Ha valamikor, hát most biztosan nevezné magát naivnak. Alvize könnyedén vette be egy olyan játékba, melynek sosem akart részese lenni. S itt most nem feltétlen gondol arra, ami a reggelüket jellemzi. Ő arra gondol, hogy az öreg nélkül ez az egész katyvasz nem így alakult volna. Azt nem mondja, hogy nem keveredtek volna újra egymás útjába, mert biztos benne, hogy igen. De már sokszor lejátszotta magában azt is, hogyha az öreg olasz nem kavar bele azzal a bizonyos esttel, akkor lehet, hogy lassabb, megfontoltabb és nyugodtabb kapcsolatot lettek volna képesek kialakítani. Mert alapjáraton ő ilyen és Alfonsot sem gondolja olyannak, aki úgy rohanna bele bármibe, ahogyan azt tette. Valószínűleg ez a legnagyobb gond a kettősükkel. Az eszetlen rohanás, hol egymás felé, hol a világ másik felére, hol egymástól el, hol pedig egymásba. Be kell látni, hogy ez nem feltétlenül egészséges. – Nem tudok – ezt elég határozottan tudja kijelenteni, de még mielőtt a másik fennakadna, ismét megszólal. – De megteszek minden tőlem telhetőt – ezt veheti ígéretnek a másik. Azt nem mondja, hogy egyszerű menet lesz, mert sem ő, sem pedig Marco nem a simulékonyságról híresek. Nincsenek egyébként nagy elvárásai, s ha Marco tud engedni abból, hogy legalább nyolc szoba legyen, akkor ő is képes lesz hajlani afelé, hogy nem elég a kettő. Majd visz magával valami békítő személyt, ha ez kell. – Rendben – nem kell kérdeznie, hogy kinek, mert tudja jó, hogy kivel fog beszélgetni a másik. Nem biztos abban, hogy ez jó ötlet-e, mert nem tudja, hogy miféle következményei lehetnek annak, hogy elmondta Alfonsonak a dolgot. Az is lehet, hogy semmi, benne van a pakliban, hogy Alvize pont így akarta, hogy tudta, hogy úgysem képes megtartani magának a dolgot. Nos, az lett volna. Tényleg hagyta volna, hogy Alfonso elmenjen, mert ő azt akarja, hogy ennek a férfinak jó legyen. Kira számára egyetlen egy percig sem volt kérdés, hogy hol helyezkedik el a fontossági sorrendben az olasz, kifejezetten fájt a lelkének, hogy másként kellett előadnia magát. Nem akar azonban tehetetlenül várni, mivel fogalma sincsen arról, hogy mennyi ideig is tarthat majd ez a telefonálás. Így felkel és besétál a házba, hogy a reggelijük maradványait eltakarítsa és ha a mosogatás és pakolás ideje alatt Alfonso még nem ér vissza, akkor egy könyv társaságában leül a kanapéra. Nem megy vissza a kertbe, mert nem akarja, hogy a szomszédok továbbra is azt bámulják, hogy vajon miféle vergődést tolnak még le a mai nap folyamán. Biztos benne, hogy az is bőven elég az éhes szemeknek, hogy Alfonso odakint telefonál.
“You have given me something that, I can't live without. You must not underestimate that when you are in doubt but I don't want to carry on like everything is fine. The longer we ignore it, all the more that we will fight. Please don't fall apart I can't face your breaking heart. I'm trying to be brave stop asking me to stay”
Kiereszt magából egy sóhajt a másik válaszára, mert bár erre számított, azért a lelke mélyén, egy olyan helyen, ahol ennek a harcnak még a mai nap után akad némi hely, reménykedett valami másban. Alfonso ezen a ponton tényleg senkitől nem fogja elviselni, hogy ne jöjjenek ki egymással, mert ahogy az élő példa is mutatja, ennyi felé nem tud szakadni. Nem akar a sajátjaival és a szicíliaiakkal is harcolni, amikor az előbbinek valójában semmi értelme nincsen. - Az lehet, hogy kevés lesz. - Ismeri a másikat, és ismeri a legjobb barátját is; azt is tudja, melyikük fog a kedvéért hamarabb engedni, ettől még az új szabályok, amik a fejében léteznek változatlanok. Senkitől sem fogja hallgatni, mekkora bunkó, paraszt, vagy akármi a másik. Nem óvó bácsi, úgy gondolja. Nem tudja, hogy emiatt, vagy egyébként sem képes várni ezzel egy percet sem, de megindul telefonálni, szarva a szomszédokra, meg a jelentéktelen, kertvárosi életükre, és ha két férfi mély beszélgetését akarják figyelni az ablakon keresztül, tegyenek úgy. Ismeri az öreget, ennek ellenére a lehető legmegdöbbentőbb módon Alvize nagyon hosszan beszél; nem mindenről és nem össze-vissza, Alfonso tökéletesen tudja őt követni, de az általuk tanult és továbbadott értékekkel kezdi, a család és a hűség fontosságával folytatja, majd egy jó húsz perc múlva némi némaság uralkodik el a híváson, hogy Alvizéből kijöjjön végre a harag, amit Alfonso iránt érzett az elmúlt időszakban. Ezzel a férfi tisztában volt eddig is, a meglepő számára az, hogy a Pellegrini vezető nem várt ezzel, amíg személyesen találkoznak. Nem lehet biztos abban, hogy miért, és nem is akar újabb kérdéseket a feje fölé. Alfonsonak nem csak egy kapcsolatát kell helyretennie, az öreggel viszont nagy különbség, hogy azóta ismeri és szereti, hogy életben van. És ez a szerencséje is. Egyetlen pontja sem megterhelő a beszélgetésnek, az sem, amikor Alvize kiabál vele; tudja, hogy szeretetből, féltésből, részben csalódottságból teszi, de végig olyan érzés, mintha az apjával beszélgetne. Mindig őt tekintette annak, ezért is mert tőle annyit kérni, ahogy Alvize is azért adott néha már látszólag túl sokat, mert a kapcsolata Alfonso-val egészen más, mint egy egyszerű maffiataggal, akinek rangos neve van. A kép azonban teljesen tiszta, amikor úgy egy óra múlva leteszi a telefont, és bár az érzésein is rengeteget rendez az, hogy bizonyos dolgok kimondásra kerültek végre, a férfi ábrázata nem sokat változik miatta. Kirával soha nem lesz ez ennyire egyszerű, hogy egy hosszú beszélgetés, és minden meg van oldva. Ettől függetlenül elindul a házba, mert ez még vár rá. - Akarod tudni? - Kérdezi a másikat óvatosan, hogy ne hirtelen szakítsa ki a lapok sorai közül, és leül nem közvetlenül mellé, de a kanapé másik végébe. Ennek az az oka, hogy minél közelebb van a lányhoz, annál nehezebb nem a farkával gondolkodnia, most pedig, ahogy már reggel is mondta, minden vágya ellenére jó lenne a fejével megoldani, amibe kerültek. - Legalább a felére egészen jól ráéreztem. - Mondja, miközben hátradől, és az egyik karját végigfuttatja a kanapé támláján, mert a tudatalattija azonnal Kirát keresi, csak ő próbál tudatosan ellenállni neki, amíg lehet.
Lássuk be, egy óra az hosszú idő, főleg, ha egy nőnek kell addig várakoznia. Többször is kipillant az ablakon, hogy megnézze Alfonso ott van-e még, bár nem olyan embernek ismerte meg, aki csak úgy szó nélkül úgy határozna, hogy inkább lelép. De ez a néhány pillanatnyi megnyugvás keresés, még mindig eltörpül a hosszú, lomha lassúsággal haladó percek mellett. Így az olvasást olykor félre téve, kényszer mozgásokat hajt végre. Legalább ötször megy el pisilni és ez előtt és után is iszik egy-egy pohár vizet. Keres valamit, amit ehet is, még egy újabb kávét is készít magának, s végül annak és a kiválasztott könyvnek a társaságában – melyből, jó ha tizenöt oldalt elolvasott az idő alatt, míg Alfonso kint volt-, ül vissza. Aztán fejét lassan emeli az érkező hang irányába, mintha tényleg komolyan elmélyedt volna az szavakba, pedig nem tudná elmondani, hogy mit is olvasott. – Szerintem erre tudod a választ – húzódnak halovány mosolyra az ajkai. Már többször is kimondta, hogy neki ahhoz, hogy értsen valamit, a lehető legtöbb és legrészletesebb információra van szüksége. Ebből adódóan nem érti még meg Alfonso világát, hiszen töredékét sem tudja, ismeri és valószínűleg a dac, melyet folyamatosan biztosít ennek is szól. – Egyik szomszédom se lőtt le, miután letetted, szóval azt gondolom, nem annyira alakult vészesen a beszélgetés – előre hajol, hogy a kis asztalra letegye a könyvet és a távolságot, melyet a férfi alakított ki közöttük, megtartja. Lábait felhúzza maga alá és féloldalasan ül, hogy így figyeljen az olaszra és a tőle érkező szavakra, mozdulatokra. – Hogyan lesz tovább? – a kérdést többféleképpen is lehet értelmezni. Szólhat ez annak, hogy mi lesz most Alfonsoval, hol lesz a helye Alvize érdekeltségében. Irányulhat afelé is, hogy mi lesz velük, hiszen azt nem ódázhatják el, hogy a kapcsolatuk a zátony felé tart, akármi volt színjáték és akármi nem. De arról is érdeklődhet ezzel, hogy még is, meddig kell még itt maradnia, mikor jön végre el az, hogy szedheti a cuccait – nem is tart rájuk igényt, ha kell – és haza mehet. A döntést a másik kezébe adja, hogy miként közelíti meg a szavait.
“You have given me something that, I can't live without. You must not underestimate that when you are in doubt but I don't want to carry on like everything is fine. The longer we ignore it, all the more that we will fight. Please don't fall apart I can't face your breaking heart. I'm trying to be brave stop asking me to stay”
Lehunyt szemekkel mosolyodik el arra, amit Kira mond, akkor is, ha tudna ellenpéldát felhozni azzal szemben, amire a lány most éppen utal. Amikor a Francesco-t érintő kérdést próbálta feszegetni, Kira olyan állapotban volt, hogy már szinte semmit nem akart tudni a meghozott döntésről, amikor pedig megtudta, még talán Alfonso sem tudná megmondani, hogyan érezte magát pontosan. Most nem fog tudni olyat mondani, ami annyira kiborítja őt, de ez egyébként sem volt célja sosem. Még el is neveti magát, és bár őszinte, azért akad benne jócskán él, ahogy a tekintete is többször keres valami egészen mást, legalábbis olyasmit, ami nem Kira. Muszáj tartania a távolságot, muszáj kikerülnie a lány bűvköréből, vagy ezek az ördögi körök sosem érnek véget. Így is érzi, hogy az elvakultsága vele szemben már nem száz százalékos, így nem is tud, és nem is akar azonnal válaszolni arra, mi következik ezután. Ő sem tudja pontosan. - Alvize-vel sosem lehet tudni, mire számítson pontosan az ember. Akkor sem, ha születése óta ismeri őt valaki. De azért annál egyenesebb, minthogy a szomszédokkal szedessen le, mert olyat mondok neki, amit nem tud elfogadni. - Alfonso egy időben minden éjjel azt álmodta - ez évekkel ezelőtt volt, de meglepően hosszan időzött vele -, hogy az öreg egy nagyobb hibáért, amit vétett, fejbe lőtte őt. Mindig más volt éppen a bűne, és mindig máshol történt meg, de mindig ugyanazzal az egy mondattal záródott az egész, mielőtt meghúzta volna a ravaszt, és Alfonso fel nem riadt volna. Pedig olyan voltál nekem, mintha a fiam lennél. Ez a mondat sohasem hangzott el egyébként az öreg szájából, és most sem, miközben egy órán át beszéltek, de valahogy mindig, ha Alvize rossz oldalára kerül, ez kezd el visszhangzani a fejében. Mielőtt Kirával találkozott egyébként, szentül hitte, hogy neki ez a jelenet lesz a végzete, de azóta rengeteg minden megváltozott, nem csak a környezetében, de a férfiben is. - Talán részben jó hír, hogy ez egy lecke volt a részéről. - Kezd bele csendesen, de határozottan, hiszen ő inkább csak akkor veszi fel az olaszos formáját, ha veszekedni készül, most viszont ezt valahogy mindenáron szeretné elkerülni. Ha nem jutnak dűlőre nyugodt körülmények között, nem lesz már több eszköze, hogy felmentse önmagukat a saját tükörképeik előtt. - Elég sokat kockáztatott Francesco-val, amit miattad kértem tőle, úgyhogy túlzottan nem vette jó néven, hogy ekkorát fordult velem a világ. - Ezen a ponton a beszélgetésben nem értettek egyet, de ez nem sokat változtat azon, hogy az egész alatt részben Alvizének igaza volt. - De sokkal jobban haragudott azért, ahogy otthagytalak. - Ezért sem keresi a másik tekintetét, mert bár eddig szentül hitte, hogy ez volt a legjobb megoldás, a világon a legtöbb férfi akkor kapcsol igazán, ha a bizalmi köréből kapja a pofont a szarságait illetően. Az, hogy a fogadott apja életében először ráolvasta, hogy a gerince nem éppen a legegyenesebb, furcsán érinti a férfit. Pedig tudnia kellett volna, hogy a sok szarsága tetejére ezzel teszi majd a pontot, mert ha valami kurvára fontos az öregnek, akkor az a becsület. - Vár haza téged egyébként, szóval ezt sem mondanám rossz hírnek. - Ekkor néz megint a lányra, hiszen ez nem kettejüket, meg Alfonso sokszoros árulását érinti, hanem Kira és Alvize kapcsolatát. Nem ez volt a legmegfelelőbb alkalom, hogy rákérdezzen, miért a lány, de.. - Megkérdeztem tőle, miért gondolja, hogy ki kellene tartanunk egymás mellett. - Vezeti fel halkan, és a szemeit megint elöntik az érzelmek, hiszen, bár tradíció náluk, hogy az apák intézik a házassági "szerződéseket", Alfonso valahogy sohasem számított arra, hogy Alvize hasonlóan jár majd el, csak burkoltan és óvatosan teszi azt meg, nem feltétlenül a házasságot, hanem azt tartva szem előtt, ki lehetne jó társa pont neki.
Ő nem mondhatja el azt magáról, hogy igazán ismerné Alvizet. A betege volt, az is csak Riccardonak köszönhető, hiszen Kirának akkor éppen semmi keresnivalója nem lett volna azon az osztályon. Csupa véletlenek hada folytán ismerkedtek meg és maradt rajta az eseten. Ha akkor jellemeznie kellett volna az öreget, akkor valószínűleg semmi kirívót nem mondott volna róla. Kedves, idős úr, akinek jó a humora és akivel el lehet normálisan is beszélgetni. Aztán, mikor Alfonso is ott volt nála, ez a kép már jócskán változott. Valahogy már nem látta annyira kedvesnek, pedig az öreg, akkor még semmit sem követett el. Az tény, hogy ténykedései által kerültek össze Alfonsoval és valószínűleg ezért örök életében hálás lesz neki, mégis minden egyes alkalommal mikor találkoznak, most már valami simlisséget érzékel a férfi irányából. – Tudom – csak nem érti, hogy mégis mire volt ez jó az idősebb olasznak. Nem gondolná, hogy egy kívülálló ennyit megér bárkinek, aki a ranglétra felső fokának bármelyikén csücsül. Az, hogy Alfonso ilyet kért, őrültség volt és kifejezetten örül annak, hogy nem az ő temetésére kellett mennie Olaszországba, árulás végett, hanem elsimították a dolgot. Mégis.. Félelmetes Kira számára, hogy a férfi ilyen mélységeket képes megmozdítani miatta. Nehezen tudja ezt helyén kezelni. – Nem csak rád kellene haragudnia – sóhajtja halkan. Minden dac és értetlen cselekedete ellenére, képes kimondani ezt. Sosem könnyítette meg Alfonso dolgát, a kórházban is ő kényszerítette ki belőle a szavakat, amiért jócskán marcangolta magát. Nem simul és nem forog úgy, ahogyan azt a férfi kéri, pedig ha visszagondol az eddigiekre, az olasz előrelátó volt és a legtöbb esetben igaza is volt. Talán majd egyszer felnő arra a szintre, hogy ezt képes lesz kimondani a másiknak, de egyelőre még csak magában tisztázta le ezeket az erőviszonyokat. – Haza mehetek veled Alfonso? – fontos kérdés ez, hiszen ne csak azon van a hangsúly, hogy hazamehet, hanem hogy a férfival teheti e ezt meg, vagy majd külön, napokkal, esetleg hetekkel utána. Mert tudja jól, hogy a férfi nem fog néhány napnál többet itt lenni és érti is, hogy neki New Yorkban a helye. De semmit sem tud az ottani helyzetről, állapotokról és be kell látnia, hogy még a kicseszett erődben tengődni is jobb, mint itt. Mert ott legalább néha lenne esélye találkozni a férfival. – Kíváncsian várom, hogy miféle elmés válasza van erre – mert nem gondolná, hogy olyasmi lehet, aminek a számára van értelme. Sokat beszélgettek az öreggel a kórházban, de sokszor nem igazán értette, hogy szavai mit is jelentenek. Valahogy az elmúlt hetekben sem igazán értette meg, mit is akar tőle az olasz.
“You have given me something that, I can't live without. You must not underestimate that when you are in doubt but I don't want to carry on like everything is fine. The longer we ignore it, all the more that we will fight. Please don't fall apart I can't face your breaking heart. I'm trying to be brave stop asking me to stay”
Felfut az arcára egy gúnyos mosoly, mert bár Kira több információ birtokában indult neki ennek a néhány napnak, miután megtudta, hogy a férfi idelátogat, mégis Alfonsonak kellett volna átlátnia az öregen hamarabb, nem a lánynak. A kapcsolatuk kezdete óta mászkál a bőre alatt valami a vezérrel kapcsolatban, és mostanra neki is be kell látnia, hogy túl sokat kockáztatott érte papíron ahhoz, hogy az csak érte legyen. Eddig nem kérdőjelezte meg Alvize Kirához fűződő viszonyát, puszta szimpátiának gondolta, mert valóban, a legidősebb Pellegrininél mindig voltak érdekes manőverek, így ezt sem gondolta többnek annál. De leckét kapni egy idegen lány miatt számára furcsa. És ezzel nem a saját érzéseit kérdőjelezi meg a másik irányában, csak a viszonyok váltak érdekessé, aminek oka kell, hogy legyen. Valamiről nem tudnak, ezért tette fel végül a kérdést, amit azóta próbálnak megfejteni egymás között, hogy az öreg nyomására adtak végül még egy esélyt egymásnak. Persze választ sohasem találtak - nem olyat, ami minden ponton pontosan lefedte volna a kérdéseiket, és az azokra várt magyarázatokat -, de az mindenki számára tiszta volt, hogy Kira az öregnek fontos. - Nem gond, ha csak rám haragszik. Minden ezerszer nehezebb lenne, ha kiesnél a kegyeiből. - Sokatmondón néz a másikra, hiszen ezt Kirának is tudnia kell. Ha Alvize már nem tartaná a másik jólétét és boldogságát a szemei előtt, akkor sem Francescoval, sem a nápolyi navigálással, sem a mostani helyzettel nem segített volna. Ha az egészet vizsgálni akarná, mind közül ez a legfurcsább, mert mi haszna származott abból az öregnek, hogy idehozta a másikat, és kvázi izolálta a külvilág egészétől, amíg Alfonso meg nem indult felé? Alfonso kiválóan mozog a káoszban, de kezdenek egy olyan szintet megütni, ahol már ő sem mozog kellő otthonossággal. Főleg azért nem, mert nem ő irányít már, és erre muszáj volt rádöbbennie. - Tudod mivel jár mellettem lenni. Ha ezt hajlandó vagy vállalni, akkor én nem akarok semmit ennél jobban. - A szavai könnyednek hatnak, de mivel sokkal halkabban mondja ki őket, mint ahogy eddig beszélt, és sokkal több gyengédség is ül a vonásaira, mint amit eddig mutatott magából, azért lehet tudni, hogy ez minden, csak nem egyszerű. Éppen ezért úgy érzi, muszáj többet megosztania abból, ami éppen New Yorkban történt, vagy éppen történik. - A támadásod után egy ideig csend volt. De ahogy mindenki sejtette, a következő célpontnak a klubot, meg egy elég jeles estét szemeltek ki, amikor tömve volt a hely. Kettőt küldtek maguk közül, és a tömegben akartak szétlőni, akit értek volna. - Már nem kúrja fel úgy, miközben beszél róla, mint amikor megtörtént; Alfonso csak példát statuálni veszi át a szétverés lehetőségét Marcotól - aki nála sokkal jobban élvezi, lássuk be -, de aznap éjjel fáradhatatlanul ütötte ki a lelket abból a kettőből, ráadásul úgy, hogy még köptek is a túlélés reményében. Gyűlöli az ilyen gyenge kutyákat. Ha egyszer elkapják a bőrét, ha hetekig kínozzák sem fog köpni egy kurva szót sem. - Az egyik fejét visszaküldtük a feladónak másnap reggel. Erre az volt a válasz, hogy a szicíliai vezér négyszemközt akar találkozni az öreggel, amit Alvize elutasított. - Túl sokat ez a biztonsági helyzetről nem árulhat el, ez inkább a mese része a férfitől, mert tényszerűen ez történt a néhány hét alatt, amit a lány kihagyott a köreikből. - Nem biztonságos, ha nem hallgatsz ránk. - Nem akarja kalitkába zárni a másikat, és az életét sem akarja veszélynek kitenni, ahogyan eddig tette. Lehet, hogy Alvize haragszik rá a módszerei miatt, de a legjobb döntése eddig Kira jóléte érdekében az volt, hogy szakított vele, és bár ő elhitte, hogy örökre, valószínűleg addig tartotta volna magát távol tőle, amíg meg nem nyerik a háborút, és kitakarítják a szicíliai senkiháziakat a városból. De amint látszik, erre sem volt képes. - Ami azt illeti, én is. - Mosolyodik el érdekesen, mert mindent meg tudtak beszélni telefonon keresztül, de ezt az egyet nem volt hajlandó ilyen formában közölni az öreg. - Azt kérte, hogy amint hazaértünk, menjünk el a villájába, és el fogja mondani. - Lehet, ha hamarabb rákérdeznek, és hamarabb megesik ez a beszélgetés, rengeteg mindentől képesek lettek volna megóvni magukat; azonban Alfonso abban is hisz, hogy a kapcsolatuk kettejükre tartozik, függetlenül a közegtől, és a nem a vezér megerősítésére kellene együtt maradniuk. Hanem azért, mert így akarják.
Őszintén nem érti, hogy miért fogadta ennyire a kegyeibe az öreg. Azt sem, hogy miért nem dobta már réges régen ki, hiszen egy biztos emberét annyira megbolygatta a létezésével, hogy ezért akár a fejét is vehették volna már. Egyszerűen nincs meg a kirakósnak egy darabja és akárhogyan is keresi, kutatja, nem találja meg. Ez pedig frusztrálja. Annyira, hogy képes ostobaságokat tenni és olyan döntéseket hozni, melyekről csak később látja be, hogy nem úgy kellett volna. Ilyen például az ittléte is. Nem kellett volna eddig jönnie. Túl sok időt vett el ezzel maguktól, ismét. – Mondanám, hogy ígérd meg, hogy végre nem én leszek mindenki célpontja, de már tudom, hogy ilyesmit úgysem tudsz - mert azért egészen hihetetlen számára, hogy tényleg mindenki őt találja meg. Persze, mondhatjuk erre, hogy Fabiolát el is rabolták. De hát az még logikus is, hiszen egy vezető lánya. Viszont ez a mezei nyúlra vadászat, kezd egy kicsit idegesítő lenni a számára. – Remélem senkinek sem esett bántódása – már, ami a férfi embereit és vendégeit illeti. Az, hogy a szicíliaiaknak annyi esze van, hogy a klubba mennek be, az ő ostobaságuk. Nem is kellene mondania a férfinak, hogy a vége csúfos lett a számukra, anélkül is tudná. És! Már nem hányja össze magát a gondolattól sem, ami annak köszönhető egyébként, hogy Alvize hosszú órákon át tartott ennek a nőnek agymosást. Mert Kira csak és kizárólag annak tudná nevezni, amit az öreg letolt. Néha úgy érezte magát, mint a középiskolai történelem órákon. Azokon voltak olyan témák, melyeken legszívesebben bealudt volna, mert olyan vontatottan tolták az arcába. De ki lenne olyan bátor, hogy Alvize Pellegrini okítása alatt elalszik? Még levegőt is alig mert venni. – Miért utasította vissza? – valahogy ennek a nőnek az lenne az észszerű, ha leülne a két közeg és keresnének egy olyan utat, amiben egyik fél sem veszít több embert. Bár a kérdést feltéve, az agya egy része azt szajkózza, hogy túl sok emberüket vesztették a temetésen, ami vért kíván. Mégis, valahogy ez az indok, mintha nem lenne elég erős a nőnek. – Ha nem zártok be, tudok elfogadható kompromisszumokat kötni - de ez nem azt jelenti, hogy ő elfogad mindent, amit Marco vagy Alfonso kitalál. Tényleg arra gondol, hogy kössenek olyan alkut, mely mindkét felet megfelelően kielégíti. Enged ő is az elvárásaiból, amennyiben az olaszok is képesek lesznek engedni. – Nem tudom, hogy ettől féljek-e vagy ne – mert ha Alvize a kivégzést is szereti személyesen intézni, hát.. nem olyan biztos, hogy szeretne vele találkozni. Maximum egy golyóálló üveg mögött állva. – Köszönöm – azt, hogy eljött hozzá, azt hogy elküldte tegnap a nagy agyfasz közepette a szomszédokat, hogy ha kiabálva is, de végre beszéltek, azt, hogy maradt az éjszakára és leginkább azt, hogy nem adta fel. Mert Kira tudja jó, hogy ez a férfi már rengetegszer hagyhatta volna őt hátra. Nem tudja, hogy Alfonsonak a vénsége miatt van-e ennyi türelme és esze vagy csak szerencsés időszakában fogta-e ki. De azzal tisztában van, hogy senki más nem lenne erre képes. Mondjuk senki másba nem is habarodott volna így bele.
“You have given me something that, I can't live without. You must not underestimate that when you are in doubt but I don't want to carry on like everything is fine. The longer we ignore it, all the more that we will fight. Please don't fall apart I can't face your breaking heart. I'm trying to be brave stop asking me to stay”
Alfonso nem győzné hangsúlyozni, hogy a New York-i csapat két kulcsfigurájának már személyes indíttatásai vannak a riválisaikkal szemben; érti ő, hogy pont rajtuk akartak fogást találni, azonban talán Marco-ról és róla is elmondható, hogy nem kedvelik különösebben, amikor a töküket szorongatják. Bánja valahol, hogy nem adta meg a lehetőséget a barátjának sem a kínzásra, sem a tagok kivégzésére, de amint alkalma lesz rá ismét, meg fogja tenni. Muszáj volt Kiráért cserébe egyértelmű üzenetet küldenie, bár nem ez volt az első alkalom, hogy hasonlóan igyekeztek a kutyák tudtára adni, itt az ideje eltakarodni a területeikről. Ezt először Marcello tette meg, amikor Fabiola barátját kiszabadította annak a villának a pincéjéből. Nem válaszol szavakkal, mert nem érzi, hogy szükséges lenne, így csak finoman ingatni kezdi a fejét lehunyt szemekkel, hogy mikor azokat kinyitja, a tekintete árulja el a többi részletet. Mindent meg fog tenni Kira biztonsága érdekében - és nem fogja engedni a biztonsági beszélgetésnek sem, hogy a kettő miatt kudarcba fulladjon -, de a háborút rajta kívülálló okok mozgatják, így ígéreteket innentől kezdve nem fog tenni. Ezt illetően legalábbis biztosan. - Egyelőre nem. - És reméli, ez így is marad, illetve az, hogy rengeteg felé kell szakadnia, nem fog gondot okozni hosszútávon. Tudja, mire kell koncentrálnia, azt is tudja, mit várnak el tőle, de Fiorentinával és Briseával a városban valahogy osztódnia kellene, hogy mindenkiről megfelelő módon tudjon gondoskodni. Főleg, ha az életének legfontosabb része visszatér vele a városba, és még válaszokat is kapnak az öregtől. - Mert bosszút akarunk állni. - És most nem a személyes vendettákra gondol, hanem az elvről, az pedig azt diktálja, hogy nem hunyászkodnak meg, nem adnak át területeket, nem kapnak tőlük konkrétan semmit a szicíliaiak, hanem ki lesznek irtva, példát statuálva ezzel más rivális bandák számára. - Ott leszek én is, amikor megbeszélitek a részleteket Marcoval. Akkor talán nem lesz akkora katasztrófa. - Valahol viccesnek gondolja, amit mond, és bármilyen más helyzetben vigyorogna a szavai mellé szívesen, most azonban szinte azonnali fejfájást okoz neki a gondolat, hogy egy sarokban ülve szóljon rájuk, mint két kisgyerekre, amikor éppen elfelejtik, hogy a közös hangot kellene megtalálniuk marakodás helyett. Alfonso azonban, ha legalább megpróbálják emberi módon kezelni egymást, türelmesen megvárja, amíg a közös nevező idővel megszületik. Egy sóhajtással, illetve a fejének a támlára való döntésével hunyja le a szemeit, amikor Kira ugyanazt mondja, ami az ő fejében is felötlött. Van értelme annak, hogy bizalmas információt nem pakol ki az öreg egy lehallgatható vonalon, azonban ez azt jelenti, a válaszának súlya van. - Kicsit tartok tőle, mit fog mondani. Ha a két szép szemedért választott volna nekem, azt biztosan elmondta volna a vonalban is. - Nem fél, tart, és ez nagy különbség; a félelem nem olyasmi, ami gyakorta járná át a csontjait - bár Kira erre is rácáfolt nem is olyan régen -, de annak tudatában, hogy nem telefontéma amit közölni akar Alvize, sejthető, hogy további változások, hullámvasutak és agyfaszok közelednek feléjük. Lehet jobban járnának, ha az egyik ilyen vasút elbaszná őket inkább, legalább együtt vesznének oda. - Mit köszönsz meg? - Kérdezi csendesen, majd felemeli a fejét a támláról, és tekintetét a lány felé vezeti; nagyjából tudja egyébként, mire érthette Kira, amit mondott, de ha változtatni akarnak, nem lehet félmondatokkal megbeszélni fontos dolgokat, ezért is kérdez rá. Illetve azért, mert hallani akarja a másik hangját úgy, hogy az nem köt bele semmibe, nem küldi el, nem veszekszik vele, csak szól hozzá, mintha tényleg annyira fontos lenne ez az egész, mint amilyennek a férfi a kezdetektől fogva érezte.
Az egyelőre egy olyan szó, mely képes becsapni az embereket, mert hiába nem ígéret, mégis valami illúziót képes felállítani a naiv léleknek, aki mindenféle kapaszkodót keres. Kira azonban már Alfonso előtt sem kereste a szalmaszálakat és nem épített 'ha', 'volna' vagy a 'lehet' kijelentések egyikére se. Inkább utat keresett, ha kellett félre is lökött bárkit. Szeretné újra azt érezni, hogy tud ilyen lenni. A kórház folyosóin akar sétálni, anélkül, hogy azt érezné, összesúgnak a háta mögött. Pedig tudja jól, hogy ez lesz, hiszen a kórház falain belül támadtak rá, s azóta, hogy kiengedték, senki nem tud róla semmit. Az is csoda lesz, ha egyáltalán visszamehet még oda. A bosszú említése nem igazán lepi meg, de ne veszi úgy, mintha ez érte, miatta történne. Mezei emberként sem lenne képes arra, hogy ne akarjon bosszút állni olyanokon, akik egy temetés kellős közepébe lőnek. Ezen felül pedig sorolhatná az emberi életeket, melyeket elvettek, melyeket megnyomorítottak, melyeken sebeket ejtettek.. Minden, ami pár hónap leforgása alatt történt, még a nőben is azért kiált, hogy lakoljon meg érte mindenki, aki valamilyen formában felelős érte. – Hát ez fantasztikusan hangzik – neveti el magát halkan, mert bizony látja maga előtt ő is, ahogyan Marcoval gyakorlatilag semmiben sem értenek egyet és ezt ki is fejtik ki-ki a saját stílusában. Alfonso pedig, mint egy morgó öregember, néha beszól nekik, hogy rendre teremtse őket. Ez az egész jelenet egyszerre tűnik hátborzongatónak és fenomenálisnak. Azzal viszont nem tud vitatkozni, hogy a férfi jelenléte biztosan enyhít mindkettőjükön. Rajta legalábbis biztosan. – Nem hiszem, hogy ő tisztában lenne azzal, milyenek a szemeim – nevet fel ismét, mert érti ő, hogy ezzel egyébként Alfonso mit szeretett volna mondani. Nem oldja a benne leülepedő feszültséget a másik és furcsa, de hálás érte, mert nem adja elő a nagymenőt és nem kezdi el nyugtatni, hogy minden rendben lesz, hiszen ő sem tudja, hogy mi a fene van. Alfonso egyenes ember és a legtöbbször tiszta lapokkal játszott felé, ami egy olyan erénye, amit Kira kifejezetten szeret benne. – Mindent - dönti meg kissé a fejét és úgy nézi a másik vonásait, melyek az elmúlt időszakban mélyebbek lettek, mintha tíz évet öregedett volna miatta. Mert nem csak Kira fásult bele az egészbe, hanem a másik is vesztett sármjából, félteni mondjuk nem kell, a nő biztos benne, hogy így is minden második nő ledobná magát elé. – Mérhetetlen türelmed és elszántságod van felém, ami néha kicseszettül megrémít – ennek ellenére hálás érte, mert kettejük közül, egyértelmű, hogy az öreg az, aki még legnagyobb kaki hullámban is összeragasztja őket. – Eljöttél ide, pedig sokkal fontosabb dolgod is van – akárhogy is csűrik, csavarják a szavakat, a közeg mindig fontosabb lesz, ezt tudja és talán valahol már el is fogadta, még ha nem is tudja még jól kimutatni ezt. – Maradtál. Pedig biztos vagyok abban, hogy ezt nem sokan tették volna meg – a legtöbben elvették volna, amire vágynak, aztán pattannak. De az első benyomása és ítélkezései ellenére, Alfonso egyáltalán nem ilyen ember. Sokszor nem is érti, hogy egyáltalán hogyan képes egy ilyen férfi egy levegőt szívni vele.
“You have given me something that, I can't live without. You must not underestimate that when you are in doubt but I don't want to carry on like everything is fine. The longer we ignore it, all the more that we will fight. Please don't fall apart I can't face your breaking heart. I'm trying to be brave stop asking me to stay”
Nem képes elmosolyodni a gondolaton, ahogy Marco és Kira felügyelet mellett kell, hogy megoldják a biztonság kérdését, azonban amikor a másik rávilágít arra, mennyire abszurd az egész, valahogy mégis sikerül. A gesztus őszinte, azonban rendkívül fáradt, mintha a szája két sarkába súly aggattak volna, és ő csak ennyire képes kifejezni most, hogy egyébként valamennyire szórakoztatja a két óvodás, akiket annyira szeret. Annyi a szar körülöttük, hogy legalább köztük békét szeretne, de azt minden sejtjével kívánja egyébként. Ismerve őket viszont tudja, hogy még annál is több türelemre lesz szüksége, mint eddig, és ha valakiben, akkor Marcoban látja egyébként a megoldást. Akkor is, ha élete szerelme nem egészen ért egyet Alfonso választásával, és tudja, Fabiolával vár még rá egy beszélgetés, amire a történtek fényében még nem akadt alkalmuk. A változásnak azonban ő is a része kell, hogy legyen, különben sosem fog ez működni. Eleinte igyekezett különválasztani Kirát az élete minden egyéb részétől, főleg azoktól, amik további akadályokat állítottak eléjük, de erre már látja, a továbbiakban nem lesz lehetősége. Muszáj, hogy ez valahogy működjön anélkül, hogy beáldozna valami fontosat. - Alvize? - Kérdezi csendesen, mintha a teste és talán a lelke is kezdene megnyugodni az elmúlt pár nap eseményei után; hiába vedel itt is, az nem fogható ahhoz a mértékhez, amit abban a random hotelszobában művelt, úgyhogy ez beállt egy normális, már jól ismert mértékre. Talán Kirával sem kell már túl sokat harcolnia, amíg itt vannak, és elengedi a készenlétet, amiben azóta állt, hogy megérkezett ide. Alvize egy hatalmas kérdőjel, de az öreg sosem volt olyasmi, amit ne tudja idővel megfejteni; az éle ennek az, hogy nem mindig szereti a megtalált válaszokat az öreggel kapcsolatban. - Még az árnyalatát is. - Válaszolja, biztosítva a másikat, hogy a vezérnek semmi, de szó szerint semmi nem kerüli el a figyelmét. Mindig szeretett volna olyan jó megfigyelő lenni, mint amilyen az öreg, de hamar rá kellett jönnie, hogy az ő képességei nem ebben brillíroznak, hanem abban, hogy mindig azt mutassa, amit mások látni akarnak belőle; már, akik fontosak, és akiktől szerezni tud valamit. A felsőtestével odafordul a másik felé, azt a karját, ami nem a támlán pihen az ölébe ejti, és ezzel nyit a lány felé miközben azt hallgatja, mit köszön neki. Egy másik alkalommal biztosan kihozna belőle valami olyasmit, aminek lepedőgyűrés a vége, de talán hónapok óta először nem erre hajt minden megmozdulásával. A szemében megtalálható, szerelmes csillogás ezt egyébként alá is támasztja. - Sosem gondoltam, hogy egyszer újra szerelmes leszek. - Mondja egészen halkan, ami rá nem kifejezetten jellemző, pedig a családjához mérten ő mindig normálisnak volt mondható, ami a hangszínét illeti, mégis, a kiállása miatt sohasem volt visszafogottnak csúfolható. - De megtörtént, és ami csak bennem van, azzal ragaszkodni akarok hozzá. - Pedig az az Alfonso, akit ő negyvenkét évig ismert, lehet az első pimaszabb megjegyzésnél hátrahagyta volna a másikat, ő pedig azóta sem tudja megfejteni, ezt miért történt egészen másként. Nincsenek válaszai, és már nincsen ereje, hogy kergesse őket, mert tőle most egészen másra van szükség. - De ezt nem használhatod ki, Kira. Nem akarok elfogyni ebben. - Az egyenesség akkor erénye leginkább, amikor erőfölényt mutathat, vagy vitát nyerhet meg vele. Különös érzékenységgel ismeri fel, hol a hiba másokban, és mindenféle ellenérzés nélkül mutat rájuk, amiben egyébként nagyon hasonlít a bátyjára, Fabrizziora. De az, hogy most úgy egyenes, hogy valójában őszintén beszél az érzéseiről, eddig szinte elképzelhetetlen volt a férfi számára. Kibaszottul sok minden megváltozott, és talán életében először nem két lépés az előnye, hanem valójában saját maga mögött kullog egy olyan versenyben, ahol mások már régen lehagyták.
Ő nem mozdul, ami nem azt jelenti, hogy ne nyitna a másik felé, csupán eddig is olyan pozícióban volt, hogy nem zárkózott el. Alfonso körül olyasfajta vonzás van, amely a nőt, legyen bármilyen állapotában is, egyből arra ösztökéli, hogy minél közelebb kívánjon lenni. Lehet, hogy ez olykor lassan megy, de egészen biztos, hogy bekövetkezik. – Te legalább voltál már – nevet fel halkan, mert azt viszont nem mondhatná, hogy Alfonso ezzel bármennyire is előrébb lenne kapcsolat, szerelem terén. Pedig lehet könnyebb lenne az egész, ha legalább egyiküknek lenne mélyebb tapasztalata. – Tisztában vagyok vele, hogy nem érdemlem meg – hogy ragaszkodjon, hogy szeresse, hogy itt legyen vele. Nem az egyszerű út ő, sőt, kifejezetten kacskaringós, néhol zsákutca. Alfonso mégis úgy talál hozzá utat, úgy brillírozik az akadályokon, mintha világéletében erre készült volna. Ezt pedig épésszel fel sem tudja dolgozni igazán a nő. Nem fogja elnevetni magát azon, hogy Alfonso nem akar elfogyni, mert teljesen megérti. Ő sem akart elfogyni, ő sem akart annál jobban befordulni, szürkülni, mint amilyen az elején volt. Mert lássuk be, már a legelején szürke volt, hiszen nem élt úgy, ahogy a korabeliek, nem járt el, nem barátkozott, nem épített jövedelmező kapcsolatokat. Sosem gondolta volna, hogy lehet annál rosszabb állapot, aztán mikor Alfonso a kórházban ránézett, rájött, hogy van. Sokkal rosszabb, sokkal mélyebb. Az elmúlt hetek arra voltak jók, hogy lassacskán, némi segítséggel, felépítette magát. Bár még alulról sem tapossa azt a szintet, ahonnan indult és ez elég elkeserítő tény számára, azonban arra jó, hogy legalább van célja. Gondolhatnák azt, hogy újra olyanná kíván válni, mint az olasz előtt, de nem. Abból a nőből is kíván egy kis szeletet és abból is, aki emellett a férfi mellett lehet. Ha ehhez az kell, hogy tovább járjon egy szakemberhez, az kell, hogy engedjen a és nyisson, megteszi. De most már fokozottan fog figyelni arra, hogy ne vesszen el ismét. – Menjünk haza – mert számára ez a hely soha nem adja azt az érzetet, hogy otthon lenne. A kertváros a lehető legtávolabb álló tér számára, nem akart sosem egy született feleség lenni, szóval Alvize tökéletes börtönt és büntetést választott számára. Szinte már rémisztő, hogy mennyire ismeri az öreg, ezért is fél attól, hogy mit tartogat még a számukra, mert van egy olyan érzése, hogy nem szivárványt és unikornisokat.
“You have given me something that, I can't live without. You must not underestimate that when you are in doubt but I don't want to carry on like everything is fine. The longer we ignore it, all the more that we will fight. Please don't fall apart I can't face your breaking heart. I'm trying to be brave stop asking me to stay”
Alfonso érti nagyon jól, mit akar ezzel mondani a másik, és már sokszor végigfuttatta a fejében mit jelent mindez rájuk, és a nagy egészre nézve. A lehető legrosszabb férfinek tartja magát, már ami az első szerelembeesést illeti, ráadásul már felnőtt volt, amikor a másik született, arról nem is beszélve, hogy az egész maffia szarságával öltötte őt nyakon, amihez nem volt semmi joga, de ez túl sok tényezős történés volt a férfi részéről, hogy könnyedén megmagyarázza akár saját magának, akár a másiknak. De azt sohasem vitatná el saját magától, mennyit jelent neki ez, és talán nem véletlen, hogy semmi áron nem akarja a lányt ereszteni. - Hogy szerethettél pont belém? - Kérdezi csendesen, szinte elmélkedve nézve a lányt, hiszen értelmes, tanult, karrierorientált személynek ismerte meg, akinek a kezdeti ágálása az a normális reakció volt, amire bárkinek számítania kellett volna, ha olyan már csak kinézetre is, mint Alfonso. A férfi minden részletre emlékszik a megismerkedésük óta, és látja, hol történtek váltások, de talán neki kellett volna több esze legyen, hogy ne bolonduljanak ennyire egymásba. Hiszen egyikük sem lesz már soha többet ugyanolyan, ez pedig azt feltételezi, hogy nem engedhetik el egymás kezét a közeljövőben. Alfonso legalábbis nem tudná, merre van a következő lépés, ha nem bezárkózva, magát védve, messze mindenkitől, amit most ugye nem tehet meg. A másik szavaira körbenéz a házban, amihez a szeme már egészen hozzászokott, de még a bőrén játszik az a hidegrázás, amit akkor érzett, amikor megérkezett ide. Mint maga a gonosz, talpig feketében szállt ki egy annál is feketébb járműből, ami sofőrrel a volánnál hajtott el innen, és most a másikra mosolyog, mert ugyanez fogja a lányt innen kvázi kimenekíteni. - Menjünk haza. - Válaszolja csendesen, majd nyújtja a kezét a másik felé, hogyha akarja, ez percek kérdése, és megvalósulhat. Nem tudja, mire van szüksége a lánynak, mit akar összeszedni, mennyi időre kell neki, de amikor készen áll és mondja, ő tárcsázni fogja a számot, és a legközelebbi géppel bevehetik újra New Yorkot, most már talán újult erővel.
Kezdőlap
