-Ne haragudj, hogy ide kellett jönnöd, csak nem tudtam volna elszabadulni. –legalábbis nem szerettem volna máris eltűnőst játszani. Ugyan a tél itt is nyugalmasabb időszak volt, de mivel a farsangi időszakra való tekintettel itt is szerveztek rendezvényeket, jobbnak láttam az itteni asztali gépen dolgozni, mint az otthoni laptopomon. Így jobban átláthatónak érzem. Plusz szünetnek tökéletes volt a húgommal való találkozás.
A mait nem egy kávézóba, vagy klasszikus értelemben véve étterembe beszéltük meg, és nem is valamelyikünk lakására. Mivel nem várt változás állt be az életemben, így megkértem Emma-t, hogy az Aunt Marie’s irodájába jöjjön. Ha megérkezik, az egyik felszolgáló biztosan útba tudja igazítani majd hozzám, hogy ne kelljen saját magának keresnie a helyiséget. Nagy lány már, nem attól féltem, hogy eltéved pár négyzetméteren, de azért kényelmesebb, mint kóvályogni.
-Az a helyzet, hogy Remington szabadságot vett ki, így most egyedül kell helyt állnom. Nem szeretném zaklatni, ha csak nem muszáj, elvégre pihenni ment, nem azért, hogy nekem vegye fel állandóan a telefont. Azt megbeszéltük, hogy minden este hívom majd, hogy épp mi történt aznap. Reméljük, nem égetem le a helyet… -húztam egy zavart mosolyra a számat, jót szórakozva a saját bizonytalanságomon. Tudom, hogy ennél durvább helyzetekben is helyt álltam már, de nem tehetek róla. Mindig bennem van a félsz, és az, hogy mi történik, ha egy pillanatra nem figyelek oda. Rossz beidegződések.
-Nem gondoltam volna, hogy ennyire hamar találok majd egy olyan állást, amit élvezek, és bedobnak a fogjuk rá, hogy mélyvízbe. Kicsit… aggódom, hogy vajon minden rendben lesz-e, és ha visszajön, meg lesz-e elégedve a munkámmal. –haraptam be az alsó ajkamat némileg bizonytalanul, elgondolkozva, majd ismét Emmalynn-ra emeltem a tekintetemet.
-Na és veled mi újság? Jól halad az ügyed? –és mondd, hogy nem kerültél bajba, nem történt semmi kirívó és hasonlók.

Csendben hallgattam Ems megjegyzéseit arra, hogy Remington máris magamra hagyott, pedig nem erről volt szó, hanem arról, hogy mindig mellettem lesz és segít. Persze azt ő is belátta, hogy ez egy remek lehetőség a számomra, hisz nincs valaki állandóan a sarkamban. Én is így álltam hozzá, elvégre szerettem a kihívásokat, jobban is teljesítettem éles, nyomás alatti helyzetekben, ráadásul ez nem a világ vége.
-Szerintem is jó lehetőség, és köszönöm szépen, hogy ennyire hiszel bennem. Jól esik, tényleg! –pillantottam rá egy hálás, széles mosollyal, de aztán csak a fejemet ráztam, némileg szigorúbb tekintetet véve magamra.
-De kérlek, ne vonj le következtetéseket egyetlen információ alapján. Remington nem a lábát lógatni ment, hanem feltöltődni. Túlságosan összejöttek neki a dolgok, ott van a zenekara, itt van az Aunt Marie’s. Mielőtt jöttem volna, akadt olyan jelentkező, aki az utolsó pillanatban passzolta a dolgokat, amikor ő már bizakodott, hogy végre összejöhetnek a dolgai. Ráadásul nemrég ért véget a nem túl régóta tartó, de elég stabilnak hitt kapcsolata is. Elméletileg nem haragban váltak el a lánnyal, de az volt az utolsó löket ahhoz, hogy szabadságot vegyen ki nem csak innen, de az életéből is. Én ezt pontosan tudom, milyen. Nekem sem két napba telt, mire úttá lettem azon a szorongó, kiégett, megrekedt állapotomon, amit a társam halála okozott bennem. Megértem, hogy szüksége volt erre, és nagyon jól tette. Nekem bármikor felveszi a telefont, zaklathatom, amivel csak szeretném, és minden este helyzetjelentést adok neki abból, hogy mik történtek aznap. Szóval nem hagyott magamra, de én nem szeretném feleslegesen zargatni. –fújtam ki a levegőt, hogy vehessek egy újat, mert eléggé belelendültem a magyarázásba.
-Nem szeretném mentegetni, mert nem is kell, de én is ezt tettem volna a helyében. Jól teszi, hogy most végre magával foglalkozik, újraértékeli saját magát, a kapcsolatait, és a jelenlegi élethelyzetét is. Nem tudsz úgy kilábalni a szartengerből, ha akármerre kapálózol és csapkodsz, csak még több szart talál a kezed. –szóval szerintem a lehető legjobb döntést hozta meg ezzel. Nekem is sokkal könnyebb lesz, ha tényleg kipiheni magát, és nem pedig a kiégés jeleit mutató elődöm tanít be maga után. A szavaiból legalábbis úgy vettem ki, hogy eléggé ennek a küszöbén állt. Onnan pedig már csak egy lépés a depresszió, a mindennapi funkcionalitást veszélyeztető szorongás és hasonlók.
Felvont szemöldökkel néztem végig a jelenetet, ahogy lerázott egy „semmi különössel”, aztán inkább gyorsan betömte a saját száját a kajájával.
-Mhm, én pedig a télapó vagyok, csak a szakállamat a másik nadrágomban hagytam. Emmalynn… történt valami? –ilyen átlátszó dolgokkal nem tudsz lerázni.

-Igen, én is így gondolom. Mármint azt, hogy jó, hogy jöttem és így van ideje önmagával is foglalkozni, nem azt, hogy talán hazudik. Ugyan annyira régóta nem ismerem, hisz nyilván akkor találkoztunk először, amikor interjúztatott, de nem tűnt olyannak, aki kihasználna másokat, átverne és hasonlók. Ha így volna, nem mondta volna, hogy bármikor kereshetem, és nem venné fel a telefont. Örülök, hogy el tudott szabadulni innen. A vendéglátást a zenére szeretné lecserélni, az azért sokkal... szabadabb életforma, nem csoda, ha belefáradt ennyi kötöttségbe, ennyi munkába, ami felhalmozódott számára az elmúlt időszakban. Sajnálom, hogy ez a szakítás kellett hozzá, hogy végül rászánja magát arra, hogy egy kicsit... magával is törődjön, de talán erre mondják, hogy minden rosszban van valami jó. -ha ennyivel hozzájárulhattam ahhoz, hogy Remington egy kicsit kikapcsoljon és ne törődjön, csakis magával, akkor megéri. Ha bizonytalan lennék, Emma-t bármikor felhívhatom, hogy lelket verjen belém. A legfontosabb nekem, és az első számú támaszom is.
-Ugye? -húztam egy hitetlen, pimasz mosolyra a szám, és még a pilláimat is megrebegtettem neki. De aztán ez hamar átváltott egy komoly, mégis érdeklődő pillantásba, ahogy előjött, a "semmi, csak..." kérdésköre.
Elég zűrösnek hangzott ez az egész ügy a sráccal, akinek a szülei belekeveredtek a szektás ügybe, ráadásul a testvére, akit védeni szeretne, szintén ennek a szektának a tagja.
-Sajnálom, hogy neked kell elmondanod neki ezt az egészet. -fújtam ki a levegőt egy együttérző sóhajjal.
-Nem egyszerű, de talán az öccse még menthető ebből az egészből, és kellő mentális segítséggel kimászhat a gödörből, ha mutat rá hajlandóságot. Általánosságban elmondható, hogy a bandába verődés egyik legfőbb oka a hovatartozás iránti vágy... -de ezt neki, a szekták, okkult, elvont dolgok rajongójának igazából nem is kellene magyaráznom.
-Plusz talán értékelni fogja, elvégre... lehet, hogy baja is eshetne valamelyiküknek ezek miatt. De akár... be is vonhatnád egy kicsit. Tudom, hogy civileket nem vonhatunk be, mert veszélyes, de ha azt érzi, ő is aktívan részt vehet az öccse tényleges vagy idézőjeles megmentésében, jobban elfogadja majd ezt az egészet. A rokonok úgy sem tudnak megülni a seggükön, de így talán nem fog önkényesen nyomozni és meghalni. -legalábbis remélem, ahogy azt is, hogy nem Emma-ra lesz dühös ezek miatt. Nem lenne fair, nem ő tehet róla, hogy ahogy egyre mélyebbre ás, ilyenek derülnek ki.
Csak bólintottam, ahogy felhozta azt a gyilkossági ügyet brooklyn-ban, ahol többen meghaltak, és csak egy szemtanú maradt életben. Belekortyoltam a teámba, de majdnem bele is fulladtam, amikor kiderült, hogy ő volt a kirendelt nyomozó, a szemtanú pedig A gyilkos.
-Várj... mi?! Én úgy hallottam, hogy még nincs gyanúsított az ügyben. -de persze az, amit mondanak, sosem egyezik meg teljesen a valósággal.
-És sikerült elkapnod?! Ugye te nem sérültél meg?! Börtönben van?! Vagy megszökött?! -annyi kérdés, és nem tudom, hogy hallani akarom-e a válaszokat.

-Nem hiszem, hogy ez megtörténne. Elég ambiciózusnak, határozottnak és céltudatosnak tűnt ahhoz, hogy tényleg bejöjjenek a számításai. Plusz nem hiszem, hogy visszakönyörögné magát a helyemre, ennyi tapasztalattal bármikor talál másik, hasonló helyet. -vontam meg a vállamat egy mosollyal. Nem hinném, hogy ez történne, de ha mégis, akkor sem pont az én munkámat akarná vissza magának.
-Ami pedig a kapcsolatot illeti... két nagyon jó embernek is lehet zátonyra futott kapcsolata, ha valami nem stimmel. -de annyira azért nem vagyok a párkapcsolatok szakértője. A hosszú távú dolgok híve vagyok, így ami volt, az sem két napig tartott. Elég sajátos az ízlésem, és nekem kell, hogy minden klappoljon. A kommunikáció mindenek felett áll.
-Lehetséges. Bár nem tudhatjuk, miért nem tartották a kapcsolatot egymással. Viszont az teljesen világos, hogy senki miatt sem veszélyeztetheted az álcádat, amivel kockáztatnád a testi épségedet. Nagyon sajnálom ezt a srácot, és nagyon rendes tőle, hogy ennyire együttműködő, de nekem te vagy a fontos, szóval kérlek, ne csinálj semmi meggondolatlant. -húztam el a szám egy sóhajjal.
Csendben hallgattam azt, hogy a média teljesen mást tud, mint ami igazából történt, aztán azt is hozzátette, hogy egy hajszálon múlt az elkapása, de rá nem ugyanazok a szabályok vonatkoznak. Ebből már pontosan tudtam, hogy ő is valakinek a valakije, vagy tud valakiről valamit, ami hátrányosan érinthetne olyat, akit nem kellene.
-Idegesítő, amikor mindent megteszel, sikerül is elkapnod az adott illetőt, de közlik, hogy azonnal szabadon kell engedni, elvégre ő csupán egy szemtanú, nem gyanúsított. -senki sem állítja, hogy a rendszer tökéletes, és olykor szemet kell hunyni bizonyos dolgok felett, akár akarjuk, akár nem. És nem a kis halak értelmében, akik segítik a munkánkat.
Csak óriási szemekkel meredtem rá, ahogy elkezdte adagolni a dolgot, miszerint ez az őrült pasi megfenyegette, ha nem segít neki, akkor megöli azokat, akik neki a legfontosabbak. És mivel ez engem takart, így szólt róla, hogy legyek a szokásosnál is még óvatosabb. Nem igazán tudtam, hogy mit kellene erre mondanom, hisz én amiatt jobban aggódtam, hogy mivel tudja a nevét, így bármikor eljuthat hozzá, hogy benne tegyen kárt.
-Ezzel a mondattal egy kicsit elkéstél. -sóhajtottam lemondóan, egy gondterhelt mosollyal. Még, hogy ne aggódjak.
-Óvatos leszek, ezt megígérhetem. Ezek a fenyegetések nem újkeletűek, szóval van benne tapasztalatom, de... te is legyél nagyon óvatos. Komolyan! Ha tudja a nevedet, akkor nem lesz nehéz megtalálnia, főleg, ha olyanok a kapcsolatai. Mi van, ha gondol egyet és az életedre tör?! Te mondtad, hogy őrült és lehet, hogy megint bekattan nála valami. Mi van, ha ő fogja tönkretenni a gondosan felépített álcádat?! -sokkal-sokkal jobban aggódok érte, mint magam miatt. Emma nem ostoba, sőt. De ő sokkal hajlamosabb a hazardírozásra és arra, hogy meggondolatlanul cselekedjen a pillanat hevében.
Hitetlenül a szemeimet forgattam, ahogy elképesztő gyorsasággal témát váltott és szóba hozta a születésnapjainkat.
-Nem tudom, hogy a jelen helyzetben tudok-e szabit kivenni, de... -kezdtem el az alsó ajkamat rágcsálni.
-Igyekszem majd összehozni, hogy igen. És hogy mit csináljunk? Hát ez egy jó kérdés... őszintén, még nem is gondolkoztam rajta. Először túl kell jutnom a sokkon, hogy harmincöt éves leszek. -pislogtam magam elé hatalmasakat, színpadias sóhajjal téve a tenyeremet a homlokomra.
-Van valami, amit szeretnél csinálni? Kimozdulós legyen, vagy inkább otthon ülős, filmnézős, pizzázós, mindent is kibeszélős tesós nap? -ha ez megvan, onnantól jobban tudunk tervezni. Mondjuk azt nem nehéz kitalálni, hogy én melyikre szavaznék...

-Igen, tényleg az. -bólintottam rá erre a megállapítására egy mosoly kíséretében. Nem ismerjük egymást azért annyira, és egyébként csak szakmai környezetben találkoztunk egymással, de nem szolgált rá arra, hogy ne álljak ki mellette. Az pedig, hogy egy szóval sem mondta, hogy ne lennének jó emberek... végül is helytálló volt a részéről, így nem is akartam kommentálni. Egyébként sem a mi dolgunk volt ez az egész.
-Az én szemszögemből meggondolatlant... -tudom, hogy nem impulzív, felelőtlen kislány, de nem tudok nem aggódni érte, és habár ő érti a saját dolgait, a külsősök, akikbe én is beletartoztam, nem feltétlenül. Szóval örülnék neki, ha legalább ebben a tekintetben megpróbálná egy kicsit a helyembe képzelni magát.
-Nem hiszem, hogy igazságszolgáltatás van, hanem inkább csak... törvényhozás és törvény betartatás, vagy végrehajtás. Sok esetben a rendszer eleve korrupt, és sok olyan ember van, akinek régen egy föld alatti cellában kellene ülnie, nem pedig valahol kint, egy hatalmas házban koktél iszogatnia. A rendszer sok szinten vérzik, de akadnak elkötelezettek is ez iránt, akik nem válogatnak az eszközeikben, ha a végrehajtásról van szó. Ezért is lenne például neked tökéletes a CIA. -Emma elég sajátos gondolkodással van megáldva, és míg az FBI néhány esettől eltekintve a játékszabályok szerint cselekszik, a CIA korántsem. És bármennyire is utálom a gondolatát, hogy rengeteg veszélyes helyzetbe és ügybe ártsa bele magát, ott tényleg ki tudna teljesedni.
-Oké, hiszek neked. -néztem rá egy beletörődő mosollyal. Nem kétlem, hogy ne lenne ura a helyzetnek, de rengeteg váratlan dolog történhet, szóval jobb félni, ahogy nyilván ő is emiatt avatott be abba, hogy lehetséges, hogy egy őrült gyilkos az életemre törne.

-Sajnálom! Igyekszem majd azért szabaddá tenni magam, ha már az a kettő között van pont. -a legjobb időpont lenne az ünneplésre, ez tény. Csak nem szeretnék máris "lógni", vagy ilyesmik miatt elhanyagolni a helyet. Meg akarom szolgálni a bizalmat, amit Remington-tól kaptam az által, hogy egyedül hagyott és tartja is magát ahhoz, hogy feleslegesen nem hívogat.
Jót nevettem a szakállápolós dolgon, aztán meg csak heves bólogatásba kezdtem amikor kifejtette, hogy csak akkor legyen kimozdulós programunk, ha olyat találunk, amitől nem akarjuk kidobni a taccsot, amint oda keveredünk.
-Jó!!! -vágtam rá szinte azonnal, hatalmas, csillogó szemekkel figyelve őt.
-Benne vagyok! Imádom a szabadulószobákat, és mindig el akartam menni egy igazán izgalmasba!!! Ez egy nagyon-nagyon klassz ötlet! Legalább együtt mehetünk terepre, Larson nyomozó. -kacsintottam rá egy mosollyal.
-Ajj, most már akkor is szabaddá kell tennem magam, ha összedől a világ és dínók potyognak az égből. Ez túl jól hangzik! -plusz hét közben talán nagyobb eséllyel van szabad kapacitás az ilyen helyeken és nem kellene órákig várni. Gyűlölök várni, az alatt az idő alatt rengeteg mindent megcsinálhattam volna.

-Köszönöm. –örülnék, ha legalább néha átváltana „aggódó nővér módba”, amikor valami furcsát készül csinálni, és nem pedig számára logikus, ettől még mindig meggondolatlan dolgokat csinálna. Tudom, hogy nem lehet mindig óvatoskodni, de… nem szeretném, ha baja esne.
-Idióták mindenhol vannak, de tény, hogy talán egy komolyabb szinten kevesebb. Plusz annak, akinek jók a reflexei, gyors az észjárása és a tettek embere, borzasztó, ha valakik nem ilyenek. Ráadásul persze, szabályok mindenhol vannak, csak nem mindegy, hogy mi fölött hunynak szemet a cél érdekében és mi fölött nem. Nem lehet mindig óvatoskodni, ha a helyzet megkívánja a kemény fellépést. –a látszat ellenére én sem voltam soha egy gyenge virágszál, akit elfúj az első szél, viszont van különbség szervezet és szervezet között. Én például sosem tudnék rendes ügynökként dolgozni a CIA berkein belül, a személyiségemmel összeegyeztethetetlen.
Az elégedett vigyorgására csak egy hitetlen verzió kíséretében megforgattam a szemeimet.

-Nekem is ez a kedvenc részem benne. A szülinapok is, mint sok minden, túl van értékelve, de nagyon szeretem, hogy majdnem egy napra esik a kettőnké. Ráadásul imádok ajándékozni, úgyhogy lényegében minden ilyenben ezt szeretem. –én szeretek pepecselni az ajándékokkal, hogy akár kézzel készítsem el őket. Imádom, amikor valaki meglepődik és látni rajta, hogy tényleg örül annak, amit kapott és amit kitaláltam.
Imádtam a szabadulószoba ötletét, azt pedig főleg, hogy egy nehezebb verziót válasszunk magunknak. Szerintem a természetünkből és a szakmámból fakadóan egy könnyebb pályát túl gyorsan lenyomnánk, ami elvenné az egész izgalmát, de úgy, ha a hardcore szintet választjuk, nagyobb az esély, hogy tovább tartson a szórakozás is. Az opciókat hallgatva, ahogy a végére ért, egy pillanatra elgondolkoztam, majd megadó mosollyal tártam szét finoman, apró mozdulattal a karjaimat.
-Legyen ez az utolsó. Ebben benne van minden. Komoly is, de ijesztő is, nyomozós is. Összetett lehet, így nem két perc alatt fogjuk megoldani és ott van benne a horroros para faktor. Maximum majd nálam kell aludnod utána. –pislogtam rá ártatlan mosollyal. Nem vagyok annyira ijedős, és bírom a horrorfilmeket is, de azért csak mértékkel. Egy horror maraton azért nem biztos, hogy nekem való lenne.
-Eddig minden nagyon szuper! Mindenki tudja a dolgát, és egyébként nagyon jófej is. Ez egy összeszokott csapat, ahol tök jó a közösség tagjának lenni. Biztos itt is megvannak a kisebb-nagyobb súrlódások néha, de alapvetően senkivel sincs semmi baj. Már értem, hogy Remington mire mondta, hogy vagy Aunt Marie’s kompatibilis vagy, vagy nem. Azt hiszem, eddig sikerült megugranom ezt a szintet, és nem úgy tűnik, hogy bárkinek is baja lenne velem, vagy azzal, hogy én leszek majd az utód, aki átveszi az ügyvezetői pozíciót. És ezt még… nem tudom. –ráztam meg a fejemet bizonytalanul.
-Elég jól működik minden, és a változtatások is tök jók, amik eddig be lettek hozva, szóval nem tudom még, hogy kellene-e bármin is változtatni, hogy a saját képemre formáljam a dolgokat. Meg ez azért attól is függ, hogy az alkalmazottak mennyire vevők rá. Nem akarok senkire olyasmiket kényszeríteni, amiktől rosszul is lennének, és nem éreznék jól magukat a munkahelyükön. –nem csak a vendégek, vagy én vagyok a fontos, hanem az alkalmazottak is. Sőt. Csak ők igazán. Ha az alkalmazottak nem elégedettek és „csak a baj van velük”, azt a vendég is megérzi, és már nem jön szívesen.