan. A nővérem ilyenkor minden képet látni akar, minden történetet hallani akar, de legfőképpen azt nem szeretné, hogy kimaradjak élete történéseiből vagy egy újabb anyánkat érintő panaszáradatból. Ő vele általában annyi minden történik egy nap leforgása alatt, mint másokkal egy hét alatt sem, ezért mire elérünk Claudia vádpontjainak a végére már a tányérunk üresen hever előttünk. Sisi ezek után persze nyugodtabb, ahogyan én is, mert így kihagyhatok egy telefonhívást ahol ugyanezt hallgatnám újra csak sokkal drámaibb hangsúllyal. Távol álljon tőlem Claudia társasági élete, amibe ha nem muszáj akkor én nem avatkozok bele, cserébe pedig ő sem az enyémbe. Ez ilyen íratlan szabály amit anyánkkal kötöttünk mikor már elég idősek voltunk ahhoz, hogy felismerjük mit tesz velünk az ő világa. Fitz hármunk közül az, aki finoman egyensúlyozik a két világ között és ha előnyt kovácsolhat valamelyikből, akkor gondolkozás nélkül megragadja azt. A távolléte nem meglepetés számunkra, de egy helyet mindig fenntartunk neki is, ha éppen késne. Volt rá példa, így nem kizárt. De többségben azok az esetek vannak amikor küld egy bocsánatkérő sms-t ugyanolyan szöveggel és mindkettőnk számára vagy felhív és tíz másodperce múlva lerendezi az egészet. Megszoktuk már, hogy őt huzamosabb ideig csak akkor láthatjuk, ha valamilyen indokból összejövetelt rendeznek. Sisi szerint pedig az is közrejátszhat ebben, hogy nemrég összejött valakivel, akinek kilétét örömmel titkolja előttünk. A nővérem szerint ha rajta múlik nem sokáig, én meg hagyom, hogy Fitz eldöntse mikor akarja bemutatni nekünk vagy mennyire komolyan is gondolja új partnerét. Azért természetesen a kíváncsiság engem is ugyanúgy hajt, de az előnyt átadom inkább Sisinek.  
Az első hívás akkor fut be amikor otthon töltöm lusta perceimet Bruno társaságában. Hosszasan elnyúlva a kanapén pislog laposakat, de amikor meghallja a csengőhangot egyből felriad.
- Csak a telefon volt.. – kezemet az oldalára simítom, de már csak akkor nyugszik le, amikor fogadom a hívást.
- Ruth, minden rendben? – gyanakodva teszem fel kérdésemet, mert nem szokása felhívni, pedig már egy jó ideje az ő bájos arca köszön vissza rám a recepción. Azért megesik, hogy többet beszélgetünk, de Ruth a személyes találkozók híve és ha még menni is akart volna valahova, akkor is pár órával ezelőtt láttuk egymást a központban, amikor is lett volna lehetősége ezt közölni velem.
- Ami azt illeti, örülnék ha be tudnál ugrani a központba. – lassan közli ezt, tagolva a szavakat, mire egyből felpattanok a kanapéról, hogy öltözködni kezdjek.  
- Mi történt? – vállammal tartom a fülemhez a készüléket miközben cipőt húzok, majd ránézek Bruno táljaira. Az egyiket még feltöltöm vízzel és égve hagyom a kislámpát, a tv-t pedig bekapcsolva, hogy le tudja kötni magát a távollétemben. Nem szokatlan neki, hogy egyedül marad amikor sürgősen el kell ugranom valahova – mint ahogyan most is -, ezért még most követi az ide-oda rohanásomat, de amint becsukódik mögöttem az ajtó már vissza is kecmereg a kanapéra.  
- Nemsokára jövök. – belebújok a kabátomba is, mert Ruth azzal a szöveggel bontotta a hívást, hogy nem telefontéma. Rendkívül nyugtató. Még elköszönök Brunotól, aztán felkapom a kulcsaimat meg az irataimat és már ott sem vagyok.
A központba csak egy gyér fény világít, ami a recepcióról érkezik. A parkolóba àllok és sietve közelítem meg a bejàratot, ezek után az ajtót szinte feltépve.
- Ruth? – szólalok fel, de semmi. A pultja üres, de valamiféle mocorgást észlelek a hátsó kijárat környékén. – Megjöttem! Itt vagy? – a hang felerősödik, én meg homlok ráncolva szedem lépteimet. Nem érzek füst szagot, sem bármi mást nem látok ami bajra utalna. A hátsó ajtó akkor csukódik be amikor befordulok a sarkon, én meg követem a hang forrását amíg ki nem lépek a szabadba.
- Ruth?! – újra ott a kérdés a nyelvem hegyén, de ekkor hirtelen elsötétül minden és erős szorítással fognak közre két oldalról. A fejemre húzott anyag miatt nem látok semmit, csak azon vagyok, hogy kiszabaduljak, de a 2:1 ellen arány nem nekem kedvez, mert mire észbe kapok már egy kocsi hátsó ülésén vagyok, kezeim pedig összekötözve nyomorognak a hátam mögött.
- Mi a francot akarnak tőlem?? – a csuklómat rángatom, de hasztalan és válasz sem érkezik. Ruth erre gondolhatott? Valaki betört hozzánk? És ha neki nagyobb baja esett? Újra felmordulok, de csak haladunk az úton és senki sem hajlandó még megszólalni sem. Legalább mondhatnák azt, hogy fogjam be a pofámat, hátha ismerős a hangjuk, de helyette olyan mintha az egyik..röhögne? Amíg persze a másik el nem hallgattatja.  
Nem sokat utazhattunk, mert a kocsi hirtelen megáll, én pedig felkészülök arra, hogy újra a védelmemre keljek. A friss levegő bekúszik kabátom alá és az egyik hevesen húz magával. Egy ajtó nyitódik, belülről tompa zene hallatszik meg zsivaj és már éppen segítségért kiabálnék amikor egy finom taszítással beljebb kerülök, a zsákot pedig lehúzzák a fejemről. A hirtelen fénytől hunyorognom kell, de ettől még a hallásom tökéletesen funkcionál, így tökéletesen hallom a szinkronban érkező meglepetés-kiáltást. A kép kitisztulása után először csak Elowynt látom meg, mellette pedig Rutht aki fülig érő vigyorral palástolja bűnrészességét. Jobbomon Scott áll és veregeti meg a vállamat, Mick pedig éppen a kötelet fejti le a kezemről.
-  A frászt hoztátok rám ti szemétládák! – lököm meg Mick vállát, de csak röhög.  
- Scott miatt majdnem lebuktunk. – szól oda a másiknak, de engem jobban érdekel ami körülöttem zajlik.
- Mi ez az egész? – tekintetem ide-oda cikázik közöttük, de a jókedv érezhetően egyből eluralja arcvonásaimat.

To Toby “Happiness is like a butterfly; the more you chase it, the more it will elude you, but if you turn your attention to other things, it will come and sit softly on your shoulder.”

A szokásos déli harangszó közben a központ kantinjában gyűlünk össze, hogy mindenki megmelegítse az éppen magával hozott ebédet vagy a rendelt ételt némiképp felfrissítse. Ruth-tal az oldalamon megyek át a helyiségbe, ahol a fiúk már a mikrók mellett beszélgetnek. Állandó zsongást okozott Toby hirtelen visszatérése. Konkrét dátumot sosem közöl az úriember és csak a kedve szerint felbukkan, hogy ismét szerves részét képezze a gépezetünknek. Mindenki hiányolta ez egyértelmű, mert nem lenne ennyire nagy az öröm. Bennem más érzések kavarogtak a viszontlátás pillanatában. Hetek, de ha tippelnem kellene, akkor hónapok teltek el mióta utoljára láttam teljes életnagyságában. A digitális élet előnyeit élvezve sem olyan a kapcsolattartás, mint amikor valakit át tudsz ölelni vagy szimplán érzed a jelenlétét. Toby kiesett és ezt megéreztük a mindennapokban is. Újabb kihívásokkal kellett szembenéznünk és ezek között akadt olyan is, amit a többiekkel nem osztottam meg. Az aggodalmat mélyen elnyomtam magamban, de azok a számlák nem fizetődnek ki maguktól. Tobyval kellett személyesen egyeztetnem a pénzügyi nehézségekről. A központ fenntartása nem volt könnyű és olykor áldozatokkal járt, hogy meg tudjuk teremteni a kutyáknak a megfelelő környezetet. A létszámkapacitás is kezdte a plafont súrolni és bármennyire is szerettem az állatokat a tartalékjaink is véglegesek voltak. Nagyon sokat adakoztak és hálásak voltunk a támogatóknak, de a karácsonyhoz közel egyre több állat került utcára. A fizetésekkel is számolni kellett, meg azzal, hogy legyen fedél a fejünk fölött. Mikor vált ennyire bonyolulttá egy intézmény üzemeltetése? A szolgáltatók nagy része árat emelt az infláció miatt, hiteleket nem óhajtottunk felvenni. A kazánszerelő a múlt héten azt mondta, hogy már nem sokáig bírja a jelenlegi, szóval gondolkodjunk el azon, hogy újat vegyünk. Csak heccből rákerestem a neten egy újra és azonnal be is csuktam az ablakot. A weboldalon feltüntetett árakat nem engedhettük meg magunknak, ahogyan azt sem, hogy bedögöljön a mostani. A fogamat szívom, ha egyedül maradok az irodában. A csapat előtt nem beszélhettem erről, főleg nem az ünnepek közeledtével. Mindenki számít a bónuszára, de még azt sem tudom hogyan fogom kigazdálkodni. A szállítók közül már volt olyan is, akinek tartoztunk, mert nem jött be elég pénz a számlára. Ezen gondolatok kísértenek a kezemben lévő dobozzal, amit a bátyám csinált nekem. Wes rendes volt, mert valamelyik nap átjött és dobozokkal halmozott el. Más esetben kiakadtam volna, de a hűtő már üresen állt és rám fért egy normális hazai koszt. Az egyik felszabaduló mikróhoz lépek és a tetejét leszedve a műanyagtárolónak is beteszem a levesemet.
- Elly nem kéne valamit csinálni az este? – Mick veti fel először a saját ebédjével helyet foglalva. Érdeklődve pillantok felé, mert nem tudom, hogy mire céloz ezzel.
- Aludni egyet? – vetem fel a kézenfekvő választ, de még Ruth is megszívja a száját. Sokatmondóan néznek össze és utána megint rám, de nem esik le, hogy mire akarnak kilyukadni.
- Toby itthon van és annyit güriztünk az elmúlt hetekben, hogy egy kis lazítás ránk férne. Scott-tal arra gondoltunk, hogy csaphatnánk neki egy welcome bulit. A helyszínt is kinéztük már. – nem szeretem, ha kész tények elé állítanak a többiek, de be kell látnom, hogy igazuk van. A mikró jelez, hogy letelt az idő, így kiveszem a kajámat és azzal együtt ülök le Scott-tal szemben.
- Milyen helyszín? – görgetem tovább az ötletet, ha már ennyire rákészültek.
- A belvárosban nemrég nyílt egy bár, ahol régi gépek vannak, még lehet bowlingozni is. Lehetne egy decemberi összeröffenés. – mindannyian leülünk és belekezdünk az evésbe, de valahogyan a körülöttem ülők mind arra várnak, hogy beleegyezésemet adjam az estére.
- Na jól van…nem fogtok békén hagyni, ha nem megyünk el, ugye? – kérdezek vissza a kanállal a kezemben.
- Nem…és már megvan a terv is… - Ruth beavat, hogy mit képzeltek el, én meg lemondok a nyugodt estémről és arról, hogy ma Avery-vel töltsem az időmet.


A megbeszéltek után nem maradt sok lehetőségem. Munka után egyből hazavezettem és belemerültem a habokba, miközben Ave-nek írtam egy bocsánatkérő üzenetet. Le kellett mondanom a programunkat és nem repestem az örömtől, hogy ilyen indokkal teszem. Meghívhattam volna, de úgy éreztem, hogy a többiek még nem készek arra, hogy befogadják és ráadásul ez az este Tobyról szól. Megbántani végképp nem akartam őt sem, hogy ilyen körülmények között mutassam be őket egymásnak. A lényeg, hogy fáradtan vettem tudomásul, hogy ma igenis jól kell éreznem magamat. Végül egy fekete bőrszoknya, egy szürke garbó meg a kedvenc sálam került fel a listára. A hajamat kiengedtem és a hosszú North Face kabátomat vettem fel, hogy ne fagyjak halálra. A többiek előtt értem a helyszínre és nyitottam előre egy számlát. Tudom, hogy nem kellett volna, de mégsem akartam, hogy ez a szórakozás a pénzről szóljon, mindenkinek járt a kikapcsolódás ténye. Az asztalunk az emeleten helyezkedett el, de ide Tobyt úgysem tudják felhozni, ezért lementem a pulthoz. Ruth be is fut nemsokára és türelmetlenül várjuk a fiúk érkezését is. Scott írt, hogy pár perc csúszásban vannak, de ahogyan az óra elüti a negyed kilencet már fel is tűnnek a színen a zsákos Frodóval együtt. Mosolyogva mutatom nekik, hogy merre vezessék be az este áldozatát is. Végül lekerül a fejéről a zsák is és egyszerre kiáltjuk el magunkat, hogy meglepetés. A zene kellemes, de jobban tetszik, hogy van egy emeletünk, ahol nyugodtan ökörködhetünk.
- A te estéd. – kacsintok Tobyra. – Gyere, menjünk fel. – intek neki és megvárom, hogy mindenki kövessen a lépcsőn, aztán be is fordulok a bokszunk felé.
- Isten hozott itthon. – simítom a vállára a kezemet és magamhoz húzom egy ölelésre. A többiek aztán el is kobozzák előlem és marad egy kis időm, hogy az első kör felest felhozassam a pincérrel.
- Igyunk a visszatértedre. – az egyik shotot megkaparintom és a magasba emelve a kezemet mindenki követ a tósztban és az öt pohár egyszerre csapódik egymásnak.

outfit

music

Az elmúlt években a központ a második otthonommá vált és nem éreztem tehernek, hogy minden szabadidőmet a kutyák között töltsem el. Volt egy szokásom mégpedig, hogy minden behozott kutyával eltöltök kezdetben egy-két órát mielőtt a többiekkel összeülve átmeneti nevet adhatnánk nekik. Megfigyelem a viselkedésüket vagy azt hogy egy idő után miképpen viszonyulnak hozzám,  így amikor örökbefogadásra kerülnek, akkor többet is mondhatok csak a fajtájuknál. Ez persze még inkább erősíti bennem azt a késztetést, hogy én legyek végül az aki hazaviszi őket. Brunoval egészen jól megvagyunk, de manapság egyre többször elgondolkozom azon, hogy egy másik kutya mennyire jót tenne mindkettőnknek. Bruno se lenne egyedül amikor éppen nem vihetem magammal és az én lelkivilágomnak is jót tenne a családunk bővítése. Egy időben még jóval a központ megnyitása előtt felmerült bennem, hogy kiköltözök egy telekre és létrehozok egy biztonságos teret a kutyáknak. Sisi nem díjazta az ötletet, Fitz meg hetente két alkalommal beállított hozzám, hogy mennyire kedvező lenne egy ilyen ingatlanba fektetnem az örökségemet és ő már tud is ehhez néhány ajánlatot. Anya pedig mindkét ötletet szíve szerint elvetette volna, de még azelőtt leállítottam mielőtt megindokolhatta volna azt. Ismerem már jól azt a hajhullató észjárását amiből sokszor jobb nem kérni. Az elképzelés persze nagyszerű volt, de a központ végül kivitelezhetőbb lett. Így nem csak hozzám, de az én gondolkozásomhoz hasonló családokhoz vagy leendő gazdikhoz is kerülhettek az otthonra vágyó ebek. Ettől még mindegyik a szívemhez nőtt, töltsenek itt heteket vagy éppen hónapokat, ahogyan mindenki más is, aki itt van és segít abban, hogy folyamatosan fejlődjünk és valami jót tegyünk. Ezért Ruth hívása nem meglepően egyből és kérdés nélkül indulásra késztet. Reméltem, hogy nincs baj, de annyira szűkszavú volt a telefonban, hogy ezt nem állíthattam biztosra, a gondolataim meg természetesen egyből meglódultak és nem éppen a pozitív irányba. A helyzet viszont a megérkezésem után válik még furábbá. Eleinte semmi kiemelkedőt nem találok, hiába keresem a baj forrását. Ez megnyugtatóan csapódik le bennem, de a probléma mellett Ruth sincs sehol csak a motoszkálásra utaló hangok amik azt jelzik, hogy valaki velem együtt ugyanúgy az épületben tartózkodik. A nyugalmam viszont nem tart sokáig, mert a következő pillanatban minden sötétségbe borul én meg olyan jelenetbe kerülök, ami még így megélve is szürreálisnak hat. A megkötött kezeim és a helyzetem sok teret nem hagy a menekülésre, de a tompán érzékelt hangokból lejön, hogy valahova visznek. Az ember időnként eljátszik azzal hogyan végzi majd, felméri az esélyeit amit jobb lenne elkerülni. Bevallom ez a lehetőség még a top 5-be se volt benne. Hisz mégis ki akarna belőlem hasznot húzni?  
A kocsi meglódul ahogyan a sofőr lefékez és nem kell sokat várnom arra, hogy magukkal cipeljenek. Aztán leállunk és várok valami komoly fejleményre. Egy mély hangra ami magyarázatot ad vagy ehhez hasonlóra. De csak a játék gépek eltéveszthetetlen hangjai maradnak és a látásom kitisztulása után az ismerős arcok. Mondanám, hogy most már érthetőbbé válik minden, de nem így lesz. Csak zavartan pislogok, viszont az örömömet nem tudom palástolni amikor Elowyn az ölelésébe von, én meg derekát átkarolva finoman egyszer jobbra, majd balra ingok vele a játékosság kedvéért.
- Meg vagytok húzatva. Egy üzenet kevésbé lett volna szívroham közeli élmény. – ötletelek az elszalasztott lehetőségeken, miközben beljebb merészkedünk és az italok is megérkeznek. Az egyik poharat koccintásra emelem, de jól esik most ez a figyelem. Tőlük igen.  
- Ezért megéri. – szólalok fel, aztán a többiekhez hasonlóan én is elfogyasztom a poharam tartalmát, majd körbetekintek.  
- A bowlingról jut eszembe. Scott még jössz nekem a múltkori után egy visszavágóval vagy alapból vegyem ezt célzásnak..? – Ruth csak röhög erre, mert Scottnak úgy tűnik ez az információ kimaradt.
- Én szerzek valami kaját magunknak. – menti ki magát Ruth, így Elowyn felé fordulok.
- Akkor én meg viszem a szokásos partneremet. – a kezemet nyújtom udvariasan az irányába egy mosollyal az arcomon. – Mibe is maradtunk legutóbb? Stadion jegyek? – Mick bólint rá erre mielőtt összekészülhetnénk a játékhoz.  
- Legalább össze tudunk majd hozni egy közös programot ami mostanában sosem jött össze. – jegyzem meg Elowynnak. Hol ő nem ért rá vagy én nem voltam otthon. Olyan mintha hónapok óta nem is beszéltünk volna. És persze, a helyzetünk egy része fura hangulatot okoz közöttünk, de attól még remélem képesek leszünk még úgy egymás közelében maradni, hogy ebből ne legyen gond. Winnie elsősorban a barátom volt és az én verziómban mindig is az lesz. A közös megegyezésünk ellenére azért mindig is kíváncsivá tett, hogy vajon ő is ugyanígy gondolja ezt?

To Toby “Happiness is like a butterfly; the more you chase it, the more it will elude you, but if you turn your attention to other things, it will come and sit softly on your shoulder.”

A december mindig egy sűrű hónap és ez most sincs másképpen, csak annyi a változás, hogy immár a vezető is jelen van. A többieken érződik az év végi hajszának a kimerítő változata, és ha ők maguk nem hozták volna fel, hogy szervezzünk egy bulit Tobynak, akkor nekem kellett volna valamit tennem az ügy érdekében. Olyanok vagyunk mi ketten, mint a szülők és a többiek azt várják, hogy mire mondunk igent vagy éppen nemet. A hangzavar nekem sok ebben az épületben és a napszakhoz képest is. Már elszoktam attól, hogy folyton bulizzak, de a látszatot fenn kell tartani. Kicsit szomorú vagyok, hogy Averyt le kellett mondanom, de meg fogja érteni, hogy miért nem lehettem vele kettesben. Már azon kattogok, hogy mivel fogom holnap kárpótolni, de ma este az ünnepelttel kell foglalkozni. A helyszínen intézem a piát és a számlát is megnyitom, hogy mindenki kedvére fogyaszthasson majd az este folyamán, és megkérem a pincért, hogy hozza ki az első kört, ha már megérkeztek a hiányzó láncszemek is. Ruth éléken nézelődik és ő maga hívja fel a figyelmet arra, hogy megjöttek a fiúk is. Toby fején egy zsák van, de szerintem már rájött, hogy nem rabolták el. A munkatársai őrültek és így fejezik ki, hogy mennyire szeretik és tisztelik őt. Átadom a terepet előbb a többieknek az ölelkezésre, aztán utána lépek oda én is hozzá. A központban már találkoztunk, de nem volt időnk beszélgetni. Már a napját sem tudnám megmondani, hogy mikor voltunk kettesben. A digitális térben minden egyes nap váltunk szót, még képeket is küldözgetünk, de komoly dolgokról nem esik szó. Nem titkolhatom előle a pénzügyi nehézségeket, mert neki is benne van a java, ahogyan nekem is. Muszáj lesz valamit kitalálnunk, hogy takarékoskodjunk, még az is lehet, hogy kikérem a bátyám vagy a nővérem tanácsát.
- Abban mi lett volna a móka? – kérdezek rá és mutatom az utat, hogy felmenjünk a lépcsőn a saját kis helyünkre. Az épületben vannak játékgépek, meg bowling és ha jól tudom, akkor lézerharcolni is lehet, de arra most nem tartanék igényt. Az asztalt körbeállva emeljük magasba a poharunkat Tobyra mondva a tósztot és le is húzzuk. Kicsit megérzem, hogy ez valami erősebb alkohol, ezért össze is rántom a számat, de mielőtt lebuknék már nyúlok is a vizes pohárért, hogy leöblítsem ezt a borzalmat.
- Máris játszani akartok? – nézek én is körül idefentről, de Toby megállíthatatlan és ismét átveszi az irányítást. Ruth kimenti magát azzal az átlátszó szöveggel, hogy szerez valami kaját mire csak megforgatom a szememet.
- Én is hozhattam volna… - de hasztalan a kimondott szavam, mert addigra fel is szívódik az alsó szinten és négyesben maradunk a fiúkkal. Toby le is csap rám és a kezét nyújtja, amit megfogva kerülöm ki az asztalt, hogy lenézzek a lépcsőfordulóból.
- Megint meccsre megyünk? – élénkülök fel, aztán egyesével lemegyünk az alsó szintre és én megyek oda a pulthoz, hogy szóljak szeretnénk játszani. A fiúk azt hiszik, hogy minden a kezükbe hullik, akárcsak a régen látott majmunk is.
- A kettes pálya szabad. – szólok hátra, és máris elkérem a kitöltendő papírokat.
- Ehhez játék kell Porter, hogy programozzunk? – kicsit átmegyek én is immár egy másik stílusba, mert nem tudom hogyan is kellene hozzáállnom. Hónapok maradtak ki és még most is fura, hogy nem képeken meg videókon látom viszont.
- Fiúk ki kellene tölteni, hogy kinek milyen méretű cipő kell…Scott ne is nézegesd még a pályát, mert amíg nem öltöztél át addig nem lesz játék. – rovom meg őt és a kezébe nyomom a papírt, aztán körbeadok mindenkinek egy tollat. A sajátommal a rubrikába írom be a méretet és meg is indulok a csaj felé. Féloldalasan várakozom ott, és Mick már követ is.
- Tudod mennyire jó, hogy megint összejött a banda… - ölel át engem is és most a hiányzó tagok felé sandítunk.
- Tudom, hogy mennyire hiányoltátok őt. – nem mondom ki, hogy én is, mert azzal lebuknék. Láthatólag nem változott semmit és amikor rám pillant egy mosollyal viszonzom a gesztust. A cipővel térek vissza és leülök a padra, hogy lecseréljem a mostanit.
- Minek vettem fel szoknyát? – sopánkodok ezen és nekilátok annak, hogy bekössem a cipőfűzőt, mire Toby ül le mellém.
- Mikor fogod meglátogatni West? Már nagyon várja, hogy itthon legyél és nem újságoltam el neki a nagy hírt. – állok fel és lesimítom a szoknyámat, aztán beállítom a gépen a neveket, hogy ki kit kövessen majd.

outfit

music

Próbálom az agyamat rávenni, hogy felzárkózzon a most zajló eseményekhez, de valahol még mindig a megjátszott elrablásom gyakorol rám hatást. Nem normálisak, ez tény, de közben az is hogy egy nagyon jó csapattal van dolgunk akiket semmi pénzért nem cserélnék le. Általában véve olyan ember vagyok aki gyorsan megtalálja a közös hangot másokkal, hogyha a kedve is úgy tartja. Nem okoz gondot új ismeretségekre szert tenni, bár nem vagyok híve annak, hogy a világ körülöttem forogjon. Viszont a központba érkező embereket egytől egyik megválogatjuk Elowynnal. Mi csak jót akarunk a négylábúaknak és sokszor találkoztunk olyanokkal akik meg akarták szabni mit és hogyan csináljunk. Elfogadjuk a tanácsokat, de nem így, nem ilyen formában ahogyan néhányan tálalták. És le merem fogadni, hogy a többiekkel sem értünk mindenben egyet, de abban igen, hogy a központon belül mit is tartalmaz a prioritás. Ez az ami tényleg nem mindegy és akik olyanok, azoknál már az elején kiütközik. Ezért hálás vagyok s csapatért, még ha olykor az agyamra is mennek. De hát ez a csomag része és enélkül nem lenne teljes a kép.
Nem számítottam arra, hogy a hazatérésem ekkora felhajtásban fog végződni. Én megelégedtem volna csak a viszontlátás tényével is, hisz nem első és nem is utolsó alkalom, hogy hosszabb időre elhagyom majd a várost. Ennek ellenére örülök és ez meg is látszik abból, hogy hirtelen azt se tudom kihez szóljak vagy mihez kezdjek. És ilyen alkalmak során jön a képbe Elowyn, hogy visszaterelgessen a helyes útra, ahogyan most is teszi. Vele érdekesen zártunk le egy fejezetet és azóta sem hoztuk fel. Mintha a közös megegyezéssel együtt eldobtuk volna a kulcsot is mely ennek jelentőségét őrizte. Sokszor viszont ott lappang bennem valami hiányérzet, valami lezáratlansághoz hasonló. Elowynnal barátok vagyunk most is, mint azelőtt, de volt egy időszakunk - egy hosszabb periódus - amikor is ennél többek voltunk. Szeretem őt, de féltem a közöttünk lévő köteléket. Első sorból tapasztalhattam meg milyen az amikor az érzelmek bekavarása lassan felemészti ezt. Nem bántam meg egy percét sem a próbálkozásainknak, csak be kellett látnunk, hogy nem működünk jól együtt, ha arról van szó, hogy egy pár legyünk. Nem tudom miért van ez. A nővérem egyszer azt mondta, hogy talán a barátságunk iránti aggodalom okozta a kapcsolatunk végét. Szerinte egyikünk se tudta igazán élvezni azt ami lehetett volna, mert jobban koncentráltunk a kockázatos részre. Lehet igaza van. Őszintén mi sem tudtuk. De amikor találkozom vele mindig itt van ez a fura késztetés, hogy mondjak valamit neki a mögöttünk hagyott időszakról vagy arról miért nem tudom annyira könnyedén elengedni, mint amennyire hittem, hogy majd menni fog. Most viszont őt nézem és megmosolyogtat ahogyan próbálja egybetartani kissé szétszórt egységünket. Bizonyára mindannyian tisztában vagyunk azzal miképpen is zajlik egy ilyen játék előmenete, de közben túlságosan le is köt minket, hogy ide-oda passzolgassuk a baráti beszólogatásokat amitől ez háttérzajként funkcionál. Elowyn azonban nem hagyja ezt, így én magam is felszólalok, és egy füttyentés után mutatok Elowynra, meg egyben arra is rá, hogy ideje egy kis figyelmet szentelni a tőlünk értelmesebbnek. Ezután kérdés nélkül mindenki engedelmes kiskacsaként követi a kiszabott utasításokat.
A kapcsolatunk zavaros valója nem egyenlő azzal, hogy ne hiányoznának a közös programjaink. Magam is tudatában vagyok annak, hogy nem várhatom el az ugyanolyant: a fesztelen kettesben töltött időket vagy amikor csak elücsörögtünk a másik kanapéján ott elnyúlva a másnap érkezéséig. Ezek felett már ott van egy felhő, egy kitörölhetetlen tény. Ettől még igénylem a társaságát az üzleti partneremnek, aki egyben a barátom is.
- Reméltem, hogy nem. De az ilyenek nem lemondhatóak. - vonok vállat lazán, mert ez mindkettőnknek célzás. Hol ő teszi meg, hol én, aztán nem kerül szóba az ismétlés csak hetekkel később amikor ott a jó lenne màr késztetés bennünk. Aztán a folyamat kezdődik elölről. A játékban meg ott egy olyan kiskapu, ami alól remélhetőleg nem bújhatunk ki.
A játékhoz készülődünk, ő meg a bátyja felől érdeklődik. Sok szempontból fura ez a helyzet, mert mindannyian barátok vagyunk. Aztán amióta mi bekavartunk a képletbe ez egy kissé életveszélyes lett. Nem beszélhetek csak úgy Westonnal a húgáról, mert kitekeri a nyakamat. Még ha nem is ez minden második témánk, attól tudom jól, hogy Wes neheztel rám. Én meg minek is húzogassam az oroszlán bajuszát, ha nem muszáj?
- A napokban mindenképp. - teszem hozzá gyorsan. - Kösz, hogy fedezel előtte..csak hazaértem, aztán beszippantott a munka, de ennyire könnyen nem menekül. - vigyorodok el, majd mivel a többiek előrébb haladtak, így mindkét kezemet a zsebembe mélyesztem és elnézek a távolba mielőtt megszólítanám Elowynt.
- Viccet félretéve, ha nyerünk, ha veszítünk, de azért jó lenne valamikor összefutni. Magadra hagytalak a központba is, van mivel felzárkóznom. - gondolkozok el, mert mint ahogyan már a hazaérkezésem előtt is éreztem, mindig volt valami Winnie szavaiban. Mintha visszatartana dolgokat és nem tudom, hogy ez a központtal kapcsolatos vagy vele. Ugyan mindkét esetben ugyanúgy hallani akarom a választ. Aztán egy sóhajtásra is futja tőlem, mert van még itt valami.
- A minap felhívott Claudia. - itt megállok egy kicsit, mert Elowyn tudja milyen az anyám és éppen milyen körökben mozog. Amíg együtt voltunk igazán rajongott értünk. Szinte ő volt a kapcsolatunk PR-osa. - Úgy döntött a következő szervezett esélyén népszerűsíteni akarja a központot és beszélni akar velünk erről. - folytatom miközben Elowynra nézek. - Te is tudod, hogy sosem érdekelte és kissé úgy érzem mintha az ördögnek készülnénk elpasszolni a lelkünket. - a fejemet csóválom. - Jó sajtó lenne a helynek, de mi a buktató? - grimasszal fejezem be, mert az anyám esetében ez bármi lehet.