Nem tudom, mi ütött belém, de rohadtul izgatott vagyok a mai délután miatt. Még a tenyerem is izzad a kormány felett. Hivatalosan nem mondtuk ki, de ez bizony randi. Nem hívnék el csak úgy akárkit anyám estélyére. Be akarom őt mutatni anyunak. Mert számomra nem csak egy alkalmat jelentett a múltkori. Koránt sem volt elég belőle. Azóta is csak erre tudok gondolni. Ha tehetem, minden próba után hazaviszem, de mivel mindkettőnknek sok dolga van így az utazás előtt, így hiába volt eddig csábító a gondolat, hogy nála marasztaljam magam, csak a szokásos jóéjt csókommal távoztam. Immáron két hete. Valami van kettőnk között, az biztos, mert ő is szívesen bújik a karjaim közé, és én is szívesen csókolok a nyakába, de eléggé moderáljuk magunkat társaságban. Még egymás társaságában is. Viszont egy csomó mindent megtudtam már róla ebben a két hétben és persze ő is rólam. Egyre jobban úgy érzem, nekem bizony ő kell. Őt akarom. Senki mást. És ezt akkor már bizonyosan tudom, mikor leparkolom Mercit a háza előtt. Egy szál vörös rózsát tartva ujjaim között sietek fel a lépcsőn és nyomom meg a csengőt. Mikor ajtót nyit és megpillantom, alig tudok bármit is kinyögni. Végigmérem tetőtől talpig. Miért ilyen káprázatos? - Wooow. - adok hangot csodálatomnak. - Lélegzetelállítóan gyönyörű vagy. - dicsérem meg végül rendesen is egy kellemes félmosoly kíséretében. - Ezt neked hoztam. - nyújtom át a rózsaszálat. Ez illik most hozzá a legjobban, főleg hogy anyu báljának témaszíne a vörös és a fekete. Csókot jelenleg nem kap, de még egy puszit sem, mivel az utca tele van emberekkel és nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni, hogy bárki is lefotózzon bennünket, miközben egy ártatlan csókot váltunk. Szóval igen, továbbra is moderálnom kell magam. - Kész vagy? Indulhatunk? - érdeklődöm meg, majd miután bezárt maga után, előre engedem és jól nevelt úriemberként még a kocsi ajtaját is kinyitom előtte. Amint beszállt, becsukom az ajtót, majd átsétálok a vezetői ülés felé, beülök. Rápillantok a szokásos levakarhatatlan mosolyommal, majd beindítom a kocsit és visszakapcsolom a muzsikát. Míg egyik kezemmel vezetek, a másikkal a térdemen dobolom az ütemet. Van időnk a kocsiban, mert a nagybátyámék Staten Island-en laknak, oda átszenvedni magad Manhattanből igazi türelemjáték. Addig is lesz időm kicsit kettesben lenni vele, amit cseppet sem bánok. - Hogy érzed magad? Remélem, nem gond, hogy be foglak mutatni a mamának. Azt mondta, nagyon szeretne megismerni téged. - érdeklődöm meg. Anyu nagyon jófej, én is szeretném, hogy megismerjék egymást, biztos jól ki fognak jönni. Ekkor megcsap finom parfümjének illata, észrevétlenül mélyet szippantok a levegőből. - Finom az illatod. - jegyzem meg egy játékos mosollyal. Nem bírom ki, hogy ne dicsérjem meg őt. Imádom az illatát és nem csak a pacsulijának, hanem magának a bőrének az illatát is.
- Ideges vagy? - Kérdezi édesanyám egy sunyi kis mosollyal az arcán, miközben végigpásztázza tekintetét rajtam, a fotelbe süppedve, egy pohár borral a kezében. Igen, elhívtam anyámat. Igen, ideges vagyok. Izgulok. Ő azok az emberek közé tartozik aki pontosan tudja, hogy miért. Immáron három éve nem randiztam senkivel, hagytam magamnak időt arra, hogy lelkileg felépüljek a sok csalódás és veszteség után. Tudja, hogy ez az este rohadt sokat számít nekem. Ismer már és pontosan tisztában van azzal, hogy milyen kétkedés van bennem, hogy nem vagyok képes elhinni ami velem történik, hogy azt hiszem, én nem érdemlem meg a szőke herceget. Vagy éppen barnát, ebben az esetben, aki egy fehér ló helyett valószínűleg a szürkés mercivel fog beállítani, hogy elvigyen arra a bálra ami... Nem is tudom mi. Csak reménykedem benne, hogy randinak szánta a meghívást, nem pedig munkatársi kiruccanásnak, vagy tudjam is én minek. Próbálom elkönyvelni magamban, hogy Alden ténylegesen érdeklődik irántam és nem csak szórakozik velem, de ténylegesen nehéz ilyesmiben hinnem. A családom és barátaim összes létező tagja már lecsekkolta őt és őszintén szólva szerintem mindenkiben van kétely, legfőképpen a kora miatt, de mind szurkolnak nekem. Főleg Daisy, ő majdnem belefulladt a szurkolásba.
- Még szép. - Mosolygok rá, majd az utolsó simításokat befejezve fordulok felé. - Hogy festek? - Még meg is pördülök előtte a ruhában, amit kivételesen erre az alkalomra szereztem be. És bár nem hiszem, hogy a piros az én színem lenne, a parti mégis a vörös és fekete témát kapta, így aztán nincs mese. Meg is próbáltam a lehető legjobbat kihozni belőle. - Csodásan! A srác le fog hidalni... - Felnevetek a megszólalásán, mert ez tényleg olyan "anyás" volt, aztán pedig ugrok egyet ijedtemben a csengő hallatára. - Menj! - Izgatottan kezd el az ajtó felé terelni, hiszen nem akarjuk megvárakoztatni Dent. Adok még egy utolsó ölelést anyámnak, aztán a bejárati ajtó felé veszem az irányt, hogy kinyissam azt és köszönthessem a férfit aki bizony szintén jól összekapta magát.
- Köszönöm. Te is egész jól festesz. - Válaszolom egy mosollyal az arcomon, majd az embereket figyelmen kívül hagyva, egy csókot nyomok az arcára. Hiszen az még... belefér? Akármi is legyen közöttünk vagy éppen akármi is legyen ez a meghívás. - Nekem? - Kinek másnak? Milyen idióta vagyok, de komolyan! Átveszem a rózsát. - Köszönöm, ez csodaszép. - Mondom végül, bár az arcom letagadhatatlanul elvörösödik és szinte azonnal felveszi a ruhám színét. Máris zavarban vagyok, az elektromosság kettőnk között pedig ismételten kézzel fogható. - Igen, kész vagyok. - Mondom végül egy bólintás kíséretében, majd az ajtó becsukása után meg is indulok a lovagom autója felé, hogy idegesen üljek be annak ülésére.
- Nagyszerűen vagyok. Cseppet sem ideges... - Mondom ezt felnevetve. - Oké, egy cseppet talán mégis. Van egy olyan érzésem, hogy ha édesanyád megtudja, hogy mi mit műveltünk, falidísznek fog kiakasztani egy szögre. - Mondjuk nem tudom, hogy honnan tudná meg, hogy mi mit is műveltünk. De tény és való, hogy rettegek a nőtől és nem tudom, hogyan leszek képes egyáltalán a szemébe nézni majd. - Máris utál engem, ugye? - Idegesen nevetek most fel, igazából tényleg csak arra van szükségem, hogy Den megnyugtasson. Talán megérintsen... megfogja a kezem és azt mondja, minden rendben lesz. - És te hogy érzed magad? - Kérdezek vissza udvariasan, miközben igyekszem lassan belélegezni és kifújni a levegőt, ezzel is enyhíteni az idegességem. - Ez nem néz ki túl jól... - Intek végül a kétsoros dugó felé, aminek lassan a kellős közepébe csöppenünk. - Gondolod, hogy még időben odaérünk? Mondjuk a késés nekünk egyébként is szokásunkká válik. - Eresztek is el egy elég gyatra viccet, hiszen ez nem az első alkalom, hogy kétsoros dugóba keveredtünk.
Bár nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni, ezért nyilvánosan nem érek úgy hozzá és nem is adok neki még egy puszit se. Legalábbis én így terveztem, de ember tervez, Isten végez. Ő egészen másképp gondolja, ami ugyan meglep, de kellemesen. Le sem lehetne vakarni a mosolyt az arcomról. Egyszerűen imádom a látványát, elképesztően néz ki ebben a vörös ruhában. Még egy szál rózsát is kap tőlem, szerintem most ez illik hozzá. Legszívesebben megízlelném vörösre festett ajkait, de sajnos nem tehetem. Legalábbis nem az emberek szeme láttára. Talán majd lesz rá alkalmam a mai este folyamán. Titkon ebben reménykedem. Miután beültünk a kocsiba és elindultunk, beszélgetni kezdünk. Nagyon remélem, nem bánja, hogy meg kell ismernie a mamát. Azt ugyan nem bánja, de attól tart, hogy anyu majd lenyeli keresztbe. Hát nem mondtam el neki, mi van közöttünk, bár szerintem sejti, hogy odáig vagyok érte, előtte aztán végképp nem tudok hazudni meg titkolózni, elvégre ő szült a világra. - Nyugi, nem tud semmit, de ha tudná, se nyelne le keresztbe. Az én döntésem, az én döntésem. És nem döntöttem rosszul, úgy érzem. - kacsintok rá, majd egyik kezemet levéve a kormányról az anyagfedte combjára simítok. - Nem fog utálni. Higgy nekem. - felelem magabiztos mosollyal, de nem időzik rajta hosszasan a tekintetem, mert a vezetésre kell koncentrálnom. Vele viszont nehéz, mert vonzza a tekintetemet, mint macit a málnás. - Én jól vagyok. Nincs mitől tartanom, elvégre a világ leggyönyörűbb és legcsodálatosabb nője igent mondott a randimeghívásomra. - igen, kimondtam végre, hogy ez randi. Azt akarom, hogy tudja, komolyan gondolom. Nem csak holmi hóbort meg szórakozás ez a részemről, ha az lenne, nem vinném haza egy családi banzájra. Még szinte ki sem jutottunk Manhattanből, máris dugóba keveredünk. Lelassítok, mert itt csak araszolni tudunk. - Igazából számítottam erre. Mindig dugó van ezen a részen, ráadásul hétvége van. De ne aggódj, időben odaérünk, úgy kalkuláltam be. - válaszolom, miközben ránézek a karórámra. - Van még másfél óránk. Apropó, ugye csókálló rúzst kentél fel? - kérdem pajkossá váló mosollyal, majd közelebb hajolok hozzá és megcsókolom. A csók rövid, de annál szenvedélyesebb. Elhúzódom tőle és megnézem, elkenődött e a rúzsa. - Hmm...Jó választás. - húzódom vissza az ülésembe, mert közben megindul előttem a kocsisor. Sajnos a kezem nem tudom a combján pihentetni tovább, mert használnom kell a váltót, míg araszolunk kifele a belvárosból. Már-már örülök, hogy kiértünk, de megint beáll a sor, ezúttal meg is kell állnunk. - Ahogy látom, egy darabig itt fogunk állni, jól beállt a forgalom. - jegyzem meg, majd öt percnyi várakozás után kiszállok, mert látom, hogy egy rendőr az előttünk lévő vezetővel beszél. - Mi történt biztos úr? - érdeklődöm meg a rend őrétől, mire röviden megválaszolja a kérdésem. Miután beszéltem vele, sóhajtva ülök vissza Mimi mellé a kocsiba. - Körülbelül egy mélföldnyire tőlünk baleset történt, így le kellett zárni a fél pályát. Egy darabig még itt kell rostokolnunk, mert beragadt a kocsisor. - vázolom fel a tényállást, majd visszakapcsolom a zenét, de abszolút nincs rossz kedvem, mert azzal a nővel vagyok, akivel a világ végére is elmennék. - Most tényleg jó nagy dugóba keveredtünk. De mire odaérünk, legalább elmúlik az idegességed. Milyen zenét tegyek be? - érdeklődöm meg, miközben ismét a combjára simítom a tenyerem és finoman cirógatni kezdem.
Hálásan mosolygok Alden irányába, el sem tudja képzelni mennyire szükségem volt már a megnyugtató szavakra. Meg őszintén szólva, alapvetően rá magára. Az elmúlt hetekben nem igazán volt alkalmunk egymásra időt szentelni. Ahogyan arra sem igazán volt időnk, hogy végülis megbeszéljük mi folyik közöttünk. Vagy éppen arról szót váltsunk, hogy akkor most ez randi lenne, vagy mifene. Le sem tagadhatnám, hogy mennyire hiányoltam már a társaságát, hogy valami rólunk szóljon, ne pedig a filmről vagy munkáról. Legszívesebben azonnal karjaiba vetném magam, de türtőztetem magam, kivárom a megfelelő időt és alkalmat, amikoris nem szegeződik felénk száz meg ezernyi kíváncsi pillantás. - Hiszek neked. - Mondom még mindig kicsit idegesen, de bízok benne, ahogyan a választásában is. Engem akar, én pedig őt. Várjunk csak... randit mondott? - Randi? - Sandítok felé kíváncsi tekintettel és átkozottul igyekszem ajkamba harapni, hogy ne üljön ki egy óriási vigyor az arcomra.
- Még szép, hogy te mindenre gondoltál. - Mosolygok rá elismerően, aztán a következő kérdése hallatán, én magam is pimasz mosolyra húzom a szám. Nem nehéz kitalálnom, hogy miért is kérdezi amit kérdez. De még mennyire, hogy nem! - Még szép! Én is mindenre gondoltam. - Kacsintok rá pajkosan. Imádom, hogy ezt hozza ki belőlem. Én magam is megfiatalodom mellette... Gondolom ezt úgy, mintha már egy öreg nyanya lennék. Közelebb hajolok hozzá, viszonzom a csókját, miközben megérintem arcát, jólesően simítok végig azon, legszívesebben magamhoz szorítanám és soha el nem engedném. Minden porcikám kívánja őt, a csókjait, az öleléseit. Mégis visszafogom magam, és bár nem könnyen, de elengedem ajkait, majd kezem az arcáról a nyakán keresztül, vállán át, lesimít egészen kézfejéhez, amit végül egy apró szorításban részesítek, jelezve neki... valamit? Hogy hiányzott? - Ezt hiányoltam ám... - Egy igazi csókot, amit nem kellett elrejteni, nem csak egy sietős búcsúpuszi volt.
Figyelem ahogyan Den elhagyja az autót, alaposan megfigyelem őt. Talán túl alaposan is. Sőt, még tovább is figyelném ha meg nem fordulna és térne vissza hozzám, hogy tudtomra adja mi is a helyzet. - Ezek a dugók üldöznek minket. - Mondom sokat sejtetően, majd közelebb hajolok hozzá, hogy fülébe tudjak suttogni. - Tudod... ma tényleg felkészülten érkeztem. Nem csak csókálló szájrúzzsal jöttem. - Suttogom fülébe a szavakat, mintha esélye is lenne bárki másnak meghallani őket, majd egy kisebb hatásszünet után folytatom. - Lehetséges, hogy alsóneműt sem vettem fel. - Mondom ezt ravaszul, mint aki saját maga sem biztos a dologban és hát hé... valahogy ki kell deríteni. Nemde? Végül mielőtt elhajolnék tőle még egy apró csókot is nyomok fülcimpájára, majd mint aki jól végezte dolgát vissza is helyezkedem az ülésbe és úgy teszek, mintha nem épp az agyát és egyben a farkát húztam volna. - Majd én keresek valamit. - Mondom, bár a kis pimasz mosolyom még mindig ott van az arcomon, még ha nagyon igyekszem is úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. - Ez hogy tetszik? - Indítom is el egyik nagy kedvencem, ami valljuk be, tökéletesen passzol is hozzánk.
Megnyugtatom, hogy a mama nem fogja kettőbe harapni, nem olyan típus ő, így felesleges aggodalmaskodnia. Bár azért tetszik a gondolat, hogy szeretne jó benyomást tenni az anyám előtt. - Csak légy önmagad. Az bőven elég, mert csodálatos vagy. - kacsintok rá és még bókolok neki pár sort, mert akarom, hogy tudja, mit is gondolok róla. Meg persze azt is, hogy ez nem holmi munkakapcsolat, hanem rendes randi. - Igen, randi. Volt merszem elhívni téged. Bár az esemény maga rendhagyó. - somolygok az orrom alatt büszkén. Ő mondta, ha lesz merszem elhívni egy randira, nem fog habozni. Én pedig kapva kaptam az alkalmon, amúgy sem mentem volna mással erre a partira. Max Alessandroval egymást támogattuk volna a magányunkban, ha visszautasított volna. Mivel az uncsitesóm egyedül jön, nyilván nem mondta még el a lakótársának, akibe bele van zúgva, hogy nem meleg. Pedig hozhatta volna őt is a partira. Ez lett volna a tökéletes alkalom, hogy bemutassa a családnak. Mikor a forgalom megállít bennünket, ki is használom az alkalmat, hogy a magam módján üdvözöljem Mimit. Hiányoztak már ajkai, az érintése, igazából minden porcikája. Ismét a karjaimban akarom őt tartani, de annak is eljön az ideje. Legalábbis merem remélni. Most csak egy gyors kis csókra futja, de már ez is kellemes bizsergést okoz a bőrömön. Főleg ahogy a kézfejemre simít és megszorítja. Legszívesebben ismét megcsókolnám, de nem tehetem, mert akkor ki fog vezetni? Észnél kell maradnom. - Én is sok mindent hiányoltam ám. - ismét pajkos vigyor kúszik az arcomra és megmozgatom a szemöldökeimet jelezve, hogy nem csak a csókjai és érintései hiányoznak. Szeretném ismét összegyűrni vele a lepedőt, hallani akarom kéjes nyögéseit, ahogy alattam, felettem mozog. Körbe akarom csókolni a testét, örömet akarok okozni neki. És úgy látom, ő is benne lenne, nem lenne ellenére a dolog. Ma nem terveztem éjszakára semmit, szóval akár meg is valósíthatnánk a dolgot. - Szeretnél ma éjjel nálam aludni? Vagy esetleg én aludhatnék nálad...tudod, a te ágyad még nem lett felavatva. Meg úgy a házad sem. - hozakodok elő hirtelen ezzel a merész ötlettel, miközben oldalra sandítok egy pillanatra, és remélem, hogy nem kosaraz ki. Nem értem, miért tartok még mindig attól, hogy nemet mond. Talán csak attól félek, hogy egyszer rájön valami és a korkülönbségre hivatkozva majd elhajt a picsába. Míg a válaszára várok, újabb dugóhoz érkezünk. Ma nagyon nehéz kijutni New Yorkból, úgy néz ki. Főleg miután kiszálltam és beszéltem egy rendőrrel, aki a forgalmat igyekszik irányítani és megnyugtatni az idegeskedő és szitkozódó vezetőket. Miután közöltem Mimivel a tényállást, azon gondolkodom, merre is kéne lefordulni, hogy kikerüljük a baleset helyszínét és időben odaérjünk a bácsikámék házához. Közben azért csak rásimítok Mimi combjaira, ha már így nem kell jelenleg a vezetéssel foglalkoznom. - Úgy tűnik. - válaszolok és megadom a lehetőséget arra, hogy most ő tegyen be valami háttérzenét, míg kénytelenek vagyunk egy helyben rostokolni. Ám mielőtt még megtenné, közel hajol hozzám, édes illata megcsapja az orrnyergeimet. - Nem-e? - kérdezek vissza meglepetten és várom, mit fog még a fülembe suttogni dallamos hangjával. Ám a szavai meglepnek. Aztapicsa! Ezek szerint nincs rajta bugyi? Kajakra nincs?? Kérdő tekintettel nézek rá, hogy ez igaz e, de nem lacafacázom, mert az ördögfióka kezd elszabadulni bennem, ahogy ujjaim lassan feljebb siklanak az ölébe. Az anyagon keresztül kezdem őt el simogatni, bár tudom, hogy ezt el se kellene kezdenünk. Nem itt és nem most. - Nagyon tetszik. - mormogom mély hangon, szavaim eléggé kétértelműek, bár én rohadtul nem a zenére gondoltam. Nem is nagyon figyelek arra, mit tett be, felőlem jelenleg kínai rap is szólhatna, annyira nem azon jár az agyam. - Tényleg úgy érzem, de nem lehetek biztos benne, csak akkor ha...- közelebb húzódom hozzá és ismét ajkaira tapadok, de most rendesen kiélvezem az ízét, nyelvével incselkedő táncba kezd a enyém, miközben a másik kezemmel a bokájánál kezdve simítok fel formás lábain. Természetesen a szoknya alatt vezetem fel a kezem, végig a combján. Ujjaim a belső combjára vándorolnak, egyre beljebb és beljebb, míg nem el nem érik nőiessége bejáratát. - Hmm...és még azt hittem, én vagyok a felkészült. - eresztek meg egy ellenállhatatlan mosolyt, amint elváltam ajkától, majd nyomok egy csókot az állára. Végigpuszilom az álla vonalát, a nyakát és a vállait, miközben ujjaimmal édes barlangjának bejáratát cirógatom, majd kicsit beljebb siklok, hogy ingerelni kezdjem őt. Még szerencse, hogy a kocsim sötétített ablakokkal rendelkezik, így nem kell attól tartanunk, hogy bárki is meglátná, mit művelünk idebent. Már most kezd elmenni ismét az eszem miatta, mi lesz még később???
Szavai hallatán ismételten egy hálás mosolyt villantok felé. Igazi ritkaságnak számít olyan emberrel találkozni, mint amilyen ő is. Egyszerűen csak nyugodt vagyok mellette, még akkor is ha valójában szétvetne az idegesség. A hangja csodás hatással van rám, éppen úgy, mint ahogyan a mosolya is. Különlegesnek érzem magam mellette, pedig nem vagyok az. Arról nem is beszélve, hogy mennyire boldoggá tesz. - Örülök, hogy volt merszed. - Válaszolom somolyogva. Már majdnem elfelejtettem, hogy ezt ténylegesen én mondtam neki, a hamburgerezőben. És bár akkor azt csak viccnek szántam... Azt hiszem, most mégis elképesztően örülök, hogy kapott az alkalmon és nem szalasztotta el az esélyét. Minden porcikám arra vágyik, hogy mellette lehessen, nem csak most... Talán örökké. - Igen? És mi mást hiányoltál még? - Nem akartam visszakérdezni, esküszöm nem. De a ravasz kis mosolyát látva, aligha tudnám magam visszafogni. Kíváncsi vagyok, vajon mi mást hiányol még Alden Lindvall. Mocsok vagyok? Igen. Érdekel? Nem.
A következő kérdése viszont meglep. És bár jó színésznő vagyok, most mégis kiül az arcomra az a bizonyos meglepettség. Talán zavarba is jövök, magam sem tudom miért. Elvégre már voltunk együtt... Nem is egyszer. Mégis egy ottalvós buli nem ugyanaz. Randira hív, aztán pedig együtt akarja tölteni az éjszakát. Vajon valóban komolyan gondolja ezt a... ezt az akármit ami közöttünk van? Nem tagadom, hogy félek attól, hogy túlságosan belezúgok, aztán összetöri a szívem. Félek, ugyanakkor átkozottul akarom... őt. - Nem mondok nemet. De nem mondok igent sem. - Nézek fel rá végül egy titokzatos arckifejezéssel, ami mellé egy pimasz kis mosoly is párosul. - Az ilyesmit ki kell érdemelni. - Kacsintok rá végül. És bár őszintén szólva legszívesebben a nyakába ugorva mondanám neki, hogy inkább forduljunk vissza és azonnal vessük be magunkat az ágyamba, mégsem akarok olyasvalakinek tűnni, akiért még egy egészen kicsikét sem kell harcolni. Már így is bőven sokkal többet kapott, mint érdemelt volna, köszönve a fene nagy kémiának ami közöttünk van.
Végül a dugóba érve már ki is dobhatom az ablakon a korábbi szavaimat, a közöttünk lévő levegő, pillanatok alatt kezd el forrni. Nem tudok ellenállni a mosolyának, a kis pimaszságának, egyszerűen elborul az agyam és nem tudom visszafogni magam. Odasuttogom azokat a bizonyos szavakat a fülébe, amik pontosan tudom, hogy hogyan fognak rá hatni. Nem vagyok hülye, sem pedig ártatlan. - Áh... - Mormogom csak, miközben Den kezei máris a tilosban járnak. Tilos...? Dehogyis! - Így már biztos vagy benne, ugye? - Suttogom a szavakat ajkai közé, amiktől képtelen vagyok teljesen elválni. A nőiességemen való érintése máris hatással van rám, amellett, hogy élvezem amit velem művel, szinte pillanatok alatt kezdek el nedvesedni is. - Teljesen elveszed az eszem. - Dorombolom, majd gyengéden, de azért érezhetően alsó ajkára harapok, akárcsak egy büntetésről lenne szó, amiért ennyire megőrjít.
Aztán további kérdés vagy éppen engedély nélkül mozdítom a kezem. Először a nadrágon keresztül simítom rá a kezem férfiasságára. Végül úgy döntök, ezzel nem elégszem meg. Csak néhány másodperc erejéig babrálok az övvel, ami eddig az útban volt... Már nem. - Hmm... - Hümmögök elismerően, amint a kezembe veszem férfiasságát, ezzel ismételten kukába vágva a korábbi "ezt ki kell érdemelni" hülyeségemet. Mohón kezdem el csókolni, egyre jobban akarom őt, amit természetesen érzékelhet is... De még mennyire! A kezem mozogni kezd azon a bizonyos testrészén, lassan kezdek bele, miközben nagy nehezen elválok ajkaitól és helyette inkább nyakát kezdem el végigcsókolni. - Basszus! - Ugrok egyet ijedtemben, mikor a mögöttünk lévő autó türelmetlenül a dudára fekszik, ezzel jelezve, hogy igazán mozdulhatnánk már. - Azt hiszem szükséged lesz a kezeidre. - Suttogom végül fülébe, egy pimasz vigyorral az arcomon, miközben én még mindig a nadrágjában időzök, nem sietem el a dolgokat, ahogyan a dolgát sem könnyítem meg.
- Majd megmutatom. Mindennek eljön a maga ideje. - húzom kicsit az agyát egy pimasz vigyorral, lassan már a pofámra ragad ez a kunkori ív. - Akkor azon leszek ma délután és este, hogy kiérdemeljem. - kacsintok rá és közben fejben már azt találgatom, milyen izgató is lehet egy szexi hálóingben, amit természetesen úgyis lesimogatnék róla. Mert ott a helyem. Mármint mellette. Az ágyában. Persze ez nem jelenti azt, hogy valóban be is enged oda. Nem vagyok elbizakodott, de miért is ne tenné? Hisz nem úgy tűnik, mint aki nem akarna velem lenni. A testbeszéde másról árulkodik. Vágyja az érintésem, ahogy én is az övét. Nem bírom ki, hogy ne csókoljam meg és kalandozzanak el ujjaim a testén. Talán csak aludni nem akar. Minden esetre elveszi a maradék józan eszem is, főleg, miután a fülembe súgja, hogy nincs rajta bugyi. Nem bírom ki, hogy ne ellenőrizzem le, pedig a józan ész azt diktálná, hogy pont most nem kellene ezt művelnünk. De a józan eszem mellette mindig elhagyom. Most is mintha otthon felejtettem volna. Csak az iránta érzett vágy vezérel. De ahogy az arca megrándul, amint nőiessége szirmait érintem és kezdem el kényeztetni, az elégedettséggel tölt el. Látni és érezni akarom a vágyát és azt akarom, hogy csak rám gondoljon, miközben élvez. Nem vagyok egy birtokló típus, de nem tehetek róla, úgy érzem, rajta senkivel sem osztozkodnék. Csak a magam számára szeretném őt felfedezni, csak a magaménak akarom tudni őt. Csak én akarom őt így érinteni, hogy beleremegjen. Évek óta csak arra vágytam, hogy megérinthessem, bár erről neki halvány fogalma sincs. Szavaira csak egy pajkos vigyorral bólintok, de le sem veszem róla a tekintetem. Képtelen vagyok rá, pedig egy kocsiban ülünk a dugó kellős közepén. A forgalommal kellene foglalkoznom, meg a vezetéssel, de túl nagy a kísértés, főleg, hogy gyorsan nedvesedni kezd már csak a simogatásomtól is. Mocskosul tetszik, amit velem csinál és tudja is, hogyan csavarja el a fejem. Ha akarnék, se tudnék szabadulni a hálójából. De nem akarok. A nyakához hajolok a vadmacskás kis harapása után. - Az érzés kölcsönös. - suttogom a bőrének, majd visszacsókolom magam ajkaihoz, de még ingerlem kicsit, ujjaimmal körkörös mozdulatokkal a csiklója körül. Simogatom, de nem hatolok be. - Egy két lábon járó kísértés vagy Mimi. - nézek mélyen azokba a csábító cicaszemekbe, el tudnék veszni bennük. A francba, hogy ennyire nem tudok ellenállni neki! Nem mintha nagyon akarnék. A levegő szinte felforrósodik kettőnk között, a tekintetemben izgatottság csillan, ahogy megtudom, mire is készül. Az övemre siklik pillantásom, felspannolva várom, hogy kibontson belőle és rámarkoljon a pajtimra. A levegőt szaporábban is kezdem szedni, ahogy ujjaival körbeölel és izgatni kezd, de csak egy elégedett kis morgásra futja, másra nem, mert ajkaival mohón az enyémre tapad, én pedig hülye lennék ellenállni, ugyanolyan hévvel viszonzom a csókját, szinte felfalom ajkait. Nesze neked csókálló rúzs, most bizonyíthatsz! Közben egyik ujjam csak besiklik nedves barlangjába, miközben egy másikkal még mindig a vénuszdombja alatti kis kökényszemet ingerlem. Mikor elkezd rajtam dolgozni, mint egy tehetséges zongorista, akaratlanul válok el ajkaitól. - Baszki! - döntöm hátra a fejem a háttámlán és hunyom be a szemeim, de nem hagyom abba, ujjam ki-be siklik vágyának barlangjában. Az orgazmusig fogom ujjazni, akkor is, ha beletörik az ujjam. Legalábbis ez lett volna a terv, de közbeszól a valóság és kizökkent bennünket ebből az eszeveszett mámorból. Csalódottan fújom ki a levegőt, miután tudatosul bennem, hogy nem most fogok újra a lábai közé jutni, így még egy pillanatot elidőzök, kicsit jobban el is mélyedek benne, mielőtt kelletlenül kihúznám belőle az ujjam. De nem kóstolom meg, mert az talán csak jobban bevadítana, most pedig koncentrálnom kellene, de rohadtul nehéz úgy, hogy közben ő még mindig a farkammal játszadozik. - Mimi...- suttogom a nevét, majd a csuklójára fogok megállítva őt a mozdulatban. Baromi nehéz ez egyébként, mert legszívesebben hagynám, hogy folytassa, sőt. Már el is képzeltem, ahogy az ölembe hajol és vörösre festett ajkai benyelik a hímtagom. Próbálom elhessegetni a gondolatot. Mintha az olyan könnyű lenne, basszus! Összeszorítom a fogaimat. - Így nem tudok a vezetésre koncentrálni. - hangom kissé érces, elkéne egy vagy két korty víz. Vagy vodka. Közben lassan újra elindítom az autót, még szerencse, hogy csigatempóban halad a forgalom, mert észhez rohadtul nem tértem, pedig kellene. A legkevésbé sem akarom senki biztonságát sem veszélyeztetni. De így tényleg nem tudok rendesen vezetni. Így is egy kézzel manőverezek, a másikkal Mimi csuklóját cirógatom. Még arra se futotta, hogy visszacsomagoljam magam a gatyámba, nem mintha bele tudnám most tuszkolni magam, mert jelenleg úgy áll a farkam, mint az árbócrúd. - A hátsó ülésen van egy palack víz, előre hoznád? Eléggé megszomjaztam. - kérem tőle és természetesen elengedem a csuklóját, hogy meg tudjon mozdulni. Hamarosan megint meg kell állnunk, túl sokat nem jutottunk előre, szóval tök felesleges volt a hátam mögött gurulónak ráfeszülni a dudára. A kesztyűtartóból kihalászok egy fertőtlenítőt, még a covidos időkből maradt vissza, de most jól jön. Azt még mindig nem tudom, hogy a faszomban fogom lecsillapítani magam, mert ehhez egy kis dudaszó nem lesz elég. Viszont álló farokkal nem jelenhetek meg a saját anyám partiján. Mély sóhaj tör fel a mellkasom mélyéről, miközben beletúrok a hajamba.
Az események rohadt nagy sebességgel történnek, mint ahogyan általában közöttünk minden és mindig. Mintha ténylegesen nem lennénk képesek ellenállni egymásnak, vagy csak megmaradni egymás mellett anélkül, hogy... tapiznánk. Vagy bármi mást csinálnánk. Ténylegesen úgy érzem magam, mint egy kiéhezett kanca, aki nem tud leszállni a... farkáról. Szó szerint. Pedig igazán türtőztethetném magam, legalább egy ilyen helyzetben. Mégsem tudom. Türelmetlenül indul meg kezem arra a bizonyos felfedezőútra, de hamar megállapodik Alden férfiasságán, amit aztán nem is kímélek. Nem is néz ki úgy, mint aki kíméletet szeretne. - Áh...megőrülök... - Dorombolom a szavakat fülébe két csók között a fülcimpáján, miközben én magam is egyre jobban élvezem amit velem tesz. Nem akarom, hogy megálljon, akkor sem ha zárkában végezzük azért amit itt teszünk. Szép kis első randi is lenne az. Egyre többet és többet szeretnék belőle, egyre rendetlenebbül veszem a levegőt, ajkaimat ajkára tapasztom. Mohón csókolom, tudja, hogy többet akarok. De még mennyivel többet!
Aztán jön a duda szó, ami pillanatok alatt emlékeztet minket a csúnya valóságra, hogy ez most kurvávra nem a megfelelő hely és idő a... játékokhoz. Fájdalmas tekintettel nézek rá amikor elhúzza a kezét, csodálom amiért ennyi lélekjelenlét még maradt benne, bennem nem. Nehezemre esik beismerni és elfogadni, hogy később kell folytatnunk, de végül feladom és én magam is visszahúzom a kezem. Kínos. - Megszomjaztál, mi? - Sandítok fel rá egy ravasz mosollyal. Mindketten tudjuk, hogy a palack vizet legszívesebben a feje tetejére öntené, bár akkor nyilván nem jelenhetnénk meg a partin. Meg hát nem az első alkalom lenne, hogy valahová csuromvizesen érkezünk. Aztán mégis kegyelmezek rajta és előre veszek egy palack vizet, amit kinyitva nyújtok át neki. - Ne haragudj... - Mondom végül, mert tudom, hogy én kellene hogy az okosabb legyek. Na nem azért mert jóformán az anyja lehetnék. Oké, rohadt fiatal anya lenne belőlem, de basszus! - Nem tudom mi ütött belém. Vagy miért veszítem el a józan eszem melletted. Ez igazából te hibád! - Bökök felé végül, ezzel meg is találva az igazi ludast.
- Esküszöm, az est további részében jól fogok viselkedni. - Egyébként sem akarom magam leszégyeníteni az anyja előtt, de azért egy pimasz kis mosoly kúszik ismételten az arcomra. - De talán átgondolom újra az együttalvás lehetőségét. - Teszem hozzá teljesen ártatlanul. Nem mintha eddig vártam volna bármilyen bizonyításra. Na mostmár nyilván nem is fogok. - Aztán légy oly szíves és ne fogj kezet senkivel. - Alig bírom megtartani a komoly arcot, legszívesebben már elnevetném magam és bár viccnek szánom ezt... De annyira azért mégsem. Remélem, hogy lesz alkalmunk felfrissülni mielőtt még bárkinek is be tervezne mutatni. Máskülönben lehet elájulok.
Ha nem tudjuk magunkat türtőztetni, vagy a dutyiban végezzük vagy a hullaházban. Én pedig egyiket se kívánom magunknak. Csak őt, a testét de azt mocskosul. Viszont ez most semmiképp sem az a pillanat, mikor a vágyainknak élhetnénk. Több eszemnek kellene lenni, de mellette nem tudok józan fejjel gondolkodni, megrészegít már a puszta jelenléte is, az illata, a tekintete, testének körvonala, mindene. Szerencsére sikerül egy kézzel manővereznem. Miután ismét beáll a kocsisor, behúzom a kéziféket, majd a kesztyűtartóból előhalászott kézfertőtlenítővel meg egy rakat zsepivel lefertőtlenítem vágynedvétől lucskossá vált ujjaim, illetve a makkom, mert hát na. Nem csak ő cseppent el, az én farkam is síkossá vált a kézimunkájától. De nem kéne összekenni a méregdrága gatyámat meg öltönyömet, mert anyu kicsinálna, ha szedett-vetetten jelennék meg az estjén. A paparazzóknak meg tuti leesne, hogy nem a bokorban félrecsurrantástól lettem foltos és nem egy, a susnyásban eltanyálástól kócos. Elveszem Mimitől a palackot, miután megráztam a fejem a kérdésére. Legszívesebben a farkamra önteném, hogy csillapítsam a vágyaimat. - Nem haragszom. De nem akarok csalódást okozni sem neked, sem a családomnak, magamnak sem azzal, hogy nekihajtok az első fának, mert lüktető farokkal elég nehéz vezetni, a koncentráció kicsit többfelé ágazik. - sóhajtok fel és próbálok valami ultragáz dologra gondolni, hogy lecsihassza a lelkesedésem. - A tudatlanság is kölcsönös. Én sem tudom, mi a franc ütött belém, szóval touché! - kacsintok rá végül szelíd mosolyt megejtve. - Szavadon foglak! De remélem ez csak addig tart, míg véget nem ér a parti. - mosolyom azonnal hamiskássá válik és elégedetten veszem tudomásul, hogy hajlandó velem együtt aludni. Ezt már igennek veszem. Akkor lennék baromira csalódott, ha mégse bújhatnék ma éjjel össze vele. Főleg ezután a jelenet után. - Első dolgom a mosdó útba ejtése lesz. Addigra le kéne imádkozni a pajtit alaphelyzetbe. - pillantok le ismét a nadrágból kifityegő virslire, és abban a pillanatban, ahogy kimondom, megszólal a műszerfalra illesztett mobilom, a kijelzőn pedig Mama neve villan fel. Na ez hatásos, mert szépen kezd lelohadni a pajtim, így vissza is tudom csomagolni a gatyámba. - Hallo mama. - köszöntöm őt, miután elhúztam a zöld hívás gombot. Megkérdezi tőlem természetesen hollandul, hogy merre járunk. - We zaten vast in het verkeer. - jelzem, hogy dugóba kerültünk, ekkor ismét megindul a kocsisor, én pedig araszolni kezdek Mercivel. - Maar het lijkt erop dat de autolijn is begonnen. - közlöm a tényket a mamával, mert elkezdünk végre szépen araszolni és nincs már messze az útelágazás sem, ahol le kell fordulnunk. - We zijn er ongeveer een half uur vandaan. - informálom le, hogy nagyjából fél óra múlva érkezünk meg, ha nem esküszik össze ellenünk az univerzum, aztán elköszönök tőle és kinyomom a telót. - A mama volt az. Elújságoltam neki a dugót, de mivel most beindult a kocsisor, tán fél óra múlva odaérünk. - sandítok oldalra, hogy Miminek is összegezzem, mit is beszéltem anyuval. - Beraksz valami zenét? - érdeklődöm meg, és innentől kezdve a vezetésre fókuszálok. Most perpill örülök, hogy a farkam nem mered az égnek. Amint elaraszoltunk az első elágazáshoz, le is fordulok, elvégre nem akarom elhagyni New Yorkot, és egy bő háromnegyed óra múlva le is parkolom Mercit a nagybátyámék háza előtt, ahol már jó pár autó ácsorog. - Készen állsz az év legjobb partijára velem? - kérdem meg Mimitől huncut vigyorral a képemen, majd kiszállok a kocsiból, az anyósülés felőli oldalra sétálok és a kezem nyújtom felé. Kisegítem a kocsiból és hagyom, hogy belém karoljon, csak ezután indulok meg az élőzene hangját követve a bejárat felé.
Az út további részét némileg csendesebben töltjük el. Ugyan nem telepszik le ránk egy kínos csend, inkább csak egy nyugalmi állapot, amire azt hiszem mindkettőnknek szüksége volt ahhoz, hogy összeszedjük magunkat. Persze Aldenen jobban meglátszik amikor nincs nyugalmi állapotban, de ez még nem jelenti azt, hogy nekem ne lett volna szükségem egy kis szusszanásra. Sőt! Legszívesebben egy palack vizet öntöttem volna magamra abban reménykedve, hogy az majd kellően lehűt. Engem és a kedélyeket is. Meg a szomjamat. Meg a mindent is. - Azt még meglátjuk, hogy meddig fog tartani. - Nézek rá vészjóslóan, egy pimasz hangszínt megütve, de többet nem fűzök hozzá. Mondjuk ha ezen a partin véletlenül öttel több rövidet húzok le, mint azt szerettem volna, akkor esélyesen nem lesz túl nagy hasznom a parti után sem. Nem viselem túl jól az alkoholt, ám ha túlzottan zavarban leszek, esélyes, hogy több lecsúszik majd, mint amennyinek kellene.
Kíváncsi tekintettel pillantok most Alden felé és rá kell jönnöm, hogy nem sűrűn hallottam még az anyjával beszélni. Valahol elvarázsol ahogyan hollandul, az anyanyelvén szólal meg, még annak ellenére is, hogy egy árva szót nem értek abból amit mond. Egy halvány kis mosollyal az arcomon figyelem őt, ám mégsem szólalok meg, csak figyelem és hallgatom, egyszerűen csak gyönyörködöm a megváltozott hangszínében, hiszen a holland a szájából, egyáltalán nem hangzik ugyanúgy, mint az angol. Talán éppen ez is lenne az ami úgy elvarázsol. - Persze. - Válaszolom mikor befejezi a telefonhívást és zene után érdeklődik. Így hát be is kapcsolom az egyetlen utazáshoz szóba jöhető számot ami eszembe jut, abban reménykedve, hogy aztán Alden még énekelni is fogja nekem. De minimum megmosolyogja a választásom. - Nem, de ha jól sejtem már nincs választásom. - Nézek rá egy ideges kis mosoly társaságában mikor megérkezünk és felteszi a millió dolláros kérdést.
Nem tudom nem azonnal megbámulni a hely gyönyörűségét. Az egész ház olyan mintha egy Disney meséből emelték volna ki, minden elképzelésemet felülmúlta. - Ez gyönyörű. - Jegyzem is meg Aldennek, miközben a kezét nyújtja nekem. Szerencsére Alden betartja az ígéretét, miszerint az első utunk egy mosdóba fog vinni minket... cseppet sem feltűnő, dehát basszus, egy ilyen hosszú dugó után kinek ne kellene pisilni? Na ha azt nem is kell, felfrissíteni mindenképpen felfrissítem magam, mert arra bizony, hogy szükségem van. Meg egy italra. - Kell egy ital. - Jelentem ki Dennek mikor újra találkozunk és belekarolva ezúttal a parti irányába vesszük az irányt. Meg is lepne ha nem így lenne, bár őszintén lehet, hogy nem bánnám annyira. Miért vagyok ilyen ideges? - Hé, az ott nem anyukád? - Hajolok közelebb az egyik piros ruhás nő felé intve, aki igencsak ismerősnek tűnik. Na mondjuk ma épp mindenki piros ruhás, de mindegy. Aztán mielőtt még megvárhatnám Alden válaszát, a nő már szemmel láthatóan felénk tart, így aztán már elég valószínű a dolog, de azért még reménykedem benne, hogy Den majd megcáfolja. Ki fog nyírni ez a nő. Komolyan. Halott vagyok. - Oké, melyik asztal alá bújjak be? Segíts... - Bököm meg az oldalát miközben idegesen a mellettünk lévő asztal felé intek. Hát szépen is néznén ki. - Ki fog nyírni, ugye? - Ezt már jóval halkabban teszem hozzá lévén, hogy a nő egyre közelebb kerül hozzánk.
Kezdőlap
