Manuel & Katniss Truth wears a different face to everybody.

Elégedetten ülök be a taxiba, ami reményeim szerint hamar a megadott címre ér majd velem, hogy átadhassam az ölemben szorongatott dobozt annak, akinek kell és már csak bízok abban, hogy minden rendben lesz. Közben végig mosolygok, mert nagyon úgy tűnik, hogy mégis csak léteznek rendes emberek. Igazán kedves ajándék az, ami a dobozban rejlik, az aki meg fogja kapni nagyon szerencsés, hogy van egy ilyen figyelmes barátja. Közben a telefonomra pillantok, hogy megnyugtassam magam, hogy még mindig bőven van időm, hogy haza is érjek arra, amire kell, de végül egy lemondó sóhajjal el is teszem a készüléket. Mindössze fél órám maradt hátra, ami egészen biztos, hogy nem lesz elég mindenre, de már mindegy. Majd a nagybátyámnak kitalálok valamit, ami miatt késtem. Úgy vagyok vele, hogy kár kapkodnom, mert így is úgy is fogytán az időm, szóval ha kések hát kések. Ez van. Csak nem harapja le miatta a fejem. Nem mintha érdekelne. Csakis a zsebemben lévő pénzösszegre gondolok, ami igazán szép ahhoz képest, hogy nem is csináltam olyan túl nagy dolgot, és ha ilyen könnyen fog ez menni, akkor tutira nagyon hamar sikerülni fog a saját lábamra állnom. Utána pedig már mindegy lesz, hogy mit fog szólni a családom, hiszen nagykorú vagyok. Bármit megtehetek amire kedvem van. Csak addig késő, amig sikerül egyenesbe hoznom magam. Ehhez pedig meg van a megfelelő segítségem is, és hiába nem vagyok túl jó emberismerő, azért azt hallottam a hangjából, hogy komolyan gondolt mindent, amit mondott. Úgyhogy már semmi más dolgom nincs is, csak az, hogy átadjam a tulajdonosának ezt az ajándékot és várjak egy újabb nekem szánt feladatra, amit épp ilyen lelkesen fogok elvégezni, mint a mait. Egyértelműen jobb egy ilyen munka, mint bármi más ami lehet, hogy még megterhelő is lenne. Mert az az igazság, hogy amúgy egyáltalán nem vonz az, hogy minden reggel korán kelljek és apró pénzért gürcöljek valami kocsmában vagy üzletben. Ez a lehetőség határozottan vonzóbb, és még csak nem is tisztességtelen. Mert semmi rossz nincs abban, hogy fénykéepeket, meg rajzokat kellett készítenem, ahogy azzal sincs baj, hogy egy csomagot eljuttassak valakihez, aki remélem tényleg örülni fog neki. Mert én biztosan örülnék egy ilyen figyelmességnek.
Amint megáll a taxi és kifizetem a fuvart, magamhoz ölelve az ajnádék dobozt szállok ki az autóból és minden bátroságomat össze szedve közelítem meg a házat, bár egyre feszültebbnek érzem magam. Remélem, hogy tényleg kedves lesz hozzám, mert ki nem állhatom a nem barátságos embereket. Bár szerintem nincs semmi oka arra, hogy mérges legyen majd rám. Hiszen semmi rossz szándékom nincs. Csak teljesítem azt, amire megbíztak, és amiért amúgy nem kevés pénzt is kaptam. Csak épp az a baj, hogy fogalmam sincs, hogy hogyan néz ki az illető, akinek át kell azt adnom. Ahogyan azt sem tudom, hogy csak ő lakik-e itt egyedül. Sóhajtok egyet, majd a dobozt a hónom alá helyezem, hogy aztán a másik kezemmel kopogtatni tudjak az ajtón, és csak bízok abban, hogy be is fognak engedni. Vagy legalább ki jön valaki, bár nem lenne rossz, ha épp a megfelelő ember nyitna ajtót, hogy minél hamarabb át is essünk ezen. Mert mindenképp személyesen az illetőnek szeretném átadni, aki mondjuk ha nincs is itthon, de legalább talán elmondják, hogy hol kereshetem. Másnak egészen biztos, hogy nem adom át az ajándékot.

Katniss

━━━ "To heal our wounds, we need courage to face them."

Egyszerű szabályok, ám a betartásuk nehézkess. Főleg egy olyan egyénnek, aki nem tud nyugton ülni a sejhaján. Új minden, új tanulnivaló, új atrocitások és új kihívások. Szóval jah, úgy imádom az egészet. Bár megváltoztak a dolgok itthon is, mindez nem hátrány számomra. Képes vagyok több felé figyelni ezt már észrevettem, ám a kevés alvással még nem békültem ki. Nem alszom sokat, ám az a kevés vagy pont elég, vagy semmire sem jó. Még nem tettem túl magam pár dolgon. Visszatérő gondolatok és emlékek. Rosszul vagyok az összes ilyentől. Mindenesetre most épp a holnapi reggelimmel babrálok, megkaptam a receptet erre a tejmentes gofrira és hát a csatateret is próbálom eltüntetni úgy, hogy ne legyek nagyon hangos. Közben a tv mint háttérzaj megy, híradót már régóta nem nézek, mostanában nem viselem túl jól az olyan híreket, ahol meghal valaki bármilyen okból. A kávét már megittam alighogy betettem a lábam haza, most teát készítek, valahogy nem csípem a sima víz gondolatát, meg azt sem hogy üdítőn éljek egész nap. Az órára olykor olykor rápillantok, nehogy elkéssek pár dologról, hiszen ezeket az éveket már nem baszhatom el. Pedig nem vonz az iskolapad, mégis többet akarok az élettől és magamtól, mert hiszem, többre vagyok hivatott a múltbéli énemnél. Szóval félgőzzel takarítom a romokat a mosogató körül, pluszba még átellenőrzöm, hogy megvan-e mindenem, ami a ma délutánomra kell. Van egy órám délután és az üres órákat ezeken a napokon itthon tölthetem. Szerencsére havi kétszer van erre lehetőség, így tartom magam a dolgokhoz. Plusz óra, főleg délután, de arra jó mindez, hogy megmutassam, igenis van bennem kurázsi. Tulajdonképpen csak felzárkózok az előző éveim miatt és ahhoz kellett a plusz óra és csak délutánra kaptam időpontot. De lényegében jó, mert remekül magyaráz az ipse és nem alszok be rögtön, ahogy megkezdi a dumáját. Én is akartam mindezt, nem csak a szüleim. Úgy néz ki megleszünk, bár még nagyon nem akarom elszólni magam, le is kopogom, de hajtok az elismerésre idén, vagyis háét ebben a tanévben több plusz próbálok összeszedni, mint stikliket. Most már van motivációm is ezekhez, íg hajtok is rá ezerrel. Ráadásul nagytestvér vagyok és példát kell mutatnom a legkisebb felé. Erre hajtok, hogy méltó nagytestvér legyek és méltó arra, hogy a szüleim is elismerjenek, nem csak mint gyereküket, hanem mint...bárhogy máshogy. Bár a múltat eltörölni nem tudom és nem is fogom tudni soha a büdös életben...szóval dobok egy üzenetet Henry felé és közben telefonhívást indítok, ám megszakítom, hiszen kopogás érkezik a bejárat felé. Abbahagyok minden tevékenységet, meg hát nem akarom, hogy a fentiek felébredjenek miatta, így hamarosan már nyitom is az ajtót. Talán felkészülök, hogy megint egy rendőr áll az ajtóban vagy Henry megelőzött és nem találkozunk sehol, hanem elém jött el...bár ő nem szokott kopogni. Szóval az ajtót nyitva résnyire meglepődök az ajtón túloldal állóra.
- Hali. - fingom sincs ki ez a nő, így nem is nyitom nagyobbra az ajtót, egy csaj az, bár mivel nem ismerem, nem is fogom elsőre a kebleimre ölelni. A bandából sem ismerem, bár végig nézek rajta, nincs semmi ijesztő benne...de tényleg fingom sincs róla, hogy ki ő. Még a suliból sem rémlik az arca és akárhogy is erőltetem meg az agyamat, nem hiszem hogy ő is a különórák miatt keresne. Még tanár sem lehet, túl fiatal és emlékeznék ilyen arcra.  
- Segíthetek? Kit keresel? - hátha hamarabb előrébb jutunk a dolgokkal és útjára tudom engedni a csajt. Most amúgy sem érek rá, szóval jó lenne csak másodperceket szánni rá.




Öltözet/Kinézet

Manuel & Katniss Truth wears a different face to everybody.

Kicsit furán érzem magam egy idegen ajtaján kopogtatva, mert nagyon nem szeretném, hogy azt gondolják rólam, hogy valami elmebajos vagyok, vagy esetleg zaklató. Mert valljuk be őszintén, én sem örülnék, ha ismeretlenek járkálnának hozzám. Meg amúgy is azt tartják, hogy hívatlan vendégnek ajtó mögött a helye. Én mégis remélem, hogy a kezemben lévő csomag elég lesz ahhoz, hogy egy kis örömet okozzak és annyira azért ne legyen kellemetlen a látogatásom sem. Bár tényleg baromi ciki úgy itt állni, hogy azt se tudom kihez jöttem. De végülis nem is számít. A lényeg, hogy szép kis pénzt kaptam a munkámért, és az elég indok arra, hogy bárki nyitson majd ajtót, ne foglalkozzak azzal, hogy örül-e nekem, vagy sem. Mert nem bájcsevegni jöttem. Amint nyílik az ajtó, vissza húzom a kezem, amelyikkel eddig az ajtót döngettem és hátrálok egy lépést is, mert nem tudhatom, hogy nem-e valami serpenyővel akarnak rám rontani, mivel egy pillanatig sem hagytam abba a kopogtatást. Elég kitartó vagyok, és meg is lett az eredménye. Meglepetésemre azonban egy fiatal srác les ki a résnyire nyitott ajtón, így csak megdöbbenve figyelem egy ideig. Mert valaki másra számítottam. Vagyis egy kicsit idősebbre. Mert a munkaadóm mintha azt mondta volna, hogy egy barátjának lesz a csomag. Ez a fiú pedig szerintem túl fiatal ahhoz, hogy barátok lehessenek. Vajon jó helyre jöttem egyáltalán? Nagyon remélem, mert oltári ciki lenne, ha elbénázom ezt az utolsó pillanatban.
- Öhm... szia? - ez inkább úgy is hangzott a számból, mintha kérdésnek szánnám, de csak a meglepettségem miatt. Bár simán meglehet, hogy csak annak a fia, akit keresek. Huh basszus. Lehetett volna annyi eszem, hogy legalább egy képet mutattassak az illetőről, így egy kicsit könnyebb dolgom lenne most. - Egy bizonyos Manuel... - el is hallgatok egy kis időre, hogy a kezemben névő dobozról le lessem a vezetéknevét is, mert teljesen ki ment a fejemből. - Szóval Manuel Valderrama-t keresem. Állítólag itt lakik. - vakarom meg zavartan a fejem, és reménykedek abban, hogy azt fogja mondani, hogy itt lakik és nem irányít el egy másik házhoz. Elég szűkős az időm, meg hát kedvem sincs bejárni az egész környéket, hogy megtaláljam, azt akit keresek. És akiről egyébként még csak egy elképzelésem sincs.
- Szólnál neki kérlek? Át kéne adnom neki ezt itt. - emelem fel a kezemben lévő ajándék dobozt, és remélem, hogy ezzel leesik neki, hgy semmi rossz szándékom nincs. De komolyan. Egyik lábamról a másikra állok zavaromban, és próbálok nem olyan fejet vágni, mint akinek fogalma sincs, hogy mi a csudát keres itt. Pedig épp ez a helyzet jelenleg. Mert nem csak ezen a környéken nem jártam soha, de olyan érzésem is van, mintha valami betolakodó lennék.

Katniss

━━━ "To heal our wounds, we need courage to face them."

Nem számítottam senkire sem a mai nap folyamára, főleg ilye ismeretlenül. Tényleg nem ismertem. Se a suliból, se a haveri körökből, még egy buliról sem esett le hogy ki is lehet ő. Tök homály volt kiléte és a miben léte az ittlétének. Biztos csak eltévesztette az ajtót és valamelyik másik szomszédhoz jött. Olyan egyformák ezek a házak, csak a számok vannak jelen és némelyiknél a nevek is ott virítanak. A résnyire nyitott ajtóból figyelve az ismeretlen full idegent megleptem, bár fingom sincs hogy mivel is. Annyi szent hogy fingja sincs róla, hogy mit akar. A köszönésemre visszaköszön, simán letegeztem, hiszen nem egy vén fószerrel van dolgom és nem is valami dirivel hogy nagy kínlódva magázódással adjam tudtára hogy rossz ajtón kopogtatott. Végül kiderül az is nagy nehezen, hogy kit is keres. Még meg is lep vele, hogy engem, bár elsőre nem jelentkezem hogy én magam vagyok, hagyom had mondja végig a mondandóját. Nem akarok tapló állat lenni, bár most elég sietős vagyok, szar időpontot választott, mégsem küldöm el az anyjába, hogy majd máskor jöjjön zavarkolódni. Bár megmosolyogtat, hogy elsőre nem tudja a teljes nevemet, így puskáznia kell végül, de kimondja a fix nevet kihez érkezett. A dobozt mutatja, hogy mit is kell átadnia, ami igencsak felkelti a kíváncsiságomat, így eleresztem az ajtót, mely szélesebbre nyílik és ezzel együtt az egész alakomra ráláthat.  
- Nem rendeltem semmit sem. Arra emlékeznék... - kicsit felháborodva szólalok meg, hiszen az internetes vásárlásaimat is lejjebb adtam és kicsit le is tiltottak róla az őseim, úgy két hónapja rendeltem meg a sulihoz való holmikat, amik meg is jöttek rendesen, éppen és egyben. Nem hiányzott semmi sem, minden benne volt, mit rendeltem. Szóval tényleg értetlenül állok e dolog felett. Le sem veszem a szemem a dobozról, melyet felemelve mutogat. Gondosan be van csomagolva...amit látok rajta sem ismerős elsőre. A supermenes matrica szinte a szemembe virít, a piros szalag mellyel át van kötve...fejet ingatok. Még egy megkésett szülinapi ajándék sem lehet rokontól vagy havertól, teljesen más szokások vannak erre. És a csomagolás sem ismerős.  
- Ki küldte? Személyesen nekem...- kérdeztem a csajt, ám nem mozdultam az ajtóból, még csak a dobozért sem nyúltam, be sem mutatkoztam. A reakcióból is leesetett neki, hogy az előbb említett név tulajdonosa vagyok. Nem sűrűn küldenek nekem meglepetés csomagot, az ellenségeim sem próbálkoztak ezzel még, szóval ha bomba van benne, hát vissza küldhetem a feladónak...bár...tényleg fingom sincs ki a tököm küldhette a sok közül. Így elsőre nem ismerős a csomagolás sem. Ám addig biztosan nem veszem át, míg meg nem tudom ki a feladója...és jelenleg arról is megfeledkezem, hogy nekem még dolgom van és igyekeznem kellene eleget tennem annak is. Lefoglalnak.


Öltözet/Kinézet

Manuel & Katniss Truth wears a different face to everybody.

A meglepettség azt hiszem, hogy mindkettőnk arcáról leolvasható, ami amúgy nem is csoda, hiszen jelen állás szerint két ismeretlen vagyunk egymásnak. Ő gondolom valaki másra számított - rám semmiképp -, én pedig valami idősebb és mogorvább férfit vártam, hogy majd ajtót nyít, de hát így jártunk. Egy apró részem legbelül örvend annak, hogy egy fiatallal kell egyenlőre dumálnom és magyarázkodnom, mert olyan egy korosztály lehetünk. De lehet, hogy én egy kicsit talán idősebb vagyok. Vagy fene sem tudja. A lényeg, hogy nem lehetnek barátok semmiképp azzal a férfivel, aki a csomagot küldte, szóval egészen biztos, hogy nem ő az, akit keresek. Már csak bíznom kell abban, hogy a megfelelő személy is itthon tartozkodik, mert semmi kedvem bejárni a világot miatta. Holnapra pedig nem napolhatom el az ajándék átadást, mert nem mehetek ezzel a dobozzal haza. Képtelenség lenne úgy bejutnom vele a házba, hogy azt senki se vegye észre, és fogalmam sincs, hogy milyen magyarázattal szolgálnék. Mert jelenleg egy állás interjún kéne lennem. Igaz, hogy nem tudom, hogy hogyan zajlik egy titkárnő alkalmazása, de biztosan nem úgy, hogy rögtön az elején ajádékokkal halmozzák el. Bár az igazság amúgy nem áll túl messze ettől a mesétől, csak épp nem az volt a munkám célja, amit a nagybátyám tud. Sőt, igazából én sem tudom, hogy mi ez az egész, de mivel már itt a pénz a zsebembe érte, nekem mindenképp megérte. Még így is, hogy olyan bambán nézem az ajtó túlóldalán állót, mintha ő lenne a betolakodó és nem én. Nem tudom azt, hogy a kíváncsiság veszi-e rá a srácot, hogy jobban kitárja az ajtót, de ezt mindenképp egy jó jelnek tartom. Legalább nem akar elzavarni azt gondolva, hogy valami őrült vagyok. Bár annak érzem magam. Kicsit felvonom a szemöldököm a megjegyzésén, és még el is nevetem magam. Nem azon, amit mond, hanem a tényen, hogy valami gyorsfutárnak hisz. Vagyis valami olyasmit csinálok, de nem vagyok az egyáltalán.
- Ezt nem rendelte senki. Ajándék. - válaszolok végül elkomolyodva, bár sikerül is össze zavarnia egy kicsit. Ő szokott rendelni a családtagjainak? Nem mintha túl sok közöm lenne hozzá. De jó lenne, ha már ide hívná azt, akit kell, hogy túl legyünk ezen végre. Látva, hogy hogy méregeti a dobozt, egy kicsit hátrébb lépek vele, mert még az hiányzik, hogy egy kíváncsi kölyök csak úgy kikapja a kezemből vagy valami. Annyira komolyan veszem a feladatomat, hogy biztosan nem adom olyan könnyen ki ezt a kezemből. Mert amúgy olyan ember vagyok, aki ha valaminek neki kezd, akkor azt tökéletesen csinálja végig. Olyan személyes dolgok vannak benne, hogy lehet, hogy nem tartozik senki másra. Szóval igenis nekem való feladat ez. Csak ne lenne ennyire kínos. Mikor ismét megszólal, nagyokat pislogva nézek végig rajta, és zavaromban ismét nevetni kezdek. Ez most csak valami vicc? Ő lenne az a Manuel? Mármint passzol hozzá ez a név, nem azt mondom... csak még mindig túl fiatalnak gondolom. És tanácstalan is lettem. Kéne kérjek valamit, amivel bebizonyítja, hogy tényleg ő az? Mert mi van ha kamuzik csak a kíváncsisága miatt? De legalább biztosan jó címen járok, csak azt nem tudom, hogy hány ember él itt. Ismét megvakarom a fejem, mintha azt várnám, hogy ettől jusson eszembe a férfi neve. Valamiért nagyon rossz a névmemóriám, de ennyi fura nevet nem is olyan egyszerű észben tartani.
- Lexton Barac. Vagy valami ilyesmi. - remélem jól emlékszem, mert egyre inkább az a gyanúm, hogy hülyének nézek ki. Pedig nem vagyok ám az, csak ez az első ilyen munkám, és nem is igazán tudom, hogy ezt, hogyan szokták csinálni. - Te lennél Manuel? Bocsi... de nem kéne inkább fiatalabbakkal barátkoznod? - kérdem értetlenül, de csak puszta kívéncsiságból, mert amúgy nekem mindegy. - Csak akkor adom ezt át, ha bebizonyítod, hogy tényleg te vagy az. - közlöm vele végül határozottan, mert nem szeretném tényleg senki másnak át adni a dobozt. Pedig ha úgy vesszük már így is elvégeztem a feladatomat, hiszen a címig elértem a csomaggal. Mégsem érzem úgy, hogy mindegy kéne legyen, hogy ki veszi ezt át.

Katniss

━━━ "To heal our wounds, we need courage to face them."

Egy lila színű doboz piros masnival és matricával. Egyet látok belőle, egy batmenest. Remélem több nincs rajta, így is röhejesen fest az egész. A szituációról meg ne is beszéljünk. Kiderül ugyanis, hogy nem rendelte senki, amúgy meg anyám szólt volna, hogy rendelt és napokon belül érkezni fog majd csomag. De nem jelzett és más sem mondta, hogy ide rendelt volna nekünk bármit is magának. Szóval totál értetlen a dolog, az meg hogy ajándékról beszélünk...amit nem tőle kapok egy vadidegen leánytól, aki engem nem is ismer és fordítva is ugyanez a helyzet. Nem ismerem és ismeretlenül miért futárkodna ajándékcsomaggal? Főleg ismeretlenül? Vagy ő küldte és be sem vallaná? Extrán furcsa helyzet és valahogy ki kellene belőle kecmeregni. De ki küldte, ez a kérdés még mindig fent áll. Mert az oké, engem keres ez miatt, hogy átadja...és igen, szemezek a dobozzal. Szemezek a lánnyal, aki értetlenül ál velem kapcsolatban, mert hogy szerinte...mit is? Korombeliekkel kellene barátkoznom. Mi van? Mégis ki az ördög küldte ide? Figyelem ahogy hátrébb megy vele, végül megemésztem az említett nevét is. Mégis milyen degeneráltat hívnak úgy, hogy Lexton Barac? Újabb kérdőjelek gyülekeznek a felhőim felett, nem tudom hová tenni ezt az egészet. Nem nagyon hiszi el, hogy én vagyok a címzett valódi jelensége és nem is nagyon akarja átadni a csomagot, csak ha bebizonyítom, hogy én én vagyok...mi a tököm van? Bizonyítsam be a magam igazát? Szusszanok, bepillantok a ház belsejébe a vállam felett, sehol senki, csend van, csupán a háttérzajként funkcionálló tv szól, az órára sandítok, majd a hátsó zsebembe nyúlok, előhalászva a pénztárcámat. Nem kell nézegetnie, 1-2 dolcsi van benne, ha kirabolna is édeskevés lenne a megélhetésére. Bankkártya és egyéb használható kártyák nincsenek benne, anyámék elvették...csupán a személyigazolványomat szedem elő belőle. Úgy mutatom felé mindezt, hogy semmi más ne látszódjon belőle, csak a nevem és a fotóm. Van már gyakorlatom belőle, könnyedén megy, nem az első eset hogy így kell használnom a dolgaimat.  
- Tudsz róla valamit, hogy mi van benne és miért pont nekem lett címezve? - teszem fel a kérdést, hiszen minden vágyam kideríteni, hogy miféle rajongóm van és miért is kaptam pont én egy ajándéknak titulált dobozt? Mi van, ha üres? Mi van ha a bolondját járatja valaki velem? Előfordulhat egyszer, aztán dühös leszek...közben elpakolom a kártyát vissza a tárcámba, azt pedig azzal együtt vissza is helyezem a farzsebembe. A tekintetemet amúgy sem veszem le a csajról, az élet megtanított rá, hogy bárki lehet sunyi kis mitugrász, így kézben tarthatom a dolgokat, ha eléggé figyelek és résen vagyok. Nem jöhet be a házba, nem tudhatja hányan vagyunk, illetve, hogy jelenleg rajtam kívül van-e bárki más e falakon belül. Ilyenkor vehető elő a hazugkártya, amit bevethetek, mert nem biztos, hogy egyedül van...lehet ő csak egy ócska elterelés, de akkor rohadtul pórul jár. Mondtam már, lehet férfi, lehet nő, a képét így igy úgy is betudom verni. Már régóta tudom, hogy nem bízhatunk meg mindenkiben.  
- És mit jelent az a te szádból, hogy fiatalabbakkal barátkoznom? Fullra nem vágom ám hogy ki ez a... - gondolkodok el egy pillanatra és a doboz felé bökök a fejem mozdításával. -...mit is mondtál a feladóról? Hogy hívják az ürgét? Vagy csaj? - kérdezek vissza mert elsőre sem tudtam hová tenni a nevet és most sem sikerült mindezt egy helyre seperni. Nem nyújtom a kezem a dobozért, unszimpatikus az egész úgy ahogy van és ez a szín összetétel...lila a pirossal...a cilinder és a sétapálca...miért érzem úgy magam, mint akit most vágtak gyomron egy szívlapáttal? Persze hogy emlékszem arra a napra, de ez biztos csak a véletlen...ki kell derítenem hogy mi a szar ez itt előttem a csajnak a kezeiben és miért megint én?  

Öltözet/Kinézet

Manuel & Katniss Truth wears a different face to everybody.

Elég régen voltam bele keveredve ilyen hülye szituációba utoljára, és ez annyira elfoglal, hogy igazából már az sem érdekel, hogy nem fogok haza érni időben. Fogalmam sincs, hogy hol vagyok és mit kéne tennem, főleg így, hogy a fiún is érthetetlenséget látok. Talán kívülálló szemmel mindez viccesnek tűnhet, de én egyáltalán nem szórakozok olyan túl jól. Mármint tudom, hogy a meglepetések lényege az, hogy a másik fél nem tud róla, de azért én jobban örülnék, ha most be lenne avatva az, akinek át kell adnom a dobozt. Mert egyáltalán nem hiszem el a srácnak, hogy ő lenne Manuel. Hogyan lehet egy ilyen fiatal srác barát egy olyan férfivel, aki igazából mindkettőnk apja lehetne? Az nyílván nem lehetetlen, hogy ismerjék egymást, de azért az elég nem valóságos a számomra, hogy még ennyi közös emlékük is lenne. Szóval határozottan úgy gondolom, hogy csak a kíváncsiság miatt beszél úgy, mintha ő lenne az, aki lehetetlenség, hogy legyen. Ezért mondjuk nem ítélem el. Hiszen én is szeretek mindig mindenről tudni. Nyílván az lenne a célom, hogy minél hamarabb megszabaduljak ettől a csomagtól, viszont azért elég felelőségteljes vagyok. Nem adom azt csak úgy olyan könnyedén ki a kezeim közül. Mert bárki állíthatja magáról, hogy ő az, akivel találkoznom kell, nem? Elég bizalmatlan vagyok az emberekkel szemben, és mivel ez a helyzet elég érdekes, így csak még inkább annak érzem magam. Valamiért nem szeretek csalódást okozni senkinek, és Mr. Baracot igencsak megkedveltem. Nagyon rendes ember, szóval semmiképp sem szeretnék kitolni vele. Először értetlenül nézem, ahogyan a pénztárcájáért nyúl, türelmetlenül dobolok ujjaimmal a dobozon, és amint felém tartja a személyigazolványát vigyázva az adataira - mintha engem az annyira érdekelne - , kicsit közelebb hajolok hozzá, hogy leolvassam a nevet és alaposan össze hasonlítom a képen szereplő sráccal. Igazat mond. Tényleg Ő Manuel Vala...nem tudom ki. Itt New Yorkban tényleg minden embernek ilyen furcsa neve van? Hogy lehet ezeket egyáltalán észben tartani? Vajon be kéne mutatkoznom most én is? Bár szerintem nem is annyira fontos ez most. Sokkal lényegesebb az, hogy miért vág olyan értehetetlen fejet.
- Nincs lexikonból a fejem. Ennyi mindent nem tudok észben tartani.  De arra emlékszem, hogy azt mondta, hogy süti... meg valami DVD, idézetek és... jajj majd meglátod ha kibontod. - vonok vállat, de még mindig úgy ölelem magamhoz a csomagot, mintha az életem múlna rajta. Pedig csak át kéne adnom és lelépni. A többi az ő dolga, hogy mire emékszik és mire nem. Bár ha barátok, akkor a név hallattán mosolyognia kellett volna inkább, nem? - Csak kedveskedni akar neked. - ő jobban kéne tudja a miértjét, nem értem, hogy miért tőlem kérdi ezt. Szerintem nagyon is  cuki egy ilyen ajándékot kapni. Én nagyon örülnék neki legalábbis. De nem vagyunk egyformák persze. Van aki hálátlan és nem tud örülni az ilyen apróságoknak. Persze nem azt mondom, hogy ez a srác ilyen lenne... fogalmam sincs, hogy milyen. Végig rajtam tartja a tekintetét így kénytelen vagyok én is így tenni, és érezhető rajta is a bizalmatlanság, és mintha nem értené, hogy mi ez az egész. Ez azért fura, mert én úgy tudtam, hogy barátok azzal, aki az ajándékot küldte. Most vagy hülyének próbálja tettetni magát - bár annak nem sok értelme van -, vagy tényleg nem tudja, hogy miről beszélek. Hát akkor én mégis honnan kéne tudnom?
- Hát azt arra értem, hogy az apád lehetne. De persze a barátságokban nem számít a kor... - csak udvariasságból válaszoltam erre a kérdésére, mert teljesen összezavar az értetlenségével. - Lexton Barac. Férfi. És azt mondta barátok vagytok. Most akkor csak szivatsz, vagy tényleg nem tudod, hogy ki ő? - vonom fel a szemöldököm egy kicsit, és hírtelen úgy érzem magam, mintha valami játékba csöppentem volna. Annak ugyan mennyi az esélye, hogy ezen a környéken lakjon még egy ilyen nevezetű ember? Akkora véletlen nem lehet azért. Szóval vagy a bolodját járatja velem, vagy nem tudom, hogy mi van. Lehet, hogy nem józan. Vagy mit tudom én.
- Csináltam néhány képet róla. Az is van a dobozban. Talán úgy rájössz. - nyújtom felé a dobozt óvatosan, és bízok abban, hogy felismeri a csomag küldőjét, mert ha még így sem, akkor azt hiszem, hogy tényleg rossz helyen járhatok.

Katniss

━━━ "To heal our wounds, we need courage to face them."

Fingja sincs hogy mi lehet a dobozban, ám mégis csak felsorol pár dolgot amit rejthet eme doboz. És fel sem bontotta, hogy meglesse mi minden van benne? Ez tök értetlen számomra, én simán átnéznék egy ilyen csomagot...már csak úgy, brahiból. Meg mert kíváncsi alkat vagyok...túl kíváncsi, ám most a kíváncsiság mellett a vészjelzőm is bekapcsolt. Túl ésszerűtlen. Mármint hogy oké, hogy ajándék...de ki a tököm küldene sütit? És ha útközben száz ok miatt megromlik, vagy összelapul, vagy...rosszabb esetben mérgezett az a dolog? De még mindig nem tudom ki küldhette. Mert hogy én ismerem... ismeri a nyavaja! Főleg az idézetek...meg DVD...ha kibontom, akkor több mindent megtudhatok, hogy mit rejt. De őszinte legyek? Kezdem úgy érezni, hogy ez engem egy cseppet sem érdekel már. Elmúlt a varázsa. Ez a kedves dolog...ettől a falra mászok. Milyen idegen ipse akar kedveskedni egy másik idegen felé....nem ismerem! Nem, egyszerűen nem jut eszembe a név hallatán semmilyen arc sem. Nem dereng semmi és nem azért, mert amnéziám lenne bármi miatt is. Szemmel tartom a lányt és ő is engem. Főleg hogy nekem nincsenek időskorosztályú barátaim... apám haverjaival persze elvagyok, de ők sosem küldenének ilyet és egyiket sem ismerem ilyen DonHuános névvel. Lexton Barac.  
- Nem. Fullra nem tudom ki a faszom az...szerinted, ha ismerném, akkor kérdezgetnélek? - tártam szét a kezeim, ám éreztem, hogy kezd felmenni bennem a pumpa, hiszen ilyen tudatlanul rám akar sózni egy ismeretlen kinézetű és eredetű csomagot. Persze, ha átveszem, akkor megtudom kit és mit rejt a csomag, ki küldhette, de itt egy nagy DE ...képek is vannak a dobozban a feladóról. Lepillantok a dobozra, ahogy felém nyújtja és ekkor válik láthatóvá számomra is a többi matrica is. Cilinder. Meg bot. A tekintetem rajta ragad a cilinderen, bevillan a kép a muksó idétlen porondmesteri ruhájáról, meg a vigyorgós pofája...az a rohadt fegyver, mely elsült...hátra nyúlok szinte azonnal az ajtóért egy már általam megszokott mozdulattal, hogy behúzzam. Kattan a zár, szerencsére van a zsebemben kulcs - visszaereszthetem magam a házba, eresztem is el a kilincset és abban a pillanatban egy erőteljes ütéssel csapom le a dobozt a lány kezéből. Akármilyen szorosan fogta, hát akkor is enyém a meglepetés ereje és az adrenalin is elöntötte minden porcikámat. Már tényleg nem érdekel mit rejt a doboz. Át is lépek felette, azzal a lendülettel ragadom meg a lányt a karjánál fogva és távolabb megyünk az egésztől. Az sem érdekel ha sikkant, ha ellenkezik, most nem izgatnak az apróságok és az, hogy lánnyal vadulok ilyen szinten. A dobozon tartom a szemem, nagyokat lélegzem, szinte pánikba esem felismerve ezt az egész mindenséget melybe belecsöppentem.
- Lexton Barac? Francokat! - letöröltem az ajkaimat és utána a nyakamon simítottam végig, hála ennek az emlékképnek újra felderengett az a borzalmas nap. Bár ellehetne felejteni, de mindig jön egy ilyen nyúlkabát és felpiszkál vele.
Rohadt anyját!
- Rájöttem ki ő, persze. De rohadtul nem ez a Lexton jut eszembe róla! Ez egy ördög! A Porondmester...valami kicseszett cirkuszi mutatványos! Valami Braxton, körözött bűnöző. Vágod te ezt?! - néztem szúrósan a lány szemeibe és ha ellenkezett is, hát nem engedtem neki, még a végén felképel, ne adj isten elrohan és találkozik ezzel az őrült kutyással. Aztán a folytatásba nem akarok belegondolni, de nem is akarom, hogy ezek ketten újra találkozzanak...ne akarjon több ártatlant belekeverni a szánalmas életébe. Izzadni kezdtem, fejet ingattam. Felhozta életem második legszarabb pillanatait, fel sem kell nyitnom a dobozt, hogy emlékeztessen magára.
- Nézd...ő nem az akinek gondolod. Mit is mondtál róla? Csak kedveskedni akar? Láttad őt személyesen? Beszéltél vele? - kérdeztem sürgetően a lányt, hiszen megakarnám kímélni őt ettől az őrülttől. Mégis ki a tököm akar vele személyen egy légtérben meglenni?  
- Tudod miért ismerem őt?! Tudod a kettőnk történetét?! - kérdeztem haragosan, szinte már a pánikgombon toporzékoltam. Talán a félelem is ott lapult a szememben...hiszen rohadtul tudta a teljes nevem és azt, hogy hol lakok. Rohadt para az egész!  


Öltözet/Kinézet

Manuel & Katniss Truth wears a different face to everybody.

Lehet, hogy hülyének tűnhetek a srác szemében, kicsit annak is érzem magam, de az eszem azért mégis a helyén van. Tiszta is vagyok. Még. Csak épp az van, hogy ha kellemetlen helyzetbe kerülök, akkor sokkal hajlamosabb vagyok a felejtésre. Vagyis emlékszem mindenre amire kell, nem vagyok demenciás, csak mindig ez van ha zavarban vagyok. Mert még mindig annak a hatása alatt vagyok, hogy egyáltalán nem rá számítottam, hanem egy középkorú valakire, aki ki csattan a boldogságtól majd, ha meglátja a kezemben lévő dobozt. Mert amúgy ajándékot kapni nagyon izgalmas. Én legalábbis imádom a meglepetéseket, főleg ha azt váratlanul kapom. Azt azonban ismét megfogadom magamnak, hogy következőkor ha ilyen lehetőség pottyan az ölembe, sokkal jobban felkészülök majd. Például nagyon bánom, hogy nem kérdeztem rá arra, hogy mennyi idős az, akit meg kell találnom, hogy nincs-e valami baj a fejével - mert még annak ellenére sem tűnik úgy, hogy tudná miről beszélek, hogy elmondtam a feladó nevét - , és talán azt sem ártott volna megtudnom, hogy ugyanazon a környéken nem-e lakik két egyforma nevű ember. Mert hiába minden erőfeszítésem, még mindig nagyon úgy tűnik, hogy nem érti, hogy miről beszélek. Emiatt pedig én sem értem, hogy most mi van. Én nem tudnám soha elfelejteni a barátaim nevét. Szóval azt hiszem, hogy jogosan gondolom azt, hogy itt valami tévedés lehet. Csak a vállamat vonogatom a kérdésére, mert fogalmam sincs, hogy mennyire normális ez, hogy ennyit kérdezősködik. Normális helyzetben tényleg nem kéne olyan arcokat vágjon, mint akinek fogalma sincs, hogy kitől és miért kap ajándékot, viszont az aki küldte, sokkal másabbat állított. Hogy lehet, hogy az egyik ismeri a másikat, fordítva pedig nem. Vagy szórakozik velem épp, és húzza feleslegesen az időmet, vagy pedig tényleg baj van az emeleten. Mert ilyen egyszerűen nincs. Azt se tudom, hogy kínomban sírjak vagy nevessek ezen a hülye helyzeten. Végül mégis csak felé nyújtom a dobozt, hogy hátha a kibontásával megvilágosodik és én is megszabadulhatok így végre tőle. De nem nagyon úgy néz ki, mint aki át akarná azt venni. Úgy bámulja azt, mintha ő maga sem tudná, hogy mit akar. Kezd elfogyni a türelmem és már épp elterveztem, hogy le rakom a földre a csomagot ha nem veszi el, de ekkor váratlanul a dobozra csap, ami azonnal ki is esik a kezemből. Ösztönösen ugrok hátra egy kicsit, és bánom, hogy nem tartottam azt erősebben. De a fene sem gondolta, hogy így fog majd reagálni.
- Meghibbantál?! - pillantok rá dühösen, de még sok időm nincs is arra, hogy rendesen leteremtsem, mert a következő pillanatban olyan erősen ragad meg a karomnál fogva, hogy felszisszenek, és kénytelen vagyok botladozva követni őt. Amint megállunk, dühösen kapálózva próbálok szabadulni a szorításából, de nem enged és ez még jobban megerősít engem abban, hogy csak valami őrült lehet. Mert mi ez a viselkedés? Az ember így próbáljon meg egy másik kedvében járni. Hogy ez lesz a hála érte. Nagyokat fújtatva nézek rá, miközben ismét ki mondja a férfi nevét, és még inkább nem értek semmit.
- Elengednél? - szólok rá ezúttal egy kicsit halkabban, mert hátha többre megyek ha nem viselkedek hülyén. De nem értem, hogy mire van ez a heves reakciója, ahogyan azt sem, hogy miért nem az ajándékával foglalkozik inkább ahelyett, hogy engem rángat, mint valami eszelős. Az a férfi azt mondta, hogy örülni fog majd. Hát nekem nagyon nem úgy tűnik. Szabad kezemmel a hajamba túrok miközben ismét beszélni kezd és muszáj elnevetnem magam. Egészen biztos, hogy nem egy emberről beszélünk. Bár a cirkuszt nekem is említette. De, hogy bűnöző... Na az azért egy kicsit túlzás. Én akkor szoktam ilyen hülyeségeket beszélni és képzelni, mikor be vagyok állva.
- Szerintem te valaki másra gondolsz... - motyogom értetlenül és teljesen össze zavarodva. Biztosan nem mondhat igazat. Talán csak rám akár ijeszteni. Hogy lehetne már bűnöző egy olyan kedves ember? Nem mintha olyan sok olyannal találkoztam volna már életem során, akit annak lehet titulálni, de azért a jó és rossz között tudok ám különbséget tenni. Főleg így, hogy teljesen tiszta vagyok. Sőt... Talán még sosem volt ennyire helyén az eszem.
- Ami azt illeti épp tőle jövök. Vagyis nem tudom, hogy az az ő háza volt-e, de igen. Vele voltam. És egyáltalán nem tűnik olyannak, amilyen szerinted. Kedves volt. - igazat mondok neki. De azért a hangomból talán kivehető a bizonytalanság. Mert mi van akkor, ha ő is igazat mond? - Talán megnézhetnéd, hogy mi van abban a dobozban. Lehet, hogy össze kevered valakivel. - vagy legalábbis jobban szeretnék ebben bízni inkább. Mert már semmit sem értek. Mégis ahogyan rá nézek látom a szemében a rémületet és ez egy kicsit engem is elrettent. Éppen ezért bízok abban, hogy bele néz a dobozba és rá jön majd, hogy tévedett. Mert egyáltalán nem akarok hinni neki. Vagyis nem tudok. Mert nem szeretek csalódni az emberekben. Egy kicsit úgy érzem, mintha rám haragudna. Pedig én semmi rosszat nem tettem. Csak elhoztam neki ezt a csomagot.
- Nem tudok semmit. Csak annyit, hogy barátok vagytok. És, hogy... Még nincs itt az ideje, hogy újra találkozzatok. Azért vagyok itt én. - próbálom felidézni magamban azokat amiket az a férfi mondott, mert valami ilyesmi volt az. Ha nem is pont így. De a lényege ez volt. Ugyanakkor kíváncsi lettem. Így remélem, hogy megossza velem azt a történetet. Bár nem tudom, hogy mennyire bízhatnék meg benne. Azt állítja, hogy az a Lexton nevű férfi egy bűnöző, pedig kettejük közül nem ő az aki őrült módjára viselkedett velem. Előbb a doboz, aztán ahogy megfogta a karom. A csomag küldője ennél sokkal udvariasabb volt.

Katniss

━━━ "To heal our wounds, we need courage to face them."

A doboz és tartalma már rég nem piszkálja a fantáziámat, főleg úgy hogy ismerős figurákat fedezek fel rajta. A bot, a szín, az az idióta karimájú kalap. Ez nem lehet véletlen egybeesés, ez egy szánt szándékkal elkövetett zaklatás! Mindennapom arra ment ki hogy elfelejtsem ezt az őrületet, erre ide küld valami fruskát és vége szakad mindennek. Mert emlékeztetnie kell magára! Persze hogy az első reakcióm a félsz és a harag egyvelege, ez pedig sosem számít jónak egy tiszta spanyolvérűnél. Szerencsétlen csaj szívja meg a gyökér miatt, a doboz a földre kerül, mi ketten pedig minimálisan távolabb a háztól, s doboztól. Meg sem hallom szinte a lány szavait, a fülemben dobog szinte a szívverésem, próbálom elnyomni mindezt, ám annyira elevenen él bennem mindez, hogy lehetetlen elérni mindezt. Nem akartam bántani, szorosan sem akartam megragadni, de elengedni sem tudtam szinte mindettől. Tudva, hogy ez a lány belement a barlangjába...akinek a fejét teletömhette minden szarral, hiszen értetlen feje csak erre utalhat. Másvalakire gondolok. Aha...arra aminek elkönyvelt. A dobozt figyelem és ha volt nála, hiszen onnan jött a szavai alapján és akkor még beszéltek is...
- Volt nála bohócra utaló jel? Nem piros orra gondolok, meg a széles mosolyú arcfestékre, hanem inkább...olyan oroszlánidomáros frakkszerű jelmez...lila, meg vörös színeket láttál? Mint a dobozon, ami van színek és a matrica? - próbálok hihető magyarázatot adni át neki, hogy elhigyje, hogy egy emberre gondolunk mindketten, csak ezek szerint neki beadott valami maszlagot. Az nem lehet, hogy én vagyok megőrülve és üldözési mániám van. Olyan nem létezhet. De, ami biztos az az, hogy beigazolódik, hogy tőle jött. Járt nála? Itt lakik a városban? Nem, jelenleg hidegen hagy a cirkuszának gondolata, bőven elég az ő városi jelenlétének furcsasága és abszurdja. Vajon mi történt, hogy...nem, ez nem is kell érdekeljen. Főleg úgy, hogy őszerinte tök barátságos az az éneklő homár. Barátságos? Az? Nem pillantok a doboz irányába, amint megint a kinyitásával jön. Nincs az az isten, mely erre rávehet! Bele gondolni sem akarok, hogy mi lehet benne. Bár a lány ugyan már felsorolta, de mindez számomra semmit sem jelent. Főleg egy idegentől, aki megleckéztetett, majd ott hagyott a picsába. Feldughatja magának a sütit, mit rejt a doboz...
- Kedves? - kérdezek gúnyosan rá, majd szabad kezemmel felhúzom a hastájékon a felsőimet, hogy rálásson. Néhány heg a mai napig ott virít, képtelen rendesen eltűnni, olyan mintha egy égési sebet piszkáltam volna állandóan, de nem. A késdobálásának áldozata voltam egy rohadt forgó micsodán. Nem erre a csajra kellene dühösnek lennem tudom és nem is neki kellene mindezt visszaadnom, tudom, csak...nem akarom, hogy pórul járjon.
- Aki kedves, az nem okoz a másiknak testi problémákat, mert a másiknak kicsit nagyobb a pofája a kelleténél. Ez az éneklő bolond kinyírt mindenkit maga körül abban a cirkuszban. Ő mondta.- magyaráztam miközben leeresztettem a felsőmet és a karomat meg sem mutattam még ahová a golyót lőtte. Teljesen ki akaszt a dolog, de sikerül nagyjából úrrá lennem a félelmen. Nem félünk sem farkastól, sem bohóctól!  
- Hogy is mondta? - gondolkodok el egy pillanatra, mindeközben a lányt figyelem, még mindig nem eresztem, mintha félnék attól, hogy visszamenne ahhoz a nyomorulthoz. Elmosolyodom, most hogy a görcs, mit a félelem idézett belém visszahúzódott.  
- Áh igen. A pedagógia lényege a szigor! Ő ebben hitt, ebben az ócska dumában, a tettei pedig beszédesebbek voltak. - a mai napig képes lennék felidézni minden egyes dumát melyet kiejtett a száján, bár jobb akartam elfeledni mindezt. Erre ide jön ő, akire persze nem is haragszok, csak... lepillantok a kezemre, mellyel őt fogom, el ne meneküljön. Szavait hallgatom, közben lassan felpillantok rá. Még nincs ideje...nem akarom látni őt!  
- Mit mondott neked a csomaggal kapcsolatban? Mennyit fizetett azért, hogy eljuttasd ide? - mormogtam a végét az orrom alatt, bár már az is furcsa, hogy eme lány arról a majomról kedvességet mondott. Nem hinném hogy megváltozott volna, egy ilyen képtelen arra, hogy változzon. Eresztek a fogáson, majd leeresztem a kezem.
- Sajnálom...én csak egyszerűen... - nem találok erre semmilyen jobb szót, mint azt, ami teljesen körbe írja az érzéseimet erről az őrültről. De hogy ki is mondjam...bőven elég, ha csak magamban tarthatom, nem? Szóval csak össze kell szednem magam, mély levegőt venni és tovább lépni. Egyszerűnek tűnik a dolog, de nem az. De ha kibontom a csomagot, akkor az ő igazát erősítem meg...a kedvességét, az ajándékot...

Öltözet/Kinézet

Manuel & Katniss Truth wears a different face to everybody.

Mikor elvállaltam ezt a furcsa munkát, azt hittem, hogy az utolsó feladatom lesz majd a legegyszerűbb, de nagyon úgy tűnik, hogy tévedtem. Mert ennél még a rajzolás is könnyebben ment. Azt gondoltam, hogy csak át adom, amit át kell, aztán távozok elégedetten, hogy aztán a lehető leghamarabb elpalhassam a feladatomért kapott pénzt. Ehhez képest itt ragadtam, mert úgy fogja a karomat, mintha nem szeretné, hogy elmenjek. De miért maradnék itt? Minek? Általában nem szeretem az ilyen helyzeteket, könnyen pánikba esek ha valaki agresszívabban lép fel ellenem, vagy ha épp kiabál, de jelenleg nem félelmet érzek magamon, hanem inkább kíváncsiságot és értetlenséget, mert nem értem, hogy mi a csuda folyik itt. Amiket ez a Manuel nevezetű srác állít, ellent mond annak, amit én magam tapasztaltam, ezért is érzem azt, hogy valaki másra gondol, mert milyen más magyarázat lehet erre a furcsaságra. Mégis amint leírja nekem szó szerint azt a ruhát, amiben a képeket csináltam a férfiról, szinte leblokkolok. Mert ő meg se nézte azokat a fotókat, de mégis tudja, hogy az volt rajta. Ez még inkább összezavar és már nem is érdekel, hogy még mindig nem engedett el, annak ellenére sem, hogy kértem. Mert most vagy az van, hogy valami erős szert használ tényleg és be van állva, vagy pedig valami hülyeségbe keveredtem, akaratom ellenére. Pedig egyáltalán nem állt szándékomban. Csak pénzre volt szükségem, és tetszett ez a lehetőség. Bár nyílván ha tudom, hogy ilyen reakciót váltok ki ebből a srácból, akkor vissza utasítok mindent. A dobozra pillantok ismét és próbálok vissza emlékezni arra a ruhára, mert eddig fel sem tűnt, hogy a színek tényleg ugyanazok. Vagy lehet, hogy igen csak valamiért nem tartottam lényegesnek.
- Egy ilyen ruhában kellett róla képeket csinálnom. Azt mondta, hogy cirkusztulajdonos volt. - zavartan vakarom meg a fejem és próbálok közben rendet rakni az elmémben. Most vajon mi történik? Azt se tudom, hogy kire kéne haragudjak jelenleg. A srácra, aki mindenféle hülyeséget hord össze, vagy a férfire, aki azt mondta, hogy tetszeni fog az ajándék a tulajdonosának? Vagy inkább saját magamra, mert ilyen hülye szituációba kerültem? Kicsit olyan, mintha tényleg ugyanarról az emberről beszélnénk, közben pedig mégsem. Miért esik olyan nehezére elhinni, hogy az egy kedves ember volt? Nekem pedig miért nehéz elhinnem az ellenkezőjét? Bár nagyon büszke voltam magamra, amiért ilyen rövid idő alatt annyi pénzhez sikerült hozzá jutnom, viszont most úgy vagyok vele, hogy szeretném újra kezdeni a napot. Mert egyáltalán nem vicces ez már most. Valaki egészen biztos, hogy át akar verni, nem az történik, amit hittem, hogy majd történni fog és a zsebemben lévő pénz egyszerre lesz nagyon nehéz, főleg abban a pillanatban, ahogy felfedi előttem a hasán lévő hegeket. Tágra nyílt szemekkel figyelem és közben próbálom megemészteni mindazt, amit mond. Még akkor is bambán a hasát bámulom, mikor azt eltakarja a ruháival. Még mindig nem értem, hogy miről beszél, de mégis végig fut a hideg a hátamon. Olyan, mintha valami horror film kellős közepébe csöppentem volna. Ez teljesen abszurdum.
- Ezt ő tette veled? - nézek végül ismét rá, és közben megrázom a fejem. Nem egészen biztos, hogy nem ugyanarról az emberről beszélünk. Velem miért viselkedett akkor máhogyan? Még akkor sem volt mérges mikor kiöntöttem a kávét és az sem zavarta, hogy annyit kérdezősködtem. Türelmes volt hozzám. És segített. Meg még akar segíteni. Akkor ezt a fiút mégis miért bántotta volna? Ennek semmi értelme. Persze először én is láttam azon a  férfin, hogy olyan más, de attól még mindig nem tudom azt feltételezni róla, hogy ilyen gonosz lenne, hogy fiatalokat bántson. Vagy ennyire túljárt volna az én eszemen? Esküszöm, hogy fogalmam sincs, hogy miben higgyek. És ezen nem segít még az sem mikor ismét megszólal a srác. Még mindig nem vagyok abban biztos, hogy hihetek neki, de mégis érdekel, hogy mi az, ami vele történt.
- Mi is történt pontosan veled? Ugye most nem csak ijesztgeni akarsz valami béna rém történettel? - nem azzal vádolom, hogy hazudik, de tudom, hogy a fiatal srácok szeretik a lányokat rémisztgetni mindenféle hülyeséggel. És sokan olyan beleéléssel tudják azt előadni, hogy az tényleg hihető is lesz. Bár az tény, hogy elég hátborzongatóak azok a hegek rajta. Nagyon szeretném ha végre bevallaná, hogy valaki mástól származnak. Mert tényleg nem akarok ilyen gonosz embert ismerni, mint amilyenről beszél.
- Azt mondta, hogy szoros emlékek fűznek össze titeket. Meg, hogy azért kapod, hogy emlékezz rá. A DVD-n valami felvétel van egy előadásról és én készítettem a képeket, meg rajzot is... róla. Én rákérdeztem, hogy örülni fogsz-e neki... azt mondta, hogy igen. Ehhez képest pedig nem tűnsz túl boldognak. De kaptam 143 dolcsit, azért ez nem rossz ilyen apró munkáért. - mondanám, hogy azért megérte, de nem igazán tudok örülni mégsem. Így nem, hogy nem tudom, hogy miben kéne hinnem. Vagy inkább kinek. Amint elenged egy kicsit hátrább állok tőle, és komolyan azt érzem, hogy sajnálom őt, pedig nem is ismerem. De valamiért ha ránézek tényleg úgy tűnik, hogy őszinte. Mondjuk ezt hittem arról a másik férfiról is, és talán még hiszem most is, csak egy kicsit elgondolkodtad mindaz, amit Manuel mondott.
- Én is sajnálom. Komolyan. Nem akartalak felzaklatni. De én ezt tényleg nem értem. Miért kéne hinnem neked? - miközben beszélek nem nézek rá csak a  földet bámulom, és közben a lábammal egy apró kaviccsal szórakozok, mintha csak a figyelmem szeretném elterelni azzal. Ha kiderül, hogy minden igaz, amit állít, akkor ezek után mi fog történni? Békén fog hagyni engem? Azt mondta hívni fog... válaszoljak a  hívására egyáltalán? Vagy zárjam le ennyivel az ügyet? Mert gondolhattam volna, hogy túl szép, hogy igaz legyen. Pedig olyan könnyű útnak tűnt az egész ahhoz, hogy a leghamarabb a saját lábamra állhassak. Így hátha mégis csak beismeri, hogy viccelt és minden rendben van azzal az emberrel, aki hozzám nagyon is kedves volt.

Katniss

━━━ "To heal our wounds, we need courage to face them."

Értetlenül állunk a másik irányába érthető módon. Én tudom kiről beszél, azonban ő nem tudja, hogy én tudom kiről van szó. A bohóc kalap, a sétapálca, és az a ruha. Még a színek is egyeznek. Magamat nem féltem, a csajt próbálom észhez téríteni, hogy ez a kedvesség csak egy álarc...bár biztos nem pofázott be neki úgy, ahogy én tettem hónapokkal ezelőtt. De mindegy is, ha hátat is fordít, hát simán hátba szúrhatja. Nem megbízható az elme állapota, erre már rájöttem, míg jártattam rajta az agyam. Diliházban lenne a helye egy elektromos széken...erre jutottam. De nem véletlen terelték el a figyelmem erről és nem véletlen járok oda, ahová kibeszélhetném a dolgokat. Szóval...
- Az volt. Valami porondmestert hajtogatott... a cirkuszi társulattal élt, akiket valami oknál fogva lemészárolt. - csak annyit tudok mondani, amit ő is mondott nekem, ráadásul nem szoktam kitalálni csak úgy sztorikat másokról. Ennek fültanúja voltam. Amúgy még ilyesmi sem történt velem, hogy egy idegen nőszemélyt próbálok óvni egy dilinyóstól. Hova fajul ez a világ...de az igazság az, hogy nem akarom hogy más is úgy végezze ahogy én. Fanatikus jótevőnek nem mondanám magam, ez csak egyszerű jócselekedettel ér fel, semmi több. Bár hogy most a félelem vagy harag beszél belőlem, fingom nincs. Nem azért mutatom meg a hegeimet, melyeket a seggarc okozott, hogy hiddjen nekem, hanem valami kézzel tapintható bizonyítékot adhatok számára, ami megtanítja félni. Mondjuk ettől a tök tudja mit mondott nevet.  
- Ő. Fegyvert tartott a fejemhez. Leakart lőni, mert vesztettem a szaros kártyás játékában... - a járókelőkre terelődik a figyelmem, szerencsére nem jönnek olyan sokan, bár feltűnők sem vagyunk. Egy néni sétál el mellettünk, a szomszédunk, ám egy szót nem nyögök ki felé...anyám erről is hamarosan tudni fog. A csaj kérdésére fejet ingatok.  
- Utálom a rémtörténeteket... - szögezem le az elején, ami a kérdés többi pontját érinti... pedig muszáj válaszolni neki, akárhogy is taszít az egész. Rohadtul szarul leszek ezért később, de tudnia kell róla. A környéket figyelem, de mivel minden mentes, így úgy lépek, hogy következőre már lerogyhassak a lépcső alsó fokára. A szívem még mindig őrült mód dobog, szóval ez a kis leülés majd segít kicsit...
- Elrabolt. Nagy volt a pofám és nem tetszett neki. Ő akart megnevelni. Nem épp finom módszerekkel. - nem akarok mélyebbre menni ezzel a történettel, de ha kell, akkor az egész történést elővetítem számára. Gyülölöm az egészet és bárcsak feledhettem volna az az estét, sajnos ez nem így történt... így megszenvedem ezen részeket. Újfent. Hallgatom a szavait a felvételről az előadásról, azt hogy mennyi pénzt kapott ez miatt...sejtem milyen felvétel lehet abban a szarban.  
- Nem akarod tudni mi van a felvételen! Pontosan tudom mi szerepel rajta. - emlékeztetni akart, ugyan a netről letöröltem pár órával a felkerülése után, de ezek szerint ő mentette magának. Pöcs! Mégis milyen más műsor lehetne rajta? Teljesen logikus, erre még én is rájövök...
- Van egy ilyen késdobálos pörgő kerékféle. Tudod nagyjából mire gondolhatok... Oda kötözött fel...innen vannak a sérüléseim...összesen 2 a bal karomon, 1 vagy 2 a jobbon, 4 vagy 5 az oldalamat díszíti. És egy golyót küldött a karomba... És ez hónapokkal ezelőtt volt...máig előttem van a nevetése. Irritál. - a hajamba túrtam, őt figyeltem, már elengedtem rég, nem úgy tűnik, mint aki most azonnal elrohanna. Ami meg a boldogságot illeti...azt inkább hagyjuk.  Ő minden, csak nem a boldogság kék madara. Sosem tett olyat, amivel mosolyra fakasztott volna az elnyújtott órákban. Miért kellene hinnie nekem?  
- Nem kell hinned nekem... csak próbáld meg elkerülni az őrülteket. Ne járj úgy, mint én... hidd el...ha túl sokat nevet...nem sejtet jót... - nem mondhatom meg hogy mit tegyen és mit nem, majd eldönti. Bár jó lenne elkapni ezt a szemetet, bár ehhez rohadt kevés vagyok, szóval a nagyoknak meghagyom ezt az ügyet. Biztos vagyok benne hogy ő ez az őrült. Miért nem tudott még megmurdelni, mint a legtöbb normális bűnöző?  


Öltözet/Kinézet

Manuel & Katniss Truth wears a different face to everybody.

Amiben biztos vagyok az az, hogy ma éjjel semmiképp sem fogok jól aludni, legyen bármi is igaz mindabból amiket mond. Mintha valami rossz tréfa lenne ez az egész, csak épp valamiért nem tudok nevetni. Mert, hogy kettejükből valamelyik nem volt őszint az tutit. Csak épp arra kéne rájönnöm, hogy melyikük. Egy aprócska részem pedig azt szeretné, ha ez a srác hazudna, mert azt jobban el tudnám viselni, mint a tudatot, hogy lehet, hogy lepaktáltam az ördöggel. És ezt úgy, hogy észre sem vettem, hogy mibe keveredek. Én tényleg minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy semmit se vegyek komolyan azokból amiket mond, de valahogy túl komolyan adja elő, és ez épp elég ahhoz, hogy elbizonytalanítson, ahogyan ahhoz is, hogy azon kezdjen kattogni az agyam, hogy mit kéne tennem és mit nem. Azt mindig is tudtam, hogy nem vagyok túl jó emberismerő, de azért ilyen nagyon nem lehet, hogy át lettem volna verve. Vagy igen? Soha életemben nem szerettem volna még ennyire gondolatolvasó lenni, mint most, hogy tudjam, hogy valóban igazat mond-e és nem csak álmodta vagy képzelegte az egészet.
- Azt mondta, hogy egyszer ott voltál egy előadásán... Ugye tudod, hogy az amiket mondasz súlyos vádak? Miért mészárolna le egy ember másokat? - én ezt tényleg nem értem. Azt hittem, hogy ilyesmi a filmekben van csak, bár ez még egy filmnek is elég morbid. Nem véletlenül utálom a horrorokat, és ezért nem olvasok újságot, sőt még híreket sem nézek sosem. Mert utálom tudni, hogy mennyi kegyetlenség történik szerte a nagyvilágban. Ha mégis valahonnan véletlenül felfülelek valamit, akkor mindig azzal nyugtatom magam, hogy márpedig ilyen velem úgysem történhet. Erre tessék... bele csöppentem valami hülyeségbe, aminek még mindig nem értem a lényegét. Azt mondjuk felfogtam, hogy a kettejük kapcsolata nem túl rózsás, de azt már kevésbé, hogy nekem mi közöm van hozzá. Miért pont én kellett elhozzam azt hülye csomagot? Nem mondom, hogy nem lenne mire elköltenem a pénzt, de akkor is. Abban a pillanatban ahogy a kártyázásról beszél, végig fut a hátamon a hideg. Nem csak amiatt, mert fegyverekről beszél, hanem azért is, mert egyre hihetőbb minden. Olyan fotót is kellett róla készítenem ahol a kártyával szórakozik. Az nem lehet, hogy szivatásból ennyire mindent eltláljon csak úgy.  
- Én nem láttam, hogy lenne nála fegyver. Sőt... még gyümölcslével is megkínált. - próbálok még mindig a férfi védelmére kelni, bár már egyre biztosabb vagyok abban, hogy nem biztos, hogy a továbbiakban szeretnék neki bármilyen más munkát is elvégezni. Ha igaz ez a sok minden, ha nem, de számomra mindenképp hátborzongató, és nagyon nem szeretném a sorsomat megpecsételni. Bár a pénz attól még mindig nagyon csábít, mert sokkal egyszerűbb egy ilyen munkát teljesíteni, mint bármi mást, ami megterhelő lenne. Vajon, hogyan deríthetném ki az igazat? Mert nyílván a másiknál ezekre nem kérdezhetek csak úgy rá és még csak számon sem kérhetem amiatt, hogy miért hazudott arról, hogy Manuel örülni fog mindennek? Helyeslőn bólogatok, mert én sem vagyok annyira oda a rémtörténetekért, azok nélkül is félek sötétben lenni, nagyon nem hiányzik mellé még valami furcsa sztori is. Bár amit épp mesél az elég morbid... Ahogyan a rajta lévő hegek is alá támasztják mindezt. Mélyeket lélegezve figyelem ahogy leül, de én csak egy helyben toporogva próbálom megemészteni azokat, amiket mond. Képtelen vagyok megszólalni, mert gőzöm nincs, hogy erre mit lehet mondani. Soha életembe nem találkoztam még olyannal akit elraboltak, és olyannal sem aki embereket kínoz. Szóval bárhonnan is nézzük ezt a helyzetet számomra mindenképp újdonság... és melléje még beteges is.
- Igazából kíváncsi vagyok arra a felvételre azóta, hogy tudom, hogy ott van a dobozban, de... - de örülök, hogy onnan egyből ide jöttem, mert másképp egészen biztos, hogy nem bírtam volna ki, hogy ne nézzem meg. Nem szeretek persze másokszemélyes dolgai közt kutatni, és még az is vissza tartott, hogy nem tudtam volna haza menni egy furcsa dobozzal a kezemben, mert egyből lebuktam volna, hogy nem is ott voltam, ahová mondtam, hogy megyek. Fogalmam sincs, hogy mennyi lehet az idő, de már mindegy is, mert egészen biztos, hogy elkéstem. Könnyen lehet, hogy emiatt életem végéig szobafogságra ítélnek, aminek lehet, hogy most örülnék is, mert így legalább nem lesz nehéz kifogást találnom arra, ha mégis felhívna a férfi és találkozni szeretne velem valami újabb munka miatt. Azt hiszem, hogy ezt most jobb, ha passzolom. Mert a következő mondataitól egyenesen elszőrnyedek, és érzem, hogy elmelegedek, így egy kicsit lejjebb húzom a felsőmön a cipzárt is, mert még hallgatni sem jó érzés mindezt, nem, hogy átélni. A legrosszabb pedig az, hogy még mindig nem tudom, hogy ez hogyn lehet igaz? Talán ikertestvére van a férfinak és mindketten mással találkoztunk. Mert akit én ismerek abból biztosan nem néznék ki ilyesmit. Vagy mégis? Huh basszus.
- Hogyan menekültél meg? És el mentél a rendőrségre utána? A szüleid nem voltak mérgesek? Senki nem keresett, amig vele voltál? - egyszerre annyi kérdés jut eszembe, hogy azt se tudom, hogy melyikkel kezdjem, bár amiket feltettem még közel sem elegek ahhoz, amennyi mindenre kíváncsi vagyok. Ösztönösen nézek körbe, mintha hírtelen valami paranoia kerítene a hatalmába és arra lennék kíváncsi, hogy nem-e figyel minket valahol. Még ha nehezemre is esik elhinnem mindent, de azt sikerült elérnie, hogy féljek és már lehet, hogy nem is igazán akarom kideríteni, hogy mindez igaz-e. Mert ezek után amiket itt hallottam, szinte biztos, hogy nem lennék képes úgy a férfi szemébe nézni, hogy Manuel minden szava ne csengjen majd a fülembe. Végül csak leülök mellé és egy kis ideig az arcomat a tenyerembe temetem, majd egy mély sóhaj kíséretében nézek rá. Ha az volt a célja, hogy rám hozza a frászt, akkor sikerült neki. Az már biztos.
- Szerinted ennyi elég volt neki? Hogy megtettem amit kellet? Megúsztam ennyivel igaz? Engem is fog bántani? Én szépen beszéltem hozzá. - hadarom és úgy nézek rá, mintha tőle várnám a válaszokat, pedig még azt sem tudom mindig, hogy mit kéne gondoljak. Az egyedüli ami biztos, hogy bepánikoltam ettől a történettől, és halvány ibolyám sincs, hogy ezek után mi lenne a helyes és mi nem. Mert a pénz valahogy jobban csábít mindennél.

Katniss

━━━ "To heal our wounds, we need courage to face them."

Eltörölni, visszaforgatni, meg nem történté tenni. Megadtam volna hónapokkal ezelőtt ezekért bármit, ám szívhatom. Csak annyit tehetek, hogy megyek előre és nem nézek hátra. Felszegem a fejem és tojok a többire, ami fontos...azt tartom csupán szem előtt. Mást nem tudok tenni ezekkel, akárhogyan is akartam elmenekülni, nem tudtam, így marad az, hogy törtetek előre és nem hagyom magam. Ez minden. És van, amit nem tudok csak úgy eltemetni magamban, érzékenyebben érint minden másnál. A lány arcát és reakcióit figyelem, most minden mást mellőzök, a gondolataim ezer felé lerohannak, pontosan úgy ahogy a lány tehetetlensége is. Fingom sincs mi lesz vele később, vagy hogy mi lesz vele holnap. Miért mészárolná le... a vádjaim...ezer meg egyet fel tudnék hozni, ám lakatot teszek a számra. Nem tudom mi járt a fejében, zűrös a tag, fejet ingatok. Egyszerűen nem tudok választ és magyarázatot adni neki, erre magát ezt a bohócot kell felkeresnie. Valahogy nem akarom tudni erre a választ. A gyomrom nem kíváncsi az ilyesmire. Ott voltam, jelen voltam, a részese voltam. Elég volt. Nem akarok többet erről a videóról és a dobozról hallani. Túl sok. Főleg hogy velem is akad zűr és baj és minden egyéb. Fontos lenne másfelé is figyelnem, de ezzel így kizökkentett. Kétségbeesetten figyelem a lányt, azt, hogy őt is bele dobtam az egészbe, hogy tehetetlen ebben a körben. Fingja sincs mit tegyen. Ahogy én is ugyanígy vagyok. De az ő bajaiban nem tudok segédkezet nyújtani, biztos oka volt rá, hogy elfogadott egy ilyen melót ennyi pénzért, ám nincs okom ezt felhozni. Meghagyom neki mindezt. Remeg a kezem, próbálom elnyomni, másfelé koncentrálni, leginkább arra, hogy késni fogok, ha most nem lépek le. Már szinte nem is figyelek a lány szavaira, már nem tudok oda figyelni rá, már fejben máshol járok, de annyit még hallok, hogy nem volt nála fegyver...jó útra csak nem tért. Rémeket nem mesélek, sem most sem máskor, nem ehhez vagyok ráedződve, a doboz mögöttem elég rémisztően hat, holott semmi extrém nincs benne., Bőven elég a tudat, hogy ő küldte. Elpillantok a lányról. Kíváncsi a felvételre, de nem mozdulok, hogy a kezébe nyomjam az egész cuccot. Felőlem maradhat ott, tökömet sem érdekli. Fejet ingatok, jelezve, hogy már nálam marad minden egyben. Bontatlanul. Terveim vannak. Elég volt ebből.
- Kerestek. Kirakott a parkba reggel, oda jött a rendőrségtől a mentőkig mindenki...a telefonom a felvételt követően merülhetett le, gondolom még volt rajta annyi nafta, hogy feltegye a netre... - vontam vállat, hiszen a többire már annyira nem emlékszem. Az akkori pánik és sokk feledésbe küldte a dolgok ezen részét. De talán jobb is így, hogy nem emlékszem bizonyos dolgokra, részletekre, néhány villanás bőven elég ebből.
- Elég sokk ért abban az időszakban, szóval sok minden részlet kimaradt... - húzom el a szám, hiszen ott van a lány esete is, ami még mindig nem csillapodott le, így aztán bőven van mivel foglalkozni. Még nevelés alatt vagyok... rájöttem pár dologra, így a fontosabb dolgokra koncentrálok. Mást nem tehetek, csak azt, hogy engedek a jónak és olyan ember leszek, akire mások büszkén néznek majd. Ez minden vágyam, ám néha egy kis félre kacsintás úgy gondolom belefér...az életet olykor élvezni kell. A futár mellém telepszik, ráemelem a pillantásom, kicsit fordítom felé a fejemet is. Látni rajta, hogy nem tudja mit tegyen, hogy mihez kezdjen most. Hogy mit higgyen el és kinek. Kicsit sajnálom azért, hogy egy ilyenbe belemászott, bár itt jön képbe az a kérdés is; Biztos megteszünk mindent azért, hogy pénzt szerezzünk? Kérdése kicsit elgondolkodtat, de nem nézek el róla másfelé, tartom a szemkontaktust.
- Elmondod neki, hogy átadtad. Ha kell, akkor a kinézetemet is leírhatod neki, hogy elhiggye... melyik srác hord ilyen göndör hajakat még? - piszkálok meg egy göndörebb tincset a fejem tetején, ugyan viccnek szántam, mégsem nevetek rajta. Most egyáltalán nem megy.  
- Nem tudom...de talán ha nem piszkálod fel, nem árthat... - húzom el a szám, bár ebben sem vagyok biztos. Magának kell válaszokat találnia ebben a kérdéskörben. Vagy meneküljön el a városból és hagyja a maradék pénzt, ha kapna is még érte...leljen új életre, a többi meg adja magát. Összecsapom a tenyereimet, majd felsóhajtok. Sosem lesz könnyebb, csak hagyod az egészet had úszon másfelé.
- Bocs, de nekem most rohannom kellene...rohadtul elfogok késni és nem kellene ezt az évemet elcseszni...tele van velem mindenki polca... - nevetek kicsit a szavaim végeztével, majd egy laza lendülettel kelek fel mellőle a lépcsőről és lépek hátrébb, távolabb tőle és a doboztól, mely még mindig az ajtó előtt hever. Fókuszálok rá egy kicsit, de aztán fellépek a lány mellett a lépcsőfokokra, a zsebemből előhalászom a kulcsomat, benyitok és egy laza mozdulattal berúgom -betessékelem- a dobozt házon belülre. Hozzá nem nyúlnék amúgy sem, tudni tudom mi van benne, de ha összetapizta az a vadmarha is, akkor már úgyis mindegy. Nem mintha fertőzéstől félnék, most más forog a lüke fejemben. Még jó hogy olykor többször mozgok ezen berkekben, szóval tudom nagyjából hogyan mennek a dolgok. Apám fia vagyok, le sem tagadhatná. Egy Valderrama nem tagadhatja meg magát. Megragadom a táskámat, szedek fel egy cetlit a tartóból, tollat az ajtó melletti kisszekrényről és ráírom.  
“Ujjlenyomatos, nagyon ne tapizd össze...Ő küldte!”  
A kis cetlit a dobozra nyomom, azt a földön hagyom, elég feltűnő amúgy is, majd suhanok is ki az ajtón, zárkódok, végül ha még a lány jelen van, azért még szólok hozzá.
- Azért kösz, hogy elhoztad. Csak ügyesen! - bátorítom, körül nézek a környéken, mint valami nem is tudom... végül megindulok, hiszen tényleg lefogom késni az órámat és rohadtul nem kellene... pont ezt! Legalább ez az óra elfeledteti velem a most történteket és nem kell kattognom rajta tovább. Bár azt már tudom...jól esne ma még találkozni Simmonsal is... érdemes lesz elterelni a figyelmemet mással is, ha a külön óra nem segítene! Márpedig....biztosan nem fog segíteni.

Öltözet/Kinézet