Kijutott nekem a jóból és a rosszból is.
Apai ágról sok nyugalmat, türelmet örököltem és némi ravaszságot is. Bár őszintén meg kell vallanom, nem szívesen járok túl mások eszén. De néha muszáj megtenni dolgokat. Néha nem is magam miatt, hanem inkább mások kedvéért. Nyugodtan tűröm, mikor deszkát aprítanak a hátamon, látszólag higgadtan viselem az élet kisebb és nagyobb viszontagságait.
Másrészről viszont anyám olasz vére csörgedezik bennem. Bármi rosszat, erőszakot, az élet pazarlását, igazságtalanságot rosszul tűröm és olyankor könnyen berobbanok. Orvos vagyok, gyógyítók, az élet megmentésének szenteltem az életem és soha senkit nem bántottam. Néhány jogos ökölcsapást nem nézve. Nem átallok tettleg is fellépni, ha nőt, gyereket, állatot bántanak. Vagy bárkit, aki képtelen megvédeni magát, szót emelni az erőszak ellen. Ökölharcban is volt már részem, szó-szó... Egyik volt orvos kollégám túlontúl vissza élt a helyzetével és az ápolónőket zaklatta; nem egy sírva menekült a kórházból. Mikor megbizonyosodtam a dolgokról, megtettem a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy ne dolgozzon többé tiszteletre nem méltó kollégám. Majd gyorsan lerendeztük a kórház garázsában a nézeteltérést négy ököl között. Felrepedt a szám, de láttátok volna a másik fickót!
Ha munkába indulok, a táskámban mindig van pár szendvics becsomagolva, melegebb időben néhány üveg víz is. Gyalogláb sosem mulasztom el ezeket szétosztani, ha az utcán összefutok néhány rosszabb sorsú embertársammal. Pár szót váltok is velük, barátkozom; hogy ne érezzék magukat furcsán emiatt. Minden hónap harmadik hetén önkéntesként segítek egy olyan klinikán, ahol a rászorulók kapnak ingyenes ellátást. Kötszereket, gyógyszereket és vitaminokat saját pénzből dobjuk össze és sikerül más támogatókat is becserkészni adományokért.

Apai nagyapám: Allard Lindvall – holland matematikus †
és nagymamám: Senna (Meyer) Lindvall – oktató és egészségügyi szószóló – jelenleg Hollandiában él, de már nem annyira aktív.

Anyai nagyapám: Alan Martinelli – olasz/amerikai producer. Egy évvel ezelőtt halt meg, szívrohamban. †
Anyai nagymamám: Carlotta; született Lombardi. Híres olasz énekesnő. Első férjét (William Boucher – francia-kanadai színész/énekes) autó-balesetben veszítette el. Ami után Amerikába költözött és férjhez ment Alan Martinelli producerhez, akitől egy lánya született. Carlotta már nem él, daganatos betegségben halt meg néhány évvel ezelőtt. †

Apám: Carel Lindvall – ügyvéd és a Columbia Egyetem jogi professzora, még aktív ügyvédként és oktatóként is.
Anyám: Angella (Martinelli) Lindvall – pszichológus, emberjogi aktivista (ennek köszönhetően ismerte meg férjét is).

Testvérem: Angelien Lindvall – bárpultosként dolgozik, vagy valami hasonlót művel. Italokat tölt, és kever, meg bajt is. De azért a húgom és ha hajnal kettőkor rám töri az ajtót, mert a bátyó segítségére szorul, akkor nem rakom ki a szűrét, mint macskát télen…
Gyakorlatilag azon kevesek közzé tartozik, akikért hajlandó vagyok szinte bármire. Felmászom a falon és betöröm az ablakot, hogy bejussak hozzá, vagy akár szimplán a szobaajtót rúgom rá. Ha tehetem, mindig felveszem neki a telefont, vagy vissza írok neki. Ahogy időm engedi, hosszabb és tartalmasabb leveleket írok neki. Némileg elmerültem a tudatelméletben és sokat tanultam a kognitív terápiáról. Talán bűntudatom van, mert viszonylag "olcsón" megúsztam a kamaszkori drogozást és egyebeket. Bánt, mikor ellök magától, de mint Bumeráng Bátyó mindig vissza térek hozzá.

Unokaöcsém apai ágról: Alden Lindvall – feltörekvő színész. Tehetséges fiú, jó színész és énekesnek sem utolsó, ami csak még többet dob a karrierjén. Úgy öt éve költözött Amerikába. Azóta jobban össze járunk; moziba, színházba, koncertekre. De nálam elfér a retro játék mániája is. Megtanítottam táncolni, eljárok a fellépéseire és teljes szívből szurkolok neki, hogy sikerüljön megvalósítania az álmait.


Valahol mélyen legbelül van bennem egy kis hajlandóság a rosszra. Kamaszként gyakran kerestem a bajt, szerettem bulizni és igen, olyasmiket is kipróbáltam, amikre már nem vagyok büszke. Talán az olasz vérem hajtott a hülyeségek, csínytevések és a vadabb élet felé. 16 évesen már nem tudtam, hogy lazítani akarok, vagy pörögni, jött egy keményebb löket hát, ami teljesen kiütött. A szívem szó szerint nem tudta eldönteni, hogy most pörögjön ezerrel, vagy inkább álljon le? Egy brutál szívdobogás érzés után meg is állt. Hivatalosan két percre. Debby, az akkori aktuális barátnőm mázlira volt annyira józan, hogy mentőt hívjon és elkezdjen valamit rajtam, ami szívmasszázsnak tűnt. A kórházból kikerülve elhúztam a csíkot otthonról. Csak egy levelet hagytam hátra a szüleimnek és Debnek, hogy össze kell raknom magam újra. Három hét kellett, hogy tisztának mondhassam magam, keserves leszoktatáson voltam túl; minimális segítséggel. Utána szakítottam Debby-vel, de ő már úgy is mással tolta a fehér poros örömöket. Bocsánatot kértem a családomtól és visszatakarodtam a suliba tanulni. Akkor már tudtam, hogy többet akarok az élettől és végül az orvosin kötöttem ki.

8 évvel ezelőtt
Szokványos napnak indult. Az egyetemet már befejeztem és kezdtem volna már az új munkahelyemen. Próbáltam egy közelebbi lakást találni, hogy kevesebbet kelljen ingáznom a kórház és Staten Island között. Volt is pár jelöltem, ami a lakásokat illette, kocsiba ültem és elindultam egy körtúrára. Esteledett, mire hazafelé vettem újra utam. A Manhattan hídon haladtam át, amikor valami furcsát láttam a szemem sarkából. Lehajtottam a hídról és félreálltam, gyalog mentem vissza. Egy fiatal lány álldogált a híd alsó peremén, egyensúlyozni próbált. Reszketett és félt, de elszánt volt. Ugrott volna, kicsit közelebb mentem és ráköszöntem. Hülyén jött ki, de mégsem kiabálhattam rá, hogy ne tedd! Ha megriad le is eshetett volna. Próbáltam hát beszélgetni vele. De a lány elszánt volt és kétségbeesett, talán csak előre billent, vagy ugrott; nem tudtam eldönteni. Ugrottam én is, a keze után kaptam és vissza rántottam. Rámarkoltam a kezére, tartottam, bár a karom fájt a hirtelen mozdulattól. Sikerült őt vissza húznom a hídra, bár nem örült neki. A szeme homályos volt a könnyektől, az arcát fájdalom járta át, de még ezeken túl is láttam; milyen gyönyörű és törékeny. Sírt, zokogott; próbált megütni és szabadulni, hogy leugorhasson a hídról; de nem engedtem el. Hagytam, hogy rajtam töltse ki a dühét, hiszen alig volt már ereje bármihez is. Magamhoz öleltem és levittem őt onnan. Próbáltam beszélgetni vele, de nem akart megnyílni előttem. Haza vittem és legalább a címét megtudtam. Napokig jártam a nyakára. Kopogtattam, csengettem nála; három hét kellett; hogy le tudjunk ülni beszélgetni.
Tudta rólam, hogy hol kezdtem orvosként dolgozni, meséltem magamról. Akkor ő is kezdett megnyílni. Úgy vettem ki a szavaiból, hogy bántották és persze, mindezt egy férfi művelte vele. Nem tudom, miért mondtam neki azt; hogy engem a nők nem nagyon érdekelnek. Talán csak azért, hogy bízzon bennem.
Onnantól kezdve többet jártunk össze. Ő azt hitte, meleg vagyok és valahogy sosem tudtam neki elmondani, hogy ez nem igaz. Barátok lettünk, összejártunk; nagyokat beszélgettünk. Előttem megnyílt, igazán és őszintén. Én is meséltem neki fiatalkori botlásaimról, Debby-t sem hagytam ki. Így hát tudta, hogy volt barátnőm. Bár egy szóval sem mondtam ki, hogy meleg vagyok, de Amarilla Gillberts megmaradt ebben a hitében. Pszichológushoz járt, segítettem neki olyas valakit keríteni, akiben szintén meg tud bízni. Összejártunk, moziba, színházba kísértem; koncertekre. Néha nála ültünk le filmet nézni. A Titanic nagy kedvence. Közben igyekeztem lakást találni, hogy ne kelljen annyit ingáznom a munka miatt.
Így állt elő Rilla azzal az ötlettel, hogy költözzek be hozzá. Testvériesen osztozkodtunk a számlák fizetéséből is kivettem a részem. S kaptam néhány sütési tippet is tőle. A napok zömében együtt vagyunk otthon, közösen dobjuk össze a vacsorát, filmezünk és ökörködünk. Az én kicsi Törpillám. Törékeny teste és galamb szelíd lelke arany szívet rejt. Első pillantásra sem tűnt könnyen felejthető lánynak. Azalatt a pár hét alatt, amíg összejártunk, próbáltam rájönni; mivel babonázott meg ennyire? Újra életre kelt, a szemem láttára és szépen alakult az élete. Nem volt már rám szüksége, mégis örült annak, hogy mellette maradtam. Nem kellett már többé megmentenem, nem ezért maradtam mellette. Mire észbe kaptam, már beleszerettem. Ezt persze erősen titkolom előle és néha már bánom, hogy meghagytam őt abban a hitében, hogy melegebb vagyok, mint egy vasaló.
Barátként maradtam Rilla mellett, majdnem mint a testvérek. A különbség annyi, hogy számomra már jóval többet jelent ennél. Néha rémálmai vannak, sikítva próbál ébredezni, amire én is felébredek. Akkor órákig ülök mellette az ágyban, és ő hozzám bújva lassan megnyugszik és vissza alszik.

Ott voltam melletted, mikor rémektől űzötten riadtál fel éjszaka. Magamhoz öleltelek és a mellkasomon át éreztem, ahogy a szíved dobban. Veled voltam, mikor veszteség ért; az én vállamon sírtad ki magad; kezed fogtam és nem engedtelek el. Az élet apró örömein együtt osztoztunk és én boldog voltam. Mert boldog voltál.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Sokszor hibákat kell elkövetnünk ahhoz, hogy rájöjjünk merre is van a helyes út. A te botlásod az életedbe került, de az univerzum úgy döntött, hogy neked itt még nem járt le az időd és milyen jó is az, hogy ebbe az irányba billent a mérleg.
Nem csak a saját életedet tetted rendbe, hanem mások megmentésén is folyamatosan dolgozol, ami az egyik legértékesebb cselekedet az egész világon. Jó ember vagy, hiszen önzetlenül a húzós kórházi munkaidőn túl is megragadsz minden adandó lehetőséget, hogy segítséget nyújthass a rászorulóknak, legyen az egy szendvics, egy üveg víz, vagy egy lány visszarántása a halál torkából és még a feladataid ellátása mellett is külön figyelmet fordítasz arra, hogy megőrizd a munkakörnyezet 'tisztaságát' akár feljelentéssel... akár ököllel...  
A hazugság, vagy inkább a tények elhallgatása ebben az esetben szerintem megbocsátható, bár a kisasszony, a te Törpillád nem tudom, hogy osztja-e majd ebben a véleményemet... hát valószínűleg nem.. vagy nem első körben lesz elnéző.  
Egy szuper lapot hoztál össze, mire a végére értem úgy éreztem, mintha egy barátom élményeit olvasnám.  
Nem tartalak fel, mert látom, hogy RENGETEGEN várnak, szóval hajrá, futás! Tiéd a pálya! Nagyon sok sikert kívánok, hiszen megérdemled!

Színt és rangot admintól kapsz majd, a foglalókat és a játékteret azonban máris beveheted. New York már a tiéd is!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!