It's hard to wait for something

you know might never happen

Mikor arra kelsz, hogy csörög a telefon délután kettőkor, és az ügynököd közli, hogy fél órán belül érted jön egy kocsi, mert a kiadód nagyfőnöke látni akar... Nos, az az érzés megfizethetetlen. Pláne, ha másnapos vagy, mint a fene. Mikor még tusolás után is úgy érzem magam, mint egy kalap szar, feladom a dolgot, és öntök a kávés termoszomba egy adag alkoholt a koffein mellé. Ha az íreknek lehet, nekem is. Elmulasztja a fejfájásom, és felébreszt egyszerre, a legjobb kombó koncertnapok utáni reggelen. Nem mintha tegnap lett volna koncertünk. Csak átmentem kicsit Mattie-hez, és egy idő után mások is átjöttek, valahogy pedig házibuli kerekedett belőle. Arra sem emlékszem, hogy jöttem haza. Meg kellett ünnepelni, hogy nem jelentetik meg azt a rohadt cikket, oké? A láthatatlanná akarok válni hangulat jegyében fekete melegítőt, meg úgy egyáltalán, mindenből feketét veszek magamra, és azt képzelem, árnyék vagyok.
Az egyébként pontosan értem érkező kocsiban zötyögve megiszom a felturbózott kávém, ami mázli, mert anélkül nem tudtam volna végighallgatni, amint Mr. Walker háromnegyed órán keresztül arról rantol nekem, hogy felelőtlen vagyok, és ha ellehetetlenítem a hírnevem, azzal a bandát lehetetlenítem el, és leszarja, mit csinálok a szabadidőmben, de csináljam diszkréten a nem példamutató dolgokat, vagy szerződést kell bontania velünk. Valaki lőjön le. Vagy őt. Mindegy, csak legyen már csend. Mikor végre kiviharzik a tárgyalóteremből, egy fáradt nyögéssel az asztallapon koppan a fejem, és tervezek is így maradni az elkövetkezendő fél órában minimum. Lehet, hogy alszom is egy kicsit itt.

It's hard to wait for something

you know might never happen

Nem tudom, mennyi ideig meredek a cipőmre, homlokomat az asztallapra támasztva, de az biztos, hogy összerezzenek, mikor meghallom Joel hangját. És nem csak azért, mert nem hallottam, hogy jön, hanem mert egyáltalán nem hallottam felőle jó ideje, és most meg szarságokat zúdít rám. Könnybe lábad a szemem, amitől csak ideges leszek, mint mindig, mert nem vagyok egy hisztis picsa, köszöntem szépen, és nem fogok bőgni. Felemelem a fejem, míg még a cikkből idéz, és hátradőlök a székben, rámeredve. Ő bezzeg jól néz ki, menjen a fenébe. Nem tudom, mikor jutottam el oda fejben, hogy minden bajom az ő hibája, de most nagyjából ott tartok. Ha nem ejt teherbe, ez az egész nincs. Miért vagyok az a béna csaj, aki egy pasi után vágyik, és olyankor nem kell másik? Miért nem fekszek le fűvel-fával? Egyszerűbb lenne az életem. Ez meg tuti anya hibája. Bahh. – Menj a picsába – mondom neki, felvetett fejjel, miközben a bakancsaim az asztallapon puffannak tompán, ahogy felcsapom a lábaimat, és hintázni kezdek a székkel. – Neked nem tök mindegy? Mint most megtudtam, ha elbaszom, hát elperlitek a rajtam lévő bugyit is szerződésszegés miatt, szóval ti veszíteni nem fogtok rajta. Vagy lecseréltet az apád, mint énekest. Csak hozzák a kibaszott számokat. Én meg legyek szíves csak zárt ajtók mögött zülleni – jegyzem meg keserűen, bár helyette inkább a cipőm orrát bámulom. Rühellem, mikor azt éreztetik velem, hogy szart sem érek, vagy hülye vagyok, és Joel apja épp az előbb döngölt a földbe. Erre jön ő, hetek óta először szól hozzám, és tovább alázna. Mert amúgy nem elég szar még minden. Csak azért se! Ahogy mondtam: menjen a picsába.

It's hard to wait for something

you know might never happen

Összeszorult gyomorral tovább bámulom a cipőm orrát magam előtt az asztalon, ahogy beszél, és azt képzelem, megrúgom vele. Ha sokáig fokozza, még lehet, hogy meg fog történni. Rühellem, mikor ilyen leereszkedő, kioktató faszkalapként viselkedik. – Hű... Most jobban érzed magad? Kemény vagy? Idejöttél megmondani a magadét? Megtapsoljalak? Esetleg apuci, majd ha kiléptél az ajtón, megpaskolja a válladat, amiért sikerült még egyet belém rúgnod? – nézek fel rá gúnyosan mosolyogva, ami lehet, hogy inkább fintornak számít, de ezen a ponton nem érdekel. Bánt és én is bántani akarom. Mert ne csak nekem legyen szar. – Mit érdekel téged? Már nem sok közöd van hozzánk. Mindenesetre ha védeni kívánjátok a saját seggeteket, reménykedjetek benne, hogy a kórházba kerülésem valós körülményei nem látnak napvilágot. Abból ti sem jönnétek ki valami jól. Lehet, hogy elmaradna a buksisimi – gúnyolódok valamivel, amivel nem kéne. Tudom, hogy nem kéne, pláne hogy még csak érteni sem fogja. De ő koppintott fel, és aztán hagyott magamra a picsába, miért csak én őrlődjek ezen az egészen? Nem mintha terveztem volna, hogy valaha elmondom neki. Valószínűleg nem is érdekli. Miért érdekelné? Jó buli voltam, amíg buli voltam, azóta már csak fennhéjázó megjegyzésekre telik tőle, meg lesajnáló pillantásokra. Nincs még egy ember, aki így fel tud idegesíteni, lehet megint nekiállok poharakat vágni hozzá. Az jól esett annak idején.

It's hard to wait for something

you know might never happen

Fáj az igazság? Fáj. Ettől függetlenül nem tartom fairnek. Akármit csinálok, ott a banda is, ők is isznak, beveszik a bogyókat, de csak én vagyok pellengérre állítva emiatt. Ők férfiak, nekik lehet. Ők nem a frontemberek, nekik lehet. Igen, ha megjelenik ez a cikk, akkor szarban leszünk, de hogy én lennék az együttes kaszása... az csak azért lehet, mert épp engem szemelt ki valami túlbuzgó liba, nem azért, mert a többiek bezzeg felelősségteljesen viselkednek. Szóval pár pillanatig nézek Joelre, aztán egyszerűen annyit mondok: - Igen. – Mert igen. És ha nem egy idióta barom, akkor ezt magától is tudnia kéne. Ha valaha törődött volna velem, akkor most nem lenne itt, hogy még sót is hintsen a sebbe.
És pontosan ezért nem mondom el végül, amit elkezdtem. Mert minek? Elég világosan kifejtette már, mit gondol rólam. Túl világosan is. Értem Joel, csak kérlek, hagyd abba. – Ahogy gondolod. Én szóltam. Van még valami, amit az arcomba szeretnél vágni, míg a földön fekszem, vagy kiadtad magadból? – kérdezem, miközben leveszem a lábam az asztalról, és előredőlve az egyik pohár után nyúlok, amik a lefedett kancsó víz mellett vannak. – Amennyiben még nem végeztél, szeretném jelezni, hogy a türelmem véges, és lehet, hogy cserébe én is elkezdek dobálózni. Nosztalgiából, meg mert úgy emlékszem, olyankor gyorsan eltűnsz – mondom, a vizespoharat a kezemben forgatva. Lehet, hogy az apja kiakad, ha elkezdem megdobálni a fiacskáját a saját tárgyalótermükben, de gyanítom azért sem lenne oda, ha megtudná, hogy egy időben a fia jóval több időt töltött a társaságomban, mint amennyit a munkája alapján kellett volna, és egyáltalán nem dolgoztunk közben.

It's hard to wait for something

you know might never happen

Biztos az süt rólam, hogy azt szeretném, ha tovább alázna, tényleg. Valószínűleg ezért csinálja egyáltalán. Mástól pont leszarnám, tényleg, hallgattam én már pár beszólást végig ilyen témakörben. De Joel... az Joel. A srácok nem értik, mit eszek rajta, miért vagyok ennyire ráfixálva. Per pillanat én sem értem, és úgy érzem, ideje lenne felhagynom vele, ha őt ennyire idegesítem. – Kösz, kihagyom, a legjobbak már úgyis jöttek szívből – vonok vállat, mintha nem érdekelne, mert most talán ezzel tudom leghamarabb elérni, hogy leszálljon rólam. Mindenesetre életemben először értem, miért mondják, hogy házinyúlra nem lövünk. Egy rossz szakítást átvészel az ember, de így, hogy folyton egymást képébe vagyunk tolva... Bár abban sem vagyok biztos, hogy Joel ezt köztünk bárminek is nevezte volna. Maximum nagy tévedésnek.
Hitetlenkedve nézek rá, ahogy azt mondja, nem lenne újdonság, hogy nem vagyok kíváncsi rá, és majdnem tényleg hozzávágom a rohadt poharat a kezemből. – Mégis mikor nem voltam én... – kezdek bele, aztán le is állítom magam. – Mindegy. Egyébként szeretnélek emlékeztetni, hogy az első mondatom feléd az volt, hogy menj a picsába. Nem tudom, ez felétek valami kedves meghívás-e beszélgetésre, vagy valami, de az én szótáramban általánosságban azt jelenti, hogy hagyj békén. Egyszerűbben, a kedvedért: takarodj már innen – nézek rá felvetett fejjel. Emlékszem én időkre is, mikor könyörögtem neki, hogy maradjon. És megtenném újra, ha látnám bármi értelmét. Ha nem úgy érezném, hogy utál.

It's hard to wait for something

you know might never happen

- Menj a picsába – ismétlem meg, ha már ennyire szereti, élvezze csak ki. Mondtam már neki csúnyábbat is, szóval nem hiszem, hogy ettől romlana bármi. Hova romlana, egyébként meg? Eléggé a béka segge alatt van most a kapcsolati szintünk. Azt sem igazán értem, mi volt ez most részéről. Tényleg ennyire zavarom a köreit? Nem volt elég, hogy a cég vezetője lebaszott, még neki is ide kellett jönnie? Újat nem mondott. Csak épp tőle még szarabb volt az egész. Szóval ha tényleg az volt a célja, hogy belém rúgjon még egyet, akkor elérte, és ezt szerintem ő is pontosan tudja. Fáradtan talpra állok, hosszúnak érzem ezt a napot. Pár pillanatig forgatom még a kezemben a vizespoharat, aztán csakazértis alapon a falhoz vágom, és elégedetten figyelem, ahogy a szilánkok beterítik a padlót. Kifelé indulok, szembe is találkozom az ijedt fejű recepciós csajjal, aki értetlenül kérdezi, mi történt. Előadom, hogy jajj, csak kicsúszott a kezemből a pohár, aztán ott is hagyom, nem hülye, majd összerakja, hogy mi történt igazából. Nem érdekel. Persze valószínűleg a bünti része az is, hogy haza viszont már nincs fuvarom, de nem érdekel különösebben, Eddie nem messze lakik, szóval a fejembe húzom a kapucnim, és lesétálom azt a pár saroknyi távot. Eddie jó arc. Pár hete már nem láttam, de nem igazán lepődik meg, mikor felcsöngetek, és azon sem, hogy felszólítom, hogy találjon ki valamit, amit csinálhatunk, és ami lehetőleg tartalmaz alkoholfogyasztást.