Többen is jelezték nekem, hogy baj van az új lánnyal, akit csapatbővítés miatt vettem fel. A Lucifer hatkor nyit, így a munkásoknak legalább fél, de inkább egy órával előbb itt kell lenniük, a beosztás is így van írva, de Angelien mostanában mindig elkésett, legalábbis a többiek szerint, akiknek így egyedül kellett megcsinálniuk két ember munkáját. Mindig megvan adva, hogy ki nyit, de sajnos soha nem sikerült időben ideérnie az elmúlt napokban, sőt. Olyan is volt, hogy a munkakezdésre sem esett be, hanem csak utána, amivel hátráltatta a kiszolgálást.
Nem voltam túl jó passzban mostanság, megvolt a magam baja, így kezdett elegem lenni abból, hogy már a klubom sem tudott magától üzemelni, ahogy eddig. Kezdő fizetéshez képest szerintem elég jól keresett, szóval az lett volna a minimum, ha odateszi magát. Engem nem érdekel, ha baja van, ez egy munkahely, hagyja otthon…
-…ezt megint csak úgy mondod. –felpillantottam a pultban ácsorgó Candy-re, aztán a szemeimet forgatva vezettem körbe a tekintetemet a helyen, míg végül meg nem állapodott a bejárati ajtón, amin a tékozló lány lépett be. Lehúztam a kávémat, hogy felkelhessek, de mielőtt még sikerülhetett volna…
-Legyél vele kedves és megértő. Nem tudhatod, mi baja van.
-Mindig az vagyok. A megértő a középső nevem… –villantottam meg rá egy fáradt, megnyerőnek szánt mosolyt, hogy aztán elállhassam az útját az érkezőnek, mielőtt még elmehetett volna átöltözni. Ritkán szoktam lefáradni nyitás előtt, főleg úgy, hogy mások is voltak itt, szóval megtisztelve érezhetné magát… ha nem az lenne az indokom, ami.
-Üdv, Miss Lindvall. Milyen kedves, hogy megtisztel bennünket a jelenlétével így nyitás előtt… öt perccel. –néztem le rá felvont szemöldökkel. Tegeződünk, de ezzel nyomatékot tudtam adni a szavaimnak.
-Az irodámba, most. Dobd be a cuccod Candy-nek a pultba, aztán menjünk. –jelentettem ki határozottan, kérve két üveg vizet a pultból, majd elindultam felfelé az irodámba, de csak szigorúan Angel után.
-Ülj le. –nyomtam a kezébe a vizet, az asztalommal szemben lévő fotelre bökve a fejemmel.
-Nem szeretnél mondani valamit? –kezdtem el az orrnyergemet masszírozni egy sóhajjal kísérve.

-Nem, nem kell. –talán aljas húzás, hogy ezzel piszkálom, de megérdemli. Már többször elkésett, amivel rosszat tesz a kollégáinak és a forgalmunknak is, mivel kevesebb ember kevesebb vendéget tud kiszolgálni. Ráadásul ez tényleg pofátlanság a kollégákkal szemben is. Nem azért van minden beosztásban 3-3 pultosunk és felszolgálónk, hogy aztán egy kiessen, így csökkenjen a hatékonyság. Nem a barátja, hanem a főnöke vagyok. Az, hogy nem járok feleslegesen a nyakukra, csak egy dolog, ettől még vannak szabályok, amiket be kell tartani és elfogadsz, ha ide jelentkezel.
Türelmetlenül néztem végig a lassú pakolászását, majd azt is, ahogy felvánszorgott előttem az irodába. Miután leült, és hajlandó volt megszólalni, hitetlenül meredtem rá emiatt az elég gyenge kifogás miatt.
-A héten már sokadszorra? –vontam fel kérdőn a szemöldökömet, a hangsúlyom pedig tisztán tükrözte a „na ne szórakozz velem” hangsúlyt.
-Húzd vissza a zoknidat, ez nem orvosi rendelő. Kérj sebtapaszt valakitől, elvileg a pultban kell lennie. –ráztam meg a fejemet egy szusszanással, elgondolkozva nézve rá.
-Még ha el is hinném, hogy elaludtál, egészen délután ötig mondjuk, és ezért értél ide öt ötvenötre, attól még ez nem kifogás. Telefonálj ide, hogy tudjunk azzal kalkulálni, hogy épp, hogy be fogsz esni ide. Ez egy munkahely, nem játszótér, és nem is iskola. Nem a pajtásaid vagyunk, hanem a főnökeid, a kollégáid. Felelősséggel tartozunk egymásért, a munkánkért. Ha egy ember kiesik úgy, hogy nem tudjuk, mi van vele, azzal cserben hagyja a többieket. Ez egy csapatsport. Vagy mindenki egyfelé húz, vagy le kell vágni a tévútra futó ágakat, érted? –döntöttem oldalra a fejemet, belekortyolva a vízbe.
-Nem rúglak ki. Még nem. –emeltem fel a mutatóujjamat türelmetlenül.
-Viszont tudni akarom az igazat. Miért késel el mostanában? –az elején nem ilyennek tűnt, ha ezt tudom, akkor fel sem veszem.
-Nem tetszik a hely? Mégsem erre számítottál? Nem boldogulsz a vendégekkel? Meguntad már most? Vagy elszalad az idő a pároddal és nem mered bevallani? Valamit mondj már, mert az nem kifogás, hogy „jajj, elaludtam, pedig délutánra kell járnom és tegnap nem is dolgoztam.” –forgattam meg a szemeimet, majd a tekintetemet a remegő kezeire vezettem.
-Ne idegeskedj már ennyit. Nem foglak kirúgni, és még nem is kiabáltam veled, nem? De a dolgoknak következményei vannak. Nem csak neked nehéz az életed. Ez egy melóhely, ide dolgozni jársz. Ha valami bajod van, jelezd, aztán vegyél ki szabadnapot, vagy mond el nekem. Nem szokásom visszamondani mások bajait, mert senkinek semmi köze hozzá. Meghallgatlak, de ha hazudsz, úgy nehéz. –ezt Remy-től tanultam. Meg kell hallgatni a dolgozókat, hogy jobban érezzék magukat.