Tegnap még Wolingban voltam egy sajtótájékoztatón, ahol ma is lett volna dolgom, de az üzenet amit kaptam nem hagyott más választást, mint szépen mosolyogva kihúztam magam a program alól. Tudom, hogy már annyira nem is lett volna fontos szerepem csak mosolyogni és szépen kinézni, mert mindenki csak fényképet akar. Mit mondtam? Hát, hogy családi vészhelyzet van és az egyik barátom kórházba került, nem részleteztem, mert ennyitől már simán utamra engedtek, ha előtte lévő nap aláírtam nekik pár sapkát. Nem aludtam sokat, sőt nagyon keveset aludtam amit majd biztos hisztinként fel is fogok hozni Lindynek, de ennyi jár, mert miatta hazarepültem elég sokat ültem a reptéren és a levegőben is, de délutánra már a taxiban voltam, ami egyből a kórházba hozott, amit Kiki írt meg előtte. Ő nem tudott hazajönni, neki nem szállt fel a gépe, és írt, mert bár tudta, hogy nekem sem Amerika a mostani tartózkodási helyem, de mivel Lindyvel elég jóba lettünk az utóbbi időben gondolta nem baj ha tudok róla, hogy kórházba van, elvileg semmi komoly, még a közösségi médiában is kirakta, szóval tényleg nem lehetett nagy dolog a enyire észnél volt, amikor behozták. - Hello! Arthur Gallo vagyok és Lindy Lockershez jöttem a telefonom szerint itt kellene lenni valamelyik szobában. - támaszkodok le a pultra,mi mögött szorgosan dolgoznak a nővérek, de mivel nem vagyok itt gyakori vendég nem tudom merre indulhatnék. - Jöjjön, mutatom merre van, ugye azt a sok csokit nem neki hozta? - nézi a kezembe lévő szatyrot, amiben nem csak csoki van, de ezt nem kell tudnia a nővérnek. - Kér? - kérdezem felé lóbálva, mire elmosolyodva bólogat és benyit egy ajtón, ahol az én sápadt, azt hiszem barátom fekszik, akinek a látvány már automatikusan elindítja bennem a védelmi mechanizmust, mert tudom, hogy támadni akar majd, barátságból, de ennyire már megismertem, hogy nem sajnálom azonnal, mert akkor tuti lenne valamilyen beszólása. - Ide rendelték a rengeteg sütit, meg a csokit? - lépek be az ajtón, de mivel már nem most került be jócskán van akik megelőztek és elhalmozták ajándékokkal. - Én is beteg akarok lenni, ez mennyire jó már minden bűntudat nélkül ehetsz ,mert azt hiszik szarul vagy és szabad. - nézek elmélkedve a csoki felé, amit éppen a nővérke pakol el a szatyorból, szerintem, mert nem kellene ilyet ennie. Odalépek Lindy mellé, és végigmérem, nem olyan rossz a helyzet mint hittem, egészen üdén fest, fura szerelésben, de üdén. - Na most jön ki rajtad a sok kíváncsiság? - nevetem el magam, nem azon aggódva, hogy túlságosan is annak mutassam amilyennek kinéz. - Kiki írt, hogy mi van veled, de ő nem tudott jönni, mert nem száll fel a gépe, mert valahol az isten háta mögött van nem tudom én mit vesz fel. - vonom meg a vállam, mert őszintén ez a része a mondandójának lemaradt. Kicsit el van foglalva az agyam azzal, hogy mit és hogyan csináljak csapatnál és nem tudtam kellően figyelni a barátaimra, aminek a táborát már Lindy is erősíti, hiszen elég sokat repültem miatta és ha Kiki nem kér valószínűleg akkor is itt lennék. - Hoztam csokit, de töltöttet, van benne valami nagyon komoly nápolyi elvben és pralinék, mert wokingban fura dolgokat árulnak. - nem is tudom, hogy tudja merre voltam, nem nagyon beszéltünk az utolsó véletlen találkozásunk óta így maximum kövztevíttve tudhatja mi van velem és énis mi van vele. Mondjuk az ő része most mindenképpen érdekesebb.
“Look in the mirror of my mind Turning the pages of my life Walking the path so many paced a million times Drown out the voices in the air Leaving the ones that never cared Picking the pieces up and building to the sky”
.
Két napja bámulom a plafont, már neveket adtam a pókoknak, akik a sarokban szövik a hálójukat. Ez lett a legjobb szórakozásom. A sorozatot kivégeztem és már unom a sétát, hogy visszanyerjem az erőmet. Tudtam, hogy befogok fordulni, csak azt nem, hogy ilyen gyorsan. Azért zaklatni sem vágyom minden percben a barátaimat. Sőt, Fabien-ek megígértem, hogy nem fogok annyit posztolni a közösségi médiában, így még a telefont sem vettem kézhez. Amúgy is éhes vagyok. A sok édesség csak az étvágyamat növeli. Az ágyban forgolódva gondolkodom, hogy mit csináljak. Most úgy érzem magam, mint egy unatkozó tini, aki nem tudja mivel foglalja le magát. Így neki állok a virágokat szanálni, amit úgy látom, hogy régi és elhervadt az kuka, ami pedig még egészségesen szép színekben pompázik annak a vízét kicserélem frissre. Még a plüssöket is katonás sorrendbe helyezem. Mint valami nyomorult, aki a halálát várja. De legalább már nincs bennem semmilyen eszköz, ami gátolna a mozgásban. Bár maga az edzés várat magára, míg nem fogom visszakapni az erőmet és a hasfalam sem gyógyul be. Borzalmas érzés. Az egyetlen, amivel kitudtam kapcsolódni a rajzoláson kívül. A fülesem is lemerült, tehát kilőve minden jó szórakozás. Csüggedten ülök vissza az ágyra, ügyelve arra, hogy ne feszítsem meg a hasfalam, mikor kinyilik az ajtó és széles mosollyal fogadom a látogatómat. - Arthur! - ugranék a nyakába, mint bármelyik dilis rajongója, de ez kilőve, így csak egy erőtlen ölelésre futja, hogy tudja azért nem haldoklom, de nem vagyok a topon. - Szarul is vagyok, nézz rám – pördülök körbe, de a nagy mutatványom olyan szédülésbe végződik, hogy meg kapaszkodva az ágy végébe mélyet sóhajtok, hogy a fejem a helyére rázódjon. Talán még korai úgy viselkednem mint egy kislány, aki voltam is. Mindig. - Csak édességem van, normál emberi étel nincs, amiért ölni tudnék – nyafogva ülök vissza az ágyszélére óvatosan és elhúzom a számat. - Diéta és könnyű étrend, de én hamburgert vagy pizzát, spagettit ennék. Ilyen kínzást. Inkább ne kerülj kórházba – biggyesztem le az ajkaimat, akár egy durcás kislány. Mert tényleg úgy is érzem magam. Csak kifújom a levegőt és hatalmasat sóhajtok a nagy álmodozásom közepette még azt is elfelejtem, hogy hangosan korog a hasam. - Aha, látod, itt jött ki a kíváncsiság mi van veled, hogy viseled a hírnév árnyoldalát – húzom fel a pulcsimat, hogy lássa a kötést, majd amilyen gyorsan láthatta úgy is tüntetem el a szeme elől. Túl sok pasinak mutogatom a hasfalamat mostanában. Na, nem mintha félnék, hogy Arthur olyan szemmel nézne rám. Tudom, hogy van elég baja, nem kell kísértésbe vinni. Meg pont velem. Előbb ölnénk meg egymást, minthogy ez eszünkbe jutna. - Szóval érjem be veled. Ismét. Olyan Deja vu érzésem van. Ha hoztál kávét, akkor talán elnézem a társaságod a barátnőm helyett – vigyorgok rá ártatlanul és megrázom a fejem. A kávé kizárt, egy ilyen műtét után körülbelül a minden mentes folyékony, esetleg pépes ételeken élhetek egy hónapig. Pizzát akarok! Nem pedig tejberizst.. Akár egy csecsemő, akit most próbálnak szilárd étellel táplálni. - Oké, tedd csak le. Köszönöm! Megjegyzem, és ha már nem lesz undorom megkóstolom – bólogatva mutatok a fotelra. - Csüccs, és most mesélj nekem, hogy milyen az élet a Forma 1 világában. Mennyire készültél ki a hajtásban, ami még csak most fog majd kezdődni – sok mindent nem tudok, de a híreket ráértem a napokban olvasgatni. Biztos rossz lehet, hogy majd neki vetül a nagyvilágnak és mindent hátra hagyva híressé válik. Egyedül. - Mikor is lesz az első megmérettetésed? Meg hova fogsz repülni? - teljes mértékben érdekel, hogy mi van vele. Nem pedig csak unalomból kérdezem, vagy jó neveltségből. Már a ruha boltban tudtam, hogy elég komoly barátság kezdődött kettőnk között és nem fogom hagyni, hogy a köddé váljon. Még ha soha nem fogom tudni megjegyezni merre jár a világban. - Amúgy pedig kérek ajándékokat. Mindenhonnan. Ha már támogatlak, még a kórházi ágyamból is – vigyorgok rá, bár egyáltalán nem gondolom komolyan, hirtelen leesik a tantusz, hogy mit mondott. - Hé’ mi a frászt keresel itt amúgy? Neked nem valahol rajongók gyűrűjében kéne élvezned a nagy hírnevet és készülni az első versenyedre a nagyok között? Elég lett volna ám egy videóhívás. Most meg képes voltál ide jönni? Tudod te, hogy úgy nézel ki mint akin átment egy kamion? - olyan gyorsan jön a felismerés, hogy nem is tudom mit mondjak többet. Mert nem kértem, még is átrepülte a fél világot, hogy meglátogasson. Ez pedig hihetetlenül kellemes érzés.
Nem a legjobb újratalálkozás ez, de ha ide kellett jönnöm, hogy lássam akkor idejövök. Mondanám, hogy van jobb programom, de nem igazán hívogat egy újabb mosolygós etap, amikor arról kérdeznek, hogy érzem magam a bőrömben, milyen az új közeg, milyen a nagyon között lenni. A francokat is én is nagynak számítok, hiszen ott vagyok a csúcson, ne kérdezgess milyen a nagyok között, mintha egy kicsi senki lennél a nagy vadak között, de éppen ez az, hogy én is az lettem, akik közé tartozni akartam. Azt hiszem jó kedvem van, vagyis, minden jel arra mutat, hogy az amerikai utam nem vette el a kedvem, ritkán fogok már hazajárni anyuékhoz, de amikor itt vagyok úgy érzem meg kell látogatnom azt a lányt, mert csak egy kis időt vagyok távol az újdonsült barátomtól és máris idekerül. Amint belépek az ajtón felderül az arca, de még így is látszik, hogy borzasztóan néz ki és nem finomkodok, vele sosem fogok azt hiszem. Simán kenterbe ver bármelyik pasit ha keménységről és makacsságról van szó. Simán kimondom, ami eszembe jut, nem félve attól, hogy megsértem, szerintem a mi kapcsolatunk amúgy is alakul egy minimális sértegetésen, csak úgy barátilag, lökdösve egymást afelé, ami nyilvánvalóan jó a másiknak, csak az nem veszi észre. Óvatosan ölelem magamhoz, amikor odajön, látom, hogy olyan kis estelen már viccelnék is vele, de a nővér még bent van és szerintem a sok csoki miatt nem vagyok így sem a kedvence, lehet nem kellene tömnöm a beteget ennyi egészségtelen cuccal, amikor a gyógyulás a cél és nem a lyukas fogak. - Nézem és tényleg szarul nézel ki. - nevetek fel, miközben aggódva nézem ahogy majdnem megborul a saját maga bolondozásában. -Nyugi anélkül is látom, hogy itt táncolni kezdenél, ülj le aztán majd úgy savazlak tovább. - már tényleg elkezdeném egy kicsit de csak egy kicsit sajnálni az étrendje miatt, de csak felhúzom a szemöldököm és leülök mellé. - Azt ugye tudod, hogy a diéta miatt nem tudlak sajnálni. - nevetek fel, az egész évem ilyen kivéve a nyári és a téli szünetet, akkor talán mindig elengedem magam egy kicsit, és jöhet a gofri is akár, de amúgy a diéta teszi ki az életem, most már sokkal szigorúbban, de nem nagyon hat meg, már megszoktam, apám elég régóta mondja nekem, hogy vagy megszokom, vagy elengedem ezt a sportot, nyilván nem az utóbbi a cél, így megszoktam. Amikor megmutatja a sebet felszisszentek, na egy valamit a kemény férfi agyam sem tud elviselni és az a fájdalom, ami ezzel járhatott valamikor. Sok mindent kibírok, de mégsosem vágtak fel és ezt szeretném ha így is maradna, pont ezért tűnik részemről elég keménynek, hogy ezt ilyen jól viseli vagy csak mutatja, hogy jól viseli. - Maradjunk annyiban, hogy kezdem látni a fényt és benne és nem csak a sötét részét, lassan majd elkezdem használni a fejem és nem csak az fog bennem dübörögni, hogy milyen nehéz, hanem, hogy élvezzem. - lazám vonom meg a vállam, pedig elég sok munkám van benne, már kicsit jobban kezelem a vezetőséget és nem megyek bele mindenbe, amibe bele akarnak vinni, inkább használom a saját akaratom, és ezzel segítem magam is, és nekik is megmutatom, hogy nem vagyok annyira töketlen, ami valójában be is jön a csapatnak. - Kávét, biztos nem mára csoki miatt is kaptam majdnem kint, és pihenned kell a kávé, meg tuti kipattintja a szemeidet. - már rá sem merek nézni a nővérre, aki közben kisiet a szobából, de jobb ha még csak fél füllel sem hallja meg mire vágyik a kedves beteg. - Komolyan azt akarod, hogy ezzel untassalak Lindy, még csak nem is szereted ezt a világot, ne mondd, hogy kíváncsi lettél hirtelen? Vagy ennyire unalmas lenne az élet itt bent? - nézek rá nevetve, mert eddig tudtommal csak akkor jött versenyekre is ha Kiki elrángatta. - Kocsi bemutató, tesztelések, mindig van valami izgalmas, az új overálok rémesek, de nekem az elsők lesznek, szóval imádnom kellet, mert emlékezetes, mintha a ruha tenné az embert meg a versenyzőt, de tudod a szponzorok. - forgatom meg a szemem. - Wokingból jöttem most hozzád, volt egy nagyobb sajtó menetünk és azt hiszem minden jól ment. Ajándék igen az nektek csajoknak nagyon megy az ajándék kérés, majd szólok az egyik emberünknek, hogy szerezzen be mindenhonnan neked valamit. Vagy van jobb ötletem, néha kinézhetnél egyik másik versenyre, elvileg elég izgi a garázsból nézni a dolgokat. - nem hinném, hogy ő lenne az aki erre lecsap, de jelen helyzetben nem sok mindenkit viszek be oda, vagyis akit bevinnék, ő amúgy is simán bejár oda. - Na és ez a hála, hogy ennyit utaztam,hogy még én tartozom ajándékkal értem. - kavarok fel hangosan.- Azért vagyok itt mert tudtommal nem ellenségek vagyunk, bár még nem tudom, hogy mondhatlak e a barátomnak, de remek alibi volt, hogy szabaduljak Wokingból. - igazság szerint nem tudtam mi baja van csak, hogy kórházban van, nem is gondolkodtam, hogy nem jövök és nézem meg mi van vele, idefele jövet sikerült ezt az kiderítenem, de mindeképpen jó egy kis szünetet tartani a nagy hajrá előtt.
“Look in the mirror of my mind Turning the pages of my life Walking the path so many paced a million times Drown out the voices in the air Leaving the ones that never cared Picking the pieces up and building to the sky”
.
Az emberek jönnek-mennek az életemben, bár igyekszem alaposan megfontolni, hogy kit is engedjek ebbe a körbe. Viszont tévedni emberi dolog, úgy érzem, hogy minden elfecsérelt barátság egy tanulópénz. Viszont Arthur-t egyáltalán nem sajnálom az életemben. Ő olyan, aki minden -féle gondolkozás nélkül az arcomba vágja, hogy hülye vagyok. Ami azt hiszem a legfontosabb dolog az életemben. Az, hogy volt benne annyi, hogy mindent félre dobjon és meglátogasson elég sok mindent elárul rólunk. Szóval tuti legalább egy versenyére ki kell mozduljak. - Csak ne kérd, hogy hajoljak meg, mert akkor nem szedsz össze a földről – nevetek fel a hasamat fogva és bólintok párat, ha már szédelgő fejem rendeződni látszik. Még csak az kéne, hogy itt eltaknyoljak. Mikor legalább azt megengedték, hogy a szobában sétálgassak és lássam a napot még ha csak ablakon keresztül is. - Kérlek, ne fogd vissza magad – vigyorogva nézek rá. Igen, azt hiszem teljes mértékben azok vagyunk, akik úgy mulatnak a másikon, hogy közben szenvtelenül beletipornak a másik lelkébe. De ez kell, van egy egészséges szint, amit karban kell tartani. Más úgy sem fogja. Főleg ha arra gondolok, hogy milyen is volt az első találkozásunk. Vagyis, amit kettesben voltunk. Esküszöm, hogy nem akartam megölni. Talán egy picit. De nézzenek oda, milyen csodálatos barátság kerekedett belőle. Pedig láttam a félelmet a szemébe némelyik mondatom után. Oké, elég ijesztő tudok lenni. Pedig nem direkt csináltam. - Tényleg, te is diétázol. Nem baj, olyan kockáink lesznek, mint a csokiknak van, amit hoztál – nevetek fel. Igazából nem terveztem ennyire szálkásítani, de érezze, hogy most mindennél jobban megértem, hogy nem ehet mindent és szigorú diétába kell kezdenie. - Bár én jobban jártam, nekem max egy hét és ehetem a pizzákat. Tudod, amibe beleharapsz és hosszan nyúlik a sajt – hümmögök saját magamat is kínozva. Mert most szerintem kettő egészet is betudnék nyomni. Helyette marad a zselé. Azt is szeretem, de most a gőzölgő pizza lebeg a szemem előtt. Azért nem fogom vissza magam, hogy kicsit megterrorizáljam azzal, hogy megmutassam milyen sebhelyet szedtem össze. - Ne nézz már így. Azt mondják a sebhelyek szexik. Kitudja, lehet ebbe fog belezúgni a hercegem – vigyorgok rá, majd elképedek egy pillanatra. - A zaklatómat letartóztatták. Sarkamra álltam, segítettek. Felszabadultam, erre itt kötök ki – húzom el a számat, mert hát tényleg csak épp megízleltem újra a szabadság ízét és most megint bezárva érzem magam. Viszont tényleg érdekel, hogy mi van vele, mert azért figyelem instán meg minden felületen, hogy mi is zajlik ilyenkor és megpaskolom a kézfejét. - Azért ugorj el, ha a fényből duda szót hallasz – nem bírom ki, hogy ne szívassam meg kicsit. Attól, hogy most akaratom kívül kerültem a gyengébb pozícióba még a számnak nem szabnak határt. Főleg ha róla van szó. - Szerintem nem gáz, ha nehéz. Akkor unalmas lenne. Gondold el, ha bárki lehetne versenyző. Katasztrófa lenne az egész. Élvezd ki, hiszen bekerültél a legjobb húsz közé. Az pedig hatalmas siker. Csak ésszel. Ne szállj el – sóhajtok, mert nehéz úgy bármi okosat mondani, hogy amúgy fogalmad sincs, csak most ebben a pár napban felszedett infók, meg ami megragadt a sok interjúztatásból. - Ha a felét oda adod a nővéreknek szemet hunynak felette – adom azonnal a tippet. Arról nem is beszélve, hogy nem is igen ehetek édességet. Így csak a fiókban halmozódik, mire haza érek akkor meg tuti a tv előtt ülve elfog tűnni, aztán mehetek az edzőterembe. Már most sajognak az izmaim, pedig csak gondolatban játszottam el a bűnös tettekkel. - Nem untatsz, képzeld, hogy mennyi mindent megtudtam erről a sportról. Bár ne kérdezd meg mi az a DRS mert azt nem igen értem, de rajta vagyok az ügyön – vigyorgok rá, ahogy a telefonomat megnyitva épp a keresőbe az a szó van beírva, hogy az orra alá dörgöljem. - Minden érdekel, amivel a barátaim foglalkoznak. Hogy tépjem le a fejed valami szarság miatt, amit nem is értek? - oké, nem szabad ennyit nevessek mert fáj a hasam, viszont jól esik végre egy kis társaság. Na, nem mintha nem jelenne meg mindig valaki, de attól jól esik, ha van kihez szólni. - Úgy néztek ki benne, mint azok a szövegkiemelők – nevetek fel újra. Bár nekem tetszenek, mert elég menő, ahogy a feketével összemosták, de hát ugye én lány vagyok, ő pedig vérbeli pasi, akit inkább az autó hajtása izgatja, mint sem, hogy mibe préselje magát. Ilyen ez a pop szakma. Marketingnek menni kell, hogy a közönség szeressen. - Akkor nem is voltál olyan messze, azt hittem már valami európai városban, vagy Keleti részen vagytok – szusszanok egyet nyugodtan. Az már biztos, hogy jobban zavart volna, ha a félvilágot kellett volna átutaznia. De így, már nem is okoz lelkifurdalást. - De kedves vagy, hogy rá sózol valami gyakornokra, hogy szerezzen egy hűtőmágnest – forgatom meg a szemeimet, mintha megsértődnék, de eszembe sincs, csak szívom a vérét vele. Ahogy a versenyekre való invitálásra tér rá megingatom a fejem. - Képzeld, pont erre gondoltam, hogy lehet leugrom Miami-ba, ha arra jártok. Amolyan meglepetésnek, de az így már nem is olyan jó buli – nyögök fel elkeseredetten, hiszen lelőtte a poént. Meg hát azért nem taszít ez a világ, csak hát én orvos vagyok, nem pedig a benzingőzben lubickoló rajongó. - Én adjak ajándékot? Mit kérsz? Infúziót? Tűt, vaaagy mondjuk szereljem le a tv-t a falról? - pattanok fel hirtelen, mintha tényleg képes lennék rá. - Amúgy esetleg egy lufit tudok adni, vagy plüsst. Ja meg van pár csokor virág. Ha van kinek adnod – célozgatás lenne? Talán. De nem merülök mélyen bele, mert azt hiszem a barátságunk kezdetén is elég erőszakosan tapogatóztam afelé. - Szóval barátok nem vagyunk, de simán rám fogtad a menekülésed. Remek. Mit mondtál? Bocs, mennem kell a szomszédlány kórházba került? Esetleg takarítónő? Jaj, kitalálom, a kutyasétáltatód – vigyorgok rá, mert itt már nem tudtam megsértődni. Csak megrázom a fejem. - Szerintem barátok vagyunk, még egy ilyen hülyét úgy sem találok, aki a karrierje kezdetén ott hagy mindent, hogy meglátogasson - ülök vissza mellé és végül nyomok egy puszit az arcára. - Szóval, a festése a járgányodnak nagyon menő lett. Azért gondoltam megszánsz egy Gallo sapival. Tudod, hogy én legyek a legmenőbb gyógyult, aki elhagyja a kórházat a McLaren cuccokban – sóhajtok drámaian, mintha tényleg erre lenne szükségem. - Képzeld, lehet hogy lenne egy plusz főm, ha már kötelező meglátogatnom a versenyedet – rágcsálom a számat, akár egy kislány.
Azt már elég szépen kifejtettem neki, hogy nem néz ki jól, de kórházban van, nem egy divatbemutatón, senki nem várja el, hogy jól nézzen ki, meg én amúgy sem vagyok ebben mérvadó. A csajokkal való kommunikációm, nagyjából egyenlő a nullával, Nono és ő az , akivel megértettem magam vagyis azt hiszem, hogy elvagyunk egész jól. A többi lány jön és megy, inkább megy, mert béna vagyok a csajozásban. A futó kalandok meg olyanok, amilyenek, leginkább már csak azért kapom a hangos “úristeneket”, mert ott vagyok ahol a karrieremben és talán ez lesz rosszabb is. Komolyan meg kellene tanulnom bókolni, hogy a nagy karrier építés közben ne legyek egyedül, bár Nono végig ott lesz, örülnék ha Lindy is mellettem lenne, amit nem fogok neki elmondani, soha, de mellettük szükségem lenne másra is, akivel minden mást le tudok mozgatni. Na mindegy ez most nem is annyira lényeges. Igyekszem rá koncentrálni és nem minden szavammal beszólni neki, talán egész jól megy. - Lesznek? Tudod milyen kemény edzést tolnak nekünk le már napi szinten a szezonnyitó előtt? Már az lenne a csoda, ha nekem nem lenne kockám, bár nem nézegetem, de ha befeszítem tuti van. - mondanám, hogy mutasd mid van, de a haverjaimmal még elmegy itt lehet elég furán hangzana. - nevetek fel bár a sebet megmutatta nem kérem meg, hogy méregessük ki az erősebb. A diéta meg megszokható, de a csoki valóban jobban esne. - Azt a kockát a hasamon belül tudnám elviselni és nem rajta. - szinte álmodozva nézem a fekete csodát, ami olyan cukros, hogy a nyál összeszalad a számban ha rá gondolok, de majd januárban. Résnyire húzom a szemem, amikor cukkol a pizzával, amit nemsokára ahat én meg még mindig maradok a puffasztott rizsnél, hogy ha nagyon nassolhatnék lesz. - Mindig is egy ilyen emberre vágytam az életemben, aki megfelelő kedvességet pumpál az életembe. - bólogatok elismerően de elnevetem magam közben. Jó, hogy az életembe csöppent, így vagy úgy, az ok mindegy is. - Ilyen amikor majdnem minden helyreáll, közben meg semmi sem. - az élet nem mindig kedvez az embernek, ehhez már ennyi idősen könnyen hozzászokhattunk volna, és nem meglepő, ha valami elmegy jön helyette egy másik szar, talán kisebb értékben, de itt van és ezen is túl kell esni. - Legyél kemény, hamar meggyógyulsz és már csak dolgozni kell bejárnod a kórházba. - számomra mondjuk ez is rettenetes érzés lenne,d e ő szereti gondolom, ha ezt választotta. Én is igyekszem kevesebbet rinyálni, igyekszem, nem mindig sikerült, de rajta vagyok, persze rögtön be is szól, amire rosszalló pillantást vetek rá, amit megérdemel. - Nyugi nem akarok itt kikötni. - mondom neki válaszul azonnal, mint két rossz testvér komolyan olyanok vagyunk, Én meg az álszállás, de csak bólintok neki, attól nem félek, hogy túl nagy lesz az arcom, sosem voltam olyan természet, így nem hinném, hogy a hírnév fogja ezt kihozni belőlem, apám sem szállt el soha, talán az ő vérmérséklete benne van a DNS-embe és segít ebben is. Meglepődök, és ezt az arcom sem takargatja, hogy azt mondja sok mindent megtudott a sportról, nem sokan szeretik és aki nem szereti, annak ez nem élvezet, egyetlen egy infó sem róla. Ő mégis utánanézett bár reménykedek, hogy újonnan jött ismertségünk meghozza a gyümölcsét és rájön, hogy ez a sport a királyok sportja vagy mi és nem egy kis foci amit már mindenki csinál, itt a világon vagyunk 20-an akik ezt művelik, már én is, bár nehezen hiszem el a mai napig. - Már majdnem közöltem, hogy akkor ideje egy kicsit többet tudni, de lehet a fejletépés résznél meggondoltam magam. Maradjunk abban, hogy megy 20 autó, körbe körbe és helyes pasik ülnek benne, akikért felesleges módon van oda minden csaj, a nyálcsorgatás felsőfoka. Mi élvezzük, nyomjuk ezerrel, kint meg kiabálnak, pólókat vesznek fel és sapkákat a nevünkkel ellátva és a rajtszámunkkal, de nagyjából ennyi. Ja és igen szövegkiemelőnek öltöztetnek minket, hogy mindenkinek bejöjjön e megjelenés, mert már nem csak a teljesítmény a cél. - de ezt nem fejtem ki neki hiszen csak röviden akartam összefoglalni, amit egy teljesen laikus lát belőlünk, és ez néha elég is. Ha jobban belelátna valaki meglátná, hogy nem minden mesés, nem minden a pénz, kőkemény munka van emögött és nagyon nagy teljesítési kényszer. A szerződések jönnek mennek, ahogy az évek is és minél öregebb az ember, annál nehezebb bejutni oda ahova akar, vagy megtartani a pozícióját. - Messzebbről szerinted eljöttem volna ide? - kérdezem felhúzott szemöldökkel nevetve, de megtettem volna, és ezt tudja, anélkül is remélem, hogy azt mondanám, hogy ez így van, mindegy merre vagyok ha tudom, hogy itt van eljövök, mert talán már barátok vagyunk. - Nem tudtam, hogy személyesen nekem kellene szerezni, de majd egyszer ha többet leszünk ott, mint 4 nap, és lesz egy levegő vételnyi időm elmegyek én magam. Ha lerohan a sok rajongó és nem jutoka pályára amiattt, majd ráfogom Lindy Lockersre, hogy vegyenek elő. - vonom meg a vállam és elfordítom a fejem azzal a nekem mindegy arckifejezéssel. - Miami rohadt nagy hype, de mondjuk ott an rendesen show, de szerintem nem lesz a kedvencem, nem szeretem a felhajtást amúgy sem ott meg nagyon nagy figyelmet kapunk az átlagnál is nagyobbat. - vannak futamok, amiktől félek, nem kicsit és nem verseny része miatt, hanem, hogy szerepelni kell, nagyon sokat, amit még nem tudom, hogy fogok megoldani, de muszáj lesz. Az ajándék ötleteire csak elnevetem magam, de rásózom a fejem, hogy nincs szükségem semmire, de ugratni attól szeretem és nem ússza meg könnyen most sem, de simán van ötlete visszavágni, mert miért ne. - Barátok vagyunk? –kérdezem megjátszott meglepetéssel. -Nekem az utolsó találkozónknál az rémlik, hogy te szívtad a vérem én a tied és elmentem vásárolni veled, amit nem is tudom, hogy éveztem e. - igen végül is azok vagyunk és ezt tudom, de mivel nevet gondolom nem vette magára, egyszerűen ilyen a stílusom, amit majd csiszolok egyszer biztos jobb is lesz tőle. - Nálam jobb barátot nem találsz, nem foglak sokat nyaggatni, hogy találkozzunk, mert nem is leszek itt, nem foglak gyakran azzal bombázni, hogy milyen a szerelmi életem mert nincs. Tök jól jártál ezek szerint velem. - húzom ki magam büszkén elismerően pislogva magamban. - Holnap hozok be neked mindent, van pulcsi, sapka, póló, amit szeretnél. - kicsit ez is sok nekem, de ezzel jár, sokan fogják a nevemet magunkon hordani póló formájában így miért pont ne kapna egyet. - Tessék? - nézek rá kimeredt szemekkel, meglep ez az infó. Tudtam, hogy valakivel alakul neki valami, de olyan rejtélyes volt, hogy nem is nagyon szedtem belőle ki semmit. - Most jön az a rész, hogy meg kell kérdeznem izgatottan, hogy ki a pasi? - nézek rá műmosollyal az arcomon, ezek a csajos témák nem mentek nekem és a szerelmi sztori azaz. De ettől függetlenül meg érdekel ki az a srác, aki Lindynek a plusz egy fője lehet.
“Look in the mirror of my mind Turning the pages of my life Walking the path so many paced a million times Drown out the voices in the air Leaving the ones that never cared Picking the pieces up and building to the sky”
.
Felháborodásán csak jót nevetek, mert amúgy honnan is kéne tudjam, hogy egy autóversenyzőnek mi dolga van ilyenkor, mikor a szezon még el sem kezdődik? Hát sehonnan. Amúgy is csak instáról látom, hogy épp merre kószál és mennyire igyekszik legalább jó fejet vágni arra, amihez rohadtul nincs kedve. Mondjuk a rengeteg sikoltozó és kiabáló emberektől valószínű, hogy előbb kapnék migrént, mint hogy széles mosolyt virítsak a kamerák előtt. De már egész ügyes. Talán nem lesz sok gondja a PR csapatnak vele. Bár minden tiszteletem az övék, hogy elviselek a kissé nagyon nyűgös formáját. Mert olyan akár egy nagy gyerek. Bár ezt még nem mondom el. Mert isten őrizz, hogy beletiporjak a gyenge lelkébe. Van elég dolga, hiszen itt van a nyakán az első verseny, ahol bemutathatja magát, mint az újonc. Sok támogatásra lesz szüksége, hiszen a rajongók amúgy is szétszedik, de ő nem az, aki ebben fürdeni kívánkozik. - Aha, mindent tudok. Vannak kémeim akik informálnak, hogy mit kell csinálnod a nap huszonnégy órájába. És szégyelld magad! - nevetek fel végül majd megingatom a fejem és felsóhajtok. - Ha majd nem fáj az is, hogy levegőt veszek, össze mérjük a kockákat. Ha az enyémek jobbak lógni fogsz egy késő esti pizzázással. Meghalok, hogy valami tésztát és sajtos dolgot egyek – nyögök fel elkeseredve. De ezek az ételek még igen csak messze állnak attól, amit ehetek. De mivel nem vagyok saját magam ellensége, így inkább betartom ezt a pár napos kínzást, utána meg úgy is végre azt ehetek, amit akarok. - Kérsz egyet? Nem mondom el senkinek – nyújtok felé egy kisebb kockát, mert tudom milyen, hogy itt van előtted és nem ehetsz. De egy csalónap mindenkinek jár. Főleg, hogy elmondása szerint amúgy is kínozva vannak. - Orvosi javaslat – kacsintok rá cinkosan, ha az egyik érv nem, de a másik csak jobban meghatja. Amúgy is ezzel nem igazán szállhat vitába. Ha már csak úgy ide repült, hogy megnézze mi van velem. - Annyira tudtam! Kellek neked – nevetek fel hangosan és ezzel nem lenne probléma, ha azonnal nem rántana össze és kapok a hasamhoz, olyan nyilalló érzés járja át a testem, hogy azonnal eszembe jut, hogy miért is ücsörgök egy beteg ágyon. Fájdalmas nyögés után kapaszkodom meg az ágy végébe, hogy pár mély lélegzettel rendezzem magam. Ennyit a felhőtlen jókedvről. - Olyan jó lenne ha már ott tartanánk. De az még kicsit messze van. Úgy másfél, két hónap, hogy újra munkába álljak és ez kicsit elkeserít. Sokat kihagytam a problémák megoldása miatt – húzom el a számat, jó nem mondom, hogy ha a kezembe adnának egy szikét nem tudom mihez kezdjek vele, de attól még jó sok tanulni való maradt még, főleg ha a szüleim nyomásáról nem is beszélek. Apuék válása egyre viharosabbá vált és úgy érzem, hogy ez kihat a teljesítményemre is. Csak azért is megmutatnám, hogy egyedül is érek annyit, mint a nevem. De ebből sosem fogok tudni elrugaszkodni. Mindig is Jonah Lockers lánya leszek. - Ne nézz így Arthur. Csak jót akarok – vonom meg a vállam, hiszen ha a pillantással ölni lehetne, már a padlón vergődnék. Ő most az újonc, meg kell mutatni mi mindenre képes, és közben azért talpon maradni. Mert nem lesz sikere, ha egoista lesz. Pedig tudom, hogy van oka rá. Mert olyan sportban teljesített úgy, amiben nagy a verseny szellem, sokan akarnak abba a húszba tartozni, amibe neki sikerült. Az arca azért megért egy misét ahogy magyarázom neki, hogy bele vetettem magam a témában. Maga az, hogy a kocsik körbe-körbe mennek megadott körön keresztül nem egy izgalom lenne. De az, hogy másodpercek töredéke alatt lehet mázlija vagy épp katasztrófába fulladása. Azért az kemény. Csak széles mosollyal nézek rá, hiszen azért tudjuk, hogy nem vagyok tipikus az a lány, aki ilyenekbe merül el. De ha már unatkozom akkor miért ne? Vannak vakvágányaim mikor mindenki elfoglalt és ilyenkor ki kell töltenem az űrt. - Azért nem mindegyik néz ki jól – rázom meg a fejem és szúrós szemekkel nézek rá. - Így is úgy is leszedem a fejed valamiért, tudod, hogy nem maradhat el a dorgálásod. Te is elég tisztességesen bele tudsz taposni a lelkemben, nem fogom harc nélkül hagyni – duzzogok akár egy kislány, de végül felröhögök. - Ezt tudod, hogy mindenben politika és marketing van, itt már kevés jól teljesíteni a pályán – vonom meg a vállam. Ez már lassan mindenhol így megy. A lényeg, hogy vonzd a szemeket és akkor nincs gond. Minél nagyobb a felhajtás és a marketing annál több a bevétel és akkor mindenki boldog. Kivéve az, akit úgy cibálnak, mint egy marionett babát, mert te vagy az áldozat, hogy nézz ki jól, még ha ez olyan áldozatokkal jár, ami lelkileg kikészítenek. Azt pedig nagyon nem szeretném, ha ez pszichésen tenné padlóra. Abból nehéz felállni. - Simán. Még a világ végéről is megjelennél, hogy élek-e még. Valld be, hogy imádsz – vigyorgok rá én is, mert attól, hogy nem bizonygatjuk, hogy mennyire oda vagyunk a másikért, még simán repülőre pattanunk és mindent félre dobva rohanunk, hogy saját szemünkkel megbizonyosodjunk a másik jólétéről. - Kérlek, és utána jöhetnek a cikkek, hogy ki is lehet az a nőszemély, akinek a nagy Forma1 pilóta személyesen ellóg ajándékot venni – nevetek most már kissé óvatosabban. Még mielőtt úgy járok, mint nem rég. Úgy is mindig ettől retteg, hogy olyan cikk jelenik meg, hogy kivel van együtt. Mondjuk engem annyira nem zavar, én tudom, ő tudja. Az, hogy a média mit fog ebből összeütni az már nem érdekel. Fabien nem tűnik féltékeny típusnak, hogy ez annyira zavarná. Bár nem tudhatom még igen csak friss a dolog. - Pedig azt hittem Vegas inkább, mint Miami. De akkor majd keresek valami jó kis helyet, olyan bakancslistásat. Aztán lehet nem is szólok, csak egyszer megjelenek a garázs előtt, mint valami rajongó tini, hogy mindenképp kell egy kép az újonccal – vonom meg a vállam, igazából sosem lehet tudni, hogy mikor jön egy löket, hogy most mennem kell és a vezérhangya nem engedi, hogy lustálkodjak szabad hétvégémen. - Ne csináld, akár egy jó testvér, bármilyen körülmény legyen is, úgy is szívom a véred. Bár egyke vagyok csak hallomásból tudom milyen a testvéri viszony – húzom el a számat. Régen akartam testvért, de közölték, hogy a tökéletes gyerekük meg lett és nem kockáztatnak. Most örülök, hogy végül nem lett. Elég nekem feldolgozni azt ami történik körülöttünk. Nem kell más miatt is aggódnom. - Dehogy fogsz. Holnap felteszed a segged a repülőre és vissza mész, mert nem akarom, hogy ez miatt bajba kerülj. Meg vagyok, csak a véred szívom – paskolom meg a vállát. Így is elég, hogy feldobja az unalmas napomat azzal, hogy itt boldogít. Aztán inkább elmondom, hogy nem is vagyok annyira egyedül, mint eddig voltam. Reakciójától csak széles mosollyal fogadom. - Most úgy csinálsz, mintha apáca lennék és valami istenkáromlást csináltam volna – forgatom meg a szemeimet kissé sértett arccal, végül felröhögve lököm meg a vállát, ahogy az arca folyamatosan változik. - Nem, nem kell. Még a végén kényelmetlen lenne a szituáció. De annyi elég, hogy van egy pasim – vonom meg a vállam. Enyhére fogva a mondani valómat. - Neked? Lesz valakid? Mármint olyan, aki többet nyújt, mint egy barát. Hosszú lesz ez a tíz hónap egyedül – kíváncsiskodom. Tudom, hogy mi az álláspontja, de ez rosszabb lesz, ha menet közben törnek fel ezek az érzések benne.
Kezdőlap
