Le sem tagadhatom, hogy mennyire úgy érzem, mintha éppen egy zsákutcába sétálnék be, ami amint beléptem azon, egy csapdává válik. Nem ez lenne az első alkalom, hogy magánnyomozásba kezdek, aztán egy cirkuszban kötök ki. Ezúttal legalább a saját lábaimon érkezem meg, és kevésbé tűnik vérfagyasztónak a hely, ám akkor sem tudok teljesen elvonatkoztatni a helyszínválasztástól. Amikor megkaptam a levelet, már akkor tudtam, hogy valami nincs rendben. Hogy valószínűleg okosabb lenne csak kidobni a szemétbe és megfeledkezni róla. Viszont az illető aki küldte a levelet tud valamit... rólam. És a múltamról. Talán arról is, hogy utálom a cirkuszt, és ez lenne az utolsó hely ahová be szeretném tenni a lábam. Persze ennek is oka van. Az pedig, hogy pontosan ide lettem irányítva, azt érezteti velem, hogy a levél feladója bizony tudja az okát. Így aztán nem hagyhatom figyelmen kívül.
A helyszínre érkezve, már érzem ahogyan összeszorul a gyomrom. Semmi kedvem belépni a cirkuszba, bár az igencsak nagy nyugalmat szolgál számomra, hogy nem vagyok egyedül. Emberek sokasága gyülemlett fel, hogy megnézzék a show-t. Talán ez nem kellene, hogy túl nagy nyugalmat adjon, hiszen az is lehet, hogy ők mind veszélyben vannak, ám mégis... Így talán én kevésbé vagyok veszélyben? Még mindig fogalmam sincs, hogy mi vagy ki után kellene itt keresnem. A levélben csak annyi információt kaptam, hogy az egyik éppen aktuális nyomozásomhoz találok itt valamiféle útmutatást. Nem írta meg az illető, hogy mit. És éppen ezért is tűnt olyan gyanúsnak. Remélem nem válok egy zsarolás áldozatává. Nem hiányzik ilyesfajta akció jelenleg az életembe. Már akad belőle bőven.
Eltelik pár perc mire ráveszem magam, hogy belépjek a cirkuszba. A show már elkezdődött, de ez számomra nem sokat jelent, hiszen nem amiatt jöttem. Nem érdekel az előadás. A háttérben kezdek el sétálni, az ülések mögött, a műsort néző emberek között kezdek el nézelődni, valami gyanús után keresve. Egy nem oda illő ember, egy jel... akármi. Csak akkor kezdem megérteni, hogy mit is csinálok itt, mikor meghallom a hangot ami a porond felől jön. Ismerős hang. Túlságosan is. - Hát persze... - Mormogom a szavakat orrom alatt, miközben most mégis az előadás irányába fordulok, hogy jól megnézzem magamnak a hang forrását.
A tekintetem szinte fellobban. Harag, szomorúság, öröm, boldogság, értetlenség, zavarodottság... minden egyszerre. Becsapva érzem magam, és nem azért mert valószínűleg a levelet ő küldte és hazudott a nyomozásról szóló részben. Sokkal inkább azért mert én még könnyeket is ejtettem érte az elmúlt hónapban, miközben ő... Vígan éli az életét. Ami természetesen nem is baj. Nem kívánom a halálát, szerettem őt. Talán még mindig? Nem tudom. Zavartan fúrom tekintetem az övébe, hosszú másodpercekig nézek vele farkasszemet és pontosan tudom, hogy ő is lát. Talán már az előtt látott, hogy én egyáltalán észrevettem volna őt. Az érzések kavarogni kezdenek bennem, úgy érzem, hogy mindjárt elájulok. Nem tudom mit kezdjek a helyzettel. Beszélni akarok én egyáltalán vele? Az életem csak épphogy kezdett visszaállni a normálisba. Mit akar? Talán csak a pénzét...
Csupán néhány perc erejéig vagyok képes őt nézni. Nem vagyok kíváncsi arra, hogy hogyan fűrészel valakit ketté, főleg azoknak a bizonyos emlékeknek a fényében. Szinte már érzem ahogyan szédülni kezdek és forogni kezd körülöttem a világ. Egy hirtelen mozdulattal indulok meg kifelé, de olyan sietséggel, hogy kifelé menet, sikerül még a saját lábamban meg is botlanom. Szerencsére orra ugyan nem bukok, de éppen elég zajt keltek ahhoz, hogy néhányan csúnya tekintettel nézzenek felém. Kiérve a friss levegőre, csak néhány további lépést teszek meg, hogy az éppen kint cigarettázó embereknek ne én legyek ma a fő attrakció, aztán előre hajolva, a térdeimre támaszkodva igyekszem magam összeszedni és egyben visszatartani a rosszullétem. Hiszen nem kellene elszórnom itt a dns-em, elvégre nincs kizárva, hogy én ma itt legyilkolok valakit.
“It’s hard when you miss people. But you know if you miss them, that means you’re lucky. It means you had someone special in your life, someone worth missing.”
“You must never be fearful about what you are doing when it’s right.”
★ foglalkozás ★ :
Detective
★ play by ★ :
Jennifer Lawrence
★ hozzászólások száma ★ :
423
★ :
Re: Is this what hell looks like?
Pént. Feb. 23 2024, 17:48
A New Encounter
The Resurrection - Second Chapter.
Tudtam, hogy kockázatos lépés lesz, amit teszek, hogy újra felveszem a kapcsolatot Jayel, de úgy éreztem, hogy nem maradhat el. Muszáj lesz újra látnom őt is, hogy teljesnek érezzem az életemet, mert, ha már nem is lesz köztünk semmi, akkor is legalább tettem egy próbát a múltam és a jelenem összemosására. Tisztában voltam vele, hogy magyarázkodnom kell majd, tudatában voltam annak, hogy valószínűleg nem kevés fájdalmat okoztam neki, ahogy azt is tudtam, hogy gyanakodni fog, hogy valami nem stimmel a levéllel, amit neki küldtem. Lényegében a lehető legtöbb fajta reakcióra fel voltam készülve, hiszen valahol pontosan tudtam, hogy nem lesz elragadtatva, ha szembesül vele, hogy a halálhírem valótlan volt, hiszen éppen a szerelmünk egy elég szép fázisában voltunk és minden szépen alakult. Nem is az fogja zavarni, hogy nem haltam meg, hanem, hogy csak úgy kiléptem az életéből minden szó nélkül. Jogos a felháborodása, én is úgy lennék vele, hogy megfojtom azt a valakit, aki csak úgy faképnél hagyott, de hát most nem én voltam az áldozat. Hogy őszinte legyek, nem túlzottan érdekelnek Jay érzései ilyen szempontból. Tudom, hogy utálatos dolog, tudom, hogy szívtelen dolog, hogy most azt mondom, hogy nem érdekel, hogy mit érez azért, amiért kiléptem az életéből, de mentségemre szóljon, itt vagyok és keresem őt. Mert vannak iránta érzéseim és hibát követtem el ezt a ballépésem, de időre volt szükségem, hogy regenerálódni tudjak. Túl sok minden történt, túl sok mindenen kellett túllépnem, amik az életemet mérgezték, amik megváltoztak, de most úgy érzem sikerült az életemet egy olyan mederbe terelnem, ami számomra is komfortos. Már csak bele kell tudnom vonni a fontosabb embereket. Katyt már megkerestem, most Jay következik.
A cirkuszban megint csak jó nagy tömeg gyűlt össze, de messziről kiszúrtam Jayt, sőt, már azelőtt láttam őt, hogy ő egyáltalán kiszúrt volna engem. Páholyból néztem, a sátor egy legfelső eleméből. Mivel tudatosan vártam őt ide, így tudatosan szemmel is tartottam mindent, ami a hatalmas sátorban történt. Ez egy olyan közeg, amiben amúgy is én irányítottam, hiszen én voltam a showman, a porondmester, a házigazda. És amúgy is mindig mindenben én irányítok, amihez közöm van. Márpedig itt most mindenhez nagyon sok közöm volt, főleg Jayhez. A műsorkezdés már elég közel volt, így én nekem is készülődnöm kellett, így elhagytam a leshelyemet és hátra mentem az oroszlánomhoz. Eközben a porondon üreges hengereket helyeztek el, majd megjelent két nő túlméretes gyűrűkkel, én pedig az oroszlán hátán bevágtattam a sátorba, majd a hátán velem az oroszlán felugrott a porondra, aztán az első hengerre, amin futott kicsit, majd átugrott a következőre, végül pedig közeledett a gyűrű. A két nő egymás elé tette a gyűrűket, de volt köztük három méter távolság. Miközben az oroszlán elrugaszkodott az ugráshoz a magasba emeltem a kezeim és egy artista, fejjel lefelé lógva egy hintáról elindult lefelé a sátor egyik végéből, majd pont akkor ért fölém, amikor az oroszlán ugrott velem. Egymás kezeibe kapaszkodtunk és miközben én a levegőbe emelkedtem vele, az oroszlán ugrott és előre nyújtott első két manccsal, hátra nyújtott két hátsó manccsal át is repült a két gyűrűn. lábaimat lendítettem, átvettem a hozzám közel eső hintán, majd megindultam én is, csak ellenkező irányba, majd mikor két oldalt egy-egy gyűrűt láttam magam mellett kezeimmel belekapaszkodtam és lábaim levettem a hintáról. Átfordultam és szaltót vetettem a levegőbe, majd két lábbal a talajra érkeztem. A cilinder ott volt a levegőben egy artista kezében, aki leejtette, mikor felettem volt, így az is a fejemre esett, de tökéletesen, pozícióban érkezett meg, nem is kellett igazítanom rajta. - Ladies and gentlemen! A Cirque Central köszönti önöket a mai műsoridőben! Lesz itt minden, mi csodálatra bírja a női és a férfi szemeket! Oroszlánok, artisták, bűvészek és illuzionisták! Kötéltánc és elefántok, tűznyelők és késdobálók! Fogadják nagy szeretettel a világ legalacsonyabb és a földkerekség legmagasabb férfiját! - intettem a nyíló sátorba, ahonnan egy alig hatvan centi magas férfi lépett be, majd utána egy közel kettőszáz nyolcvan centi magas férfi lépett be. - És az önök szórakoztatására a vak késdobáló! A levegőből egy férfi ugrott le az artisták közül, aki szemmel láthatóan ázsiai volt és be volt kötve a szeme. - És a célpont! - a sátor egy túlsó végéből egy céltáblához bilincselt bájos nőt hoztak elő a segítők, majd felállították az állványt, amire fel tudják akasztani és megpörgetni, miközben megjelentek a tűznyelők is.
Fél szemem Jayen tartottam, így azt is láttam, amint távozni készül a sátorból, így jeleztem az artistáknak, hogy távozni akarok, de látványosan eltűnve a színpadról, hogy ne legyen feltűnő, így ismét leereszkedtek és az egyik kezét elkaptam, majd felemelt és kézről kézre jártam, majd eltűntem a sátor magas elemei között és a közönség szemei elől eltűnve lecsúsztam egy sátor elemen, majd suttyomban távoztam a sátor egy hátsó ajtaján át, majd előre futottam, hogy még beérjem Jayt. Szerencsére még a sátortól nem messze elcsíptem, majd tisztes távolságban tőle megálltam és rámosolyogtam. - Hát én azt hittem ennél kicsit jobban fogsz nekem örülni - hazudtam derűs mosollyal, hiszen pontosan tudtam, hogy ki lesz borulva. - Légyszi próbálj meg nyugodt maradni és nem beigazolni a halálhíremet, mert még sokáig szeretnék élni. Nem kell, hogy tényleg megtalálják a holttestem - nevettem. - Nos azt hiszem van miről beszélgetnünk, szóval tedd meg azt a szívességet, hogy nem mész el, hanem itt maradsz velem, még ha nem is nézed végig a showt.
Az előadásról kirohanva magam sem tudom, hogy mit szeretnék jobban. Minél előbb elrohanni a helyszínről és úgy tenni, mintha az ég világon semmit sem láttam volna. Mintha nem éppen a halott -ex?- párom szellemét láttam volna, azét akit már több mint egy hónapja halottnak hittem. Talán tényleg jobb is lenne ha egyszerűen csak tovább mennék és elkönyvelném őt halottnak és úgy tennék, mintha csak egy hallucinációm lett volna. Arról pedig megpróbálkozom megfeledkezni, hogy Cale pontosan tudja hol lakom és bármikor ellátogathat. Nem mintha korábban ebben megakadályozta volna bármi is. Még csak engedélyre sem volt szüksége. Ugyanakkor a másik lehetőség is vonzó. Annak lehetősége, hogy itt maradok, megvárom az előadás végét és meghallgatom. Mert ha jól sejtem nem ok nélkül invitált meg. Beszélni akar, talán valami értelmes magyarázatot is tud adni arra, hogy miért tűnt el. Hogy miért tört össze nem csak engem, de Lara-t is. Aki számára ő csak egy újabb ember aki otthagyta és többé nem jön vissza. Egyszerűen nem tudom mire vélni ezt a viselkedést, nem értem. Mit akar? Ha eddig megvolt nélkülem, akkor most mit akar? Mire kellek?
Nem kell sokáig várnom. Ahogyan gondolkoznom sem azon, hogy hallani akarom-e a magyarázatát, ami valószínűleg egy nagy rakás hazugság lesz, hiszen legnagyobb meglepetésemre, utánam jön. Reménykedtem abban, hogy nem hagyhatja csak úgy az előadást lógva. Bár abban is reménykedtem, hogy a barátnőjét sem fogja, mégis megtette. Ez a férfi csak azt tesz amit akar, nem érdekli semmi. Sem én, sem Lara, sem a közös életünk. Sem pedig az amit közösen elértünk és ahová eljutottunk. Fogalmam sincs, hogy mit gondoljak róla. Őszintén szólva azt sem tudom, hogy mit érzek. Idő kell. Ki kell szellőztetnem a fejem és átgondolni mindezt. Talán tényleg meg kellene hallgatnom őt. Talán lesz egy igazán jó magyarázata. Mikor meghallom a hangját magam mögött, egy pillanat alatt egyenesedek fel és fordulok felé. Legszívesebben megölelném őt, hiányzott... Nagyon is. De ugyanakkor szívesen lekevernék neki egy pofont is, és fogalmam sincs melyikkel kezdjem.
- Én meg azt hittem soha többet nem foglak látni. - Vágom is rá, miközben mindkét kezem ökölbe szorul a testem egy-egy oldalán. El nem tudja képzelni mennyi önuralomra van szükségem ahhoz, hogy ne mossak be neki egyet. - Korábban még lázba hozott annak tudata, hogy gyilkolni akarok. Miért változott ez meg? - Kérdezem némi gúnnyal és egyben haraggal a hangomban, ami talán most érthető is. - Legalább hagyd, hogy behúzzak egyet, azzal letörölhetném azt a mosolyt az arcodról. - Nézek rá, miközben igyekszem demonstrálni és tükrözni az ő mosolyát, bár az enyém kevésbé lesz vidám. Sőt, sokkal inkább lesz egy vicsorgás belőle, mert egyáltalán nem vagyok mosolygós kedvemben. Vajon miért?
- Miért? - Kérdezem végül csak, röviden de mégis tömören. Tudni fogja, hogy mire utalok a kérdésemmel. - És most miért hívtál ide? Gondoltad mostmár elég idő eltelt a halálhíred óta, ideje lesz mégegyszer áttaposni rajtam? Csak a biztonság kedvéért, hogy biztos lehess abban, hogy a földön maradok? Nem értem... - A hangomból igazából hamar elszáll a harag, inkább értetlenné és szomorúvá válik, ahogyan a tekintetem is és még a vállamat is megrántom. Nem értem mit csinál vagy éppen miért. És úgy érzem most sem miattam tért vissza. Feszülten lépkedek egyik lábamról a másikra, mint aki nem tudja, hogy mit csináljon... Ami lássuk be, úgy is van. Nem merek közelebb menni hozzá, de elfordulni sem szeretnék. Nem akarom hallani a hazugságait, de mégis szeretném tudni az eltűnésének az okát. Szeretném őt magamhoz ölelni és megmondani neki, hogy hiányzott. Ám más részről meg legszívesebben saját magam ölném őt most meg, hogy soha többé ne tudjon bonyodalmakat okozni az életemben. Jelenleg egyszerűen semmiben sem tudok biztos lenni, de megbízni sem.
“It’s hard when you miss people. But you know if you miss them, that means you’re lucky. It means you had someone special in your life, someone worth missing.”
“You must never be fearful about what you are doing when it’s right.”
★ foglalkozás ★ :
Detective
★ play by ★ :
Jennifer Lawrence
★ hozzászólások száma ★ :
423
★ :
Re: Is this what hell looks like?
Vas. Feb. 25 2024, 17:56
A New Encounter
The Resurrection - Second Chapter.
Olybá tűnt Jay sokkal jobban viselte a helyzetet, mint vártam. Nem erre számítottam, sokkal inkább hittem, hogy ki fog borulni, de úgy tűnt a helyzethez képest nyugodt és két lábbal áll a talajon. Ez azért jó volt. Láttam azért a kezein, hogy kész lenne felképelni, de nem tette még meg. Remélhetőleg nem is fogja. Túl helyes a pofim ahhoz. - Ugyan, nem olyan könnyű tőlem megszabadulni - mosolyogtam. - Soha ne hidd, hogy soha, főleg, ha rólam van szó. A kérdését nem értettem, éppen ezért figyelmen kívül is hagytam. Mije volt és mi változott? Nem tudom. Nem értem. Inkább nem is foglalkoztam vele. - Áááá... nem. Ne tedd. Túl jó képű vagyok. Ne akard eltorzítani a szépségem, az neked sem használna - kuncogtam.Végtére is így volt. Ő sem akarhat egy sebhelyes arcú pasit nézegetni. A kérdése cseppet sem tetszett. Most mire volt jó a feltételezése? Az előítélete? Nem lett volna célszerűbb megvárnia, hogy mondjak valamit, mielőtt még ő elkönyvel engem egy érzéketlen pszichopatának? Nem mintha sokat tévedne, mert az voltam, de most kivételesen pont nem az volt a célom, hogy bántsam őt. - Nem, nem erről van szó. Ne gondolj teljesen szörnyetegnek. Hidd el, nyomós okom volt rá, hogy ezt tegyem - emeltem fel kezeim védekezően. - Mindent azért tettem, hogy új életet tudjak kezdeni, de ezt az életet nem akartam örökké nélküled élni. Szükségem van rád és a közeli barátaimra. Egyszerűen csak le akartam mondani mindenről és új életet felépíteni. A halálomat megjátszottam és mindenemet eldobtam. A házakat, a vagyonomat, a bűnszervezetet. Az egész addigi életemet. Most már én sem vagyok több egy átlagos embernél - tártam ki a karjaim. - Van egy közepes házam, egy átlagos kocsim, egy cirkuszi állásom. Ennyi, amim van. Azt hittem örülni fogsz neki, hogy végre egy szinten lehetünk. Már nincs köztünk akkora ék. Tudom, hogy hiba volt csak úgy kilépnem az életetekből, de fel kellett égetnem mindent, hogy megszabaduljak attól, ami voltam és el tudjam kezdeni felépíteni az új életem. Azt hitted nekem nem hiányzol? De igen. Hiányoztál és ezt őszintén mondom. Te is és Lara is és a barátaim is, de azt is tudtam, hogy ha túl hamar kereslek titeket, akkor esélyem sem lesz felépíteni az új életemet. Szerinted, ha nem lennél fontos nekem, ha nem szeretnélek, akkor most keresnélek? Miért? Miért hiszed azt, hogy nekem buli lenne megtaposni téged újra és újra? Olyannak ismersz? Gyilkos vagyok, de nem szokásom csak úgy szadizni azoknak a lelkét, akik miatt új életet kezdtem. Ha nem számítanál nekem, akkor hoztam volna ekkora áldozatot? Mindenről lemondtam. A gyilkosságokról, a pénzről, a vagyonról, értékekről, a bűnszervezetemről, csak azért, hogy neked megfeleljek, hogy én is csak egy átlag ember legyek, mint te, te pedig csak vádaskodsz és ítélkezel felettem. Nem tudsz semmit, de ítélkezel felettem. De hidd el, nem csak magam miatt tettem, amit tettem, szóval szeretném, ha megbocsátanál nekem. Tudod, hogy miként érzek feléd... - léptem hátra, majd, majd összecsaptam tenyereim és zene csendült, ami nem más, mint a Take That - Shine c. száma. De csak zene, mert az ének az én dolgom lesz. - You, you're such a big star to me You're everything I wanna be But you're stuck in a hole And I want you to get out
I don't know what there is to see But I know it's time for you to leave We're all just pushing along
Trying to figure it out, out, out All your anticipation pulls you down When you can have it all You can have it all
So come on So come on, get it on I don't know what you're waiting for Your time is coming, don't be late, hey, hey[...] - énekeltem természetesen a teljes dalt, ha közben le nem ütött, de, hogy hű maradjak magamhoz, táncot(1-2-3) is ejtettem mellé.
A végén még tényleg kiderül, hogy ennek az embernek kilenc élete van, akárcsak egy macskának. Azt viszont semmiképp sem értem, hogy hogyan tud elém állni egy ilyen nagy mosollyal az arcán. Komolyan... Mit vár most tőlem? Hogy a nyakába ugrok? Miután több, mint egy hónapig halottnak hittem és azt gondoltam, hogy már soha többé nem látom? Nagyon nehezemre esik eldönteni, hogy mit kezdjek vele, vagy egyáltalán akarom-e tudni miért tette amit tett. Ha legalább némi megbánást látnék rajta, lehet könnyebb dolgom lenne. De semmi. Teljesen hidegen hagyja a fájdalom amit okozott. - Hogyan vagy képes ilyen egyszerűséggel csak viccelődni? - Nézek rá a fejemet rázva. Azt kívánom bárcsak érdekelné, hogy mit érzek. És bár tudom, hogy Cale tud jó is lenni, hiszen láttam benne a jót, tudom, hogy ott bujkál benne, most mégsem vagyok biztos abban, hogy valóban ismerem-e őt. Hogy elhihetek bármit is neki... Tudok én egyáltalán még bízni benne?
Meghallgatom őt, nem szólok bele, csak csendben figyelem ahogyan szépen lassan felépíti a válaszát. A tekintetem ugyan sugallja, hogy nem vagyok meggyőzve, még mindig zavart vagyok és nehezen tudok neki hinni... talán nem is tudok. Ám nem cáfolom őt meg azonnal. Megadom neki az esélyt, hogy megmagyarázza a helyzetet. Igyekszem raktározni mindent amit mond, mérlegelni és időt adni magamnak arra, hogy átgondoljam mindazt amit hallok. A végén elfordulok tőle, nem megyek el... Csupán elfordulok, mert nem akarom, hogy lássa az arcom. Amikor viszont zene csendül fel, majd pedig Cale énekelni kezd, egy szempillantás alatt fordulok vissza felé. Nem tudom mi mehet végbe a férfi fejében amikor eltervezte, hogy a szétesett és megtört barátnőjét egy bulival fogja megvigasztalni, de az tuti, hogy van még mit tanulnia.
- Cale... - A nevét szinte csak suttogom, a kényszer, hogy ténylegesen behúzzak neki egyet csak egyre jobban nő. - Mit csinálsz? - Értetlenül nézek rá ahogyan ő felhőtlen boldogságban kezd el énekelni és táncolni. Nem értem az egész helyzetet. Nem értem miért gondolja, hogy ennek most itt az ideje. Azt hittem beszélgetünk... Beszélni akart. Vagy most tényleg nem érdekli, hogy én mit gondolok? - Fejezd be! - Szólok rá kissé erélyesen, igyekezve arra, hogy tudassam vele, ennek még nincs itt az ideje. Még semmit sem ünneplünk, sőt, talán nem is fogunk.
- Ha komolyan gondolod, hogy miattam tettél mindent, akkor beavattál volna. Nem tűnsz el hetekre, nem hagysz abban a tudatban, hogy meghaltál. Együtt csináltuk volna végig... Közösen. Becsapva érzem magam és nem tudom, hogy valaha is bízni tudok-e még benned. - Mondom végül mikor leáll az énekléssel. Igen, talán túlgondolom. Talán meg kellene adnom neki az esélyt arra, hogy megbízzak benne, még egyszer utoljára. De nem tudom, hogy képes vagyok-e rá. Ahhoz bizonyítania kell és azt pedig nem ilyen módon. Nekem nem egy műsor kell. - Kétlem, hogy te valaha is átlag ember tudsz lenni. - Kételkedve rázom meg a fejem, közben jól meg is nyomom az átlag ember kifejezést. - Szóval ha a nulláról indultál, honnan lett máris egy házad? - Teszem is fel neki a millió dolláros kérdést, hiszen nekem a harminchárom évem sem volt elég ahhoz, hogy vegyek magamnak még egy kis viskót sem. Nemhogy alig néhány hét leforgása alatt egy egész házat. Kétlem, hogy a cirkuszi állás milliókat hozna házhoz, de lehet pályát tévesztettem.
- Cale én nem tudom mit higgyek. Nem tudom mit akarok, azt sem tudom már, hogy ki vagy. Na nem mintha eddig tudtam volna... - Most először villantok fel egy bár halvány, de őszinte mosolyt. Tényleg nem tudom ki ő. Soha sem tudtam. - Nem hiszem, hogy ilyen könnyen menne ez... Nem tudok csak villámcsapásra megbocsátani és úgy tenni, mintha semmi sem történt volna és onnan folytatni ahonnan abbahagytuk. Ez nekem nem megy. - Megrázom a fejem, majd teszek is egy lépést hátrafelé, bár nem indulok még meg. Megvárom, hogy mit tud még számomra nyújtani. Remélhetőleg ezúttal nem egy kést a hátamba, mert ugye legutóbb mikor szakítani próbáltam vele, ez lett a vége. Bár ezúttal más a helyzet. Ezúttal ő szakított velem mikor eldöntötte, hogy megjátssza a saját halálát és eltűnik az életemből. Ugyan megadom neki az esélyét annak, hogy kimagyarázza magát, de túlságosan zavart vagyok ahhoz, hogy véleményt tudjak alkotni, vagy döntést tudjak hozni.
“It’s hard when you miss people. But you know if you miss them, that means you’re lucky. It means you had someone special in your life, someone worth missing.”
“You must never be fearful about what you are doing when it’s right.”
★ foglalkozás ★ :
Detective
★ play by ★ :
Jennifer Lawrence
★ hozzászólások száma ★ :
423
★ :
Re: Is this what hell looks like?
Kedd Feb. 27 2024, 19:47
A New Encounter
The Resurrection - Second Chapter.
Azt gondolom, ha őszintén beszélnék neki arról, hogy vagyok képes még ebben a helyzetben is viccelődni, alighanem vége lenne a kapcsolatomnak vele, így jobb, ha erről nem beszélek. Úgyis, ha belekezdek a mesémbe, a tetteim történetébe, úgyis el fogja felejteni, hogy valaha is feltette ezt a kérdést, szóval nem aggódom, nem felelek, csak eltussolom a kérdést. Az, hogy elfordult nem jó jel, de majd megbékél. Elkezdtem zenét játszani és énekelni, amire vissza is fordult, de nem hozta a várt hatást, sőt, félbe is szakított, így kénytelen voltam én magam is felhagyni az énekléssel és a zenét is lekapcsoltam, hogy magyarázatot adjak minderre. - Nos, ez lett volna az a rész, ahol én elénekelek neked egy felhőtlen vidám, romantikus beütésű dalt, te pedig könnyes szemmel megbocsátasz nekem, deee... úgy látom erre most nem kerül sor. Nem láttál a dal mögé - csóváltam a fejem. Figyelmesen hallgattam végig a válaszát, bár nem érdekelt és nem is hatott a lelkemre. Próbált volna bűntudatot kelteni bennem, mert nem tettem a kedvére. Fel is emeltem a mutató ujjam. - Na jó, figyelj. Elismerem, hogy nem volt szép, amit tettem, de azt gondolom így is sokat tettem már azért, hogy a kedvedbe járjak. Felhagytam a gyilkosságokkal, a bűnözéssel. megpróbálok rendes ember lenni, tisztességes és azt gondolom az utóbbi időben veled szemben is elég rendes voltam. Próbáltam olyan életet élni, hogy elégedett legyél, hogy neked is jó legyen. Sajnálom, ha most nem tettem a kedvedre, de vannak dolgok, amiket egyedül kell végigcsinálnom és biztos vagyok benne, hogy neked is van ilyen. Te sem osztod meg velem az életed minden apró rezzenését. Ezt érted is tettem, nem csak magamért. Tudod unom már, hogy semmit sem vagy képes értékelni. Vedd tudomásul, hogy attól, hogy egy pár vagyunk, vagy épp voltunk, az nem jelenti azt, hogy az életünk 100%-át össze is kell kötnünk és mindig mindent tudnunk kell a másikról, mindig-mindent közösen kell csinálnunk. Vannak önálló döntéseink és tetteink. Köcsög voltam, igen, tudom. De ennek a tettemnek egy életre szóló eredménye lett. Vagy tán te azt mondod, hogy te mindig-mindent képes lennél velem végigcsinálni? Jó, legyen. Te akartad. Akkor holnaptól meg is lesz az akaratod és nem fogsz tudni ellene tenni. És elvárom, hogy egy rossz szavad ne legyen felém és vágj hozzám jó képet, mert holnaptól egész végig a sarkadban leszek. Holnaptól munkatársak leszünk! Ott leszek veled a rendőrségen, mint nyomozó és elvárom, hogy egy árva szót se szólj nekem érte, hanem mosolyogva csináld végig velem. Mert ugye mi mindent együtt csinálunk végig! - morogtam ellentmondást nem tűrő hangon, keményt tekintettel. - Én egy élet munkáját dobtam el miatta, te pedig csak hisztizel és felrósz nekem mindent, mert egyszer "hibáztam". Te semmit sem vagy képes értékelni, csak azt, ami a te akaratod szerint történik. De vedd tudomásul, hogy nem a fiad vagyok, te pedig nem az anyám. Nem csak azt kell értékelni, ha te azt mondod piti, akkor én majd leguggolok eléd és lihegek egy csókodért. Nem irányíthatod az életem. Egy kapcsolat nem erről szól. Nem csak azt kellene értékelned, ha a te elvárásaid szerint teszek a kedvedre. Nem csak a te általad kiszabott utasítások, elvárások és kérések léteznek. Ismét átugrottam a kérdését, majd mikor mosolyogva kifejtette, hogy már nem tudja ki vagyok és talán soha nem is tudta, akkor elmosolyodtam én is. - Senki sem. Talán én magam sem. Vállaira fogtam és egy lakókocsi oldalának nyomtam, majd ott tartva szemeibe pillantottam. - Talán csak nem próbáltál eléggé megismerni. Lehet velem együtt kéne. Ismerj meg és segíts, hogy én is megismerhessem magam.
Komolyan elgondolkozom azon, hogy Cale az elmúlt majd két hónapban mással sem töltötte az idejét, minthogy romantikus filmeket nézett, hogy aztán megtanulja, hogyan kell kiengesztelni a barátnőt akit hónapokra magára hagyott, abban a tudatban, hogy ő meghalt. Na már most az tény és való, hogy a filmekben nem a megfelelő módon történik egy bocsánatkérés, máskülönben nincs az az ég, hogy ő azt higgye ez ténylegesen működni fog. Majd szétvet az ideg, nem értek semmit sem, ő meg... Éneklésbe kezd? Honnan szedhet ilyen badarságot, de komolyan? Hogy gondolhatja, hogy én könnyes szemekkel fogok a nyakába ugrani és meg is bocsátani? Még ha akarnám sem tudnám ilyen egyszerűséggel lezárni a témát. Nekem magyarázatra van szükségem. Minimum. De annak is rohadt jónak kellene, hogy legyen ahhoz, hogy meg tudjak bocsátani.
- Nem azt mondtam, hogy oszd meg velem az életed minden apró rezzenését. De nem tűnhetsz el hónapokra és hitetheted el velem, hogy meghaltál. Aztán pedig úgy gondolni, hogy magyarázat nélkül majd csak visszatáncolhatsz az életembe... Szó szerint. Ez nem így működik. Ha egy ajtón kimész és becsukod az ajtót is magad után, az bizony csukva is marad. - Ezzel adom is burkoltan tudtára, hogy nem szándékozom számára újra kinyitni azt az ajtót. Legfőképpen nem azelőtt, hogy bizonyítana. És átkozottul sok bizonyítani valója van. Tudom, hogy sokat tett értem, sokat változtatott, sokat adott fel azért, hogy az életemben maradhasson, de... Sokat is tett ellenem. Sokat bántott, lelkileg és fizikailag. Ez pedig az utolsó csepp volt a pohárban. Azt pedig nem tudom, hogy az a bizonyos pohár valaha ki tudna-e még ürülni.
A haragját letagadni sem tudná, természetesen azonnal érzékelem, hogy kezdi elveszíteni az eszét. Sokkal komolyabb lesz, én pedig normális esetben talán itt visszavonulót fújnék, mert nem akarom, hogy elfajuljon a veszekedés, de ezúttal beveszem a leszarom tablettát. - Óó, bocsánat! Akarod mondani, ugyanazt tennéd, mint korábban? Mikor egy lépést nem tehettem anélkül, hogy nem lennél te, vagy valamelyik embered a nyomomban? - A hangom sokkal erélyesebbé válik, nem kiabálok, de közel állok hozzá. - Te pontosan az az ember vagy, akimindent is tudni akarna és kis híján tönkretett vele. - A mutatóujjammal mellkasára bökök. - Még ha könyörögnél sem akarnék mindent tudni az életedről, mert tudom, hogy akkor már rég itt sem lennék. - Azt inkább nem jegyzem meg, hogy valószínűleg nem saját döntésből, sokkal inkább mert meg kellene ölnie ahhoz, hogy szabad maradhasson, mert akárhogy is próbál ellene tenni, de én nem tudok az elveim ellen menni.
- Egy élet munkáját dobtad el miattam, aztán mégis engem is eldobtál mikor úgy döntöttél, hogy isten tudja miért, eljátszod a saját halálod! - A vállaimon való érintése meglep, egy pillanat erejéig elgondolkozom, hogy talán ez az a pont ahol vissza kellene fognom magam és nem tovább hergelni őt. Nos az a bizonyos pillanat iszonyat gyorsan el is múlik, mivel a következő pillanatban már emelem is mindkét kezem, hogy azokkal mellkason vágjam őt, többnyire, hogy megpróbáljam őt eltolni magamtól. Abszolút nincs szükségem arra, hogy a közelségével próbáljon meg összezavarni, vagy éppen megfélemlíteni... Mert ugyebár azt tudom, hogy Cale bármire képes. - Nem tudok benned bízni, vagy neked hinni és talán már megismerni sem. Nem tudom mit akarsz tőlem, de nem hiszem, hogy csak úgy, egy csettintésre vissza tudlak engedni. Talán neked eltűnni hetekre semmiség, de számomra igenis sokat jelent. Én elengedtelek. Az életem ment tovább... - Igyekszem kicsivel nyugodtabb hangnemre váltani. - Mi van ha találtam valaki mást amíg te... ki tudja mit csináltál? Még csak nem is hibáztathatnál. - Vonom kérdőre, bár természetesen ez csak feltételezés. Próbálom értésére adni, hogy nem tűnhet csak úgy el az emberek életéből, legalábbis nem következmények nélkül. Most pedig lehetségesen nagy árat fog fizetni. Hiába hajtogatja, hogy mindent feladott értem, ha a végén engem is eldobott. Így már semmit nem ér amit tett.
“It’s hard when you miss people. But you know if you miss them, that means you’re lucky. It means you had someone special in your life, someone worth missing.”
“You must never be fearful about what you are doing when it’s right.”
★ foglalkozás ★ :
Detective
★ play by ★ :
Jennifer Lawrence
★ hozzászólások száma ★ :
423
★ :
Re: Is this what hell looks like?
Pént. Márc. 01 2024, 17:29
A New Encounter
The Resurrection - Second Chapter.
- Mmm... nem, ez nem így van. Én eddig még minden csukott ajtón át vissza tudtam menni. Tudod én ismerem a kilincs fogalmát - nevettem. Nem tetszett, hogy hová akar kilyukadni a beszélgetés, így némiképp megkomolyodtam és elővettem a sötétebb, határozottabb oldalam, hogy megmondjam neki a véleményem. - Igen, azt akartam ezzel mondani - bólogattam. - Megint hozzám leszel nőve. Hisz neked arra van szükséged. És garantálom, utána mindent át fogsz értékelni - feleltem fejem enyhén fel-le ingatva, de csak millimétereket mozdítva rajta. - És miből gondolod, hogy már most nem tudok rólad mindent? Hónapokon át voltunk együtt. Már ismerem a gondolkodásod és a lelked. Nem fogsz tudni meglepni - ingattam meg a fejem. Pontosan tudom mikor-mire gondol, mik az érzelmei reakció, mik az érzései, mik lesznek a tettei. Lehet nem tudok profin manipulálni, mint Rowan, de nem sok meglepetést tud nekem okozni. Bár Jay is elég jól ki tudott ismerni engem, de nem annyira, mint én őt. Én több meglepit tudtam neki okozni, mint ő nekem. A falnak toltam, de ő mellkason vert, amin nem akadtam fenn, nem is érdekelt, viszont arca elé emeltem mutató ujjam. - Ez nem igaz. Eldobtalak egy rövid időre, de most visszajöttem érted. Nem mondtam le rólad. Ne próbálj meg úgy tenni, mintha örökre elengedtelek volna, mert ez nem így van. A sértettséged beszél belőled, csak ennyi. Ezen kéne túllendülnöd. Nem látod a fától az erdőt. Nem kértem, hogy bízz bennem - engedtem le a kezem, miközben igyekeztem az empatikus oldalamat mutatni neki. - Azt sem kértem, hogy higgy bennem, nem kértem, hogy azonnal bocsáss meg és ugorj a nyakamba. Elismertem, hogy hibáztam, Csak egy esélyt kértem tőled, hogy próbálj meg újra az életedbe engedni. Ennyit megérdemlek. Hogy megpróbálj újra magadhoz fogadni. Annyi mindent tettem már, hogy elfogadj és szeress, hogy az életünk egy szintre kerüljön. Ez neked tényleg nem jelent semmit? Ez az egy hibám tényleg mindent tönkre tesz? Ezt te sem gondolhatod komolyan... Nem kértem, hogy egy csettintésre minden legyen a régi, de azt nem tudom elfogadni, hogy tényleg mindennek vége legyen emiatt. Én mindent feladtam, te pedig képes vagy itt hagyni engem? Neked könnyű, mert te nem vesztettél semmit - mondtam, de az elkövetkező mondataim során az empátiámba keveredett némi harag és csalódottság. - Én szinte mindenemet. A pénzem, a házaim, a szervezetemet, a saját cirkuszomat, az embereimet, a barátaim közül is jó párat, a külsőmet, a régi életemet egészben felszámoltam. Te miattad! Hogy elfogadj és meg tudj szeretni, hogy ne egy gyilkos bűnözővel kelljen mutatkoznod és élned az életedet. Te mit vesztettél? Elvesztetted a lakásod, a barátaid, a kollégáid, az állásod, a lányod? Elvesztettél bármit is? Nem. Neked mindened megmaradt, amit elértél, amit felépítettél. Neked könnyű. Semmit sem adtál fel, semmit nem buktál el. Te ott folytathatod az életedet, ahol abbahagytad. Minden és mindenki ott van benne. Te semmiről nem mondtál le értem. És nekem? Mi maradt? Ki maradt? Te, meg egy-két ember. Ennyi. De úgy látom most már te sem. Jó nagy bohóc voltam a cirkuszodban, hogy hagytam magam hülyére venni. Egy aprócska áldozatot sem érdemeltél meg. Hiba volt megtudnod, hogy élek. Tűnj el innen, mert, ha én tüntetlek el, akkor nem a saját lábadon mész el - mondtam keményen, majd elindultam vissza a cirkuszi sátorba. Talán érzelmi manipulálásnak tűnhetett, de ezt nem annak szántam. Ezek az őszinte gondolataim voltak.
A viccelődéséből megítélve tényleg nem érzékeli a helyzet súlyosságát, vagy egyszerűen csak szarik bele. Neki ez így volt kedvére, így volt megfelelő, őt nem érdekli, hogy nekem mi lenne, vagy lett volna jó. A reakciója igazából csak egyre jobban és jobban felnyitja a szemem, amit eddig minden valószínűség szerint, csukva tartottam. Idegesít a nemtörődömsége, idegesít, hogy eddig nem álltam fel ellene és ilyen sokáig eltűrtem, hogy engem is csak bábként kezeljen, kihasználjon és manipuláljon. Tudom, hogy sokat tett értem, de annyival többet tett ellenem. A pro és kontra lista valószínűleg kiakadna, ha nekiállnék megírni azt. - Mert te betöröd azt az ajtót, egyszerűen csak ajtóstul rontasz a házba és rohadtul nem érdekel, hogy erről a másik mit gondol. - Vagy éppen lemásolja a kulcsot és úgy tör be, mint ahogyan velem is tette. - De ezúttal be van biztosítva az az ajtó. - Adom tudtára továbbra is metaforákat használva, magam sem pontosan tudom miért. Talán mert a leszarom tabletta ellenére is félek kimondani mit gondolok? Ugyan ő hagyott el és jogosnak érzem a felháborodásom, mégsem tudom, hogy hogyan reagálna ha kerek-perec a tudtára adnám, hogy többet látni sem akarom.
- Nem, ez nem így működik! - Válaszolom, átkozott sok ellenkezéssel a hangomban, mert rohadtul nem akarok visszaesni a csapdájába, nem akarok a behálózott pókeledel lenni. - Nem leszek hozzád nőve, mert mostmár felnyílt a szemem, megláttam, hogy milyen önző is vagy valójában. - Nézek rá egy grimasszal, hiszen mindketten tudjuk, hogy igazam van. Ugyan úgy tett mintha miattam változna, manipulálni próbál ezzel is, de pontosan tudom, hogy nem én vagyok az egyedüli ki miatt tette. Nem igazán érdekli az ellenkezésem arra, ahogyan sarokba szorít... és éppen itt a lényeg. Soha sem érdekelte az ellenkezésem. Mindig azt tette amit ő kart, aztán elhitette velem, hogy én is akarom. - De, jelent. Hálás vagyok mindazért amit értem tettél, tényleg. Viszont az életünk soha nem lesz egy szinten. Az nyilvánvaló, hogy a nyugodt élet nem neked való és nem is tudtál megmaradni benne, ezért tűntél el. Nem vagyok hülye. - Mondom végül amit gondolok, nem kerülgetem tovább a forró kását. Most egyenesen a szemébe nézek, még akkor is ha ijesztően közel áll hozzám és úgy érzem a szívem máris a torkomban dobog. Éppen ezért sem tudok azonnal válaszolni a többire. Igyekszem lenyelni az iránta érzett félelmet, még a fenyegetése ellenére is, mert igenis jogomban áll kimondani amit akarok és megértetni vele, hogy mit tett velem.
- Még hogy én nem veszítettem semmit? - Szólok utána jóval erélyesebb hangnemmel. - Te csak tárgyakat veszítettél, pénzt, néhány tulajdont, amit bármikor vissza tudsz vásárolni. A felsoroltak közül szinte mindet vissza tudod szerezni, seperc alatt. Főleg miután visszakapod amit a halálodból kifolyólag örököltem. - Mert hülye lennék megtartani. - Én saját magamat vesztettem el! Nem visszavásárolható... - Hacsak a dilidoki akit találtam, nem számít annak. - És te pedig most is csak a saját hülye sérelmeidet és sebeidet nyalogatod, megint csak azt hiszed itt minden rólad szól és azt várod, hogy majd utánad rohanok. Hát ezúttal nem fogok! - Oké, a végére talán kicsit túlságosan belendültem, a hangom jóval hangosabb skálán mozog, mint amit eddig megengedtem volna vele szemben. Talán a második leszarom tabletta már nem kellett volna, főleg ha nem akarunk show-t rendezni itt.
“It’s hard when you miss people. But you know if you miss them, that means you’re lucky. It means you had someone special in your life, someone worth missing.”
Kezdőlap
