Oliver & Desiree

-Még nem végeztél? – Kérdezi az egyik barátnőm az egyetemről, miközben türelmetlenül ácsorog a pult előtt, láthatóan már alig várja, hogy beszabadulhasson a táncparkettre. Nem csodálkozom. Az elmúlt hét eléggé húzós volt az egyetemen, beadandók beadandók hátán, én meg ugye mellette továbbra is minden lehetőséget elvállaltam, ami szembejött, pontosan ezért dolgozom ma is, szombat este.
- De, nemsokára igen. Már csak öt perc. Utána gyorsan átöltözök és mehetünk táncolni. – Biztosítom, miután rápillantottam az órámra. Aztán gyorsan kiszolgálom sörrel a sorban következő embert.
-Egy örökkévalóságnak tűnik. – Panaszkodik Jess, miközben fél szemmel a felhozatalt méregeti. Csak mosolyogva megcsóválom a fejem, miközben pár shotot szolgálok ki egy csapatban érkező fiatalnak.

-Menj csak, Desi. Megérdemled. – Mosolyog rám a főnököm, mire nagy mosollyal küldök neki egy puszit a levegőben, amire elneveti magát, de én már pördülök is ki az öltözők felé, hogy gyorsan rendbe szedjem magam a meló után, mielőtt belevetném magam az éjszakába. Szerencsére már előre úgy készültem, hogy tudtam, amint végzek, a munkával úgyis itt maradok bulizni Jessel. Kézenfekvő, mert már nem egyszer beugrottam pultosként dolgozni, így némi kedvezményt is kapok, amikor az alkoholról van szó, amit természetesen ki is szoktam használni. A ruhám tehát már bent vár az öltözőszekrényben, csak egy gyors zuhany, átöltözés, sminkfrissítés és már kész is vagyok, mintha alapvetően is bulira érkeztem volna, nem pedig a pult másik oldaláról ugrottam volna át, hogy immár én is vendég legyek.

Még szinte ki se lépek a tömegbe, Jessica már karon is ragad és ránt be a táncolók közé, amire önkéntelenül is felnevetek, de eszemben sincs tiltakozni. Egész nap erre vártam. Egyből felvesszük az éppen aktuális szám ritmusát, és mit sem foglalkozva a körülöttünk lévőkkel kezdünk el táncolni. A tánc az egyik olyan dolog, ami képes teljesen kikapcsolni, mert olyankor csak én vagyok és a zene. Nem érzékelem a körülöttem lévő tömeget, nem érdekel az se, ha egy csomó szempár rám szegeződik, csak teljesen beleveszek a ritmusba. Egy idő után elsodródom Jesstől és egy-két sráccal kezdek táncolni, de mindegyikőjüket elég hamar kifárasztom, így egy idő után lemorzsolódnak. Fáradhatatlannak érzem magam, akár egyedül is végig tudnám táncolni az éjszakát. Az újabb táncpartneremtől elszakadva, most már egyedül táncolok, Jesst már teljesen elvesztettem a tömegben, de nem is baj, biztos vagyok benne, hogy gőzerővel próbál pasit szerezni magának, amiben én úgyse lennék partnere. Biztos szép estéje lesz, ha sikerrel jár.

- Everly, ezt nem teheted velem. Két hét múlva van a születésnapjuk, mi az, hogy akkor akarják őket elvinni a nevelőszüleik? Te is nagyon jól tudod, hogy én nem tudok elmenni sehova sem! - úgy szorítom a telefont, hogy a kezem bele fájdul, legszívesebben elhajítanám ezt a vacakot a fenébe, de több dolog miatt is nem tehetem. Nincs fedezetem újat venni és mindenképpen tartanom kell a kapcsolatot Everlyvel, hogy meg tudjam őt győzni, hogy a húgaimnak igenis rám van szükségük a születésnapjukon és minden más napon is. Velem kellene lenniük nem pedig idegeneknél.
- Értsd meg Oliver, nem tudok beleavatkozni. Nagyon kedves a részükről ha kirándulni, világot látni viszik a lányokat és… tudod, hogy még mindig félnek tőled. -  tudom, de nem értem. Ez az egész szituáció teljesen felfoghatatlan a számomra, hiszen én megvédtem őket, akkor mégis miért tartanak tőlem? Őket sohasem bántanám, ezt tudhatnák.
- Megpróbálom rábeszélni őket, hogy találkozhass velük a születésnapjuk környékén. - mondja végül Everly majd bontja a vonalat. Gyűlölöm ezt az egész szituációt. Dühít, bosszant és idegesít egyszerre, és ha nem kapcsolódok ki valahogy akkor egészen hamar biztos, hogy szétverem a szobámat. Megint.

Számos sms váltás, rendelés leadás és időpont egyeztetés után úton vagyok, nem kocsival megyek, hanem gyalog, mert tudom, mikor haza kell jönni akkor nem leszek olyan állapotban, hogy biztonságos legyen volán mögé ülni. Legalábbis ez a terv, aztán ki tudja, hogy mi fog történni.
A zene hangosan dübörög ahogy belépünk, a klubba, nagyon sokan vannak, a testek egyszerre mozdulnak a zene ütemére és érzem ahogy engem is átjár, de egyelőre nem a táncteret célozzuk meg, hanem a bárpultot. Rendelünk mindannyian két kör töményet, hogy az alap hangulatot megadják, de ettől még nem fogunk berúgni, ahhoz már túlságosan is hozzá szokott a szervezetünk a piához. Jeff és Tom már a felhozatalt nézi, a szerint választanak maguknak csajt, hogy mennyire ittas és milyen mélyen dekoltált a ruhája vagy mennyire látszódik ki a feneke, engem azonban más érdekel. Az ilyenek többsége nem tud táncolni, hanem csak vonaglik a zenére, nekem ahhoz pedig most nincs kedvem, tekintetemmel olyan lányt keresek aki nem csak mozog, hanem tényleg táncol a zenére.
Tekintetem megakad egy barna hajú szépségen, követem egy darabig, de csak a szemeimmel, hogy kideríthessem pasival van e vagy sem, de hamar rájövök, hogy egyedül van, talán elhagyta a barátnőjét. Felhajtom a második pohár tartalmát, majd a tömegbe vetem magam, hogy a lány közelébe férkőzhessek. Elkapom a kezét és magamhoz húzom, hogy velem táncoljon tovább.
- Eszméletlenül jól mozogsz. Hogy hívnak?-

Oliver & Desiree

Az összes aggasztó gondolat kiröppent már a fejemből, nem érdekel az sem, hogy holnap korán kell majd kelnem, mert megígértem a szomszédunknak, hogy elviszem a kutyáját sétálni, mert jelenleg csak a pillanatnak élek. Amióta elköltöztünk, vagyis pontosabban elmenekültünk a bátyámmal ez lett az életfilozófiám: élj a mának! Így is teszek. Nem akarok a múltra gondolni, csak a jelennel akarok foglalkozni, amit jelenleg semmilyen tragédia, sem múltbeli árnyék nem ront el, ha pedig nem fekszek le ma aludni, akkor nem is fog. Úgyhogy lényegében, ha van is terv a mai éjszakára, akkor az az, hogy semmiképpen se feküdjek le aludni. Szerencsére olyan vagyok, aki elképesztően képes pörögni, mindenféle alkohol és egyéb szerek nélkül, bár lehet, hogy később azért egy energiaitalt meg fogok inni, csak hogy biztosra menjek, de jelenleg még amúgy is csak a tánc érdekel és még nincs szükségem pihenőre.

Annyira belefeledkezek a zenébe és a táncba, hogy sok próbálkozót észre sem veszek, így ők is megint elég hamar elpártolnak mellőlem. Aztán valaki elkapja a kezem és magához húz, és már ebből a mozdulatából is látszik, hogy nem egy átlagos bulizóval van dolgom, hanem ő tényleg tud táncolni. Ezt egy elismerő mosollyal jelzem is neki, és persze eszemben sincs tiltakozni az ellen, hogy vele táncoljak tovább.
- Te sem vagy rossz. – Jegyzem meg a dicséretére, egy szélesebb mosollyal. Azt hiszem, talán jobban is alakulhat az este, ahogyan azt vártam. Nincs is ennél jobb meglepetés.
- Desiree. De inkább csak Des, vagy Desi. Téged, hogy hívnak? – Kérdezek vissza egyből.
- Tudod, megmentetted az estémet. Nem gondoltam volna, hogy lesz itt valaki, aki tényleg tud táncolni. – Mondom komolyan, de azért a mosoly még mindig ott virít az arcomon.