Fabrizzio kiválóan bánt eddig az érzelmeivel, hiszen otthon önmaga lehetett a családja körében, minden más pedig, amit a közeg megkövetelt tőle, nem esett nehezére. Most azonban, ahogy Patrizia utolsó üzenete is megérkezik, szinte tudja, mi fog történni; ő a felelős most a nő és a fiú épségéért, kizárólag miatta eshet bajuk, és bár már érzi előre a bőrén, hogyan fog rá hatni a következő időszak - ha valaha véget ér majd egyáltalán rájuk nézve -, és egyáltalán nem élvezi.
De ez nem lehet kérdés tárgya, amit érez pedig, egyáltalán nem számít a jelen helyzetben.
- Te is, Patrizia.
És onnan tudja, hogy most nincsen tökéletes uralma a saját elméje felett, mert megírnia ezt az üzenetet, mintha az utolsó volna hosszú időre, vagy talán örökre, nem megy annyira logikusan lebontva a fejében, mint eddig ment volna. Tudja, mi a helyes, látja a szemei előtt a következményeit annak, ha önzően dönt, és bár ő erre nem képes, a gondolatok játszanak benne, és emiatt nem tud objektív és hűvös maradni azzal kapcsolatban, hogy alakult mindez. Azonban azt sem felejtheti el, hogy senki sincs biztonságban, hogy fel kell vennie a szerepét, és nagyon is fontos, mit képes megtenni a következő hónapokban, és mit nem.
Ettől még az életének ezen részét nem sajnálja kevésbé.

Nem tudná megmagyarázni, hogy miféle érzések uralkodnak rajta és egyáltalán minek köszönhetőek azok. Aggódott, míg nem kapott választ. Aztán, amikor kapott egyszerre érzett megkönnyebbülést és némi csalódottsággal keveredett haragot.
- Örülök.
Ez pedig szívből jön még ha tőle szokatlan tömörséggel is. Számára az egész helyzetben ez a legfontosabb, se Fabrizzionak, se a családjának ne legyen gondja. Mondaná, hogy a többi nem számít, de tekintettel arra, hogy a Pellegrinikhez volt köze, nem is kevés ideig, azért ez hazugság lenne. Majd ír oda is, ha egy kicsit elült a dolog.
- Szólok.
Bár a fejében ott cikáznak a kérdések, hogy ugyan miért is látna furcsaságot vagy mi számít annak, mégsem írja le őket.
- Vigyázz magadra Fabrizzio.

A csillagállásokban nem hisz, Istennel már jó ideje nem volt teljesen őszinte, ezért elképzelni sem tudja, kinek köszönheti, amiért egyetlen számára őszintén kedves sem hullott ma a porba. Ha már csak egy kicsit is szertébb ágazva figyeli ami történt, akkor egészen közel is kaptak övön alul, viszont nem kell testvért, szülőt, gyermeket temetnie egyelőre.
És ha rajta múlik, ez nem is fog megtörténni, addig legalábbis nem, hogy ő még él.
- A családunkból mindenki megúszta.
Egy pont és néhány mondat között - amik akár meg is nyugtathatnák mindkettejüket, mégsem így van - nem sok különbséget lát. Nem tudja, mennyire követték a mozgását, szokásait vagy kapcsolatait az elmúlt időszakban, ahogy azt sem, hogy Tiziano, vagy miatta esetleg veszélyben van-e a másik.
- Ha bármi furcsát észlelsz, azonnal szólnod kell nekünk.
Egyelőre, ahogy a káosz eluralkodik körülötte, ő sem tudja még mi a megfelelő lépés. Közben beszáll kint a parkolóban a kocsijába, de még nem indul, mert vezetés közben nem tud írni, felhívni a másikat pedig őszintén? Lehet, hogy nem meri addig, amíg nem tud többet; és mivel Fabrizzionak a tudás a legnagyobb fegyvere, amíg pisztoly nem kerül a kezébe, tudatlanul fegyvertelennek érzi magát. Kockáztatni viszont - amíg nem ül el a vihar - nem áll szándékában.

Ha van részlet melyet nem szeretne tudni, az például az, hogy a férfi halottakat azonosított. Bár kézzel lábbal ellenkezne, ha bárki is a szemébe mondaná, de Tiziano mellett mégis része volt valahogy a társaságnak, melyre most rátámadtak. Így eszébe jut az, hogy bizony lehetnek olyanok is az azonosított testek között, akiket, ha csak futólagosan is, de ismert.
Ettől pedig elkezd kavarogni a gyomra.
- Remélem a családod jól van.
Mert ez az egészben a legfontosabb. Ha ők jól vannak, még akkor is könnyedebb az egész, ha a csapás nagy volt. Mert tudja jól, hogy Fabrizzionak mennyit jelent a család.
- Én nem kértem tőled semmi mást, csak hogy írj egy pontot, amivel jelzed, hogy jól vagy.
S valóban beérte volna azzal, mert akkor nem kellett volna újra azt a beszélgetést letolni, hogy mennyire nem illenek bele egymás képébe. Nyilván nem bolond. A történek ellenére is tudta jól, hogy nem szabad keresnie a másikat, azok fényében meg akár a sírját is áshatja azzal, ha érdeklődik a másik irányába. Nem kell ezt ezer és egyszer a képébe tolni.
Csak tudnia kellett, hogy jól van a másik.

Az automatás kávéba kortyolva nem erre a válaszra számít, de őszintén nem tudja érte hibáztatni a másikat; folyamatosan látja ő is, mi jelenik meg a médiában a történteket illetően, és a férfi sem tudja megmagyarázni még, hogyan tartja magát annyira jól, mint amilyennek kívülről az állapota látszik. Ő ebben nevelkedett, erre készítették fel egész életében, illetve a halál sem volt soha olyasmi, amitől megrettent volna csontjáig hatolóan.
- Nem fogok hazudni neked. Tíz perce még halottakat azonosítottam.
Nem így akarta, hogy a másik a világa realitásával találkozzon, de most ez a helyzet; a következő arcon csapás az lesz, hogy valószínűleg ölnie is kell majd olyan gondolatok oltárán, mint a bosszú és a példák statuálása, amiket szintén nem érthet a másik.
És nem is akarja, hogy értse.
- Próbálj kérlek megérteni. Egyikőtöket sem veszíthetem el.
Még nem érzi a bőrén, de mindez még ennél is komolyabb, minthogy óva inti a nőt a vele való kapcsolattartás bármilyen formájától. Fabrizzio eddig is veszélyt jelentett Patriziára és Matteora, innentől kezdve viszont egyetlen rossz lépés a férfi részéről nem csak teoretikus, de valós tragédiákhoz is vezethet. Egyelőre nem tud annyit szusszanni, ahogy elindul a parkolóba a kórház folyosójáról a kocsija felé, hogy átgondolja, mit is jelent ez valójában.

Türelmetlen ember egyébként is, de a helyet végett még inkább az. Így elnézést kér, átadja valaki másnak a munkát és tetőre sétál, hogy levegőhöz jusson. Nem kellene olvasnia, mégis megteszi. Sérültek, halottak és káosz, sajnos a képek nem olyan tiszták, hogy bármire is következtetni tudjon. Szirénázó autók hangját hozza a szél, melytől a gyomra újra és újra görcsbe rándul. Nincs joga ahhoz, hogy ezernyi üzenetet küldjön vagy hogy pontosan ugyanennyiszer telefonáljon, pedig szíve szerint tenné.
Egy pillanatra eszébe jut, hogy elinduljon, de nem is igazán tudja, hogy hová kellene és milyen céllal. Így az irodája felé veszi az irányt, mikor pittyent a telefonja és Fabrizzio nevét meglátva, szinte érzi, ahogy a mázsás súly lehullik a vállairól.
Mert végre kap valamilyen választ.
– Bocs, hogy érdekel, hogy jól vagy-e.
A megkönnyebbülés ellenére, kissé ingerülten pötyögi a szavakat, mert nem tetszenek neki azok, melyeket a másiktól kap. Ha nem történt volna közöttük semmi, akkor is érdekelné, hogy van a másik fél. Nem érti, hogy várja el tőle a férfi, hogy azok után, amiket mondtak és tettek egymással, képes lenne arra, hogy ne kérdezze meg, jól van-e.

Órákon keresztül semmi más nem veszi körbe, csak káosz; kifejezetten gyűlöli az érzést, de otthonosan mozog benne, hiszen arra nevelték, hogy a legmeredekebb helyzetekben is képes legyen tökéletesen helyt állni.
Miután a terepet kiürítik Fabrizzio az utolsók közül jön el a temetőből. Az óvóhelyre siet először, mert a lövések és sikoltások hangjai között bár látta, hogy a családja rendben van, ez nem egészen csak ennyi. Tered enged a lányának, aki pánikkal az arcán a nyakába ugrik, ahogy a többi család fejének is, akik a vezetők jelenléte híján tőle várnak válaszokat. Mert tökéletesen evidens, hogy felveszi szinte azonnal a rá szánt szerepet.
A kórházban jár már, ahová a vezetők rendelik, amikor megkapja az első üzenetet. Hallja is, érzi is a rezgést, de nincsen ideje azonnal reagálni, pedig Patrizia szinte az első pillanatoktól kezdve ott jár a fejében. Tudta, hogy a kapcsolatuk bizonyos szempontból meg van pecsételve, de nem gondolta, hogy ez vár rájuk, ráadásul ennyire hamar.
Egy óra, amíg magára marad az egyik folyosón; beszélt az öccsével Marcello állapotáról, részvétét fejezte ki Brisea férjét illetően, azonban amint magányra lel, az összes üzenet és nem fogadott hívás közül Patriziáét veszi észre a szeme először; szinte kereste a nevét a képernyőn.
- Kérlek ne aggódj, jól vagyok. De hatalmas a káosz.
Egy ideig bámulja a fényes képernyőt, ekkor veszi észre azt is, hogy az adrenalin kiürülésével a véréből kezd fáradni, így, mivel a hajtóvadászatot még tervezik - aminek főszereplője lesz valószínűleg -, egy kávét megenged magának az autómatából.
- Nem biztonságos felvenned velem a kapcsolatot, Patrizia.
Szíve szerint nem írna ilyesmit, azonban ha fele olyan intelligens sem lenne, mint amilyen, akkor is felfogná a történések veszélyének a súlyát, illetve azt, mire lehetnek még képesek a közeg bármelyik tagjával a szicíliaiak annak érdekében, hogy térdre kényszerítsék őket végleg.

Akár a közeg tagja vagy akár nem, a hír, mi szerint egy temetésen lövöldözés volt, hamar söpör végig a városon, az országon, a világban. Patriziát a munkahelyén éri a hír, amikor egy megbeszélés közepén kap egy üzenetet az asszistensétől 'sűrgős' felirattal. Csak ezért nyitja meg, s pár másodperc erejéig minden elsötétül a tekintete előtt, miután a Deluca és a lövöldözés nagy betűkkel köszön vissza a kapott cikkben.
Remeg, egész testében, talán még levegőt is elfelejt venni, miközben a telefonért nyúl és próbál valami értelmeset bepötyögni, majd elküldeni.
- Jól vagy?
Nem kap olyan gyorsan választ, mint amennyire szeretne, így idegesen topog az íróasztal mögött a lábával. Annyi mindent kellene tennie, figyelni arra, amit mondanak, leírni azt, hogy mire vágyna az ügyfél, de erre egyszerűen képtelen.
Folyamatosan lesi a telefont és nagyjából tíz perccel az első üzenet után, küld egy újabbat.
- Csak küldj egy pontot vagy bármit, hogy tudjam rendben vagy.
Tényleg nem vágyik sokra, csupán némi életjelre, hogy ne aggodalmaskodjon ennyit.