Sokat beszélgettünk arról apámmal, hogy olykor lehetnék szerényebb, amikor interjúra kerül sor. Mert az, hogy Gallo vagyok, nem alapvető jogosultság arra, hogy elárasszam a sajtót a fene nagy önbizalmammal. Nyilván azt kell kifelé mutatni, hogy nem vagyok bizonytalan, hogy határozottan nyomom a gázt és nem agyalok azon, hogy mi a feladatom, mert mindent tisztán tudok, hiszen Gallo vagyok. Apám neve olyan mélyen beleivódott az emberek tudatába, hogy ha meghallják szinte elvárják, hogy azt a teljesítményt hozzam, amit ő. Két világbajnoki cím, ez az én célom is az emberek szerint. Talán én nem vágyom erre a nyomásra, de szeretem csinálni. Az életem, hogy vezessek, hogy a pályán legyek én küzdjek, de ez a név, ez az élet, felelősséggel jár. A felelősség olykor könnyen kihoz a sodromból, pedig nem vagyok agresszív ember, de amikor az adrenalin még dolgozik bennem, akkor nem lennék annak a helyében, aki belém akar kötni, de ez csak akkor jön ki belőlem, amikor valami nagyon félre megy egy versenyen és már messziről látom apám arcát. Büszkeség van benne és mögötte csalódottság, amiért 20 évesen még mindig a királykategória alatt vagyok eggyel.
Mindenki azt hiszi, hogy az én életem előre meg van tervezve, apám autóversenyző volt, nagyon sikeres, anyám pedig egy autóversenyző lánya, minden adva van, a génjeimben van az egész sport, mégsem tudtam elég hamar ülést szerezni ott ahova szántak engem. A sokak számára adottnak vélt dolog, számomra sokáig volt nyomás, annak ellenére, hogy szerettem csinálni. 21 évesen azonban apám elengedte a kezem, nem azért, mert nem akarta fogni, de kellett nekem egy löket, hogy egyedül hagyjon, mert anélkül talán még mindig ott tartanék, ahol akkor.
23 éves vagyok 2 éve nem kapom meg apám támogatását, csak a szurkolását, és a nagyapám sem segít és ez kellett ahhoz, hogy idén alá tudjam írni életem első királykategóriás szerződését.

Hogy ki vagyok én?
Azt hiszem önmagam vagyok, mert egyedül rá kellett jönnöm, hogy Gallo vagyok, de nem apám és nem a nagyapám vagyok, én Arthur Gallo vagyok, aki meg tud állni a saját lábán és akkor tudok igazán önmagam lenni, ha nem úgy vannak mögöttem akiket szeretek, hogy a sportban tolnak előre, hanem lelkileg. Magabiztos lettem, 2 év alatt változtam, azt hiszem, hogy az elkényeztetett fiúból szépen lassan vált olyan férfi, akire tényleg büszkék lehetnek a szülei és a leendő rajongói. Példakép akarok lenni a jövő nemzedéke számára, és nem egy befizetett, csókos pilóta, akinek nulla tehetsége van ehhez, kellett a nevem, hogy itt legyek, de nem amiatt kapok jövőre ülést, és nem amiatt kezdem már el idén a tesztelést a magasabb kategóriában, hanem mert rájöttem, hogyan legyek önmagam.

-Szóval azt rebesgetik, hogy van egy lány, aki elrabolta az újdonsült pilóta szívét? - érkezik a kérdés, egy hülye, talán teljesen jelentéktelen internetes műsorban. Én csak felvonom a szemöldököm, hogy mégis mi a francot kevert már megint a bulvár, vajon melyik szobalánnyal hoztak össze a hotelben vagy valamelyik rajongó volt most a soros? Én csak felnevetek inkább és tisztázom a dolgokat mielőtt valami olyat találnának ki, amiben nincsen semmi életszerű, tehát a szokásosat.
- Azt kell mondanom, hogy az év fennmaradó részében és a jövő évemben egyedül egy szerelemre fogok fókuszálni és az a versenyzés. Ami azt illeti, nem vagyok újdonsült pilóta, már elég kicsi korom óta ez a hivatásom.- javítom ki az amúgy is tök pontatlan kérdését a srácnak.
Minden idiótának válaszolnom kell, a hír két napja ment ki a szerződésemről, óriási a felhajtás körülöttem, amire már felkészültem. Ebben nőttem fel apám mellett, még a nagyapám is a mai napig ünnepelt ember a paddockban ha megjelenik nagy ritkán, de nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz válaszolnom ez ilyen egyszerű kérdésre. Úgy érzem mindenki bejöhet már közénk, hogy feltegye a maga kérdését, aminek igazából semmi értelme nincsen. Sosem értettem miért foglalkoztatja annyira a riportereket a magánéletem, hiszen azért vannak itt, hogy a sportról tájékoztassák a külvilágot, akik nem látnak ennyire bele az életünkbe, ebbe kellene ajtó nyitniuk és nem a hálószobámba, ami totálisan üres, már 2 éve. Amikor apám azt mondta, hogy minden az én dolgom lesz, akkor kénytelen voltam olyan változásokat bevezetni, hogy még az akkori barátnőmmel is szétváltunk, túlságosan keményen toltam a munkát, hajtottam, edzettem, és ez mai napig nem változott, egyszerűen nem férne bele egy kapcsolat, ha bele is férne, nem tudnék ennyi mindent menedzelni, még nem.
- Apád segített a szerződésedhez? - tolja a képembe a kis szaros mikrofonját, amire lassan érzem, hogy szakad el a cérna.
- Mára ennyi volt az interjú, köszönjük, hogy itt voltak. - vonszol el a vállamnál fogva a menedzserem Cole, amiért nagyon hálás vagyok neki, mert tudja, mennyire érzékeny téma ez. Miért hiszik még mindig azt, hogy nekem csak megszületni volt nehéz?
- Nevet kellene változtatnom. - amint visszaérünk a pihenőbe ledobom magam a kanapéra, és a fejemet a tenyerembe temetve dőlök előre. - Ezek amúgy tényleg ennyire hülyék vagy csak megjátszák? - nézek Cole-ra, egész kedves szavakat formálvaa számmal, pedig lenne párjelzőm, amit azulyen riporterekre mondani tudnék. Olyan sok interjút néztem végig az életem során, és mindig is meg akartam kérdezni tőlük, hogy egy két kérdés hogyan jön a sporthoz. De rájöttem, hogy a magánéleti sztorik olykor sokkal jobban eladhatóak, mint a sporttal kapcsolatosak, és sok rajongót jobban érdekel az, hogy melyik pilóta szingli, és melyik nem. Fárasztó egy élet ez, és még nem is ülök kocsiba, fogalmam sincs mi lesz ha végre úgy jövök be a bejáraton, hogy az én kocsimat készítik elő a versenyre és az én nevemet kiabálják a lelátón. A hideg is kiráz tőle, de jó értelemben.
- Van még egy jelenésed Kiki-nél. - bújja a telefont Cole szorgosan, mire felkapom a fejem és rápillantok, szinte szenvedős feltápászkodik fel, ami nem Kikinek szól, hanem egy újabb interjúnak, bár az már kecsegtetőbb, hogy ismerem a másik oldalt is, és bízom benne, hogy nem fog faggatni a nemlétező barátnőmről.

- Bármit kérdezhetsz, csak azt ne kérd, hogy meséljek a kedvenc színemről, mert az tudnod kell. - nyomok két puszit az arcára, mert már elég régen láttam egy ölelés is kijárt volna, de túlságosan is felhúztak az előbb, hogy bármit is végig tudjak gondolni. - Na ne kímélj Kiki, fagass, mintha nem tudnál rólam az égvilágon mindent. - nevetek fel, majd leülök vele szembe, kicsit már jobb kedvvel, mert talán ő az egyetlen ember, akinek szívesen adok interjút ma.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Nem sokat tudok ugyan a Forma-1 világáról, de mint külső szemlélő, azt gondolom különbséget kell tenni az olyan hivatások között, amelyeket megörökölve valamelyik szülőnket követhetjük abban, amit felépített, vagy maga is örökölt és gondosan művelt tovább, na meg azok között a foglalkozások között, amikor a magunk útjának köze sem lehet ahhoz, amit a szüleink csináltak, függetlenül, hogy a hivatásunk ugyanaz, mint az övék. Gondolok itt például arra, hogy miért is kellene téged összehasonlítani édesapáddal, vagy épp a nagyapáddal, amikor teljesen mások a körülményeitek? Más korban, más csapattal, más körülmények között teljesítesz Te és teljesítettek ők maguk is. Csak mert azzal jönnek, hogy "bezzeg az ő korukban ők már...", még nem jelenti, hogy az ő bevált formulájuk más időben, más emberekkel is ugyanúgy működik majd. A Te életed, a Te döntéseid, s bizony a Te energiád, kitartásod és elhivatottságod kell ahhoz, hogy elérj egy bizonyos szintet, amit kitűztél magadnak. Elvégre senki nem tudhatja, hogy nem érsz-e el hamarosan sokkal nagyobb sikereket, mint ők ketten együtt. Huszonhárom évesen olyan fiatal vagy, akinek bizonyos dolgokban még sokat kell tanulnia és fejlődnie, de tisztán látszik, hogy hajlandó vagy ezt elérni. Nem csak azért, mert még a párkapcsolatodat is félretetted, hogy komolyan vehesd a felkészülést és edzést, hanem mert nem vagy hajlandó keverni a munkát a magánélettel. S igazad van, ezt a riportereknek is tudnia kellene, mert nem a párkapcsolatod fogja elérni a sikeredeit. Az egy teljesen másfajta siker, ha szabad így fogalmazni. Én pedig nem kételkedem benne, hogy idő kérdése, és mindkettőben a dobogóra kerülsz majd.
Színt hamarosan kapsz valamelyik admintól, én pedig addig is szeretnék még egyszer gratulálni az elfogadásodhoz!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!