those three words

Caesar & Ty

zavakba sem tudom önteni, hogy mennyire gáz már, hogy nem emlékszem arra, hogy Kimy minek jött. Vajon ő látta rajtam, hogy lefagytam? Valamit muszáj lenne kezdenem magammal, hogy felzárkózzak, annyira kilógok a sorból… lehet az a baj, hogy csak egyfajta balzsamot használok nem pedig háromfélét és amiatt nem csillog úgy a hajam? Meg nem lenne rossz, ha tudnék magassarkúban járni rendesen, nemcsak úgy, mint egy nyomi. Valaki igazán kikupálhatna, mint Sandra Bullockot a Beépített szépségben. Nagyon helyre kellene tennem ezeket a dolgokat a fejemben, de az csak akkor fog menni, ha kimondom őket.
- Jó, hát lyukas az agyam – szabadkozom. Talán épp a ruháját bambultam, hogy milyen jól állt rajta. – De amúgy meg úgy mondod ezt, mintha annyira öreg lennél, hagyjuk már – nevetek, bár a fejemben ott kavarog a rengeteg kimondatlan szó, amelyeket mondattá akarnék formálni, de nem tudom, hogyan. Az meg milyen már, hogy azt kérdezem, hogy: miért én?
A csók néhány pillanatig elfeledteti velem ezeket a gondolatokat, és annyira könnyen veszítem el a fejemet meg egyáltalán önmagamat, hogy még mindig nem tudom elhinni, hogy ilyen hatással lehet rám valaki. Ilyen még soha nem történt velem azelőtt, hogy megismertem volna Caesart.
- Te is engem… de gondolom, észrevetted – mondom ki a nyilvánvalót, miközben őt nézem, nem tudok betelni vele. Pedig nem direkt volt ám az iménti, hanem csak úgy jött az érzés a semmiből. Ja nem is, már azzal megérkezett, amikor leült mögém és szorosan magához vont. Azóta teljesen el vagyok veszve.
Persze nem hagy békén ezt követően sem, amit igazából egyáltalán nem bánok, de mivel tényleg szeretném elmondani neki a bajomat, így végképp nem tudok koncentrálni és teljesen összefüggéstelen dolgokat mondok. Lehunyom a szemem egy pillanatra, amikor a vállamat borítja a csókjaival, talán észreveszi, hogy egy kicsit libabőrös is leszek tőle. A testem azonnal válaszol neki, még ha az agyammal épp más irányba szeretném terelni a dolgokat, úgyhogy le is szidom egy kicsit, mert így sosem jutok a végére ennek az egésznek, és ha már belekezdtem, túl akarok lenni rajta.
Nyelek egy nagyot, aztán végre sikerül összeszednem magam annyira, hogy mondatokká formáljam a szavakat, de jó nagy káosz lesz az egészből, legalábbis Caesar arcáról ezt olvasom le. – Nem viccelek… csak már egy ideje ez így benne van a fejemben és el akartam mondani, mert nem tudom, hogy… nem tudok semmit – nézek rá, mintha valami kölyökkutya lennék, aki rossz fát tett a tűzre.  – Hát öhm… nem tudom? – pislogok rá. - Más vagyok? Vagyis… igen, ezt én is látom, hogy más vagyok, tökre nem illek a képbe – jó ég, ezt tényleg kimondtam?
Azon egy kicsit meglepődöm, hogy csak egy barátnője volt előttem. Ezek szerint egyikőnk sem nagy mestere a párkapcsolatoknak, vagy lehet, hogy ő csak nem akart elköteleződni. Nem beszéltünk még ilyesmiről eddig, úgyhogy eléggé fura is, de nem akarom, hogy a fejemben maradjon ez az egész, inkább meg akarom beszélni.
- Hű, aha, igazából nekem sem, na mindegy… - mit is akarok mondani? – Ja mármint nem barátnőm… - valaki lecsapna egy lapáttal, légyszi?  - Jó, de biztosan voltak… lányok… - fogalmazom meg nagy rejtélyesen a dolgot. -… akik olyanok, mint akikre gondolok. Akik nem olyanok, mint én.
És végre sikerült, azt hiszem.
Aztán hirtelen nem is tudom, mi történik, mert elkezd mondani valamit, de közben meg bökdös és alig tudok figyelni arra, amint mond. A karjaimmal próbálom védeni magam, hogy még véletlen se találjon rá a csiklandós pontokra, de persze nem sikerül és az lesz a vége, hogy csak becsukott szemmel nevetek felszabadultan. Csak a „lányokkal járni” meg az OKÉ van meg, fogalmam sincs, mit mondott.
- Aha – vigyorgok rá. – Szóval lányokkal akarsz járni, jól értettem? Többel is? Én nem is vagyok elég? – kérdezem hozzá hasonlóan megjátszott felháborodással. – Na szép, megyek is inkább… - majd megpróbálok feltápászkodni a földről, hogy jól otthagyjam, de igazából legszívesebben azt szeretném, ha hozzábújhatnék.

Tyra & Caesar

those three words

Caesar & Ty

kétlaki élet először eléggé nehezen ment, főleg azért, mert anyát egyedül hagyni otthon furcsa volt. Mindig is együtt voltunk, mióta megszületettem, és igazából nemcsak anya-lánya kapcsolat a miénk, hanem barátnők is vagyunk. Nem véletlen hát, hogy mondhatni jobban izgult az első Caesarrel közös randim előtt, mint én, pedig azért én is tudok ám stresszelni.
Mióta együtt vagyunk kénytelen voltam rájönni, hogy ennek az időnek is el kellett jönnie. Bár nem költöztem ide hozzá, mégis nagyon sokat vagyok itt és ez mindkettőnk számára sokkal könnyebbé teszi a dolgokat, mintha mindig Brooklynban lennék. Anyához is hazamegyek olykor, de otthon sokkal nyüzsgőbb az élet, mint itt Caesarnél, mivel itt csak mi ketten vagyunk.
Vannak dolgok, amiken időnként elgondolkodom, aztán rájövök, hogy tuti hülyeség és végül benne maradnak a fejemben. Ez is olyan, amit érzek egy ideje, de nem beszéltem még róla senkinek, mivel nem tudom, hogyan lehetne elmondani. Lehet, hogy tényleg vannak gondok a fejemben… Csak azt tudom, hogy akkor jó, amikor Caesarrel vagyok, olyankor felébrednek bennem a pillangók, mint most is, ahogy idesettenkedett mögém és megölelt.
Annyira szeretem, hogy tolerálja az ilyen hülyeségeimet, hogy ülök a földön és nézek ki az ablakon, sőt néha még ő is csatlakozik hozzám. Együtt olyan jó ezeket a dolgokat csinálni még akkor is, ha nem szólunk egymáshoz egy szót sem.
- Nem tudom… - Fú, lehet, hogy mondta, de épp azzal voltam elfoglalva, hogy milyen szép, mindig egy kicsit lefagyok, ha meglátom azt a lányt, aki nagyjából annyi idős lehet, mint én, na jó talán egy kicsit biztosan idősebb, nem is ez a lényeg… - Nem emlékszem – erre majdnem felnevetek, mert ennyire nyomi tényleg nem lehetek, de mégis. Emlékszem, hogy beszélt hozzám, de az agyam semmilyen információt nem fogadott be.
Nézem az ablakban a tükörképünket és annyira tökéletesnek látszik minden.
Aztán amint a pillantásom találkozik az övével, s a kezével az arcomat simítja, gondolkodás nélkül egy gyengéd csókot nyomok az ajkaira, ami végül egy kicsit vehemensebbre sikerül, mint terveztem. Úgy érzem ekkor, hogy ezernyi pillangó száll ki a mellkasomból.
De még mielőtt itt jobban belemennénk a dolgokba, elhúzódom levegő után kapkodva, végül még egy puszit adok az orrára levezetésképp, vagy nem is tudom miért, csak úgy… mert aranyos.
- Bocsi, csak… kicsit hiányoztál – szabadkozom mosolyogva, pedig nem kéne ezt mondanom, bár lehet, hogy kicsit mégis, mivel bizonyára benne lett volna a folytatásban. – Ja… nem zavar, vagyis hát, ez a te lakásod, nekem… - annyira frappánsan fogalmazok, hogy az egyszerűen megdöbbentő. – Én nem tudom… - apró bizsergés fut végig rajtam, amikor a vállamat csókolja. – Eltereled a figyelmemet, na – szidom le játékosan, de mosolygok közben.
Fogalmam sincs, hogy mit akarok mondani, de azt tudom, hogy valahogyan el akarom. Még mindig félig felé fordulva nézek rá és megpróbálom szavakba önteni ami a fejemben van.
- Szóval, hát ő olyan szép lány, tudod – ha eddig nem tudta, akkor most már biztosan rádöbbentettem, na szuper jó vagyok. – És sokszor látom, hogy ott vannak ilyen lányok körülötted, és én meg olyan más vagyok, nem vagyok olyan, mint ők… - bököm ki végül a dolgot kissé bánatosnak tűnő hangon. Nem is tudom, az vagyok-e igazából, de tény, hogy az a kontraszt, ami köztem és a többi lány között van, az óriási és eléggé lelomboz. – Aztán gondolom, nem ilyen magamfajta barátnőid voltak előttem… - ezt aztán jól megcsűrtem-csavartam. Vajon érteni fogja, hogy mire akarok kilyukadni?

Tyra & Caesar

those three words

Caesar & Ty

éha még magam is alig hiszem el, hogy velem történik ez az egész, olyan, mint a mesében. De már az első találkozás után is mikor elváltak útjaink, azért le kellett ülnöm egy padra néhány pillanatig, hogy elhiggyem: tényleg velem történik.
Aztán azóta csak sodródom az árral és egészen egymás életének részeivé váltunk, de annyira, hogy egyre inkább azt érzem, hogy nem bírok létezni nélküle. Ezt még sosem mertem elmondani neki, nehogy azt gondolja, hogy valami pszicho csaj vagyok, aki rá van kattanva, meg nem is nagyon tudnám szavakba önteni, azt hiszem… Nem az erősségem az ilyesmi még akkor sem, ha mellette már teljesen önmagam tudok lenni. Nem mondom, hogy nem jövök zavarba néha, amikor éppen valami olyat mond, mert simán képes ilyesmire, de a kezdeti bénázások szépen lassan kikoptak, és talán valamennyire összecsiszolódtunk.
Ugyanakkor még mindig vannak dolgok, amik nem férnek a fejembe, nem is tudom, hogy miként hozakodjak elő azokkal, vagy egyáltalán érdemes-e felhánytorgatni azokat, csak attól félek, hogy egyszer úgyis minden a felszínre kerül és az talán rosszabb, ha magamban tartom és folyamatosan túlgondolom, mint most is. Azért fejlődőképes vagyok szerintem, mert felismertem a problémát, hogy túlgondolok.
Ilyen fantasztikus gondolataim vannak, miközben az esőcseppek táncát figyelem az erkélyen. Akár bele is tudnék aludni abba, hogy nézem az esőt, olyan, mint egy ASMR video.
Kivártatva zajt hallok, és ja fel kellene állnom és megint mosolyogni. Majd visszajön, aki most bármit is akar, nincs kedvem senkihez. Vagyis de, egyvalakihez. Lopva hátrapillantok és akkor látom meg őt. Nagyot dobban a szívem, mert ezt a pillanatot vártam egész nap majd utána az összes többit, amit vele töltök.
Amikor mögém helyezkedik, halványan elmosolyodom, de nem pillantok rá, pedig legszívesebben a nyakába ugranék minden egyes alkalommal. Miért csinálom ezt? – kérdezhetném magamtól.
- Szia  – köszöntöm én is, de többre képtelen vagyok egyelőre, mert tisztára lezsibbaszt a puszijaival meg az ölelésével.  – Aha, azt hiszem  – felelem, de nem tudom, ez-e a helyes válasz. – Mhm, mozizunk együtt?  – kérdezem, s ekkor rápillantok.
Egy kicsit nincs most kedvem semmi máshoz, csak vele akarok lenni, ezért nulla másodpercnyi hezitálás után inkább úgy döntök, hogy egy kicsit felé fordulok és óvatosan megcsókolom, ahelyett, hogy felelnék a kérdésére. Aztán ugye minek is fogjam vissza magamat, egy kicsit jobban belelendülök. Olyan, mintha ő lenne a drogom, akire szükségem van ahhoz, hogy éljek. Nagyon gázul hangzik, el sem merném ezt mondani neki, de ettől jobban aligha tudnám megfogalmazni, hogy mit érzek.
- Járt itt Kimy – felelem végül a kérdésére, a csók után kissé levegő után kapkodva.

Tyra & Caesar

those three words

Caesar & Ty

ok dolog megváltozott, mióta megismertem Caesart. Például nem otthon alszom minden nap, hanem olykor nála is a penthouse-ban, melynek ablakait évek óta láttam minden egyes reggelen, amikor a Parkban róttam a köröket a kutyákkal, és sosem gondoltam volna, hogy egyszer az a nap is eljön, hogy én fogok azokon az ablakokon kinézni és bambulni a tájat, ahogyan azt most is teszem, ahelyett, hogy vizsgára tanulnék.
Mondanám, hogy itt nem vonja el a figyelmemet semmi, de az nem lenne igaz, viszont az tény, hogy sokkal jobban tudok tanulni valamiért, kevesebb dolog tereli el a gondolataimat. Vagyis ez sem teljesen igaz, mivel Caesar ezer százalékosan képes erre, ha jelen van. De milyen szerencse – nem, nem az -, hogy ma tárgyalni van, vagy nem is tudom épp merre jár, mert folyton száz felé kell szakadnia; nem is értem, hogyan bírja.
Az imént libbent be hozzám Kimy, aki szintén őt kereste, majd sietősen távozott is, amikor realizálta, hogy csak a nyomi csaj van itt, akinek ráadásul gőze sem volt arról, hol van Caesar. Persze tök cuki meg minden, de látom, hogy nem rám kíváncsi, én meg látom, hogy milyen dögös, aztán nagyjából két szót tudok neki makogni érdemben, és el is köszönünk egymástól.
Felvont szemöldökkel állok néhány pillanatig a zárt ajtót nézve, ahol eltűnt a lány, majd az ablakhoz sétálok és leülök a földre. Megpillantom az ablakban a tükörképemet és újra rájövök, hogy tényleg én vagyok a nyomi csaj. Egyáltalán miért jutnak ilyenek eszembe? Meg miért ilyenkor?
Figyelem, ahogyan az első esőcseppek elkezdenek kopogni az ablakon. Ez tényleg annyira jó, hogy itt lehet ilyet is csinálni, hogy csak vagyok és nézem az esőt. Most nem én ázom odakint a kutyákkal, hanem valaki más, aki átvett tőlem jó néhányat már, mert egyszerűen annyira sok lett minden, hogy nem győztem egy idő után.
Egyszer csak lépteket hallok az ajtó irányából. Nagyon remélem, hogy nem megint valami modell csaj tipeg be ide, nincs kedvem hozzá.