Új vagy az egyetemen, festészetet, művészettörténelmet tanítasz, valamint kerámia készítést. A diákok imádják az óráid, és a stílusod, a szünetekben viszont szinte elérhetetlen vagy. Persze ha megállít egy-egy tanuló, készséggel segítesz és válaszolsz neki, vagy beszélgetsz el. Simulékony vagy, igazi kaméleon, mégis határozott és láthatólag céltudatos. Felém, és velem minden esetre biztosan.
Más diákokkal ellentétben a szünetben te állítasz meg engem, nem pedig fordítva, és jegyzed meg, mintegy mellékesen, hogy jók a munkáim. Nem csak az egyetemiek. De van még mit csiszolni rajta, bizonyításképp elő is kapod a telefonod, és az orrom alá nyomott képen az egyik preparátumom szerepel....kijavítva – legalábbis te így hívod. Honnan tudod, mégis mire ugrom? Mert ez a téma érzékeny részem, ami elindítja bennem a dacos nőt, te meg láthatóan élvezed, mert az észrevételeid után lógva is hagysz. Másnap, majd az után egyfolytában elégedetlenül hümmögsz mögöttem ha az órán festünk, vagy ha egy-egy beadandóm eléd kerül, a dolgozataimban rendre kioktatsz, az instagram oldalam alatt pedig fel-fel tűnsz a kommentjeiddel provokatívan.
Mégis mi a fasz bajod van? A te korosztályodnak nem a nyugdíjas klubban van a helye?
Felhúzol, lassan a kritikáiddal eléred, hogy megfelelni vágyásom legyen feléd, mert a néha odadobott dícséreted után végre megnyugszik a lelkem, persze épp hogy ez megtörténik, jön az újabb éles kritika, hogy újra a düh és a gyötrődés kerítsen hatalmába. Kiválóan bánsz a szavaiddal, mintha ismernél, és ismernéd a gyenge pontjaim. Olyan vagy mint az édenben a kígyó, aki bűnre csábított, a suttogó sötétség, aki miatt romlottá válik az ember, a húzó mély, amibe kedvem támad beleesni,és a láng, amely halálosan vonzza a molylepkét. A leszarom stíluson feladva kajtatok utánad, vitáinkat az irodádban néha megtörik a beszélgetések, és azt leszámítva, hogy egy bicskanyitogató seggfej vagy, ijesztően könnyen és rohamos ütemben nyered el a bizalmam.
Lassan megmutatom a műhelyem, és onnan kezdődik csak az igazi történetünk...!

Hogy ki is vagy igazából? Apám egy jó barátja vagy épp rivális ellensége – mert a beteg alakok vonzzák egymást -, s az, aki a kicsinyes bosszúját hivatott beváltani rajtam. A bizalmamba férkőzöl, tanítasz, nem riadsz el a sötétségtől, ami lappang bennem, sőt...! Eléred, hogy tápláljam, manipuláló, számító módon dolgozol lassan azon, hogy mint egykor apámnak, neked is a függőddé váljak – hisz ez kell ahhoz, hogy a legnagyobb fájdalmat tudd okozni. Mert neked az az élvezet ebben, nemde?

// A karakterről röviden annyit, hogy nem egy szent életű, nem is jó ember. Szadista, pszichopata vonásokkal, aki nagyon is jóban van vagy épp kurva rosszban a sitten csücsülő sorozatgyilkos apámmal – hogy miért vagy hogyan vannak ötleteim. Aki ráadásként megkért rá, hogy váltsd be a bosszúját, amiért én juttattam a sittre, okozz nekem akkora fájdalmat, amit csak tudsz anélkül, hogy megölnél – mert bár egy pszichopata fasz, szeret engem. Vagy a másik véglet, ezzel akarsz fölé kerekedni, és egy rivalizálás miatt neki okozni fájdalmat.
Nagyon örülnék ha a pb-k közül valamelyikkel hoznád, szerintem nagyon illene rájuk, de ha fiatalabbal tudod leképzelni, az is működhet! A hozzám fűződő viszonyán és a személyisége alappillérein kívül semmit sem szabok meg, lehetsz még működő sorozatgyilkos is, lehet családod, bármi. A karakterek közt nem tervezek szexuális szálat – de ha vagy annyira bevállalós, hogy a nagy korkülönbség ne riasszon el, akkor csapassuk! Másként inkább egy mentor-tanítvány kapcsolatot tudok elképzelni a végén a csavarral, hogy elárulsz.
Borzasztó sok potenciált látok a karakterben, ezért is hirdettem meg, és iszonyatosan leköteleznél, ha hoznád, szóval kérlek kérlek regisztrálj, és „keserítsd” meg az életem! Billents a sötét oldalra, és kebelezz be!