Manhattan-ben, egy kisebb, csendesebb kávézóban beszéltem meg találkozót nem kisebb személyekkel, mint Meadow Gilberts és Alden Lindvall színésznő-színész párossal. Hihetetlen volt, hogy hajlandóak voltak nekem nyilatkozni. Nagyon szerettem mindkettőjüket, követtem a munkásságukat, és nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy a következő filmben, ahova beválogatták őket, együtt fognak játszani majd. Előbbinek még a könyvét is megvettem, hogy elolvashassam, amikor egy időre visszavonult a színészettől. Elég… megrázó volt, nagyon mély, de közben meg mégis annyira emberszagú. Valósnak hatott, nem éreztem azt, hogy bármit is torzítottak volna róla.
Már jó negyed órával korábban ott voltam, elvégre úgy illett, hogy én fogadjam őket, ne pedig ők várjanak én rám. Amikor megérkeztek, egy izgatott mosoly kúszott a képemre, amit igyekeztem azért visszafogni.
-Ms. Gilberts, Mr. Lindvall, nagyon köszönöm, hogy eljöttek. –néztem rájuk egy hálás, még mindig lelkes mosollyal.
-Nagyon sokat jelent, hogy belementek ebbe az interjúba, annak ellenére is, hogy nem valamelyik nagyobb lap alá tartozom. –ez tényleg nagy dolog. A legtöbb színész nem ad interjút, csak a tényleg nagy hírverést szerző lapoknak, de ők kivételt tettek, és már ettől sokkal szimpatikusabbak lettek.
-Alynne Russel vagyok. –nyújtottam neki kezet, hogy bemutatkozhassanak.
-Mielőtt még nagyon belevágnánk a sűrűjébe… kérnek esetleg valamit? Egy kávét, vagy valami üdítőt? Természetesen én állom! –vagyis apa meg a tőle kapott zsebpénzem, de ez most mindegy. Még szerencse, hogy nekem van a világon a legjobb fej apukám. Nélküle aligha törhettem volna ennyire előre. Sokat jelentett a támogatása, mindegy, hogy az épp szóba, anyagiakban, vagy egy ölelésben merült ki.
Ha kértek valamit, akkor megrendeltem nekik, aztán leültem vissza a kiválasztott és lefoglalt asztalunkhoz.
-Beleegyeznek abba, hogy felvegyem a beszélgetést? Nem fogok vele csinálni semmit, csak mivel én blogot írok, így sokkal egyszerűbb, ha az alapján dolgozom majd ki a cikket magát. Így biztosan nem az van, hogy monoton lenne a beszélgetésünk, mert itt pötyögnék, vagy kézzel körmölnék. –néztem rájuk kérdőn. Ha nem szeretnék, nyilván megoldom másképp is, de úgy gondolom, ez a legjobb módja, hogy ne legyen később probléma abból, hogy bármi kimaradhat.

Nem fogok hazudni, nem kimondottan vagyok oda az interjúkért, sem a lapokért, de még csak kibeszélő sókért sem, elvégre mi mást is csinálnának, mint kibeszélik és egyben kiforgassák az embereket. Nem véletlen, hogy az elmúlt három évben úgy bezárkóztam, kellett egy kis idő, amiben regenerálódhattam a sok engem ért támadás után. Végül mégis igent mondtam Miss Russell felkérésére, magam sem tudom, hogy azért mert ténylegesen készen állok ilyesmire, vagy mert muszáj készen állnom, elvégre a French lilies már úton van, vagy mert a hölgy tényleg kedvesnek tűnt. Én pedig nem tudok nemet mondani. Ugyebár. Mindenesetre az sokat segít, hogy nem kell egyedül csinálnom, Alden is itt van velem. Akire végül csodálkozva nézek fel és egy hálás mosollyal és egyben öleléssel üdvözlöm őt mielőtt még betérnénk a kávézóba. Aztán reméljük, hogy a nő nem szúrja ki a minket körbevevő elektromos energiát, amiben néhányszor már mi magunk is kisültünk.  
- Ugyan, semmiség. - Válaszolom az egyik legkedvesebb mosolyomat elővéve, majd elfogadom a kéznyújtását. - Mimi Gilberts, bár ezt már tudja. - Máskülönben nyilvánvalóan itt sem lennék. Mindenesetre nem szeretnék modortalannak tűnni. - A magam részéről, én elfogadok egy lattét, köszönöm. Alden pedig le merem fogadni, hogy Dr. Peppert? - Nézek fel rá a már megszokott huncut mosollyal az arcomon. Nem ismerem ugyan régóta, de annyit tudok, hogy szerintem meghalna Dr. Pepper nélkül. Meglepne ha mást kérne. Bár ő egyébként is folyton meglep, szóval ki tudja.
- Persze, nem probléma. Legfeljebb ha valamit nem szeretnék a cikkben látni, akkor szólok. - Válaszolom kedvesen, természetesen csak a magam nevében, majd helyet is foglalok, ezzel egyben jelzést is megadva, hogy én bizony készen állok. Aztán merem remélni, hogy nem lesz túl kínos a helyzet. Elvégre az emberek nem igazán tudják, hogy mi van köztem és Alden között. Jobban mondva, még én sem tudom, szóval...
- Szóval... Mivel szeretnénk kezdeni? - Félve teszem fel a kérdést, bár azt azért remélem, hogy ő ezt nem veszi észre. Nem szeretnék okot adni vájkálódásra. Pedig lenne bőven miben keresgélni. Meg lenne bőven mit találni is.

Cinema, movies & magic

Mimi & Alynne & Alden

Még alig kezdtük el promózni a készülő új musical filmet, máris kaptunk pár interjú felkérést. Én támogatom a szabadúszó fiatalokat, így természetesen elfogadtam, de nem én vagyok a film fő attrakciója, hanem Mimi, így reméltem, ő is belemegy a közös interjúba. Hiszen így egy másik platformon is tudjuk majd promózni a készülő produkciót. Megígértem neki, hogy mellette maradok jóban, rosszban, nem kell egyedül bevállalnia egy interjút sem, ha nem szeretné. Ha csendben is kell ülnöm mellette, eskü megteszem. Érte bármit. Szerintem már totál belezúgtam, de talán nem kéne bevallani most még neki, nem akarom elriasztani magamtól. Bár a mama partijának estéje elég beszédes volt. Na mindegy. Persze most majd nekem is ki kell nyitnom a számat, mivel ez most egy közös elbeszélgetés lesz. És én mindent meg fogok tenni, hogy ne érezze magát feszélyezve, megvannak rá a megfelelő fegyvereim. Nem véletlen mondják rám, hogy humorherold vagyok. Ma mindkettőnknek más dolga volt, így nem együtt érkezünk meg a kávézó elé. Én már percekkel a megbeszélt találkozó előtt odaérek és leparkolom Mercit. De ő sem marad nagyon le.
- Nagyon jól nézel ki! - köszöntöm őt egy kacsintással megspékelve, majd ölelésembe vonom és végigsimítok a hátán.
- Minden rendben lesz. - búgom a fülébe zen hangnemben, de én amúgy is totál nyugodt vagyok, nem szoktam izgatott lenni az interjúk alatt, sokkal inkább szórakozott. Udvariasan kinyitom előtte a kávézó ajtaját, előre engedem és követem őt a félreeső asztalhoz, ahol már vár bennünket Miss Russel. Megnyerő mosolyomat elővarázsolva üdvözlöm őt, majd miután Mimi helyet foglalt, csak utána huppanok le én is a székbe.
- Alden Lindvall. - biccentek én is a bemutatkozásra. - Örömmel tettem. - válaszolom azután. Kérdésére hagyom először a nagy betűs NŐT szóhoz jutni, ráérek utána is beszélni. Ám Mimi megjegyzésére nem tudok nem megereszteni egy féloldalas mosolyt.
- Igen. Először is, tegeződjük, ha megengeded, mert az úgy közvetlenebb. Másodszor, jól mondta Mimi, valóban jól esne egy Dr. Pepper. - sandítok a mellettem ülő istennőmre egy komisz mosollyal. Igazából kicsit rémisztő, hogy olyan, mintha már vagy ezer éve ismernénk egymást. Mondjuk én már majdhogynem ezer éve ismerem, csak épp nem személyesen. Tinikori ábrándom volt csupán, a fene se gondolta volna, hogy bármikor ténylegesen is összegabalyodhatok vele. Én már a forgatáson elnyert hamis nyelveseknek is rohadtul örültem volna, de többet kaptam, mint reméltem. És egy cseppet sem bánom, sőt!
- Én természetesen beleegyezek. Vágjunk is bele! - csapom össze a két tenyerem, jelezve, hogy készen állok a kérdésekre. Igazából olyat úgysem tudnak kiszedni belőlem, amit nem szándékozok nyilvánossá tenni, kettőnkről meg tán csak nem kérdeznek, mert bár a kémia a vásznon kívül is elég erős közöttünk, de igyekszünk ezt profi módon lekezelni. Bár a promo kedvéért úgyis el kell engedünk kicsit magunkat, rá kell játszanunk, látnia kell az embereknek, hogyan működünk együtt, milyenek vagyunk egymás mellett, hogy felkeltsük az érdeklődésüket. Nem mintha nekünk nehéz lenne, mert koránt sem az. Inkább visszább kell fognunk magunkat, semmint rájátszani a dolgokra.

-Az nagyszerű lenne, köszönöm szépen. –a tegeződés. A latte és a Dr. Pepper pedig már meg is lettek rendelve, hogy aztán elkezdhessük az interjút. Örültem, hogy egyiküknek sem volt kifogása a hangfelvevés ellen. Nem szeretnék véletlenül sem megmásítani semmit, mert másképp emlékeztem, vagy ilyesmi. Szóval ez a legjobb módja annak, hogy minden úgy kerüljön fel a blogra, ahogy ők mondták.
-Persze, és ez végig így is lesz majd. Ha valamit nem szeretnétek, hogy bekerüljön, jelezzétek, és kiveszem, illetve ugrunk másik témára. –pillantottam egy biztató mosollyal Meadow-ra. Nem szerettem volna kellemetlen helyzetbe hozni egyiküket sem.
-Első körben arra gondoltam, hogy egy kicsit mesélhetnétek arról, hogy pontosan hogyan talált meg titeket a film, vagy éppen a szerep maga. A forgatókönyv győzött meg, vagy a musicalszerű műfaji sajátosságok, esetleg az, hogy kikkel játszhattok majd együtt? Azt tudom, hogy te főleg a színpadon érzed otthon magad, és első sorban ezeket a szerepeket részesíted előnyben. Ha jól tudom, akkor úgy is fedeztek fel még anno, hogy te játszottad a Rómeó és Júlia musicalben a címben is szereplő férfit. –pillantottam Alden-re, amolyan megerősítést várva erre az egészre. Szeretek utána olvasni azoknak, akikkel szeretnék interjút csinálni, ők pedig elég érdekesek is voltak ahhoz, hogy nehezemre se essen a dolog.
-Illetve… neked volt egy három éves kihagyásod most a szerepvállalások terén. Milyen érzés újra visszatérni a kamerák elé, főleg egy ilyen izgalmas, sokrétű projekt kapcsán, ahol az ének és tánctudásodat is megcsillogtathatod? –pillantottam aztán tovább a velem szemben ülő, szőke nőre. Azt nem kétlem, hogy gyönyörű lesz a szerepében, hiszen egyébként is az, de engem érdekel, hogy ő maga hogy éli meg a visszatérést. Biztosan nagyon izgulhat, vagy esetleg nyomást érezhet, és szeretném, ha valahol ezekről is beszélhetne, nem csak arról, hogy mi a szerepe és mennyire szépen tud mosolyogni a kamerák előtt. A legtöbb interjúban valahogy elfelejtik, hogy a színész, a zenész, a sportoló, vagy egy hétköznapi hős, mint egy tűzoltó is ember.

Ha eddig ideges is voltam ez az interjú miatt, mikor megpillantom Aldent, az érzés szinte pillanatok alatt múlik is el. Mellette mindig nyugodt vagyok, jól tudom, hogy baj nem történhet, ahogyan azt is, hogy nem hagyná, hogy bárki olyasmibe kérdezzen bele, amiről esélyesen nem akarok beszélni. De minimum megválaszolná helyettem a kínos részeket. Nagyon jól esik az ölelése, ahogyan a bók is, amire egy kedves mosollyal válaszolok. - Te is. - Szélesedik ki a mosoly. Igyekszem nem túlzottan belegondolni az utóbbi találkozásunk eseményeibe. A végén még idő előtt zavarba jövök itt. Nem könnyítené meg a dolgunkat, az már egyszer biztos.
Aztán hamar mindenki helyet foglal, az italaink is megérkeznek. Természetesen gondolatban még meg is veregetem a vállam amiért ilyen jól beletrafáltam Alden Dr. Pepperjébe, valóban meg is lepődtem volna ha bármi mást kért volna, majd végül Miss Russel is belekezd az első kérdésekbe. Érdeklődve nézek is Den irányába, és bár már tudok róla egy s mást, mégis kíváncsi vagyok a válaszára. Főleg mivel a legnagyobb tudományom róla csakis az internet világából származik, ami mint tudjuk... nem mindig egyenlő a valósággal. Ennek talán én vagyok az élő példája. Le sem tagadhatom, hogy ismételten ideges leszek mikor a nő felém fordul és nekem szegezi a következő kérdést.
- Fantasztikus érzés. Mivel jóformán a színpadon nőttem fel, így aztán hiányzott is már egy ideje. - Válaszolom röviden, aztán megpróbálom ezt kicsit jobban kifejteni is. - Ugye az elmúlt években többnyire csak magamra koncentráltam, a könyvemre és hagytam magamnak némi időt a regenerálódásra. Ugyanakkor talán egy kicsit megfeledkeztem az emberi kapcsolatokról. - Egyszóval, némileg antiszociális lettem, csak szebben körülírva. - Viszont most újra emberek közé kerültem, ráadásul olyan fantasztikus emberek közé, mint Alden. - Nézek is ezzel fel a szóban forgó adoniszre, a cuki mosollyal, akinek az asztal alatt a kezéért is nyúlok. - Jól esik visszatérni. Szerintem mindenki nagyon izgatott már a forgatás és egyben a végeredmény miatt is. A French lilies egy ténylegesen összetett musical lesz, ami szerintem sokak tetszését el is fogja érni. - Nem szeretnék túlzottan belemenni a részletekbe, mert jól tudom, hogy Alden már alig várja, hogy ő maga ossza meg az emberekkel a részleteket, én pedig hülye lennék ezt elvenni tőle. - Azt azért be kell vallanom, hogy nagyon vissza kell rázódnom az éneklés és a tánc terén. Megrozsdásodtam kicsit. Szerintem ezzel Alden is egyet ért. - Nevetek fel, miközben felsandítok Den-re, aki tuti biztos ezt tagadni fogja, mert ahhoz túl udvarias lenne, hogy ilyesmit be is valljon... főleg előttem.

Cinema, movies & magic

Mimi & Alynn & Alden

Csak biccentek Miss Russel szavaira, majd oldalra sandítok Mimire. Ez igazából mindkettőnk számára előnyös dolog, mert nem kellene most kiderülnie bárminek is a kettőnk...kapcsolatáról. Nem mintha nem kellene majd promóznunk a filmet, ahhoz viszont úgy kell tűnnie, mintha nagyon is bensőséges lenne a viszonyunk. És igazából ezt a részét meg sem kell játszanunk, nem nagyon kell megerőltetni magunkat, hogy elhitessük az emberekkel.
- Wooow. Nagyon jól informált vagy. Ez így igaz. Romeo szerepe hozta meg nekem az előrelépést a karrieremben. De hölgyeké az elsőbbség, szóval Mimi, tiéd a szó. - adom át neki a kezdés jogát, közben figyelmesen hallgatom őt és apró mosoly bújik meg a szám egyik sarkában. Szavaira derűs mosolyom csak még jobban kiszélesedik.
- Annyira azért nem vagyok fantasztikus. De egy ilyen partnerrel, mint te, sokkal könnyebb, mert kihozod belőlem a legjobb énemet. - kacsintok rá lereagálva szavait. Azt már csak gondolatban teszem hozzá, hogy nem csak a legjobb, de a legkanosabb énemet is kihozta belőlem. Kicsit meglepődöm, hogy a kezemért nyúl az asztal alatt, de nem állok ellen, mert jól esik az érintése, így egyik ujjammal simogatni kezdem a kézfejét az asztallap takarásában. Mosolyogva rázom meg a fejem a kijelentésére, miszerint megrozsdásodott.
- Nem is hinnéd, mennyire könnyű veled gyakorolni. - jegyzem meg, majd Miss Russel felé fordulok.
- Igazából, mivel jó az összhang, így könnyű Mimivel együtt dolgozni. Hiába mondja azt, hogy berozsdásodott, bennfentesként ezt meg kell cáfoljam. - pillantásom ismét Mimire esik a kétértelmű megjegyzésem után, amit igazából csak ő tud dekódolni. Valóban nem csak a közös táncórákra gondoltam most ezalatt. De épp csak odasandítottam, már vissza is fordítom a fejem az interjúztatónk felé.
- Visszatérve rám és a színészet iránti szenvedélyemre, már gyerekként is sokat jártam a kulisszák mögött, szinte a színpad mellett, a forgatásokon nőttem fel. Ezért nem is volt soha sem kérdéses, mi szeretnék lenni, ha "nagy leszek". - hangsúlyozom ki macskakörmöt mutatva az utolsó két szót.
- És bár valóban jobban megfogott a színház a maga pezsgése és az itt és most életérzése miatt, azért természetesen a filmeket is szeretem. Tim Anders rendező munkásságának évek óta a rajongója vagyok, ezért, amikor az ügynököm felhívott az ajánlattal és elolvastam a forgatókönyvet, úgy éreztem, meg kell próbálnom, nekem itt a helyem, ebben a filmben akkor is, ha ehhez ki kell lépjek a komfortzónámból. Mert vannak benne erős jelenetek, de talán ezeket lesz majd a legélvezetesebb leforgatni, én úgy gondolom. - magyarázom a magam lelkességével.
- Egyébként hatalmas megtiszteltetésnek tartom, hogy olyan nevekkel dolgozhatok együtt, mint Mimi, Lola Blanco vagy Antonio Brando. Szóval igyekszem én is minőségi játékot nyújtani a filmben. - teszek pontot végül a kérdések megválaszolására és várom a következő adagot, miközben még mindig Mimi kézfejét cirógatom az asztal alatt, ujjaimmal köröket rajzolok a tenyerébe.

-Hát... elég fura lenne, ha interjút kértem volna tőletek, de azt sem tudom, kik vagytok. -húztam egy mosolyra a szám Alden szavait hallva. Nem tudom, hogy ki az, aki úgy csinál interjút bárkivel, hogy még csak utána sem néz azoknak, akikkel beszélget. Nekem szerencsém volt egyébként is, mert magamtól is hallottam róluk.
-Igen, azt hallottam, hogy könyvet írtál, vagyis... olvastam is. Szerintem elég sok bátorság kell ahhoz, hogy valaki írjon egy elég személyes hangvételű könyvet. Sok munka volt vele az írás terén is, vagy pontosan tudtad, mit szeretnél és csak úgy áradtak a szavak? -nem muszáj mesélnie róla, de ezt már úgy is tisztáztuk.
Egy bujkáló mosollyal hallgattam azt, ahogy egymásról beszélnek, összenéznek néha, illetve azt, hogy Meadow-nak vissza kell rázódnia, mert berozsdásodott, de a férfi, ahogy azt előre is vetítette, tényleg megcáfolta ezt a tényt.
-Nagyon jó köztetek az összhang, és azt hallottam, hogy a forgatások alkalmával is nagyon jól kijöttök egymással. Ismertétek egymást, vagy a másik munkásságát korábban? Gyorsan megtaláltátok az összhangot és a közös nevezőt, vagy azért voltak kezdeti súrlódások? -pillantottam előbb a szőke nőre, majd a mellette helyet foglalóra egy kíváncsi mosollyal. Egyelőre nem akartam semmire sem rákérdezni, szerintem lesz még lehetőségem erre, elvégre Alden anyja színésznő, és a partijairól mindig beszámol a média. Ez most sem volt másképp.
-Tényleg hatalmas húzóneveket soroltat fel a film, így nem is csoda, hogy kapva kaptál az alkalmon. A French lilis-ről viszont egyelőre nem sokat tudunk, csak annyit, hogy erős a forgatókönyvírója és a benne szereplő színészek is, illetve visszahozza a musical-film összhangot a köztudatba. Esetleg tudtok mesélni róla valamit, ami még nem szerződésszegés, de egy kis... kedvcsináló lehet? Meg aztán... a mozikban láthatjuk majd a kész alkotást, vagy esetleg valami ma annyira divatos streaming szolgáltatónál? -tettem fel az újabb kérdéseimet.
-Illetve... mondtad, hogy már kissrácként is a színpad közelében nőttél fel. Úgy tudom, hogy édesanyád is egy elég neves és híres színésznő. Miatta kezdtél el ezzel foglalkozni? Nem féltett attól, hogy a csillogás, a hírnév rossz hatással lehet rád? Plusz ugye te Hollandiából származol... nem volt nehéz beilleszkedni az USA világába? A származásod szerinted jelentett bármiféle hátrányt vagy előnyt a szerepeid esetében? -pillantottam Alden-re kérdőn, aztán a tekintetemet Meadow-ra vezettem.
-A te családod hogy állt ahhoz, hogy színésznő szeretnél lenni? Régi vágyálmod volt, vagy egy szerencsés véletlen folytán kerültél a rivaldafény közelébe? -villantottam rá egy érdeklődő mosolyt.
-Azt mondtátok már, hogy könnyű együtt dolgoznotok és ösztönzőleg hat a másik, legalábbis a szavaitokból így vettem ki. Ez a jó viszony a színfalakon kívül is megvan egyébként, vagy a kettőtöké főleg inkább munkakapcsolat?

Egy kedves mosollyal nyugtázom Den szavait, szívesen megcáfolnám őket, mert jól tudom, hogy túloz, de végül csak a kezét szorítom meg egy kicsit, hogy jelezzem neki, fejezze be, különben még zavarba hoz itt. Főleg mivel bennfentesként, nyilván többet tud itt bárki másnál. Zavarba hozni meg ugye egyikünk sem akar, ugye? Bár őt ismerve, ha jól sejtem ő annyira azért nem lenne ellene.
- A könyv egy érdekes kérdés. Igazság szerint mikor először leültem írni, egy nagyon sötét helyen voltam. - Kezdek bele némileg idegesen, hiszen nem egy könnyű téma ez nekem. - Lelkileg. - Teszem hozzá, hogy értelmezni tudja a dolgot, majd kisebb hatásszünet után folytatom. - Először csakis magamnak írtam, terápiás jelleggel. Aztán rájöttem, hogy milyen jól is esik kiírni mindazt. Őszintén szólva fogalmam sem volt miről akarok írni, csak úgy jöttek a szavak, áradt minden, nem volt nehéz megírni. Újraolvasni nehezebb volt. - Mert akkor már nyilvánvalóan egy sokkal jobb helyen álltam és más megvilágításból láttam a saját történetem. Szerintem még a mai napig is megkönnyezném a könyvem nagy részét. Nem csak mert szomorú hangvételű lenne, inkább csak mert tudom, hogy az rólam szól és nem tudok nem visszazuhanni az emlékeimbe miközben a könyvet olvasom.
- Nem ismertük egymást. Hallottunk egymásról ugyan, de nem ismertük. Ennek ellenére csodálatos az összhang közöttünk, az első pillanattól kezdve. - Ezzel fel is pillantok Aldenre, majd pedig egy apró, alig látható pimasz félmosoly is az arcomra kúszik amint felvillan elém az első találkozásunknak az emléke. Nem volt semmi. - Súrlódások nem igazán voltak. Vagyis hát nézőpont kérdése... - Nevetek fel, majd nyitva is hagyom a mondatot Alden felé intve, hogy aztán ezzel most őt kínos helyzetbe hozva, rá hagyjam a befejezést.
Ezután a közöttünk lévő asztalra pillantok, igyekszem nem belepöszmögni Alden történetébe és végighallgatni az ő sztoriját is, amiben nem tagadhatom, még számomra is van újdonság. Imádom Alden ambícióját, talán ez volt a legislegelső dolog ami megfogott benne. Már ha a nyelvét nem számolom. Éppen ezért is hagyom meg neki a lehetőséget, hogy a French lilies-ről beszéljen, hiszen jól tudom, hogy mennyire fontos ez neki. Aztán az újabb kérdésre ismételten felpillantok a nőre, aki kétségkívül gyönyörű szemekkel lett megáldva, szinte még engem is elbűvöl vele. Elmosolyodom.
- A szüleim gyerekkoromtól fogva támogattak a színészkedésben. Ugye már nagyon korán kezdtem és mindenki tudta, hogy ezen az úton kell maradnom. Ez nem is volt kérdés. - Válaszolom, bár itt el is akadok, hiszen fájó pont ez nekem. Sajnos édesapám már nem lehet itt, hogy meglássa mire vittem és milyen messzire jutottam.
- Csodálatos embert ismertem meg Aldenben és ki merem jelenteni, hogy a színfalakon kívül is nagyon jó viszonyt ápolunk... és remélhetőleg ez így is marad. - Válaszolom némileg sejtelmesen, majd pedig ismét Denre pillantok. Kíváncsiság csillan a szememben, láthatja, hogy igenis hallani akarom erről az ő véleményét is.