One Pair:
Jesus nem hisz a párkapcsoltban. Nem hisz a szerelemben, az örökkön örökkében. Ő a pillanatnak hisz, abban leli örömét ami éppen aktuális. Nem kesereg a múlton és nem épiti a jövőt. Egyszerűen megelékszik a jelennel. Nem akar kapcsolatot, nem akar családot, nem hiszi, hogy számára ebben van a jövő. Mégis, hosszú egyedül eltöltött éjszakákon összeszorul a szíve a magánytól. Nem veti meg a nők társaságát, de a szívében egyetlen nő arcának emléke él, akit egyszerre gyűlöl és szeret még közel öt év távlatából is.

Two Pair:
Közel harminc évvel ezelőtt párban látták meg a napvilágot a nővérével Rebecával. A néhány percnyi különbség ami kettejük között van, szinte az egész életükben jelen lévő motívum. Nővérével ellentétben Jesus mindig mindenhonnan elkésik, a fél órás csúszás nála már szinte természetes.  Testvérek, de mondhatni mindenben eltérnek egymástól, mégis a különbözőségek ellenére is van közös pontjuk. Bár Jesust sokszor idegesítette a nővére jelenléte, sokszor kívánta azt, hogy bárcsak hagyná egy kicsit magára, az amerikában töltött évek alatt rádöbbent, hogy mégis mennyire hiányzik neki a nővére, hiszen párban járni sokkal jobb, mint egyedül. Mindig igyekezett megvédeni őt, távol tartani az olyan társaságtól, amibe a fiú rendszerint keveredett. Az elmúlt öt évben, megcsappant a kommunikáció kettejük között és a férfi minden egyes nap rádöbben, hogy hiányzik neki a testvére, hiányzik neki Kuba, a családja, az a legkör ami az otthonára annyira jellemző, még a vasárnapi templom is hiányzik. Mégsem beszél velük, mégsem utazik haza, mert egyedül már megszokta. A kettő talán nem mindig annyira jó.

Full House:
Szabadidejében két dologgal szereti elütni az idejét. Na jó, legyen három. Minden péntek este, kivétel nélkül a kedvenc kubai bárjában tölti az idejét, rendszerint rum, tequila vagy sör társaságában. Ebben a klubban minden alkalommal felidézúdnek a fiatalságának pillanatai, újra és újra hódolhat a tánc varázsának. Egy a lényeg: legyen teltház, legyen zene, legyen tánc. Ezeken az estékén mindig egy kicsit normálisnak érzi magát. Gyönyörű lányokkal ismerkedik, akiket rendszerint el is felejt néhány óra múlva. A szombat este a szerencsejátéké. Ilyenkor rendszerint póker játszmákon vesz részt, próbálgatja a szerencséjét, kaszinózik, elszórja azt a nehezen megkeresett pénzét is. Hajszolja a szerencsét, eddig kevesebb, mint több sikerrel. A vasárnap a pihenés, az üres sörös és pizzás dobozok, a filmek, a fafaragás napja. Rendszerint sötétedésig ül az erkélyen, a brooklyni várost bámulva, cigarettázva és a szerencsétlenségére gondol.

Flush:
A véget nem érő tartozások listája. Lassan már ő maga sem tudja követni, hogy kitől mennyit kért kölcsön, kinek mikor kell visszaadni a pénzt. Minden kopogásra összerezzen, minden telefoncsörgés felidegesíti. Jesus imád pókerezni de a kártyajáték valamiért kifejezetten távolságtartó vele. Száz amerikai dollárral kezdődött a lista, New Yorkba költözésének napján és mostanra már olyan hosszú, hogy egy élet is kevés lenne törleszteni. Emiatt már háromszor költözött Brooklynon belül, de az uzsorások valahogy mindig megtalálják. Csak egy kis szerencse kellene.

Royal Flush:
A legszerencsétlenebb embernek is van néha szerencséje. Jesus életében ez akkor van, mikor sikerül nyernie kártyában. Amikor nem üres zsebbel megy haza, amikor megengedhet magának még több zsetont, amikor Fortuna istennője homlokon csókolja. Minden normális ember törletesztené az adósságait ilyenkor, Jesus azonban magát jutalmazza meg inkább, rendszerint újabb és újabb játékokba fizeti be magát, minden egyes alkalommal az újabb nyereményben bízva. Valamikor hitt Istenben, hitt abban, hogy mindennek oka van, ezért is tetováltatott a vállára egy keresztet. Mostanában viszont csak a kártyában bízik, a szerencsében hisz és minden hétvégén azt reméli, hogy ismét megöleli őt a jószerencse istennője.


Lábaimat felpockolom a székre. A hűvös New Yorki levegő szinte már csípi a bőröm, de nem vagyok hajlandó felöltözni. Meztelen felsőtestem kivörösödött a hidegtől, itt-ott már szinte fáj. Ez viszont most egyáltalán nem érdekel. Hátradöntöm a fejem miközben kifújom a füstöt és az elbaszott életemre gondolok. Nem értem, hogy miért és hogyan siklott ki ennyire. Az este elfogyasztott sörök üvege szerteszét hever körülöttem a terasz faszerekezetes padlóján. Nem vágytam társaságra úgyhogy egyedül ittam. Elég megszokott dolog nálam, hogy egyedül maradok. Vannak napok, amikor egyáltalán nem vágyom a társaságra, máskor meg semmire nem vágyom jobban mégis messziről elkerül mindenki.
Beleszívok a cigibe. Lassan teljesen leégett már, a csikk perzseli az ujjamot. Nem fáj. Tíz éve már hogy Amerikába költöztem. A remények földjére, az új élet reményében amire mindenki vágyik. Magam mögött hagytam a családomat, az otthonomat, a szeretett országomat és mindent ami olyanná formált amilyen vagyok. Illetve olyanná, amilyen voltam. Egy évtized távlatából már hűlt helye annak a fiatal, reményekkel teli, életvidám fiúnak aki voltam. Akkor nagy reményeket szövögetve ültem fel a repülőre, mostmár csak abban bízom, hogy sikerül átélni egyik napot a másik után. A csikket egy elegáns mozdulattal átpöccintem a korláton. Fel kellene állnom, de minden mozdulatra szédülök, talán kicsit túlzásba vittem a piálást. Karjaim ernyedten lógnak mellettem, pillámra lassan álom nehezedik. Még kényelmes is lenne ez a pozíció, ha nem lenne ennyire hideg.
Lehunyom a szemem és felidéződik bennem a Texasban töltött időszakom minden pillanata. Látom magam előtt az arcát. A pillantást, amit soha nem tudtam elfelejteni. Hallom fülemben csilingelő nevetését. A hatalmas, sötétbarna szempár amivel minden hülyeségre képes volt rávenni. A játékos nevetés, amiért képes lettem volna meghalni is. Látom gyönyörű alakját abban a gusztustalan virágos ruhában, ami olyan jól állt neki és amiben először megpillantottam. Szinte hallom ahogy a nevemet szólítja, ahogy újra és újra azt mondja szeret.
Kinyitom a szemem, hogy a rideg valóság a vesémig hatoljon. Én itt vagyok New Yorkban, ő ki tudja a világ melyik felén sütteti magát az újgazdag férjével. Neki olyan éelete van amire mindig is vágyott és amit én soha nem tudtam volna megadni neki, én pedig itt ragadtam felhalmozódott adósággal, szerencsejáték függőséggel, alkoholizmussal és egy munkával amit utálok. Szánalmas vagyok.
Óvatosan felülök, hogy asztalról elvegyem a cigimet. Rágyújtok. Az utóbbi fél órában már harmadszor. Az egész világ forog körülöttem, rákönyökölök a combomra miközben slukkolok a cigiből, abban bízva, hogy képes vagyok megtartani a sajűt súlyomat. Szerencsére egyedül élek, mögöttem a sötét, üres lakás. Csak a szétszórt üvegek és pizzás dobozok vesznek körül.
A kártyára gondolok. Arra, hogy holnap este talán végre megcsinálom a szerencsémet. Holnap este végre az én napom lesz, nyerek és új életet kezdhetek. Talán hazaköltözöm a nyeremnyből Kubába, vagy valahová máshová. Ahol nem ismernek, ahol egy új Jesus lehet belőlem, ahová nem üldöznek többé a gyönyörű barna szemek. Talán végre eljött az én időm.
Remegő ujjakkal nyomom ki a félig elszívott cigit. Elég az önsajnálatból, elég a hidegből. Óvatosan, már-már lassított mozdulatokkal állok fel és indulok el a nappali irányába. Csak odabent érzem a meleg jótékony hatásánáak köszönhetően, hogy mennyire átfagytam. A halóig már nincsn erőm eljutni úgyhogy végignyúlok a kanapén, még az sem zavar, hogy ráfeküdtem egy üres kajás dobozra. Alvásra van szükségem, pihenésre, hogy reggel újult erővel vágjak neki a napnak. Mert holnap nyerni fogok. Érzem. Vége a szánalmas életemnek és egy új veszi kezdetét. Így lesz, tudom.