Ha a tulajdon véred szar alakként gondol rád, onnantól kezdve az önsegítő csoportban fényesre nyalhatják a tökeidet a magasztaló szavaikkal, piedesztálra emelhetnek a veterán klubban a hőstetteid miatt, tarthat a szomszéd dinoszaurusz a világ legrendesebb fickójának is, mert minden hétvégén bevásárolsz neki és még a hűtőig is viszed a szajrét, akkor is szar alakként gondolsz majd magadra is. Elvégre egy apa dolga minimum az lenne, hogy nevelje a saját kölykét, és annak valami példát, vagy affélét mutasson. Helyes irányt, morált, erkölcsi iránytűt, meg minden közhelyekben puffogtatott unikornisfingot. A helyzet az, ha nem megfelelő időben jön a gyerek, az asszonyt meg még annyi eszed se volt, hogy meggyűrűzd, te meg látástól-Mikulásig dolgozol a hazádért – mert elvileg valami ilyesmit tesznek a hősök -, aztán még össze is szedsz egy jó kis traumát a harctéren, akkor garantált annak a kis csupasztalpúnak a pocsék gyerekkor. Amitől az anyja nyilván védte egy darabig, Dolph meg talán két éves koráig látta is, évente cirka kétszer, de ezt is meg lehet unni, főleg ha a párod, aki elvileg a család támasza kéne legyen, abban az évente két alkalomban is amikor otthon van használhatatlan. Mert amikor itthon van vissza vágyik, amikor pedig ott, akkor haza.
Tehát kvázi apaként megbuktál. Mert amikor visszamerészkedett az életedbe a kölyök, akkor te épp az üveg alját nyaltad, meg a saját önsajnálatodban fuldokoltál – leszereltek egy sérülés miatt amiből fel kellett épülnöd, céltalanná vált a lét, és a sok évtized alatt felhalmozódott sikertelen vagy rosszul elsült bevetések újra és újra ott keringtek a fejedben. Tompítani kellett, mert az öngyilkosság gondolata bár néha igen közeli barátoddá vált, akkor is gyáva és férfiatlan. Persze megverni a gyereket, mert lop tőled, meg mert épp tetőztek a rémálmok a fejedben kevésbé az....mindegy.
De ebből is felállsz, mert már túlélted, hogy az asszony otthagyott, és bevállaltad, hogy a gyerek úgy tudja te léptél le. Azt is túlélted, amikor lelőtték a helikoptered, és egy kivételével mindenki aki rajta volt, akit épp próbáltál biztonságba szállítani meghalt – vagy a helyszínen, vagy a kórházban-, kivéve te. Te kurvára azt is túlélted, persze McCoy nemvolt olyan szerencsés, őt egy életre tolószékbe juttatta az eset- juttattad te. Még az az utáni rehabilitációt, és azt is átvészelted, hogy visszahelyeznek. Tíz év. Még ennyi az, amit lehúztál ott, mielőtt szolgálatra alkalmatlannak kiáltottak ki egy újabb sérülés miatt. Újabb kurva rehabilitáció, és ugye akkor kezdett az az üveg, meg a benne lévő maró lötty jobb kedvet csinálni. Egy darabig.
De mára ennek is vége, és ezt a zsebedben lévő érme is bizonyítja. Meg az, hogy van rendes állásod. Újra repülhetsz, újra felépítetted önmagad. Még most is ökölbe szorul a kezed, ha bevillannak szánalmas éveid, amikor még gyenge hulladék voltál. Többet nem engedheted ezt meg magadnak, bár az a kis – illetve már nem is olyan kicsi – gyökér, aki a neved viseli olyan könnyedén húzogatja a régi dühöd, és sérelmeid okozta lobbanékonyságod a felszínre, mintha nem egy tonnányi önsegítőcsoport, kávé, munkamánia, meg önutálat alatt heverne lelakatolva.
Szóval rozzant tagjaiddal nekiálltál megint sportolni. A csípőd fáj, a térded ropog, a vállad kuka, a hátad is csak akkor boldog, ha a kemény kanapédon alszol el, de a feszültséget le kell vezetni. Az életedet meg egyben, lehetőleg valami egyenes pályán kell tartani.
Vezeklésképp azon túl, hogy néha ordibálsz vele, igyekszel már némi irányt mutatni annak a taknyosnak, meg bármilyen hálátlan kis tetű is időnként, van kulcsa hozzád, meg emlékszel is mi a kedvenc kajája, és alkalmanként talál is belőle a hűtőben. Az ő kedvenc piájából sem azért van mindig egy vagy két üveggel nálad, hogy majd te megidd, hanem hogy legyen mit ellopjon. A készpénzt sem az Alzheimer miatt felejted az asztalon.
Újonnan meg a nyakadon maradt kölyökkutya miatt járnak vitustáncot az idegeid, de ennyi vezeklés kell ahhoz, hogy újra jobb embernek érezd magad.
Persze...míg azt a véred ki nem mondja, akkor sem leszel jó ember....igaz?

- Nem! Na na na hé! Blöki! Kifelé! - mereszt nagy szemeket és kezeivel jelezvén nemtetszését a kölyökkutya felé hadonászik aki épp most ugrott be a leeresztett ablakon, míg ő a csomagtartóba pakolt. New York nem a bűntelenségéről híres, így igazából a saját épségét kockáztatta azzal, hogy leeresztette az ablakot, de Theo – már csak a mostani tettéért is megérdemli, hogy azon a becenevén említse, amit utál – sikeresen belehalasztott valamit, aminek eredetére még nem ért rá rájönni, így a kényszer nagy úr lévén kockáztatott. Erre most ahelyett, hogy egy kocsitolvajjal viaskodna a kiszellőzött kocsiban, épp a bundásmuskátlira mered aki láthatóan játéknak veszi az egészet, és mormogó, gurgulázó hangokat kiadva csóvál, és dobálja magát a bőrülésen. Dolph tehetetlenül néz körül, hátha előkerül a gazdája, de az utcán sétálók egyöntetűen le se tojják, hogy mi folyik a 66-os Chevrolet Chevelle Malibu hátsó ülésén. Még párszor rápróbál a „Kifelé!” és a „Takarodj Blöki!” parancsszavakra, még ajtót is nyit, hesseget, komplett koreográfiát rittyentve a siker érdekében, de foganatja nincs. A kölyök ugyan úgy, szenvtelenül mosolygós pofával teszi le a szőrös alfelét és láthatóan kényelembe helyezkedve dől a háttámlának.
- Héj! Joe....van egy kis problémám. Hogy a faszomba szállítasz ki egy kutyát a hátsó ülésről? - támasza a kocsitetőre fektetett alkarján a homlokát pár perccel később és úgy beszél a telefonba. - Hülyének nézel? Igen próbáltam. Azt is......Azt is. Megpróbálta lerágni a kezem. - mély sóhajt, és kiegyenesedve az orrnyergére csíp. - Nem egy kölyök.... honnan tudjam, hogy nem veszett?! - a hallható röhögésre a vonal túlvégén az égnek emeli a szemeit és becsapja az ajtót, majd megindul a vezető oldal felé. - Kibaszott vicces. - morogja a bajsza alatt. Tény, hogy állat közelébe Joe két kutyáján kívül nem igen ment az elmúlt cirka húsz évben. Arra való tekintettel kímélte meg az állatállományt magától, hogy a lakásában lévő egy szem fikusz is egy dramaqueen állapotban vagy haldoklik, vagy random a tél közepén hajt ki két levelet, amit egy csepp víz hatására el is dob a picsába, hiába olyan kiszáradt a földje, mint a Szahara. Könnyen következtethető ebből, hogy szart se tud a hátsó ülésen lihegő törpedémon működéséről. Persze a reklámok öntik magukból, hogy mivel etesd, meg mivel ne legyen büdös a kárpit, sőt, volt a kezében póráz is, az elmúlt két hónapban, amikor a kedvenc kávézójában egy szemtelenül fiatal hölgy megkérte, fogja meg a padlócirkálóját, míg mosdóba megy. A szomszéd dinoszaurusz virsli-lényét is vitte már le az első kockabetonból kiálló kóróig, hogy könnyítsen magán, amikor az megkérte. De ez? Mi a fenét kezdjen ezzel itt?
- Remélem Hank és Raver nem reggeliztek ma még. - tekint a visszapillantóba, és már elégedettebb vigyor ül ki a képére a válaszra. - Remek! Akkor most teszteljük, mennyire éhesek..! Ó, nem nem haver, te mondtad! - felröhög – Nem úgy értetted? Az szopás. - bontja a vonalat, a telefonja az anyósülésen landol, míg kihajt a forgalomba.

Laza két órával, és jó pár ősz hajszállal később hajt be a reptérre, megállva az egyik hangár mellett leállítja a motort, és hátrafordulva méregeti az időközben elfeküdt gizda kis jószágot, aki most érdeklődve emeli meg a fejét, és meredten bámul vissza rá.
- Remélem kutyákkal szemben is akkora az arcod, mint velem, mert ha nem, kiforgatnak a bundádból.... -
- Az már a kötődés jele, ha beszélsz hozzájuk....szerintem tartsd meg. - szólal meg egy hang az autón kívül, és Joe kócos feje tűnik fel az ablakban.
- Kuss. Hol az a két rágcsáló írtó? - löki ki az ajtót nyögve Dolph, és kíváncsian kémleli, mikortűnik fel a két óriás bundás. Túloz, nyilván túloz, nem állatellenes ő, csak megvan a maga millió problémája, és nem hiányzik neki még egy a kupacra. Tényleg nem.
- Gondolom mindjárt jönnek. Elvitted valahová megnézetni van e benne chip?- nézi meg magának közelebbről is a barátja behajolva a kocsiba, és minden akadály nélkül simogatja meg az állatot. Semmi morgás, de még egy fogvillantós csattogtatás se. Remek.
- Nem, lesz egy fuvarom, majd utána...gondolom. - hallja, ahogy nagy ugatás kíséretében érkezik a két buldózer, és Joe mellett tolakodva szimatolnak be a járműbe. Minden izma megfeszül, és közelebb lépve még a levegőt is benntartva mered az ismerkedésperceire, de a két németjuhász rövid szimatolás és bökdösés után nyalogatni kezdik a kölyköt, aki immár bátran bújik elő, és a betonon folytatják a játékot.
- Megkönnyebbültél mi? - röhög fel a barátja, és érzi a vállán landoló kezet. Szerencsére a jó vállán, de az arca így is megrándul, leginkább egy „menj a faszba” grimaszba mintegy rekacióként a szavakra. - Ha nincs benne chip, Ed lehet örülni fog neki. - indul befelé a másik férfi. - De most szedd össze magad, egy perc késésben vagy. - kocogtatja meg az óráját.
Egy kamasz mellé még egy kölyök is? Kibaszottul reméli, hogy van benne chip....

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

A gyerekek - kiváltképp a kamaszok - dolga az, hogy utálják a szüleiket, megkérdőjelezve mindent amit értük tettünk, amit feláldoztunk, amiért hálásak kellene lenniük. Ezért is annyira hálátlan feladat szülőnek lenni. Nap mint nap szembesülni azzal, hogy az utódod a hátad közepére kívánja a létezésed embert és idegrendszert próbáló feladat. Talán egyszer - legalábbis bízzunk abban- eljön annak is az ideje, hogy felfogja és megértse mennyi áldozatot hoztál érte. Akkor is, ha most ezt nem látja, és akkor is, ha ezt miatta te magad is megkérdőjelezed. Szinte lehetetlen feladat a hazát, a családotat és önmagadat is szolgálni.
Nagyon élveztem az előtörténeted minden sorát, nagyon választékosan és szórakoztatóan fogalmaztál, szívesen olvastam volna még belőle. A PB választáshoz külön gratulálok, nem találkoztam még sehol David-del, pedig igazán izgalmas karakteralapanyag.
Bízom abban, hogy nemsokára a hálátlan kis porontyoddal is helyreáll a kapcsolatot, ami talán segít majd abban is, hogy értékesebbnek és jó embernek érezd magad. Mindenki terhét nem kell a válladon cipelni.
Egyetértek Joe haveroddal, szerintem is tartsd meg a kutyát
De nem is szaporítom tovább a szót, menj nyugodtan foglald le az arcod és vesd be magad a játéktéren. Színt és rangot admintól kapsz majd !

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!