Nekünk már régen is különös volt a kapcsolatunk. Gyerekként nagyon sok időt töltöttünk együtt, s bár akad köztünk bőven korkülönbség, nekem még akkor is a szemem fénye volt Mallory, mikor elszakítottak minket egymástól. Sokat gondoltam rá, s talán ő is rám, aztán ahogy kinyílt előttem és előtte is a világ, külön utakon kezdtünk el járni. Az én fejemben mégis sokat keringett az arca, különösen akkor, mikor már kezdte elhagyni a gyermeki énjét, s nővé kezdett cseperedni...
- Gondolom te sem szívesen mennél egy randira egy használt gumival a zsebedben. - sandítok felé szélesre húzott vigyorral, miközben hagyom, hogy letörölje borostámból az elkenődött rúzsfoltot. Jó lenne megcsípni Sabrinát, de mintha a húgom... Féltékeny lenne, hogy nem vele fogok foglalkozni?
- Azért vezet az orromnál fogva, mert találkozok vele? - félig felvont szemöldökkel pillantok felé a kocsiban értetlenül. - Különben is, ha emlékszel, te másztál ki egy idegen férfi lakásából teljesen beállva... Szóval ki vezet kit az orránál fogva? - diadalittas, flegma mosolyomat szinte le sem lehet törölni. Az mondjuk biztos, hogy mocskosul tetszik, hogy Mallory ennyire ki van akadva azon, hogy találkozok Sabrinával. Ennyire vágyná most a figyelmem?
- Így nem fogsz hazamenni, mondtam már. - nyomatékosítom még egyszer, hiszen abból teljesen biztosan balhé fog kerekedni. Amúgy is pattanásig tudnak feszülni náluk az indulatok, hát még ha meglátja apánk beállva, s ilyen szakadtan, talán még el is zavarná otthonról.
- Először úgy tűnt, hogy rendes cigit szívsz. Ilyen szarok nélkül már nem is érzed jól magad? - én egyelőre nem élnék vele, még megelégszek a saját cigarettámmal is, aminek édeskés aromája a kesernyéssel keveredve igazán kellemes. Mallorynál azonban nagy bajok lehetnek, ha csak akkor tud repülni, mikor rásegít bizonyos dolgokkal. Ezt hamarosan meg fogjuk beszélni, de most leparkolok a lakásom előtt, azzal a céllal, hogy a kisasszonyt szépen itt kirakjam. Ő azonban nagyon kitartó...
- Sabrina például szét fogja tenni nekem a lábát abban az elhagyatott temetőben, ahova megyünk. - és nagyjából ez az egyetlen indok, amiért annyira ragaszkodom hozzá, hiszen bizony vannak itt igények, és mivel Sabrina messze az átlagon felül áll, így ki akarom próbálni ezt a gótikus atmoszférát. Úgyhogy Mallory rám feszülő kezét próbálom magamról lehántani, kevesebb sikerrel. Amit azonban ezután tesz... Ha nem lenne ennyi önkontroll bennem, akkor teljesen biztosan látszódna ez a marha nagy meglepettség. Sóhajtok is mélyet a kocsi csendjébe, s kezem a csuklójára simul.
- Hogy mit ígért? Például azt, hogy addig mászhatok le a torkában, amíg már majdnem megfullad. Sőt, azt is, hogy úgy téphetem és rángathatom, ahogy csak szeretném. És mivel nem lehet gyereke... Így még izgalmasabb lesz. - felelem halkan, alaposan részletezve lehelem felé a terveinket, ám mikor épp húznám közelebb kezét, felvisít a telefonja. Apánk az. A legjobbkor, mintha ráérzett volna.
- Igen, megígérem. - mikor átveszem, apánk szinte üvöltve közli, hogy ne merjem így magára hagyni, mert még jobban le fogja őt járatni, ha meglátják a szomszédok vagy bárki más. Váltunk még pár szót, igyekszek őt lenyugtatni, ami végül sikerül is. Eközben persze tekintetem végig a húgomon legel.
- Remélem most örülsz. - közelebb hajolva hozzá súgom felé, s ha már ennyire játszadozós kedvében van, egész egyszerűen a nadrágom cipzárjához húzom a kezét, ahol érezheti, mennyire hatásos a kis aljas játéka. Az én húgom... Az én drága húgom, aki mindig is félt tőlem, s aki talán most is fél... Mikre nem képesek ezek a szerek?
- Egyelőre semmit. - váratlanul padlógázzal hajtok el, s a váltás után lesöpröm magamról a kezét. Csak hogy érezze egy kicsit a törődést, s hogy küzdjön még egy kicsit. Vagy hogy megbánja. Nem mondom meg egyelőre, hova megyünk, de hamarosan eltűnnek a luxus épületek, s megérkezünk a kevésbé kedvelt negyedekhez. Itt több szemetet hord a szél az utcákon, illuminált állapotban levő emberek a kukák mellett és a sarkokon. Az egyik erdős területnél lefordulok egy földútra, ahol hamarosan megvilágít az autó fénye egy rozzant kovácsoltvas kerítést és kaput, “Silencio” felirattal. Az idő vasfoga már szétrágta a helyet.
- Megvársz itt a kocsiban, világos? El ne mozdulj innen! - mutatok felé mutatóujjammal, aztán sietősen szállok ki a kocsiból, olyannyira, hogy elfelejtem Malloryt bezárni. Pedig ez volt a tervem. Sebaj, Sabrinával úgyis gyorsan le fogjuk rendezni, kinek gótikus alakját hamarosan megpillantom az egyik öreg sírkövön.      

Pierre & Mallory

I'm drunk, I don't give a fuck, I wanna dance by myself! Guess you're outta luck, don't touch, back up I'm not the one, bye bye.

-Bahh ne is mooonddd! - Unottan körbe forgatom szemeimet, olyan erővel vágódva vissza az ülésbe miután megejtettük a nagy összeborulást, hogy egy kissé fájdalmas nyekkenés is kicsúszik a számon. Ebben a rühes estében volt minden bizalmam, reményem. Két nap múlva vízválasztó vizsgám lesz amire eddig mást se csináltam csak tanultam, mint a gép, néha még enni is elfelejtettem. Ki se akartam ma mozdulni otthonról, erre jól betéptem, szétcsaptam magam, felmentem egy ismeretlen faszi lakására, most mégis itt ülök a tesóm kocsijában, aki épp az évszázad randijára készül valami tini boszival, és még annyira se vagyok fontos neki, hogy legalább a legközelebbi mekiben meghívjon egy kikúrt BigMac menüre.
-Jaj, alaposan suvickold le a képedről, nehogy Sabrina meglássa! - Gügyögök, mintha egy gyerekhez beszélnék, hangomban mégis fellelhető némi gúnyos, irigykedő él, ahogy egész közel hajolok a képéhez, annyira, hogy arcéleink szinte összeérnek, majd hirtelen ötlettől vezérelve benyálazom hüvelykujjam begyét, s azzal törlöm le arcáról a maradék rúzsnyomokat.
-Hát inkább, minthogy otthon fetrengjek a hányásomban, és azon depizzek, hogy hol rontottam el így az életem. - Nevetem el magam. Jó kedvem van. Pedig, ha kimegy ennek a sok szarnak a hatása, amit a ma éjszaka folyamán felszívtam, megittam, bevettem, biztos vagyok benne, hogy megállíthatatlan zuhanórepülésbe kezdek majd, mint egy ejtőernyős, akinek elromlott az ernyője, és több száz kilométer perórás sebességgel bombaként a földbe csapódik. Annyiszor zuhantam már le, hogy talán meg se kottyanna. De az is lehet, hogy ez lenne az utolsó mélyrepülésem...
-Ez az emos picsa már most az orrodnál fogva vezet, nem vetted észre?! - Számon kérően csattanok fel, mintha legalábbis bármi közöm, vagy épp beleszólásom lenne, hogy mikor és kit szédít. Én csak azt szerettem volna, ha együtt töltünk egy kis időt. Ha törődik velem. Régóta ő volt az első, talán az egyetlen személy, aki fél szavamból levágta mennyire magányos vagyok.
-Na neeeem, az biztos hogy nem! Akkor inkább tegyél ki és haza megyek. A következő saroknál kiszállok. Aaa izénééél... Tudoood. - Hiába igyekszem a mellettünk elsuhanó város fényeiből, épületeiből, zajaiból kifürkészni melyik környéken is járunk éppen, valójában fogalmam sincs róla. Ha tényleg kitenne a következő saroknál, minden bizonnyal halvány lila gőzöm se lenne arról, merre is kell indulnom. Kérdésére kishíján belefúlok a mentolos cigifüstbe, amit egészen eddig könnyedén eregettem ki a tökig lehúzott ablakon.
-Te hülye vagy?! Együtt cigiztünk a hajó végében. - Értetlen fintorral mérem végig, és hát igazából lovagolhatnék még ezen a témán hosszú percekig, de a zene, ami hirtelen bevillan az agyamba addig nem hagy nyugodni, amíg max hangerőn bömböltetni nem kezdem. Szerencsére partneremre találtam, már ami a zeneiízlésünket illeti. Ha arról van szó, ki a bevállalósabb, ki az aki nem fél kockáztatni, egyértelműen én kerülnék ki győztesként. Nem mondom, hogy nem esik szarul, hogy még mindig ennyire kitart Sabrina és az unalmas tábortüzes randijuk mellett, de a fű szerencsére minden negatív érzést elnyom bennem, így hamarosan már koránt sem izgat annyira a dolog, mint amikor beszálltam a kocsiba. Még akkor is azt hiszem, hogy csak szívat, amikor az Alfa lassítani kezd alattunk, majd felhajt a legközelebbi járdaszegélyre. Hunyorogva mérem végig a magasba nyúló, több lakásból álló épületkomplexust. Nem tudnám megmondani New York melyik részén vagyunk pontosan, ahogyan az utca neve sem ugrik be, de abban biztos vagyok, hogy Pierre tényleg itt lakik, hiszen amikor átcuccolt ide tőlünk, én is segítettem egy-két dologban.
-Oké, mit tud Sabrina amit én nem?! Mit kell tennem ahhoz, hogy inkább velem maradj, betoljunk egy pizzát a kanapédon valami unalmas film közben, amin már a netflix logónál kidőlnék?! - Annyira görcsösen kapaszkodom belé -mind fizikai, mind pedig átvitt értelemben-, hogy most bármire, de tényleg bármire képes lennék csak hogy ne kelljen egyedül megküzdenem az ilyenkor az agyamban afterpartyzó démonokkal. Annyira gyűlölöm magam! A testemet, a lelkemet, a pszichémet, azt hogy egy gyenge szar vagyok, hogy úgy nézek a mellettem ülő féltestvéremre, mintha valami istenség lenne. Érdekelnie, aggasztania, sőt, taszítania kellene a fejemben örvénylő bűnös, tiltott gondolatoknak, amik abban a pillanatban átveszik fölöttem a hatalmat, amint Pierre-re sandítok. Olyan, mintha éber kómában lennél, hallasz mindent, mindenkit magad körül, tisztában vagy vele mi történik veled, mégsem vagy képes jelezni a másik oldalon lévőknek. A tested ki van szolgáltatva, és te csak hagyod, mert mást nem tudsz tenni.
Vonzz az illata, a mindig igényesen, elegánsan nyírt borosta a képén, a keze, ami olyan könnyedén, szelíden bánik a kormánnyal, sebváltóval, hogy azt kívánom, bárcsak a torkomat fogná, hogy a hosszú, kecses ujjak rézvörös, hullámos tincseimbe markoljanak. Undorodnom kellene, mégis izgatottság, olthatatlan forróság lesz úrrá a testemen valahányszor a tiltott rengetegbe tévelygek...
-Mit ígért neked Sabrina, hmm?! - Hangom már szinte csak elfúló suttogás, mégis sejtelmes, ahogy felé fordulok az ülésben, kezemmel megtámaszkodva combján, egészen közel hajolva füléhez. Homlokomat halántékának döntve pihentetem, hosszan hunyom le szemeimet, alsóajkam buján éri a füle mögött feszülő vékony bőrt, lélegzetem az eddiginél gyorsabb tempót diktál. Telefonom csörgésére meglepetten ocsúdom fel, el is távolodom tőle, ám tenyerem továbbra is combját éri, hacsak ő másképp nem döntött ez idő alatt.
-Szia apa, nem minden oké. Neeem nem vagyok rééészeeeg, tök jól vagyok! Nem, komolyan! Apa. Apaaa?! Honnan veszed? Nem, a hangomból nem tudhatod, nekem mindig ilyen hangom van. Nem, nincs is részeg hangom! Oké, figyu! Nyugi, minden oké! Ha nem hiszed el, beszélj Pierre-vel! Igen, itt van mellettem a kocsiban. Jó, adom. - Ezzel átnyújtom a telefont a bátyámnak, akivel minden bizonnyal telitorokból elkezd majd üvölteni az apánk, és rábízza az illuminált állapotban lévő kicsi lányának testiépségét. Ami egyet jelent azzal, hogy itt ma nem lesz semmiféle tábortűz melletti énekelgetés Sabrinával. Mert ha ő lelép, én biztosan megismertetem a csuklómat a legélesebb konyhakésével, és abban nem lesz köszönet. Már ami Michelle Duval-t illeti. A kínos telefonbeszélgetésük alatt végig Pierret mustrálom, szinte már manipulatívan, és ha mindez nem lenne elég meggyőző, az eddig a combján pihenő tenyerem most átkúszik annak belsőoldalára, s hogy nyomatékosítsam benne szándékaimat, finoman meg is markolom combját. A vonal bontása után gunyoros, sejtelmes félmosolyba görbülnek ajkaim, szemeim lelkesen csillognak, akár egy kisgyereknek karácsony reggelén.
-Na, mit eszünk? -

Egy újabb repülés. Most azonban nem a ködös, sötét mélységbe, hanem valahova a napsütötte fellegek közé. Minél több időt töltök a húgommal, annál inkább sikerül megtapasztalnom, mekkora gondok is vannak nála, s hogy mekkora nagy segítségre lenne szüksége. S most nem szakemberre gondolok, hanem a családra, akiktől szép lassan, minden egyes hátrahagyott nappal eltávolodik. Ők nincsenek ott, amikor épp zuhan. S akkor sem, amikor magasan jár. Én azonban már igen... Fogom a kezét, történjék bármi.
- Hiszen tegnap reggel találkoztunk utoljára! Mondjuk nem csodálom, hogy hiányzok, eléggé szar társaságot találtál magadnak! - nevetem a kellemes autóillatosítótól terhes levegőbe, és én is jól megszorongatom őt. Örülök, hogy örül.  
- Ezt azért letörlöm, ha nem bánod. - a visszapillantóban megválok az arcomon levő elkenődött rúzsfolttoktól, mert ezt bizony nem fogom tudni megmagyarázni Sabrinának. Így is necces a helyzet, hiszen késni fogok, márpedig ha egy férfi késik a randevúról, az már rég rossz.
- Bulizni? Neked még ezek után lenne kedved bulizni? - pillantok felé nevetve, aztán rátaposok a gázra, s már száguldunk is az esti utakon. A kezemet azért visszaszerzem magamnak, hogy tudjak legalább váltani.
- Pontosan, és jó lenne nem elkésni nagyon a spermaáldozásról, már így sem fogok odaérni időben, úgyhogy majd ha végeztem, akkor viszek neked kaját. Ebben az állapotban inkább ne is menj haza... Elviszlek hozzám, ott aludhatsz, ha akarsz. - mert ha ebben az állapotban összetalálkozik apánkkal vagy az anyjával, akkor még jobban eláshatja magát. Nálam pedig pihenhet egy nagyot, s kicsit rendbe szedheti magát.
- Hát te meg mióta cigizel? - meglepetten pillantok oldalra. Nem mintha nem állna jól a szájában, sőt, nagyon is jól áll... Ennek örömére én is kedvet kapok, majd kérdezés nélkül nyúlok át Mallory lábai között az előtt levő tartóhoz, hogy lopjak magamnak is egy cigarettát. Meggyújtom azt, lehúzom én is az ablakot, majd kikönyökölve kezdem eregetni a füstöt. S mivel minden vagyok, csak hangulatrontó nem, így mikor elkezdi hangosan szólaltatni a zenét, én vigyorogva megnyomok egy gombot, majd jobban felhangosítom, mire a basszus szinte szétrobbantja a hátunkat is.
- Igazából eléggé jó! - én aztán mindent megeszek a zene terén, legyen az klasszikus, rock, pop, techno, bármi. Ha megvan a megfelelő hangulat, akkor a legócskább zene is jöhet.
- Ezt kihagynám. Vezetek ma még bőven, és még mindig randim lesz! - próbálom átkiabálni a zenét, de végül visszaveszek a hangerőn. - Ne csábítgass, te nőszemély! Majd ha hazaértem, akkor a tiéd leszek, miattam csinálhatunk bármit. Addig legalább várj! - tetszik a lelkesedése, nagyon is, és ha nem lenne programom, mindenre rá tudna venni. Sabrinát viszont sokáig fűztem, ő egy nagyon különleges fiatal lány, akire kíváncsi vagyok, hogyan viselkedik élőben. Hogy csak egy jól komponált kép volt az, amit lefestett magáról, vagy tényleg olyan beteg, mint amit előadott. Nos, ez hamarosan ki fog derülni.
- Van kaja a hűtőben, ha már nem bírsz várni a sajtburgerig. Vegyél egy nagy fürdőt. Nézz egy filmet. - adom az ötleteket, hiszen a következő kanyarnál már le fogunk térni hozzám. Rohadtul késésben vagyok!       

Pierre & Mallory

I'm drunk, I don't give a fuck, I wanna dance by myself! Guess you're outta luck, don't touch, back up I'm not the one, bye bye.

Mostanra már teljesen elvesztettem az időérzékemet. Biztos nem telhetett el öt percnél több a Pierre-vel történt utolsó üzenetváltásom, és azóta hogy a csóka, akinek most épp a lakásán vagyok, elvonult a fürdőbe. Már az gyanús kellett volna, hogy legyen, amikor kattant a fürdő ajtajának zárja a másik oldalon, de ami még annál is furább, bizarrabb az a macskás falióra, amit eddig csak öreg emberek konyhájában láttam. Kitartóan követem szemeimmel a macska farkának lengedezését egyik irányból a másikba. Tikk-takk. Tikk-takk. Tiki-taki. Fura, ha túl sokáig nézem, egészen ellazulok, szinte transzba esem, bár azért biztos hozzáad az élményhez az előzőleg, még a buliban felszívott pár csík kokain, és az öt körös tequila shot-ok, amik rövid időn belül egész biztosan vissza fognak köszönni. Négykézláb, jót vihorászva közben az idióta helyzeten amibe újfent keveredtem, mászok el az ominózus ajtóig, bénán, hunyorogva belesek a kulcslyukon, homlokommal telibe kapva a kilincs hegyét.
-Auuu... - Vakkantom, automatikusan kapva a sajgó pont irányába. Ennek tuti megmarad a nyoma. A vékony kis résen át igazán idilli kép tárul elém. A srác -akinek még a nevét se tudom-, már az igazat álmát alussza, fejét a vécé ülőkén pihentetve. Milyen előrelátó volt! Biztos párszor már pórul járt, és nem ért ki időben hányni. Lehet ma én is a budit ölelve fogok aludni, ha egyszer sikerül hazajutnom. Az ajtófélfába kapaszkodva küzdöm fel magam két lábra, bár térdeim annyira bizonytalanok, hogy minden lépésemnél azt érzem, összecsuklok, mint egy rongybaba. Az egész helyzet, az ahogy próbálom magassarkú, fekete szandálom kapcsát beilleszteni a megfelelő lyukba a pánton, szórakozott vihogásra kényszerít. Arra a fajtára, ami a könnyeidet is előcsalogatja, amit nem tudsz abba hagyni, és ettől még inkább röhögnöd kell. Testemet úgy rázza a nevetés, hogy még ha józan lennék se tudnék beletalálni a kapoccsal a megfelelő helyre, így hát fel is adom a próbálkozást, és cipőimmel a kezemben hagyom el az ominózus lakást. A liftben az én gyomrom is liftezni kezd, így megkönnyebbülés mikor aztán végre kiszállhatok a földszinten. Dölöngélve, faltól falig botladozva indulok el a több emeletes bérház főbejáratához, útközben alig érzékelve, hogy vállammal véletlenül nekiütköztem egy lakónak, aki szúrós tekintettel fejezi ki nemtetszését.
Bár már késő este van, New York-ban mégis most kezdődik igazán az élet. A rengeteg dudaszó, egy közeli klubból kihallatszódó zene basszusa, a járdán mellettem elhaladó emberek önfeledt viháncolása mind egy zavaró maszlaggá olvad össze, a LED-es hirdetőtáblák valósággal bántják a szemem. Kezdem elveszíteni az önkontrollomat a közelgő pánik felett, kezeimet védekezően, elzárkózóan fonom össze melleim előtt, ám amint a szürke Alfa megáll mellettem, egy csapásra felszívódnak a baljós előérzeteim. Kétszer nyúlok a kilincs után mire végre sikerül megragadnom azt, hogy utána kishíján bezuhanjak az anyósülésre.
-Sziaaaaa aaannnyira hiányoztááál! - Fordulok felsőtestemmel Pierre felé, s már tárom is szét karjaimat, hogy jól megnyomorgassam őt, arcának mindkét felén bordó színű rúzsnyomokat hagyva.
-Már nem is akarok haza menni! Nincs kedved bulizni egyet? Mindig úgy be vagy fásulva. Naaaaa...! - Kezdem rázni mindkét kezemmel hozzám közelebb eső karját, pont mint amikor gyerekként fel akartam kelteni a szüleim figyelmét, vagy könyörögtem egy új Barbieért.
-Nem, csak te! De nem is engedtem volna senkinek. - Vonogatom meg játékosan szemöldökeimet, majd fejemet hátra vetem a támlának, és elnevetem magam.
-Jaj tényleg, rád vár a spermaáldozós szertartás az erdőben! - Villan be legutóbbi beszélgetésünk egy szeletkéje, majd az ígérete is, miszerint:
-Előbb el kell vinned engem a mekibe, rémlik?! - Pislogok rá nagy szemekkel, hogy véletlenül se tudjon visszautasítani, majd kotorászni kezdek a kis kézi ridikülömben egészen addig ameddig kezem ügyébe nem akad a cigim, amit könnyűszerrel meg is gyújtok, az ablakot csutkára letekerve az oldalamon, s miközben a mellettünk elsuhanó éjszaka fényeit mustrálom, folyton ugyanazt a dallamot dúdolom, és dobolom ütemét a térdemen.
-MEGVANNN! EZ VOLT AZ A ZENEEE! - A buli összességében tele volt kattogós techno zenével, ami közel sem az én stílusom, de volt egy szám, ami egészen elkapott, és még időben sikerült kiderítenem a Shazamal, hogy mi is lehet az. Pillanatok alatt rákapcsolódom a telefonommal a kocsi médiájára, feltekerem a hangerőt, és már kezdem is rázni magam a zenére ültőhelyemben.
-EZ KURVA JÓÓÓÓ! - Sikítom, beletúrva kócos, vöröslő hajkoronámba, össze-vissza rázva a fejem, tekergetve a nyakam.
-Na mizu bratyesz, nem tetszik?! - Kiabálom túl a zenét, s mivel a cigim már rég leégett ezért újabbat gyújtok, ám ez koránt sem az átlagos dohánnyal van megtöltve. Ez kőkemény janga, amit a sráctól nyúltam le. Mélyet slukkolok a fűből, ami cserébe jól meg is köhögtet, majd szemöldökömet húzogatva átnyújtom a spanglit Pierrenek.
-Ne legyél beszariii! A zsernyákok tuti nem ebben az éjszakai őskáoszban fognak razziát tartani! - Győzködöm, pont mintha a fülébe suttogó kisördög lennék.

Hihetetlen, hogy ennyi évet kihagytam a húgom életéből, ami már közel sem mondható jónak, s most érzem igazán, hogy mennyire szüksége lett volna rám ezekben a göröngyös időkben, amik alatt végül teljesen egyedül maradt. A családi élet itt New Yorkban borzalmasan unalmas és hideg, s ezt már az első napokban tapasztaltam, mikor hozzájuk költöztem röpke egy hónapra. Egyikőjüket sem érdekli a másik problémája, inkább próbálnak minden gondot a szőnyeg alá söpörni annak reményében, hátha megoldódnak maguktól. Ezek azonban csak gyűlnek és gyűlnek... Apánk frusztrált, kezd kiégni a munkájából és a hétköznapokból is, Yvonne pedig úgy érzi, hogy a személyisége, a lénye teljesen el lett fojtva az évek alatt, s már nem is igazán találja önmagát. Mindkettejük feje felett unalmasan repülnek el a szürke hétköznapok, amikbe már teljesen belefáradtak, mégsem képesek arra, hogy kilépjenek ebből az ördögi körből. Mellettük a három gyerek is megsínylette az egészet. Lucas bár próbálja mutatni, mennyire nem érdekli semmi és senki, én mégis tudom jól, kiolvasom a félszavaiból, hogy valójában nagyon is mélyen érinti, hogy nem létezik a kellemes légkör, nem létezik az a családi fészek, ahova szívesen hazamegy egy vasárnapi könnyed kis ebédre. Szörnyen egyedül érzi magát, s ezt nem is kellett kimondania, én hamar rájöttem erre. Josie is megszenvedi ezt az egészet, akinek nem elég, hogy a tinédzserkori bajai egyre csak gyűlnek, a problémáit sem igazán tudja megosztani a szüleivel. Apánk nem kíváncsi a gondjaira, Yvonne pedig inkább hamar eltereli a témát, mintha tudomást sem akarna venni arról, hogy baj van a legkisebb lányával. Nem csodálkoznék, ha Josie mikor lehetősége lesz rá, azonnal ki fog szállni a fészekből. S ott van Mallory, aki talán a legnagyobb elszenvedője ennek az egésznek. Biztosan köze volt apánknak és Yvonnénak ahhoz, hogy ilyenné vált. A hangulatingadozásai sokkal erősebbek, mint amire számítottam. Még a Párizsban töltött pár nap alatt, s az utazásunk közben annyira nagyon nem is buktak ki belőle a végletek, de mikor hazatértünk, s újra a megszokott kis környezetébe került, és minden nap találkoztunk, hamar feltűnt, hogy valami nagyon nincs rendjén vele. Egyik pillanatban olyan szinten magába fordult, hogy beszélni is alig volt hajlandó, s ha ki is csúszott valami a száján, azzal elküldött melegebb éghajlatra. Fél óra múlva pedig mintha mi sem történt volna, alig tudtam levakarni magamról, s nem tudtam hova tenni az önfeledt nevetését. Ez aligha normális. Ezek tapasztalatai alapján pedig a kezdeti tervem, miszerint összehozom majd jobban a családod, sokkal nehezebbnek bizonyul, mint vártam... Ám kicsiben kell kezdeni, s úgy kell haladni a nagy dolgok felé. Először Malloryt kell összekaparnom, hiszen ha tovább folytatja ezt az utat, akkor nem jósolok neki már sok évet az életéből. Ki tudja, mikor kerül annyira mélyre, hogy onnan többé nem mászik ki élve?
Ezért sem tudok neki nemet mondani. Hogy is mondhatnék? Még tinderen is képes volt jobbra húzni - az már mellékes, hogy én is őt -, s teljesen beállva olyanokat írogatott nekem, amiket teljesen biztosan meg fog bánni, ha majd újraolvassa a beszélgetésünket. Onlyfans... Erre még rá fogunk térni, s úgy teszek majd, mintha meglepődnék. Holott nagyon is jól tudom, miket művelt ott... Testközelből tapasztaltam...  
Az életemet közben próbálom élni, de a húgom közbeszól, s végül úgy döntök, hogy nem hagyhatom magára, így hát a randevúm előtt még gyorsan bekanyarodok arra a címre, amit megírt nekem. Egy fekete nadrágban, egy sötétkék ingben, kellemes illatfelhővel állok meg a járda mellett, aminek a másik oldalán már messziről felfedeztem a húgomat. Átnyúlok az ülésen, s kilököm neki az ajtót.
- Hát te meg hogy nézel ki? Nem akartak felszedni idegenek? - hangom nem dorgáló, sokkal inkább szórakozott, s igyekszek leplezni nemtetszésem. A húgom minden, csak nem kurva, még akkor sem, ha néha annak gondolja magát.
- Gyorsan hazaviszlek, aztán én megyek is tovább a randira. - nyomatékosítom benne, mikor a kis teste végre a kocsimban pihen.