Tommy & Dad

....

Néha azt kívántam, bár kicsit könnyebb eset kenne az anyjuk. Nem kellene sokkal, csak egy egész aprócska hányaddal. Olyannak lennie, aki örül, ha felhívom, aki, visszahív ha kerestem, vagy épp reagál egy hülye sms-re. Hiányzott a feleségem, ám neki hiába is bizonygatnám, biztosan megtalálná azt a nem létező részletet, mi szerint az egész érzés pusztán hazugság, és nem tartalmaz semmi valóságot.
Minden esetre meglapogattam fiam vállát szavai nyomán, s még mosolyogtam is egy halványat, aztán megemlítettem, hogy egy jó ideig nem fogom elhagyni az országot.
-Tényleg! Épp eleget voltam távol egyhuzamban… meg aztán arra is gondoltam, hogy a következő alkalommal, akár velem is jöhetnétek...- jegyeztem meg mintegy mellékesen, bár úgy gondoltam lehet kegyetlenség lenne kiszakítani ebből a közegből. A barátai, a zenekar…
Aztán a gitárra tereltem a szót, s nevetés szakadt ki belőlem.
-Nem fogom elfelejteni!
Nem akartam bénának hatni a játék alatt, s reménykedtem benne, annyi azért még van bennem, hogy képes legyek legalább néhány babát ledönteni, s nem csak úgy a semmibe gurigatni a golyókat.
-Nem fogom könnyen adni a győzelmet kölyök! - már nem volt olyan kicsi, akinek hagyni kell, hogy nyerjen. Már igazán megtudott érte küzdeni, és biztosan tudtam, hogy képes lesz megoldani, hogy esetleg ő legyen a jobb, amire lássuk be, sokkal több esélyt látok, mint azt, hogy esetleg én nyerjem a végén bármelyik kört is.
Rengeteg kihagyott játszma akad az életemben, amiről nem tudok elszámolni, de ezt az egyet semmiképp nem akartam kihagyni. Részese akartam lenni a fiam életének. Azt akartam, hogy tudjunk ismét egymáshoz kötődni, és ne csak az a pasas legyek az életében, aki olykor megérkezik, és hoz pár apró meglepetést az útról ahol éppen járt. Apa akartam lenni, és nem egy idegen.
Utolsó szavaira csak bólintottam, s mentem a kocsihoz, hogy aztán beindítsam a motort, majd betápláljam a címet, ahová menni szerettünk volna. No nem azért, mert esetleg nem tudnám, csak épp a lezárások, vagy a dugók elkerülése érdekében. Igaz ez lehetne egy gyenge kifogás is arra, hogy nem emlékszem merre kell menni.
-Remek! Akkor indulás! - kijeleztem, majd beálltam a forgalomba, s reményeim szerint nem ütközünk dugóba, vagy épp sikeresen el tudjuk kerülni az esetleges akadályokat.
Barátnő!!! Hát mennyi mindenről maradtam le?!
-Barátnő? Komoly lehet, ha ezt mondod rá! Helyes lány? - emeltem rá tekintetem, s széles mosoly költözött arcomra, miközben szabad kezemmel egy pillanatra rászorítottam vállára. Örültem neki. Azonban nem kezdtem el faggatni, hogy mi a neve, mit tanul, kik a szülei, és a szokásos szarságok, miket az ember nem egyszer hall másoktól.
Ezek után a következő gondolatom az volt, mit szigorúan megtartottam magamnak…”Remélem nem olyan mint az anyád…”

öltözet

zene

helyszín

-Szuper.-vigyorgok egy nagyot. Egyébként értékelem, hogy a haverokat is szívesen látta volna, de jobb lesz tényleg kicsit kettesben együtt lógni.
-Jó hát... igazából szerintem sem, de drukkolok.-és minden bizonnyal rá is fér, hogy legalább lelkiekben támogassam, hiszen... hát igen tudjuk mindketten, hogy anya milyen tud lenni és mostanában, mintha a szokásosnál is zárkózottabb és keményebb lenne.. bár azt hittem, hogy ez már szinte lehetetlen, de csak rám tudott cáfolni egy kicsit.
A gitárnak tényleg nagyon örülök. Kibaszott jó darab és jól esik, hogy tényleg eszébe jutottam és még az sem tartotta vissza, hogy valahogyan haza kellett juttatnia.
Valahol egy kicsit fura az ölelés, még akkor is ha én kezdeményeztem, de mivel viszonozza, így nem bánom meg végül, hogy engedtem az ösztönös megnyilvánulásnak.
-Tényleg?-pillantok rá kicsit meglepetten a gitárról.
-Az jó lenne. Szerintem mindenkire ráférne, ha egy kicsit itthon lennél.-mondjuk abban nem vagyok biztos, hogy csak úgy pikk-pakk vissza tudja venni az irányítást a kezébe. Szerintem Lita-nak is jót tenne, ha visszakerülne egy rendes férfi példa a közvetlen közelébe.
-Mindenképp. Csak el ne felejtsd, hogy te kérted, hogy mindenképpen szólaltassam meg.-vigyorgok miután elpakoltam és már indulunk is, hogy kicsit a nyakunkba vehessük a várost úgy, ahogy talán még korábban soha.
-Hát nagyon remélem. Rohadt unalmas lenne csak úgy a pályába döngölni téged.-szórakozottan nevetek egy jót. Mondjuk már rég jártam bowling pálya közelébe, szóval nem kizárt, hogy az első pár próbálkozásnál nem találok el semmit. Na mindegy... az arcoskodás azért nem maradhat el.
-Úgy tudom megvan még, de majd a kocsiban rákeresek biztos, ami biztos, mert már egy ideje nem voltam ott.-megvonom a vállam és amint a kocsihoz érünk berakom a csomagtartóba a holmim, hogy ne kelljen majd mindent magammal cipelnem a pályára.
Ahogy beülünk a telefonon le is ellenőrzöm a helyet.
-Ja. Fasza. Megvan még úgyhogy mehetünk oda.-bólintok egy nagyot és visszacsúsztatom a készüléket a zsebembe.
-Képzeld. Híreim vannak. Van barátnőm.-vigyorgok rá. Nem tudom mennyit sejthetett arról, hogy egyébként milyenek voltak a 'randizási' szokásaim, de azt tudhatta, hogy még egy lányt sem mutattam be ezzel a titulussal.

     Tommy & Dad

....

Tudtam, nem pótolhatok semmit azok közül az elvesztegetett évek közül, miket a gyerekeim, és a családom nélkül töltöttem el, s főleg a munkámnak éltem.
Minden megmarad, és a lista egyre hosszabbra rúgott. Néha úgy éreztem, nekem meg kellett volna maradnom agglegénynek, és senkit sem bosszantana, ha több időt vagyok az irodában, mint sem odahaza.
Ezer meg egy féleképen képzeltem már el az életem, ám még is folyamatosan ahhoz lukadtam ki, hogy bizony így volt a leghelyesebb, hisz mindent tudtam biztosítani a családom számára, amit megérdemeltek.
Azt meg végképp nem tehettem meg velük, hogy rángassam őket magammal, akárhányszor valahova messzebbre szólít el a kötelesség, a minka, mit bízhatnék talán másra is, ám a maximalizmus, s a tudat, hogy mindent meg kell tennem a tökéletesség érdekében, nem hagyott nyugalmat számomra.
Szavaira elmosolyodtam, s finoman meglapogattam lapockáját.
-Rendben! Akkor marad a bowling. - örültem, hogy nem akarta a barátait is magával hozni. Kicsit ketten lenni, kicsit minőségi időt eltölteni vele. Valami olyasmit véghezvinni, amit már nagyon régen nem tettünk.
-Nem hinném, de ne legyen igazam! - zavartan megdörgöltem tarkómat, bár reményeim szerint, azért fog érni valamit a jelenlétem, és nem megint a szokásos szarságot fogom a nyakamba kapni, mint szinte minden egyes alkalommal.
Mikor aztán kinyílt a csomag, és előkerült a gitár, elégedett mosoly költözött képemre, míg figyeltem reakcióit, s persze szabadkoztam, nehogy véletlen ugyan olyan reakciót csaljak elő belőle, mint általában az anyjából szoktam egy-egy ilyen cselekedettel.
Ölelése egy pillanatra meglepett, de nem maradt viszonzatlan.
-Örülök!- megengedtem egy mosolyt, s mikor véget vetett az ölelésnek, én magam is úgy tettem. Sosem voltam az a nagy ölelkezős fajta, ám abban a pillanatban jólesett a gesztus.
-Igyekszek több időt otthon tölteni. Reményeim szerint, az elkövetkezendő időszakban ez meg is fog valósulni, és maradok az országban. - morogtam az orrom alatt, miközben ő kicsit jobban megnézte a gitárt, majd visszapakolta a helyére, aztán mikor felkapta a vállára, mosolyom ottmaradt a képemen.
-Remélem majd megmutatod egyszer hogy szól egy hozzáértő kezei alatt! - közben megindultam, majd elnevettem magam szavai hallatán.
-Talán egy picit berozsdáltam, de tuti tartogatok meglepetést a számodra! - jókedv költözött rám, s bíztam benne kitartó lesz, s egész este meg is marad, s kegyeiben tart majd ezaz érzés.
Rettenetesen hiányoztak már mindannyian, s be kell vallanom kicsit csalódott voltam minden alkalommal, mikor hívtam Angie-t és választ nem kaptam a keresésre, sem pedig az üzenetekre, pedig jó néhányat küldtem neki az eltelt hónapok alatt.
-Még mindig megvan az a hely, ahová régen jártunk, vagy azóta nyílt egy másik amit jobban szeretsz?- megindultam kifelé, s ha úgy jött ki a lépés, tartottam számára az ajtót, míg kilépett, s úgy indultam meg az autóm irányába.

öltözet

zene

helyszín

Igazából hiába voltunk keveset együtt valahogy sosem tudtam igazán haragudni apára a jelenlétének hiánya miatt. Viszi a céget a hátán, ami egy nap az én örökségem lesz és megad nekünk mindent, amire csak szükségünk lehet. Persze.. kurva nagy ár ezért cserébe, hogy jóformán telefonhívásokból áll a kapcsolatunk, de hogy hiányozna valaki, aki sosem volt igazán jelen. Másokkal ellentétben, én viszont értékelni tudom, amikor végre akad egymásra időnk.. én megbecsülöm, amikor itt van.
-Biliárdban még mindig pusztulatosan fos vagyok, de a bowling jól hangzik. Nem.. öhm... jobban örülnék, ha egy kicsit csak ketten lennénk.-vallom be neki miközben hátrafelé megyünk.-Eleget nézegetem a képüket egyébként is.-viccelődök.
Sokkal könnyebb vele, amikor nincs egyben az egész család. Anya szerintem zsigerből bassza az ideget mindenkibe és amiért most elnézően megveregeti a hátamat, azért egy családi ebéden már szúrós pillantásokat kapnék. Mondjuk nyilván ebben az is benne van, hogy most éppen nem egy puccos étteremben vagyunk, ahol ez nem kifejezetten lenne tolerálható.
-Hűűű... de durva. Anya biztos.... boldog lesz.-a hangom a végére elbizonytalanodik egy kissé. Sokszor igyekeznek leplezni a kettejük között lévő feszültséget, de nem vagyok vak. Tudom, hogy ők sem boldogulnak túl jól. Talán ez az időszak majd számukra is jövedelmező lesz... vagy nem és kitör a harmadik világháború..
-Na mindegy. Én örülök.-teszem hozzá gyorsan miközben az ajándékomat bontom. A tokból már biztos vagyok benne, hogy mi is lesz az, de a cipzárt kihúzva elkerekednek a szemeim a gitár láttán és széles mosolyra húzódnak az ajkaim.
Egyelőre nem veszem ki csak félig tátott szájjal hallgatom mielőtt felegyenesedek és közelebb lépve hozzá megölelem és tenyeremmel megveregetem az öregem lapockáját.
-Semmi gond, apa.-hiába nem kért bocsánatot, valahol éreztem valamiféle bűnbánatot a hangjában, hiszen már előre szabadkozott, hogy miként raktározom el magamban az általa tett gesztust. Külön piros pont jár, hogy zenével kapcsolatban jutottam az eszébe.
-Kösz, apa.-engedem el végül az ölelésből és most már felveszem a pulóverem, mert kezd leereszteni a testem a koncert után.
-Te is hiányoztál ám nekünk. Főleg nekem... végre helyreáll a nemek egyensúlya.-elég volt a női uralomból a Kershaw házban. A csomagolást a kukába gyűröm és néhány másodpercre azért kiviszem a tokból a gitárt, hogy alaposabban szemügyre vehessem.
-Nagyon jól néz ki.-dicsérem meg a választását mielőtt visszahelyezem a helyére és a cipzárt rázárva a vállamra kapom a tok pántját. Nem akarom itt hagyni remélve, hogy a többiek majd elrakják a furgonba, Eddie-n kívül senkire nem bíznám rá, de most őt sem szeretném megkeresni, mert csak az időt rabolnám ezzel.
-Na menjünk, öreg. Le kell alázzalak bowlingban.-nevetek finoman meglökve a vállát az enyémmel.

     Tommy & Dad

October

Boldog voltam, hogy velem akart időt eltölteni. Örültem, hogy nem akart lerázni, és nem gondolta cikinek az apja jelenlétét. Be is vallhatnám, mennyire izgultam azzal kapcsolatban, hogy mit fog hozzám szólni, ám reményeim nem foszlottak szerte, így elkönyvelhettem magamnak, hogy örömmel fogadott, és lehet rá egy minimális esélyem, hogy erre az időszakra tökéletes apa próbáljak lenni, és nem egy munkamániás fazon, akinek sokkal fontosabb a munkája mások szerint, mint a családja.
-Remek! Akkor kitalálhatunk valamit! Tudod, akad pár dolog, amit már nagyon rég nem csináltam, és… arra gondoltam, elmehetnénk egyet bowlingozni… vagy biliárdozhatnánk…  persze ha van kedved hozzá! Ha gondolod, jöhetnek a srácok is! - javasoltam, s közben mentem vele az öltözőhöz, s beszélgettünk útközben.
Őszinte reakciójára elnevettem magam, s meglapogattam vállát, mint egy jelezve, semmi baj a szabadszájúság miatt.
-Még nem tudom pontosan. - egy pillanatra elgondolkodtam, vajon akad e valami beütemezve, ám nem jutott eszembe semmi egetrengető. - Most egy darabig biztos itthon leszek. - elmosolyodtam, s igyekeztem tovább gondolkodni, vajon mi lesz a következő tervezet, ám az összes határidőnaplóm bent maradt az autóban, s mellé még a céges telefonomat sem hoztam magammal, elvégre nem akartam munkával foglalkozni ezen az estén.
-Pár hónapig biztos itthon maradok. - odabent csendesen figyeltem, miképpen kezdi el kicsomagolni az ajándékot, s meglehet egy kicsit hevesebben dobbant a szívem miatta.
-Kibontod, és megtudod! - türelmesen várakoztam. Nem akartam elmondani, hogy egy gitár van benne. Egy gitár, ami szép lassan a felszínre keveredhet a csomagolás alatt.
Igaz, nem értettem hozzá, de úgy gondoltam, talán tetszeni fog majd neki egy ilyen is. Úgy gondoltam egy Ibanez is lehet olyan tökéletes, akár csak az, amin játszani szokott, ám ha nem, akkor még mindig ott élt a lehetősége annak, hogy eladja, és az árán vegyen magának valamit, amit jobban tud hasznosítani.
-Még Egyiptomban egy szabad pillanatban találtam egy hangszerboltot… - kezdtem, miután már kinyitotta az ajándékát. - Eszembe jutottál, és ez a nap is… ne hidd, hogy azért hoztam, mert megakarlak venni magamnak… egyszerűen csak eszembe jutottál. Hiányoztál Tommy… és a húgod is…
A feleségem is hiányzott, ám a kapcsolatunk nem állt épp a legstabilabb lábakon. Valahogy úgy éreztem, hiába vettem neki is valami kis apróságot, nem olyan reakciót kapnék rá, ami a valódi értéke lenne a szándékomnak, tekintve, hogy legutóbb a virággal sem azt a célt értem el, mit akartam.

öltözet

zene

helyszín

Persze, hogy volt terv.. az mindig van, de ez nem jelenti azt, hogy ne módosítanék rajta szívesen váratlan felbukkanása miatt. Már nem is emlékszem mikor volt lehetőségem ilyesmire.. talán csak évekkel ezelőtt, hiszen ugyan a családi közös összejövetelek rendszeresek, de anya jelenlétében valahogy egészen más a hangulat. Sokkal feszélyezettebb a légkör és igazából nem tudom mikor láttam apát ennyire... apának.
-Nem, nem... semmi gond... semmi olyan nem volt, amit ne csinálnánk máskor vagy feltétlen szükséges lenne a jelenlétem, szóval... szívesebben csinálnék valamit inkább veled.-ha ez csak annyit jelent, hogy leülünk valahol és beszélgetünk egy kicsit nekem még az is tökéletes. Ki tudja... lehet, hogy van olyan laza hangulatában, hogy még egy sört is iszunk együtt. Kétlem, hogy lennének illúziói arról, hogy azért rendszeresen fogyasztunk a srácokkal, de annyira azért nem vagyok bátor, hogy ezt magamtól be is dobjam neki.
Az egész zsongó környezet számomra jóformán megszűnik létezni és mintha megint csak egy taknyos kisgyerek lennék csak rá koncentrálok. Akármekkora a távolság sokszor közöttünk még mindig vágyok az elismerésére és valahol remélem, hogy egyszer majd megütöm a mércét, amitől majd büszke lesz rám.
Ez a nap csupa meglepetés... váratlanul megjelenik és valamit még hozott is. A kíváncsiság gőzerővel hajt, így már indulunk is hátra, de közben időről időre hátrapillantok rá a vállam fölött követve ahogyan a hazaútról mesél. Valamiért így, hogy tudom, hogy épp csak megérkezett még jobban esik az egész, hogy majdnem az első útja idevezetett, hogy láthasson, hallhasson minket a színpadok.
-Nagyon fasza... mármint tök jó.. örülök, hogy jöttél és köszönöm!-otthon is lehetne, hogy valahogy megpróbálja kiheverni az út viszontagságait, de ő úgy döntött, hogy láblógatás helyett ide jön.
-Ésss mikor lesz a következő út? Vagy most itthon leszel egy darabig?-érdeklődök a zárral babrálva, hogy bejuthassak az ötlözőbe. Csak félszemmel figyelem, hogy utánam jön és közben már az ajándékomat veszem célba, hogy a csomagolásnak nekieshessek minden különösebb finomkodás nélkül. Csak remélni tudom, hogy nem teszek kárt benne legyen bármi is az.
-Mi ez?-kérdezem türelmetlenül, pedig már csak néhány másodpercre lenne szükségem, hogy hozzájussak az ajándékhoz.

     Tommy & Dad

October

Nem szóltam meg amiért csúnyán beszélt, nem emeltem szót az ellen sem, hogy fel volt pörögve. Megértettem.
Igaz én magam elkerültem egy jó ideje az ilyesfajta beszédet, hisz ha akartam másképpen is eltudtam küldeni a másikat melegebb éghajlatra.
Mosollyal képemen figyeltem, s persze megdicsértem őket, hisz valóban jó volt a zene amit játszottak, s tetszett a közönségnek is.
Hallgattam a válaszát, egy pillanatra felszaladt a szemöldököm, hisz válasza elejéből kiérződött, bizony mást akart csinálni, én pedig nem akartam ennek útjában állni, ám úgy tűnik sikerült egy cseppet, vagy talán jobban is mint azt akartam.
-Tudom, hogy a srácokkal terveztél valamit. Nem akartam akadályozni a bulit.- jegyeztem meg, miközben körbe pillantottam, s figyeltem a pultok körül zsongó fiatalságot, s néhány idősebb arcot.
Elmosolyodtam, aztán megemlítettem, hogy hoztam neki valamit, ami az öltözőben várja.
Nem tehettem meg hogy otthagyom, és nem hozok semmit sem. Lita is kapott valami kis apróságot, mit a szobájában fogok majd elhelyezni, ám jobban örültem annak, hogy időben ideértem erre a koncertre.
Már a napját sem tudtam mikor voltam hasonló rendezvényen, vagy épp mikor lazítottam utoljára úgy, hogy nem egy ügyféllel kellett golfoznom, vagy épp beszélgetnem közben a munkáról.
Meglehet felüdülés lenne eltölteni némi időt a fiammal, és nem csak néhány pillanatot, ám azt sem akartam, hogy miattam menjen gajra a programja, mit eltervezett magának.
-Neked bizony! - mosolyom ismét odaköltözött arcomra, miközben követtem őt, hogy bemehessünk az öltözőbe.
Nem akartam neki hazudni.
-Alig néhány órája. Elintéztem pár dolgot, majd jöttem, szóval még friss az élmény. - egy pillanatra elhallgattam, míg elhaladtunk egy hangosabb társaság mellett. - Egész kellemes. Igaz volt némi légörvény hazafelé, de szerencsére profi volt a pilótánk.
Megálltam az öltöző ajtaja mellett, megvártam míg benyit, aztán magam is mentem utána, hogy aztán odabent megállva vártam, hogy észrevegye a gondosan becsomagolt ajándékot. Kíváncsi voltam, vajon sikert arat e az ajándékom, vagy elküld vele melegebb éghajlatra, bár a lelkesedésem nem akar szűnni.
– Nyisd ki!

öltözet

zene

helyszín

Talán azért találja meg őt megkésve a tekintetem már néha már az agyam úgy kezeli, hogy ha nem öltöny van rajta akkor az már nem is lehet az én apám. Pedig ő az.. hanyagul sört kortyolgat miközben full hétköznapiban ott mulatja a koncertünkön a drága idejét, engem meg az eddiginél is jobban lever a víz, miközben a másodperc tört része alatt mérlegelem újra az egész estét, hogy vajon nyújtottam-e olyan szintű alakítást, hogy tényleg büszke legyen rám. Még egy nekifutás..  még egy dal.... aztán olyan tempóval szökök le a színpadról, ahogy azt talán nem is illene, hiszen épp csak megköszönöm az emberek jelenlétét és már ott sem vagyok. Nem baj. A srácok még fent vannak, legalább őket is láthatják a színpad elején nem csak engem.
A gyors ölelés jólesik, bár nem burkolózik bele túl sokáig, egyébként is ömlik rólam a víz, meg még fél lábbal a koncert hevében vagyok, ilyenkor nehezen maradok nyugton vagy éppen válogatom meg a szavaimat megfelelően, mire kapok is egy kissé meglepett pillantást, majd egy kissé váratlan megértést, amiért hálásan pillantok rá.
Mély öblös nevetésébe az enyém is belecsatlakozik miközben nagyokat bólogatok.
-Kurv.... nagyon örülök, hogy eljöttél meghallgatni minket.-gyorsan javítok, hiszen ha nem erőszakolok magamra valami normálisabb stílust a jelenlétében, akkor még órákig nem fogok magamtól visszaállni a szülő kompatibilis megnyilvánulási formára.
-Kösz... kösz... ez tényleg. Tök sokat jelent nekem.. nekünk. Mindenkinek.-vigyorgok rá miközben a karja már a vállam körül pihen.
-Hát a srácokkal....-szívni és inni készültünk, de ezt neki nem mondhatom, meg egyébként is most előrébb van a fontossági listán, hogy vele lógjak.-Nem volt semmi terv.-ez a szülőbarát válaszom.
-Szóval.. ja csináljunk valamit.-a kedvem nem is lehetne ennél jobb azt hiszem.
Meglepetten pislogok rá, kissé elcsodálkozva, hiszen neki olyanok ezek az utazások, mint másnak átmetrózni a fél városon, így sosem szokott különösebb ajándékokkal megpakolva hazatérni.
-Nekem?-pislogok nagyokat.-Nem még nem voltam.-szélesebb mosolyra húzódnak az ajkaim és így meg is indulok az öltözők irányába.
-Mikor értél haza? Milyen volt az út?-érdeklődök miközben hátrafelé haladunk. Ritkán... na jó... szinte soha nem vagyunk így ketten szóval szeretném tényleg kihasználni ezt az időt.

     Tommy & Dad

October

Nem szóltam senkinek sem, hogy hazajövök. Nem szóltam a gyerekeknek sem. Tudtam, ha tisztában vannak vele, elutaztam, akkor még a cégnél sem keresnek.
Jó persze akadt pár hátulütője is a dolgoknak, és el kellett intéznem pár dolgot, de mikor végre elszabadultam, a tiszta ruha vétele, és némi kaja elfogyasztása után, az volt a dolgom, hogy meglepjem a fiam.
A koncert kezdete óta ott voltam, ám nem a tőlem megszokott öltöny kombináció volt rajtam. Bőrkabát, póló, farmer. Pont mint egy átlagos pasas, mint a ritka dologmentes hétköznapok öltözete.
Kértem magamnak egy üveg sört, s a koncert végéig igyekeztem úgy állni, hogy csak az utolsó pillanatban vehessen észre.
Mikor egyenesen rám pillantott, villantottam felé egy mosolyt, majd beleittam az üvegbe.
A folytatás is jó volt, s egy pillanatra elgondolkodtam, lehet mégsem kellene olyan vaskalaposnak lennem, és hagynom kellene had menjen olyan pályára, amerre a szíve húzza.
Épp ezeken morfondíroztam, mikor keresztűl vágott a tömegen, s odajött hozzám.
Szavai nem leptek meg, ám még is felszaladt a szemöldököm, egy mosoly kíséretében,  s viszonoztam az ölelést mit kaptam.
-A lendület, az adrenalin. - feleltem, miközben ajkaimhoz emeltem üvegem, s mosollyal arcomon ittam bele.
Nem tudta, szóval sikerrel vettem az akadályokat, és bizony meglepetés maradt érkezésem.
-Meglepetésnek szántam. Meg illett már megnéznem mit zajongtok. - körbeforgattam szemeim, fintorogtam egyet, majd átkaroltam a vállát, s elnevettem magam. - Tudod fiam, jól csináljátok.
Körbepillantva vettem szemügyre a tömeget, a fiatal srácokat, lányokat, kik között néhány idősebb is fellelhető volt.
-Mész a srácokkal, mulattok kicsit, vagy társulsz egy vénséghez, és együtt csinálunk valamit, ha már hazaevett a fene? - nem érdekelt mennyire izzadt, vagy éppen hogyan áll a haja, ruhája. Az volt a lényeg, hogy lelkes volt, és nem hajtott el. Nem tartotta égőnek a jelenlétem, és ez mindennél többet jelentett.
-Mellesleg… hoztam neked valamit. - elengedtem, megköszörültem a torkom, benedvesítettem alsó ajkam, aztán ismét mosoly játszott képemen. Tudtam, nem sűrűn hozok ajándékot sehonnan sem, de mikor elmentem még ott Egyiptomban egy hangszer üzlet mellett, bizony nem bírtam megállni, hogy ne menjek be. Már bevittem hátra, egy övatlan pillanatban, s ott várta becsomagolva. Jó meglehet ő nem azt a fajtát választotta volna, de mindenképpen megakartam lepni valamivel.
-Voltál már hátúl?

öltözet

zene

helyszín

Gyorsan kortyolok néhányat a vízből, kicsit kifújva magam az utolsó szám előtt. A Central parki fellépésünk óta jelentősen megnőtt a követő táborunk, így már nem csak 20-30 ember előtt lépünk fel, egy-egy eldugott romkocsmában, hanem most már konkrétan minket keresnek meg azzal, hogy töltsünk meg egy koncert termet. Nem tudom hányan lehetnek.. 60-70 ember.. néhányan már velünk fújják a dalszövegeket, amiket mi magunk írtunk és nem csak a feldolgozásokhoz csatlakozik be a hangjuk az enyémhez.
Már éppen lépnék vissza a mikrofonhoz, amikor a gyenge fényekben meglátok egy arcot. Hirtelen fagyok le elfelejtve, hogy meg kellene adnom a jelet a srácoknak, hogy zárhatjuk az utolsó számmal az estét. Egy lány lelkes sikoltása ránt vissza a valóságba és fordulok azonnal Eddie felé.
-Itt van az apám!-jelentem be neki vigyorogva majd összeszedve minden megmaradt lelki nyugalmamat igyekszem nem most elrontani az egészet. Biccentek nekik ők pedig már feszülnek is neki a jól ismert akkordoknak, mire én a mikrofonba kapaszkodok, hogy TÉNYLEG minden beleadva megmutassam apámnak, hogy van értelme ennek az egésznek.
Nem rontok, senki nem hibázik, így tényleg egy tökéletes estét zárhatunk a tetőfokon, mégis sietős léptekkel távozom a színpadról  meg sem várva a többieket miután megköszöntem a közönség lelkes támogatását.
A pulcsim lent vár a színpad mellett, de egyelőre csak a vállamra vetem, hiszen ömlik rólam a víz, mielőtt átszelem a tömeget a lehető leggyorsabban abba az irányba, ahol korábban apámat láttam. A közönség egy része már tódul is kifelé dohányozni vagy éppen a bárpult irányába, így hamar megpillantom apám stabilan kitartó magas alakját.
-Apa! Mi a fasz?-nevetve ölelem meg mielőtt kapcsolok, hogy a korábbi pörgéstől nem a lehető legszalonképesebben fejezem ki éppen magamat és a döbbenetemet.
-Mármint... bocs.. csak tudod..-bökök a színpad felé, mintha ezzel már meg is magyaráztam volna a számára, hogy miért vagyok ismételten totál kulturálatlan.
-Nem is tudtam, hogy jössz..-szeretném megkérdezni, hogy tetszett-e neki a fellépés vagy, hogy mennyit látott, itt van-e az eleje óta, de egyelőre nem esek neki mindennel csak örülök, hogy itt van.