Teljes mértékig idegen számomra ez a helyzet. Véleményem szerint tökéletesen jól elműködtem egyedül is, bár értem, hogy apám nem azért vette fel mellém Nolie-t, mert kételyei támadtak azzal kapcsolatban, hogy képes lennék egymagam ellátnia a feladataimat. Egyébként sokan, mint státusz szimbólum kedvelik, hogy ha egy személyi asszisztens szaladgál a hátuk mögött, mert ezzel még inkább megerősítik a látszatát annak, hogy ők mennyire fontos emberek. Ennyi engem még sosem bírt rá arra, hogy felvegyek magam mellé valakit, még akkor sem, ha évekkel ezelőtt megtehettem volna. Eddig semmi okom panaszra, hiszen tényleg remekül dolgozik a kezem alá, de mégis olyan szokatlan számomra ez az egész, én pedig nem kifejezetten kedvelem, ha csak úgy felborítják a jól felállított rendszerem. Amikor eljön az ideje, hogy az éttermi találkozó felé vegyük az irányt nem állok meg mellette. Épp csak annyira lassítok, hogy legyen ideje felzárkózni a hosszú lépteimhez. Ez nem ellene szól.. inkább annak, hogy tapasztalatom szerint ahányszor megállok az előtérben az emberek azt feltételezik, hogy ráérek és különböző kérdésekkel és kérésekkel kezdenek megrohamozni. Döbbenete számomra észrevétlen marad, túlságosan leköt, hogy elpakoljak a csomagtérbe majd beüljek a volán mögé. -Sajnálatos módon a figyelemmegosztásban hozom a klasszikus férfi színvonalat, így csak az energiáidat pazarolnád, ha most elkezdenéd felolvasni. Az az egyoldalas jegyzet viszont kifejezetten életmentő. Majd azt átfutjuk az étteremben.-úgy tűnik ez a nap egyre több meglepetéssel szolgál. A halálba idegesítene, ha teljesen haszontalan lenne, de így kifejezetten kényelmes érzést kezd belőlem kiváltani. -Ennek örülök.-bólintok bár ez se a hangomon se a mimikámon nem tükröződik. -Ez még csak az első napod. Már most elég jól teljesítesz, szóval ne izgulj. Hamar nőni fog a komfortérzeted is.-megvonom a vállaimat miközben a tekintetem az úton van. Kissé elgondolkozva hallgatom amikor felidéz egy szintén gyerekkori emléket és ettől akaratlanul is, de megjelenik egy halvány mosoly az arcomon. -Áááá. Igen. Emlékszem.-bár magamtól talán sosem jutott volna már eszembe. -Jeremy-vel tényleg rengeteget voltunk ott. Eloise meg... hát szerintem csak azért jött, hogy a fiúkat nézegesse. Talán egy körre, ha hajlandó volt beülni és annak is hisztéria lett a vége. De te elég jól nyomtad. A vége felé már a tempót is tudtad tartani velünk... és ha jól emlékszem azért én tanítottalak, mert Jer baromi türelmetlen volt.-és bumm.. az első őszinte mosolyom hosszú idő után, amit jó néhány másodpercig ott is felejtek. -Ő hogy van?-érdeklődök, bár sok időnk már nem lesz belemenni a témába, hiszen még az erős forgalomba is, de lassan odaérünk az étterem épületéhez.
Alig észrevehető a reakcióján, épp csak egy meglepett villanás a tekintetében, és ahogyan megköszörüli a torkát, és ezek is talán csak azért árulkodóak a számomra, mert ha nem is közelről, de gyerek korunk óta ismerem, de egyértelműen meglepődik azon, hogy megszólalok mellette a liftben. Mintha a gondolataiba temetkezve meg is feledkezett volna arról, hogy én is itt vagyok. Úgy sejtem, még nem igazán szokhatott hozzá a gondolathoz, hogy ezentúl itt leszek a közelében, akár egy árnyék, és valami azt súgja, nem is azért alakult így, mert asszisztenst keresett volna. Amitől egy egészen kicsit bűntudatom is támad, és még inkább bizonyítani szeretném, hogy márpedig hasznos vagyok, és szüksége lehet rám. Az értekezleten is igyekszem mindent feljegyezni, ami fontosnak tűnik, aztán mindennel időben előkészülni a tárgyalások előtt, és elsőként érkezni az előcsarnokba, hogy még véletlenül se Basnek kelljen várnia rám, hanem fordítva. És nem tagadom, megfordul a fejemben a gondolat, hogy ha nem ácsorognék a bejáratnál, vajon előfordulhatna-e újra, hogy megfeledkezik rólam, és itt hagy, mintha nem is léteznék? Amint meg sem állva, épp csak lassítva elhalad mellettem kifelé menet, ez a gyanúm csak erősebbé válik. De persze így már nem tud hátra hagyni, a lábaimat szedve sietek is utána, hogy aztán csodálkozva nézzem az autót, aminek a kulcsát a parkolófiú éppen átad neki. Kell is egy-két pillanat, amíg az államat felszedem a földről, és enyhe fáziskéséssel, de ismét gyorsabb iramra kapcsolva beülök az anyósülésre. - Hmm... Ha gondolod, segíthetek átfutni, és felolvashatom a főbb részleteket. Úgy később az étteremben gyorsabban és egyszerűbben át tudod tekinteni. Vagy... - és kinyitom a magammal hozott mappát, majd felmutatom a dokumentumok tetejére készített első papírt. - Tulajdonképpen készítettem is egy rövid, egy oldalas jegyzetet, esetleg ez is segítségedre lehet majd. - Bár a belső építészet és lakberendezés nem egészen az én asztalom, valójában pont ezért is próbáltam előrelátó lenni, és átláthatóbbá tenni a magam számára is mindent. Attól függően, Bastian hogyan dönt, ha szeretné, fel is olvasom, vagy össze is foglalom neki a lényeget. De ha inkább a vezetésre koncentrálna, és inkább az étteremben foglalkozna ezzel, az is érthető. A tervrajzokat egyébként sem árt, ha látha személyesen is. - Igazából eddig tetszik a munka - válaszolom meg aztán a kérdését is. - Bár még egy kicsit... - Hogyan is fogalmazzak? - Keresem a helyemet, és igyekszem beletanulni mindenbe, de összességében, azt hiszem, örülök a kihívásnak - mosolyodom el, és próbálok magabiztosabbnak tűnni, mint amilyennek érzem magam. Még mindig furcsa egy kicsit a helyzet, és több szempontból is zavarba ejtő ez a nap, de mindent egybe vetve tényleg hálás és lelkes vagyok. - Egyébként elgondolkodtam kicsit a gyerekkori közös spanyolországi nyaralásainkon, és eszembe jutott pár érdekes emlék... - amikben nem szerepelt szökőkút, és ruha is volt rajtam. - Te és a bátyám, Jeremy, folyton kint lógtatok a szomszédos gokart pályán, aztán a későbbi években Eloise-szal mi is gyakran kiszöktünk utánatok. Erre már talán rosszul emlékszem, de azt hiszem, engem is te tanítottál meg gokartozni - idézem fel magamban mosolyogva a homályos emlékeket.
Akkor érzem először igazán azt, hogy Nolie tényleg hasznos része lehet a mindennapjaimnak, amikor elég csak egy pillantással üzennem neki, hogy értesítse az általam említett biztonsági részleget és annak ellenére, hogy nem is hozzá beszélek tartja velem a tempót és intézi is, amit kell. A megkönnyebbülés, hogy nem kell külön erre megkérnem természetesen pillanat erejéig sem látszódik rajtam vagy érződik ki a hangomból, pedig magamban hálát adok az égnek, hogy ha már így alakult legalább nem egy üresfejű libát kaptam a sorstól és az édesapámtól. Amikor meghallom a hangját a liftben majdhogynem meglepődök, mert magam sem voltam teljesen tudatában annak, hogy kimondtam az igazából belső monológnak szánt megjegyzésemet. Egy halk torok köszörüléssel rakok rendet a magamban. Még meg kell szoknom, hogy nem vagyok egyedül az ilyen pillanataimban. -Több, mint valószínű, hogy ez lehet a probléma forrása. A legénybúcsúsok a legrosszabbak.-sóhajtok egyet csendesen és alig láthatóan ingatom meg a fejemet. A témát elengedve lépünk ki a liftből, hogy folytathassuk a teendőinket. Az értekezleten csupán címszavakat jegyzetelek a füzetembe, hogy később le tudjam ellenőrizni Nolie vajon számomra is megfelelően valamint érthetően írja-e le amire a későbbiekben szükségem lehet. Vakon senkiben sem bízok. Ha stabilan nem kell csalódnom benne, akkor majd nem fogok kényszeresen B tervvel készülni. A megbeszélés után az irodámból begyűjtöm az öltönyzsákban pihenő esti viseletemet és azzal a kezemben megyek le, hogy Nolie-t begyűjtve indulhassunk tovább az étterembe. Az, hogy az előtérben vár és nem kell se megkeresnem sem pedig várnom rá egy újabb piros pontot jelent a kisasszonynak. -Mehetünk.-éppen csak egy pillanatra lassítok le mellette, hogy be tudjon csatlakozni hozzám. Mivel indulás előtt üzentem a recepciónak a kocsimmal már éppen a beállnak a hotel bejáratához, amikor mi kilépünk. Kinyitom Nolie-nak az anyósülés felőli ajtót mielőtt az öltönyömet gondosan elhelyezem a csomagtartóban. Beülök a kormány mögé és abban a pillanatban jövök rá a hibámra, hiszen reggel azt beszéltük, hogy majd a kocsiban nézem át a terveket. -Hát ezt nem gondoltam át.-dörzsölöm meg a homlokomat mielőtt felrakom a napszemüvegem. -Na mindegy. Kicsit korábban érkezünk úgy is, szóval majd ott gyorsan átfutom, amit tudnom kellene.-sóhajtok egyet miközben kigurulok és becsatlakozom a forgalomba. Máskor a piros lámpákat és az erős belvárosi forgalmat kihasználva a telefonomról simán elintézném mindezt, de így, hogy ülnek mellettem nem fogok vezetés közben telefonozni. -Hogy bírod eddig?-érdeklődök, bár ez a hangomból nem teljesen tükröződik ki.
- Öhm, hogyne, rendben - bólogatok a szavaira válaszul, és azon vagyok közben, hogy ne tűnjek túl megszeppentnek. Vele tartani mindenhová... Igen, hát, tudtam eddig is, hogy az asszisztenseként ez majd minden bizonnyal így lesz, hisz így lehetek a segítségére, ha ott vagyok mindenhol. Ez ebben a munkakörben így természetes. Csak ilyen határozottan kimondva, ráadásul az ő szájából... Lehetséges, hogy ennek hatására egy egészen picit elfog a pánik, hogy ha folyton a közelében leszek, visszatérhetnek majd bizonyos érzések... amiket az elmúlt években annyira igyekeztem kiverni a fejemből. A szívemből, ha pontos akarok lenni. - Köszönöm - ragyog fel az arcom, és meg is könnyebbülök kicsit, hogy megkapom az íróasztalt, amit kinéztem magamnak. Szükségem lesz rá, és egyszerűbb lesz így, hogy már fix helyem van. Ettől is még egy kicsivel valóságosabb ez az egész. Az, hogy nem csak asztalt, de egy ruhát is kapok ma, váratlanul ér, de gyorsan alkalmazkodom. Bastian mindig is elég gyakorlatias férfinak tűnt, nyilvánvaló, hogy ez is egy átgondolt döntés a részéről, én pedig nem ellenkezem. Az utamra enged, úgyhogy indulok is hamar intézkedni, foglalást intézni az étteremben, tervrajzokat kinyomtatni, és az új helyemet befoglalni. Sajnos visszatérve nem csak a kért dokumentumokat kell átadnom, hanem a hírt is a recepción kialakult bonyodalomról. Ahogy Bas válaszképpen azonnal feláll, és végigsimít az ingén, a tekintetem egy pillanatra a hasán marad, aztán már loholok is a nyomában, hogy még a lift előtt utolérjem. Bezárul előttünk az ajtó, én pedig lopva sandítok fel rá. Mindig ilyen magas volt? Nem is emlékeztem rá. Még magas sarkú cipőben is alacsonynak érzem magamat most mellette. Iparkodnom kell majd ezentúl, ha lépést akarok tartani vele. Pont így történik most is, amint megérkezünk a földszintre, ő pedig sietve indul tovább a recepcióhoz. Onnantól pedig csodálattal figyelem, ahogy másodpercek alatt átveszi a helyzet felett az irányítást határozott szavaival, és nem hagyja, hogy a vendég kifordítsa a helyzetet, vagy a hotelre hárítsa a felelősséget, ugyanakkor épp annyira segítőkész és együttműködő marad, amennyire a szituáció megköveteli. A tekintetével üzen, én pedig azonnal intézkedem, bár csupán pár lépést teszek oldalra, majd előveszem a mobilomat, hisz a hotelen belül már minden fontos telefonszámot begyűjtöttem, tehát a bárt sem kell elhagynom ahhoz, hogy felcsörögjek a biztonsági szobába, és megkérjek valakit, hogy azonnal jöjjön elrendezni ezt a problémát. - Persze, biztosan előkerül, bármi is tűnt el - válaszolok Bas csendes megjegyzésére, mikor már újra a liftben állunk. - Egyébként, ha jól értelmeztem, egy legénybúcsús társaság tagja az úriember, úgyhogy... talán ez is megmagyaráz pár dolgot – teszem hozzá én is csak csendesen magam elé nézve. Mert távol álljon tőlem a gyanúsítgatás, de minden esély megvan rá, hogy a férfi egy kissé másnapos, és még a saját cipőjét sem találná, ami épp a lábán van. Szerencsére a következő órák már gördülékenyebben telnek, beleértve a tárgyalóban megejtett havi értékelést is, ahol szintén igyekszem szorgalmasan jegyzetelni a sarokban helyet foglalva. Aztán valamivel később már a főnökre várok az épület előcsarnokában a jegyzetfüzetemmel és egy tablettel, indulásra készen. Éppen csak egy pillantást vetek a mobilomra, ellenőrizve, hogy az asztalfoglalással minden rendben van-e, közben pedig látom, hogy a családomtól két személyes üzenet is érkezett, amiben az új munkához drukkolnak nekem, és ezzel apró mosolyt csalnak az arcomra.
Ismerem apámat. A szokások rabja és ebben én is rá hasonlítok, így meg sem lep, hogy Nolie megerősít abban, hogy jól 'tippeltem' az éttermeket illetően. -Igen, mindenképp. Mostantól vedd úgy, hogy mindenhova velem jössz, ha valahol nem szükséges a jelenléted, akkor arra külön fel fogom hívni majd a figyelmedet.-gyakorlatilag, ha nem magán jellegű találkozókról van szó, akkor nem bánom, ha minimum készenlétben ott van, hiszen sosem lehet tudni, hogy mikor jön jól majd két segítő kéz. Nekem is kényelmesebb lesz, ha nem kell a részleteket észben tartanom vagy éppen magamnak feljegyeznem, hanem ezt majd ő intézi helyettem én pedig fókuszálhatok a lényegre. Az üzleti partnerekre. -Természetesen. Vedd úgy, hogy a tiéd.-bólintok rá a teljesen logikus kérésére. Egyelőre nem ajánlom fel neki, hogy ide is bőven elfér még egy asztal, hiszen kifejezetten kedvelem a saját személyes teremet és nem kívánom ezt mással megosztani, de majd a későbbiekben meglátjuk, hogy lesz kényelmesebb mindkettőnk számára, illetve, hogy az én toleranciám mennyit enged idővel. Meglepettségére pislogás nélkül emelem rá a tekintetem és türelmesen kivárom, hogy lezongorázza magában azt, amit az imént hallott tőlem. -Igen, neked.-leülök az íróasztalomhoz és bekapcsolom a gépet, hogy még átnézzem a privát e-maileket a megbeszélés előtt. -Menj csak.-intézze, amit intéznie kell, a számát pedig gyorshívóval mentem el a telefonomra, hogy ne kelljen örökké vacakolnom, hogy megtaláljam a névjegyzék kellős közepén.
-Köszönöm.-veszem át tőle a mappát, de ahelyett, hogy elkezdhetném az áttekintést felhívja a figyelmem a lenti helyzetre, így a tervek az asztalomra kerülnek én pedig felállok és végigsimítok az ingemen. -Indulás.-bólintok egyet a kezemmel magam elé intve, hogy akkor velem is tarthat, egy plusz szemtanú sosem árt még akkor sem, ha az épület közösségi színterei mind egytől egyig be vannak kamerázni. Némán állok mellette a liftben zsebre tett kezekkel és amint nyílik az ajtó megvárom, hogy elinduljon és én csak mögötte lépek ki. Ez csupán addig tart, amíg az illem megköveteli, hogy előre engedjem. Halk sóhajjal konstatálom, hogy a problémát nem sikerült megoldaniuk, a manager pedig már izzad, ami csak rosszabbá válik amikor meglátja, hogy közeledek. -Mr. Vance.-szólítom meg a managert a hangom megelőz és önmagamhoz képest egy sokkal kedvesebb hangszínt ütök meg. -Helyezzük át ezt a beszélgetést a földszinti bárba, hogy a többi vendég nyugodtan tudja intézni a recepciós ügyeit.-a visszafogott mosoly csupán addig tart, amíg a bár ajtaja be nem záródik mögöttünk. Éppen csak a személyzetből néhányan vannak jelen, hiszen éppen nyitás előtt van a részleg. -Először is szeretnék elnézést kérni a kellemetlenségért. A Beaumont-ban mindig különös figyelmet fordítunk a vendégeink és az értékeit biztonságára éppen ezért is van elhelyezve minden szobában egy térítésmentesen használható széf, amelynek a kódját az első használatnál önök adhatják meg. Szeretném tájékoztatni, hogy az ezen kívül hagyott tárgyakért semmilyen felelősséget nem vállal a szálloda, ahogyan az a szabályzatban is olvasható, így a hatóságok értesítése teljes mértékig felesleges egyelőre. Mindazonáltal máris értesítjük a biztonsági személyzetünket....-pillantok itt Nolie-ra, hogy intézkedjen.-Ők majd átnézik a szobalány holmiját miután pontos leírást adott arról, hogy mi is tűnt el pontosan és a segítségére lesznek majd a keresésben. Tapasztalataink alapján az értékek 98%-a csupán elkeveredett, többségükben a szobán belül, és nem eltulajdonították, így mielőtt ilyen következtetéseket vonnánk le szeretném, ha ennek a lehetőségét kizárhatnánk. Ha a bűncselekmény beigazolódik mi magunk tesszük meg a szükséges jogi lépéseket és személyesen gondoskodom a kártalanításról.-ezzel legalább nyertem egy kis időt mindenkinek a probléma kezelésére és Vance átveheti az ügyet. -Bármibe le merném fogadni, hogy a fényképezője "veszett el" és ott lesz valamelyik fiókban vagy éppen az ágya alatt.-kissé megfeledkezve magamról morgolódok egy kört Nolie-nak immár a liftben az értekezletre tartva.
Elég furcsa újra Bas társaságában lenni, még szoknom kell a gondolatot, hogy vele és neki fogok dolgozni, de igyekszem hamar úrrá lenni a zavaromon, és professzionálisan viselkedni. Nem áll szándékomban lányos zavaromban elrontani egy ilyen nagyszerű lehetőséget. Tulajdonképpen nincs is más lehetőségem, csak ez az egy, és nem csak a jövőm múlhat rajta, de az egész családom számít rám. Mindenesetre segít, hogy Bas türelmes, és hogy már emlékszik rám. Kicsit kellemetlen lett volna, ha fogalma sincs, ki vagyok. Persze nem hibáztattam volna érte, de az egész helyzet miatt, és tekintve hogy Eloise még mindig a legjobb barátnőm, megnyugtat, hogy nem csak egy vadidegen vagyok a számára, akit egy régi szívesség miatt alkalmaznia kell. - Igen, pontosan ezeket ajánlotta - bólogatok, és már jegyzem is fel magamnak Bas étterem döntését. - Rendben, akkor máris intézem a foglalást és előkészítem a terveket. Szeretnéd, hogy veled tartsak a találkozókra és jegyzeteljek? - Elméletben akkor tudok segíteni, ha mellette vagyok, és tudom, mikor mi történik, de azt csak ő tudhatja, hogy szüksége lesz-e rám. - Illetve azt akartam kérdezni... - vezetek fel egy másik dolgot ismét kissé bátortalanul. - Azt hiszem, nekem is szükségem lenne majd egy íróasztalra, és úgy láttam, az adminisztrációs dolgozók között van egy szabad fülke, szóval ha nem gond, akkor azt elfoglalnám. - A nap első percétől érezhető, hogy nem voltak felkészülve a jöttömre, ami érthető. Gondolom ez egy gyors döntés volt Mr. Beaumont részéről, de muszáj megtalálnom a helyemet, hogy eredményesen dolgozhassak, és bizonyíthassam, jól járnak azzal, hogy alkalmaztak. Nem ácsoroghatok egész nap valaki háta mögött, hogy legyen kedves nekem ezt vagy azt kinyomtatni vagy begépelni. Az, hogy az esti partira nekem is mennem kell, váratlanul ér, de csak akkor kerekednek el a szemeim, amikor Bastian hozzáteszi, hogy előtte vásárolni is elmegyünk. - Úgy érted, nekem? - kérdezek vissza, csak hogy biztos legyek benne, jól értem-e. - Öhm... rendben – felelem aztán, hisz nem mintha lenne más választásom. Ő a főnök. Talán jobb is így. Akármilyen kínos is, valószínűleg nem lenne mit felvennem egy ilyen alkalomra, így pedig nem kell majd emiatt aggódnom. Bár most megint nagyon próbálok nem zavarba jönni emiatt. - Akkor én most... engedelmeddel, megyek is a dolgomra – emelkedem fel a reggelivel megterített asztal mellől. - Bármire szükséged volna, csak hívj vagy üzenj, és jövök - teszem a végére, mielőtt megadnám, hogyan is érhet el. Valamivel később a már előkészített tervekkel térek vissza, amiket mappába fűzve adok át. - Ezzel meg is volnék, viszont odalent a recepció előtt egy kellemetlen botrány van épp kialakulóban. Az egyik vendég lopással vádolja a szobalányt, rendőrséggel fenyeget. A szálloda manager már ott van, de gondoltam, nem árt, ha te is tudsz a helyzetről. - Hiszen ez éppen most zajlik, nekem pedig, az asszisztenseként, azt hiszem, feladatom mindenről időben tájékoztatni is.
Mérhetetlenül zavar, hogy az agyam nem kapcsol elég gyorsan és nem tudom hirtelen őt hova tenni. Rengeteg ismerősünk van családi szinten, akinek illik tudnom a nevét, de most valahogy akkora homály az ő családja, hogy az valami hihetetlen. Ezért is lett volna jó, ha legalább a tegnapi nap folyamán valaki erről a változásról értesít és akkor megfelelően felkészülhettem volna és nem most próbálnám megfejteni ezt a keresztrejtvényt. -Nincs semmi gond. Gondolom ez most még furcsa.-vonom meg a vállaimat szemet hunyva a zavara felett, ami nem tudom, hogy nekem szól vagy az új munkahelynek esetleg mindkettőnek. Nem célom egyikünk dolgát sem a kelleténél jobban megnehezíteni, hiszen neki szüksége van erre a lehetőségre, nekem pedig nincs okom különösebben ellenkezni a helyzet ellen, maximum ketten fogunk unatkozni a haszontalan órákban. Ennyi. Húgom üzenetére van szükségem ahhoz, hogy végre a helyére kerüljön a kirakós hiányzó darabkája, így nem csak Nolie, de végre az egész Cleaver család emléke kivilágosodik a fejemben. Úgy emlékszem nekik elég jól ment, amikor még aktívan találkozgattunk, de az éttermeket gondolom nehezebb volt életben tartani a járvány idején. Mi legalább "üzleti" látogatók számára nyitva lehettünk és volt elég tartalékunk, hogy átvészeljük azt az időszakot különösebb probléma nélkül. Biztos mást is felidézhetnék, hiszen nem egyszer nyaraltunk együtt, de valamiért éppen a szökőkutas élményt sikerül felemlegetnem. -Igen. Rég volt.-bólintok egy aprót minden különösebb érzelmi reakció nélkül mielőtt hellyel kínálom. Még az kellene, hogy a húgom folyamatosan a nyakamra járjon, mert nem úgy viselkedek a lánnyal ahogyan kellene. Hogyan is kellene egyébként? A "legyél kedves" egy olyan tág mégis az én esetemben egy elég szűk fogalom. Figyelmesen hallgatom az immár kiegészült programot a mai napra és bár ér némi meglepetés, de egyébként leginkább a felkészültségét akartam ellenőrizni. -Fantasztikus. Végre lesz valami dolgom is.-épp csak egy halvány mosoly jelenik meg az arcomon, semmi több, pedig legalább egy ma tényleg le leszek kötve, hogy a felújítással elindításával kapcsolatban minden sínen legyen. Talán ki tudom majd harcolni, hogy hadd intézzem én az egészet szabad kezet kapva, bár ez már lehet túl nagy kérés lenne. -Gondolom a The Modern, a Per Se és a Gabriel Kreuther a három lehetőség. Azok a kedvencei.-sóhajtok egyet. Mindig ugyanaz a forgatókönyv. -Gabriel Kreuther-nél foglalj. Nem fognak örülni, de mondd, hogy én megyek nem lesz egy rossz szavuk sem utána. A kocsiban mindenképp szeretném majd átnézni a terveket, szóval örülnék, ha addigra elintéznéd.-bólintok miután megtöröltem a számat egy szalvétával. -Ami pedig a partit illeti.-vetek rá egy jelentőségteljes pillantást. -Te is jössz. A találkozók után elmegyünk vásárolni.-nem opcionális, hogy ő velem tart-e és ugyan nem ismerem a szekrénye tartalmát, de ideje sem lesz hazaugrani átöltözni, még akkor sem ha esetleg lenne a rendezvényre megfelelő ruhája és amit most visel több mint tökéletes egy sima munkanapra, de oda nem jöhet velem így. Felállok és az átsétálok az íróasztalhoz, hogy gyorsan átfussam a papírokat, amiket elektronikus formában már ugyan egyszer átnéztem, de másodszori ellenőrzés nélkül semmihez sem adom a nevemet. A tollam halkan serceg miközben a kijelölt helyre kerül az aláírásom.
Nagyon örülök a lehetőségnek, és hálás vagyok érte, ugyanakkor, be kell ismernem, egyben kicsit furcsa is ez a helyzet. Évek óta csak futólag, messziről, vagy képeken láttam Bast a közösségi médiában, és ez ugyan egy picit csökkenti a szorongásomat a helyzettel kapcsolatban, de ettől még ugyanúgy zavarba ejtő, hogy éppen ő lett a főnököm. Lehetett volna az apja, vagy a húga, de még az öccse is, és kevésbé volna kínos... de éppen ő? Évekig oda voltam érte titokban, persze az az időszak már elmúlt, és már nem vagyok kislány, csakhogy egyértelműen hatással van még rám, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy azonnal zavarba jövök a ténytől, hogy ő viszont fel sem ismer. - Igen, rendben. Bocsánat. - Felelem azonnal, közben kicsit meg is könnyebbülök, hogy választ kapok arra, hogyan is szólítsam. Mivel a szükséges szerződéseket már bekészítettem, ha nincs jelenleg szükség rám, azt hiszem, akár távozhatok is, hisz nem akarok zavarni. Igazából még meg kell találnom a helyemet a cégnél, a feladataimat, mert konkrétabban senki nem mond semmit, hogy mi is lenne a dolgom, úgyhogy csak igyekszem hasznos lenni, biztosítani azt, hogy szükség van rám, közben pedig nem lenni láb alatt. Végül is legalább Bas kedvesen fogad. Vagyis azok alapján, amiket hallottam róla, arról, hogy milyen hideg és távolságtartó tud lenni, most egészen kedvesnek tűnik. Megkerülöm az íróasztalt, és távoznék is, ha nem kellek tovább, de Bas abban a pillanatban a becenevemen szólít, amitől azonnal megdobban kicsit a szívem. Hát emlékszik rám? De aztán sikerül a világ legkínosabb emlékét felidéznie rólam, és az arcom azonnal lángba borul. - Ó, hát... igen, ez tényleg így volt – nevetek zavartan. - Jó rég volt, nem igaz? - Még akkor is próbálok úrrá lenni a zavaromon, amikor az invitálására helyet foglalok a reggeli mellett. Pedig valójában ettem már pár falatot, és túlságosan izgulok ahhoz, hogy egy kis csipegetésnél többre is képes legyek, de nem szeretnék udvariatlan lenni. Plusz ez tényleg jó alkalom lehet végigfutni a menetrendet. - Máris mondom – nyitom is ki a jegyzeteimet a megfelelő oldalon. - 10-től lesz egy értekezlet a havi értékelésekről. Délben egy találkozó az új lakberendezővel, illetve kettőkör a kivitelezőkkel... Áh, igen! – Pillanatok fel Basre noteszemből. - Édesapád szeretné, ha te mennél helyette ezekre a találkozókra, mert neki közbejött valami, tehát arra kért, szóljak, hogy a bővítéssel és felújítással kapcsolatos részletekkel ma neked kellene foglalkozni - nézek rá kissé sajnálkozva, mert remélem, ez nem jön túl későn. Bár ahogy a mai beosztását néztem, éppen belefér az idejébe. - Ha szeretnéd, elkérhetem és kinyomtatom addigra a tervrajzokat, hogy minden kéznél legyen és átfuthasd, illetve még egyeztetni kellene a találkozók helyéről. Mr. Beaumont három éttermet ajánlott, azt hiszem, azokból kellene választani. És arra kér, emlékeztesselek, hogy este hattól lesz az új befektetőknek rendezett parti, ne késs el! - A mondat végére kicsit elpirulok, mert bár csak az apját idéztem, de ez így úgy hangzik, mintha én adnám az utasításokat.
Apám sosem szerette ha bárki felé tartozása van, így megértem, hogy egy régi barát első szavára azonnali megoldást kívánt szolgáltatni, de az, hogy ezért az én nyakamba varr valakit, miközben a saját munkaidőmet is sokszor nehéz kitölteni számomra nem túlzottan előnyös. Attól, hogy valaki utánam fog szaladgálni egy határidőnaplóval, amiben aligha lesznek lényeges dolgok vagy kávét készít nekem, amikor kérem maximum fontosabbnak tűnök, de nem válok azzá. Ennyi miatt azonban nem kívánok vitába bocsátkozni sem vele, sem pedig senkivel és a lánnyal pedig végképp semmi okom kellemetlenkedni, hiszen ő aligha tehet erről az egészről, mégis az egész helyzettől olyan érzésem van, mint amikor az ember kezet mos és néhány csepp víz csak azért is a ruhája ujja alá folyik. Meglepetten emelkednek feljebb a szemöldökeim először a köszönésen majd a megszólításon, azt hiszem a mister és a becenevem még sosem hangzott el ilyen közel egymáshoz. Hajajj. Hát nem lesz egyszerű dolgunk. Igazából szívem szerint tovább is passzolnám őt a a szállodai vezetőségnek, ott több dolga lenne, mint körülöttem, hiszen a szerepem gyakorlatilag formális, nem sok gyakorlati hasznom van azon kívül, hogy megjelenek sajtótájékoztatókon illetve résztulajdonosként aláírhatok néhány papírt, amire hivatalosan csak olyan ember neve kerülhet, aki Beaumont. Meg természetesen részt veszek a megbeszéléseken, de ott is főleg mint hallgatóság. Amikor megerősít abban, hogy jó nevet mondtam aprót biccentek. -Egyébként elég lesz a Bas.-pillantok rá miközben a kanapé felé sétálok és helyet is foglalok. A kávéscsészét az ajkaimhoz emelem és épp csak egy kortyot fogyasztok belőle miközben hallgatom a lányt, akire tényleg veszettül próbálok emlékezni és valami ugyan dereng, de nem tudom egyelőre hová tenni. Valószínűleg már régen láttam és akkor is aligha a húgom kis barátnőjével voltam elfoglalva. -Tökéletes, köszönöm.-bólintok egyet lehelyezve a csészét az asztalra. -Részemről az öröm, hogy itt vagy.-küldök felé egy halovány mosolyt, mintha így is lenne. A telefonom rezgése elvonja a figyelmem, de csupán egy gyors pillantást vetek a kijelzőre.
Eloise Beaumont: Kedves legyél Nolie-val vagy kitekerem a nyakad!!
Nolie. Mintha csak erre a löketre lett volna az agyamnak szüksége, hogy kapcsoljon. Sem időt, sem energiát nem pazarlok a válaszüzenetre helyette inkább újdonsült asszisztensemre emelem a tekintetem. -Most ugrott be. Nolie. 6 évesen a szökőkútban fürödtél pucéran a spanyolországi nyaralónkban.-biztosan más emléket is köthetnék hozzá, de az maradt meg a leginkább, hogy a húgommal mennyire visítoztak miközben ott pancsoltak. Zárt ajtók mögött ezt elnézték a szüleim. -Reggeliztél? Ha nem, akkor csatlakozhatnál.-mutatok végig az indokolatlan mennyiségű reggelin, amit minden áldott reggel felküldenek nekem, én pedig a felét sem fogyasztom el. -Mi a menetrend ma?-kérdezem mintha nem tudnám, hogy 10:00-kor kell megjelennem a tárgyalóban, hogy meghallgassam a havi értékelőt, de úgy gondolom, hogy ettől úgy érzi majd, hogy tényleg szükség van rá.
Álmomban sem gondoltam, hogy ilyen szerencsésen alakul majd apám terve, hisz én beértem volna bármilyen munkával, amivel egy kicsivel több pénzt kereshetek, és hozzáadhatok a családi kasszához. De a Beaumont Hotel & Spa nagyon komoly cég, és ezzel nem csak hogy anyám új esélyt kap majd, hogy megtalálják neki a megfelelő kezelést a betegségére, de olyan tapasztalatokat szerezhetek majd, ami később is jól jöhet, és szépen fog kinézni az önéletrajzomban. Főleg így, hogy még a diplomám sincs meg, és máris alkalmaztak. Persze tudom, nem az érdemeim miatt, hanem a kapcsolatoknak köszönhetően, de hát így működik ez a világ, nem igaz? Már csak bizonyítanom kell, hogy tényleg megérdemlem ezt a munkát. Korán érkezem, hogy a lehető legfelkészültebben tudjam kezdeni az első napot. Igyekszem megjegyezni az új kollégák neveit, megtanulni, mi hol van, jegyzeteket készítek magamnak arra vonatkozóan, hogy hogyan is telik általában Bastian egy-egy napja, hogy milyen programok, találkozók vannak tervben mára, hogy tényleg ne csak láb alatt legyek, hanem a hasznára is lehessek.
"Sok szerencsét az első napodon, M! És előre is elnézést a bátyám miatt. De tudod, nem olyan rémes, mint elsőre tűnik, csak meg kell szokni a stílusát. Kitartást!"
A fejemet csóválva halkan kuncogok, ahogy elolvasom Lois jó kívánságait, majd épp elküldök neki egy gyors választ, “Igazán adhatnál néhány tippet hozzá”, amikor meg is érkezik a bátyja. - ’Reggelt! - mosolygok rá az íróasztala mögül gyorsan kiegyenesedve. - Öhm... igen, Mr. ... Bas. - bólintok kicsit elpirulva, megzavarodva attól, hogy nem biztos a nevemben. Nem emlékszik rám? Hiszen szinte együtt nőttünk fel, most mégis olyan hivatalosan szól hozzám, hogy azt sem tudom, hogyan kellene szólítanom. Igaz, az elmúlt néhány évben a családjaink kissé eltávolodtak sajnos, egyedül Eloise-szal tartom továbbra is rendszeresen a kapcsolatot. Úgy tűnik, ez van, ha a családi vállalkozás elkezd lefelé csúszni a lejtőn, bizonyos körökben a nevünk és a puszta létezésünk is a feledés homályába vész. Pedig gyerekkoromban még tényleg jól ment a szüleimnek, apámnak nagyon is népszerű étterem lánca volt. Aztán egy idő után már csak egy-két étterem, és végül a covid időszak végére már sajnos csak egyetlen egy maradt. Most pedig még annak a sorsa is kérdéses. - Mármint, igen, Magnolia vagyok. - Javítom ki magamat, egy kis torokköszörülés után, bár még mindig nem tudom, nekem hogyan kellene szólítanom. Számomra Mr. Beaumont mindig is az apja volt, miközben Bas, nos... sokáig a tini kori rajongásom tárgya, aki észre sem vett, mert csupán a húga buta kis barátnője voltam. Mostanra talán már ennyi sem vagyok a számára. - Bátorkodtam előkészíteni a mai találkozókhoz szükséges szerződéseket az asztalodra – mutatok magam elé a dokumentumokra, amiket éppen az imént hoztam be. - És... csak annyit szerettem volna elmondani, hogy hálás vagyok a lehetőségért, hogy itt dolgozhatok – mosolyodom el újra kissé bátortalanul.
-Jó reggelt, Mr Beaumont!-veszi át tőlem a parkolófiú a kulcsot. -Jó reggelt!-biccentek megcélozva a nagy üvegajtót, ami közeledtemre automatikusan nyílik és egy pillantást sem vetek a hátam mögött elterülő Central Park-ra aminek a szélén áll a hotel. -Jó reggelt, Mr Beaumont!-érkezik felém a recepciósok hangja, akik közül az egyik sietős léptekkel igazodik mellém a lift felé miközben átnyújtja a The New York Times mai kiadványát. -A reggelijét már felvittük az irodájába és... a titkárnője is már ott várja.-hirtelen torpanok meg és a kezem is megáll a levegőben, amivel az újságért készültem nyúlni. -A mim?-kérdezem meglepetten, a szemöldökeimet felvonva és a napszemüvegemet levéve. -A titkárnője. Az apja értesített minket, hogy a kisasszonyt majd küldjük fel, amint megérkezik.-nem tudok hirtelen mit kezdeni a válasszal, de a döbbenetemet azon nyomban vissza is nyelem a torkomat megköszörülve. -Köszönöm.-biccentek, hiszen jól tudom nem tőle fogok további válaszokat kapni. Az újságot a hónom alá csapva folytatom az utamat a lifthez és amint összezáródik az ajtó máris hívom apámat. -Apa!-már régen leszoktam arról, hogy napszaknak megfelelően köszönjek, hiszen gyakorlatilag csak egy évben néhány alkalommal tartózkodunk ugyanabban az időzónában. -Bas!-hangja éppen olyan türelmes, mint az enyém. -Titkárnő?-nem pazarlom egyikünk idejét sem. -Emlékszel Cleaver-ékre? -Természetesen.-azok kik? -Tartoztam az apjának egy szívességgel. Munkát kért a lányának, Magnolia-nak. Melléd vettem fel személyi asszisztensnek. Légy vele kedves. Rendes lány. Az apja pedig jó barátom.-most ugrik be, hogy melyik családról beszél. -Miért nem küldted Eloise után Bali-ra? Az ő barátnője.-nem elégedetlenkedek. Kellemes érdeklődésbe csomagolom az ellenszenvemet az egésszel kapcsolatban. -Azért, mert New York-ban tanul. Az lett volna az eredeti tervem, hogy mellé veszem fel, de cseréltetek. Te maradtál, Eloise elrepült.. ha jól tudom a te döntésedből.-valóban én intéztem így.-Probléma?-ez egy csapda. -Természetesen nem. Csak érdeklődtem. Apa! -Bas!-és szinte versenyzünk egymással, hogy ki nyomja ki hamarabb a hívást. Az ajtó nyílik én pedig kilépek a hotel egyik középső emeletén, ahol az adminisztrációs, illetve a menedzseri irodák vannak. A torkomat megköszörülve lépek be az ajtón, amin az én nevem áll. A padlótól a plafonig érő ablakok gondoskodnak arról, hogy az egész helyiség ússzon a napfényben. A sarokban van egy dohányzóasztal, néhány fotel és egy kanapé illetve az ablakok előtt áll az íróasztalom rajta a gépemmel, az egyik oldalon egy székkel, míg a másikon kettő pihen. A falon képek tömkelege fedi el a fehér festéket és egy könyvespolc, ami ugyan roskadozik a vaskos kötetektől, de kétlem, hogy bárki hozzányúlt volna évek óta. -Jó reggelt.-köszönök a már bent várakozó lánynak miközben a táskámat lerakom a dolgozóasztal szélére, így pedig már nyugodtan gombolhatom ki a szövetkabátomat, amit aztán a fogasra helyezek. -Magnolia, ugye?-kérdezem miközben leülök a kanapéra, hogy első körben hozzájuthassak a kávémhoz. Azt hiszem emlékeznem kellene rá és dereng is valami, hogy a húgommal rendszerint remekül mulattak együtt, de ezen kívül... sajnálatos módon semmi.
Kezdőlap
Teljes mértékig idegen számomra ez a helyzet. Véleményem szerint tökéletesen jól elműködtem egyedül is, bár értem, hogy apám nem azért vette fel mellém Nolie-t, mert kételyei támadtak azzal kapcsolatban, hogy képes lennék egymagam ellátnia a feladataimat. Egyébként sokan, mint státusz szimbólum kedvelik, hogy ha egy személyi asszisztens szaladgál a hátuk mögött, mert ezzel még inkább megerősítik a látszatát annak, hogy ők mennyire fontos emberek. Ennyi engem még sosem bírt rá arra, hogy felvegyek magam mellé valakit, még akkor sem, ha évekkel ezelőtt megtehettem volna. Eddig semmi okom panaszra, hiszen tényleg remekül dolgozik a kezem alá, de mégis olyan szokatlan számomra ez az egész, én pedig nem kifejezetten kedvelem, ha csak úgy felborítják a jól felállított rendszerem.
Alig észrevehető a reakcióján, épp csak egy meglepett villanás a tekintetében, és ahogyan megköszörüli a torkát, és ezek is talán csak azért árulkodóak a számomra, mert ha nem is közelről, de gyerek korunk óta ismerem, de egyértelműen meglepődik azon, hogy megszólalok mellette a liftben. Mintha a gondolataiba temetkezve meg is feledkezett volna arról, hogy én is itt vagyok. Úgy sejtem, még nem igazán szokhatott hozzá a gondolathoz, hogy ezentúl itt leszek a közelében, akár egy árnyék, és valami azt súgja, nem is azért alakult így, mert asszisztenst keresett volna. Amitől egy egészen kicsit bűntudatom is támad, és még inkább bizonyítani szeretném, hogy márpedig hasznos vagyok, és szüksége lehet rám. Az értekezleten is igyekszem mindent feljegyezni, ami fontosnak tűnik, aztán mindennel időben előkészülni a tárgyalások előtt, és elsőként érkezni az előcsarnokba, hogy még véletlenül se Basnek kelljen várnia rám, hanem fordítva. És nem tagadom, megfordul a fejemben a gondolat, hogy ha nem ácsorognék a bejáratnál, vajon előfordulhatna-e újra, hogy megfeledkezik rólam, és itt hagy, mintha nem is léteznék? Amint meg sem állva, épp csak lassítva elhalad mellettem kifelé menet, ez a gyanúm csak erősebbé válik. De persze így már nem tud hátra hagyni, a lábaimat szedve sietek is utána, hogy aztán csodálkozva nézzem az autót, aminek a kulcsát a parkolófiú éppen átad neki. Kell is egy-két pillanat, amíg az államat felszedem a földről, és enyhe fáziskéséssel, de ismét gyorsabb iramra kapcsolva beülök az anyósülésre. 
