Két napja iszok megállás nélkül. Még aludni se aludtam valami sokat, mert folyton az az őr jár az eszemben, akit David zok szó nélkül lelőtt. Pedig, rimánkodott az életéért, esdekelt a két gyereke miatt, de ez a szemétláda... istenem. Hogy tehetett ilyet? Le is üthette volna vagy épp elég lett volna az is, hogy megkötözi és becsukja valahova, miután elvett tőle mindent. De nem. David ölni akart, vagy legalábbis rohadtul tetszett neki, mert a szeme sem rebbent. Biztos sokkal jobban alszik, mint én és nem is értem, miért én vagyok kibukva, hiszen nem én húztam meg a ravaszt. Sőt, én már, csak akkor értem oda, mikor az őr kinyögte, hogy "kérem, ne lőjjön le, családom van!", de mire hatással lehettem volna a társamra pár jó szóval, már csak a fülsüketítő durranást hallottam. Utána pedig kitört a káosz. Sietve dobáltuk be a meglévő holmit a teherkocsiba, hogy minél gyorsabban eltűnhessünk onnan én pedig hol az émelygéssel, hol a sírással, hol a rettegéssel küszködtem. Azt hittem, hogy elkapnak minket, de az biztos, hogy akkor beköptem volna Davidet. Sőt. Még így is megfordult a fejemben, hogy adok valami infót a zsaruknak, de akkor saját magamat is a mélybe rántom a többiekkel együtt. Minden esetre, ezt akkor sem veszi be a gyomrom, mert egy dolog szórakozásból tárcát lopni és megint más kioltani egy életet. Ez már az én erkölcsi morálomon is túl tesz. Szóval, a szombat esti borzalom óta iszok és jobb ötlet híján próbálom idióta pasikkal elterelni a gondolataimat. Némelyik annyit tud beszélni, hogy tényleg elfelejtem még a nevemet is negyed óra után, bár ebben segítségemre van az ital is. -Trent! Adj még három pohárral!- tolom a pultos felé a kis tequilás poharaimat, amit már hármasával kérek, hogy ne kelljen szegény Trentet túl sűrűn piszkálnom, de ettől még azért nem húzom én le sorban az italokat. Elnyammogok a limeokon, amiket kapok mellé és elhallgatom a mellettem ücsörgő pasit. Úgy rám van kattanva, hogy már többször utalgatott rá, hogy lépjek le vele, amit nem is értek. Nagyon kiéhezett ürge lehet, ha beindul egy kisírt szemű, félkattyos nőre, aki nem szól egy büdös szót sem azon kívül, hogy italt kér magának. Nyugodtan lesem magam előtt a pultot, egészen addig, míg meg nem érzem, hogy a pasi keze felfelé kezd kúszni a combomon és erősen azon van, hogy a piros miniruhám alá nyúljon. Elkapva a kezét hangosan felszisszenek, minr valami hülye kígyó, miközben azonnal csavarni kezdem a kezét és szikrázó szemekkel rápillantok. - Takarodj innen, vagy eltöröm a kezed. Gondolom, az unalmas informatikus állásodhoz nem árt, ha tudsz gépelni, szóval tűnés!- rivallok rá, majd lökök is egyet rajta, minek köszönhetően leborul a székről, aztán szitkozódva odébb áll. -Hanyadik pasi is volt, aki így járt? A harmadik? Nem ismerek rád Annie. A szokottnál is agresszívebb vagy.- szólal meg röhögve Trent, mire fejemet csóválva elnevetem magam. -Szimplán szar napom... hetem van.- vonok vállat, majd ennek örömére -még mielőtt bekönnyeznének a szemeim, ahogy újra eszembe jutnak a szombat esti események- lehajtok egy újabb tequilát.
Nos, a bűnbanda rendkívül agyafúrt. Ezt kijelenthetjük mindenféle túlzás nélkül. Ahogy azt is, hogy szombaton két kiállítás-megnyitó is volt, így kettőre álltak rá, de egyiknél sem volt fogás. Én persze a körmömet rágva ücsörögtem otthon, míg ezek próbáltak rajtuk ütni, de végül nem sikerült. Szóval arra a következtetésre jutottam, hogy jobban Annia bizalmába kell férkőznöm. Úgy talán lesz esélyem konkrétan „bekerülni” a bandába, anélkül nehezen lenne bármi esélyem is. Annie viszont annyira kapóra jött számomra, mint a franc. Hagytam pihenni kicsit, hogy feldolgozza a megnyitón történteket, ugyanis az egyik tag ügyesen elterelte a rendőrök figyelmét azzal a kis lövéssel. Olyannyira kicsivel, hogy az őr bele is halt a sérüléseibe. Nos, a kamerafelvételek elvesztek, ugyanis volt gondja a krapeknak rá, hogy a lövés előtt a kamerákra durrantson. Nem olyan hülyék ezek sajnos. Nem tudom, Annie ott volt-e, de gyanús, hogy igen, és ha így volt, akkor kíváncsi leszek, hogy van a lány. A szalonban nem találtam, és mivel egyelőre nem tudom, hol lakik, a bár volt a következő célpontom, ami a törzshelyüknek számít. Ahol a múltkor is voltunk. Ott jó párszor megfordulnak. Ha ott nincs, akkor nincs ötletem, most merre kellene keresnem. Fel is hívhatnám, de az túl egyszerű lenne. Mikor belépek a bárba, pont olyan jelenetnek vagyok szemtanúja, ami arról tanúskodik, hogy Annienek nincs jó napja, és ezt meg is erősíti szóban is, mire mögé érek. Biccentek a pultosnak. - Na, itt a következő áldozat – jegyzi meg, mire aztán helyet foglalok Annie mellett és oldalra pillantok. - Egészségedre – jegyzem meg elfintorodva, ahogy végignézem, amint lehajtja a tequilát. Már a látványtól is érzem a borzalmas ízét a számban. Ugh. – Valami baj van? Nem nézel ki túl jól – puhatolózom, holott sejtem, mi lehet a probléma. Persze erről ő nem tud, úgyhogy jó lesz tettetni a hülyét egy kicsit. Nem számítottam arra, hogy ennyire borzalmas állapotban lesz. Mármint még így is rendben van a csaj, kétség sem fér hozzá, csak nem biztos, hogy egyáltalán szóba fog velem állni. És ha megteszi, akkor meg lehet, hogy erősen lelkisegély szolgálatot kell majd nyújtanom, amiben meg végképp kurva szar vagyok. - Egy whiskyt kérnék – fordulok a pultoshoz, hogy most kicsit erősebbel indítsak, mint egy sör. Úgy érzem, kelleni fog. Ha valóban az a baj, ami szombaton történt, hát… talán rossz másodállást választott a drága, mert az ilyenekkel számolni kell. Míg Annie nem figyel, előveszem a mobilom és elküldöm a nyomozó társaknak a hely nevét, hova kell jönniük. Tervem van mára. Annienek pedig két lehetősége van. Vagy a bizalmába fogad egy kicsit jobban és beavat az esemény részleteibe, nevén nevez néhány embert a bandából vagy bajban lesz. A saját fülemmel hallottam amikor a haverja ott volt, hogy benne van a buliban, és ez épp elég ahhoz, hogy előállítsák. Onnantól pedig egyenes az út a lejtőn lefelé a nagy gödörbe, ahonnan rohadt nehéz lesz kimászni. De azért vagyok én itt, hogy segítsek. Már, ha engedi. A helyzet viszont az, hogy egészen megkedveltem a csajt, szóval ha tetszik, ha nem, kicsit azért az első verziónak drukkolok jobban. A rendőrség is százszor jobban jár, mert így egyelőre nem sok nevet tudunk, de ha Annievel sikerül kicsit összemelegednem, akkor talán el tudom érni, hogy megemlítsen ezt-azt, amivel csak jól járunk. - Azt mind egyedül ittad meg? – bökök a fejemmel a mellette sorakozó fél tucat feles pohár felé. Rendesen kilehet, ha ennyire vedel. Na, de majd nemsokára talán egy kicsit már jobb kedvre tudom deríteni.
Ha nem lenne már így is épp elég elcseszett időszakom, a nyomi pasi eltüntetése után nem sokkal Trent megszólal, miközben mögém les. Ettől függetlenül lehúzom az italt és már közben elkezdem tervezgetni, mit is fogok mondani a tagnak, hogy még az előtt lekopjon, hogy bármi baromságot is elkezdene nekem ecsetelni, mikor hátrapillantok és rájövök, kiről is van szó. Remek. Épp Hector hiányzott még, hogy tökéletes legyen az összkép. Épp az a személy, akire most a legkevésbé voltam kíváncsi, mivel utálom, ha egy olyan pasi, aki tíz per tizes, ilyen meglehetősen rossz passzban lát. -Köszönöm.- lesek rá érdeklődve, mert fogalmam sincs, hogy a francba lehet, hogy már megint itt van épp egy olyan helyzetben, amikor a legkevésbé sem vagyok jó hangulatomban. Vagy ennyire kiismerhető lennék, hogy rögtön tudta, hol kell hétfő este keresnie? Bakker. Idáig süllyedtem? Hétfő reggel félrészegen ülök egy bárban? Anyám büszke lenne rám, minden bizonnyal. -Hát... ez nagyon kedves tőled, tényleg. Gondolom bóknak kellene vennem.- préselem össze végül ajkaimat, miközben pár pillanatig csak bámulok rá, végül visszafordulok a pult felé és már nyúlok is a következő adagomért. Későbbre terveztem, hogy elfogyasszam, de tekintve, hogy ilyen remek társaságom akadt, nem biztos, hogy kibírom addig. Basszus, milyen jól néz ki most is. Hogy a francba lehet ez? Egyszerűen törvénybe ütköző, hogy valaki ilyen szexin emberek közt mászkáljon. Le kellene ültetni pár évre vagy nem tudom. -Egyébként minden rendben van. Sőt. Minden rohadtul nagyon rendben van.- fintorodok el, ahogy sót szórok a kezemre, majd kezembe veszem az újabb adag tequilát és egy műmosoly kíséretében Hector felé emelem a poharat. Nincs vele semmi bajom, nem azért viselkedek most ilyen furcsán. Szimplán nem akartam, hogy így lásson, bár akkor talán okosabb lett volna részemről, ha inkább a szalon emeletén iszom magam halálra, de az meg olyan szánalmas. -Írd hozzám Trent.- szólok oda Hector rendelését követően, majd kedvenc Adoniszomra pillantok, -talán kissé erotikusan- lenyalom kezemről a sót, lehúzom az italom és már harapok is a lime szeletbe. Hangosan csapom le az üres poharat a pultra egy "húúú" kíséretében és azon töprengek, hogy vajon meddig fogok ma még süllyedni? Vagy úgy általában? Most például tuti biztos, hogy jól le fogom égetni magam Hector előtt is, bár ez kellene a legkevédbé érdekeljen. Kérdése hallatán a pult felé pillantok, majd egy "ugye milyen ügyes vagyok?" üzenetet sugalló vigyor kíséretében bólintok párat. Fogalmam sincs mikor fogok kidőlni vagy, hogy egy sunyi róka mikor látogat majd meg, de igazából nem érdekel. Bár most, hogy Hector itt van, hirtelen kényszert érzek arra, hogy dobjam a sutba a gondjaimat és megpróbáljak gyorsan kijózanodni valamint normálisan viselkedni. Eddig valahogy jobb volt, amíg csak a vagány, némiképp duzzogásra hajlamos szuper bombázó autóversenyző csajt látta, ha rám nézett, akit a legutóbb majdnem lesmárolt. Most biztos eszébe se jutna ilyesmi, annyira le lehetek aljasodva vagy fogalmam sincs. -Neeeeeem. Ezek, csak úgy... mit tudom én. Biztos mindenki mindig itt előttem teszi le a pultra az üres poharát.- vonok vállat ártatlanul mosolyogva, majd sóhajtok egy nagyot és kissé elgyötört arccal Trentre pillantok. A sunyi vigyorából ítélve azt hiszem, már réges régen leesett neki, hogy ez a pasi egyrészt elzavarva se lesz, másrészt pedig borzasztóan bejön. Annyira, hogy már percekkel ezelőtt megbántam, hogy ilyen sokat ittam, mert ezzel nem mutatok mást, mint azt, hogy egy hülye alkoholista liba vagyok. A fenébe is! -Te mit keresel itt? Csak nem követsz engem?- bukik ki belőlem a kérdés, de őszintén remélem, hogy nem így van, mert akkor tényleg mindenhol ott lenne, ahol én, ergo tudna a balul elsült rablásról is. Vagyis, a rablás nagyrészt sikeres volt. Egyedül az a halott őr nem hiányzott a képből, bár úgy tűnt, hogy az egész csapatban egyedül engem hatott ez meg bármennyire is. De nem ez a legrosszabb, hanem, hogy senkinek sem tudok róla beszélni. Persze, Estherrel dumálhatnék, de neki elég gáz lenne bevallanom, mennyire kibuktam amiatt, hogy valaki meghalt, hiszen ő olyan, mint egy... harcos istennő vagy nem tudom. Keményebb, mint némelyik pasi, szóval nem hiszem, hogy épp neki kellene elsírnom a bánatom, másban viszont nem nagyon bízom meg. Mégis, mit mondjak akárkinek is? Teszem azt, például Hectornak? Betörtünk pár értékes festményért meg szoborért, de közben az egyik balfasz társam berezelt és lelőtt egy őrt, amit én rohadtul el akartam kerülni, hogy megtörténjen? Na persze. Már ott meg lennék bélyegezve, hogy betörtünk valahova, ráadásul még mindig simán lehet zsaru vagy besúgó. Manapság már senkiben sem lehet bízni.
Ahogy elnézem Anniet, most valószínűleg a háta közepére is jobban kíván egy nagy púpot, mint engem ebbe a bárba. Nem gondoltam, hogy ennyire rossz passzban találom majd, de végtére is, így is el tudom végezni azt, amit mára terveztem. Talán még jobban is elsülhet az egész, mint ahogy gondoltam. - Mármint félre ne értsd. Mindig remekül nézel ki, csak most egy kicsit… többet ittál, mint kellene? – emelkedik fel a hangsúlyom a mondat végére, mintha kérdést tennék fel, de a válasz elég nyilvánvaló azt hiszem mindkettőnk számára. Figyelem, ahogy a következő tequiláért nyúl, amire újra elfintorodom. Jó ég. Ha ilyen tempóban halad, akkor lehet, hogy a hátamon kell majd hazacipeljem. Már csak az a kérdés, miért érzek én ilyen felelősséget iránta, hogy épségben hazaérjen? Nyilván csak azért, hogy az elkövetkezendő hónapban is jól tudjon nekem informálni. Semmi másért. Asszem’. - Hát ez nem hangzott túl őszintének – vetem oda, mert annyira ironikus volt, hogy még ha nem lennék tisztában a dolgokkal, akkor sem hinném el. Mondjuk azt tényleg nem gondoltam, hogy ennyire maga alatt van. Egy ilyesfajta akciónál nagyon is benne van a pakliban, hogy valaki komolyabban megsérül, netalántán meg is hal. Most ez történt, csak éppen nem a megfelelő oldalon. - Szerintem azzal egy kicsit várnod kellene – mondom egy mosoly kíséretében, ahogy felém emeli a poharat, de aztán persze úgy dönt, hogy ezt most kell felhajtania. Figyelem, ahogy lenyalja a sót a kezéről, és rögtön le is pereg előttem egy-két jelenet, ami akár kettőnk közt is történhetne, ha nem lenne ennyire… makacs. A ma este mondjuk teljes egészében ki van lőve mindenféle ilyesmi reményt tekintve, ugyanis ha még kettőt megiszik ebből a szar italból, akkor tényleg haza kell vinnem. Szerintem már félúton bealudna. A kis magyarázatára felnevetek, aztán a whiskymbe kortyolok. - Aha. Persze. És mindenki… - itt megállok kicsit és körbepillantok a bárban, ahol így hétköznap este konkrétan három lélek lézeng és mindenki előtt van valamiféle alkohol. - … mindenki tequilát iszik. Az a rengeteg ember, aki jelenleg itt van – nevetek, mert pár pillanatig nem tudom abbahagyni. Aranyos így részegen, nem tudom megállni, hogy ne szívjam újra egy kicsit a vérét. Ilyen vagyok, de azt hiszem ezt már ő is tudja, ugyanis az előző két alkalmas találkánkkor sem viselkedtem másképp. - Most lebuktam – mormogom egy sunyi vigyorral. De, tulajdonképp vehetjük úgy is, hogy követem, csak nem a szó szoros értelmében. Egy kicsit okosabban. – Nincs is más dolgom egész héten, minthogy azt figyeljem, merre mászkálsz és mikor léphetek végre közbe, hogy majd egy alkoholmámoros éjszakán újra meghódítsalak és végre hazavihesselek… - vázolom fel a kamu helyzetet, de azért ha jobban megnézzük, ebben van egy icipici igazság. - … és lefektesselek aludni – teszem hozzá, mielőtt még ismét azt szűrné le a dologból, hogy én is csak egy vagyok az összes férfiból, aki meg akarja fektetni és aztán soha többet nem érdeklődni utána. Végül is nem mondom, hogy nem szeretném ezt elérni, de nyilván nem ma lesz ez az este, mert mint már mondtam, nem igazán tudnék vele mit kezdeni. Értsd úgy, hogy nekem józanabbul kell. Amikor másnap majd nem foghatja arra, hogy részeg volt. Mert biztos vagyok benne, hogy arra fogná. Az pedig nem lenne túl gyümölcsöző a kis „együttműködésünket” tekintve. Viszont most az pont kapóra jött, hogy talán őszintére itta magát. - Gyere, üljünk át oda – intek a fejemmel a sarokban lévő box felé. Ott azért talán még nyugodtabban tudunk beszélgetni. Reménykedem benne, hogy egy kicsit jobban beavat a részletekbe, ha már ennyire… csalódott vagy nem tudom milyen és még ittas is. Amennyiben nem utasítja vissza, lesegítem a székről és utána megyek az eldugottabb rész felé. Leülök a kanapéra és az asztalra támaszkodom, hogy egy kicsit közelebb legyek hozzá. - Tehát? Látom, hogy nagyon nincs „minden rohadtul rendben”, szóval? – idézem és érdeklődően pillantok rá. Nem tűnik most jókedvűnek. Vagyis hangulatingadozások vannak, azt látom, mert néha azért mosolyog, de nem éppen ez határozza most meg a hangulatát. Jöhet a lelkizés. Istenemre, kurvára nincs hozzá nekem sem kedvem Annie, értsd meg, de kell az info. Nevek kellenek.
Szavai hallatán csak szép lassan elvigyorodok és igazából, nem is tudom hibáztatni, amiért úgymond a fejemhez vágja, hogy sokat ittam, hiszen nem is valami vonzó látvány, ha egy nő ittas. Bár sok pasi meg épp ennek örül, mert ilyenkor könnyebb egy-egy menyecskét táncba vinni. Ezek szerint Hector nem így tekint erre, de legalább megnyugtat, hogy most is vonzó vagyok, csak piás. Tök jó. -Néha nekem is kijár egy kis lazítás.- vonok ismét vállat, mert most ilyen semmilyen hangulatom van. Igazéból épp ezért ittam, hogy így érezzem magam. Teszek mindenre és kész, csak az a baj, hogy ez az érzés ideiglenes, mert amint eszembe jut, hogy mi történt, megint kényszert érzek arra, hogy igyak. -Miért? Nem ezt szokták az emberek csinálni? Ha szarul vannak is magukra erőltetnek egy mosolyt, mert attól tartanak, hogy úgyse érdekelné a másikat a bajuk...- lesem magam előtt a pultot elgondolkozva, hiszen kétlem, hogy Hectorra ez nem vonatkozna. Ha úgy is érezném, hogy el akarok neki bármit is mondani, akkor se tenném, mert kétlem, hogy őszintén kíváncsi a gondjaimra. Miért is érdekelné? Egyáltalán, minek kérdezte? Mit várt? Hogy könnyeimmel küszködve, őszintén kitárulkozok neki? Maradjak csak meg az elméjében úgy, mint egy vagány, erős csaj, aki nem rinyál. Még akkor is, ha talán most is látszik a szemeimen, hogy bizony elég sokat bőgtem. -Szerintem meg de.- kúszik szemtelen vigyor az arcomra még a nyalogatós jelenet előtt és, mintha most még inkább nyeregben érezném magam, végig Hectorral szemezek, amíg el nem tüntetem az italomat. Azt hiszem, most könnyedén bele mennék, hogy lefeküdjünk, hahogy bepróbálkozna, de mivel az imént is inkább arról győzködött, hogy nem kéne már innom, gyanítom, az a fajta pasi, aki nem a pia segítségével szeret hódítani. Még a végén nem a saját csáberejére kéne fognia az esetet és az bizony, elég rosszul esne neki. Gondolom... -Most mondd meg! Milyen piszok alkoholista lehet itt mindenki, nem?- kuncogok, ahogy közelebb hajolva suttogok neki, majd én is körbe pillantok és be kell valljam, tényleg nehéz lenne erre a pár emberre ráfogni, hogy az ő poharaik vannak előttem. Na de ki is akarná másokra kenni? Én vedelek épp, mint egykor az anyám, erre a gondolatra pedig egészen csalódottá válok. Vajon is azért volt mindig részeg, mert el akarta nyomni a rossz dolgokat? Ja, hát hiszen én is csak egy teher voltam neki. Azt kívánta, bár meg se születtem volna és ezt még az orromra is kötötte. Igazi anyuka típus volt a drága. -Pontosan! Valld be végre, hogy annyira imádnivaló vagyok, hogy nem tudsz nekem ellenállni. Az a leghőbb vágyad, hogy megkaparints magadnak és haza vihess... aludni.- suttogom ismét meglehetősen közel hajolva hozzá, miközben az ajkait stírölöm, ahogy a múltkor is. Most viszont jobbnak látom, ha elröhögöm magam és inkább visszább húzódok, még mielőtt ismét odáig fajulna a helyzet... újra. -Ja nem. Hiszen, én akartam annyira a múltkor is, hogy randira hívj. Neked közöd nem volt az egészhez... lesmárolni is, csak én akartalak, igaz?- na jó, azt hiszem most jutottam el arra a szintre, mikor már túlságosan szókimondó vagyok, mert ezt nem hoztam volna fel más helyzetben. Viszont, az is tény, hogy valóban rosszul esett, ahogy akkor a randizásra reagált. Rám kente, mintha valami kiéhezett nőszemély lennék, akit annyira elvarázsolt, hogy alig várja, hogy őfelsége méltóztassa meghívni egy randira. Mintha ő nem lenne annyira beindulva rám, mint én rá, holott mindketten tudjuk, hogy ez kamu. Alig várja, hogy beadjam a derekam. -Okééé.- sóhajtok egyet, ahogy kezdeményezi, hogy üljünk le az egyik asztalhoz, de közben Trentnek intek, hogy dobjon két sört -nem árt már most lazábbra fognom az ivást-, majd egy kezembe fogva a két üveget, lekászálódok a székről. Egy pillanatra mondjuk megszédülök, de más híján Hector vállába kapok és elröhögöm magam. -Bocsi. A lábaim kicsit rakoncátlankodnak. Talán, most könnyebben szét is nyílnának...- suttogom kuncogva, majd rákacsintok, miközben kezemmel a fenekére csapok, kezébe nyomom az egyik sört és finoman riszálva megindulok a box felé. Menet közben kortyolok a sörből egyet, végül leülök és lendületesen bentebb csusszanok a bőr ülésen. Arcomon szemtelen vigyor látszik egészen addig, míg meg nem szólal és rá nem kérdez konkrétabban, hogy mégis mi a gond. - Oké.- sóhajtok egy nagyot, mint aki hatalmas vallomásra készül, végül a hajam megigazítása után neki furok. -Azt hiszem, azzá fogok válni, ami soha nem akartam lenni...- komorodok el kicsit, majd ismét meghúzom a sört és körbe pillantok a helyen, mintha valami óriási nagy titkot készülnék mondani. -Egyedülálló anyuka leszek, Hector... terhes vagyok.- bököm ki, majd jó pár pillanatig tartom a szomorú ábrázatot, de végül Hector képét látva elröhögöm magam. Annyira, hogy még az asztalra is csapok kétszer és a könnyem is kicsordul.
- Ja, persze. Nincs ezzel semmi baj – vonok vállat, hiszen tényleg igaza van. Kell a lazítás. Nekem is jó lenne már egy kicsit úgy lazítani, hogy fél percre legalább nem figyelek oda a munkára, de jelen helyzetben sem lehetséges. Hiába vonzó a csaj, hiába érzem jól magam, akkor is észnél kell lennem, mert bármikor elhangozhat egy olyan információ, amire nekem szükségem van. - Elmélkedős kedvedben vagy, látom. Hát, nem tudom, én például, ha szar kedvemben vagyok, akkor nem keresem az emberek társaságát. Ők se az enyémet, mert tudják, hogy leharapom a fejüket. – És ez tényleg így van. Annienek még szerencséje van eddig, tényleg nem láthatott ilyen állapotban, de felé nem is mutathatom rendesen ezt, ha úgy adódna, mielőtt még lelépne és akkor oda a információforrásom. - Mit de? – nevetek fel, mert valószínűleg ő sem tudja már mire reagál pontosan, de ez a jelenet, amit letol itt előttem, nyomban arra késztetne, hogy felkapjam és meg se álljak vele hazáig. Megingatom a fejem, de nem veszem le róla a tekintetem. Aranyos így részegen, meg kell hagyni. A kis kifogása pedig, hogy miért van előtte annyi feles pohár, csak még jobb kedvre derít. - Hallatlan – megyek bele én is a játékába, ugyanis azért elhiszem, hogy nem akarja konkrétan bevallani, hogy ő itta meg azt a sok felest. Ahhoz képest még komolyan mondom, jól tartja magát. Én szerintem ennyitől már lehet, hogy a pult alatt fetrengenék. Mondjuk sosem bírtam jól az alkoholt. A felvázolt szituációtól, miszerint követem őt, mert haza akarom vinni, még mindig szélesen mosolygok. Mikor viszont közel hajol és úgy reagál rá, megfeszül az állkapcsom. Számító egy dög, meg kell hagyni. Adja itt a jó kislányt, akit csak nagyon nehezen lehet meghódítani, aztán közben meg ő az, aki mindjárt kiugraszt a nadrágomból. Ha nem húzódik el olyan gyorsan, akkor talán már oda is fordultam volna, hogy befogjam a száját. Főleg akkor érzek erre késztetést, amikor már megint felhozza a randis szituációt. - Nem, azt mindketten akartuk – bököm ki neki, ugyanis így van, kár tagadni. Ezzel ő is, én is tisztában vagyunk. – Kár, hogy a haverod ilyen rosszul tud időzíteni – döntöm oldalra a fejem egy kicsit komorabban most már. Ha nem jött volna az ember, akkor biztos, hogy nem álltunk volna meg, bár akkor nem lettek volna információim az akciójukról, amivel igazából nem sokat értem. Szóval jobb lett volna, ha lefektethetem. Nem aludni. Ahogy lesegítem a székről és majdnem összecsuklik itt nekem, elkapom a derekánál, de a megjegyzésre, és hogy a seggemre csap, hát arra kurvára nem voltam felkészülve. - Hiteles vagy Annie – mosolygok, de nem tudom, hallja-e még vagy éppen azzal van elfoglalva, hogy minél szexibben ringassa a csipőjét jobbra-balra anélkül, hogy orra bukjon a rakoncátlan lábai miatt. – Az oroszlán bajszát rángatod, remélem tudod – mondom, ahogy én is beülök a boxba ls belepillantok a szemeibe. Komoly vagyok ezúttal, hogy vegye a lapot, tényleg nem viccelek, és nem annyira tetszik, hogy így játszadozik velem. Aztán megkérdezem, amiért jöttem, hogy mély levegőt vehessek és végig hallgassam a dolgokat és meglepetésemre, elég hamar belekezd a kicsike. Azt hittem, tovább fog majd tartani és győzködnöm kell, hogy egy kicsit meséljen, de amint látom, könnyebben megy, mint gondoltam. Ajaj. Mivé, gyilkossá? Érdeklődő ábrázattal figyelem az arcát, mint akit kurvára érdekelnek a lelki dolgok, de aztán mikor a hatásszünet után kimondja… amire nem számítok, elkerekednek a szemeim kicsit. Sőt, még az állam is leesik hirtelen. Most ez komoly? Egy terhes nővel nem lehet packázni, nem juttathatom dutyiba. Mellesleg akkor már nem is tudom megfektetni. Azért egy gyerek nem rossz dolog… sőt. Mit meg nem adnék. - Hát, ez… - már kezdenék bele, hogy ez azért nem annyira rossz helyzet, amikor konkrétan a pofámba röhög. - Baszki, ez nem vicces – morgom, ahogy belekortyolok a whiskymbe. Azért megrándítom a szám szélét, mintha jót szórakoznék rajta, de nem teszem. Amióta a fiam meghalt, nem tudok ilyen „poénokon” röhögcsélni, mert mindig arra gondolok, hogy például hányan mennek el abortuszra, amikor azt sem tudják, milyen értéket veszítenek el. Ölnek meg. Míg mástól elveszi az élet. Megköszörülöm a torkom, hogy visszarázódjak a jelenbe, mert most talán előjött egy kicsi abból az emberből Annie előtt is, akit nem akartam, hogy lásson. - Na, hát akkor egészségünkre – emelem meg a poharat, mielőtt az utolsó kortyig kiinnám a benne lévő barna löttyöt és már el is felejtettem, hogy éppen azon voltam, hogy egy kicsit szóra bírjam.
Vállat vonok szavai hallatán, aztán megpróbálom elképzelni milyen lehet, mikor nem bohóckodik, mint ahogy meg is ismertem, hanem ücsörög egy sötét szobában és depizik. Igazából nem is sikerül vizualizálni a depis Hectort, úgyhogy inkább nem is próbálkozok vele tovább. -Semmi. Már a kérdésre sem emlékszem.- nevetem el magam, ahogy ő is, mert valóban, nem igazán tudom már nyomon követni a dolgokat. Legfőképp azért, mert ugye -ahogy mondtam is neki- minden szemét aljas vendég képes volt épp elém lepakolni az üres poharakat. Valóban hallatlan! A komolyabb témát se tudom már, hogy melyikőnk is hozta fel, de amikor közli a -nyilvánvaló- tényeket, sikerül az ittasságom ellenére is komoly ábrázatot vágnom. Igen. Mindketten akartuk, ez akkor teljesen egyértelmű volt. Olyan durván egymásra voltunk hangolódva, hogy még most is beleborzongok, ha eszembe jut az a jelenet. Hiszen, engem már az első pillanattól kezdve izgat ez a pasi, naná, hogy azt a csókot úgy akartam, mint semmi mást. -Ne aggódj. Ha a haverom nem jött volna, akkor én állítottalak volna le.- kúszik szemtelen vigyor a képemre, holott ebben még én sem vagyok olyan biztos. Amikor majdnem megcsókolt ott a szalonban, lelki szemeim előtt már láttam is a lehetséges folytatást, de gyanítom, a valóság sokkal jobb lett volna annál, mint amit képes voltam elképzelni... tehát valószínűleg nem állítottam volna le. Épp ezért áldom Terryt, amiért jókor jött. Egyszer biztos fogunk mág Hectorral lepedőakrobatásat játszani, de még korai lenne, hiszen még mindig nem tudom, hogy ki is ő. Márpedig ahhoz, hogy az ágyamba vigyem valami aprócska bizalom legalább kellene, de jelenleg cseppet sem bízok benne. Csak egy pasi, aki bejön, de nagyon. -Kérdés, hogy harap-e az az oroszlán egyáltalán?- kuncogok, miközben az általa "jelölt" box felé indulok, majd szépen lecsüccsenek a helyemre és onnan pislogok rá, mintha teljesen ártatlan lennék, holott tudom jól, hogy folyamatosan incselkedek vele. Úgy vagyok, mint a viccben a tyúk, mikor meglátja a kakast: ha megállok ribi vagyok, ha sokáig kell kergetnie ráun... a fenébe, inkább csak szolidan elesek... Aztán jön a nagy vallomás, amit elviccelek, de az első komoly reakciója elgondolkodtat. Mintha teljesen normálisan akarná fogadni a hírt egészen addig, míg el nem röhögöm magam. Vajon, ha ez komoly lett volna, akkor elkezdte volna mondani, hogy ez mekkora áldás? Nem tudom, de végül nem derül ki. Viszont az feltűnik, hogy igen csak felhúzza magát azon, hogy ilyesmivel poénkodok. De vajon miért? Szívem szerint rákérdeznék, de végül úgy döntök, hogy nem feszegetem a témát. Talán, majd valamikor később, amikor kicsit közelebb kerülünk egymáshoz vagy ilyesmi. Minden esetre úgy érzem, hogy ez olyasmi téma, amit nem most kell feszegetni. Ennek örömére pedig tenyerem kézfejére simítom és tényleg nagyon komoly arccal szólok végül hozzá. -Tényleg, kedves tőled, hogy ennyire érdekel, hogy mi van velem, de hidd el, hogy rendben vagyok.- mosolygok rá hálásan, majd kissé hosszabban elidőzök pillantását kutatva, végül inkább a sörömért nyúlok. Fogalmam sincs mi vonz ennyire benne vagy, hogy mi késztet egyre inkább arra, hogy őszintén elmeséljem neki, hogy mi történt velem, miért érzem magam ilyen szarul? Pedig, tudom, hogy nem kellene benne megbíznom. Túl szép az a csomagolás. -Valóban annyira unalmas az életed, hogy inkább arra lennél kíváncsi, hogy velem mi történt? Kétlem...- iszok bele a sörös üvegembe, hiszen nekem, akit a saját anyja leszart, elég nehéz elhinnem, hogy egy tök idegen Adoniszt éppen érdekelne, hogy miért vagyok kibukva. Miért érdekelné? Az emberek úgy általában tesznek rá magasról, hogy mi baja a másiknak. Ha mégis úgy tesznek, mintha érdekelné őket, az azért van, mert érdekük.
Esküszöm, halál cuki így Annie részegen, csak éppen azt nem sejti, hogy ha sokáig húzgálja a bajszom, akkor támadásba fogok lendülni és akkor viszont nincs megállj. - Most ezt remélem te sem hitted el. – Ugyan már! Minek áltatni magunkat? Ha nem jön a haver, akkor óriási szexbe torkollt volna a múltkori, hiába nem vallja be. Mondjuk én így is, úgy is jól jártam, bár talán így utólag jobban örültem volna, ha a szex jön be. - Igen, eléggé nagyot tud harapni, főleg ha felbőszítik – felelem a kérdésre, miközben a box felé megyek utána. Megköszörülöm a torkom, ahogy ránézek, mert már a nézésétől is feláll a szőr a hátamon. És nem rossz értelemben, az a helyzet. Pár pillanatig le sem veszem a tekintetem róla, csak szuggerálom, míg aztán megkérdezem, hogy mi a probléma, viszont a válaszra nem igazán számítok. Talán a reakcióm őt is meglepi, de komolyan mondom... most kurvára hálás vagyok azért, hogy nem feszegeti tovább ezt a témát. A hangulatomra viszont rányomja a bélyegét egy kicsit, mert az arcomon is látható, hogy kicsit morcosabbá válok, mint eddig voltam. - Jó, ennek örülök. – Tudom, hogy nincs rendben, csak nem akarja elmondani. Én meg nem fogok könyörögni, az is biztos. Hihetetlen, mennyire makacs, mennyire el van zárkózva a világ elől. Senkiben nem bízik, és ez rendben is van, de nem gondoltam, hogy majd ennyire nehéz lesz a dolgom. A tekintetem levándorol a kézfejére, ami az enyémre simít. Ó jaj. Nem ám szerelmes lesz itt a végére belém a leányzó. Azzal nincs sok jó tapasztalatom... Volt pár olyan nő az életemben, aki komolyabb érzelmeket táplált irántam, miközben én tényleg csak egy pár numerát akartam. Nem értem, miért nem lehet felfogni, hogy nem minden a nyálas rózsaszín ködből áll?! - Nem unalmas, bocs, hogy érdeklődtem – vonok vállat végül, de végszóra meg is érkeznek a kollégák. Már hallom a lépteket a hátam mögül, de mit sem sejtően kortyolok a sörömbe és ahogy megállnak az asztalunk mellet, csak kérdőn tekintek fel, majd Anniere. Baszki, lehet a színész akadémiára kellett volna inkább jelentkeznem. - Annie Johnson? – kérdezi Irina, akire ha ránézel, igazi kemény, határozott nőnek tűnik. Tényleg az. Olyan, akivel nem annyira szeretnél összeveszni, mert aztán a töködet is megszorongatja. – Irina Brooks nyomozó vagyok, feltennék Önnek pár kérdést, ha nem bánja – kezdi is el megbeszélteket, én pedig mint aki mit sem sejt, nézek Anniere. - Jó estét nyomozók – jártatom a tekintetem a két kollégám között, akik eddig meglehetősen jól hozzák a dolgot. Clay mondjuk nem sokat szólt eddig, inkább a nőre hagyja ezt a feladatot, de talán jobban is járunk. - Hol tartózkodott múlt szombat este fél kilenc és kilenc között? – teszi fel a kérdést mindenféle kertelés nélkül. Annie lehet, hogy be van csiccsentve, de azt hiszem, ez a kérdés egy-kettőre kijózanítja majd. Kíváncsi vagyok nagyon, hogy reagál, hogy mennyire tud hazudni, főleg ilyen állapotban. Nem árt egy kicsit jobban kiismernem még, mielőtt még teljesen a markomban tarthatom majd. Már így is érzem, hogy kezd melegedni a helyzet, de még kell kis idő, míg tényleg teljesen rendben lesznek a dolgok, és úgy tudom irányítani az egész dolgot, ahogy én akarom. Annienek be kellene vinnie a fészekbe, és tudom, hogy sikerülni fog, csak még jobban meg kell nyernem magamnak.
Ahogy visszakérdez, csak szép lassan odakúszik az arcomra egy sunyi vigyor és beharapom alsó ajkam, úgy pillantok az övéire. Igen. Egy óriási szex lett volna a vége annak az estének, de örülök, hogy nem történt meg. Így még élvezetesebb lesz, ha egyszer megtörténik, hiszen addigra már mindketten épp eléggé ki fogjuk csinálni a másikat. Tudom, hogy ő sem tudna nekem ellenállni -meg hát miért is tenné?-, szóval egyértelmű, hogy egyedül akkor fog köztünk történni valami, ha én hagyom vagy jelzek, hogy zöld a lámpa. -Én egy áldott jó nőszemély vagyok. Nem értem, mivel tudnám felbőszíteni azt az oroszlánt. - pillogok rá ártatlanul, holott nagyon jól tudom, hogy a kétértelmű megjegyzéseim, a riszálásom és minden egyéb apró praktika elég ahhoz, hogy felbőszítsem. Talán, egyszer tényleg sikerül addig húznom az agyát, míg végül nekem nem esik és, ha ez egyszer megtörténik, az a rohadt lámpa pikk-pakk zöldre fog váltani. Basszus, még én se tudom, hogy minek játszadozom. Felnőtt nő vagyok, meg vannak a magam igényei, simán felrángathatnám akár most is a szalon emeletére, hogy befejezzük, amit a múltkor majdnem elkezdtünk. De nem. Én inkább kínzom őt is és magamat is. Esküszöm, nem vagyok normális. Bár, ha úgy vesszük, ez egy igen jó teszt lehet ahhoz, hogy rájöjjek, meddig vagyok képes visszafogni magam. Na nem, mintha gyakorolni akarnám az önmegtartóztatást, de nem rossz, ha van az embernek akaratereje nem? A viccemmel viszont tökéletesen tönkre vágom azt a laza hangulatot, ami kialakult köztünk. Helyette Hector felhúzza magát, én meg félig részeg vagyok és a világért sem akarok neki beszélni, mert... mert nem lehet. Egyrészt azért sem, mert nem bízom benne, másrészt pedig közre játszik az is, hogy nem akarom, hogy tudja, miféle nőszemély vagyok. Sok ember kiábrándul simán egy nőből, ha megtudja, hogy egy tolvaj és csaló, most meg már bűnrészes is egy gyilkosságban. Mi van, ha elmondanám Hectornak, aztán meg azonnal szaladna a rendőrségre, mert bár csempészkedik, de a gyilkosságot már nem bírja az erkölcsi morálja? Rátörne az érzés, hogy helyesen akar cselekedni, aztán ülhetnék a böribe jó sokáig. Kösz, kihagyom. -Hidd el, ha lehetne elmondanám, de ez nem ilyen egyszerű.- és most tök őszinte voltam. Nem egyszerű ez az egész és most, hogy az történt, ami, komolyan el kell gondolkoznom azon, hogy benne akarok-e továbbra is lenni ezekben az ügyekben valamint, hogy Stone az-e, akinek eddig gondoltam. Őt cseppet sem hatotta meg, ami történt, peddig anno, mikor hozzá keveredtem mindig azt hangoztatta, hogy nincs olyan, hogy valaki jelentéktelen. Akkor az az őr? Talán, ezért sem lenne okos dolog bevonni egy kívülállót, azaz Hectort. Még akkor sem, ha egyébként jó lenne valakivel megbeszélni azt, ami történt. Lehet, hogy őt is csak bajba sodornám, ha nem is rohanna rögtön a rendőrségre, mert végül bűnrészesség miatt őt is bevinnék, ha egyszer borul a kártyavár. Gondolataimból egy igen váratlan közbe szólás rángat vissza, ami nem Hector szájából jön. Némiképp meglepetten, de az elfogyasztott ital mennyiségnek köszönhetően elég lazán lesek fel a nyomozókra. Legalábbis abból, ahogy megálltak itt fölöttünk és amilyen karót nyelt üzemmódban vannak, úgy sejtem azok. -Elvileg az volnék...- lesek kíváncsian a nőre, aki aztán bemutatkozik és felteszi azt a kérdést, amit a magunk fajták nem igazán szeretnek hallani. Ennek ellenére már volt hozzájuk többször is szerencsém, úgyhogy a nyugodtságomat sikerül megőriznem. Legalábbis, kifelé nem nagyon mutatom még, ha pánikolok is. -Talán vádolnak valamivel? Vagy honnan jött ez a célirányos keresés? Vagy újabban minden csúnya tett után hozzám jönnek?- kérdezek vissza, mert hát én se ma kezdtem. Nem fogok én olyan könnyedén csiripelni itt akármiről is, ráadásul igen csak kíváncsi lennék, miért éppen engem keresnek? Talán, valaki köpött? Vagy Stone akar próbára tenni? Vannak haverjai a rendőrségen is, azaz lehet, hogy ezek itt téglák, aztán meg szaladnának Stonehoz, ha bármit is mondanák. -Bulizni voltam egyébként. Egy velem egy korú nő, mégis mit csinálna szombat este?- mosolyodok el egy váll rántás kíséretében és igyekszem elkerülni Hector pillantását. Vajon, most mit gondolhat? Hogy azért nem akartam beszélni arról mi bajom van, mert valami csúnyaságot csináltam? Mindjárt elkezdi ecsetelni, hogy gyanúsan depis vagyok és hú mit is csináltam szombaton?
Ha bárki ránéz Anniere, valószínűleg tényleg azt látja majd, hogy egy ártatlan nőszemély. Mert az arca teljesen azt tükrözi, hogy jókislány. Ilyen egyszerű a magyarázat. Az már már kérdés, hogy valójában ugye nagyon nem így van. - Persze, az... – mosolyodom el a megjegyzésére. – Igazából a puszta jelenléted megfűszerezve egy kis flörttel, az már pont elég arra, hogy nem maradjak sokáig nyugodt – pimasz vigyor ül az arcomon. Úgyis látja ő is, hogy rá vagyok állva, most minek titkoljam?! Bejön és kész. Nem baj az. A baj az, hogy sokkal inkább azzal kellene foglalkoznom, hogy minél hamarabb börtönbe juttassam őt és a kis bandáját. Kár, hogy ennyire kibaszottul jól néz ki. Jó kis hangulat kerekedik ki köztünk, jókat röhögök azon, ahogy részegen viselkedik, de amikor elvicceli a komoly kérdést, nem mellesleg egy olyan dologgal, ami nekem eléggé a bögyömben van, pillanatok alatt komorrá válok. De tulajdonképp valamilyen szinte hülye is vagyok, hogy azt gondoltam, majd ki fogja teregetni a mocskos ügyeit. Nem bízik meg senkiben, három találkozás után pedig nem igazán fog nekem sem megnyílni, erre már rájöhettem volna. - Jól van, nem erőltetek semmit. Ha nem akarsz beszélni róla, akkor mindegy. – Egyébként is, percek kérdése, hogy itt legyenek a kollégáim, na majd azután talán egy kicsit beszédesebb lesz a drága, ha kihúzom a szarból. Már így is be kellene vinniük a fogdába, ugyanis majdnem elég bizonyíték van arra, hogy ő is ott volt annak a kiállításmegnyitónak a taccsra vágásán. Csakhogy ha rács mögé tesszük, akkor nem lesz senki, aki esetleg információkat adhat. Hiszen ha Annie nincs, akkor még ennyi, tehát minimális esélyünk sem lett volna arra, hogy rajtuk üssünk. Az már már kérdés, hogy a rendőrség kurva béna volt ezen bevetésen. És ahogy sejtettem is, hamar megérkeznek a kollégák, akiknek csak biccentek, mintha nem lennék más, csak egy éppen iszogató normál ember, vagyis olyan, aki egy kicsit lapít. Anniere lesek, figyelem a reakciót a kérdésre, de elég jól szerepel a kicsike. - Tulajdonképp igen, volt egy eset a Guggenheim Múzeumnál – konkretizál a nyomozó, és le sem veszi a tekintetét Annieről. – Nem tud esetleg erről valamit? – kérdez újabbat, én pedig csak megköszörülöm a torkom, mintha zavarban lennék kicsit. Na meg ezzel próbálom leplezni az éppen feltörő hümmögésemet. - Valóban? Fél kilenckor? Nem korai az még a bulizásra? És hol volt bulizni, ha kérdezhetem?! – kezd el kötekedni kicsit rögtön, ahogy Annie felel. Bulizni. Hát azért ennél egy kicsit jobb alibivel is előállhatna, ez nem túl erős. - A Good Roomban. Vele voltam – vágom rá hirtelen és a velem szemben ülő lányra pillantok egy félmosollyal. - Valóban így volt Miss Johnson? – kérdezi kettőnk közt jártatva a tekintetét. Clay csak jegyzetel, valószínűleg azért nem szólal meg, mert fél, hogy elbassza a dolgot és akkor a két kezemmel nyírom majd ki. - Vagyis várjon csak! – vágok elgondolkodó képet, hogy egy kicsit ráijeszthessek. – Nem, fél kilenckor még nem – jegyzem meg, majd mire Annie kellően megrémült, kiegészítem a mondatot egy széles mosollyal az arcomon. – Fél kilenckor azt hiszem, még az ágyában hemperegtünk.
Nem, mintha ne tudnám és érezném én is, hogy olyan, mintha valami mágnes vonzana magához, annyira durva köztünk a szexuális töltöttség, de azért jól esik, ahogy ezt ki is mondja. Ritkán szoktak ilyesmit felvállalni, mert a legtöbb pasi macsó stílusban működik és azt vallja, hogy minél lekezelőbb egy nővel, az annál jobban tapad majd rá. Az alacsony önbecsülésű csajoknál ez be is válhat, de nálam nem igazán célravezető. Az ilyen őszinte megnyilvánulásokat többre becsülöm. Csak még vonzóbbá teszi a szememben Hectort, pedig már így is nehéz neki ellenállnom. Viszont, akkor sem adom fel. Nem akarok én olyan könnyű préda lenni. Ha engem akar ágyba vinni, hát dolgozzon meg érte, aztán garantáltan olyan élményben lesz része jutalmul, amire szívesen fog emlékezni, mert az biztos, ha egyszer egymásnak esünk végre, az egyenesen katartikus lesz. -Nahát. Nem is sejtettem, hogy ilyen nagy hatással vagyok rád...- kúszik pimasz vigyor az arcomra, miközben valamivel közelebb hajolok és bár tudom, hogy jelenleg mást se csinálok, mint incselkedek, de nem tudom leállítani magam főleg így, hogy ezt most már tudom. Jót tesz ez az önbizalmamnak és legalább nem érzem magam hülyén, hogy rá vagyok kattanva, mert viszonozva van. Ez viszont nem jelent azt, hogy ki akarnék neki tárulkozni és elmesélni, mi nyomja piciny lelkemet. Amúgy sem szokásom mások vállán kisírni magam, mert mindenkinek meg van a maga baja, így kétlem, hogy kellene még mellé az enyém is. Hector amúgy sem szeretném, hogy tudjon a kis ügyeimről, mert rögtön nem lennék számára olyan vonzó talán, mint most. Már pedig az én bajom jelenleg elég komoly. Olyannyira az, hogy egyre inkább kezdem úgy érezni magam, mint egy sarokba szorított vad. Honnan a frászból tudták ezek, hogy engem kell keresni? Tuti, hogy valamelyik nyomorult köpött, de akkor leszámolást fogok rendezni még akkor is, ha a gyilkolásra amúgy nem szeretném rávenni magam. -Fogalmam sincs, miért kellene bármit is tudnom. Most komolyan... gyanusítanak valamivel? Vagy csak vaktában bepróbálkoznak.- kérdezem teljesen őszintén, mert nem tudom, hogy most maguktól jutottak-e el hozzám, vagy valaki segített nekik. Ki fogom deríteni, mi a franc folyik itt és az is biztos, hogy, ha meg tudom ki köpött, az is jönni fog velem. Nem fogom elvinni egyedül a balhét lojalitás ide vagy oda. A bulizós beszólásom gyengének bizonyul, pedig, ha ismernének tudnák, hogy mi már nyolckor neki szoktunk állni az alapozásnak, csak azt még valamelyikőnk lakásán tesszük, aztán jöhet a buli. Épp azon gondolkozok, hogy van-e értelme erről felvilágosítani őket, de Hector azonnal válaszol a kérdésre, nekem pedig igen erősen koncentrálnom kell, hogy ne lássák még rajtam is, mennyire meglepett. Most komolyan képes egy FBI-os képébe hazudni, hogy engem kihúzzon a szarból? A pofám leszakad. Épp, mikor már bólintanék, hogy tényleg így volt-e, Hector megint közbe szól, én pedig homlokomat ráncolva, szikrázó pillantásokat lövellve felé várom, hogy mégis mi a francra készül? Most szórakozik velem? Előbb úgy tesz, mintha segítene, aztán elmondja, hogy "ja, nem is így volt"? Megölöm, ha sokáig táncol az idegeimen, az biztos. Végül elvigyorodik és olyasmit mond, ami még jobban meglep, de egye-fene. Kiegyezek ezzel a sztorival, mert lássuk be, még élvezném is, ha igaz lenne. Naná, hogy élvezném. -Ja, tényleg! Sajnos, nem figyeltem akkor az időt, annyira el voltam foglalva. De valóban fél kilenc körül a lakásomon voltunk még.- vigyorodok el én is, miközben igyekszem a huncut, doromboló kiscica szerepben azt a látszatot kelteni, hogy mi bizony tényleg kufircoltunk szombat este. Basszus, adná az ég, hogy inkább azt csináltam volna. Utólag mondjuk, már könnyű okosnak lenni, de, ha most kérdeznének meg, hogy benne vagyok-e a buliban, nemet mondanék. Hülye voltam, hogy vállaltam ezt az egész rablósdit. -Tudunk még segíteni valamiben?- veszem el pillantásom Hectorról és kérdőn a nyomozó nőre nézek. Úgy tűnik, inkább ő hordja a nadrágot, nem pedig a pasas, aki csak csendben jegyzetel, szóval inkább csak hozzá intézem szavaimat. Nagyon remélem, hogy most már elhúznak a francba, mert így is lesz épp elég dolgom most már. Többek között megköszönni Hectornak, hogy hazudott miattam egy szövetségi nyomozónak, másrészt pedig, kideríteni, hogy melyik féreg köpött. -Amúgy is indulni akartunk lassan, igaz, édes?- mosolygok Hectorra, miközben bedobom ezt a dumát, hátha végre békén hagynak a zsaruk. Értem én, hogy a munkájukat végzik, de miért pont engem találtak meg? Ha a nyomozók esetleg közlik, hogy ezek után akkor már nincs kérdésük, már fel is tápászkodok a helyemről, mert én bizony nem akarok itt maradni így már. Úgy tűnik, törzshelyet kell váltanom, mert ma már hárman találtak rám az alapján, hogy hol szoktam inni. Rémes...
Ha valaki most tudná, mit művelek az amúgy is szar lelkiállapotban lévő nővel, akkor valószínűleg azt mondaná, hogy mekkora egy büdös köcsög vagyok, hogy képes vagyok ezt csinálni. Nos, nem véletlen tanultam ki ezt a munkát. Mit szólnának, ha tudnák, hogy a saját húgomat is rács mögé juttattam?! Azt hiszem, az után nincs is akkora bunkóság, ami nagyobb lenne. Annieről nem sokat tudok, csupán azt, hogy jól versenyzik, hogy merész és hogy humoros. Na meg, hogy bombanő. De ezen kívül nem sok minden van, amit legalább csak sejtenék róla. Szóval mindenféle érzelem nélkül tudok cselekedni ekkora bunkó módon. Persze azért nekem is van szívem, néha azért elgondolkodom, hogy vajon jó dolog e, hogy ennyire érzéketlen módon csinálom a dolgokat szépen sorban és hogy hova vezet ez? De nincs mese, a bűnbandának meg kell buknia, és Annie benne van, így felette is gyülekeznek az esőfelhők. Az pedig, hogy ennyire köti az ebet a karóhoz, nem igazán tetszik. Az pedig még inkább, hogy flörtöl velem, csakhogy már nem sokáig tudom magam türtőztetni, de tudom, hogy nem nagyon szabadna belekeverednem vele semmilyen olyan szituációba, ami túlmegy azon, hogy megpróbálok haveri szinten közeledni felé az információk érdekében. Csakhogy így nem megy, ha ő is így be van indulva rám. Jobb lenne, ha közömbös lennék neki. Arra pedig nem mondok inkább semmit, hogy mekkora hatással van rám, így is többet mondtam neki, mint kellene. Mikor pedig megérkeznek a kollégák, már nincs is alkalmam mást mondani vagy kérdezni, így is kicsit feldühített ezzel a terhességes dologgal, szóval Irina, soha jobbkor. - Az a gyanúnk, hogy Ön is benne lehetett abban a bűnbandában, akik kipakolták a Guggenheim múzeumot. A személyleírás abszolút ráillik magára, de mivel nincs konkrét bizonyítékunk egyelőre, így csak érdeklődünk. – Irina rendkívül jól mozgatja a szálakat, bár azt nem gondoltam, hogy ilyen hamar rá fog térni a konkrét dologra. Annien is látszik, hogy kicsit szorul a nyaka körül a hurok, így most látom megfelelőnek közbe lépni. Amúgy sem szeretném, hogy Annie valami olyat mondjon, amivel tényleg beviszik a fogdába, mert akkor oda a kis információforrásom, azt pedig egyelőre nem szeretném. A kis alibi pedig széles vigyort eredményez az arcomon. - Azt hittem, már nem is emlékszel – forgatom meg a szemem, majd újra a két nyomozóra emelem a tekintetem. - Hol van pontosan a lakás? – szól közbe Clay, egyenesen nekem szegezve a kérdést. Ez hülye, baszki. Egyszer szólal meg, akkor is a fejét verném a falba. Most ezt tőlem kérdezi? Anniere pillantok, hogy most jobb lesz, ha ő segít ki, mert látszatként, ha erre nem tudok válaszolni, akkor oda az alibije. De tudom ám, Clay miért kérdezi ezt, és meg kell hagyni, nem túl hülye húzás, és meg is veregetem majd a vállát, ha ezt az infot is elmondta Annie. Ha ezt kibökte, akkor már többet is teljesítettünk ma, mint amennyit akartam, szóval elégedetten dőlök hátra. - Igen, meghívásunk van egy partira, ha megengedik – húzódik a szám egy halvány mosolyra, majd visszapillantok a mellettem ülőre. - Nincs több kérdésünk, majd később még keressük, amennyiben lesz még – mondja, utalva ezzel a lezáratlan ügyre. – További jó szórakozást – bökik még oda, aztán én is biccentek, és aztán már el is oldalognak. Ekkor aztán oldalra biccentett fejjel nézek Anniere, de egyelőre nem szólok semmit. Aztán összeráncolt szemöldökkel meredek rá és közelebb húzódok hozzá. - Baszki Annie, te benne vagy ebben a bandában akik kilopták a fél tárlatot? – kérdezem halkan, mint aki még tényleg nem sejtett semmit. – Ez azért nem csak „egy-két okosság”. – jegyzem meg, idézve az első találkozásunkkor általa elhangzott mondatrészletet. Nem vagyok benne biztos, hogy nem fogja letagadni az egészet, mert ahogy eddig megismertem, kurva nehéz bármit kiszedni belőle, de azért remélem, hálája jeléül, hogy megmentettem a seggét, egy kicsit jobban enged majd belelátni a dolgokba.
Akármilyen kacérkodó hangulatban is voltam, pillanatok alatt elillan, ahogy megjelennek a zsaruk. Azt hiszem, abban a pillanatban az sem hozna lázba, ha Hector pucérra vetkőzne előttem. Abban a pillanatban csak az jár a fejemben, hogy még véletlenül se mondjak semmit és, még a mimikámmal se jelezzem egy pillanatra se, hogy közöm lett volna bármihez is. Igazából nem aggódok. Kamasz korom óta tudom, milyen arcot kell vágnom ahhoz, hogy ártatlannak lássanak és hiába, hogy azóta felnőttem, a taktika még most is jó. A személyleírás hallatán elcsodálkozok, de kifelé persze nem mutatom. Inkább, csak meglepetten felvonom a szemöldököm.. Mégis, ki a bánatos lóf.sz adott ezeknek személyleírást rólam? Épp rólam? Gyanús nekem ez az egész. Valaki köpött, ez most már biztos, mert nem létezik, hogy valaki épp rólam adott személyleírást. Főleg, hogy fekete szerkóban voltunk mind és még a hajam is sapka alá volt tűrve. Tehát, vagy van egy besúgó, vagy Stone tesz próbára, vagy ez a két bamba nyomorult csak bepróbálkozik, hátha szerencséjük lesz. -Kíváncsi lennék arra a személyleírásra... Vállig érő szőke haj alapján kerestek meg vagy mi? Mert olyan elég sok van.- tudják, hogy én voltam, csak bizonyíték nincs? Ugyan már. Ezek csak riogatnak, vagy valaki wngem akar megijeszteni, de nem most jöttem le a falvédőről. Ha maga a pápa állna előttem és esküdözne, hogy nem fogok pokolra jutni, csak mondjak el mindent, akkor sem tenném. Soha. Nem leszek spicli, annyi szent, bár börtönbe se szívesen mennék, de amíg ezek csak találgatnak, addig tutira nem mondok semmit. Az alibim az egyetlen, aminél bukhatnék simán, hiszen hiába mondanám, hogy buliban voltam. Ha így lett volna se sokan tudnák igazolni, mert általában mindenki részeg egy bulin, de végül Hector a segítségemre siet. Bár nem értem, miért teszi, de iszonyatosan hálás vagyok neki jelen pillanatban. A legjobbkor nyitotta ki azt a szexi száját, mert ezek biztos itt basztattak volna még jó ideig. -Nehéz lenne elfelejteni azt az estét.- búgom kacéran, de még ő sem tudja, mennyire igaz, amit mondtam. Kár, hogy nem egy vele töltött éjszakáról van szó, mert arra sokkal szívesebben emlékeznék életem végéig. -A szalonom fölött van kialakítva. Ott estünk egymásnak, mivel a bérlakásomban van lakótársam, akit nem akartunk megzavarni... - vágom oda csípőből a választ, miközben folyamatosan Hectorral szemezek és még az ajkamba is harapok, mintha tényleg valami oltári éjszakánk lett volna együtt. Még jó, hogy azt nem nagyon kell megjátszanom, hogy rá vagyok gerjedve... -Jöjjenek nyugodtan, ha lesz még valami.-veszek könnyes búcsút a nyomozóktól, miközben tényleg elkezdek készülődni, de csak annyi a tervem, hogy kiszellőztetem a fejem, mert talán nem ártana, ha normálisan tudnék gondolkozni. Valami bűzlik nekem és rá fogok jönni, hogy mi, de addig is köszönettel tartozok Hectornak, aki szemmel lárhatóan ki van bukva attól, amit megtudott és tekintve, hogy tudja, nem vagyok szent, azzal is tisztában van, hogy valóban közöm volt az ügyhöz. Ezek után, hogy hazudjak a képébe? Ha képes volt nekem hamis alibit szolgáltatni, amit elég keményen büntetnek, akkor ennyivel tartozok neki cserébe. -Ne itt! Menjünk sétáljunk egyet inkább.- sóhajtok egyet gondterhelten, hiszen, ha jól sejtem, most aztán elástam magam egy életre előtte. Biztosan kerülni fog ezek után, hiszen a nyakamra járnak a zsaruk. Akár meg is figyelhetnek mostantól, hogy mikor szaladok Stone-hoz, tehát őt most tuti nem keresem fel. Basszus. Minek mentem én bele abba a rohadt balhéba? Tudtam, hogy a vesztembe rohanok. Miközben magamban morgok, elindulok kifelé az utcára zsebre dugott kézzel, majd, ha Hector mellém ér, ismét sóhajtok egyet. - Ha tényleg beavatlak, akkor tudnod kell az elejétől, hogy megértsd az egészet, de meg kell értened, nem beszélhetsz erről senkinek.- úgy az egészről érdemes hallgatni, mert a spicliket sehol sem szeretik. Sőt. A legtöbbet bosszúból ki szokták nyírni és Isten őrizz, hogy Hector halála az én lelkemen száradjon. -Nem könnyű megbíznom benned, de tekintve, hogy az előbb húztál ki a nyakig érő áldásból, talán... talán bízhatok benned?- ez inkább kérdésnek hat, mert még mindig nem vagyok biztos benne, hogy jó döntés lesz beszélni neki a dolgaimról, de legalább, ha ezek után elém állnak a zsaruk bizonyos részletekkel, tudni fogom, hogy Hector köpött be és nyugodtan kinyírhatom. Tanácstalanul de bizakodva lesek fel rá és az az érzés kerít hatalmába, hogy talán... elmonhatnám neki, hogy mi a helyzet. Talán, épp ideje, hogy megpróbáljak bízni valakiben. Mondjuk abban, aki hazudott értem az FBI-nak. Miközben próbálok erőt meríteni és túl jutni a dilemmámon, hogy beavassam-e az életem legnagyobb titkaiba ezt a pasast, magam sem tudom merre is sétálok. Egyszerűen csak megyek előre és meglepő módon, mióta megjelentek a zsaruk, tök józannak érzem magam, tehát a séta már inkább ideglevezetésként szolgál.
- Időben meg fogja tudni a dolgokat, ha szükség lesz rá, Miss Johnson, de azt hiszem, inkább reménykedjen, hogy ne kelljen – mondja Irina, mert persze ha tényleg így lenne, akkor sem adhatna ki sok információt a gyanúsítottnak. Persze ez most csak egy szúrópróba, akár még az is lehet, hogy Annie és a „kis” bandája, nem is itt jártak, de nagyon egybeesnek a történések és az információk, amiket hallottam, szóval kilencven százalék, hogy így van. Elmosolyodom a visszavágására, és már kicsit el is kalandoznak a gondolataim, hogy mi lett volna, ha tényleg így történik a múltkori kis afférunk. Kicsit sem bántam volna, azt meg kell hagyni, de Annie mint meg is mondta, nem könnyűvérű nő, szóval ezen még kicsit többet kell dolgoznom. A lakását persze nem árulja el a kis drága, okosabb ő annál, mint ahogy sejtettük. Na, nem baj, úgyis kiderül az is lassacskán. Tekintetem lecsúszik az ajkára, figyelem, ahogy beleharap kicsit, és azt veszem csak észre, hogy Clay nagyot köszörül a torkán, mikor végre visszarázódom a valóságba és el is vigyorodok. Valószínű már ők is észrevették, hogy egy „kicsit” tényleg forr a levegő közöttünk. Aztán miután elvégezték a nyomozók a dolgukat, már intek is nekik, és kapva kapok az alkalmon, megpróbálok egy kicsit puhatolózni tovább a lánynál. Mikor, ha nem most? Végtére is hálásnak kell lennie, hogy kihúztam a szarból. Ha bevitték volna, még az is lehet, hogy köp, de az egész bandát úgy sem mártotta volna be, szóval jobb ez így, ha még egy kicsit tudok dolgozni a helyzeten. És amikor Annie azt mondja, menjünk inkább sétálni, akkor magamban már dörzsölöm is tenyerem, mert tudom, hogy már a markomban is van, de még csak félig. Kezdetnek végül is, ez is jó. Rögtön utána is megyek, és összehúzom a dzsekim, majd rápillantok, ahogy mellé érek. - Nem beszélek, szerinted azt akarom, hogy a fejemre nőjenek a zsernyákok? – teszek ígéretet, és akár a hátam mögött még az ujjaimat is keresztezhetném, hogy akkor „így ez nem számít”. Valami ilyesmi volt még kissrác korunkban a szabály, azt hiszem. De tök mindegy, nekem most ez az egész kurva fontos, szóval alig várom, hogy regélni kezdjen a kicsike. - Nem könnyű? – vonom fel a szemöldököm. – Annie, épp az előbb húztalak ki a szarból – jegyzem meg, hátha ezzel még nyomatékosítom kicsit, hogy bennem aztán tényleg kurvára megbízhat. Valami kis hang a lelkem mélyén azért elmormogja, hogy megint mekkora egy szemétláda vagyok, ugyanazt csinálom, mint anno a húgommal, és hasonló cukiságok, de most elnyomom ezt. Az istenért, a munkámat kell, hogy végezzem. Az nem számít, hogy épp egy olyan nőt kell a dutyiba küldenem, akit amúgy eléggé megkedveltem és mellesleg még meg is dönteném, ha nem lenne ennyire makacs. Az az idő is eljön majd. - Szóval akkor ott voltál? – kérdezem, ugyanis az imént, mikor még lemaradtam kicsit a bárban, el is indítottam a zsebemben lévő diktafont, hogy ez később felhasználható legyen bizonyítéknak. Így, ha tényleg az elejéről kezdi az egészet, akkor egy az egyben meg lesz a sztorim, meg ha még grátiszban elejt egy-két nevet, akkor nagyon elégedetten fogok ma lefeküdni aludni. - Régre nyúlik vissza a sztori? – érdeklődöm, hiszen azt azért nem annyira tudom elképzelni, hogy túl rég benne lenne egy ilyen bandában. Nem tudom, hány éves lehet, de nem tippelek többre huszonhat-huszonhétnél, szóval hacsak már nem lépett be úgy húsz éves korában, akkor nem jósolok többet egy-két évnél. Ahhoz képest viszont eléggé elővigyázatos, bár ez attól is függ, honnan nézzük. Három alkalommal találkoztunk és már mesél is, bár az is igaz, hogy güriztem érte eleget, szóval részemről éppen itt az ideje.
Erőltetett mosollyal az arcomon biccentek a zsaruknak, majd amint kilépek végre az ajtón, megkönnyebbülök egy picit. Ez azért meleg helyzet volt, be kell lássam és, ha Hector nincs itt, ki tudja, hogy másztam volna ki ebből. Akárhogy is nézem a dolgot, megmentette a hátsómat, amiért szerintem örökké hálás leszek. Nehéz lenne elfelejteni azt, amit értem tett. -Pedig, ha sokáig a közelemben maradsz, könnyen bajba kerülhetsz, ahogy láthattad most is. Talán, az lenne a legjobb, ha nem is beszélnénk többet, mert ezek után biztos, hogy téged is szemmel fognak tartani. Nem akarlak magammal húzni a szarba...- hadarom el, ahogy most végre már igazán kijön rajtam a feszültség, hiszen az nagyon nem jó, ha ennyire ismer az FBI, hogy név szerint engem keresnek egy bárban. Kurvára nem jó. Talán, meg kellene húznom magam kicsit. Stonehoz nem szaladhatok, mert még oda vezetem őket. -Igen! Képzeld, nem könnyű! Megtapasztaltam már a saját bőrömön, hogy nem lehet senkiben megbízni! Senkiben!- szótagolom dühösen az utolsó szót, ahogy megállok egy pillanatra és szembe fordulok vele. Miért olyan nehéz megérteni, hogy az ember nem akar senkit se túl közel engedi és bizalmas infókkal ellátni? Júdás némi ezüstért elárulta elvileg Jézust és, ez manapság sem változott. A semmiért képesek az emberek keresztül gyalogolni a másikon. Legyintek egyet, miközben egy hangos sóhaj segítségével próbálom kiengedni a gőzt, végül a Brooklyn híd felé veszem az irányt. A séta tempóm jelenleg még meglehetősen gyors. Cseppet sem egy könnyű, esti séta hangulatát idézi, ahogy dühösen trappolok, szóval össze kell szednem magam. Zsebre dugom kezeimet, miközben Hector felé sandítok kicsit szégyenkezve. Ha valaki, hát Ő nem érdemli meg, hogy ordítsak vele. Most avanzsált a hősömmé. Rákérdez, hogy ott voltam-e ln pedig, mielőtt esetleg válaszolnék, elindulok a híd gyalogos részén, majd megállok és felülök a vastag fém korlátra két kezemmel a két oldalamnál lévő feszítőkábelbe kapaszkodva, végül nagy nehezen Hectorra pillantok. -Tizenhat éves voltam, amikor leléptem otthonról. Anyám drog és alkoholfüggő volt -vagyis lehet, hogy még mindig az, de én azóta nem láttam. Állandóan más pasikkal jött haza, de próbáltam nem foglalkozni vele. Aztán az egyik bepróbálkozott nálam, mikor elküldtem a francba felpofozott így összepakoltam, felszálltam az első buszra és ide jöttem. Itt fejeztem be a gimit, melóztam és igyekeztem, hogy tovább tanulhassak, de nem volt könnyű, szóval...- sandítok fel Hectorra miközben a kezemet tördelem és, csak most jut eszembe, hogy soha egy kívülállónak sem meséltem még ezt el azon a barátnőmön kívül, aki befogadott akkor rég. Mindezt csak olyanok tudják, akik a bandában vannak. -Loptam ezt-azt pénzes fazonoktól, míg nem felfigyelt rám Stone és beszervezett a bandájába. Egy csomó olyan gyereket felkarolt, akik amúgy meghaltak volna az utcán és, bár abból éltünk nagy részt, hogy loptunk, akkor is volt tető a fejünk felett. Szerzett nekünk melót, a pénz egy része a miénk volt a többiből pedig elszállásolt minket. Igen... elég régre nyúlik vissza...- pillantok el a híd jobb oldala felé, majd megvárom, ahogy elhalad az ott sétáló párocska és ismét Hectorra pillantok. Ajkamat beharapva gondolkodok el újra, hogy beszéljek-e, de végül úgy döntök, ha már eddig eljutottam, akkor most már nem állok meg. Lehet, hogy az is leesett már neki, hogy kábé egy éve én loptam meg egy bárban... -Ott voltam. El volt minden tervezve. Annyi volt a dolgunk, hogy elhozzuk azt, ami kell a megrendelőnek. Ez volt az első komolyabb balhé, amiben részt vettem, de rosszul sült el. Az egyik srác bepánikolt mikor közeledett az őr és... lelőtte. Egyszerűen lelőtte.- képedek el még most is, pedig már lassan három napja történt. Érzem, hogy a szemem könnybe lábad, így nagyot nyelek, de az se segít. -Erről nem volt szó. Egy könnyű melónak kellett volna lennie, de most... miattunk meghalt valaki, érted? Ez már nem sima piti lopás volt vagy ilyesmi. Meghalt az a férfi, pedig könyörgött annak a baromnak a családja miatt... - sutyorgom halkan elcsukló hangon, majd a kabátom ujjával letörlöm az arcomon lecsurgó könnycseppet. -És most épp engem találtak meg a zsaruk és rá is fognak jönni, hogy mi van. Nem kellett volna miattam hazudnod...- csóválom a fejem nagyot sóhajtva és, csak most először pillantok Hectorra. Te jó ég. Mit gondolhat most rólam? Mindjárt elmegy és már hívja is a rendőröket? Mit fog mondani? Basszus, nem kellett volna beszélnem..
Pár perccel ezelőtt még teljesen reménytelennek tűnt, hogy kiszedjek bármiféle információt Annieből. Azt hittem már, rossz embert találtam meg erre a posztra, de most már nem annyira akartam elengedni a nőt, két okból kifolyólag. Az egyik, hogy már őszintén kezdem kicsit megkedvelni, ugyanis egészen jól elvoltunk egymással ezalatt a pár alkalommal, jó csaj, szóval rendben van teljes egészében. Másrészt pedig azért nem látszik teljesen megtörhetetlennek, csak éppen egy kicsit több energiát kell belefektetni, mint egy olyan emberbe, akiben egyébként is csörgedezik némi spicli vér. Még egy pár lökés a kis lelke felé, és azt hiszem, célegyenesben vagyok. - Hidd el, hogy már nem találkoznék veled, ha én is így gondolkodnék, ugyanis én is simán be tudlak rántani magammal a szarba. Elég mocskos dolgokban van benne a kezem, ha ez megnyugtat, te nem tudsz nekem ártani. – De most komolyan ettől tart? Ó, ha tudná, hogy engem nem lehet berántani sehová, csak magát ássa egyre mélyebb gödörbe. A helyzet az, hogy ha ez kiderülne, szerintem pikk-pakk meg akarna ölni minimum, szóval jobb lesz óvatosnak lenni a biztonság kedvéért. Figyelem, ahogy szembefordul velem és látom a merő bizalmatlanságot a szemeiben. Meg a dühöt. Igen, száz százalék kinyírna, ha kiderülne, hogy zsaru vagyok és csak kihasználom, elég alattomos módon. - Bennem megbízhatsz, az istenért. De hiába bizonygatok neked itt bármit, ha ennyire nem akarsz megnyílni. Akár fejen is állhatok – tárom szét a karom kicsit türelmetlenül. Szükségem van az infokra, és ha most nem kezd el beszélni, akkor szerintem sosem. Most vagyunk a legközelebb az eddigiekhez képest ahhoz, hogy rezegjen a léc nála, és hogy elkeseredettségében egy kicsit kitárulkozzon nekem. Gyerünk, Annie! Ahogy elindul, próbálom tartani vele a tempót, de egy pillanatban a keze után nyúlok és szembe fordítom magammal. - Hé! Nem kell aggódnod – nyugtatom meg, hiszen még tényleg nem kell. Majd akkor kell, ha végeztem és már minden információ a birtokomban lesz. Végig simítók az arcélén és felbillentem az állát, hogy rám nézzen, miközben beszélek hozzá. – Nyugodj meg. - Egy pillanatra elrévedek a szemeiben, melyek jelenleg egy merő dühben és kétségbeesésben úsznak. Aztán tovább sétálunk a híd felé kicsit, mígnem fel nem pattan a vasra és onnan szemlélődik, aztán megered a nyelve. Jól van. Pattanásig feszülő idegekkel figyelem, ahogy mesélni kezd, összeráncolt homlokkal és aztán a távolba nézve. Ez jól kezdődik bassza meg. Nekem nem kellenek személyes sztorik, sem ilyesfajta mesék, amiktől máris máshogy látok mindent. Nem vagyok az a lelkizős fajta, fogalmam sincs, mit kellene az ilyesmire mondani. - Sajnálom – bökök oda ennyit, mert hát a semminél ez is több. Tekintetem visszatéved az arcára és vizslatom egy kicsit. – Nem lehetett tényleg könnyű – húzom el a szám. Én viszonylag normális családban nőttem fel, szóval nem tudom elképzelni az ilyen helyzetet, de azért volt már a munkámban párszor ilyen esetekhez közöm, mikor a mostohaapa a gyereket molesztálta. Borzalmas, az összeset kinyírnám, ha lehetne. Fejbe mehet a golyó mindnek. Annie talán még időben lépett, hisz akár rosszabb is lehetett volna a helyzet. Látszik rajta, hogy ideges, ahogy az ujjait tördeli és felsandít rám, hogy hogyan reagálok az imént hallottakra. Aztán folytatja és rögtön megakadok a Stone nevezetű embernél. Csakhogy ez nem sokat mond, hiszen ez nyilván egy álnév. Egyértelmű, hogy nem a vezetéknevét fogja használni a mocskos kis ügyleteiben. De ez is több, mint a semmi. Szóval szarka a hölgyemény. - Milyen aranyos – jegyzem meg mormogva kicsit, amit lehet, hogy nem kellett volna, de kicsúszott a számon. – Akkor ő afféle apu? – mosolyodok el kicsit és így próbálok puhatolózni a koráról. – Ha jól értem, akkor ők a családod – jegyzem meg, hiszen nagyon úgy tűnik, hogy így van. Nem lehet egy bűnbanda a családja, mert különben ez lesz a végzete. Bármilyen hihetetlen, valamilyen szinten azért megérint a sztori, hiszen nem lehetett könnyű éveken keresztül véghezvinni ezt. Közben pedig ahogy fecseg a drága, elkönyvelem magamban, hogy végre egy nagy fogás, és ott lesz minden a telefonom memóriájában. Ha akarom, már holnap rajta üthetnék és akkor valószínű, hogy elmondaná a további neveket, akiket még be kellene vinnünk a sittre. Most viszont sokkal inkább rajta jár az eszem és nem azon, hogy hogyan kellene elkapnom. Túlságosan meghatja a dolog, ezt nem lehet így csinálni. Nem ilyen nőknek való az ilyen meló. Ez csak egy lövés. - Miért csinálod ezt? – kérdezem ahogy közelebb lépek hozzá és felpillantok rá a lábai elől. – Ha ennyire megvisel, nem kellene belemenned. – És most tényleg komolyan gondolom. Most még talán ki tudnám húzni a szarból, később már nem valószínű, hogy menni fog. Hé, Damian! Az istenit, a munkádat kell végezned és nem csajoznod! Nem jó ez így. - Nem fognak – mondok ennyit. – Csak kérdezősködtek. Puhatolóztak – vonok vállat. Jaj, bassza meg! Most annyira esetlennek látszik, védtelennek, hogy nem lenne szívem felnyomni. De muszáj lesz. Sajnos úgyse ússza meg, mert a társai köpni fognak, ha érzik, hogy szorul a hurok a nyakuk körül, mert ilyen férgek ezek. Szarban lesz, szóval teljesen mindegy, mit csinálok...
Nem igazán nyugtat meg az, amit mond, hiszen tudom én, hogy ő sem szent, de megint más, ha valakire ráirányul valaki más miatt a reflektorfény. Lehet, hogy, ha nem kerülök a képbe, akkor ő nyugisan csinálhatja a kis dolgait még rengeteg ideig, így viszont, hogy már többször is láthatták velem, elkezdenek körülötte is szimatolgatni. Szóval, ezek után ne mondja nekem, hogy nem tudnék neki ártani, de inkább nem állok le erről vitatkozni. Végül is, ha miattam őt is lecsukják, én majd mosom kezeimet és kész. Én szóltam előre, hogy szálljon le rólam és felejtsen el, most mégis arra kér, hogy meséljek neki és ezzel csak még mélyebbre ássa magát a dolgokba. Viszont az is tény, hogy jó lenne valakivel megosztani sok mindent. Jó lenne valaki, aki talán mellettem áll igazán, nem csak azért, mert egy bandában vagyunk vagy, mert Stone megparancsolta. Olyan, aki önszántából velem akar lenni és most tök mindegy, hogy leginkább azért, hogy megfektessen vagy azért, hogy a barátom legyen. -Mégis miből tudhatnám, hogy megbízhatok benned? Abból, hogy szívesen megfektetnél vagy abból, hogy te magad is rossz fiú vagy?- kérdezek vissza, mert valójában ezt nem tudom. Megszoktam, hogy mindenki maximum érdekből közeledik hozzám, szóval nehéz elhinni, hogy őt a puszta jószándék vagy együttérzés sarkallja erre. A fejen állást mondjuk szívesen megnézném csak, hogy lássam, meddig menne el azért, hogy végre megnyíljak, de inkább nem mondom ezt el neki. Igazából teszek már mindenre. Ha a sitten rohadok meg se fog senkit érdekelni. Rokonaim nem nagyon vannak, az anyám meg lehet, hogy már nem is él. Kinek hiányoznék? A nagy trappolásom közepette aztán megfogja a kezem és megállít és komolyan mondom, ahogy nyugtatgatni próbál, legszívesebben hozzábújnék és követelném, hogy most csak öleljen meg, hogy végre megnyugodjak és kész. De nem teszek ilyet. Csak sóhajtok egy nagyot és tovább indulok. A sok bajom mellé még épp Ő hiányzott nekem. Egy pasi, akit nem tudok hova tenni. Akivel nem értem, hogy mi alakulgat köztünk és, akit nem nagyon tudok levakarni. -Azon vagyok.- motyogok csak ennyit, majd tovább indulunk, míg végül le nem ülök a korlátra és úgy kezdek el mesélni valóban az elejétől, hiszen azt kérdezte, régre nyúlik-e vissza a történet. Hát igen. Elég régre és így legalább érteni fogja, mi ez az egész és miért vagyok olyan, amilyen. Nem várom én el, hogy sajnáljon vagy együttérezzen, mert megtanultam, hogy azzal nem fogok soha semmire se menni, de azért a szavai jól esnek és az is, hogy érzem, tényleg minden egyes szavamra figyel. Tényleg, ennyire érdekli a sorsom? -Aranyos vagy sem, hidd el, nekünk akkor mindennél többet ért, hogy valaki végre figyelt ránk. Sok gyerek közülünk árva, molesztálták vagy hasonló helyzetből szökött meg, mint én, mert a törvény semmi nem ér. Hiába a gyámügy meg a gyermekvédelem... szóval igen. Olyanok lettünk, mint egy nagy család, ami egy csomó nyomorult sorsú gyerekből állt. Olyanokból, akiknek nincs senkijük a világon.- vonok vállat, ahogy magyarázok, mert tudom jól, hogy az sem a legjobb dolog, amit Stone csinál, hogy erre neveli a gyerekeket és így akar megélhetést biztosítani nekünk, de még mindig jobb, mintha az utcán halna meg mindegyikőnk. Akármilyen is, ránk mindig figyelt és igyekezett a lehetőségekhez képest jó életet biztosítani. Azt viszont, ami legutóbb történt miatta, nehezen tudom elfelejteni. Tudom, hogy nem ő kérte azt a hülyét, hogy lőjjön, de akkor is. Alapból azt a rohadt munkát se kellett volna elvállalnunk vagy épp neki kiadnia, ha tudta, hogy ilyesmi is történhet, mert egy dolog lopni és csalni, de megint más gyilkolni. Ha nem is konkrétan én tettem, úgy érzem, hogy vér tapad a kezemhez. -Miért?- kérdezek vissza, ahogy rákérdez és igazából egy pillanatra meg is lepődök, ahogy közelebb lép, mert arra számítottam, hogy inkább majd szépen elhátrál. -Igazából a kötelesség miatt. Ha jó volt akkor, amikor ő segített nekem, akkor én sem hagyhatom cserben és számított rám ebben a buliban.- tárom szét karjaimat, mintha valóban nem lett volna más választásom, pedig mondhattam volna, hogy nem vállalom a melót, de vállaltam. Ha nemet mondok, biztos, hogy oda lett volna az a stabil bizalom, ami köztünk van, másrészt a tekintélyemnek is annyi lett volna a többiek előtt és akkor simán eltaposnak. -Nem akartam, hogy bárkinek is baja essen. Nem is gondoltam volna, hogy meghalhat valaki, én... - sóhajtok egyet, ahogy már szinte halkan nyüsszögöm a szavakat és szipogok párat a kezemet tördelve, majd felpillantok Hectorra. -Lehet, hogy tolvaj vagyok és csaló, de gyilkos az nem és, bár nem én húztam meg a ravaszt, mégis én álmodok minden este azzal a férfival. Átélem újra és újra azt a jelenetet és azon töprengek, hogy csinálhattam volna másképp. Hogy akadályozhattam volna meg.- pillantok el a távolba, mert valóban, bűnösnek érzem magam. Ha időben észre veszem a pasit, simán leüthettem volna és kész. Aludt volna egyet, aztán fájó fejjel felébred, de legalább felébredt volna. Most meg... halott. Ki kell valahogy szállnom ebből, mert tényleg ki fog csinálni idegileg. Ezek után egyre inkább az jár a fejemben, hogy ki kell szállnom, de hogyan? -De vissza fognak még jönni és akkor végképp nem lesz esélyem védekezni. Beszélhetnék is, de akkor aláírom a halálos ítéletemet. Ha elmondanám, amit tudok, mindenki tudná, hogy én voltam, mert egyedül én akadtam ki ezen az egészen. Így is gyanakodnak, hogy nem-e beszélni fogok...- sóhajtok végül, mert tudom, hogy sokaknak böki a csőrét, hogy hisztiztem és félnek, hogy eljár a szám. Csoda, hogy eddig nem akart senki megölni. -Bárcsak ne mentem volna el és inkább tényleg veled töltöttem volna azt az estét. Akkor most nem kellene se azon aggódnom, hogy lecsuknak, se azon, hogy kinyíratnak.- pillantok fel az égre, miközben újfent azon töprengek, hogy egyrészt, hogy fogok ebből kimászni, másrészt pedig, hogy minek kellett nekem erről Hectorral beszélni. Nem jó, hogy most már még egy oldal van, ahonnan támadható vagyok. Nem lett volna szabad beavatnom, de most már teljesen mindegy, nem? Beszéltem, csak az a baj, hogy nem csak magamat sodortam ezzel veszélybe, hanem mindenkit.
A bizalom kérdés elég nehéz ügy mindenkinél manapság. Az emberek mind bizalmatlanok a másikkal szemben, még akkor is, ha nem feltétlen van rá okuk. Mert az exe, meg az anyja vagy az apja átverte őket. De az illető nem. Mit vétett, hogy ne bízzon meg benne az illető?! Persze az is igaz, hogy Annie joggal nem bízik bennem, nem kellene neki egy fikarcnyit sem. Ha tudná, hogy éppen egy nyomozónak regéli el azokat a dolgokat, amit gondosan őriznie kellene magában, valószínűleg már gyilkosság megkísérléséért is felkerülne arra a bizonyos listára, amin egyébként szerintem nem feltétlen szeretne fent lenni. A kérdésére egy pár pillanatig elgondolkodom. - Ezek abszolút nem bizalmi kérdések – vonok vállat, mert hát az, hogy megfektetném vagy hogy szerinte rosszfiú vagyok, nem bizonyít semmit. – Igazából nem tudok semmiféle indokot mondani, amiért meg kellene bíznod bennem. – Ez az igazság. Hiába kezdenék el felsorolni ezt-azt, egyik sem lenne nyomós érv. – Ahogy én sem tudom, hogy megbízhatok-e benned és azt sem, hogy mikor fognak engem is elővenni a rendőrök az iménti hamis alibim miatt – pillantok rá, mert azért jó lenne, ha ő is beismerné, hogy azért tényleg nem mindennapi, ha valaki a segítségére siet. Persze az más kérdés, hogy ez is csak azért volt, hogy közelebb kerüljek az információkhoz. Erről neki nem kell tudnia. Nyugalomra intem, de érthető, hogy most nagyon nincs higgadt állapotban. A tűzzel játszik, nem is tudja, mennyire, ahogy azzal sincs tisztában, hogy nem kellene belekeverednie ilyen melókba, mert vagy így vagy úgy, de a végén börtön lesz belőle. Mesélni kezd, és így már kezdem kicsit más oldalról látni a dolgokat, habár még mindig a törvény oldalán állok és nem a másikon. Tudom, milyen az, ha az embernek nincs senkije. Igaz, nem annyira fiatalon tudtam meg, de amikor Chuck meghalt, és utána Lynettel szépen fokozatosan martuk el egymástól a másikat, na meg a húgomat is lecsukattam, utána tényleg olyan magányos voltam, mint a kisujjam. Tulajdonképp még mindig ez a helyzet áll fent. Csak akkor még az összes létező barátomat is elüldöztem, manapság akad egy-kettő. - Azért egy gyereket bűnözésre tanítani, nem hagyva neki más lehetőséget elég bunkó dolog. – Fogalmam sincs, miért nem helyeslek és mondom azt, hogy „igen, valóban sok hálával lehet ezért neki tartozni”. Most nem erre a véleményre kíváncsi nyilván és én is magam alatt vágom a fát. – De persze azért van jó oldala is a dolognak – teszem hozzá, mielőtt még jobban belemélyednénk ebbe a dologba és nem az én irányomba billenne a mérleg. Látszik rajta, hogy nem tetszik neki ez az egész. Főleg az, hogy már komolyabb ügyek folynak, amiben az ő keze is benne van. Nyilván, egy kis lopkodás még nem sok kárt tesz az emberekben, végtére is csak értéktárgyakról vagy pénzről beszélünk. De amikor már vér tapad az ember kezéhez, akkor talán észhez tér. És habár most nem Annie lőtt, ott volt és végignézte. - Nem maradhatnál a kisebbeknél? – kérdezem, mert hát választási lehetőséget már csak ad ez a szemétláda. – Miért nem lépsz ki és élsz csak a tetoválásokból? – érdeklődöm. Szépeket csinál –legalábbis amit láttam-, többre vihetné, ha akarná. Így viszont nem hiszem, hogy sok ideje jut a saját kis üzletére sem. Komolyan mondom, nem tudom, mi van velem, de most itt a korláton ücsörögve olyan esetlennek néz ki, hogy legszívesebben csak magamhoz húznám és azt mondanám neki, „minden rendben lesz”, de nem mondhatok ilyet, mert ha ezt tovább folytatja, nagyon nem így lesz. Semmi sem lesz rendben. - A helyzet az, Annie, hogy bármiféle illegális dologban van benne a kezed, benne van a pakliban, hogy előbb-utóbb neked is meg kell majd tenned. És akkor mi lesz? Összeomlasz? Nem neked való ez – mondom ki végül a szín tiszta igazságot, mert így van, bárhogy is próbálja másként látni. Évekig elvolt a lopkodásokkal, de azért nem éri meg belemenni ilyen akciókba, hogy aztán teljesen felőrölje a dolog. - Semmiképp ne beszélj. Azzal tényleg csak ártasz magadnak – tanácsolom, de már így is eléggé benne van a kalamajkában, ugyanis épp elég, hogy nekem elmondott mindent és a zsebemben lévő felvevő rögzíti a dolgot. Ha akarnám, már holnap elfogathatnám. Őt is és akár egy-két társát is. De ha köp és megtudják, akkor előbb vagy utóbb, de kicsinálják. Megalázzák és földbe tiporják, talán még ki is nyírják. – Vagy nyeld le ezeket a dolgokat, vagy még most kell visszavonulót fújni, amíg nem követelik, hogy benne legyél az összes ilyen buliban. – Akkor tényleg ki fog készülni, mert majd egymás után követik az események egymást, amik nem fognak neki tetszeni. Azt hiszi, ez az első eset, hogy gyilkosság kötődik ehhez az egész bandához? A két héttel ezelőtti balhé is sejtésem szerint az övék volt, amikor a két fiatal srác valószínűleg rosszkor volt rossz helyen és kaptak két golyót a szemük közé. A felvetésére csak elmosolyodom. Azt én is élveztem volna, de akkor nem lennének ilyen információk a zsebemben, mint most. - Úgyis megfutamodtál volna – heccelem kicsit és próbálom oldani a hangulatot. – Az aljas flörtjeid miatt kellene téged lecsukatni – mosolyodom el, és a keze után nyúlok és ha engedi, lehúzom a korlátról, hogy most már tényleg szemben álljon velem. Kisöpröm a könnytől ázott arcán ragadt hajszálakat és a szemeibe pillantok. Legszívesebben arcon köpném most magam. Ahogy viszont elmélyedek a tekintetében olyan védtelennek és esetlennek látom, hogy komolyan mondom, azon gondolkodom, hogy törlöm ezt a kurva felvételt, ami a zsebemben lapul. A gondolataim már teljesen máshol járnak, de csak nem tudok leszakadni a pillantásáról, így a dereka mögé nyúlok és olyan közel húzom magamhoz, amennyire csak lehet. Az ajkainkat csupán egy centi választja el egymástól, amit nem tétlenkedek eltüntetni egy pár pillanat gondolkodás után. Attól félek, ez a nőszemély teljesen elcsavarja a fejem, és nagyon nem kellene ilyesmire adnom a fejem, de most valahogy képtelen vagyok ellenállni a késztetésnek. Lassú, lágy csókot adok neki ha nem tol el magától, ami kvázi azt az üzenetet adja, hogy ne aggódjon, minden rendben lesz. Csak ezt nem tudom megígérni.
Tényleg nincs semmi, amivel bizonyíthatná, hogy megbízhatok benne vagy épp, amivel én bizonyíthatnám, hogy nem. Az biztos, hogy az imént olyasmit tett értem, amit nem vállalna mindenki, hiszen adott esetben akár őt is elővehetik majd hamis tanúzás miatt, azt pedig, ha miattam lecsuknák, nem bírnám elviselni. Soha nem akartam senki bajba sodorni azzal, hogy én csinálom a magam hülyeségeit, de most mégis bekerült a képbe Hector, aki velem együtt bukhat. Bár, azt még könnyen kidumálhatná, hogy "basszus, hát az nem is szombat volt, hanem péntek" és ennyi. -Oké. Igazad van. Megszavaztam neked a bizalmat.- sandítok rá bújkáló mosollyal az arcomon, majd ennek fényében mesélni is kezdek... szinte mindent. Azt is, hogy milyen helyről jöttem és azt is, hogy milyen helyre keveredtem és azt se hagyom ki, hogy ez a nagy balhé előtt mit csináltam, ő pedig cseppet sem tűnik velem szemben ítélkezőnek. Stone-nal már annál inkább, amiben részben igaza is van, de részben nem. Nem könnyű egy tinédzsernek egyedül, mikor nincs családja, akire számíthatnak az árvaházak pedig még rosszabb helyek sokszor, mint az utca. Várja a gyerek, mint a kisállatboltokban a kutyusok vagy más állatok, hogy egyszer majdcsak rá esik a választás és valaki magához veszi, aztán, ha nem úgy alakul, nyitják a kaput és mehetsz, amerre akarsz, mikor már nem kellesz senkinek. És, hogyan tovább? -Azt nem mondtam, hogy jobb életet nem tudtam volna magamnak elképzelni, de a még rosszabbnál ez a jobbik rossz volt. Még mindig jobb, mintha prostivá váltam volna vagy ilyesmi, mert ahhoz nem igazán lenne gyomrom.- borzongok is meg még a gondolatra is, hiszen annál durvábbat nehezen tudok elképzelni, mint, hogy mindenféle jött-ment emberek élvezkednek rajtad pénzért, neked pedig el kell játszanod, hogy élvezed, különben a stricid félholtra ver. Ismerek pár lányt, akiknek sajnos ez a sors jutott és mit ne mondjak, rohadtul nem vágynék arra, hogy ott ácsorogjak velük az út szélén. Nem bírnám azt csinálni, én ahhoz túl karakán vagyok. Biztos, hogy azon lennék minden erőmmel, hogy kicsináljam a stricimet és megszökjek. Aztán Hector rákérdez arra, ami egy ideje már engem is foglalkoztat, csak fogalmam sincs, hogy váltsam valóra. -Azt hiszed, nem fordult még meg a fejemben, hogy kiszálljak? Az utóbbi időben másra se tudok gondolni és, ez a balhé is, csak azért volt kecsegtető, mert már régóta a saját kis külön életemre gyűjtögetek, de ez nem ilyen egyszerű. Ez nem egy klub, amiből csak úgy ki lehet lépni. Stone sosem hagyná, hogy az ellenőrzése nélkül éldegéljek vígan, mert úgy gondolja, hogy mindent neki köszönhetünk, ráadásul nem kockáztatná meg, hogy valaki csiripelni kezdjen.- vázolom röviden a helyzetet, mert igen, ez van. Volt már, aki ki akart szállni és azóta sem tudjuk, hogy hol van. Stone igen nyájasan fogadta a hírt, de a srác azóta se jelentkezett senkinél és ez mindenkit megrémiszt. Biztos, hogy keresne egy-két embert közülünk, mert szinte a testvérei voltunk. Vagy, ennyire el akart minket felejteni és tényleg teljesen új életet kezdeni? Meglehet. -Már az is megfordult a fejemben, hogy eljátszom a halálomat.- lesek fel rá vigyorogva, mert eddig ez volt a leghülyébb ötletem az összes közül, mégis, talán egyedül ez válna be. Ha azt hinnék, hogy meghaltam, talán békén hagynának, de akkor is ajánlott lenne eltűnnöm a városból, nehogy meglásson valamelyikőjük. Hector szóba hozza azt az eshetőséget, amitől mindig is rettegtem, hogy egyszer úgy alakulnak a dolgok, hogy meg kell öljek valakit. Vajon, képes lennék rá? És utána? Fogalmam sincs, hogy mit tennék. -Ilyen gyorsan kiismertél volna? Mert tényleg képtelen lennék rá vagy, ha mégis megtenném, azt nem bírnám elviselni, mint ahogy, már ezt sem igazán tudom. Annak a férfinak a családja megérdemelné, hogy rácsok mögött legyen a gyilkos, de akkor én is bukok...- sóhajtok, majd ő is biztosít afelől, hogy tényleg nem a legjobb ötlet lenne beszélnem. Vádalkut is köthetnék, de akkor sem úsznám meg sokkal jobban, mert akkor meg Stone maga nyírna ki, hiszen hiába is mondanék én bármit ellene, bizonyíték nélkül semmit sem érne a szavam. Még a végén saját magam alatt vágnám a fát, szóval ez halott ügy. -Oké, de szerinted mégis, hogy mászhatnék ki ebből? Csak úgy nem léphetek le mindent hátra hagyva, hogy aztán előről kezdjem az egészet. Itt a szalonom, itt van mindenem, amim csak van, csak úgy kilépni meg nem lehet. Sakk matt.- tárom szét karjaimat tanácstalanul, mert tényleg fogalmam sincs, mit is tehetnék. Annyiszor lepörgettem már különböző forgatókönyveket a fejemben, hogy már nem is számolom, de a végeredmény sosem volt jó. Még az is eszembe jutott, hogy felkeresem a nagyszüleimet, de kétlem, hogy éppen rám kíváncsiak lennének, mikor a saját lányukat kitagadták egykor. Nincs senki az ég világon, akinek a segítségét kérhetném. -Nem is vagyok aljas, csak visszaélek a helyzet adta lehetőségekkel.- vonok vállat vigyorogva, majd pár pillanatig csak bámulom Hectort. Már megint úgy néz rám, amitől legutóbb is kirázott a hideg, ahogy most is. Fogalmam sincs mi van ebben a pasiban, ami ennyire bejön a hülye fejemnek, de sokszor úgy érzem, hogy örökre el tudnék veszni a tekintetében. Bárcsak úgy lenne. Akkor nem kellene azon agyalnom, hogy szökjek meg innen. Ahogy a kezeimért nyúl, kissé meglepetten ugyan, de hagyom, hogy lehúzzon onnan. Cipőm sarka hangosan koppan a betonon és igen ügyesnek kell lennem ahhoz, hogy ne a lábára ugorjak, de tekintettel arra, ahogy utána lágyan kisimít pár, az arcomra ragadt hajszálat a képemből, nem igazán érdekelne. Szinte kábultan pislogok rá, mint akit teljesen megbabonázott a közelsége és esküszöm, még mozdulni sem merek, nehogy megzavarjam az idilli pillanatot. Csak várok és várok, hogy végül mi fog következni, mikor pedig közelebb von magához, két tenyerem magam előtt tartva mellkasára simítom és még levegőt se merek venni, ahogy felpillantok rá, minek köszönhetően ajkaink vészesen közel kerülnek egymáshoz. Basszus, olyan szexi, ahogy fölém magasodik, hogy kedvem lenne elolvadni és eltűnni valahol a híd alatti folyóban, de végül, ahogy megcsókol úgy döntök, hogy a franc akarna épp most eltűnni. Két kezem fentebb csúsztatom, egyiket a tarkójára, másikat az arcára simítom és finoman visszacsókolok, ahogy végre eltünteti közülünk azt az apró távolságot. Más most ez a pillanat, mint ami a szalonban volt. Semmi vadság, semmi ösztönös vágyat nem sugároz, mint akkor, ahogy majdnem megcsókolt. Ez most nyugodt és finom pillanat, mintha csak azt akarná éreztetni, hogy itt van mellettem és számíthatok rá, pedig ilyesmit nem ígért és nem is ígérhet. Mégis, most jó ezt gondolni, ahogy odapréselem magam hozzá és egy picit lábujjhegyre állok. Kedvem lenne hátra emelni egyik lábam, mint abban a hülye filmben, de inkább finoman hajába túrok miközben hallgatom saját, vadul zakatoló pulzusomat. Érzem, hogy ég az arcom, amitől olyan ez az egész, mintha egy elsőbálozó lennék, de ritkán volt alkalmam ilyen romantikus pillanatot átélni, mint amilyen ez. Végül, mikor már úgy érzem, kellőképp elszédített elhúzódok, homlokom pedig homlokának nyomom és elmosolyodok. -Na jó. Ez most egy igen ügyes és kellemes módja volt a figyelemelterelésnek.- vigyorgok, miközben halkan szuszogok és próbálom összeszedni a gondolataim, végül az arcán pihenő kezem hüvelykujjával végig simítok alsó ajkán és adok rá még egy apró puszit, mielőtt leengedném karjaimat, hogy átöleljem a derekánál és oda bújjak hozzá. Olyan biztonságérzetet ad ez az ölelés, hogy szívem szerint el sem engedném soha.
Nem gondoltam volna, hogy a ma este majd ilyesmibe torkollik. Azt hittem, hogy majd valahogy megint terelni fog, és nem fogok semmiféle infot kihúzni belőle. Ehhez képest, elég rendesen megeredt a nyelve és örülök, hogy végre megszavazta nekem a bizalmat. Ez nem egy nagy hátrány. Megélt már egy, s mást, és ahogy így meséli, nem igazán irigylem. Persze mindenkinek vannak nehézségei az életben, de azért nagyon nem mindegy, hogy milyen korszakban, hány évesen érnek ezek a dolgok. Annie még szinte gyerek lehetett, amikor ez történt vele, így azért valamilyen szinten, megértem az ő álláspontját. Azt viszont nem, hogy miért nem szállt ki még, ha nem akarja bemocskolni a kezét?! - Hát igen, az szerencse, hogy annak nem kellett lenned. Én sem szívesen lennék prosti – vonok vállat, majd miután rájövök, hogy ez egy kicsit furán hangozhatott, elröhögöm magam. – Mármint nyilván, ha nő lennék, nem így… - magyarázom kicsit a félreérthetőt, na meg ezzel legalább egy kicsit fel is tudom vidítani. És mivel látom, mennyire szar neki ez az egész, megkérdezem, miért nem szállt még ki ebből az egészből. Nem lehet olyan egyszerű, de ha elhatározza magát, hátha sikerül. - És ha lebuktatnátok? Vagy csak te gondolkodsz így? Más nem akar kiszállni? – puhatolózom kicsit, hátha sikerül újból elkapnom valami kis információ-foszlányt, ugyanis, ha többüknek akadna ilyesfajta indíttatásuk, akkor én szívesen partner lennék ebben a dologban, sőt… Az persze nem garantált, hogy ők nem kerülnek sittre a bűnrészesség miatt. Viszont pár évet csücsülnek, és ha kijönnek, kapnak egy tiszta lapot. Még az is lehet, hogy megérné. – Hosszú távon nem biztos, hogy megéri – jegyzem meg egy vállvonással, hiszen tényleg bele lehet őrülni az ilyesmibe. A folyamatos megfelelési kényszer és az, hogy tudod, hogy egy ballépés vagy egy elszólás és máris ki leszel nyírva. Mert ezeket nem érdekli a kifogás, sem pedig az, hogy „család” vagytok-e vagy sem. Ha Annie azt hiszi, hogy ez így van, akkor hamis illúziókba ringatja magát. A felvetésére összeráncolom a szemöldököm és úgy lesek fel rá, még a szám széle is megrándul. - És az szerinted működne? – nevetek fel halkan kicsit, aztán megcsóválom a fejem. – Nem egyszerű helyzet, de ha változtatni akarsz, akkor az csak rajtad áll, Annie – mondom neki, de nem részletezem. Így is gyanús lehetek kicsit, hogy ilyesmikről beszélek, mikor végtére is, állítólag én is egy igazi rosszfiú vagyok. - Az a baj, hogy ha egy bukik, akkor vele együtt legalább még négy-öt, mert nem annyira tökösek, hogy magukba tartsák az információkat, és rögtön dalolni kezdenek, ha egy kis előnyt kovácsolhatnak a dologból, mint például a börtönben végzett munka, amivel kicsit is rövidítheti a leülendő időt – magyarázom újfent, aztán megint fejbe verem magam gondolatban, hogy nem kéne ilyesmikről beszélni, mielőtt még szimatot fog. – Gondolom – teszem hozzá, hogy mégis egy kicsit elbizonytalanítsam, ha esetleg felbukkantak volna valami hasonló gondolatok az agyában, mintsem nem is az vagyok, akinek mutatom magam. - Majd gondolkodom ezen, ha szeretnéd – ajánlom neki, de persze konkrét tervem van, hogy szállhatna ki belőle. Csak ahogy mondtam, ezzel az a baj, hogy mindenképp le kéne ülnie egy-két évet legalább. Azt meg nem biztos, hogy bírná lelkileg. Aztán ismét olyan irányba terelem a beszélgetést, amerre nem kellene, de nagyon úgy látom, hogy szüksége van most egy kis lelkesítésre. Nem tőlem kellene, aki éppen tőrbe próbálja csalni, de más ember hiány lévén mozdulok és lesegítem a korlátról. Egyébként is annyira vonz már, hogy nem igazán tudok mit kezdeni ezzel az egésszel, ami kicsit rémisztő azért. Próbálom azzal nyugtatni magam, hogy úgyis csak addig fog kelleni, míg meg nem kapom. Így szokott ez lenni náluk pasiknál, és a helyzet az, hogy nálam is pont így működött az utóbbi pár évben. Lepillantok rá és felváltva nézek a szemébe majd az ajkára siklik a tekintetem, és ösztönösen mozdulok kicsit felé. Az utolsó előtti pillanatban még üvölt bennem egy hang, hogy ezt most azonnal hagyjam abba, ugyanis azért vagyok itt vele, hogy lecsukassam őt és az egész bandát, de egyszerűen képtelen vagyok ellenállni. És ez a csók csak még jobban feltüzel, úgy érzem, akarom, de most azonnal. Kell és kész. Ennek ellenére csak lágyan csókolom és vonom magamhoz szorosan. Mikor elszakad, elmosolyodom. - Igen, az ilyenekben jó szoktam lenni – mondom, hiszen most is olyan kurva jól eltereltem a figyelmét, hogy egy konkrét vallomást tolt itt le nekem, ami már majdnem elég ahhoz, hogy alaposan nekiálljak vadászni az emberekre. Amikor viszont megölel, akkora szemétládának érzem magam, hogy ha lehetne ilyet, menten fejbe basznám magam egy nagy darab kővel, mígnem kivernék onnan minden elvetemült gondolatot. Megköszörülöm a torkom és egy kicsit magamhoz vonom, de csak pár pillanatra. Szokatlan ez nekem. Évek óta nem ölelgettek már, nem vagyok ehhez szokva. - Hívok neked egy taxit. – Szándékosan nem viszem most haza, ugyanis attól „félek”, hogy felhívna magához, és aztán tényleg olyan történne, amitől majd még jobban akarnám vagy persze fennáll az a lehetőség is, hogy leteszek róla, mert megkaptam. Valami viszont mégis azt súgja, hogy nem egy jó ötlet ez, így tényleg a telefonomért nyúlok. Arrébb lépek tőle pár lépésnyire, leállítom a hangfelvételt, ami eddig a pillanatig ment, és tárcsázom is a taxit. - A Brooklyn-híd lábához kérnék egy autót. Igen. A brooklyni oldalra – mondom, majd miután letettem, visszafordulok hozzá. - Rendben leszel? – kérdezem. – Remélem kijózanított ez a séta kicsit – húzom a szám apró mosolyra, ahogy ránézek. Lehet, hogy ma minden tekintetben túl messzire mentem kicsit, de legalább sikeres napot zárok. Határozottan, minden téren.
Kezdőlap
