an az ritka körbe mondás, hogy "ha az ember lánya megakarja védeni magát az állatias ösztönű erősebb nemmel szemben, vegyen külön oktató órákat a szabadidejében!" Természetesen ez a közmondás nem éppen így szól, de hűen aláírja, a mi női társadalmunk krízisét, amivel vagy szimbiózisban élsz vagy úgy próbálsz tenni mintha elkerülnéd. S mikor élesben megtapasztalod, hogy a kellemetlen szituációk bizony rád is rád találnak, akkor üti fel mércéjét a védelmedre szolgáló tudásod. Melyet a Richter-skálán mínuszban 10-re értékelnének. Ami annyit tesz könnyűszerrel kirabolhat, elrabolhat bárki, aki kicsit is több tesin vett részt mint te. Ebből jön le az elhatározás, hogy én már pedig nem...ha nem is győztes pozícióban, de nehezítő tényezőként még szadizhatok azzal, aki kénye kedvében úgy gondolta porcelán babának kirakhat a polcára. S ezzel a szónoklattal inkább csak a szüleim folytonos aggódósát csitítanám. Ha hirtelen el lehetne törölni egy évezredek óta fennmaradt ösztönt. Ugyan, erős lenne azt állítani, hogy szüleim "jótékony" behatása által döntöttem úgy, hogy az idei nyári szünetemet öndidakta hasznossággal töltöm el. Arra ott volt a Spártai izomzattal megáldott Jeremy, mint személyi edzőm. Nem is tudom mostanában miért gyakorol rám ekkora hatást a férfi társadalom hosszasan kimunkált adottságai. Most legyek olyan mint Alex? Valljak szint a gyóntatóban, ahogy ő tette? Arra hivatkozván, hogy "bocsásd meg Uram, mert vétkeztem. Sokszor gondolok a szexre. De ez természetes, nem?" Míg a pap a túloldalon köztudottan egy félmosolyt lejtene, mint a Flashdanceben. A világ azonban nem Flashdance, nem is Dirty Dancing...hiába, hogy 80-as évekbe szerettem bele. Attól még nem leszek képviselője az akkori értékeknek. Marad Jeremy, a kora délutáni edzésekkel, amiken nem rest rendszeresen a fejemhez vágni "keményebben!" Annak címezve, akinek kinézete egy vászon babával míg fizikai megléte egy újszülött gida erejével vetekszik. Azért mégis mindent bele adok...vagyis számára csak ezt mondogatom.
Egyszemélyes önvédelmi kúrámat a belvárosban folytatom, óraként alig 10$-ét. Azt hinnénk Jeremy ennél azért nagyobbra teszi a lécet...de hazudnék hanem profitál bőségesen a hét mindennapján a cukros kislányok és mozgásképtelen nyugdíjasokból. Engem csak szerdának tart számon, ugyanis ekkor van az én beosztásom. Gyakorlatban egy kemény 5 órás procedúrákról beszélünk, amit 30 percre néha közbeszakítanak "az állj!" vagy a "már nem bírom" monológok. Habár gyakrabban előfordul, hogy inkább bemutató óra mintsem bokszmeccs folyik le köztünk, aminek én örülök a legjobban kettőnk közül.
Szinte már megszállottan vártam, hogy szétrúghassak néhány képzeletbeli feneket. Érkezésem előtt már torna cuccban utaztam végig egész Manhattant, mire betértem. A recepciós szinte már közkedvelten intett fel a lépcsőkre nekem, jelezvén, hogy Jeremy napra készen vár engem. Így azzal a lelki örömmel nyitottam be a terembe, ami első látásra inkább raktárhelyiség képét adta az idegen szemeknek. De azzal a lendülettel, ami az ajtót a húzat kíséretében becsapta magam mögött jön egy hirtelen ösztönös ijedség, ami a meghökkentség érzésével válik végül eggyé. Egy teljesen ismeretlen krapek...nyilván hátulról is az, hisz Jeremy-t a legegyszerűbb a...nem lényeges! Ő nem Jeremy...akkor jogos alapon követheti akkor a "mégis ki?" Dehát, a meglepettségben még megszólalni is nehézkes...vagy csak nekem? Inkább néma fogadalmat hirdettem, miközben hátra araszolva azon voltam, hogy minél előbb a kilincsre helyezzem a kezem.
megjegyzés: Remélem használható lett szószám: 501 (lesz több is!) zene:Watch Me
Néha az a legjobb módja a rejtőzködésnek, ha eleve el sem bújunk
Dahlia kijelentése nyomán kellett valaki, aki nem mi vagyunk, s akivel nyomást gyakorolhatunk a naiv bandára. Az egyet nem értések végett, feszültségek születtek, így akarva-akaratlan is kialakultak oldalak. Dahlia, Susan és én a szabadságot tartottuk szem előtt, hogy mindenki a maga életét élje, mikor épp lehetősége van rá. S bár a többiek javát is szolgálta hatalmunk, olykor bizony erőszakosnak tartottak minket, ezért "Rosszaknak" kezdtek el gúnyolni. Nem az egyetértés, mint inkább a félelem tartotta őket kordában. A másik hármas, Thaddeus, Theron és Esther az elpusztításunkat preferálta. Logikátlan elméletük valójában csak Tednek volna előnyére, hisz ha mi eltűnünk, eltűnnek ők is rajta kívül. A többiek pedig hol ide, hol oda húztak, mind bizonytalanok voltak, egészen addig a pontig, míg a "Jók" el nem kezdtek ügyködni a hátuk és a hátunk mögött, hogy véghez vigyék tervüket. De rajta kaptam őket, s még éppen időben. Dahlia majd felrobbant, és azonnali cselekedetre intett minket. Ő a mi oldalunkra kezdte állítani a többieket több-kevesebb sikerrel, míg mi Suval elhatároztuk, hogy befenyítjük Thaddeust és mozgásképtelenné tesszük. Su volt az ötlet adó, az emberrablásra voksolt, én pedig tettem, amit tennem kellett. Napokig tervezgettem miképp vihetném végbe, anélkül, hogy bajba sodornánk magunk vagy keresztbe tenne a három jó madár. Csupán a véletlennek köszönhetem, hogy mindez konkrétan az ölembe pottyant... Az edzőterem öltözőjében sikerült elcsípnem egy beszélgetést két fickó közt, miszerint egyikük a mai nappal az egyik teremben külön órát tart majd egy diáklánynak. Tökéletes alanya lehetne a tervünknek, hát még, hogy ezzel kedvemre is tehetnék. Az egyetlen dolog, ami kissé bosszantott, hogy most öltöztem vissza, most vettem vissza ingem és nadrágom, és már a cipőm kötöttem, mikor meghallottam őket. Sebaj. Szerencsémre az öltözőben rajtunk kívül senki más nem tartózkodott, és az irreleváns tag is hamar elhagyta a helyszínt, így nem volt más dolgom, mint megvárni, míg ez a Jeremy nevezetű alak kidugja fejét végre a zuhanyzóból és a falhoz nyomva alkarommal arcon fújtam kábítóspray-vel. Ez gyors, praktikus és tiszta módszer, igaz, belehalni nem hal bele, maximum ha dupla adagot kap, de egyelőre nincsenek rá hajlamaim, így hagyom, hogy szépen lassan lecsússzon a fal mentén. Egyszerűbb lett volna otthagyni, de akkor kevesebb időm maradt volna a lány elrablására, így jobb híján az egyik szabad szekrénybe tuszkoltam. Nem mondom, hogy egyszerű volt, és persze minden apró kis neszre is megálltam az ajtót bámulva, de végül sikerült bezárnom. Attól nem tartok, hogy korábban kel fel, kapott annyit, hogy aludjon jó néhány órát. Így ezen problémát elegánsan letudva igazítottam még egy utolsót ingemen, majd elindultam a találkozó helyükre, ami az egyik privát kis terem volt. Ugyan siettem ahogy tudtam, de nem gondoltam volna, hogy ennyivel előbb érek ide, mint a kislány, így jobbára addig körbenéztem óvatosan elsandítva a sarkokba, de ebben a teremben éppenséggel nem láttam kamerát. Csípőre tett kézzel szemeztem a terem túloldali falán lévő penész folttal, amitől már most felfordult volna a gyomrom, ha közben nem lepett volna meg belépésével a leányzó. Hátra kaptam a fejem és meg is fordultam aztán, de nem mentem még közelebb, mert így is könnyen elijeszthettem volna, ráadásul akkor is volna egérútja. - Penészes a fal, és egy lyukas kukával akarták eltakarni. Kész fertő ez a terem. - jegyeztem meg egy röpke pillanatra visszatekintve a foltra, majd újfent a lány arcát fürkésztem. - Darius vagyok, Jeremy kért, hogy ugorjak be helyette erre az egy napra. Említette, hogy nem először jössz, de be kell valljam, több izomra számítottam. - vontam össze szemöldökeim, karba téve kezeim, csak azért is kicsit felpiszkálva, hátha elalszik benne a bizalmatlanság. Hozzáteszem egy percig sem bánt, hogy nincs rajta semmi izom, és bár a sportos ruhás lányok annyira nem jönnek be, de jól nevelt kis pofikájához remekül menne valami iskolai egyenruha vagy egy pasztell színekben pompázó, rövid, csipkés szoknyácska.
zinte herotikus odaadással próbáltam minden létező módon személyemről levenni a nem kívánatos reflektort, de mint az imént megtörtént természetes levegő áramlásnak köszönhetően az ajtó végül elárulta csendesen megbújó szemtanúságomat előtte. Amit elkerülhetetlenül a lebukásom követett. Remek, találkozott két nem éppen egymásra várt tekintett, s a helyzet kínosságát csak vontatja, hogy mindkettőnk valamiféle külön kis programot indít a másik feltérképezésében. Továbbra is araszoltan saccoltam az éveit, vettem észre egyediségét mely leginkább testedzéshez nem éppen ide illő ruházatát és kicsit sem könnyen megfejthető szemszínét jelentette. Próbáltam emészteni a szavait, de gondolataim között mind csak azt hajtogatta a másik énem "menj! menj! menj innen!" Kitudja miért pont most vált aktuálissá az emberektől való pánikom? Valamiért mégis indoka kell legyen ennek az abszurd cselekvésemnek, nem? Hisz szemlátomást nem helyettesítőnek tetszelgett...inkább egy helyettes tanár szerepét aggattam volna rá legszívesebben, akinek tanórái alatt a lány osztálytársaim csaknem a teljes kiszáradás szélén csak innák és innák a szavait.
"Több izomzat? Mi kell ennek tengerész flotta? Vagy kisegítő az orosz malenkirobotban?" Csupán nyomatékosít meghökkenésemben, hogy az ajtónak ütközik a hátam...de legalább volt valami halvány pozitív visszajelzésem, hogy a kilincset immáron a markomban tarthatom. - Ugor...ugorjon be? - váltok kért önözésbe, merthát az egy több hónapos viszonynak az eredménye hamár Jeremy-t egyből letegezem. Nála ez az illem, nemhogy megkövetelt, de nem is ad másra lehetőséget. - Talán kidurrantak a bicepszei? Eltört a lába? Harcba szállt Stalonéval? - mondom mindezt érdekes módon a földnek címezve első körben. Utána kelletlenül is rá kellett, hogy tekintsek az illetőre...hisz szemlátomást nem értette az én sajátos metaforám. Jeremy-t nem lehet helyettesíteni. Csakugyan, neki is jogában állhat betegnek vagy annak tetetni magát. De lényegében ilyen alkalmakkor szokta elhalasztani azokat, hogy legyen miértje bejelenteni hogy "A következő alkalommal kétszer annyit kell letegyek az asztalra!" Szóval...hát a megválaszolandó esélyt természetesen megadtam számára. Mert ez márcsak tanult magatartás a szüleim által. S ameddig a kilincset éreztem az ujjaim alatt, eszem ágában sem volt egy pillanatra is sarokba szorítottnak gondolva magamat. Csakhamar kijelenthető ilyen kevés idő alatt is, hogy két sebből vérzik a történet. Az egyik a már ellőtt külleme, amit továbbra sem tudok igazán hova besorolni de az edző semmiképp sem jöhet szóba. Aztán jött a második hiba. A helyettesítés. Nekem ennél nagyobb valódi érv kell. Nem kell holmi idegen a saját hipotézisével, hogy bebizonyítsa előttem hogy állítása szerint ő a színtiszta jót képviseli. Hiába a tanár úri küllem, cseppet sem érzem azt a halvány bizalmat sem, hogy a modornak megfelelően bemutatkozzak előtte. Kezet nyújtsak ha kéri tőlem. Felvezessem a legutóbbi edzésen történteket, elárulva mely gyengeségeken kell még erősítsek. Engedjem, hogy erősítsen a tempón, a mozdulatsoron, hogy az óra végére kiaknázhassa azt a láthatatlan akadály, ami miatt nem tudtam jobban teljesíteni mint múltkor. Én szeretném a legjobban azt hinni, hogy ez valami félreértés. Hogy egy másik leányzóban látta meg kijelentésének lényegét. Hogy valójában Jeremy az épületben van s csak jól alaposan rám akar ijeszteni, ezzel a helyettesítés dologgal. Titkon bízom a kandi kamerában, s a furcsán vonzó tanár úr ártatlanságában.
Értetlenül nézem Dariust - mint kijelentette -, közben a fogantyú a kezemben pihen. Erősen hajt a kíváncsiság és az óvatosság együttese. S ha ismét szóra nyitná a száját, ha nem is azonnal, de biztosra tudnám, hogy a jelenlévőnket önös vagy önzetlen érdekek hozták ide.
megjegyzés: szószám: 588 (lesz több is!) zene:Watch Me
Néha az a legjobb módja a rejtőzködésnek, ha eleve el sem bújunk
Tagadhatatlan, hogy nem nyertem el túlzottan a bizalmát. Sőt talán még hibázhattam is valahol, mert arcára volt írva, mennyire kételkedik. - Egy alkalomról volt szó, de külön kérte, hogy ne finomkodjak, mert abból biztosan nem tanulsz. - válaszoltam valójában a visszakérdezésére, ám közben, mintha egészen el is engedtem volna fülem mellett a kételkedő kérdést. Hát még a vicceskedő kérdéseit. A szigorúságot sugárzó testtartásomból nem engedtem, de mindvégig nyugodt voltam. Lábaim kisebb terpeszben, keresztbe tett karok és összevont szemöldök. Igen, nagyjából úgy nézhettem ki, mint egy ingben feszítő kiképző tiszt. Meggyőző érveket várt. Egyenlőre azonban ilyesmivel nem szolgálhattam. - Hogy akarsz bármit is elsajátítani, ha félsz az edződtől, Amicia? - kérdeztem egyik szemöldököm felvonva. Bár némileg sért, hogy mégcsak be sem mutatkozott, odafigyeltem a beszélgetésre, ami a két férfi közt zajlott, s lévén, hogy a neve nem éppen mindennapi, ám egyszerű, nem volt nehéz észben tartani. Enyhén oldalra biccentettem a fejem. - Jeremy csalódott lesz, ha megtudja, hogy csak loptad a napot, nem gondolod? - húztam félre a szám. Aztán vártam egy kicsit, mit reagál. Ha semmit vagy túl hosszan tétovázott, úgy újfent én cselekedtem. Kezeim lassan szétcsúsztattam, majd kissé széttártam őket, úgy téve, mint aki feladta volna és menne is a dolgára. Lassan el is indultam felé, pontosabban az ajtó felé, miközben beszéltem hozzá. - Hát jó, én nem erőszakoskodom. Majd megmondom neki, hogy inkább ellógtad a napot, semmint, hogy vetted volna a fáradtságot, hogy erősödj kicsit. Biztos szebbé teszed majd a napját vele, miközben egy közeli hozzátartozójának temetésének ügyeiben vesz részt. - magyaráztam, miközben - ha csak közben nem lépett valamit - elértem az ajtóhoz és hozzá, s ha csak el nem húzta közben vékony kis kezét a kilincsről, ismét megszólaltam. - Szabad lesz? - nyúltam a kilincs felé rápillantva. Vigyázz, kislány, ne kísértsd a sorsot. Mindkettőnk jobban jár, ha szófogadóvá válsz.
sápadt tekintet még nem adott kellő magabiztos löketet ahhoz, hogy kilincset lenyomva búcsút mondjak a kaotikusan kialakult thriller sorozatnak. Noha éreztem, hogy a következő monológ egyikünknek sem fog tetszeni. Első körben jön a jól elterjesztett "mi van? Félsz?" beszédnorma, amit legtöbbször akkor tűz napirendre az emberfia ha a saját véleményével kerül kispadra. Aztán jön a közvetlen megszemélyesítés, ami a nevem által hangzik el csilingelve a mondat végére. Kis stílű sorozatokat nézhettem volna, ha nem vonták el volna figyelmemet a brazil szappanoperákról a nyers dokumentum sorozatok. Ugyanis valahogy jobban szimpatizáltam a szavannai oroszlánok vadászati stratégiájával, mint Eszmeralda naponta változó szerető sokaságával. Megaztán apám sem akarta - mégmikor úgy érezte jelen képes a családban - hogy holmi ostoba zagyvaságon nőjek fel. A Zeitgelt elé mindösszesen 8 évesen ültetett le, indokoltan, hogy igenis legyek tisztába már akkor zsenge koromban a pénz legalantabb mocskosságaival. A gyerekkoromat végigkísérő motivációjának köszönhetően mára David Ethemborotól kezdve minden Columbo részt kívülről szavalok a szabadidőmben. Márha engedi, hogy egy percre a magányomban felsoroljam valakinek őket. Egyszóval...rövidítsünk a bevezetésen. Elég nehezen vagyok vevő a gyengén felállított hülyeségre. A helyzet precízebb lenne...talán megeshet, hogy a helyzetet nem tévesztem össze egy magányos szürke farkas bekerítésének vadászmódszerével.
"Loptam? Azt már pedig hogyan, kérem szépen?!" Ível fel bennem a kérdés hirtelen, ami kis híján vonalzó egyenesre húzza ki a gerincemet előtte. Ja, igen persze, nyilván csak LOPTAM a napomat, hogy olyan szerelésbe bújtam, amit én magam is közhelyesnek tartok! Kezdjük azzal, hogy kivesz föl ilyen pasztell rózsaszín haspólót ezzel az ezüst színű mini rövidnadrággal? Az, aki észszerűen ráakar hatni Jeremy kolostorba űzött férfias hajlamaira. Vagy, aki szimplán infantilis és a stílusérzékét valamelyik romkocsmában kölcsönözte. Ember, hát külön hajfonatokat tettem a hajamba! Egy-egy kirívó darabot, csakhogy megmutassam milyen kreatív vagyok. Hiszen ő maga mondta, mennyire zsánere a barna hajamnak. Én meg úgy voltam vele, ez lehet a zöldkártya! Teljesen kibontva akartam vizuális orgazmust okozni neki...de én csak lopom napot, igaz? - Én még most sem értem igazán - végülis kár volt elkezdem, rögtön jött a második adag töltet. Lopásból gyors szinonima keresésben lógásra lyukadtunk ki. Gyenge mosolyomon is ritka büszkén látszódhatott, hogy a helyzetet ennél jobban már nem lehet elb*szni. Csakis olyan forma eszközökkel, amik nyomatékát már lehet sértésnek felfogni. Sőt biztos, más már rég kifordult volna ezen ajtón mintsem tovább hallgassa életében először valakitől, hogy "hát picim, nem vagy kitartó!" Hát ez jó! S míg ő komótosan úgy érezte a maga igazával megközelíthet, én azzal a lendülettel fordultam az ajtónak, félig kitárva előttem s távozásra készen.
Az a vérmesen felszívott inditatás végül csakhamar elhűl bennem, s ujjaim közt, amit izom szakadtából a kilincsen pihentettem. - Temetés? - ismételtem meg, a hátamba ékelő illetőnek. Noha én is jól értelmeztem szavait, mégis olyan távlati opciónak tűnt egy váratlan haláleset. Főleg Jeremy képében, akiről azt sem tudtam hogy hány éves. De ezen indok hallatán igába szállt a felingerelt tettrekészségem...olyan hamar csapott át részvételbe, amit külön a bibliában jó volna a lábjegyzékek közé venni. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy az edzőmnek ilyesfajta problémai akadtak. Igazság szerint senki fiának nem jutalomként szánt az efféle tudat, hogy akárkije meghalt. És ha van kapacitásod még a temetésére is enged meg a jelenlétedet! Nos, én mániákus módon kerültem mindenféle temetést, amit összeboronált velem a Jó Isten. Igen, a részvétel...persze...savanyú képpel a mennybe kívánni biztos nagyot dob az esélyeken.
A mozdulatsor jelentsük ki gyakorlatilag félúton megfagyott. Nem csak a temetés hallatán, de úgy egyébként is elég impozáns szituáció kezdett kialakulni. Kezdve velem, aki az ajtónak állt manökent, míg a kedves szaktanárunk a hátam mögött éreztette teljes valós énjét és engedélyét, hogy engedjem el. Igen, ez az ami nem ment. Jelenesetben megmozdulni bármerre.
megjegyzés: szószám: 600 (ding-ding, szép kerek szám!) zene:She's a Goddess
Néha az a legjobb módja a rejtőzködésnek, ha eleve el sem bújunk
Az évek során nem csupán az elővigyázatosság terén fejlődtem sokat, de a tapasztalások végett is tanultam egy s mást. Példának okáért, hogy a lányoknál, épp úgy, mint manapság a tisztítószer részlegen, ezernyi féle közül választhatunk. Azaz, ha pontosítani szeretném, a lányok közül ritkábban választhatunk, de a tapasztalat segít megkülönböztetni őket, hozzájárulva ahhoz, hogy jól válasszunk. Bár egyszer-egyszer zuhanok abba a mély, sötét gödörbe, aminek egyetlen módja eme vágyam olykori kiélése, ezért nem szokásom a gyakori és teljesen indokolatlan emberrablás, de attól még megtörténik, s ha csak nem szándékom lecsukatni magam és a többieket, úgy nem árt az óvatosság. Ez a szituáció persze teljesen más, hiszen Dahlia kérése és Susan ötlete volt a nyomatékosító tényező, de mindezektől függetlenül sem kockáztatnék. Tehát adott, hogy ahány tisztítószer, annyiféle jellemű leányzó. Köztudottan a legkiszolgáltatottabbak a "Senkinek sem kellek" tizenéves vagy az "Többre vágyom kortársaimnál" huszas éveikben járó fiatal hölgyek. Az előbbi kiskamaszok még jellemükben is a legformálhatóbb időszakukat élik. Úgy hiszik a világ ellenük fordult, a szüleik állításaikkal ellentétben - miszerint csak jót akarnak - hazudnak nekik. Keresnek hát egy minden szempontból ideális pótlékot, aki egyszerre vállalja mindenért a felelősséget, odaadóan szereti, kényezteti, határozottan támogatja legostobább ötleteit is és megvédi mindenki mástól. Nos ez utóbbi már az első találkozáskor megvalósul, hiszen melyik idősebb tag ne akarná csak magának a fiatal lányt, akit aztán kedve szerint használhat fel saját céljaira. Néhány kedves szó, pár szülők ellen szóló, a lánnyal egyetértő indokok és már is ölünkbe pottyant a várt jutalom. A másik megnevezett, kicsivel idősebb lányok is hasonlóképp becserkészhetőek, éppen csak észben kell tartanunk, hogy ők már felnőttek, s valamivel több eszük van, de a manipuláció náluk is nagy eséllyel működik. Aztán van "Lázadó" változó életkorral, hisz melyik fiatal ne szeretne lázadozni. Ők a vadak, a mindenre képesek. Náluk már ésszerűbb indokokat kell felsorakoztatni, s talán kicsit egyéb módokon is kedvükre tenni, vásárolni nekik, puccos, de ízlésének megfelelő helyekre cipelni és apróságokkal meglepni, amikkel felébreszthetjük a benne szunnyadó, szeretetre éhes kislányt. Ez csupán három közismertebb, de bizony jóval több van, s az idő haladtával, a fejlődéssel még több lesz. - Pedig én a helyedben komolyan venném a dolgot, mert aki ilyen öltözékben járja az utcákat, az vagy azt akarja, hogy elkapják vagy olyan őrült, hogy kihívja maga ellen a sorsot. Még az sem kell, hogy a sötétben illegesd magad a mini ruháidban, nappal is épp úgy rád vethetik maguk a nem kívánt személyek, akár a parkban is. S mire kiérnek a rend őrei, már bőven túl leszel azon az egy-két "kellemetlen" meneten és örülhetsz, hogy legalább élsz, ha a cuccaid és az ártatlanságod is elvették. - magyaráztam neki, szerintem épp elég komoly, valóságszerű és félelmetes okot. Meg lehet öribarik így sem leszünk, de nem is kell, hisz messze nem ez a célom. Célunk... A határozatlansága ellenére sem sikerült megfognom, pedig azt hiszen, ezen minden kinézetre is kiszolgáltatott lány kapott volna az alkalman. Ő ellenben hátat fordított, ami egyrészt megsértett, más részt tudtam, hogy esélyesen vesztésre állok, így újabb oldalról próbáltam megközelíteni. A bántás helyett, bűntudatot akartam kelteni benne. Ezzel talán az utolsó pillanatban állíthattam meg, de akkor már én is közelebb mentem, tudván, hogyha netán végleges elhatározást tesz a szökést illetően, időben lépni tudjak. - Annak egyelőre csak az ügyei intézése, ami bár a legkevésbé sem könnyebb lelki teher, mint maga a gyászszertartás, ne is foglalkozz vele. Majd megdobom egy üzivel, hogy nem kértél belőlem, inkább cibálja ide a hátsóját legközelebb ő, kit érdekel, hogy neki is meg van a maga élete és a jelenlegi nem is olyan apró gondjai. - fokoztam - legalábbis próbáltam - érzékeltetni, hogy mennyire nem volna alkalmas, ha most Jeremyt zargatná, illetve hibáztatná, - ha akaratlan is -, hogy engem küldött maga helyett. Látva, hogy ezúttal sikerült megfognom, ellenben ő a kilincset sehogy sem, így végül én léptem mellé, hogy elérve az ajtót és a kezében megbújó kilincset, szépen visszahúzzam és becsukjam, majd lehúzva ráfagyott kacsóját, az ajtó és közé álltam, ismét keresztbe font kezekkel, ezzel is, elállva egyetlen menekülési útját. Persze még kiabálhatna, de mire fel? Nem csináltam semmit. Olyat nem, aminek akadt volna szemtanúja. - Nos, miképp döntöttél? Bemelegítessz két kör futással vagy cserben hagyod a gyászoló edződ és inkább megkockáztatod, hogy odakint elkapjon valaki? - kérdeztem felvonva egyik szemöldököm. A kifárasztása amúgysem volna hátrány, bár nem szeretném túlságosan elhúzni az időt vele.
Kezdőlap
• 
