Alapjáraton, egy kedves pasas vagyok, aki érti, és szereti is a viccet. Egy kedves pasas, aki tudja, hogyan kell szórakozni, de valljuk be, már rég nem benne részem.
Egy pasas, aki szereti az életét, de lassan annyira sok időt töltök a munkával, hogy a nejem szerint inkább az irodámat kellene elvennem feleségül, és nem őt kellene annak neveznem.
Határozott, előzékeny, kedves, talán egy kicsit engedékeny, s lazább, mint amilyennek egy apának kellene lennie.
Meglehet, annyira sokmindent nem is tudok magamról.
Építész vagyok. Precíz, határozott, előre látó, jó probléma megoldóképességgel rendelkezek.
Igyekszek helytállni férjként, apaként, és baràtként is. Gyakran viszek egy-egy szál virágot a nejemnek, s mind a mai napig mellé bújok átkarolva őt, egy hosszabb nap után.
Elötte mindig megállok gyerekeim ajtajában bekukkantva, betakarva őket.
Az utóbbi időben azonban elveszítettem a kontrollt, és nem maradt meg ez a szokásom. Gyakran alszok a kanapén, mert csak addig jutok el, hogy letelepedek, és még a söröm sem iszom meg. Meglehet túlhajtom magam, de panaszkodni sosem fogok!

Az apám fia vagyok...teher alatt lettem olyan amilyen. Az apám fia vagyok, ám legtöbbet mégis a nagyapám formált rajtam. Az apám fia vagyok, aki határozott, eltökélt, és szereti ha a dolgok aképpen haladnak, midőn elgondolta.
Meglehet gondolataim nagyrész nem is saját kútfőből fakadt, hanem a szilárd alapként álló nagyapám volt az, ki bele plántálta mindezt fejembe.
Megfelelés, precizítás, figyelmetlenség mellőzése.
Emlékszem gyermekként rengetegszer álltam az asztala mellett, azon gondolkodva, még is miért nem rajzol nagyapa soha semmi mást. Házak...hatalmas épületek, hidak...sehol egy szivárvány. Sehol egy mosolygó hinta.
Egyszer, arra gondoltam, színesebbé teszem, hát rajzoltam rá egy szívárványt, néhány fát, egy vidám napot az égre. Apám rajtakapott, és nagyon mérges lett. Azt mondta tönkretettem az egészet, hiába mosolyogtam rá. Emelte kezét, hogy majd kiradírozza, de nagyapa csak megköszörűlte a torkát, apám panaszkodni kezdett.
Emlékszem, az öreg az ölébe emelt, rápillantott a lapra, csókot nyomott a homlokomra, és...nem történt semmi. Közölte apámmal, "Építész lesz a gyerek!" Onantól kezdve, nagyapa gyakran vett magamellé. Megmutatta mit hogyan kell. Hogyan ábrázoljak térben, hogyan lehet szépen alakítani a dukkókat, hogyan lesz valami impozáns, és...egyszóval tőle tanultam meg mindent.
Igaz apám is sokat foglalkozott velem, de a nagyapám volt az, akinek még is jobban meg akartam felelni.
Az évek alatt, sokat komolyodtam, és vettem át a viselkedésükből. Megvoltak az elképzeléseik miféle párt kell választanom magam mellé, és én úgy is tettem. Úgy cselekedtem, ahogy elvárták, és azaz apró szivárvány, és mosolygós nap, hamar elveszett. Mintha ott sem lett volna.
Lassan én lettem III. William Kershaw, a Kershaw építkezés örököse, a nagy reményű építész!
Igaz otthon, a négy fal között, míg tudtam mi a határ, a munka, és a magánélet között, még pislákolt. Még érződött rajtam némi lazaság.
24 éves voltam, mikor elvettem feleségül álmaim nőjét. Eleinte nem is foglalkoztam azzal, kellene valami más is. Gyerekre nem gondoltam. Csak ő volt, és a karrierem, mi egyre jobban kezdett felfelé ívelni.
Nagyapám bevezetett a céghez, és több nagyobb projektet is rámbízott, minek aztán siker lett a vége. Büszke voltam magamra, s egyre jobban tetszett a munka.
Volt, hogy közösen álmodtunk meg egy házat. Aztán egy nap, végleg elveszett a szivárvány. Legalább is azt hittem.
Nem akartam gyereket. Még nem. De még is úgy dobta a gép. Gyerekünk lesz, és akkor, az elején nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy ez nem lesz így jó. Még olyan fiatalok vagyunk. Kell a karrier...a biztonságos élet, hogy ne a család pénzén éljünk. Hogy legyen saját vagyonunk.
Aztán mikor az a pocak egyre kerekedett, és nem lehetett már rejteni...nos úgy kezdett felragyogni újra a mosoly. Ott égett az arcomon, bármikor bújtam be mellé az ágyba, és simítottam meg a hasát.
Tisztán emlékszem a napra, mikor beindult a buli. Épp egy megbeszélés kellős közepén ültem, és vagy háromszor zavartam el a titkárnőmet az üvegablaktól, mikor a végén egy lapot nyomott oda kicsit dühösen. "Elkezdődött!"
Ott hagytam mindent. Rohantam, ahogy csak tudtam. Az utolsó pillanatban öltöztettek be, és vetődtem be a szülőszoba ajtaján. Épp időben!
Csókot nyomtam homlokára, ő szorította kezem, majd felharsant a sírás, és megszületett. Széles mosollyal arcomon vágtam el a zsinort, majd kezembe adták a Fiam.
Ám a meglepetés, csak eztán érkezett. 5 perc elteltével, kezembe kaptam a második gyermekem...a legszebb kislányt, akit csak valaha láttam. A szivárványt a lap sarkában. A szivárványt, mi elveszett.
Apa lettem!!
Ne értsetek félre, szeretem a fiamat Tommy-t is, de... Lita...(nem tudja, hogy szoktam így hívni) ő a mindenem. Apa gyönyörű hercegnője, kiért a legvadabb tűzbe is bemennék.
Jó persze vannak elvárásaim. Elvárások, melyek magasra rúgnak, és szeretném, ha tovább vinnék a vállalkozást. Ha építész lenne belőlük. Ha olyanok lennének, mint én.
De Lita...titkon remélem, hogy egy nap ellent tud mondani, és a sarkára áll... De még is... Olyan jó lenne az a szivárvány a lap sarkán...

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Nagyon tetszett az a motívum, ami mondhatni végig kísérte az életedet eddigi negyvenöt évedben és aminek annyi jelentése lehet, mégis egy dolgot szimbolizál; azt a fajta boldogságot, amit nem tudunk leírni másoknak szavakkal, mert nem élték át ők maguk is. Persze, mindenki volt gyerek, de senki másnak nincs meg az az élménye, amit Te éltél át a nagyapáddal, amikor ijedten vártad a rosszaságért járó büntetést, ami végül valami sokkal jobb élménnyé vált, köszönhetően a nagyapád elfogadásának. Más is mondhatja, hogy ugyanaz a szakmája, mint neked, de nem fognak épp annyira lelkesedni érte, mint Te magad - talán még kicsit túlságosan is, igaz? Másnak is született már lánya, de senkinek nem lesz két ugyanolyan ikergyereke, mint neked Thomas és Melita. A soraid olvasása közben pedig az jutott eszembe, hogy talán nem az a fontos, hogy mindig ott legyen a lap szélén a szivárvány, hanem hogy a szürkébb hétköznapokban, a munkába való rohanásban és a felnőtt élet hullámai között mindig legyen valami, amiben újra meg újra meglátjuk azt a kis színkavalkádot, még ha el is akar bújni előlünk, mert az élet lényege azokban az apró dolgokban van, amiket talán néha elfelejtünk értékelni.
Színt hamarosan kapsz valamelyik admintól, én pedig addig is szeretnék még egyszer gratulálni az elfogadásodhoz!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!