“Hoy te quiero más que ayer, pero menos que mañana”
Félek, nem, szinte már rettegek, hogy az a rózsaszín buborék, amit itt építettünk magunk köré bármelyik pillanatban kippukadhat, hogy aztán szembenézzünk a csúnya és fájdalmas valósággal. Nem vagyok jó ember. Nem vagyok az a férfi, akinek Millie lát, akinek lennem kellene érte. Nem akarom, hogy szembesüljön a fájdalmas valósággal, az alkohol problémáimmal, a serencsejáték iránti szenvedélyemmel. Még nem jött el annak az ideje, hogy arcul csapja a jéghideg valóság rólam. Még élvezni akarom azt, amit nyújtani tud nekünk ez a hely, ez a hirtelen kialakult szerelem. Még meg szeretném mutatni neki, hogy milyen vagyok valójában. Legalábbis akkor, amikor nem a játékok vagy az alkoholgőzös éjszakák uralják az életem. Be akarom bizonyítani neki, hogy van jó oldalam, mert amikor hidegvizes zuhatagként kapja nyakába majd a valóságot, ebbe kapaszkodhatunk. Az együtt eltöltött közös napok emlékébe, és a reménybe, hogy képes vagyok a változásra. Én magam nem vagyok erről teljes mértékben meggyőződve, de szeretném, ha Ő ezt hinné rólam. Ha elhinné és hitet adna nekem is. Hosszú, hosszú évek óta nem jártam a szülöföldemen ahogyan a szüleimmel sem találkoztam. Nem is tudom, hogy egyáltalán van-e még közös témám velük. Fogalmam sincs, hogy ennyi idő távlatából, ennyi hazugság után még mit mondhatnék neki. Az azonban egészen biztos, hogy meg akarom látogatni őket. Meg kell ismerniük Milliet és meg kell győzödniük arról, hogy jól vagyok. Arró nem is beszélve, hogy Beca kiszedi a szemeimet, ha úgy utazom vissza New Yorkba, hogy az ősökről megfeledkezem. Túl nagy a kockázat. Bevallom, kicsit féltem attól, hogy esetleg szívem hölgye túlságosan korainak ítéli meg a találkozót, de az, hogy végül mégis rábólint a dologra elégedett mosolyra késztet. Széles, szemmel láthatóan büszke mosollyal hajolok hozzá közelebb, hogy hálámat csók formájában rebegjem ajkaira. - Imádni fognak! Ez nem csak bíztatás, ebben teljes mértékben meg vagyok győződve. Anya a tenyerén fogja hordozni és egész este a kívánságait lesi majd. Ez a nő határozottan tudja, hogy hogyan játszadozzon velem, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy pillanatok alatt elveszítsem a fejem és csak arra vágyjak, hogy minél előbb széttépjem rajta a ruhát. Minden érintése, minden egyes szava csigázza bennem a vágyakozást. Ez az őrült boszorkány pedig még élvezi is azt a kínt amit felkorbácsol bennem. Alsó ajkaimat beszívva vonom még közelebb magamhoz, hogy tenyeremmel átölelhessem vékony derekát. Én már csakis arra vagyok kíváncsi, hogy mégis milyen meglepetést tartogat számomra. Bár elképzeléseim vannak. - Oh csakugyan? szalad fel a szemöldököm miközben tekintetemmel arcvonásit fürkészem. - Na és mégis mit szeretnél mutatni? egy-két mozdulatot még én is tudok mutatni, amit eddig nem mutattam még meg. - Oh dehogyisnem érdekel. Felőlem már most is mutathatsz valamit... Már el is felejtettem, hogy táncolni akartam menni. Jó lesz nekem a szobában, zárt ajtók mögött ezzel a nővel. Sőt, nem is vágyom ennél többre. Gondolataim mindig visszatérnek ugyanoda, ahhoz a bizonyos mondathoz, amit az előbb suttogott kedvesem a fülembe. Habár már régen egymás kezét fogva sétálunk, én még mindig érzem törékeny testét karjaimban. Csak akkor sikerül valamennyire vissztéríteni gondolataimat a jelenbe, amikor a lezárt strand kapujába érkezünk. Nem én vagyok a tisztesség és a törvénytisztelés mintapéldánya, úgyhogy eszemben sincs a „betörés” ellen felszólalni. Sőt, még tetszik is, hogy Millie ennyire bevállalós és pajkos. Á6segítem őt a kerítésen, majd egy gyors terepszemlét követően én is átmászom az egyébként nem túl biztonságos kerítésen, hogy másodpercekkel később, már kedvesem kezét fogva sétáljak a tenger nyugodt vize felé. Nagyon régen nem éreztem ezt a mindent elsöprő békét és nyugalmat, még annál is régebb volt, hogy azt éreztem fontos vagyok valakinek. Tudom, hogy el fogom baszni a dolgokat, valahogy mindig sikerül mindent elrontani, de most még élvezem, hogy minden tökéletes. Vallomását hallva egy pillanatra megáll bennem a levegő. Tudom, hogy komolyan gondolja, hogy a kimondott szónak jelentése van. Tudom, hogy valójában így érez és azt hiszem ez egy egészen kicsit megrémiszt. Sokkal hosszabbra sikeredik a hatásszünet, mint amit szerettem volna. Ujjaimmal végigcírogatom arcát, hüvelykujjammal álla alá támaszt vonom közelebb magamhoz, hogy mielőtt bármit is mondanék csókkal hintsem be ajkait. - Én is kicseszettül szeretlek. Nem, nem akartam szerelmes lenni, de igen, minden szavam őszinte és valóban így is érzek. Félelmetes még saját magamnak is beismerni. - De most más terveim vannak veled hajolok be picit, hogy egy határozott mozdulattal a vállamra kapjam őt. Kezeimet átkulcsolom feneke alatt a combján és megindulok a hívogató víz irányába. - Nem bánod, ha vizes lesz a ruhád igaz? egyik kezemmel megpaskolom a fenekét, miközben egyre beljebb gázolok a vízben. Ha ellenkezne szorosabban fogom. Amikor már körülbelül a csípőmig ér a víz, egy erőteljes és határozott mozdulattal beledobom a vízbe. - Végállomás! elégedett vigyorral nézem ahogy a lány belecsobban a vízbe.
“Hoy te quiero más que ayer, pero menos que mañana”
Az elmúlt hónapok történéseit nehéz lenne néhány mondatban összefoglalni. Néha olyan érzés, mintha ébren álmodnék, máskor pedig nehéz elhinni, hogy ez a sok jó ami velem történik az valóság. Éveken keresztül, minden erőmmel küzdöttem az ellen, hogy bárkinek esélye legyen ahhoz, hogy megérinthesse lelkemet és szívemet. Harcoltam mások és önmagam ellen, nem akartam szeretni. Aztán villámcsapásként lett része életemnek Millie, bekúszott a bőröm alá, észrevétlenül lett úrnője a szívemnek, lelkem és testem birtoklója. Még mindig nehéz elhinnem, hogy az elmúlt időszak eseményei valóságosak, és nem lázálomban fekszem valahol magatehetetelnül. A szerencse úgy érzem, hogy átpártolt hozzám, annyi viszontagságos idő után, végre az én oldalamon áll. Mindez azzal kezdődött, hogy néhány hete elnyertem egy álomutazást a szülöföldemre. Közel egy évtizede nem jártam városban ahol születtem, nem kóstoltam anyám főztjét, nem ölelt szerető karjával apám. Elrejtőztem New York nyüzsgő, bűzös nagyvárosában, hogy ne láthassák rajtam mennyire megváltoztam, hogy már nem az a reményekkel teli Jesus vagyok, mint akit utoljára láttak. Lelkem már áthatja a sötétség, a hazugság a keserűség és a függőség mérgező egyvelege. Nem akartam, hogy lássák rajtam mennyire padlóra küldött egy ostoba nőszemély és a viszonzatlan szerelme. Nem akartam, hogy szégyenkezzenek miattam. Most sem lennék itt, ha azon a bizonyos estén nem vesz oltalma alá Fortuna istennő és nem ízlelem meg a győzelem ízét végre. Már nekem is kijárt egy kis szerencse, megérdemeltem. Három napja már, hogy élvezzük a kubai napfényt, a tenger nyújtotta örömöket, a vibráló színeket és nem utolsó sorban a hálószobánk nyugalmát. Három napja már, hogy folyamatosan nyugtalan szívem, viharként tomboló lelkem végre hazatért. Megnyugodott a lelkem mert végre ott vagyok ahol lennem kell. Azt hiszem, hogy ez lehet az oka annak is, hogy a vitáink száma a nullára csökkent az ittletünk alatt. Szerelmünk eléggé viharos, hangos és szenvedélyes, mindkettőnkben túlságosan nagy a makacsság. Gondolataimba merülve, némán bámulom a nap lenyugvó sugarait, amik rózsaszínné festik az ég alját. Hüvelykujjammal köröket rajzolok kézfejére, ami belesimul tenyerembe. Közelebb vonom őt magamhoz. Vállaimon nyugvó fejére puszit hintek, miközben belélegzem illatát. Az illatot, ami beivódott lelkembe, amit millió illat közül is felismerek. - Arra gondoltam, hogy meglátogathanánk a szüleimet. Mit gondolsz? Lenne kedved hozzá? Pillantok rá szemem sarkából. Nem, nem akarom erőltetni a dolgot, tudom, hogy még túl friss a kapcsolatunk, még mi magunk is tapogatózunk és próbáljuk felfedezni egymást, de ha már itt vagyunk, vétek lenne nem meglátogatni a családomat. Megjegyzését hallva magasba ugranak a szemöldökeim, ajkaimra széles mosoly költözik. - Nocsak, táncolni vágyik a kisasszony? csipkedem meg szabad kezemmel játékosan a hozzám közelebb eső oldalát. - Akkor javaslom, hogy ma estére csípd ki magad asszony, bemutatlak a forró kubai éjszakának. Én egy kis táncra soha nem fogok nemet mondani, ahogyan ennek a mindig mosolygós, hibabnt nőszemélynek sem tudok nemet mondani. Boszorkány. Megbabonázott és elérte, hogy teljes szívemből szeressem. - Na de cicám! támaszkodom neki hanyagul a zárt kapunak, meglepett tekintettel fürkészve szívem hölgyének arcvonásait. - Valami azt súgja, hogy kegyed rosszban sántikál. Nem különösebben riaszt meg a gondolata annak, hogy betörjünk egy privát strandra? Elvégre ki az aki birtokolhatja és kerítéssel elzárhatja azt a partot, ami mindenkit megillet? Ki mondhatja, hogy övé a tenger egy darabja? - Csak utánad szépségem. hajolok közelebb hozzá, hogy előbb csókjaimmal hintsem be meztelen vállának vonalát, majd mutatóujjammal sétáljak végig csupasz bőrén, hosszan végig a karján, majd a derekán, ahol ujjaim már a ruhája anyagával találkozik, egészen le a csípőjén, majd a combján, mígnem újra puhaságát érezhetem ujjaim alatt. - Csak utánad... pillantok fel rá ismét, majd mindkét kezemmel bakot tartva neki várom, hogy a segítségemmel átmásszon a kerítését, majd én is követem őt.
Kezdőlap
