Tommy & Dad

....

Szeretném azt mondani, hogy minden tökéletes lesz, és nem kell aggodalmaskodnia, hogy majd az a lány lesz az, ki miatt minden pillanatban mosoly gördül az arcára, hisz bíztam ebben. Bíztam benne, hogy szerencsés lesz, és hosszú kapcsolat alakul ki belőle.
-Nem. -fejet ingatva néztem fel a plafonra, majd ismét fiamra. – Tudod, vannak negatív példák is. Mikor küzdenél, de már ott lebeg a félsz, hogy nem fog működni. De Veletek remélem minden rendben lesz. Majd egyszer szívesen megismerném. – megvontam a vállam, ittam egy kortyot, hisz valóban úgy volt igaz.
Megismerném, hisz még is csak fiam életének részét képezi, s a kép alapján szerethető teremtésnek mutatkozott.
Aztán persze átterelődött a szó a nyaralásra, s őszintén reméltem, legalább egyszer az életben akadhat ismét egy olyan pillanat, mikor együtt megyünk el egy helyre, hol mint egy igazi család, közösen is jól tudjuk érezni magunkat, s egyik fél részéről sem lesz megjátszott az egész.
Ekkor még reménykedtem abban, hogy helyre tudom hozni a házasságom, és hogy a feleségem végre elfelejti a sok marhaságot, mit általában gondolataiba plántál.
Tommy szavaira elmosolyodtam, s meglehet ezzel egy egész cseppet, vagy talán még nagyobb részben is, de visszaadta a lelkesedésem a témával kapcsolatban.
-Remek! Akkor majd megbeszélünk egy időpontot, mikor mindegyikeknek megfelelő lenne… - ezzel lezártnak tekintettem a témát.
Jó érzéssel töltött el, hogy egy ilyen családi kiruccanásban benne lenne.
Oké, lehet már késő van ahhoz, hogy apát játsszak. Lehet más ahhoz is késő van, hogy bebizonyítsam, érek annyit mint a többi apa, ki nem utazik olyan rengeteget, s idehaza is megtalálja a számításait.
Akartam többet érni. Akartam, hogy azaz apa lehessek, kit a gyerekeim mindig is megérdemeltek. Se ők, se én nem leszünk már fiatalabbak, s amit elszalasztottam, nem tudom visszaforgatni, de azt viszont meglehet képes lennék betartani, hogy eztán jobban odafigyeljek rájuk.
No nem a bűntudat az, mi munkálkodik bennem. Sokkal inkább a vágy, hogy időt tölthessek el vele úgy, ahogy már jó ideje vágytam rá.
A játék szépen alakult, s lassan valóban, mintha a rozsdafoltjaim szép lassan elkezdenének kiengedni. Mint a bádogember, kit beolajoztak, s alábbhagyott a nyikorgás a tagjaiban.
Az elme emlékezett arra, mit egykor megtanult.
-Rendben! Menj csak! Majd megkereslek, ha vége a nagyi edzésnek! – újabb mosoly, majd nevetés harsant, s játékosan lapogattam meg lapockájánál.
-Oooh!! Bár csak megtehetném öcsi! Bár megtehetném… de félő, neked kellene visszaszerezned… legközelebb talán majd a lézerharcot választod… abban talán jobb vagy. – pimaszkodtam tovább, s figyeltem újabb gurítását, aztán én következtem, majd elégedetten, némi megjátszott nagyképűséggel fontam karba karjaim, nedvesítve be ajkaim, megvonva fél vállam.
-Vagy igen, vagy nem. A kérdés nyitva marad… de tudod… az is lehet, hogy csak mázlim van. – azzal elvettem egy újabb golyót, elhelyezkedtem, gurítottam, azonban ez a mostani lökés nem sikerült olyan tökéletesen, s második alkalommal is állva maradt kettő.
Vágtam egy grimaszt, aztán fintort, végül felvettem a söröm, s megittam a maradékát.
-No lássuk! Villants valamit!

öltözet

zene

helyszín

Tudom, hogy tudja, amit mindenki tud... ez tökre nem az első söröm, bár ez talán az egyik legkisebb vétkem, a többire inkább ne is térjünk ki, hogy mi egyéb került elfogyasztásra a bulik alkalmával. Jobb messziről kerülni ezt a témát és a jelek szerint ő abszolút vevő erre. Kár lenne elrontani a hangulatot, hiszen még soha nem látott mértékben sikerült egy hullámhosszra keverednünk. Laza. Tök jól kezel mindent és nem kell feszengenem mellette semmin. Ez pedig bitang jól esik.
Valahol sejthettem volna, hogy túl korai volt az örömöm, hiszen hamar sikerül ledarálnia a bábukat a pályáról. Hát ezt lehet elkiabáltam... csak egy kicsit. Persze ettől még nem kezdem el megásni a saját síromat, van még esély bőven, hogy nyerjek, bár ma tényleg nem számít. Fontosabb nekem az, ami most közöttünk történik... az hogy beszélhetek neki a dolgaimról, a kapcsolatomról. Nem várok igazából világmegváltó tanácsot, bár azt hiszem jelen helyzetemben minden megerősítés jól jön.
-Biztos vagy benne, hogy mindenkiben megvan ez az ösztön? Vagy, hogy minden kapcsolatban feléled ez a bizonyos ösztön?-kérdezem kicsit félve. Mi van ha bennem ez nincs meg? Vagy nem vagyok elég érett hozzá? Ezer kérdés lebeg a fejem felett. Talán csak meg kell nyugodnom és időt adni magamnak. Meg úgy összességében mindennek. Általában nem szokott aggasztani a sodródás, de most konkrétan kétségbeejtő a bizonytalanság.
A nyaralás ehhez képest tényleg nagyon jól hangzik. Talán pont erre lenne szükségünk... úgy mindenkinek. Kicsit elszakadni, kiszakadni és megpihenni... már amennyire ez Kershaw léptékkel lehetséges.
-Ha nem hajlandó mi attól még elmehetünk... mármint félre ne érts ez most egy kicsit úgy jött ki, hogy leszarom, hogy anya jön-e, de neki nem kell visszatartania minket.-egyetlen embernek nem kell elrontani mindenki más lehetőségét. Szerintem legalábbis. Ha pedig a lehetőség adott és anya önszántából nem él vele, akkor az nem a mi sarunk.
Szeretném ezekre a témákra fogni a következő gurításom sikertelenségét, de őszintén nem tudom. Egyszerűen elbénáztam és ahogy hallom félfüllel, hogy felém sétál egyre szélesebb mosolyra húzódnak az ajkaim, mert már érzem, hogy az eddigi beszólásaim most fognak visszaütni.... és tényleg. Nevetve pillantok rá.
-Megyek is... ha keresel hátul leszek a nagyi tornán.-ingatom a fejemet hátrálva néhány lépést, hogy teret adjak neki. A gurítását nézve a testem minden sejtjével próbálom a nem létező Jedi erőmet használni, de még így is tarol... hát persze.
-Ez nem vicces. Add vissza!-vigyorgok rá és magamhoz veszek egy golyót. Persze minél jobban szeretném annál kevésbé megy, de legalább most egy egy bábut hagytam állva.
-Te itt tuti lefizettél valakit. Nincs más magyarázat.-sóhajtok drámaian, miközben a fejemet ingatom.

     Tommy & Dad

....

Megtehetném, hogy hiszek neki, és komolyan veszem szavait, ám mind a hangja, mind a mosolya elárulta, mennyire nincs igaza.
Meglehet kicsit régebben még ki is akadtam volna ezen, ám én is voltam fiatal, s magamnak is megvoltak a hibáim azon a téren, hogy nem egyszer viselkedtem felnőttebben, mint amilyen valójában voltam.
Oké persze mindig mértékkel, s okosan, tudva hol a határ. De az első italnak az ember apjával mindig hatalmas jelentősége van. Legalább is számomra sokat jelentett annak idején, s ez is épp olyan érzésekkel töltött el.
Persze az első nem igen jött össze, ám ő sikerrel járt, s tapssal jutalmaztam, majd a következő alkalmával már igyekeztem kicsit megszuggerálni azokat a bábukat, és nem maradhatott el egy beszólás sem, mire elnevettem magam.
-Hát így állunk! Akkor Alázd le az öreget kölyök! – villantottam felé egy mosolyt, ám kezdeti magabiztosságom hamar derékba tőrt, hisz nem sikerült elsőre ledöntenem a bábukat. – Igazad lehet! – ám ekkor nem nevettem, nem vágtam képeket, egy megnyilvánulására sem, csak ledöntöttem a bábukat a helyéről, s meglapogatva vállát, s felvéve söröm kortyoltam bele, s közben persze ott bujkált egy mosoly az arcomon.
-Naná! Nem ronthatunk ajtóstul a házba! – meglehet lazábban viselkedtem a kelleténél, ám kellett valami, egy pillanat, egy nap, mikor nem az a munkamániás fazon vagyok, nem azaz apa, akit egy gyerek sem kívánna magának, hanem sokkal inkább az a fickó, kit büszkén nevezhet apjának egy kölyök, még akkor is, mikor normál esetben már cikinek mondható az embernek a szüleivel való időtöltés.
Aztán persze kérdeztem a lányról, s nem dumáltam közbe. Jóleső érzéssel töltött el, hogy mindezt megosztotta velem. Jól esett, hogy bízik bennem annyira, annak ellenére is, hogy nem voltam a világ legtökéletesebb apja.
-De szereted… legalábbis nekem úgy tűnik… ahogy beszélsz róla. Kezdetben szerintem senki sem tudja mit csinál. Aztán minden ösztönből jön majd. – elhallgattam néhány pillanatra, hisz elgondolkodtam, lehet nem én vagyok az, akitől efféle tanácsokat kellene megfogadnia, hisz nem voltam épp a topon ami a kapcsolataimat illette. Főleg a házasságom.
Aztán felhoztam a nyaralás gondolatát, mi már kicsit jobban tetszett neki, mint sem a kísérjenek el egy hosszabb projektre gondolata.
-Csak az a kérdés, anyád hajlandó lenne e eljönni velünk… - morfondíroztam egy cseppet, de aztán hamar el is engedtem, hisz nem azért jöttünk, hogy ilyesmiről beszéltünk. Ezt megtudjuk vitatni otthon, akár reggeli közben is.
Mikor újfent gurított, és a végén állva maradt pár, csendes léptekkel álltam meg mellette, sörömmel a kezemben, másikat zsebre vágva szólaltam meg.
-Csinálhatsz pár törzskörzést...nem ciki… - pimasz mosoly játszott arcomon, majd elléptem mellőle ha hagyta, s felvettem a következő golyót, céloztam, s ezúttal sikerrel járva egyenesedtem fel, s sétáltam vissza a helyemre. -A mázlid csodás helyen van nálam!- mosolyogtam.

”

öltözet

zene

helyszín

Apámmal sörözni mindenképpen rajta volt a bakancslistámon, bár annak inkább azon a felén, amiről úgy gondoltam, hogy inkább az 5-10 éves részlegbe tartozik sem mint a bármelyik pillanatban összejöhet szekcióban. Tényleg kezdek egy kicsit érte aggódni, hogy anya elérte a célját és sikerült az őrületbe kergetnie.
-Mi?! Dehogyis... ez tökre az első sör életemben.-igyekszem teljesen ártatlan fejet vágni mielőtt egy hatalmas vigyor terülne szét az arcomon.
Nagyon jól esik, hogy szabad utat adna a számomra, de én a nyomdokaiba szeretnék lépni. Ennél jobban semmit sem szeretnék... vagy de... azt hogy ne mindenki a hajamat piszkálja.
Nevetve húzom félre a fejemet, na nem mintha a göndör tincsekben kárt lehetne különösen tenni... főleg most, hogy túlélt egy koncertet, még az is lehet, hogy kicsit segített a megjelenésemen.
Viszonzom az ölelést és mélyen legbelül érzem, hogy egyre nagyobb falak szakadnak le köztünk a mai este folyamán.
-Örülök, hogy ezt megbeszéltük.-mosolygok rá mielőtt elengedjük egymást és ő el is indul, hogy gurítson.
Igazából csak szórakozni jöttük, nem valós versengés ez, de mégis jól esik, hogy húzhatom egy kicsit az öregem és nem érzem azt, hogy ezzel átlépnék valamiféle határt.
-Ha gondolod csinál nyugodtan pár törzskörzést... nem ciki.-szemtelenkedek egy kicsit mielőtt még utoljára elővenném a nehezebb témát. Sokan azt gondolják, hogy szórakozott, olykor sekélyes vagyok, de nagyon is tudatában vagyok annak, ami körülöttem történik.
-Persze, persze.-bólintok egyetértve. Kár lenne tényleg megkeseríteni ezt az estét ezzel.
-Sejtettem, hogy ha valaki, akkor te tuti nem fogsz élni a lehetőséggel.-nevetek egy kicsit. Hunyorogva figyelem, szinte szuggerálom a golyót, hogy jó irányba menjen, de valahogy csak nem akar neki összejönni. Még..
-Vagy túl sokat ittál már.. vagy még nem eleget.-vigyorgok egy jót mielőtt tátva maradna a szám, hogy egy laza mozdulattal végül csak sikerül letisztítania a pályát.
-Ez volt eddig a beetetés, mi? Ravasz..-bólintok elismerően.
-Hát igazából elég rég óta jóban vagyunk, szóval nem túl friss az ismertség csak hát... kicsit nehezen ment, hogy sikerüljön komolyabban elköteleződnöm és ezt bizonyítsam is neki, de igen.. Hivatalos a dolog. Azt mondjuk bevallom neked, hogy vannak kétségeim. Fogalmam sincs, hogy mit csinálok és azt jól csinálom-e.. elég ijesztő ez az egész.-az sem túl nagy segítség, hogy a haverokhoz sem nagyon tudok fordulni, hiszen párkapcsolati szempontból egyik bénább, mint a másik.
-A nyaralásban simán benne vagyok egyébként. Jót is tenne szerintem, ha mind kiszakadnánk egy kicsit New York-ból.-bólintok mielőtt magamhoz veszem a következő golyót és ezúttal két gurításból sem sikerül minden bábut leütni. Kettő pofátlanul állva marad.
-Baszki, elvetted a mázlim....-nevetek a fejemet ingatva.  

     Tommy & Dad

....

-Tudod én is. – megdörgölve a tarkóm, emeltem felé tekintetem, aztán zavartan el is nevettem magam. Valahogy úgy éreztem, nem számíthatok sok jóra, még is reménykedtem benne, hogy majd az a nő fog odahaza várni, kibe beleszerettem annak idején.
Az a nő, aki mindennél többet jelentett nekem, s ki olyan sokat utazott velem.
Aztán megpróbáltam kicsit nyugalmasabb vizekre terelni gondolataimat, majd nemsokkal később mikor már ott voltunk a pályán, és kértem neki egy sört, meglehet még saját magam is megleptem ezzel a cselekedettel.
Szavaira elnevettem magam, aztán beleidva az üvegembe megvontam a vállam.
-Gondolom az első sörödről lemaradtam, de nekünk akkor is ez az első együtt. – mosolyom továbbra is ott ékeskedett az arcomon, majd mikor felelt arra, mit felvázoltam neki, nem csak meglepetést okozott, de némi kellemesen jóleső érzés is hatalmába kerítette a bensőmet.
Mellé lépve karoltam át vállát, s borzoltam bele hajába, majd újra megöleltem.
-Ez jól esik! Örülök, hogy nem kényszernek gondolod. Sokat jelent! Tényleg! – aztán elengedve jöhetett a gurításom, ami nem sikerült a legjobban, de nem akadtam fent rajta. Az együtt töltött idő volt a lényeg, és az, hogy jól érezzük magunkat együtt, úgy, mint régen, vagy talán mint még sosem.
-Idő kell, míg a rozsda enged. – bólintottam, s figyeltem mit is fog kezdeni azzal a golyóval, majd szavaira felé fordultam újfent. Egyszerre volt meglepő, s egyben meglepő is, hogy mennyire tisztában van azzal, mi is zajlik köztem, és az anyja között. Szerettem volna azt mondani, hogy nem olyan komoly, és hogy többet nem lesznek köztünk viták, és majd most az anyja biztos örülni fog annak, hogy odahaza maradok hosszabb ideig, és végre tölthetünk kis időt együtt. Ekkor még nem tudtam mi fog rám várni az nap éjjel. S mikor tarolt elsőre, elismerő grimasz jelent meg arcomon.
-Igen. Ezen is vitatkoztunk párszor...de ezt majd anyáddal megvitatom. Ne rontsuk el az estét szomorkodással!
– Nem! Abban nem lenne kihívás!- nevetés hagyta el ajkaim, s megtapsoltam teljesítményét, s mikor ismét én következtem, akkor igyekeztem úgy gurítani, hogy a golyó ne menjen mellé, bár meglehet, hogy a célzás akkor és ott, nem épp tartozott az erősségeim közé, hisz épphogy csak a szélét találtam el.
-Eskü régebben jobban ment. – szabadkozva vettem el egy másik golyót, majd hanyag eleganciával meglendítettem a golyót, mire ledöntötte a maradék bábut a helyéről, aztán felvéve üvegem, újfent belekortyoltam az italomba.
-Mióta ismered a lányt? Hivatalosan a barátnőd, vagy még nem avattad be, hogy érzel iránta? – nem akartam tolakodni, de valóban érdekelt a dolog. -Mellesleg...a nyaralás gondolatát ne rugdosd el messzire… rég voltunk pihenni… - azt meg már nem tettem hozzá, hogy én magam meg aztán főleg rég voltam nyaralni valamerre úgy, hogy pihenés lenne belőle.

”

öltözet

zene

helyszín

Amilyen váratlan a kapcsolatunk dinamikájának változása apával éppen annyira kellemes is. Akármennyire is azt hangoztattam korábban a haveroknak, hogy nekem mindegy és jó így attól még, mint minden gyerek, úgy én is vágytam arra, hogy legyenek ilyen pillanataink.. könnyed kis semmiségek, laza beszélgetések, amiktől egy kicsit azt érzem, hogy már felnőttem hozzá.
Láttam mennyit dolgozott, a családért, az életünkért és azért is, mert neki ez volt az álma, a szenvedélye.. éppen ezért volt mindig ő a példaképem, még akkor is ha tisztán láttam a hibáit is.
-Kicsit tartok attól, hogy hogyan fogja a tudtodra adni.-jegyzem meg hozzá hasonlóan halkan, még akkor is ha ebben a helyzetben nem nekem van különösebben félnivalóm... bár valamennyi nekem is volt, hiszen az ő kapcsolatuknak alakulása hatással volt rám is. Nem sokat voltak együtt.. egy fedél alatt, de mégis valahogy egy egész voltunk, ami most megremegni látszik. Mindenesetre én már elkezdek lelkileg készülni a legrosszabbra, így maximum kellemesen csalódok, ha nem következik be.
Nem félnék neki bemutatni Mills-t. Anyának annál inkább. Ő kukacoskodik és kötekszik, a hibákra, a tökéletlenségekre koncentrál, apa viszont ennél sokkal rugalmasabb. Ő legalább értékeli az emberek jó szándékát.
Amikor megérkezünk csak izgatottabb leszek, hogy hogyan is fog alakulni az este és mennyire tudunk már-már szinte baráti módon eltölteni együtt az időt. Erre pedig egy kissé erős, de jó próba volt, amikor a sörre esett a választásom. Egyszerre voltam meglepett és boldog, amikor tudatosult bennem, hogy ez tényleg egy új mérföldkő az életünkben.
-Kezdek aggódni érted, hogy ilyen laza vagy.-nevetek és átveszem tőle a sört. Koccintunk, de a szavai szöget ütnek a fejemben, így kis fáziskéséssel kortyolok csak egyet a hideg italból.
-Apa... ugye tudod, hogy nem csak azért készülök az építészmérnökire, mert ti azt mondtátok. Én tényleg szeretnék a nyomdokaidba lépni.-ezt mindenképp szerettem volna tisztázni vele, még akkor is ha rettentően sokat jelent, hogy szabad utat adna, ha más irányú terveim lennének.
Figyelem ahogyan az arca gondterheltté válik miközben beszél majd azt ahogyan beszél. Ostorozza magát, de nem hiszem, hogy a jelenlegi helyzet csupán rajta múlott volna.
-Hát, öreg.. én még nem hugyoznék a medve bőrére. Talán kicsit több idő, mire bemelegszel, de lehet fel tudod mosni velem a padlót.-vigyorgok és megfogok egy golyót, de még nem indulok el a pálya felé.
-Apa te mindig sokat voltál távol... és ez most nem szemrehányás. Ő viszont egyszer csak abbahagyta, hogy tovább utazgasson veled, pedig most vagyunk csak igazán abban a korban, hogy nyugodtan mehetne, mert már nem vagyunk kicsik. Talán nem ideális az életviteled... de kettőtök közül ő változott meg.-igyekszem belé egy kis lelket önteni mielőtt első gurításra tarolok egyet.
-Visszafogjam magam?-vigyorgok rá már visszafelé sétálva és magamhoz veszem a sört az asztalról ismét kortyolva egyet.

     Tommy & Dad

....

-Legyen úgy! – mosollyal arcomon vettem tudomásul a dolgot, s persze közben igyekeztem elfogadni a tényt, hogy nem mindenki ér rá akkor, és arra amire én szeretném. Már nem egy kisfiú volt, akit akkor viszek magammal amikor csak akarok. Már nem egy apró gyerek volt, kit bármikor képes vagyok elvinni magammal.
Örültem a barátnő dolognak is, hisz tényleg boldog lehet mellette. Persze azt is reméltem, hogy nem olyan nőt sikerült kifognia, aki jobban hasonlít az anyjára, mint ahogy az szerencsés lenne. Igaz az anyja sem mindig volt ilyen, ám egy idő óta megint minden a feje tetejére fordult.
-Remélem egy nap majd megismerhetem. – nem voltam az a fajta ember, aki ciki helyzetbe hozná a gyermekét, csak azért, mert épp zavarba akarja hozni.
Szerettem a gyermekeim, s minden pillanatot bántam, amit nem töltöttem a közelükben, de annyira szerettem a munkám, hogy nem bírnám sokáig távol tartani magam tőle.
-Nagyon is. Remélem kicsit javul majd, és végre elmondja mi ez az egész. – mormogtam az orrom alatt, majd néhány pillanattal később, már ülhettünk a kocsiban, hogy haladjunk a hely felé.
Persze reméltem, hogy idővel rendben lesznek a dolgok, hogy nem kell majd azon aggódni mi is lesz velünk.
Közben persze igyekeztem visszatérni az eredeti témához is, s mivel ő kis esélyt látott arra, hogy beégetném, hát egy cseppet büszke voltam magamra. Jóleső érzéssel töltött el.
Megérkezve aztán leparkoltam a kocsit, majd odabent intéztem a cipőket, s hamarosan ki is jelölték számunkra a pályát.
Mikor a sört említette, egy félmosoly húzódott ábrázatomra, majd dörgöltem meg  haját. Gondoltam, hogy nem csak üdítőket szoktak inni a barátaival, ám az a tény, hogy ihattam egy sört a fiammal… rettenetesen sokat jelentett számomra.
-Oké! – bólintottam, s nem sokkal később már két üveg sörrel tértem vissza, s az egyiket átnyújtottam neki, majd koccintásra emeltem üvegem. – Arra, hogy továbbra is ilyen jól menjen a banda… és arra, hogy azt teszed majd a suli után, amire igazán vágysz, és nem arra, amit mi akarunk… - közben végig rajta tartva tekintetem, minden reakcióját figyeltem.
Eddig még egyszer sem mondtam ilyesmit, hisz eltökélt szándékom volt, hogy majd viszi tovább a céget, s azt teszi amit én akarok. Nem érdekelt mit szeretne igazán. Ám az utóbbi időben meglehet kicsit többet gondolkodtam ezen mint más alkalmakkor szoktam.
Aztán épp elvettem egy golyót, mikor megjegyzést tett anyjával való kapcsolatunkra, d leengedtem karom, a golyóbist tartva.
Sóhajtottam.
-Van pár dolog, amit régóta nem értek vele kapcsolatban… de remélem, most másmilyen lesz majd. Tudom, hogy sokat vagyok távol, és...-megingatva fejem léptem kicsit közelebb a pályához, majd gurítottam, s vártam, hogy találjon a lökés. 3 bábú fent maradt, s mivel volt még egy lökésem, így elvettem egy újabb golyóbist, s ismét elgurítottam, ám csak egy bábut sikerült ledöntenem.
-Könnyű győzelem lesz kölyök! Kijöttem a formámból!

”

öltözet

zene

helyszín

-Ja, ja értelek. Meg nincs is semmi gond vele tényleg, csak így az egyetemmel egy időben lehet necces lesz, de majd persze elővesszük a témát, ha már te is tudsz valami biztosat.-bólintok. Így legalább tudja, hogy én nem zárkózom el ennek a lehetőségétől, főleg, hogy tényleg jó lenne őt látni munka közben. A terv még mindig az, hogy a céget átveszem majd tőle, szóval akármilyen fájdalmas is egy kicsit belegondolni... lassan illene elkezdeni felnőni a feladathoz, amihez nyilván az lenne a legnagyobb segítség, ha látnám apát élesben.
Azt hiszem én mostanság lettem elég idős ahhoz, hogy apa ténylegesen tudjon valamit kezdeni velem. Minél érettebb lettem annál könnyebben értettünk szót egymással, hiszen valljuk be tényleg nem lehetett neki egyszerű a komoly üzletemberből váltani arra, hogy bugyuta meséket olvasson nekünk, amikor kicsik voltunk.
Ezen a kis kötődést erősítő estén beavatom abba is, hogy képes lettem érzelmi szinten is fejlődést produkálni, hiszen a kavarásokat hátrahagyva elköteleződtem egyetlen lány mellet, ami egyelőre a legjobb döntésemnek bizonyult.
-Ja rohadt nagy mázlim van vele.-bólogatok egyetértve és baromi jól esik, hogy egy vállveregetést is kiérdemeltem azzal, hogy sikerült egy ilyen csoda csajt behúznom magam mellé.
Felvont szemöldökökkel pillantok rá, amikor anyára megejt egy megjegyzést, bár nem mondom, hogy hibáztatom érte. Látom, hogy egyre inkább eltávolodnak egymástól és kettejük közül nem apa változott meg.
-Semmi gond.. én... megértelek. Anya elég.. fura mostanság.-biccentek egyet, hogy kicsit megnyugtassam nem követett el a szememben halálos bűnt ezzel a megszólalással. A fura nem jó kifejezés ide, de szerintem ő is tudja mire gondolok, mire utalok, de nem akarok más jelzőt használni.
-Áhhh... ezen nem izgulok. Égettem én már magam előtte bőven. Nagy kárt nem tudnál okozni, még akkor sem ha akarnál.-nevetek fel. Azt most nem részletezem neki, hogy sikerült szinte mindent elcsesznem amikor Mills tesójával kavartam egy bulin, hogy kiugrasszam a nyulat a bokorból. A fiú testvérével. Akiről nem tudtam hogy rokonok. Szóval ja... azt nehéz lenne felülmúlni bármilyen gyerekkori sztorival.
Amikor odaérünk és kiszállok a kocsiból kicsit kinyújtóztatom magam. A fellépések után mindig fájok egy kicsit itt-ott az őrjöngéstől, amit képes vagyok a színpadon művelni. Amint bemegyünk apa intézi a cipőket, amit el is kezdek lecserélni.
-Hát ha lehet egy sört... ha nem akkor egy sprite is jó.-vigyorgok rá kicsit tesztelgetve a határaimat.
Amíg ő intézi az italokat addig a pályánál beütöm a nevünket, hogy szépen vezetve legyenek a pontok.
-Öhm... én nem akarok turkálni a dolgaitokban, de... ha meg akarsz velem osztani valamit arról, hogy mi van veled meg anyával, akkor csak bátran. Köztünk marad.-Lita-nak se mondom el, hiszen ha valami olyasmi van köztük, ami családi nagy beszélgetést igényel, akkor nem az én feladatom lesz megosztani a testvéremmel. Viszont apának szeretnék lehetőséget adni arra, hogy kicsit könnyítsen a lelkén.

     Tommy & Dad

....

Felajánlottam, hogy jöjjön velem, illetve nem csak ő, hanem a nővére is. Jó érzés lenne, ha velem tartanának, és elmondhatnám, hogy vagyok olyan szerencsés, hogy az életük része lehetek.
Jó persze azt is mondhatnám, hogy feladom az egészet, nem megyek többet el egy ilyen melóra sem, vagy épp azt teszem, amit minden apának tennie kellene. Nem csak látszat apa, s a génjeit adta az egészhez, hanem valami sokkal többet. Valamit, ami egészen más. Önmagát.
Bár tudtam, hiába is teszek bármit, sosem fogom tudni azt mondani, hogy nem megyek el újra.
Mindig lesz egy utolsó alkalom, és lesz csak még ezt az egyet megcsinálom pillanat, hisz mindent nekik akartam.
Ne szenvedjenek hiányt, s minden menjen a maga tökéletes menetében végleg, még akkor is, hogyha már én nem leszek.
-Tudom. Sok itt a buktató. De még nincs kilátásban egy újabb meló. Csak egy ötlet volt. – aminek meglehet nem is volt rossz, ám az időzítés szörnyen pocsék volt.
Igaz, mostanában nem fogok elmenni egy ideig, hisz a környéken is akad meló rendesen, ám még is maga a tudat, hogy jönne, hogyha alkalmas pillanatban lenne, meglehet egy cseppet balzsam volt megfáradt lelkemnek.
Bólintással jeleztem, hogy úgy lesz, ahogy mondja, majd magam is villantottam egy mosolyt, miután közöltem, hogy nem fogom hagyni őt nyerni. Sosem voltam annak a híve, hogy hagyni kell nyerni a gyerekeket, hisz meg kell tanulniuk veszíteni is. Jó nem mondom, hogy olykor nem hagytam egy-egy játék alkalmával, de még is ott volt a gondolat, hogy nekem köszönhető a boldog mosoly az arcukon.
Aztán a kocsiban előrukkolt a farbával, és bizony elmondta, hogy barátnője van, amit nagy dolognak tartottam. No nem azt, hogy van barátnője, hanem hogy elmondta, és így nevezte, s nem csak ismerősként akarta bemutatni, mint néhány barátját eddig.
-Ritka az olyan nő fiam! – ismét elmosolyodtam, s finoman meglapogattam vállát, aztán mikor megmutatta a képet, egy pillanatra elvettem a telefont, majd elismerő mosolyom lassanként kiszélesedett.
-Valóban szép lány! Becsüld meg! Főleg, ha nem olyan mint az anyád…. -bukott ki végül belőlem, mire összepréseltem ajkaim, körbeforgattam szemeim, s bocsánatkérőn mormogtam egy bocsánatot, hisz nem tudhatom igazán, mióta nem voltam itthon, milyen is volt a kapcsolatuk az anyjukkal.
-Az remek lenne! Eskü, nem leszek az a tipikus apa, aki beakarja égetni a fiát, a barátnője előtt! – keresztet rajzoltam szívem fölé, aztán villantottam egy mosolyt. – Majd mond mikor alkalmas, és ott leszek!
Annak meg főleg örültem, hogy Lita tetszését is elnyerte a lány. Jó érzés, hisz valahol fontos lehet testvérének az ő véleménye is.
Felvettem a forgalom ritmusát. Kikerültem az épp aktuális dugókat, majd miután megérkeztünk, leparkoltam a kocsit, s az épület felé pillantottam. Rég nem jártam már itt, főleg nem a fiammal. No nem mintha egymagamban bármikor is elevett volna erre a fene.
Kiszállva aztán megvártam, s együtt mehettünk befelé, hol aztán ki is kértem a cipőket a megfelelő méretben.
-Iszol valamit fiam?
”

öltözet

zene

helyszín

Szerény véleményem szerint apa egy sokkal lazább ember lenne, ha anya nem nehezíteni a végtelenségig az életét. Én személy szerint tudom, hogy apa szeret bennünket és az, hogy ennyit dolgozik nem ellenünk szól. Éppen ellenkezőleg. Mindig mindent megtett azért, hogy semmiben ne szenvedjünk hiányt és egyszer egy olyan örökség várjon ránk, amivel konkrétan semmi problémánk nem lesz majd az életben. Ennek az az ára, hogy rengeteg kell utaznia, hogy a lehető legjobb projekteket csípje meg. Nem is értem, hogy ezért miért kell úgy csinálni, mintha az egész ellenünk irányulna. Persze... volt néhány alkalom, amikor jobb lett volna, ha jelen van... de nem mindig lehet visszautasítani egy kínálkozó lehetőséget lehetőséget.
-Hmmm... veled menni? Hát szerintem ez attól is függ, hogy mikor lenne az a következő alkalom és milyen hosszú időre. Mármint én szívesen mennék, csak ugye jön a suli vége, kezdődik az egyetem, azt pedig tudtommal nem lehet csak úgy itt hagyni. Bár én szívesen mennék.-nagy a pofám, de itt a banda, itt a suli, itt van Mills... szóval nem tudnék csak úgy inteni egyet, hogy szevasztok én mentem.
-De ezt majd átrágjuk, ha van valami konkrét.-valószínűleg neki más az is elég, hogy én alapvetően nyitott vagyok erre az opcióra.
Azt hiszem sokkal jobban kijövök apával amióta kicsit idősebb lettem, hiszen jelentősen könnyebb megértenem őt és szerintem ő is több mindent tud kezdeni velem, hogy már nem egy taknyos kis kölyök vagyok, hanem már simán belefér egy szinte haveri szópárbaj is.
-Mertem remélni. Elég gyászos lenne csak úgy győzni minden erőlködés nélkül.-vigyorgok rá.
A cuccok elpakolva, a bowling pálya leellenőrizve, így nincs más hátra, mint előre. Elkényelmesedek az anyóson, de nem is várok sokat, hogy egy kissé hanyag módon rádobjam az egyik legfrissebb bombát, miszerint van valakim. Ez tőlem egy kicsit sem megszokott dolog és elkerekedő szemein látom, hogy ő is érzi a helyzet súlyát. Nevetve pillantok rá amikor megszorítja egy kicsit a vállamat. Úgy érzem megint egy fokkal komolyabb ember lettem a szemében.
-Mills szuper. Aranyos, kedves, mese szép... és talán ami a legfontosabb tök jól tűri, bírja és kezeli a faszságaimat.-nevetek. Ehhez kell az igazi lelki erő, hiszen, mint mindenki tudja sajnos hajlamos vagyok egy csomó hülyeséget művelni puszta meggondolatlanságból vagy éppen kíváncsiságból.
A telefonomat előveszem és a következő lámpáig keresek is valamit, amit megmutathatok, anélkül, hogy bármelyikünknek is kínos lenne.
-Hát most nézd meg...-tartom felé a kijelzőt, hogy lássa a képet. Rengeteg fotó van róla a telefonomban, de ez az egyik kedvencem.. mármint azok közül, amit egy szülőnek is meg lehet mutatni.
-Majd valamikor összeülhetnénk. Bemutatnám neked.. első körben inkább csak neked.-utána már könnyebb lenne bamutatni anyának is, ha már legalább csak tőle kell egyedül tartania Millsnek.
-Lita-val is egész jól megvannak.-azt hiszem ez is fontos, bár részemről kicsit sem mérvadó tény.

     Tommy & Dad

....

Néha azt kívántam, bár kicsit könnyebb eset kenne az anyjuk. Nem kellene sokkal, csak egy egész aprócska hányaddal. Olyannak lennie, aki örül, ha felhívom, aki, visszahív ha kerestem, vagy épp reagál egy hülye sms-re. Hiányzott a feleségem, ám neki hiába is bizonygatnám, biztosan megtalálná azt a nem létező részletet, mi szerint az egész érzés pusztán hazugság, és nem tartalmaz semmi valóságot.
Minden esetre meglapogattam fiam vállát szavai nyomán, s még mosolyogtam is egy halványat, aztán megemlítettem, hogy egy jó ideig nem fogom elhagyni az országot.
-Tényleg! Épp eleget voltam távol egyhuzamban… meg aztán arra is gondoltam, hogy a következő alkalommal, akár velem is jöhetnétek...- jegyeztem meg mintegy mellékesen, bár úgy gondoltam lehet kegyetlenség lenne kiszakítani ebből a közegből. A barátai, a zenekar…
Aztán a gitárra tereltem a szót, s nevetés szakadt ki belőlem.
-Nem fogom elfelejteni!
Nem akartam bénának hatni a játék alatt, s reménykedtem benne, annyi azért még van bennem, hogy képes legyek legalább néhány babát ledönteni, s nem csak úgy a semmibe gurigatni a golyókat.
-Nem fogom könnyen adni a győzelmet kölyök! - már nem volt olyan kicsi, akinek hagyni kell, hogy nyerjen. Már igazán megtudott érte küzdeni, és biztosan tudtam, hogy képes lesz megoldani, hogy esetleg ő legyen a jobb, amire lássuk be, sokkal több esélyt látok, mint azt, hogy esetleg én nyerjem a végén bármelyik kört is.
Rengeteg kihagyott játszma akad az életemben, amiről nem tudok elszámolni, de ezt az egyet semmiképp nem akartam kihagyni. Részese akartam lenni a fiam életének. Azt akartam, hogy tudjunk ismét egymáshoz kötődni, és ne csak az a pasas legyek az életében, aki olykor megérkezik, és hoz pár apró meglepetést az útról ahol éppen járt. Apa akartam lenni, és nem egy idegen.
Utolsó szavaira csak bólintottam, s mentem a kocsihoz, hogy aztán beindítsam a motort, majd betápláljam a címet, ahová menni szerettünk volna. No nem azért, mert esetleg nem tudnám, csak épp a lezárások, vagy a dugók elkerülése érdekében. Igaz ez lehetne egy gyenge kifogás is arra, hogy nem emlékszem merre kell menni.
-Remek! Akkor indulás! - kijeleztem, majd beálltam a forgalomba, s reményeim szerint nem ütközünk dugóba, vagy épp sikeresen el tudjuk kerülni az esetleges akadályokat.
Barátnő!!! Hát mennyi mindenről maradtam le?!
-Barátnő? Komoly lehet, ha ezt mondod rá! Helyes lány? - emeltem rá tekintetem, s széles mosoly költözött arcomra, miközben szabad kezemmel egy pillanatra rászorítottam vállára. Örültem neki. Azonban nem kezdtem el faggatni, hogy mi a neve, mit tanul, kik a szülei, és a szokásos szarságok, miket az ember nem egyszer hall másoktól.
Ezek után a következő gondolatom az volt, mit szigorúan megtartottam magamnak…”Remélem nem olyan mint az anyád…”

öltözet

zene

helyszín

-Szuper.-vigyorgok egy nagyot. Egyébként értékelem, hogy a haverokat is szívesen látta volna, de jobb lesz tényleg kicsit kettesben együtt lógni.
-Jó hát... igazából szerintem sem, de drukkolok.-és minden bizonnyal rá is fér, hogy legalább lelkiekben támogassam, hiszen... hát igen tudjuk mindketten, hogy anya milyen tud lenni és mostanában, mintha a szokásosnál is zárkózottabb és keményebb lenne.. bár azt hittem, hogy ez már szinte lehetetlen, de csak rám tudott cáfolni egy kicsit.
A gitárnak tényleg nagyon örülök. Kibaszott jó darab és jól esik, hogy tényleg eszébe jutottam és még az sem tartotta vissza, hogy valahogyan haza kellett juttatnia.
Valahol egy kicsit fura az ölelés, még akkor is ha én kezdeményeztem, de mivel viszonozza, így nem bánom meg végül, hogy engedtem az ösztönös megnyilvánulásnak.
-Tényleg?-pillantok rá kicsit meglepetten a gitárról.
-Az jó lenne. Szerintem mindenkire ráférne, ha egy kicsit itthon lennél.-mondjuk abban nem vagyok biztos, hogy csak úgy pikk-pakk vissza tudja venni az irányítást a kezébe. Szerintem Lita-nak is jót tenne, ha visszakerülne egy rendes férfi példa a közvetlen közelébe.
-Mindenképp. Csak el ne felejtsd, hogy te kérted, hogy mindenképpen szólaltassam meg.-vigyorgok miután elpakoltam és már indulunk is, hogy kicsit a nyakunkba vehessük a várost úgy, ahogy talán még korábban soha.
-Hát nagyon remélem. Rohadt unalmas lenne csak úgy a pályába döngölni téged.-szórakozottan nevetek egy jót. Mondjuk már rég jártam bowling pálya közelébe, szóval nem kizárt, hogy az első pár próbálkozásnál nem találok el semmit. Na mindegy... az arcoskodás azért nem maradhat el.
-Úgy tudom megvan még, de majd a kocsiban rákeresek biztos, ami biztos, mert már egy ideje nem voltam ott.-megvonom a vállam és amint a kocsihoz érünk berakom a csomagtartóba a holmim, hogy ne kelljen majd mindent magammal cipelnem a pályára.
Ahogy beülünk a telefonon le is ellenőrzöm a helyet.
-Ja. Fasza. Megvan még úgyhogy mehetünk oda.-bólintok egy nagyot és visszacsúsztatom a készüléket a zsebembe.
-Képzeld. Híreim vannak. Van barátnőm.-vigyorgok rá. Nem tudom mennyit sejthetett arról, hogy egyébként milyenek voltak a 'randizási' szokásaim, de azt tudhatta, hogy még egy lányt sem mutattam be ezzel a titulussal.

     Tommy & Dad

....

Tudtam, nem pótolhatok semmit azok közül az elvesztegetett évek közül, miket a gyerekeim, és a családom nélkül töltöttem el, s főleg a munkámnak éltem.
Minden megmarad, és a lista egyre hosszabbra rúgott. Néha úgy éreztem, nekem meg kellett volna maradnom agglegénynek, és senkit sem bosszantana, ha több időt vagyok az irodában, mint sem odahaza.
Ezer meg egy féleképen képzeltem már el az életem, ám még is folyamatosan ahhoz lukadtam ki, hogy bizony így volt a leghelyesebb, hisz mindent tudtam biztosítani a családom számára, amit megérdemeltek.
Azt meg végképp nem tehettem meg velük, hogy rángassam őket magammal, akárhányszor valahova messzebbre szólít el a kötelesség, a minka, mit bízhatnék talán másra is, ám a maximalizmus, s a tudat, hogy mindent meg kell tennem a tökéletesség érdekében, nem hagyott nyugalmat számomra.
Szavaira elmosolyodtam, s finoman meglapogattam lapockáját.
-Rendben! Akkor marad a bowling. - örültem, hogy nem akarta a barátait is magával hozni. Kicsit ketten lenni, kicsit minőségi időt eltölteni vele. Valami olyasmit véghezvinni, amit már nagyon régen nem tettünk.
-Nem hinném, de ne legyen igazam! - zavartan megdörgöltem tarkómat, bár reményeim szerint, azért fog érni valamit a jelenlétem, és nem megint a szokásos szarságot fogom a nyakamba kapni, mint szinte minden egyes alkalommal.
Mikor aztán kinyílt a csomag, és előkerült a gitár, elégedett mosoly költözött képemre, míg figyeltem reakcióit, s persze szabadkoztam, nehogy véletlen ugyan olyan reakciót csaljak elő belőle, mint általában az anyjából szoktam egy-egy ilyen cselekedettel.
Ölelése egy pillanatra meglepett, de nem maradt viszonzatlan.
-Örülök!- megengedtem egy mosolyt, s mikor véget vetett az ölelésnek, én magam is úgy tettem. Sosem voltam az a nagy ölelkezős fajta, ám abban a pillanatban jólesett a gesztus.
-Igyekszek több időt otthon tölteni. Reményeim szerint, az elkövetkezendő időszakban ez meg is fog valósulni, és maradok az országban. - morogtam az orrom alatt, miközben ő kicsit jobban megnézte a gitárt, majd visszapakolta a helyére, aztán mikor felkapta a vállára, mosolyom ottmaradt a képemen.
-Remélem majd megmutatod egyszer hogy szól egy hozzáértő kezei alatt! - közben megindultam, majd elnevettem magam szavai hallatán.
-Talán egy picit berozsdáltam, de tuti tartogatok meglepetést a számodra! - jókedv költözött rám, s bíztam benne kitartó lesz, s egész este meg is marad, s kegyeiben tart majd ezaz érzés.
Rettenetesen hiányoztak már mindannyian, s be kell vallanom kicsit csalódott voltam minden alkalommal, mikor hívtam Angie-t és választ nem kaptam a keresésre, sem pedig az üzenetekre, pedig jó néhányat küldtem neki az eltelt hónapok alatt.
-Még mindig megvan az a hely, ahová régen jártunk, vagy azóta nyílt egy másik amit jobban szeretsz?- megindultam kifelé, s ha úgy jött ki a lépés, tartottam számára az ajtót, míg kilépett, s úgy indultam meg az autóm irányába.

öltözet

zene

helyszín

Igazából hiába voltunk keveset együtt valahogy sosem tudtam igazán haragudni apára a jelenlétének hiánya miatt. Viszi a céget a hátán, ami egy nap az én örökségem lesz és megad nekünk mindent, amire csak szükségünk lehet. Persze.. kurva nagy ár ezért cserébe, hogy jóformán telefonhívásokból áll a kapcsolatunk, de hogy hiányozna valaki, aki sosem volt igazán jelen. Másokkal ellentétben, én viszont értékelni tudom, amikor végre akad egymásra időnk.. én megbecsülöm, amikor itt van.
-Biliárdban még mindig pusztulatosan fos vagyok, de a bowling jól hangzik. Nem.. öhm... jobban örülnék, ha egy kicsit csak ketten lennénk.-vallom be neki miközben hátrafelé megyünk.-Eleget nézegetem a képüket egyébként is.-viccelődök.
Sokkal könnyebb vele, amikor nincs egyben az egész család. Anya szerintem zsigerből bassza az ideget mindenkibe és amiért most elnézően megveregeti a hátamat, azért egy családi ebéden már szúrós pillantásokat kapnék. Mondjuk nyilván ebben az is benne van, hogy most éppen nem egy puccos étteremben vagyunk, ahol ez nem kifejezetten lenne tolerálható.
-Hűűű... de durva. Anya biztos.... boldog lesz.-a hangom a végére elbizonytalanodik egy kissé. Sokszor igyekeznek leplezni a kettejük között lévő feszültséget, de nem vagyok vak. Tudom, hogy ők sem boldogulnak túl jól. Talán ez az időszak majd számukra is jövedelmező lesz... vagy nem és kitör a harmadik világháború..
-Na mindegy. Én örülök.-teszem hozzá gyorsan miközben az ajándékomat bontom. A tokból már biztos vagyok benne, hogy mi is lesz az, de a cipzárt kihúzva elkerekednek a szemeim a gitár láttán és széles mosolyra húzódnak az ajkaim.
Egyelőre nem veszem ki csak félig tátott szájjal hallgatom mielőtt felegyenesedek és közelebb lépve hozzá megölelem és tenyeremmel megveregetem az öregem lapockáját.
-Semmi gond, apa.-hiába nem kért bocsánatot, valahol éreztem valamiféle bűnbánatot a hangjában, hiszen már előre szabadkozott, hogy miként raktározom el magamban az általa tett gesztust. Külön piros pont jár, hogy zenével kapcsolatban jutottam az eszébe.
-Kösz, apa.-engedem el végül az ölelésből és most már felveszem a pulóverem, mert kezd leereszteni a testem a koncert után.
-Te is hiányoztál ám nekünk. Főleg nekem... végre helyreáll a nemek egyensúlya.-elég volt a női uralomból a Kershaw házban. A csomagolást a kukába gyűröm és néhány másodpercre azért kiviszem a tokból a gitárt, hogy alaposabban szemügyre vehessem.
-Nagyon jól néz ki.-dicsérem meg a választását mielőtt visszahelyezem a helyére és a cipzárt rázárva a vállamra kapom a tok pántját. Nem akarom itt hagyni remélve, hogy a többiek majd elrakják a furgonba, Eddie-n kívül senkire nem bíznám rá, de most őt sem szeretném megkeresni, mert csak az időt rabolnám ezzel.
-Na menjünk, öreg. Le kell alázzalak bowlingban.-nevetek finoman meglökve a vállát az enyémmel.

     Tommy & Dad

October

Boldog voltam, hogy velem akart időt eltölteni. Örültem, hogy nem akart lerázni, és nem gondolta cikinek az apja jelenlétét. Be is vallhatnám, mennyire izgultam azzal kapcsolatban, hogy mit fog hozzám szólni, ám reményeim nem foszlottak szerte, így elkönyvelhettem magamnak, hogy örömmel fogadott, és lehet rá egy minimális esélyem, hogy erre az időszakra tökéletes apa próbáljak lenni, és nem egy munkamániás fazon, akinek sokkal fontosabb a munkája mások szerint, mint a családja.
-Remek! Akkor kitalálhatunk valamit! Tudod, akad pár dolog, amit már nagyon rég nem csináltam, és… arra gondoltam, elmehetnénk egyet bowlingozni… vagy biliárdozhatnánk…  persze ha van kedved hozzá! Ha gondolod, jöhetnek a srácok is! - javasoltam, s közben mentem vele az öltözőhöz, s beszélgettünk útközben.
Őszinte reakciójára elnevettem magam, s meglapogattam vállát, mint egy jelezve, semmi baj a szabadszájúság miatt.
-Még nem tudom pontosan. - egy pillanatra elgondolkodtam, vajon akad e valami beütemezve, ám nem jutott eszembe semmi egetrengető. - Most egy darabig biztos itthon leszek. - elmosolyodtam, s igyekeztem tovább gondolkodni, vajon mi lesz a következő tervezet, ám az összes határidőnaplóm bent maradt az autóban, s mellé még a céges telefonomat sem hoztam magammal, elvégre nem akartam munkával foglalkozni ezen az estén.
-Pár hónapig biztos itthon maradok. - odabent csendesen figyeltem, miképpen kezdi el kicsomagolni az ajándékot, s meglehet egy kicsit hevesebben dobbant a szívem miatta.
-Kibontod, és megtudod! - türelmesen várakoztam. Nem akartam elmondani, hogy egy gitár van benne. Egy gitár, ami szép lassan a felszínre keveredhet a csomagolás alatt.
Igaz, nem értettem hozzá, de úgy gondoltam, talán tetszeni fog majd neki egy ilyen is. Úgy gondoltam egy Ibanez is lehet olyan tökéletes, akár csak az, amin játszani szokott, ám ha nem, akkor még mindig ott élt a lehetősége annak, hogy eladja, és az árán vegyen magának valamit, amit jobban tud hasznosítani.
-Még Egyiptomban egy szabad pillanatban találtam egy hangszerboltot… - kezdtem, miután már kinyitotta az ajándékát. - Eszembe jutottál, és ez a nap is… ne hidd, hogy azért hoztam, mert megakarlak venni magamnak… egyszerűen csak eszembe jutottál. Hiányoztál Tommy… és a húgod is…
A feleségem is hiányzott, ám a kapcsolatunk nem állt épp a legstabilabb lábakon. Valahogy úgy éreztem, hiába vettem neki is valami kis apróságot, nem olyan reakciót kapnék rá, ami a valódi értéke lenne a szándékomnak, tekintve, hogy legutóbb a virággal sem azt a célt értem el, mit akartam.

öltözet

zene

helyszín

Persze, hogy volt terv.. az mindig van, de ez nem jelenti azt, hogy ne módosítanék rajta szívesen váratlan felbukkanása miatt. Már nem is emlékszem mikor volt lehetőségem ilyesmire.. talán csak évekkel ezelőtt, hiszen ugyan a családi közös összejövetelek rendszeresek, de anya jelenlétében valahogy egészen más a hangulat. Sokkal feszélyezettebb a légkör és igazából nem tudom mikor láttam apát ennyire... apának.
-Nem, nem... semmi gond... semmi olyan nem volt, amit ne csinálnánk máskor vagy feltétlen szükséges lenne a jelenlétem, szóval... szívesebben csinálnék valamit inkább veled.-ha ez csak annyit jelent, hogy leülünk valahol és beszélgetünk egy kicsit nekem még az is tökéletes. Ki tudja... lehet, hogy van olyan laza hangulatában, hogy még egy sört is iszunk együtt. Kétlem, hogy lennének illúziói arról, hogy azért rendszeresen fogyasztunk a srácokkal, de annyira azért nem vagyok bátor, hogy ezt magamtól be is dobjam neki.
Az egész zsongó környezet számomra jóformán megszűnik létezni és mintha megint csak egy taknyos kisgyerek lennék csak rá koncentrálok. Akármekkora a távolság sokszor közöttünk még mindig vágyok az elismerésére és valahol remélem, hogy egyszer majd megütöm a mércét, amitől majd büszke lesz rám.
Ez a nap csupa meglepetés... váratlanul megjelenik és valamit még hozott is. A kíváncsiság gőzerővel hajt, így már indulunk is hátra, de közben időről időre hátrapillantok rá a vállam fölött követve ahogyan a hazaútról mesél. Valamiért így, hogy tudom, hogy épp csak megérkezett még jobban esik az egész, hogy majdnem az első útja idevezetett, hogy láthasson, hallhasson minket a színpadok.
-Nagyon fasza... mármint tök jó.. örülök, hogy jöttél és köszönöm!-otthon is lehetne, hogy valahogy megpróbálja kiheverni az út viszontagságait, de ő úgy döntött, hogy láblógatás helyett ide jön.
-Ésss mikor lesz a következő út? Vagy most itthon leszel egy darabig?-érdeklődök a zárral babrálva, hogy bejuthassak az ötlözőbe. Csak félszemmel figyelem, hogy utánam jön és közben már az ajándékomat veszem célba, hogy a csomagolásnak nekieshessek minden különösebb finomkodás nélkül. Csak remélni tudom, hogy nem teszek kárt benne legyen bármi is az.
-Mi ez?-kérdezem türelmetlenül, pedig már csak néhány másodpercre lenne szükségem, hogy hozzájussak az ajándékhoz.

     Tommy & Dad

October

Nem szóltam meg amiért csúnyán beszélt, nem emeltem szót az ellen sem, hogy fel volt pörögve. Megértettem.
Igaz én magam elkerültem egy jó ideje az ilyesfajta beszédet, hisz ha akartam másképpen is eltudtam küldeni a másikat melegebb éghajlatra.
Mosollyal képemen figyeltem, s persze megdicsértem őket, hisz valóban jó volt a zene amit játszottak, s tetszett a közönségnek is.
Hallgattam a válaszát, egy pillanatra felszaladt a szemöldököm, hisz válasza elejéből kiérződött, bizony mást akart csinálni, én pedig nem akartam ennek útjában állni, ám úgy tűnik sikerült egy cseppet, vagy talán jobban is mint azt akartam.
-Tudom, hogy a srácokkal terveztél valamit. Nem akartam akadályozni a bulit.- jegyeztem meg, miközben körbe pillantottam, s figyeltem a pultok körül zsongó fiatalságot, s néhány idősebb arcot.
Elmosolyodtam, aztán megemlítettem, hogy hoztam neki valamit, ami az öltözőben várja.
Nem tehettem meg hogy otthagyom, és nem hozok semmit sem. Lita is kapott valami kis apróságot, mit a szobájában fogok majd elhelyezni, ám jobban örültem annak, hogy időben ideértem erre a koncertre.
Már a napját sem tudtam mikor voltam hasonló rendezvényen, vagy épp mikor lazítottam utoljára úgy, hogy nem egy ügyféllel kellett golfoznom, vagy épp beszélgetnem közben a munkáról.
Meglehet felüdülés lenne eltölteni némi időt a fiammal, és nem csak néhány pillanatot, ám azt sem akartam, hogy miattam menjen gajra a programja, mit eltervezett magának.
-Neked bizony! - mosolyom ismét odaköltözött arcomra, miközben követtem őt, hogy bemehessünk az öltözőbe.
Nem akartam neki hazudni.
-Alig néhány órája. Elintéztem pár dolgot, majd jöttem, szóval még friss az élmény. - egy pillanatra elhallgattam, míg elhaladtunk egy hangosabb társaság mellett. - Egész kellemes. Igaz volt némi légörvény hazafelé, de szerencsére profi volt a pilótánk.
Megálltam az öltöző ajtaja mellett, megvártam míg benyit, aztán magam is mentem utána, hogy aztán odabent megállva vártam, hogy észrevegye a gondosan becsomagolt ajándékot. Kíváncsi voltam, vajon sikert arat e az ajándékom, vagy elküld vele melegebb éghajlatra, bár a lelkesedésem nem akar szűnni.
– Nyisd ki!

öltözet

zene

helyszín

Talán azért találja meg őt megkésve a tekintetem már néha már az agyam úgy kezeli, hogy ha nem öltöny van rajta akkor az már nem is lehet az én apám. Pedig ő az.. hanyagul sört kortyolgat miközben full hétköznapiban ott mulatja a koncertünkön a drága idejét, engem meg az eddiginél is jobban lever a víz, miközben a másodperc tört része alatt mérlegelem újra az egész estét, hogy vajon nyújtottam-e olyan szintű alakítást, hogy tényleg büszke legyen rám. Még egy nekifutás..  még egy dal.... aztán olyan tempóval szökök le a színpadról, ahogy azt talán nem is illene, hiszen épp csak megköszönöm az emberek jelenlétét és már ott sem vagyok. Nem baj. A srácok még fent vannak, legalább őket is láthatják a színpad elején nem csak engem.
A gyors ölelés jólesik, bár nem burkolózik bele túl sokáig, egyébként is ömlik rólam a víz, meg még fél lábbal a koncert hevében vagyok, ilyenkor nehezen maradok nyugton vagy éppen válogatom meg a szavaimat megfelelően, mire kapok is egy kissé meglepett pillantást, majd egy kissé váratlan megértést, amiért hálásan pillantok rá.
Mély öblös nevetésébe az enyém is belecsatlakozik miközben nagyokat bólogatok.
-Kurv.... nagyon örülök, hogy eljöttél meghallgatni minket.-gyorsan javítok, hiszen ha nem erőszakolok magamra valami normálisabb stílust a jelenlétében, akkor még órákig nem fogok magamtól visszaállni a szülő kompatibilis megnyilvánulási formára.
-Kösz... kösz... ez tényleg. Tök sokat jelent nekem.. nekünk. Mindenkinek.-vigyorgok rá miközben a karja már a vállam körül pihen.
-Hát a srácokkal....-szívni és inni készültünk, de ezt neki nem mondhatom, meg egyébként is most előrébb van a fontossági listán, hogy vele lógjak.-Nem volt semmi terv.-ez a szülőbarát válaszom.
-Szóval.. ja csináljunk valamit.-a kedvem nem is lehetne ennél jobb azt hiszem.
Meglepetten pislogok rá, kissé elcsodálkozva, hiszen neki olyanok ezek az utazások, mint másnak átmetrózni a fél városon, így sosem szokott különösebb ajándékokkal megpakolva hazatérni.
-Nekem?-pislogok nagyokat.-Nem még nem voltam.-szélesebb mosolyra húzódnak az ajkaim és így meg is indulok az öltözők irányába.
-Mikor értél haza? Milyen volt az út?-érdeklődök miközben hátrafelé haladunk. Ritkán... na jó... szinte soha nem vagyunk így ketten szóval szeretném tényleg kihasználni ezt az időt.

     Tommy & Dad

October

Nem szóltam senkinek sem, hogy hazajövök. Nem szóltam a gyerekeknek sem. Tudtam, ha tisztában vannak vele, elutaztam, akkor még a cégnél sem keresnek.
Jó persze akadt pár hátulütője is a dolgoknak, és el kellett intéznem pár dolgot, de mikor végre elszabadultam, a tiszta ruha vétele, és némi kaja elfogyasztása után, az volt a dolgom, hogy meglepjem a fiam.
A koncert kezdete óta ott voltam, ám nem a tőlem megszokott öltöny kombináció volt rajtam. Bőrkabát, póló, farmer. Pont mint egy átlagos pasas, mint a ritka dologmentes hétköznapok öltözete.
Kértem magamnak egy üveg sört, s a koncert végéig igyekeztem úgy állni, hogy csak az utolsó pillanatban vehessen észre.
Mikor egyenesen rám pillantott, villantottam felé egy mosolyt, majd beleittam az üvegbe.
A folytatás is jó volt, s egy pillanatra elgondolkodtam, lehet mégsem kellene olyan vaskalaposnak lennem, és hagynom kellene had menjen olyan pályára, amerre a szíve húzza.
Épp ezeken morfondíroztam, mikor keresztűl vágott a tömegen, s odajött hozzám.
Szavai nem leptek meg, ám még is felszaladt a szemöldököm, egy mosoly kíséretében,  s viszonoztam az ölelést mit kaptam.
-A lendület, az adrenalin. - feleltem, miközben ajkaimhoz emeltem üvegem, s mosollyal arcomon ittam bele.
Nem tudta, szóval sikerrel vettem az akadályokat, és bizony meglepetés maradt érkezésem.
-Meglepetésnek szántam. Meg illett már megnéznem mit zajongtok. - körbeforgattam szemeim, fintorogtam egyet, majd átkaroltam a vállát, s elnevettem magam. - Tudod fiam, jól csináljátok.
Körbepillantva vettem szemügyre a tömeget, a fiatal srácokat, lányokat, kik között néhány idősebb is fellelhető volt.
-Mész a srácokkal, mulattok kicsit, vagy társulsz egy vénséghez, és együtt csinálunk valamit, ha már hazaevett a fene? - nem érdekelt mennyire izzadt, vagy éppen hogyan áll a haja, ruhája. Az volt a lényeg, hogy lelkes volt, és nem hajtott el. Nem tartotta égőnek a jelenlétem, és ez mindennél többet jelentett.
-Mellesleg… hoztam neked valamit. - elengedtem, megköszörültem a torkom, benedvesítettem alsó ajkam, aztán ismét mosoly játszott képemen. Tudtam, nem sűrűn hozok ajándékot sehonnan sem, de mikor elmentem még ott Egyiptomban egy hangszer üzlet mellett, bizony nem bírtam megállni, hogy ne menjek be. Már bevittem hátra, egy övatlan pillanatban, s ott várta becsomagolva. Jó meglehet ő nem azt a fajtát választotta volna, de mindenképpen megakartam lepni valamivel.
-Voltál már hátúl?

öltözet

zene

helyszín

Gyorsan kortyolok néhányat a vízből, kicsit kifújva magam az utolsó szám előtt. A Central parki fellépésünk óta jelentősen megnőtt a követő táborunk, így már nem csak 20-30 ember előtt lépünk fel, egy-egy eldugott romkocsmában, hanem most már konkrétan minket keresnek meg azzal, hogy töltsünk meg egy koncert termet. Nem tudom hányan lehetnek.. 60-70 ember.. néhányan már velünk fújják a dalszövegeket, amiket mi magunk írtunk és nem csak a feldolgozásokhoz csatlakozik be a hangjuk az enyémhez.
Már éppen lépnék vissza a mikrofonhoz, amikor a gyenge fényekben meglátok egy arcot. Hirtelen fagyok le elfelejtve, hogy meg kellene adnom a jelet a srácoknak, hogy zárhatjuk az utolsó számmal az estét. Egy lány lelkes sikoltása ránt vissza a valóságba és fordulok azonnal Eddie felé.
-Itt van az apám!-jelentem be neki vigyorogva majd összeszedve minden megmaradt lelki nyugalmamat igyekszem nem most elrontani az egészet. Biccentek nekik ők pedig már feszülnek is neki a jól ismert akkordoknak, mire én a mikrofonba kapaszkodok, hogy TÉNYLEG minden beleadva megmutassam apámnak, hogy van értelme ennek az egésznek.
Nem rontok, senki nem hibázik, így tényleg egy tökéletes estét zárhatunk a tetőfokon, mégis sietős léptekkel távozom a színpadról  meg sem várva a többieket miután megköszöntem a közönség lelkes támogatását.
A pulcsim lent vár a színpad mellett, de egyelőre csak a vállamra vetem, hiszen ömlik rólam a víz, mielőtt átszelem a tömeget a lehető leggyorsabban abba az irányba, ahol korábban apámat láttam. A közönség egy része már tódul is kifelé dohányozni vagy éppen a bárpult irányába, így hamar megpillantom apám stabilan kitartó magas alakját.
-Apa! Mi a fasz?-nevetve ölelem meg mielőtt kapcsolok, hogy a korábbi pörgéstől nem a lehető legszalonképesebben fejezem ki éppen magamat és a döbbenetemet.
-Mármint... bocs.. csak tudod..-bökök a színpad felé, mintha ezzel már meg is magyaráztam volna a számára, hogy miért vagyok ismételten totál kulturálatlan.
-Nem is tudtam, hogy jössz..-szeretném megkérdezni, hogy tetszett-e neki a fellépés vagy, hogy mennyit látott, itt van-e az eleje óta, de egyelőre nem esek neki mindennel csak örülök, hogy itt van.