Valerie

& Caroline

-Adott egy hulla. Harmincas, fehér bőrű férfi, szinte kristálytiszta háttérrel, remek állással, szuper lakással és nagy műkincsek iránti imádattal. Az otthonában találtak rá, mivel a munkahelyén nem hallottak róla napok óta. Egyedülálló, így nem volt más, aki értesíthette volna a rendőrséget.- pakolgatja elém a főnök azt a pár papírt, amit eddig összeállítottak az esetről. A férfi adatai, képe és a tiszta előélete, amiben még egy gyorshajtás sem volt. Régész, aki az egyetemen is tartott előadásokat főleg Egyiptomról, de imádta a reneszánsz korszakot is.
-És miért került hozzánk az ügy?- kérdezek vissza kíváncsian, hiszen egy gyilkosság, ami egy meglehetősen tehetős férfi vesztét okozta, oké, hogy nagy trauma meg veszteség, de ettől még azt hiszem, nem éppen ránk tartozik.
-Mert két másik hasonló gyilkosság is volt az elmúlt fél évben, ráadásul egy állítólag igen drága festmény tűnt el a férfi lakásáról, legalábbis az ismerősei szerint ez a festmény volt a falon.- dob elém egy újabb képet, de nekem nem igazán mond sokat ez az egész művészetesdi.- Okunk van feltételezni, hogy talán egy sorozatgyilkos műkincs tolvajról van szó, de erre már önnek kell rájönnie, vagyis önöknek. Társa ugye még nincs, de választhat magának valakit. Nem akartam én kijelölni, hogy kivel dolgozzon az első komolyabb ügyén nálunk.-von vállat széles vigyorral az arcán és valamiért úgy érzem, alig várja, hogy megszívathasson, bár az is lehet, hogy szimplán csak paranoiás vagyok. Bostonban egész jó nyomozó hírében álltam annak ellenére, hogy nem vagyok régóta FBI-os. Talán ez az, ami bántja a szemét? Mivel férfi, könnyen el tudom képzelni, hogy alig várja, hogy bele törjön a bicskám egy ügybe és elmondhassa, hogy mi nők hülyék vagyunk ehhez. Volt részem ilyesmiben Bostonban, de hála az égnek, ezt nem a felettesemtől kaptam meg.
-Rendben.- szedem össze a papírokat, majd célirányosan megindulok az ajtó felé és alig várom, hogy neki ülhessen töprengni ezen az ügyön. Persze, csak az után, hogy megnézem magamnak a helyszínt, a hullát és a többi finomságot.
-Ha rám hallgat, felkeresi Dalton nyomozót.- fűzi még hozzá, majd elmerül a saját papírjaiban, így nem is kérdezek vissza, hogy konkrétan kiről is van szó vagy mi van. Ha már nyomozó vagyok, majdcsak megtalálok egy kollégát ebben a kicseszett épületben.

Fél óra fel-alá járkálás után, végre használható információt kapok arról, hol is találom meg ezt a Dalton nyomozót, így végre teljes magabiztossággal sétálhatok oda az egyik ajtóhoz a nyolcadik emeleten. Igazság szerint nem tudom megállapítani, hogy jól járok-e ezzel a Daltonnal vagy sem, mert nem mondott róla senki semmit. Egyszerűen, csak közölték, hogy megközelítőleg hol találom és kész, pedig örültem volna egy "de jól jártál" vagy egy "húú, de peched van" megjegyzésnek, de semmi ilyesmit nem kaptam. Nekem kell megállapítanom, hogy sikerülhet-e majd összedolgoznom az illetővel, avagy sem.
Nagy levegőt veszek, mielőtt kopogok párat a Dalton nyomozó feliratú ajtón, majd várok, hogy engedélyt kapjak a belépésre.
-Heló! Teller nyomozó vagyok.- nyújtok is kezet a nőnek(!) barátságos ábrázattal a képemen és közben próbálom nem éreztetni, mennyire meglepett, hogy nő. Nem, mintha zavarna, sőt, csak épp teljesen abban a hitben voltam, hogy pasi az illető. Na de lépjünk ezen tovább.
-A főnök küldött, hogy kérjek segítséget az üggyel kapcsolatban, amit most kaptam. Ha jól tudom, a művészeti bűnügyekre szakosodtál.- közlöm is vele konkrétan, hogy mit akarok, hiszen felesleges lenne rabolnom az idejét, meg az enyémet is, mikor már igyekeznem kellene a helyszínre.
-Remélem nem gond, ha tegezlek.- fűzöm azért még hozzá, mert csak most kaptam észbe, hogy simán letegeztem Dalton nyomozót, ami nem feltétlenül rossz, ha elég laza a hozzáállása, de mi van, ha olyan emberről van szó, aki harap az ilyen dolgokra? Formalitások meg miegymás...
-Ha esetleg érdekel az ügy, itt a karton, viszont mennem kellene máris a helyszínre, szóval...- és itt függőben hagyom a mondatot, hiszen nem akarom kimondani, hogy "jó lenne, ha gyorsan döntenél", így viszont legalább éreztetem. Amennyiben tényleg a művészetekre szakosodott, be kell lássam, hogy talán tényleg nem árthat a segítsége, de csak remélni tudom, hogy épp nem nagyon elfoglalt.

Valerie

& Caroline

Dalton ügynök, már az első pillantásra szimpatikus és el se tudnám mondani, mennyire boldog  vagyok, hogy egy nővel kell együtt dolgoznom. Utálom, amikor összeraknak valami hím soviniszta barommal, aki azt hiszi, hogy okosabb és jobb mindenben, csak azért, mert ott lóg a lába között valami. Nem vagyok feminista, de úgy érzem, hogy a mai nők igenis, sokszor erősebbek tudnak lenni, mint bármelyik férfi. Na jó. Valójában mindig is erősebbek voltunk, mert, ha egy férfinak kellene szülnie, szerintem bele is döglene. Na de kissé elkanyarodtam.
Nem valami hosszú párbeszéd zajlik le köztünk, mert a szavaimból érzékeli -helyesen-, hogy talán jobb lenne, ha inkább a kocsiban beszélnénk át a részleteket, mivel elég sietős lenne az ügy. Már épp eleget tapicskolták össze a helyszínt és minél később érünk oda, annál több fontos apróság veszhet el a semmibe.
-Persze. Mindent el fogok mondani, amit csak tudok az ügyről.- bólintok is, majd megvárom, amíg magához veszi a szükséges holmijait és bezárja az irodája ajtaját. Mindezek után, mikor elindulunk a lifthez és lemegyünk a földszintre, tudatom is vele a fontos dolgokat.
-Egy meglehetősen pénzes fehér pasast holtan találtak a lakásán. Két vagy három nappal ezelőtt ölhették meg és, mivel az elmúlt fél évben volt még két hasonló ügy, hozzánk került. Feltételezhető, hogy egy olyan műkincs tolvajról lehet szó, aki gyilkolni is képes egy-egy tárgyért.- mondom el mindazt, amit a főnöktől tudok, közben pedig, már a helyszínre is érünk, ahol két rendőr fogad minket. Nem kerüli el persze a figyelmem az, ahogy reagálnak az érkezésünkre, de ettől függetlenül udvariasan üdvözölnek, kezet fogunk velük és bemutatkozunk. Még odakint előveszek két pár zacskót, amit a lábunkra húzhatunk és két pár kesztyűt is, hogy még véletlenül se rongáljunk meg egy nyomot se. Csak remélni tudom, hogy a szexi zsarukák nem tapicskoltak végig minden létező szobán de, a helyszínelők úgyis el tudnák különíteni az ő nyomaikat az idegen lábnyomtól vagy cipőnyomtól.
Miközben Dalton veszi át főleg a beszédesebb szerepet én szemügyre veszek mindent. A bejárati ajtót, a riasztót és a férfi holttestéhez vezető utat.
-Bárki is volt az, szerintem ismerte. Nincs nyoma behatolásnak és a riasztó sem volt tudtommal bekapcsolva.- sandítok az egyik rendőrre, aki bólintással helyesli szavaimat, így én tovább is indulhatok. Közben persze fülelek, mit is sikerül Daltonnak kiderítenie és meglehetősen gyorsan fény derül arra is, melyik festmény tűnt el.
Ahogy közli, hol is van az eredeti festmény és, hogy ez valószínűleg egy hamisítvány volt, megfogalmazódik bennem egy feltevés.
-Na és mi van, ha ez volt az eredeti? Megtörtént már nem egyszer, hogy egy rafinált tolvaj kicserélt egy festmény egy múzeumban és, csak hónapokkal később derült fény az ügyre.- vonok vállat, miközben hangot adok a feltevésemnek, de már nyúlok is a telefonomért a zsebembe. Nem sok esély van mondjuk rá, hogy nem vették észre a múzeumban, hogy kicserélték a festményt, de jobb megbizonyosodni erről.
-Ha pedig mégis csak hamisítvány volt, talán tényleg több volt, mint egy kamu festmény. Egyetértek, valószínűleg elrejthettek benne vagy rajta valamit. Jó lenne egy felvétel vagy akár egy kép arról, ami itt lógott a falon. A kamerák működtek?- kérdezem a két rendőrt még mindig kezemben a telefonommal, tekintetem pedig a sarokban lévő kerek lencsére fókuszál.
-Kikapcsolták és törölték az aznapi felvételeket, de talán a régebbiek még meg lehetnek. Máris utána nézek.- indul el Benson a valószínűleg irodaként funkciónáló szoba felé, ahol egy íróasztal volt, számítógéppel, több monitorral és persze rengeteg könyves polccal. Szerencséjére kesztyűs kézzel áll neki a mutatványnak, így van okom feltételezni, hogy nem először van egy gyilkosság helyszínén.
-Addig telefonálok egyet.- szólok oda Daltonnak, majd odébb sétálok pár méterrel és a központosunkkal kikerestetem a Metropolitan Múzeum igazgatójának telefonszámát. Rövid bemutatkozás után azonnal rátérek a lényegre: mikor ellenőrizték utoljára a falakon lógó festményeket és, ha ez esetleg rég volt, máris közlöm vele, hogy lehetőleg járjanak utána, az eredeti Monet kép van-e a múzeumban.
-Pár óra és visszahívnak.- sétálok vissza a többiekhez, majd a holttestet veszem jobban szemügyre. Fejlövés. Tiszta, fájdalommentes és hátulról érkezett. Gondolom ez okozhatta a halálát, de amíg a halottkém nem jegyzi ezt le papírra, addig semmit sem vehetünk biztosra.
-Érkezik valaki. Becsönget, mire az áldozat ajtót nyit és be is engedi a váratlan avagy várt vendéget. Besétálnak ide. Körbe néznek, esetleg dicsekszik a festményekkel a férfi, mire hátulról kap egy golyót. A kép eltűnik, ahogy a tettes is.- vázolom röviden a valószínűsíthető eseményeket, közben gondosan végig járatom a szemem újra és újra mindenen. A helyszínelő csoport hamarosan kiérkezik, akik mindenről ujjlenyomatot vesznek és, ha tudnak,  adnak is pár támpontot az üggyel kapcsolatban.
-Kihagytam valamit?- kérdezem végül körbe pillantva a többieket, tekintetem végül Daltonon állapodik meg. Ahogy látom, a hullát szándékosan kerüli a pillantásával, tehát gyanítom, nem sok ilyesmivel volt még dolga. Nem jártam utána, hogy ki is ő és mikor lett ügynök, de abban biztos vagyok, hogy a képekhez ért. Másképp, nem lenne arra szakosodva, amire.