“Got raven hair It's dark as night Icy eyes - out of sight, out of sight Her heart in spite, is warm and bright Her smile awakes the Northern Light”
.
Szédültem, ahogy megkapaszkodtam a lakásomban lévő konyhapultban. Anya úgy mondta ki a valóságot, mintha nem is zaklatta volna fel. De engem annál jobban. Válnak. Megremegett a szám, ahogy magához ölelt, még sem éreztem azt a melegséget, amit eddig. A telefonja megcsörrent és egy intéssel távozott. Ott maradtam egyedül, a konyha kellős közepén, megrekedve a saját fejemben. A szédülés egyre jobban kínzott, ahogy lecsúsztam a padlóra, megelőzve azt, hogy elájuljak. Hányinger úgy kerülgetett, mint éhező cápa a friss húst. Mélyen szívtam be a levegőt, hogy leküzdjek minden természeti csapást, ami ostromolni kezdett. A sírás fojtogatott. Padlón ülve próbáltam felfogni, hogy mi történt az elmúlt tíz percben. Mert ennyi. Tíz perc és a talajt úgy rántották ki a lábam alól, mintha valaki lesben állva erre várt volna, hogy földhöz vágjon. Minden annyira jól ment, jól éreztem magam. Mindenkivel sikerült zöld ágra vergődni, Garreth tisztes kivételével. Tényleg úgy éreztem, hogy a sorsom rendeződik és most már csak a boldogságra koncentrálhatok. Erre jön Fortuna és olyat behúz, hogy kiütéssel nyer. Kell pár perc, mire legalább talpra tudok kecmeregni, hogy egy pohár vízzel észhez térítsem magam. A telefonom a kanapén volt, így odáig még elkellet jutnom. Kiki-re van most szükségem. Hosszan csörög, és végre beleszól. Megkönnyebbülés járja át a testem, ahogy bele egyezik, hogy megigyunk egy kávét. Telefonban nem részleteztem, hogy mi is ez a nagy sietség, majd két korty között letolom az ő torkán is, hogy milyen fordulatokban van részem. Kiskorunk óta egymás mellett voltunk jóban-rosszban. Ismeri a szüleimet, valószínű, hogy neki is épp annyira lesz gyomorszájon vágó élmény, mint nekem volt. Az út olyannak tűnt, mintha a kocsi csak araszolva gyűrné maga alá a métereket és örökké valóságig tartana, hogy leparkoljak a plázában. De sikerül, már a liftben tartok fel felé, a megadott emeletre, mikor kiszállva abból megcsippan a telefon. Közbe jött valami. Még ez is. Mivel már itt voltam, így ott voltam, hogy akkor is kell egy kávé, hogy az agyam rendbe legyen. Fel kell frissítsem magam, testileg és lelkileg, még ha jelenleg úgy is érzem, hogy egy barátom sincs a közelben. Megremeg a szám, ahogy csak ez a buta mondat kering a fejemben. Mert imádom, mindegyiket és csak az elkeseredettség mondatta velem ezt a butaságot. Már épp mentem volna befele az üzletben, mikor pár sikoltozó lány nekem jött és persze amilyen szét zuhant vagyok, csak a kirakat üvege tart meg, ami hangos csattanással jelzi, hogy valami történt. - Basszus már – morranok fel, ahogy imádkozok, hogy legalább az üvegajtót ne törjem be, ami persze halkan megpattan és ezzel azonnal elrugaszkodásra ítél. De a nagy lendületemmel fel sem tűnik, hogy most én sodrok el valakit. Mármint azért ő legalább talpon marad, én viszont a vállában kapaszkodva igyekszem a szívrohamomat elfojtani és pár mély lélegzet után felnézni, hogy ki is lett az áldozatom. - Bocs, csak.. - kezdenék bele a mondani valómban, mikor felismerem. -Arthur, te mit keresel itt? - úgy szegezem neki a kérdést, mintha vádolnám. Pedig nem, csak azt hittem, hogy Kiki ilyenkor legalább nem szervezi be a barátját. - Ne haragudj, de azt hiszem a rajongóid sokkal jönnek – fogom meg a könyököm, amit bevertem és eléggé fájdalmas a mozdulatoknál. Valószínű ezzel fogtam fel az üveg felületet. - Hogy vagy? - próbálkozom kedvesebb énemet elővarázsolni és a durcás kislányt elzárni magamban. Amúgy kedvelem a srácot, de tényleg. Mert olyan aranyosan udvarol a barátnőmnek, még se eléggé, mert valószínű, hogy túl kedves és nem veszi észre, hogy ez már régen túl ment a barátságon. Szegény lány, felvette a vak szemüveget. Vagy, ő sem akarja elbaltázni azt a barátságot, ami hosszú évek alatt mellette volt.
A héten nincsen több jelenésem, nem nyaggat a menedzserem és nem kell sehol sem feszítenem egy fénykép miatt sem, most csak annyira vágyok, hogy a régi jól bevált mozis napunkat megejtsük Kikivel. A reggeli zuhany után még délig döglöttem az ágyban, mert én megérdemlem, és amikor a telefonomat nyomkodom, hogy valami kaját kreáljak magunknak a film közbenre, jött az SMS a program változásról. Olyan gyorsan keltem fel az ágyban, hogy elolvassam mégegyszer, de jól olvastam elsőre is.Vásárolni akar, vagy mi az isten, amiért a bevásárlóközpont lett a cél, a lakásom helyett. Csak leokéztam, de semmi jó sejtető üzenetet nem kapott, hogy érezze, nagyon nem akartam ma emberek közé menni, még mindig nagyobb a felhajtás körülöttem, még New York-ban is, mint hittem, hogy ilyenkor még lesz, így napszemüveg kötelező elemévé vált a szettemnek. Már megkaptam a csapattól a szponzor kocsit, így be is ültem, hogy a bevásárlóközpont igen szar parkolójában letegyem az amúgy túlságosan is ültetett kocsit. A kávézó volt megjelölve találkozási pontnak, szóval jó sokat kellett mennem a tömegben, és még így, a tökéletes álcámmal is képesek voltak felismerni és képet csinálni velem. Az egyik asztal menedéket adott, egészen addig az üzenetig, amit megint Kiki címzett nekem, nem jön, de ki fog engesztelni. Hahh, majd hiszi, hogy legközelebb ennek bedőlök, már nem válaszolok neki csak elindulok kifelé, nem kérek semmit, mire sikítva fut felém valaki, akit elkapok és megölelget és képet kér, és a csuklójára egy aláírást. Ez nehezebb, mint gondoltam, de mosolyogva megteszem, majd kilépnék az ajtón, amikor szó szerint nekiütközök valakinek, bár még időben torpantam meg nemnagyon mentünk egymásnak. A lány arca hirtelen ugrott be névvel együtt, és elmosolyodtam. - Kiki ide hívott, a szokásos mozizásunk helyett és képes volt lemondani, szóval éppen hazatartok, de te jól vagy?- kérdezem, amikor a könyökéhez kap. - Sajnálom, nem tudom miért tart ez a nagy őrület még mindig, már majdnem egy hónapja köztudott, hogy én leszek az újonc, és úgy csinálnak, mintha még újdonság lenne, na meg akkor szám lennék egyelőre. - forgatom meg a szemem és a kérdésére az ajtóban állva válaszolok. - Hát figyelj ez egy elég hosszú válasz lenne. - nevetem el magam miközben már pörög az agyamban az a sok minden, amit erre válaszolni tudnék, mert az életem zajlik és nem tudom a hogy vagyra elég lenne e egy jól vagy a borzasztó, mert… és jó, mert… kifejezéssel kezdődő litániát kellene adnom. Megfogadtam, hogy nem nyafogok, mert az álmaimat élem és hálásnak kellene lennem, de a vele járó körítés az sok, nagyon sok. - Kávézni indultál? Elkísérlek, ha nem zavar, hogy néha majd furán néz ránk egy két ember, és meg fogják kérdezni, hogy csinálhatnak e képet. - nézek rá kérdőn, mielőtt elindulnék visszafelé, már vele az oldalamon.
“Got raven hair It's dark as night Icy eyes - out of sight, out of sight Her heart in spite, is warm and bright Her smile awakes the Northern Light”
.
Az életem egy hazugsággá vált. A neveltetésem pedig egyszerűen viccé vált. Mindent eldobtam azért, mert apám szerint mi lenne a tökéletes számomra, nem volt tini korom, nem jártam el bulizni, most pedig már orvosként kell helyt állnom, amivel minden rendben van, mert szeretem a munkám. Csak választás jogát úgy vonták meg tőlem, hogy esélyt sem adtak rá, hogy más felé kacsintsak. De ez a lelki válságon csak a kávé, és a legjobb barátnőm tudott volna segíteni, sőt talán becsúszott volna egy-két méreg drága vásárlás. Csak is a mentális egészségemért. Bár nekem ez sem megy, mert a felnőtt kor csodája, ha neked van szabadidőd, akkor a barátnődnek nincs. Kész téboly. Persze megvárta a lemondást, mire belépek a liftbe. Ha már itt vagyok, akkor neki látok egymagam kikapcsolódni. Azzal persze nem számoltam, hogy valami világsztár is épp most akar erre kószálni és ezzel utamba sodor jó pár rajongót. Csüggedten sóhajtok, ahogy neki löködőm valakinek. Bár nem egy Brad Pitt, de tudom ki ő. Megrázom a fejem, mert a kedves felem valószínű, hogy a konyha padlón kuporog továbbra is. Egy grimaszt vágok, hogy nem is gondoltam rosszul, hogy Kiki nem képes egyedül találkozni velem, hiszen hívja a barátját. - Akkor üdv, az átvágottak klubjában, remélem kényelmesen berendezgettél – nevetek fel kínosan. Hiszen mostanában elég sok programot lemond. Érthető, olyan a munkája, hogy ha menni kell, menni kell. Csak most ketten maradtunk hoppon, még ha jó pár lány van körülötte és megcsóválom a fejem. Mert még csak egy egyszerű bocsi, sem hagyta el a szájukat. - Aha, csak az üveg bánta meg jobban – bökök a fejemmel arra a részre, ahonnan nem rég lepattantam és enyhe fájdalmat jelez a könyököm. Szerencsére a csontjaim is épp olyan kemények, mint a fejem, így nem lesz bajom, csak pár napig fogom érezni. - Borzalmas, azt se tudom, hogy lehet ezt elviselni – húzom el a számat és megrázom a fejem. Mert most még oké, hogy normálisan igyekeznek, de vannak azért elég para rajongók. Örülök, hogy én a könnyebb verziókkal találkoztam. - Még lehetsz az év újonca és hát, ismerni mielőtt belépsz a nagyfiúk játszóterére, tudod, hogy ettől bezsonganak, vagy a frász tudja mire jó ez – megvonom a vállam és elnevetem magam. Mert, hogy én egyáltalán nem érzek bármiféle zsongást mert itt áll előttem. Valószínű nem csak azért mert többet hallottam róla, mint bármelyik másik autóversenyzőről, ha Kiki-nek szómenése támad. Embert nem hallottam még így áradozni egy szimpla barátról. Valószínű, hogy itt mindkettőnek van plusz érzései. Lehet elküldöm Caesar-hoz, hogy tanítsa meg, hogy kell jobban nyomulni és esetleg, hogy észre is vegye a szándékait. Az órámra pillantok a válaszára és megrázom a fejem. - Úgy tűnik, hogy ma épp erre érek rá, szóval jöhet a hosszabb verzió, ha már Kiki nem jött el, maradok én társaságodnak, már ha megfelel a személyem – mosolyodom el. Oké, kezdem magam összekapni és nem bosszús lenni, mint előtte, hogy akár le is haraptam volna a fejét. - Megszoktam, hogy utálnak és féltékenyek rám, van barátom, akiért ölni is tudnának a lányok, fel sem tűnik. Az meg, hogy kivel fotózkodsz, a te dolgod, csak ne kerüljek címlapra – nevetem végül el magam. Ahogy befelé veszem az irányt, hogy megkapjam a lélekmelengető kávét. - Szóval, hogy is tervezed megszerezni a barátnőm szívét? - térek a téma velős részére és közben kikérem magamnak a mandulás lattet, úgy fordulok felé. Ha már arra nem akart válaszolni, hogy higy van, akkor valamire csak fog. Kicsikarom belőle. Jó, nem. De vicces látni a pasikat, ahogy a kiválasztott barátnőjével feszengenek, aki mindenről is tud.
Tényleg túl nagy volt a felhajtás, amit lehet Kiki kedvel, de én annyira nem, így maradtam volna legszívesebben a négy fal között, ahol senki nem zaklat és ahol nem kérnek percenként képet. Még nem is teljesítettem az istenért. A csendes magányomat megtörte a pláza zaja és a magányom csak akkor tért vissza, mikor egy igen szar üzenetben közölte, hogy mégsem tud eljönni, ezt már válaszra sem méltattam, egyrészt nem akartam, másrészt a kezemet meglökte két felém rohanó csaj, akiket mosolyogva fogadtam, mert amúgy szeretem, hogy ennyien rajonganak értem, de jobban tetszene, ha messziről tennék. Amikor kifele sétáltam megszabadulva minden koloncomtól persze még egy valakibe én magam is beleütközök, aki már nem olyan mű mosolyt csal az arcomra, hanem igazit és ez a felismerés is, hogy Kiki nem csak engem baszott ma át, mázlija, hogy ennyire szeretem és ilyen régóta. - Hülyéskedsz? Már gyerekkorunk óta benne élek. - nevetem el magam és azért végig mérem, hogy nem nagyon lökték e meg, bár nem tűnik elveszett báránykának a csajtömegben és elég stabilan mozog, szóval valószínűleg megúszta egy kisebb lökéssel. Aztán hallgathattam volna Kikitől, hogy miattam letarolták a barátnőjét, na persze. - Azt mondják megszokod, megtanítanak majd arra, hogy kezeld, hát én tanulom, de még mindig nem jöttem rá a titkára. - vakarom meg a fejem egy kicsit zavartan, mert egész életemben erre készültem és most egészen béna vagyok benne, szóval igazából gratulálhatnék is magamnak a nagy semmire. - Az év újonca, majd talán jövőre, idén még csak a szerződésem van meg, és nem fogok autóba ülni, vagyis ebben az idényben, márciusban kezdődik meg a nagybetűs élet, de már most bajban érzem magam marketing szempontból. - forgatom meg a szemem, bár az is igaz, hogy a jövőben jó lenne annak az újoncnak lenni, aki a legjobb lesz, bár azt hiszem csak ketten leszünk újak a mezőnyben, de az is jobb, mint a semmi. A kérdésre csak egy elég hülye választ kap, de egészen pontosan nem is tudok neki válaszolni, így mivel időnk engedi inkább kihasználjuk azt az időt, amit amúgy is itt töltöttünk volna és leülünk, hogy választ adjak a kérdésére. - Hát féltékenyek nem lesznek rád, tisztában van vele mindenki, hogy nem tervezek barátnőt magam mellé, az elkövetkező években, ezt már többször hangoztattam, főleg mert mindenkivel összehozott a sajtó és már elegem volt. - a sorban állva szinte megfagyok, miközben mondom mit szeretnék inni, szegény barista lány néz rám bambán, mire szinte hebegve adom le a rendelésem, és amint mindkettőnk kezében van megcélzom egy sarkot, hogy leüljek. - Leginkább sehogy, már évek óta az enyém, mindenki tudja, hogy ő a legjobb barátom és nem is kell ennél több. - biztosan volt olyan időszak, amikor többet is akartam volna tőle, de akkor a hormonok dolgoztak, mindenkit megdugtam volna és Kiki sem volt különb. Meghódítani? Nem hinném, hogy jó ötlet lenne, a barátságunk stabil, és mindig számíthatok rá nem kellene elbaszni szerelmi kapcsolattal, meg mi igazából olyanok vagyunk, mint két testvér egymásnak. - Miért mit mondott neked? Vagy egyáltalán honnan van ez a felvetésed? Mond, hogy nem hiszel a hülye netes cikkeknek.. - dőlök hátra félve, hogy megint mit hoztak le rólam, ami a valóság közelébe sem ér.
“Got raven hair It's dark as night Icy eyes - out of sight, out of sight Her heart in spite, is warm and bright Her smile awakes the Northern Light”
.
A sors fintora, hogy mindketten meg vagyunk áldva egy olyan fiú baráttal, akit barát zónában tartunk, de mindkettő szabadulna onnan. Mondjuk Arthur a lágyabb verziót választotta, ami nem is olyan hatásos. De úgy vagyok vele, hogy Kiki érzi, hogy miért is tette oda, főleg, hogy hét lakattal őrzi. Valószínű, hogy elvagyunk átkozva, a szerelmi életünk mindenképp. - Azért ez elég szomorú szerintem – vonom fel a szemöldököm. Mert legyen bármennyire is elfoglalt, de időt mindig szakított rám, sőt valószínű, hogy az előttem lévőre is. De most csúnyán berágtam rá, mivel kettesben szerettem volna pénzt költeni. Mármint vele, nem pedig a nempasijával. Lányok hada üldözi általában azokat a pasikat, akik meg-meg jelennek a tévében és talán egy fokkal jobban néznek ki az ördögnél. Viszont sosem értettem miért is kell azért át taposni az emberen. Ennyit a nagy női összetartásról. Ez mindaddig sikeres, míg nem jön közben egy férfi. Na onnantól megy a hajtépés. Kezdődik a háború. - Még kezdő vagy, ha csak kicsit is hasonlóan fogsz tudni manőverezni, mint a versenypályán hamar rá jössz – igyekszem kicsit feldobni a napját, ha már szegény hoppon maradt és a kávézását át kellett variálni, hiszen a hőn imádott nő helyett, a kattant barátnő. Szegény srác, fogalma sincs, hogy mibe keveredett. - Tisztában vagyok vele Arthur, Kiki mesélt, sokat mesélt – nevetek fel, mert mikor azt mondják, hogy egy nő nem érthet hozzá, akkor jön a barátosnőm és szinte lealázza őket a felszínről. Én pedig lelkesen szoktam hallgatni egy pohár borral a kezemben és meg kell vallanom, hogy a bor jobban szokott érdekelni, de azért ragad rám pár információ, szinte akaratlanul. - Amúgy nem gáz, hogy nem ülhetsz autóba? Mármint – próbálom összeszedni a gondolataimat, amik még mindig a lakásomban vannak a lelkemmel együtt és végül legyintek, hogy ne is várjon a válasz további részére. - Marketingen meg ne agyalj, vegyél fel valakit, majd ő megdobja. Egy specialistával jól jövedelmezhető lesz a szociális életed és téged is karban fog tartani, mikor, hogy reagáljál. Sok versenyzőnek van – oké, most már kezdek én is megijedni magamtól, mert egyáltalán nem szoktam ilyen témákról fecsegni és azt se tudom, hogy ezt miért mondtam. Biztos Kiki volt, aki egyszer-egyszer megemlítette, én pedig jó fej módjára felhasználom. - Istenem, de naiv vagy! - nevetek fel, ahogy közli, hogy többször megemlítette már, hogy nem tervez barátnő pozíciót felszabadítani és megingatom a fejem. - A sajtó minden lépésedet figyeli, ha csak többet beszélsz egy nővel, már megjelenik, hogy kapcsolatban vagy, ha igaz, ha nem. Mert azok a dilisek, akiket te rajongónak nevezel, erre vevők - sóhajtok egy nagyot. A marketing tényleg nem az erőssége. Azt hiszem beszélnem kell a barinőmmel, hogy kicsit szedje már ráncba, mert nagyon megszívja szentem. Kicsit meglep, hogy ennyire belezavarodik egy szimpla kávé rendelésbe, de úgy vagyok vele, hogy vannak a cuki celebek, akiket kitör a frász, ha meg kell szólalniuk. Így szépen lassan követem, hogy leüljek vele szembe és nevetve hallgatom a monológját. - Édesem! Kinek akarod ezt bemesélni? - hajolok az asztal fölé, hogy a sapka alatt a szemébe nézzek szúrós szemekkel. - Én vagyok a dilis barátnő, akit nem lehet átvágni. Pelusos korunk óta ismerjük egymást a „barátnőddel” – teszem idézőjelbe, hiszen a vak is látja, hogy ez nem így működik. - Figyelj, ha rám hallgatsz, akkor kicsit gyakorolod ezt a szöveget a tükör előtt – bólogatok párat, hogy felfogja, rohadtul nem vettem be azt a részét, hogy neki ez bőven elég. Hátra dőlve a széken kortyolok bele a kávémba. - Azt hittem neked elég a barátság rész. Akkor mit izgat, hogy miről csacsogunk? - gonosz vigyor telepszik az arcomra, ahogy leteszem a poharat az asztalra. - Kíváncsi vagy a véleményemre? - döntöm oldalra a fejem, miközben letörlöm a kávé habját a számsarkából. - Mert más lelkében imádok turkálni – csak az enyémet hagyják békén. Főleg most, hiszen úgy tombol, akár egy hurrikán és képes lennék felgyújtani az egész világot.
A véletlen találkozások lehetnének egész kellemesek is, de ahogy ez most történt egy kicsit talán még kaotikus is volt, szóval üdv a világomban azt hiszem. - Én örülök, hogy zajlik körülötte az élet és mindig van mit csinálnia, és ha jobban belegondolok, a jövő évem és utána következő remélem még sok évem fog úgy telni, hogy nekem nem lesz időm, amikor nem verseny van akkor sajtómegjelenés, vagy meghívás máshova, kosármeccs, golfmeccs, vagy amiről tudják, hogy engem érdekelhet. Az élet ilyen felnövünk és beköszönt a nagy ronda igazság és a nulla szabadidő, vagy ami mégis van az olyan kevés, hogy már szinte el is távolodnak egymástól. - de mi nem fogunk, nekünk sokkal szorosabb ez a kapcsolat, még fél évig egymásra sem nézünk, nem mintha lett volna erre példa eddig. Nem lepődök meg, hogy mindent kifecsegett már a barátnőjének, aki tudtommal annyira nem sport rajongó, mármint ezér a sporté, többet az igazság szerint nem tudok róla, vagy nem sokat. Hiába köt minket össze az a cserfes csaj, akkor is van egy óriási szakadék kettőnk között, amire talán jó pont lehet egy kávézás ha már ilyen szépen kettesben maradtunk egyedül. - Idén is voltak versenyeim, forma 2-ben, de az év vége elég pocsék volt, annyi mindent kivett belőlem a felesleges szereplés, de határozottan nem zavar. Mert magamra fókuszálok, edzek és készülök a jövőre. - mert most arra kell fókuszálnom, bár ez nem kifogás arra, hogy ennyire szar volt az utolsó két futamom. - Van menedzserem, és a marketing részleg is foglalkozik velem, vagy van rá ember, aki majd segíteni fog jövőre de ahhoz már a pólómon kell lennie a csapat logójának. - mutogatok a bal mellemre, ahol majd szépen virítani fog a McLaren logo, na akkor tényleg kelleni fog valaki aki koordinálja majd az éltem közönség felé való megjelenését. A sorban szinte folyamatosan fecsegünk, amikor naivnak hív kikerekedik a szemem, de nem reagálom le, pontosan tudom, hogy mit nyilatkoztam le és hiába hoznak össze mindenkivel, én továbbra is azt fogom mondani ami az igazság. Ha lesz barátnőm és publikus lesz azt is vállalni fogom, eddig is mindig tudták a közeli ismerőseim ha volt valakim, bár a paddockba direkt nem hoztam be senkit, mert akkor még nem volt ekkora felhajtás, de képek készültek és nem mindegyik volt olyan, aki szerepeli akart, nem is tartott sokáig a kapcsolatnak hívott sebesvonat. Amikor megkérdezi, hogy hogyan akarom elcsábítani Kiki-t lefagyok, d óe még valahogy kikérem az italom, mielőtt nagy levegőt véve foglalok helyet. Próbálnám tisztázni, hogy Kiki az én legjobb barátom, nem nagyon látunk bele ebbe többet, akármit mond ő bárkinek is, bár sosem néztünk úgy egymásra, komoly szándékkal, szóval még a felvetést sem értem. Minden kiül az arcomra, talán túl sok minden is, hiába próbálom meg értetlenségem takargatni előtte. - Akkor lehet ő az aki akar valamit erre még nem gondoltál? - dőlök hátra lazán és kérdőn pislogok rá, miért mindig a pasinak kellene rámászni a csajra? Vagy ez ilyen íratlan szabály, vagy a barátok nem maradhatnak egyszerűen csak barátok? - Ez az igazság Lindy, ritkán szoktam kamuzni, főleg ilyet, ha lenne köztünk valami azt már tudnád. - de nincs, így jobb is lenne ezt a témát csak úgy a szőnyeg alá söpörni, de nem olyan egyszerű vele, és már felnevetek, amikor megint jön egy igen kellemes kérdés, mintha egy interjún lennék, csak kamerák nélkül, bár Lindy fürkésző tekintete is eléggé zavarba tud hozni, de most nem fogom hagyni neki. - Jogos, majd megkérdezem tőle, hogy mit mondott neked. - vonom meg a vállam lazán, mert szerintem nincs olyan dolog, amit nem mond el nekem. Bár ha jobban belegondolok az utóbbi időben kicsit elhanyagoltuk egymást, így lehet mégis vannak ilyen dolgok. - Azt látom, de erre nem igazán tudok válaszolni. Mert kíváncsi is vagyok meg nem is, részben nincs miről véleményt formálnod, hiszen csak barátok vagyunk és nem azok, akinek látni akarsz vagy a többség akar. Már régen túl vagyunk egy ilyen beszélgetésen, nem volt olyan komolyan, de az első lehozott közös cikk után megbeszéltük, hogy bármi lesz mi megtartjuk azt ami köztünk van és ez így tökre rendben van. Nem kell a felesleges feszültség, meg a dráma, így is van elég az életünkben. - belekortyolok a kávémba, de nagyon forró, így felsszisszenve rakom vissza az asztalra és igyekszem minél jobban kikerülni a lány tekintetét, mert olyan, mintha a lelkemig hatolna vele, és azt is be fogom vallani neki, amit nem is gondoltam volna.
“Got raven hair It's dark as night Icy eyes - out of sight, out of sight Her heart in spite, is warm and bright Her smile awakes the Northern Light”
.
Kezdeti dühöm kezdett csillapodni, hiszen minden történés valahogy kizökkentett abból, ami a fejemben dúlt és nem gondoltam arra, ami pár perce történt. Még ha nem is Kiki áll velem szemben, hanem a barátja. Igazából két-három szónál többet nem beszéltem vele. Azt is csak azért mert az illem megkövetelte, hogy rá kérdezzek, hogy is van. Ha már a barátnőm mellékveséjévé avanzsált. Ezzel legalább lekötöm az állandóan pörgő agyam, meg hát most nincs itt a lány, hogy fegyelmezze a számat és feltehetek olyan kérdéseket, amiket valószínű, hogy a barátnőm már a nézésemből tudná és leállítana. A sors furcsa fintora, hogy mindkettőnknek van egy olyan barátja, aki ha tehetné pillanatok alatt változtatna a barátság részén. Még ha Arthur rá nézésre azonnal pattintja is a választ. - Persze, persze. Csak a munka. De azért jól esne, ha este mikor haza mész ott várna – nevetem el magam. Annyira bírom, hogy a srácok azonnal felháborodnak, ha olyan téma kerül szóba. Arról nem is beszélve, hogy nekik soha nem kell kapcsolat. Felsóhajtok, mert olyan érzésem van, hogy Arthur minden lehető legkisebb kifogást az arcomba akarja tolni és megforgatom a szemem. - Ez akkor lenne hihető, ha mondjuk egy fodrászról lenne szó. Vagy épp egy utca seprőről, de hallod te saját magad? Kiki-ről beszélünk, aki mindenhol ott van, ahol a versenyzők. Te többet látod, mint én – jegyzem meg amolyan lábjegyzetként. Hiszen ez simán bárkinek betudná magyarázni, hogy nem lenne ideje egy teljes kapcsolatra. Olyannal biztos, hogy igaz is lenne, aki helyhez van kötve, de nem olyannal, aki ha felhív és nem tudom, hogy épp melyik államból vagy épp országból fog telefonálni. Elhúzom a számat, mert látom, hogy mennyire oda vannak egymásért és az a bizonyos ego és félelem nem engedi őket a másik irányába mozdulni. Bár ne tudnám, hogy ez milyen érzés. Viszont itt nekem kell bele túrni az orrom az ő dolgukba. Mert sosem lesznek boldogok. Hát meglepő minden mondata, de úgy vagyok vele, hogy ha ő el hiszi, amit mond, hát legyen így. Pont ezért nem értem, mert Arhur nem úgy néz ki, mintha minden akkora erőfeszítésébe kerülne. Bár az eddig is tudtam, hogy ő a versenyzést szereti, nem pedig a sajtó felhajtást, ami körülöttük forog. De ez is, mint minden a pénzről szól. Ha van egy jól marketingelt pilóta, aki egészen ügyesen mozog a pályán, és egy fokkal jobban fest, mint az átlag, akkor ellehet adni a köznépnek. Akik persze minden szponzorált árut megvesznek, ez pedig megdobja a büdzsét. - Az pedig hamar meglesz, ha ügyesen játszol a színekkel – megvonom a vállam. Hiszen ha a szerződés meg van, akkor már csak úgy kell teljesíteni, hogy a csapat ne mondjon le róla. Kiki sikítva hívott fel, hogy képzeljem el, hogy Arthurt meg kereste a McLaren és jézuskrisztus. A többit eskü nem értettem, mert olyan sikítása volt, hogy a dobhártyám sínylette meg, hogy Arthur mennyire szerencsés lett. Nevetnem kell, mert megszoktam, hogy én vagyok állandóan zavarban és most sikerült valaki mást abba hozni, szinte el is felejti, hogy miként issza a kávéját, mire csak megrázom a fejem és hagyom, hogy elmanőverezzen az asztalhoz. Még a végén kiesik a kezéből a kávé, ha olyan kérdést teszek fel, van egy olyan gyanúm, hogy inkább elszaladna, mint sem még egy kávét kérjen. De mivel kellő távolságra kerültünk mindenkitől, így már nem volt visszatartó erő, hogy ne nyissam ki a számat. - Tudod ti fiúk az évek múltával egyre lustábbak lettetek. Miért is nekünk kelljen meglépni az első lépéseket? - emelem fel a szemöldökömet, mintha épp megsértett volna és végül megrázom a fejem. - Nem tudom, hogy mennyire akarná ezt – mutatok végig rajta és felsóhajtok. - Kiki mellé olyan kellene, aki magához húzva közölné vele, hogy „az enyém vagy és kurvára semmi nem érdekel, rajtad kívül. Az lesz, amit én akarok” – bár lehet, hogy ahhoz fel kéne kötni a nadrágját, és összeszedni minden bátorságát. Meg hát isten ments, hogy a barátnőm kinyissa a száját miatta. Mondjuk mi erős nők néha szeretnénk átadni a gyeplőt, hogy más mondja meg, hogy mi fog történni. De, mint említettem a mai pasik ehhez túl… kedvesek? Egy grimaszt vágok, hiszen igaza van, ha megtörtént volna bármi extra köztük, ha nem is aznap este, másnap reggel csak erre ébrednék. Elszörnyülködve rázom meg a fejem. - Azt mondtad nem szereted a média napokat, most még is olyan könnyen kezeled a velős kérdéseimet – nevetek fel, és újra a kávéba kortyolok. Lehet kéne hagyjak neki egy szusszanási időt? De akkor meg erőt venne magán és újult erővel tudna lepattintani. Nem, ez nem fog megtörténni. - Azt hiszed, hogy elfogja csicseregni? - oldalra döntöm a fejem, ahogy szélesen elmosolyodom. Annyira tudtam, hogy még is csak érdekli a dolog. Viszont bízom benne, hogy tényleg nem fogja elmondani. Mostanában kicsit szétszórtan mindenről is beszéltünk. Neki pedig nincs sok köze hozzá. Még. Majd ha férfi lesz és megteszi azt a lépést, hogy bevallja a barátnőmnek, hogy szüksége van rá, nem csak barátként. - Arthur, kérlek. Én nem valamelyik riporter vagyok, aki jó pénzért elfogja adni ezt a beszélgetést. Nem is veled terveztem itt ücsörögni. - háborodok fel, ahogy közli velem, hogy már többször lenyilatkozta. Amúgy meg nem figyelem az ilyen versenyeket, maximum ha Kiki is ott van és tudom, hogy megjelenik a tv-ben. Bele túrva a hajamba igyekszem visszafogni a latin indulataimat és nem faképnél hagyni. Végül felsóhajtva kortyolok párat a kávéba, ahogy az üres poharat leteszem az asztalra és rá könyökölve nézek rá. - Tudom, hogy milyen a munkátok. Azt is, hogy mennyire támogatjátok egymást, anélkül már rég széthullottatok volna. Kellenek a barátok, hogy támogassanak. De ez nem az – megrázom a fejem és kell egy pillanat, hogy értelmezhetővé válljon az, amit mondani akarok. - Tisztelem, hogy mindenre ügyelsz. Nem akarsz kellemetlenséget. Viszont látom, ahogy nézel rá. Ez rohadtul nem baráti. De ha neked ez megfelel, hogy nem tudhatod, mikor fogja egy másik pilóta elrabolni a szívét. Hogy esne neked, ha a Paddockba mással látnád, kicsit intimebben, mint a munkaviszony? Erre gondolj. Nem fogom még egyszer elmondani. De, ha van egy kis eszed, még most lépsz, még mielőtt a Forma 1 pilótája leszel. Még most lenne energiád ezeket elrendezni magadban, kitalálni egy ütemtervet, összeülni a marketingesekkel. De ez az én véleményem. Még ha nem is voltál rá kíváncsi. De ha baja lesz a barátnőmnek, vagy összetöröd a szívét, ne akarj újra velem összefutni – előveszem a legbájosabb mosolyom és felnevetek.
Cseppet sem kifogásokat gyártok Lindy-nek, hanem tudom, hogy ezek a tények ez lesz a jövőm és nem akarom senki érzelmi világát tönkre tenni azzal hogy olyan pasija legyek, aki nem tud ott lenni mellette és nem tud neki megadni szinte semmit. Nehéz lehet így élni, és én nem akarok egyelőre nem, ha már rutinosabb leszek, majd akarni fogom. Az, hogy legjobb barátok vagyunk szinte mindenkit feljogosít arra, hogy agyba főbe boronáljanak össze, lehet más pasi arra hajat a barátnője irányában ha nem tudja átlépni a friend zone-t de én nem ez vagyok, legalábbis nem ezt képzelem magamról. Olyan pimaszul vágja a fejemhez a dolgokat, hogy már nekem sincsen olyan reakcióm, amivel ezt jól meg tudnám neki mondani. - Nem minden pasi akar megfektetni egy csajt csak azért mert szereti őt, ez másfajta szeretet és nem olyan, amiben arra vágyunk, ő vagy én, hogy együtt éljünk. Sokat látjuk egymást, de ez nem ok arra, hogy kapcsolatban legyünk. Nem lenne értelme… - harapom el a mondat végét, mert ha folytatom, akkor jönne a szájából egy hangos “hahh, megvagy” mondat, mert úgy buktatnám le magam, hogy magam előtt is lebuknék. Nem tudom igazából, hogy ez milyen dac, mert ami köztünk van az olyan egyszerű, megszokott és jó, nem kell elrontani azzal, amit nem ismerünk, az ismeretlen olyan dolog, amibe nem szívesen vág bele az ember és nekünk husznéve van a hátuk mögött barátkén, ami tökéletes volt. - A barátság jól működik Lindy, akkor maradjunk annyiban, hogy ezt szeretném egész életemben. - ez sem jó magyarázat, de nem tudom úgy mondani neki, hogy ne lehessen kiforgatni, sőt én magam forgatom ki már a saját szavaimat hangosan. A sok pozitív dolog mellett rengeteg negatívat is megéltem, nem tudom minek hála, hogy átvészeltem a nehéz időszakot, amiről hallotta, de sosem gondoltam volna, hogy én ennyire magamba tudok zuhanni egy ekkora felhajtástól. Persze Kiki miatt már gyerekkorom óta gyakorlom, hogy hogyan szerepeljek kamera előtt az jól megy, de ami mellette van, néha sok, de már jobban kezelem, így igaza lehet Lindynek, csak el kell kapnom a fonalat beleszokni a tutiba és élvezni, ennyi lenne a dolgom és nem más, és szerintem lassan eljön az a pont, amikor itt fogok tartani. Olyan érzésem van, mintha összeesküdött volna ellenem minden, csak zavartan felkacagok, és hallgatom, ahogy éppen a földbe tipor, azért, mert nem mászok rá a barátnőmre. Előre hajlok, és próbálok határozott lenni, mert nem annak kellene lennem a sarkamra állni de nem úgy ahogy ő akarja, vagy mondja, hogy kellene. - Most azt hiszem meg kellene köszönnöm, hogy felnyitottad a szemem, mennyire nem is vagyunk mi egymás mellé valók, ha lenne köztünk valami szerinted nem próbáltuk volna már meg? - nem valószínűleg nem, mert ugyanabban lennénk, mint most és nem lépne senki sem, mert mi lesz ha nem megy. Azért ez egy elég erős kérdés, ami mindent tönkre tehet. - Baszki Lindy, tudod ezzel egy kibaszott nagy baj van. - fakadok ki a szavai hallatán, és lehet lassan igazat kell adnom nekik, de nem tudom mennyire tudnám hangoztatni, hogy lehet igaza van, de csak lehet. Visszadőlök idegesen a háttámlának és a hajamba túrok, hát nem éppen így terveztem a mai napom, de csak mély levegőt veszek. - Nem én vagyok ez a pasi és sosem leszek. - én más vagyok, rengeteg csajjal volt dolgom, de egyik sem volt olyan, mint Kiki ez tény, de pont azért nem keresztem egyikben sem őt, mert ő nem az akit spórolni szeretnék. Már éppen elengedné a fejem a témát, amikor úgy érzem csak kóstolgat és csak elmosolyodok, amikor kapok egy egész bóknak tűnő mondatot, de tudom, hogy más van mögötte. - Ja, faggatásra tökélesen kifejlesztett védekezési mechanizmusom van. - vonom meg a vállam, hogy egy kicsit oldjam a felgyülemlett feszültséget, amit a téma kihoz belőlem. - Oh, ki fogja, de még mennyire, hogy kifogja. - vagy nem, mert velem nem olyan jó pletykálni, mint a barátnőivel, így nem én vagyok mindig a lelki szemetesláda, aki mindenről tud, csak arról ami tényleg fontos lehet. - Valamiért mégis egészen úgy érzem, mintha egy interjú alany lennék vagy még rosszabb, mintha egy kihallgatás lenne. - talán kicsit elvetem a sulykot de részben zavarba hozott a témával, amit el kell titkoljak valahogy, ha nem ül ki az arcomra jó vagyok, másrészt kicsit tényleg olyan, mintha faggatna, de nem érzem, hogy menekülnöm kellene, csak olyan érzésem van, mintha kapnék egy jó nagy fejmosást, aminek a vége talán valami értelmes lehet. Nem kérem a véleményét, mert kifejtem neki, hogy egyszerűen nincs mire véleményt formálni, de megteszi én meg csak hallgatom és próbálok nem egyetérteni vele, de nehéz, így csak a mimikámon igazítok, hogy ő ne lássa, hogy van amiben igaza van és ez nem jó, hogy kezd bennem is igen nagy értelmet nyerni sok minden. A végén én leszek az, aki elront mindent, és az elég nagy törést okozna szerintem mindkettőnknek. - Olyan érzésem van, mintha te várnád ezt egy pasitól, és nem is Kiki. - húzom össze a szemeimet pislogva rá párat mielőtt folytatom. - Tegyük fel így van, de csak tegyük fel, mi lesz akkor ha megmondom neki, hogy mi az amit érzek, már ha érzek egyáltalán? Összejövünk, feltételezzük, ő állandóan más pasik gyűrűjében lesz a Paddockban, mert ez a munkája, a hobbija, a mindene. Engem napi szinten rohamoznak majd meg a rajongók, lányok főleg, és ebből csak annyi fog adódni, hogy szépen lassan kiöljük egymás iránt a szeretetet, azért, hogy egy kicsit szerelem legyen belőle? Nem éri meg Lindy, rohadtul nem éri meg. - a végén már nem tudok uralkodni az arcomon, és olyan keserves fél mosoly jelenik meg rajta, hogy legszívesebben eltakarnám. - És arról még nem is beszéltem, hogy mi van ha megbántom, nem akarom, sosem akarnám, de megeshet, hogy elszáll velem a ló, mert a népszerűség sok mindent kihozhat belőlem. Nem ismerem magam annyira, hogy vakon bízzak egy elképzelésben, ami ki tudja mióta van benne mindenki fejében, de egyszerűen nem akarjuk onnan kiszedni. - fogalmam sincs mit érez ő, vagy hogy volt e erről szó korábban közte és a barátnője között és most azért van terítéken köztünk, de ez a téma nehéz, főleg ha olyannal beszélek, aki annak ellenére, hogy nem ismer belém lát, pedig nem akarom.
“Got raven hair It's dark as night Icy eyes - out of sight, out of sight Her heart in spite, is warm and bright Her smile awakes the Northern Light”
.
Amíg nem a saját életemmel kell foglalkoznom teljesen jól el vagyok abban a szituációba, amiben Arthur ennyire kínlódik. Igazából nem igen lenne jogom bele szólni abba ami köztük van. De látom, hogy mennyire kapcsolódnak egymáshoz. Egyik sem lépné meg azt a bizonyost, ami jobbá tenné az életüket. Nem tudom miért, de valahogy úgy érzem, hogy olyan erős páros lehetnének, hogy akár ketten is legyőzhetnék a világot. Bár vicces, hogy pont erről papolok, miközben Caesar a csillagokat is lehozná értem, és én sem vagyok hajlandó átlépni azt a bizonyos vonalat. Még ha halványodni is látszik. De most nem az én életem van a porondon. Minden egyes szavára úgy figyelek, mintha arra várnék, hogy kimondja hangosan. Viszont meg kell dicsérjem, mert látszik, hogy Kiki kioktatta, hogy is kell a szorult kérdésekből kivágni magát. De ez sem tántorít el, hogy bele másszak a fejébe. Szinte érzem a feszültségét, ettől talán még jobban nyeregben érzem magam. - Jesszusom, ki a fene beszélt arról, hogy megakarod fektetni? - nevetek fel és azért ügyelek arra, hogy a hangom ne érjen el a körülöttünk lévőkhöz. Tudom, hogy milyen necces beszélgetést folytatunk egy nyilvános helyen, ahol még a falnak is füle van, szóval nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni. A nagyvilág előtt. De azért jó látni, hogy megizzasztom, már attól, hogy olyan kérdéseket teszek fel, amikre rohadtul nincs felkészülve. - Aha, szóval megint csak az értelmet keresed. Dobd már félre azt a kibaszott agyadat. A szerelem nem arról szól, hogy értelmet keres – drámaian felsóhajtok. Mikor volt az, hogy az ember a szerelemben bármi értelmeset tett volna. Főleg, ha olyan régóta is zajlik ez a kémia kettejük között, hogy már unom nézni, ahogy csak gondolatban játszadoznak egymással. - Ha annyira jó a barátságotok, akkor mi a frásztól paráztok? Ha minden olyan csodás, akkor csak egy dolog hiányzik. Azt meg szerintem a kémia megoldja – vigyorodom el gonoszul és esküszöm, ha lenne egy tükör, már rég szembe köptem volna magam. Szánalmas, hogy ennyire összhangban vagyunk Kiki-vel. Talán ő az a testvér, akit soha nem kaptam meg, és ennek örömére ugyan azon megyünk át. Csak annyival, hogy ő legalább nem fog leülni Caesar-ral kávézni, hogy elmondja a véleményét arról, ami köztünk zajlik. Viszont az állandó kifogások kezdenek fárasztani, hiszen mindenkinek van egy élete, viszont azért nevezik párkapcsolatnak, hogy párban megoldják az életüket és összeegyeztetik. Mert igaz nem rajongok a foglalkozásáért, de azért elég sok társának van barátnője, sőt felesége és gyereke is. Ha ők megtudják oldani, akkor valószínű, hogy a két lökött is megtudná. Csak ugye az az átkozott határ, ami mindenkit fogva tart. - Ne forgasd ki a szavaimat! - ráncolom a szemöldökömet, mert ügyes trükk, ha azt hiszi, hogy ezzel egy kicsit is kitud zökkenteni a helyemről. - Rohadtul nem tudom kinézni egyikőtökből sem, hogy megpróbáltátok volna. Ahhoz nyuszik vagytok. Mindketten – nevetek fel. Mert tényleg úgy érzem, hogy erős páros lehetnének és nincs olyan probléma, amit ha eléjük lök az élet, nem tudnák kisujjal elsöpörni. Csak ők nem látják. Ezért vagyok én. Hogy megtisztítsam a szemüvegeket, kristálytiszta látásért. Ahogy felpaprikázza magát felcsillan a remény, hogy talán belátja önmagának is, hogy vannak itt gondok a fejben és a hozzáállásban. De végül csak lecsillapodik, erre nekem kell hangosan felsóhajtanom. - Annyira azt akartam, hogy robbanjon ki belőled, de le a kalappal az idegrendszered előtt – vágok egy grimaszt. Sosem féltem, hogy bárkit is felidegesítsek. De úgy tűnik, hogy valakire nincs hatással a szavaim. Pedig a szemeiben olyan vihar dúl, hogy csak a villámcsapásra várok. Ami berobbantja az elméjét és észhez tér. - Tudnál az a pasi lenni, baszki. De annyira félsz az elköteleződéstől, hogy inkább kitalálsz minden féle szarságot. Ezzel nem megvéded a barátságotokat. Tudod mit csinálsz vele? Bele kényelmesedsz. Csak szólok, hogy mikor vénülő kezeddel nyúlnál az övéért, másét fogja fogni – olyan hévvel vágom hozzá a szavakat, mintha nem is neki szántam volna. De végül is tök mindegy, rá is ugyan úgy vonatkozik. Na persze, biztos vagyok, hogy Kiki órákat töltött azzal, hogy elmondja a tökéletes válaszokat és hogyan kezeljen egy ilyen kényes szituációt. De hát kinek mi. Ugye? Megforgatom a szemeimet és nem válaszolok inkább erre. Hátra vetve a fejem nevetek fel, mert azért mi se fecsegünk el mindent a pasiknak. - Ha a pasija lennél elmondhatná. De tudja, hogy egy barátság sem ér annyit, hogy a velem való beszélgetés publikussá váljon – vigyorodom el a szemébe nézve és játékosan megvonom a vállaimat. Sose adom fel. - Pedig orvos vagyok, nem is rendőr. De megszoktam, hogy a betegeim szemrebbenés hazudnak. Az pedig az életükbe kerülhet. Gondolom ez a szakma része, hogy megérzem kihazudik a szemembe – nem eresztem a tekintetét, hogy érezze teljesen komolyan gondoltam. Hiszen az ember már olyan könnyen hazudik, főleg saját magának. De ott a szem, millió egy érzés szalad végig egy pillantás alatt, ha elég ügyes vagy, rá tudsz jönni, hogy mikor teszi meg a másik. Ilyen ez, mikor azt mondja, hogy csak barátként tekint Kiki-re. A pupillája, egy tizedmásodperc alatt tágul ki és húzódik vissza. Tényleg csak egy pillanat az egész. Csak azok látják akik figyelnek minden apró rezzenésére. Arról nem is beszélve, hogy a csuklóján lévő ér, kétszer dobban meg a bőre alatt, ha olyan a kérdés, amire még önmagával is hadakoznia kell. Persze a véleményemet nem kérte, de még is elmondtam, de úgy tűnik, hogy ebben a játékba partnerre akadtam, mert olyan gyorsan dobja vissza a kést, mintha egész életében ezzel játszott volna. Erre persze nem számítok és persze mikor máskor teszi meg, mint mikor a kávé a számhoz ér, és enyhén fuldokolni kezdek. - Minden nő arra vágyakozik, hogy kivegyék a gyeplőt a kezükből – mentem a menthetőt. Miközben megvonom a vállam és a szalvétával törlöm meg a számat és a kezemet, amire visszafröcskölt a fekete méreg. - Annyiszor mondtad már a „feltételezzüket”, hogy a mondatod mondani valója elveszett a rengetegbe. Elég lett volna egyszer hangsúlyoznod, hogy „feltételezzük” – nevetek fel, mert tényleg ha nem koncentráltam volna akkor fogalmam sem lenne, hogy mit akart kihozni ebből a mondani valójából. Végül pedig elmosolyodom. - Feltételezzük, hogy annyira jól működött a barátságotok, ahogy ezt szajkózod. Akkor a bizalom miért rendülne meg? Eddig is pasik gyűrűjében dolgozott. Ez a féltékenység minden kapcsolatot megöl. Nem csak azt, ami barátságból alakult ki – ingatom meg a fejem, mert tényleg úgy érzem, hogy még ezek után is csak a kifogásokat keresi. - Bizalom. Tudod mi az? - nevetek fel és megrázom a fejem. - Tudod, mikor beülsz abba a halálverem kocsiba és megbízol a mechanikusokba, hogy minden úgy van beállítva, hogy biztonságba legyél. Megbízol bennük, hiszen ha csak egy rossz döntést hoztak, akkor falban kötsz ki. Vagy még rosszabb – komolyan mikor kezdtem el érteni ezt a sportot? Megölöm Kiki-t. - Most komolyan azon aggódsz, hogy milyen leszel híresen? Tudod, mi nők, elég ügyesen értünk ahhoz, hogy pofára ejtsünk titeket és ezzel visszarántunk a valóságba. Egy dolgod lesz, hogy sose felejtsd el honnan kezdted. Hogy te is voltál az a kis kölyök, aki a lelátón a neveddel ellátott pólóban ücsörög, aki sírva fakad, ha oda mész hozzá – mosolyodom el kedvesen, mert látom, hogy ettől tényleg őrlődik és nem akarom, hogy azt higgye, hogy csak egy egoista lány vagyok. - De amúgy, ha most ezen aggódsz, én nem tenném. Hiszen már most lányok hada vesz körül és engem sem engedtél, hogy eltiporjanak. Pedig rohadtul fáj a könyököm – nevetek, ahogy megérintem a fájdalmas testrészt. Holnap munkába megnézetem, mert annyira nem jön be, hogy milyen hangokat ad ki, ahogy behajlítom. - De tényleg, komolyan gondoltam. Hogy a bizalom az alap, mert akkor nem lesz olyan probléma, amit nem lehetne megoldani – elmosolyodom végül. Azért kedveltem a válaszát, hogy aggódik azon, hogy megbánthatja azzal, hogy ennyien rajonganak érte. - Amúgy meg, szerintem megszokta, hogy vannak zakkantak és kevésbé zakkantabb rajongók. Még ha te is leszel a célkeresztben – nevetek fel. - Kisujjból megoldja a problémát. Amúgy meg ezért vannak a barátok, megyek segíteni neki – hangosan felnevettem, mert elképzeltem, ahogy elgurul a gyógyszer és mehetünk eltemetni a hullákat, akik kicsit sem értenek a szép szóból.
A csajok szerint minden pasi csak a szexre megy, nyilván erre következtettem én is, hogy másra sem vágyok Lindy szerint, minthogy Kiki az ágyamba kerüljön. Nem erre sosem vágytam ennél azért sokkal mélyebb érzésű embernek tartom magam, de amikor visszakérdez szinte érzem, hogy összezavarodtam. Eddig sosem akartam megérteni a női gondolkodást, mert anyámon és Kikin kívül nem nagyon volt más az életemben akit meg akartam volna érteni, ők meg számomra nyitottak voltak legalább azt hittem, de most minden olyan kuszának érződik. - Nem pontosan ezt akarod kihozni belőlem, hogy szedjem fel, de abba ez is beletartozik ne zavarj össze. - na szépen bevallom neki, hogy összezavar, de már nem is nagyon válogatjuk a szavainkat. Olyan mintha már ezer éve tudná ki vagyok, és én sem kezelem úgy, mint akivel összesen háromszor beszéltem. Lehet nem csak Kiki a közös bennünk. - Ja francokat nem old meg a kémia. - forgatom meg a szemem, már talán kicsit türelmetlenül, mert kezdem kapizsgálni mit akar, de nem akarom felfogni. - Tudod, sok ember nem hisz ebben, és kel logika abban, hogy meglegyenek dolgok az életünkben. Nem tudom, hogy akarok e úgy szerelmes lenni, hogy tudom nem lenne elég időm semmire sem. Mert egyetlen egy dolog van most a központban és az nem a kémiai kísérlet. - ebben sok minden benne van, de tudom, hogy nőből van nem fogja megérteni, mert a maga igazát hajtogatja,és nem tántorítja el semmi amit mondok. Mintha a falhoz beszélnék, talán elég is lenne ennyi beszélgetés, de nem hagyja annyiban és én nem állok fel, hogy elmenjek. - Erre nem tudok mást mondani, mint eddig, hogy lehet nyuszik vagyunk, de akkor jóban lévő nyuszik és nem azok akik egymás nélkül élnek ,mert egy hülye próbálkozás miatt elbasztak mindent. - tényleg ezen a véleményen vagyok, ez a legjobb kimenetel amit magunknak jósolni tudok. Megpróbáljuk nem jön össze, sok ok van amiért nem menne, és akkor mi lesz, majd könnyes búcsú barátságunktól is és ez kinek lenne jó? Talán még annak sem, aki bizonygatni akarta nekünk, hogy milyen jók lennénk együtt, egy párként, de azok vagyunk, most is, csak más értelemben, nem fekszünk le egymással és nem smárolunk, de ezeken kívül akár ez egy kapcsolat is lehetne, miközben mindketten másokkal is lehetünk. Nem mintha híresek lennénk arról, hogy másokat hajkurászunk egyéjszakás szituációk miatt, azok nem mi vagyunk. A szavaival egyre jobban kezd kiakasztani és az a baj,hogy azért mert kezdi felnyitni a szemem, pedig én nem akarom ezt. - Hát örülök,hogy ennyire jó ez neked, de hidd el nem ismersz te engem annyira, hogy ezt így kimond. - lehajtom a fejem nem akarok ránézni, mert lehet ő azt mondja amit de én tudom milyen vagyok. Nem tudom Kiki miket mesélt rólam, de ő is sokkal jobb embernek lát, mint amilyen vagyok magam szerint, így a teljes igazság az, hogy csak addig vagyok jó, amíg a másikkal vagyok, utána eltelik pár hét hónap, hogy találkozunk és ez egy kapcsolatban nagyon nem okés. - Ne csináld ezt Lindy, ne akarj bűntudatot kelteni bennem, mert ez nem okés, pontosan tudom mit veszítenék, de jó így, neki jó így, amúgy is állandóan dobálják randikkal, biztosan mesélt neked az Indycaros srácról, aki randira hívta, miért nem elégszel meg azzal, hogy azzal a sráccal boldog lehet talán? Én meg majd valahogy leküzdöm az öregkori megbánást, amikor előjön. - nagyot nyelek, mert a mellkasom erősen szorítani kezd a gondolattól, amit csak el akarok űzni és a kezembe fogott poharat kezdem forgatni, talán ez eléggé eltereli a figyelmem. Csak megforgatom a szemem azon, hogy ha a pasija lennék, de nem vagyok, szóval akkor tudatlanságban kell élnem majd azzal kapcsolatban ami érdekel, de barátok maradunk, és róla sok mindent tudok, ami nyomja a lelkét akkor talán elmondja, ha nem akkor lehet nem is kell tudnom. Ez elég megnyugtató lehet számomra azt hiszem, valamivel muszáj elengednem a témát, mert nem leszek a pasija. - Ja értem, most már hazudok is. - dölök hátra felnevetve majd szóra nyitom a szám, és ránézek, de inkább nem mondok semmit. Csak nézem őt,ő engem, mint a rossz cowboy filmben, amiben arra vára két főszereplő, hogy lepuffantsa a másikat, és mégis ülünk és álljunk egymás tekintetét, mert egymástól vártunk valamit, amiről nem tudjuk, hogy mi az. Azt hiszem valamibe beletrafálok, mert elég feltűnő reakciót kapok az egyik megjegyzésre, bár nem akartam neki oda szúrni,még annak ellenére sem, hogy ő folyton azt teszi velem. - Pedig minden nő azt hangoztatja, hogy független és nem függ attól, hogy a férfi mit tesz mellette, akkor ez most hogy is van. - pontosan tudom hogyan van, de bele kell kötnöm, hogy az én szavaim hangozzanak jogosnak. - Jó, mert minden szavamat kiforgatod, és olyanokat látsz beléjük, amik nincsenek, muszáj levédenem őket, mielőtt az jön ki belőlük szerinted, hogy már gyereket akarok Kikitől. - nevetem el magam, mert mentenem kell a menthetőt, ugyanis tényleg túl sokszor mondtam ki, hogy feltételezzük már kínosan sokszor, ami nyilván feltűnt neki. Jobb lenne ha nem lenne ennyire okos és nem akarna mindenbe belelátni valamit ami ott van, csak el van dugva jó mélyen. - Bízunk egymásban, de nem tudom, ha hozzám tartozna úgy igazán, akkor nem biztos, hogy könnyen barátkoznék meg a tudattal, hogy más pasik többet jutnak a közelébe, mint én. - mert mindig lesznek olyanok az életében, akikkel több időt fog tölteni, mint velem, csak szar lenne és így annyira nem érzem ennek a súlyát még. - Az más, az életemet hamarabb engedném el, mint azt a barátságot. - ami igaz az igaz, és akármennyire is nyálas, és szinte lehetetlen, hogy bármi bajom legyen abban a kocsiban, vagyis inkább kicsi az esélye, de annak nagyon nagy, hogy megbántom és elveszítem, ezt miért nem fogja fel ez a nőszemély? Az eddig támadása egy kicsit olyanba alakul át, ami egyenesen a lelkemig hatol és értelmében, nem tudom miért és hogyan csinálja velem ezt, de egyre jobban kezdek elbizonytalanodni abban mit is akarok, ami nem tetszik. Pihennem kellene, nem gondolni semmire, lassan indul a szezon eleji tesztelés, az edzések és nem kellene nekem azon agyalni, hogy mit kezdjek a miatta feltörő érzelmeimmel. - Nem akarok vele többet találkozni. - nevetek fel, most először őszintén, amióta faggatva beszélgetünk egymással. Persze ezt nem gondolom komolyan, de a nevetésemből ezt remélem érzi. - Aggódok, persze, hogy aggódok, mert a többi pilótáról tele van a sajtó kivel jött össze, kivel nem kivel kavart és ez gáz, ha barátnőm lesz nem akarom, hogy ezt lássa, és azt sem, hogy minden róla szóljon, mindenki rajta csámcsogjon. Talán én fújom fel és Kiki is mondta, hogy érzékeny vagyok már erre az egész felhajtásra és lehet megszokom. De addig ameddig ez nem történt meg csak stresszelnék rajta, hogy hogyan érzi magát a kamerák kereszttüzében, amikor eddig ő volt az aki mögötte volt és interjút kért, és nem adott. - na persze ez is része annak, hogy miért nem kell még senki, de ez egy igen kis része, mert sok lány ezt azért elég jól kezeli ha őket figyeli a média. - Ja mert egy két kattant csaj ellen ti ketten aztán sokat fogtok érni. Szerintem az lenne a legjobb ha nem keveredne bele ebbe, így is vannak olyan elvetemült csajok, akik nem néznek rá jó szemmel csak azért,mert olyan férfiak közelében mozoghat, akikében ők sosem. Féltékenyek rá ezt nem kell tetézni vagy ha akarja megteheti, de nem akarok én az oka lenni annak, amiért egy két bolond kicsinálja. - az emberek rosszindulatúak és nem kel ismertnek lenni ahhoz, hogy ezt tudjam. - Komolyan Lindy, nekem erre sem időm nincs, sem energiám és látod mennyire sok kedvem van ahhoz, hogy erről beszéljünk, szerinted milyen pasija lennék ha már most is lerázás rámhagyja a barátnőjét tök simán? - mondjuk minden bizonnyal megbízik bennem, ha még a barátnőjét is rám bízta, mert nem véletlen mondta le olyan későn ezt a találkát, vagy ha mégis, akkor nem értem miért nem szólt, hogy jön a barátnője is, na mindegy. - Amúgy kifejezetten örülnék neki, hogy látom kivel vagyok harcban a legjobb barát címért, de lehet veled nem szívesen versengenék. - nevetem el magam, mert tudom, hogy Kiki mennyire szereti ezt a lányt, és talán még korábbról ismeri, mint engem, de ezek szerint Lindynek teljesen máshogy néz ki a kapcsolatunk, mint ami valójában. - Megfejtettelek! - nézek rá komolyan. - Azt akarod, hogy kilépjek erről a címről, hogy átvehesd ugye? - kérdezem felé mutatva de elnevetem magam, de talán jólesz téma elterelésnek, és lejön rólam a figyelem és a nem létező szerelmi életemről.
“Got raven hair It's dark as night Icy eyes - out of sight, out of sight Her heart in spite, is warm and bright Her smile awakes the Northern Light”
.
Tisztában vagyok vele, mit is jelent egy kapcsolat, hogy van az a pont, amikor az érzelmek sokkal többre vágyakoznak egy-két puszinál. De nem hiszem, hogy Kiki is az a fajta lány lenne, aki minél hamarabb megszabadulna a ruháitól, csak mert kellemes a mosolya a másiknak. Felsóhajtok az értetlenségén. - Ti pasik, mindent megoldanátok azzal, hogy letoljátok a gatyátokat. De ez nem így van – rázom meg a fejem, ahogy próbálom megfogalmazni úgy a gondolat menetemet, hogy az előttem lévő is megértse. - Kiki és én is hasonlítunk abban, hogy rohadtul nem fogunk valaki ágyába csak azért belemászni, mert szerintünk az kapcsolat. Kell hozzá az érzelem. Ami már ne haragudj, de mikor ott vagy mellette még én is érzem – mosolyodom el, mert embert nem láttam így nézni arra a lányra. Az, hogy félnek megmozdulni és nekik kényelmes. Az nem most fog problémát okozni, hanem a későbbiekben, amikor kipattan a szemük, de ugye akkor már ott lesz az a bizonyos plusz egy fő, amikor már minden hiába lesz. - Az ember társas lény, még ha azt is mondja, hogy nincs szüksége párra, mélyen, legbelül ott van az az üresség – nagyot kell nyeljek, mert ennyire azért nem szoktam őszinte lenni, vagy kedves. Egyszerűen tudom, saját bőrömön, hogy milyen érzés azt mondani, hogy nem akarom, miközben nekem is jól esne ha nem csak Fahéj várna otthon. - Milyen fafejű vagy – sóhajtok fel. Oké, most már értem, hogy a barátnőm miért is áradozik róla, mert egyszerűen nem érti meg a mondani valóm lényegét. Valami hihetetlenül akaratosan tartja magát ehhez az egészhez, hogy ők csak barátok. Persze, látom én. Minden rezzenése arról árulkodik, hogy csak a fejében van így, a szíve mást akar. Szép is mikor a szív és az agy nem ért egyet. Abból szokott lenni ez a csodás galiba, mint ami most is itt van. - Hát el kell keserítselek, de a szerelem nem akkor fog megérkezni az életedbe, amikor te azt jónak látod. Hanem amikor kell. Amikor szükséged lesz valakire, hogy ott legyen – mosolyodom el gyengéden. Igen, ez teljesen jogos, mert mikor úgy érzed, hogy a világod összefog dőlni megjelenik valaki, aki lassan visszaépíti még ha nem is kéred meg rá. Ha ezt pedig minden kérés nélkül teszi, akkor igen. Sajnos az már szerelem, mert a törődés olyan érzelmeket vonz magával, amire nem akarunk felkészülni és jobban elakarjuk űzni, mint bármi mást a világon. Egy újabb fejrázást von magával a következő mondata, hiszen félnek. Megértem, én is tudom milyen attól rettegni, hogy egy kósza gondolattól a sok éves barátság menne a kukába. - Olyan régen vagytok egymás mellett, hogy nem hiszem, hogy csak egy próbálkozás lenne. Nem tűnsz olyan pasasnak, aki hajtja a lányokat és minden apró akadálynál megtorpanna, inkább vagy az, aki mindenen át menne csak azért, hogy működjön. Ez alatt Kiki is ott van, sosem volt az a személy, akit akár egy hurrikán is eltántorított volna attól, hogy célba érjen – lágyul el a hangom, mert én érzem, hogy nekik együtt könnyebb lenne. Most is együtt vannak, de egy párként akár a világ ellen is összefoghatnának. - Pedig ha lenne bátorságod, akkor más nem, nekem elmondanád, hogy mit érzel. Az igazat. Mert nem ismerjük egymást annyira, hogy bizalmat fogadjunk. De elhiheted, hogy ebből a beszélgetésből egy szó sem fog kimenni Kikinek. Sőt. Mi nem is találkoztunk – teszem fel a kezemet védekezően. Mert az tuti biztos, hogy kapnék a fejemre, hogy ennyire megizzasztottam a pasiját. Bocsánat, a legjobb barátját. Eléggé allergiás arra, hogy milyen lelkiállapotban van Arthur. Most pedig, hát.. nem mondanám nyugodtnak. - Mi fáj ennyire Arthur? Az, hogy felnyitom a szemed azzal, hogy elmondom mit látok külső szemlélőként? - emelkednek meg a szemöldökeim. - Ki a francot érdekel az Indycaros csávó? Azért, hogy egy hét múlva sírva hívjon, hogy megcsalta? Te tudod a legjobban, hogy mik mennek a színfalak mögött. Lehetnél a tisztességes kivétel – ingatom meg a fejem, mert attól, hogy a pletykalapok írják meg, még van valóság tartalma. Nem egy fotó került elő az internet mélyéről, hogy a boldog párkapcsolatban élő pilóta egy idegen lánnyal látták belépni a hotel szobába. Ezt pedig nem akarom a barátnőmnek. - Vagy szerinted nem érdemli meg a boldogságot? Nem gondolod, hogy egy kevés erőfeszítés mindkettőtök oldaláról már nem játszik a nagy debütálásod előtt? Akkora barom vagy – nevetek fel már szinte felháborodva. Inkább úgy érzem, hogy minden fontosabb, mint Kiki. Szívem szerint felállnék és elsétálnék, mert úgy érzem, hogy képtelenség vele dűlőre jutni. - Hazudsz is. Saját magadnak főleg – fűzöm össze magam előtt a karomat. Igen, minden férfi fél attól, hogy eljön valaha is az a nő, akiért ölni is képes lenne. Még ha gyerek koruk óta együtt is vannak. Csak van az a fránya félelem, hogy mi van ha nem megy. Akkor nem megy, ha olyan jó barátok, akkor ezen is túl lendülnének és amúgy sem tudnak egymás nélkül élni, szóval csak pár nap duzzogás maradna nekik. Bár ezt is kétlem, mert látom a barátnőm arcán azt a bizonyos tiszta szerelmet, amikor áhítattal beszél a szemben ülőről. Ez pedig bosszant, hogy belekeserednek abba, hogy meg se próbálják. Menekülnek a boldogság elől. Arra nem készültem fel, hogy az, amivel eddig sakkban tartottam most visszaforgatja és görbe tükröt mutat. Összeszedve magam megrázom a fejem. - Ezt tudod melyik nők mondják? Azok, akik mindennap más férfi ölébe keresik a boldogságot. Akik trófeát gyűjtenek. Azok, akik megelégednének eggyel, akiért akár ezt az egész kurva bolygót is felperzselnék, azok igen is kiadnák a kezükből a gyeplőt – morranok fel, mert úgy tűnik, hogy jól szórakozik azon, ahogy kicsit is átvehette felettem az irányítást. Még ha ez a lelkemig vájt is. Fel kell nevessek azon a teóriáján, amit elém tálal kicsit talán ingerültebben, mint kellene. Ezért csak felsóhajtok és áthajolva az asztalon nézek rá. - De csak akkor, ha én leszek a keresztanyja – vigyorodom el gonosz fejjel és megforgatom a szemem. - Nem terveztem már családot képzelni, de ha már így felhoztad, lehet te akarod, csak rám vetíted ki, hogy érezzem magam kicsit is rosszul, de neked könnyebb legyen a lelked és úgy érezd, hogy én adtam a szádba ezeket a szavakat. De ez a lelked mélyéről jött – vágok egy grimaszt és vissza dőlök a széktámlájára. Leszek én ebben a történetben a gonosz főhős, ha neki kényelmesebb lesz az egójának. Egy pillanatra megakad a levegő a tüdőmbe, igen a bizalom. Tudom, hogy ez a legnehezebb része. Megbízni abban, hogy a másik minden féle csábításnak képes lenne ellenállni. Esküszöm, hogy ez a beszélgetés egyre mélyebbre süllyeszt engem is. - Féltékenységen dolgozni kell. A bizalom szerintem olyan törékeny dolog, amit jobban kell óvni, mint egy csecsemőt. Bár Kiki eddig sem mutatott olyan viselkedést, hogy akár egy leheletnyi karcolás is esett volna a bizalmadon – újra a szemébe nézek, mert értem én, hogy mennyire nem akarja meg ellenzi, minden féle kifogással előjön. Ami érthető is lenne, ha mondjuk a barátnőm nem úgy viselkedett volna a pasikkal, ahogy. Hiszen minden ajánlatot kapott már és egyikbe se ment bele. Miatta. Még ha nem is mondta ki hangosan. De mindig Arthur volt a visszatartó erő. Láttam a szemében, hogy most akkor mit fog hozzá szólni ha a fülébe jutna. - Tisztában vagyok vele. De most hallgasd meg külsősként ezt a mondatot – nézek rá és közelebb hajolva ismétlem meg a szavait. - Az életemet hamarabb engedném el, mint azt a barátságot – várom, hogy rájöjjön, hogy miképp hangzott. Mert ez a rész, nagyon nem a barátságról szólt. Ez Kiki-ről, hogy nem tudna nélküle élni. - Erre kevés esélyt látok, mint Kiki barátnője, elég sűrűn találkozni fogunk – nevetek vele, hiszen tudom, hogy most csak a megsértett lelke miatt mondja. Ha nincs más, nekem kellet felvenni a páncélt, hogy megharcoljak azokkal a félelmekkel, amik miatt zárt szemekkel és szívvel állnak egymás mellett. Ekkor viszont jött az áttörés, végre úgy éreztem, hogy végre lett egy rés a pajzson és végre őszintén beszél, amitől kicsit rosszul is érzem magam, hogy kikényszerítettem, de persze örülök is neki, hogy legalább meg merte mondani. - Szerintem Kiki tudná a legjobban kezelni az ilyen dolgokat. Riporter, tudja meddig mehet el, mennyit mondhat és hogy kell mondani anélkül, hogy bárki kiforgatná a szavait. Amúgy meg nem kell ezekkel foglalkozni. Az is a marketing része, hogy minél többet beszélnek a versenyzőkről, azzal együtt nő a kattintások száma, a rajongókról nem is beszélve. Ez mind a pénz része – megvonom a vállam, nem valamelyik kis csitri rajongója vagyok, akinek fogalma sincs arról, hogy milyen kockázatot jelentene. - Tudod, most elmondok valamit, amit eddig senkinek. Még Kiki sem tudja – oké, adok egy esélyt, hogy bízzunk egymásba. - Van egy barátom, gimi óta ismerjük egymást, elfújt minket a szél egymástól. De újra találkoztunk. Nem is ez a lényeg. Hanem, hogy volt egy csodás barátnője, aki szintén az autóversenyzésben dolgozik. Akár csak te. Viszont, a barátom ide van kötve, nem tudott ott lenni minden percben mellette. Megpróbálták, nem ment – sóhajtok egyet, hiszen azért sajnálom, hogy összetört. - Nem is ez a lényeg. Hanem, hogy Kiki ott van ahol verseny van, ahol te vagy. Többet látod, mint én. Ezek csak kifogások, amiket magyarázol – megrázom a fejem és igyekszem felhívni rá a figyelmét, hogy mennyivel több esélye van, mint egy kívül állóval. Aki még ennyit sem látja azt akit szeret. - Eddig is ott mozgott a legtöbbet, de kérdezem én. Ha eddig nem zavarta, hogy őrültek vették körbe, miért most? Megbízik benned, hogy nem fogod magad annyira szétcsapni, hogy egy kattossal búj ágyba – forgatom meg a szemeimet. Eddig is állta a sarat, nem hiszem, hogy most bukna bele. Pont abba, amiért a legtöbbet áldozná mindkettő. - Arthur, kit érdekel? Komolyan, ha annyira leakarnál rázni már nem ülnél itt, simán faképnél hagyhatnál. Tudtommal az ő barátja vagyok, nem a tiéd. Nem kötelességed velem beszélgetni. Arról nem is beszélve, hogy én kerestem meg őt, erre itt hagyja nekem a másik barátját – szét tárom a kezem, hogy nekem sem ezek voltak a terveim. - Vásárolni akartam, hogy ne gondolkodjak, hogy elmondjam neki mi fáj. De helyette megkaptalak téged – mutatok rá, már szinte ingerülten. - Ne vedd sértésnek, nincs bajom veled, csak nem téged rázott le egyedül – nyögöm ki végül és az utolsó kortyot is kiiszom a csészémből. - Nem is lenne értelme velem szembe szállni – mosolyodom el, de már épp eléggé kikészítettem őt is és magamat is lelkileg, már kelnék fel, mikor megszólal és nagyot nyelek. Hirtelen minden más eszembe jut a nagy megfejtéséről, de aztán elnevetem magam. - Mindenképp, mert amúgy is enyém az a cím, te posztod másik opciók között keresd. De nem fogok tovább papolni – nevetve nézek rá. Azért egy pillanatra megállt az ütő bennem, mit ne mondjak ügyesen játszik a szavakkal.
Ha lenne egy kishúgom valahogy ponzt ilyen kotnyelesnek képzelném el. Mindenbe beleszól, akárcsak Lindy, de olyan meglátásai vannak, amik csak azért nem tetszenek, mert talán igazak, csak én nem akarok ezekkel szembesülni. Kevesen értik meg a mi világunkat, mindenki a felhajtást látja, a sok pénzt, de emögött olyan sok minden lapul még és alig veszik észre ezt. Ami meg a szavai mögött van inkább megnevettet egy kicsit, nem ismer, de amikor közli, hogy mindent a nadrágunk lehúzásávsl oldanánk meg igencsak vicces. Nem tudom mennyit mesélt rólam neki Kiki, lehet sokat, de ezt a részt nem érintették. Kikinek sem mesélek el mindent nőügyemet, persze ennek megvan az oka, nem mindegyikre vagyok olyan büszke, inni sem igen szoktam, de amikor mégis összejön, akkor az egy igen érdekes estévé alakul és volt már olyan, amire azt mondtam bár ne történt volna meg. De én soha nem mászok rá senkire, nem olyan férfinak tartom magam, aki megdug egy nőt mindenféle érzelem nélkül. Értem mit mond, de nem akarok reagálni rá, mert nem akarok érzelgős lenni, sosem voltam az a srác, aki annyira kiteregette az érzéseit, inkább megtartottam magamnak, úgy könnyebb volt mindenkinek és ez most sem változik és nem fog egyhamar. Egyrészt bizonytalan vagyok velük kapcsolatban és ő sem segít, másrészt nem tudom mennyire lenne jobb hangosan kimondani ezeket. - Szükségem van párra, nem nem úgy ahogy ti lányok akarjátok. A pasiknak meg elég egy baráti támogatás, nem vagyunk túl bonyolultak. - vonom meg a vállam, de lehet később nem ezt fogom majd gondolni, egyelőre elvagyok így, ott van nekem Kiki a srácok, eljárok emberekkel találkozni, randiztam amikor több időm volt, volt barátnőm, de nem nem szorulok rá valakinek az érzelmeire, megkapom azokat amikre szükségem van így is, kapcsolat nélkül és még bonyodalom sincsen benne. Kezd egy kicsit kevésbé erőszakosan fellépni amellett, amit ő gondol, nem vagyunk egyformák, és nem is kellene itt lennem, mert semmi közünk nincs egymáshoz, de még mindig itt vagyok és ő sem megy el, pedig egészen biztos agy százszor borítottam ki a bilit a fejében a hozzáállásommal, de én egy rém egyszerű fickónak tartom magam, semmi extra bonyodalommal és amit ő hisz az már nekem tl sok lenne. A szerelem nem is létezik nálam, jobb ha messziről elkerül és nem akar a társam lenni, mert nem tudom mi lenne a vége. A lányok ezt teljesen máshogy érzékelik, nekik olyan egyszerűnek tűnik mindent, de én nem tartom magam annyira érzelgősnek, hogy valaha is azt tudjam mondani szerelmes vagyok, mindegy mikor akar az az érzés rám törni, most vagy évek múlva, vagy már lehet bennem is van... - Benne is van a szavaidban a megfejtés, amire eddig nem akartál rájönni. - mutatok rá felvilágosult tekintetemmel. - Nem vagyok olyan, aki egy kisebb bonyodalom ellenére megtorpan, de most van elég bonyodalom az életemben és jó bonyodalom, amit élveznem kell, de most csak ezt kell élveznem és átugranom mert kettővel lehet nem tudnék megbirkózni. - csak kihasználom, amit ő mond, pedig van benne igazság, és tényleg érzek effelé egy kis húzást, de nem tudom, hogy ez lenne e az ami gátol abban, hogy Kikivel bármi is legyen köztünk. Mi Kiki és Arthur vagyunk, akik már gyerekkoruk óta ismerik egymást és nagyon jól elvagyunk, a legjobb barátokként, ez működik, így működik. Túl sokat kell agyalnom azon, hogy mi van velünk mert másról nincsen szó, érdekelne, hogy miért akar ennyire belevinni minket egy kapcsolatban, a saját életében is biztosan van egy mozzanat, ami arra sarkallja, hogy másokat ösztönözzön, vagy csak tényleg lát valamit és KIki miatt ennyire kitartó. - Engem nem zavar ha Kiki ebből bármit megtud, nekem sosem voltak előtte titkaim Lindy, nem is lesznek, amiről nem tud az nem azért van, mert nem mondtam el neki, csak egyszerűen még nem jutott időnk arról beszélni. Elmondom, amit gondolok erről és Kikinek is ugyan úgy elmondanám. - vagy nem, mert most nagy a szám, de a előttem állna talán nem lenne. Olyan mértékben próbálom fűzni Lindyt, hogy nincsen semmi, hogy már magam sem hiszem el és ez összezavar, ez a lány teljesen összezavar. Kirogatja a szavaimat, amin már csak felkacagok, de egy kicsit azért belémfagy az a kacaj. - Komolyan? Engem hibáztatsz azért mert nem vagyok hajlandó rámászni a legjobb barátnőmre, és mert ő ki fog bukni egy leendő pasi jelöltje miatt? Azért ez elég abszurd nem gondolod? - egy kicsit kezdem én is felhúzni magam, de már nem tudom követni, hogy min. - Ha ő azzal a sráccal akar lenni, szíve joga, nem mondhatom meg neki és te sem, hogy mit tegyen. - nem is teszem meg, mert ez az ő élete, az ő útja és talán azért sem érdekel annyira, mert tudom, hogy akik ráhajtanak még Kiki számára is elég felejtősek, és úgysem fognak sokáig tartani. Önző vagyok ezt már a gondolatmenetem elején érzem és legszívesebben magamnak is behúznék egyet.- Hidd el az sem tenné boldogabbá ha velem lenne. - tartok egy kis szünetet, mert erre nincsen további indokom, mert mi van ha mégis, de ki kell vernem a mi lenne ha részt a fejemből. - Lehet én sem vagyok kivétel, csak annak tűnök, mert ti azt az oldalamat ismeritek, ami most vagyok, de változnak az emberek, és a színfalak mögött zajló dolgokat könnyű átvenni ha akarja az ember ha nem. - a stressz, a nagy nyomás sok mindent ki tud hozni az emberből. Már nem is reagálom le, hogy hazugnak nevez, nem akarok neki ellentmondani, mert nincs értelme, a fejébe vett valamit, ami sajnos az én fejemben is benne van, de elnyomom és nem akarom, hogy jobban előjöjjön a kelleténél, így most sem firtatom a részleteket még magamban sem. Igen, kimondatja velem azokat, amik bennem lapulnak, de ezt nem fogom neki leigazolni, mert én sem akarom ezeket belátni. Miért olyan nehéz ez, és miért kényszeríti ki belőlem ezeket? Nem tudom, hogy kedvelem e Lindyt vagy sem ezért, olyan vegyesek az érzéseim vele kapcsolatban, közben mégsem lennék képes itt befejezni ezt a ezségetést, mert szépen lassan nyitogatja a szeme, ami tetszik és és nem is. - Sok mindenen kell dolgozni és meg is tesszük, alig van szabadidőnk, szerinted ez mégis hogyan lehetne jó, ha már az elején ennyit kellene dolgozni rajta? - kérdezem, mert komolyan érdekel a válasza, de tudom, hogy lesz neki valami ami megintcsak elgondolkodtat. - Mondd el nekem, hogy neked ebben milyen tapasztalatod van, mert kíváncsi vagyok. Olyan biztosan beszélsz mindenről, mintha te tudnád milyen, mintha megélted volna és nem csak a levegőbe beszélnél. - mert egész végig rajtam van afókusz, de a szavai tapasztalatot árasztanak, de csak halott tapasztalatot és nem átéltet, ami nem ugyanaz. Olyan ütőkártyát adok a kezébe, tudtomon kívül, ami nem tetszik, ahogy ő közeledik én úgy távolodok tőle, hátradőlve a széken, próbálva elkerülni a kemény tekintetét, de csak elmosolyodok. - Könnyűnek állítod be, ami nem az, ott sem ment, bár nem hinném, hogy ugyanaz a sztori, de egy autóversenyzőnek, aki az egész világ az otthona nem kell berendezkednie egy ember mellé, mert abból szenvedés lesz és én nem is tudnám ezt csinálni, nem is akarom. - vallom be neki, nem akarok erőfeszítést ebbe is beleölni, tudom, hogy nem lenne felesleges, mert Kiki sokat ér számomra. Nem könnyű és az sem, hogy ennyire tudja, látja a gondjaimat, és az sem, hogy nem tudok felállni és itthagyni, pedig igaza van, nem miatta vagyok itt, nem is tudom miért ültem le vele. Jófej akartam lenni és az lett belőle, hogy egy kihallgatás kellős közepébe kerültem és nincsen senki aki a védelmemre kelhet, mert magamat láthatóan nem tudom megvédeni. Nyilván kapva kapok a szavain, hogy amúgy ő miért van itt amiről eddig nem is volt szó. - Mi lenne ha az én faggatásom után kicsit beszélnél te is. Tudom, hogy nincsen hosszú hajam és őzike szemeim, nem tudok olyan mélyen a lelkedbe látni, mint Kiki, de ha már itt vagyunk és a lelkemig hatoltál, akkor akár te is elmondhatod miért vagy itt. - nem fogja, ezt már most látom, szerintem ő sokkal zárkózottabb ennél, ami abból is nyilvánvalóvá vált, hogy nagyrészt csak rólam volt eddig és ő szinte alig mondott magáról valamit. Már már közben azt hiszem sínen vagyunk és valamivel teljesen elterelem a figyelmet és a hirtelen jött ment zavara talán ezt is igazolná vissza. - Köszönöm, de megtartom magamnak a helyet, ha nagyon ki akarsz túrni átadom, de te vigasztalod Kikit ha én leszek az, aki először megbántja, mert tényleg igazad lesz és alakul valami, megpróbáljuk de már most látom, hogy csúnyán felsülünk. - mert ez ugyanúgy benne van a pakliban, minthogy sikerül, így nem elvethető egyik opció sem. - Miért nem jó nektek, ha egy srác csak barátot akar magának, minek ide örökké szóló szerelem? forgatom meg a szemem és magamhoz emelem a már eléggé kihűlt kávét, amit közben azért rendesen fogyasztottam.
“Got raven hair It's dark as night Icy eyes - out of sight, out of sight Her heart in spite, is warm and bright Her smile awakes the Northern Light”
.
A férfiak viselkedése mindig változik. Ilyen ez a helyzet is. Hiszen mikor Kiki a közelben van még a madarat is meg lehetne fogatni vele. De most, hogy csak ketten vagyunk szinte felhúzott egy egész falat. Ami persze érthető, életünkben nem beszéltünk még ennyit, mint most. Bár érzem, hogy egyre mélyebbre kerülök a lelkébe, még is sokkalta erősebb, mint gondoltam. Jó, persze nem arra gondoltam, hogy most aztán a második mondatom után fogja magát és szerelmet vall a barátnőmnek. Csak reméltem, hogy kevésbé fafejű. Bár mit is vártam? Motorsportok szerelmese, azok mind ilyenek. Szemeimet hunyorgatva nézek rá. Aha, csak barátra. Megforgatom a szememet, ahogy összefonom a karjaimat a mellkasom előtt és úgy nézek rá. - Figyelj, ha sokáig mondogatod akkor el is tudod hinni? Mármint, barátként kell. Akkor ajánlom figyelmedbe azokat, amiket a babák nyakába szoktak akasztani, hogy ne nyálazzák össze a szép ruhájukat – vigyorogva kacsintok rá és végül elnevetem magam. Minden pasi egyforma. Mindegyiknek van az életében egy olyan nő, akiért a világgal is szembe mennének, de azt nem próbálnák meg, hogy együtt legyenek. A sors iróniája. - Na persze, mert annyira könnyű titeket kiismerni – puffanok egyet, hiszen eddig sem volt egyszerű dolgom a pasikkal, de úgy tűnik, hogy van mit gyakorolnom. Persze, elhiszem, hogy kell egy igaz barát, aki terelget az úton és visszaránt ha a szakadék felé indulnál. Még is, nekik annyira csípőből megy, hogy más azt hinné évek óta együtt vannak. Kapcsolatuk olyan erős, hogy nem tudom elképzelni azt, hogy nem fog nekik menni. Elég erős a kapocs. Sok ember ölni tudna egy ilyenért. Nem is ütném bele az orrom ebbe az egészbe, ha nem érezném, hogy meg kell őket lökdösni azért, hogy a boldog életüket, még boldogabbá tegyék. - Még több kifogás. Hurrá, mindenki boldog, hiszen McLaren ülést rakott a segged alá. Remek. Versenyezhetsz, rajongók fognak megőrülni érted. Milyen csodás lesz az életed. Egyedül – teszem hozzá izgatottságot megjátszva és a mosolyom hamar elillan az arcomról a mondat végére és megrázom a fejem. Úgy érzem, hogy minden szavam lepereg róla és nem éri el a célját. Azt szeretném ha a barátnőm átélné azt a vágyat, ami a szemeiben csillog mikor erről a fafejűről mesél. A szívem szakad meg mikor látom, hogy még tovább is mondaná, hogy mi történt vele. De közben még is tart attól, hogy nekem ez sok. Pedig nincs is más örömöm, mint Őt, vagyis Őket boldognak látni. Igazán kereshetett volna egy olyat, aki könnyebben betörhető. De nem. Annak a kis lököttnek, a legmakacsabb pasit kellett összeszedni az óvodába, aki még mindig ott van körülötte. - Nem akarok titkolózni előtte, ne érts félre – ráncolom a homlokom, mert nem értem, hogy is jön ide ez az egész. Értem én, hogy mindent is megbeszélnek. Mi is ezt tesszük. Én csak egy mondatot tartanék meg magamnak, míg képes lenne elé állni és elmondani önszántából. - Szerinted ki a jó istent hibáztassak? Te fogod más karjába üldözni őt. Akkor meg már hiába esne jól egy barát noszogatása. Mert nem fog érdekelni Arthur. Kiki többet ér nekem, mint az életem. Te pedig.. - annyira felidegesít, hogy nem akarom megsérteni és kell jó pár mély sóhaj, hogy rendezzem a fejemben lévő káoszt. - Te pedig hagyod elbukni. Egyik lánynak sem kellene megtudni milyen érzés, ha megcsalják – ingatom meg a fejem. Bár nem látom a jövőt, még is érzem, ha ebbe belefog menni, abból csak sírás lesz. Azt pedig senki nem akarja. - Tehát megtiltod, hogy megakadályozzam? - háborodom fel és közelebb hajolva hozzá suttogom – Egy férfi sem mondhatja meg nekem mit tehetek. Befejeztem, hogy uralkodjanak rajtam. Nem te fogod megmondani nekem, hogy mit tehetek és mit nem – villámokat tudnék szórni, ahogy elhagyja a száját ez a jelentéktelen mondat. Még is úgy érzem, hogy a mennykő csapott belém és újra a kórházi öltözőbe lennék neki szögezve a falnak és Garreth lihegne az arcomba üvöltve, hogy mit tehetek és mit nem. Pedig tudom, hogy Arthur ül velem szemben. Érzem, ahogy a pánik a mellkasomba mar és le kell hunynom a szemem. Fel kell ébredjek az elmémből, nem kerekedhet felül rajtam. Nem most. Megremeg a kezem, ahogy az asztal lapját szorítom meg, hogy újra a kávézóba legyek. Vele. - Hajtogasd csak magadnak, ha ettől érzed jól magad – tisztul fel az elmém és zavart pillantások közepette dőlök vissza a helyemre. Ez már nem normális, hogy ennyire eltudok menni a fejemben, miközben egy beszélgetés közepén vagyok. - Egy kapcsolaton mindig dolgozni kell. Csak a mesében létezik, hogy elsőre minden tökéletesen működik. Fent kell tartani, ápolni, dolgozni. Hogy olyan legyen. Rengeteg erőfeszítés. De úgy látszik, hogy hiába is mondom - megvonom a vállam, feladtam ezt a beszélgetést és inkább távoznék. Mielőtt pánikrohamba torkollik és nincs kedvem most magyarázkodni, főleg, hogy Kiki sem tudja, hogy mik történtek az életemben és egyre többször érzem úgy, hogy egyedül vagyok. De persze betalál és olyan érzésem lenne, mintha gyomorszájon vágtak volna, ahogy hirtelen a szemeibe nézek és érzem, ahogy a vér kifut az arcomból. - Ehhez neked nincs semmi közöd. Mi nem vagyunk barátok, hogy ezt veled beszéljem meg – kicsit talán hevesebben reagálok, mint szerettem volna. De hirtelen sarokba szorítva éreztem magam. Ez már csak amolyan védekező mechanizmus. - Tehát a barátnőm nem éri meg az erőfeszítést. Csodálatos – zárom le a mondani valóját. Pedig minden ész érvet felhoztam neki, amit tudtam és még így is csak a saját hazugságát hajtja maga előtt. Még ha mindent is megtettem azért, hogy felnyissam a szemét. Talán néha akaratosabban, mint akartam. De ne felejtsük el, hogy Puerto Ricoi vagyok félig. Mindig heves leszek, ha úgy érzem másképp nem menne. Egy pillanatra elbizonytalanodok, hogy erre mit válaszoljak és felállva nézek rá, ahogy a táskámat a vállamra veszem. - Elmondom, ha elkísérsz ruhát venni, amiért amúgy is jöttem. Kell egy pasi véleménye is – döntöm oldalra a fejem és elnevetem magam. A pasik rémálma egy nővel ruhát vásárolni és közben hallgatni, hogy mi nyomja a lelkét. Már épp lépnék mikor megállásra kényszerítenek a szavai és egy perc boldogság járja át az egész lelkem, szívem szerint most a nyakába ugranék, de mg a végén félre értenék a körülöttünk lévők, így csak széles mosollyal nézek rá. - Gyere Cassanova. Hálaadási ruhát kell vásárolnom, meg persze karácsonyra kellene valami csini ruci. Lockers név kötelez – vigyorodom el, mintha meg se hallottam volna az előző szavait. Egyre nagyobb a tömeg és tényleg nem akarok kényelmetlenséget okozni neki.
Jó tényleg elég sokszor mondom, hogy csak a barátja akarok lenni, de úgy érzem máshogy nem hinne nekem, és én sem magamnak. Tutit, hogy mi nem leszünk jóban, most is csak egy elméleti síkon mozog a mi beszélgetésünk, mármint nem vagyunk itt valójában, mert ha épp eszem lenne már elmentem volna, de nem, én itt ülök és győzködöm őt, és magamat is, hogy ez nem több, mint baráti dolog, mert az is. A beszólására csak grimaszolok neki, de nem tudom jót visszaszólni, minden egyes megnyilvánulásomban ott van, hogy elárulom magam és nem akarom, nem akarok olyan valamire rájönni, ami csak összezavar de legalább hibáztathatom majd őt, de nem akarom azt sem. Ki tudja, hogy én mit akarok, ha még magam sem? Kell egy barát ez annyira nem bonyolult, mint a nők, de nem is firtatom tovább, mert szeretünk elmenni egymás mellett ez rövid időn bell kiderült és ezen nem most fogunk változtatni, ahhoz nem ismerjük egymást elég jól. - Igen mindenki boldog, mert ennek így kell lennie, nem kifogás ezért dolgoztam, egész életemben. - nehéz olyan valakinek megmagyarázni, aki nem ölt bele mindent egy dologba, bár lehet ő sem különb csak más területen így nem is mondom ezt ki hangosan. - Nem leszek egyedül, ott lesz nekem Kiki. - megint ő jutott eszembe, és mire kimondtam szívtam volna vissza és azonnal Lindyre nézek, már félve reakciójától, hogy tud engem ennyire beszaratni ez a csaj a saját szavaim súlyától is akár? Tudom mire céloz, amikor azt mondja, hogy bármit mondok kettőnk között marad, pontosan tudom, de nem akarom, hogy bármi olyan elhangozzon itt, amit nem mondhatok el Kikine, ő az én jobbik felem és mindent tud rólam, ha valamit elmondok Lindynek és neki nem az egy kicsit még az én érzéseimet is sértené, pedig tudom mire céloz, és egyre közelebb jutatt ahhoz, hogy kimondjam, vagy realizáljam, de még nem akarom. - Nem fogom beleüldözni, nem célom, de nem lehetek az akihez szalad. - nem fogja fel, de én sem érvelek tovább, de nem azért mert nem akarok azonnal, de amikor nyitnám a szám a miértekre nem jut eszembe semmi és ez bosszant, nagyon bosszant. Tudom, hogy fontos nekem Kiki, tudom mennyire szeretem és tudom, hogy tudnám máshogy is tekinteni magam mellé, de nem tudom, hogy ő is akarja e. a lányok mindenkibe szerelmesek az életük során, aki a közeledben van és pasi nem? Lehet már kinőtte amúgy nem tudom, de nem lehetek biztos benne, hogy ő is ezt akarja, vagy minden szó igaz lenne, amit Lindy mond, hogy Kiki is ezt akarja? Túlságosan is benne van a fejemben ez az egész és jobban belemásztam mint kellene, sokkal jobban. - Ha megcsalja az a barom, megtudja milyen érzés eltűnni abból az életből, amit egész életében űzött. - ökölbe szorítom a kezem, de észre sem veszem, csak amikor ránézek az asztalon, azonnal engedem is el. Az apám még mindig nagyon befolyásos a motorsport világában csak egy kicsit kell utánamennie, hogy hamar el tudja húzni a sportból azt aki ezt teszi azzal a lánnyal, akit majdnem a lányaként szeret. De persze nekem is lenne ehhez egy két szavam, ha az öklömet most bent kell tartanom, hiszen minden szem rajtam pihen állandóan. Pillanatok alatt változik meg a hangulat és az ő tekintete is, nem tudom mit tudnék tenni, de amint az asztalba kapaszkodik az arcát figyelve teszem rá a kezem és az övére, valamibe belenyúltam, nem szándékosan és rohadtul zavar, de nem vonhatom vissza. Amint kicsit enyhülni vélem az arcán az aggodalmat emelem el a kezem és hátradőlök. Azt hiszem egy kicsit ideje lenni befogni a szám és nem támadni, pedig nem tudom mivel nyúltam ennyire bele a lelkébe, vagy mi az ami rájött. Nem kérdezek bele, csak visszazökkenek éppúgy, mint ő, nem hinném, hogy elmondaná és nem is kell neki. Nem hajtogatom a dolgokat, nem magamat akarom meggyőzni, vagyis azt hiszem, de már nem felelek arra, amit gúnyosan nekem vár, talán megérdemlem, de nem akarom befogadni ezeket. Már már felbosszant a kioktatása és érzem, hogy mindketten a beszélgetés határán állunk és annak, hogy egyszerre álljunk fel és hagyjuk itt a másikat, mégis valami idaszögez és nem mozdulunk, csak ki akarjuk hozni azt, ami szerintünk igaz, de a valóságban szerintem egyik sem állná meg a helyét. A heves reakciójára azonban nem tántorodok vissza, sokkal inkább elmosolyodom, pedig nem kellene, de tudom, hogy van valami a háttérben, amihez pontosan semmi közöm sincs. - Na és itt van a lényeg Lindy, hogy nem mondasz el nekem sok mindent, mert nincs meg a bizalom, te mégis ki akarsz szedni belőlem valamit, amit senkinek nem vagyok hajlandó kimondani, mert nem vagyok benne biztos. - szögezem le és be szeretném fejezni ezt a beszélgetést, még akkor is ha azt érzem nyerésre állok, de ez nem egy verseny. - Na jó Lindy nem ezt mondtam egyáltalán nem ezt mondtam. - csattanok fel a korábbi mosolygásomból, mert megint olyan mértékben ad egy gyomrost, hogy még egy normális reakció sem telik tőlem. Azt kérem, hogy mondjon valamit ő is, amivel elterelődik rólam a téma, de feláll, én meg rémülten nézek rá és hallgatom a szavait. - Ruhát venni? Én? Tudod mennyi cikk fog arról a ruháról lejönni estére? - vonom meg a vállam és felállok, ő akarta én ráérek és benne vagyok, Kikivel már megszoktam ezeket a programokat, mint valami meleg barát, de nem esik nehezemre egy gyors kör a boltokban, amiből órák lesznek és a mai álláspont szerint millió üzenet fogja követni. De legyen. - Ne vigyorogj ezek nem jó jelek Lindy, nagyon nem. - ingatom a fejem, miközben feltápászkodok én is és és akaratomon kívül vigyorodok el az ő széles mosolyára. Tényleg nem lesz jó vége, de komolyan ő lesz érte a hibás és hangoztatni is fogom ha bármi történik és elbasszuk, csakis őt fogom elővenni és utálni érte. - Ja ismerős, csak nekem megveszik a kötelező szettet és nem nekem kell vele szenvednem. - utálom az ilyen megjelenéseket, a családom oldalán vigyorogni, amikor legszívesebben máshol lennél. Amint kilépünk az ajtón máris érzem a pillantásokat felénk, de igyekszem nem foglalkozni vele s nem olyan közel menni Lindyhez, hogy bármi félreérthető legyen, de tudom, hogy ez a legrosszabb védekezés, és a legtöbb opció a variálásra. - Akár kezdheted is, mert a ruhák kevésbé fognak érdekelni elhiheted, mint az, hogy nem csak az én életem teljes káosz. - valószínűleg volt oka, hogy itt találkoztak és nem csak kipattant a fejéből valamelyiknek, hogy idejönnek vásárolgatni ahhoz túl elfoglalt mindkettő tudomásom szerint.
“Got raven hair It's dark as night Icy eyes - out of sight, out of sight Her heart in spite, is warm and bright Her smile awakes the Northern Light”
.
Kikivel már párszor lejátszottam ezt a beszélgetést. De most, hogy Ő úgy döntött nem jelenik meg és itt hagyott Arthur-ral, akkor mindenképp kihasználom, hogy megtudjam azt amit akarok. Az pedig amúgy sincs másképp. Vajon csak a szemeim kápráznak, vagy tényleg van ott mélyen más is, gyöngéd barátságnál. - Örülök Arthur, hogy meg lett a vágyad. Bekerültél a nagyok közé. Ne hidd azt, hogy most ezzel sértést akartam rád szórni. Egyszerűen csak azt akartam kifejezni, hogy az élet hamar beinthet. Elég rövid. Láttam már mindent a kórházban – hívom fel a figyelmét. Hiszen nem egyszer hoznak be hozzánk autó balesetest, akinek csak annyi időt tudunk biztosítani, hogy elmondja mennyire szereti a párját. Vagy annyit sem. Mert mi küzdünk azokért az utolsó szavakért, de ha akkora a sérülés, hogy nem lehet. Akkor mindhiába. Ezt pedig az ő világában jobban kéne tudnia. Még ha már minden féle biztonsági előírást tesznek. Viszont az sem menthet meg minden egyes alkalommal. Mert a gumifal sem van a pálya minden centiméterén. Vagy ha kigyullad, mindhiába. Nem akarom a legrosszabbakat előhozni, csak jó lenne nem csak a csillogást látná. Hanem, azt is, hogy ahányszor beül abba a kocsiba, abba a pillanatban csak a jó istenbe bízhat és a reflexeire. - Tudom. Mindig ott van – húzom el a számat kissé finnyásan. Hiszen állandóan jelen van, de attól még érzem a zöldszemű szörnyet, mikor arra gondolnak, hogy más fogja megkaparintani a másikat, úgy, ahogy ők nem merik egymást. Ez pedig nem jó, hogy homokba dugják a fejüket és fogalmuk sincs, hogy mennyire szalad az idő. Bár még mindig kicsit úgy érzem, hogy a görbe tükörbe saját magammal nézek farkas szemet. Én sem akarok egy barátságot eldobni, ugyan ezen okokból. - De pontosan azt teszed. Mert ha annyira tökös lennél, mint abba az átkozott autóban, akkor már régen meglépted volna azt, amire mindenki vár. Még Kiki is. Tudod, hogy mi nők jobban szeretjük ha egy férfi lépi meg az első lépést. Azért is férfi – pillantok rá, mert igazából mindig is az volt a főszerep, hogy a férfi kaparintja meg a lányt és megvédi mindentől. De arról nem volt szó, hogy a mostani pasik rohadtul nem akarják ezt és a könnyebbik részét fogják meg az egésznek. Várják a sült galambot a szájukba és közben mindent hagynak elbukni. Szavaira felhúzom a szemöldökömet és ahogy a kezére vándorol a tekintetem egy apró, szinte minimális mosoly rejtőzik a szám szélén és oldalra billentem a fejem. - Nem csalódtam, van benned erő. Csak elő kell csalogatni – bólintok egyet. Na, ezt a hevességet kellene neki átcsempészni abba, hogy Kiki elé álljon és elmondja, hogy ez már régen nem barátság. Azon kívül, hogy nem csókolóznak és nem gyűrik a lepedőt. Már régen kapcsolatban vannak. Ettől persze azonnal az én gyomrom is megfordul. Lehet, hogy abba kéne hagynom ezt a témának a boncolgatást. Mert érzem, hogy egyre mélyebbre zuhanok magamban is. Ezt pedig nem hagyhatom. És megtörténik. Az elmém azonnal elsötétül és birtokba veszi minden gondolatomat. Beférkőzött a fejembe minden pocsék emlék. Ahogy megpróbálom meggyőzni magam, hogy nekem aztán férfi nem fog parancsolni. Még ha nehezen is megy. Mert nem fog egy csettintésre eltűnni. Ahogy Garreth sem. Megérzem a kezét az enyémen és ködös tekintetem tisztulva néz rá és igyekszem nem megmutatni, hogy mennyire nem vagyok magam ura. Bármennyire is próbálkozom ezt az álcát fenntartani. - Van egy zaklatóm, aki nem képes felfogni, hogy nem. Örülsz, hogy tudod, hogy mennyire gyenge vagyok? Hogy az vagyok aki vizet prédikál és bort iszik? - kérdezem egy pillanatra könnyes szemekkel, amit szinte azonnal dörzsölök meg. Ha már ennyire azt akarta, hogy őszinte legyek, csak úgy kibukik belőlem minden és lesütöm a szemeimet. Elakarok menni. Senkinek nem mondtam ki hangosan és most pont neki? Hiába is küzdöttem ellene, el kellet mondjam vagy bele bolondulok az egészbe. Miért neki? Mert ő van itt. Ő az, aki képes volt úgy megborítani az elmémet. Aki képes volt minden kertelés nélkül belém taposni. Ahogy senki más. - Ezt senki nem tudja – teszem hozzá nagyot nyelve és tényleg menekülőre fognám. Nem kérek a szánalom nézésből, vagy az, ahogy szánakozva beszél hozzám. Nem akarok semmit. Csak újra haza menni és a kanapén ücsörögve bőgni és felfogni mi történt. Újra és újra lejátszani ezt a beszélgetést. Hogy a francba tudtam így letérni az utamról. - Te tudod mit akarsz Arthur.. - megvonom a vállam, ahogy a hangulatom szinte zuhanó repülésbe kezdett és nem érdekelt már mit is akar mondani. Ahogy lépek egyet feltűnik, hogy tényleg képes csatlakozni. Csoda, hogy egyáltalán nem öltük meg egymást, most meg képes lejönni velem ruhát venni. - Kit érdekel. Még akciósan meg is kaphatnám, ha már feldobom az üzletet. Mert én dobom fel, hogy berángatlak – megvonom a vállam, ahogy azért egy apró mosoly megbújik a számsarkában. Remélhetőleg a vásárlás elvonja a figyelmemet arról, amit kimondtam. - Dehogy venném fel azt, amit elém raknak. Bár ti pasik mindig a könnyebbik felét fogjátok meg. Még kényelmes is nektek – vigyorodom el végül. Én tuti kiakadnék ha a ruhám oda lenne készítve és semmilyen beleszólásom nem lenne. Csak húzzam fel és díszelegjek benne. Meg a francokat. - Ez valami paranoia? Mármint, hallod nem fogom mindenki előtt hangosan kicsámcsogni azt, ami a szívemet nyomja. Miközben mindenki rád figyel. Azért mert csak egy orvos vagyok, nem akarom, hogy egy szavam miatt is kiragadjanak és meghurcoljanak. - forgatom meg a szemem és karjánál fogva közelebb húzom magamhoz. - Szóval. A szüleim válnak. Mint kiderült, apámnak nője van. Amiben az amin kibuktam, hogy egész életembe tiltva volt egy valaki. Mert meg volt vagyis van a híre. Erre kiderül, hogy apám ugyan ez.. - sóhajtok, ahogy beterelem magunkat az első boltba, ahol minden -féle köszönés nélkül a ruhák felé indulok. - A piros annyira sikkes lenne nem gondolod? - nézem a színeket és felsóhajtva érintem meg egyes ruha darabokat. - De most az lesz a dolgod, hogy elmondd nekem, hogy férfi szemmel milyen a ruha. Arra vagyok kíváncsi, hogy felkeltené a figyelmét valakinek – fordulok vele szembe, hogy tisztázzam miért is van jelen és nem küldtem még el.
Nagyon nem szeretem, amikor valaki a sportom nehézségeiről és veszélyeiről papol. Igen veszélye, de manapság már kimenni az utcára is az, főleg Amerikában, mégsem óv senki attól, hogy megtegyem, és tudom, hogy az élet rövid, de én pontosan amellett vagyok, és azok mellett, akik mellett szeretnék. Jelenleg itt vagyok az életben és ebben nincsen semmi szégyellni való. A milliomosok sportja amibe felkerültem a legjobb kategóriába, a csajok meg ráérnek, mert az az a része az életemnek, ami még ráér, Kiki megvár ha egyszer tényleg odajutunk, ahova Lindy gondolja, ami baromság, de meglátjuk mennyire jön be a számítása. - Tudom mit tartogat nekem az élet és hosszú életet, elég az apámból kiindulni, amikor ő versenyezni kezdett még fele ennyi biztonsági intézkedés sem volt, és felnevelt és nagyon jó élete van, és neki is késő jött a szerelem. - tökéletes példa, bár ő talán többet nőzött, mint kellett volna, amikor bekerült a forma 1-be, de ez az ő története volt. nekem kicsit más a felfogásom ezen a téren, és azok a nők, mind futó dolgok voltak és hála az internetnek, mind fennmaradt az utókornak és nekem is. És ez az a fontos mozzanata az életemnek, hogy Kiki mindig ott van az ő szájából is hallom, ami biztosabbá teszi nekem a meglétét mellettem, tudom, hogy nem vehetném természetesnek, pedig már már az mert ami ilyen korán elkezdődött, mint a mi kapcsolatunk, az természetessé válik, és pont azért nem tudnék enélkül élni és nem nem fogok igazat adni ennek a lánynak, nem akarok, egyszerűen túlságosan is könnyű ellenkezni. Elhiszem, hogy ez barátság és ahogy egyre jobban törődik bele Lindy a szavaimban, vagyis úgy tesz, én egyre jobban fordulok ki legbelül magamból és leszek egyre bizonytalanabb ebben a hitben. Azt veszem észre magamon, hogy amikor igazat adok neki megforgatom a szemeimet és erre figyelnem kell, de megint megteszem és nem szólalok meg. Mi az, hogy Kiki is erre vár? Sosem jelezte, még csak egy kis jelét sem adta annak, hogy többet akarna, minden olyan, mint régen volt, nincsen változás, vagy mégis csak annyira elfoglalt a karrierem? Egy kicsit olyan érzésem van, mintha valami forró lámpát tartana felém és minden szavánál lecsöppen egy izzadságcsepp az arcomra, szinte éget a tekintete néha, és hiába nem izzadok szó szerint legbelül már égek és azért mert ellenállok, nagyon durván, de nem akarok ebből engedni, mert nehéz lenne és jobb nekünk így, hiába hisz mindenki, hogy nem. Csak bele kell gondolnom, hogy mit kezdek azzal, aki bántja a legjobb barátomat és ez elég ahhoz, hogy a kezem azonnal ökölbe szoruljon, úgy, hogy észre sem veszem, de Lindy azonnal és engedem is el a saját kezem szorítását, mert tudom, mi jön le ebből, neki és nekem is. Nem akarom őt kellemetlen helyzetbe hozni, akaratomon kívül kerülünk bele egy olyan kis kerékben amiből szerencsére hamar kiesünk, de nem tetszik, amit látok rajtam és akármennyire is szeretnék segíteni rajta, nem fogok tudni, mert nem tudom mi hozza ezt ki belőle ennyire gyorsan és ilyen hirtelen. egészen addig ameddig vissza nem enyhülnek a vonásai és meg nem szólal. - Bazdmeg Lindy, nem kurvára nem örülök. - csattanok fel, de főleg nem neki szól a felháborodásom, sokkal inkább a dolognak, amit mond. - Mindezek ellenére egy rohadt erős nő vagy, aki képes volt olyan gyorsan megingatni az egész életembe végigkísérő kapcsolatom pontos megnevezését és érzelmi szintjét, mint még soha senki. Nem vagy az aki csak úgy mondja a dolgokat, és tudom, hogy nem vagyunk barátok, és lehet sosem fogsz megkedvelni, de pont azért azért mondom, hogy csak egy szavadba kerül. - nem fejezem be, de tudom, hogy réti mire gondolok, jobb ha nem hallja senki, hogy miről van szó, és mi az amit képes lennék megtenni érte, már most, talán hálából, amiért felnyitotta az amúgy évek óta szunnyadó lelkem, vagy mert nem szeretem ha egy pasi csak egy kicsit is máshogy áll hozzá a nőkhöz, mint azok megérdemlik, mert anyám részéről sokszor kaptam emiatt fejmosást és nálam jobban kevés pasi tiszteli a nőket, és ezt elvárnám mindenki mástól is, de ez elég nagy elvárás a világ felé és lehetetlen. - Tőlem senki nem fogja megtudni. - zárom is le a beszélgetés ezen részét, mert érzem, hogy nem kellemes téma neki és az előbb láttam is mit hoz ki belőle. Régebben minden második hétvégénk azzal telt, hogy vásároltunk, főleg Kikinek, de akadt olyan is, hogy nekem, megszoktam, hogy az a fél vagyok a szatyrokat viszi és véleményt mond, szóval visszajött ez az időszak és azt hiszem nem bánom, mert eltereli a figyelmem egy kicsit mindenről, de azért jelzem neki, hogy jobb ha tudja, hogy nem lesz egy egyszerű vásárlás most velem, főleg, hogy elég sokan fogják megcsodálni majd azt a darabot. De a szavain csak felnevetek, rendben, legyen így részemről teljesen mindegy mennyi idióta cikk jön még le rólam és ha őt sem zavarja, miért ne. Elindulunk, de komolyan érdekel mi a francért an itt ő is, és tudni akarom, hogy nem csak én vagyok Kiki egyetlen selejtes barátja, mert látva kiket szed maga köré kicsit sajnálom is. Amikor belém karol egy alapos szemforgatás után kezdetét veszi a csodás kaland, ami nekem egy örök tortúra a lányoknak meg valami isteni wellnessel ér fel. - Jó, akkor most kellene szapulnom a pasikat, hogy mennyire disznók tudnak lenni ugye? - kérdezem kicsit úgy, hogy ez a téma se nyomja el a hangulatot, ami azért alapvetően nem egy egyszerű dolog lehet neki. - Amúgy sosem értettem, azokat a pasikat, akik úgy nőznek, hogy közben valaki hazavárja, megértem ha már elmúlt a nagy szerelem, mert ezt az ember nem tervezi, de ezt lehet máshogy is rendezni, terápia vagy mivel. - nem nem akadok ki, csak van véleményem róla és ő már tudja, hogy mennyire ki fogom fejteni ha akarja ha nem, nem tartozom neki semmivel, hogy olyan legyek, amilyennek ő látni akar, mert nem az ő képére élek és fogok beszélni vele. A boltba beérve máris érzem a vesztem, a kezeimet a zsebembe vágva nézem, ahogy a piros felé mutogat én meg csak blogatok, hogy felejtse el, olyan lenne, benne, mint egy ajándék a karácsonyfa alatt, de ezt hangosan nem mondom ki, akkor megsértődne és nem én vagyok, aki meg akarja vigasztalni most. - Ha férfi szemmel akarod, hogy véleményt mondjak, akkor próbálj fel valami fekete kivágott hosszú ruhát, vagy valami világos hát villantót, az az ami a pasiknak bejön, valami villanjon és nem kell, hogy a dekoltázs legyen az, sőt azt inkább takard el, legyen valami más, amihez hozzá tud simulni a férfi kéz. - nem nem képzeltem ide senkit a helyébe, ez csak egy teljesen átlagos vélemény, és nem Kiki állt ott egy pillanatra, abba a ruhában, ami pont Lindy mellett függ.
“Got raven hair It's dark as night Icy eyes - out of sight, out of sight Her heart in spite, is warm and bright Her smile awakes the Northern Light”
.
Hogy miért csinálom ezt? Mert tudom, hogy az én időm véges és bármi fog történni, akkor az megfogja nyomni a barátaimmal kialakított kapcsolataimat. Azt szeretném, ha mindenképp boldogok lennének és nem azzal foglalkoznának, hogy mi lesz velem. Bár tisztában vagyok vele, hogy a Kiki-vel tartó barátságunkba nem fog bele rondítani egy párkapcsolat. Nem fog azért kevésbé keresni, mert épp pasija van. Eddig is volt, soha nem mondott nemet. Ezért is szeretném, ha tudna másra is koncentrálni. Bár reméltem, hogy ez a noszogatás kicsit könnyebb lesz, de úgy tűnik, hogy egyiknek keményebb a feje, mint a másiknak. Így csak egy erőtlen sóhaj hagyja el az ajkaimat, ahogy rá jövök, hogy hiába papolok, neki meg se kottyan. Mintha teljesen védekezőre kapcsolt volna és olyan páncélt húzott volna fel, amin aztán át nem lehet hatolni. - Ahh, tényleg. Mintha mondták volna, hogy családban marad – bólintok párat, ahogy az apjáról kezd el beszélni és gonosz mosoly villan az arcomon. - Ha apukád is ilyen felhajtásban élt, akkor gondolom tudna tanácsot adni, hogy egyensúlyozz a karrier és a család között. Mármint, neki is sikerült egy szép családot alapítani, elég sikeres lettél te is. Szóval anyukád biztos bekerült a képbe. Miközben millió nő rajongott érte – megvonom a vállam vigyorogva. Úgy szeretem mikor akarva, akaratlanul adja az olyan aduászokat a kezemben, hogy fel sem tűnik neki. Bár kezdem sajnálni, hogy mindent bevettek ellene, amit kiejt a száján. Bár még mindig nem tudom felfogni, hogy mi a francért akar örök magányra kárhozni, mert épp beüt az életében egy kis változás. Jó, nem kicsi, de attól még fölöslegesen parázik, főleg, hogy nem tudom hányszor kihangsúlyozni neki, hogy még mindig Kiki-ről van szó, aki ebben a közegben mozog, csípőből levágja az olyan helyzeteket, amik épp kiforgatnák a mondani valóját. Embert nem láttam még így zsonglőrködni a mikrofonnal és szavakkal, mint őt. De persze igen, ott van, hogy egy barátság, amit nem szívesen szakítanak meg, mert a félelem ott rágja a lelküket. De ha már én, mint külső szemlélő úgy látom, hogy megbirkóznának vele, akkor biztosan úgy van. Kár, hogy a saját életemmel nem vagyok ennyire képben. Pedig teljesen jó lenne, ha látnám, hogy melyik tettem milyen következményekkel jár. Viszont a kocka fordul és Arthur olyan témába tenyerel be, amibe nem kellene. Viszont, ha már ennyire jól tűrte többnyire az idegei cincálását, akkor nekem is adnom kell valamit és persze megmutatni neki, hogy attól függetlenül, hogy címeres marhának tartom megbízom benne. Még ha az én lelkem tépődik szanaszét attól, ahogy kiejtem a szavakat és ezzel azonnal könnyek szöknek a szemembe. Igen, én is eltudok érzékenyülni. Nem szeretek sírni, főleg nem mások előtt nem. Bár nem látszik, eléggé kislányos tudok lenni, érzelmileg meg főleg. Az, hogy elmondtam neki mi a helyzet velem, kicsit bűntudatom van. Persze a felcsattanására megrezzenek és nagyot nyelek. Bár látom, hogy nem épp nekem szól a felháborodása, de mostanában annyi férfi emelte fel a hangját rám, meg sem tudom számolni. Lesütve a szemeimet hallgatom meg a mondani valóját. Mindenki azt mondta erős vagyok. Én inkább akaratosnak jellemezném magam. Mindent szeretek kézben tartani és megalapozni minden lépést. Paranoia? Lehetséges, már semmiben nem bízom. Lassan pedig senkiben sem. - Még nincs veszve minden, főleg ezek a szavak után – gyengéden elmosolyodom. Hiszen végre kicsit megnyílt, és olyan szavak hagyták el a száját, ami valószínűleg soha nem akart hangosan kimondani. - Köszönöm, de csak annyit kérek, hogy legyél Kiki mellett – megvonom a vállam. Nem szándékozom magam feláldozni, de jó lenne ha biztonságban és jó kezekben tudnám a barátnőmet. Utolsó mondatára pedig egy bólintással válaszolok. Ha most nem leszünk barátok, akkor sose és a kezébe adtam olyan kulcsot, amit ő fog eldönteni, hogy pokol kapuját nyitja ki vele, vagy a mennyországét. Hiszen a bizalmat ajándékoztam neki. Látom, hogy nem sok kedve van a vásárláshoz, főleg nem velem. De értékelem, hogy legalább megpróbálja. Igazából fogalmam sincs, hogy mit kéne vegyek. Majd csak jön a szerelem ruha darab, amit nem vagyok képes ott hagyni a boltban és akkor minden világos lesz. Nevetve nézem, ahogy kissé zavarba van és nagyon nincs kedve hozzá. Ahogy belibegünk a boltba el is engedem, hogy megtudjam nézni a csodás költeményeket. - Szapulhatod, de igazából nincs senki, akit nekem kellene. Mint látod, félnek tőlem a pasik – nevetem el végül magam. Mert esküszöm, hogy néha láttam egy csöppnyi rettegést a szemében miközben beszéltem hozzá. Minden férfi így van. Pedig még nem ettem meg egyet sem. Csak nem engedtem magamhoz annyira közel, hogy meglássa azt az énemet, amit csak pár embernek engedek látni. - Apám elég kontroll mániás igazi amerikai. Anya pedig Puerto Rico-i. Szóval a terápia inkább háborús övezet lenne. Hiszen anyu olyan heves és lobbanékony, hogy sokra nem menne a terapeuta. Elhiheted, ha megcsalta nem fogja hagyni, hogy újra a közelébe menjen. Meg hát akkor meg már minek? Fájdalmas az elengedés – megvonom a vállam, ahogy forgatom a ruhákat, hogy milyen lenne tökéletes, de eddig nem találok olyat, ami épp megtetszene és sóhajtva nézek rá. Széles mosollyal nézek rá végül, ahogy legalább egy kis segítséget nyújt. - Szívesen megölelnélek most, de köszönöm azért – nevetve szökdécselek a a ruhák között. - Hát kivágás, nincs dekoltázs – mire végre megtalálom a megfelelő sort és lekapva két ruhát indulok is a próbáa fülke felé. - Kegyetlen és őszinte véleményt várok – dugom ki a fejem a függöny mögül mielőtt azt hinné, hogy megúszta ennyivel a dolgokat. Legalább a cipzár résszel nem kell bajlódnom, hogy nem érem el és a tükörbe párszor megfordulok, hogy lássam magam mielőtt kilépek elé. - Oké, szerinted? - állok meg előtte az első ruhában, ahogy körbe billegek. - De várj, mindjárt – meg sem várva a válaszát tűnők el újra a függöny mögött és felkapva a másik ruhát, szinte azonnal újra lelejtem a mozdulatokat a másikba. - Ez a kettő volt, ami megfogta a fantáziámat – sóhajtok nagyot végül.
Azt érzem, hogy bármit mondok neki rögtön ki tudja forgatni a szavam és a maga oldalára fordítani a dolgokat. Az apám élete teljesen más volt, mint az enyém, ő sokkal macsósabb felfogásban élte az életét, és nem koncentrált annyira arra ,amit csinált, ő nem beleszületett, tőle nem várták el azt amit tőlem igen. Senki nem tart fegyvert a fejemhez, hogy nekem versenyzőnek kell lenni, de amikor elkezdett érdekelni a gokart, akkor láttam apám szemében a csillogást, anyám szemében a félelmet, de mindig is jobban voltam más kicsiként, így bennem maradt, hogy teljesítenem kell. Szeretem, amit csinálok azért élek, és sosem választanék más, csak a hogyant, és lehet, hogy neki ment az egyensúlyozás a kettő között, család és élet, de nekem nem lesz családom egyhamar és nem tudom tud e valaki olyan fontos lenni, abban a titulusban, amibe Kikit szánja ez a mindenbe beleütöm az orrom lány, aki egyre jobban kezd szimpatikus lenni, annak ellenére, hogy nekem nem tetsző dolgokról beszél, vagyis inkább én nem beszélnék róluk hangosan biztosan nem. - Apámék már évek óta azt lesik mikor jön el az a pont, amire te most kicsit sem enyhén utalgatsz, szóval nem nem fogok ebben segítséget kérni tőle, mert a végén elkezdik szervezni az esküvőt az anyáink egészen biztosan. - Kiki és az én szüleim már nem is tudom mióta nagyon jó barátok, ha csak tudomásukra jutna egy kis mozdulatunk afelé, hogy komolyabb legyen, ami szerintük nagyon is kézenfekvő lenne, akkor azonnal rárepülnének és nem enyhe módon. Elmond egy olyan dolgot, ami szerinte gyengévé teszi, pedig nem tűnik annak, a szavaiból, amit nekem mond egyáltalán nem, mert ő egy erős nő, és ez szavak nélkül is látszik rajta, nem tudom, hogyan hagyhatja, hogy megtegye vele bármilyen pasi, amit ő nem akar. NHem szándékosan csattanok fel és meg is bánom, amikor megrezzen tőle de hirtelen felbosszant, hogy valaki zaklatja őt, egyik barátomat se zaklassa senki rajtam kívül, és én is csak a hülyeségeimmel tehetném meg, úgy néz ki Lindy máris jobban a lelkembe fúrta magát, mint hittem, hogy ez ennyire mélyen megindít bennem valamit. Nyilvánvalóan támogatnám ha segítség kellene neki, na meg van egy olyan érzésem, hogy Kiki ezt alapnak venné, hogy ha már én tudom meg ezt először, és biztos vagyok benne hogy Kiki is meg fogja tudni, legyek már az aki a sarkára áll ha Lindynek szüksége van rá. a csajok mindenben összetartanak és néha eszközként használják a pasikat és ha a pasi nem veszi észre mit kellene tenni, azért egészen a nyakát vehetik, szóval természetes, hogy ha kell ott vagyok neki, de ettől függetlenül is annak érzem. Könnyen megyek bele a vásárlás témába, de miért azt nem tudom, mégis elindulunk és amikor jönnek az infók igyekszem teljesen úgy reagálni, ahogy szerintem elvárná, de nem tudom, hogy az pontosan milyen. - Mert lehet ijesztő tudsz lenni néha. - mondom neki miközben a ruhák felé indul, és elkezd nevetni. A hangulata olyan gyorsan változik, hogy igyekszem vele lépést tartani, de nehezen megy, inkább csak követem és próbálok a legjobb megfigyelő lenni ebben a helyzetben. csak hallgatom a szüleiről szóló rövid szöveget és az elengedés megüti a fülem, amire nem reagálok, nehéz és igazából én sem akarom elengedni a barátságot Kikivel, basszus ez miért ennyire nehéz? Aztán áttérek inkább gondolatban is a ruhákra, ha az én véleményemet kéri, akkor elmondom mi az, ami szerintem a férfiakat felizgatja, ha takar valamit, hogy legyen, mit a képzeletre bízni és mutat is, hogy legyen mihez hozzásimulni ez ennyire egyszerű. Azért nem számítottam volna ekkora örömre, de mosolyogva fogadom, hogy talál is olyan ruhát, ami az én ötletem szerint lett megtalálva az estére. - Mindig kegyetlen vagyok Lindy, ez az én védjegyem. - forgatom meg a szemem nevetve és az egyik asztalra dőlök, ami tele van ruhákkal, de kit érdekel valószínűleg a seggem is aranyat ér, ahogy az eladók rám néznek azokkal a csillogó szemekkel és le se szarják, hogy ahol ülök, én csak rájuk mosolygok, mire meglátom Lindyt az első ruhában, csak grimaszolok egyet, de nem várja meg a véleményem, máris veszi a másikat. Érzem, hogy elég halálos pillantásokat kap, de nem figyelek másra, csak a tökéletesen kiválasztott ruhák. - Az első borzalmas, ha diszkógömb akarsz lenni a vacsorán akkor vedd azt fel, de túl sokat nem hagy a fantáziára, akaszd inkább vissza. A második jó, hozzád illik, ha előröl nézik visszafogott, de ha jobban belelátnak, és megfordulsz látszik mennyi minden rejlik még benne. Vedd azt meg. - mutatom a hüvelykujjam jelzésként, hogy ez lesz a tökéletes. - Remélem, hogy elég részletes és kegyetlen voltam. - kiabálok be neki a függöny mögül, és előkapom a telefonom, hogy írjak Kikinek, hogy sokkal tartozik de inkább nem teszem, mert igazából egészen élvezem ezt a kis kalandot, a vásárláson kívül persze. - Gondolom ehhez kell még cipő is ugye? Ékszert felejtsd el, nem megyek el venni veled, mert a végén azt hiszik megkértem a kezed és nem is megy ehhez a ruhához semmi. - ezt már nem olyan hangosan mondom neki, de tudom, hogy még ezzel nincsen vége, de mindent nem vállalok be, feleséget még a lapokban sem akarok magamnak generálni.
“Got raven hair It's dark as night Icy eyes - out of sight, out of sight Her heart in spite, is warm and bright Her smile awakes the Northern Light”
.
Tényleg úgy érzem, hogy a tűrés határát elértem, még is van benne annyi, hogy nem esik a torkomnak, hogy fejezzem be már. Vagy áll fel és egyszerűen faképnél hagyhatna. De nem, képes itt maradni és tovább túráztatni az idegrendszerét. Amikor válaszol fel kell nevessek. Ez ismerős szituáció, az anyukák elég veszélyesek tudnak lenni. - Amúgy miért nem léptél még le? Én leszek a feszkó trénered? - vigyorodom el, mintha meg sem hallottam volna az előző mondatát. Nem akarok jobban belefolyni, mielőtt az én számat is olyanok hagyják el, amire kapni fog. Pedig elég jól figyel és simán kiforgatva dobja vissza a késeket. Azzal pedig igen is óvatosan kell bánni. Ebben a lelkiállapotban pedig mindenképp. Az, hogy olyat tettem a kezébe, ami gyengévé tesz mindent elárul rólam. Kiki miatt kedvelni akartam, hiszen ha ő képes volt évekig az „árnyékban” élni, és csak barátként mellette lenni, akkor megérdemli a tiszteletemet. Arról nem is beszélve, hogy most aztán fenéken kell billentenem, hogy talán nem a kényelmes megoldást kellene választania. Hanem igen is a sarkára állni. Miért kell a pasikat noszogatni? Mármint a normálisakat, akiknek még esélyük is lenne arra, hogy elnyerjék a hercegnőt. Bezzeg a csúf békák minden esély ellenére képesek rád rúgni az ajtót és jogot tartani a lányra, aki menekülne. Viszont azt értékelem, hogy nem cibálja tovább a témát és képes kicsit hanyagolni azt, ami belülről amúgy is szét tép minden egyes mondatommal, főleg ha hangosan kell kimondanom. Pár perc némaság pedig kellően lecsillapítja a lelkem és a fejemben üvöltő gondolatokat. Míg megtalálom a megfelelő boltot, hogy meg vegyem a karácsonyi vacsorára a ruhámat. Bár még nem tudom, hogy is fog ez zajlani, a válás eléggé megkeverte a dolgokat. Valahogy nem tudom elképzelni az asztalnál anyut, aput és persze az új nőjét. Még a hideg is kiráz tőle. - Én? Ijesztő? - kitágult pupillákkal néztem rá. Eszemben sincs halálra rémíteni senkit, és egy pillanatra meginogtam saját magamban. - Ezt kifejtenéd? - érdeklődve nézek rá. Most már érdekel, hogy mi is olyan félelmetes bennem, hogy a férfiak inkább elkerülnek. Már amelyik ugye. Főleg, hogy kiveséztük a szüleim jelenlegi helyzetét és szerencsére nem akarja tovább boncolgatni. Szívesen megbeszéltem volna ezt Kiki-vel, aki ismeri őket, de Arthur csak azokat tudja, amiket most elmondtam. Mivel nem akartam jobban belefolyni inkább a ruhák tapogatásában lelem meg a lelki békémet és figyelek a szavaira. Nekem a vásárlás az, ami eltereli a gondolataimat, ha már a zene nem tud olyan hangosan üvölteni a fülembe, hogy felül múljon mindent. Ahogy tanácsolta, megpróbáltam úgy ruhákat válogatni és eltűnni a próbafülkébe. Nevetnem kell a kegyetlenségére, miközben igyekszem magamra cibálni a ruhákat. Már az elsőnél láttam az arcán, hogy nagyon nem jön be neki. Csüggedt voltam, mert amúgy a színével teljesen megvoltam elégedve. Viszont nem karácsonyi hangulatú. A másodiknál már megvártam az ítéletet és nevetve nézegettem magam a tükörben, ahogy végig hallgatom a véleményét. - Diszkógömb? - fordulok szembe vele, ahogy megpróbálom abba hagyni a nevetést. Az biztos, hogy nem szerénykedik a szavakkal, épp ahogy kértem. Csípőre tett kézzel még párszor körbe billegek, hogy jobban lássam magam a tükörben és végül bólintok. - Rendben, akkor ez lesz – bólogatok egyetértően és vissza veszem a ruháimat, amiben alapból érkeztem és a diszkógömböt visszakasztom ahonnan levettem, a másodikat a karomra fektetve állok meg előtte. - Tökéletes voltál, ne aggódj. Pont erre volt szükségem – vigyorodom el, mert oké, elég nyers tud lenni. De ha már én kértem ki a véleményét, akkor el is várom, hogy ne mézes-mázos csomagolásban adja elő. - Aha, kell egy cipő, meg talán egy táska – angyali mosollyal nézek rá, hiszen nem akarom elvetni a sulykot, de ha már engem kapott a barátnőm helyett ne érezze fölösleges körnek a mai napját. - Apám kitérne a hitéből, ha egy hónap alatt két pasitól is gyűrűt kapnék – nevetek fel, ahogy megpróbálom nem mindenki orrára rákötni miről is beszélünk. Természetesen látom, hogy néznek rám egyesek, hogy épp kivel beszélgetek belsőségesen. De hát, ez van. Az én barátnőm az övé is, így harmadik kerékként engem is megnyert Arthur. Az emberek véleménye pedig már régen nem érdekelt. - Na gyere, keressünk egy cuki táskát hozzá és leléphetünk egy cipő boltba – biccentek a fejemmel a következő irányba és persze már lédelek is. Végül pedig millió méretű, színű táskák közé csöppenünk. Akár a mennyországban lennék. Csillogó szemekkel nézek a férfira. - Érzem, ahogy gyógyul a lelkem – nevetve tapogatom végig majdnem az összeset.
Kérdése jogos és magamnak is feltetem a beszélgetésünk alatt többször, de nem tudom megválaszolni neki, talán mazichista jellem vagyok csak eddig nem tudtam róla, vagy nem akartam tudomásul venni, vagy csak kezdek rájönni, miért vannak ennyire jóban a csajok. Nem sokban különbözik Kiktől, mégis két világ a két csaj, ezt nehéz megmagyarázni, de van amiben rá emlékeztet, és csak ezért nem futok el. - Nem tudom, nincsen jobb dolgom és amúgy sem vagy annyira rossz társaság, csak a téma kicsit kínos néha, de azt hiszem van amit hallanom kell. - nem mondom, hogy ez alapján máris dönteni fogok, vagy dűlőre jutni saját magammal, de kell a nyers igazság és ő pontosan ezt képviseli az én életemben, pedig alig pár órája lett csak a része, hiába ismerem már őt valamennyire olyan régóta. - Na meg lehet én fogom lenyúlni Kiki barátnőjét. - nevetek fel. - Mármint csak barátnak. - javítom ki szinte azonnal mielőtt azt hiszi ráhajtok, mert sok minden megfordult a fejemben vele kapcsolatban, főleg, amikor nekem vágja a szavait, de nem olyan értelemben, attól elég messze áll a mi kapcsolatunk. Minden vágyam így váljon valóra, a szabadidőmben női ruha vásárlás, na jó nem ez inkább rémálomnak ígérkezik, főleg, hogy csak magamat marcangolom, hogy tovább hallgathatom a szavait, de valami egészen más felé kanyarodunk el, és téma lesz a ruha, meg a vásárlás, na meg az, hogy ő azért valójában egy kicsit tényleg ijesztő tud lenni. - A pasik nagyon ritkán szeretik a határozott csajokat, mármint legyen egy csaj határozott, tudja, hogy mit akar, de valahogy a túlzott magabiztosság az visszaveti a férfiak érdeklődését, vagyis inkább egyenesen nyuszit csinál belőlük, míg te egy kicsit ijesztő, de magad részéről persze határozott nő maradsz, ami tök jó, mert nem egyenjogúság meg társai, de ha egy pasi azt mondja, hogy szereti a határozott nőket, az még nem találkozott olyannal, aki nem csak azt mondta magáról, hogy határozott, hanem az is volt. - jó azt hiszem elég jól kifejtettem neki, bár lehet megint túl sokat beszéltem és hülyeségeket, a nyers vélemény az én oldalamon is képviseli magát. Amint a ruhák felkerülnek rá én a kérésének megfelelően, a lehető legőszintébben mondom el a véleményem, bér látszik minden az arcomon is. - Ott szokta ennyire csillogni az emberek és nem egy vacsorán. - amíg ő még nézegeti a ruháját és felsóhajtva várom, hogy direkt nem nekem ad e majd igaza és megveszi a másikat vagy az lesz a nyerő, amit én mondtam, hogy nyerő. pasi vagyok, nagyjából meg tudom mondani, mi az amire az átlag bukik, bár nekem egyáltalán nem átlagos az ízlésem, de szemem azért van. Amint döntést hoz, csak elismerően mosolygok, magamnak, majd a dicséretére felé bólintok, akkor ezek szerint nem szálltam nagyon el a szavakkal. Én hülye megszólalok, de szinte érzem, hogy kelleni fog még a ruhához valami, már rutinszerűen tudom a menetét ennek a vásárlásnak de az ékszerészt nem vállalom be. Ezzel kapcsolatban elhagyja egy igen kíváncsiságot fokozó mondatot, de nem kérdezek rá, ha akarja úgyis beszélni fog róla, éppúgy, mint a válásról is, amit szintén csak említettünk. - Ne mondd, hogy cuki táskát, attól kajak úgy fogom magam érezni, mint egy meleg, várj bocs, komolyan úgy fogom magam érezni. - javítom ki magam, mert még ugyan nem vagyok hivatásos királykategóriás, de a szavakat és a megfelelő kommunikációt már eléggé belémverték, de még mindig becsúszik egy két szleng, ami nekik az nekem a természetes nyelvjárásom. - Ehhez is kelleni fog a véleményem? Mert azt hiszem itt el fogok akadni, elég csúnyán. - nézek körbe a táskaboltban és őszintén nem is tudok megszólalni, minek a nőknek ennyi féle fajta táska, egy hátizsák vagy a nagy nadrágzseb és minden benne van, amire szüksége lehet egy embernek. - Fogadjunk, hogy valami kicsi szart akarsz, amibe még csak a telefonod sem fér be. - nézek rá szemet forgatva, miközben már a szemeim előtt van, ahogy Kiki ugyanezt csinálja velem. - Én meg már látom a holnapi újságcikkeket. - nevetek fel, miközben a kezembe fogok egy táskát és megmutatom neki. - Ez nem menne a ruhádhoz, de cserébe mondjuk tudsz bele pakolni valamit. - nyilván nem fog neki tetszeni, de legalább látja, hogy igyekszem. - De ha neked nem tetszik elviszem Kikinek, vagy anyámnak valamelyik tuti örülne neki, olyan ára van, hogy ezeknek már szoktatok nem? - kérdezem tőle kicsit tanácstalanul általánosítva, minél drágább egy táska annál jobban megy minden szetthez nem?
“Got raven hair It's dark as night Icy eyes - out of sight, out of sight Her heart in spite, is warm and bright Her smile awakes the Northern Light”
.
Szélesen elmosolyodom, ahogy válaszol a kérdésemre. Igazából nem is vártam tőle választ, hiszen inkább költői kérdés volt. - Tudom ám, hogy jó fej vagyok, meg cuki. De tudod mi csajok, hamar tűzbe megyünk a másikért. Főleg, ha testvérként gondolunk a másikra – nevetek fel végül. Hiszen mondjon bárki, bármit, ha valaki olyan régen jóban van valakivel, mint Kiki és jómagam. Akkor az már testvéri szeretetről is beszélhet. Az, hogy Ők ketten nem tudnak zöld ágra vergődni, sajnos azt jelenti, hogy bele kell piszkáljak. Mármint nem, nem kell. De úgy érzem, hogy a barátnőmnek hiányzik az a bizonyos férfi az életéből, aki jelen van, de tudjuk jól, hogy van, amit más nem tudna neki adni. Mellesleg meg Arthur boldog lehetne, hiszen nem egy aranyásóval kellene megjelenni. Tudja jól, hogy Ő nem azért lenne vele, hogy híres legyen. A maga módján ő is az. - Baráti körömet nagyon megválogatom, és ha úgy vesszük, Kiki a testvérem, mint sem a barátnőm. Mindent megbeszélünk – vonom meg a vállam és felnevetek a kiegészítésén. - Nyugi, értem. Amúgy meg szívesen fogadlak a baráti körömben, és ha csak a nyers igazság kell, szólj. Bármikor megmondom az arcodba is, hogy egy barom vagy – olyan bájos mosollyal mondom, mintha épp a világ legszebb bókját adtam volna neki. Miközben azért közel sem voltunk hozzá. Viszont tudtam jól, hogy mire gondol. Hiszen más nem tudja úgy csavarni a szavakat a közelemben, hogy a valóság mellbe vágjon. Még ha elég körbe tükröt mutogatunk egymásnak. Csak ő még nem tudja, hogy ugyan ez a helyzet nálam is. Nem akarom tönkre tenni a barátságunkat. Főleg nem most. Hiszen, mindketten túl vagyunk egy lelki sérülésen. Nem lenne biztos alapokra betonozva. Most pedig nem kéne egy kártyavárát dédelgetni. Nem most. - Szóval, legyek a bajba jutott hercegnő, aki a megmentésére rohanó lovagot várja? De közben meg legalább azt el tudjam dönteni, hogy salátát vagy tésztát ebédelek. Orvosként azért elég bután néznék ki, valószínű – megvonom a vállam. Apám úgy nevelt fel, hogy ne függjek egy férfitól sem. Tudjam, hogyan oldjam meg egyedül a problémákat és ne kérjek sose segítséget, mert az a gyengeség jele. Mondjuk ez azért elég nevetségesen hangzik, hogy még mindig ragaszkodom a neveltetésemhez, mikor apám egyszerűen szembe köpte saját magát. - Jól van, értettem. Csak tetszett a hasonlat – nevetek fel, ahogy a ruha vissza kerül a helyére. Mondjuk annyira nem tetszett rajtam. Tényleg úgy festettem benne. Még talán egy szilveszteri buliba sem lenne ízléses. De azért egy próbát megért. Ha már van valaki, aki minden lelkifurdalás nélkül elmondja a véleményét. Látom, hogy annyira nem köti le a vásárlásunk, de legalább nem nyomkodja a telefonját, jelezve látványosan, hogy eléggé unja és már menne. Ez azért dicséretes tőle. Mivel sikerül a tökéletes ruhát kiválasztani, már indulnék is tovább. De persze mindent is meg kell jegyeznie. A gyűrűs megjegyzésemre nem reagál, ami megkönnyebbülést okoz. Tekintve, hogy hirtelen, meggondolatlanul csúszott ki. Apám pedig nem is tudja, még ha egy ékszerről van csak szó, semmi elkötelezettség. Az mondjuk jobban frászt hozná rá. - Hallod, velem beszélsz, elhiszed, hogy nem foglak megdorgálni, mert szlenget beszéled? Vagy így készülsz fel a nagy sajtótájékoztatókra? - kérdezem, ahogy a táskák között sétálva igyekszem a legmegfelelőbbet megtalálni. Igazából azt se tudom, hogy miért vagyok itt, annyi ilyenem van otthon, hogy saját szobát is kaphatnának. - Nem foglak karóba húzni ez miatt. Csak körül nézek – megvonom a vállam és nem is figyelem, hogy merre jár vagy mit csinál. Elvagyok kalandozva a saját gondolataimban. Nem is nagyon figyelek a táskákra. - Hm? - pillantok rá, mikor rájövök, hogy hozzám beszél és megrázom a fejem. - Dehogy, olyan van vagy tíz otthon – válaszolok elmélázva továbbra is és felsóhajtva pillantok újra rá. - Figyi, ha állandóan azon agyalsz, hogy mi lesz holnap elveszted a jelen varázsát. Kit érdekel? Megszoktam, hogy így néznek rám. Egész gimiben ez volt. Caesar állandóan húzgálta a hajam meg ott volt a közelemben. A többi csaj, meg pontosan így nézett rám – megvonom a vállam. Az, hogy holnap az újságokban szerepelek, mint egy idegen nő, aki együtt vásárolt Arthur-ral, hát legyen. Mi tudjuk mi az igazság, nem fog verni a víz miatta. Amúgy is az ismerőseim nem az ilyen pletykalapokból informálódik. Aki meg elhiszi, azt tudom sajnálni. - Hát nem az én világom, de Kiki biztos örülne neki, bele tudja pakolni a riporteres dolgait, amit kényelmesen magára tud aggatni, és nem foglal nagy helyet a kocsiban sem – bólogatok, bár vicces egy mondatban hallani a barátnőmet és a férfi anyját. Még sem teszem szóvá, hogy szinte olyan benyomást keltett ezzel az egész mondattal, mintha a feleségéről és az anyjáról beszélne. De azért meglesem az árát és nagy szemekkel nézek rá. - Oké, nem szoktam árakat nézni, de azért ez túlzás egy ilyen táskáért – ingatom meg a fejem, de hát ő akarja, akkor vegye meg. Végül pedig megvonom a vállam. - Hagyjuk, keresek otthon egy táskát, azt hiszem tudom is melyik lesz az. Menjünk cipőt venni – indulok meg a pénztár felé, ahol a csajok azonnal rendbe vágják magukat és a hajukkal játszadoznak. Megforgatva a szemem karolok a férfiba. - Úgy unom, hogy csak a pénztárcát látják bennetek – sóhajtok nagyot, ahogy leteszem a ruhát és bájosan mosolygok. - Más nem lesz – mondom a lányoknak, akik azonnal lecsipogtatják és már a papír táskába hajtogatva átnyújtják miközben én már ki is fizetem a telefonommal. Elengedve Arthurt, hogy megvegye azt a baromi drága táskát, valamelyik szívéhez közeli nőnek. - Cipőbolt? - úgy pislogok, hogy lassan kihullik minden szempillám. Utánozva a lányokat, keresztbe tett lábakkal és lóbálva a ruhát rejtő táskát.
Pontosan tudom már mire képesek a csajok egymásért, bár még magamon nem tapasztaltam de sztorikat hallottam már, főleg Kikitől, de nem is akarom a saját bőrömön átélni, amikor a csajok összefognak, mert ijesztőek tudnak lenni, nem elég ha Lindy az ketten vagy többen, jobb ha a városban sem tartózkodik olyankor az ember. - Honnan tudtad, hogy pont egy ilyen barátra van szükségem, mint te, aki a képembe vágja, hogy barom vagyok, mert nem akarok továbbmenni a barátommal, mint barátság, mert azzal csak mindent szépen lehúznánk a vécén. - forgatom meg ismét a szemem és nem is reagálok arra, hogy a baráti körébe fogadna, mert már bukta, túl sok mindent tud rólam, hogy kiengedjem ebből, vagy magamat az ő köreiből, nem hiányzik, hogy csak a szimpla lélegzetem vételemből is kiismerő lány valamit elfecsegjen valakinek. Tudom, hogy nem fog, már csak Kiki miatt sem, de ha mégis, akkor jobb közelebb tartani. Ez jobb ok, minthogy egészen bírom az igazán nagy szájával együtt. Örülök, hogy hamar tereltük a a témát a hogyan az már kevés tetszik, de megszoktam ezt a helyzetet, így simán kimondom a véleményem arról amit látok, komolyan csillog, nevetnem kellene, de lehet megbántottam vele, így igyekszem visszatartani a hasonlatom által okozott nevetést. A ruha pipa, megkönnyebbülésnek aligha mondhatnám, mert ez még csak éppen a kiindulópontja volt az egész tortúrának, amiről továbbra sem tágítok, mint valami jóttevő, aki azért megy vele, mert sajnálja, hogy ugyanúgy hoppon maradt, mint én, pedig nem ez az oka, nem is keresem csak megyek fele és segítek, mert abban, hogy elmondjam, amit gondolok jó vagyok, egészen addig amíg visszafelé nem kell hallgatnom. - Tudom, hogy csak te vagy és hidd el, nem miattad nem beszélek úgy ahogy de muszáj ezt megtanulnom, hogy nem mondok ki minden egyszerű szót, ami eszembe jut, inkább cifráznom kell a mondatokat és nem levágni, hogy sokkal érdekesebb legyen a nép számára. - magyarázom neki a javításom okát, mert tudom, hogy ő érti, de nekem még szoknom kell, hogyan beszéljek még akkor is ha nincsen kamera a képembe tolva, ebben is segített rengeteget Kiki régebben és most is megteszi ha kérem, ezért sem ronthatom el, mert természetesnek kellene hatnia. A táskás vásárlás, sokkal nehezebb, mint hittem mutogatok neki egy kettőt, de valahogy egyik sem az igazi, közben már elképzeltem, hogyan fogok ezekkel a táskákkal a kezemben festeni a neten. - Nem tudom, hogy az e nagyobb baj, hogy veled boronálnak össze vagy az, hogy egy ilyen táskával a kezemben tetszik majd meg, amikor ezt fogom olyan érzésem van, mintha nem lenne pöcsöm. - nevetek fel meglóbálva kecsesen a kezembe lévő táskát, hogy ráerősítsek ezzel rejtett női énemre. Megfogok egy táskát és felé mutatom, végső soron lehet elviszem valamelyik csajomnak otthon, valaki biztos, hogy örülne neki, de nyilván ha már kéznél van megkérdezem Lindyt, mit gondol. - Akkor megveszem, az árat ne nézd, ha ilyen ára van jó lesz neki, ha nem örül neki legalább majd a fejéhez tudom vágni, hogy milyen sokat költöttem rá. - mondom neki és magamhoz fogom a táskát, de az eladónő már rohan is oda mosolyogva, hogy szívesen elviszi a kasszához, hogy majd ott tudjam fizetni és átvenni. Közben végig kint vannak a fogai és rám vicsorog velük olyan igazán idegesítően és a kelleténél is tovább marad a körünkben, Mire másodszorra is megköszönöm lép tovább. Már majdnem nyugodnék bele, hogy a vásárlásnak vége, amikor közli, hogy cipőt nézünk, jó hangosan engedem el a levegőt és a kasszához sétálok, ahol gyorsan megveszem a táskát és már állhatunk is tovább. - Ezt te otthon gyakorlod, vagy most vetted csak elő, mert ha nem akkor még egy kicsit pillázgass majd otthon. - nevetem el magam, de ennek ellenére bólintok egyet, hogy menjünk tovább. - Még a végén cipőt is veszek mellé. - emelem fel a zacskóban lévő táskát. - Amikor vásárolsz egészen csendben vagy. - állapítom meg, pedig a nők elméletileg több fele tudnak figyelni. Lehet csak túlságosan is látta rajtam, hogy nehezemre esik ez a téma,amit annyira boncolgatni akar, vagy elvonta a figyelmét a vásárlás és én meg szépen vissza zökkentem.
“Got raven hair It's dark as night Icy eyes - out of sight, out of sight Her heart in spite, is warm and bright Her smile awakes the Northern Light”
.
Nem tudom eldönteni, hogy igazából hányadán állunk. Egyik pillanatban képes lennék megfojtani egy kanál vízbe, a másikban meg még meg is sajnálom, hogy annyira lerohantam. Hiszen alap infóim maximum az, hogy kétszer köszöntünk egymásnak Kiki jelenlétében, meg amit a barátnőm áradozott róla a tudta nélkül. Vagyis, lehet elmondta neki, nem tudom. De az fix, hogy személyesen ma beszélgetünk úgy, hogy nincs ott a tűzfal kettőnk között, aki megálljt parancsol, ha túlságosan elszaladna közöttünk a ló és ténylegesen megpróbálnánk megölni egymást. Bár értem, hogy mit érez, meg miért próbálja az agyát arra kódolni, hogy fontos neki egy olyan barátság, ami régóta jelen van az életében. Én is ezt a harcot vívom saját magammal. De még is, más. Ők sokkal jobban egy párnak bizonyosodnak, mint.. Mindegy, most nem ezen kéne agyalnom. - Igazán nincs mit. Más úgy sem lesz, aki ilyen őszintén támogasson – széles mosollyal nézek rá, mint egy díva hajolok meg előtte. Mondtam már, hogy dráma órákra is jártam? Mellékes, kellet az egyetemi felvételihez, valami olyan, ami nem csak az agyamat képviselteti. Legalább ha már kéznél van akkor segít ruhát venni és mindig jól jön egy őszinte szó, hogy melyik lenne az a bizonyos ruha, ami megfelel egy olyan eseményre, ahova hivatalos vagyok. Még ha úgy is fogok menni, mintha a fogamat húznák. Nem szeretem az ilyeneket, főleg ha tudom, hogy ott lesz Garreth is és ettől a gondolattól már borsóra csökkent a gyomrom és megrezzentem. Ezért is inkább a válogatásba merítem ki az agyam, ahogy megmutogatva neki a két darabot, amire lecsökkentettem a választékot. Az elsőt szinte zsigerből dobja is a kukába, viszont a második ezek szerint férfi szemmel is elég tetszetős. Tudtam, hogy kelleni fog a véleménye. Még a végén tényleg abba mentem volna és csillogtam volna egész este. Igaza van. Esküszöm, hogy fizikai fájdalmat éltem át, míg gondolatban ejtettem ki ezeket a szavakat. Korrekcióra pedig megakadok és nevetek egyet. Milyen borzasztó lehet, hogy minden szavadat ötször meg kell gondolni, mert a keselyűk mindenre kapnak. Akár egy rossz szó legyen. - Ez nem fog az agyadra menni? Már most soknak tűnik, hogy szimplán beszélgetni sem egyszerű. Hanem oda figyelni, hogy szerethető legyél. Lássuk be, hogy érdekesebb az az Arthur, aki hozzád vágja, hogy diszkógömb vagy, mint negédesen terel rá a helyes útra – vonom meg a vállam. Oké, gondolom hosszú az útjuk, meg meg vannak az alap etikett előírások, de az, hogyan szólal meg az már nehogy akkora probléma legyen. Sosem értettem ezt a felét. Bár tudom, hogy apámmal egy szobába tartózkodva nekem is ügyelnem kell a nyelvemre és nem is szoktam káromkodni, de nem fogom minden szavamat kicicomázni, hogy megfeleljek egy bizonyos társadalmi rétegnek. Viszont legalább a táskák jobban lekötik, mint engem, a figyelmem amúgy is százfelé van és igyekszem nem feltűnően csinálni, figyelni rá is, hogy épp beszélgetésben voltunk. Mikor felpillantok és nevetnem kell, ahogy tartja maga előtt. - Nem fognak összeboronálni. Semmi olyan nincs egyikünk gesztusában sem, hogy ezt feltételezhessék. Nyugodj már meg! Miért stresszelsz ilyeneken? Ha engem nem érdekel, akkor téged? - kérdezem kissé frusztráltan, mert körülbelül erről szól az egész vásárlásunk, hogy mi lesz holnap. Majd azzal lesz tele az internet és az újságok, hogy együtt vagyunk. Így csak megforgatva a szemem emelem fel a kezem, ahol Caesar-tól kapott gyűrű díszeleg, még ha nem is eljegyzési gyűrű. Még is most pontosan jól jön, egy újabb haszon, ha már megkaptam ezt a kiegészítőt, ahogy ő nevezte. Barátságunk legalább ilyenkor jól jön. Ha már ezen agyal, és elmondása szerint mindenhol paparazzók lesik a mozdulatainkat. - Megnyugodtál? Van gyűrű az ujjamon, hogy házas is lehetnék – sóhajtok lemondóan az egész történésre. - Most már olyanok vagyunk mint két régi barát, akik vásárolnak és a nőnemű pedig házasságban él – nevetek egyet végül. Azt hiszem hálás is lehetnék ezért az ékszerért, kicsit jobban. Még ha kettős érzéseket vált ki minden emlék, amit felidéz. De hamar áttérünk egy másikra és megrázom a fejem, ahogy közli, hogy mennyire tuskó tud lenni, de azt hiszem ez az alapjuk, hogy az igazat mondják és dörgölik egymás orra alá. - Mekkora bunkó vagy – két kacaj között beszélek hozzá, ahogy most már a pénztárhoz igyekezünk. Az eladó úgy pislog, hogy megfájdul a fejem tőle és lemondóan nézek Arthur-ra. -Már bocs, de még ő is látja, hogy nem vagyunk együtt, simán rád mozdult miközben itt állok kettő lépésre tőled – vágok egy grimaszt, mert valami hihetetlen ez a női nem, hogy mennyire képesek meghunyászkodni csak azért, hogy hátha! Cipővásárlásra pedig egyenesen érzem, hogy menekülne. Azonnal, már keresheti is a kijárat táblát. De nem adja fel, és úgy dönt továbbra is a társam lesz. Nevetek, ahogy forgatja a szemeit. - Szóval nem jön be? Francba – döntöm oldalra a fejem csüggedt ajkakkal, de hamar rendeződik a mosolyom és megrázom a fejem, hogy nem gondoltam komolyan, ahogy sétálva keresek egy olyan boltot, ami ehhez a ruhához tökéletesen illeni fog. - Mi? - pillantok felé, ahogy megtalálom a tökéletes kirakatot és besétálva torpanok meg egy pillanatra. - Ja, nem csak elgondolkodtam. Volt olyan érzésed, hogy nem vagy önmagad? - kérdezem elhúzott szájjal és nem is foglalkozva senkivel és semmivel a márkás részleg felé veszem az irányt a polcok között masírozva. - Amit meséltem. Szóval.. -felsóhajtok és megállok az egyik polc mellett, ami kellő messzeségben van mindenkitől, hogy ne hallja meg senki. - Szóval, ezer éve ismerek valakit, Sose éreztem azt, hogy nekem most többre lenne szükségem tőle, mint ami van. De, mióta van ez a szituáció és Ő megint az életembe került olyan mintha, többet akarnék. De nem így van. Mert nem. Csak ha ott van. Most sem gondolok rá, hogy igen őrülten megakarom csókolni vagy ilyenek. Szerintem az agyammal van gond – túrok a hajamba idegesen, oké, nem vele kéne ezt megbeszélnem, de ha jelenleg ő van jelen. Meg hát ezt a beszélgetés Kiki-vel terveztem, aki cseszett megjelenni.
Mindenki mondanivalója a kapcsolatunkról Kikivel valahogy úgy végződik, hogy “pedig szép pár lennétek”. Ebben van igazság, mindenben nagyon passzolunk, és Lindy is tudja, hogy ebben lehetne több, de a feltételes mód olyan szépen benne van ezekben a mondatokban, hogy kár lenne ezt megváltoztatni. Barátok vagyunk és azok is maradunk, mert nincsen mi lenne ha. - Van aki őszinte akar lenni velem, de szerintem van egy kisugárzásom, amin csak kevesen mernek átmenni és benyögni azt amit te. - nem tudom hálás legyek e neki, félig talán az vagyok, de nem fogom miatta eldobni az egész életemben tartó valamit, egy bizonytalanságért, ennyire nem vagyok vakmerő, vagy legalábbis nem a szerelemben. Mozdulataira csak intek és elnevetem magam, milyen szinpadias, ugyanakkor mélyen lehet igaza van, abban, hogy ennyire nyíltan beszél, eltakarni a gondolatainkat nehezebb, mint kiadni őket. Annyira sok nő vett körbe olykor, főként Kiki, hogy már nem volt nehéz eldöntenem melyik legyen az amibe mennie kell. Mondjuk lehet az első annyira nem volt neki való, hogy magától is rájött volna, de azért muszáj volt elmondanom nekem a véleményem, ami ahogy érzem be is jött neki. Ebben jó vagyok, pasi szemmel tudok nézni, pasi vagyok, de nem úgy, na jó ezt most jól összekavartam magamban. Ő még csak a barátomnak sem mondtam volna eddig, bár a mai után már lehet ha mesélnék róla csak simán barátnak hívnám, ami furcsa, hogy igazából azt sem tudom hányadán állunk attól függetlenül,hogy éppen vele vásárolok, neki. - Az a srác, aki lediszkógömbözött majd akkor jön elő, ha van kiépített marketingem, addig jobb ha nem adom magam, nem csak a rajongók a lényeg, hanem a sok pénzes zsák, aki szponzorálja a McLarent, ha nekik nem vagyok szimpi bukik a csapat és az nem lenne jó, főleg, hogy kezdő évem, muszáj olyannak lennem, amilyennek elvárják, csak az elején, majd utána kiélvezem a szabadságot. - tényleg így lesz, mindenki ezt mondja nekem, apám is, csak be kell vágódnom, utána már nem fognak tudni elengedni annyi támogatóm lesz, csak bírjam ki. Megszoktam, hogy ez ilyen, kiskorom óta tanulom, de nem nagyon szerettem alkalmazni, már muszáj, mint egy nyelvtanulás ilyen ez. - Mert már lassan én érzem kellemetlenül magam, amikor egy lánnyal beszélek, mert nincsen senkim és lesik ki az akit be tudnak tolni ebbe a pozícióba, már unom, nagyon unom. - lehet nem kielégítő válasz, de ő nem érti milyen ez, és nem is kell neki, én idegeskedek eleget ezen, mondjuk persze neki. - Szóval megveszem és valakinek csak jó lesz. - győzködöm magam ismét, majd lesz egy esemény amire oda tudom adni, olyan mindig van. Már mondta a gyűrűt az ujján, de nem nyilvánítottam neki nagyobb figyelmet, csak amikor ki is hangsúlyozza meg is nézem, tényleg ott van. - Hogy is kéne szólítsalak, kinek az asszonya vagy? - kérdezem nevetve, de valóban jól jön ez most nekünk, nekem, a lelkemnek egészen biztos. - Igen mondták már, hogy nem vagyok mindig kedves. - vonom meg a vállam nevetve amíg átérünk a cipőkhöz, ahol legalább le lehet ülni. Vagy nem ha majd nézegetnem kell, amit felpróbál,a mi megy mihez sztori nem az én világom, de majd segítek neki ahogy nekem jónak tűnik, úgysem fogja elfogadni ebben olyan makacsak a nők. - Amióta ez a hercehurca van körülöttem csak ezt érzem, hogy nem vagyok önmagam, mesélj mi nyomja a lelked. - nem megvetően kérdezem igazából tényleg érdekel, mert én tudom mennyire szar érzés, amikor valaki másnak kell lenned, ha már percekre is,hogy a körülötted lévők valamit gondoljanak rólad, ami kell gondolniuk, közben legbelül meg mást akarsz. Amikor megállunk egy polc előtt szomorúan nézek a padra, amit kinéztem magamnak, de amikor beszélni kezd ráterelem a figyelmem, nem vagyok azért ennyire tapintatlan. - És még nekem mondod, hogy lépjek, amikor te is ugyanebben szenvedsz. Valahogy látszott rajtad,hogy van valami haosnló szitu az életedben, mert különben nem hajtottad volna ennyire. És kamu, hogy nem gondolsz rá, mert de az előbb mondtad, hogy elgondolkodtál, valószínűleg ő is a fejedben volt, mert most felhoztad. Nagyon szarul látok az emberek fejébe, de kezdem azt hinni, hogy mi annyira nem is különbözünk Lindy. - nem adok tanácsot, mert én arra képtelen lennék a saját életem is elég nehéz, és nem akarok szar ötleteket adni neki, de ha ennyire elnyomja magában a dolgokat, amik nyilvánvalóan benne vannak, akkor ott vagy nagyon gyorsan kellene lépnie és kideríteni, hogy mi van most velük, vagy olyan tempósan elfelejteni a srácot, mert nem minden kapcsolat szuper, vannak mérgezőek is és észre sem veszi az ember, hogy benne van. Nyilván nem tudom az egész sztorit, nem ismerem a másik felet, nem ítélkezek, pedig abban nagyon jó vagyok, de most nem tehetem meg, mert ez egy elég szenélyes dolog, amit megoszt velem és nem viccelhetem el, mint eddig mindent, talán nem is nekem akarná ezt elmondani, de közben mégis, mert egy pár óra elég volt arra, hogy valami elkezdődjön, ami szoros lehet, vagy csak egyszeri, ki tudja, mindenesetre azért a nagy arcomnak jólesik, hogy pont nekem mondta el. Bizalom, ilyen gyorsan meglenne, mondjuk lehet hiszen olyan témákat érintettünk, amiket sokak nem is tudnak rólunk, akárcsak ezt most. - Tudod mit kell feltenned magadnak, ami fontosabb mindenki véleményénél, és mindenki szavainál? Hogy te mire gondolsz, mi lesz belőle, lesz valami, jól érzed magad vele, akarsz a jövőben is vele lenni, egyáltalán. Gondolj bele mi lesz veletek pár év múlva borozgatni jártok össze vagy randizni. - okos vagyok, mert nem rólam van szó, de ha ezeket feltenném magamnak tudnám mi esne jól és tudnám, hogy mi nem, de nem fogom, mert az igazság sosem annyira jó, hogy belássa az amber.
“Got raven hair It's dark as night Icy eyes - out of sight, out of sight Her heart in spite, is warm and bright Her smile awakes the Northern Light”
.
Felsóhajtok, hiszen borzalmasan hangzik, hogy csak azért add ki magad másnak, hogy minél több embert csavarj az ujjad köré csak a marketing szempontjából. Hiszen ha úgy vesszük akkor rajongok egy teljesen más embert fognak példaképnek tartani. Nem azt, aki ő valójában. De mivel nem vagyok a sport sem a marketing embere, így nem fogom szét barmolni az egész karrierjét még a legelején. - Hát sok sikert, hogy felépíts egy álvilágot magadnak és próbáld eljátszani azt, aki nem vagy – húzom el a számat. Én biztos nem tudnám felhúzni egy olyan ember szerepét, aki nem én vagyok, csak mert azt jobban el lehet adni a közönségnek. De persze az első években mindenki meghúzza magát, legyen bármilyen munkája. Először kényelmesen beilleszkedik, hogy a végén megmutassa a valódi arcát. - Szerintem ezt csak te tolod túl, mert a te neveden esik csorba, ha kiderül a beszélgető partnered nem makulátlan. De én azt mondom, hogy aki képes elviselni három percnél tovább, a valódi Arthurt, az talán a pletyka lapokkal is elbír – vonom meg a vállam nevetve. Nem egyszerű eset és ezt ő maga is tudja. Meg hát ha úgy vesszük mindenkinek meg kell élnie valamiből, ha az nem más, mint pletykákat írogatni. - Keress egy álbarátnőt, aki eljátssza a nagy szerelmet – csillan fel egy ötlet a zavaros fejemben és végül megrázom a fejem. Még sem olyan csodás ötlet, mint elsőre tűnt. Sőt, kimondva egészen borzasztó, mert ha meg találkozik valakivel, akivel minden remek, akkor az lesz, hogy micsoda seggfej és megcsalja a barátnőjét. Lehet jobb lenne ha befognám a számat. Mielőtt fél nap alatt tönkre vágom az életét. Bár megnyugtatás képp mutatom a gyűrűt nem tűnik olyan biztosnak, végül pedig látom, hogy kissé megkönnyebbül. Kérdésére megvonom a vállam. - Nem tudom, kitalálod, ha valami régi, nagyon távoli haverod felesége vagyok. Légy kreatív. Úgy sem fogja őket érdekelni, ha kiderül, hogy már foglalt vagyok – nevetek fel, az ha valaki házas azonnal elveszi a normálisabbak kedvét attól, hogy kombináljanak. Jó tudni, hogy már más is felhívta rá a figyelmét, hogy nem épp kedves személyisége van. Igazából régóta nyomja a lelkem, és szívesen kiadtam volna magamból. Vagy legalább egy tanács kellene. De úgy tűnik, hogy más nem maradt, mint az előttem álló. Akinek egy órája papolok az ellenkezőjéről. Kicsit megfordult a tükör és úgy érzem, hogy bele fogok esni a saját csapdámba. Persze, hogy az első mondata az, amire én is gondolok és felnyögök kissé zavartan. Mert hát azért nem ugyan az a kettő és megingatom a fejem. - Tudod miért? Mert Kiki-n kívül ő volt az egyetlen, aki egyáltalán megpróbált életet csempészni a világomba. De tudom, hogy ez csak az miatt van, hogy abban a helyzetben vagyok, amiben. Ilyen kapaszkodó mechanizmus, azt hiszem – sóhajtok fel, ahogy az egyik ruhát pakolom előre és hátra, hogy lekössem a fölösleges energiámat. Meg a zavaromat is. Végig hallgatom és azonnal elgondolkodom minden szaván. Felsóhajtok, ahogy bólintok egyet. - Igazad van. És ne haragudj, hogy ennyire erőltettem azt, ami van köztetek. Barátként fontosabb, mint bármilyen határt átlépni – rágcsálom a számat. Ha tizenévesen nem ment el az eszem, akkor nem most fog. Így jó lenne ha a fejem vissza állna a régi állapotára. Miért nincs egy sima Reset gomb? De nem baj, megoldom, mint minden mást az életemben. Ha vége a zaklatónak, akkor újra a régi leszek és nem fogok ilyen hülyeségeket mondani, vagy tenni. - Mikor kezdődik a nagy életed? Meddig vagy még szabad? - kérdezgetem, ahogy lezárva az egész beszélgetést, arról. Inkább megindulok a sorok között, hogy a cipők világa varázsoljon el.
Kezdőlap
