David   and   Damian

Prometo portarme bien

Vinnie Terrano köpcös, negyvenes éveinek a végén járó, erősen kopaszodó olasz volt, amikor a húszas éveimnek a derekán megismertem. Éppen csak letelepedtünk az apámmal Baton Rouge-ban, és én tudtam, hogy vagy melózni kezdek én is, vagy apám egyedül nem bírja fizetni az egyetemi tanulmányaimat és még kaját is tenni az asztalra. Kevés dologhoz értettem, de jó voltam a szövegelésben. Nem voltam éppen az a kigyúrt fajta, de magas voltam, meglehetősen adtam a külsőmre, és megfontoltan mentem bele bármilyen helyzetbe. Ha az élet egyszer már úgy hozta, hogy egyetlen egyszer átgondolatlanul akartam megszöktetni a munkaadónk lányát.Ezért is kellett költözni. Akkoriban semmi más nem érdekelt, csak az, hogy egyszer majd visszatérjek, és mindent elvegyek azoktól, akik ezt tették velünk. Apám belerokkant az egészbe, és azt hiszem nem csupán a temérdek betegség, ami szépen lassan megtámadta majd felemésztette a szervezetét, de a szégyen és a megalázottság érzése is hozzájárult a korai halálához. Még nem voltam harminc, amikor eltemettem őt. Éppen csak átvettem a diplomát, és éppen csak szert tettem az életem és a cégem, majd a későbbi felkapaszkodásom elősegítő alapokra. Mindezt pedig Vinnie-nek és a kapcsolatainak köszönhettem.Először csak kisebb dolgokat bízott rám, majd egyre többször és egyre nagyobb melókat, végül pedig kaptam egy kisebb összeget, hogy fektessem be. Csak úgy, rám bízta. Én pedig szépen és alaposan megforgattam neki. Na nem állítom, hogy nem volt mögötte svindli, de kit érdekelt ez akkoriban? Az üzletben nincs pardon, ott egész egyszerűen vagy te fektetsz két vállra másokat, vagy ők fognak téged. És nem csupán legyűrnek, de darabokra is szednek. Ebben a világban csak az marad talpon aki az erkölcseit, az elveit és minden olyat a külvilágban hagy, ami odavaló. A magánéletet ekkoriban kezdtem szigorúan külön kezelni az üzlettől. Igaz, később elég sok ponton és elég sokszor keresztezte a kettő egymást. De csupán azért, mert a Vinnie által tanított alapszabályok egyikét követtem:
“Nézz magadba, mio figlio! Csak olyan dolgok után törekedj, és olyanok után hajts, ami fontos! Nem most, nem egy hét múlva, nem is egy év múlva. Olyan dolgok után, amelyek fontosak lesznek öt év múlva, vagy akár tíz év múlva is.A pillanatnyi bosszúért ne áldozz fel mindent!”
És megfogadtam a tanácsát. A bosszú csupán egy lépcsőfok lett az életemben, nem a végcél.Hogy mi volt pontosan az a cél ami felé törekedtem, nem tudtam volna megfogalmazni. Még ennyi idősen sem.Talán révbe érni egyszer, ahogyan a nagy hajók teszik, ahogyan az apám is akarta anyám mellett, amíg el nem veszítettük őt. Soha, egyetlen nőre rá sem nézett azután, hogy őt elveszítettük. Nekem szentelte az életét, és én szégyent hoztam rá. Ő azt mondta sosem így gondolt rá, én azonban képtelen vagyok ezen felülemelkedni. Sosem voltam az, aki az önsajnálatában fuldoklik, ettől az még ott marad. Letörölhetetlen sötét billogként. Ahogy sok minden más is, ami a kezemhez tapad. Vér, mocsok, élet….de egy dolgot sosem hagytam: hogy bármi letérítsen az utamról.
Talán pont ez volt az apropója annak, hogy David-re először felfigyeltem. Ő az öklével küzdött úgy, ahogyan én egykor más eszközökkel.Megláttam benne azt ami ahhoz kell, hogy kiemelkedj a saját, nyomorult közegedből: elhivatottság, büszkeség, szenvedélyes küzdőszellem.Azonban ahogy egykor Vinnie látta, hogy bizonyos hátszél nélkül nem leszek képes felemelkedni, én is láttam, hogy ha nem kap segítséget, akkor David istenadta tehetsége semmivé válik. A managere úgy feji, mint valami aranytojást tojó tyúkot, ő pedig támaszték nélkül csak egyre jobban hullik vissza oda ahonnan kiemelkedett. Két ügyvédet már ráállítottam arra, hogy a managerrel kötött szerződésében találjanak meg bármit, akármit amibe bele lehet kapaszkodni, ami kiskapu ahhoz, hogy Davidet kiszabadítsuk a karmaiból, és végre elinduljon egy olyan úton ahol már jóideje lennie kellene. Nem az anyagi haszon mozgatott, bár nem tagadom, hogy nem feltétlenül a veszteségre hajtottam, vagy arra, hogy többet invesztáljak a fiúba, mint amennyi majd visszajön.Sokkal inkább mert láttam valamit benne, ami miatt úgy hittem sokkal többre hivatott mint ahol jelenleg tart. Vagy jobban mondva ahol tartott és ahova most visszaesett.
Pár órája Trejo hívott fel, hogy gond van. Miért nem lep meg, hogy már megint gond van, és megint David-el? Bár eredetileg úgy akartam, hogy valaki rakja le az óvadékot, amit kell és rendezzenek el mindent, elvégre nem az én dolgom ezt intézni, de ez már nem az első hasonló eset volt. Igaz, a korábbiak apró balhék, kisebb összeütközések voltak, amiket elsősorban azzal magyaráztam, hogy valahol le kell vezetnie a srácnak a feszültséget.Itt azonban többről volt szó. Személyesen mentem, és leginkább azért, mert úgy éreztem eljött az a pont, hogy ne csupán a pénzt perkáljam le érte sokadszorra hanem végre a szemébe nézve szembesítsem azzal, hogy egy hangyafasz választja el attól, hogy végleg egy pöcegödör mélyén végezze.
Az óvadék letétele után, amikor végre kisétált, úgy nézett ki mint a szar amit legalább háromszor kimostak kilencven fokon és benn is felejtettek jó pár órára. Intettem neki némán és szótlanul, hogy jöjjön velem, kocsival megyünk. Az enyémmel. Azt nem mondtam hova megyünk, ahogy egész úton nem szóltam hozzá. Az útirányból már sejthette, hogy a lakására tartunk.A rádióban Shakira turbékolt, és bár ki nem állhattam ezt a stílust, feljebb tekertem, hogy elnyomjam a kényszert, hogy már itt és most kiosszam az ostoba és felelőtlen viselkedése miatt.
A lakásához érve hagytam, hogy előre menjen, néha pislogott hátra, hogy követem vajon, én pedig kitartóan koptattam mögötte a linót.
Belépve a megszokott kanszag, a szellőztetés tökéletes hiánya csapja meg az orrom. Olyan az egész lakás, mint ahol kétszer megfordult egy buldózer, és mindent egymásra hányt.Néhányszor körbeforgattam a fejem, és egy pár másodpercig figyeltem, amin a konyhába indul a frigóhoz. Én a bárszekrényhez indultam. Egymás után felemelgettem néhány üveget, amelynek egy része félig volt, a másikból alig hiányzott, és volt amelyik elég szépen meg volt csapolva.Nagyjából hat butélia volt ott ilyen vagy olyan mennyiségű és minőségű tartalommal. A legtöbbje olcsó, diszkont cucc, amilyet nemhogy inni, de árusítani sem volna szabad.Már csak az ócska csöves papírzacskó hiányzik alóla, hogy tökéletes legyen az elbutulás iránti olthatatlan szomja annak aki ezt issza. Az üvegeket a hónom alá csaptam, és amíg a kölyök a konyhában, a hűtőajtóban állva döntötte magába a tejet, én az üvegekkel a fürdőszobába sétáltam és úgy ahogy voltak mindegyiket a fürdőkádba vágtam. Csörömpölés hallatszott, és fél másodpercen belül tömény piaszag lengte be az amúgy sem túl rendezett és tiszta fürdőt.
Ha reagált is erre valamit, továbbra is szótlanul fogadtam. Megvolt a magam mondanivalója az egészre, amelyet a megfelelő pillanatra tartogattam. Csak le kell hozzá némileg higgadnom. Nem az egész szituáció cseszett fel, sokkal inkább a tudat, hogy éppen most engedi vakvágányra siklani az életét, mindent amit eddig elért.Felőlem üvöltözhetett, kikérhette magának, mindez perpillanat hidegen hagyott….”Csak azt tartsd szem előtt Ian, ami igazán fontos, ami akár tíz év múlva is fontos lesz….!” és hé! Az igenis fontos, hogy ez a fiú hogyan hozza rendbe és teszi újfent sínre az életét. Ez volt jelenleg a prioritásom csúcsán, csak ez!És mert én is voltam hasonló cipőben, amiből Vinnie vakart össze.Senki sem tökéletes.
A kávé említése volt az első, amire felvontam a szemöldököm, és kíváncsian fontam össze magam előtt a karom, meg a hogylétem iránti érdeklődése.
- Akár egy vödör kávét is lefőzhetsz, ugyanis szükség lesz rá. Sokáig itt leszek és beszélgetni fogunk.- jegyeztem meg, és a fejemmel biccentettem a konyha felé, hogy nyugodtan kezdjen hozzá, nem viccből mondtam, hanem komolyan beszélek.Kerestem valami ülőalkalmatosságot, de annak jelenleg még feltérképezhetetlen volta miatt inkább csak félseggel ráültem az egyik komód tetejére, és a lábam lelógattam. A kezeim összefűztem magam előtt, és mélyet sóhajtottam.
- Három órája landolnom kellett volna Tokióban. Egy órája egy fontos tárgyaláson kellene ülnöm, ahol nem lehetek ott és más fog helyettem beszélni, ami arra nézve elég kellemetlen, hogy engem vártak, és minden bizonnyal a japán ügyfelek tiszteletlenségnek fogják venni, hogy nem én vagyok jelen. Szóval holnap átrepülhetek mégis, hogy egy kis magánpartival, meg pár apró lábú fekete szépséggel kárpótoljam őket a tiszteletlenségem okán.Tisztelet és kárpótlás. Mond ez a két szó neked valamit, David?- ha időközben kiment a konyhába, hát követtem őt, és a félfának támaszkodva beszéltem tovább amíg a kávét készítette. Ha a szobában maradtunk, akkor az előző pózban folytattam a mondandómat.A hangom a vihar előtti csendet idézte. Zaj tőlem csupán annyi volt, amikor kidobtam az üvegeket, azóta is inkább csendes vagyok és egészen halk. Csak a hangom rezgése árulkodik arról a mérhetetlen csalódottságról és dühről amit ő okozott nekem. Amit ő okoz folyamatosan.
- Az érdekel hogy vagyok? Nézz rám, David, és mondd meg te, hogy vagyok!- jegyeztem meg végül, majd hagytam, hogy magyarázkodásba kezdjen, vagy védekezzen, vagy akár támadjon, tombolja ki magát szavakkal, vagy éppen tartson bűnbánatot. A lényeg az volt, hogy valami kezdjen mocorogni benne, ami nem abból adódik, hogy felszedett valahol valami csajt, vagy épp viszket az ökle, hogy szétverje valakinek a fejét.
Ha bármit mondott, vagy bármit tett én utána a nadrágom zsebéből előhúztam a telefonom és egy hívást indítottam.
- Trejo? Hívd fel az Imeldát és intézkedj egy alapos takarításról.- bemondtam David címét, majd bontottam a vonalat. Nem kértem az engedélyét.Ha ellentmondana arra is van érvem.MIután letettem a telefont, újra Davidhez fordultam.
- Két nappal ezelőtt telefonáltak az ügyvédek akiket a Pete-el kötött szerződésedre állítottam rá. Gondolom fel sem tűnt neked amikor aláírtad, hogy a halálod esetén a managered egy szép kis életbiztosítási összeget kap. Illetve a letéti számládhoz is hozzáfér, ha téged hosszabb időre hűvösre tesznek.Van még pár apró pont és passzus benne….de a lényege, hogy te bármennyit bunyózol, bármit is csinálsz, a pénzed nagy része visszavándorol hozzá.Szóval első körben jó lenne ha összekapnád magad. Nem fogom egy feneketlen lukba tölteni a pénzem, amit más kikanalaz. Rajtad akarok segíteni, nem pedig Pete bankszámláját hizlalni.Andiamo, azzal a kávéval, még rengeteg dolgunk van! Először is összecsomagolsz mert elmegyünk! Itt két napig takarítani fognak az Imeldások, szóval addig hotelbe mész!Holnap pedig jössz velem Tokióba!Ha már elcseszted az üzletem, legalább tanulsz némi alázatot a japóktól.Ellenvetés?- láthatta rajtam, hogy komolyan gondolom. És még mindig visszafogott és nyugodt voltam. Még sikerült megőrizni a hidegvérem. Remélem ez így is marad.

David   and   Damian

Prometo portarme bien

Apám arra tanított, hogy a valódi düh-nek nincs hangja, talán még látható nyoma sem. Legalábbis olyan, ami elsőre feltűnne bárkinek. A valódi dühöt és indulatot egész egyszerűen érzi az ember. Abból ahogyan a másik áll, ahogyan figyel, a szemhéjának rezdüléseiből, tulajdonképpen az egész kisugárzásából.Nem kell ahhoz teljes mellszélességgel előre törtetni, a másiknak belemászni az aurájába, fenyegetőzni, vagy akár alpáriba lemenni ahhoz, hogy a másik tudomására hozzuk a bennünk felgyülemlett haragot és indulatot.
Az évek során, amíg Vinnie mellett voltam megtanultam, hogy nem csupán a pókerarc az amelyet magamra lehet maszkírozni, sőt valójában pont az nem ér semmit. Sokkal inkább egy másik köntösbe kell csomagolni, és akár a szótlanságba is bele lehet gyömöszölni temérdek dühöt.
Éppen úgy, ahogyan azt most teszem, mikor David lakására tartunk, miután otthagytam nem kevés zsetont arra, hogy újra a szabadság csalóka, bűzös ámde mégis friss levegőjét szívja.Túl sokat még nem tudok arról mi történt, legalábbis Trejo nem eresztette bő lére a történetet, ám igazából nem is volt ez lényeges.Persze nem állítom, hogy idővel nem akarom megismerni a teljes sztorit, de még túl friss az élmény, és ilyenkor az ember, kivált annyi idősen mint David hajlamos nem reálisan látni a dolgokat. Túl sok még a felfokozottság az indulat és ilyenkor előszeretettel ferdítünk az igazságon.
Az első, ami belépve feltűnik, az a borzalmas és leginkább az őskáoszt idéző kinézet, ami uralkodik, bármerre is fordul az ember. Hogy képes így élni? Nem állítom, hogy én ne lennék időnként trehány, hogy ne esne néhanap jól csak úgy a kanapé mellé ledobni a zoknit és még azt a luxust is megengedhetem magamnak, hogy nincs senki, aki szóvá tenné ha nincs lehajtva a wc deszka. Mondjuk ettől még lehajtom. De alapvetően szeretem magam körül a rendezettséget, az átláthatóságot. A hatékonyság első és egyben legfontosabb fokmérője. Mert akinek az életében nincs valamiféle rend és rendszer, annak a fejében hogyan lehet? A gondolatok rendezetlensége pedig hatékonyságvesztés, ami idő és az idő ugyebár kemény dollárokban mérendő, legalábbis a számomra. Ha valamit elsőként megtanultam Vinnie mellett, az az, hogy mindennél többet ér az idő. Az idő, amelyet nem lehet pótolni, amit nem lehet elnyújtani vagy éppen nem lehet belőle duplázni. Ami elmúlik az úgy marad. Ha valamit elmulasztottál, akkor legfeljebb annak olcsó utánzatát leszel képes bármikor megvalósítani, az pedig nem mindig ugyanaz. Éppen ezért a rendre különösen ügyelek magam körül, ennek okán mások idejét fizetem inkább meg, hogy az enyémből ne kelljen rá áldoznom.
Nem tudom mikor volt ebben a lakásban utoljára szellőztetve és azt is meg merem kockáztatni, hogy a hűtő tartalma vagy szegényes, mert nem volt ideje vagy kedve vásárolni, vagy némelyiknek már külön nevet lehetne adni annyi ideje benn van.Mindenesetre csak remélem, hogy a tej, amit annyira kortyol, hogy majdhogynem az üveg is megy utána, még a fogyasztható időn belül van. Fejben elsőként feljegyzem magamnak, hogy egy takarítást mindenképp kell ide kérnem, mert amíg körülötte nincs rend, addig, ahogy korábban már utaltam rá, a fejében sem lesz. Márpedig neki oda kell koncentrálnia arra, amire az életét tette fel, ami állítása szerint mindent jelent a számára. Pont ez az oka, hogy nem értem hogyan volt képes mindent kockára tenni pár beverni való pofáért, akiket jobb esetben csak maga mögött hagy az ember, elegánsan. Ez az amit még feltétlenül meg kell tanítanom a kölyöknek: hogy néha jobb távozni, sokszor megalázóbb csendet hagyva maga mögött, semmint beleállni egy-egy feszült helyzetbe.
Az italkészletet azonban nem csupán megsemmisíteni szándékozom, hanem talán egy erősebb reakciót is kiváltani belőle. Érdekel milyen fázisban van lelkileg, hogy mennyire csillapodott le huszonnégy óra alatt, amíg a szabadulására várt, vagy egyáltalán lecsillapodott? És más célom is van vele. A felháborodott megrökönyödését betudhatnám valamiféle fülem mellett elengedett költői kérdésnek, ám röviden és tömören megválaszolom neki.
- Mert így, ebben a bűzben álldogálva elgondolkodsz azon, hogy megérte?Szerencséd, hogy csak kivágtam ezeket a kádba, és nem neked kell feltakarítani majd.- vetítem előre, hogy azon már ne is gondolkodjon mi lesz majd.Azon majd gondolkodom én. Szusszan, fújtat. Van benne indulat, meg a ledöntött öt hektó tej utáni légszomj is. Fejben valószínű lesakkozta, hogy túlvagyunk a farokméregetésen, és ebből a szempontból ezt a round-ot elvittem, tekintettel arra, hogy egyedüliként a környezetében én voltam, aki hajlandó volt érte bármit is tenni.
- Amennyit szoktam.- adom meg a velős választ a cukrot firtató kérdésére, ami nagyjából annyit jelent, hogy éppen csak ijessze meg vele.Tejet nem kérek, de ezt valószínű úgyis tudja.Nem szentségtelenítjük meg vele a feketét, ahogyan a teába sem locsolgatunk citromot és hasonló istentelen dolgokat.
A kávéfőző szuszog már mire belekezdek egy kisebb kioktatásba, amit inkább csak bevezetőnek szántam, de a lényeget azért elrejtettem benne: baromságot csinált, és a már így is ingatag helyzetét tovább súlyosbította. Valószínű nincs tisztában azzal, hogy egy idő után már én és a kapcsolataim is kevesek leszünk ahhoz, hogy kivakarjuk….és persze egy idő után a pénzem sem arra fogom áldozni, hogy mentsem a seggét.
- Az nem jár Azt ki kell érdemelni. Vagy netán téged is vérig sértettelek egy üzleti tárgyalás alkalmával?- felelem kérdéssel válaszolva meg a fekete hajú szépségeket illető felvetését.Na igen. Az állandó balhék mellett a másik nehézség David-et illetően, hogy megy a farka után. A legtöbb esetben azonban a gondot az jelenti, hogy olyankor is, amikor az agyába kellene a több vér és nem az ágyékába.
Felkapom a fejem a kioktató stílusára, a lezser és nemtörődöm szövegére.A kávéfőzőt bámulja meredten, amikor a hangom csak egy árnyalatnyival emelem meg, öblös mélysége fenyegető, akár a kitörni kész, de az istenek által tökéletesen uralt hurrikán.
- Pénzes zsák? Melyik pénzeszsák szed össze mindenféle ellenszolgáltatás nélkül a saját hányásodból hajnalban? Melyik pénzeszsák intézkedik az újabb és újabb  lányról, akit sikeresen teherbe ejtették, ebben az évben harmadszor, és még még csak február van? Melyik nem kér cserébe semmit, csak azt, hogy szedd össze végre magad, és kezdj valamit az életeddel? Én még semmit nem vettem ki ebből a befektetésből, ami te vagy, eddig csak ráfizettem. Szóval ne oktass ki arról ki is vagyok, és miről is beszélek! Éppen azt próbálom a csökött agyadba belevésni, hogy ne engedd, hogy kihasználjanak! Hogy ne legyél olyan hülye mint….- szusszanok egyet, és legyintek. Elharapom a végét. Mint én? Én akit megvezettek annyi idősen mint ő? Én aki végignézte hogyan nyomorodik meg az apja és hal meg anélkül, hogy boldognak látta volna a fiát, csakmert képtelen voltam uralkodni a szívemen és a farkamon?
- Szóval ne hagyd, hogy elnyomjanak és kihasználjanak. És ne erőből érd ezt el, hanem ésszel!Gondolkodj, David, gondolkodj!- kocogtatom meg elől a saját homlokom.
Karba fonom végül a kezem és egy ideig vele együtt nézem a kávét. Intézkedek a takarításról és persze arról, hogy ma este nem fog itthon aludni, sőt holnap még egy tokiói látogatás is esedékes neki. Legalább gyakorolja az önuralmat, kivált ha egy számára érdektelen, és időnként még számomra is rém unalmas tárgyalást kell végigülnie.
Az első csattanásra csak felvonom a szemöldököm és egy fél lépést hátrébb lépek. Nem tőle félek, hanem nem akarom, hogy az öltönyöm egymerő kávé legyen. Úgy nézem végig a tombolását, ahogy a tehetetlen szülő a gyerek hisztijét a játékboltban, amikor odacsapja magát a földhöz és nagyjából negyed órán keresztül ingyen műsorral szórakoztatja a nagyérdeműt.Minden egyes nagyobb csattanásnál enyhén behúzom a vállaimat, és lehunyom pár másodpercre a szemeimet. A végén úgy néz ki a konyha egy része, mintha valaki megunva a gépet, egész egyszerűen megsemmisítette volna néhány berendezési tárggyal együtt.Mikor megfordul, látom rajta, még mindig zaklatott, hogy még mindig nem nagyon tudta feldolgozni az egészet, leginkább pedig azt a lejtmenetet, amiben elég komoly és elég kemény sebességre kapcsolt az utóbbi időkben.A szemei fátyolosak.Könnyek. Nem teszem szóvá. Úgyis tudom, hogy tudja látom, és ez pontosan elég most.Azt is tudom, hogy most jön ki rajta az a rengeteg düh és harag, amelynek elfojtására még képtelen. Vagy legalábbis nem tudja hogyan, hol és milyen módon vezesse le őket. Pedig ha megtanulná….hatalmas jövő előtt áll, de még rengeteg munka van vele.Több mint azt elsőre gondoltam. Befektetés volt. Láttam benne a potenciált. Aztán azt hiszem megláttam mögötte az embert, ez pedig az én Achilles-sarkam.Sosem volt testvérem, sosem volt lehetőségem kiélni a gondoskodást, pedig alapvetően ez a fajta vagyok.Ezt a fiút, pedig a jóég tudja miért, meg akartam menteni. Csak éppen az kezd egyre inkább világossá válni, hogy először önmagától kell.
- Majd steak alakúra vágatom a lazacot. A közhiedelemmel ellentétben a japánok sem esznek mindig halat, és főleg nem nyersen.Azok a norvégok.Ott ki sem tudnád kerülni.- jegyzem meg neki, miközben végignézek a pusztításon, és újra előveszem a telefont.Megint Trejot hívom.
- Holnapra kell egy kávéfőző is. Add meg az Imeldásoknak a tipust.- a romhalmaz közé lépek, és egy fityegő műanyag alkatrészről leolvasom a kávéfőző márkáját és beolvasom Trejonak.Bontom a vonalat majd elrakom a készüléket és zsebrevágom a kezeimet. Körbefogok és megállapítom, hogy sokkal rosszabb már nem jöhet. A kádból lassan kiszivárog az olcsó alkohol bűze, körülöttünk a kávé aromája tekereg a sziszegő készülék megadóan hever darabjaira hullva.
- Azt hiszem nem voltam elég világos. Ma hotelbe mész. Nem Luanához, hanem hotelbe. Nem eldöntendő volt a dolog, hanem tény. És holnap a hotelnél veszlek fel.Próbálj meg kiásni egy táskát, és bepakolni pár szükséges holmit! Öltönyt majd intézek neked a holnapi tárgyalásra.És felküldetem Armando-t, hogy hozza rendbe a fejed.- újra a megszokott csendes nyugalommal beszélek, de érezheti, hogy minden szavam mögött komoly nyomaték lapul. És nem azért mert pénzem van, az bárkinek lehet, aki kellően sokat képes feláldozni azért, hogy ott tartson ahol most én.Hanem azért, mert talán az egyetlen vagyok jelenleg, akit tényleg érdekel a sorsa. Még akkor is, ha baromságot csinál, ha szétveri a lakásának az utolsó zugát is. Felőlem megteheti, de amíg én lehetőséget látok benne, és ez már túlmutat az anyagiakon, addig mellette állok.
- Sose mondd, hogy sajnálod! Ne sajnáld, mert azzal elismered, hogy veszítettél!Mondd azt, hogy tanultál belőle.Na jól van, haladjunk, kölyök!- töröm el az élét ennek a fajta túlzott lelki megnyílásnak, bár talán ideje lenne vele komolyabban elbeszélgetni, hogy milyen viharok dúlnak benne legbelül. Mert vannak, ez teljesen biztos.És az is, hogy nem tudja feldolgozni. Ennek ékes bizonyítéka pedig ott hever előttünk. Darabokban.