Igyekszik olyan profi módon sakkozni a fejében a jelenlegi helyzettel, ahogy egyébként a táblán is szokott; őszintén érdekli minden, ami rezzenésre késztette a másik akár csak egyetlen hajszálát is, azonban nem szeretné, ha egyoldalúvá válna a mesélés, ezt pedig nehezen tudná kivitelezni, hogy a nápolyi maffia ügye ne kerüljön szóba. Pedig ha tehetné, adna maguknak időt még, amíg ez nem lényeges, néhány napot, amíg nem kell rá gondolni, körülötte táncolni, megoldani mindenáron, amikor úgy sem tudják, legalábbis nem azonnal.
Azt viszont már megtanulta a nő mellett, hogy minél jobban igyekszik elkerülni valamit, annál nagyobbat esik a közepébe, ezért a sakkozás vége tulajdonképpen egy gyors matt, és úgy dönt, arról beszél majd, ami éppen szóba kerül. A nápolyi helyzet szerencsére, ha még rendeződni nem is látszik tökéletesen, mégis sokkal nyugodtabb és élhetőbb, mint egy hónappal ezelőtt, mióta kiderült, mi az ellenség valós célpontja, és le is csaptak a közeg tengeren túli részére.
Fontos emberből visszalépett szinte átlagossá, de nem kérdés számára, hogy ez bármikor ismét száznyolcvan fokot vehet.
- Szinte olvas bennem, Patrizia. - Válaszolja szórakozottan, belemenve a másik szójátékába, de az igazság az, hogy egyáltalán nem bánja, bármit is csinálnának. Fabrizzio heti hét napot edz, ezért tud olyan jó erőben lenni a kora ellenére is, így bármilyen testmozgás olyasmi, amit ő visszautasítani nem fog. Van nála minden, ami a kényelmükhöz szükséges, nem lesznek sem éhesek, sem szomjasak, így nem is a hosszú, festői tájjal körbeölelt séta, hanem a gondolatai megregulázása lesz a legnehezebb.
De jelenleg a világ végére is követné ezt a nőt.
Gondolja egészen addig, míg a jeepre nem mutat a kulccsal a kezében, mert akkor szinte azonnal eszébe ötlik, hogy végződött az első, nem túl jól sikerült találkozásuk. Nevetni kezd az emlékekre, mert a nő alatt a tragacs tökéletesen megadta magát, a tákolmány pedig, amit Fabrizzio rögtönözni tudott felért egy életveszéllyel, ráadásul a mai napig nem biztos benne, hogy az a kocsi időben szervizbe került, ahogy azt a másik lelkére kötötte.
- Elvitte a kocsiját másnap szervizbe, ahogy azt erősen tanácsoltam magának? - Kérdezi még a nevetés lecsengésével a hangjában, aztán ingatni kezdi a fejét, mert ha jobban belegondol, erre lehet most nem akar választ kapni. Ha esetleg kiderülne, hogy azóta sem látta szakember, lehet Fabrizzio szívszélütést kap itt a napon, ő pedig inkább kirándulni szeretne, meg a másikkal időt együtt tölteni. - Tudja mit, inkább ne válaszoljon. - Teszi még hozzá, és közben megérti, mit szeretnének tőle, így elveszi Patriziától a táskáját, és a sajátjával együtt feldobja a jeep hátuljába, majd odalép a vezető oldalhoz, és ha a nő elfogadja a kezét, akkor ad neki egy lendületet, amivel be tud ülni a helyére.
- Odafelé vezethet, a visszaút attól függ, hogy veszi az akadályt. - Mondja kissé pimasz módon, miután helyet foglal ő is az anyóson, és bár nem túl látványosan, de azért továbbra is szórakozottan erősen beköti magát, biztos ami biztos. Egyébként nem kételkedik a nő képességeiben, de ő az a típus, aki a legrosszabbra van többször is felkészülve, így nem nagyon érheti meglepetés. Ez viszont egy olyan helyzet, amiben szinte csak az érheti, ő pedig rájátszik a hangulat érdekében.
És mert jól érzi magát.
- Ne kíméljen. - Teszi hozzá még, aztán megkapaszkodik az ajtóban, és kifújja a levegőt, mintha valami kemény feladatra készülne, de ez még mindig csak a játék része most.

A kérdést természetesen nem sértésnek szánta, ez a vonásaiból is visszatükröződik; csak szeretné tudni, hogyan is áll a helyzete pontosan, és melyik térdére lenne majd ildomos ereszkednie, amikor eljutnak odáig, hogy tiszta szívből bocsánatot kér a másiktól, amiért - bár akaratlan -, de ilyen lehetetlen helyzetbe hozta.
De őszintétlennek nem gondolná a nőt sosem.
- Ez nem hazugság, Patrizia. Jóság. - Mondja csendesen, egy halvány mosollyal az ajkai sarkában, hiszen most, hogy újra látja a másikat elég sok minden ostromolja a férfi elméjét egyszerre. Kihívás számára néha a nővel bármilyen formában kommunikálnia, mert mellette se nem tud, se nem szeretne olyan lenni, mint a saját közegében, ez pedig azzal jár, hogy még inkább szembe kell néznie az érzéseivel, holott erre korábban sosem volt szüksége.
A másik szavaira ezt követően bólint, de nem válaszol rájuk egyelőre, hiszen azzal a magyarázkodás lápos talajára lépne, arról pedig őszintén úgy gondolja, Patrizia nem érdemli meg tőle. Az egész neveltetése úgy történt, hogy ezt az aspektust amennyire lehet öljék ki belőle, még ha nem is olyan indokból, ahogy ő végül magáénak érzi. Neki, mint családfőnek nem kell magyaráznia semmit, Fabrizzio azonban inkább úgy tekint erre, mint egy szánalmas, mindkét fél számára felesleges és kellemetlen próbálkozásra, és tiszteli a másikat annyira, hogy ne tegye ki őt ennek.
Persze ahol valami magyarázatra szorul, azt nem tartaná vissza semminek az oltárán.
Pontban tíz perc múlva ugyanazon a helyen áll a másikra várva; a nadrágjához lenge, fehér, vászonszerű inget vett fel, hogy védje a naptól a karján is a bőrét, amit a ki sem mondott kívánalmaknak megfelelően a megfelelő magasságig gombolt. A hátizsákjába tette a vizet és a harapnivalót, a sportcipője pedig olyan, mintha most vette volna ki a dobozból, mert nem készült túrázásra.
- Csak Ön után. - Feleli szelíd mosollyal, igyekezve a vágyakozást a szemeiből leplezni; nem csak a testére, de a lelkére is gondol itt, mert mindent tudni szeretne hirtelen, anélkül, hogy úgy tűnne, vallatja a másikat. - Remélem minden rendben alakult az elmúlt időszakban. - Nem érzi, hogy Matteora rákérdezhetne, talán óvatos is ilyen szempontból még, hogy ne tegye meg. De bármit mesélne a nő, azt nagyon szívesen fogadná, és örülne, ha a kirándulás ideje alatt nem kellene a közegéről, vagy az ott uralkodó helyzetekről részletesen beszélnie. Most csak a másikra akar koncentrálni, hazaérve innen úgyis nyakon önti őket majd a valóság, azonban nem terv nélkül érkezett a jövőt illetően.

Fabrizzio sosem kerüli ki a tettei következményeit, az pedig végképp nem szokása, hogy minimalizálja, vagy semmibe a felelősséget, amivel közrejátszik mások érzéseit illetően. Nem mutathatja ki a nap minden percében, hogy törődik a környezetével, de akik jól ismerik átlátnak a hűvösségén, és tudják jól, hogy vigyáz rájuk olyankor is, amikor azt nem tudja éppen megfogalmazni. Patriziát is azóta igyekszik óvni, hogy megismerte, bár ezúttal nem a legeredményesebb és ezt be is látja, hiszen a legbiztonságosabb a nőnek, illetve az unokaöccsének az lett volna, ha messzire kerülik a közeget, amiben egy hónapja a baj megtörtént.
És ami további gondokat okozott volna, ha nem dönt amellett, hogy egy ideig nem kerül semmilyen kapcsolatba a másikkal.
- Ennek örülök. - Válaszolja csendesen és visszafogottan, hiszen ő amúgy sem lesz az a férfi, aki kicsattan az örömtől, amikor azt megéli. Sok folyamat belül, legfőképpen a fejében játszódik le, és csak azóta viseli az érzéseinek egy részét a mellkasán, hogy megismerte a másikat, ezzel együtt pedig azt az énjét is, aki minderre szokatlanul egyszerűen képes.
- Nos, ez érthető. Nem voltam a segítségére az elmúlt hetekben, egyáltalán. - Nem azzal a gondolatsorral jött ő ide, hogy könnyedén megbocsájtásra talál majd, nem is akarja azonnal azt érezni, minden rendben, csak mert tett egy gesztust. Fabrizzio mindig küzd azért, amit el szeretne érni, most pedig szívét és lelkét teszi majd bele, hiszen nem egy logikus, lapra vethető, kézzel fogható, egyértelmű dologért teszi ezt. Magával már megvívta a csatákat azelőtt, hogy rátört a másikra az éjjel közepén, onnantól pedig, ha nem is rajta múlt, de nyilván nem örült az események alakulásának, még ha így is volt biztonságos.
- Valóban így gondolja? Vagy csak azt mondja, ami Ön szerint a helyes? - Őszinte szikra pattan ki a szeméből a kérdést követően, és továbbra sem képes levenni a szemét a másikról; tudni szeretné, hogy a jóság beszél a nőből, amit eddig is ismert, vagy valóban képes a helyzettől függetlenül elnézni neki, hogy ez sajnos az élete része, és soha nem lesz kirívó az ő esetében az, ha eltűnik, akár hetekre. Fabrizzio sem tud mindenen változtatni, a közeg pedig, amiben él kifejezetten ilyen kategória.
Kifújja a levegőt az orrán keresztül arra, amit ezt követően hall; a kirándulás nem tűnik rossz ötletnek, tekintettel arra, mi játszik a bőrén, és ez egy zárt térben esetleg mit váltana ki belőle, azonban a felhívás arra, hova tereli a puszta jelenlétével a gondolatait a másiknak nem segítenek kordában tartani a férfinek a sajátjait.
- Hogyne, ahogy óhajtja. Tíz perc múlva ugyanitt? - Kérdezi látszólag könnyedén, de a fejében cikázó gondolatok és vágyak egyáltalán nem azok. Kell egy kis idő neki, amíg visszasétál a hotelszobába, magára vesz valamit, illetve víz és valami ennivaló sem lenne rossz, mert nem tudhatja, milyen hosszan, és milyen messzire mennek majd a másikkal, itt pedig tényleg nyári még a hőség minden kérdés nélkül.

A munkatársak jóindulatát gondolhatná csupán ennek, azonban ez nem ennyire egyszerű; a Deluca családról majdnem egész Nápoly tudja, miben utaznak, és bár az egyszerű emberre nézve - ha nem keresztezi őket meggondolatlanul - ártalmatlanok, azért a legtöbb ember a saját bőrét menti, minden gondolkozás nélkül, amikor egyikük feltűnik a színen. És Fabrizzio volt az, aki rákérdezett, hol találhatja meg a másikat, és tette ezt abban a tudatban, hogy a közeli kávézót, az otthonát, vagy Matteo iskoláját fogják mondani. Az események felgyorsultak körülötte megint, amint Capri és a nyaralás szóba került.
- Kérem, ne nehezteljen rájuk túlságosan. Nekem kevesen mernek nemet mondani a városban. - A senki találóbb kifejezés lenne, hogy elvegye a Patrizia vonásain megjelenő árulás élét, azonban nem akar ennyire fenyegetőn, vagy nagyképűen válaszolni. Az ő terve sem ez volt, mert nem gondolta, hogy ennyire messze talál majd rá a másikra.
- Egyrészről az én döntésem volt, hogy megzavarom itt a nyugalmát, másrészről ha értenék hozzá, percek kérdése lett volna megtalálnom a képeket. - Így legalább nem tűnik úgy, mintha kutakodott volna, hiszen ő személyesen akart találkozni, csak az első körös indíttatása nem ért célt.
A második azonban igen, a tekintetét pedig, hiába látja a terhet a másikon, amit a jelenlétével rápakol, képtelen levenni róla. Az első pillanattól vágyott arra, hogy lássa, érintse, és érezze a nőt, de nem volt rá lehetősége, azt pedig nem várhatja el, hogy ebben a világban kényelmesen mozogjon Patrizia, tekintettel arra, hogy bármikor ez ismét megtörténhet.
Örökké azonban nem ülhet egy helyben, a csodákban pedig ilyen téren nem hisz, így neki kell lépnie, ami nem esik nehezére sosem, mikor erről a nőről van szó.
- Gondolja, hogy felzaklatnám feleslegesen azzal, hogy a helyzet változatlansága ellenére idejövök? - Teszi fel a költői kérdést, hiszen sosem tenne ilyet, és bár biztos benne, hogy erre nem kell emlékeztetnie a másikat, megérti azt is, hogy fájdalmat okozott neki a hallgatással. Fabrizzio jól tudja, hogy ha esetleg bajuk esett volna, az mindenkinek sokkal nagyobb fájdalmat okoz, ahogy azt is, hogy ugyan nem volt választása, attól még amit Patrizia érez, teljesen jogos.
- Nincsen mentségem arra, hogy a hallgatásommal kínoztam, nem is szeretnék magyarázkodásba kezdeni. - Hiába állnak észérvek az oldalán, ő a szívével érkezett ide, és nem akarja felsorolni az összes olyan történést, ami miatt így kellett tennie. - De talán elhiszi nekem, amikor azt mondom, hogy jó okkal tettem. - Ennyit tesz még hozzá, hiszen nem kikerülni akarja a magyarázkodást, csak megkímélni magukat tőle. De ha arra van szükség, ma még a térdeire ereszkedik, mert ahhoz túlságosan elszántan érkezett ide, hogy veszni hagyja a nőt.

Valami dúl a lelkében, amit nem tudna megfogalmazni; nem avégett, hogy gyengének tűnne tőle, de a viharok fogalmával sosem volt különösebben kibékülve, hiszen őt ennél sokkal nagyobb rendezettség és precizitás jellemezte mindig is. Valami azonban széthullt, mielőtt felépíthette volna, ezzel pedig egyetlen sejtje sincsen kibékülve, mindegy, mennyire viseli jól látszólag az eddigi távolságot és némaságot. Felnőtt férfi, rengeteg felelősség van a vállán, amiknek napi szinten meg kell tudnia felelni, így számára még mindig kissé idegen, hogy azzal foglalkozzon, amire neki szüksége lenne. Pedig teljesen egyértelmű, mi is az valójában.
Így nem túl szerencsés sem az, hogy a másik azzal emlékezteti bizonyos pillanatokra, ami a bőrére fut, ezzel együtt pedig utólag belátva talán a magázódás sem a legjobb választás a részéről; teste és lelke is visszakerül azokba a pillanatokba, amikor próbáltak küzdeni egymás ellen, ezzel együtt pedig szinte a bőrén érzi a pillanatot, amikor végre megadta magát.
Próbálta, amíg úgy állt a helyzet, lehet nem találkozhatnak többé úgy felfogni az egészet, mint egy kalandot. Magára akart erőltetni olyan frázisokat, amik a természetétől - az igazitól - rendkívül messze állnak, és már ő maga sem tudta, mitől érzi magát rosszabbul; a távolságtól, az emlékektől, a kilátástalan jövőtől, vagy saját magától, amiért így próbál könnyíteni a lelkén. Gondolat szintjén sem érdemelte volna ezt a másik sosem.
De amint a béklyók lazultak rajta, azonnal az irodába tartott, ez pedig olyan bizonyíték a férfinek, aminél többre nincs is szüksége.
Megállja, hogy megemelje a kezét, és végigsimítson a libabőrön, ami a másikat gyötri, mert bár idejött, jogai nincsenek - ebbe pedig a kéretlen érintés is beletartozik.
Tekintetét a másikéval együtt a barátnőkre vezeti, és akarva-akaratlan elmosolyodik azon, mennyien állnak az oldalukon, ha már az univerzum úgy döntött, nem pártolja azt, amibe éppen csak belekezdtek volna. Fabrizzio egy dologért nem bánja, hogy már szinte a régi formájában látja őt a nő; az a személy, akivé válnia kellett annak érdekében, hogy ma itt lehessen, kiábrándította volna Patriziát, biztos benne.
- Látni akartam. - Kezd bele könnyedén, mintha arról csevegne éppen, mennyire szépen süt a sziget tengerpartján az őszi nap, és mekkora hőség van ahhoz képest, milyen hónapot írnak pontosan. Az indián nyár azonban ezen a részen egyáltalán nem szokatlan, neki pedig, mielőtt folytatná a mondandóját - vagy vallomását - megérkezik az itala, amibe belekortyol, pedig a bátorságát nem innen meríti, most sem.
- Az irodában nem találtam, azonban a segítségemre voltak azzal kapcsolatban, hol kellene keresnem. - Ez tegnap délután történt, ma délelőttre pedig már itt is volt. Az effektív, gyors megoldások kedvelője egyébként is, ha van erre lehetősége, márpedig itt nem állította volna meg más, csak a saját kételkedése, amin már az elmúlt harminc nap folyamán túlesett.
Ha nem gondolt volna át mindent, nem lenne itt, hiszen feleslegesen sebeket tépkedni, vagy magukat kínozni nem lenne túl elegáns a részéről.
- Lenne kedve esetleg időt tölteni velem? Nem akarnám elrabolni a baráti társaságától, bár úgy tűnik, nem lenne ellenükre. - Mondja szórakozottan kissé, ahogy azt figyeli, hogyan távolodnak a barátnők egyre inkább, összesúgva szinte minden lépésnél, éppen csak nem felbukva a homokban, hátha elkapnak valamilyen pillanatot, mielőtt kikerülnek egymás látóköréből.

A napok hol ólom lassúsággal vánszorogtak, hol azt sem tudta, hova kapjon; azonban hamarabb lecsengett a Nápoly utcáit részben félelemben tartó maffiaháború, mint számított rá. Így is kivett belőle bőven, nem fog hazudni, azonban a bátyja új szerelme iránt intézett első lépéssel hamar realizálódott, mi az ellenségeik célja, és onnantól a macskakővel kirakott város csendesedni látszott.
A védelem megsokszorozódott, így ha bármilyen személyes gesztust is akart volna tenni Patrizia felé, ezúttal az ő keze is részben meg volt kötve. Az elmúlt hónapra sofőrt kapott, a kocsiban pedig nem utazhatott egyedül, a többi ülést ugyanis testőrök foglalták el, arról nem is beszélve, hogy nem vezethetett egyedül sehová, így minden útja megfontolt és átgondolt kellett legyen. A családja védelméről ő gondoskodott, így a testvéreket, azok gyermekeit részben a borvidékén álló villájába vitték, mert ott a nyílt téren egyszerűbb volt a védelmet felállítani, mint Nápoly külvárosában; így a Deluca villa meglepően csendes lett, ő pedig kifejezetten élvezte, ahogy az édesanyja több időt tölt az unokáival, és utasítja az ő személyzetét, mintha a sajátja volna.
A feleségével a viszonya, jobb szó híján talán emberivé vált az elmúlt harminc napban, hiszen a kezdeti félelem, a terror, Fabrizzio szerepvállalása és a gyerekek védelme azt követelte meg tőlük, hogy félretegyenek mindent, ami a széthúzást eredményezte majdnem nyolc egész hónapra. Nem gondolta, hogy ekkora tragédia hozza majd össze őket ismét az életben - legalábbis barátokként, mert amikor a férfi szívéről van szó, a gondolatait egy bizonyos nő tölti ki, mellette pedig már sem réginek, sem újnak nem talált, vagy találna helyet.
Békésnek nem nevezné az első hetet, amikor a Ferráriját vezetheti végre mindenféle kíséret nélkül, az üzleti tárgyalásait követően pedig - amik rendkívül háttérbe szorultak a háború kezdetén itt Nápolyban - az első útjai között szerepel Patrizia irodája.
A felére sem emlékszik annak, ami ott történt, de a lényeget sikerül megértenie, amikor beszáll a kocsijába az élményt követően; annyira a régire, az ismertre számított, hogy célirányosan a nő asszisztensét és jó barátnőjét kereste, de nem csak őt nem találta, de a gondolatai tárgyát sem. Patrizia új főnöke - aki részben Fabrizzio embere - mondta el végül, hová utaztak el még néhány barátnővel, a leplezetlen döbbenete után pedig az iroda szinte egy masszaként mutogatta neki a képeket az instragramról, mintha neki ezt tudnia, vagy legalább ismernie kellett volna.
De azért azt elmondhatja, hogy régen nevetett annyit, mint a mellettük kampányolókkal együtt az imént.
Capri szigete szinte karnyújtásnyira van tőlük, így, bár a hazugságot nem szívleli, egy üzleti útra fogja a céggel kapcsolatban a hirtelen utazást; nincsen rossz szándék ebben, csupán védelmezni próbálja mindazokat, akiket szeret. Patriziát azért, mert bár úgy tűnik, egyelőre a várost visszaszerezték és a hatalmi harcokkal kiszorították a szicíliaiakat, ez még azért nem teljesen biztos, másrészről a családjával még nem közölte, hogy ellopták a szívét a borzalmak előtt, azt pedig nem tudhatja, akarják-e még látni valaha az életben az eltűnését követően.
Egyedül a lánya tudja rögtön, mire készül, de a téma köztük lévő érzékenysége miatt ezúttal nem lelkesedik fel annyira, mint legutóbb, hogy bezárta őt Patriziával együtt egy lakásba.
Autóval vezeti le a távot, a szigetet pedig komppal közelíti meg, mert ennél egyszerűbb módja ennek az útnak úgy sem lett volna. A hotelszobáját egy part közeli helyen veszi ki, ahol túl sokat nem időzik, mert legjobb tudomása szerint még két napig tart a kiruccanás, neki pedig vissza kell hódítania a másikat, mielőtt lejár az idő.
A partra, tekintettel a hőségre egy szál fürdőnadrágban érkezik, és bár számára az ivás inkább alkalmakhoz kötött, mintsem napi tevékenység, meglátva a nőt a barátai társaságában ülni a bár közvetlen környezetében megdobbantja a szívét azonnal, ő pedig késztetést érez egy italra. Tisztes távolságból figyeli egy ideig őt, mert nem akarja a sok nevetéssel tűzdelt beszélgetést közöttük megzavarni, azonban amikor a bárhoz tart a másik egy újabb ital reményében, gondolkozás nélkül mozdul az addigi helyéről.
- Ms. Ferrara. - Szólítja meg a másikat egy olyan módon, ami elég sokáig élt közöttük, és igazából akkor engedték el végleg, amikor utoljára látta őt. A rá jellemző egyenes háttal és magabiztossággal lép hozzá egészen közel a bárnál, azonban amikor a tekintetét rávezeti, a vonásai rengeteget lágyulnak. Volt pillanat, hogy azt gondolta, nem látja őt többet, főleg amikor rajtaütéseket kellett Nápoly bizonyos pontjain levezetnie, de azért igyekszik karban tartani a vonásait, nehogy elárulják őt túlságosan.
- Remélem nem bánja, ha csatlakozom. - Ha akarna sem tudna azzal kezdeni, mennyire sajnálja, pedig tudja, hogy magyarázattal szolgál a nőnek akkor is, ha arra Patrizia nem kíváncsi, vagy nincsen rá szüksége. Személyesen esélytelen volt, hogy találkozzanak, az üzeneteket és hívásokat pedig ahogy sejtette, letiltották idővel, és kizárólag egymással kommunikálhattak, tőmondatokban jórészt.
- Hogy telik az ideje a tengerparton? - Kérdezi, és képzeletben szusszan, amikor odalép hozzá a pultban álló személy, hogy megkérdezze, mit inna, ő pedig egy száraz martini mellett dönt tisztán, olívabogyóval.