an encounter that will not be a surprise

or will it?

Ahelyett, hogy a new yorki tartózkodásukkor nálam szállnának meg,anyámék mindig valahogy előnyben részesítik a hoteleket, lehet az ellátás miatt, valószínű, nálam még a hűtő is kong, kivéve most, mert anyám küldetett vagy három hadseregnek elég kaját az ünnepekre és hoztak magukkal egy két kedvencemet a nagymamámtól. Éljenek a szülők és az ő örökös féltésük, mintha nem boldogulnék teljesen jól egyedül ebben az országban.
Már reggel óta járom a boltokat, hogy valami olyan öltönyt szerezzek be, ami igazán alkalomhoz illő, mert eddig nem nagyon igyekeztem ezt megtenni. Szeretem a vásárlás részét a dolgoknak a legutolsó pillanatra hagyni és tudom, hogy apám a maximumot várja tőlem, legalább amíg mindenkivel szépen vigyorgunk egy sort, ők ezt élvezik, szeretnek az emberek közelében lenni, én a felét nem ismerem, de majd igyekszem átvenni az ő szellemiségét, nem elfelejtve azt a tényt, hogy Lindy mellettem lesz egész este, ami feltöltés egy plusz löketet ad nekem és le nem törölhető vigyort akárhányszor bemegyek egy boltba, tudva, hogy mellette kell majd ebben feszítenem. Ezmondjuk a vásárlásban nehezíti a helyzetem,mert valami egézen lehengerlőt szeretnék venni, pedig tényleg csak egy baráti gesztusról van szó és egy hasonló szórakozásról semmi több.

- Tökéletes választás Fabien. - mér végig apám büszkén, amikor belépek a hotel haljába, a smaragd színű öltönyömben és az alatta lapuló tökéletesen fehér ingben, fekete nyakkendővel, semmi extra feltűnés, de a megfelelő felszerelés egy ilyen menetre, akár egy csata, amit most csak magammal vívok. - Hozol magaddal valakit? - kérdezi, amikor már vagy negyedjére nézek a telefonomra. El is felejtettem nekik mondani, hogy velem jön valaki, talán nem véletlenül, hogy ne tudjanak rákészülni, mert amilyen széles az ismertségi körük elég ha elejtem a lány vezetéknevét és perceken belül több mindent tudnak a családjáról és róla, mint én magam, és én nem így szeretném megismerni őt.
- Igen, csak jelezni szerettem volna nektek, hogy itt vagyok, nem fogok késni, de megígértem neki, hogy elmegyek érte, és idehozom. Ő egy nagyon jó barátom barátja, aki kíváncsi a pezsgőinkre,és gondoltam jó alkalom lenne ez az parti arra, hogy bemutassam neki őket. Lány, de tényleg csak egy barátféleség. - az utolsó mondatot anyámnak célzom, akinek már látom a huncut mosolyát, de amint kimondom csak ciccegve elszomorodik. HIába nekem nem mostanában lesz olyan kapcsolatom, amire ő vágyik, pedig ennyi idősen már régen gyereket képzeltek nekem, milyen kár, hogy még szerintem erre én nem vagyok érett. - A beszédedre itt leszünk ígérem. - nyomok egy puszit anyám arcára, és elis indul a kocsim felé, amit a hotel előtt hagytam kérve, hogy ne álljanak el vele, mert még szükségem lesz rá.

A címét ugyan nem tudtam, de hosszú kérlelésre csak megadta nekem, hogy legalább érte jöjjek, nem dudáltam, csak dobtam neki egy SMS-t, mert közben voltam olyan szemtelen és elmentettem a számát, még akkor is ha nem tőle kaptam.

 to: @Lindy Lockers

A gardrób előtt álltam, teljesen összetörve. A történések után először kell emberek közé mennem, anélkül hogy bárkinek is elmondtam volna a történetemet. Kiki megígérte, hogy nem szól senkinek róla. Igyekeztem még saját magammal is megbarátkozni, az új helyzettel, a lelkem darabkáit igyekeztem összeforrasztani és persze az sem segített, hogy eljött a nap, amit megígértem Fabien-nek, hogy támogatom az este folyamán. Reméltem, hogy ennyi idő alatt talán picit sikerül összekapnom magam és emberi formát öltenem. Az új telefon pedig azóta szorgalmasan minden -féle hangot kiad, hiszen négy napig nem voltam elérhető egyik platformon sem és mindenki aggódik.
Én viszont azon aggódom, hogy köntösben fogok megjelenni azon a rendezvényen, ha így pörög az időkereke és nem fogok tudni előállni egy ruhával sem, amibe megjelenhetek. Rengeteg ötletem lenne, de valahogy a szülei tudatával kicsit nagyobb a teher rajtam, ha már én vagyok a bájos kiegészítője az este folyamán.
Még nem volt ilyenben részem, hogy is kell egy olyan férfi szüleivel beszélgetni, aki kérdéses státuszban van előttem. Mennyivel könnyebb a többi barátom szüleivel, ők sosem úgy méregettek, hogy na, talán ő lesz az a valaki. Remélem Fabien is tisztázta a szüleivel, hogy ne akarjanak kínos szituációba hozni. Volt részem benne.
Tanácstalanul omlok az ágyra és a telefonomban előkerestem azt a telefonszámot, amit mindenképp hívni szoktam, ha ilyen történik és tudom, hogy a legjobbakat fogja mondani.
Csicsergő hangja elárulja, hogy legalább jó kedve van és nagyokat nyelve mesélem el, hogy milyen programba keveredtem, amit el is felejtettem már. Érzem a megkönnyebbül sóhaját, hogy megpróbálkozom emberek közé menni. Hallom, ahogy kicsit aggódva duruzsolja, hogy kis lépésekkel haladjak, ha úgy érzem menjek haza. Ez csak egy próba, mielőtt az egész kórház előtt kell ugyan azt megtennem.
Szerencsére a foltok épp annyira halványodtak, hogy nem lehet szabad szemmel kiszúrni, így kevés alapozóval rejtem el, ha még is csak valaki közelebbről pillantaná meg a bőröm.
A ruhákat figyeltem mindvégig, míg beszélt és elnevette magát, majd közölte, hogy az lesz a tökéletes, amiről nem tudom levenni a szemem. Egy mosolygós köszönőmmel zárom le a beszélgetést és rohanok is elkészülni, mert jobban csúsztam az idővel, mint illő lenne. Az utolsó simításokat végzem a sminkemmel, mikor ismét megszólal a telefonom, immáron már legalább tudom ki az, így csak elmosolyodom. Nem válaszolok az üzenetre, csak minden fontos kelléket bedobálva a táskámban indulok is az ajtó felé, de még mielőtt kilépnék az ajtón Fahéj kap egy puszit. Annyira szomorú szemekkel nézett rám, hogy ismét elmegyek. A szívem szakad meg, hogy otthon kell hagynom a kutyámat. De végül már meg is jelenek az utcán, hogy megkeressem a férfit. A szívem hevesen ver, nem tudom eldönteni, hogy azért mert félek emberek közé menni, vagy mert randinak nevezte az előző találkozásunkat, amitől jobban féltem, mint kellene. Én nem szoktam randizni. Voltak kínos pillanatok, de összességében jól éreztem magam. Pedig nem szabadott volna. Tudtam, hogy mindennek meg van a következménye.
- Szia – köszönök rá végül, mire megtalálom őt és nagy szemekkel mérem végig. Oké, kifejezetten jól áll neki az öltöny és nyakkendő, amitől hirtelen elfelejtek mindent, ami a zavaros fejemben tombolt. - Jól nézel ki..

an encounter that will not be a surprise

or will it?

Nem tudom, hogyan fogja majd fogadni a nagy felhajtást, ami majd körülöttünk lesz, mármint nem miattunk, hanem mert ez a családom céges rendezvénye, amit annyira imád. Talán egy kicsit erősen fogalmaztam, amikor az előző találkozásunk végén randinak hívtam, mert csak túloztam és elég sokat rágódtam rajta, de azért a mai napig kétszer írtam neki, hogy biztosan akarja e, mert meggondolhatja magát, de nem kaptam választ, bizakodtam, hiszen tudtam, hogy sokat dolgozik, és válaszolni fog.
A ház elé érve parkolok le, tilosban, de ilyenkor kevés errefelé bárki aki megbüntethet és nem akarom, hogy ilyen hidegben sokat kelljen sétálnia. Kiszállok a kocsiból és a kocsinak támaszkodva figyelem a telefonomat, amire nem jön válasz. Talán elfelejtette és neki nem is jelentett annyit, mint nekem, ami teljesen rendben lenne, csak bámulom az ajtót, a telefonomat, felváltva egy kicsit aggódva, de végül megjelenik egy alak, és amint az arcát is megpillantom, hirtelen köszönni is elfelejtek és a fejemben csak egy óriási pofont adok magamnak emlékeztetve a találkozó miértjéről és arról,  hogy milyen viszony van köztünk.Barátok vagyunk. Vagy azok volnánk, mindegy Fab köszönni kellene, emlékeztetem magam és széles mosollyal lököm el magam az autótól, hogy közelebb lépjek hozzá, adva két puszit neki köszönésképpen és az egyik kezét megfogva állítsam meg.
- Határozottan könnyebb helyzetben voltam, amikor a hányásos szerelés volt rajtad. Gyönyörű vagy. - válaszolom neki az ő bókjára, igyekezve nem túlságosan zavarba hozni, de ennél lazább megfogalmazás erre nem igen lenne.
Kinyitom neki az ajtót és amint beült én is beülök mellé, és bekötöm magam. - Már jeleztem anyámnak, hogy egy barátom nagyon kedves barátja vagy és a pezsgő miatt jössz kizárólag, nem fog rád repülni, maximum majd érdeklődik, hogy hogy ízlik a pezsgő. Nagyon szereti hallani, amikor a férje művét dicsérik. - mosolygok rá, és megint észreveszem rajta azt a mosolyt, amit akkor láttam, amikor végül Caesarhoz vittem azon a napon, de nem kérdezek rá, mert nem akarok semmibe sem belerondítani, vagy belekérdezni, amihez semmi közöm, ezt nála már megtanultam ilyen rövid idő alatt is.
Elindítom a kocsit és bekapcsolom a rádiót, de csak halkan. - Már azt hittem nem akarsz jönni. - mondom neki az utat figyelve. Igyekszem nem gyakran ránézni, nem azért mert nem akarok, csak egyszerűen pillanatok alatt vonja el a figyelmem az igéző tekintete és még a kabát alatt nem is tudom mi van, de nem vagyok annyira szemtelen, hogy elképzeljem, csak már most tudom, hogy fájni fog a szüleim előtt látni majd őt teljes pompájában. Mert amikor még csak a szerinte szakadt szerelésben állt előttem is igazán csodás volt, most meg ezekre a hivatalos eseményekre szükséges ruhákban mindig mindenki eggyel sokkal szebb, mint általában, bár lehet neki nincs már feljebb.
- Minden rendben van? Van még kedved vagy menjünk inkább korizni? - nevetek rá, miközben pirosat kapunk és a kocsiban talán másodjára nézek rá.

 to: @Lindy Lockers

Az, hogy szorongok nem kifejezés, hiszen olyan, mintha egy kötéllel szeretnék kiszuszakolni belőlem minden légvételt és elszorítani a létező összes millimétert, hogy újra belélegezzem az életet nyújtó oxigént. Az ajtóval való küszködés volt a legnagyobb mérvadó, mert addig csak arra gondoltam, ha nem sikerül kilépnem még mindig visszautasíthatom és kitalálok valami mondva csinált indokot, hogy miért az utolsó pillanatba kell lemondani a megbeszélt rendezvényt.
De sikerült. Feletébb büszke voltam magamra, hogy megtettem és szerencsére sokáig nem is kellett kutakodni, hogy merre találom aznapi partneremet. A szemébe azonnal feltűnt a lángolás, amit igyekezett leplezni, így csak egy szende mosollyal fogadtam a puszikat. Igaz a közeledésére azonnal megremegtem és hátráltam volna, ha nem akkor sétált volna mögém valaki. Rajta pedig nem ebben a ruhában kellett volna hanyatt esnem. Így nem volt menekvés, csak lesütött szemekkel próbáltam nem pánikrohamot kapni egy kedves gesztustól. Kezébe kerülve végül felnéztem, majd bókjától elpirulva szélesedik a mosolyom. Remélem, hogy rá lehet fogni a hideg levegő süvítésére, és nem olyan látványos a piros foltok az arcomon.
- Mondhattad volna, akkor nem égetem el azt a szettet, de köszönöm – nevetek fel végül kicsit megkönnyebbülve és még is rettegve. Tudom, hogy nem fog bántani. Tisztában vagyok vele, hogy Ő nem Garreth, még is van bennem némi félelem. Hiszen az a férfi elvette tőlem azt, ami eddig az életem volt. Az érintést. Rettegek minden fizikai érintkezéstől. Ez pedig nagyon megvisel. Lelkileg leginkább. Mintha üressé váltam volna.
Végül bekerülve a kocsiba kapcsolom be az övet és inkább az ajtó felé húzódva mantrázom magamban, hogy ha bármi történik még is van pár telefonszám, akiket felhívhatok, hogy menekítsenek ki. Csak ez tartott még egyben, hogy a táskámat szorongatva figyelek a semmire.
- Oké, dicsérjem apukádat és akkor rendben leszünk. Mindenképp – próbálom észben tartani a hirtelen jött instrukciókkal, amikért azt hiszem nem lehetek elég hálás. Még ha a mondat első felére nem is reagálok. Még ha kissé megnyugtat, hogy fejben tartja, hogy Caesar az életem része és miatta ténylegesen tűzbe mennék. Mert olyan barát nincs a földön még egy. Vagyis, hát Kiki, de ő meg tipikusan a nem vér szerinti testvér pozíciót foglalja el az életemben.
- Bocsánat, csak elidőztem, tudod, hogy mi nők mennyit készülődünk – füllentek picit, mintha ez valóban így történt volna. Csak egy kisebb lelki válságba kerültem, hogy valóban elmenjek. Nem csak a személye ellen szólt, hanem mindenki más ellen. Még arra se vettem rá magam, hogy felkeressem Caesar-t, hogy legyen a kísérőm a karácsonyi díjátadóra. Vagy elmondjam, hogy mi történt velem. Rettegek attól, hogy fog reagálni.
Elmélázok és a gondolataim uralják a figyelmemet fel sem tűnt, hogy a rádió duruzsol, vagy, hogy jelenleg áll az autó és csak a hangjára figyelek fel, ahogy felé fordulva igyekszem egy mosolyt magamra varázsolni.
- Ennyire rémesen festek? Inkább feláldozod magad? - mosolyodom el és végül felnevetek. - Igazán kitűnnél a tömegben ebben a szerelésben. Biztos, hogy bevállalnád? - nevetek fel és végül megrázom a fejem, hogy nem kell másik programot keresnie. - Jól vagyok – bólintok, újra és újra ezt mondogatom magamnak és mindenki másnak. Csak ez akkora kamu, hogy az üres lelkem is megkondul a szó hallatán és a belső hangom már szarkasztikusan röhög fel.
- Sokan lesznek? - kérdezek most már én is, mert még a végén tényleg rá fog jönni, hogy nem érzem jól magam és inkább vissza kuckóznék a szobámba és a Netflix maratonba ásnám mélyen magam.

an encounter that will not be a surprise

or will it?

Úriembernek neveltek és mindig is az akarok lenni, így igyekszem a lehető legbarátibb arcomat felvenni, nem lelkébe hatolni egy szemtelen bókkal, és nem annyira végigmérni, mint amennyire szeretném, mielőtt beülünk a kocsiba. Nem tudom figyelmen kívül hagyni a mosolyát, ami igaznak hat, mégis rémesen emlékeztet arra, amikor először találkoztunk, nem éppen jó kedvünkben. Igaz,hogy az a találkozó juttatott el idáig, hogy velem tartson ma este, de bár inkább ne találkoztunk volna ha ezzel megvédtem volna attól, amit akkor átélt, mert lehet nem tudom mi az, de rémes lehetett, mert nem volt boldog az arca, és akkor enyhén fogalmaztam.
Igyekszem minden szükséges dolgot átadni neki a kocsiban, amitől csak egy kicsit is könnyebb lehet neki az este, nem fogom magára hagyni egy percre sem, ha akarja fogoma kezét, ahogy megbeszéltük, ha nem akarja, akkor csak a nyomában leszek, vagy magamra kötöm valami láthatatlan madzaggal, hogy véletlen se mozduljak mellőle. Nem akarom, hogy rosszul érezze magát, ha már eljött és ilyen gyorsan igent mondott rá.
- Elég ha a pezsgőket dicséred, apám így is elég hiú tud lenni.- nevetek fel, bár nem az elszállt gazdag család érzést sugározzuk,ha normál ruhában vagyunk még csak meg sem mondja senki, hogy tele vagyunk pénzzel, szeretjük a visszafogottságot, már amennyire a franciákhoz képest viszafogott lehet valami.
Nem akarom megszólni amiért nem válaszolt, csak egy sima megjegyzés volt részemről, és aggódásom kifejezése, de csak nevetve bólintok, amikor a női készülődésre utal. Ugyan nem volt sok barátnőm, de akik voltak pontosan prezentálták a csiga lassú készülődést, mert tudták, hogy nekem smink nélkül, sport szerkóban is gyönyörűek lettek volna, de amikor randi címszó alatt mentünk bárhova mindig nagyon kitettek magukért, mert nekem akartak tetszeni, bár ez Lindy esetében egészen máshogy lehet.
Nem múlik el az aggodalmam az arckifejezése és az egész testartását látva, mintha nem lenne kedve hozzá, a szavai mégis teljesen mást mondanak, ami kezd egy kicsit összezavarni, így inkább kérdezek és felajánlok neki egy számára talán kellemesebb programot, ha nagyon nem akarna részt venni a partin. Igazság szerint nekem sincs kedvem hozzá, de amint mindenkinek köszöntünk, akár leis léphetünk vagy hazahozom, ha nagyon nem szeretne maradni, nem kényszer és soha nem fogunk olyan dolgot csinálni, ami neki nem esik jól vagy éppen nekem ebből szinte sosem engedek.
- Csodásan festesz Lindy, de tudni akarom, hogy tényleg szívesen jelensz meg ott vagy inkább vigyelek világgá, ahol jobban érzed magad. Szerintem te is tudod, hogy megtenném. - haladok tovább amikor zöld lámpát kanígy a tekintetem is leveszem róla. - Ami azt illeti, így sem úgysem tudok korizni, legalább nem nevetnek rajtam, hanem csorgatná egy két lánya nyálát. - kacagok fel az elképzelésemen, talán ebben a szerelésben több segítségem lennei, mint szeretném. - Feláldoznám, ilyen parti jövőre is lesz és tavaly is volt, pontosan tudom mi a forgatókönyv én csak azért kellek oda, mert a nevem rajta van a hotel ajtaján, és rólunk van elnevezve az esemény, de semmi más oka nincs. - ilyenkor tele van a hotel a nevünkkel, a  pezsgőnkkel és mindennel, ami hozzánk köthető, de csak ezért kötelező a megjelenés.
Csak halkan bólintva nyugtázom, hogy nincs jól, de elfogadom, hogy ezt mondja, nem ismerem elég jól, hogy elemezzem a szavait, így abból élek, és azzal, amit ő mond nekem, ennyivel kell beérnem.
- Sokan. - felelem mielőtt megállok a hotel előtt és kiszállok, majd az oldalához sétálok, és segítek  neki is kiszállni, miközben a kocsikulcsot odaadom a parkoló srácnak.
- Megyünk egy kört, köszönünk midnekinek, és megyünk inni. Pezsgő és minden csodás dolog lesz bent, ha nem akarsz maradni csak rángass ki, szólok egy sofőrnek és hazavisz minket. Rendben? - kérdezem a szemébe nézve, miközben próbálom tudatosítani, hogy itt biztonságban lesz, vele maradok és nem angedem, hogy anyám letámadja.

 to: @Lindy Lockers

Bármennyire is azt szeretném, hogy ne látszódjon rajtam. Igaza volt Kiki-nek, nem engedhetem, hogy az elmém felett is átvegye az uralmat. Az egyetlen fegyverem, és ha oda is beissza magát csak egy megtört csonk leszek. Aki nem képes megbízni senkiben sem. Aki retteg egy érintéstől. Egy baráti gesztustól. Pedig ha vissza gondolok, minden barátom azzal kezdi a találkozásunkat, hogy puszit ad. Épp mint most Fabien, amitől úgy megremegtem, mint egy száraz falevél a hűs őszi szélben.
- Mármint, igen a pezsgőt. Nem apukád. Koncentrálok! - igyekszem felzárkózni a témába, mert hát jó tudni amolyan titkos kódokat, amikkel akár a túlélésem is függhet. Nagyot nyelve koncentrálok most már tényleg és nem az önsajnáltatásba merülök. Itt az ideje, hogy kicsit elengedjem magam. Hiszen vele is épp annyira biztonságban vagyok, mint bármelyik másik barátommal.
Bár értékelem, hogy ennyire figyelmes, hogy azonnal van másik program ötlete, ha meggondolnám magam, még is úgy érezném, hogy cserben hagynám, és ő is a szüleit. Azt pedig a szívemre venném, ha mondjuk azért orrolna meg rá az anyukája, mert nem jelenik meg ezen a fontos ünnepségen. Ha arra gondolok az én anyukám, hogy kitud borulni, ha valami nem úgy sikerül, mint eltervezte, ez alól gondolom az övé sem lenne kivétel. Ilyenek ezek az anyukák.
- Örömmel jelenek meg! Ez a ruha arra teremtett, hogy anyukákat vegyenek le a lábukról! - mutatnék magamra, de mivel a kabát sok mindent nem láttat, így csak szélesen elmosolyodom, hogy ennyire aggódik azért, hogy én miként érzem magam. - Tudod mit? A legközelebbi találkozónknál elvihetsz a világvégére – szélesen elmosolyodom, ahogy csöppet áthajolva nyomok egy puszit az arcára, hogy megnyugodjon és persze azonnal letörölve a vöröslő rúzs nyomát. Felsóhajtok, mert mindig elfejtem, hogy ez a szín gyilkos, mindenen nyomot hagy és állandóan elfelejtem. Vissza húzódva az ülésbe még párszor megnézem, hogy biztos eltüntettem a nyomokat.
- Micsoda önbizalmad lett hirtelen, egy-két lány? - nevetek fel, ahogy elképzeltem, hogy ha neki menne valakinek, már csillogó szívecskéket látna a lány attól a mosolytól, ami olyan lehengerlően tükröződik, főleg a kék szemekkel. Meg is értem ha valaki tovább legelteti a szemét rajta.
- Szóval egy csinos kiegészítő lennék az egyik név mellett? Egész este bájosan mosolyogni és kortyolgatni a pezsgőket. Nem, nincs nagyobb nyomás rajtam, mint a szüleiddel találkozni – nevetek fel kínosan és összeráncolom a szemöldökömet. Megszoktam, mi mindig olyan körökben mozgunk, amit sok ember ismer és még többen hallottak már rólunk. Most még is kicsit pánikolni kezdek, hogy pont egy főszereplővel kell belépnem az ajtón.
- Könnyebb dolgom lenne ha mondjuk te lennél a portás, vagy a karbantartó – nevetek fel, hogy igyekezzek leplezni a szorongásomat. Még ha tényleg úgy is gondolom.
Bár nem számítottam, hogy ilyen hamar oda érünk, és csak a bólintására tudok figyelni, hogy tényleg sokan lesznek veszek pár mély levegőt, ahogy keze után nyúlva szálljak ki a kocsiból és megállítva egy pillanatra fogom meg a kezét.
- Ígérd meg, hogy nem engeded el a kezem – fűzöm össze az ujjainkat, ahogy a szemébe nézek, hiszen tudom, hogy tényleg képes lenne itt hagyni mindent azért, mert én nem érzem jól magam.
- Szólni fogok, ígérem – bólintok újra, ahogy az ajtó felé pillantok és lassan elmosolyodom. - Tényleg ott a neved – a mellkasomból enged a szorítás, de attól még nem akarom, hogy miattam menjen puccsba az estélye.

an encounter that will not be a surprise

or will it?

Nem akarom megmondani mit tegyen, de úgy látom, azért a tanácsokat szívesen fogadja, ha magát adja is kedvelni fogja mindenki, talán túlságosan is, de majd anyámat intézem, apám úgy is el lesz tőle teljesen varázsolva, de ők mind túlságosan is kedvelik a barátaimat mind, szóval ez nem lesz meglepő tőlük majd, de lehet ezt neki még szoknia kell, nem kell, de szeretném ha az életem része lenne, akár évi kétszer is láthatnám a fejét még azzal is boldogabb lennék, mint a semmivel.
A B tervemet elveti, ami egy kicsit megnyugvás számomra, mert tudom, hogy mennyire fontos ez a jövőmet nézve attól, hogy tudom mennyire unalmas lesz egy idő után, de miatta elmennék én bárhova ha arra jobban vágyna, de igyekszik, ami nagyon szimpatikus, de remélem komolyan is gondolja ezeket, nem csak kimondja.
- Akkor legközelebb célja világvége? Csak majd arra kérlek időben kezdj pakolni, mert biztosan sok cucc kell majd. - nevetem el magam, igyekezve nem feszengeni mellette, de az előző találkozásunk eleje is valahogy hasonlóan telt. Nekünk idő kell, amíg feloldódunk egymás közelében? Vagy csak annyira igyekszem nem az a srác lenni, aki Caesar barátját akarja ellopni, mert kicsit azt érzem, holott tudom, hogy ilyen a való világban nincs, az embereknek lehet több barátja és nem az oviban vagyunk, de pasiból vagyunk, nem kombinálok semmit túl, soha, és lehet ez a baj.
A látószögből látom, hogy közelebb hajol, de jó, hogy nem fordítottam felé a fejem, mert kapok egy puszit az arcomra, és rögtön villanak a fogak a széles mosoly miatt, amikor letörli a nyomait. Lehet ez jó döntés volt, ha meglátná anyám onnan nem magyaráznám meg a barát dolgot  az biztos, még elhiszik, mert így van, tényleg csak azok vagyunk, bármi bizonyíték és buktuk ezt az egészet és jön a magyarázkodás, mármint majd nekem kell holnap.
Nevetve vonom meg a állam válaszként, hogy ne legyek túlságosan elszállva magamtól, de közben pontosan tudom, hogy nekem elég lenne egyetlen lány, amit nem mondok ki, jobb is.
- A karbantartó egy teljesen más filmben van Lindy, de ha akarod, felőlem lehetek az is, szerintem jól állna a fehér trikó kék naci kombó. - nevetek felhangosan egy egészen célzott utalással arra, amire nem éppen gondolt volna. - Csak semmi nyomás, nekem mondod? - kérdezem egy kicsit még én is feszengve. - Szeretem a tömeget, az embereket, a bájolgást, mert ebben nőttem fel a szüleim nem megjátszák, hanem tényleg szeretik ezt csinálni így én is valamennyire élvezem, de néha nekem is sok. De együtt leszünk mindenki ellen, szóval nem lesz gond. - bólintok magamat is biztatva, mielőtt megérkezünk.
Amint összekulcsolja a kezeinket, bíztató mosolyt eresztek felé. - Nem fogom, sosem tenném tudod, megígértem, kisujj eskü? - kérdezem a másik kezemet felé tartva a kisujjammal felfelé. - Tényleg ott a nevem. - nézek a hotel ajtajára, minden azt jelzi, hogy ma itt nagyszabású parti van, a piros szőnyeg kidobva mindenhol fotósok, ami csak nekünk fog megjelenni, nem a sajtó emberei vannak itt, bár Franciaországban biztosan máshogy lenne, de talán pont ezért tartjuk itt ezeket a partikat.
- Ott van anyám, már nagyon vár minket, két hónapja nem voltam otthon, azóta csak ma látott, amikor beugrottam mielőtt elmentem érted. - jelzem neki, hogy a lelkesedés ami most jön lehet sok lesz, de ez csak a hiányom miatt van, egyke vagyok, sokáig nem látnak, akkor ez fogad, a nagy anyai szeretet.
- Biztos te vagy az a barát, aki lány, de csak barát. - méri végig anyám, aki int az itt dolgozóknak, hogy vegyék el Lindy kabátját. Na, itt szorítom össze erőteljesen az állkapcsom, hogy ne vegyen észre senki semmit, ha mégis egyértelmű jelét adnám a látványnak.
- Igen anyu, ő itt Lindy, Caesar barátja, akiről kiderült, hogy nagyon szívesen megkóstolná a híres pezsgőit. - nem nem kell tudniuk, hogy hogyan találkoztunk, mert nem fogja őket érdekelni, ennyire nem megyünk bele  a részletekbe, legalábbis nem egy ilyen eseményen.
- Csodás ruha, gyere megmutatom neked hogy melyik itallal kezd. - már kézen is fogná, mire elélépek, mint valami védelmező és anyámra mosolygok.
- Megígértem neki ,hogy ma én leszek az idegenvezető, az asztalnál találkozunk. - anyám csak bólint és még visszanéz ránt és büszkén bólint felénk, nagyon szeretem, hogy ennyire lazán vesz mindent, és tök jól kezeli az életemet, nem szól bele, és nem feszegetni a határaimat, amiért nem tudok elég hálás lenni neki.
Lindy felé fordulok, amióta lekerül a kabát róla először, eddig anyámra figyeltem, direkt, mert ami fogad, erősen nagy nyelésre ösztönöz.
- Öhm… ez pipa. - mondom ki kiszáradt torokkal. - Nem szeretem ezt a ruhát. - nevetem el magam a homlokomat dörzsölve. - Gyere igyunk egyet,mert a végén én sem fogom elhinni,hogy barátok vagyunk,ha így feszítesz mellettem. - szorosan a kezét fogva lépek be vele az ajtón, ahol már pár intést kapunk és a legtöbb szempár felénk fordul, de annyi figyelmet kapunk pont amennyit elbírunk még, kivéve talán Lindy, mert körbenézve is ő itt a legszebb, ami nem segít a szemek elől való eltűnésben.

 to: @Lindy Lockers

Széles mosollyal fogadom, hogy legalább értékeli, hogy igyekszem mindenben partner lenni. Még ha kényelmetlenül is érzem magam. De ez annyira fontos neki, mint jelenleg nekem. Hogy tudjam ki bírom-e a tömeget, mielőtt fel kell vonuljak máshol. Még ha ott valószínű, hogy Caesar kezét fogom szorongatni, hogy ne merjen eltűnni és magamra hagyni.
- Oké, akkor előtte pár nappal neki állok. Csak az a baj, hogy nem tudom, hogy hideg vagy meleg lesz?! - kérdezem úgy, mint azok a kisgyerekek, akik abban a korban vannak, mikor mindent megkérdeznek és annak is a miértjét. De nem akarom már most halálra idegesíteni. Korai az esténk. Amúgy is úgy gondolom, hogy kell neki annyi kis biztatás, hogy ne féljen rám nézni. Úgy érzem, hogy lassan csak előre bámul és csak a hangja van meg. Ez annyira bájos, hogy szélesem mosolyognom kell. Főleg, ahogy a puszira reagál, és már is nem tűnik el az apró gesztus az arcomról. Még akkor sem, mikor közli, hogy mennyi lány lenne oda érte ebben a szerelésben. Amit meg is értek. De a válaszomra azonnal válaszol és nevetnem kell.
- Milyen másik film? - először értetlenül nézek rá, mert ténylegesen nem tudom, hogy mire gondol. De aztán szerencse, hogy azzal a dilissel nőttem fel, így kicsit késve, de kapcsolok, majd zavartan megrázva a fejem nevetek kínosan. -Ne, kérlek. Ne – kezemet a szám elé kapva igyekszem nem magunkra vonni a figyelmet, legalább addig, míg nem vesznek észre mások. Jó lenne, ha némelyik beszélgetésünk nem kerülne nyilvánosságra.
- Én is ebben nőttem fel, a szüleim állandóan orvosi konferenciákra jártak meg minden féle nagyszabású eseményekre, ahol egy szem lányukként illő volt megjelenni. Szerencsére most már kevésbé nagy a nyomás ilyen téren. De te viszed a céget itt, szóval kötelező bájolognod – csipkelődők picit, mielőtt felmérem mennyire vészes a helyzet, és a fotósokat látva csak erősebben szorítok rá a kezére, mintha épp szívrohamot akarnék kapni. -Késő lenne elbújni mögéd? - kérdezem kissé bizonytalanul és igyekszem minden bátorságomat összekapni és arra koncentrálni, hogy biztonságban vagyok. Felpillantok rá és bólogatva nyújtom felé a kisujjamat, hogy összekulcsolva nevessek fel végül és az ajtó felé újra pillantva. Mikor meglátom, hogy valaki azért eléggé kíváncsian nézegelődik felénk és kissé megmozgatva a vállam veszek egy mély levegőt.
- Kicsit sem nagy a nyomás, hogy képes voltál csak beugrani anyukádhoz, majd lelépni egy nő miatt – bólogatok, ahogy elindulunk az említett felé és széles mosollyal fogadom az üdvözlését, és kezet nyújtva igyekszem a legszebb modoromat elővenni.
- Üdvözlöm, Mrs. Trambley, Adalind vagyok, örülök, hogy megismerhetem – mutatkozom be. Mindig, minden körülmények között a becenevemet használom, csak az ilyen és hasonló szituációkban nem. Aztán mire végeztem volna a mondatommal, már le is kerül rólam a kabát, amire még jobban végig mér. Na, ez az amitől tartottam. Kicsit megilletődök. Örültem neki, hogy Fabien közbe lépett a beszélgetésnek, mert azért, eléggé nyilvánvalóvá vált, hogy kihangsúlyozta, hogy lány. Ettől persze még jobban zavarba jöttem és enyhén szorítottam rá a kezére.
Olyan hamar libben elém, mikor közli Fabien, hogy megkóstolni jöttem az italokat, amiket gyártanak, hogy meginogva lépek hátra az ijedségtől és nagyot kell nyelnem. Viszont Fabien gyorsabb lesz és még mielőtt hozzám érhetne, már közénk áll és azonnal a zakójába kapaszkodom. Ezt még gyakorolnom kell, hogy kell nem halálra rémülni pár kedves, vagy épp hirtelen mozdulattól.
- Később szívesen, most viszont kicsit a fiával szeretnék időt tölteni. Ha nem bánja persze – magyarázkodom szinte azonnal, hogy nem az ő jellemével van problémám és kezemmel újra az ö kezét keresem.
Ahogy végre szembe kerül velem, megkönnyebbülök, hogy legalább eltakar valamelyest a kíváncsi szemek elől. Végül pedig csak elmosolyodom, ahogy meglátom az arcát.
- Köszönöm! - fújom ki az eddig bent tartott levegőt. Fel sem tűnt, hogy annyira megijedtem, hogy még levegőt sem vettem.
- Nem tetszik? - ráncolom a homlokomat, pedig direkt olyat kerestem, ami kevésbé kihívó, hogy ne botránkoztassam meg a szüleit. Aztán végül kibújik a szög a zsákból és halkan felnevetek. - Szerinted könnyebb lesz, ha alkoholba folytjuk a bánatunkat? - de azért persze el is indulok utána, hiszen a kezdeti sokkokból felocsúdva jól fog esni egy kis frissítő.
- Apukád is ilyen lehengerlő? - nevetek fel, mert az anyukája eléggé sokkoló volt és még egy családtagra számíthatunk, aki kíváncsi szemekkel néz ránk. - Vissza vegyem a kabátomat? Úgy könnyebb lesz? - kérdezem teljesen komolyan, nem akarom, hogy egész este feszengjen mellettem. Nem azért vagyunk itt.

an encounter that will not be a surprise

or will it?

Jó a világvége tervünk után, majd törekszünk a világuralomra is együtt, már tényleg csak az e kérdés, hogy milyen éghajlaton akarjuk megtenni. Nevetnem kell, olyan tud lenni pillanatok alatt, mint egy kislány, aki nem ismer lehetetlent és mindenbe belekérdez, ami aranyos de olyan gyorsan is tűnik el ez az énje, mint ahogy megjött.
Lassan kezd előtörni belőlem az a szemtelen férfi, aki simán mindenben a szexet látja, de azért a poén kedvéért ki is mondom neki, ami először eszembe jut a karbantartóról, meg arról, amit az imént mondott. Amikor visszakérdez csak felhúzott szemöldökkel pillantok rá és elnevetem magam amint látom a felismerést az arcán. Ahogy kacagni kezd sokkal jobban tetszenek a vonásai, minden aggodalom eltűnik róla és annyira őszinte lesz egy pillanatig, de inkább az utat kellene néznem helyette, mert pillanatok alatt eltereli a figyelmem, ő képes rá.
- Nem irigyellek, de magamat sem, viszont szeretem ezt az életet és ezt a pár alkalmat ki lehet bírni. Amúgy ember szerető vagyok, komolyan, nincsen bajom a felesleges fecsegéssel sem, csak amikor tudom, hogy egyik másik ember nem azért van itt, hogy valami kedveset tegyen, hanem vagy a cégre fáj a foga, vagy részesedésre az ami nekem annyira nem jön be, de velük is ugyanúgy kell viselkedni. Apám szereti maga mellett tartani azokat is, akiket nem kedvel, stratégia szerinte, én meg megyek utána. Még nem én viszem a céget, de nemsokára én fogom most csak a marketing az én felelősségem, mondjuk valóban elég nagy terhet ró ez is rám, de szeretem. Na meg most, hogy itt vagy velem sokkal könnyebb lesz, mindenki téged fog nézni. - ezzel lehet nem segítettem az idegességén, ami ilyenkor teljesen természetes, de ha látta magát a tükörben egészen biztos, hogy nem kérdés, hogy miért mondtam ezt.
A hely tele van fotósokkal, akik mint a céges archívumba anyám legnagyobb örömére készítik a képeket, így nem félek, hogy bárhova kikerül, ahova nem szeretnénk, jobb óvni mindenki magánéletét.
- Késő, csak mosolyogj, szép vagy, majd ha az egyik jól sikerül kirakom az irodába. - kacsintok rá, hogy egy kicsit lazítsam, mert ebben a részében nincsen semmi komoly, a benti történések lesznek igazán jók.
- Millió dolga volt az esemény előtt, szerintem fel sem tűnt volna neki, ha itt várom meg a kezdést. - vonom meg a vállam, igaz, hogy anyu hiányolt, de tény, hogy régen látott és velem is akar időt tölteni, de erre még lesz időnk, a városban maradnak még pár napot, amikor majd a nyakamon lóghatnak és faggathatnak mindenféléről, amire olyan nagyon kíváncsiak, mint minden szülő.
Anyám olyan sebsen kerül elénk és azonnal érzem a szorítását Lindynek, de eszem ágában sincs elengedni, anyámat is vele az oldalamon köszöntöm és igyekszem én társalogni anyuval, hogy ne kelljen a mellettem állónak olyan helyzetbe kerülni amitől pont nekem kell ma magóvnom.
- Adalind, csodás név, de a Lindy sokkal jobban illik a szép arcodhoz.- állapítja meg a saját stílusában anyám mosolyogva. Nincsen benne semmi rosszindulat, neki elég szabad szája van, mindent kimond, amire gondol, de sosem rosszindulatúan, ami néha ciki nekem, de most egészen normális szintem van ez a fajta képessége. - Kérlek hívj csak Ely-nek senki nem szólít a férjem vezetéknevén és te a család barátja vagy ha jól értelmezem. - még nem érzem soknak anyámat, de azért a zakómba kapaszkodott érzésen elmosolyodok és amint anyám lépne egyet csak bocsánatkérően mondok neki nemet és rabolom vissza a már majdnem ellopott barátomat.
- A legjobbat választottad. - mondja végül rám nézve, amire talán bele is pirulok, de elsétál, miután még egy utolsót visszanéz felénk.  
Anyám elsétál én meg egyszerre fordulok felé és igyekszem nem leleplezni magam mert először látom meg kabát nélkül.
- Maradjunk annyiban, hogy túl jól áll. - nem fogok többet mondani, barátként még ez is túlságosan túlmegy mindenen, de a tekintetem sok mindent elárul annak nem tudok parancsolni. - Oh, nem nem vagyok bánatos, ha így láthatlak egész este biztosan nem is leszek az, csak nem akarok túlságosan is sok lenni, mert ha őszinte szeretnék lenni veled, egy kicsit többet van rajtad a szemem mint kellene. - nevetek fel, amint elindulunk lefelé, amit az apámról kérdez még én sem tudom megmondani milyen lesz majd vele.
- Apám olyan lesz, mintha a barátom lenne, nem fogod érezni, hogy az apám, most laza akar lenni, mostanában ez a mániája, lehet valami kapuzárási pánik, de egészen jól csinálja, még snowboardozni is elmentünk együtt, szóval nem ő nem fog ennyire letámadni, remélem. - teszem hozzá gyorsan mielőtt elbízom magam és a végén rosszabb lesz mint anyám, hirtelen elrablási terve.
- Nee! - állok meg hirtelen egy pillanatra, majd inkább a terem felé sétálva folytatom. - Csodásan festesz, ne akard eltakarni, én kibírom valahogy elvégre, te is egészen jól tartod magad. - kacsintok rá, amint az egyik asztalhoz sétálva veszek fel két poharat. - Nem ezzel kellene kezdenünk, de ez volt tervben és ezért vagyunk itt, látod milyen szép arany színű, és kóstold meg, azonnal érezni fogod az epret. - nyújtom felé az övét.

 to: @Lindy Lockers

Rettentően sokat gondolkodtam azon, hogy mennyire lenne jó bele állni egy újabb ismeretségbe. Hiszen az életem jelenleg olyan mély zuhanásban van, hogy nem kellene még egy embert bele vonni, esetlegesen tönkre tenni az életét. Még ha látom rajta, hogy mennyire akarja. A beszélgetésünk hamar elsiklik egy pillanatra, ettől a pánik jobban szorítja a mellkasomat. Caesar-tól megszoktam, hogy mindenbe is bele csempészi a kis perverzióit, még ha tudja, hogy ezzel sokkal jobban kiakaszt, mintha mondjuk egy tarantulát tenne a kezembe. De szerencsére, ez is függőben marad és nem kell rá szólnom, hogy ne folytassuk inkább.
Így visszatérünk egy semleges témára és inkább az eseményről kezdünk el beszélgetni. Rajta is nagy a nyomás, megfogja kapni a céget, ő lesz az, aki sorsokról dönt és talpon kell maradnia, épp annyira sikeresen, mint az apukája. Ez elég nagy felelősséget nyom a vállukra, mindketten olyan szakaszba kerültek, hogy meg kell tanulniuk egyensúlyozni az életben. Ez pedig kezd nyomasztóvá válni, hiszen most már biztosan Fabien-t is támogatom, ha megakad vagy épp rászakad a munka, elfelejt élni. Ezzel csak az a probléma, hogy nem akarok kettejük közé állni.
- Szerintem apukád okosan csinálja. Ha nem lenne tökéletes a módszere, akkor nem lenne ekkora sikere a cégnek. Amúgy meg tény, hogy jobb a közelben tartani az ellenségeket, hogy feltudj készülni arra, ami akár váratlanul érhet és így nem kell tartanod a bukástól – vonom meg a vállam. Bár annyi bele látásom van egy ilyen cég vezetésbe, mint egy vaknak, de igyekszem józan ésszel gondolkodni. Csak semmi szakmai tanácsadás, tudja jól, hogy ez nekem nagyon távoli dolog. Így csak lelkileg tudom támogatni. Na meg persze bájosan mosolyogni, ha valaki közelebb kerül hozzánk és megpróbálna társalogni. Ehhez mindig is profin értettem, apám mellett megtanultam csendben lenni, majd bájosan mosolyogni. Elég jó stratégia volt eddig.
- Nem segítesz, komolyan..- morgok picit az utolsó megjegyzésére és megingatom a fejem. Mert hát nem volt lételemem, hogy mások figyelmét magamra vonjam. Inkább a szürke kisegér szoktam lenni, aki egy kiegészítő a mellette állónak.
- Miért akarsz mindig zavarba hozni? - kérdezek vissza, mert hát kitenni egy képet? Nem is tudom, az annyira személyes lenne. Mintha egy pár lennék. Mármint nem csak azt tesszük ki az asztalunkra? Barátnő, család vagy a kis kedvencünket? Nem pedig egy barátot.
- Jó, elhiszem, hogy ilyenkor az utolsó simítások stresszesek, de gondolom azon sem segített, hogy elmondtad neki, hogy kísérővel jössz vissza. Nagyon izgatott lett? - kérdezem, de már fel is tűnik, ezzel azonnal választ kapok a kérdésemre és azonnal felnevetek, ahogy szinte berobban a központba, átvéve mindenféle irányítást és csak lassan pislogok minden szavára. Mintha megivott volna legalább egy karton energiaitalt.
- Mindenki Lindy-nek nevez, vagyis nagyjából. De én is jobban kedvelem, és köszönöm szépen az elismerő szavakat – bólintok kedvesen, mert hát az anyukája olyan fiatalosan pörög, mintha ő is a korunkbeli lenne, miközben azért látom, hogy minden centiméteremet felméri, ezzel persze csak jobban szorításra vonja a kezemet, hogy érezze Fabien is, hogy kezd kellemetlen lenni. De végül engedek a szorításán.
- Ely, rendben. Csodálatos lett a helyszín és a dekoráció, szinte vonzza a tekintetet, a ruhájáról nem is beszélve. Elképesztően fest – igyekszem tényleg kedvesnek hatni, mert nem akarom megsérteni, bár a lelkem háborog és menekülnék. Akkor pedig erősebbé válik az ösztön, mikor a karomért nyúl, bár máskor örömmel csatlakoznék, hiszen nem tűnt úgy, hogy rám akarja sózni a fiát. Viszont a férfi időben kapcsol és pajzsként áll közénk, ezzel csak a zakójába kapaszkodva igyekszem nem azt mutatni, hogy nem kívánom a társaságát.
- Tudom, remek munkát végeztek. Egy igazi úriembert neveltek belőle – bólogatok én is, ahogy távolodó alakját figyelve egy pillanatra aggodalom kúszik az arcomra. Nem akarok galibát és főleg nem kellemetlen helyzetbe hozni senkit. De aztán ahogy az arca szembe kerül velem, elmosolyodom, miközben a ruhámat véleményezi. Egy pillanatra összezavarodom, de végül kitisztul a kép és végig simítva rajta nevetek fel.
- Köszönöm – ajkamba harapva fogadom a bókját és látom a küszködést a szemébe megingatva a fejem sétálok mellette. Felnevetek az őszinteségén és megsimogatom a kézfejét.
- Amíg a te szemeid pihennek rajtam biztonságban érzem magam – suttogom, mert tény, hogy jól esnek az illyes fajta bókok, eddig úgy is csak Kiki-vel mentünk bele egymás agyon dicsérésébe, főleg, hogy minden pillanatban azt beszéltük, hogy egymásnak jobban udvarolunk, mint bármelyik férfi a világon.
Ahogy lefelé haladunk látom rajta a tanácstalanságot. Szóval nem lesz könnyebb dolgom, a másik szülővel sem. Szavaira szélesen elmosolyodom.
- Hát ha úgy vesszük a munka nehezét már megtették, most már csak a jó viszonyt kell ápolni. Amúgy meg attól, hogy fiatalos akar lenni, nem biztos, hogy kapuzárási pánik. Anyukádnak is imponálhat – megvonom a vállam. Bár nem tudom milyen a viszonyuk, azt tudom, hogy nem mindenki olyan gerinctelen, mint apám. Azt hittem végig csak anyám miatt csinálta a fiatalodását, aztán nesze neked, a titkárnő jobb partinak látszik. Ettől persze újra csak elkomorodok, de újra emlékeztetem magam, hogy nyilvánosan vagyunk és most támogatnom kell a mellettem lévőt.
Ezért is ajánlom fel a kabátom vissza szerzését, de ahogy megáll, hirtelen megingok a magassarkúban és jobban kapaszkodok a kezébe, hogy talpon maradjak és halkan felkuncogva nézek rá.
Ahogy végre az asztalhoz érünk azonnal két pohár kerül a kezébe és a gyöngyöző italt nézem, ami tényleg elragadóan fest, gusztusosan kéreti magát, ahogy elveszem tőle a felém nyújtottat.
- Akkor legyen az első korty, ránk és a hatalmas kihívásokkal teli esténkre – mosolyodom el, ahogy hozzá koccintom az övéhez, majd lassan kortyolok egy aprót, hogy tényleg átjárjon az a bizonyos íz. Egy pillanatra lehunyom a szemem, ahogy megérzem mennyire édesen rohamozza meg az ízlelőbimbóimat és veszi át az irányítást.
- Ez, valami hihetetlen – nyitom ki a szemem, ahogy lenyelem a számban lévő pezsgőt és szélesen elmosolyodva újra kortyolok belőle, mert tipikusan az az ital, ami követeli, hogy újra megkóstold.
- Ne engedj sokat inni – nyelvemmel nedvesítem be ajkaimat, hiszen a pezsgő édessége olyan erősen hat a rúzsomra, mintha össze akarna ragadni a szám.

an encounter that will not be a surprise

or will it?

Szerintem mindig is nagyon jól lavíroztam a magánélet és a munka között, mármint ha volt olyan magánéletem, amivel villognom kellett.  A barátok sosem mentek a munka rovására és fordítva, ha volt valaki mindig foglalkoztam vele, és nem hagytam csak úgy magára, de ez alapvető tulajdonságom, hogy embercentrikus vagyok. Máshogy még a mai estét sem élném túl.
- Ez így van. - bólogatok neki mosolyogva, mert minden szava igaz, de ez az élet minden területén megállja a helyét ezért sem olyan nehéz az üzleti élet, elég ha csak gondolkodik egy picit az ember és végiggondol mindent, ami reális és aszerint cselekszik, akkor már majdnem biztos a siker csak egy kis szakmai háttér kell hozzá és ott is van minden az ölében annak, aki ezt megteszi.
- Bocsi. - nézek rá bocsánatkérően, de közben azért egy kicsit jobban élvezem a helyzetet, mint kellene, kezdem sokkal jobban magamat adni mellette,  ami tetszik és könnyedebben kezelem a mellette való helyzetet, ami eddig frusztrált már kezdem elengedni, és végre érezni, hogy már nem csak egy teljesen ismeretlen lány.
- Nyugi viccelek. - nyugtatom meg, nem annyira szoktam mindenkit kipakolni az irodába. - Csak az egyik lovam képe van kint a falon, semmi személyes, és nem tudnám őt lecserélni.- vallom be neki, mert ő nekem az első igazi szerelmem, akit még kamaszként kaptam, ezzel csak annyit akartam kifejezni neki, hogy tényleg ne sokan fogják látni ahogy itt feszít.
Nem tudok válaszolni Lindynek, mert anyám megjelenik, de amilyen gyorsan jött olyan gyorsan ment is egy kis rásegítéssel, de látom rajta, hogy amúgy is nagyon menne már be a rendezvényre, ahova mi is elindultunk miután összeszedtem magam Lindy ruháját meglátva. Férfiból vagyok, vannak gyengéim és azt hiszem ez is egy ilyen pont az életemben, és még szemtelenül végig is mérem, de már szerintem meg sem lepődik rajta és ezt mondja is, amire csak mosolygok.
- Jajj igen, de erről annyira nem akarok beszélni.- húzom el a szám, amikor anyám és apám olyan kapcsolata jön szóba még a fejemben sem akarok erről fantáziálni még egy pillanatra sem.
Amint beérünk megélzom az asaztalt, ahol több pohár is tele van töltve a tökéletesen neki való pezsgővel tudom, hogy nem fogok mellélőni ha ilyet adok neki, így felé nyújtom és amint megtudom mire iszunk koccintunk és az arcát figyelem, ahogyan beleiszik.
- Tudom, és valami hasonlót szeretnék még alkotni majd, de az epret ellőtték, az alma nem annyira megy hozzá, szóval várom majd az ötleteket ha van.- kortyolok bele én is az általam már jól ismert ízbe,de nekem is mindig kellemes érzést ad, főleg a buborékok.
- Szerintem nem tenne neked olyan rosszat ha sokat innál, annyira feszült vagy most is. De nyugi nem foglak faggatni, tudom, hogy semmi közöm hozzá. - tényleg ráférne egy jó kis ereszd el a hajam buli, mondjuk nem itt, de alapozásnak egészen biztos jó lenne és nekem is nagyon jó lenne már nem a befásult énemet adni mindig, lazítani, mint régen, amikor nem volt ennyi minden a nyakamban.
- Lehet iszok én helyetted, nekem szükségem van a lazításra és tudom, hogy a pia nem megoldás, de ezt én nem mondhatom egy pezsgőgyár várományosaként. - nevetem el magam és lehúzom a poharamban lévő italt és másik után nyúlok. - Tudod mit, ha apám elmondta a beszédet, lelépünk. - nézek rá teljesen komolyan, most valami mást akarok csinálni vagyis rajta látom, hogy mást akar ő is, és igazából nem annyira lesz rajtam a fókusz,amint lement a formaiság.
- Megtanítasz korizni? - kérdezem mint valami ártatlan kiskutya nézve rá a második pohár pezsgőt betermelve. - Hívunk taxit és elmegyünk valami nagy korcsolapályára, ami úgy ki van világítva, hogy az űrből is látják, én maradok ebben a szerelésben, hogy biztosan legyen egy két szempár rajtam, neked meg szerzünk valami kényelmesebbet, ha akarod. - nem ez lenne az első parti amiről meglógok, mondjuk az még a kamaszkorom nagy csínye volt, de megteszem most is nekem is szükségem van erre.

 to: @Lindy Lockers

Sok közöm nincs az üzlethez, esetleg ha épp valamelyik ismerősöm beszélt róla, de igyekszem mindig támogatni azokat, akik megbíznak annyira bennem, hogy a problémájukról beszélnek. Ezzel most sem vagyok másképp. Fabien is várományos, egy olyan cégnek lesz a feje, amit kiskora óta ismer, ebben nevelkedik és még is hatalmas váltás lesz. Sok embernek az élete lesz a kezébe, a megélhetésüket tőle fogják kapni. Borzalmas bele gondolni. Bár nem épp nekem kéne ezen agyalni, miközben az én kezemben emberek élete függött. Most már nem. Hiszen az eset óta se kórházban, sem pedig az egyetemen nem jelentem meg.
Bár az egész beszélgetésünk valahol félre siklik és ezer felé megyünk, én pedig kezdem egyre feszültebbnek érezni magam. Még ha mantrázom magamban a lényeget. Nem lesz semmi baj. Csak nem egy őrültet küldött volna értem az egyetlen férfi, akiben annyira megbízom, hogy elmondtam neki az életem mély pontjait.
- Van lovad? - lepődöm meg egy pillanatra, oké, láttam instán, de azt hittem ez csak valami hobbi és nem a sajátja. Bár sosem vonzott a lovaglás, és azt mondják aki a lovakat szereti rossz ember nem lehet. Így csak tovább igyekszem ezt magamban is erősíteni.
Szerencsére az anyukás történésekre hamar fátyol kerül és ezzel egy kisebb szikla gördül le a lelkemről és mehetünk is tovább. Látom, ahogy végig méri a ruhámat, vagyis engem. Kissé zavarba jövök, de úgy vagyok vele, hogy mindenki ezt teszi, csak van aki kevésbé leplezi a pillantásait. Én is felmértem, hogy ki milyen költeménybe jelent meg, hiszen ha úgy vesszük ez egy nívós rendezvény, még sem jöhet az ember melegítőbe.
- Senki nem akar arra gondolni, hogy mi történik a szüleikkel – nevetek fel, ahogy a fintor kiül az arcomra nekem is. Bár már így is úgy érzem, hogy a szülők néha csak beleugranak valamibe, és ha jönnek a gondok egyszerűen veszik a kalapjukat és lelépnek, ahelyett, hogy megoldanák és leülnének megbeszélni. Mint a kisgyerekek.
Végül pedig előkerülnek az italok és kortyolva mosolyodom el, hiszen tényleg kellemes inni.
- A barack vagy a sárkánygyümölcs is biztos jó lehet, még egyiket sem hallottam. Bár nem vagyok nagy pezsgő iszogató – megvonom a vállam, de biztos, hogy már csak kíváncsiságból is megkóstolnám. Mivel úgy hangzik, amit tényleg érdemes megkóstolni. Az, hogy milyen gyorsan dönti magába az italokat aggódásra késztet, de nem szólok. Biztos oka van rá.
A következő mondata pedig villámcsapásként ér. Megremeg a kezemben tartott pohár és rémülten nézek fel rá, ahogy elengedem a kezét és a poharat is vissza teszem az asztalra, hátra lépve egyet. Ez a mondat.. „lazulj el Lindy, nem fog fájni, de ha feszültebb vagy…” érzem, ahogy a gyomorsavam felkúszik a torkomon és a mellkasomban lévő szorítás egyre erősebben fojtogat. Szinte alig hallom a többi kiejtett szavát csak zavartan nézek körbe és megrázom a fejem, ahogy lassan hátrálni kezdek.
- Nem megy, ne haragudj – nyögök fel halkan, ahogy egy embernek sikeresen neki megyek és tőle is elnézést kérve lépek vissza Fabien elé.
- Ezt akarod? Ez volt a lényeg? Leitatni és végül ágyba cibálni ? - csalódottság és a düh keveredik bennem, ahogy a táskámból elő veszem a telefonomat, hogy felhívjam Kiki-t, hogy jöjön értem elküldve a címet ingatom meg a fejem és mikor meg volt a küldés, felnézek rá.
- Ugyan olyan vagytok! Undorító, hogy nektek csak erre van szükségetek – gördül le egy könnycsepp az arcomon, azonnal letörölve fújom ki a levegőt.
- Keress valami ribancot, aki erre vevő – szívem szerint felpofoznám, de nem fogom megtenni, mert nem vagyok az, aki fesztivált csinál, egyszerűen csak megfordulva faképnél hagyom és mikor már a lépcsőhöz érve szaporábbá válik minden lépésem, végül kiszaladva meg sem állok a kocsiig és ott már sírva közlöm Kikivel, hogy csak hajtson tovább. Legalább egy kérdése sincs felém, egyszerűen elmegyünk.
- Elvinnél Caesar-hoz? - kérdezem tőle, aki lassan bólint. Ideje elmondani neki mindent, könnyeim között keresem a megfelelő betűket a telefonon, hogy ráírjak, hogy szükségem van rá és a lakásán megvárom. Hiszen a kulcs nálam van. Pont az ilyen alkalmak miatt.