A konferenciákat sosem kedveltem. Sokszor értelmetlennek tartom őket, de sajnos amolyan kötelező program. Szerencsére évente csak két-három alkalommal hívnak össze ilyet, ha minden rendben megy. Idén eddig nem volt semmi különös, így csak a szokásos nyárit szervezték meg. Egy jó dolog talán van benne… Ilyenkor nem kell bemenni a kórházba, de cserébe hosszú órákon át csak hallgatod a többi orvost és próbálsz nem elaludni. Tény van aki érdekes ötletekkel, meglátásokkal jön elő, de ez a ritkábbik eset. A konferencia végén úgy döntök elmegyek kicsit sétálni, vásárolgatni. Egy hónap múlvára esküvőre vagyunk hivatottak. Valami ruhát be kellene szereznem addig. Én meglennék egy régebbi darabbal is, de tudom, hogy Roger kitérne a hitéből, ha nem egy új darabban jelennék meg. Neki nagyon is számít a külsőség. Mondjuk tény szeretek szép ruhákat vásárolni, csak türelmem nincs túl sok hozzá. A tömeg, ahogy meglepő módon egész nap, ismételten hatalmas. Mindenki csak rohan fel-alá. Egy pillanatra sem állnak meg. Nem is értem hova megy ennyi ember, hogy tudunk így élni… Próbálom kerülni a gyorsabban sétálókat. Van, aki elég hevesen jön nekem és még egy bocsánatot sem kér. Igazából megszoktam már. Egyik kollégám mondta azt egyszer ilyenkor csak csúnyán kell nézni és csak menni. Figyeljem meg majd ők fognak kikerülni. Egyszer kipróbáltam, de annak az lett a vége, hogy nekimentem valakinek és még neki állt feljebb. Úgy tűnik én nem tudok elég ijesztő lenni. Ahol már kevesebb az ember elkezdem a kirakatokat is meglesni magamnak. Elég nehezen szoktam megtalálni a tökéletes ruhát, talán ezért sem szeretek annyira vásárolni… A telefonom hirtelen szólal meg. Egy kis kutatgatás után meg is találom és mosolyogva veszem fel. -Szia Liz! Hogy vagy?-Egyik kedvenc kolléganőm, mondhatni legjobb barátom, bár előtte is vannak titkaim, nem is kevés. Hosszas beszélgetésbe elegyedek vele miközben az egyik drágább üzlet kirakatánál megállva a próbababán lévő ruhát kezdem el alaposabban szemügyre venni. Elég tetszetős egy darab… És ahogy tovább nézem úgy kezdek egyre jobban belé szeretni. Viszont, amíg telefonálok nem szívesen megyek be a boltba, így tovább bámulva a kirakatot fecsegek egyet kolléganőmmel mit sem sejtve arról, hogy egy fiatal suhanc kinézte magának a hátizsákomat.
Keep your eyes on the suspect people in every moment.
Ma nem dolgozom, kicsit pihenek, mielőtt még belemerülök jobban ebbe az egész beépülésbe. Lassan fel kell vennem rendesen a fonalat, hogy teljes egészében elő tudjam adni magam. Nem egyszerű egy nyomozónak azért eljátszani, hogy egy drogdíler, de ami azt illeti, volt idő, amikor szerettem rosszfiúnak lenni úgy igazán, hát itt az ideje kicsit feleleveníteni a dolgokat. Kurva nagy itt a tömeg, nem is értem, mégis mit sétálgatok errefelé. A nagynénémnek születésnapja lesz, kellene vennem neki valami felesleges dolgot, aminek majd nagyon fog örülni. Utálok vásárolni. Gyűlölök. Ekkora tömegben meg végképp. Egyszerűbb lett volna elmennem inkább a kínai negyedbe, és ott venni valami csecsebecsét, amiről azt hiheti, hogy holmi drága cucc. Mindegy, ha már itt vagyok, nincs az az isten, hogy ajándék nélkül menjek haza, mert én ugyan még egyszer neki nem indulok a nagyvilágnak. Akkor már tudjuk le, ha egyszer elhatároztam magam. Az a biztos. Egyszer kell rajta stresszelni, többször nem. Csak még azt nem tudom, mit kellene venni. Konkrétan, halvány lila gőzöm sincs. Egy kirakat elé érve, nézegetni kezdem a kint lévő dolgokat, de fogalmam sincs, merre kellene elindulnom. Ruhát kellene venni neki? Annyi van szerintem belőle neki, mint a nyű. Bár a ruhának mindig örül egy nő, nem? Én már nem tudom, komolyan. Mellettem egy csinos, szőke hölgy telefonál. Kár, hogy beszél, különben megkérdezném a véleményét, hogy mit ajánlana. A nők valahogy jobban értik, mit szeretne a másik. Néha oldalra sandítok, kicsit várok, hátha leteszi a telefont és kérdezősködhetek tőle, de csak beszél és beszél. Öt perc elteltével úgy döntök, hogy inkább tovább haladok, hiszen azért mégsem érek rá én sem egész nap, de ahogy elindulok a nő irányába, hogy megkerülve tovább menjek, akkora lökéssel jön belém valaki, hogy hirtelen fel sem eszmélek egy pillanatig. Vagyis nem is csodálkozom rajta, ugyanis akkora itt a tömegnyomor, hogy gondoltam a pasi is sietett. Mondjuk elég gyorsan kapkodja a lábait, azt meg kell hagyni. Csak akkor jövök rá, hogy a táska, ami a kezében van, nem az övé, amikor a szőke hölgyemény is reagál. - Az a táska a magáé volt? – kérdezem meglehetősen nyugodtan a szőkeség felé fordulva, de közben le sem veszem a tekintetem a rablónkról.
A kolléganőm megállás nélkül beszél, amin csak mosolygok. Szeret beszélni, munka közben is. Én meg szeretem őt hallgatni. Persze nem mondom azt, hogy néha nem tud zavaró lenni, de legalább addig sem kell nekem mesélnem a napjaimról. Így mindenki jól jár. Nem igen szoktam aggódni a táskáim miatt. Soha életemben nem raboltak ki. Igaz általában autóval közlekedem. Nem igen szoktam a városban csak úgy mászkálni, főleg nem egyedül. Így eszembe sem jut, hogy netalántán, valaki kapva kap az alkalmon és kihasználja a figyelmetlenségemet. Ahogy lerántja a táskát telefonom kiesik a kezemből és azzal a lendülettel fordulok meg automatikusan, hogy a tolvaj után nézzek. Éppen elkiabálnám magam, mikor egy fickó lép oda hozzám és teszi fel a kérdést. Először csak értetlenül pislogok. Még nem fogtam fel igazán, hogy mi is történt velem. Végül csak bólintok neki egyet válaszolva a kérdésre. Mégis ilyenkor mi a teendő? Egy normális ember elkezd futni utána, de ilyen ruhában és ilyen cipőben ez nem igazán kivitelezhető. Nah meg úgy tűnik nagyon is gyakorlott tolvajról van szó. Olyan gyors, mint a villám. Esélyem sem lenne elérni őt.
Keep your eyes on the suspect people in every moment.
Ami azt illeti, nem terveztem ma, hogy bármiféle munkával kapcsolatos dolgot végezzek, de azért már csak nem nézhetem végig, ahogy a mellettem álló nőnek ellopják a táskáját. Így, mikor bólint, rögtön utánaeredek, és hála az edzettségemnek meg annak, hogy azért nyomozóként szoktam is futkorászni emberek után, így már nem tűnik annyira reménytelennek, hogy utolérjem a tolvajunkat. - Álljon meg! – üvöltök utána miközben kurva gyorsan szedem a lábaimat. – Hé! Rendőrség! – Ettől már általában be szoktak szarni, de hogy ne higgye azt, hogy csak kamuzok, a zsebembe nyúlok a jelvényemért és a kezemben lobogtatom azt, mígnem hátrafordul és egy gyors káromkodással elhajítja a táskát két méterrel arrébb. Miután felszedtem, a térdeimre támaszkodva fújom ki magam, mert azért ez a hirtelen sprint nem annyira esett jól a tüdőmnek. Immár lassabb léptekkel eredek visszafelé, mikor megpillantok a szőkét. - Maga aztán nem aggódja túl, hogy ellopták a táskáját – szusszanok, ahogy átnyújtom neki az amúgy tégla súlyú retikült. – Hogy a francban tudják a nők egész nap cipelni az ilyen ólomsúlyú cuccokat? – elmélkedem a kérdésen hangosan, mert tényleg nem értem, miért van szükség arra, hogy az anyám kínját is belepakolják egyetlen kis szarba. Végül is, sosem értettem a nőket igazán. Számomra az egy külön faj, ami megérteni csak akkor lehet, ha te magad is ezt a nemet erősíted, nem pedig az ellenkezőt. Abban az esetben esélyed sincs.
Teljesen leblokkolva állok és nézem végig, ahogy az idegen férfi a tolvaj után fut. Nah ilyenkor mégis mit csinál az ember? Csak úgy álldogál és várja, hátha sikerül visszaszerezni a táskát? Mégse mehetek utánuk. Már nem is látom őket. Annak meg nincs értelme, hogy ne találjon meg utána az a fickó. Még csak az hiányozna, hogy a házunkhoz jönne. Roger biztosan kiakadna, hogy mégis miért van nála a táskám. Ha meg elmondanám neki, hogy ellopták… Nos inkább nem szeretném tudni, hogy mit tenne akkor. Idegesen járok fel-alá, míg nem elő nem kerül az a fickó. Egy megkönnyebbült mosoly kúszik az arcomra, majd szavaira kissé zavarba jövök. -Oh köszönöm! Ne haragudjon, csak…. Nos sose lopták még el a táskámat… Sőt sose raboltak ki. Szóval meglepődtem és nehezen fogtam fel a dolgot.-Magyarázkodom kissé. Talán így majd jobban megérti a reakciómat. Ismét megköszönöm mikor átveszem a táskát. Nos igaza van. Nem valami könnyű, de hát egy női táska már csak ilyen. -Nem mondom azt, hogy a nap végén nem esik jól ledobni otthon az asztalra, de tény szeretünk sok mindent tartani benne. Ami lehet, hogy másoknak fölösleges, de aztán eljön az a pillanat, mikor mindennek meglesz a haszna.-Mosolyodom el. Igen az én táskámban is vannak olyan holmik, amikre nincs szükségem mindennap. Ami igazából nagyon is jó dolog. Mert igen orvos lévén mindig van nálam egy kisebb elsősegély csomagom. Ki tudja kin kell segítenem. -Engedje meg, hogy megháláljam Önnek a segítségét. Ha eltűnik a táskám nem is tudom mit csináltam volna. Nem csak az iratok miatt… Sőt az pótolható, de van ami nem… Nekem esélyem se lett volna elérni őt. Pedig szoktam sportolni, de most még az öltözékem sem segített volna ebben.-Nézek végig magamon. Nah igen már a topánkákkal bajban lettem volna. Szerintem pár méter után ki is törtem volna a bokám bennük.
Kezdőlap
