- Csak annyit kérek, hogy abban az egy hétben ameddig nem leszek csináld, amit azelőtt, mielőtt itt voltam. Tied a Pandora és nem fogok hazatelefonálni Patrick, csak kérlek csináld úgy ahogy mindig. - tudom, hogy nem tetszik neki annyira, hogy rábíztak mindent csak így hip hop, mert alig egy hete találtuk ki, hogy utazunk ő meg szabadságon volt két nappal ezelőttig. Bár szépen mosolyogva kértem meg tőle, hogy vigye a helyet ameddig nem vagyok, nem nagyon tetszett neki, de tudom, hogy a szívén viseli a klub sorsát, így bele fog menni. - Te vagy a legjobb! - sikítok bele egy halkat a telefonba, mielőtt lerakom a telefont. A Pandora intézve, szóval mi maradt még hátra? Ja igen a bőrönd, Párizs vár minket és nem akarunk lemaradni mert nem tudtam összepakolni időben, de tudom, hogy nem fog menni. Alig pár napról van szó, 4 éjszaka és 5 csodás nap a helyen, ahol még sosem jártam. Izgalmakkal teli hét egy csajos este, amit már elég régen tervezünk, de a sok munka mindkettőnket felemészt, de majd most. - Ha listát írok elhagyom, szóval remélem minden bent van. - dobok két puszit kutyafuttában Lindynek, a reptéren, ahova megint csak alig értem oda. lyen vagyok ha sietek és várom, hogy menjünk, miközben kiszakítom magam a mókuskerékből, amit munkának hívok. A telefonom még előkapom és írnék egy üzenetet a jobb kezemnek, de csak visszaoldom és elteszem. Nem fogom zaklatni megígértem, akkor tartsd is be valahogy. - Ahogy nézem két órát késik a repülő, addig nem nyomunk be valami reptéri katyvaszt, éhen halok. - nézek rá kiskutya szemekkel, miután hunyorva lestem le az indulás időpontját a kivetítőről, pedig a szemeim elvileg jók, de ezek után már kételkedni kezdek benne. - Addig meg mesélhetnél mi a franc volt vele amióta nem találkoztunk, olyan jó bemutatkozást csináltam neked már az elején, mint barát, hogy eltűntem egy hétre. - ölelem magamhoz egy kicsit bocsánatkérésként. De majd megszokja sajnos, hogy eltűnök néha, aztán felbukkan és nem győzöm megszeretgetni őket, de van amikor nincsen kedvem senkihez, közben meg egyedül érzem magam.
“That's all they really want Some fun When the working day is done Girls, they want to have fun Oh girls just want to have fun”
.
Celia nénikém Párizsban lakik és minden évben küld meghívott a divathétre, amire eddig sosem mentem el. De mivel úgy éreztem, hogy New York hirtelen túl kicsi lett számomra, megkérdeztem Luana-t, hogy lenne kedve kimozdulni. Mivel alapjáraton bulis csaj, így reméltem, hogy nem kell sokáig kérlelnem. Celai mindent elrendezett nekünk, így én csak a bőröndömbe pakolva bíztam Cinamont anyura, hogy jó lenne kicsit foglalkozni vele, míg nem vagyok otthon. A vizsgaidőszakot pedig mindent elsőre letudtam, hogy elég időm maradjon magamra is. Meg hát, jobb időtöltősnek gondoltam, hogy tanulok és lefoglalom az agyamat. Így kimaradtam minden olyan problémából, ami elém tolulhatott volna. Mert még ha nem is kerestem, de volt olyan, hogy megtalált. A reptéren sokan vannak, méghogy gazdasági válság. Kész vicc. Mindenki sietősen rohangál a táblákat figyelve. Míg én csak egyszerűen egy papírpohárból iszogatom a sokadik kávémat. Nem tudok aludni, rémálmaim vannak. Ettől is lett hirtelen olyan sürgős az a kikapcsolódás. Az órámra pillantok, Luana sehol. Már épp lemondóan sóhajtanék, míg a telefonom kijelzőjét és ellenőrzőm, mikor szélvészkisasszony megjelenik és akár egy hurrikán felborzolja az álló vizet. Ügyelve arra, hogy ne borítsam rá a fekete löttyöt, viszonozom a gesztusait és felnevetek. - Ha meg otthon marad, lesz időnk pótolni – legyintek egyet, ahogy újra a számhoz emelem a poharat, de fel kell nevessek. Mert kihinné, ha rá néz erre a lányra, hogy állandóan eszik? Vagy csak én hozom ki belőle, hogy megéhezzen. Bár erről meg a Gyros jut eszembe és inkább nem akarok rá gondolni és bólintok párat. - Láttam nem messze egy kávézót, elég jól néztek ki a péksütik – ajánlom fel, ha ennyi elég lenne, mert fogalmam sincs, hogy esetleg tartalmasat akarna enni. Végül is a gép két órát várat magára, szóval én miattam hatfogásos menüt is megeheti. - Végeztem minden vizsgámmal, és jövő évemet kezdhetem azzal, hogy kitalálom mi lesz a fő szakom – kezdek bele, ahogy elkezdem terelgetni arra a helyre, amiről beszéltem és a szemüveget megigazítom a fejemen. Elszoktam tőle, de annyit sírtam ebbe a pár napban, hogy nem tudtam betenni a kontaktlencséket. - Én sem voltam elérhető, a tanulás és a kórház minden percemet felemésztette, szóval fel sem tűnt, hogy repül az idő – hazudom játszi könnyedséggel. Mondjuk nem a teljes sztorit, de nagyjából ez volt. Nem akarom, hogy elrontsam a kedvét, és amúgy is, azért megyünk, hogy kikapcsolódjunk. - Hé! - nézek rá mikor a telefonjával babrál és megingatom a fejem. - Egyezzünk meg. Nincs üzenet, sem hívás, se pasik. Csak akkor veheted elő, ha insta kompatibilis képet akarsz készíteni - veszem elő a sajátomat, hogy minden hang jelzés kikapcsoljak. Ez egy csajos hét lesz, szóval nem tervezek senkinek sem létezni. - Miújság az Egyetemen? Pandora dübörög? - ez mondjuk elég átlagos kérdések. Ennél mélyebbre nem akarok menni a beszélgetésünkben, épp akkor mikor oda érünk ahol csillogó üveg mögött rejlenek a cukrosabb és édesebb finomságok.
Szükségem van erre a hétre, és szerinte Lindynek is, mi fiatalon már olyan mértékben estek bele a nagyok világába, hogy még élni sem volt elég időnk. Na jó én azért mindig kerítettem rá időt, mert megőrültem volna különben. De ez csak bátyámnak köszönhető és nem tudom hogy tudtam vola túlélni nélküle. Most kicsit igyekszem Lindy életében én játszani a keresztanyát, aki megfogja és elvonultatja ide oda, de ez az egész út egészen közben született meg és igazából neki sokkal nagyobb szerepe volt az egészben. Kell is ilyen nem lehet mindig csak a munkának és a karriernek élni, belefásulna, már ilyen fiatalon. - Igaz. - vonom meg a vállam elgondolkodva a szavain. Nem akarok felesleges perceket pazarolni azzal, hogy mentegetőzök, de tudom, hogy mindig ezt csinálom még akkor is amikor elhatározom, hogy nem kérek bocsánatot mert nem tudtam találkozni a másikkal. Aki ismer tudja milyen vagyok, dolgozok, suliba járok és élek is mellette és mindenkire jut elég időm. Ezzel rohadtul nem vagyok kibékülve és talán pont azért is akarok mindent kideríteni azonnal, pótolni azt ami kimaradt. - Mindig beszéljük a legjobb barátnőmmel, hogy a felnőtté válással, maradni akarok olyan gyerek, akinek nincsenek gondjai.- nevetem el magam és hallgatom az átlagos kis mesét, amit minden jött mentnek elmondhat, de majd kifaggatom én ha lesz idő és alkalmam, de most ennyi bőven elég lesz ha ennyit akar mondani csak. - Na és mi lesz a fő szakod? Van már terv vagy csak egy nagy kérdőjel? Netán jön a plasztika? - mutatok a meleimre miközben megkérdezem, de már túltárgyaltuk, hogy nem fogok alá feküdni ha a műtőasztal elé kerül olyan pozícióban. - Jó, nincsen telefon, a Pandora a legjobb emberemre van bízva, de nehéz otthagyni a gyerekem, amikor éppen csak beindult. - mélyre teszem a telefont, és felmutatom a kezeimet, hogy nincsen nálam semmi, és az alku állni fog ameddig nem hívnak százszor, hogy ég a ház. - Képek, igen azok kelleni fognak, sok kép, mondjuk nem feltétlen Instára, de emlékébe és a falamra.- kacsintok rá és elindulunk szépen a kávézó felé mert már érzem, hogy a hasam kajáért kiált. - Mondhatni, hogy az egyiknél küszködök, míg a másik elég jól megy vagyis megindult. Bajban vagyok a programnyelvekkel, nagy bajban és amikor segítséget kérnék, a legtöbb srác, aki okos és tud segíteni vagy furán vigyorog rám és nem beszél, vagy csak simán nem válaszol és elsétál. Már ott tartok, hogy elveszem valamelyik szüzességét, hogy hajlandó legyen segíteni. - nevetem el magam, kétségbeesésemben már mindent megtennék, bár lehet nem ez a legjobb módja. - Na jó nem azért ennyire elkeseredett nem vagyok, de komolyan kellene kezdenem valamit magammal a sulival kapcsolatban, nekem még van két vizsgám, amit már megpróbáltam letenni egyszer de nem jött össze. A tanároknál nem válik be ,ha nagyjából megcsinálok valamit és van egy nagy IT vége a családnak, ott leszarják. - tudom a sikerért dolgozni kell, de nem vagyok olyan beállítottságú mégis akarom tudni, amit kell és nem kényszerítette senkit, magam sem vagyok hajlandó elengedni ezt az egészet, akármennyire is nehezen megy. - Meg akarok dolgozni mindenért, amit elérhetek, de mindig jön egy akadály és megakadok. - ilyenkor jutok oda, hogy jó ha valamit tud mutatni az ember, de nem mindig ér sokat az sem. - Remélem hoztál kényelmes cipőt, mert az Eiffel-torony elég sok lépcsős mutatvány lesz. - addig meg szépen bekajálok, hogy legyen mit lemozogni mindegy melyik nap megyünk oda.
“That's all they really want Some fun When the working day is done Girls, they want to have fun Oh girls just want to have fun”
.
Úgy tartják, hogy mindenkinek meg van a saját maga iránya. Tehát, nem te választod ki, hogy ki leszel, hanem már a születésed előtt tudják. Mi pedig pont abból a rétegből származunk, ahol ez egy az egyben így van. Még meg se fogantunk és már tudták, hogy a családi bizniszt visszük tovább. Már örülne, hiszen gondolkodni sem kell, hogy merre viszi az útja. De persze ez olyanokat von maga után, hogy családi nyomás, megfelelési kényszer, szabadidő szinte semmi. Még ha a tini kori lázadásokat hamar le is verték, ha másfelé akartál menni. Nevetésre késztet a felismerése. Mert úgy mondta ezt a pakolászást, mintha attól kéne félnünk, hogy nem lesz pénzünk a visszaútra. Vagy kimarad egy ebéd, mert fogkefét kellett venni. De elkönyvelem, hogy ő is épp annyira fáradt, mint jó magam. - Hát el kell keserítselek, a gyermekkori gondtalanság hamar elvész – nevetek fel, bár csupán három évvel vagyok idősebb nála, de úgy érzem, hogy még húsz évesen sem voltam ennyire szabad, mint ő. Nem voltak ekkora bulik az életemben és pasik sem tolongtak értem. Vagy csak én nem akartam meglátni azt, ami az orrom előtt történik. Fogalmam sincs. De úgy voltam vele, hogy ami jön az jön és hurrikánként fog elsodorni. - Igazából még fogalmam sincs – megvonom a vállaimat és nevetve rázom meg a fejem. - Azt mondtad pocsék a marketingem, bele se vágok olyanba, ami végül a bukásomat okozza – nevetek fel végül. Arról nem is beszélve, hogy hamar megunnám, hogy állandóan más nők melleit kelljen tapogatni, hogyan legyen tökéletesen vonzó a férfi nemnek. Vagy épp féltékennyé tenni a többi nőt. Fel kell nevessek, mert annyira aranyosan mondja, hogy a gyermeke. Mondjuk biztos, hogy sokat kötődhet és fájhat a feje azért, hogy ami az övé sikeres legyen. Nehéz ilyen fiatalon egy klubot birtokolni, erőteljesen minden energiádat bele fektetni. - Jó, én Insta függő vagyok, szóval bocsi, de fognak kikerülni az internetre képek – vigyorogva vonogatom a vállaimat. Millió kép, ami az online emlékkönyvbe kerül felbecsülhetetlen. Amúgy meg, hasznosabb, mint a szobafalón lógók. Azokat az évek meggyötrik, kifakulnak, elszakadnak. De ott, mindenkor ugyan úgy fog csillogni, mint mikor elkészült. Hangosan felnevetek azon, hogy nem talál olyan embert, aki képes megszólalni a közelébe és segítene neki. Micsoda átok lehet ennyire gyönyörűnek lenni egy olyan világban, ahol a kockákat elkönyvelik túlsúlyos, szemüveges visszahúzódónak. - Még a végén kiszemelsz magadnak egy olyan kockát, akit feltudsz javítani magadhoz. Még hálás is lehetne érte, hogy foglalkozol vele – vigyorodom el. Bár még mindig meglep, hogy ennyire könnyen megy neki a testiség. De mindegyikünk más. Felsóhajtok végül, ahogy beérünk az üzletben, ahol a finomságok előttünk vannak és hangosan morran a gyomrom. Én sem reggeliztem. - Szerintem tök fölösleges ezen agyalnod. Valószínű, hogy csak a rangod miatt félnek, meg hát a külsőd, ja ne feledkezzünk el a tornádó személyiségedről – nevetek fel bájosan és megrázom a fejem. Biztos akadna ott olyan, aki bírná az ellenállást és az állandó pörgést, amit magával ránt a leányzó. Szemeim végig az édességeken vannak, ahogy hallgatom a mondókáját és felnézek rá végül. - Az akadályok mindig ott lesznek. Akkor leszel legyőzhetetlen, ha mondjuk megküzdesz velük – mosolyodom el kedvesen. Bár sokat nem segítettem, viszont remélem, hogy hamar rá fog jönni, hogy attól, hogy mi a vezetékneve nem fog minden az ölébe hullani. Csak úgy tudja megvalósítani magát, ha mindenért foggal-körömmel küzd. - Tanultam a hibámból, van két-három edzőcipő a bőröndben – paskolom meg az említett tárgyat és végre oda érve sorolom, hogy mit kérek és rá nézek a lányra, hogy vajon döntött-e. Végén pedig a telefonomat érintve fizetem a számlát és a papírtasakot megfogva kerítek egy asztalt tőlünk nem messze. Hogy kényelmesen elhelyezkedjek és a reggelimmel foglalkozzak. - Miss Lockers, a gép készen áll, ha indulni szeretnének – lép oda a pilóta és nyúl is a táskámért. - Köszönöm Harvey, megreggelizünk és amint Miss. Machado úgy látja menni is fogunk, az ő holmiját is elvinné? - kérdezem bájosan, ahogy persze azonnal nyúl is érte, hogy felvigye a gépre. Immáron legalább csomagok nélkül maradunk ott. - Oh, nem mondtam? Apu nagyon bő kezű volt és miénk a magángép a héten – vigyorodom el. Biztos nem fogok millió emberrel együtt utazni, ha apa lelkiismerete fellángolt.
Kellett, akartam és mégis stresszelek azon, hogy mindent bepakoltam ez, ez valami női betegség, hogy sosincs elég göncünk az utazáshoz és mindig otthon hagyunk valamit. De komolyan eszembe sem jutott, hogy az én megszokott dolgaimat csak úgy simán pótlom, teljesen szétszórt vagyok, de az utazás pont arra lesz jó, hogy összeszedjem magam. - Mi lenne ha most Párizsban visszahoznánk? - kérdezek rá huncut mosollyal, cinkosságot keresve a szemében. Tudom, hogy nem lehetünk örökre gyerekek, de néha azért azzá lehet válni, még ha csak egy időre is, és szükségem van rá, és neki is kelleni fog, ha nem is érzi most akkor majd jól fog esni. Nincsen felelősség, nincsenek szülők, sem pasik, sem semmi csak mi. Amint komolyan le tudok majd kattanni a telefonomról. Gyorsan kezdünk el beszélni arról, ami mindenről szó csak a gyerekkorról nem, a jövője meghatározó időszaka jön, amiről már beszéltünk részegen, és amúgy sem annyira tudom elképzelni őt plasztikai sebészként így csak fújtatva pislogok rá, hogy ez egy remek ötlet, sokkal tehetségesebbnek vélem, minthogy melleket és arcokat varrogasson egész hátralévő életében. - Tudom az első közös napoktól kezdve követlek, és legyen. Ez egyszer minden képen feszítem fogok melletted ha akarod, végre legalább lesz szociál médiában s nyoma, hogy mi ismerjük egymást. - vigyorodom el, bár nekem annyira nem ér sokat az, hogy mit gondol rólam az internet népe, de ha ő annyira szereti, akkor a hétvégén én is beállok mellé és kivételesen lövök azért képet, mert fel akarja rakni őket, még lehet én is kibontakozom ilyen téren. - Hmmm. - gondolkodok el a szavain egy percre összehúzott szemekkel elgondolva a dolgokat. - Nem hinném, hogy nekik kellene hozzám javulniuk, sokkal inkább szeretnék olyan okos lenni mint ők. - végülis a külsőmön nem tudok változtatni és ha ők adnak nekem egy olyan pluszt, ami nekem jól jön, akkor lehet a végén még barátok is lehetünk. De egyelőre ez a srác nem létezik, vagy csak nem akar a közelembe jönni. - Amúgy nehéz, és tudom, hogy nem kellene rinyálnom, de néha lennék tudod, olyan átlagosabb. - mutatok végig magamon. A portugál vérem sokat dob a külsőmön, amit imádok, de ilyenkor nem annyira jó. Végülis csak elnevetem magam a saját felvetésemen és elengedem a témát. Majdnem tiszta képet fest róla, a tornádó személyiség mindent leír rólam, szóval igen ezt nehezen viselik el sokan, de szerencsére ő igen és vele jöttem el erre az útra, ahol mindegy ki vagyok most, mert senkit nem érdekel. - Azért mázli, hogy te egészen jól bírod a gyűrődést. - mosolygok rá egy kicsit közben azért elvárva, hogy kibírja, pedig nem lenne muszáj senki. A mi kapcsolatunk olyan furán indult, vagy inkább egyszerűen, mintha mindig is ismertük volna egymást, nem volt aza tipikus ismerkedős időszak, ami a barátságnál is teljesen okés, mi csak egymásba botlottunk s azóta vagyunk egymásnak mintha mi sem lenne természetesebb. Tudom, hogy meg kell mindenért küzdeni és nem csak megkapni mindent, pedig könnyebb lenne, de megunnám ha nem kellene tennem semmiért sem. - Okos döntés, majd a felső testünket fotózzuk, hogy ne látszódjon a kényelmes de szetthez nem passzoló cipő. - húzom el a szám kritikusan, de persze csak viccelek, én tuti egymáshoz passzoló dolgokat dobtam be a bőröndbe, szeretek öltözködni. Amint az asztalhoz ülünk már nyitnám a szám, hogy tovább beszéljek, mert mintha megint ezer év telt volna el, amióta beszéltünk, pedig azért annyi nem volt, de közbe lép egy elég elegánsan öltözött férfi és a szavaiból rögtön felmérem hogy is állunk vele kapcsolatban. - Baszki, apád nagylelkű vagy csak nagyon elbaszott valamit, az enyém csak akkor hajlandó megválni a madárkájától. - pislogok a pilóta után. Nekem nincs ekkora mázlim, apám megrögzött utazó amióta “nyugdíjba” vonult, vagyis ő annak hívja. - Szóval Párizs után merre mászkálunk el ha már nálad a családi gép? - mintha kocsiról beszélnénk, nekünk olyan természetes és közben fel sem tűnik, hogy egy kicsit több szempár szegeződött ránk a szavainkat hallva, mint kellene. De csak vállamat megvonva figyelek továbbra is csak Lindyre. - Miss Machado? Lindy, azok a nővéreim, és olyan borzalmas volt hallani. - szakad ki belőlem a nevetés miközben magamhoz veszem a forró csokim, amire már napok óta áhítozott a testem, pedig nincsen még olyan nagyon hideg kint. - Amúgy megvagyok, ha nem késik a gépünk, igazából mire várunk? Nem fog minket örökké várni Párizs és mi sem leszünk fiatalabbak. - fogom meg a maradék kajám és a kezébe karolok. Nesze neked tornádó, most aztán rendesen lecsaptam rá, ideje felpörgetni a napjainkat és élni, mintha nem lenne holnap és nem lenne itteni életünk, csak pár napig.
“That's all they really want Some fun When the working day is done Girls, they want to have fun Oh girls just want to have fun”
.
Menekültem? Igen. Saját magam elől és csak annyit akartam, hogy minél messzebb legyek a várostól és mindenkitől, aki ott található. Kellet egy olyan hét, mikor nem azon agyalok, hogy miket kellett volna tennem, vagy mondanom. Így ezért is volt jó ötlet kicsit elszökni és Franciaországba utazni. - Simán, legyünk kislányok? Csak ne menjünk Disneyland-be – nevetek fel, mert tudom, hogy hiába akarom kikapcsolni a fejem, mindenről a másikra fogok gondolni, épp annyira, hogy már most a gyűrűt forgatom az ujjamon, amit tőle kaptam. Felsóhajtok egy pillanatra és elmosolyodom. - Tudod mit, pasizzunk, igyunk és ne gondolkodjunk semmin – nevetek fel. Bár nem sűrűn szoktam ilyeneket mondani, meg nem vagyok híve a pasizásnak. Valószínű most csak a szám jár, de szerencsére lesz időnk ezen szépíteni. Mert hirtelen annyira szabadnak és függetlennek akartam érezni magam, mint a többiek az én koromban. De tudom, hogy a gátlásaim úgy se engednék, hogy átlépjek egy határt. - Oh az a bizonyos első találkozás. Bárcsak többre emlékeznék – nevetek fel, mert hát eléggé sokat ittam, ahhoz képest, hogy addig csak egy-egy pohár bort ittam, vagy még annyit sem. Mert tudtam, hogy észnél kell legyek. De mikor minden összeomlik menekülni kell. Most viszont legalább a józanabbik megoldást választottuk. - Nem is a szociállmédia miatt, vagy reklámozni a barátságunkat, hanem emlékeket őrizni arról, hogy gondoltunk egyet és leléptünk a kontinensről – megvonom a vállam. Sosem másik véleménye miatt tettem fel a képeket, vagy, hogy irigykedjenek rám. Inkább csak a saját szórakoztatásom miatt, hogy ha el vagyok kenődve csak rá nézek a képekre és lássam, hogy merre jártam, kikkel voltam. Kik is azok, akiért tűzbe mennék. Mert most már annyira nincs időnk egymásra, hogy a képek nézegetésével idézem fel, hogy igen is vannak barátaim, akiknek csak egy üzenet vagy telefon hívás is elég lenne, hogy van szabadidőm és töltsük együtt. De mindenkinél beütött a felnőtt kor és ezzel egyidejűleg szinte lehetetlenség közös szabadidőt kiegyeztetni. Az, hogy a pasik milyen téren vannak jelen az életében már nem is okoz meglepetést, de látom rajta, hogy most már többre vágyik, mint összegyűrni a lepedőt valakivel. Üdv az elkeseredettek világában. Nincs olyan férfi, aki vállalná azt a kockázatot, hogy megpróbál egy kapcsolatot, amibe erőt is kell feszíteni, nem csak letolni a gatyát. - Azon pedig neked kell változtatni, kevesebb vásárolgatás és buli, többet görnyedni a könyvtárban a könyvek felett és magadba szívni a tudást. Senki nem születik okosnak. Azért jó az emberi elme, mindig lehet tágítani – kacsintok rá nevetve. Mert az életünk folyamatos tanulás és képzésekből áll. Nem szabad elfelejteni, hogy igen is élnünk kell, de közben ha sikeresek akarunk lenni és elérni a célunkat, ahhoz fel is kell áldozni pár éjszakánkat. - Oh, a genetikán nem tudsz változtatni, csak a hozzáállásodon. Megmutatni, hogy egy gyönyörű nő is képes okos lenni és legyőzhetetlen – mosolyodom el, mert tudom, hogy milyenek a sztereotípiák. Ebből pedig elég nagy harc árán lehet kilépni. Neki pedig most jött el az a harc. Amiben támogatni fogom, már ha kér a segítségemből persze. Mert egyedül rohadt fárasztó lesz és hamar feladná az ember, ha nincs támasza. - El se hiszed, hogy mennyi mindent képes vagyok kibírni – nevetek fel zavartan egy pillanatra. Hiszen az egész életem arról szólt, hogy meghunyászkodom és lenyelem azt, amit letolnak a torkomon, még ha nem is akarom. - Mindenképp, elkerüljük a láb fétises kommenteket – nevetek fel, mert hát igen a halloween bulin eléggé meggyötörtem a lábaimat azzal a dögös, de annál kényelmetlenebb cipellővel. A piltóa megérkezik és mikor mindent megbeszélünk Lu csomagjait is elviszi a gépre, én pedig nevetve fordulok a döbbent lány felé. Persze, mert nem tudja, hogy előtte hétvégén kivel voltam az ország másik részén. Ha a fülébe jutná örömmel gyújtaná fel a gépet első körben, mint sem, hogy elhagyjam Amerikát. - Beadta a válást – nyögöm ki végül kicsit fájdalmasan. Mert még nem is tudhatta menyire beletalált a közepébe és elmosolyodom, hogy az ő apja nem igen adja ki a kezéből a repülőt. Az enyém sem tenné, ha épp nem azon pedálozna, hogy ne veszítsen el. - Én se szeretem a Miss Lockers nevet, de ha már apám alkalmazottai, elvárják tőlük a hivatalos megnevezést – megvonom a vállam nevetve, hiszen még se mondhatom neki, hogy itt van Lu csomagja dobja fel a gépre. - Mert a maradék fél órába annyival öregebbek leszünk, hogy nem fogunk tudni megmászni az Eiffel tornyot? - nevetve indulok vele a helyes irányba, ahol már várnak minket és a lépcsőn elengedve őt sétálok be a gépbe, ahol az egyik hatalmas fotelba merülve döntöm hátra a fejem és vigyorogva nézem, ahogy a kedvenc üdítőimmel van tele a tartó. Egy plédet magamra terítve mutatok a többire, ha szeretné kényelmesen eltölteni az utazást és a cipőimet azonnal ledobva húzom fel a lábaimat. - Szóval, Párizs. Felkészültél a világ legszexibb akcentusaira? Mert tuti beleremeg a lábunk – nevetek fel végül, ahogy egy epres smoothiet kibontva kortyolok bele.
Újra gyereknek lenni lenne igazán jó,de tudom, hogy ez csak ideig óráig fog tartani és nem addig ameddig nekünk kedvünk lenne hozzá. - Én pontosan ezeket csináltam eddig nagyon nagyon sok éven keresztül, de ha ezt szeretnéd, benne vagyok, az ivásba a ne gondoljunk semmi dologra. Egyedül a pasik azok, amiket most nem erőltetném, kivételesen nem akarok egyéjszakás csaj lenni. - az én számból hallani, még ha nem is imr olyan régóta eléggé hihetetlen lehet, de ez most így van. Nem akarok plusz egy fejfájást okozni magamnak azzal, hogy megint elkezdek agyalni, miért vagyok még mindig itt ezzel a helyzettel. Megvan az oka, nem akartam felnőni egy kapcsolathoz, és talán most sem menne, de akkor meg ideje szünetet tartani és a csajokra figyelni, a barátaimra, akiknek számítok és ők is nekem és nem egy gyors menetre kellek nekik, bár eddig is én mentem bele ezekbe. - Ne foglalkozz vele csak fecsegtünk jobbra balra mindenről, az egész életünket, de majd ma visszahozzuk az emlékeket, lehetőleg eleinte józanul, aztán meglátjuk mit dob a gép nekünk. - nem én vagyok sosem aki rontja a parti hangulatát, felhúzni na azt tudom, de ennyi, de eleinte jobb ha nem iszunk, Párizs csodaszép, nem akarom elfelejteni mert sokat iszunk. Csak egyetértve bólintok, mert az emlékek fontosak, tudom, nekem is azok, és én is képes vagyok hosszú percekig lapozgatni a telefonom galériáját ha nosztalgiázni van kedvem. - Akkor mindent beleadunk majd a jó emlékek szerzésében. - vigyorgok rá. Tudom, hogy mennyi meló van abban, hogy egy egy nő igen szép eredményeket ér el az életben, mert nekünk sokkal többet kell dolgozni ugyanazért, amiért egy pasinak alig. Ez a világ hülye rendje, amit vagy elfogadunk vagy harcolhatunk ellene, de csak annyival, hogy többet tanulunk és fejlődünk, mint a pénisszel született társaink. Nem fair, de ez van és ezzel kell megbarátkozni. - Nekem a könyvtár helyett többet kellene a gépek fölött görnyedni, komolyan nem értem néha miért szeretik annyira a srácok ezt a nagy technológiát, de igen rajta vagyok, hogy okosabb legyek ezen a téren is és ne tegyek fel ilyen hülye kérdéseket. - majd egyszer rájövök és akkor meg fogom érteni, de addig, hát addig kétely marad, amit meg akarok majd fejteni, de kétlem, hogy sikerülne. - Elhiszem én, nőből vagy a tűrésküszöböd elég magasan lehet, de nem kell most keresni a határokat, kényelmesen is csinik vagyunk. - mérem végig rá kacsintva, na meg ha nem vagyunk a toppon a héten, az sem baj, mert most csak jól kell éreznünk magunkat és ennyi. A reggelit falatozva érkezik meg a pilóta, akinek megjelenését meglepetten nyugtázok, mert nem értem a helyzet, de hamar leesik és széles vigyorom elárulja, hogy mennyivel jobban fog ez esni, mint a repülőre várni a tömeggel. - Baszki! -szalad ki a számon és szinte a kaja is megáll a számban és egy nagy nyeléssel nyelem le. Vajon most kellene erre rákérdeznem vagy nem egy ideig megfagyva szinte nem is piskolga meredek rá, de inkább nem megyek bele a kérdekgetésbe,mert friss lehet a dolog. - Nekem apám laza, csak ő éppen Palomának hív állandóan, nem hajlandó a Luanát használni, de szerencsére senkitől nm várja el ugyanezt. - neki a tisztelet az nem a Mr. vagy Miss megnevezésben rejlik, bár sok mindent elárul róla, hogy hobbiból felvásárolt egy csomó klubot. Izgatott leszek, nem kell várni 2 órát, így hamar betömöm a maradék kaját és állok fel, hogy akkor ideje indulni. - Sosem tudni mi történik abban a fél órában Párizsban, lezárják a tornyot, nem engednek be valahova mert történik valami. Mindig fel kell készül mindenre. - magyarázom nagyban a dolgaimat, miközben már úton is vagyok a repülő fele. Amint felszálltunk a gépre, leülök vele szembe és a lábaimat magam alá húzva veszek magamhoz egy vizet, túl sok volt ma a szénhidráttól és a cukorból, jobb ha nem tömöm magam, legalább az úton, vagy az első 1 percben, mert tudom, hogy el fogok gyengülni. - Nem nem állok készen félek, hogy túlságosan is cukik lesznek, és akkor oda a nem pasizok dumámnak. - a francia férfiak szexik, nagyon is, és elhatároztam, hogy nincsen egyéjszakás, meg hát mégiscsak a barátnőmmel vagyok, szóval tartanom kell magam. - Engem sokkalinkább érdekelne egy jó nagy croissant, meg minden ilyen extra francia kaja. Tudom, hogy sportolnom kellene, ha ennyit eszek, de most nem érdekel, majd ha hazaérek lemegyek edzeni. - intek egyet, de nem fogok elmenni és megint azon fogok siránkozni, hogy amikor leülök megjelenik az az egy kis úszógumi a hasamon, amit most is feltűnően mérek végig magamon. - Mi lenne velünk, ha nem oda születünk ahova? Sosem gondolkodtam rajta, de itt ülve a gépen és látva, hogy mennyire rohadt jó dolgunk van azért megfordul a fejemben, hogy nem biztos, hogy akarnék ezek nélkül a kiváltságok nélkül élni. - mutatok magunk köré és átülök törökülésbe és hátradőlök a székben.
“That's all they really want Some fun When the working day is done Girls, they want to have fun Oh girls just want to have fun”
.
Felhúzott szemöldökkel figyelem, ahogy Luana, aki eddig mindig arról beszélt, hogy pasiról pasira szállt, behúzza a kéziféket és közli, hogy neki most nincs kedve. Amikor én szeretném ezt meglépni és kiadni magamból mindent, úgy dönt, hogy Ő jó kislány lesz. De megértem, biztos unalmas egy idő után, ha nincs fixen egy ember az életedben. - Hát jó, ahogy gondolod – megvonom a vállam. Reméltem, hogy ha kiszabadulok a kíváncsi szemek elől, akkor talán könnyebben fogok mozogni és elfelejthetem a gátlásaimat. De úgy tűnik, hogy akiben legjobban bíztam, pont most akar jó gyerekké avanzsálni. Most már, hogy az alkoholt is lassan kihúzzuk az egész hetünkből kicsit még jobban csalódott leszek, de úgy vagyok vele, hogy persze. Ha ő nem akar, akkor én sem. Mert olyan jó barátnő vagyok. - Rendben, oké. Megbeszéltük – mosolygok rá, ha nem hát nem. Én biztos nem fogom erőltetni és arról nem is beszélve, hogy amúgy sem a barátom az alkohol. Talán már késő lenne a szervezetemhez szoktatni. Vagy még sem? - Azért vagyunk itt, mármint leszünk ott. Hogy csak is jó emlékeink legyenek – nevetek fel végül, bár belül sajog minden porcikám, ha megpróbálom azt a látszatot kelteni, hogy minden rendben, akkor talán én is lassan elhiszem. Nem fog nyomasztani semmi. - Akkor tessék a gépek felett görnyedni és kicsit lelkesebbnek lenni. Minden belülről dől el – megvonom a vállam. Igazából ha ebbe cseperedsz fel, akkor már régen jobban kellene érdekelnie az egésznek. Hiszen már akkor tudták, hogy mi lesz a sorsa mikor megfogant. Ahogy jó páran vagyunk így a baráti körünkben. De úgy tűnik, hogy Őt valahogy másképp kezelték. Mint legkisebb gyermeket. Bár nekem nincs tesóm, lemerem fogadni, hogy őt is épp annyira vitték volna a kórház felé, mint engem. De persze nem láthatok bele a családi dolgaikba. Mi miért történt. A határok említésére azonnal görcsbe rándul a gyomrom. Aha, az az, amit én mostanában nem találok. Azt a nyomorult határt. Amit olyan erősen festettem fel. - Nem, nem fogom. A lényeg, hogy ne szenvedjünk – mosolyodom el, bár teljes mértékben komolyan gondolok. Hiszen nem akarok gondolkozni. Ki akarom kapcsolni az agyam. Az, hogy miért is kaptuk meg a magán gépet elég intenzív reakciót von magával. Megrántom a vállam, mintha nem érdekelne. Pedig az egyik fő oka, hogy elmegyek a városból, az pontosan ez. - Az enyém is Adalind-ként szólít. Kizárt, hogy Lindy-nek nevezzen. Mert ez előkelőbb – legyintek. Apukáknak biztos van valami kattanása, hogy úgy nevezzék a gyereküket, ahogy senki más. Felnevetek a magyarázatán és már nem is vitatkozom tovább. Az biztos, hogy mindent kitud dumálni. Bár egészen jó az érvelése. Még csak az hiányzik, hogy valami elrontsa a napunkat. - Akkor még jó, hogy van egy kis időnk míg oda érünk és légzőgyakorlatokkal felkészülhetsz – nevetek fel. Igaza van, meg van a maga sármjuk a francia férfiaknak és hát ha az ember többet iszik, akkor nincs megállás. Bár bele gondolva, Fabien is francia. Messze se kellet volna menjek egy francia pasiért. Még is úgy érzem nem lenne illő Caesar barátjával bármilyen viszonyba keveredni. Fel kell nevessek, ahogy a kajákról beszél és a sportolásról. - Igazából mindent lehet ám enni, csak mértékkel. Aztán a sport meg hát ha nem füllik hozzá a fogad akkor nem kell erőltetni. Igazából annyi minden közül lehet már válaszolni. A lényeg, hogy az izmaid szeressék – vigyorogva legyintek. Én szeretek futni, akár a világ végére is elmennék, főleg ha ki kell szellőztetni a fejem. De az edzőtermet is látogatom, de ott mindig zavar, ha sokan vagyunk. Szeretek a saját fejembe elmenekülni. - Miért gondolkozol ilyenen? Mármint fölösleges – vonom meg a vállam. Sosem értettem ezeket a kérdéseket. Hiszen az ellen nem tudsz tenni, hogy hová születtél.
Látom mennyire furán veszi, hogy pont én vagyok most a kettőnk közül, aki nemet mond talán egy gyors pasizásnak. Jó tudom, hogy ez egy elég nagy változás és egyelőre csak fejben van meg ez az elhatározás nem véletlenül mondom, hogy amit dob a gép,. mert ismerem magam, és még csak tesztelés alatt van az az énem, aki nem akar minden pasiba belehabarodni egy éjszakára és nem akar inni, ameddig nem forog rendesen körülöttem a világ. - Meg szeretnék változni, nem nagyon, de egy kicsit szeretnék úgy szórakozni, hogy emlékezzek is rá. Viszont nem vagyok soha semmi elrontója, láttad meddig bírtam ivás nélkül a Halloweeni partin is, talán annyira fogom most is, és a pasik is annyira fognak elkerülni, minket, szóval meglátjuk. - talán egy kicsit csak magamat akarom oldani, hogy nem leszek majd nagyon fafejű ezen a téren és lehet, hogy becsúszhat egy dögös francia egy kis francia pezsgő kíséretében, mert tudom, hogy a változás nem egyik pillanatról a másikra fog beállni az életemben és ez egy folyamat, ami szépen lassan szoknom kell. Na meg ne most akarjam elkezdeni igen? Kicsit zavaros még nekem is, hogy komolyodni szeretnék es valahogy ahogy hallom őt beszélni, hogy szinte szomorúan nyugtázza, hogy ezek ma kimaradna, pont ő, aki velem rúgott be igazából először, pedig idősebb is nálam pár évvel, megingat és nem kicsit. - Lelkes vagyok, komolyan, de szerintem ehhez is kell egy bizonyos beállítottság, ami bennem csak egy kicsit van meg, és az is inkább csak egyfajta akarat. - de rá fogok állni arra a fejlődésre, amint hazaértünk, addig is elfelejtek minden kötelezettséget, és a buli, és mi csajok vagyunk a fontosan semmi más. nem tudom miként reagálhatnám le a hirtelen rám dobott információját, tudom, hogy még semmi közöm hozzá, hamar jött dolog és akkor mesél róla, amikor szeretne, nem kell rákérdeznem, talán jobb is ha nem most teszem, hanem hagyom egy kicsit ülepedni benne, na meg azt is, hogy azért jó ha tudja, hogy nekem bármit elmondhat ha akarja. - Na jó, azért az origi neved elég menőn hangzik, és előkelő, de a korosztályod tuti jobban eszi a Lindy-t és valahogy jobban is illik a szép arcodhoz. - vigyorgok rá, hogy teljesen eltereljem a korábbi témát, mert most nem a lehangolódás a cél. A gépen kényelembe helyezzük magunkat és tudom, hogy a kérdésére valami felelősségteljesebb választ kellene adnom, de kit áltatnék vele, van egy olyan érzésem, hogy én leszek az, aki hamarabb legyengül majd egy francia srác látványától és nem ő, ő mindig olyan kemény ilyen téren, bár lehet, hogy most nem lesz ő sem. - Áh hagyom a fenébe a légzőgyakorlatokat, vagy lesz elég eszem vagy nem, ha nem akkor majd itthon elkezdem gyakorolni az önuralmat. - nézek rá, majd felkacagok, tudva, hogy tényleg annyi lesz ennek a nagy számnak és a mondásomnak, mi szerint nem lesz több egyéjszakásom. A kajáról, az életről és mindenről való gyors is csevegésünk közben azért felvetődik bennem egy kérdés, mi lenne ha nem ilyen életet élnénk, mint most? Vajon hogyan élnénk, ugyanolyan természetünk lenne? Mondanám, hogy bármikor befuccsolhat a családi vállalkozás, de egy IT cég szinte sosem fog csődbe menni, főleg, hogy apám nagyon érti a dolgát és a modern tudomány mindenhol felütötte a fejét, szó szerint. - Nem tudom, eszembe jutott. - vonom meg a vállam, néha azért elmélázom, hogy mi lenne ha. - Akarsz róla beszélni? - fordulok felé egy kicsit félve és megkérdezem, amikor korábban nem tettem meg. Nem támadom le, nem akarom, hogy mindenáron elmondja mit érez, mert tudom mennyire nehéz, amikor felborul a ember családja, legyen bármi is az oka.
“That's all they really want Some fun When the working day is done Girls, they want to have fun Oh girls just want to have fun”
.
Nem ugrottam még bele semmibe, amit nem fontoltam át teljesen. Főleg, hogy az életem állandóan górcső alá volt téve. Most viszont, hogy megindult a lavina úgy éreztem, hogy hiába kapaszkodom, lefogok zuhanni. Legalább azt a kevés időt élvezzem ki ami vissza van. Mert szinte a csontjaimban érzem, hogy nem sokáig fog tartani. - Jó, hát Halloween nem arról szólt. Amúgy meg feláldoztad magad, ne kelljen egyedül innia Caesar-nak – megvonom a vállam. Hiszen mivel bevállaltam a sofőr szerepet, így csak ő maradt. Tehát inkább áldozat volt tőle. - Hát akkor mond meg, hogy nem érzed jól magad benne és csak elfogadják – próbálkozom reálisan gondolkodni, bár nem megy. Így meg sem próbálok bele szólni az életébe. Enyémbe se tud senki. Meg van taposva az út, most már csak a túrabakancs kell, hogy sikeresen átevezzek azon, ami rám vár. Elég hosszú az út. De legalább én szeretem is csinálni. Kevésbé tűnik kényszernek. - Azt mondod? Ha valaki Adalind nevet kiejti senki nem tudja, hogy kihez tartozik. Mert ezt szokták meg – nevetek fel végül. Sokszor volt már, hogy az ismerőseim nagy része nem tudja a nevem és tényleg azt hiszik, hogy Lindy. Ezt pedig anyu ragasztotta rám kiskoromba. Apa nem is örült neki, de hát megbékélt vele, még ha épp Ő nem képes úgy nevezni. Lefogadom, hogy fizikai fájdalma lenne tőle. - Szerintem menne amúgy neked is. Csak az a baj, hogy nehéz egy rossz szokásból kigyógyulni – vonom meg a vállam nevetve. Hiszen ha úgy vesszük, neki ez volt az élete. De meglepő, hogy fiatalsága ellenére már most unja az ilyeneket. Ha úgy vesszük még nem is nagykorú. Még most kéne élvezni az életét, mielőtt bekerülne a malomkerékbe. De persze támogatom bármilyen projektbe akar bele vágni. Mi mást tehetnék? Mindenkit támogatok abba, ami körülötte történik. - Ja, jól van. Én nem szoktam. Arra koncentrálok ami van, abból tudok adni és segíteni – vigyorodom el. Hiszen ha van pénzed akkor természetesen tudsz bárkin segíteni, ha úgy ítéled meg, hogy tényleg szüksége van rá és nem elherdálja. Rengeteg gyermek alapítvány és állatmenhelyeket szoktam támogatni. Vagy épp egy hajléktalannak sem pénzt adok, hanem veszek neki enni valót. Mindenki arra használja a lehetőségeit, amire szeretné. - Miről? - zavarodom össze, de rá jövök, hogy a válásra gondol és csak megrázom a fejem. A szüleimről van szó, nem rólam. Nem folyok bele. Amúgy meg már nagykorú vagyok, ha úgy vesszük tőlem független. Ugyan úgy beszélni fogok velük. Egyszerűen nem egy háztartásban fognak élni. Az meg megszokott, hiszen apám mindig úton van, alig volt otthon. Anyu meg ott maradt abban a hatalmas villában egyedül. - Arra gondoltam, ha leszállunk, először a hotelba kéne menni, vagy egyből a városba akarsz kószálni? - érdeklődök, bár még van időnk, attól még jó lenne eldönteni, mielőtt elnyom az álom.
Talán enyhe túlzás, hogy feláldoztam magam, de igyekeztem akkor nem inni, de az volt az első alkalom, ami előtt megfogadtam, hogy nem iszok, de végülis nem ittam annyit, mint szoktam így kezdetnek nem volt olyan rossz. Hirtelen mégsem tudtam megvonni magamtól az önfeledt szórakozást, amit az ital tud nekem adni. Nem tudom neki teljesen megfogalmazni, hogy mi az, amibe én élek, mert nincsen kényszerítés a családom részéről, hogy a céget kell átvennem majd apámtól. Ez a lehetőség ott volt a nővéreimnél is és a bátyámnál is, egyik sem élt vele. Egyszerűen csak ez az egy pont van ami összeköt mostanában apámmal, nem távolodtunk el, de igazán sosem voltunk elég közel egymáshoz, ami anyukám halála miatt is lehet, de igyekezett, akarta, hogy jóban legyünk. A kapcsolatunk olyan, amilyen, és én akarom ezt a véget, akarok olyan lenni, mint ő, de nem megfelelni neki, sokkal inkább magamnak, de lehet kicsit magasak az elvárásaim magamtól, és nem leszek képes mindenre, mert nem olyan ember vagyok, akinek ez a fajta munka menne. De még van időm erre rájönni, hiszen ott van apámnak a megannyi fejese, aki át tudja venni a cégvezetést, ha ő már nem akarja csinálni, de egy Machadonak kellene tovább vinnie és ebben én makacsabbul hiszek, mint ő, és ezért is küzdök, vagy néha inkább küszködök. - Meg fogom tudni csinálni Lindy, azt hiszem elég kemény vagyok hozzá, hogy minden akadályt, olyan könnyedséggel ugorjak át, hogy az akarás itt ne legyen kérdés. Még nem érzem jól magam benne, mert tanulom, de azt mondják nem vagyok hülye gyerek, és meg tudom tanulni, csak az alap eszem nincsen meg hozzá, de majd hozzáteszünk, mert ehhez valakinek elég megszületni mások meg, mint én majd egyszer bele tanulnak. - ez ilyen, sokan IT szakembernek tanulnak, mert abban van a pénz, de még mennyire, de előtte semmi közük nem volt hozzá, belőlem nem nézik ki sokan. - Adalind, pedig nem olyan nehéz, csak szokatlan és nem tudom az arcod mellé párosítani. - vallom be neki, bár az, hogy Lindyként ismertem meg, már ráragasztotta nekem ezt a nevet és olyan, mint amikor engem Palomázik a család és senki nem tudja ki az a Paloma, pedig a második nevem az az, csak a Luana valahogy sokkal jobban illik a természetemhez. - Szerinted rossz szokás volt amúgy? Ezen annyit agyaltam, volt egy srác, egy bulin találkoztunk és mindent megtett volna, hogy megfektessen, de nem hagytam neki, és végül az lett belőle, hogy túlságosan is sokat képzeltem bele, és úgy szakadt vége, hogy el sem kezdődött igazán. Ezt az érzést akartam mindig elkerülni és úgy éreztem, hogy a távolságtartás, a gyors esték majd segítenek ebben, de inkább az a rossz, hogy ennyire nem tudok megbízni egy pasiban sem, hogy közel engedjem magamhoz. - nem tudom neki volt e már olyan kapcsolata, amiben ezt érezte, még annyi mindent kell egymásról megtudnunk, de itt van Párizs és a csajos napok, amikor mindenre idő lesz. A szüleiről nem tudom mennyire akar beszélni, de rá kérdezek, mert ha szüksége van arra, hogy kiöntse a lelkét, most van időnk a repülőn bőven, de amikor megrázza a fejét rögtön levágom, hogy ez most nem lesz téma az úton, inkább tereljük el a figyelmet és ne vonzzuk felé. - Hotel, mindenképpen, le akarok fürdeni, valami franciásabb szettet átvenni és úgy nekivágni a városnak. Megtanultam pár szót franciául, na jó hoztam szótárt, majd tesztelem mennyire sikerült elsajátítani, de a portugál valamiért jobban fekszik, mint ez a fura nyelv. - nevetem el magam. Hátra vetem a fejem a székben és automatikusan nyúlnék a telefonomért, de több ok is van, hogy nem veszem elő, senki nem ér el amíg a levegőben vagyok, és amúgy is nincsen munka, még ha néha eszembe is jut, hogy mi lehet otthon, a klubban. De minden rendben van és ezzel a hangulattal a fejemben bámulok ki az ablakon egészen addig, amíg rám nem szól a légiutaskísérő, hogy kössem be magam mert leszállunk. - Meg is jöttünk? - pislogok rá, mert észre sem vettem, hogy majdnem az egész új bambulással vagy aévással telt.
“That's all they really want Some fun When the working day is done Girls, they want to have fun Oh girls just want to have fun”
.
Igazából mindig csodáltam azokat, akik simán leitták magukat és világukat nem tudva tomboltak, nem érdekelte őket semmi és senki. De mivel a póráz, ami megkötött ezt nem engedélyezte, sosem volt alkalmam kipróbálni. Kivéve persze mikor találkoztam vele, meg az a bizonyos Halloween buli. Ami érdekesen zárult. De nem baj, azt is ki kellett próbálni. Bár voltak kényelmetlen pillanatok, még is jól éreztem magam. Most pedig arról beszélünk, amiről valószínű, hogy részegen sokkalta könnyebben alkottam véleményt. Lehet most is inkább valami erősebb italt kéne töltenem. Amúgy is zakatol a fejem és tudom, hogy kelleni fog ez a kis kikapcsolódás. Rendeznem kell saját magamban millió kérdést. - Ne becsüld le magad. Én csak annyit akartam ezzel mondani, hogy ha kényelmetlen akkor talán nem ez a te utad. Viszont tudom milyen az, ha rád kényszerítik az akaratukat és végül beletörsz. Ez rajtad áll. Én a legjobbakat akarom neked, bár senkid nem vagyok, még is ha kell támogatás tudod hol találsz – mosolyodom el a mondat végére. Mert nem akarom én lebeszélni arról, amire hivatott. Csak látom, hogy mennyire kényelmetlen számára. Amit én már megszoktam, úgy tűnik, hogy neki most kell berendezkedni benne. De nem baj, a helycsere megtörtént. Utánam a vízözön! Bármi történik Franciaországban, az ott is fog maradni. Még ha hatalmas terveim vannak, nem is olyan biztos, hogy képes lennék megtenni. - Nekem tetszik, vagy csak megszoktam, annyit emleget apám. Ne tudd meg, hogy mennyi nevem van – nevetek fel. Igazából egy név, de millió becézését hallottam már, csak a család nem tudja eldönteni, hogy miként nevezzenek. Mert ahányan vannak, annyiképp neveznek. - Celia elég pörgős nagynéni, és lemerem fogadni, hogy kész túra könyvvel fog várni minket. Ja, és ne lepődj meg, ha Ada név elhangzik, az is én vagyok – nevetve legyintek egyet, mert hát sok mindent nem tud rólam és nem akarom, hogy bután nézelődjön, ha oda kerül a sor. - Hát azért mindenképp megjegyezném, hogy én elég erősen lettem nevelve. Etikett és társai. Nem volt pasim, nem preferálom azt, hogy minden alkalommal más legyen mellettem. De igen, szerintem borzalmas szokás. De neked ez kellett, nem foglak elítélni. Mindenkinek vannak rossz korszakai – sóhajtok egyet. De még mennyire. Bár így sem terveztem fél Franciaországgal lefeküdni, még is érzem, hogy az életem elindult a lejtőn és már csak a sí lécekbe kapaszkodhatok. Remélve, hogy megállíthatom magam a lejtőn, mielőtt teljesen elveszek. - Oké, szerintem nekem sem ártana egy hatalmas zuhany, mielőtt emberek közé szabadulok – nevetek fel és végig mérem a ruházatát. - Mi a franc? Milyen is az a franciasább ruha? - nevetek fel hangosan miközben elképzelem, hogy totál csíkosban fog elém állni, vagy olyan kis cuki sapkába. - Én tanultam franciát, eléggé megkopott. De talán nem fognak minket ellopni – vigyorgok kissé zavartan. Végül pedig elbambulva nézek kifelé. Mintha olyan sokat láttam volna, hiszen legtöbbször csak a felhőket láthattam. Végül megjelennek, hogy felhívják a figyelmünket, hogy lassan landolunk és bekötve magam várom a végét. Csomagokat hamar lepakolják a gépről, Celia intézett nekünk kocsit is sofőrrel, így már szinte azonnal robogtunk a hotel felé, ahol bejelentkezve adtam át a kulcsot neki. - Figyi, ha végeztél gyere csak át – adom át az enyémnek a másolatát. Hiszen nincs rejtegetni valóm, meg hát úgy könnyebb, ha mondjuk még a fürdőben pepecselek, akkor csak besétál, mint sem ott dekkol az ajtó előtt. Így az emeletünkre érve sétálok be a szobába, magam mögött hagyva minden problémámat és azonnal a fürdőszobába vettem az irányt, hogy felfrissítsem magam. Lemosva minden problémát magamról és a fejemből.
Valami egészen megmagyarázhatatlan oknál fogva volt nekem olyan könnyed az életem eddig, mégis tudtam mi lesz a jövőm, még ha nem is nagyon mondta apám, hogy ennek így kell lennie, tudtam, hogy ez nekem kell. Én akartam azzá válni, akivé egyszer kell, nem volt kényszer mégis mintha néhány pillanatát nagyon nehezen élnék meg, pedig nem annyira rossz, csak még szoknom kell, még midnig. - Mi az, hogy nem vagy senkim? Lehet, hogy egy elég laza és felszabadult csajnak tűnök, de elutazni senkivel nem szoktam csak úgy ha nem ismerem már annyira, hogy tudjam megbízhatok benne. Lehet még sok a homály egymás életével kapcsolatban, de ott van az a fura kapocs, ami miatt ezt az egyet nem mondhatod, hogy nem vagy senki az életembe, mert nagyon is sokat jelent nekem, hogy velem vagy most is. - tudom, hogy ennek az egész mondanivalójának nem ez volt a lényege, de nem tudtam egyszerűen szó nélkül hagyni. - Végülis minek adtak neked a születésedkor egy nevet, ha mások mást használnak, apád makacs nyilvánvaló és nem enged abból, ami gondolom valamennyire a ő ötlete volt. - kacagok fel, mert kicsit olyan érzésem van, hogy a kamaszkori makacsság, vagy már csak a férfias dac miatt sem enged ebből az apja és lehet, hogy menőn hangzik az igazi neve, de a beceneve valamiért jobban passzol hozzá, akármennyire is látszik benne, hogy teljesen máshogy lett nevelve,mint én kicsit jobban áll neki a lazaság, amit a neve is jólmutat. - Ada, Adaline, Lindy, jó nekem maradsz Lindy, mert ennyi nevet nem fogok tuni megjegyezni, de ha valamilyen fura ehhez hasonló nevet hallok, amikor közelemben vagy, tudom, hogy rólad beszélnek. - bólintok megértően, majd jön az kérdésem, amire komolyan kíváncsi vagyok. Talán nem a legjobb szokás volt ez már korábbról, de rám ragadt, féltem az elköteleződéstől, hogy bárki mellettem legyen hosszú távon, hogy akarjon engem és, hogy függjön az én érzelmeimtől. Nekem elég volt, hogy a testi örömöket felfedezem mással, mindig mással, mindig kicsit más, talán kalandnak megfelelő volt, de most ezt csökkenteném, attól függetlenül, hogy még mindig félek attól mi lesz ha elkötelezem magam és kikacsintgatni van kedvem. Elvileg ha talál valaki olyat az ember, aki neki lett teremtve, akkor nem akar előre menni, ebben bízok nagyon. - Akkor zuhany az első. - megbeszéltük, mi lányok ezt elég gyorsan össze tudjuk hangolni, valamiért egy idegen városban én személy szerint a legjobb formámat akarom mutatni, hogy itt olyan emlékeim legyenek, ahol jól éreztem magam a bőrömben és nem csak az agyam járt minden boldogságot végig. - Ruha kell, valamilyen színes, olyan igazán kihívó. - kacsintok rá, mintha ez egy teljesen jó magyarázat lenne arra, hogy milyen az a franciás. Mindenképpen kihívó, mert Párizs a divat egyik nagyvárosa és itt mindenki olyan trendinak hat, legalábbis a képeken, de miért ne lennék én is az,ha minden megfelelő szett a bőröndben lapul, ha nincs valami, akkor megvesszük. - Milyen jó pénzt kapna értünk bárki nem? - bár azt hiszem ez a nők eladása téma nem ebben az országban van jelen, de azért viccesnek hat, legalábbis így elvetve. A gép hamar ér oda, vagyis annak érzem, mert alszok egy ideig, becsatolom az övemet és várom a landolást. A hotelbe átveszem a szobám és elveszem a kulcsot, bólintok neki, majd amint belépek a szobába a fürdő helyett az ágyra vetem magam, egy kis fetrengés után kelek fel, és kinyitom a bőröndöm, kiveszem ami kell a fürdéshez és bevetem magam a zuhany alá, hajat nem mosok, mert tegnap megtettem, magamra veszek egy franciásabb szettet, ahogy mondtam neki és amint kész vagyok bezárom magam mögött az ajtót és egyszerűen, mint ahogy Ev-hez is szoktam bevágom magam a szobájába és kanapéra, mert hallom, hogy még zuhog a víz. - Lindy itt vagyok! - jelzem neki, majd előveszem a telefonom, hogy megnézzem nem kaptam e valami rémhírt a klubról, de semmi. Patrick annyit közölt, hogy minden rendben van ne hívjam fel, mert nem akar velem beszélni, amíg nem vagyunk egy országban. Felnevetek, majd elkezdem az instát pöcögtetni.
“That's all they really want Some fun When the working day is done Girls, they want to have fun Oh girls just want to have fun”
.
Sosem barátkoztam könnyen, most még is úgy érzem, hogy Luana közelebb áll hozzám, mint bármelyik kórházas ismerősöm. Mondjuk ott nem is nagyon arra koncentráltam, hogy barátokat szerezzek, hanem minél több tudást szippantsak magamban. Végül felnevetek, mert tényleg megható az egész mondani valója és ezzel én is így vagyok. Biztos nem ülnék repülőre egy vadidegennel, hogy átruccanjak Európába kikapcsolódni. Leginkább összeszedni a gondolataimat. - Jó, csak nem akarom, hogy azt hidd pálcát török feletted, vagy én akarok rád erőteljesen hatni. Én csak elmondom a véleményem, a többi rajtad áll – mosolyodom el szélesen a mondatom végére. Isten őrizz, hogy két buli után én legyek az, aki megmondja, hogy is élje az életét. Mindenki úgy alakítja, ahogy akarja. - Apa külön világ, ne is emlegessük – vonom meg a vállam. Vasmarokban tartott és még most is akar, ha nem azzal lenne elfoglalva, hogyan pedálozzon a kislányáért. Csak akkor gondolt volna erre, mikor a gatyáját nem bírta magán tartani. Felsóhajtok, hiszen megint olyan téma felé kanyarodtunk, ami nem illik a kiruccanáshoz. Még ha csak a gépen is vagyunk, nincs kedvem lelkizni. Majd Kiki végig hallgathatja az egészet. Ő legalább érteni fogja a kiakadásomat, hiszen úgy ismeri apámat és a neveltetésemet, mintha a saját élete lenne. - Ugye? Millió becézése van. De a Lindy a kedvenc, a legtöbben úgy is úgy neveznek – megvonom a vállam. Hiszen ha jól emlékszem apa, a nénikém és Caesar aki nem használja a becézést. Mindenki a saját elképzelése szerint nevez. Amivel nincs is semmi probléma, én hallgatok mindenre is. - Mindenképp – nevetek fel, mert attól, hogy magángéppel kicsit gyorsabban szeljük a távolságot, attól még kelleni fog egy kis frissítés, mielőtt nagyobb tömegben fogunk mutatkozni. - Szerintem nem kell olyan sokat túráznod rajta, elég kihívó vagy alapból is – vigyorodom el. Mert eddig ha bárhol megjelentünk csak azt láttam, hogy mindenki rá vetette a szemét és úgy mérte végig, mintha valami hús boltba lennénk és keressük a legszebb sonkát, amit haza vihetünk a családi asztalra kirakva és dagadó mellekkel fogadva a dicsérő szavakat. Végül pedig mire észbe kapok már a szállodai zuhany alatt állok és mosom a hajam, hátha a gondolataimat is kitisztázom vele. Még szinte csak fehérneműben szambázok a smink cuccok és a hajszárító között mikor meghallom a hangját. - Búj be, érezd otthon magad, én még félig sem vagyok kész – nevetek fel, ahogy megmutatom, hogy egyáltalán nem túlzás, hogy nem vagyok kész, miközben a törölközővel a fejemen egyensúlyozva mutatok a bőröndre. - Választasz valami szettet? Gyorsan összekapom magam hozzá – akarom is becsukni az ajtót, mikor rá eszmélek, hogy mennyire jól néz ki. - Ez nem színes – jegyzem meg, de végül nevetek egyet. - Jól nézel ki, ne aggódj. Minden Francia férfi veled akarja majd megosztani a kiflijét – végül inkább nyitva hagyom az ajtót, hogy a hajszárító mellett meghalljam, ha mondani szeretne még valamit. Persze ilyenkor átok a vastag lobonc, nehezen akar száradni.
Nagyon kevés ember tanácsát, és véleményét fogadom meg, sőt mondok jobbat,a legtöbb véleményt mondani akarót inkább meg sem hallgatom, mert én pontosan tudom mi az ami nekem a legjobb. Néha még a saját nővéremet is képes vagyok leinteni, amikor elkezdi mondani, mit hogyan kellene csinálnom szerinte. Nem nem érdekel, de vannak olyan emberek, akik pontosan értik és látják milyen körforgásba kerültem bele és ők értik, amit tenni akarok vagy éppen teszek és pont ezért nem esik rosszul bármit mond nekem Lindy, mert tőle hallani akarom. - Azt hiszem azon kevés emberek közé tartozol, akiknek érdekel a véleménye, őszintén. - felelem neki egy mély levegőt véve, mert belegondolok, hogy ebből a személyből milyen kevés van az életemben, ami részben az én hibám, hogy nem nyitottam elég ember felém másrészt a világé, hogy nem tudta befogadni a fiatal énem, aki már akkor is ezres fordulatszámon pörgött a nagyok világában, amikor még nem is volt legális belépnie olyan helyekre, amiket a családja birtokolt, mondjuk azt most sem teljesen legális, de mit számít. Az apját ezek szerint nem hozzuk szóba az utazás során, vettem és nem is nagyon akarom feszegetni a témát, főleg, hogy nagyon úgy tenni nem szívesen beszél róla, még csak a mondatokban sem akarja hallani, amit megértek, valamilyen téren teljesen másrészt nem volt ilyenben részem, nem tudom mit érez, így erről nem fogok neki papolni. A felejtésben viszont nagyon jó vagyok, de nem tudom mennyire jó ötlet pont egy ilyen lelkivilággal nekivágni a nagyvilágnak, de szerencséje van, mert én vagyok ebben az egyik legjobb akivel ezt meg tudja tenni, még akkor is ha most akartam elvonóra vonulni ebből a világból, miatta szerintem még visszaesek egy kicsit. - Ez igaz, de elvileg az itteni nők, csodásak, lehet csak a modellek azok akik igazán kihívóak, de jó lenne nem beleolvadni az életükbe, tudják csak, hogy nem ide valósiak vagyunk de annál különlegesebbek. - kacsintok rá, mert tudom, hogy a maximumon fogok pörögni egész végig és ez mindenben meg fog jelenni, még a ruhatáramban is, amit még csak alig szedtem össze hisze Párizs nagyszerű lehetőség bevásárolni. Gyorsan megszervezzük a leszállás utáni perceket, majd egészen biztosan elnyom az álom és már csak arra kelek, hogy leszállunk és alattunk a várva várt kaland. Nem kopogok, nem kérdezem bemehetek e, amint elkészülök benyitok Lindyhez és mint aki itt lakik dobom le magam,de azért szólok neki mielőtt megijed és leüt a WC kefével. - Ráérünk, mienk az egész sok nap, és ha utána maradni van kedvünk hát maradunk, de tökéletesen kell festenünk, mert ez a mi időnk Lindy! - jelentem ki neki és ledobom a kabátom és a sálat. Amint megjelenik dobom elatelefont és vigyorogva ugrok fel, hogy szettet nézzek neki, ebben igazán otthon vagyok szóval nem lesz nehéz feladatom. - Tudom, de olyan nagyon akart engem ez a ruha ma, hogy nem tudtam ellenállni úgy sincs annyi időnk ma, hogy egész nap ebben legyek, így az egész napos francia túrára választottam a színes szetteket. - mondom neki vigyorogva a bókjára, és az egyik lábam kisgyermem módjára emelem a magasba, mint aki egy hízelgést kap. - Mit akarsz egy kicsit kitűnni, vagy inkább leszel ma olyan átlagos, mint én, és elmegyünk vásárolni a holnapi napra, mert a bőröndöd nagyjából egy kisebb szürke kiruccanásra elég. - nézem végig a tartalmát, amiben nem nagyon vannak ilyen ruhák, amiket én rajta akarok látni. - Túl sok ruhát hoztál, hova fog férni, amit itt veszünk?- ülök az ágya szélére tanácstalanul, miközben hallom, hogy még mindig zúg a hajszárító. A kezembe veszem a szobámból elhozott pezsgőt és két poharat az asztaláról,odaállok a fürdőajtóba és neki támaszkodok. - Tudod mit Franciaország nem ismerte azt az énemet sem aki voltam és azt se aki lenni akarok, szóval ma iszunk, bulizunk, és felfedezzük az országot, a várost és holnap folytatjuk, ha bírjuk. - tudom, hogy nem a legjobb búfelejtő ez a módszer de beválik.
“That's all they really want Some fun When the working day is done Girls, they want to have fun Oh girls just want to have fun”
.
Elmosolyodom a válaszán és megvonom a vállam hetykén. - Annak örülök, mert amúgy nincs sok helyzet, mikor féket tudok kötni a számra. Talán ez a legnagyobb bajom, hogy másnak olyan könnyen adok tanácsot és könnyítem meg az életét, miközben a sajátommal nem tudok zöld ágra vergődni – nevetek végül, mert ez így van. Mindenki úgy szórom a tanácsokat, ha akarja ha nem, mintha örök életemben a sajátom elől menekültem volna. Bár vissza gondolva, míg más életét kell boncolgatni, addig sem a sajátommal foglalkozom és ez amolyan menekülési útvonal a valóság elől, ami ott liheg a tarkómnál és érzem a rám csöpögő nyálat, hogy nem sokára utol fog érni. Én pedig belebukok, mindenbe. Most pedig apámat szeretném legkevésbé kibeszélni magamból. Olyan, mintha valaki egy nagy kést mártott volna a hátamba azzal, hogy a valóságot az arcomba lökte. Az egész életem egy nagy hazugság volt, most pedig elhúzták a függönyt, az önfeledt hercegnő pedig lebukott a sárba a pórnéphez. Csodálatos érzés. Ezt pedig feledni akarom, még ha egészen Franciaországig kell érte repülni. - Te még hiszel a mesékben? A francia lányok nem szépek, az itteni modellek mind külföldi. Csak nézd majd meg. Elmegyünk az egyik divatbemutatóra, eredeti franciát nem fogsz látni a kifutón – bólogatok, mert a nénikém mesélte, hogy mind átverés, a franciák karót nyeltek és azt se tudják, hogy kell értelmesen viselkedni. Leginkább merev nőszemélyek, akik alig várják, hogy visszatérjenek a kis kuckójukba a könyveikkel. Jézus, mintha rólam beszélt volna. Ez azért még számomra is nyers felismerés volt. Felnevetek a fürdőből hallgatva minden szavát és magamat nézve a tükörbe simítom el az utolsó alapozó csíkot. Mielőtt neki látnék a hajamnak. - Mindenképp, de az egyetem miatt annyit nem maradhatunk. Tudod az észért meg kell szenvedni – nevetek továbbra is közben persze megkérem, hogy válogasson ruhát. Nekem fél nap nem lenne elég, hogy megtaláljam azt amibe kimerek lépni a divatvárosába. - Te most leszóltad a ruháimat? - háborodok fel egy pillanatra és a végén azért felkuncogva lépek ki a rejtekemből újra, ahogy épp már szinte belemászik a bőröndbe a ruhák közé. - Legyen átlagos, mindenképp. Amúgy meg minek hozzak ruhát ide? Mikor minden második bolt ruhákkal van tömve? - kérdezem a szemöldökömet vonogatva, hiszen mindenképp arra kell készülni, hogy mindenhova bemegyünk és felvásároljuk a készleten lévő összes ruhát, ami nekünk megfelel. Amúgy sem akarok első nap feltűnést okozni. Végül előkeresem a telefont, hogy írjak Celianak, hogy megjöttünk lassan elindulunk várost nézni. Ne aggódjon fölöslegesen. Na, meg persze anyu is kap egy nyugtató üzenetet, mielőtt ránk tör a rendőrség. - Veszünk bőröndöt?! Vagy leadjuk a régieket valami segélyszervezetnek – vonom meg a vállam, miközben már a hajszárítóval bíbelődök, miközben egy fésűvel próbálom a rakoncátlan tincseimet valami formába varázsolni. Bár elég szeles az időjárás, meg hát kócosan talán jobban megnéznek minket. Ahogy meglátom a tükörben az alakját a pezsgővel és poharakkal szélesen elvigyorodva bólogatok és végül kikapcsolom a zaj forrását, immáron csak a fésűvel szabályozom a bozontomat. - Senki nem ismer minket itt. Szóval azt teszünk amit akarunk. Pasik meg sehol nincsenek, hogy az miatt fájjon a fejünk, mit teszünk – vonom meg a vállamat, mintha tényleg nem érdekelne a holnap és szájfények között keresgélve igyekszem elhinni minden szót, amit kimondtam. - Töltesz is, vagy csak melegíted? - nevetek fel, ahogy elsétálok mellette, hogy az előszedett göncökbe bújjak végül. - Menjünk vásárolni – nézegetem magam még párszor a tükörbe, hogy biztos jó lesz-e a ruha, végül elégedetten bólintok a tükörképemnek.
Bárhová megyek valahogy sosem a nők maradtak meg, meg tudom mondani ha egy nő szép, de a férfiak mindig is jobban vonzották a tekintetem, lévén, hogy sosem voltam eléggé kíváncsi típus és megragadtam az egyik nemnél. De azért elnevetem magam, amikor mesének nevezi az elképzelésem a francia nőkről. - Akkor ki fogunk tűnni a tömegből, helyes.- húzom ki magam büszkén, mintha eddig nem ugyan így éltünk volna Amerikában is, valamiért mindig kitűnünk, én biztos és ő is ha észrevenné, amiért sokan utálnak, de többen szeretnek. - Na igen a divatbemutatós program más most tetszik, de csak ha első sorba intézzük a jegyet. - örvendezek egy kicsit, mert izgalmas programnak ígérkezik, amit természetesen a legjobb helyről akarok nézni és meg is oldjuk ha rajtam múlik, majd kinyitom a szám és láss csodát meg is van amit most kívánok, ha máshogy nem megy majd. - Most komolyan az egyetemmel kellett lelomboznod a kedvemet? - kérdezem egy kicsit le biggyesztve az ajkaimat, amikor az elmém egy időre visszamászott a sötét valóságba és a vizsgák időszakára, ami minden félévben a nyakamon van és ha le tudok mindent akkor is tudom, hogy pár hónap és kezdem előről. A ruhát válogatva dobom ki a uncsibbnál uncsibb szereléseket, nekem is vannak hasonlók otthon, de a hangsúly az otthonon van, hogy nem hoztam el egy francia kiruccanásra, mert nem tudni, hogy mikor jutunk olyan bolt közelébe, ahol a mi ízlésünknek tudunk vásárolni, addig kell a tartalék. - Hát hogy is mondjam, mind annyira egyszerű, de ma mondjuk pont nem is baj, akkor átlagosak leszünk és a többi napon elszomorítjuk az összes francia csajt és magunkba bolondítjuk a francia pasikat, hogy aztán integetve távozzunk. - kacisntok rá bihogva egy sort, mert nem tudom mikor éreztem magam megint úgy, mint a gimiben, amikor a csajokkal elmentünk csak úgy Spanyolországba kirándulni és vásárolni. - Veszünk bőröndöt. - nevetem el magam és ismétlem meg az ötletét, ami nem is annyira rossz, a régit meg odaadjuk, de az a cipő annyira a szívemhez nőtt. - Nem tudok elszakadni a cuccaimtól, ami nem ment ki a divatból, kettő bőrönddel megyünk haza. -vonom meg a vállam, mintha ez egy teljesen átlagos beszélgetés lenne, mondjuk a mi világunkban az, de ezt otthon annyira nem újságolom, mert fixen mindenhonnan kiutálnának, az ilyen fajta sznob hozzáállással. Pezsgővel a kezemben töröm szét az elhatározásom, hogy visszafogom magam, miért is tenném meg, majd otthon, amikor a szürke hétköznapok visszaütnek és nem amikor szórakozni vagyunk egy idegen országban. Pasizzunk, igyunk, érezzük jól magunkat ahogy akarjuk és ne ahogyan erőltetjük magunkat, mert akkor nagyon nem a jó része lesz az életnek ez az utazás. - Akkor ma megint beszédesre isszuk magunkat?- kérdezem felpattintva a pezsgőt és lerakom a tükör előtti mosdó pultra a két poharat majd teletöltöm mindkettőt, cseppet sem ízlésesen, de jól be fog ütni ez nekünk, annyira amennyire a kezdéshez kell. Kimegyek a poharakkal az egyiket a kezébe adom, miután felvette a választott unalmas, de annál szexibb szettet és az ötletére csak bólintok. - Miután kiittuk a pezsgősüveget teljesen, szóval mire igyunk? A mostani szabadságunkra, a függetlenségünkre, arra, hogy az élet néha szar, de amikor nem gondolunk rá eléggé fasza? - vetem fel nevetve mindet, mert mindenre lehetne inni, annyi minden van most velünk kettőnkkel, külön külön és együtt is.
“That's all they really want Some fun When the working day is done Girls, they want to have fun Oh girls just want to have fun”
.
Felnevetve nézek rá. Mintha Amerikában is sikerülne bele olvadni a tömegbe. Főleg neki. Én még élvezem is, ha az utcán nem úgy néznek rám, mintha valami hiresség lennék, vagy kirívóan márkás holmikban flangálnék, ami már messziről azt sugallja, hogy megjöttem és vastagabb a pénztárcám, mint a körülöttem lévőknek összességében. El voltam a saját kis életemmel és világomban. - Az biztos, főleg, hogy annyira vagyunk harsányak, mintha attól félnénk, hogy a világ másik pontján nem fogják észre venni a jelenlétünket – nevetek továbbra is. Szerencsére egy programot már sikerült úgy egyeztetni, hogy mindketten örömmel fogunk részt venni és széles mosollyal nézek rá. - Hm, Celia intézte a belépőket, mivel az ő ruhái is sor kerül valószínű, hogy nem a hátsósorban fogunk tömörülni – mosolyodom el szélesen. Nem szoktam ezzel dicsekedni, hogy a nénikém ebben a csodás országban él és divattervező, viszont úgy érzem, hogy ez miatt nem fogjuk még szorosabbá kovácsolni a barátságunkat. Hiszen neki is meg van a saját ízlése, meg nekem is. Így nem fog nyaggatni, hogy mikor küld ruhákat a nénikém. Vagy szerezzek be neki valami olyan ruhát, amit máshol nem lehet. - Eszemben sem volt, ne haragudj – teszem fel a kezem védekezően és megrázom a fejem. Nem akartam, hogy úgy érezze, nyomást akarok rá tenni. Elég ha a családja azt teszi. Most tényleg azon vagyunk, hogy jól érezzük magunkat. Azért szerettem Kikivel is kikapcsolódni, mert nem kellett attól félni, hogy ha fehérneműben nyitsz ajtót neki, hogy kiakad vagy ítélkezik. Ez most sincs másképp. Mivel kicsit elbambultam a tusolás során, tényleg csak annyi időm volt, hogy ennyit húzzak magamra. Sőt, mivel se a hajam, se a sminkem nincs meg, nem akartam, hogy összekoszoljam. Sőt, nekem külön tortúra az öltözködés. Viszont Luana úgy válogatja a ruháimat, mintha egy turkálóból dobáltam volna be a bőröndömbe. Ez pedig kicsit szíven üt, de megszokhatta volna, hogy nem vagyunk egy súlycsoport. Az én ruhatáram inkább visszafogott, mint sem kihívó. - Nagyon jó terveid vannak, bár a pasik.. ahhoz többet kell innom. Sokkal többet – nevetek fel. Bár annyit biztos, hogy nem, mint az első találkozásunkkor. Soha többet nem kívánom az alkoholt. Bár ez hazugság, mert most, hogy befeszült idegrendszerem ellazuljon kelleni fog, abból a buborékos italból. Jó pár pohár, hogy elengedjem magam. - Nem is kell minden cuccodat leadni. Csak, hogy legyen hely az újaknak – vonom meg a vállam, és felnevetek. - Még jó, hogy a magángépen elfognak férni a bőröndök és még mi is kényelmesen fogunk utazni – vigyorgok fel. Talán az egyik legjobb előnye annak, hogy van olyan kis repcsid, hogy nem kell a limitet figyelned, annyi mindent pakolsz be, amennyit csak akarsz. Ezt pedig én biztos nem fogom megszabni neki. Azért vagyunk itt, hogy jól szórakozzunk nem pedig azon agyalni, hogy fogunk haza jutni. - Nagyon remélem! - vigyorgok fel, mert ha nem jutok alkoholhoz, nem valószínű, hogy bármit is képes lennék kiadni magadból. Ami cél is lenne, meg nem is. Mert nem akarom lehangolni a bulit azzal, hogy mennyire nagy katyvaszba kerültem és a koronám úgy billeg a fejem tetején, hogy csak azt várja, hogy mikor fog lebuckázni a fejemről. Végül hamar magamra öltve mindent nyúlok a pohárért, hogy felé nyújtva koccintom az övéhez és felnevetek. - Arra, hogy bármi történik, az itt marad – vonom meg a vállam és végül belekortyolva ízlelem meg az édes pezsgőt, ami végig gyöngyözve csúszik le a torkomon. Csodás érzés. - Ha túl sokat iszom, megint egy ágyban kell aludni, csak szólok – vigyorgok rá, ahogy újra kortyolok a poharamból és lehuppanok a ruha kupacok tetejére és keresztbe fűzve a lábamat nézek rá. - Milyen volt a buli vége? Nekem úgy tűnt, hogy sikeres volt a Halloween – érdeklődöm, hiszen azóta nem igen tudtunk beszélni. Engem vissza szippantottak a mindennapok, őt pedig az egyetem. Így hát pezsgőzéshez olyan témát keresek, ami mindkettőnket érint és persze érdekel is. Hiszen tényleg érdekel, hogy mi van a klubjával.
Maga Párizs is igencsak egetrengető csoda számomra, de ahogy egyre közelebb kerülünk a napi programokhoz és csak úgy simán benyög egy divatbemutatót, egyre jobban mosolyra húzódik a szám. Na ez az ami nekünk való, nem a szürke egérként mászkálás a városban, azok sosem leszünk, vagyis ha velem van biztosan nem. - Hogy mi? - kérdezem nevetve, egy kicsit elhűlve a szavaitól, de hamar észhez kapok és érzem, hogy szökik fel bennem az izgalom, amit a még meg sem tartott divatbemutató tartogat nekünk, mert abból biztosan nem lesz hiány. Majd meg nézem ott a csajokat magamnak, a végén elhiszem, hogy mi is lehetnénk majd ott fent. Nem is tudom mi hoz jobban lázba divatbemutató Párizsban vagy a ruhák, de könnyen lelombozza a pillanatnyi kedvem, de hamar el is múlik, amikor az egyetemről beszél. Van amit ezen a helyen jobb hanyagolni, mert itt nem azok vagyunk, akik otthon, sokkal kevesebb gond jött el velünk mert otthonhagytuk őket, ideje a jóra koncentrálni és az csak akkor fog megtörténni ha a jelenben élünk, legalább ameddig itt vagyunk, utána úgysem lesz más választásunk, mint elfogadni mindent. Tudom, hogy egy kicsit túlságosan is hirtelen dobálom ki a szobájában a szettjeit, de be kell vallania neki is,hogy ezek nem Párizsba készültek, legalábbis most nem. Velem ilyen téren rosszul jár, mert tudom, hogy nem éppen a legjobb napokat éli meg otthon, így most szépen kikapcsoljuk azt a Lindyt aki otthon szokott lenni, és csak most áttérünk egy bulisabb, lazább lány énjére, akit majd szépen elhagy ha sok neki vagy megtart belőle valamennyit otthonra is ez az ő dolga. - Csak lazulj el, nem kell egyikkel sem ágyba bújni, az csak a bónusz ha jó a pali, elég ha kedves és adja neked a szépet, egy kellemes flört és máris egy kicsit jobb lesz a kedved, higyj nekem. - kacsintok rá, mielőtt átgondolom a másik örömforrásom témájával kapcsolatban bőrönd választásom. Gyorsan tereljük a dolgokat máris a könnyedebbnek ható mederbe, az ital majd segít, mondom én aki képes elsírni magát otthon részeg este után, ha egyedül kell lennie, de most ilyen nem lesz, itt van velem és ez mindennél többet ér most számomra, pedig nem is tudja mennyit jelent ez nekem. - Minden itt marad, ez a mi titkunk, a mi kiruccanásunk, a mi vétkeink lesznek, amit köszönünk szépen senkivel nem osztunk meg, még ha a vége egy igazán nagy szarkupac is lesz. - két kicsit túlhajtott lány, akik a húszas éveik elején járnak, és elvárásokkal teli, egyéb gondokkal a vállainkon elindul enyhén ittasan Párizsban, nem pasizni, jó de, nem lerészegedni, talán csak egy kicsit. Nem érzem ebben a jó véget, de bólintva és nevetve tolom le a pezsgőt és töltök egy újabbat, mert jól esnek a buborékok a fejemnek. - Azzal nem lesz semmi baj, legalább végre valaki több éjszakát istölt velem. - húzom fel a vállam huncutul, majd már csak belekortyolok az újabb pohár italba, amit nem akarok leönteni azonnal, had legyen valami még benne, ne úgy, mint egy rossz iszákosnak. - A buli nagyon jól sikerült, több bevételt szerzett, mint remélni mertük volna, apám elégedett, most úgy néz ki leszáll rólam egy kis időre, a bátyám meg el van foglalva a sztriptíz bárjával, amit készül nyitni, így a Machado férfiak békén hagynak egy időre. Viszont hála fürtöskének, elindultam egy kicsit aznap este is, és másnap megint sikeresen egy hotelszobába ébredtem, de szerencsére ismertem a srácot, szóval hazavitt és még számomat is elkérte én meg jól elrontottam egy számot. - húzom el a szám nem éppen büszkén erre a dologra, de hát majd ha megtalál, mert ha nagyon akar meg tud, akkor azt mondom, hogy véletlen volt. - Bocsi, hogy nem írtam aznap este, hogy hazaértetek e, pedig akkor egyszer tényleg egy kicsit felelősségteljesebb akartam lenni. - mondom neki megbánva, bár nem a legjobb időpontot választottam jobbá válni és még csak nem is sikerült.
“That's all they really want Some fun When the working day is done Girls, they want to have fun Oh girls just want to have fun”
.
Érzem, hogy kezdem elengedni magam. Megkönnyebbülés, hogy nem kell senkinek sem megfelelni, csak saját magamnak. Oké, azért Celia ha megjelenik lesz kinek előadni az előkelő dámát. De addig csak ketten leszünk, az pedig jobban érdekel, hogy mennyire fogjuk jól érezni magunkat. Mint sem a tizenöt perc hírnév a nénikémmel. - Igen, jól hallottad. De senki nem tudja -megvonom a vállam, mintha épp arról beszélnénk, hogy mennyire szépen süt a nap, még is olyan hideg van, hogy a csontjaim erősen vacognak. Oké, eltúloztam, hogy nincs kinek megfelelni, hiszen úgy tűnik, hogy a kedves barátnőmnek semmi sem megfelelő a bőröndömből. Amire csak egy elnyújtott sóhajjal válaszolok arra a látványra ami a szobában fogad. Mintha becsapott volna egy atombomba és a ruháim az áldozatok. Még szerencse, hogy ez nem épp katasztrofális, orvosolni kell a problémát. - Még szerencse, hogy nem teszed kötelezővé! - nevetek fel végül, mert nekem nem megy csak úgy csettintésre ledobálni minden ruhát, még ha mindenki szerint kell az embernek ez a levezetés. Így csak kifújom a levegőt és megkönnyebbülök. Attól, hogy próbálok kikapcsolódni, az elveimet nem fogom feladni. Még a végén összeszedek valamit, aztán nyűglődhetek vele. Inkább nem. Csak a pezsgős pohárra koncentrálok és arra, hogy az alkohol megbódítson. Legalább kitapasztalhatom, hogy mennyi a limitem, hogy még kellemesen érezzem magam, és ne essek át a ló másik oldalára. Nem szeretnék újra olyan másnapot, mint az első alkalommal volt. A pezsgő kicsit csiklandozza a nyelvem és valami hihetetlenül jó érzéssel tölt el. De mit ér az egész, ha nincs zene? Így csak elő véve a telefont keresem fel a spotify-t, hogy valami kis hangulatot teremtsünk, de inkább Lu kezébe nyomva adom meg a lehetőséget. Én tipikusan Taylor Swift lány vagyok, így nem hiszem, hogy most azt kéne hallgatni. - Keress valamit, neked van klubbod, gondolom több zenét ismersz – vigyorgok a pezsgős pohárba, hogy újra kortyoljak belőle, ezzel pedig üressé válik a poharam. Újra töltve foglalok helyet a ruha kupacokon és érdeklődöm az utolsó esténken mikor láttam őt. Nem igen kommunikáltam egyikkel se azóta, így kicsit szégyellem is magam miatta. Kitudja mire lett volna épp szükségük, én pedig csak duzzogva magam mögött hagytam mindent is. - Minimum, és nem lesz szar. Mi vagyunk a főszereplők, azok csak is jól mulathatnak – vigyorodom el, hogy újra magamba töltsek egy kis alkoholt, most már kezd az egésznek olyan íze lenni, mintha kikapcsolódnék. De felnevetve megrázom a fejem. - Micsoda megtiszteltetés! Több éjszakásnak nevezni magam. Csak ne szokj hozzá. Még a végén kiakadsz, ha valami szőrös akar veled aludni – vigyorgok rá végül. Kiki-vel megszoktuk, hogy együtt alszunk mikor minden összejön. Viszont Luana tényleg még friss, tapogatózunk a másik felé, még se rúghatjuk rá az ajtót a másikra, hogy most aztán örök barátnők leszünk. De aztán inkább ráterelem a beszélgetést a Pandora-ra, hogy érezze nem vagyok hálatlan barátnő és attól még érdekel, hogy zárult az este. Meg úgy minden. Mosolyogva hallgatom azt, hogy tényleg jól láttam az estének hatalmas sikere volt és örülök neki, hogy legalább a két férfi békén hagyja egy időre. Nekem is valószínű az agyamra mennének. Megértem, hogy örömmel fogadta, hogy elhagyjuk az államokat. - Végre valami jó hír is, apuka boldog, nagytesó boldog. Te boldog vagy – nevetek fel, mert másképp nem is lehetne boldog az ember. - Na, azért ne fogj mindent rá. Annyira nem kellet erőltetni azt az ivást -vigyorgok fel, mert hát csak egy kérdés volt, és amúgy is, ahogy én nemet mondtam úgy ő is megtehette volna. Viszont nem bánom, mert legalább nem én csúsztam szanaszét és ha úgy vesszük vigyáztam rájuk. Valameddig. De persze egyszerre két helyen nehéz lett volna lenni és így Lu volt aki elbukta az éjszakát. - Oh, szegény srác. Tudod te, hogy valószínű minden kombinációt ki fog próbálni, hogy elérjen? -nevetek fel ismételten, mert hát basszus, legalább kettőt kell ahhoz elrontani, hogy ne találjon eg, főleg, hogy nem egymás melletti számokat kell választani. - Ne aggódj, ágyba került csomó gyógyszerrel és után pótlással ja és rengeteg vízzel. Én pedig taxival haza siettem, nem volt gond. Még a kocsi is megúszta minden karcolás nélkül -legyintek, hiszen megoldódott minden. Kár ezen rágódnia.
Szépen lassan, bár elég lassan tudunk meg egymásról egyre több mindent, van amit el tudtam volna képzelni róla, de hogy a nénikéje divattervező, na azt nem, így meglep és valami egészen más energiával tölt fel egy párizsi divatbemutató, mint egy sima séta az Eiffel-torony alatt. Nőből vagyok a ruhák is képesek elég gyorsan beindítani. - Nem én leszek az, akitől megtudják, nem szoktam fényképezni, mindent megtartok magamnak. - mutatok a fejemre, de lehet itt csalni fogok és lefotózok majd egy két ruhát ha lesz erre külön engedélyünk, minden művész szereti ha a művét a bemutatón kívülre is kivisszük és ezt ilyenkor figyelembe kell venni ha tetszik ha nem. Nem akarok szemét lenni, nem erre megy ki, mert imádom ahogyan öltözködik, de ide ezek nem annyira valók szerintem, tanácsot adok, vagyis inkább erősebb kritikát fogalmaz meg, de ezt már lassan megszokhatta tőlem, hogy egy kicsit mindenben élesebb a nyelvem, mint kellene. - Soha semmit nem teszik kötelezővé, de tudod mennyire nagy a szám. - nem akarom a fülébe ültetni mit hogyan csináljon, de lehet ez egy elég jó megindulás az esténkhez. Az ital mellett természetesen, amit éppen magunkba töltünk, és milyen jól tesszük, és ő is a zenével, amit nekem kell kiválasztani. Tudom is mi lenne a megfelelő egy ilyen útra, napra vagy helyre leginkább, így berakom egy jelenlegi nagy kedvencemetés lerakom az asztalra a telefonját. Egyetértve bólogatok, amikor megerősíti ami nagy utazásunk egy két egyszerű szabályát, csak jól kell éreznünk magunkat, minden más mellékes. Ha ez fog lebegni a szemünk előtt, akkor nem lesz baj, nem lesz olyan, amit ne vészelnénk túl, még ha olyan francia pasi is került elénk, aki rendesen mozgatja a fantáziánkat. - Fuu, ez most fura lesz, de meglepődnél mennyi normál kinézetű srác bizonyul túl szőrösnek. - egy kis undorral az arcomon nevetem el magam a gondolatra, és még a hideg is kiráz, amikor egy jó pasi olyan szőrös mellkassal vay hasal rendelkezik, hogy az ember kedve elmegy az egész hancúrtól. - De nem szokásom senki mellett aludni, legyen szőrös vagy szőrtelen, maximum a legjobb barátnőmmel, és te egészen hasonló vay hozzá az ágyban. - kacsintok rá nevetve, mintha valami hancúr pajtiról beszélnék, csak ez sokkal tovább tart. Hosszú idő óta először tudok teljesen felszabadultan beszélni a Pandoráról és a sikereiről, ami nem csak nekem az, hanem a Machado családnak is, így most lesz egy kis nyugtom, pont mint ma, simán otthagytam a helyet Patrick számára, nem mondom, hogy izgalom nélkül, de megtettem. - Egyelőre nagy a csend, úszkálnak a büszkeségben, de majd ha megunják jön valami más. - a szokásos forgatókönyv, már kezdem megszokni és ugyanúgy balaunni is. - Nem nem kellett, de mennyivel egyszerűbb lenne ha valakit hibáztathatnék néha a hibáim miatt. - fújom ki a levegőt nevetve,és érzem, hogy ez rossz terv, de mégis mennyivel jobb lenne, de az élet nem ennyire fekete és fehér és nekem ehhez kell alkalmazkodnom, ha lehetséges ital nélkül. Aztán ott van az este vége, annyira nem ért rosszul véget, a srác elég volt, de az a hülye adjam meg a számom kérdés a végén mire volt jó. - Még nem sikerült elérnie, bár lehet nem is akar, mert rájött, hogy én sem annyira akarom folytatni, vagy megismételni, egyszer is bőven jó volt nekem. - vonom meg a vállam, mintha egy közös kávézásról bezsélnék, pedig egy egyéjszakásról volt szó. - Mégis mennyit ivott, egy idő után nem nagyon figyeltem a fogyasztásra és szerintem a pultosaimat is simán kijátszotta, elég volt ránéznie azokkal a szemekkel a lányaimra és tudom, hogy nyert ügye volt. - Caesar és az ő örökös bűvereje, ami sok lány bugyiját csúsztatná le, közötte az enyémet is, vagyis eddig megette volna, de most, hogy tudom van egy közös barátunk annyira nem lenne ésszerű egy éjszakára kihasználni őt, még ha nem is lenne kihasználás, annyit nem ér a srác, hogy miatta feladjam ezt a barátságot, ami éppen most szövődik és azt hiszem az ő barátsága sem, hogy egy menetét feladjak mindent. - Apu nemrégiben vett nekem egy autót, egy rohadt nagy kocsit, pedig van otthon egy elég szexi Aston és most valamiért kaptam egy Mercedest, most, hogy a kocsiját említetted eléggé elgondolkodtat, hogy miért tette. Nem szokása, szerintem van valami mögötte. - ebbe bele sem gondoltam ezidáig, ahogy rakódik össze a fejemben Lindy apja a repülővel és a kocsi, hogy emögött lesz valami. - Nem akarunk valamit csinálni, amivel felhívhatjuk magunkra a figyelmet, Franciaországban nincsen még klubunk keressünk egyet, hátha itt is tudunk nyitni egy Pandorát. - pattan ki a fejemből az ötlet, még magam sem tudom miért, mert tudom, hogy nem lenne rá időm, de ez biztosan bosszantaná a bátyámat, akit ezzel szóra tudok bírni, és valószínűleg átpaszolom neki a francia klubot.
“That's all they really want Some fun When the working day is done Girls, they want to have fun Oh girls just want to have fun”
.
Nevetve nézek rá, hát igen, kettőnk közül én vagyok, amit mindent is feltol a szociálmédia sötét tengerébe. Ugyan is, ami nincs fent az interneten az nem is létezik, meg se történt. De úgy vagyok vele, hogy nem kellene megtudni a tengerentúlon, hogy a nénikém divattervező, nem akarok hamis barátokkal körbe venni magam. Így is eléggé védem a magánéletemet. - Rendben – válaszolok végül, mert hálás vagyok neki, ha ezt tényleg nem reklámozná. Bár látom az izgatottságát. Igen, Celia egészen ügyesen bánik a ruhákkal, minden alkalommal megpróbálja a ruha táramat megzabolázni, ahogy Lu is mondta, hogy ne legyen ennyire unalmas. Viszont én azért kitartok az unalmas daraboknál. Van okom rá. Túl sok is talán. - Csak vicceltem! Nyugi, értem én. Szórakozzunk, legyünk fiatalok. Tudod mi a legjobb? Itt a felnőtt korhatár, a tizennyolc, szóval nem fognak seggbe billenteni amiért szürcsölöd azt a pezsgőt – vigyorodom el, azt hiszem mikor tini voltam alig vártam, hogy eljöhessek a nénikémhez, mert míg otthon az üveg közelébe nem mehettem ennyi idősen, addig itt már a legfinomabb borok között úszkáltam. Bár akkor sem voltam nagy alkohol mámor megszállottja. De a buli nincs zene nélkül és pont azért adom át a hatalmat az előttem lévőnek, hogy keressen valami alaphangot a napunknak. Míg elfogy az az üveg és neki eshetünk a városnak. A következő mondat pedig lesokkol és úgy vihogok, mintha nem érdekelne semmi. Ez tény, attól, hogy nem saját használatra falom a pasikat, a munkám folyamán láttam már párat ruha nélkül. Tény, hogy ki nem néznéd belőlük, hogy a ruha mit takar. Megrázkódom még a gondolattól is. - Köszi, hogy megengeded! - nevetek továbbra is, mert azért én senkivel nem szoktam megosztani az ágyat, oké Kiki néha befigyel. De azért na, szeretem az ágyam, párnáimat és persze azt a hatalmas helyet, amiben úgy forgolódom, ahogy csak kedvem tartja. Nem fog senki megsértődni, ha netán bele gabalyodok. Érdekes pózokban szoktam elaludni. Mint egy hurrikán, körülbelül úgy is néz ki reggelre az ágyam. Simán le lehetne benne forgatni egy katasztrófa filmet. - Ne feledd el, hogy ezt kötelességnek veszik. Bár egyke vagyok, meg elég ügyesen lavírozom az életemet, de az én apám is mindenbe bele tud okoskodni – vonom meg a vállam. Tény, mindenki tudja, hogy vasmarokkal irányította az életemet eddig. Én pedig, mint egy jó kislány, szót fogadtam. Mostanáig. - Végül is, amiről nem tud nem fáj neki. Akkor mindenképp az ő hibája! - nevetek egyet, hiszen a négy falon kívül senki más nem hallja ezt a beszélgetést és megbeszéltük, ami itt történik itt is marad. Ha neki könnyebb lesz a lelke, ha másra fogjuk a megborulását, akkor legyen így. Csaj kódexet fogunk írni. Jobban járunk, ha most amúgy sem az otthoniakra gondolunk. - Oké, oké. Neked is elmondom, nekem ez a téma elég kényes, sem beszélni sem pedig hallgatni nem szeretném – emelem fel a kezeimet védekezően. Vannak akik tudják, hogy ez talán az egyetlen gyenge pontom. Nem szeretem az illyes fajta témákat. Kerülöm is őket nagy ívben. - Nagyon kiütötte magát. De még talpon volt mikor ügy döntöttem, hogy elég volt – vonom meg a vállam. Nem tudom, hogy mennyi a maximum neki és hát őszintén, az első olyan alkalom volt, mikor egyáltalán jelen voltam. Sosem buliztunk együtt, ez valami íratlan szabály kettőnk között. Ahogy elkezd mesélni összerándul a gyomrom. Nekem apu akkor csinált ilyet, mikor kiderült, hogy megcsalta anyámat és épp a valókeresetet nyújtják be. Mintha lekenyereznének. De ez nála nem játszik így csak elhessegetem a fejemből a rossz gondolatokat. - Jaj biztos, hogy büszke a kislányára. Nem szabad ilyenen gondolkozni – legyintek, nem akarom, hogy most minden szar a nyakába hulljon. Jól kell érezni magunkat. Nem sok alkalom van rá. - Mindenképp nyomot kell hagynunk, hogy itt jártunk – bólogatok és meglepetten nézek rá. Én biztos nem fektetek bele egy klubban ami a tengerentúl van, de ha ő terjeszkedne miért ne? - Oké, de akkor keress egy jó helyettest is, aki gyümölcsözővé varázsolja a helyet. Ne felejtsd el messze van New York – nevetek fel, ahogy elképzeltem, hogy az egyetem és a Pandora mellett még ezen is főhet a feje, hogy mi lehet vele. A telefonomat újra kézbe véve pörgetem a látványosságokat és a szórakozó helyeket. - Táncos est lesz, pasikkal – mutatom a kijelzőt neki és szélesen elvigyorodom. -Mindent a szemnek..
A visszafogottság és én na meg Párizs nem kerülhet bele egy mondatba, egy helyre, egy idősíkba, majd ráérek visszafogott lenni, amikor már lesz miért de itt és most, Lindy is mondta, hogy egy kicsit élnünk kell, jól érezni magunkat, mert ezért jöttünk. Az otthoni énünk jobb ha ott is marad, mert nem biztos, hogy mellette olyan nagyon jól éreznénk magunkat. - Eszméletlen lesz a saját személyimmel besétálni bárhova és nem a kamut bemutatni. - bár jobban belegondolva el sem hoztam magammal, mert itt azért nem kell olyan sokat várni, hogy nagykorú legyél, bezzeg otthon. Itt végre felnőttnek tekintenek és ezt azért eléggé meg tudnám szokni, de még addig van egy kis időm. - Kivételes vagy Lindy! - kacsintok rá nevetve, de nekem sosem esett nehezemre másokkal aludni, sőt szemtelenül sokat aludtam más ágyában és aludt velem még akár ismeretlen is, ami nem annyira nagy érdem, de én már megszoktam nem különösebben zavar ezért mit gondol rólam bárki is, és Lindy nem az a lány, aki megvetne emiatt, pont ezért is beszélek neki olyan könnyen mindenről, mert nagy a szám, de van amit nem mondok el senkinek, mert nem kell tudnia mindent rólam mindenkinek. - Az az igazság, hogy ők azt hiszik jót tesznek vele, hogy az én életemet lapátolják a csúcsra, ami igaz is, de annyira sok egyszerre, mindenki nekem akar jót, de nekem azért mázlim van, hogy ez a figyelem megoszlik néha a többiek között is, a nővéreim túl tökéletesek, de nem érdekli őket az ami apámat és a bátyámat így őket nehezen egyengetik. - mert ők tökéletesek másban, semmi olyanban, ami a családhoz köthető, ők ehhez túlságosan prűdek és merevek, ők maguktól. Lindyről ők jutnak eszembe, csak vele kapcsolatban annyi a különbség, hogy ő a külső hatásra olyan amilyen és kezd engedni, nem akarok én lenni az oldószer, ami feloldja őt, de igyekszem segíteni ha mégis szeretne lazábban hozzáállni mindenhez, mert jól áll neki, és tetszik, hogy néha tud ő is felelőtlen lenni, vagyis akar. Aranyos, hogy másokkal törődik, akárcsal Caesarral azon az estén, amikor együtt csaptuk szét magunkat, csak ő sokkal hamarabb, együtt kezdtük, de külön végeztük, de azért megnyugtat a tudat, hogy Lindy legalább észn él volt és hazajutottak, ha már én más vizekre eveztem azon az estén, a nagy ellenállásomat követően. - Biztos én is ebben bízok, de van egy rossz megérzésem. - amit mot inkább magam mögött is hagyok, mert nem a negatív gondolatoké a főszere, most nem, nem itt, mert nem depressziózni jöttünk ide, ez a szó a fogalomtáramban sem lehet, nem csak itt máshol sem, így tereljük a témát és a jövőbeli párizsi terveink kerülnek elő. Nyilván nem egy sima sétát tervezünk meg, az nem én lennék és azt hiszem már mondhatom, hogy nem mi lennénk. - Biztos vagyok benne, hogy valahogy menne, apunak Portugáliában is van egy klubja, és Spanyolban is csak menne valahogy. - megrázom a fejem, nem most nem ez lesz a mi nyertes cselekedetünk, sokkal inkább indít be az, amita telefonján mutat. - Ez csak akkor menő, ha mi táncolunk, szóval mi táncolunk édes. - rázom meg magam kicsit, a latin vérem már pezsegni kezd. - Hívok egy taxit. - vagyis a telefonomon keresek egy appot, ahol ezt meg tudom tenni, mert a helyi nyelvtudásom még megkopni sem tudott, olyannyira sosem volt. - 10 perc múlva vár lent egy addigra csinálunk párképet az Intagramodra, hogy legyen mit nézegetnie a sok irigynek és utána megindulunk lefelé, hogy bevegyük Párizst, na meg a pasikat. - igen ez ugyanaz ,mint a Halloweeni bulin, elhatározom, hogy nem iszok, most pasizni nem akarok, erre mire indul be a fantáziám, hát erre. - Na engedd, hogy bárkit a szobámba invitáljak, vagy én menjek valakihez. - kérem őt szép szemekkel, mert az ítélőképességem néha elég gyorsan veszik oda egy jó pasit látva.
“That's all they really want Some fun When the working day is done Girls, they want to have fun Oh girls just want to have fun”
.
Legjobb döntés volt tőlem, hogy Lu legyen a társam ezen a szökésen. Bár nem részleteztem az okát, most még is úgy érzem, hogy nem is kell. Semmi gond nincs a fejembe ez miatt. Csak a pezsgő buborékjaival vagyok elfoglalva és azzal, hogy legmerészebb lépéseket megtegyem, amire otthon nincs lehetőségem kíváncsi szemek miatt. Persze egészséges kereteken belül. Még sem tudom csak úgy lehagyni a neveltetésemet és van bennem egy gát is, amit nem fogok azért ledönteni, mert már egy félüveg pezsgőt magamba toltam. - Mivel te vagy a legkisebb úgy érzik neked van a legjobban szükséged arra, hogy egyengessék az utad. Vagy nem tudom. Nincs tesóm, nem tudom milyen indíttatásból csinálnak ilyet az emberek – vonom meg a vállam nevetve. Régebben ölni tudtam volna egy testvérért, aki ott van mellettem, cinkosként. Most viszont örülök, hogy ezekben a harcokban nem kell másnak részt vennie. Így is néha sokszor érzem, hogy teher vagyok azoknak, akikkel megosztom a problémáimat, miközben nekik is tömérdek van. - Rossz érzéseket otthon hagytuk. Itt és most nincs helye ilyennek – igen, szívesen hallgatom és támogatom más esetben, de ez a hét nem erre van szánva. Szóval ráérünk akkor ezen agyalni, ha újra New York szmogos levegőjét szívjuk, mind a ketten. Most azon kell leginkább gondolkodni, hogyan vegyük be ezt a várost magunknak. Főleg, hogy első körben azt kell eldönteni, hogy a millió látni való és üzlet között hova fogunk elsőnek belépni és úgy költeni a pénzt, mintha nem lenne holnap. Bár valószínű, hogy egyikünk bankszámlája sem fogja megérezni ezt a kis kiruccanást. - De apukád teljes munkaidőben dolgozik, neked ott az egyetem mellette. Szóval mielőtt túlvállalod magad, végezz az egyikkel utána tiéd az egész Francia birodalom – nevetek egyet, ahogy elképzelem, hogy a diplomát átvéve már a repülőre is pattan, hogy megvegye a legjobban ízlésének megfelelő klubot és legyőzze a sok francia ficsúrt, beintve, hogy ez az övé és mennyivel sikeresebb, mint a többi. - Én nem fogok egy rúd körül vonaglani – rázom meg a fejem kissé megrémülve, de végül a nevetés győz, mert elképzelem, ahogy enyhén dülöngélve megpróbáljuk a pasik fejét elcsavarni és inkább tűnne két haldokló rozmár haláltusájának mint sem valami dögös produkciónak. - Bár, ha van még egy pezsgőd, még a nyakamat is kitöröm érted azon a rúdon – adom fel minden elvemet. Ami Franciaországban történik ott is marad. Bólintok a taxira és addig egy táskába dobálom azokat, amik valószínű, hogy nagyon fontos a kiruccanásukhoz. - Instámat akarod felrobbantani? Ugye tudod, hogy fürtöskéd is nézi? - nevetve huppanok le az ágyra, mert szép és jó, de mindannyian tudjuk, hogy a szociális életemet eddig a ruhás bemutatok és az edzőtermi fotók díszítették. Most meg enyhén ittasan pakoljam fel a képeket, hogy utána szúros szemekkel nézzenek rám a kórházban is. - Egyszer élünk, miért ne? - nevetve szedem elő a telefont és húzom magam mellé az ágyra a lányt, hogy széles mosollyal készüljön el az első kép. Amit még be kell árnyalni, mert a színek nem az igaziak. - Na, mi az? Már most lecserélsz éjszakára? - játszom el a duzzogó lányt karba font kezekkel, ahogy rá nézek. Végül azért csak nem állom meg, hogy ne röhögjem el magam. - Oké, de nem ígérek semmit. Mert nem tudom, hogy mennyi alkohol lesz bennem, hogy a sajátom mellett még a te bugyidra is vigyázzak – hangosan fújom ki a levegőt. Mindig én vigyázok mindenkire és úgy tűnik, hogy ez itt sem lesz másképp.
Sokat beszélünk az életünk azon részéről, amiről most nem kellene, talán a testvéreim nem tartoznak ide, a bátyámmal tényleg elég jó a viszonyom, de a nővéreim egy kicsit más helyzet, jó ha ott vannak nekem, tudom, hogy számíthatok rájuk, bár a csajok Portugália őslakosai és nem is tudom mennyire akarnak majd onnan elszabadulni, hosszútávon legalábbis. De vannak nekem itt is barátaim, ha a családom olyan nagyon messze is van tőlem általában, tudom, hogy itt támaszkodhatok most már Lindyre is és ott van fürtöske, no meg még megannyi barát, vagy Patrick, aki most is helyettem tolja az ipart, hogy én szórakozhassak, megvan a saját családom New Yorkban de nem akarok most ezen kattogni,mert ilyenkor elfog a honvágy. - Szívesen lennék valaki már itt Párizsban, nem a portugál csajszi, akinek a segge alá lett rakva minden és látszólag nem kell dolgoznia érte. Tudod ki akarok lenni? Jó igazából én sem még, de máshonnan akarom égetni a gyertyát, mint eddig. Ne nézz hülyének, de most jelen helyzetben sokat megadnék azért, hogy ne az legyek aki, csak egy hétre. - tudom ez egy idegen országban még könnyen megoldható lenne, ha egyedül lennék, de Lindy itt van és mindent tud rólam, amit kell, mondjuk pont ő lehet az, aki partnerem lesz mindenben. - Akkor ez a jövő zenéje lesz, de azért nézelődni majd csak szabad, elképzelni hol fogunk a DJ pult mögött táncolni, józanul persze, akkor már. - nevetem el magam, mert mire odaérünk be kell növeszteni a fejem lágyát, bár neki pont, hogy egy kicsit meg kell törni, hogy kilépjen a merev önmagából kicsit. Az ötlete eléggé fellendíti az eddig sem szunnyadó hangulatom, szeretek táncolni, nem tudom mennyire van hozzá érzékem, akár egy rongybabának, de ha iszok akkor menni fog. - Jajj ne is emlegesd a rudat, nem lesz semmiféle rúd. - nézek rá ijedten, nem vonaglani akarok,főleg nem másnak, csak a magunk szórakozása a lényeg és nem akarok egy szemet sem magamra vonni, nem tudom mennyire fog sikerülni, de majd igyekezni fogunk csak egymással foglalkozni, ha ő akar mehet pasizni, de van egy érzésem, hogy nem ő lesz az aki összeszed valakit, nem olyan, bár a francia pasik… - Na látod ha nekem táncolsz,akkor kapsz még pezsgőt,de ha másnak akkor nem,viszek majd aprót,dobálom a rucidba. - kacsintok rá huncut nevetésemmelmegspékelve a kijelentésem.Ez csajok között kevésbé hangzik perverzül,mint egy pasitől és tudjuk, hogy nncsen mögötte szexuális tartalom csakis a nyers énünk megnyilvánulása. - Fel én, nem érdekel ki nézi, nem az én fürtöském, de bírom a bolond fejét. De nem neki címezzük majd, sokkal inkább azoknak, akik sosem részesülhetnek ebben, hogy velünk legyenek egy kicsit, és azoknak, akik utálnak mert itt vagyunk. - önző picsa módjára mondom ki ezeket, de részben tudom, hogy nem vagyok az másrészt, meg az utálóim lessenek csak, aki meg szeret minket az azért, hogy érezze a képeken keresztül mennyire jók vagyunk és jól vagyunk, mindegy mi van otthon. Amikor maga mellé húz felveszem a legszebb mosolyomat és vigyorgok a kamerába, ami szeret minket. - Nézd milyen kurva jó nők vagyunk együtt. - mutatok a képre és annyira igazam van, de annyira. - Nem tervezem, olyan mélyen magamba szívtam, hogy nincs szex agyatlanul, hogy nem hinném, hogy eljutnék odáig az este, nem kell fognod a kezem, de be kell biztosítanom magam és téged én foglak ha akarod. Részegen jobban tudok másra figyelni, mint magamra, ez egy hülye szokás, de magamat nem veszem olyankor nagyon számba. - nem tudom miért, az első találkozásunkkor is totál ki voltam, de hazamentem vele és segítettem neki este és a kajáldáshoz is együtt jutottunk el, pedig egyikünk sem volt józan, ez jobban működik ha ketten vagyunk, nincs olyan nagy felelősség, és jól tudja magát érezni az ember, anélkül, hogy félne, hogy hülyeséget csinál, mert a lelkiismerete a saját barátnője oda vissza. - Biztos vagy benne, hogy neked annyira kell vigyázni a bugyidra? Egyszer élünk most mondtad és még annyiszor már a mai napon, Párizs jó hely a pasik zseniálisak, elvileg, miért hagynád pont itt ki, ha nem is ma akkor pár nap múlva mert megismersz valakit és bumm valamikor megtörténik. - ezt jobban kinézem belőle, mint a hirtelen szexet valaki ismeretlennel, de mint mondtam itt nem kell annak lennünk, akik otthon vagyunk.
Kezdőlap
