Ha a tulajdon véreid leszarnak, sosincsenek ott neked, onnantól kezdve mutathatsz bármennyi önbizalmat a világ felé, játszhatod a kiskirályt, mondogathatod magadnak, hogy ez rendben van, ki a fasznak kellenek amúgy is, hangoztathatod basszák meg mindketten, mantrázhatod többet érdemelsz náluk, nem érdekelnek, hihetik azt mások mennyire cool vagy, túlléptél az élet szarságain, mennyi mindent értél el nélkülük, akkor is ugyanoda spirálozódik ki minden a tudatalattidban -- ha beismered, ha nem. Egyik se maradt, erőltette meg magát érted, nem mutattak őszinte érdeklődést feléd mindegy mit csináltál, akkor most végképp mindegy mit csinálsz. Igyekeztél, sose térült meg, próbáltál jó gyerek lenni, szart se ért, hol kitűnni, hol háttérbe olvadni, egyikkel se mentél öt perc figyelemnél többre, és ha már olyan kurvára mindegy, miért ne az önzőbb opciót válaszd minden alkalommal? Ha valami nem tetszik nekik, nem értenek egyet, az ő bajuk, leszarod, magadért csinálod, nem értük -- mást nem ennyit eltanultál tőlük az évek alatt. Szinte beléd vérték, ott pulzál a robbanékony idegrendszeredben, belevésődött a dns-edbe a nekik köszönhetően kialakult kötődési problémáiddal, csökönyös függetlenségeddel együtt.

Kurva hálás vagy nekik mindenért.
El is várják az legyél.

A tiszteletedet nehéz bárkinek megszereznie, a bizalmadat vérért cserébe adod, hiszen az első pillanattól kezdve elárultak, nem vagy naiv, felkészülsz mindig a legrosszabb szcenárióra, így legfeljebb kellemesen csalódsz, ha csodák csodájára valaki olyat sodor eléd az élet. Titkon egy kicsit mindenkit utálsz, mégis sokakkal veszed körbe magad, mert utálsz egyedül lenni, kivéve, ha az alkotás szenvedélyének adózol, ami megannyiszor kapcsolta ki az agyad, segített túl a nehézségeken, ahol nem kell flancos szavakat használnod az önkifejezéshez. Mennyire értenél hozzá egyébként? Semennyire, tűzként kerülöd komoly dolgokról kelljen beszélned, olyanokról, amik számítanak, mert rohadt kevés van belőlük, és nem ez a megszokott számodra. Szarkazmussal hadakozol, gúnyosan odamarsz, kifigurázod a helyzetet, másokat, akik rá akarnának kényszeríteni, nem értettek elsőre se a szép szóból, mert mindent lerendezel magadban, mindent elrendezel egymagad. Te vagy a saját támaszod, az, aki felhúz a mocskos padlóról, úgyhogy széles vigyorral küldesz el mindenkit a kurva anyjába, ha ki mernének oktatni, még szélesebbre tárt karokkal fogadod a sértegetéseiket, mert rohadtul meg se karcolják a felszínt. Sérthetetlennek mutatod magad -- az idő legjavában valóban el is hiszed, hogy az vagy. Nem törődsz mások véleményével, úgy bánsz velük ahogy ők teszik veled, és ezért soha nem kérsz bocsánatot, mert csak kevesek érik meg az idődet, érdemlik meg azt a százwattos, őszinte mosolyod, ami a direkt odatolt arroganciától mentes.

Próbálsz két lábbal állni a talajon, és mégha el is kap a hév, túlzásokba esel, hogy a dopamin a fejedbe szálljon végre, nem vagy tévképzetes, nem élsz álomvilágban, hogy egy nap felkelsz, minden a helyére kerül egy mágikus csettintésre, de nem tudod letagadni, eleged van, csak élni akarsz. Fizikailag lefárasztod magad, kimeríted a tartalékaidat, hogy az agyad pörögjön túl, az apádtól örökölt mérged ne uralkodjon el rajtad, mert nagyon is tisztában vagy vele ez kurvára nem oké, mégha olyan undorítóan jól is esik a pillanatnyi megkönnyebbülés, amikor kiadod magadból. Nem minden nap sikerül jól döntened, makacs vagy, és vannak időszakok, amikor tökre nem érdekel a legrövidebb út nem a legjobb, legszívesebben csak üvöltenél, mert fáradt vagy, képtelen vagy kilőni az agyad fight or flight módját. Hálátlan szarnak, bunkónak jössz le ilyenkor, de most őszintén, mit csinálj? Csak egy kibaszott tinédzser vagy, mégha nem is sok választ el a húsztól. Hiába látod apádon is, hogy más, valamennyire próbálkozik, a sérelmeid sokkal nagyobbak annál olyan könnyen beadd a derekad, elismerd most épp nem volt egy (ex)alkoholista fasz. Túlontúl jól emlékszel a vér ízére a szádban két évvel ezelőttről vagy a fájdalomra, ahogy ketté hasadt az öklétől a fogad, letört belőle egy darab, az állkapcsod sajgásáról nem is beszélve. Éppen ezért újra és újra emlékezteted rá, ha a pillanat hevében akárcsak moccan is, hogy mi van, megint elgurult a gyógyszere, ismét ivott-e vagy van-e kedve azután folytatni, esetleg egy újabb jobb horog leadását követően fog helyre billenni a lelki békéje. Automatikusan odaszúrsz neki, ahol fáj, hogy ő véletlenül se jusson a te közeledbe, ne tehesse meg ugyanezt veled -- se akarva, se akaratlan.
Ne csak ő, leginkább senki se.

Már másfél órája várakozott az igazgatói iroda előtt, a szemeit is unásig forgatta, mire Ms. Phelps odasétált hozzá, hazaengedte. Az anyját próbálták elérni, egyszer sem sikerült, és direkt rossz számot adott meg az apja elérhetőségeként, ezért őt sem sikerült sajnos felhívniuk az iskola falára felkerült graffiti miatt. Egy hét felfüggesztés, a festék leszedése az intézmény által biztosított eszközökkel -- ezzel engedte haza a nő figyelmeztetések sorát követően, amit fene tudja hány fejmosás előzött meg különböző emberektől. Az osztályfőnökétől, az edzőjétől, a tesi tanártól biztosan kapott legalább egyet, de rémlik neki még valaki, aki az elvesztegetett potenciálról papolt, ösztöndíjról, amit sose fog elérni, ha így folytatja. Rengeteg lelkesítő szöveget próbáltak meg leerőltetni a torkán motivációs löket gyanánt, azonban egy sem ragadt meg az agyában, furakodott a bőre alá. Kurva szar hete volt, előző este haza se ment, mert az anyja azt mondta neki keressen más helyet aludni, semmiképp se menjen oda, ami csak tetézte a hét eleji majdnemi meghurcibálását a ház előtt várakozó idegenektől vagy a meleg víz hiányát, amiért a szerelőt nem hívta ki a nő. Igazából a pillanatnyi bosszúsága után már nem bánta, leszarta, az egyik haverjánál aludt, kényelmesebb ágyban, normálisabb emberekkel fogyasztotta el a vacsoráját, mint a sajátja családja.
Az éjszakát átaludta, pihenten kelt, jól indult a reggele, míg meg nem látta az sms-t, mi szerint ma se menjen haza, ami egyből elcseszte a jó érzést a szájában, a nap hátralévő részében végig szar kedve volt -- nem véletlen keveredett már megint bajba.
Leszarta az üzenetet, az anyját, mindent is. Szüksége volt a cuccaira, tiszta ruhákra, kimosnia az edzőcuccát, úgyhogy a távoltartást ignorálta. Bassza meg, ott lakik, az se érdekli jelenleg, ha ismét a konyha padlóján elterülve talál a másikra, miután kiütötte magát egy újabb szartól, amit összevadászott. Átlép felette, megy tovább a dolgára, világért se zavarná meg -- mentőt úgyse hívna, rohadt drága, egyikőjüknek sincs rá mágikus pénztartaléka. Erre számított a felhajtóhoz érve, esetleg egy random pasasra, akivel elhetyeg a nevelője, nem arra, ami fogadta.

A bejárati ajtó résnyire nyitva volt. Önmagában nem lett volna nagy intőjel, nem ez lett volna az első alkalom így marad, de belépve üresség, rengeteg szemét, fenekestül felforgatott szcenárió fogadta, aminek hatására az ideg összeszorította a gyomrát, gombócot formált a torkában, ellehetetlenítve az egyre fokozódó üvöltési vágyát. A konyha szekrények kitárva, a cuccok java hiányzik, egy részük összetörve hever a padlón, a másik ki tudja hol van. Hasonló látkép fogadja a nappaliban, az anyja hálójában, az övében -- csak egy nagyobb doboz maradt hátra, tele ruhákkal, mellette a tankönyvei, a füzetei, a ceruzakészlete, a festékei. A szíve olyan hangosan dörömbölt a halántékában érezte a lüktetést, miközben megkapaszkodott az ajtófélfában, míg várakozott ez az egész egy percen belül egy undorító viccként bukjon ki a zsákból, hogy a sarkon beforduljon a nő, és valami félig összetákolt, de magyarázattal szolgáljon.
Ez nem történt meg.

Megfeszültek az ujjai a festett fán, majd ökölbe szorította a kezét, újra s újra, erősebben s erősebben vágta neki az anyagnak, a vele járó fájdalommal mit sem törődött. A fejébet egyetlen gondolat töltötte ki -- ez nem lehet igaz.

Nem.
Nem.
Nem.
Nem.
Nem.
Nem.

Mérges volt, olyan elmondhatatlanul az, hogy a látása vizenyőssé vált tőle, és a következő másodpercben idegből rúgott bele az ajtókeretbe, aminek az alja azzal a lendülettel szakadt ki a helyéről. Remegett az idegtől, ami végül üvöltés formájában szakadt ki belőle.


Hidd el, nem azért van itt, mert jönni akart -- azért van itt, mert nincs választása. Későre jár az óra, igazából fogalma sincs róla itthon vagy-e vagy zavar-e, legrosszabb esetben elküldöd két korty sör között, és egy életre elkönyveli soha többet fordul az irányodba. A mai nap után erre számít, nem is érti minek jött, a lépcsőn felfelé haladva vagy hatszor lehülyézi saját magát, mert felesleges volt elvonszolnia magát idáig, hogy tőled is kapjon egy istenes pofont, amiből ki tudja lesz-e szó szerinti is, ha olyan kedvedben leszel. Idegesen igazítja meg a dobozt a kezében, a táskáját a vállán, percekig még agyal azon bekopogjon, megnyomja-e a csengőt vagy csak forduljon sarkon, húzzon el a picsába. Baromira fáradt, főként mentálisan, és nem biztos benne hallani akarja az elutasításodat vagy egyáltalán elbírná-e viselni. Félre ne értsd, nem amiatt, mert akkora főnyeremény lennél.
Gondolatban már felkészült rá valami hülye indokkal előáll a haverjának ott alhat-e aznap este is, csőtörés, beáztak, azért állít a küszöbére a cuccaival, mert ahogy neked, úgy neki sem akarja elmondani mi történt. Hova lenne már szánalmasabb a helyzete, ha nem azzal az apró információval kiegészítve, hogy évekkel korábban te, most, pedig az anyja hagyta ott szó nélkül, és tető sincs a feje felett? A gyámügyre van a legkevésbé szüksége, valahogy megoldja, nem sok van hátra a tizennyolc betöltéséhz, addig eltusolja a dolgot, kihúzza valamilyen módon, mégha halvány elképzelése sincs jelen pillanatban a hogyanról. Jelenleg nagyon kevés mindenről van.
Vesz egy nagy levegőt, három számol, mire hármat kopogtat az ajtódon, és ismét végigfutja mit fog neked mondani, enyhén dacosan, hogy ne fogj szagot, ne kelljen magyarázkodnia. Nagy pofával előadja megadja a lehetőséget arra jobb fater légy, örülj a jelenlétének, de azért nem fog állandóan megörvendeztetni a jelenlétével, és ne hidd azt befoghatod mindenes cselédnek, ja meg megint nagyobbnak tűnik a sörhasad, ahhoz is gratulálnia kell, az elkerülhetetlen -- ez még igaz is, mindketten tudjátok. Igyekszik majd nem nyúzottnak tűnni, nem olyannak, mint egy fülét farkát behúzott, már szarrá ázott, kóbor kutya, aki az eső elől kér menedéket, miközben pontosan így érzi magát. Be fog szólni, ellenben vissza fogja magát fogni, és ugyan megfogadja nem hagyja egy pillanat erejéig sem, hogy kérésnek, könyörgésnek tűnjön a felbukkannása, ne tűnjön fel neked mekkora szar van a jelenléte hátterében, ami felől nincs kétsége nem is fog, mégis...
- Csá fater. - ahogy nyílik az ajtó kivágja a szokásos vigyorát, benne egy adag keserű nyájassággal, enyhe gúnnyal, ami a személyednek szól. Elhatározta, ha ki is rakod, nem fogja hagyni lásd rajta miként érinti, az a kibaszott mosoly ott marad a helyén.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Az egyik legrosszabb amit egy gyerekkel tehetnek a szülei az az, ha teljesen magára hagyják. Attól a ponttól kezdve valami megtörik benne és többé màr sosem képes úgy funkcionálni vagy viszonyulni másokhoz, ugyanis egy számára jól érzékelhető fallal veszi körbe magát, ami megvédi az újabb fàjdalomtól. Benned sem zajlott ez másképp. Korán tapasztaltad meg milyen érzés az élet a szülők biztonsága nélkül ahogyan azt is, hogy a nap végén csakis magadra szàmíthatsz. Ezután a felismerés után mindent megtettél, hogy elzàrd jó mélyre az érzelmeidet, ahol képes leszel megvédeni másoktól. Hisz ez másképp nem működik - vagy rájössz hogyan állsz fel a padlóról vagy elevenen felemészt az egész. Ezek után egy kicsit sem meglepő, ha olykor ellenségesen viszonyulsz a környezetedhez vagy hevesebben reagálsz egy-egy helyzetre. A helyedben ki ne tenné?
Tetszett ahogyan megfogalmaztad a karaktered jellemét, a történetedet és kívánom neked, hogy a továbbiakban több olyan helyzetben legyen majd részed, amelyek segítenek átvészelni az elmúlt időszakot. Megérdemelnéd végre, hogy normálisan fellélegezhess.  
Köszönöm, hogy olvashattalak.  

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!