Késő éjjel volt már, a téli hideg most vált igazán csípőssé, ezekben az órákban. De legalább a hó nem esett egy ideje, így nem kellett nyakig latyakban járni a földes úton. Mert, hogy ezt az utat magányosan tettem meg, sofőr és cimborák nélkül. Vannak dolgok, amiknek meg kell adni a kellő tiszteletet, vagy egyszerűen csak senkinek semmi köze hozzá. Hát ez most ilyen is-is dolog volt. Nem mintha olyan kínos volt, de bíztam benne, hogy nem futok össze a biztiőrrel se, nehogy aztán a végén helikopterrel üldözzenek a rendőrök, mert az viszont már kellemetlen volna. Szóval próbálva eligazodni az éjszakai sötétben a táblákat és kiírásokat nézve a temetőben, magam előtt mutogatva és halkan motyorászva éppen merre megyek próbáltam megkeresni a helyet. Nem járok ide gyakran, szóval nem egyszerű, pláne hogy este valahogy totál idegen az egész hely, mintha nappal lenne, viszont érthető módon világosban nem tudok jönni, ráadásul akkor többen érdeklődnének a céljaim végett, amihez mint mondottam senkinek semmi köze. A cirkusz most úgy is zárva, mindenki alszik, Borgant meg kiengedtem, hogyha illetéktelen behatolás fenyegetne minket, akkor legyen mit nasiznia. De Miriam is szokott ilyenkor őrködni, csak elkerülve a kannibál bohócot. Volt, hogy már összeakaszkodtak. - Merre vagy te ostoba...? - motyogtam fürkészve a sírokat, meg a rajta lévő képeket, hátha meglelem a kis pimaszt. Kellett némi idő, de végül csak sikerült, plusz mellé pillantva arra is rájöttem, hogy legutóbb is azt próbáltam eszembe vésni, hogy a szomszédos sírkő pont úgy van kifaragva, mintha egy szögletes farok lenne. De csak kiment a fejemből. Megálltam a sírkő mellett, és egy pár másodperc erejéig csak bámultam le rá. Igen, tisztában vagyok vele, hogy a felirat nem igazán passzol a sírkőhöz, dehát volt elég bajom már akkor is, hogy még ezzel is külön foglalkozzak. Amúgy sem a szöveg a lényeg... sose az volt... - Elég nagy hülye voltál, ugye tudod? - sóhajtottam kissé haragvóan rá, mert az ő faszsága volt, hogy idejutott. - Kicsit bedepiztél és kinyírod magad? - csóválom fejem a fotót fürkészve. - És most jobb? Onnan fentről vagy mélyen lentről tehetetlenül nézni, ahogy nélküled folytatódik a műsor? Bizonyosan... - biggyesztem le ajkaim, mert ugyan máig nem bocsájtottam meg Travisnek, azért amit tett velem, de mostmár azért is haragszom rá, mert itt hagyott. Önző seggfej. És most ki vadásszon rám, haah? Kivel pofozkodjak?? Leguggolok a sírkő elé, ügyelve, hogy a magammal hozott csokrot - igen, és akkor mi van? - ne sározzam össze. - Hiányzol cimbora... - sóhajtom talán most először őszintén szomorúan. Egy kis ideig még elgugolászok ott, bánkodók picit, hogy nem voltam jobb fiú és, hogy azon, hogy mekkora egy barom volt, amiért kihasznált, aztán leteszem a csokrot és felkelek. Jó, nyilván ezt élőben sosem mondtam volna neki, mert azért na, de attól még tényleg hiányzik. Aztán elindultam vissza a cirkuszba, noha nem is sejtettem, hogy mindeközben azért ott is történtek dolgok...
Borgan szabadlábon, bármilyen kövérnek és lustának néz ki, nem bír megmaradni egy helyben, így állandóan járta a cirkuszt és a körülötte lévő tisztást. Messzebb sose ment, mert tudta, hogy lehet, hogy mi sem bánunk vele olyan jól, máshol biztos lelőnék. Trappolása, hortyogása és gyomrának olykor megkordulása már távolról jelezte, hogy jön. Néha röfögött is vaddisznó módjára, de azt általában csak akkor teszi, ha már nagyon nyűgös. Már pedig most eléggé éhes volt. Eleinte volt bőven falatozni valója, de idővel, ahogy kiderült, hogy a bohócról terjedő pletykák igaziak, nyilván senki sem volt olyan bolond, hogy megkockáztasson egy gyors cirkusz körüli sétát. Az orra viszont jobb volt, mint egy kopóé és a hallása sem volt éppen rossz. Plusz, a maga módján gyors is volt. Ettől volt olyan ténylegesen veszélyes. És evégett volt rossz ötlet, hogy Katniss bejelentkezés nélkül, az éj leple alatt szándékozott meglátogatni. Borgan már akkor érezte az illatát a cirkusz túlsó feléről, mikor Katy éppen csak megjelent. Jó, ehhez hozzá járult, hogy a szél is épp abba az irányba fújt, és hogy már nem szállingózott kaja, illetve más szagok a szélben. Visított is egy nagyot, ahogy a hús gondolatára összefutott szájában a nyál és hangos, súlyos léptekkel indult el a lakókocsik közt, hogy megtalálja a kislányt. Miriam is hallott a visítást, de egyenlőre csak felkapta rá fejét, és az egyik kocsi tetején farigcsált. Emberi sikolyt nem hallott, így lehet csak valami apró állat miatt problémázik az öreg bohóc. Minél közelebb ért Katnisshez, annál lassabban mozgott és igyekezte hangtalanul becserkészni. Ha Katniss már a cirkuszon belül járt, Borgan nagy eséllyel egy kocsi vagy sátor mögé bújva figyelte.
Egész nap a szobámban ülve gondolkodtam azon, hogy hogy a csudába jussak el a Rowan cirkuszába úgy, hogy a nagybátyám megtiltotta, hogy bárhová is menejek. Szerinte túl sokat vagyok távol és egyáltalán nem látja rajtam, hogy hajlamos lehetnék a változásra. Mintha jó kedvemből mennék el itthonról mindig. Nem értem, hogy mi baja van egyébként sem. Van munkám. Vagyis ő így tudja. Tulajdonképpen tényleg van, nem hazugság, azt meg nem kell tudnia, hogy mi is a valóság. Sosem voltam az az itthon ülős tipus, állandóan kell csinálnom valamit, mert unatkozni nagyon nem szeretek, de azért arra is vigyázok, hogy ne fárasszam ki túlságosan magam. Még a szobám kitakarítására is rá vett, holott pontosan tudja, hogy mennyire utálom azt. Főleg így, hogy fájnak a kezeim, amiket gondosan elrejtek azzal a horogkeresztes kesztyűvel, ami egyébként tök menő még ha gőzöm nincs is, hogy mit jelképez az a kereszt rajta. Hallottam már róla, csak épp elfelejtettem a jelentőségét. Nem is hiszem, hogy fontos, a nagybátyám szerint azonban megbolondultam és rossz hatással van rám az, hogy ilyen sokat tekergek. Ja... hát ha még tudná, hogy milyen társaságba keveredtem? Tutira eldobná az agyát. Na akkor aztán egész biztos, hogy bezáratna valami kolostorba, ahonnan soha az életben nem engednének már ki. Valahol legbelül szerintem örülne is annak, ha megszabadulna tőlem. Nem mintha nekem kedvemre való lenne az együtt élés vele. Óvatosan lesek ki a szobám ajtaján, és miután valahogy éjfél táján az utolsó villany is leoltódik, megkönnyebbülve sóhajtok fel, hiszen tudom, hogy mikor félre vonul, akkor reggelig nem is látom. Kihasználva az alkalmat, lábujjhegyen osonok végig a ház minden zúgán, ami a szobámtól a kijárti ajtóig vezethet, bele bújok a cipőmbe és kabátomba, halkan nyitom ki az ajtót, még egyszer vissza pillantok, aztán mint egy eszement futamodok meg. Szó szerint menekülök el. Reggelig biztos haza érek. Észre sem veszi a távollétem majd. És, hogy mit is szeretnék? Halvány ibolyám nincs. De az őrült főnököm hiába próbált a kedvemben járni azután, hogy jól megkínozott, én mégsem tudtam neki megbocsájtani. Ezért akarok beszélni Rowannel, de hogy mit mondok majd és hogyan, arról fogalmam sincs, Gondolom, ha sikerül megtalálnom, akkor majd úgyis fognak jönni magától a szavak. Abból amiket mesélt és a tudtomra adott legutóbb, biztos vagyok abban, hogy szövetkezhetek vele. A védelmét szeretném élvezni Cale ellen, bár, hogy cserébe mit adhatnék azt nem tudom. Lényegében semmim nincs. De hátha elég annyi majd, hogy szimpatikusnak talált, bár tudom, hogy feldühítettem. Honnan tudhattam volna, hogy az a bohóc szerű valami azért adja a cukorkát, hogy megegyen?
Elég sok időt vett fel, amig rábukkantam az ismerős cirkuszra, a taxis először nem is igazán értette a kérésem, még egy pontos cím sem volt a kezemben, így csak annyira kértem, hogy minden cirkuszhoz menjünk el, aztán ha meglátom a megfelelőt, kiszállok. Harmadjára sikerült rábukkannunk arra, amelyiket szerettem volna, de így is jó sok pénzembe került. Mindegy. A cél érdekében bármit. Amint kiszállok a taxis már el is hajt, valamit motyogott is, de annyira izgulok, hogy nem értettem pontosan, hogy mit. Lassú és óvatos léptekkel közelítem meg a cirkusz, és bízok abban, hogy Rowan sem lesz dühös, amiért ebben az órában ide jövök. Hamarabb szerettem volna, de mit csináljak, ha szobafogságban vagyok? Ráadásul még azt sem tudom, hogy miért. Próbálok vissza emlékezni a múltkori körbe vezetésből, hogy mi merre volt, de sajnos elég rossz a memóriám, így először azt a sátrat közelítem meg, amelyikben van egy nagy medence egy... szirénnel? Na az tutira kamu. Szerintem csak rám akarták hozni a frászt. Bár ha a bohócra gondolok... még a hideg is kiráz. Szerencse az be van valahol zárva, mondjuk nem mintha kedvem lenne megkeresni. - Rowan? - nem túl bátor a hangom, kicsit még mintha be is lennék rekedve, de azért miközben egyre beljebb bátorkodok mégis csak bízok abban, hogy előbb utóbb meghallja, vagy legalább észre vesz. A medencéhez természetesen nem megyek túl közel, nehogy kiugorjon onnan az a valami, és mivel nem látom itt a cirkusz tulajdonosát, csak sóhajtok azzal a céllal, hogy megkeresem valamelyik másik sátorban. Mert biztosan itt kell lennie valahol. Megfordulva azonban még a vér is megfagy bennem, amint megpillantom belépni azt a bohóc szerű lényt, aki sokkal irtózatosabb így, hogy nem veszik körbe a rácsok. Nyelek egyet és próbálok mozdulatlan maradni, hogy hátha akkor el megy, de valami furcsa hangokat ad ki, csöpög a nyála és egyre közelebb jön felém. Lassan, mintha arra készülne, hogy levadásszon. Én is óvatosan kezdek hátrálni, érzem, hogy elfehéredek és úgy remeg az egész testem is mint a nyárfalevél. Most aztán jó nagy bajban vagyok. Így járok, ha mindig mindenhová bejelentkezés nélkül megyek. Végül nem gondolva a következményekre futamodok meg, amit mintha a gyerekevő bohóc kihívásnak venne, hiszen megiramodik utánam, szinte üvöltve, így ösztönösen síkitok fel én is. Remélem a szirén sem ébred fel és a többi itt lévő akármi sem. Végül aztán megpillantok egy függönyt, aminek fogalmam sincs, hogy mi van a másik felén, de felrántom azt, és próbálom csendben meghúzni magam mögötte, nem is nézve a hátam mögé. Egyik fájós kezem a számra is tapasztom, hogy véletlenül se adjak ki semmilyen hangot. Nem akarok egy bohóc vacsorája lenni. Még a könnyem is kibújik, és haragszok magamra amiért egyáltalán eszembe jutott ide jönni. De honnan tudhattam volna, hogy szabadon van Borgan vagy mi a csudának hívják?
Borgan sosem volt egy túl barátságos bohóc, és tekintve elhanyagolt kinézetét, ő is tudta, hogy aligha fog bájos mosolyával közelebb csalni magához másokat. Így hát maradt a vadász ösztön és annak csiszolása. Lassan már inkább állat, mint ember, bár azt sosem állítottam, hogy ténylegesen valami földi teremtmény. Már akkor elég elrettentő példa volt, ahogy az erdőben próbáltuk befogni, miközben igazából ő sem menekült, hanem próbált levadászni minket és az éppen ott táborozókat. Falánk egy jószág, és az életben nem lehetne lebeszélni arról, hogy ne egye meg a kiszemeltjét, ha éhes. Már pedig ő mindig éhes. Amint szagot fogott, megiramodott, és mint valami eszeveszett buldózer, úgy rongyolt állt a cirkusz lakókocsijai között, sátrai mellett, hogy megtalálja a desszert illatának forrását, Katnisst. Borgan nem egy észlény, de azt ő is tudja, hogy van, akitől jobb tartani a távolságot, így bár belép Jenniris sátrába, a medencéhez ő sem lép. Nem biztos, hogy a majd 200 kilós, koszos, büdös fél zombit is magával rántaná a szirén, már csak azért sem, mert azért ő sem eszik meg bárkit, de látta már milyen alattomos egy nőszemély. Na meg, Katniss el sem bújt még akkor, és látomást, jobban lekötötte az éhező bohócot a finom falat, mint a sátor úrnője. Nem is szarakodott sokat, varacskos disznó módjára üvöltve kezdett a lány felé rohanni, meglehetősen gyorsan az alkatához képest. Anno, mikor még szabadlábon volt, és még volt némi agysejtje, színes, robbanó, félvakságot és kábultságot okozó lötyiket dobált a menekülőkre, hogy előbb elkapja őket. A füstben ő sem látott sokat, de a légzőrendszerét aligha zavarta meg. Szerencsére itt már nem volt lehetősége ilyeneken kísérletezni. Más különben már mi sem élnénk. Az ujjakat is gyűjtötte, megtaláltuk nála és a roskadozó, erdőbe száműzött lakókocsijában. De ez már egy másik történet... Őszintén szólva még izgatta is a menekülő lány reakciója, akár vadászkopót az űzött vad, nem csoda hát, hogy nagy hévvel indult utána, mégha egy ponton Katniss le is hagyta. A nagy hangzavarra, mégha nem is azonnal még Jennirist is kidugja fejét a vízből kíváncsian körbe pillogva, de mivel a medence környékén senki sincs, a hidegbe meg nincs kedve kimenni, így vissza is bukik. Katnissnek pedig nagy szerencséje volt, mert sikerült átvernie az őrült bohócot, aki röfögve sietett tovább át egy másik sátorba, türelmetlenül, attól félve, hogy megszökik előle a sült galamb, ami egészen a cirkuszig repült, csak neki, csak most. Csakhogy a zajongás nem csak a szirént ébresztette fel. Katniss sikolya más szörnyeket is felriasztott álmából. Már pedig ha Rowan bácsi nincs itthon, nehéz megállni, hogy ne szadizzák, akiről úgy sem tudok ugye. Ji-Woon pedig élt is a lehetőséggel, ha már jelenlétemben úgy is korlátok közt kell éljen. Hagyom én néha őrültködni, de azért még is csak én vagyok a főnök, nekem itt ne lógjanak belek reggel sehol se, és ne sikongassanak szanaszét kínzott emberek, köteleken lógva. Azért persze a bohóctól ő is tartott, így igyekezett nem útjába kerülni, de a függöny mögött reszkető leányzót így is hamar kiszúrta. Oda is lépett szép halkan, de már most fültől fülig érő vigyorral, majd elrántva a függönyt, egyből átnyúlt a lány válla felett, hogy kezét a lány már száját befogó kezére szorítsa, ezzel is biztosítva, hogy ne hallja meg a bohóc, ha sikoltana. Másik kezével pedig derekánál karolta át. - Sssh! Naneun dangsin-eul haechiji anh-eul geos-ibnida. - suttogta a rémült lánynak, miközben rájött, hogy nem biztos, hogy amaz értette is, de mivel ő vérbeli koreai, és igazából itt senki nem ad neki angol leckéket, így önmagától kell tanulnia, ami megy, csak nehezen, így ösztönösen beszél anyanyelvén. - Öhm... Én... nem bántani... téged... - vigyorgott, noha ezt háttal Katy aligha láthatta. - Jönni megmenteni csúnya bácsitól, ok? Nem sikít, ugye? - hajolt füléhez, hogy olyan halkan suttoghasson, hogy csak a lány, de senki más lehetőleg ne hallja, mert az őrült bohóctól ő sem biztos, hogy megtudná védeni. Sőt még magát sem. Persze esze ágában sem volt megkímélni a kínoktól a lányt, éppen csak a maga módján szeretett volna vele szórakozni. Ha viszont Katniss rábólintott, Ji levette kezét a lányéról, és ha esetleg még felé is fordult, ő barátságosan elmosolyodott. Elmutogatott maga mögé. - Nae teuleilleolo oseyo. - mutogatott kifelé a sátorból. - Gyere velem a lakókocsihoz... lakókocsiba... enyémbe. - tette kezét mellkasára, mert még mindig nem volt biztos benne, hogy amit akart azt jól eltudta mondani Katynek. Én félúton voltam odafelé, bár nyilván a gázra tapostam volna, ha tudom, hogy Katniss egyik bajból a másikba esik.
Ha tudtam volna, hogy az a rusnya bohóc szabadon van engedve, akkor valószínűleg eszembe nem jutott volna soha ide jönnöm, de már nincs mit tennem. Különben is azt mondta Rowan, hogy bármikor jöhetek szívesen lát, akkor meg nem is igazán értem, hogy miért van szabadon az a szörnyeteg. Oké, túl késő van most, valószínűleg nem gondolta volna, hogy éppen ejfélkor fogok betoppanni hozzá, de csak most sikerült meglógnom és az volt az egyedüli reményem, hogy itt találom majd. Nem mintha tudnám, hogy ez-e az otthona amúgy, de nagyon jó lenne ha valahonnan mégis felbukkanna, mert az a morgó valami éppen rám feni a fogát. Nem akarok meghalni, főleg úgy nem, hogy egy fenevad faljon fel. Soha életembe nem éreztem még ekkora félelmet és tehetetlenséget sem. Miközben meghúzva magam egy függöny mögött igyekszem tenyeremmel megakadályozni, hogy bármiféle neszt is hallassak magamból, elgondolkodok azon, hogy vajon az mennyire fájna egyáltalán ha megaharap és mennyi lehet annak az esélye, hogy túl éljem azt, ha rám talál. Hogyan fogok egyáltalán innen ki jutni? Ha Rowan nem fog jönni, akkor minden bizonnyal hosszú éjszaka elé nézek. Az egész testem remeg, és újra meg újra megbánom azt, hogy nem fogadtam szót a nagybátyámnak, mert sokkal kellemesebb lenne a meleg ágyamból várni, hogy ránk reggeledjen. Az itt létem célja az lett volna, hogy megszabaduljak egy bajtól, de semmiképp sem az, hogy egy újabba keveredjek. Márpedig jelen állás szerint jó nagyban vagyok, és még csak a kiútat sem látom. Bár egyáltalán nem vagyok hívő, de mégis magamban legalább háromszor egymás után is el mondom a miatyánkat, mert bizony itt most csak valami felsőbb hatalom az, ami megmenthet. Bár nem hallok már semmit, mintha a bohóc nem is lenne a közelben, de mégsem merek megmozdulni csak tovább várok, bár én magam sem tudom mire. Mégis váratlanul ér mikor valaki a kezét a sajátomra téve akadályoz meg abban, hogy bármiféle hangot is ki tudjak adni, pedig a sérült kezem igencsak fáj. Megszeppenve válok mozdulatlanná, a pánik viszont egyre nagyobb rajtam, főleg amikor a fülembe kezd suttogni valamit, egy számomra ismeretlen nyelven. Nyelek egyet és szabad kezemmel megpróbálom lehámozni a kezét a derekamról. Örülök azonban annak, hogy azt, amit az imént mondott megismétli angolul is, bár nem tökéletesen, de értem, hogy mit szeretne mondani. A kérdés csupán az, hogy mennyire bízhatok benne. Óvatosan rázom meg a fejem a kérdésére, mert eszem ágában sincs sikítani, hogy a bohóc meghalljon, és örülök annak, hogy valaki végre a segítségemre sietett. Amint le veszi a kezét az enyémről, én is szabaddá teszem a szám és félve fordulok meg, hogy láthassam ki az, aki segíteni akar nekem. Egy koreai emberke, akit azt hiszem, hogy láttam már a múltkor is, de nem vagyok biztos benne. Viszont a mosolya igazán barátságosnak tűnik, így meg sem fordul a fejemben, hogy bármi rosszat is akarna velem tenni. Jelenleg meg nem igazán van más, aki ki húzhatna ebből a bajból. - Veled megyek. - suttogom én is, miközben még bólintok is, ha esetleg nem értene meg. Remélem, hogy abba a lakókocsiba nem talál ránk a bohóc. - Tudod, hogy hol van Rowan? Vele kéne beszélnem... - még mindig halkan beszélek, bár nem tudom, hogy mennyire ért, közben utána lépkedve nézek folyamatosan a hátam mögé, hogy meggyőződjek arról, hogy nem jön utánunk senki. Csak érjünk végre valami biztonságos helyre.
Borgan veszélyes volt és egy igazi zabagép, ám éppenséggel Ji-Woon sem volt egy ártatlan bárány, lévén, hogy úgy kellett befognunk anno, mint egy veszett kutyát. Dallamos hangja, barátságosan huncut tekintete és elég szép felsőteste mögött egy komplett szociopata volt. Őrült mások fájdalmának és komolyan hitte, hogy amit ő csinál, igazi művészet. Egy újító zenésznek tartotta magát, miután kiszakadt egykori bandájából úgy, hogy rájuk gyújtotta a stúdiót. A mai modern keverőkkel olyan - egyébként tényleg egészen ügyes - mixeket alkotott emberi hörgésből, sikolyokból és sírásból, hogyha nem tudnád, hogy a te halálod hallod épp vissza, nem is mindig jön le, hogy itt valaki bizony tényleg vért izzadt a szó legszorosabb értelmében. Nem volt erősebb Borgannál, de fürgébb és sunyibb volt, ami kellően veszélyessé tette. Pláne, hogy sikerült elkapnia Katnisst, aki lelki könnyedséggel sétált csapdájába. Míg Borgan továbbra is töretlenül kereste ma esti két lábon járó desszertjét, Ji-Woon kijátszotta a dagit és elvitte saját lakókocsijába Katnisst. Maga a lakókocsi külsejéhez képest egészen modern és rendezett volt, amin érzékelhető itt-ott a koreai, avagy a kpop stílus, amit lényegében ő is képviselt. Az alapvetőkön túl pedig volt még egy drága kis zene keverő gépe és egy szíjakkal ellátott széke, ahová is helyet kínált Katynek. - Csüccs. - mosolyogta, a kérdésre pedig, amit Kat feltett, heves bólogatásba kezdett. - Hamarosan jön... addig én vigyázni rád. - mutatott rá, majd elfordulva láthatóan nagy ügyködésbe kezdett a gépen. Nem ült le, csak előre hajolva állítgatott ezt azt, illetve kattintgatott. - Dangsin-eun eum-ag-eul joh-ahanayo? - pillantott hátra kérdőn a lányra. - Zenét... Szeretni? K-pop? Hm? - biccentett a hangfalak felé. - Ülni le oda, én pedig addig zenét állítani. Borgan nem szereti K-poppot, elmenni messzire, hogy ne hallja... - legyintett az ajtó felé, mint egy jelezvén, hogy a zene hallatán majd még nagyobb biztonságban lesznek a bohóctól. Na ja. Tény, hogy a mi Gacynk nem kedveli se a műfajt, se a csávót, de a zene és főleg a hangereje nem is azért van, hogy elriassza őt. Hanem, hogyha majd nekilát Ji-Woon a "játéknak", ne hallják meg Katyt. Függetlenül a lány válaszától, mert hát nem is amiatt kérdezte, bekapcsolta egyik eredeti régi számuk, bár még nem olyan hangosan. Mindeközben én is megérkezem a cirkuszba letudva azt a parányi tisztelet adást Travis felé, ha már megtanított erre-arra. Azért szörnyeteg én sem vagyok, a sok szarság ellenére, amit okozott, és amivé neki köszönhetően váltam, nem felejtem el, hogy azért jót is adott. És itt nem a 69-ről beszélek. Ami először feltűnik belépve a bejáraton, hogy Miriam az egyik kocsi tetején és nagyon figyel valamit a távolba. Ezek szerint Borgan én "dolgozik", és volt látogatónk. Nagyon helyes. Cale szólna, ha jönne, Travis pedig magára vetett, ha titokban jött, meg is lett a vége. Legalábbis míg el nem kábította az embereim, a jót tét lelke... Roman pedig jelenleg elzárva és jó helyen. Szóval bárki is az, biztos megérdemli, hogy Borgan megcsócsálja. Fütyülve indultam el a lakókocsim felé. Úgy terveztem mára elteszem magam, úgy sincs már más dolgom. Így elindultam a lakókocsik felé.
Bár először megijeszt a koreai fiú, aki olyan sunyin termett a hátamban, de végülis szembe fordulva vele már egyáltalán nem tűnik olyannak, akitől félnem kéne. A bohóchoz képest legalábbis sokkal normálisabb kinézete van, meg a barátságos mosolya is valami olyasmi érzést kelt bennem, hogy bízhatok benne. Vagyis muszáj bíznom, hiszen úgy tűnik, hogy rajta kívül senki nincs most itt, aki megmenthet. Nagy valószínűséggel pedig ismeri is elég jól ezt a helyet ahhoz, hogy tudja hová kell mennünk ahhoz, hogy Borgan ne találjon rám és faljon fel. Nem tervezek még meghalni, így ha egy aprócska remény is van arra, hogy túl élhetem ezt a bizar helyzetet, akkor igenis élek vele. Lábujjhegyen, még mindig remegve követem őt, időnként vissza vissza pillantva, de teljesen csak akkor nyugszom meg, amikor elérjük azt a lakókocsit, ami bizonyára az otthona lehet a megmentőmnek. Megkönnyebbülve sóhajtok fel, majd nézek körbe a kocsiba, ami igazán hangulatosan van berendezve, de mégis csak egy helyben állva, toporogva töprengek azon, hogy vajon ennek a valakinek mi lehet a szerepe itt. Sajnos mindent nem tudtam megjegyezni azokból, amiket Rowan a múltkor mondott, egyedül a bohóc maradt meg, és az is csak azért, mert egy hajszálon múlott, hogy nem lettem az eledele a felelőtlenségem miatt. Ahogyan most is, bár nyílván ha tudom, hogy nincs bezárva, akkor még a környékre sem jövök. Mindegy is ez már, hiszen úgy tűnik most már biztonságban vagyok, aztán meg valahogy majd csak sikerül haza is jutnom. Gondolom a bohóc egyszer elfárad és elalszik vagy valami. A furcsa kinézetű ember szavai azonban egy kicsit mégis megnyugtatnak, mert ha Rowan nemsokára tényleg vissza ér ide, akkor Ő majd biztosan bezárja azt a szőrnyeteget, ha megtudja, hogy itt vagyok. Legutóbb is Ő mentett meg tőle, biztosan most sem hagyná, hogy baj legyen. - Oké...hát akkor itt megvárom. - bólogatok, majd egy kicsit közelebb merészkedek hozzá, a válla felett leskelődve, hogy mit is csinál épp. Nem igazán tudom hová tenni azt, amivel foglalkozik, így ettől még kíváncsibb leszek, majd fel vonom a szemöldökömet, ahogy hátra nézve rám, ismét az ő fura nyelvén próbál mondani valamit. Még a fejemet is megvakarom, de szerencsémre rá jön, hogy egy kukkot sem értek a szavaiból és megpróbálja újra elmondani gondolom ugyanazt érthetőbben is. - Zenét? Á, értem. Zenét akarsz rakni. Oké...én szeretem. - mosolygok rá bólogatva, hiszen zene hallgatás közben valóban jobban telik az idő. Főleg ha azt Borgan nem is szereti, és így biztosan nem jön majd a közelünkbe. Engedelmesen ülök le a székre, türelmetlenül dobolva lábaimmal, és amint elindul a zene, egy rövid ideig még a füleimet is befogom. Hát nem csodálom, hogy Borgan ezt nem szereti, nekem sem lesz a kedvencem. Mégis úgy vagyok vele, hogy a biztonságunk érdekében elviselem. - Tudod hány óra lehet? Szerinted már el ment Borgan is messzire tőlünk? - nem tudom, hogy ettől a zenétől hall-e bármit is egyáltalán abból amit mondok, vagy ért-e, de végül csak legyintek, és úgy pattanok fel a székről. - Nem szeretek sokáig egy helyben ülni. - a lakókocsi ablakához lépek, és elhúzva annak a függönyét sóhajtok egy nagyon. Nem látok odakint semmit a sötétségen kívül. Igazán kellemes ebben a lakókocsiban lenni, de most már jó lenne ha Rowan végre megérkezne vagy valami. Nem akarok egész éjszaka itt maradni.
Ha Ji-Woon valakivel kedves volt, mindig hátsó szándék vezérelte, és az is általában a másik halálával végződött. Bár itt hála nekem alaposan lecsökkentek áldozatai száma, azért így is akadt, mikor kijátszott. Mondjuk mikor épp nem voltam a cirkuszban. Most is ezt használta ki. Borgan ámokfutása pedig még kapóra is jött, mert annak ő sem örült volna, ha a zombi bohóc közben felfalja az egyetlen betolakodót. Hónapok óta nem is voltak erre cirkuszt rongálók, pedig a maradványokat is szépen elszokta tüntetni a szörnyetegünk. - Nem nézni! Visszaülni! - hessegette el válla felett egyik kezével a lányt, mikor amaz kíváncsiskodni kezdett, mert ugyan semmi gyanúsat nem csinált a zene állításon kívül, nem örült neki, hogy Katy ennyit ficereg. Szerencséjére(?) már én is beértem a cirkuszba, igaz, az nekem nem mondott sokat, hogy Ji-Woon már megint bömböltette a zenéjét. Talán pont akkor sétálok el a lakókocsi előtt, mikor a koreai sorozatgyilkosunk hátulról elkapja Katyt a száját is befogva és visszaerőszakolja a székbe, miközben koreaiul morogni kezd valamit. Ő is látott, ezért sem szerette volna húzni az időt. Ha a lány a székben is sikongatott, adott neki egy pofont, majd igyekezte beleszíjazni, hogy ne tudjon mocorogni. Borgan addigra feladva a keresgélést, szomorúan visszaballagott a ketrecébe egy félig megevett mókus rágcsálva, így őt az orosz balta dobáló hölgyeményünk vissza is zárta. Én még a közelben voltam, de már nem sokáig, így ha Katy nem küzdött azért, hogy meghalljam, de legalább is az életéért, hogy Ji-Woon ne bánthassa, akkor bizony nagy bajban lesz. Ráadásul én rá sem fogok jönni, mert azért a mi zenészünk sem volt olyan amatőr holttest elrejtő. Borgannek meg mindegy, hogy él vagy hal, amit a szájába vesz. Ji-Woon sem hagyta volna elszökni Katyt, ráadásul jó kondiban is volt, de se a szíjak nem voltak már olyan erősek, és a kis hely miatt a srác se nagyon tudott volna ugrálni. Az ajtó ugyan zárva volt, de csak el kellett fordítani a rajta lévő lakatot. A zene viszont a sikoltást is sokszor jól elnyomta.
A lakókocsiban már sokkal nyugodtabbnak érzem magam, szerintem Borgan ha akarna sem férne be itt az ajtón, ez pedig csakis jót jelenthet rám nézve, bár nem tagadom, kezd egyre furcsábbnak tűnni ez a férfi. Főleg mikor rám szól, hogy ne nézzem, azt amit csinál, mintha valami nagyon fontos és titkos dolgon ügyködne épp. Egy váll rántással lépek végül hátra, bocsánatkérően nézve rá, amit valószínűleg Ő nem is láthat, mert túlságosan bele van merülve az elfoglaltságába, én meg a kényelmetlen széken ülve töprengek el azon, hogy ki az az elvetemült, aki egyáltalán végig tud hallgatni egy ilyen zenét? Nem is csoda, hogy még annak a rusnya bohócnak sem tetszik, ha például meghívnának egy házi buliba, ahol ilyen zene szólna, egészen biztos, hogy messzire menekülnék tőle. Mégis úgy vagyok vele, hogy a biztonságom kedvéért elviselem, csak épp egy helyben ülve kezd egyre unalmasabb lenni. Bár általában szeretek semmit sem csinálni, de most még az is unalmasnak tűnik. Még ásítok is egyet miközben az ablakhoz lépek, hogy fel mérjem a terepet, mert arra gondoltam, hogy ha a bohóc már nincs itt, akkor simán le is léphetnék innen aztán meg majd vissza jövök valamikor máskor. Ekkor viszont megpillantom Rowant, boldogan még a tenyerem is össze csapom, de nincs lehetőségem bármit is tenni, hogy a tudtára adjam, hogy itt vagyok, mert a koreai, nem csak a számat fogja be, de még el is rángat az ablaktól. Idegesen kezdek kapálózni és közben rá jövök arra is, hogy a férfinek talán egyáltalán nincsenek is jó szándékai velem. Sikítva próbálok felállni a székről, ahová ezúttal erőszakkal ültetett le, de a pofon váratlanul ér és megértem, hogy jobban járok, ha csendben és nyugton maradok. Az ajkamba harapok, miközben egy könnycsepp kibuggyan a szememből és csak rémülten nézem a leszíjjazott kezeimet. Most aztán jó nagy bajban vagyok. - Átvertél. - a hangom ezúttal sokkal halkabb és a csalódottság is kihallatszik belőle, bár ez valószínűleg a fogvatartómat aligha érdekelheti. Idegesen kezdek dobolni a lábammal, halkan számolok tízig, hogy lenyugtassam magam egy kicsit és közben próbálok erőt venni magamon, mert bár nem tudom, hogy mi a szándéka velem, de semmiképp sem szeretném, hogy bántson. Tudom, hogy semmi mást nem kell tennem csak valahogy eljutnom az ajtóig, hogy Rowan meghallhassa, hogy itt vagyok. Biztosan nem fogja hagyni, hogy bajom legyen. Legalábbis Ő az utolsó reményem. Bár nem szólalok meg, mert nem akarok egy újabb pofont kapni, az előző miatt még mindig ég az arcom, de azért nyugtalanul kezdek ficánkolni, és nagy meglepetésemre az egyik kezemet szorító szíjj ki is csatolódik. Remegve nézek körbe, de még mindig mozdulatlan maradok, hogy a koreai véletlenül se vegye észre, hogy az egyik kezem szabad, majd megvárom amíg egy kicsit legalább elfordul tőlem, és kapkodva kezdek a másik kezemet szorító szíjjal babrálni, hogy azt is ki tudjam szabadítani. Amint sikerrel járok ismét fel pattanok a székről és el kapok egy üveg poharat, ami egy kis szekrényen pihen és gondolkodás nélkül dobom azt neki a férfinek, reménykedve, hogy eltalálom. Tudom, hogy nincs időm gondolkodni, vagy bámészkodni, így csak az ajtóhoz rohanok - szerencsémre azért nem egy igazi házban vagyunk -, és az azon lévő lakatot próbálom elfordítani, bár a kezeim remegnek, borzasztóan félek, így nem is igazán sikerül. Mégsem adom fel, de közben a másik kezemmel is dörömbölni kezdek az ajtón, abban bízva, hogy Rowan még mindig valahol a közelben van és meg fog hallani, és, hogy a koreai nem öl meg előbb a lázadáasom miatt.
Bár a kocsi szűkös, jobb híján nincs is szem előtt semmi fegyverhez hasonló, Ji-Woon nem esett kétségbe, hogy a lány el tudna szökni. Legutóbbi áldozata sem tudott, bár azóta sokat romlott a szék állapota, amit nyilvánvalóan nem kínzó széknek találtak ki. A zene is elnyomta a lány szökési mozzanatainak zaját, így esze ágában sem volt megfordulni. Éppen készítette elő a kedvenc kis késeit, amivel megkínozni tervezte Katyt, mikor hátulról kobakjának koppant egy üveg pohár, ami a földet érésekor darabokra is tört. A koreai srác is a fejéhez kapott, és egyből térdre esett, sziszegve fogva az ütés helyét, ami ugyan nem vérzett, azért fájt. El is kezdett morogni, bár sokszor bele nyüszögött. Nehezen hitte el, hogy legutóbb majdnem megölt több férfit is, erre most egy kislány akarja kinyírni. Lassan fel is állt és megfordult, hogy Katniss után lépjen és elkapja, lehetőleg a hajánál fogva visszacibálva őt a székbe, el az ajtótól. De ahogy megindult, s amiként Katniss nekiesett az ajtónak dörömbölés címén, amaz hirtelen, nyikorogva megadta magát, s bár a kocsi is megingott kicsit, ahogy mozdultak benne, végül kiesett az ajtó a helyéről, vele együtt pedig nagy eséllyel a rá nehezkedő lány is. Én megálltam pár méterrel odébb a zajra és lassan, némi gyanakvással megfordultam. A zene jól ki hallatszódott, de a korai fiú nem mert elő lépni annak tudatában, hogy meghallhatom őt és ezt az egészet. Lehet, hogy profi bérgyilkos - bár a jelenlegi tapasztalatait tekintve annyira mégsem - itt akkor is én vagyok a főnök, és vele ellentétben nekem itt katonáim vannak. - Katniss? - vonok fel egyik szemöldököm kérdőn, ahogy a neonok fényében próbálom felismerni a lakókocsiból kipottyanó lányt. Bár volt már rá példa, hogy hasonlóan próbált elsunnyogni egy gyilkosságot Ji-Woon, hirtelenjében azt gondoltam, mivel Kat is fiatal, biztosan szereti a koreai poppot. - Nem tudtam, hogy jóban vagytok... - állapítom meg még mindig kissé értetlenkedve, és kissé meglepődve, hogy az énekesünk nem igazán tolja elő a képét. - Mit keresel itt ilyenkor? Borgan kint szaladgál ilyen későn és megeszi, aki a környéken jár. Neked teljesen elment az eszed? És ha elkap? Mit mondok majd kicsi Hansnak, hm?! - teszem csípőre kezem, kérdőre vonva felelőtlensége miatt. Valakinek meg kell dorgálni, ha már ekkora mázlija volt. Nem biztos, hogy máskor is így lesz. - Másrészt viszont... valószínűleg én sem tudnám, hogy itt jártál, hiszen a bohócunknak nem szokása maradékot hagyni, haaa érted mire gondolok... - csapom össze két tenyerem elvigyorodva, fel is nevetve a poénos hasonlaton. - Na gyere... - forgatom szemeim oda cammogva hozzá, és ha netán még a földön hasal, fel is segítem felkarjára fogva. - Cale sem véletlen mindig nappal jön. Sanszosan még az ő embereiből sem maradna semmi, ő meg... még csirkeszárnynak is kevés volt... - csóválom fejem nagyot sóhajtva. Tényleg nagy mázlija van...
A fene sem tudja, hogy hogyan és miből nyerek annyi bátorságot, hogy fejbe dobjak egy férfit, aki épp valamit a késekkel akar csinálni, de örülök azért annak, hogy sikerül jól céloznom, és hogy az pillanatnyilag a földön is köt ki a fájdalom miatt. Nem igazán szeretek bántani senkit, utálok fájdalmat okozni az embereknek, de pontosan tudom, hogy fordított helyzetben talán Ő nem kímélne engem egyáltalán. Kihasználva a férfi pillanatnyi állapotát és azt, hogy fölényben vagyok jelenleg, iradomodok meg az ajtó irányába, abban a reményben, hogy a lehető leghamarabb sikerül kijutnom a lakókocsiból, valószínűleg, ha megúszom, akkor soha többé még a környékre sem teszem majd a lábam. A félelem miatt azonban annyira reszketnek a kezeim, hogy még a kulcsot sem sikerül elfordítani, így kénytelen vagyok dörömbölni azon, bár a tenyereimen lévő sebek nem könnyítik meg túlságosan a dolgom. Mégis úgy vagyok vele, hogy inkább az fájjon, mint bármi más, amit ez az ember készül tenni velem. Kétségbeesetten nézek vissza a fogva tartóm felé, aki épp abban a percben tápászkodik fel, így még vadabbul kezdem püfölni az ajtót, ami - mintha a nem létező istenek akarata lenne -, hírtelen zuhan ki és vele együtt én is. Fájdalmasan szisszenek fel, és mormogok is valamiféle káromkodást a bajusszam alatt, közben pedig óvatosan ülök fel és nézek vissza a lakókocsi irányába felkészülve arra, hogy az odabent lévő mikor veti majd rám magát. Nem látok azonban még csak mozgást sem, ellenben meghallom a Rowan hangját, ami hatalmas megkönnyebbüléssel tölt el, és bár nem tudom, hogy az a koreai mennyire tart tőle, de valamiért az az érzésem, hogy nagyon, mert minden bizonnyal az lehet az oka, hogy nem merészkedik elő. Jobb is, ha ott marad ahol van. - Csakhogy itt vagy! - nem is tudom, hogy valaha örültem-e még ennyire bárkinek is, mint jelenleg neki örülök. Az a pszichopata odabent ki tudja mit akart művelni velem. Egyáltalán minek kell ilyen embereket egy cirkuszban tartani? Komolyan olyan ez az egész, mintha valami hülye álomba csöppentem volna, amiből nem tudok felébredni. Pedig nagyon is ébren vagyok. - Igazából mi nem vagyunk jóban. Az a mániákus odabent átvert engem és... huh... fogalmad sincs mennyi kalandban volt részem, amig rád vártam. - pislogok felé nagyokat, majd óvatosan a homlokamhoz kapok, mikor eszembe juttatja, hogy a bohóc a legnagyobb veszély talán itt. Miatta kezdődött minden, és én szinte meg is feledkeztem róla. Remélem, hogy Ő sem mert elő jönni. Óvatosan nézek körbe, még mindig az ajtón ücsörögve, de nem látok egyenlőre semmilyen veszélyt. - Én csak... azt mondtad, hogy bármikor szívesen látsz. Honnan tudhattam volna, hogy épp most nem leszel itt? Szerettem volna veled beszélni valamiről, de annyi minden történt közben, hogy már én magam sem igazán tudom, hogy mi a fészkes fenét keresek itt. Ugye ha te itt vagy Borgan sem fog ide jönni? - nehéz lenne eldönteni, hogy haragszik-e rám épp vagy csak úgy tesz, de igazából nem is az számít. A múltkor azt amúgy is bebizonyította már, hogy Ő egyáltalán nem olyan gonosz, mint amilyen furán kinéz. Már nem is félek tőle, bár attól még nem gondolom, hogy normális lenne bármi is körülötte. - Nem terveztem az a micsoda vacsorája lenni. - rázom meg a fejem és még mindig nem értem, hogy hogyan létezhet az a bohócnak nevezett akármi, viszont ami biztos az az, hogy soha többé nem szeretnék vele találkozni. Semmilyen körülmények között. A segítségével végül felállok, szisszenek is egyet, mert most érzem azt is, hogy a lábam mennyire fáj, de az mégis semmiségnek tűnik még mindig ahhoz képest, ami történhetett volna. Vagy, amit a dilis főnököm csinált velem. Sóhajtva hajolok egy kicsit előre, hogy le paljam a nadrágomat az ujjatlan kesztyűs kezemmel, majd a főnököm nevét meghallva, hírtelen egyenesedek ki. - Jajj...Ő nem tudja, hogy itt vagyok. Légyszi ne is mondd el neki, rendben? - pislogok rá ismét, majd újból vissza nézek a lakókocsi irányába, ami nem olyan rég még annyira rémisztő hely volt. Végül egy nagyot nyelve, sántikálva megyek át inkább a Rowan másik oldalára, hogy ha az a koreai úgy döntene, hogy ki jön onnan, akkor később érjen el engem. - Nem tudom egyébként, hogy tudod-e, de... itt nem csak Borgan az aki veszélyes. Az odabent lakó nem volt túl kedves vendéglátó ami azt illeti... - mutatok a lakókocsi irányába egy fintor kíséretében, és hiába tudom, hogy én vagyok a hibás, mert hívatlanul ide jöttem, de akkor sem hiszem, hogy mindenképp ki kéne nyírni minden ide tévedő embert. Nagy mákom volt az egyszer biztos.
Kezdőlap
