Red flag vagyok. Bordi. Próbálom leplezni. Több kevesebb sikerrel. Hogy mi is ez pontosan? Barátod a google szerint így jellemezne:

” A borderline személyiségzavarban szenvedők viselkedése szélsőséges, kiszámíthatatlan. Környezetük gyakran elviselhetetlennek érzi őket, ám a betegek is gyakran szenvednek éppen önmaguktól. ~

Blablablablabla…

Talált. Süllyedt. Fontos megjegyeznem, hogy ez nem betegség, hanem állapot, mely hosszú, éveken át tartó pszichoterápiás kezeléssel is csak igen nehezen befolyásolható. Ha akarnám, de nem akarom, vagy inkább úgy fogalmaznék már nem akarom. Számtalan dokit megjártam, egyik sem produkált látható eredményt. Eljátsszák, hogy megértenek, hogy segíteni akarnak, de igazából csak lehúznak.

Tábort vertem hát a saját vidámparokba… A bérletem pedig örökre szól. Hogy mit kínálok? Hullámvasúttól kezdve az elvarázsolt kastélyig minden van. Nem is hangzik olyan rosszul igaz? Amikor megismersz azt hiszed lenyűgöző vagyok, naponta rengeteget írok, nagyon sokat hívlak, folyamatosan beszélek az érzéseimről, a szorongásaimról, tehát tényleg olyan, mintha jegyet váltottál volna a vidámparkba. Ám a kettőség, ami leginkább jellemez nagyon hamar a felszínre tör. Persze az elején elképesztő módon kötődöm hozzád, vágyok a figyelmedre, amit gyerekkoromban nem kaptam meg. Miközben elképesztő módon vágyom arra is, hogy megtaláljam a saját identitásomat. Hogy ki vagyok… Elképesztő módon szeretek kapcsolódni. Kapcsolódok, körbe fonlak akár egy inda, utána pedig rád unok és tovább állok. Vágyok a törődésre, de szabotálom kapcsolataim legyenek azok bármilyen jellegűek. Először csodállak, körbe rajongalak, utána jön egy kattanás. Kat. Kat. És bummm leértékeltelek, rájövök, hogy annyira mégsem kedvellek, de mégis, aztán mégse. Szeress. Utálj. Imádj, törődj velem. Inkább kopj le.

Mellettem soha nem unatkozol. A szórakozásnak azonban ára van. Szimpla barátként, vagy családtagként sem feltétlenül lesz könnyű elviselned. Hidd el saját magammal együtt élni sem sokkal egyszerűbb. Maga a pokol. A saját vidámparkom.
Nem direkt csinálom, hogy manipulatív módon kötődöm emberekhez. Nem direkt csinálom, hogy sok vagyok, hogy sokat lógok a másikon, hogy azt szeretném, hogy úgy történjenek a dolgok, ahogy nekem jó. Nem direkt csinálom, hogy azzal hívlak fel az éjszaka kellős közepén, hogy légyszi gyere át, mert megölöm magam, mert rohadt egyedül vagyok. Nem fakad ösztönös taktikából ez a toxikus viselkedés forma. Nem szándékosan vagyok vérszívó, fárasztó és manipulatív. Nem tervezem el előre, mint mondjuk egy nárcisztikus. Sovány vigasz, igaz?

Fekete vagyok és fehér. Túl sok. Túl sokat törődöm. Túl sokat adok. Túl sokat akarok. Túlságosan félek. Túlságosan bizonytalan vagyok. Túl sokat szorongok. Túl érzékeny vagyok. Túl elemzek dolgokat. Túl sokat pörgöm. Túl sokat aggódom. Túl gondolok mindent is. Túl sokat kritizálom magam. Túl sokat bántom magam. Túl sokat bántom a szeretteim. Taszítalak, vagy éppenséggel túlságosan vonzalak. Túl szeretlek. Túl utállak.
Örökös viharban, impulzívan csak a mának élek, megfeledkezve a korlátokról, a következményekről.

2018 nyara más volt, mint a több, megannyi meglepetést hordozott magában, megváltoztatta az egész életemet… gyökerestül. Kibújtam a csigaházamból és belevetettem magam az életbe. A nyári szünetem nagy részét általában a szobám kellemes, biztonságos magányában töltöttem a kötelező olvasmányok felett görnyedve, elmerülve a saját kis fantázia világomba, alkalmanként beadva a derekam anya, vagy a bátyám Ale noszogatásának. A közös piknik ritka alkalom volt, anya-lánya program csak kettőnknek, de hosszú ideje nem kerített rá alkalmat, mert a munka beszippantotta, ahogyan apát is. Néha úgy éreztem, mintha a saját otthonunk szelleme lennék, akit senki sem lát…  

A legjobb barátnőm Nicole nyakán lógtam, akihez már ovis korunktól szoros barátság fűzött. Bekerült a menő csajok közé és teljes stílusváltáson ment át, a személyisége is megváltozott, de nem volt hajlandó lemondani a stréber barátnőjéről, így hát engem is magával rágatott a menő srácok vad házibulijaira, különféle programokra.
Befogadtak, egy lettem közülük, legalábbis ezt a hamis látszatot keltették az álkedvesség mögé rejtőzve… A vállamon ücsörgő kis ördög azonban igyekezett felnyitni a szemem és megpróbált figyelmeztetni, de folyton elhessegettem. Menő csaj lettem. A menő csajok nem kattognak feleslegesen, mert az önbizalmuk az egekbe van.

A menő csajok pedig menő srácokkal lógnak, a menő csajok lenyúlják anyuci nyugtatóit és arra vedelnek. A menő csajok nem mondhatnak nemet semmiféle őrültségre, mert a menő srácok a vagány bevállalós lányokat szeretik, az alamuszi nyuszikat pedig gondolkodás nélkül száműzik. Senki nem figyelmeztetett, hogy ennyire nehéz menő csajnak lenni.

Az alkohol és gyógyszer elegye tompította az elmém, feloldotta a makrancos gátlásaimat, melyet úgy vedlettem le akár kígyó a bőrét. A negyedik kört követően éreztem, hogy nekem ez sok nem esik jól, nem akarom, de a menő csajok befogják a szájukat és azt teszik, amire legjobb barátnőjük kérik, hogy ne égjenek be a menő srácok előtt. Nicole különben is erőszakkal tolta ajkaim elé poharat, itatta meg velem egy húzásra tartalmát. Zsibbadásszerű kellemes közérzet váltotta fel az izgatott gyomorgörcsöm.  

Vagány csaj lettem, aki a felelsz vagy mersz játéknál bátran csókot vált a barátnőjével, hátha a szép szemű menő srác végre felfigyel rá. Az első csókom nem pontosan így képzeltem el. Nyálas volt és vad, fogaival húsomba mart és éreztem a vérem ízét. Fancsali képem látva jól szórakoztak rajtam. Kinevettek és újra a stréber kis senkinek éreztem magam. Mit csináltam rosszul? Gyűlöltem az érzést, hogy újfent gúnyolódnak rajtam. Nem akartam az lány lenni, akinek rágót ragasztanak a hajába, vagy sarokba szorítják a női mosdóban, hogy a kuka gyomorforgató tartalmát a nyakába borítsák. Végre együtt lóghattam a menő srácokkal, a bandával, ahova nehéz, vagy szinte lehetetlen volt bekerülni. Többé nem leszek gúny tárgya, új időszámítás következett, a megaláztatások már a múlté voltak, befogadtak.

A figyelmeztető jelek ellenére ebben a naiv feltételezében lebegtem, míg nem egyikük kitalálta, hogy mókázzuk. Mit értett pontosan a mókázás alatt? Az éj leple alatt bebarangoltuk egy elhagyatott elmegyógyintézet vérfagyasztóan rideg folyosóit. Ijesztgettük egymást, vedeltünk, nevetgéltünk, de mókázásunk új szintre lépett és hamar egy ágyhoz szíjazva találtam magam.

- Srácok ez már nem vicces, engedjetek el! -  
- Ne hisztizz, élvezni fogod. -

Elárultak Nicole füle botját sem mozdította, faképnél hagyott, amint a fiúk abban lelték örömüket, hogy sírógörccsé nőtt pánikom gyomromra mért egy-egy erősebb ökölcsapással próbálták csitítani, miközben leszaggatták rólam hálóingszerű virágmintás ruhám.

- Nicole szerint még szűz vagy. -

Nem tudtam haragudni a barátnőmre, magamat gyűlöltem és hibáztattam, hogy megbíztam ebben a rakás idiótában. Egyedül maradtam a szép szemű sráccal, akiért korábban úgy oda voltam. Pillangók helyett az alkohol liftezett a gyomromban, míg Ben gátlástalanul kihasználta a kiszolgáltatottságom és ujjait, amit az előbb még a torkomig nyomott le, hogy legalább ne szárazon csúsztassa lábaim közé, elmerültek bennem. Nem volt oda a sikoltozásomért, a lenge nyári ruhám maradékával tömte be a szám és kefélt félájultra. Nem voltam hívő, templomba járó alkat, de imádkoztam, hogy elájuljak és elnyeljen a békés sötétség. Elejétől a végéig eszméletemnél voltam, még éreztem, ahogy fájdalmasan kihúzódik belőlem és hasamra élvez.

Ott hagyott egyedül a sötétben, a mocskos, dohos korházi ágyhoz kötözve.


A szüleim úgy tudták, hogy a hétvégét barátnőmnél töltöm, nem pedig megalázva, összeverve egy elhagyott épület gyomrában sorsomra hagyva. Nem volt számukra gyanús, hogy nem jelentkezem.  
Nicole vörös tincseiben gyönyörködtem, ahogy a betört ablakon át megcsillantak rajta a nap első sugarai. Olyan volt akár egy angyal, gyönyörű éteri teremtés a tökéletes pofijával, a hosszú sűrű fekete szempilláival, melyről egy kövér könnycsepp az arcára hullt, aztán még egy. Úgy bőgött, hogy belesajdult a szívem.  

- Kérlek ne haragudj rám. Elfoglak oldozni, jó? Ne bánts, oki? Benji azt mesélte, hogy kiharaptál egy darabot az arcából… Nem akartlak bántani. Hallod, amit mondok? Angel? -

Nem volt gond a hallásommal, csupán nem hatott meg az utólagos megbánása. Fájt minden porcikám, csak haza akartam menni magamra zárni a szobám ajtaját.  

Bekapcsolta a rádiót és az sem derített jobb kedvre, hogy pont a bátyámmal közös kedvenc zenénk szólt. Magamnál voltam, de mégsem teljesen. Nikit bámultam, aki már nem sírt, de szürke szemében ott ült a fájdalom. Jóval megengedett sebesség felett száguldoztunk és megállás nélkül dumált. Volt egy pont, hogy azt kívántam, bárcsak lesodródnánk az útról egyenesen egy fának és akkor nem kellene tovább hallgatnom.

- Benjamin megígérte, hogy nem tesz feljelentést, kimagyarázza miért kellett összevarrni az arcát, rendes tőle, nem? Tetszel neki, a drogtól kicsit eldurrant az agya… Egyébként azt üzeni, hogy sajnálja. Megfogunk állni egy motelbe, segítek rendbe szedni magad és kitaláljuk mit fogsz mondani a szüleidnek. -

-Angel? Szólalj már meg kurvára para vagy! -





A fürdőkádnak vetettem a hátam és vártam, vártam, hogy elvérezzek. Milyen lesz odaát? Békés? Van élet egyáltalán a halál után? Hányan jönnek el temetésemre? Fehér liliommal borítják be a sírom, ahogyan azt a búcsúlevelemben kértem? Szánni fognak? Megértenek?  
Elegem van a folyton váltakozó mély hangulatingadozásaimból, a sok könnyből, apa basztatásából, hogy ha nem húzok bele és javítom ki a jegyeimet esélyem sem lesz tovább tanulni. Kit érdekel a suli? Életem szerelme szakított velem. Megcsalt a legjobb barátnőmmel, a saját házi bulimon, a saját szobámban, a saját kibaszott ágyamban!  
Megint mindenki rajtam nevet. Ezek meg falják egymást a suli folyosóján és úgy tesznek, mintha nem is léteznék. Az ő szemükben is szellem lettem…  

(…)
Még az öngyilkosságot is lehet szarul csinálni. Nem a megfelelő irányban vágtam fel csuklómat és a bátyám rám törte a fürdőszoba ajtaját, mielőtt nagyobb mennyiségű vért veszíthettem volna. Néhány öltéssel bevarrták csuklóm, a szüleim pedig nem vették félvállról az öngyilkossági kísérletemet, amint úgy vélték készen állok, szakemberhez cipeltek. Így kezdődött a rögös utam a diagnózisomig.  




- Hogy érzed magad Angelien? Szeded a gyógyszereid?  
- Jól. Aha.
- Anyukád nem ezt mondta.
- Akkor miért nem beszél inkább vele engem meg hagy lógva?!
- Angelien segíteni akarok, de azt neked is akarod kell.  
- Dehogy akar segíteni. Felír egy csomó gyógyszert, amik lófaszt se érnek. Úgy tesz, mintha figyelne rám és megértene, pedig még csak felszínt sem kapargatja. Soha nem fog megérteni, mert nincs helyemben.  
- Mióta nem szeded a gyógyszereid? Mennyire súlyosbodott az alkohol, illetve a drog fogyasztás?
- A fű drognak számít? Nem tudtam.  

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Aztamindenit! Nem is tudom mit mondjak... Vagy egyáltalán sírjak vagy nevessek? Tudtam, hogy egy csodás írással fogsz meglepni minket, hiszen te mindig azt teszed, de felülmúltad minden elvárásomat. Egy nagyon szomorú de egyben nagyon összeszedett és gyönyörűen megfogalmazott előtörténetet olvashattam tőled, ami teljesen magával ragadott és a végén csak azt kívántam, bárcsak lenne még több belőle. Szerencsére lesz is, mert innen már nem menekülsz.  
Angelien egy nagyon különleges fiatal lány, akivel szörnyű dolgok történtek és ebből kifolyólag teljes mértékben megérthető az állapota is. Talán mikor azok a rossz dolgok vele történtek még egyedül volt, nem volt kire támaszkodnia, vagy éppen a rossz emberre támaszkodott, de ma már nincs egyedül. Többen is várunk már rá és mi mind a kezét fogjuk majd, hogy segíteni tudjunk és éreztethessük vele, hogy bizony már nincs egyedül. Mi mind szeretjük a hullámvasutat, legfeljebb majd együtt visítunk.
Akármi is van, tudd, hogy semmi sem a te hibád, te csodálatos vagy, csak a megfelelő emberekre van szükséged, hogy ezt megmutassák neked. Szóval nem is szaporítom tovább a szót, szabadjára engedlek, hiszen sokan várnak rád... Aztán szólj az uncsitesónak, hogy gyorsan mutassa be neked a barátnőt ( ) hogy mihamarabb mehessünk is együtt vidámparkozni. Addig is kitartást és sok szerencsét kívánok neked.  

Színt és rangot majd valamelyik csodás admin ad neked, addig is nyugodtan foglalózz és irány a játéktér!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!