Ahogy visszakérdez, majd felröhög, már tudom mi járt a fejében anélkül is, hogy folytatná. Halványan én is elmosolyodom, de aztán a fejemet ingatom. - Na nem, az nem fog megtörténni. - Jelentem ki, és próbálom magam is elhinni a saját állításomat. Kurva élet! Együtt élni Ezrával, miközben próbálnék távol maradni tőle olyan lesz, mintha a saját poklomba kerültem volna. Amióta a szülők bejelentették a nagy hírt, azt sem tudom, anyámat akarom jobban kinyírni, vagy az exemet. Előbb-utóbb egyiküket úgyis ki fogom, ha egyszer végleg elszállt tőlük az agyam.

Szerencsére most még nem vagyok ennyire gyilkos kedvemben, de azért mindenkinek jobb az úgy, ha nem egyedül sétálok oda az enyelgő pároshoz elkérni, amiért jöttem, úgyhogy Levi felajánlásáért egészen hálás vagyok. Mondjuk ő maga is egy címeres seggfej, én meg tuti vonzom az ilyeneket, de ezúttal legalább tényleg egész elviselhető, sőt, jófej - magához képest.  

- Igen, ez teljesen érthető, hiszen, ha jól sejtem, a birkatürelmedről vagy híres - bólogatok megértően, majd elnevetem magam. Mondjuk lehet ő pont ezzel a munkával edzi saját magát, meg az idegeit, hogy megtanulja elviselni a sok idióta marhát, és emberi maradni velük akkor is, amikor legszívesebben épp a fejüket verné sorra a pultba.

Igazából én is áldom magamat az önuralmamért, amért nem fintorgok undorodva egyenesen Ezra képébe, mikor közvetlenül előtte megállok, ő meg üdvözlés közben Vöröske hajával kezd szórakozni. És még akkor sem ugrom a torkának - még verbálisan sem – amikor kéretlen, becsmérlő megjegyzést tesz Levi-ra. Mondjuk részben azért sem teszem, mert Levi figyelmeztetően rászól helyettem is. - Csak azokkal, akik ilyen jó arcok – jegyzem meg inkább vigyorogva, Levi felé billentve a fejemet, és megejtek egy fél vállvonást. Aztán a tenyeremet tartom a cuccért, amit Ezra unott képpel elő is halász valamelyik zsebéből. - Kösz... tesó - mosolygok ezúttal édesen, csak mert tudom, neki is épp annyira bassza az agyát ez a megszólítás, mint az enyémet. - Majd meghálál... - om. Nem tudom befejezni a mondatot Levi hirtelen figyelmeztetésétől. Gondolom neki is gyanús volt, ami a bejáratnál történik, és bekapcsolt nála a vészjelzés. Még éppen időben, ami azt illeti. A karjába kapaszkodva loholok mögötte a hátsó vészkijárat felé, a nyomunkban Ezráékkal. Aztán ők valahogy mégis előttünk tudnak kijutni, én meg ott maradok a sikátorra nyíló ajtóban a máris újra rágyújtó Levi-jal.

- Baszki! Vajon mennyi az esély rá, hogy el tudok surranni észrevétlenül mellettük? - pislogok a sikátor bejárata felé, ahol villódzó fénnyel parkol le egy újabb rendőrautó. Tizennyolc vagyok, alkoholt és füvet is fogyasztottam, és egy kisebb csomag kokaint szorongatok a bal tenyeremben. Ha csak elkapnak igazoltatni, én kurvára rábaszok. Ennek ellenére Ezra ajándékát mégis gyorsan a ruhám alatt a melltartómba rejtem. Mondjuk meg is szabadulhatnék tőle, de... azt hiszem, még reménykedem a pozitív végkimenetelben, és ha innen sikerül épp bőrrel kimenekülni, tuti jól fog esni.

Elfojtok egy sóhajt, amikor Ezra nevét kiejtve ő már le is vonja a következtetéseket. Hát ja, baszki. Elég csak ennyit tudni. Illetve nem, nem egészen.  

- Na igen, egy igazi hímringyó. De még nem is ez a legszebb az egészben, hanem az, hogy a közös múltunk után most hónapokon belül a mostohatesóm lesz - tárom szét a karjaimat színpadiasan. - Fogadni mernék, ilyen csavarra nem számítottál. Ilyen max a spanyol szappanoperákban van, vagy lehet, még azokban sincs.

Azért az kurva szívás, már így minden másnak a tetejében, hogy ennyire könnyű olvasni belőlem, és Levi is azonnal levágja, hogy mi a helyzet. Nem szeretek könnyen kiismerhető lenni. Nagyon nem. Bár most kivételesen talán annyira nem bánom, hisz legalább nem kell belemennem a részletekbe és magyarázkodnom. Szóval ennek is megvan az előnye, gondolom. Az meg egyenesen egész lovagias tőle, hogy elkísérne erre a “beszerző körútra”. Jah, hát igen, tekintsünk el attól, hogy mihez is ajánlja fel a segítségét, mert ha az egész képet nézzük, talán kevésbé lesz hősies az ajánlata. Nekem viszont tényleg jól jönne most a támogatása.

- Gyerünk! - bólintok, és enyhén a fejemet ingatom, miután a seggemre csap. Asszem kicsit fura lenne, ha csak őt küldeném oda a cuccért. Sőt, nem csak fura, hanem konkrétan azt sugallhatná a dolog, hogy nem merek oda pofátlankodni Ezra és a Vörös közé, pedig erről szó sincs. Viszont kevésbé lesz így ciki, ha nem egyedül kell közéjük nyomulnom.  

- Ne mondd már, hogy ennyire vissza vágysz a pultba – forgatom a szemeimet. Egyébként is maga Caesar zavarta őt ki onnan szünetelni. Kétlem, hogy ez a pár perc bármit is számítana. Utána lépek, majd minden további habozás nélkül megfogom a kezét, hogy ne veszítsem el magam mellől, amíg átnyomulunk a tömegen a VIP rész felé, ahová Ezráék közben elvonultak.

- Helló, szivi! - köszönök aztán az exemnek, kedvesen mosolyogva ugyan, de gondolom a tekintetemben meg a hangomban most is ott van mindaz az érzelem, amivel azt éreztetem, hogy akár “na szia, te gyökér!”-rel is indíthattam volna. De hát mi már csak ilyen kedvesek vagyunk egymással. - Cuki a csajod – pillantok futólag lesajnálóan a vörös tramplira. - Hoztad, amit ígértél? - térek is aztán gyorsan a lényegre, hogy ne húzzuk az időt. Ám közben a szemem sarkából feltűnik, hogy valami kisebb zavargás alakult ki a bejárat közelében. Az ott egy rendőri jelvény volna?

- Bellissimo. - Bólintok elismerően, mégis pimaszul. Ki gondolta volna? Egy olasz csődör. Hmm... Nem tagadom, ettől megint egy kicsit izgalmasabbá vált a számomra.

Nem habozom kihasználni a mázlimat, amit Caesar biztosít, és belekortyolni az italomba, de a szemeimet nemigen veszem le a srácról. Elvigyorodom a szemtelen megjegyzését hallva, mert kicsit azt érzem, kezdődik... Egyszerre tudnám felképelni, és rávetni magamat. Na igen, mégis kit áltatok? Nyilvánvalóan tudom, mit és kit akarok. Vagy hogy akarom-e azt a megmozgatást. Ugyanakkor... nem minden áron. Azt akarom, hogy ő is akarja... legalább annyira, mint legutóbb...  

Persze egyelőre elvagyok az ajándékával is. Az ajkaim közé teszem a szálat, és hála istennek, sikerül még azelőtt meggyújtanom, hogy komolyabban belemélyednénk az ex témába. Siralmas, hogy ennyire szembetűnően figyeltem a nyalakodó párosukat, és nem is voltam tudatában. Viszont szerencse, hogy már itt van Levi, aki ismét kellően felpiszkálta a figyelmemet. Vagyis két perccel ezelőtt még így volt, csak most így a témának hála megint inkább csak ingerült vagyok.

- Nem gond... Ezrával ez a dolog elég... bonyolult. De ne aggódj, nem fárasztalak a részletekkel - nevetek fel kicsit, mielőtt újra bele szívnék a cigimbe. Aztán majdnem vissza köhögöm, Levi következő kérdését hallva.

- Basszus! Tényleg ennyire átlátszó lennék? - ingatom a fejemet. Nem mondtam, hogy mi az a valami, amit Ezrától akartam, de úgy tűnik, enélkül is könnyen kikövetkeztette. És szeretném neki azt válaszolni, hogy nem köszi, a fű most elég, megleszek. Nagylány vagyok, el tudom intézni a saját dolgaimat. Meg ilyen szarságok. Közben meg azt érzem, tényleg hálás lennék, ha megoldaná helyettem ezt a problémát, és megkapnám, amiért ide jöttem. Szívás beismerni, de kell a cucc. Mármint nem úgy kell, hogy elvonási tüneteim lesznek, vagy felvágnám az ereimet, ha nem kapom meg, hanem inkább... Egy féle biztonságérzetet ad, ha tudom, hogy van nálam tartalékon, amikor nagyon magam alatt vagyok, vagy rossz napom van. És talán a maihoz sem ártana a levezetés.

- Komolyan megtennéd? - kérdezek rá inkább, mielőtt eldönteném, hogy ez jó ötlet-e? Végül is jobb lenne, mintha nekem kellene megzavarnom a párost. De talán még az is más, ha úgy állítok oda, hogy Levi ott van az oldalamon, nem?  

Elmosolyodom a magyarázatára, részben mert az előző találkozásunk jut eszembe, és az, milyen sokat lovagolt azon, hogy “kicsi” vagyok még, gyerek, kiskorú, kis csitri... és társai. De igazából nem emiatt igazán érdekes, amit mond. - Csak nem voltam benne biztos, hogy jól hallottam... Beszélsz olaszul? Olasz vagy? - kérdezek rá a homlokomat ráncolva. Ez legutóbb nem tűnt fel. Bár ez annyira nem meglepő. Egyébként tanulunk nyelveket is a Trinityben, természetesen, plusz anyám is ragaszkodik hozzá, hogy különórákat vegyek több nyelvből is. Már csak az üzlet miatt is, amit majd egyszer rám akar hagyni, hisz a világ több országában is jelen van a cége. Szóval nem annyira idegen számomra az olasz nyelv – sem a francia, sem a spanyol, sőt, tartok tőle, hogy hamarosan japánul is meg kell tanulnom majd – de azért még közel sem megy folyékonyan.

Édesen mosolyok Levira, amikor egyértelművé válik, hogy Caesar kedvessége mentett meg egy sor kötekedéstől. Nem mintha nem szívesen kötekednék Levijal, de értékelem, hogy ezt már a tequilámat iszogatva tehetem majd meg. - Túlélem akkor is, ha nem – vonok vállat, hisz egy pillanatig sem várnám el, hogy Caesar szórakoztasson, nem is ezért vagyok itt.  

- Lenyűgöző... - mondom elismerően méregetve a srácot, ajkaim szélén apró gunyoros mosollyal. De valahol tényleg annak tartom azt, ahogy beismeri, hogy “faszparaszt” volt velem a múltkor. - Tényleg egész elviselhető vagy így. De én legutóbb is egészen bírtalak... utálni - teszem hozzá az utolsó szót egy levegővételnyi szünettel, miközben elvigyorodom.  

- Hmmm... még nem döntöttem el, hogy mi kellene - válaszolom lassan az ajkaimhoz emelve a tequilámat, a poharam mögül fürkészve a srácot, majd kortyolok is az erős italból. Ha szimpla lenne, magamba dönteném egyben, nem csak “kóstolgatnám”, de így sok lenne egyszerre. - Miért, téged érdekelne a megmozgatásom? - kérdezek vissza az ő hangsúlyával, de a végére picit elnevetem magam.

Harlow újra felbukkan, és kitessékel bennünket rágyújtani. Ami tök jó, hisz legalább nem egyedül kell kivonulnom. - Caesar egész laza főnöknek tűnik - jegyzem meg már a lekerített részben ácsorogva arra is, hogy Levi ma csak kettőig van, meg úgy a szituációra is, hogy személyesen gondoskodik róla, az alkalmazottainak legyen cigiszünete is.

- Ennyire egyértelmű volt? - kérdezek vissza kicsit meglepett, összevont szemöldökkel az utolsó kérdésre. - Az exemet – ismerem be, mielőtt kiinnám az italom maradékát, és megszabadulok a pohártól. - De nem azért, amire valószínűleg gondolhatsz... Úgy volt, összefutunk itt, hoz nekem valamit... Csak jelenleg eléggé el van foglalva - vágok egy fintort akaratlanul is. - Így meg nem szívesen közelíteném meg. - Vonok vállat, aztán az ajkaim közé helyezem a Levitól kapott szálat, hogy meggyújtsam.

Abban a pillanatban sunyi mosoly kúszik az arcomra, ahogy felismerem, ki is áll a pult mögött, majd a vigyorom kiszélesedik, mikor közelebb lépve betámaszkodik elém. A tekintete pedig elárulja, hogy minden kétséget kizáróan emlékszik a legutóbbi találkozásunk minden piszkos kis részletére. - Ciao... mi? - Akkora itt a zaj, jól hallottam, hogy olaszul beszélt hozzám?

Még mindig elég seggfej kisugárzása van a pasinak, de így első ránézésre mintha néhány árnyalattal jobb hangulatban lenne, mintha egyszerre flörtölne, tréfálkozna, és hozná a már ismert görény formáját... De azt hiszem, tetszik ez a keverék. El is vigyorodom ismét a visszaszólására, ám aztán hirtelen a semmiből Caesar robban be közénk az irigylésre méltó energiáival.

- Helló, drága - üdvözlöm én is két puszival, majd hálásan pillantok felé, amiért ilyen kedves házigazda, de mielőtt bármi mást mondhatnék, már tovább is áll. - Olyan, mint egy szélvész. Mindig ennyire pörög ilyenkor? - nézek utána felvont szemöldökkel. Még nem sokszor láttam itt így, munka közben, de nem rémlik, hogy valaha is láttam volna akár egy kicsit is igazán lazítani az Emperorban.

- Mázli? - Annyira tudtam, hogy meg akar majd szorongatni. Hát ez most nem jött össze, bocs. - Így vagy úgy, de előbb-utóbb úgyis mindig megkapom, amit akarok - állítom ezt olyan sunyi mosollyal az arcomon, mintha valóban el is hinném, amit mondok. Közben meg az életemben épp elég bizonyíték akad ennek ellenkezőjére. A tekintetem csak futólag kalandozik el a tánctér felé, akaratlanul is Ezrát keresve a szemeimmel, aztán egy kisebb fintorral vissza is fordulok. Szerencsére közben már kapom is az italomat, sőt, mellé egy kis pluszt is.

- Kösz. Örömmel látom, hogy igazi úriember lettél a legutóbbi óta - jegyzem meg pimaszul felfelé görbülő ajkakkal, miközben magamhoz veszem a felkínált szálat. Lovagolhatnék a részleteken, hogy pontosan miért is akar ilyen módon “fizetni”, mert nem mindegy, de a tény az, hogy tényleg volt tartozása felém, amúgy meg hálásabb vagyok az ajándékáért, mint azt szeretném beismerni magamnak.  

- Meddig dolgozol? - kérdezem meg csak úgy mellékesen, mintha nem is igazán érdekelne a válasz. Még én sem tudom, hogy érdekel-e. Miközben ő már a mellettem álló személyt szolgálja ki, én elfoglalom az éppen felszabaduló bárszéket a másik oldalról, aztán öngyújtót halászok ki a táskámból.

- Egy tequilát! Nem is... Legyen inkább dupla! - szólítom meg a pultost, aki egyelőre háttal áll nekem, és csupán mikor felém fordul, jövök rá, hogy én tulajdonképpen már ismerem is a srácot. Nagyon is jól. Bizonyos értelemben. - Levi... - Lassan két hónapja a legutóbbi találkozásunknak, és ez idő alatt tulajdonképpen nem is jártam az Emperornak még a közelében sem, így majdnem meg is feledkeztem róla, hogy ő is itt dolgozik. Most azonban... nos, a lelki szemeim előtt azonnal leperegnek a múltkori rövidke kalandunk izgalmas pillanatai, minek hatására akaratlanul is beharapom az alsó ajkam.

- Esetleg szeretnéd elkérni a kamu személyimet? - kérdezek rá kihívóan felvont szemöldökkel. Bejutni ide nem jelentett gondot, Caesar régi ismerőseként még csak bizonygatnom sem kell, hogy elég idős vagyok ehhez, és nincs szükség a hamis papírjaim bemutatására sem. De sikerült kifognom valószínűleg az egyetlen pultost az Emperorban, aki tökéletesen tisztában van vele, hogy törvény szerint nem lehetnék itt, és nem ihatnék, ráadásul túlságosan is szeret ezen a témán lovagolni. De őszintén szólva egyelőre fogalmam sincs, hogy ezúttal vagyok-e olyan hangulatban, hogy felvegyem a versenyt a pofátlan stílusával. Nem véletlenül rendeltem egyből duplán az alkoholt. Az elmúlt napjaimnak hála megint elég fosul vagyok ahhoz, hogy ki akarjak menekülni egy időre a valóságból. Azt hittem, itt majd sikerül elcsípnem Ezrát, hogy némi kedélyjavítót vásároljak tőle, de annyira belefeledkezett valami trampli kis vöröskébe, hogy majdnem elhánytam magam, mikor megpillantottam őket, szóval inkább kiütném magamat valami kevésbé illegálissal, mint hogy a közelükbe merészkedjek. Persze csak ha megkapom ehhez az engedélyt az ügyeletes erkölcsrendésztől. Na nem mintha legutóbb Levi-t valóban megakadályozta volna bármiben is a fiatal korom. - Tudod mit? Meghívlak téged is valamire! - fűzöm a végére mindenesetre. - Mit iszol?