Kimy nagyon sokat jelent a számomra. Szeretném azt hinni, hogy ez a kapcsolat nem csak a számomra volt jövedelmező. Akármivel is kellett szembenéznem rá számíthattam, ott volt az oldalamon és minden hülyeségem és nehézség ellenére kitartott mellettem. Ezért tudtam talpon maradni minden viszontagság ellenére, hiszen bármi is jött, akkor tudhattam, hogy ő mindig ott lesz majd a számomra. Cserébe mit adtam. Ugyanezt. Akármikor csörgött a telefonom neki mindig felvettem, ugrottam, szaladtam, mentem érte, hogy ha mást nem tudtam tenni, de legalább meghallgattam. Remélem, hogy az, hogy az Emperor lassacskán szinte csak az ő vállaira nehezedik nem puszta teher a számára, hanem egyfajta stabil jövőkép is a számára, hiszen amíg én élek addig teljesen biztos lehet abban, hogy nem kell azon aggódnia, hogy mit hoz számára a holnap. Ő tényleg az a barát, hogy ha azt mondaná, hogy holnaptól nem akar dolgozni csak otthon feküdni, akkor azt mondanám, hogy tudod mit? Csináld. A többit majd én elsimítom.
-Igen Tyra.-bólintok megerősítve.
-Ez a fura Kimy. Most először érzem azt, hogy valaki nem szánt szándékkal akar így a közelembe kerülni, hanem.. nem is tudom. Csak úgy passzolunk és kész. Nála nem kell azon agyalnom, hogy mit akar kirángatni belőlem meg ilyen faszságok. Csak olyan... baszki szinte eredendően jó.-pontosan emiatt félek is egy kicsit, hogy egy nap majd rájön, hogy nálam valaki jobbat érdemelne. Igyekszem mindent jól csinálni vele. Nem túlságosan előre szaladni, nem siettetni semmit és nem felborítani az egész életét. A múltam olyan amilyen... de őszintén szólva nem bánom. Én már kiéltem magam sokakkal ellentétben.
-Képlékeny? Ez mégis mit jelent?-kérdezem kissé értetlenül. A hangja lelkes és ez jót sejtet, de valahogy olyan tisztázatlannak tűnik még a dolog, bár túl sokat nem árult el a számomra. Bár lehet, hogy nincs is mit.
Érdeklődve hallgatom és amikor rám néz vele együtt nevetek fel.
-Ahhh... értelek. Szóval a szöges ellentétem ezért nem tudod még, hogy tetszik-e.-vonogatom meg szórakozottan a szemöldökeimet.
-Viccelek!-teszem hozzá gyorsan még mielőtt kikapok tőle esetleg.
-Én komolyan nem értelek Kimy...-a fejemet ingatom egy sóhaj kíséretében.
-Én nem ajtóstól próbáltam a házba rontani, hanem szinte vittem az egész falat, de az sem jött be... most találkozgatsz egy "régimódi" sráccal, de az meg úgy tűnik, mintha konkrétan untatna. Mármint... lehet csak szarul olvasok most a kisugárzásodban, de mintha csak szimpatikus lenne, hogy kényelmes a dolog... viszont te is tudod, hogy ami csak kényelmes azt úgy hívjuk, hogy haver.-ha nincs ott az a kis plusz, akkor ablakon kidobott idő, hogy arra vár az ember, hogy egyszer mégis elindul majd benne valami.
-Vagy félreértettem?-azért biztos ami biztos alapon rákérdezek, mert lehet már csak fáradt vagyok és benéztem valahol a jeleket.

Az a helyzet, hogy túlságosan régóta vagyunk már egymás életének részesei és sokszor jobban tudjuk, hogy mire van a másiknak szüksége, mint saját maga. Számtalan alkalommal derített jókedvre Caesar amikor éppen magam alatt volta és számtalan alkalommal húztam ki a csávából én is őt. Ennek ellenére mégis azt érzem, hogy közel sem ismerjük olyan jól a másikat mint szeretnénk, vagy éppen azt gondoljuk.
Ennek ellenére készen állok, hogy mindent megtegyek azért, hogy zökkenőmentesen menjenek a dolgok és boldog, gondtalan élete legyen, amit megérdemel. Sokan azt gondolják, hogy egy gazdag és befolyásos család gyermekének lenni fenékig tejföl. De a háttérben zajló dolgokkal nincs mindenki tisztában. Sokszor és sokan az „elit-ből” pont emiatt kallódnak el. Hiszen soha senki nem törődik velük, csak a kezükbe nyomnak egy kiapaszthatatlan bankkártyát és azt hiszik azzal el van intézve a dolog.
Szerencsére a Harlow család nem ilyen és sikerült még időben találni egy olyan módot, amivel könnyedén felkészíthették Caesart a jövőben esedékes feladataira. Amiért tulajdonképpen én is hálás lehetek nekik, hiszen, ha nem tesznek így akkor ki tudja ma hol tartanék és ismernénk-e egymást. Tudnám e róla, hogy mennyire vicces, makacs és tehetséges szinte mindenben. Vagy azt, hogy amikor zavarban van akkor a száját harapdálja. Hiszek benne, hogy ha az volt megírva a számunkra, hogy ismernünk kell egymást akkor úgyis találkoztunk volna. Aztán ki tudja, még az is lehet, hogy akkor engedtem volna a kísértésnek, amit Ő jelentett a számomra. Így viszont ez sosem fog már kiderülni. Viszont azt továbbra is fenntartom, hogy imádom, hogy néha olyan komoly és céltudatos tud lenni, máskor meg, mint egy éretlen kisfiú. Talán pont ez a fajta kettősség, amit annyira kedvelek benne.
Ahogy rám pillantott a megjegyzésem után, igencsak mosolygásra késztetett. Az azt követő megjegyzéséről már nem is beszélve.
- Ez a lány… Tyra ugye? Akár mit is csinált veled, nagyon ügyesen csinálta. – kuncogok jókedvűen.
Ismerem már Harlow-t egy pár éve és eddig még sosem hallottam őt valakiről ilyen lelkesen beszélni, miközben olyan csillogás bujkált a tekintetébe, amit csak nagyon ritkán látni.
- Hogy velem? – kérdezek vissza elmerengőn.
Hogy őszinte legyek fogalmam sincs, hogy mi is van velem. Nem igazán tudnám behatárolni, hogy hol is tart a kapcsolatunk Andy-vel. Kedvelem őt és azt hiszem ezzel Ő is hasonlóan van. De még mindig nem merném 100%-ig kijelenteni, hogy egy pár vagyunk. Lassan haladunk, aminek megvan a maga varázsa, de néha azért bosszantó is tud lenni.
- Ami azt illeti, találkozgatok valakivel. De igazából még semmi nincs köztünk. Eléggé képlékeny még. – csacsogok lelkesen, holott még nem is igazán van miről mesélni.
Nem szoktunk túlságosan mélyen belemászni a másik magánéletébe, de azért jó tudni, hogy hányadán is állunk.
- Annyira más, mint akikkel eddig randiztam. Amolyan, régimódi srác. – kezdek bele a mesélésbe, miközben a kabátom zipzárját piszkálom.
- Nem próbál meg ajtóstól rontani a házba. Ami sokszor bosszantó tud lenni. – pillantok fel az arcába, majd abban a pillanatban el is nevetem magam.
- Adrés, sok szempontból a totális ellentéted, Harlow. – jelentem ki mosolyogva.
Úgy fest, hogy mind a ketten találtunk valakit, aki a totális ellentéte annak amilyenek mi vagyunk. De ki tudja, talán pont ez lesz az amire szükségünk van. Egy változatos, kissé lecsillapodott élet amiben mégis megtalálhatjuk önmagunkat.

-Hát na azt valahogy rögtön sejtettem.-nevetek fel a fejemet ingatva. Tényleg szinte rutinszerű volt már közöttünk, hogy nem kezdtünk el egy munkanapot úgy, hogy ne szívtam volna a vért vagy táncoltam volna az idegein még akkor is ha tudtam, hogy mindig ugyanabba a válaszba fogok futni. Ez már inkább volt csak egy amolyan szokás közöttünk, mint valós igyekezet a részemről. Egyébként fingom sincs róla, hogy mit tudtam volna azzal kezdeni, ha egyszer igent mond... biztos bekapcsolt volna a vészvillogó a fejemben, hogy EZ az a kapcsolat amit nem baszhatok el... szó szerint.
Fura, hogy már nem vagyunk ennyire egymás életének a részei, de ez csak most tűnt fel igazán, hogy megint itt van mellettem. Egyébként olyan nagy rohanásban vagyok örökké, hogy jóformán esélyem sem volt ezzel így foglalkozni. Ha pedig véletlenül beestem este az Emperorba, akkor is inkább csak jobbról balra futottam a köröket, amíg azt nem éreztem, hogy totál végem és csak leléptem, hogy minél előbb az ágyamba kerülhessek. Így azonban kimaradt a szokásos nyitás előtti és zárás utáni beszélgetés amire korábban azt hiszem mindkettőnknek rohadt nagy szüksége volt. Most azonban erre már nem volt kapacitásom, amit eléggé bánok, megoldani viszont képtelen vagyok.
-Jó, jó. Köszi.-vigyorgok rá. Főnökként hozhattam volna megfontoltabb döntéseket a klub élén, de hát fejben még rohadtul nem tartottam ott.... arról meg aztán végképp nem tehettem, hogy milyen emberek jelentkeztek hozzánk, bár az tény, hogy én vettem fel őket.
Ehhez képest rohadt nagy szintlépés előtt állok és egy hatalmas váltásra kell felkészülnöm mentálisan. Nem vehetem félvállról az egészet. Egy szórakozóhely elég rugalmas, ha valami félresiklik az ember valamit kitalál. A családi vállalat azonban már nem azokkal a méretekkel működik, hogy hanyag módon viselkedhessek.
Ennél egy sokkal könnyedebb, de meglepőbb téma a családi állapotom kérdésköre, amiről nem gondoltam volna, hogy az előző próbálkozásom után ilyen hamar majd szót kell ejtenünk.... de mégis... itt vagyunk és Tyra-ról mesélek neki, meg a randinkról... én meg a randizás. Váratlan fordulatok tömkelege.
Kijelentésére hirtelen kapom rá a tekintetem, miközben a számat harapdálom.
-Hát én...-kezdek bele és el is hallgatok, mert rá kell jönnöm, hogy még soha hasonlót nem ejtettem ki a számon.
-Kimy, baszd meg...-nevetek fel hátraejtve a fejemet és az ujjaimmal végigfésülve göndör tincseimet. Sóhajtok egyet és újra ránézek.
-Szerelmes vagyok.-bólintok végül.
Hogy ez hogyan történt? Egyértelmű.. Tyra a hibás. Úgyis mindenben egymást hibáztatjuk, szóval, így hogy nincs itt, most ezt boldogan, így gondolatban rákenem.
-Veled mi a helyzet? Nincs valaki a láthatáron?-kérdezem kíváncsian, hiszen azt hiszem még nekem is meg kell emésztenem ezt a néhány másodperccel ezelőtti felismerést az érzéseimmel kapcsolatban.

- Köszönöm! – mutattam a két kezemmel felé, hogy jelezzem, pontosan erre a megerősítésre volt szükségem.
Ceasar és én sosem csak főnök és beosztott voltunk. Sokkal inkább két barát akik szívvel, lélekkel ugyan azt a dolgot csinálják, ugyanazon a helyen, mert szereti ezt csinálni. Most mégis azt érzem, hogy kezdünk egymástól eltávolodni és ez az érzés nagyon nem tetszik. Sőt, egyenesen utálom.
- Ugye azt tudod, hogy bárkinek elmeséled, én tagadni fogom a dolgot. – nevetek rá jókedvűen.
Emlékszem rá, hogy mennyiszer cukkoltuk egymást és mennyi alkalommal csapta nekem a szelet, még úgy is, hogy milliónyi alkalommal lepattintottam. Ez már hozzátartozott a mi kis munkahelyi rutinunkhoz. Még úgy is, ha amúgy mások ezt nem tudták, vagy csak nem akarták megérteni.
Tisztán emlékszem az egyik alkalommal amikor jött egy új srác a csapatba, az első este után az volt a fixa ideája, hogy mi tuti egy pár vagyunk. Mert máskülönben tuti nem viselnénk el a másikat ennyi ideje. Hiába akarták a többiek elmagyarázni, hogy nálunk ez igazából a normális, hogy mi ilyenek vagyunk, nem vette az adást.
- Tudom. – mosolygok rá együttérzőn, miközben elfog egy furcsa és megmagyarázhatatlan érzés.
Már a kezdetektől tisztában voltunk azzal, hogy ez a pillanat majd egyszer el fog jönni, csak igazából nem gondoltuk, hogy ennyire hamar. Talán ezért is örülök neki, hogy anno ennyire lelkesen vetettem bele magam a dolgokba. Így volt időm és alkalmam mindent rendesen megtapasztalni és ennek hozományaképpen megtanulni, hogyan is kezeljek egy-egy adott helyzetet.
- Vedd úgy, hogy nem is mondtam semmit. – emeltem fel mentegetőn mind a két kezem.
Tény, hogy én sem vagyok szent és nem is szeretném, hogy bárki annak képzeljen. De azért a tények azok tények, akár kimondjuk a dolgokat, akár nem.
Ahogy hallgatom, egy egészen más ember képe rajzolódik ki előttem. Számomra Ő mindig is ugyanaz a laza, vicces és kedves srác lesz, akinek a megismerkedésünk óta tartom. Úgyhogy nehezen tudom elképzelni Őt egy ekkora vállalat élén. Ennek ellenére nem gondolom úgy, hogy ne lenne képes megugrani ezt a feladatot, csupán furcsa belegondolni, hogy viszonylag rövid idő alatt mennyit tud változni az életünk.
Eddig nem igazán volt szerencsés a kapcsolataiban, ugyanúgy ahogy én sem. Sokak szemében ez már egy égi jelnek tekinthető. De valahogy ebben sosem hittem. Tény, hogy az eddigi barátnői nem voltak a kedvenceim és ezt Ő is tudta. Viszont én nem vagyok egy olyan lényeges személy az életében, akinek joga lenne megmondani, hogy kivel álljon szóba és kivel ne. Persze, véleményem lehet, de az csak és kizárólag rám tartozik. Éppen ezért meg is tartom magamnak és általában már csak akkor kötöm az orrára amikor túl vannak a szakításon.
Most viszont látom rajta, hogy teljesen el van varázsolva. Boldog és fülig szerelmes. Az ahogy a lányról beszél, mindent elárul. Éppen ez az ami miatt már most megkedveltem a lányt.
- Te jó ég. Te fülig bele vagy esve abba a lányba. – csóválom nevetve a fejem.
Tényleg nem bízta a véletlenre a dolgot. De ez jó, hiszen azt jelenti, hogy ragaszkodni szeretne a lányhoz. Ha pedig a lány is igent mondott, márpedig azt mondott, akkor az azt jelenti, hogy Ő is lát benne valamit. Ez jó. Nagyon jó. Ráfér végre egy kis boldogság, azok után amik a múltban történtek.

Szerintem akkor sem néztünk ki ennyire nyúzottan amikor párhuzamban toltunk két szülinapot a két kisteremben és közben vittük a nagy bulit a hátunkon fő tánctéren. Vagy már csak nem vagyunk annyira kölykök, mint akkoriban. 22 évesen még akkora lendülettel vittem a klubbot, hogy elég volt két energiaital és 4 óra alvás mielőtt mentem volna tovább, mintha mi sem történt volna. Most meg... dög fáradt vagyok.. mondjuk azt megadom magamnak, hogy a mentális terhelés merőben más, mint a fizikai.
-Ja.. ez igaz. Felhívhatott volna, hogy menjek be aláírni, ha arra járok vagy ő is megtehette volna ezt a távot egy üres órájában.-bólogatok egyetértve, hiszen biztos a mi drága könyvelőnknek is akad néhány malmozással töltött délutánja, amikor besegíthetett volna nekünk, hiszen már vele is elég rég dolgozunk együtt. Mindegy. Legalább összefutottunk Kimy-vel ez legalább javít egy kicsit a helyzeten.
Nevetve pillantok rá.
-Te sem gondoltad, hogy valaha ezek a szavak el fogják hagyni a szádat ugye?-vigyorgok rá. Sokszor már leginkább csak megszokásból próbálkoztam nála, mert anélkül már nem is lettek volna olyanok az estéink, de már a napjára sem emlékszem, hogy mikor reméltem valós eredményt. Már rég... az biztos.
Furcsa így hallani a hely történéseiről, hogy már ennyire kiestem abból a körből. Őszintén szólva eléggé hiányzik a kis csapatom meg az egész, hiszen az Emperorban mozogtam csak igazán komfortosan. Mindent mi építettünk fel, így ismertem a működését, most pedig kissé elveszetten tapogatózok apám mellett sokszor és lövésem sincs, hogy hol és milyen formában lenne rám szükség mondjuk a tárgyalások alkalmával.
-Jó na.. csak tudod, hogy fura ennyire nyugton lenni a klub ügyeivel kapcsolatban.-vonom meg a vállaimat. Régebben sem mindig én intéztem, ha valaki újra volt szükség a csapatban, hiszen akkoriban is ezer különböző dolgom volt és amit tudtam azt rásóztam Kimyre, hogy ő is szokja a pulton kívüli teendőket. Mindketten tudtuk, hogy csak idő kérdése számomra az átállás és nem akartam egyik pillanatról a másikra a mély vízbe lökni őt, hanem szépen fokozatosan vontam be mindenbe. Ennyivel tudtam megkönnyíteni a dolgát.
Felsóhajtok és a szemeimet megforgatva nézek rá.
-Baszki... annyi lány nem ment el miattam...-bár így jobban belegondolva... de.
-Hagyjuk.-nevetem el magam végül. Jobb ezt a témát nem feszegetni.
Mesélek neki a folyamat haladásáról, hiszen apa tényleg kezd rákapcsolni. Néhány éven belül szerintem ő már boldogan nyugdíjazná magát teljes mértékig, hogy más dolga se legyen csak utazgatni anyával és kiélvezni mindazt, amit ennyi év alatt felépített.
-Az biztos.-bólintok egyet, de ezután jön csak az a téma, amivel tudom, hogy sokkolni fogom. Barátnőm van. Látom ahogyan elkerekednek a szemei és már előre meggáncsolom a feltételezést, hogy valaki olyannal sikerült összeakadnom, akivel ne lehetne hosszabb távra tervezni.
-Az... valami hihetetlenül aranyos.. olyan, mint egy két lábon járó jókedv... pontosan az amire szükségem volt azt hiszem...-Tyra tényleg tökéletes nekem. Gyönyörű szép, okos, kedves és szerintem még soha életében nem volt egy rossz gondolata sem. Nem tudom mivel érdemeltem ki, hogy egy ilyen lány bizalmat szavazott nekem.
-Öhm... hát ő kutyasétáltatóként is dolgozik mellékállásban az iskola mellett. Valamelyik reggel futottam a Central Parkan és az egyik kutyája kivetődött elém a futóösvényre én meg keresztülestem rajtuk.. Tyra tényleg mese szép úgyhogy gondolhatod, hogy nem csak leporoltam magam és továbbmentem, hanem sétáltam velük egy darabig, elkértem a számát és még aznap este randizni vittem.-vigyorgok rá büszkén mintha most hoztam volna haza egy hibátlan dolgozatot az iskolából.
-Nem húztam nagyon az időt.-nevetek egy rövidet.

- Helyes! Legyen is az. Megdolgoztam érte. – vágom rá nevetve.
Tény és való, hogy sajnos egy felszínes világban élünk, ahol mindig mindenki a külső alapján ítéli meg a másikat. Pedig számtalan alkalommal bizonyosodott már be az, hogy nem szabad a borító alapján megítélni egy könyvet, de ugyan ez a helyzet az emberekkel is. Ennek ellenére mégis megtesz mindenki mindent, hogy egy kicsit is elfogadja őt a világ. A mi szakmánkban pedig extrán nagy az elvárás azt illetően, hogy jól nézzünk ki. Éppen ezért szoktam edzeni még akkor is, ha éppen egy fárasztó nap előtt semmi kedvem hozzá.
- Na látod. – mosolygok még mindig, miközben szorgosan követtem őt.
Fáradtak vagyunk mind a ketten és ez látszik mind a kettőnkön. Viszont amennyit dolgozunk az álmaink és vágyaink megvalósításáért, nem is csoda. Én inkább azon csodálkozom, hogy eddig még nem dőlt ki egyikünk sem. Viszont a jó hangulatú beszélgetések egészen fel tudják villanyozni az embert annyira, hogy ne bánjon semmit, amit csinál a cél érdekében.
- Persze, nyilván. Nem is ezzel van bajom. Csak azt nem értem, hogy miért várt a csodára és miért nem intézte már el. Miért nekem kell ezután is szaladgálni. – zúdítom rá durcásan a mondandómat.
Jó, nyilvánvalóan nem azzal van bajom, hogy el kellett jönnöm hozzá és hosszú idő után végre találkozhatok vele fél percnél hosszabb időre, de azért na. Ez kivételesen nem az én feladatom lenne. Az egy más dolog, hogy mérgemben ezt is magamra vettem.
- Hmm… Végül is fogalmazhatunk így is. De igazából csak szokatlan, hogy nem táncol az idegeimen senki, miközben próbálja kidumálni a bugyimból. – cukkoltam még egy kicsit, de azért tény, hogy hiányzik. Nem is kicsit.
Egy jól összeszokott, dinamikus csapat volt a miénk ami mindenre megtalálta a megoldást. Éppen ezért fura és sokszor bosszantó is amikor nincs mellettem és tudom, hogy nem zaklathatom minden aprósággal. Ő megbízik bennem annyira, hogy én vezessem a klubbot, akkor én tartozom annyival, hogy jól csinálom.
- Ezt mondtam neki én is. – bólogattam helyeselve a mondandójára.
- Nyugi főnök. Boldogulok. – vágtam rá egyből, egy szemforgatás kíséretében.
Alapból is fontosnak tartom a biztonságot, ami nálunk meg inkább fontos. Rengeteg ember van egy-egy alkalommal a klub egész területén, így nem is volt kérdés, hogy azonnali hatállyal nekikezdtem az új ember felkutatásának. Szerencsére az évek alatt számtalan emberrel sikerült kialakítani olyan munkakapcsolatot, aminek hála egy-egy ilyen alkalommal jól jövünk ki.
- Addig ameddig nem csinál balhét, addig nekem nincs vele bajom. Meg egyébként is. Eddig se miattam mentek el a klubból akik kiléptek. – jegyzem meg sokat sejtetően, hogy azért jócskán benne volt a keze neki is abban, hogy annyi csinos pultoslány távozott idő előtt a melóból.
Türelmesen és figyelmesen hallgatom a fejleményeket az életében és egyre jobban kezdem azt érezni, hogy hamarosan már tényleg csak szökő évente fogom őt látni és akkor is csak úgy, mint egy nagymenő cégvezetőt.
- Akkor beindult a gépezet. – jegyzem meg halkan, de még mielőtt folytathatnám, ledobja a bombát amire totálisan nem számítottam.
- Meg se szólaltam. – bököm meg a vállát egy ujjal, amikor arra célozgat, hogy kötözködni akarok.
Bár az tény, hogy az eddigi próbálkozásai nem voltak túl szerencsések. De ki vagyok én, hogy bíráljam őt, vagy tanácsot adjak neki. Végtére is én most elég szépen parkolópályára állítottam magam.
- Különleges lány lehet. – mosolygok rá kedvesen.
Tényleg annak kell lennie, ha képes volt így az ujjai köré csavarni Caesar-t. Remélem ezzel Ő is tisztában van. Akármennyire is én nem akartam belebonyolódni vele egy kapcsolatba, azért még tisztában vagyok azzal, hogy mennyire értékes és mennyire szerencsés az a lány.
- Hol találkoztatok? – kíváncsiskodok egy kicsit, hiszen Caesar fontos nekem és szeretném tudni, hogy ki a helyzet vele, még úgy is, hogy sokszor és sokan félreértelmezik a mi kapcsolatunkat.

-A humorod nincs a homlokodra írva, a segged sokkal szembetűnőbb.-vonom meg a vállaimat az iroda felé haladva, hogy intézhessük a papírokat.
-Hát... na ja ez igaz.-bólogatok néhányat nevetve. Elég volt kb másfél perc és máris sikerült visszazökkennünk a régi témákba bár most mentségemre szóljon nem én kezdeményeztem. Talán már hiányzott neki a sok faszság, amivel örökké zaklattam. Meg is értem. Mindketten rohadtul kizökkentünk a megszokott kis kerékvágásunkból, ami több, mint kiborító, de hát mit lehet tenni. Semmit. Szívunk és küzdünk, hogy minél előbb megtaláljunk a komfortzónánkat az új pozíciónkban és életvitelünkben.
-Jó... ez mondjuk egyébként jogos a részéről, hogy nem fogadta el a szóbeli telefonos megerősítésemet az ügyet illetően. Kurva sok helyen lett volna támadható a dolog ezt azért lássuk be.-sóhajtok egyet. Muszáj mindennek megfelelőnek lennie papíron, hiszen a könyvelő lenne felelősségre vonható, ha bárhol bármikor támadás érné a módosított szerződést és az én nevem nem díszelegne ott az aláírás helyénél miközben ő meg nagyobb teret engedett volna Kimynek.
A tekintetem azért gyorsan végigfutja a sorokat, hiszen enélkül semmihez sem adom az aláírásom még akkor sem, ha azt gondolom, hogy teljes mértékig tisztában vagyok a tartalmával vagy éppen bízok a másik félben.
-Ezek szerint te számolod már annyira hiányzom...-vigyorgok egyet fel sem pillantva a szerződésről mielőtt szépen a lapok sarkánál elkezdem mindegyiket szignózni, ahol arra igény van.
-Na miért?-emelem rá a tekintetem megemelve a tollat a papírról. Nem kérdőre vonom, csak érdeklődöm, hiszen sokszor lövésem sincs mi történik a klubban.
-Hmmm..-hümmentek egyet miközben befejezem a papírozást és kicsit odébb tolom, hogy immár minden figyelmemet neki szentelhessem ügyelve arra, hogy ne kalandozzanak el rajta a szemeim ha már ilyen szépen felült az asztalra elém.
-Hát igen az baj... ha legalább nem ő kezdte volna....-sóhajtok egyet megingatva a fejemet.
-Találtál a helyére valakit? Vagy ejtsek meg néhány hívást?-van néhány fejvadász cég a telefonomban, akik akár aznapra tudnak küldeni embert, főleg ha én kérem. A létszámnak meg kell lennie főleg a biztonságiak szempontjából, de ezzel Kimy is tisztában van.
-Csak Levi-t ne baszd ki. Őt kedvelem. Tud hülye lenni, de csípem a srácot.-vonom meg a vállaimat. Egyébként meg úgyis tudom, hogy a legjobb belátása szerint jár el mindenben az Emperorral kapcsolatban. A közös projektünk volt mindig. A kezdetektől mellettem volt.
-Hát öhm.....-vigyorgok egyet megdörzsölve a homlokomat.
-Változó, tudod? Vannak napok amikor azt érzem el tudnám vinni az egész világot a hátamon... a következő nap meg azt sem tudom, hogy melyik csavarkulcshoz nyúljak.. apám hord magával közben a tárgyalásokra is, hogy azt is lássam ott mi zajlik... már pedzegeti, hogy lassan kiszed a műhelyből és mehetek át a nagyokhoz játszani, hogy szokjam. A műhely egyébként is csak átmeneti volt, hogy lássam mi történik a papírokon és érhetőbb legyen a számomra. Szóval ja. Lassan jön majd az ingben munkába járás a központi nagy irodába. A Harlow Industries néhány éven belül már a kezem alatt lesz teljesen. Apa már unja azt mondja és már engem akar látni az igazgatói székben. Szóóóval... ja haladok.-darálom le neki a mostaniakat, de egy rövid szünet után szórakozott mosollyal sütöm le a szemeimet.
-Ééééés randizok valakivel. Mielőtt belekötnél nem... nem egy üresfejű modell vagy valami hasonló... kibaszott aranyos lány. Úgyhogy... randizunk vagy barátnőm van... hát én nem is tudom, hogy mikortól nevezi már annak az ember a másikat, de.. na. Komolyak a szándékaim. Amióta találkoztam vele se egyéjszakások, se kavarás se semmi. Csak Ő. Tyra.-pillantok rá végül.

Attól, hogy nem találkozunk mostanában és a kötelező dolgokon kívül nem is nagyon van időm Őt keresni, szörnyű barátnak érzem magam. Amin nyilván az sem segít, hogy most is csak azért vagyok itt, mert szükségem van az aláírására. Úgyhogy egy picit próbálom menteni a szituációt, még ha nem is igazán megy. De azért igyekszem, esküszöm.
- A humorommal sosem volt probléma. Milyen kár, hogy nem azt szereted bennem a leginkább. – pislogok rá, miközben átdobom a hajam a vállam felett.
Már az idejét sem tudnám megmondani, hogy mikor bohóckodtunk utoljára úgy igazán, de az biztos, hogy nem most volt. Szóval egy kis civódás jól esik a lelkemnek.
- Csak szeretnének. De az még a nagyoknak sem ment. – mérem végig játékosan.
Be kell vallanom, hogy igazán jól áll neki ez a munkakör. A jól öltözött, laza stílusát is szeretem, de a kétkezi munka ad neki egyfajta plusz karaktert. Na jó ha eddig nem derült volna ki, totál odavagyok az olyan pasikért akik értenek a szereléshez meg mindenféle kétkezi munkához és nem csak a levegőbe beszélnek.
Ahogy sétálok vele az iroda felé, végig magamon érzem valaki tekintetét, ami nem tudom eldönteni, hoz zavar, vagy nem. De mindenesetre szokatlan. Az Emperor-ban már megszokták, hogy ha mind a ketten bent vagyunk akkor szinte mindig mindent együtt csinálunk és folyamatosan egymás nyakán lógunk. De ez egy új terep és ettől az egész olyan… nem is tudom, olyan fura.
- A szerződésemhez. Mivel a könyvelőd nem hajlandó nagyobb hatáskört adni a klub dolgait illetően ameddig azt alá nem írod. – bökök a papírkupacra, ami előtte hever az asztalon.
Esküszöm nem értem azt az embert, hiszen nem eladni készülök a klubbot. Na mindegy is, nem fogom hagyni, hogy ma még egyszer felidegesítsen. Ahhoz már túlságosan jó a kedvem, hála annak, hogy végre nyugiban beszélhetek a kedvenc főnökömmel.
- Köszi! – Mosolygok rá, majd kikapok együveg vizet és végül lehuppanok az asztal sarkára, egészen közel hozzá, hogy ha kell megmutassam neki hol is kell aláírni a dolgokat.
- Másfél! De ki számolja. – húzom meg a vállam, majd kortyolok egy nagyot a hideg ásványvízből.
- Ja, igen. Ha már itt tartunk a hétvégén kirúgtam az egyik biztonságiőrt. – jegyzem meg mellékesen, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
Soha nem voltam az a típus aki szerette az erejét és a hatalmát fitogtatni, de vannak azok a szituációk amikor muszáj megtennünk azt ami ellen minden apró porcikánk tiltakozik.
- Verekedést kezdeményezett az egyik pultoslány miatt. Kiderült, hogy összeszűrték a levet és a szentem nem bírta elviselni, hogy bepróbálkoztak a barátnőjénél. – részletezem a dolgot, csak azért, hogy tisztában legyen azzal, hogy nélküle is zajlik ám az élet.
- Na és nálad mi a helyzet? Hogy bírod a strapát? – kíváncsiskodom, miközben az arcát fürkészem.
Már sokszor és sok szituációban láttam ezt az arcot és szinte minden milliméterét ismerem. Tudom, mikor boldog, mikor haragos, mikor csalódott, de most csak azt látom rajta, hogy kezd megváltozni. Kezd megkomolyodni és ez azért egy picit megrémiszt. Na nem azért, mert egy komoly, felnőtt Caesar Harlow akkora nagy probléma lenne, sőt azt a valakit talán még be is engedném az ágyamba és a szívembe is. Csak rossz látni, hogy amióta nem vagyunk annyit egymás közelében, mennyit változott. Ha így haladunk akkor legközelebb már rá se fogok ismerni. Ez a gondolat pedig nem, hogy megijeszt, hanem egyenesen megrémiszt.

Ez az időszak, most egyikünknek sem könnyű. Én próbálok egyensúlyozni az Emperorral, a betanulással, a rengeteg papírmunkával meg természetesen azzal, hogy ezeken túl még legyen időm a magánéletre is. "Ez csak átmeneti" nyugtatgat apám mindig és hiszek is neki. Tudom, hogy ha már belerázódtam a műhely működésébe, akkor már feljebb mozdít majd a központi irodában, ami nyilván fizikailag fele ilyen megterhelő sem lesz. Ahhoz, hogy értsem az egész rendszer működését és tudjam mi történik a papírokon látnom kell miként funkcionál egyetlen alkotóeleme a gépezetnek.
Talán az egyetlen, aki tényleg megérti, hogy ez mennyire nehéz az Kimy, aki ennek a túloldalán áll és igazgatja a szórakozóhelyet, amikor én nem tudok ott lenni és erre egyre gyakrabban van példa. Mostanra már van olyan, hogy egész héten csak akkor látnak ott, ha tényleg tüzet kell oltani vagy nyitás előtt beesek legalább annyira, hogy rákérdezzek mindenki bírja-e, amire legalább olyan hihető választ kapok, mint amikor én kezdek ugyanerre a kérdésére bólogatni. De ez van. Nem panaszkodunk, menni kell és majd szépen minden kialakul.
Ettől függetlenül igyekszem nyomon követni, hogy mindenhol minden sínen legyen, mert nem célom, hogy bárki, főleg Kimy, életét megnehezítsem. Így is elég akadályozó körülménnyel kell megbirkóznia, mint például azzal, hogy a könyvelőnk nem hajlandó bizonyos papírokat elfogadni az én aláírásom nélkül, így szegény még rohangálhat keresztül a városon, mert nekem még be kell fejeznem az egyik autót, amit ma esti vagy holnap reggeli átvételre ígértünk és nem szeretnék ezért éjszakába nyúlóan bent maradni. Amikor megérkezik az üzenet Kimytől kicsit belehúzok, hiszen tudom, hogy nem sokára megérkezik majd, addigra meg már szeretnék nagyjából legalább elkészülni.
Sikerül úgy belemerülnöm a munkába, hogy már csak akkor tűnik fel a lány jelenléte, amikor jóformán a hátam mögött áll.
-Legalább még a humorod a helyén van.-nevetek egyet felé fordulva és egy rongyot felkapva törlöm át a kezeimet, amivel leginkább csak rontok a helyzeten.
-Csá, baby. Szopatnak, mi?-egy sóhajjal kérdezek rá az egyértelműre miközben intek neki, hogy kövessen. A csapnál kezet mosok és annak érdekében, hogy normál állapotban vihesse vissza a papírokat és tényleg ne kenjem össze őket semmivel elindulok vele az iroda felé.
-Michael! A Ford kész!-kiabálok még vissza a lépcsőről mielőtt eltűnünk az irodában.
-Na mihez nélkülözhetetlen a nevem?-kérdezem ledobva magam a gurulós székbe az íróasztal mögött keresve egy tollat.
-A hűtőben van üdítő ha kell.-biccentek egyet abba az irányba miután megkaptam tőle a papírokat.
-Mesélj valamit. Együtt visszük a helyet, de már egy hete nem láttalak.-sóhajtok egyet. Lehet, hogy több is eltelt, mint egy hét. Nem is emlékszem már pontosan.

- Miss Thibodeaux, kérem. Értse meg, hogy ameddig Mr. Harlow nem írja alá az új szerződését addig nem tudok mit tenni. – vetette oda egy kicsit sértődötten a könyvelőnk.
A nem tud és a nem akar között azért van némi különbség, de ezt a gondolatmenetem nyilván nem fogom vele is megosztani. Éppen elég bajom van nekem anélkül is, hogy új könyvelőt keljen keresnem.
- Jó. Tudja mit? Adja ide a papírokat és most azonnal elviszem őket Caesar-nak. – nyújtottam felé a kezem, ezzel jelezve, hogy valóban komolyan gondolom az előbbi mondatom.
Rajtam nem fog kifogni. Arról nem is beszélve, hogy ha ezt záros határidőn belül nem sikerül elintéznem akkor a többiek ki fognak akadni rám, én meg tuti biztos, hogy megfojtok valakit. Hiába van már tapasztalatom abban, hogyan kell vezetni a klubot, azért így ez most elég más. Nem nyaggathatom mindennel Caesar-t, mondván Ő a főnök. Most már nekem kell megoldanom a dolgokat, ahhoz, hogy minden zökkenőmentesen haladjon és ne okozzak csalódást senkinek. Legfőképpen Caesar-nak és magamnak.
- Megjelöltem, hogy hol kell aláírni Mr. Harlow-nak. – mosolygott rám negédesen, amitől egy pillanatalatt méginkább felszaladt bennem a pumpa.
Mikor kisétáltam a könyvelő irodájának ajtaján már valamelyest sikerült megnyugodnom, úgyhogy gyorsan írtam egy üzenetet Caesar-nak és elindultam ki az épületből.
New York-ban sosem lehet unatkozni, itt mindig történik valami. Folyamatosan akkora a nyüzsgés, hogy aki nincs hozzászokva, az pillanatok alatt beleszédül. Emlékszem, hogy amikor megérkeztem az egyetemre, heteken keresztül azt sem tudtam hol is vagyok. Csak bolyongtam és még egy nyavalyás taxit sem tudtam leinteni úgy, hogy ne lopják el az orrom elől olyanok, akik már járatosak az itteni életben. Most viszont már én is ugyan olyan tehetséges taxi tolvaj lettem, mint a született nagyvárosiak. Szépnek mondjuk nem mondanám ezt a viselkedést, de szükség törvényt bont. Márpedig most szükséges, ha időben fülön szeretném csípni a nagyfőnököt.
Be kell vallanom, hogy amióta kevesebb időt tölt az Emperor-ban azóta hiányzik. Nyilván máskor is voltak időszakok amikor nem volt bent amikor én igen és fordítva, de ez most valami teljesen más. Hiányoznak az önfeled cukkolások és csipkelődések, amik köztünk voltak. De nyilván megértem és soha nem is vetném a szemére. De jó lesz újra látni, beszélni vele és együtt tölteni egy kis időt.
Nem tudom, hogy mire gondoltam, amikor Caesar a műhelyről beszélt. De valahogy nem ez a kép lebegett a szemim előtt. Azt hittem… Igazából fogalmam sincs, hogy mit is hittem. Mivel tüntetőlegesen nem vagyok hajlandó a városban kocsikázni, így nem is tartom lényegesnek, hogy beszerezzek egy saját autót. Ebből adódóan nem sűrűn fordulok meg ilyen helyeken. Ami alighanem látszik is rajtam, mert körülbelül öt percen belül odasétál hozzám egy magas, barna hajú srác, hogy megkérdezze, tud e nekem segíteni.
Akaratlanul is elmosolyodtam amikor megláttom azt a csalódott grimaszt az arcán, miután elmondtam neki, hogy kihez jöttem. Persze azért segített egy hatékony útbaigazítással, aminek hála pillanatok alatt megtaláltam Caesar-t aki éppen egy emelőn lévő autó alvázát tanulmányozta.
- Mond, hogy ezekhez jobban értesz, mint a koktélokhoz. – mosolygtam rá játékosan, miközben a kezemben tartott mappával megállok tőle kábé 3-4 lépésnyire.